M&E- I want to break free

[- És aztán a fejével áttörve a falat átjut a másik oldalra!]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

I'm so bad baby I don't care // outfit

+18

- És aztán a fejével áttörve a falat átjut a másik oldalra! - nevetem el magam, ahogy az adu is kikerül ebben a hasonlatokkal-metaforákkal operáló szójátékban, ahogy tényleg én is áttörök egy fajta falat. Mert végső soron miről is szólt most nekem az élet? S mit próbáltam megmutatni ennek a szőkeségnek? Hogy érdemes a dobozból kitekintve gondolkozni. Hogy minden csak konstrukció körülöttünk, egy közös megegyezésen alapuló játékszabály rendszer, amit mindannyian véresen komolyan kell, hogy vegyünk. De én nem akartam. Én nem leszek egy játék áldozata azzal, hogy nem szórakozom jól.
- Köszönöm ezt a hallatlan leereszkedő szívességet, öreglány! - nevetek fel újra. - Cserébe én még egy picit meghagylak abban a tudatban, hogy az életkorod valamiféle fölényt jelent és nem csak egy szám egy papíron... vagy abban, hogy ha kitartóan tagadsz valamit élőszóban az belső valósággá válik végül. - kacsintok rá, mert igazság szerint tetszett ez a játszadozás közöttünk, végtelenül aranyos volt ez a szőkeség és úgy isten igazából nem feltétlenül az érződött, hogy a korkülönbség valójában hol is húzódik meg... a probléma az hogy én amikor iszom, akkor még gátlástalanabbul jön elő ez az oldalam is, amit egyébként többnyire a hallgatás függönye mögé szoktam rejteni.
- És még én lennék a világ közepe! - nevetem el magam, ahogy a szőke nyuszi nekiáll új módon játszadozni velem és most azt felvillantani, hogy mégis mekkora egy végzet asszonya tud ő lenni. Nem mondom, jól áll neki, tetszik az érintése, a tekintete, minden édes kis hangsúlya a pici affektálással, ahogy évődik. De... - Ez eddig sem volt rejtély, de akkor kimondom: akarlak. - nézek mélyen a kék szemeibe a magam barnaságaiban lángoló tűzzel. - Viszont most elárultad, hogy te talán picit még jobban vágysz rá, hogy akarjanak... asztalon táncikáló, sikkantgató nő, aki egyébként komolynak és érettnek tartja magát, legalábbis ezzel védekezik, amint az első komoly kihívás megérkezik... ennyire bizonytalan és magányos lennél belül nyuszifül? - nézek továbbra is mélyen a szemeibe, mert most esélyesen rátapintottam valamire, sikerült a szövetet úgy húzgálni és addig próbálgatni, amíg megbontottam a szálakat. Ő is az elmémbe férkőzött, elkezdtem vágyni rá, de ezt eszem ágában sem volt viszonzatlanul hagyni. S igazából azt sem, ahogy az állandó lekezeléssel igyekezett karmolászni, próbált megzabolázni, vagy helyre tenni. Ez talán még ment is volna, ha józan vagyok, vagy ha nincs benne az, amit az előbb szóvá tettem.
- Mert a feneked is elemien jó és feszes! - nevetem el magam. -  Akkor van kulcslyuk... vagy bármilyen rés. Az mindig van! - jegyzem meg nevetve, ahogy rákacsintok, mert az még metaforaként is túlzás lett volna, hogy betöröm az ablakot. Nem, én a rést kerestem meg, a repedést aminek mentén haladhattam és dolgozhattam. Nora esetében mondjuk ez annyira nem volt jelenleg nehéz, de igazság szerint ez ő se bánhatta, csak kötelességének érezte úgy csinálni, mintha.
- Tehát most felforgatom a világod? - kérdeztem vigyorogva újra átvágva a szavak gordiuszi csomóját egy határozott mozdulattal, bár igazából ora is épp ilyesmire törekszik, szóval ezzel nincs nagy gond. Megjegyzésével azt kiérdemli, hogy éhesen csókoljam ajkait, majd amikor elfogy a levegő kis szusszanás után újra lecsapok rá.
De a folytatásban azért más dolga is akad a számnak egy pillanatra s a fordulatok még vadabbak lesznek. Na igen, csak meglett az a repedés a Nora-n eluralkodó hangulatot figyelembe véve.
- Nora nyuszi. - tromfolok rá megint arra, hogy a nevét mondja, de gyorsan hozzá teszek mást is tetteimnek hála. - Hmmm igazán finom a kis puncid a farkamon! - súgok a fülébe egyből, amint már bent is vagyok s ez most egy gyors, féktelen egyesülés alapvetően, az elemi vágynak és a kockázatos helyzetnek adózva, mert mégis egy utcára nyíló sikátorban csináljuk épp. Mondjuk én nem először, így ahányszor észlelem, hogy kezdene nagyon hangos lenni, mindig megcsókolom nyakáról elvonva ajkaim. Gyors egyesülésünk pedig hamar közös jutalomhoz vezet, illetve én is már a peremen billegek s kérdésem még némi szabadságot is ad végül, de gyorsan kell döntést hoznom s mivel itt nem akarom az estét befejezni, így a folytatásra való tekintettel még jókor kihúzódom, hogy Nora-t, hogy az ittassága keveredő ösztönös vágyat megélve késztessem arra a remegő lábú szőkeséget, hogy derékból meghajolva ajkait vesse be arra a röpke pillanatra, amíg engem is elér a robbanás.
De az események pörögnek s gyorsan rendezve magunkat már húzom is Nora-t, hogy az óhajtott szálláshelyre kerülhessünk. Ott pedig a felvonóban ismét picit egymásnak esünk s élvezem Nora érintéseit, bár a szavai eléggé provokálnak, így pár nyakamra érkezett puszi után erősebben markolok a hajára.
- Szemtelen vagy! - s már erélyesen meg is pördítem, nekinyomva a lift falának, míg másik kezemmel felhúzom picit a szoknyáját és párat rácsapok a fenekére, amíg hajánál fogva buksiját a liftnek szegezem s a fenekelés addig tart, amíg fel nem érünk az emeletre. Az ajtó végül nyílik és szerencsénkre senki sincs a folyosón, így tovább játszom az ősembert és Nora-t egyszerűen a vállamra kapom, nem törődve, hogy kapálózik, vagy sikít, csak így viszem ki a liftből és be a szobába, sarokkal rúgva be az ajtót magam mögött, Nora-t pedig az ágyra dobom, de már ugrom én is utána. Mohó kezekkel húzom le a bőrszoknya zipzárját, bontom ki a bugyiból újra s már éhes ajkaim ölére is tapadnak, hogy nyelvemmel játékosan táncba kezdjek legérzékenyebb pontjain, amíg feneke alá nyúlva karolom át csípőjét, csípőlapátjaira fogva.

