Aranyfog Varázstárgy Szaküzlet

[2003. február 18.outfit >><< Just The Way You Are Now and forever I'm your king18+]

2003. február 18.
outfit >><< Just The Way You Are

Now and forever I'm your king

18+

A gyűrű az ujjaim meghatóan könnyű volt. Régen a házasságot úgy képzeltem el, hogy a gyűrűvel együtt súlya volt. HOgy elveszek egy aranyvérű nőt és megmentem a családom nevét, ha már Benjamin nem volt rá képes. Ő mindig is a saját útját járta, és mégis képes volt másokért élni, és saját magáért is. Utáltam és féltékeny voltam rá emiatt, hogy a független nemtörődöm életében lubickolt, és akkor ordíthatott a folyosókon, amikor akart, akkor száguldhatott be az egyik órára a seprűjén, amikor csak akart, mindeki köré gyűlt mert normélis volt és nem gyűlölte a sárvérűeket sem. Azt hittem neki egyszerűbb és könnyebb az élete, és én emiatt meg tudtam volna őrülni a gféltékenységtől, hogy akkor az enyém miért nem olyan? Igazából hálás is lehetnék neki, mert ő mutatta meg milyen szánalmassá tesznek a falaim, hogy a gyengeségeimet ennyire elfedem a ridegségemmel.
Nem éreztem én a házasságod olyan furcsán kötelességemnek, minth ahogyan én azt elgondoltam. Láttam, hogy anyáék is szerelemből házasodtak, tudtam, hogy anyát másnak szánták és végül mégis csakl apámat választotta, láttam a tökéletesen jó mintát a házasságukban és én valahogy mégsem hittem el magamnról, hogy nekem is lehetőségem lesz szerelemből egy életen át valakinek a társa lenni. És mégis, amióta ELliottal voltam, minden egyes pillanattal úgy éreztenm, hogy taklán mégis képes vagyok úgy élni, ahogyan a szüleim is éltek. Tisztelettel, rajongással és szeretettel. Örökké hálás leszek nekik, amiért megtanították ezt, és Elliotnak ezért, mert mellette meg is tapasztalhattam ezt. A gyűrűt az ujjamra húztam ami melegen simult a bőrömre  amásik fölé, amiben kettűnk élete lüktetett, összekötve bennünket.
- Én pedig ezerszer is hozzád fogok menni… - mondta elliot és hosszasan időzött el a tekintetünk egymás szemében. Szerettem nézni ELliot életteltei, kissé bánatos és érett, de néha meg olyan gyerekesen csillogó tekintetét. Sokban haosníltott az öcsémhez, és még többen hozzám, talán mert szinte ugyan azokon a fájdalmakon mentünk keresztül, úgy érezhettünk, ismerjük a másikat. Régebben hatalmas falakat húztam, és kimerülten lapultam meg a táglák kopottas-szürkés árnyékában odabent a saját világomban. Kimerülten és egyedül. De most, hogy ő mellettem volt, nem voltak falak. Nem volt értelme a falaknak. A világom pedig sokkal szebb hely lett. Talán nem úgy fejeztem ki magam sokszor, ahogy azt kellett volna, talán nem is fogom soha úgy elmodnani neki az érzéseimet, ahogy tényleg érzem. Nem tudtam ezeket szavakká formélni, inkább csak hagytam, hogy belém lásson. 
Bizsergető érzés volt csókolni, miközben az akjaink közzé engedte a füstös párát. Szinte felizgatott, pedig azért valahogy a cigizés nem volt igazán ELliothoz való, mégis most egészen szexissé tette és megfűszerezte a közös pillanatunkat. Éreztem, ahogy forrt körülöttünk a levegő és pattogtak a szikrák.
- Mit teszel velem? - kérdezte, miközben finom mozdulatokkal irányította a kezem, hogy aztán előkerüljön a nadrágja alól a finom, érzékeny bőre, és ujjaim lágyan hozzásimultak. Halkan felsóhajtottam, miközben úgy érztem lassan én is túlságosan szűkösen leszek a nadrágomban, mert őrületesen kívántam én is őt, így a kezét odahúztam a sajátomhoz, hogy oldozzon el, miközben ujjaimmal simogattam őt.
- Nem is tudom, mit tegyek veled?- kérdeztem incslkedve, miközben időigényesen simogattam ELliotot. Aztán ráhajoltam az ajkaira, és úgy suttogtam tovább - Talán a csillagok közzé repítelek - mondtam szinte lehelve a szavakat, miközben a földre esett a cigaretta, ami lassan elaludt a parkettán, miközben finoman odahajoltam hozzá, és lágy csókkal hintettem be őt.
Ezután le kell tisztogatnod…  - dünnyögte, miközben én már végül is a tisztogatás fázisába léptem, hogy kellően forróvá tegyem a kettőnk között izzóan feszülő hangulatot. Finom modzulatokkal, óvatosan kényeztettem, minden pillanatát kiélvezve, egészen addig, amíg úgy nem éreztem, hogy itt az idő változtatni a szó szerinti felálláson (XD). Így aztán úgy frodítottam ELliotot, hogy a neki legkényelmesebb és legfájdalom mentesebb helyzet legyen, miközben finoman egymáshoz értünk, és csókokkal, apró simogatásokkal kedveskedtem neki, miközben lassan teljesen össze tudtunk olvadni ebben a lüktető szenvedélyes hullámvasúton.

◂my happiness is you▸

2003. február 18.

◃aiden▹

you are mine

style: a year older ║ zene: it’s you

18+
egy kis szexualitás

Egyszerre volt romantikus és bizsergető pillanat, ahogy az ujjára került az addig zsebemben rejtegetett gyűrű. Nem készültem nyálas beszéddel, sem luxus ajándékkal, mert azok mind-mind belevesztek a felejtés ködébe. Az érzések viszont nem, azokat lehetett építeni és erősíteni, hogy mindez, ami közöttünk van talán örökké tartson. Örökké, mert arra volt szükségem, hogy Aiden legyen az én biztos pontom. Nem más. Aiden. Ha el is hagyott volna, hát vele a szívemben álltam volna tovább örökre innen. Mert nem volt már másnak hely csak neki... jöhetett akárhány plátói szerelem, akárhány vágy. Rá volt szükségem, belé voltam szerelmes.
Ennek a sok érzésnek engedve akartam játszani vele, elcsábítani, az ujjaim köré csavarni. Ezért fújtam az ajkai közé a füstöt, ahogy elloptam a cigit a szájából. Éreztem, ahogy a teste izzik, amint fölém simul, én pedig imádattal simítottam végig a mellkasán a szabad kezemmel. A másikkal újabb adagot szippantottam a cigarettából, hogy úgy csókolja az ajkaira. Közben a kezemmel magamra simítottam a tenyerét, ő pedig ki tudta bontani a nadrágomat, hogy odalent végig simítson a legérzékenyebb pontomon.
Hamarosan ő is megérintette az én kezemet, hogy odasimítsa a nadrágomra. Így érezhettem, mennyire megindította a kis füstös játékunk. Finoman pattintottam ki a gombot és simítottam be az alsónadrág alá. Egyelőre nem kényeztettem, csak simítottam rajta újra.
- Nem is tudom, mit tegyek veled? - kérdezte, miközben lassan simogatott újra és újra. Remegősen tört ki belőlem egy enyhe sóhajt. - Talán a csillagok közzé repítelek - hajolt oda hozzám, az ajkai az ajkaimat súrolták. Lehunytam a szemem és csak élveztem az érintéseit, majd odaadással folytattam én is a simításokat újra és újra.
Aiden könnyen gördített aztán az oldalamra, hogy hátulról hozzám simulva folytassuk a mi kis játékunkat. Forróbb volt, mélyebb és ritmusosabb. A finom csókok, amiket a nyakamra és az arcomra adott, tüzes lenyomatként égették a bőrömet még hosszú percekig. Aztán remegve adtam át magam a ritmusának, odahúzva a kezét magamra, hogy még erőteljesebben járjon át a gyönyör.
Izzadtan feküdtem a padlón, Aiden karjának ölelésében. Kellett egy pillanat, hogy magamhoz térjek ebből a remegésből. Mindig ilyen hatással volt rám… mintha tökéletesen tudná, hol vannak a testem érzékeny pontjai. A kezdetektől fogva ráérzett. Aztán a hátamra fordultam és úgy néztem rá: - Boldog születésnapot, Muci... - motyogtam és a mellkasába nyomtam az arcomat. Mélyet szippantottam az illatából, majd végig simítottam az oldalán. Nem akartam elhúzódni és érezni a levegő hűvösségét.
- Lehet, hogy át kéne öltöznünk, mielőtt átmegyünk anyukádhoz… kicsit leizzadtam… – dünnyögtem magunk közé. A kezem most már Aiden fenekére simított, hogy még jobban össze tudjunk simulni.

