Jack Starling

JACK STARLING

Absofuckinlutely.

Alapok

jelszó || "Úgy áll rajtam ez a szín, mint golymókon a gatya."
így ejtsd a nevemet || “Dzsek Sztárlin”
nem || férfi
születési hely, idő ||London; 1986. november 29.
horoszkóp ||Nyilas
kor || 15
vér || félvér
évfolyam || negyedik

A múlt

“Van két bátyám. Valahol a Mennyországban, anyám szavaival élve. Nevük is van, de hangosan sosem mondtunk ki. Idegen lenne, mégis, május 17-én és december 3-án egy-egy mécses ég. A kertben két, apró szobrocska, egy-egy apró dombocskán. Ott laknak ők és sokszor hallottam, hogy anyám hozzájuk beszél. Hallottam. Mert…
Vagyok én, jöttem, akinek már nevét ki lehet ejteni. Az aranyifjú. Az egyetlen.”

Mint a hímes tojásra, úgy vigyáztak rá, pedig okot nem adott rá. Annál jobban vágyta közben mindazt, amit csak a világ adhatott neki. Mivel tehetős családba született, nem volt semmiben sem hiánya és nem is volt rest ezen javakat követelni. Hangosan adta a mindenség tudtára, ha valami nem tetszett neki, erős akarata és hangja pedig el is érte azt. Igazi, dundi gyermek volt, babahája csak úgy remegett, ha kacagott. Félő volt, hogy akkorára nő majd, mint három másik egybegyúrva, hiszen étvágya is vetekedett annyival. Járni igen hamar, beszélni később tanult meg, összességében, mint minden fiúgyermek, lustábban állt a fejlődés szakaszaihoz. Sokáig pöszén és nehezen formálta a szavakat, el-elakadt, azonban mivel lehetett, foglalkoztatták egészen addig, míg ezeket szépen el nem nőtte. Szülei nem próbálkoztak többé, a nehézkes viselősség az anyát sokáig kísérte, beérték azzal, amit a sors szánt nekik és féltő gondoskodással tekintettek a gyermekre. Persze, többnyire csak akkor, ha a munkájuk engedte, akkor is, jobbára a nő foglalkozott vele. Tanítok, okosok, akik a tudást ültették a fejébe, ültették volna, de figyelme mindig máshol járt, mindig máshol kalandozott. Nem egyszer bújt el, ha nagyon nem akart valamit, képes volt addig pörgetni magát, míg testét láz nem gyötörte. Egészen addig, ameddig el nem érte akaratát, onnantól mintha mi sem történt volna vele.
A viszontagságok ellenére, nem vált betegessé, gyengévé. Mindig elért valamit. Először az asztal lapját, a kilincset, az ottfelejtett kincseket, a szekrény felsőbb polcait. Folyton láb alatt volt, amint felfedezte és látta, mivel munkálkodnak a szülei. Imádta a növényeket az üvegházban, türelme ott létezett egyedül, amikor megengedték, hogy segíthessen. (Senki ne gondoljon rögtön gyerekmunkára, többnyire a szárított növényekkel volt dolga.) Szerette az apró üvegcsék csilingelését, a készülő italok illatát. Semmi keresnivalója nem volt ott, mégis, ki mondott volna neki nemet? Egy idő után pedig, természetes jelenség volt jelenléte.
A mágia jelei ahogy akarata, úgy bukkan fel és ki belőle. Heves volt, törtető, egyensúlyban azzal, amely kiskirályi személyéből fakadhatott. Nemigen tudott azonban bánni vele, így óvatossággal és figyelemmel kísérték addig, míg el nem jött az a bizonyos nap. Mint minden máguspalánta életében, az ő levele is megérkezett, óramű pontossággal és ő, két napig nem bírt aludni, annyira izgatottá lett tőle.

