Bukephalosz Büszkesége

Sophie Vanheim pennájából


A varázslónegyed egyik legkiemelkedőbb épülete a Bukephalosz Büszkesége. Különleges falai, a bejárat előtt ágaskodó fekete mén mind-mind odavonzzák a túristákat. Az épület egy ingen jó minősíégő szállodának ad otthon, de az egyszerűbb családok is találhatnak benne szállást, ha csak nincsen éppen teltház. A szállodának van külön étterem része is, ami nem csak a vendégek részére van kialakítva. A csillárok lebegnek, néha elsuhan egy-egy siető házimanó az épület folyosóin. Falain belül a modern és az antikvitás gyönyörűen ötvözik egymást. A fehér-arany falak hűsítő látványa pedig jót tesz a megeből betérő vendlkeknek.
Minden hétvégén különleges tematikájú bálok és estélyek szórakosztatják a vendégeket, az épületben taálható egy fedett kviddicspálya, nyitott és fedett medence, jakuzzi, szauna, masszázs szalon, ahol a legkülönlegesebb bájitalokat alkalmazzák a fáradt test pihentetésére, egzotikus varázstárgyakat árusító boltok.

◂ nyuszi és muci ▸

2002. július 11.
este

◃Muci Fraser▹

nobody could ever
replace you

style: summer outfit ║ zene: film out

Lepillantottam a gyűrűre a gyomrom megint görcsbe rándult. Hihetetlen volt ez az egész, s már azon agyaltam, hol csípjek magamba, hogy felébredjek ebből az álomból. Csak is álom lehetett, hiszen régen Aiden megmondta, a házasság nem számít, az egy darab papír. Én pedig hiába bizonygattam, hogy számít, nem vett komolyan. Meg akartam kérdezni, hogyan jutottunk ide, hogyan jutottunk el a döntéshez, amit meghozott ezzel. Nem tettem meg, mintha attól félnék, visszaveszi a gyűrűt és közli, hogy ez csak egy vicc volt.
Odabújtam hozzá és átkaroltam a nyakát. Csak érezni akartam őt, az sem érdekelt, hogy mindketten át voltunk forrósodva a nap melegétől, hiába szállt le az este és érkezett meg a hűvös szellő vele együtt. Éreztem, milyen gyorsan ver a szíve, hogy milyen gyorsan ver az enyém. Az ajkaink finoman simultak össze, rövid pusziba, amiből aztán hosszabb, finom, kissé sós, kiszáradt csók lett.
– Én is szeretlek – válaszolta aztán. Éreztem, ahogy a szívem kihagy egy ütemet, aztán fájdalmasan nagyot dobbanva indult újra, mintha csak jelezné: most új életet kezdesz, O’Mara. Közelebb bújtam megint, hagytam, hogy hoppanáljon.
Egy pukkanással hagytuk magunk mögött a sivatagot, a piramisokat, a szfinxet és a hatalmas, csillagokkal borított égboltot. Helyette a luxus szobánkban találtuk magunkat, a Bukephalosz Büszkeségében. Az aranyos-bézses fényű szobába szinte azonnal otthon éreztem magam, s talán el is néztem volna a lakosztály leválasztott, igencsak vonzó hálója irányába, de nem tettem meg. Nem tettem meg, mert hallottam, ahogy valami fémesen koppan.
Ekkor vettem észre Izét a földön landolni, éppen a szőnyeg mellett, a fényesre lakozott hajópadlón, a kerek kisasztal mellett, amin egy csokor fehér liliom pihent áttetsző üvegvázájában. Szerettem ezt a szobát, elegáns volt, mintha valaki a húszas évekből felejtette volna itt, vagy csak megállt volna az idő.
– Megmentetted Izét! – kiáltottam fel, de Aiden már a nadrágomat gombolta és tuszkolt a fürdőszoba felé. Hagytam magam, de azért a tekintetem az oszladozó kézre vándorolt még. Megnéztem volna jobban magamnak, hogy ugyan milyen ékszerek vannak rajta… de engem is kicsit kizökkentett az eljegyzés. Valahol a rózsaszín köd és az őrült izgatottság között jártam. Ahogy Aiden ajkai a nyakamra simultak, csak egy sóhajtást tudtam megengedni magamnak.
– Ugye nem fogod kidobni otthon? – kérdeztem, az ujjaim közben az inge gombjaira vándoroltak. Finoman szabadítottam meg tőlük az anyagot, lyukról lyukra haladva, kicsit simítva alatta Aiden meztelen, izzadt bőrét. Még izmosabbnak tűnt, mint korábban… csak ebben a pompás fényben lett kiemelve még jobban minden domborulat rajta. Ahogy lecsúszott rólam a nadrág, kiléptem belőle, ujjaimmal megtámaszkodtam a kád szélén és oda sem nézve kutattam a csap után, beleveszve egy mámorosan puha és forrócsókba.
– Muci vigyázz, még a végén beleesünk a kádba, úgy mint akkor… emlékszel? – Mosolyodtam el és kicsit elhúzódtam tőle, hogy rendesen meg tudjam engedni a vizet, egy csepp habfürdőt is tettem bele, ami aranyos, csillámló habokat varázsolt a meleg víz tetejére. Olyan volt, mint egy varázslat. Egyre jobban nőtt és ragyogott. Ujjaim finoman piszkálták le a válláról az inget, jöhetett a nadrág. Nem óvatoskodtam, csak amikor végig simítottam rajta odalent. Tudtam, hogy ezt akarja, hogy összebújjunk, de közben ez nem csak a tiszta szenvedély volt, most az érzések is jobban előtörtek.

[2002. július 11.outfitVagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem.]

2002. július 11.
outfit

Vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem.

Az egész egy olyan abszurd helyzet volt, hogy jóformán nem csak nekem esett le nehezen, hogy tényleg megtettem, hanem Elliotnak is. Gondolhattam volna, hogy kicist sokallom vele, az előző két pasija is egy fasz volt hozzá, házassággal, vagy a nélkül. Én is csak magamhoz akartam kötni, hogy az enyém legyen. Talán Phillip ezek után még jobban rá lesz izgulva arra a témára, hogy megszabaduljon tőlünk, talán egyszer betoppan a házba éjszaka és álmomban megöl, hogy elragadja Elliotot. Azt hiszem le kellene védeni Hamutartót is meg anyák házát is mágiával, hogy még hoppanálni se lehessen oda csak úgy bele a ház kertjéba.
Megráztama fejemet, mert ez végül is ráért, inkább próbáltam elhinni, hogy a felettünk elhatalmasodó végtelen égbolt alatt megkértem Elliot kezét. Furcsa volt, még annak ellenére is, hogy mindent nagyjából előre megterveztem, kivéve azt, hogy egy csúcsos szaron fogok eléállni.
De eljegyeztem, és nagyjábol olyan rohadtul furán izgatottan éreztem magam, mint Colin Chloé esküvője előtt. És örültem, hogy nekem nem virégzik ki növéy a tüdőmben. Kellemetlen lett volna. Most viszont csak ELliotot akartam, úgy csókolni, hogy már nem csak a nyakán húzódó kis harapások vannak, hanem ott van az a nyuszis gyűrű is a kezén.
A szállodásba érve nem igazán foglalkoztam semmivel, még azzal sem, hogy egy műtárgyat hajítottam a földre. Elliot nadrágja és amit benne rejtegetett sokkkal jobban érdekelt.
– Megmentetted Izét! Ugye nem fogod kidobni otthon? - kérdezte bele a csókomba, én pedig egyszerűen csak hóhajtottam egyet, ahogy egy kicist elhúzódtam onnan.
- Igen, azért mentettem meg, mert el akarom adni - dünnyögtem ELliotnak és inkább csak visszatértem az édesen puha ajkaira, miközben teljesen megszabadítottam lassan a nadrágtól, és az alsójától is, hogy végre rásimítsak odalent a bőrére.
– Muci vigyázz, még a végén beleesünk a kádba, úgy mint akkor… emlékszel? - kérdezte ELliot, miközben a csappal és a vízzel matatott. Csak mormogtam egyet, és inkább hagytam magam teljesen elmerülni az érintéseiben, ahogy vetkőztetett, miközben lassan bebordítottak minket a fényes kissé giccses buborékok, de még ez sem zavar, egyedül csak az ő érintésére vágytam.
- Pedig akkor is élvezted - húztam vigyorra a számat, és beledöntöttem a vízbe, hogy a hullámok kicsit kicsaptak a kőre, a csillogós illatos habok szinte teljesen betöltötték a fényes helyiséget, én pedig kissé feljebb húztam ELliotot, miközben testemmel a vizes testéhez simultam. Egyik kezemmel odanyúltam és lágyan cirógattam megint, miközben finoman csókoltam a bőrét, és most nem zavart hogy kissé koszosak voltunk vagy már lassan sárosak a víztől.
- De nyugi, Nyuszi, ezt most még jobban fogod - leheltem a fülébe és beleharaptam finoman.