[2003. február 18.outfit >><< Just The Way You Are Now and forever I'm your king18+]

2003. február 18.
outfit >><< Just The Way You Are

Now and forever I'm your king

18+

Ahogy közeledtünk a csúcspont felé, mind a ketten úgy vált a testünk egyre forróbbá, és minden kis érintés egyre hevesebben és érzékenyebben érintette minden idegsejtemet. Ahogy hullámzó ritmusunk egyre jobban a tetőfokára hágott, éreztem úgy, hogy valami túlvilágian megigézően szenvedélyes ritmusú táncot jártam volna. talán ilyen pokolian szép lehetett az ördög hívása, egy örökké tartó halálos táncba. A sötéstégben megláttam a gyönyörűséget, megláttam mind azt a szépet, ami eddig rejtve volt vagy egyszerűen cska udnirodtam tőle. Elliot szenvedélyes sóhajai olyan melegséggel járatták át a testemet, hogy lassan kiszakadt belőlem egy hangos sóhajjal minden gyönyörűség, amit neki adhattam. Talán úgy tűnhetett, hogy igazából én irényítottam, de valahogy közben egy kicsit Elliot is irányítptt engem, csak azt nem hagytam, hogy lássa. Túl büszke voltam ahhoz, hogy még ezt is tudja róla, hogy ebben a lobogó forróságban milyen elsöprő hatással volt rám. Szinte beleremegett mindenem, ahogyan egymás tagjaiba gabalyodva ölelkeztünk immáron a padlüón, és most ezt nem is bántam. Egyáltalán nem bántam, csak próbáltam szabályozni a légzésemet, miközben szemtelen kacsintással pillantottam Elloiotra, és igyekeztem megakadályozni, hogy a szívem most felmodnja a szolgálatot.
- Nyuszi. te vagy a legszebb születésnapi ajándék - sóhajtottam, miközben lassan próbáltam magam összeszedni. Még anyám is szülinapozni akart velünk, elvégre az öcsémmel mégis csak egy napon születtünk. Egy ideig álveztük ezt, aztán egyre jobban utáltuk, ahogy kamaszodtunk. Mindig összevesztünk olyanokkal dobálózva, hogy anyánk, apánk a másikat szerette jobban. Örültem, hogy ezt a háborút, a másikkal együtt magunk mögött hagytuk. Benjaminnak vettem egy gitárt. Iagzából... majdnem ugyan az volt, mint amit Chrissie sírja mellé tett, csak ezt már sosem fogják a húgunk csillámos hercegnős és pillangós meg unikornisos matricái díszíteni.  Ettől persze mérgezően összeszorult a torkom, és a bennünk tekeredő kígyó is fájdalmasan tekergett.
- Lehet, hogy át kéne öltöznünk, mielőtt átmegyünk anyukádhoz… kicsit leizzadtam… - pihegte mellettem elliot, miközben odahajoltam és megcsókoltam a finom, még kicsit füstös ajkait, miközben nagy nehezen összeszetdem magamat és Elliotot is a földről. Szerencsére bezértam a boltot.
- Nem ártana. Kissé feltűnően szexelősen nézünk ki - túrtam bele a hajamba, és egy cigot dugtam ismét a számba, miközben igyekeztem nagyjából magamara rángatni. - Anya megint olyan tipikusan nagy szülinapi bult csinál, agyon díszített ház, meg két torta, meg ki tudja még mi. Kicsit túllihegte a szülinapokat mindig - magyaráztam közben vigyorogva. Aztán tekintetem a gyűrűkre vándorolt az ujjaimon és kissé szerelmes pillantást vetve rá, megsimítottam a fényesen csillogó gyűrűk felületét.
Hogy ha elkészültünk, odanyúltam Elliot hajához, hogy még jobban összeborzoljam, és kiynújtottam felé, hoyg hazahoppanáljunk. Amikor megfogta a kezem, még megpaskoltam a fenekét, hogy aztán egy forró csókot leheljek még a kissé verejtékes nyakára, miközben a karjaim közzé fogtam. Az aranyfog lassan kezdett elsötétülni előttünk, hogy aztán megérkezzünk a Hamutartóba, ami valahogy minden egyes pillanatnél egyre kisebbnek és kisebbnek tűnt, ahogy növekedett a családunk. Azért arra kívácnsi lettem volna, Lola mégis hogy tudott néha hazasuhanni, és teleírni a falat. Valéahogy nem hittem volna, hogy ez a ház ennyire megtelik élettel, hogy ez a szív ennyire élni szeretne, hogy ez az élet ennyire más lehet. Hálás voltam Elliotnak, hogy ide hozott, hogy révbe értem miatta, miközben ő húzott előre, és hátulról pedig az öcsém és az anyám támogatott. Most már lassan azt kezdtem érezni, hogy képes leszek halálom után apám szemébe nézni.
Igen, rossz voltam.
És mégis...
Apa, képes voltam olyan életet élni, amire te akartál tanítani.
Húsz éves lettem. És mégis úgy éreztem egy fél életet már leéltem a hátam mögött.
Húsz éves lettem, és mégis most mentem férjhez, most alapítok egy teljes családot.
Húsz éves lettem.
És én büszkén nézek előre, nem félek. Mert mellettem van az a férfi, aki megmutatta, hogy tudok élni is.

Köszönöm szépen a játékot!
A helyszín szabad!

◂mi folyik itt▸

2004. május 15.

◃ s e a n ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: sail away

Még sok dolog, sok gondolat hagyott nyomot bennem. Talán ezért is akartam tudatosan mindennap bejönni az Aranyfogba, azzal foglalkozni, amit szerettem és lekötötte az elmém. Nem volt szabad gondolkodni és engedni a sötét árnyaknak, hogy lerántsanak megint a mélybe. Nagyon, nagyon nem volt szabad... mert akkor soha, de soha többé nem leszek megint a régi, aki meg tudott maradni egy helyben. Ezek az árnyak képesek lettek volna elkergetni, távolra űzni az otthontól, amit közösen teremtettünk meg Aidennel és elnyomni azokat a képeket, amiket két éve még közösen álmodtunk meg.
Ezért hát Seannal voltam az Aranyfogban és dolgoztam. Igen, én, akinek eddig minden csak játék és szórakozás volt, most ott álltam a szekrény mellett a raktárban egy listával a kezemben. A listát is én írtam persze arról, hogy mik vannak és éppen azt vetettük össze a jegyzékkel. Az is alaposan elmaradt a frissítésben az elmúlt időszakban.
- Mumifikálódott szent bika fallosz. - Olvastam fel a lista következő pontját, mikor egy doboz mellett álltam meg két lépéssel az előző, éneklő váza után. - Te jószagú... ezt mikor szereztem? - kérdeztem nagy röhögve, megnézve a dobozka méretét. A szent bikából persze következtettem belőle, hogy még valamikor az egyiptomi utunk alatt. Azt leszámítva nem sokszor jártam a sivatagok földjén, a piramisok árnyékában. A bikakultusz pedig ott kiváltképpen divatos volt az ókorban.
Szerettem Egyiptomot. Volt benne misztikum, elgondolkodtattak az egyes szokások, mintha valami mélyebbről jövő tudást kerestem volna az egészben. Az ősi mágia sokkal, de sokkal izgalmasabb volt, mint a mostani. Akkor még nem kötötték szabályok, habár a kiválasztottak űzhették csupán. Ez pedig csak még fontosabb és különlegesebbé tette. Bármikor szívesen visszamentem volna, hogy az ujjaimmal a homokba markoljak, bosszankodjak, hogy izzadok ebben a nagy melegben és meglepjem Aident valami múmiatestrésszel. A gond csak az volt, hogy már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy értékelné... főleg a nemrég történtek fényében.
Kicsit zavartan pislogtam kettőt, de azzal a lendülettel el is tereltem a kellemetlen gondolatokat.
- Jó nagy lehet. - Állapítottam meg, és a polcra, éppen mellé, letettem a listát, hogy megpiszkáljam a dobozt. - Ugye nem lesz büdös? -  kérdeztem Sean és az ujjaim még mindig a doboz szélét piszkálták, ahol a vasalatok lezárták az egészet. Na jó. Lehet, hogy most egy kicsit mégis inkább szórakoztam, semmint dolgoztam... ez volt az a pont, ahol a merev koncentrációból átváltottam gyerekes vihogásba. Szóval alig vártam, hogy felnyissam a dobozt.
- Vigyázz az érzékeny kutyaorrodra! - mondtam, majd felnyitottam a dobozt. Az azonban tök üres volt. - Hé! Hol a falloszom? - szontyolódtam el kicsit, mint a gyerekek, akiktől elveszik a kedvenc játékukat.