* * *

Csak fél pillanatra tekintett félre a nő, a gyermeke máris kereket oldott mellőle. Egy kupac hangos, eleven gyerek között lelte meg, akik fejüket összedugva csevegtek, mintha mindig is barátok lettek volna.
Jack mindig közvetlen volt kortársaival vagy a kissé idősebbekkel is. Egykeként és környékükön majdhogynem egyedüli gyerekként mindig vágyta a társaságot. Tehetős családként otthoni taníttatásban volt része, csakhogy talán jobb lett volna, ha a többiek közé engedik, így aztán, nem csoda, ha mindig valaki mellett, valakire ráakaszkodva próbálta társasághiányát és fölös energiáit ledolgozni. Sok kérdés, sok szó, megannyi alkalom arra, hogy valaki agyára mehessen. Utólag belátták, hogy talán kissé hiba volt a burokban tartani, az idő kerekét visszafordítani nem lehet. Majd a Roxfortban.
A nő mosolygott, majd arca fagyossá vált. Az egyik üzlet tulajdonosa indulattal telten kiabált és rázta az öklét, ahogy az egyik áruval teli hordóját elsodorta a fogócskázó tömeg. Kecses lépteivel közelítette meg a siserahadat, hogy finom érintéssel vonja magára fia figyelmét, akinek arca piszkol volt, de ragyogott.
- Jack, indulunk – intett fejével az üzletek felé, mert a lista nem szerzi be magát, és még a pálcát sem szerezték be.
- Anya! Thomas azt mondta, megmutatja a versenyseprűket! Utána pedig tud egy helyet, ahol… - szinte mint a szélvész, úgy dőltek belőle a szavak. A nő elmosolyodott és a fejét rázta.
- Később, ígérem, megnézheted mindet. De előbb vegyük meg, ami kell, jó?
- Mooooost!
- Jack, indulás – nem engedett most, a felfújt, durcás arcocskának és a dühös dobbantásnak. Most nem, annyi dolguk van és a nő már most fáradt. Nagyon rég volt ezen a bevásárláson, kislányként, amikor ő is beleszeretett mindenbe. Megérti a fiát, idejük lesz bőven még.
- ...Akkor… majd a vonaton – duzzogva szólt oda friss ismeretségeinek, bár nem is jegyezte meg a nevüket nagyon. Ők sem az övét, de nem ez számított. Anyja mellett puffogva felengedett, amikor a talárszabászat helyett egy fagylaltkelyhet kapott bánatűzésként. Nap végére tényleg megnézhette a seprűket, el is döntötte, neki melyik kell, azonban se Thomas, se egyik másik nem volt ott. Semmi gond, akadt elég gyerekarc az üvegre tapadva, akiknek magyarázhatott, ha kellett, ha nem.

* * *

Egy zsúfolt fülkében utazott, végre egyedül. Megfájdult a karja, olyan hosszan integetett szüleinek, majd eltűnt az ablakból és befészkelte magát egy csapat elsős közé, akik arra vártak, amire épp ő – hogy megismerhesse a Süveg döntését, a leendő körletét. Lába meg sem állt, többször rúgott bele valamelyik körülötte ülőbe és kért elnézést, amiért nem tud megállj parancsolni magának. Mindig is rengeteg energia buzgott benne, hát az első napon nem csoda, hogy minden egyszerre akart kitörni belőle.
Mégis, a hatalmas terembe megszeppenve ácsorgott, ahogy a mennyezetre bámult, vagy éppen a mellette álló, riadt vagy épp büszke arcokra. Mert voltak, akik már tudták mi lesz az útjuk, olyanok, akiknek nevét hallva mindenki tudta, kiről van szó. Szerencsére babaháját már elnőtte, egy nyár alatt megnyúlt alkata lehetővé tette, hogy egy, mellette álló szeplős lánykát tartson meg a vállán, aki ájulni készült majdhogynem. A sors akarta, hogy később háztársak lettek és volt az a bizonyos első nagy szerelem, akivel, az Üvegház mögött élete első, igazi csókját váltotta a tanév második felében. De ahogy jött, úgy illant el.
Ahogy az első éve is, amely többnyire azzal telt, hogy az utolsó poros sarkot is felfedezte magának. Mit sem törődve a viharfelhőkkel, amelyek minduntalan ott lebegtek a fejük felett. Gyerek volt még, gondatlan és apró porszem. Elillant a béke, mint a csók kellemes emléke az éterben, mintha sosem létezett volna. A sötétség költözött a napfény helyébe, a félelem a nevetést űzte el és életében először érezte, hogy nincs biztonságban. Mit számított, hogy mennyien vették körbe, csodálták vagy épp utálták azért, ami? Nem volt senki, de tett róla, hogy észrevegyék, azonban a csínyek elmaradtak, a kalandozások helyett pedig a szoba ablakából bámult kifelé. Tenni akart valamit? Nem, nincs hőskomplexusa. Visszatért, mikor oly sokan nem akartak, vagy nem tehették. Vissza, és az addigi buborék szétrobbant; már nem csak a világ kedves, bájos felét látta. Már nem csak a jót és a szépet. Gyomra apró gombóccá zsugorodott, álmai vészterhesek voltak, levelei ritkák, de annál őszintébbek. Sosem mondta ki, hogy haza akar menni és talán ez a „sosem” pecsételte meg az ő, majd később más sorsát is. Nehéz, fullasztó felhő, mégis, ő akkor is mosolygott, elsütötte a sületlen poénjait és csak a napsütést őrizte.