◂ nyuszi és muci ▸

2002. július 11.
este

◃Muci Fraser▹

nobody could ever
replace you

style: summer outfit ║ zene: film out

18+

A szobában egészen más volt. Megszűnt az a száraz, kissé fájdalmas érzés az orromban, ami a sivatagban telepedett meg, minden olyan furcsán normális volt. Elkényelmesedtél, O’Mara, nagyon elkényelmesedtél… A hang bennem kissé morcosan reflektál a kényelmesség érzésre, ami menten a hatalmába kerített, ahogy megérkeztünk. Nem tudom, talán Aiden karjaiban éreztem magam kellően biztonságban… megszűnt minden, ami feszültség volt. Az érintése olyan volt, ami egyszerre volt puha és erős, egyszerre volt kedves és veszélyes.
–  Igen, azért mentettem meg, mert el akarom adni – dünnyögte az ajkaimra, ahogy szépen haladtunk a fürdőszoba felé. Az ujjai finoman simítottak rám odalent. Izé már nem is számított, csak a lüktetés kettőnk között, ami egyre forróbb volt. Kicsit belefeszültem a simításba, csípőből felé mozdulva közben.
– Szexi leszel, miközben eladod… – Lehetem a csókba, ahogy elindultunk a kádig és szabályosan a szélén támaszkodtam meg, mielőtt a remegő térdeim miatt összecsuklanék és neki kellett volna irányítani innentől. Kiszívott a meleg s ahogy rám talált a szállodában uralkodó hűvösség, még inkább izzadni kezdtem. Ez csak a levezetés volt, míg a testem megszokta a jobb időt a kinti forróságot követően. Nem is számított.
Az ujjaim finoman nyúltak a csap felé, majd a habfürdő irányába. A rózsás, kissé egzotikus illat hamar megtöltötte a szobát. Ujjaim közben Aiden ruháját piszkálták, hogy szépen leszedjem róla minden egyes darabot. A csillogó buborékok kellemes, giccsességet adtak az amúgy sem visszafogott lakosztálynak. Ahogy felszabadult egy-egy bőrfelület, odacsókoltam vagy simítottam.
– Muci… – leheltem a bőrére a becenevét, majd felnéztem rá, ahogy a meztelen mellkason felsimítottam a nyakáig. A rövid kis úton a kézfejemet bámultam, rajta a nyulas gyűrűt. Talán kicsit gyerekesnek hatott volna másnak, de nekem olyan volt, mintha a legnagyobb kincset kaptam volna. Nem, nem fogtam fel könnyen, de éppen eléggé ahhoz, hogy a boldogság átjárja minden porcikám.
– Pedig akkor is élvezted – vigyorodott el. Már egyikünkön sem volt ruha, és finoman megdöntött úgy, hogy a habok közé kerüljek. A víz hullámozva csapott ki a kőre, minden bizonnyal nem először. A nedves kezemmel simítottam az arcára, ahogy az ölébe másztam és megcsókoltam finoman a puha ajkakat. Nem tudtam válaszolni, csak dünnyögtem egy kicsit az ajkai közé. Óvatosan megharaptam a nyelve hegyét, ahogy elhúzódtam és a barna-szürke szempár furcsa fényébe pillantottam. Hogy lett belőlünk ez? Régen is boldogok voltunk, még ha Aiden félt is neki engedni… de mostanra egészen más volt.
– De nyugi, Nyuszi, ezt most még jobban fogod – lehelte a fülembe, ahogy közelebb vont magához. Aztán jött az a finom harapás, én meg egész egyszerűen megborzongtam és a nyögésemet visszaverték a fürdőszoba giccses falai. Odalent moccantam egyet az engem simogató kéz felé. Nagyon jól tudta, hogy a fülem a gyenge pontom. Annyira, hogy bármit képes lehetett volna egy-két nyalással, harapással kicsalni belőlem.
– Muci… – lehetem megint. – Mindig egyre jobban és jobban élvezek veled… – Tettem hozzá és egészen hozzá bújtam, ahogy úgy mozdultam csípőből, hogy a testünk finoman össze tudjon olvadni. Szerencsére elég nagy volt a kád, hogy így is elférjünk, még ha a lábamnak kicsit megerőltethető is volt. Óvatosan mozdultam, Aiden ajkai közé nyögve újra és újra, ahogy picit előre hajoltam. A forróság gyorsan jött, erőteljesen. Már nem a kinti meleg volt rám hatással, hanem a kettőnk között uralkodó állandó szenvedély.

[2002. július 11.outfitVagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem.18+]

2002. július 11.
outfit

Vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem.