[- Mumifikálódott szent bika fallosz -]

☾ Feel the fire, the heat, the pyre ☽

E l l i o t O ' M a r a

2-0-0-3-o-k-t-ó-b-e-r-1-0

☾ m y f u r ☽

Egy ideje ráncoltam már az orromat, ahogy Elliot mellett ácsorogtam. A munkában olyan alapos voltam. Olyan furán precíz, mintha bennem lett volna ez. Mintha, régen, nagyon régen, valaha örököltem volna valakitől. Persze a homály a fejemben nem változott, azóta is mindent olyan nehéz, és súlyos fehérség borított be, hogy még a fejem is nehéz volt tőle. Főleg ha sokat figyeltem. Talán, ha egyedül lettem volna, az utcákon kóborolva magányos farkasként, nem tettem volna mást. Csak néztem volna a fehérséget, egészen addig míg el nem vakít, és bele nem őrülök abba, hogy semmi nincs bennem, ami régen összetett egy emberré. Most Safi mellett embernek éreztem magam inkább. Nem akartam elijeszteni magamtól, mert farkas voltam, és több volt bennem a vad, mint az ember.  Legalább a családom tagjai felé nem volt már adósságom. Elmentem a régi, leégett házunkhoz, a régi életem helyszínére, és virágot tettem a sírjukra, és Kate sírjára is.
Egy kicsit az jobbá tett, még ha a hiány belém mart is, jobban tudtam folytatni az életemet. Szimatolva néztem át Elliot válla felett, ahogy olvasta a listát. Segítettem neki a leltározásban, egy kicsit elmaradtunk a cuccokkal.
- Mumifikálódott szent bika fallosz - olvasta fel a papírról, én meg nem tudtam megállni, hogy ne röhögjek fel. Ez a hely tele volt falloszokkal, én már megszoktam, de ez azzal járt, hogy mindig elkapott a röhögés.
- Te jószagú... ezt mikor szereztem? - kérdezte és megálltunk egy doboz mellett, mire összeráncoltam az orromat. A szaglásom nagyon érzékeny volt, kicsit féltettem, hogy tönkremegy ezek között a hülye szagú tárgyak között, vagy benyel az orrom egy átkot. Mégis milyen idétlen vérfarkas az, akinek nincsen szaglása? És akkor hogyan érezzem Safi édes illatát?
- Nem tudom, de ha éreznél szagokat, nem hoztad volna el - drámáztam mellette méltóságteljesen. Veszélyességi pótlékot is kellene kérnem Aidentől, az orrom miatt. Egyiptom, volt a dobozra írva, az én írásommal, a rábiggyesztett cetlin. Csak ott imádtak bikákat, meg talán a spanyolok is. Nem volt kedvem egy mumifikálódott fallosszal találkozni, de Elliot már nyitotta is ki a dobozt.
- Jó nagy lehet. Ugye nem lesz büdös? - kérdezte, mire én csak megvonogattam a vállamat, és zsebre tettem a kezemet.
- A vadkacsáké a leghosszabb. Már most is az, átjárta a szaga a dobozt is, csak te nem érzed. Szóval mindegy, az én orromnak úgyis - tettem hozzá, de azért a kíváncsiság ott tartott Elliot mellett. Sose láttam még ilyen bikafalloszt, meg egyáltalán milyen beteg elme mumifikálja be? Levágják, vagy a halott bikáé volt? Akár hogy is ez betegnek tűnt, azok meg mindig érdekesek, én meg sajnos kíváncsi is voltam.
- Vigyázz az érzékeny kutyaorrodra! - már emeltem szóra a szám, hogy az nem kutya, hanem farkas. FAARKAAS! De Elliot nyafogni kezdett, mintha csalódott vona. És igaz, valahogy nem volt olyan erős fallosz szag.  Hé! Hol a falloszom?
- A tied  ahelyén, remélhetőleg - röhögtem fel. - Nem tudom, talán elment keresni egy mumifikálódott bikalányt - röhögtem fel, de aztán valami zaj megcsapta az fülemet, és koncentrálni kezdtem. Az ujjammal jeleztem Elliotnak, hogy legyen csendesebb. Lépteket hallottam, talán ő nem, mert a raktár eléggé elzárta a hangokat. De nem tetszettek. Lehet járt itt bent is valaki, csak a sok szar elnyomta a szagát. Ettől morcos is lettem.
- Körbeszaglászom - mondtam neki és megindultam kifelé.

◂mi folyik itt▸

2004. május 15.

◃ s e a n ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: sail away

Sean társaságában egészen más volt. Valahogy elterelte a figyelmemet az elmúlt hetek és napok problémáiról. Ő nem ítélkezett, nem mondott semmit arra, hogy elmenekültem a házasságom elől. Más ezt bizonyára gyengeségnek ítélné és talán az is volt, valójában viszont csak magamat nem találtam az új élethelyzetemben, de ott az üzletben minden egészen más volt. Varázstárgyak vettek körbe, az imádott vibrálás és Sean persze. A jelenléte annyiszor nyugtatott meg a magányomban.
-  Nem tudom, de ha éreznél szagokat, nem hoztad volna el - jegyezte meg Sean, ahogy a faládikót néztem, amiben a nemes bikatestrész volt. Megköszörülve a torkomat próbáltam nagyon ünnepélyes képet vágni a felnyitáshoz.
- Érzek szagokat, attól még nem csaholok, Seanci. - Feleltem nagy elégedett vigyorral, majd ismét visszatértem a komolysághoz. Ez egy szenttárgy, mégsem nyithattam ki vihogva... habár ha falloszokról volt szó egy kiskamasz megirigyelhette volna a viselkedésem. Vihogtam, élveztem, hogy gusztustalan kicsit. Talán ezért is gondolta mindenki azt, hogy szexmániás vagyok? Jó, nem csak ezért. Hála annak, hogy a házunk átjáróházként működik, mindenki látott és hallott már mindent a családból.
- A vadkacsáké a leghosszabb. Már most is az, átjárta a szaga a dobozt is, csak te nem érzed. Szóval mindegy, az én orromnak úgyis.
- Egy oszladozó cucc szagát csak megérezném... - ismételtem meg a korábbi mondandómat, hátha nem esett volna le neki. De jó tudni, hogy egy madárnak van a legnagyobb répája. Milyen világ ez... Ahogy ezt konstatáltam, már nyitottam is fel a ládikót. Ha már Sean érezte a szagát, hát mindenre számítottam, csak arra nem, hogy üres. Egy csalódott "ajj" hanggal is konstatáltam az eredményt, az egyéb panaszos megjegyzéseim közepette. Őszintén csalódott voltam.
- A tied  ahelyén, remélhetőleg - jegyezte meg Sean nagy humorosan. - Nem tudom, talán elment keresni egy mumifikálódott bikalányt - majd a szája elé emelte a mutatóujját. Csendbe maradtam és én is fülelni kezdtem, ahogy ő. Csak nem nőtt a fallosznak lába és futott el... ugye?
- Körbeszaglászom- mondta és megindult kifelé.
Én csak lekaptam az egyik polcról egy átkozott tőrt. Reméltem, hogy nem csak arra jó, hogy eltűnjön a pengéje és csak a markolat virítson a kezemben, mikor le akarok csapni... merthogy ilyen is volt az üzletben. Mindenesetre Seanci után mentem az üzletbe. Az ajtó zárva volt, ma nem nyitottunk ki, mert leltároztunk.
- Lehet, hogy más is eltűnt, nem csak a fallosz. Sean, valaki kirabolt engem? - kérdeztem kicsit idegesen. Milyen már, ha a tolvajt rabolják ki? Anomália, kellemetlen helyzet... sőt egyenesen cikiség. Nem akartam teljesen leégetni magamat a Zsebpiszok közben. Már így is egy könnyen kapható kis izének tartottak.
- Ugye nem...? - Hangoskodtam tovább, Sean kifejezett kérése ellenére is. Aztán felemeltem a tőrt és azzal a lendülettel eltűnt a pengéje. - Ezt nem hiszem el! Tudtam! - Ráztam meg azt a vackot, hogy visszatérjen a penge, de csak nem akart. Hát igen, ez ilyen trükkös dolog, ha az ember támadó, eltűnik, hogy ne tudjon kárt tenni senkibe.