* * *

Egészen addig, míg eljött a Holdfürdős éjjel.
Épphogy sikerült kihasználni a felfordulást, hogy ott hagyva a többieket, ne saját magát mentse, ne egy egérlyukat keresve rejtőzzön el. Öles, mégis halk macskaléptekkel követte őket, tisztes távolságból. Hallotta, hogy beszélnek körülötte – ki siránkozik, ki talán harcias kiáltással válik hőssé, de az ő fülei csak egy és csak előre „figyeltek”. Reszket, holott a hideg most aligha árthat neki. Tudja, nagyon is tudja, hogy ezzel ő is veszélybe kerül, ketten haladtak mögötte, de leváltak, mondván – Jack, te őrült vagy. Ne tedd! - vagy kevésbé kedves szavakkal. Ilyen, amikor valaki népszerű, amikor valaki mögött, mellet mindig áll valaki és amikor, ezek az alakok elkopnak. Egy szidalmat köpött csak feléjük, semmi többet. Nem gondolta meg magát.
Meglapult, mintha csak egy cserje lenne, egy apró, kicsi lény, akire nem is kell figyelnie. És nem is tették. Saját szívverése dübörgött füleiben, pálcáját szorongatta ujjai között, mintha most, az eddig nem létező hős kitörni akarna. De nem tett semmit. A földhöz lapult, épphogy rálátott arra, amiért jött. Bár fürdőző, mezítelen alakokat lesne meg, bár sose tudta volna meg, ismerte volna meg egy háború igazi arcát. Akiket kiközösítettek, leköptek és üldöztek, akiket semmibe vettek. Ha az év korábbi része nem lett volna elég, ha nem tört volna addig lelkén, amely addig csak selyemmel volt körbevéve, a ma éjszaka lesz a végső.
Levegőt sem mer venni, ujjaival az avarba markol, ajkát harapja, hogy semmi hangot ne adhasson ki. Szórakoznak vele, szórakoznak, mintha csak valami játék lenne. Sosem törődött vele, sosem beszéltek talán, de ilyenkor, mint holmi morbid film, felrémlik az arc: Ott áll vele a terem előtt és izgatottan várakozik, ahogy ő. Együtt örül a pontoknak, az utolsó meccs győzelmének. Elkéri tőle a metszőollót, Gyógynövénytan órán, amikor egymás mellett dolgoznak. És ő mindig másra, másfelé tekintett. Azokra a hangos, harsány arcokra, akik most menekülnek, akik most nincsenek itt. Csak ez a szerencsétlen, csak az, aki…
Hangos sikoly tölti meg a vértől terhes levegőt. Az életért küzdő, a fájdalommal teli sikoly tölti meg tetőtől talpig, pont úgy reszket, mintha belé marnának. Mintha ő lenne ott, nem az, akinek addig a nevére sem volt kíváncsi. Volt egy pillanat, amikor lett volna cselekedni, amikor mozdult volna, de teste nem engedett a parancsnak. Volt és ő nem élt vele, mert akkor vele veszik, de mégis, talán a sikoly sosem hangzott volna el. Piszkos arcán kövér könnycseppek vájtak mély árkot, és mire a fiú sorsa bevégeztetett, ő elmenekült. De tudta, hol keressék, tudta, hova kell mennie érte. Hiszen őt is összeszedték, ennyit tehetett érte. És amint egyedül maradt, újra és újra hallotta…