[+18]

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

+18

-Szívesen. Mondanám, hogy máskor is, de nem lesz máskor..- sóhajtok mímelt drámaisággal, és csak felvonom a szemöldökömet, ahogy továbbra is az igazával akarja átlépni a határaimat. Persze volt benne valami, de fölényesség nem volt kenyerem, főleg nem ilyen kontextusba.
- Ez nem vezet sehova, főleg nem ilyen állapotban. És pont az dobálózik fölényességgel, aki jó maga is használja a másik ellen, csak te éppen erővel, és akarattal győzködőd  a másikat, vagy éppen szavakban, amikben én nem hiszek. Szerintem ezalatt a rövid idő alatt feltűnt már, hogy két teljesen más világ vagyunk.  Nem fogunk egyetérteni ebben.- ingatom meg a fejemet, Olyan csatát vívtunk, aminek soha nem lenne vége, ha az egyikünk fel nem adja. Ez annak is köszönhető, hogy más életutat jártunk be, és  másképp viszonyultunk az élet dolgaihoz, így közös megegyező pontot nehéz volt találni kettőnk közt a testi vágyon kívül, ami viszont túlságosan is egyértelmű volt. Nem voltam fából, így nem tudtam nem észre venni, hogy ami közöttünk húzódik az számomra leküzdhetetlennek bizonyult, akármennyire is próbálkoztam vele, és egy idő után elfáradtam benne, vagy éppen levegőhöz akartam jutni, ami csak akkor volt lehetséges, ha engedek ennek az egésznek. Persze egy részem igyekezett józan gondolkodásra ösztönözni, ami egyfajta jelzésként figyelmeztettet mindenre. Talán ez mozgatta minden egyes mozzanatomat az életben, de szükségem volt rá, hisz a lelkemben vetülő árnyék, amit a szüleim hagytak maguk után, félő volt hogy egyre nagyobb teret hódít majd idővel magának, ha nem figyelek eléggé. Ez most nem az a helyzet volt, de valahol mégis féltem, ha egy picit engedek a gyeplőn, szépen lassan hagyom átszivárogni, és onnantól, már csak pár lépés volt az, amitől mindig is tartottam.
Ahogy Morgan a szemeibe nézz, érzem hogy képes lenne mindezt bennem teljesen felfordítani, hogy minden érzékem és lényemnek egy lényeges része hagyjon annak a tűznek ami benne lobog. Talán ezért is tartottam annyira tőle, túl nagy hatással volt rám, már most, és ettől kicsit el is vesztettem az egyensúlyt, amit igyekeztem magamban megtatani. Az már csak a sors otromba fintorra, hogy valóban ez miatt is kerültem a karjai közé.
- Nos, ezzel szerintem nem vagy itt egyedül.- suttogom hergelve az ajkai közé. Mert azzal azért tisztában voltam, hogy elég volt egy ártatlan mosolyt vetnem valakire, talán máris felhívásnak venné, egy keringőre. Persze nem mintha nem élveztem volna az ehhez hasonló figyelmet, de ennek az eltúlzott verziójával már nem igen tudtam mit kezdeni, mint ahogy a mostani helyzet is mutatja.
További szavai viszont felzaklatnak, ezek az érzések minidig is bennem feszültek. És ez nem arról szólt, hogy ki akar, és ki nem. Ez annál mélyebben burjánzott bennem, és tette sötétté a jövőképet, amit általában magam elé vetítettem magamnak.  Szánt szándékkal nyúlt mélyre, de mégsem tudtam rá haragudni, talán azért sem mert volt benne igazsága, és azért sem mert elsődlegesen ezzel az érzéssel nem a harag járt kéz a kézben. Plusz megérdemeltem.
- Van érzéked hozzá hogy tapints rá a lényegre.- ismerem el végül a szavait, mert értelmetlen lenne tagadni. Igyekszem a vonásaimat csak egy gyengéd mosolyba rendezni, és hagyni hogy az mögött is maradjanak a feszítő érzelmek, amik gondolatban, és érzelmileg kínoztak  néha napján. Nem szerettem kimutatni az érzelmeimet, főleg nem egy idegennek, és értelmetlennek is találtam az ehhez hasonló kitárulkozást, segíteni úgy sem segített. Így inkább gyorsan visszarántottam magamhoz a kezdeti könnyed játék fonalát, amire az elmém felengedett.
-  Tehát te a legapróbb lyukon is behatolsz.- összegzem a szavait kuncogva, kivéve belőle a lényegesnek tűnő szavakat. Tudatában annak, hogy a behatolsz szót, talán túlságosan is érzéki éllel kiejtve sikerült átadnom. Majd csak megforgatom a szemeimet, még a kijelentésétől messze jártunk, de tény, hogy kitartóan tudott dörömbölni a félig zárt ajtókon, amit csak egy lánc tartott már zárva csak.
- Miért ez a terved?- vezetem vissza hozzá a kérdést, mert azért nem árt tudni, ha erre készül. Nem mint az ilyesmire fel tudnék alapvetően készülni, de szerettem előre tudni a dolgokat, és az irányítást a kezemben tudni, ami most nem egészen az én kezemben volt. Sőt leginkább semmennyire sem az én kezemben volt, és ez furcsán izgató volt, és egyszerre kicsit feszélyezett is. Ezen aggályaim persze hamar feloldódnak, és olvadni kezdenek Morgan ajkai alatt, amit olyan hevességgel viszonzok, ami még engem is meglep. Lábaimmal szinte ösztönösen kapaszkodok belém, míg szavai egyre inkább húzzák az agyamat, és még nagyobb vágyat keltenek bennem.
- Basszus.- nyöszörgök, nem törődve az engem körül vevő helyzetről, amiről szerencsére Morgan gondoskodik, így amikor elélvezek, szerencsére hangom tompul az ajkainak hála. Majd amikor kihúzódik belőle picit felszisszenek, és engedelmesen hagyom, hogy ő irányítsa az eseményeket, szédült állapotom ellenére persze az ajkaimat és a nyelvemet tudatosan vetem be rajta, egészen addig játszadozva torkom mélységével, míg végül el nem élvezz.
- Te kérdezted.- válaszolom neki pimaszul, majd elég hirtelen ér, ahogy megfordít, és egészen másra is számítok. De amikor elfenekel,  és ahogy ívben tartja a testemet megremegek, minden csapás alatt, és halkan felnyögök. Egy pillanatig fel sem fogom, mert ahogy a fájdalom, és az ösztönös vágy dolgozik bennem egyszerre, újra fájdalmas lüktetésbe kezdek. Így már csak akkor van időm felocsúdni, amikor úgy cipel mint valami elejtett vadat.
- El sem hiszem, hogy elfenekeltél..- jegyzem meg  levegőért kapkodva, míg a bőrkabátját markolászom, majd ahogy az ágra hajít felsikítok.  Egy pillanatig el sem hiszem, hogy ezt csinálom, de több kétely nem igazán marad bennem, amikor megérzem vágytól lüktető puncimon a forró nyelvét, amitől a csipőm rögtön emelkedni kezd. Kezeim ösztönönsen a hajába marnak finoman, majd amikor ráfog a csípőmre, még merevebben feszülni kezd a hátam, miközben egyre nedvesebb kezdek lenni nyelvének játékától.
- Te jó ég.- sikítok fel, míg lábaim a hátán végig simulva kötnek ki ezzel is még közelebb rántva magamhoz. Testem egyre inkább rázkódni kezd megint, de még csak az erősen lüktető vágyat érzem, aminek hatására a csiklóm is megduzzad a nyelve alatt.