[- Nekem sem szokásom "csaholni" -]

☾ Feel the fire, the heat, the pyre ☽

E l l i o t O ' M a r a

2-0-0-3-o-k-t-ó-b-e-r-1-0

☾ m y f u r ☽

Nem szerettem hánytorgatni a múltat, sem felróni másoknak a cselekedeteit. Én sem voltam makulátlan, a múltam beszennyezett, T. főleg. Szóval nem mondtam semmilyen megjegyzést Elliotnak arra vonatkozóan, hogy miért lépett le. Tudtam, hogy volt valami komoly oka, de nem firtattam, úgy tűnt, hogy helyretették egymás közt a dolgokat Aidennel és ez számított igazán. Meg mégis miért mondjak bármi rosszat róluk? Befogadtak, Aiden még az után töltött időnk alatt adott kaját is, és megmentett az auroroktól. Akkor éreztem először azt, hogy valaki kiállt értem. Eddig csak egyedül voltam, teljesen egyedül. Sok minden változott, Safi mellett még talán emberibb is lettem, egy kicsit. Nehéz volt azzá válni, miközben az emberben ott forrongott egy hatalmas vadállat, ami ki-ki akart törni. Nem mondanám azt, hogy kordában tudtam tartani, teljesen, véren hizlaltak és szerette a halált a karmai között. De már tudtam annyira önmagam lenni, hogy olyannak lássanak, aki egykor lehettem, mindennek a vége előtt.
Szóval élveztem, hogy velük lehettem. Safi mellett megtanultam az életet szeretni, és élvezni azt.
Szóval most is inkább csak elmatattam Elliot mellett a raktárban és élvezhettem a por émelyítő, szúrós szagát, a vibráló mágikus tárgyak között. Ezek után, ha végeztünk, biztos veszek egy kellemes kis napfürdőt az ajtó előtt, szerettem, ha a nap sütötte a bundámat, és kellemesen felmelegített.
- Érzek szagokat, attól még nem csaholok, Seanci. - válaszolta Elliot amikor valami bikának a tökét tartalmazó cuccot vizsgáltuk. Csak megforgattam a szememet, és felhorkantam.
- Nekem sem szokásom "csaholni" - válaszoltam és büszkén ki is húztam magam. - Én farkas vagyok, nem holmi padlócirkáló tacskó - tettem még hozzá. Nem szerettem, ha kutyának néztek, még akkor sem, ha volt benne logika. Én büszke farkas voltam, aki szeretett lustálkodni, és nem vinnyogtam úgy, mint egy öleb. Én nem igzán voltam olyan olyan nagyon nagy szakértője a dolgoknak, mint Elliot, de értettem hozzájuk. Minden esetre én nem akartam ez a tökös dolgot úgy túllihegni, ők még egy eladásból is képesek voltak patáliát csapni. "Azt miért adtuk el?" vagy "De azt  én magunknak akartam." és a többi és a többi. De Elliot persze túlságosan is élvezte ebben a perverziót, amitől én se tudtam komoly lenni. Sokszor rám ragasztotta a jókedvét, amiért Safi is hálás volt neki.
- Egy oszladozó cucc szagát csak megérezném... - mondta Elliot, és ebben volt valami. Csak gyanúsan távoli volt a szaga, amit belőle éreztem, nem volt telejsen ott. De lehet csak becsaptak a közelben lévő tárgyak, és az én tökéletes szaglásom ezért működött furcsán.
- Abban biztos vagyok, hogy megéreznéd - dünnyögtem. Lassan ki is derült, hogy miért volt furcsa ez az egész. A bikának eltűnt a fallosza. Mármint eddig se volt meg neki, mert az Aranyfogban volt, de most megint eltűnt. Szar ügy, kétszer elhagyni a töködet... Aucs, még belegondolni is rossz volt.
Nem telt el sok idő, hogy megérezzük, valami nem volt rendben. Mintha lett volna itt még valaki, pedig a leltározás miatt zárva voltunk, hogy nyugodtabban meg tudjuk csinálni a dolgunkat. De ez most zavart, a hangok fent zavartak, és Ellioték nem hoztak haza egy múmiát szarkofaágban, hogy sétálgasson itt fel és alá.
Elliot követett a Tőrtelen tőrrel a kezében, miközben hangtalanul próbáltam az üzletbe jutni. Olyan volt ez, mint egy vadászat, én pedig imádtam vadászni, de most nem nyulat kellett fognom, hanem lehet egy egész embert.
- Lehet, hogy más is eltűnt, nem csak a fallosz. Sean, valaki kirabolt engem? - háborgott mögöttem Elliot, én meg pisszegtem neki. Na ezért szerettem egyedül vadászni.
- Nem kizárt, de már úgy is rég haraptam el egy-két torkot - dünnyögtem, nem ellenőrizgettem lent a dolgokat, de az üzletben furcsa hiányérzetem támadt. AMikor az ember érzi, hogy valami nincsen a helyén, de még nem tudja, hogy mi. Mögöttem Elliot éppen a Tőretlen tőrrel küzdött, biztos eltűnt megint a kezében. Szóltam is volna neki, hogy ne legyen enynire feltűnő, de akkor szinte a semmiből felénk csattant egy átok, amit alig tudtam kivédeni egy protegroval, de így is hangrobbanást okozott az egész, ami sértette a fülemet.
- Elliot! - mondtam, hogy inkább talán pálcával kellene neki is harcolni, egy olyan vacakkal nem sokra ment. Közben egy alak állt az üzletben, de egyelőre nem tudtam beazonosítani, viszont az üdvözlését én is viszonoztam.
- Bocs, de zárva vagyunk. Capitulatus!

◂mi folyik itt▸

2004. május 15.