18+

A köztünk lévő perzserő, erotikus forróság valahogy hevesebbnek érződött, még a kinti levevgőnél is. Az egész bőrömö fellángolt, ahoyg ELliot hozzásimust, vagy játszott a mellaksomon az ujjaival. A giccses márványozott fördőszobában, a furcsán aranyozott csillámokkal beborítva simultam össze vele, és szinte teljesen hozzápréselődtem, ahogy megmodult a vízben a csípőm. A víz már teljesen megtöltötte közben a kádat, és ahogy bemozdultam ki is csapott a kőre, szétfolyt az egész fürdőben, csillogó tengerként, de nem érdekelt. nem érdekelt, hogy a kád felülete nyomta a térdeimet, csak élveztem, hogy a testem egy ritmusra mozdult meg Elliotéval. Halkan sóhajtottam fel, ahogy újra és újra ritmusosan összeolvadtunk.
– Muci… Mindig egyre jobban és jobban élvezek veled… - suttogtam Elliot, mire én csak halk hangon dörmögtem felé valamit, miközben egyre jobb hangulatba jöttem odalent. Ajkaimmal ELliot nedves bőrén vándoroltam, harapós és gyöngéd csókokat váltogattam a mellkasán, néha a nyelvemmel cirógatva meg a bőrét, szépen haladtam fel egészen a nyakáig, hogy a fülébe is beleharapjak egy kicsit. Közben egyre erősebben, és ösztönösebben mozogtam már vele, érezve, hogy hamarosan teljesen a határaimat feszegettem.
Ahogy végigfutott rajtam az ismerős remegés, utána még egy kicsit Elliotra borulva maradtam, majd megcsókolva a szája szélét elhúzódtam tőle, és felültenm a kádban, ami már kezdett megsárgulni a rajtunk lévő kosz miatt, de a bőrömnek jól esett a víz érintése, mert a homok szinte teljesen kiszáírotta itt-ott. csak hátrább csúsztam a kádban, és lustánlenyultam a földre, hogy a csillámos, vizes kőről magamhoz vegyem a pálcámat.
- Meg kell koronézni ezt a napot, Nyuszi. Tudod, mivel én baromi előrelátó voltam, hozattam fel pezsgőt - vigyorogtam rá nagyképűen, majd egy nonverbális invitoval oda is hívtam magubnkhoz két pezsgőspoharat és a megrendelt pezsgőt is, majd öntöttem belőle magunknak. A felszínén aranyszerűségek úszkáltak, mer ha már egy lucus szállodában voltunk, akkor meg is adtam a módját annak, hogy luxus módon ünnepelünk. Már csak a külön megrendelt tüzijáték kellett volna, de azt inkább kihagytam.
- Most úgy érzem magam, mintha én is egy kibazsott fáraó lennék - kortyoltam bele a pezsgőbe, és az alkoholosan égető érzéssel végigszaladt a belsőmben.
Jól esett ez, hogy csak nyugodtan ücsörögtem egy kádban vele, hogy egyszerűen nem hajtott senki és semmi, nem lihegtem a nyakamon Benjaminék, se anya, se senki. A rémképek fakóbb árnyai messziről próbáltam visszarángatni a saját mocsaramba, de egyszerűen tlságosan szerettem azt a kényelmes sötétséget, ahol most húztam meg magam, közel a többiekhez. És rohadtul nem akartam ugyan oda visszasüllyedni. Túlságosan élveztem a jelenlegi életemet. Talán, hogy ha nincsen ELliot, ha Banjamin és az anyám nem néz rám ugyan olyan őszinte szeretettel, mialatt elvettem tőlük mindnet, nem lettem volna itt. De most itt ültem egy szállodában, ahol minden arany volt és márvány, szereztem Elliottal egy gusztustalan kezet, és készen álltam rá, hogy elkötelezzem magam egy idősebb férfi mellett. Miinden annyira máshogy alakult, ahogy 14 évesen még tervezgettem. De nem érdekelt. nem érdekelt, hogy férfiba szerettem bele, nem érdekelt, hogy idősebb volt nálam. Csak egyszerűen kibaszottul élveztem, hogy élni kezdtem.

 

◂ nyuszi és muci ▸

2002. július 11.
este

◃Muci Fraser▹

nobody could ever
replace you

style: summer outfit ║ zene: film out

18+

A kádban rövid ideig irányíthattam csupán. Aiden könnyedén kerekedett felül, ahogy a zihálásunk egyre inkább megtöltötte a helyiséget. Ritmusos visszhangot vert a csillogó-bézses csempékről, a giccsáradat kellős közepén. Éreztem, ahogy a teste minden érintése szép lassan elveszi az eszemet és megremegek minden simulásra, csókra és finom simulásra. A köztünk dolgozó lüktetés mind szenvedélyesebb hangokat rángatott ki belőlem, egészen addig, míg a forróságtól ívbe nem feszült a hátam, s véget nem ért a kettőnk tánca.
Éreztem, hogy minden izmom remeg még, de azt felfogtam, hogy a testünket bepiszkoló homok sárgásra fogta a vizet. Nem zavart meg a pillanatnyi nyugalmamban az sem, hogy Aiden mocorog mellettem és lenyúl a kád mellé, ruhái felé. Egyelőre úgyis csak hümmögni volt erőm. Azt is nehezen fogtam felé, hogy a fehér pálcát fogja az ujjai közé.
–  Meg kell koronézni ezt a napot, Nyuszi. Tudod, mivel én baromi előrelátó voltam, hozattam fel pezsgőt – mondta. Láttam az arcára kiülő nagyképű mosolyt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire felkészült… sőt igazából olyan volt, mintha spontán döntötte volna el, hogy ma teszi fel a nagykérdést, még ha a gyűrűt meg is vette előre.
– Kész úriember vagy, Muci – Válaszoltam és megpróbáltam ülőpózba tornázni magam én is, hogy menőbb legyen a helyzet. Eddig aléltan támaszkodtam a kád szélének, hagyva, hogy a testem addig remegjen, ameddig lehet. Figyeltem, ahogy pezsgőspoharak és egy behűtött üveg lebeg oda hozzánk. Egy hümmögős mosoly ült ki az arcomra, ahogy figyeltem a jelentet. Aiden óvatosan töltötte ki a habzó ital és amikor végre leülepedett az, megláttam az arany darabkákat úszkálni rajta. Régen nem adott annyira az ilyen luxusra, talán úgy érezte nem érdemli meg… pedig mindig is megérdemelte. Mindenkinek van egy múltja, de nem élhet állandóan annak az árnyékában. Én is kínoztam magam, mert olyan gyerek voltam, akit senki sem akart, akit a saját apja meg akart öletni, mikor még csecsemő volt.
– Akkor igyunk arra, hogy hamarosan egy család leszünk. – Emeletem meg felé a poharamat, kicsit összekoccintottam az övével. Nagyon furcsán hangzottak ezek a szavak. Lényegében mindig is egy családként tekintettem magunkra, főleg miután Cleo is meglett. Vele valahogy olyan volt, mintha Aidennel mi magunk is szülők lennénk. Belekortyoltam a pezsgőbe. Nem éreztem különösebb extrát az aranytól, mégis volt valami dekadens abban, ahogy ilyesmit iszom.
– Most úgy érzem magam, mintha én is egy kibazsott fáraó lennék – magyarázta és ő is belekortyolt az italba. Közelebb húzódtam hozzá, ám most nem a barna-szürke szempárt kutattam, hanem lenéztem az ujjamra. Bámultam a gyűrűt, amit tőle kaptam és minden olyan fene tökéletes volt. Nem hittem volna, hogy tényleg megteszi. Minden nyaggatásom ellenére ez nem volt cél. Egyszerűen csak vele akartam lenni, ha lehet örökre, ha nem, akkor legalább egy pár évig, hogy az eszembe véssem milyen mellette. Erre ő tette fel az i-re a pontot és mutatta meg: lehet így is. Lehet úgy, hogy ő is akarja azt az örökre szócskát kettőnkre használni.

Köszönöm a játékot!

◂ terror ▸

2002. július 17.

◃ a i d e n ▹

i see everything.
that is my curse.