* * *

Mikor az utolsó gyász ejtette könny is felszáradt, a nap pedig újra kisütött, semmi sem látszott. Széles mosolya, hangja, vagy az, hogy ugyan úgy ült be abba a társaságba, akik cserben hagyták, és akiket elátkozott azon az éjjelen. Azonban már tudja, mit fog tenni.
Nagy elánnal vágódik le a nagytermi asztalhoz, hogy végighallgassa a beosztási ceremóniát, miközben éhen akar veszni.
- Idén sem lesz nyugodt évünk – sziszegi a vele szemben ülő, szögletes állú srác, aki a háború óta azzal henceg, hogy négy halálfalóval bánt el. Senki sem hisz neki.
- Ugyan, neked ez semmiség – vágja vissza kaján vigyorral Jack, aki egy alkalmat sem hagy ki azóta, hogy ne hozza szóba, csak épp, nem kellemes célból. - A Roxfort Hőse majd mindenkit megvéd – végignézi, ahogy a srác fülig vörösödik és inkább elhallgat. Végre esznek, az ő tekintete pedig végig egy valakit keres, kajtat. Csak őt és senki mást, pedig, várna rá egy csinos arcocska, akivel lenne mit pótolni. Hirtelen azonban a csajok sem érdeklik.
Hetekbe telt, mire rávette magát és mellé vágódott. Mintha csak a véletlen lenne, akaszkodott szerencsétlenre, akinek csak azért tudta a titkát, mert aznap éjjel vele szenvedett. Mintha az ő bőrébe is jeleket véstek volna. Talán túl rámenős volt, talán nem, de azt ajánlotta fel, amit azon éjjel megtagadott tőle; segítséget. És minden elkezdődött. Mellkasában érzett könnyedséget, amikor a fiú elfogadta őt, de közelsége fájdalom is egyben: azóta is hallja és látja a sápadt alakot maga előtt, aki az életéért küzdött. Fájdalom, amit el kell viselnie. Talán sosem volt igazi barátja, talán a sok-sok arc közül senkit sem engedett maga mellé. Mert ő Jack, ő bármit és bárkit megkaphat; ugyan mire lenne szüksége ezek után?

Mintha ezer éve ismerné és talán tekintetében valami szeretetteljes érzet költözött, ahogy megpillantotta, ahogy egy félreeső ponton gubbaszt. Nemrég múlt el a Telihold, érthető a sápadtság és az, hogy ma nem fognak lerohanni a tóhoz. Egy pillanat múlva terem mellette és dobja le magát, minden bejelentés nélkül.
- Catherine – jelentette ki, de a másik értetlen tekintete épp elég volt ahhoz, hogy tudja, ezzel most nem sokat mondott. - Vele mentem, a faluba. Valentin napon – amely nagy szó, hisz a lány már ötödéves, és mindenki tudja, hogy a széles vállú, hugrabugos terelővel jár. Ekkor Seb szemöldöke feljebb szökkent, Jack vigyora pedig kiszélesedett.
- Nem mondod, hogy… - és erre tette fel Jack a kezét, hogy de. De nem kell tovább részleteznie.
- De mondom. És holnap meghalok, a melák már tudja – mégis, olyan büszkén jelenti ki, mintha szép Heléna kegyeiért kellene harcolnia. - Megsiratsz majd?
- Ha-ha-ha, ne told túl, nem áll jól neked.
- De ha mégis, akkor… - tör ki belőle végül a röhögés, ez pedig előcsalja a fáradt mosolyt. Másnap aztán, az ő arcán pihen egy, miután végighallgatta házvezetője felmosását az állatias viselkedés szépségeiről. A monokli már megérte, hogy halálos ellenséget szerezzen, mintha csak ez hiányzott volna az életéből.
- Büntetőmunkára kell mennem, Seb.
- Megint?
- Megint. De nah, élvezet lesz nézni a felrepedt képét!
- A tiédet nem éppen az nézni – mondta sötét éllel a másik, de ezen Jack csak nevetett. Majd fel is szisszent, ahogy arcába szúrt a fájdalom. Megveregette barátja vállát és inkább a Jóslástan beadandóval untatta a továbbiakban.
A fájdalom, ami megéri.