[- Többet nem leszel kedves velem?]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

I'm so bad baby I don't care // outfit

+18

- Többet nem leszel kedves velem? - mímelek elkámpicsorodott arckifejezést. - Ó egek, most mi lesz velem! - értem félre szándékosan a dolgot, mert igazából megtehetem és engem marhára szórakoztat is a dolog. Mi a fenének komolykodjuk egy szórakozóhelyen, amikor egyikünk sem egy kortyot ivott eddig?
- Szerintem pedig nagyon is vezet, de abban igazad van, hogy így és most ez nem érvényesül. De a magabiztosság és a fölényesség között van különbség. Én tudom, hogy mi jár és el is veszem, addig a másik csak védőpajzsot igyekszik készíteni. És végső soron ha két külön világ ütközik, abból születik valami új és izgalmas! - ez már kellően katyvasz mondóka a maga nemében, de még értelmes gondolatokból, viszont az alkohol hatása érződik benne. Másrészt pedig elég őszinte is, na nem mintha eddig ne lettem volna az. Lehet szöszinyuszit ez is zavarja annyira? Hogy én merek nyílt és őszinte lenni? Igen, a játékszabályok komolyan nem vételéhez tartozik ez is.
- De azzal igen, hogy már a leghosszabb ideje én tartalak a karjaimban és még csak kapálózni se nagyon jutott eszedbe, sőt édesen nyomod a popsim a tenyerembe még némi markolászásra! - cukkolom tovább, mert amúgy végső soron tényleg ez történt és hát a szájkaratén túl nem nagyon akarta érvényesíteni azt, hogy én márpedig eresszem el. Ha szembenézni nem is akart vele annyira, de bizony Ő is akart engem.
- Ó, arra nagyon rá tudok! kacsintok rá. - De nem csak te vagy magányos, csak... mindenki másként tud az lenni. - teszem még hozzá, ezúttal sokkal-sokkal komolyabban, mint ahogy eddig ma bármit is mondtam neki. - És lehetünk most picit együtt magányosak, az talán könnyebb. - egy szelíd mosoly is jár hozzá, még akkor is, ha a dolgok egyre jobban kezdenek másba átfordulni s a kétértelmű adok-kapok nyer nagyobb teret, ami ismét át fogja adni a helyét annak, hogy a test beszéljen. Legalábbis tapasztalatom szerint ehhez közelítünk.
- Helyet csinálok magamnak. - bólintok elégedetten, mintha ez a világ legtermészetesebb válasza lett volna egy ilyen kérdésre s egyáltalán ez az egész helyzet az lenne. Bár végül is az, mert egy férfi és egy nő akik egymás közelségét élvezik, nos... az kb. ilyen szokott lenni.
- Persze, hogy ez! Kisebbre nem adunk! - kacsintok rá s ha már bejelentettem, akkor bizony neki is állok. Igazság szerint azt érzem, hogy valóban fel akarom forgatni, de ezzel együtt megismerni is ezt a világot. Nem ismeretlen érzés, bár egy ideje nem találkoztam vele s józanon még el is merengenék rajta, hogy ezzel már megint mibe fogom keverni magam, de aztán arra is biztos rájönnék, hogy mélyebbre már nem igen tudna semmi rugdalni. Ha józan lennék akkor ezt belátnám. De most nem vagyok az, így nem is jelent ez igazán dilemmát. Pillanatnyilag egy dilemma sincs igazán, maximum egy praktikus kérdés az élvezet szigetvilágába ékelve, amin együtt kezdtük meg a vitorlázást Nora-val, aki szerencsétlen immáron annyiszor lett nyuszinak elkeresztelve, hogy ez részemről rajta fog ragadni. Én meg benne, ha ennyire jól fogom magam érezni, mint most! Azt mondjuk megjegyeztem, hogy pár jól irányzott pajzán szótól még jobban megvadul a kicsike, jó lesz ez még később is! Ahogy más dolgok is, így egy határozott átrendeződéssel vetek véget a kóstolónak, tényleg kóstolóvá avatva a közjátékot.
Viharként tombol bennem továbbra is minden, így már elmosódó emlékfoszlánnyá válik az a pár perc is, amíg a szállásra betérünk, amíg a szobát megszerzem, a tudatom a liftben kapcsol inkább, amikor újra kettesben lehetek az én aranyos bundájú nyuszikámmal, aki megkapta a lehetőséget, hogy vágyainak hangot adjon, erre pimaszkodik! Sebaj, kap is a popsijára!
Hajánál fogva szorítom határozottan a liftnek s fenekelem el feszes kis popsiját, miután a rövid szoknyát felhúztam róla, felfedve a fekete tangát is,a mi amúgy még ínycsiklandóbbá teszi a félgömbök hívogató halmait. Olyan kéjsóváran nyög fel, hogy még lelkesebben csapok oda és hagyok piros foltot a popsiján, míg tenyerem újra és újra csattan s ajkaim fülcimpáját majszolják nagy-nagy lelkesedéssel közben, ahogy még a helyén is tartom kezemmel. De ez nem elég!
Vállamra kapva cipelem a szoba felé. - Így járnak a szemtelen nyuszik... amúgy meg úgy nyögtél és vonaglottál tőle, hogy nem volt nagy büntetés! - kuncogok, majd csak becipelem a szobába és kertelés nélkül dobom az ágyra, hogy nevessek egy jót a sikkantásán, de már karcsú lábai közé is vetem magam éhesen. Nincs sok variálás, repül a szoknya, repül a tanga, nyelvem pedig forró ölét falja mohón. Más körülmények között lehet a felsőt meg letéptem volna róla, de ahhoz most nem nyúltam és nem is fogom szakítani, mert nem olyan helyen és helyzetben vagyunk, hogy ez működjön. Finoman felmorranok csiklója körül, ahogy ujjait érzem a hajamban, majd a karcsú lábakat a hátamon s a cipősarkak dobolják a vágy és a kéj ritmusát a hátamon, ahogy nyelvem módszeresen köröz a csiklóján s finoman szívogatni is kezdem. Ha netán lesandítana rám, akkor én egyenesen felnézek a szemeibe és rá kacsintok a szőkeségre. S tudom tetézni, mert csiklóját megszívva zárom lehelet finoman érzékeny pontját fogaim közé, míg nyelvemnek kizárólag hegye jár gyors, virtuóz táncot rajta olyan lehelet finom érintéssel amennyire csak lehet és finom morgással rezgetem meg a meleg levegőt is ölén... igyekszem olyan bánásmódban részesíteni, hogy ha csak egy kissé lepattant sohói szobát tudtunk is bérelni, élvezetben legalább egy elnöki lakosztályban érezhesse magát ez a szőke szépség, aki ma este csak az enyém. Az enyém... olyan jól hangzik ez s a gondolat magasabbra lobbantja bennem a mohóságot: keményen és lágyan, durván és érzékien is magaménak akarom tudni majd újra és újra, mert a sikátor csak meghozta az étvágyam s most minden gondolatom nyelvjátékom édességébe sűrítem.