style: summer in Egypt ║ zene: fix you

Nehéz volt elhozni Adát Nattól. Nem azért, mert nem szerettem volna a kislányt pontosan úgy, mint eddig. Egész egyszerűen éreztem, hogy mennyire mérges rám, amiért otthagytam az apját. Ez a feszültség nem múlt el már jó ideje nála, talán azt hitte, majd megint kibékülünk és visszakerül a régi kerékvágásba. Csakhogy nem és Ada egészen másképpen viselte, mint ahogy egy gyerektől vártam volna.
– Ez a szállásunk – mondtam, mikor beléptem a Bukhephalosz Büszkeségébe. A hatalmas előcsarnok csillogott-villogott, pontosan úgy, ahogy Ada is szerette és Nat mellett megszokhatta. Az apja ugyanis nem csak engem, hanem őt is halálra kényeztette az ilyen dolgokban. De Forest így fejezte ki a szeretetét és nem is volt ezzel gond, leszámítva, hogy én ezt Aiden nélkül nem tudtam volna megadni neki. – Látod, csak sikerült végre összehozni ezt az utat Egyiptomba.
– Ha Nat is itt lenne, jobb lenne. – Komolyan válaszolt, mintha nem is egy kilencéves kislány lenne, hanem felnőtt nő. A hangjában nem volt követelőzés, inkább valami furcsa komorság, amit nem tudtam kezelni. A bennem lévő sötétséget sem tudtam irányítani, nemhogy más bánatát, amit én okoztam. Odanyúltam, hogy megfogjam a kezét és elkezdjem felvinni a szobába.
Reméltem, hogy nem látja majd meg a gyűrűt, amit Aidentől kaptam. Nem voltam rá felkészülve, hogy elmondjam bárkinek is. Nem akartam, hogy Nat meg tudja. Nem akartam, hogy az exanyósom megtujda és esetleg nekem rontson, hogy ugyan miért nem elég jó nekem a fia. Már megtette egyszer, rám fogva, hogy játszom az érzéseivel. Talán játszottam is, de ez nem csak az én hibám volt. Nem csak miattam alakult így. Ketten kellettünk hozzá. Én csak próbáltam tovább lépni… és szerettem Aident. Nem kicsit szerettem, így hát persze, hogy igent mondtam. Én is ezt akartam. Tartozni valakihez.
– Ez most nem fog működni. – Jelentettem ki olyan hangon, hogy ne tudjon ellenvetni. Nem sokszor voltam szigorú, de most muszáj volt… egész egyszerűen kénytelen voltam elővenni a hideg hangom, nem is tudom. Talán azért, hogy végre én irányítsam a helyzetet. Tudtam, hogy erre nem sok esélyem lesz, ha megpillantja Aident a lakosztályban. Valamiért gyűlölte, pedig ő aztán semmiről sem tehetett. Ezt persze gyerekfejjel megérteni a lehető legnehezebb volt.
Óvatosan vezettem végig a folyosón. Láthatta, hogy minden csillogó és giccses volt, de őszintén, csak remélni mertem, hogy ez eléggé lenyűgözi.  A falon néhány kép is volt a romokról, amiket nemsokára meg is nézhettünk élőben.
– A legjobb lakosztály a miénk. – Folytattam. Valójában csak azért beszéltem, mert baromira izgultam. Egész egyszerűen gyomorgörcsöm volt attól, hogy mi lesz a nagy találkozás eredménye. Nathaniel elengedte Adát, hogy együtt nyaraljunk… de igazából neki sem mondtam el, hogy az együtt alatt Aident is értettem. Mondjuk sejthette, hogy nem egyedül utazgatok Egyiptomba, ha már egyszer valakivel élek.
Az ajtóhoz érve, belöktem azt, majd szépen Ada hátához érve, betereltem a szobába. A dohányfüst azonnal árulkodó volt, hogy Muci valahol a környéken van. Így hát bezártam magunk mögött az ajtót és már mutattam Adának, hogy menjen be.
– Gyere, keressük meg Aident. – Javasoltam, erre láttam, hogy megáll hirtelen egy helyben. Még dobbantott is a lábával, ahogy összefonta maga előtt a karjait. Sejthettem, hogy ez lesz, hogy majd megint jön a nagylányos kiborulásával.
– Nem! Őt nem akarom! – Még mindig túl komolyan beszélt a korához képest, az én gyomrom meg bukfenceket kezdett hányni. Nem akartam Aiden nélkül lenni itt… de közben meg Adával is rendbe akartam hozni a kapcsolatomat. A lányomként tekintettem rá. Hogy választhatnék kettejük között?

[2002. július 17.outfitehh... again]

2002. július 17.
outfit

ehh... again

Unottan rágyújtottam egy cigarettára és kimentem a teraszra kiszellőztetni a fejemet. Elnéztem a várost, a panorámát. A nap tűző fénye ellen pedig egy fekete napszemüveget csúsztattam le a fejemről az orromra. Határozottan menőnek nézhettem ki a fehér korlátnon könyökölve a fekete pólómban és nadrágban. Nem szándékoztam már csak ezért sem lecserélni a cuccaimat, csak a nap kedvéért. Inkább bemutattam neki, hogy Aiden Fraser leszarja, hogy tűz, ő már csak azért is megmarad a fekete ruáinál. Kifújtam az ajkaim közzül egy felhő alakú füstöt és bámultam, ahogy szertefoszlott. Pár nap telt el az ittlétünk alatt, és még egészen úgy álltam ehhez az eljegyzéshez, mintha olyan kibaszott természetes lett volna. De ez voltam én. Mindent olyan rohadtul komolyan vettem, mintha bennem sosem létezett volna a gyerek, úgy, mint Benjaminban.  Kíváncsi voltam, mit fog szólni anyám, amikor megtudja. Előre biztos voltam benne, hogy a házban a falunk tele lesz mindenkivel kiabálva. Erre aztán sóhajtottam egyet. És valahogy mégis éreztem egy falatnyi kis boldogságot. Hogy végre az életem is tartott valahová, és mégis összeforrt valakijével, hogy stabilan egymásé legyünk.
Lustán csippentettem az ujjaim közzé a cigit miközben felkészítettem magem egy adagnyi Ada gyűlöletre. Nem nagyon érdekelt, hogy mit gonodlt rólam, igazából nem is hibáztattam  ezért. Nagyjábol azt látta, hogy kettészakítottam a két imádott apját egymástól, szóval így érthető volt, hogy a háta közepére sem kívánt. Iagzából nem is voltam gyökér, hogy egy kisgyereket utáljak emiatt. Nem is haragudtam rá, bár egy idő után kissé lefárasztott a felnőttes duzzogásával. Bár még így is könnyebben el tudtam viselni, mint  Averyt. Az a csaj totál kikészített. őszintén örültem, hogy nem kellett már elviselnem ELliott mellett a savanyú arcát.
Hallottam az ajtó csapódását, Elliot és Ada lépteit, de egyelőre nem mozdultam meg, csak hátat fordítottam a poros, a hőségtől hullámzó látképnek, és beleflé néztem a hálónkba.
– Gyere, keressük meg Aident. - Elliot hangja megtörte a szobánk csendes nyugalmát, majd rögtön hallottam egy lábdobbantást, és felcsendült Ada ducrás hangja is. Az ég felé emeltem a tekintetemet, majd ellöktem magam a korláttól.
– Nem! Őt nem akarom!
- Szia nagylány - léptem be és köszöntöttem őket is. - Izgalmas volt a sétátok ide felé jövet? kérdeztem, és elnyomtam a csikket a közeli fehérmárványból készült hamutartóban. Csevegő, laza hangot ütöttem meg, hogy egy kicsit enyhítsek Elliot szemmel látható pánikján is. Nekitámaszkodtam a falnak, és zsebre dugott kézzel álltam meg ott, nem akartam Adát traumatizálni azzal, hogy csókolgattam előtte az apját. Inkább csak Elliot szemébe pillantottam, sugallva azt, hogy nem kell neki izgulnia, mert végül is én nem teszem.

◂ terror ▸

2002. július 17.