Jellem

Jack személyisége könnyen megmarad az emberben. Közvetlensége miatt könnyen ismerkedik, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel örök hűséget is fogad. Tökéletesen tisztában van a felszínességgel, és ha valaki megérdemli, azzal bizony igencsak érdekviszonyt tart fent, igencsak kihasználva a lehetőségeket. Mintha sosem lenne képes megállapodni, úgy lavirozik az őt csodáló, vágyó hölgyek között, kapcsolatai sosem voltak hosszasak, azonban annál viharosabbak. Mivel egykeként nőtt fel, így még mindig igencsak akaratos és hirtelen haragú, ha valami nem úgy sül el, ahogy azt ő akarja. Ahogy idősödik, úgy szelídül ez benne, ámbár vélhetően, sosem fogja levetkőzni teljes mértékben. Ezzel szemben áll, hogy nem fél bemocskolni magát, legyen az sár, fűfolt, vagy akár bármi más, a kényesség elkerülte szerencsére. Fájdalomküszöbe átlagos, persze, nem rest jajgatni és haldoklót játszani, ha valaki figyelmét fel akarja ezzel kelteni. Sokszor teszi a fejét, már csak szórakozásból, hogy jobb kedvre derítse más vagy mások pillanatait. Igazi központi ember, aki szereti a figyelmet és élvezi is. Van, hogy irigy dolgokra, emberekre vagy csak történésekre, ezt azonban csendesen szokta kivitelezni. Mivel képes a felszínességre, nem sokszor veszi fel, ha valaki eltűnik az életéből vagy éppen „ellenségképet” kezd látni benne, pedig, mindennel ellentétben iszonyatosan tud ragaszkodni és érezni. Mindenkinek két oldala van, mint ahogy neki is, amikor nem vágyik a tömegre, se a sok figyelő szempárra, megelégszik legjobb pajtása egy szem figyelmével és társaságával.
Rosszabb napokon, amikor kedvetlen, nyersen és magát vissza nem fogva szórja szitkait, vagy épp türelmetlensége miatt ott is hagyja az egészet a francba. Ha elkapja a „harci ideg” akkor nehezen csitítható, szinte lehetetlen lehűteni, valamit akkor is tesz, ha nem lehetséges; nem egyszer verte szét kezét a fal egy csupasz felületén. Haragtartó és hajlamos a bosszúállásra is, ha nem is veszélyes mértékben, valahogy mindig visszanyal az a bizonyos fagylalt. Negatívuma még a mocskos szája, lustasága a tanulás terén (abból, ami nem érdekli) és az iskolai általános, tipikus fertőző betegség; a szabályok sajátos értelmezése. Tanáraival megüti azonban tiszteletet, ha az órájukon tátott szájjal alszik, akár azzal is. Kellemes baritonnal kér elnézést, mintha mi sem történt volna. Ritkán hazudik, inkább olyan ember, aki nem mond el dolgokat, abba nemigen tud belekeveredni. Bármennyire is szeretne zenész lenni, botfülei vannak, rajzolni pedig szenvedés, csak akkor teszi, ha valamely órájára szükséges. Művészlélek így ő nem lesz, csak a helyi link, akinek néha érthetetlen, fárasztó humora van, vagy éppen pajzán, amibe sokan belepirulnak. Kalandor alkat, ahogy randevúi száma is mutatja, ki tudja, mikor és hol köt majd ki. Nem nagyon tervez előre, valahogy az mindig változó és csapongó fejében, de azt tudja, hogy szerepe lesz benne annak, amit szülei művelnek. Egyszer. Előbb világot látna.
Minden fenti ellenére, mégis, a világ szemében ártalmatlan jelenség, kaotikus jó, aki hordoz magában maradékok a sötétből, rettegés formájában és emlékezve arra, mire nem vágyik többé. Nem árt megismerni, hajlamos a világ hülyének hinni, miközben megvan a maga esze. Ha le akarod kenyerezni, sós karamellás fagyival bármikor megteheted.