◃ s e a n ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: sail away

Szerettem a raktárat. Kicsit arra emlékeztetett az egész, amiért csináltam ezt az egészet. A varázstárgyakért, a por émelyítő illatáért és mindenért, ami ezzel együtt járt. Imádtam még nagyokat tüsszenteni is, mert annyira a lényem része volt ez a helyiség. Sokkal inkább, mint a bolt. Itt lehetett kincsekre bukkanni, olyan tárgyakra, amiket valamikor megszereztem erővel, túljárva valaki vagy valami eszén. Ezért pedig mérhetetlenül büszke voltam, mégsem lehetett kielégíteni. Újra és újra meg akartam szerezni valamit, mert ez valami beteges, erőszakos vágy volt bennem.
– Nekem sem szokásom "csaholni"– közölte büszke hangon Seanci. Ahogy rápillantottam, elvigyorodtam. Bájos volt, ahogy kihúzta magát és erősnek akart tűnni. Már-már emlékeztem, miért is szerettem annyit piszkálni azzal, hogy kutya. – Én farkas vagyok, nem holmi padlócirkáló tacskó.
– Hát persze, blökikém. – kacsintottam rá. Persze sejtettem, hogy ezzel csak jobban kihúzom a gyufát nála, szóval elkezdtem kutakodni, merre lehet vajon az a bizonyos bomló testrészt. Kizárt dolog, hogy csak úgy el tudjon tűnni ebből a raktárból, rengeteg mágiával védtük le… és még csak nem is én, hanem Aiden, aki kicsit biztosabban nyúlt a pálcához, mint én.
– Abban biztos vagyok, hogy megéreznéd – dünnygöte Sean. Hát igen, ha másról nem a szagáról valóban felismerhető lett volna, de ő is legfeljebb a dobozban hagyott emlékét szagolhatta ki. Valaki járt volna itt? Nem, az kizárt. Ahogy az is, hogy Aiden puszta kézzel kiszedje onnan. Ha nem voltunk itt, csak ő nyúlhatott bele a cuccinkba, mint tulajdonos, más képtelen lett volna bejönni ide. Igaz nekem is sokszor mondták ezt, mikor betörést tervezgettem, aztán gond nélkül megoldottam.
Sean eltűnt a vásárló térbe, én pedig csak akkor kerültem elő, mikor zajt hallottam. A Tőrtelen tőrrel a kezembe léptem ki… nem sok eséllyel, hogy majd az segít túlélni bármit is. Amint döfni tervez vele az ember, eltűnik a penge és igencsak nehéz kijátszani. Akkor sem sikerült legutóbb, mikor kispillangókra próbáltam koncentrálni a lecsapás helyett.
– Nem kizárt, de már úgy is rég haraptam el egy-két torkot – jegyezte meg Sean. Ha ő nem tartja lehetetlennek ide bejutni, akkor csak is erről lehet szó. De mégis ki fogdos meg puszta kézzel egy mumifikált péniszt. Még én sem tenném.
Ahogy utólértem Seant éppen a fejem mellett, a falnak csapódott egy átok. Honnan jött? Egyelőre nem tudtam, de éppen csak nem talált képen, ez pedig éppen elég bosszantó volt ahhoz, hogy a penge nélkül maradt fegyvert félre hajítsam.
– Elliot! – hallottam meg Sean hangját. A pálcám persze ott volt a pulton, mert mindig elszórtam. Úgy estem oda egy újabb átok elől, az ujjaim közé kapva a fegyveremet. Sean megpróbálta leszerelni az alakot, akit egyelőre nem tudtam beazonosítnai.
– Ki a tököm az…? – suttogtam farkaskám felé, ahogy behúzódtam egészen a pult mögé. A capitulatus valószínűleg nem volt sikeres, mert a következő pillanatban megint egy átok csattant felettem és egy vitrin is betört. Az üveg darabok rám hullottak, de szerencsére nem akkora erővel, hogy megvágjanak.
– Jó, haver, nyugodj le! – kiáltottam ki a pult mögül. – Beszéljük meg, mi a fasz bajod van… – Emelkedtem ki feltartott kezekkel a pult mögül. A fejem mellett megint átok suhant el, de most egyértelműen nem akart eltalálni, csak rám ijeszteni. Azért behúztam a nyakamat, mielőtt megnéztem magamnak.
Termetes, sebhelyes faszi volt. Talán Aiden ellenfele és ide akart jönni faszt méregetni, csak éppen kurva szar napot választott. Aiden nem volt itt, én meg nem akartam meghalni.
– Mi kéne, ha?! – kérdeztem kicsit ingerülten.

[- Le fogom egyszer harapni az ujjadat -]

☾ Feel the fire, the heat, the pyre ☽

E l l i o t O ' M a r a

2-0-0-3-o-k-t-ó-b-e-r-1-0

☾ m y f u r ☽

Nem nagyon kedveltem a raktárat, sokkal jobban szerettem a nagyobb, tágasabb helyeket, ahol beláttam a terepet, és nem éreztem bezárva magam. Az agyam még most is egy kicsit folyton a menekülési útvonalat kereste akárhol is volt. A fehér szoba ezt hagyta bennem. Safinak köszönhetően enyhült a paranoiám, és nem is lehettem volna hálásabb neki. Talán, ha ő nem fogadott volna be az otthonába, még mindig az utcán lődörögnék, még ha szerettem meghúzni magam hol Benék teraszán, hol itt a bolt előtt. Safi otthont adott.
– Hát persze, blökikém - válaszolta Elliot, mire vágtam egy grimaszt és mormogtam egyet. Büszke természet voltam, és ha már vérfarkasént kell leélnem az életemet, legalább ne higgyenek kutyának. Elliotra se mondtam azt, hogy majom.
- Le fogom egyszer harapni az ujjadat - dünnyögtem, persze tduta, hogy csak a morcosságom beszélt belőlem. Amúgy is a furcsa szag és a furcsa előérzet jobban lekötött most, mint Elliot ahogyan bosszantani próbált. A farkasösztön azért dolgozott bennem, akér csak a folyton éhes szörnyeteg bennem, mintha ketté hasadtam volna. Lassan már megszoktam ezt, állandó része volt a lényemnek, csak visszafogom nem lehetett a főzettel. Még a végén elszabadult volna, amikor nem figyeltem. Aztán éreztem, hogy valami rohadtul nem voltrednben, nem is érdekelt már a bika mumifikálódott tökének a helye. Valaki volt itt, és ez nekem nagyon nem tetszett.
– Ki a tököm az…? - kérdezte halkan, mire beleszimatoltam a levegőbe.
- Férfi, a Vakegérből jöhetett, de volt a Három Seprűben is. Eléggé erős alkohol szaga van, de  szerintem éppen józan. Büdös a lába - húztam fintorra a számat, többet nem tudtam hozzátenni, az események felgyorsultak.
Ahogy az eladótérbe érkeztünk, már jött is a támadás, Elliotot éppen hogy nem találta el, de az a gagyi penge ki is esett a kezéből. Megmarkoltam a fenyőpálcámat, ami szinte támadásra készen lüktetett a kezemben, és azon voltam, hogy megvédjem a területemet is,meg Elliotot is. Furcsa szaga volt annak, aki ránk tört, egy része ismerős volt, egy csomó ismerős szag, ami ide tartozott. Ettől csak még mérgesebb lettem. Utáltam ha úgy elvisznek valamit az orrom elől, mégis csak én voltam itt a háznak az őrzője.
– Jó, haver, nyugodj le! – kiabált ki Elliot a pult mögül, énb meg méregettem előreszegezett pálcával a sebhelyes faszit. Valahonnan ismerős volt a szaga a sok bűzréteg alatt. - Beszéljük meg, mi a fasz bajod van… – - próbálkozott, de nem sok sikerrel. - Mi kéne, ha?! - kiabált továbbra isElliot, mire a fickó mérgesen megszólalt.
- Nekem lett ígérve az a méreggel teli üveg! Hát most elvettem. De ha már erre jártam néhány más dolgot is! - mondta és kaján vigyorra húzta a száját. Talán arra a nemrég megszerzett méreggel teli üvegre gondolt, amiben újratöltődő sör látszik, de amúgy kicsinál bárkit egy cseppje is.
- Tudod lehet ezt rendesebben is intézni - kötöttem bele, de újabb átok csattant, amit éppen ki tudtam védeni, egy erősebb protegroval, de az ereje a putnak vágott, fel is horkantottam fájdalmamban.
- Faszom... - horkantam fel, és már éppen farkassá váltam volna, hogy letépjem a kezét, ami a pálcát tarja, de megint megszólalt.
- Nem elég, hogy az öcsém ilyen önző seggel dolgozik együtt! - kiabálta, mire csak eszembe jutott honnan volt ismerős a szaga.
- Az öcséd? Szepi? - kérdeztem rá, és Elliot felé lestem.