◃ a i d e n ▹

i see everything.
that is my curse.

style: summer in Egypt ║ zene: fix you

Ada közelében nem sok minden volt, csak feszültség. Ahogy meghallotta Aiden nevét befeszült, ahelyett, hogy megnézte volna a szobát, a kilátást a kikötőre és elképzelte volna az alexandriai világítótornyot. Sajnáltam, mert miattam volt ilyen zaklatott… miattam, mert elhagytam Natot. De muszáj volt megtenni. Nekik sem tett jót, hogy veszekedtünk és boldogtalanok voltunk.
Hallottam, ahogy Aiden a teraszon mocorog. Biztosan csak cigizni ment ki, míg várt minket… és amikor megláttam legszívesebben a karjai közé menekültem volna. Nem voltam apa egy ideje, nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy felnőttes kislányokkal értessem meg, miért kéne elfogadni azt, akit választottam. Számára elképzelhetetlen volt, hogy Nat nélkül is boldog lehetek. Sosem értette volna meg a különbséget, pedig Aiden mellett én nyugodt tudtam lenni. Finom higgadtságot éreztem, a közelében, még akkor is, amikor morcos vagyok vagy nyaggatott valamivel. Nem voltak nagy vitáink. Még Lola sem bomlasztotta meg a mi szokásos békénket, pedig ott aztán tényleg rettegtem, hogy kirak majd otthonról.
– Szia nagylány – Aiden hangjára kicsit összerezzentem, mégis ahogy felé léptem, megnyugtatott a függöny között kilépő alakja. Talán nem volt nagy és mackós, mint Nathianiel Forest, nekem mégis tökéletes volt a maga morcosságában, néha megjátszott hidegségében. Az utóbbi időben minden tettében éreztem, hogy szeret. Ez pedig elég volt. Már nem vágytam arra, amire régen. Egyszerűséget akartam, még ha ezt a Rowle család nem is biztosította. – Izgalmas volt a sétátok ide felé jövet? – Nyomta el a cigit menet közben a fehér márványból készült hamutartóban. Szívesen megcsókoltam volna, mert tudtam, hogy az erőt adna ehhez az egész helyzethez. Ehelyett viszont csak megálltam Ada mellett.
Aiden pillantása felém vándorolt. Tudtam, hogy ő ezt is jobban kezelné, mint én. Valahogy értett a gyerekek nyelvén, de Ada olyan ösztönösen zárkózott el, hogy erre esélye sem volt. Csak nyeltem egyet, így pillantottam a kislányra. Ugyanolyan dacosan állt ott, de a szemében ijesztő komolyság csillogott, ahogy Aidenre pillantott.
– Szia, Aiden. – Köszöntem, szándékosan nem használva a szokásos becenevét. Éppen elég volt a tudat is ennek a kislánynak, hogy már mellette alszom és nem az apja mellett. – Igen, megmutattam Adának a varázslónegyedet. – Válaszoltam, de nem akartam hozzá tenni, hogy nem volt kellemes az út. Nem, mert végig az volt a téma, hogy mennyivel jobb lenne, ha Nat is itt lenne. Vajon egy gyereknek mennyi idő kell ahhoz, hogy feldolgozza a válást? Talán egy egész élet, O’Mara… talán… – magyarázta a hang kegyetlen éllel, én meg csak beleremegtem.
– Azt mondtam, hogy őt nem akarom. – Jelentette ki Ada ugyanolyan komorsággal, mint korábban. Ijesztő volt ilyen komoly mondatot hallani egy gyerek hangján. Csak állt ott mozdulatlanul és ahogy rám nézett, tudtam, hogy ez nem fog menni.
– Megértettem. – Közöltem egyszerűen. – Beszélek Aidennel kettesben. Addig ülj le! – Mondtam, majd megfogtam Muci karját és behúztam a fürdőbe. Becsuktam magunk mögött az ajtót és könnyes szemmel pillantottam rá… aztán egyszer csak a karjai közé vetettem magam. Nem akartam sírni, de a múltamat még mindig nagyon nehéz volt kezelni. Nem is ment igazán. A gyomrom remegett bele ebbe az egészbe és kicsit hányingerem is lett. Még mindig stresszelt ez az egész. Persze Ada előtt aligha mutathattam ezt ki.
– Sajnálom… – motyogtam. – Nem akartam, hogy rajtad vezesse le.  

[2002. július 17.outfitehh... again]

2002. július 17.
outfit

ehh... again

Furcsa látvány volt Elliot és Ada együtt, valahogy kissé el is húztam egy halvány pillanatra a számat, belegondolva, mennyire kibaszottul para Foresttől ez az ázsiai mánia. Igazából szívesen kioktattam volna, főleg a gyereknevelését illetően de szerencsére nem kellett vele találkoznom. A lányra pillantva elszomorodtam egy rövid időre, mert még én sem voltam ennyire kibaszottul komoly. Úgy értem mellettem volt az öcsém, vele nem volt sok időm  kölyök koromban komolyemberkedni. Aztán megszületett Chrissie is, és az életemben két fény ragyogott. Talán most túlságosan is felnőtt voltam, talán meg kellett volna magamban keresnem a gyereket. De tudtam, hogy őt sosem találnám meg, és ez kurvára elszomorított. És Adát egyszerűen csak rohadtul sajnáltam.
Láttam Ellioton a stresszet, láttam, hogy a kislány tisztára befeszült, és tudtam, hogy ha megint az lesz, amit ő akar, akkor még jobban el lesz az egész baszva. Kifújtam a levegőt falnak támasztott háttal és hol Elliotra, hol Adára néztam, és persze a lehető legevesebb feszültséget keltve.
– Azt mondtam, hogy őt nem akarom. - jelentette ki Ada megint, én meg elnyomtam egy sóhajt. Megint. Láttam, hogy Elliot tekintete az enéymet kereste és fel voltam készülve, hogy bezsélni akar velem.
- Megértettem.  Beszélek Aidennel kettesben. Addig ülj le! - Hagytam, hogy behúzzon a fürdőbe, és azonnal rá is gyújtottam, miután bezárzult az ajtó. Elliot könnytől csillogó szemébe néztem, és magamhoz húztam, hogy megöleljem és megcsókoljam. Tudtam mennyire kikészítette ez az egész, az,hogy nem bírta elviselni, hogy Ada nem fogadott el. őszintén én leszartam, ebben nekem egyedül Elliot volt a fontos, még akkor is, ha enniyre sajnáltam a kislányt.
- Mégis mit? - megráztama  fejem és a plefon felé fordítva kifújtam felfelé a füstöt. - Elliot meg kell vele értetned, hogy ez így neked is szar lesz. Csak azért mert ő gyerek és nem érti, nem szenvedhetsz te is... Nézd - emeltem meg az ujjammal az állát és belenéztem a csillogo szempárba, ami most szomorúsággal volt megtöltve. -, ha nincs más mód, akkor én itthagylak benneteket, és rendezheted  vele a kapocslatodat. De szerintem meg kellene szoknia, hogy én az életed része vagyok. Egészen szorosan - simítottam meg az ujjain pihenő gyűrűt, és újból finoman megcsókoltam.
Nem szólhattam ebbe bele, hogy mit is dönt végül, nekem Adához az ég világon semmi közöm nem volt. Nekem csak az kellett, hogy ELliot boldog legyen és ne sírjon minden egyes alkalommal, ha Adával vagy a többi gyerekkel volt.
- Csak hogy tudd, akárhogy döntesz, én nem leszek veled köcsög fasz, oké? - kérdeztem miközben elhúzódtam tőle.

◂ terror ▸

2002. július 17.

◃ a i d e n ▹

i see everything.
that is my curse.