Apróságok

mindig || Karamella, eső illat, flörtölni, ha a haját piszkálják, fára mászni, úszni, jókat enni, krumpli minden formában, sós-mogyorós fagylalt, hosszú séták.
soha || Körömrágás, kávé, cipőt kötni (mindig csak betűri), marhahús, ananász a pizzán, kánikula, ha mögé osonnak, fogcsikorgatás, cigaretta.
hobbik || Seb türelmét edzi, feszegeti; csapja a szelet akinek tudja, növényeket gyűjt és présel is, próbálkozik a varázsló-sakkal, tanulás.
merengő ||Legjobb: Az első repülése, majd az az utána hirtelen piknik a többiekkel; ott érezte először, hogy nem egyke többé.
Legrosszabb: A sikoly, melyet éjjelente hall, a rémalak amely kíséri. Az, amikor végignézte, hogyan marja meg a farkas Sebastian-t. Az a vészterhes óra, ahol talán ott sem kellett volna lennie.
mumus || Egy vérfarkassal ellentétben, Jack retteg a bohócoktól.
Edevis tükre || A testvérei gyűrűjében állva, legjobb barátja pedig a kórsága nélkül veszik körbe. Családja nevét fényesítette, ahogy saját maga által feltalált bájitalávan ezreken segíthet a világon. És van még két kutyája is.
százfűlé-főzet || Ha valaki megkóstolná, kellemes csokoládé aroma keveredne, némi chilivel, ez nem rossz eddig? Ezt fűszerezd meg mentolos utóízzel és borsozd meg.
Amortentia || Szegfű és fás keverék, szilvás beütéssel, kicsit füstösebb, tömörebb, nehézkes illat.
titkok || Az a bizonyos éjjel, amikor nem tett semmit. Illetve, hogy nem egy felszínes barom, igenis vannak érzései, igen mélyek. Illetve, hogy szívesen tanulna táncot, de az nem illik a róla létező képbe.
azt beszélik, hogy... ||
Hogy az egyik exe, aki azóta egészségügyi okok miatt magántanuló lett, leginkább amiatt tett így, mert felcsinálta.
Illetve családi berkekben, a rokonság, akik irigykednek a szülők sikereire, fattyúnak nevezik őt, el nem ismerve, hogy valóban az ő vérük.

A család

apa || Ifj. Benjamin Harbard Starling; 50; félvér;

Egy kissé hűvös, de átlagos apa-fia kapcsolat. Mivel a férfi mindig is a munkájának élt, sokáig és még most is, mintha idegenek lennének néha egymásnak. Mégis, tudja és ismeri a fiát, még ha Jack néha titokzatosnak és sok kérdőjellel néz apja felé. Minden szeleburdisága ellenére felnéz rá, tiszteli és a jelenlétében valamelyest moderálja magát. Sosem fenyítette erőszakkal a férfi, így elég hangját megemelni, hiszen mindig halk és nyugodt a tónusa, tehát, ha kiabál, akkor az már elég, hogy az ifjúúr kihúzza magát és visszavonulót fújjon. Nem épp őt tekinti példaképnek.
anya || Virgina Starling; 47; félvér;
Anyjával szorosabb a kapcsolata, még ha a nő is dolgozott, miután fia idősebb lett. Sokat tanította őt a növényekre, azok gondozására. Mivel eleinte és sokáig túlféltette a gyermekét, ezért is töltött több időt vele, nem tekint túl sokként anyjára. Vele szereti megosztani a dolgait, ha mostanság már nem is mindent, hiszen azt, amit végignézett, még ne sem mondta el. Vele levelezik az iskolából haza és bár volt egy időszak, amikor az anyja nem akarta visszaengedni az iskola falai közé, mégsem hátráltatta, mint ahogy semmiben sosem. Támogató szereplő az életében, akire, később, majd neki kell vigyáznia.

testvérek || Nincs. Egyke gyermek.
állatok || van egy baglya: Tolland ~~és egy farkasa~~.