◂mi folyik itt▸

2004. május 15.

◃ s e a n ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: sail away

Épp csak le tudtam kapni a pálcámat a pultról, mielőtt az átok kis híján arcon talált. Úgy húztam meg magam a pult mögött, mint egy riadt kisegér, pedig én aztán nem féltem. Egyszerűen csak nem most akartam kísérteni a sorsot, hogy nem is olyan régen éppen elég komolyan eljátszottam már Aiden türelmével.
- Férfi, a Vakegérből jöhetett, de volt a Három Seprűben is. Eléggé erős alkohol szaga van, de  szerintem éppen józan. Büdös a lába- felelte valahonnan Sean. Nem láttam rá rendesen, de azért hallottam a hangján, hogy fintorog. Minek szagolgatja távolról mások lábát? Én sem tenném, se távolról, se közelről. Bár a tény, hogy a saját zoknijával kikergethetném a világból, poén. Valahogy kezelni kellett a helyzet és azt bizony nem tudtam volna a pult mögül kivitelezni.
Szóval felálltam és egyelőre nem óhajtottam támadni. Csak megbeszélni, hogy mi a tököt akar éppen az Aranyfogban. Az egy dolog, hogy élete legfosabb betörését követte el, dehogy még rám is támadt az finoman szólva is szánalmas volt. Rászorítottam hát a pálcámra, készen védekezésre, vagy támadásra.
- Nekem lett ígérve az a méreggel teli üveg! Hát most elvettem. De ha már erre jártam néhány más dolgot is!
Megköszörültem a torkom.
-  Tudod lehet ezt rendesebben is intézni - szólalt meg Sean. Fogalmam sem volt, mire gondol és milyen mást akar még elvinni. Sok varázstárgyat szereztem, nem emlékeztem mindegyikre. Az átok azonban most Sean felé reppent. -  Faszom... - horkant fel olyan kutyásan, mikor sikeresen kivédte.
- Hé...! Nyugodj le, haver! Nem vettünk el tőled semmit, egyelőre. - Szóltam és a szabad kezem feltartottam, hogy nem kell nekem esni.
- Nem elég, hogy az öcsém ilyen önző seggel dolgozik együtt!- kiabálta a részeg faszi. Egyelőre csak Sean felé vetettem egy pillantást. Most már komolyan kezdtem úgy érezni, mintha sárgaházba kerültem volna. Nem értettem egy büdös szavát sem. Milyen öccse?
-  Az öcséd? Szepi?- kérdezte Sean, aki érezte is a szagát.
- Milyen méregről van szó? - kérdeztem értetlenül, de a csávó felém lőtt egy újabb átkot. Éppen a fejem mellett, egy polcon álló vázába csapódott, ami apró szilánkokra tört. Épp csak össze tudtam húzni magam, hogy semmim se sérüljön meg.
- Na jó, anyáddal szórakozz! - Böktem felé a pálcámmal lendületből. - Vinculum! - A csuklóján addig láthatatlan bilincs jelent meg, az hangosan kattant és elejtette a pálcáját. Még jó, hogy néha figyelek is Gabe-re, nem csak nyitott szemmel alszom, mikor a munkájáról beszél. - És most normálisan elmondod, mit akarsz! - Tettem hozzá. Persze nem sok esélyem volt ellen, a következő pillanatban az összetört kezeivel kezdett törni és zúzni a vitrinek között, az asztalokon. A tárgyak ide-oda repkedtek, közöttük olyanok is, amik erősen átkozottak voltak.

[- Na jó baszdmeg, most lett elegem -]

☾ Feel the fire, the heat, the pyre ☽

E l l i o t O ' M a r a

2-0-0-3-o-k-t-ó-b-e-r-1-0

☾ m y f u r ☽

Éreztem, hogy minden porcikámban megmozdulta  farkas. Ahogy megérzi a vér szagátv rögtön felébred bennem és máris mindenhol ott van. Éreztem, ahogy ölni szeretett volna, a fogai alatt érezni a hús és a vér ízét. Pontosan ugyan úgy, ahogyan szabadjára engedtem, amikor megöltem Thomast. Egy részem akkor nekem is mocskosul elégedett volt. Mostanában már nem voltam olyan vad Safi miatt emberi szerettem volna maradni. Na meg nem akartam egy kétlábon járó, torz vérfarkas lenni. Bedik tudtam, éreztem, hogy vékony volt a jég. Elmosódott a határvonal bennem, és ez még T. kegyes ajándéka volt.
Most viszont éreztem, hogy meg akarom védeni Elliotot, tök mindegy, hogy ki volt ez az óriási faszi. Belépett az én területemre, amire én vigyáztam... Hiába volt ez a hely Aidené, nekem kellett megóvni, rám bízták, ennek pedig eleget akartam tenni. Rohadtul felcseszett, hogy itt volt egy ember, akinek nek kellett volna itt lennie. És még a lába is büdös volt. Jó volt a szaglásom, talán túlságosan is érzékeny volt, a büdüset még jobban megéreztem, és még facsarta is az orromat.
Szívesebben vettem volna fel a farkast, de most szükségem volt arra is hogy beszéljek. Inkább csak odasétáltam Elliot mellé, és úgy fogtam ré a pálcámat. Ő nem akart nekiesni, még és így én sem tettem, csak hallgattam a magyarázatát. Ismertem a tárgyat, amit akart, persze én mindenre emlékeztem, nem úgy, mint Elliot meg Aiden. Ők csak hozták és utána nekem kellett ezekkel foglalkoznom. Még volt olyan is, amit a mocsoktól és vértől nekem kellett rendbe tenni. Vagy védőbűbájokat szórni némelyikre, nehogy elszabaduljon a pokol. Furcsa volt ez, de élveztem is. Jobb volt, hogy volt egy hely ahol lehettem, egy otthonom Sazfi mellett. Pedig én úgy hittem, hogy életem végéig az utcán élek, kikázott kajákból, elejtett galabokbólm, vagy néha egy-egy vadból, ha az erdőben jártam.
- Hé...! Nyugodj le, haver! Nem vettünk el tőled semmit, egyelőre - próbálkozott Elliot, de persze hiába. Ez egy őrült, óriási hegyomlás volt, mozdulataiban meg furcsán ismerős is. És ha jobban figyeltem az illatára...
De persze nem bvírt leállni, és csak az alvó farkast ébreszttgette bennem, ahogyan most engem is támadni akart. Éreztem, hogy már nagyon éber bennem a farkasom, és csak fortyog bennem, én pedig akkor is utáltam vona magam, ha válaszok nélkül hagyom kirobanni, és megöli. Megölöm, az a farkas is én voltam, de őszintén már annyira nem tudtam már ezt hiva tenni, hogy nem is érdekelt. De egyértelműen részeg volt, és a részeg bolondnál nem is volt rosszabb, azt hiszem.
Főleg ha Szepi bátyjáról volt szó. Mi a fasz?! Kettő volt belőle, hogy tudta őket kinyomni az anyjuk?
- Milyen méregről van szó? - kérdezte, de mielőtt válaszolni tudtam volna, persze teljesen begerjedt a fickó, én pedig nem tehettem mást, csak fedeztem Elliotot, egészen addig amíg nem érzem úgy, hogy meg is ölhetem. Aiden azt mondta ha valaki túl veszélyes, akkor megtehetem azt is. Az más kérdés, hogy a bennem lévő morális erkölcsöm mennyire hagyja.
- És most normálisan elmondod, mit akarsz! - próbálta Elliot valamilyen szóra bírni, de hiába volt lebilincselve, a pasas elkezdett törni-zúzni, és ha összetöri Aiden páváját, akkor nem csak neki lőttek, hanem nekem is, főleg nekem, aki miatt az egész boltot szarrá verték, és nekem kellene vigyázni itt mindenre. Éreztem, hogy egyre jobban bepöccentem, hát rendben, akkor keményen jástzunk.
- Na jó baszdmeg, most lett elegem - mormogtam, és egy kicsit teret engedtem annak a dühös, őrült farkasnak, aki bennem volt, és minden nap lekmározzott belülről a lelkemből. Farkassá váltam, olyanná, ami még talán tudott józan is lenni, és morogva megindultam az őrjöngő fazon felé. Farkasként erősebb voltam egy kicsit izmosabb és nagyobb, a többieknél, talán a fertőzés miatt, vagy mert egy részem már kezdett tényleg farkas maradni, nem tudtam.
A karmom egy kicsit felsértette a padlót, ahogy nekiiramodtam a hatalmas medvének, és közben elugrottam egy felém dőlő vázától. Oké, amíg nem a páva törik nem pánikolok. Igyekeztem megkerülni, hogy a hátára vetődjek, de nehéz volt, mert folyton forgolódott, végül megtaláltam a vakfoltját, és a fogaimat belemartam az Achilles sarokba a lábán. A faszi felordított a fájdalomtól, és megbillent, én pedig addig nem engedtem el amíg el nem vágódott Elliot előtt. Büszkén kihúztam magam, mint aki bukis simogatást is vár, miután levadászott egy madarat. Még a farkamat is csóváltam hozzá, mert elégedett voltam magammal. Elliot meg hátha szót tud érteni ezzel a vergődő emberrel a földön.