style: summer in Egypt ║ zene: fix you

Nem érdekelt az sem, hogy Aiden szájából már kilóg a cigi és mindent megtöltött a füst. Az elmúlt napokban ez volt a nyugalom aromája és most is pontosan úgy hatott rám, ahogy kellett neki. Nagyot szippantottam belőle, hagytam, hogy finoman átjárjon és kicsit még doromboltam is bele. Az arcomat a nyakához nyomtam, nem akartam sírni, de a könnyek kitörtek belőlem egy remegés kíséretében.
Nem akartam ezt. Nem akartam, hogy így alakuljon az életem. Annak idején tényleg Nattal képzeltem el, de annyira megváltozott minden. Most csak szerettem volna újra kezdeni valaki olyan mellett, aki tényleg biztonságot jelentett és aki elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Aidennel sok közös vonásunk volt… talán csak ő kevésbé baszta el az életét, mint én.
– Mégis mit? – kérdezte aztán. Nem húzódtam el annyira. A karjaim továbbra is átkarolták a derekát. – Elliot meg kell vele értetned, hogy ez így neked is szar lesz. Csak azért mert ő gyerek és nem érti, nem szenvedhetsz te is... Nézd – érintette meg az ujjaival az államat, hogy kicsit megemelje a fejem úgy, hogy egyenesen a szemeibe nézzek. Még éreztem, hogy a könnyek ki akarnak folyni. Próbáltam férfiasan visszatartani, de nem nagyon ment. –, ha nincs más mód, akkor én itthagylak benneteket, és rendezheted  vele a kapocslatodat. De szerintem meg kellene szoknia, hogy én az életed része vagyok. Egészen szorosan. – A jobb tenyerem a mellkasára siklott, egyszerűen csak megnyugtatott ez a mozdulat is. Az meg még inkább, ahogy végig simított a nyuszit formáló gyűrűn.
A feszültség kicsit enyhült. Talán, mert tudtam, hogy Aidennek igaza van. Adának el kellett volna fogadnia, hogy Nat és én nem vagyunk egy pár… egyszerűen meg kellett volna szoknia ezt. Eddig mindketten bele voltunk süppedve a bánatunkba. Egy válás sosem egyszerű, és talán nem teremtettük meg a légkört eléggé ahhoz, hogy a gyerekeink el tudják fogadni ezt a helyzetet. Nem voltam én sem gondos apa, nem hoztam el őket elégszer.
– Tudom. – Sóhajtottam és nyeltem egyet, ahogy az újabb csókból kicsit elhúzódtam. Aiden ajkainak finom, füstös íze még megült a nyelvemen. Így még beszélni is könnyebb volt erről az egészről. – Nem akarom, hogy elmenj… – Folytattam, mert nem hittem volna, hogy attól fogom majd rendezni a kapcsolatomat Adával, ha másnak álcázom magam, mint aki vagyok. Talán nem voltam ott Nattal meg vele az elmúlt kis híján egy évben, de pont azért, mert újra kellett építenem magam, az életemet, mert én ott akkor mindent feladtam. Natnak ott volt Tengerszem, a munkája, egy csomó ember, aki körbe vette. Nekem viszont nem volt semmim. Nem volt otthonom, pénzem, csak Dean és Daniel.
– Csak hogy tudd, akárhogy döntesz, én nem leszek veled köcsög fasz, oké?
Lassan bólintottam.
Ismertem Aident, tudtam, hogy nem érzi magát feljogosítva, hogy ebbe beleszóljon. A szavai még is olyan igazak voltak, még ha a végső döntést nekem is kellett meghozni.
– Köszönöm, Muci… – suttogtam és megpróbáltam kevésbé szipogni. Elég nehezemre esett tartani magam, mert a gombóc ott gyűlt a torkomban. – Nem akarom, hogy elmenj… nagyon nem… – Ráztam meg a fejemet és az ujjaimmal a haját piszkáltam eddigre. Előtte óvatosan felsimítottam a vállára, a nyakára, a tarkójára. – De ha azt mondom neki, hogy maradsz, akkor meg úgy érzi majd, hogy választottam közöttetek.
Igen, még emlékeztem, milyen érzés volt, mikor anyám Deannek adott igazat, akárhányszor rosszul éreztem magam. Közben azt is tudtam, hogyha nem állok a sarkamra, akkor Ada azt fogja hinni, hogy ezzel az egésszel elérhet mindig valamit. Pedig nem. Én nem akartam ezt a viselkedést támogatni. Nem várom el, hogy Aidennel legyünk mindenhol, sőt kifejezetten akartam kettesben programokat, de attól még nem fogom elküldeni.
– Azt akarom, hogy maradj. – Ismételtem meg, megint kicsit könnyes szemmel. – Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan közöljem… – Nyeltem egyet megint felzaklatódva. Inkább odahajoltam és megpusziltam az ajkait lágyan.

[2002. július 17.outfitehh... again]

2002. július 17.
outfit

ehh... again

Éreztem, ahogy elhagyta a számat a füst, miközben bennem hagyta a lenyomatát és minden kis mocskát. Talán én ilyen lekarat voltam, minden mocsok és kosz bennem ragadt míg a füst,  a fény kiszállt belőlem. De már nem zavart ez, megtanultam vele gyütt élni. Nem volt olyan szar, mint ahogy hittem, egyszerűen csak ott volt a helyem, úgy ahogy ELliot mellett is ott volt. Nem iagzán tántorított el tőle semmi, sem lLola, sem Ada, sem az apja és az összes Rowlre. Egyszerűen nem ért annyit smemi, hogy elhagyjam. Talán csak túl erős volt a törp okozta varázs, talán már előtte is különleges volt a kapcoslatunk. Lepillantottam Elliot szomorúan csillogó szemébe, és közelebb léptem hozzá, miközben az ujjaimmal kicsippentettem a csikket majd egyszerűen csak beledobtam egy tálkéba, franc se tudja milyenbe.
– Nem akarom, hogy elmenj… - mondta, én pedig haloványan biccentettem egy kicsit. Faszságnak gonodltam lelépni, mert ezzel nem oldottunk volna meg semmit, és én amúgy is túl büszke voltam egy ilyne visszavonuláshoz. Nem sok kedvem lett volna otthon kuksolni egyedül Elliot nélkül, tudva, hogy ők ketten itt vannak. Önző voltam és magamnak akartam, de nem vakított ez el annyira. Ha kérte volna, hogy menjek, lehet mentem volna. És jó morcosan fogadtam volna otthon.
- De ha azt mondom neki, hogy maradsz, akkor meg úgy érzi majd, hogy választottam közöttetek - fejezte be a mondandóját, én meg csak megforgattam a szememet, és kifújtam a levegőt, amivel felfújtam a homlokomba hulló pár hajtincsemet, amit fel is túrtam a következő mozdulattam, majd csak lazán rátettem a két karomat ELliot vállaira, és nagyon szexin felé dőltem, hogy csökkentsem enyhén a távolságunkat.
- Akkor választottál volna kettőnk között, ha mondjuk engem hazaküldesz, vagy mondjuk nem is hozod ide el. Ha már olyan rohadtul érett talán ezt is képes lenne megérteni. És ha igazán szeret ő is rendbe akarja hozni. Valahol a kis szíve mélyén - sóhajzottam fel. Persze ezt mondtam, de igazából nem is tudtam eldönteni, hogy mennyire érdekelt ez az egész. Elliot miatt.
- Azt akarom, hogy maradj. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan közöljem…
- Hát így - hajoltam oda hozzá, miköznen nekipréseltem a becsukott ajtónak és hosszan megcsókoltam. Egyik kezemmel lazán beletúrtam a hajába, míg a másikkal végigcimítottam ELliot trakóján. Egy cseppet se szakítottam el az ajkaimat az övétől, egyre hevesebben és szenvedélyesebben ízlelgettem az ajkait, míg odalent is egészen élvezni kezdtem. Kicist össze is dörgöltem vele a csípőmet, hogy érezze mennyire jó hatással van rám. Annyira elragadott a hév, hogy nem vettem észre, ahogy meglazult az ajtó, nem hallottam a kis kattanást, ahogy  kinyitódott, így aztán a lehető legváratlanabbul ért az, hogy kizuhantunk.
A szobánk puha szőnyegén terültünk el, én pedig ahogy ösztönösen megtámasztottam magam, amitől megfájdult min a két csuklóm, de legalább nem nyomtam agyon vele ELliotot. Felemeltem a fejemet iközben Adára lestem, aki persze az ágyon ült mi pedig az elé zúgtunk ki. A következő pillanatban a kezembe kaptam egy szállodai prospektust amik még miattunk szóródtak le a földre, és fejbe csaptam vele Elliotot.
- A picsába, kurva szúnyogok. De megmentettelek a maláriától.

◂ terror ▸

2002. július 17.