[+18]

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

+18

[
-Eddig kedves voltam?- húzom el a számat.- Akkor eddig nagyon rosszul kommunikálhattam feléd.- gondolkodom el egy pillanatra, mert mintha minden szavamat tényleg csak kiforgatta volna, és a sajátjaként értelmezte, vagy egyszerűen meg sem akarta hallani.
- És úgy érzed én most járok neked?- szökik enyhén magasba a szemöldököm, ahogy ezek a szavak elhagyják az ajkát. - Ezt magabiztosságnak aligha nevezném kölyök, ez leginkább annak az érzete hogy te rendelkezel valaki felett, ami egyfajta felsőbbrendűség érzéséből ered ..vagy is fölényes vagy.  Akár elfogadod akár nem, ez bizony  egy tőről fakad ..- intézem hozzá szavaimat, logikusan levezetve, mert akármennyire is tagadja, benne éppúgy meg volt az, amivel engem vádolt, csak éppen egy másik oldalról megközelítve.
- Van egy olyan érzésem, hogy ez semmilyen állapotban nem érvényesülne, mert egyikünk úgy sem emlékezne semmire, vagy nem akarna emlékezni, és a vége úgy is csak a szokásos “Majd felhívlak” lenne. Aminek a mondájával minden nő tisztában van, mert soha nem történik meg. - sóhajtok fel. Érzem, hogy nem kéne ebben a továbbiakban belemennem, mert olyan mintha széllel szemben akarnék hegyet mászni. Aminek a vége előbb, vagy utóbb úgy is az lenne a vége, hogy lezuhanok, amilyen szerencsém van mostanában.
Egyértelműen olyasmibe keveredtem, amire a nagyanyám csak bíztatóan megsimítaná a vállamat, de a józan eszem megálljt parancsolna, még mielőtt olyan messzire mennék, ahonnan már nehéz visszafordulnom. Nem igazán szerettem, ha kiveszik a kormányt a kezemből, vagy éppen úgy tesznek mintha meg sem hallanának.  Tudtam nagyon jól, hogy a testem miként reagált a fiúra, amitől nehéz is lenne elvonatkoztatnom, akármilyen önuralommal is rendelkezem. Belső vívódásomat néhol megszakítja egy-egy pimasz megjegyzéssel, mintha csak tudná, hogy ezzel még jobban a saját malmára hajtja a vizet. Szám széle megremeg, de nem engedem, hogy a mosoly elterüljön az arcomon.
- Ha jól emlékszem többször is megkértelek, hogy tegyél le...de lehet tényleg túl kedves voltam, és ez félreérhető tud lenni.  Lehet inkább hisztériáznom kellett volna, és csapkodnom, és akkor jobban értettél volna a szóból. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy akkor megmagyaráztad volna valamivel, hogy ez miért nem történik meg, igazam van?- vonom fel a szemöldökömet, míg ajkaim játékos mosolyra húzódnak. Az hogy egyik témáról tengődünk a másikra, szinte kivédhetetlen volt,  hogy olyan utakra terelődjön a szó, ami felsért bennem egy sebet. Amit az évek alatt annyiszor nyalogattam már, és próbáltam elnyomni magamban, hogy szinte újult erővel  szánt végig bennem a kérdés, és a folytatás is. Nem tudtam rá mit válaszolni. Fogalmam sincs mit kéne mondanom, vagy tennem, hisz ez a probléma bennem gyökerezett már évek óta, és megoldásra várva, ugyan sorszámot húzott, de igyekeztem inkább elásni magam elől is. Miért tartottam ettől ennyire? Talán azért is, mert egyetlen ember volt még az életemben, aki miatt nem éreztem magamnak, egy szerencsétlenségnek. A nagyi miatt nem éreztem magam elhagyatottnak, az ő óvó kezei jelentették nekem a mindent, mást pedig igyekeztem tisztes távolságban tartani magamtól, hisz már égettem meg magamat jó párszor.