◂mi folyik itt▸

2004. május 15.

◃ s e a n ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: sail away

Nem. Ha valamit képtelen voltam tétlenül nézni, akkor az az volt, hogy valaki darabokra szedi az egyetlen dolgot, amit még ahhoz kötött, aki valamikor voltam. Ezek a varázstárgyak, ezeket az illatok és szagok, ezek az apró bizsegések még hagyták, hogy felidézzem, milyen adrenalin dús volt végig tombolni a múzeumokat, lakóházakat, erdőket, romokat, csakhogy megszerezzek egy kincset. Borzasztóan hiányzott a maga módján és ezt nem tudtam senkivel sem megosztani, habár a segélykiáltás egyértelmű volt... akkor is, ha nem beszéltem róla igazán a Stockholmból való visszatérés után.
Ez az állat viszont úgy esett neki a bútoroknak és nekem, mintha tényleg csak egy boltos lennék. Nem tévedett nagyokat. Ma már tényleg az voltam, semmi több... semmi több, mégis az a régi érzés most kicsit felizzott. Éreztem a véremben lüktetni a pofátlan erőt, ahogy végig sietett a szívemből az egész testembe. Meg akartam védeni a holmimat, csupán a tárgyak védelme tett óvatosabbá.
- Na jó baszdmeg, most lett elegem - kiáltott fel Sean mellőlem. Nem akartam, hogy bajba keverje magát. Tudtam, hogy erős farkas, de sebezhető is. Ez az alak úgy tombolt, mint egy eszement. Az átalakulás és a nekiiramodás pillanatok alatt megtörtént. Nem volt más választásom, mint elterelnem a medvemértű támadónk figyelmét. Ezért felé lendítettem a pálcámat.
- Finis Captivo - mondtam ki. Most nem ment volna némán, a szívem olyan erősen vert, hogy alig tudtam koncentrálni. A lábait még így is összekötött a lánc, ez pedig éppen elég segítség volt Seannak, hogy a hátára vetődve ledöntse a padlóra. Hamarosan ott feküdt, éppen előttem. Kiléptem a pult mögül és megvakargattam Sean fejét.
- Ha még egyszer idetolod a büdös képedet nem csak a hátadra fog ugrani, hanem kiharapja a kibaszott torkodat. Világos? - Rúgtam félre a kezéből kiguruló pálcát. - Nem viselem jól, ha valaki a kincsimet rombolja, te kis szarházi. - Folytattam és ráléptem a kézfejére. A teljes súlyomat bevetve roppantottam össze a csontokat benne.
- És most húzz a faszba. - Egyetlen pálcaintéssel nyitottam ki az ajtót, majd jeleztem Seannak a fejemmel, hogy szálljon le róla. Ha ezt megtette, akkor rásegítettem a távozásra egy újabb pálcamozdulattal. Néma Ventus következett ezúttal, amivel egyszerűen kisöpörtem némi törmelékkel az üzletből. A pálcáját meg úgy hajítottam utána.
Az ajtó hamarosan becsapódott és a biztonsági varázslatok aktiválták magukat. Képtelen voltam felfogva, hogyan jutott át ezen a védelmen és miért lopta el a bikafalloszomat. Mégis milyen betegnek kell egy mumifikált fasz, rajtam kívül? Hangosan fújtam egyet.
- Jól vagy? - Guggoltam le Sean elé.

[- Jah -]

☾ Feel the fire, the heat, the pyre ☽

E l l i o t O ' M a r a

2-0-0-3-o-k-t-ó-b-e-r-1-0

☾ m y f u r ☽

Kissé állatias voltam, talán ezt még nem sikerült kivetkőznöm magamból, hiába próbáltam, egy kicsit Safi miatt változni, de a farkas bennem volt, talán tizenkét-tizenhárom éves korom óta. Vad lettem miatta, talán túlságosan is, és csak a régi gyerekkori énemből megmaradt gondolatok és érzések tartottak össze emberként. Talán az a morális érték volt, amit a családomtól tanultam, és ha ez volt az egyetlen dolog, ami tőlük rám maradt, akkor azt tehettem, hogy legalább ezt megőrizzem.
De ez hirtelen szinte semmivé foszlott, ahogy hirtelen eluralkodott rajtam a düh. Megzavarták a helyet, amire vigyáztam, az embert, akire vigyáztam, és ha Aiden is itt lett volna még jobban mérges lettem volna. Nem akartam, hogy kudarcot valljak, mert talán a kutya ösztönök miatt, de territoriális voltam. Ahol pihentem, azt a helyet védtem. Akár Ben házát, akár Aidenékét, akár az Aranyfogat. Szinte éreztem a bennem lévő farkast, ahogyan  ki akart belőlem robbanni, és meg is tehette volna. Tudtam, hogy az a részem szerette az emberi vérnek az ízét. Hiszen hányat ölhettem már meg a telihold hatása alatt. Hányszor keltem a halál szagára, ami fémes ízkén fojtogatta a torkomat. És minden egyes alkalommal Kate vérét éreztem magamban, attól pedig folyton hányom kellett.
Most is ez volt, ahogy Szepi testvérét megharaptam, és elterült a földön, de kitartóan szorítottam a fogaim között, hiába rúgkapált, ha egyszer valakit megharaptam nem engedtem el. Éreztem, hogy tombolt bennem a farkasom, hogy éhezett az ölésre, de nem engedtem neki. Makacsságból sem, és büszkeségből se. Nem akartam, hogy az a részem győzzön, amit mindennél jobban gyűlöltem magamban.
CSak akkor engedtem el, amikor Elliot megvakarta a fülem, és elégedetten megcsóváltam a farkamat. Nem azt, a másikat. A varázslata az előbb segített, hogy leterítsem, de így is olyan elégedett voltam, mintha egyedül tepertem volna le egy jávorszarvast. És szarvast vadászni egyedül kemény menet volt.
- Ha még egyszer idetolod a büdös képedet nem csak a hátadra fog ugrani, hanem kiharapja a kibaszott torkodat. Világos? - mondta a fószernek, aki már csak fájdalmasan nyögdécselt és vergődött, véresen és részegen. Körbeszaglásztam, hogy hátha el tudom tőle venni azt, amit ellopott tőlünk, ő meg ordított a fájdalomtól, ahogy ráléptek a kezére, persze a mancsaimmal még javában a hátán ácsorogtam. Egy kicsit hátracsaptam a füleimet a hangtól, érzékeny volt, na. Néha túlságosan is, de persze biztos T-nek köszönhettem ezt, mert kurvára szeretett kísérletezgetni. A gondolattól még a bundám szőre is felborzolódott egy pillanatra.
CSak akkor szálltam le róla, amikor Elliot  jelzett, és ő pedig kirakhatta az üzletből. A pálcája repült utána, én meg ösztönösen ugrottam utána, hogy visszahozzam neki, csak persze eszembe jutott, hogy amúgy most nem is játszottunk. Folytattam a szimatolást, amíg Elliot felém nem fordult, és az egyik szekrény alá dugtam be az orromat, és a mancsommal kezdtem kipiszkálni azt a büdös szarságot...
- Jól vagy? - guggolt le elém, én meg épp akkor csapkodtam ki az eltűnt bikatököt, vagy mit. Biztos kiesett a zsebéből,  a nagy harc közben, de az üveget azt megfújta.
- Jah - váltottam vissza az emberi alakomba, és megráztam magam, majd a bika testrészére böktem. - Mondhatnám, hogy örülj, de ez úgy tűnik hamis. Biztos ki akarta cserélni teljesen, csak túl részeg volt - borzoltam meg a hajam és megszimatoltam Elliotot.
- Te is jól vagy? - méregettem végig, de félig kifelé hegyeztem a fülemet.