◃ a i d e n ▹

i see everything.
that is my curse.

style: summer in Egypt ║ zene: fix you

Csak bújtam hozzá, remélve, hogyha erősen szorítom hirtelen minden megoldódik. Ada nem érthette, hogy a viselkedésével fájdalmat okoz… hogy az, ami közöttünk volt Nattal az nagyon nem működött már a végén és, hogy csak ki-belépegettünk ugyanabba a kapcsolatba. Akármennyire is felnőttes volt a kislány, nem érthette meg, hogy mit okozott az, ami velünk történt. Talán Nat volt a legszebb három év az életemből, mégis meg kellett tennem, amit megtettem, mert bántottuk egymást.
Sóhajtottam végül és kicsit hátrébb léptem. Én tényleg próbáltam erős lenni, meg szigorú… meg minden, de nem voltam szülő. Hiába volt ez a három csöppség a gyerek, mégsem mondhattam azt csak úgy, hogy rendes apa vagyok. Nem tudtam hogyan működnek ezek. Csakhogy nem tudtam dönteni a helyes megoldásról sem éppen emiatt: ha engedek Adának újra és újra kifogja hisztizni, hogy Aiden nélkül legyünk, ha meg nem engedek, akkor azt hiszi, hogy Aident választom helyette. Elég patthelyzet volt, ez pedig kétségbeejtett.
Ahogy a hajába túrt, arra sóhajtanom kellett egyet. Olyan szép volt és édes, de leginkább az hatott meg, ahogy a vállaimra fektette a karijait és kicsit felém dőlt, én meg egészen az ajtóhoz tudtam simulni.
– Akkor választottál volna kettőnk között, ha mondjuk engem hazaküldesz, vagy mondjuk nem is hozod ide el. Ha már olyan rohadtul érett talán ezt is képes lenne megérteni. És ha igazán szeret ő is rendbe akarja hozni. Valahol a kis szíve mélyén – mondta egy sóhajtás kíséretében. Talán igaza volt, de nem akartam, hogy sírjon Ada… nem akartam látni a könnyeit, amiket én váltok ki. Láttam már elégszer, mikor Nattal veszekedtünk vagy majdnem felkaptam a táskámat és elvittem.
– Hát így – válaszolta arra, hogy nem tudom miképpen közöljem Adával, hogy Aiden marad. Közelebb hajolt, hosszan, lágyan csókolt. Ez adott egy kis erőt, hogy összeszedjem magamat. Az ujjai a hajamba túrtak, a másik keze finoman cirógatta a tarkómat. Egészen elaléltam a karjai között, ahogy mind hevesebben csókolt.
– Muci… – suttogtam, ahogy megéreztem a méreteket finoman hozzám dörgölve. Kicsit beleremegtek a térdeim is a kellemes forróságban. Megpróbáltam hátra simulni, talán még egy kicsit a kilincsre is ráütöttem közben. Ez nagyon nem volt helyes, miközben Ada odakint volt a hálóban. Éreztem, ahogy elveszítem az egyensúlyom, az ajtó kivágódik, én pedig egyenesen a szőnyegre érkeztem. Kicsit nyekkentem, megrezzentem, éreztem a fájdalmat, amivel a fejem is megkapta a magáét még így a szőnyegen keresztül is. Csak Aiden tartotta meg annyira magát, hogy ő már nem érkezzen rám. Azért még éreztem az lábaim közé simulni és már majdnem azon gondolkodtam, hogy a francba de jó érzés, mikor fejen csapott valamivel.
– A picsába, kurva szúnyogok. De megmentettelek a maláriától.
Nyöszörögve próbáltam felkelni, de egy morcos pillantást vetettem Aidenre. Az a lezárás nagyon nem hiányzott egy esés után.
– Ada… izé… te jól vagy? – kérdzetem kicsit rekedten és odahúzódtam hozzá, hogy guggolva a földön maradjak előtte. Megfogtam a kezét.
– Mit csináltatok? – még mindig komor volt a hangja. Ráadásul abban sem voltam biztos, hogy nem tudja, mit csináltunk. Éreztem, ahogy tök vörösek lesznek a füleim és nem tudok megszólalni sem, annyira kiszáradtak a torkaim.
– Beszétlünk arról, hogy mi legyen. – Magyaráztam és nyeltem egyet, majd megérintettem az arcát és finoman megcirógattam. – Tudom, hogy neked nagyon nehéz ez. Nekem is nagyon nehéz, amikor elváltunk Nattal az nagyon fájt. De ez nem jelenti azt, hogy mindennek rossznak kéne lennie. – Egész egyszerűen csak azt mondtam, amit egy felnőttnek is mondanék, nem volt más választásom. – Azért szeretném, hogy jóban legyél Aidennel, mert te is nagyon fontos vagy nekem és szeretném, ha örökre egymás életeinek a része lehetnénk. Aiden is fontos nekem. De ez nem írja felül azt, hogy te a lányom vagy.
Láttam, hogy könnyesek a szemei. A tekintete Aidenre vándorolt, majd vissza rám.
– De neked Nat mellett van a helyed… – mondta halkan. Nem tudtam mást tenni, csak átkaroltam és odahúztam magamhoz, mint egészen kislány korában. Így keltem fel vele, nagy nehezen az ölembe véve és csak szorítottam magamhoz.
– Tudom, édesem, tudom, hogy mit érzel. De pont azért alakult így, mert annyira szerettem Natot, hogy a legjobbat akarom neki. Te is tudod, mennyire sokat vitáztunk.– Mondtam csendesen simogattam a hátát, a haját. – Muci, hozz zsepit és egy pohár vizet neki. – Néztem rá, remélve, hogy az elhangzottak miatt nem lesz féltékeny.

[2002. július 17.outfitehh... again]