- Igen, azt látom.- értek vele egyet, lágyan elmosolyodva.- Igen, tudom hogy nem egyedi a probléma, igazából erre nem is kellett volna válaszolnom.- valójában tényleg nem kellett volna. Azt hiszem az a kevés ital, ami a szervezetemben dolgozott kihatással volt a nyelvemre is, és megeredt tőle.
- Vannak dolgok amik sehogy sem lesznek könnyebbek, és nem is kell hogy az legyen.- vonom meg a vállaimat, mert így láttam a világot, ami ugyan nem volt sötét és zord, és ha visszatekintek, akkor sem így láttam magam mögött a dolgokat. De egy valamit jól tudtam, hogy minden csak nehezebb lesz, és ha átmeneti könnyebbséget keresel, csak még rosszabbat teszel vele.
-Így már mindent értek.- bólintok egyet a válaszára nevetve, mert végül is én kezdtem el ezt így pedzegetni, és ezzel együtt bíztatni is, ahonnan már nem tudtam nagyon visszakozni sem, és nem is nagyon akartam.
- Csak óvatosan..- jegyzem meg, és pillanatok alatt magával ránt. Gondolataim másfelé terelődve, egy mámorosabb  légkör felé navigálnak, ami sokkal kellemesebb, és megrázóbb élmény, mint a szavak, amik néhol az idegeimet cibálták, néhol pedig felébresztettek. De már ezen szavak sokasága is mindegy volt, ahogy az ajkaival érintett, és ahogy minden mozzanatával igyekezett mindkettőnket a csúcsra juttatni, már-már egy másik dimenzióba taszítva . Ahogy ez megtörténik, mintha kiesne egy pár dolog, hogy hogyan és miként, de már a liftben, vágytól fuldokolva faljuk egymás ajkait.  Nem éreztem még soha ilyesmit, nem mintha nem mentem volna bele soha, semmilyen fejetlenségbe, vagy egyéjszakás kalandba, de ez valahogy annál több volt. Az a fajta uralkodási vágy, amivel megfordít, és kínnal kevert fájdalommal vezérli minden idegvégződésemet, az őrületbe kerget.
- Miért van nagyobb büntetés?- bukik ki belőlem a kérdés, ahogy a kíváncsiskodó Nora is egyre jobban a rivaldafényben akar úszkálni, és még többet tapasztalni, vagy még többet tudni, arról a fiúról..vagy férfiról, aki éppen a hátán cipeli be, egy motel szobába.  Ahogy telhetetlen módon nekem esik, és ahogy a nyelvét szakavatott mozdulattal tárja fel a legérzékenyebb pontomat, mintha a legapróbb rezdüléseimet ismerné, olyan sikolyokat csalogat elő a torkomból, ami még számomra is ismeretlen volt. Testem feszes húrként feszül neki az ajkainak, ami egyre  mélyebben és mohón  fedezz fel magának szinte ízlelgetve. A bizsergető apró fájdalom, pedig megrázza a testemet, feléleszti újra is újra. Közben igyekszem a könyökömre támaszkodva végig nézni, ahogy egyre aprólékosabban kezd el dolgozni a nyelvévvel, a látványra elönt a forróság, és az élvezettől enyhén hátra hanyatlik a fejem, míg csípőmmel egyre előrébb tolom magamat a szájába.
- Morgan..- kéjes sóhajként szökik ki ajkaim közül a neve, akár egy jól ismert mantra, míg  a kezem ami a hajába temetkezik, finoman cirógatni kezdi remegő kézzel.
- Hmm, szóval ilyen amikor jól használod a nyelvedet.- jegzyem meg cukkolva, kéjtől rekedtes hangon. Majd gyors mozdulattal leveszem magamról a blúzt, és mivel nem volt rajtam melltartó így melleim izgalomtól elnehezülve tárulnak fel, míg bimbóim fájdalmasan merednek a plafon felé, érintésért sóvárogva.
 