◂mi folyik itt▸

2004. május 15.

◃ s e a n ▹

maybe i lied
when i said
i was ok.

style: életképtelen cipőben ║ zene: sail away

Az az állat végre ajtón kívül volt. A legjobb helyen... ahol nem törhet-zúzhat a cuccaim között. Nagyot nyelve néztem körbe, mielőtt leguggoltam volna Sean elé. Minden a földön hevert, a vitrinek üvegei darabokra törtek és nem is voltam benne biztos, hogy meg tudom javítani őket, hiszen mind védelemmel voltak ellátva, amikhez az én varázstudásom igencsak kevés volt. Ezeket direkt idecsináltatta Aiden, hogy semmihez se férjenek hozzá illetéktelenek, de ez az állat valahogy csak összezúzta őket. Talán a feketemágia ellen nem véd rendesen, vagy a részeg faszok ellen.
- Jah - felelte a kérdésemre, ahogy emberré változott. Miért nem pucérok ilyenkor? Unalmas egy dolog ez az animágia. Átváltozik valami nagy döggé és még csak le sem szakadnak róla a ruhái. Legalább láttam volna egy nem mumifikált tököt is ma... bár azt sem láttam szóval amúgy marha mindegy. Sóhajtottam egyet csalódottságomban, de azért végig néztem rajta.
Előkapart előtte valamit a szekrény alól, de csak akkor tudtam jobban megnézni, mikor a tekintetem róla a padlóra irányítottam.
- Mondhatnám, hogy örülj, de ez úgy tűnik hamis. Biztos ki akarta cserélni teljesen, csak túl részeg volt - borzolt végig a haján.
- Mert egy büdös fasz... - sóhajtottam fel szinte gondterhelten. Remek, ellopja a dolgaimat, tönkretesz mindent... még talán Aiden páváját is, mert az odakint áll egy szép, míves állványon. Alapvetően ide nem tombolni járnak az emberek. Átkozott tárgyakhoz csak én és Sean érhettünk hozzá. Még Aidennek sem engedtem meg. 
Csak ezután hajolt közelebb hozzám, hogy engem is megszagoljon, mint egy kutyát. Kicsit közelebb hajoltam hozzá, hogy összeérjen az orrunk. Cleoval is mindig ezt csináltam, csak az ő orra nedves volt, ami vicces érzést keltett bennem. Mindig megmosolyogtam, most viszont csak belepislogtam Sean szemeibe.
-  Te is jól vagy?
Lassan bólintottam. Az orrommal így sikerült végig cirógatnom az övén. Aztán szépen hátrébb is húzódtam. Még a torkom is megköszörültem, majd felegyenesedtem.
- Csak egy-két karcolás. - poroltam le magamat, aztán körbe néztem a széttört dolgok között. Tettem volna egy lépést előre, de az életképtelen cipőben kicsit megcsúszott a lábam, megbillentem. Kicsúsztam belőle, ráesve Seanra. - Hoppá! - Kapaszkodtam meg benne elég erőteljesen. - A kedvenc cipőd leesett rólam. - Vigyorogtam az arcába és a most már meztelen lábammal a cipőjére tapostam, hogy megtartson. Nem akartam szilánkba lépni.

[- Az volt, büdös -]

☾ Feel the fire, the heat, the pyre ☽

E l l i o t O ' M a r a

2-0-0-4-m-á-j-u-s-1-4

☾ m y f u r ☽

Már annyir ahozzám nőtt a farkasom, hogy nem is lehetett volna kivájni belőle. Akkor üresnek éreztem volna magam, annak ellenére, hogy éreztem felőle a rothadás és a halál bűzét. Gyűlöltem ezt az érzést, hogy így voltam teljes ember. Safi is ezt mondta, hogy ember voltam, ez pedig egy részemet megnyugtatta. Azt amelyik hitt benne, hogy nem voltam szörnyeteg. Azt a kölyköt aki még bennem maradt a múltamból. A másik részem felnőtt, és tisztában volt a a tetteivel, amit hiába a farkas tett, mégis, az is én voltam. Most meg örülhettem, hogy bennem volt, és megkeseríthettem az életét azzal, hogy nyers húst fog majd zabálni, mert megharaptam. Még jó, hogy nem telihold volt, nem akartam még egy beteg vérfarkast a világra. Bár akkor valószínűleg életben se hagytam volna.
Visszavettem az emberi alakomat, és örültem, hogy ha animágus voltam, megmaradtak a ruháim. Olyan körülményes volt minden teloihold után pucéran felkeresni egy várost, ahol kúrázhattam, vagy lophattam magamnak valami ruhát. Utáltam azt, főleg télen, amikor még animégus sem voltam, és kurva hideg volt.
- Mert egy büdös fasz... - válaszolt Ellion én meg ráhagytam ezt és bólogattam. Reméltem Aiden páva szarja nem tört el, annyira, hogy ne lehessen helyrehozni. A legjobb barátom volt, de nem szerettem amikor mérges lett. Olyankor azt éreztem képes lenne megölni, benne volt a levegőben. Kíváncsi voltam ezt vajon Ben hogyan érzékeli.
- Az volt, büdös - helyeseltem, sóhajva egyet, majd visszanéztem Elliot barna tekintetébe, ahogyan összeért az orrunk. Megszoktam már a harcot és magam miatt sosem izgultam. Az életemet nem féltettem igazából, csak a helyet és Elliotot, mert Aiden rám bízta mind a kettőt. Nem akartam neki csalódást okozni. Egy picit lehunytam a szememet, miután Elliot összedörzsölte az orrunkat, és én is hátrébb húzódva ültem a padlón, hátamat az egyik könyvespolcnak vetve, úgy fürkésztem őt, aztán felegyenesedtem, csak nem ücsöröghettem ott egész nap.
- Csak egy-két karcolás - mondta, majd persze ahogy megpróbált felállni, megcsúszott, és az ölembe landolt. Éreztem, hogy rám esett, én meg időben megtartottam, hogy ne törje össze jobban magát. Csak morogva sóhajtottam egyet, miközben éreztem, hogy a lábával a sportcipőm orrán taposott. Jellemző volt, hogy ki fog belőle megint zuhanni, nem értettem azt a cuccot. Egy cipőnek kényelmesnek és praktikusnak kellett lennie, nem olyannak, amiből folyton kilép az ember.  
- Az a cipő most is borzalmas - dünnyögtem, miközben a karajimban tartottam és megint közel volt az arcunk egymáshoz. Kicsit arrébb akartam vele oldalazni, hogy a szilánkmentes részre érjünk, meg utána fel is kellett takarítani. Csoda, hogy valami átkozott szar nem tört itt össze, akkor lehet meg is haltunk volna. Én ezekhez hozzászoktam, Elliot meg Aident védve nem akarta hogy piszkálja őket. De voltak dolgok azért, amik ránk nézve halálosak voltak így is. Kicsit arrébb érve már nem volt olyan veszélyes a talaj, de még nem engedtem el Elliotot.
- Közel vagy - állapítottam meg halkan.