2002. július 17.
outfit

ehh... again

A látványos kiborulásunk hatásosan kizökkentett a hangulatomból, egy kissé az eséstől megfájdultak a csuklóim is, éreztem, ahogy végigzsizsegett a karaimon a fájdalom hulláma. Egy kicsit még bele is markoltam a puha szőnyegbe, mert bár én aztán el tudtam viselni a fájdalmat, és nem is nagyon érdekelt, az érzés akkor is rohadtul kellemetlen volt. Főleg mert nem akartam Elliotot sem kilapítani a fenségesen izmos testemmel, az eljegyzésünk első pár napjában. Enyhén kínos lett volna. Inkább csak fejbe csaptam, mintha a kislány nem tudta volna, hogy mégis mi a faszt csináltunk volna. De Elliot duzzogó arca a talpra kecmergés közepette nagyon is vicces volt.
Ada nagyon is ismerősen okos szemekkel bámult ránk, de én inkább nem szólaltam meg, és hagytam Elliotot beszélni. Nem hátráltam ugyan a falhoz, de azért tartottam a helyemet a szoba közepén nem messze az ágytól. A nyitott erkélyajtó előtt lebegtek a fehér, arany érmintás függönyök, ahogy a meleg levegő meg-meg libbentette azokat. Szerettem volna rágyújtani egy szál cigire, de inkább elnyomtam most a kegyetlenül mardosó nikotin hiányomat, és türelmesen kivártam azt, amikor végre rágyújthatok. Kegyetlen gyorsan tudott elönteni a nikotin hiány, szinte rémisztően éhesen és ingerülten kívánta azt a testem, hogy hozzá jusson, még annak ellenére is, hogy nem szennyezte be annyira a szervezetemet, mint egy mugliénak.
Közben Elliot odament Ada mellé, én pedig csendben figyeltem, és
– Beszétlünk arról, hogy mi legyen. Tudom, hogy neked nagyon nehéz ez. Nekem is nagyon nehéz, amikor elváltunk Nattal az nagyon fájt. De ez nem jelenti azt, hogy mindennek rossznak kéne lennie. - Erre egy kicsit felvontam a szemöldökömet, de továbbra sem szólaltam meg. - Azért szeretném, hogy jóban legyél Aidennel, mert te is nagyon fontos vagy nekem és szeretném, ha örökre egymás életeinek a része lehetnénk. Aiden is fontos nekem. De ez nem írja felül azt, hogy te a lányom vagy.
Erre villantottam feléjük egy rettenetesen szexi, ártatlan kis vigyort. Nem hittem volna, hogy olyan taszító lennék, egészen biztos kedvelt volna, ha nem én lettem volna Elliot életében az új pasi, aki látszólag megbontotta azt a biztonságot, amit kettejük mellett érzett. Kicist hasonló cipőben jártam én is. Eltűnt az életemből az apám, erre anya kerített magának egy férfit. Nehéz volt elfogadni. De muszáj. És Adának legalább nem kellett elveszítenie senkit úgy, mint ahogy mi elvesztettünk az apánkat.
- De neked Nat mellett van a helyed…
Inkább nem is kommentáltam azt, amit ELliot mondott, nem nagyon hittem abban, hogy az ő kapcsolatuk a végére egészséges volt, de inkább csak hoztam azt, amit Elliot kért. Persze éreztem a hátamban a lány éles tekintetét, de nem foglalkoztam vele, majd odatartottam felé a vizet és a zsepit, hátha elfogadja. Egy ideig csak csendesen bámultuk egymást, aztán sóhajtottam egyet és leguggoltam elé, ahogy Lolánál is. persze nem nagoyn hittem abban, hogy ezzel őt is nagyjából megnyugtatom. De nekem is mondanom kellett valamit.
- Nem várom el, hogy szeress, vagy hogy elfogadj. De vagy olyan okos, nagylány, hogy észrevedd Ellioton, hogy most boldog-e vagy sem - suttogom a szavakat, majd ellépek tőle, és Elliotra pillantok. nem áll szándékomban most sem csak úgy hazamenni, csak azért mert egy gyerek akarja ezt. Van amit muszáj megszoknia, mert akkor egész életében hozzászokik ahhoz, hogy mindig az lesz, amit ő akar. Én ezt kemény lecke árán tanultam meg, hogy nem mi vagyunk az egyetlen és a legerősebb játékos a világon.

◂ terror ▸

2002. július 17.

◃ a i d e n ▹

i see everything.
that is my curse.

style: summer in Egypt ║ zene: fix you

Ada könnyeivel nehéz volt bármit is kezdeni. Még a múltban élt, pedig már több, mint egy éve nem is éltem Tengerszemben. Jóval Noah születése előtt elváltunk és kiköltöztünk, utána csak próbálkoztunk újraéleszteni a közöttünk lévő érzéseket. Meg akartuk menteni a házasságunkat, de egész egyszerűen nem ment. Már nem bírtam nézni, ahogy Nat szenved… nem tehettem meg vele. Bár akkor még szerettem, akkor is inkább ragaszkodás volt az egész.
Megsimítottam a kislány arcát, habár tudtam, ez nem fogja megnyugtatni. Mégis éreztetni akartam vele: én mindig itt leszek neki. Nem azért lettem az apja, hogy elhagyjam. Felelősséget vállaltam értük és ez nem fog változni akkor sem, ha Nat és én is új életet kezdünk. Persze lehet, hogy ő még azt hiszi nem lesz más az életében, erre nem sok esély volt. Ott volt neki az a hasonmás srác, akivel szerepeltek a Szombati Boszorkányban is. Talán ő lesz az igazi… habár nem örültem volna neki.
Aiden leguggolt elénk, úgy, hogy éppen Adával kerüljön szemben. Felé nyújtotta a zsepit és a pohár vizet. Az előbbit én elvettem és óvatosan megtöröltem a kislány arcát. Most egészen olya volt, mint három éve, mikor megismertem. Kicsit babás mégis. Csak ebben az egy dologban tudott igazán gyerek lenni. A követelőzésben. Megértettem valahol, mert bár nagyon felnőttesen adta elő magát a kérés cseppet sem volt érett. Túl kicsi volt ahhoz, hogy könnyen megeméssze…
– Nyugodj meg… – mondtam halkan és közben tovább törölgettem az arcát. Szép lassan abba maradt a sírás és csak a szomorú arckifejezés ült meg Ada arcát. Azt kívántam, hogy érezze jól magát, ismerje meg Aident. Valójában ő sokkal jobban megtalálta a hangot a gyerekekkel, mint én. Én csak bohóckodtam, eljátszottam velük, de a komoly beszélgetések aligha voltak az erősségeim.
– Nem várom el, hogy szeress, vagy hogy elfogadj. De vagy olyan okos, nagylány, hogy észrevedd Ellioton, hogy most boldog-e vagy sem – suttogta a szavakat Aiden. Nyeltem egyet, mintha azt várnám, hogy majd most tör ki az újabb katasztrófa… ráadásul, mikor kontrollálhatatlanná válik Ada, akkor néha üveg is reped. Az pedig kifejezetten veszélyes tud lenni.
Figyeltem, ahogy Aiden felpattan.
– De miért nem Nattal vagy boldog?– kérdezte csendesen a kislány. Most már nem volt benne dac, inkább csak szomorú volt. Viszont nem mozdult az ölemből és ezt jó jelnek fogtam fel.
– Mert Nat nagyon sokszor volt szomorú tőlem. Emlékezz csak vissza. Így viszont talán jobb élete lesz. – Magyaráztam el neki. Csak megrázta a fejét, de nem ellenkezett. A tekintete Aidenre vándorolt. – A kedvemért adsz neki egy esélyt? Nagyon rendes fiú. – Tettem hozzá, finoman a fülébe súgva a szavakat.
Láttam, ahogy bólintottam. Erre elmosolyodtam és magamhoz öleltem. Reméltem, hogy megbízik bennem és elfogadja, hogy én nem akarom őt elhagyni. Vele kapcsolatban sosem fognak megváltozni az érzéseim. Számomra Ada olyan volt, mintha a saját gyerekem lenne a kezdetektől fogva.
– Akkor mi lenne, ha lehűtenénk magunkat fagyival?– Kérdeztem, majd felkászálódtam az ágyról. Adát a lábaira állítottam, mert túl nehéz volt nekem. Hatévesen is nehezen bírtam, de mostanra rengeteget nőtt. Kicsit megigazítottam a nadrágomat, ami egészen felgyűrődött az esés és a gyerek nyugtatás közben. Bár mostanra megszoktam, hogy rövidebb nadrágot is hordok, nem voltam annyira magabiztos a vézna testemmel, hogy villantsak. Aiden előtt persze más volt. Ő így fogadott el ahogy vagyok… Ada viszont képes lett volna Nat szavait szajkózni: „én csak neked akarok jót.”
– Van szivárványos fagyi? – Suttogta a kérdést és megfogta a kezemet.
– Úgy intézzük, hogy legyen. – Odanyúltam Aiden kezéért, hogy őt is húzzam magammal. Majd lesznek persze olyan programok, amikre csak a kislánnyal megyek, de addig Muci is azt csinálhatta, amit csak akart. Akár olvashatott is volna egy kicsit, vagy elszívhatott volna még több cigit... ami jól esett neki. Csak húztam magammal őt is az ajtó felé, hogy aztán a folyosón engedjem Adát előre sietni. Bár nem volt olyan lelkes, mint régen, azért kislányosan ugrált a lépcsők felé, hogy minél gyorsabban a szálloda étterménél találjuk magunkat. Biztosan látta, mikor bejöttünk, hogy hol van.
– Most már jó lesz, Muci... csak idő kell neki. - Csendesen beszéltem, hogy éppen csak Aiden hallja meg. – Szerintem meg tudna téged szeretni.