[- Hát persze! Ha nem lennél ennyire tüneményesen kedves, már lehet, hogy elengedtelek volna!]

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

I'm so bad baby I don't care // outfit

+18

- Hát persze! Ha nem lennél ennyire tüneményesen kedves, már lehet, hogy elengedtelek volna! - viccelődöm még tovább, mert miért is ne tenném, hiszen szemmel láthatólag ez valamit megmozgatott a szőkeségben. Már amellett, hogy hergelte. Illetve ha pontos akarok lenni, ez valami sokkal árnyaltabb hergelés volt és végső soron igazam is volt: az érdeklődést csak jobban fenntartotta. Persze ezt ittasan azért kevéssé gondoltam át, de végül is mindegy, ha jól kapom el a szálat intuitív módon is nem?
- Hmmm azt nem mondanám, hogy te jársz nekem, de azért, mert megmentettelek a csúfos bukástól, azért viszont valami kétségtelenül jár! Ha nem is egy egész személy testestül-lelkestül! - nevetek tovább, ahogy könnyedén veszem az újabb szavakat. - Az viszont már más kérdés, hogy mindenféle védekezési kísérleted ellenére is szinte lubickolsz a helyzetben Nyuszikám! - cukkolom még egy picit, mert igazából eddig sem kíméltem és nem most kellene elkezdenem. Szétszedek én mindent kedvemre, ha arról van szó, nem tervezek engedni sem gátlásoknak, sem bármiféle normának, mert bár van holnap, az nem lesz sem jobb, sem rosszabb, mint a mai nap. Egyik a másik után egyformán sorakozik mindenféle csalóka színesnek ható látszat ellenére és ez a tapasztalat abban gyökerezik, hogy volt egy évig részem abban, milyen, amikor a dolgok tényleg történnek. Amikor tényleg testi épségre, sőt olykor életre menő tétje van az eseményeknek. Serdülőként egy terrorral övezett háborút volt esélyem megtapasztalni és ez minden bizonnyal személyiségtorzuláshoz vezetett. Hogy ennek a levét issza most a szöszi nyuszi? Esélyes.
- Akkor megpróbáltalak volna csiklandozással lefegyverezni, ami szerintem egész jól ment volna... - járatom meg játékosan ujjaim úgy a dereka felé, amitől biztosan ficeregni kezd majd, a többségre legalábbis ez csiklandósan szokott hatni. - Ami koránt sem alábecsülendő harci csel! - vigyorgok tovább, mintegy oldva a maradék komolyságot is, még ha abból is csurran-cseppen a folytatásban. Azért nem zárkózom el a dologtól egyáltalán, mármint ettől sem. Érezze csak Norácska, hogy az első kategorizálásával esélyesen melléfogott nálam.
- Én inkább azt mondom, hogy mindenki másként éli meg és másként reagál rá. Ettől lesz egyedi. De azzal nem értek egyet, hogy ne lenne könnyebb. Egyéni kínt is enyhíthet páros nyugalom. Olykor nem is kell sok hozzá, csak egy-két érintés és a közös létezés egy kicsit, csendesen. - szelídebb sokkal az a mosoly, amit ezúttal felvillantok, most nem játékról, nem csipkelődésről, de még nem is kóstolgatós vitáról van szó. Csak szabadon áradó egyszerű gondolatok, amik az ittasan elszabaduló belső igazságból jönnek. Amik őszinte cizellálatlanságukkal lesznek átélhetőek és minden bizonnyal egy olyan űrre mutatnak rá, ami egyikünk számára sem idegen nehézség. Csak az lehet a különbség, hogy Nora az elszigeteléssel próbál(t)a kezelni a helyzetet, én pedig nem félek megadni magam az ebből fakadó kiszolgáltatottságnak és gyengeségnek.
