Ginevrának

2002. június 20.

Kedves Ginevra!

Merre vagy most? Elmentél, és nem jelentkeztél. Elengedtelek, mert láttam, hogy mennyire fontos neked ez a megbízás. Visszatarthattalak volna, de nem tettem. Az iskolával, a záró vizsgámmal voltam elfoglalva, és azt hittem az lesz neked a legjobb, ha kicsit kimész terepre. Úgyis ez volt mindig is a vágyad.
Merre vagy most? A nagyanyád üzent csak, hogy baj van, de nem mondta meg micsoda, amíg oda nem értem hozzá. Akkor is csak a jegygyűrűdet adta vissza, nem engedte meg, hogy lássalak. Azt mondta, nem akar annál jobban felkavarni, mint amennyire már fel vagyok egyébként is. Márpedig a holttested látványa szerinte túlságosan is felkavart volna.
Merre vagy most? Visszamentél Las Vegasba, ahol összeházasodtunk? A kis kápolnában az Eiffel torony mellett? És milyen jó volt az az étterem a torony tetején. Isteni volt a vacsora. Egyszer vissza akartam oda menni, talán akkor mikor már hármasban vagy négyesben leszünk.
Merre vagy most? Találkoztál a lányunkkal? Ugye jól van? Vigyázz rá, kérlek.
Ugye nem haragszol rám, mert elengedtelek? Én haragszom magamra, és soha nem fogom megbocsájtani, hogy nem tartottalak vissza. Hiányozni fogsz. Soha nem felejtelek el. Bárcsak itt lennél velem. Most ki lesz az, aki erőt ad nekem és utat mutat majd? Azt hiszem apácának állok majd, úgy talán közelebb érezlek majd magamhoz. De azt hiszem, talán mégsem. Inkább utánad megyek, hogy újra együtt lehessünk.

Szeretlek

Esmé