Családtörténet ||

A Starling családfa csak ezen ága apró, maga a lombkorona terebélyesre nyúlik, gyökerei pedig igencsak mélyre. Vélhetően a világot felfedező telepesek egyikével érkezett annak idején a család első, itteni leszármazottja. Annyi biztos, hogy a gyógyítás, a gyógynövények mindvégig jelen voltak a családban. Noha sosem nőttek akkorára, hogy egyenrangúként álljanak egy aranyvérű család mellett, igenis köszönik, nagyon jól megy a soruk. Ugyan gyógyítókból mára kevesebben, annál többen foglalkoznak az azóta igencsak neves családi vállalkozással. Bájitalokkal foglalkozni nem egyszerű és nem veszélytelen, főképp, ha mindig valami új kerül a terítékre. Az egyszerű, kezdeti felállás, miszerint a fájdalomra és bajra nyújtanak orvosságot időszakon rég túllépve, már a szépészeti iparba is betörtek úttörő termékeikkel. Alkotnak, feltalálnak, újítanak, vagy a régi, bevállt recepteket teszik a nagyérdemű elé. Üzleteik szerte az országban helyet kaptak, azon vannak, hogy kissé nemzetközibbé tegyék termékeiket. Mindig nagyot kell álmodni. Jack apjának testvére készül a világ egy másik szegletébe elvinni a jó hírüket, a többiek pedig, maradnak itthon és folytonos újításokkal tartják fenn a magas színvonalat, amit képviselnek.
Üzleteik mellett fontosnak tartják, hogy a jövő nemzedékének tehetségei ne vesszenek kárba, így a család fenntart egy alapítványt, mellyel a hátrányos helyzetűeket megsegítve, munkát vagy éppen kutatói pozíciót ajánlanak fel nekik. Rendszeresen adományoznak a Szent Mungó és más intézményeknek, illetve, a Roxfortban nem is, de Akadémiákon ketten is tanítanak Jack rokonságából. Ugyan vannak, akik mást választottak, aurorok, színészek, kitagadottak, akik börtönben sínylődnek, egyikükre sem tekintenek átkozottként, minden családban akadnak fekete bárányok.
A Starling család tehát jómódú, tanult emberekből áll. Jack szülei sem mások, noha édesanyja foglalkozása eredetileg a minisztériumi titkárság berkeibe kívánná, pár év munkásság után, férje egyik üzletében kapott helyet és azóta is nagy szenvedéllyel folytatja a munkáját. Csak akkor hagyott fel vele, míg gyerekvállalásra adták a fejüket, azóta pedig, főleg, hogy egy szem fiúk már tanul, ismét ennek él. Nem kérdés, hogy mi vár az „örökösre”, milyen utat jelöltek ki neki. Kérdés, felnő-e valaha hozzá és valóban ez lesz élete álma, vagy mást kíván?

Külsőségek

magasság || 188 cm
testalkat || Széles vállú, sportoló alkat.
szemszín || barna
hajszín || barna
kinézet ||

Magassága és kiállása miatt sokszor hiszik, hogy holnap már háza kviddics-csapatában fog terelni. Noha alkata engedné, ambíciói sosem vitték rá arra, hogy akár egy válogatásra elmenjen. Idősebbnek tűnik, nem koravén, inkább az, akinek iratait olykor el sem kérnék, hogy igazolja magát. Megnyerő mosolya, tekintete miatt könnyen ismerkedik, főképp a lányok köreiben arat vele sikereket. Kellemes illat, tökéletesen elrendezett, mégis kócos tincsek feje tetején, még a körmeit sem rágja. Egyrészt tudatos, másrészt nem, ahogy kinéz és aminek láttatja magát. Barna haj, barna szemek, csibész mosoly, széles gesztusok, harsány nevetés kíséri. Sokszor nézik idősebbnek, sokszor hitték emiatt évismétlőnek, de csak gének. Járása könnyed, mintha magassága nem létezne, képes fürge és gyors mozdulatokra, főleg, ha jó oka van rá. Egy biztos, ha rápillantasz, valamiért biztos megjegyzed.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Kiemelkedő tehetség Bájitaltanból, nagyszerű érzéke van Gyógynövénytanhoz.
Egész jól elboldogul a Bűbájtannal. Ha gyakorlati a rész.
A Sötét Varázslatok Kivédése és Legendás Lényeg Gondozása hozzáállás kérdése.
Mágiatöri, Jóslástan, és úgy minden más, vagy amit magolni kell, pocsék. Nem szeret rájuk időt fordítani. Ha átkozni kell, azt tud, maradjunk annyiban, de a vizsgái előtt egy szentmise sosem árt. Többnyire korrepetálást kér, vagy beadandókat irat másokkal - erről Seb kedvéért igyekszik leszokni.
De na, nem, nem a legjobb tanuló, pedig az esze megvan hozzá.

A jó ég tudja, hogyan nem sikerült eddig buknia, de ami késik, az nem siet.

pálca típusa || 11 és háromnegyed hüvelyk, szelídgesztenye; egyszarvú szőre
RBF || Meg fogok bukni *panic noises*

Egyéb

avialany || Noah Centineo