Akárhogy is, de csak feloldódott a kis csomó és a csipkelődés okozta felpörgetett állapot, valamint a pár húsba vágó pillanat elegye végül felrobbantotta azt a bombát, ami után már semmi sem lesz ugyan olyan kettőnk viszonyában. Ami után már nem lehet ellentétes irányba békésen elsétálni, hátra se nézve. Most már csak előre van és az az előre némi rendkívül kéjes és élvezetes közjáték után egy sohói kiadó apartman hálójában kezd igazán kibontakozni.
-Hogyne lenne, mindig van! De most nem büntetni akarlak! Bár az előbbi azt sugallja, hogy szereted a durvább bánásmódot!- az már játékosan meg is volt, bár azért volt annak egy eltérő színezete is végső soron... viszont végül csak az ágyon kötünk ki és nyelvemmel látok Nora kényeztetéséhez, mindent bevetve a képességek svédasztaláról, de ezek most inkább kóstolók, pont úgy szabva, hogy kínosan kéjes feszültséget keltsenek benne és vágyakozást valami után, amit most és itt csak tőlem kaphat meg igazán.
- Most mondjam, hogy a te édes ajkaid is jobbak a farkam körül, mint amikor szurkálódsz velük? - kérdem kuncogva, bár utóbbi gesztus ismét csiklóját éri, ott megrezgetve a levegőt, míg egyik kezem felsiklik, hogy fedetlen keblére markolva meggyúrja azt, majd picit megcsavarintsa bimbóját is a játék kedvéért, hogy nyelvem már ismét rakoncátlankodjon, popsija felé is elkalandozva, hogy utána visszatérve csiklójára égő vágyösvényt nyaljak legérzékenyebb kincsébe ezúttal úgy dobva be magam, hogy a feszült kéj, idegvégződéseinek túlhajtott ingerület átvitelei megadják magukat a beteljesülés oltárán önként mutatva be a lángoló áldozatot s ha ez nem lenne elég a kényeztetést el is nyújtom ennek idejére, hogy aztán az utolsó sóhaj elhalása után, amikor csak a zihálás marad Nora számára, felemelkedjem formás combjai közül, huncutan csillogó alkoholmámoros tekintettel, számat kézfejembe törölve pajzán mozdulattal és pofátlan mosollyal. Ami ruha van még rajtam, azt gyorsan ledobom, hogy utána vadász módjára mászom felé és támaszkodom meg buksija mellett két oldalt, hogy aztán ráhajoljak ajkaira s mélyen kékségeibe nézzek.
- Akarlak Nora. - búgom ajkaira, majd egy pici szünet után úgy csókolom meg, hogy odalent is mozdulok és újra belé hatolok ezúttal igen lassan, finoman centiről cetire haladva, érzéki és gyengéd mozdulattal, melyeknek modora nem csak egy pillanatra szól, hanem lökéseim formájában egyelőre állandósul. Közben pedig egyik kezem háta alatt karolja át, másik szőke fürtjei közé merül tarkóján, s úgy tartom gyengéden, mégis határozottan.
Így dolgozok testén, lassan de biztosan perzselő szenvedéllyel hódítva meg, ami ha lassú, de egyre intenzívebb és mélyebb lökésekben nyilvánul meg. Tövig érve egy pillanatra megtorpanok, hosszú csókot váltok Nora-val, majd folytatom, nyakát érintve ajkaimmal újra és újra, ahogy egy gyorsuló és erősödő folyamat kezdődik meg odalent csípőmozdulataimnak hála. Egyik kezem marad fürtjein, a másik háta alól oldalára siklik, végig le a combjára, majd fel, popsija alá, picit rá is markolok a hívogatóan kerek területre, kicsit gyúrom, hogy aztán ujjaim tovább merészkedjenek és játékosan ánuszát kezdje két ujjbegyem izgatni, hogy egy ponton aztán kicsit be is hatolva dolgozzák meg ott is a szőke nyuszifület...
- Amióta megpillantottalak akarlak, mindenhogy, mindenestül, a gondolataid, a tested, az illatod, minden rezdülésed... - morgom a fülébe, ahogy egyre hevesebb minden, ahogy a korábbi játékos vagánykodó szerepből már csak Én maradok, és nem is félek hangot adni annak nem józan, ellenben annál őszintébb hangon, hogy aztán mélyen a nő szemeibe is nézzek. Régen babonázott meg így valaki!

[+18]

Morgan & Nora

 I w a n t t o b r e a k f r e e

zene: zene címe ||  outfit: springwear|| 2000. ősz eleje.

+18

-Csúnya dolog hazudni a lányoknak, csak mondom. – nézek rá játékosan, jól értettem én a finom kis célzásait, amit csak óvatosan tett meg. Tekintve, hogy nem voltam könnyű préda, így igyekezett elvarázsolni minden szavával. Meg kellett hagyni egészen ügyesen csinálta, de azért nem hagyhattam azt figyelmen kívül, hogy idősebb vagyok nála. Nekem kéne az okosabbnak lennem, ebben helyzetben. De úgy nézz ki az ital túlságosan is lazított rajtam annyira, hogy ne vegyem figyelembe, ezt az igenis kiemelkedő tényt kettőnk között.  Ha eddig nem volt biztos a pokolra jutásom, hát most bizonyosan be biztosítottam magam, egy soha vissza nem vonható jeggyel. Kapálózhattam én akármennyire a kialakult helyzet ellen, ez a fiú olyan volt mint a forgó szól, ami csak felkapott és magával vitt. A szó szoros értelmében. Nem is haragudhattam rá ez miatt, mert meg volt még benne az a pezsgő életszemlélet, ami belőlem sem veszett ki, de sokkal inkább láttam a következményét mindennek, amit bennem okozhat ez az egész. Mégsem tudtam teljesen ellent állni, a testem beszélt helyettem, ami már épp elé válasz volt Morgan számára is, hogy tudja, jó úton halad afelé, hogy megkapjon.
- Csiklandozással? Mi van ha nem vagyok csikis, sehol sem? – vonom fel kihívással a szemöldökömet, Morgan nem tudhatta, de tökéletesre lett bennem fejlesztve, hogyan uralkodjak a reakcióimon. Különben fenekelés lett a vége..bár nem mintha nem élveztem volna. Ennek ellenére, meg kellett tanulnom, hogy az akaratomon kívül eső elemi reakciókon is tartsam a kontrollt.
- Talán már tapasztaltál ilyesmit, hogy ennyire biztos vagy benne? – kérdezem tőle az íriszeimbe kíváncsiság csillan.- Úgy látszik van, amiben sokkal érettebben látod a világoot nálam. Bár az is igaz, hogy engem nehéz ebben túlszárnyalni.- mosolyodom el, ahogy tanulmányozom a helyes kis pofiját. Semmilyen helyzetben nem lett volna ez helyes, egyet kivéve. Csakhogy azzal az életvitellel már rég felhagytam. Legalábbis reményeim szerint soha nem tér vissza az életembe.
- Hmm, érdekes tapasztalataid lehetnek szex terén..- gondolkodom el, miközben a hátán cipel, ami jobban kéne aggasszon. De jobban érdekelt, hogy inkább mit értett a szavai alatt, de jobb ha nem teljesen gondolok bele ennek mélységébe. Az ágyon elheverve, pár pillanat erejéig el is felejtek gondolkodni, az egész testemet a kéj rázza, ahogyan  mohón falatozni kezd. A szemeim lehunyom, miközben a testem előre nyomul enyhén, egyre jobban tornázza fel bennem a vágyat, amit nagyon is ügyes módszerekkel építgetett fel bennem.
- Biztos lehetsz benne, hogy hamar kikészítenélek az ajkaimmal.- válaszolok vissza, pár lélegzet vétel közben. A kezeim erélyesebben túrnak a hajába, ahogyan egyre módszeresebben kezdi el használni az ajkait és a nyelvét is egybe kötve. Éreztem, ahogy a feszültség  pattanásig súrolja az idegvégződéseimet, nem bírtam már sokáig. Annyi minden feszült bennem az elmúlt napokban, úgy tűnik ez a bővel rátett arra, hogy lüktetve szoruljanak össze az izmaim, és kiengedve a levegőt vele együtt egy torkot kaparó nyögéssel párosuljon.  Zihálva néztem fel rá, amikor újra a szemeibe nézhettem. Végül lágyan végig simítottam az arcélén, és kábulatba esve figyeltem őt egy ideig.
- Már megkaptál..vagy még nem eléggé? – incselkedem vele halk szavakkal. A csókját viszont lágyan viszonzom, ízlelgetve, majd felnyögve, amikor megérzem, hogy a farkával szét feszíti, ami még mindig pulzálásban lévő izmaimat. Végig simítok a hátán, míg a másikkal egy picit a fenekébe marok, ezzel rásegítve a mozgásban. Ahogy viszont megérzem a kezeit a fenekemen, az izmaim még hevesebben kezdenek el lüktetni körülötte mint eddig. A fejem enyhén belenyomódik az ágymatracába, ahogy próbálom mozdulatba levezetni a hirtelen jött élvezetes feszítést. A testem enyhén megremeg, ahogy levegőt veszek, ami fülledt volt, de éppen olyan édes volt, mint ahogy Morgan mozdult bennem. Egyre erősebben adtam hangot az élvezetemnek, miközben a hajába simítottam, és finoman a nyaka tövére haraptam.
- Csak nyugalom, még meg sem ismertél teljesen..- nyalok végig a nyakán lassan, ízlelgetve bőrének sóságát, majd egy apró puszit rejtek el nyakának rejtekében.