Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

Mrs. Norris
Maffiavezér

,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető

Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Dátum: 2021. 06. 24. - 12:08:55 »

Elliot O'Mara pennájából

Kheopsz, Kephrén és Mükerinosz piramisai már az ókori emebereket is lenyűgözték, ám a mai turisták és kutatók számára is igazi csodának számítanak. A közelükben érezhető mágia a varázstudokat is nemzedékek oda vonzák ide, de még az egyszerű turistának is érdemes vigyázni a környéken tanyázó múmiákkal és átkokkal. A közelben számos más, kisebb piramis és halotti templomok kapnak hhelyet. A környéken kap helyet a Nagy Szfinx is.


	Naplózva

Aiden J. Fraser
Eltávozott karakter

Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető

Re: Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Válasz #1 Dátum: 2021. 06. 24. - 19:27:47 »

2002. július 11.
outfit

Vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem.

Izgultam. Vagyis, ez nem is a megfelelő szó. Egyszerűen csak furcsa volt. Furcsa volt, hogy erről mertem bezsélni Benjaminnak, és még komolyra is sikerült a dolog, mert nem baromkodta el. Furcsa volt, hogy én tőle kértem meg azt, hogy jöjjön el velem gyűrűt nézni ELliotnak. régen körberöhögtem volna magamat egy ilyen jövőképért, hogy én és az öcsém együtt keresünk egy nyuszis gyűrűt, bemászva az egész várost, hogy aztán valami eldugott kobold ékszerkereskedőnél bukkanjunk rá az utolsó darabra ami abból a hülye kollekcióból volt, amit nyáron néztünk meg ELliottal. Mérmint ahova elrángatott. Iagzából nem is azért akartam megkárni a kezért, mert ennyire akarta. Egyszerűen csak én akartam őt. Teljesen a magaménak akartam. Mert ilyen kibaszottul önző voltam.
Fura volt ehhez a szakaszához érni az életemnek. Egyszerűen csak nem így volt a terveim között, amikor kölyök voltam. Aranyvérű lány, lehetőleg aranyvárű fiú gyerek, aki tovább viszi apám büszkeségét. De nem így alakult. Én pedig nem is bántam. Nem adtam volna fel ezt az életet a sok seb ellenére sem, semmi pénzért, hiszen itt volt mellettem Elliot. És ez mindennél többet ért. Éreztem a kis doboz súlyát, pedig gondos helyre tettem, és nem hoztam magammal pont egy sírrablásra.
Apa, vajon... büszke vagy rám? Végül is én vagyok a nagytestvér. Nekem kell először házasodni. Apa, vajon büszke vagy rám? Annak ellenére is, hogy kit veszek el? Apa vajon... büszke tudsz lenni most már rám, úgy, mint Benjaminra?
Lehunytam a szememet, majd mélyen beleszívtam a cigarettába, és próbálkoztam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a cigim is ropogott a kibaszott homoktól. valószínüleg az egész mindenem tekle volt vele, ahogy a tököm is. Képletesen szólva is és szó szeirnt is. Kieregettem a füstöt az orromon keresztül, és bámultam a szfonx és a piramisok aranybarna sziluettjét. Egyszerűen csak álltam és gyönyörködve befpgadtam az építészet remekműveit. Elképzeltem, ahogy még frissen csillog, nem pedig lepusztult halott színnel karcolja az ég kékjét. Elnéztem az ömlő homokot előttem, hollámzott, mintha csak a tenger szánalmas és megkeseredett másolata lett volna. EGy kicsit magamra és Benjaminra emlékeztetett ez az ellenét. A bőrcipőmmel belerúgtam egy kupac homokba, amit lustán rázott le magáról a fülledt levegő. Fojtogató volt és égetett. Mintha csak egy halott, földöntúli világ részei lettübnk volna, ketten ácsorogtunk a piramisok és a Szfinx előtt ELliottal.
- Lenyűgöző - mondtam aztán, miközben elszívtam a homokkal teletukmált cigimet. Összegyűrtem az ijjaimmal az elszívott csikket, és geggyújtottam a maradékot, hogy eltűntessem. Valahogy nem akartam itt eldobni, elcsúfította volta a tájat. Még a végén feltámadt volna valamelyikük, hogy minek szemetelem tele a helyüket. Én is ezt tettem volna a helyükben. Bár, inkább jobb is, ha békében alszanak, és nem vezsik észre, hogy éppen kiraboljuk őket.
- Remélem nem egy edényt akarsz ellopni, valami szervekkel, mert ahhoz én biztos nem fogok hozzányúlni - vágtam egy fintort, és elidnultam.
Ahogy közeledtünk a Szfinx szinte mondumentálisan magasodott előttünk, mancsai lustán nyúltak felénk, mintha arra várt volna, hogy lecsapjon minket. Megálltam előttük, és inkább ELiotnak engedtem át a terepet, miközben én kiélvesztem a művészet iránti olthatatlan szenvedélyemet. Kicsit jól esett elszakadni az otthoni nyüzsgéstől, és távol lenni a családomtól kis és nagyobb körökben is.
- Na, milyen szuvenírt akarsz hazavinni?


	Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter

Mucipuma

Nem elérhető

Re: Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Válasz #2 Dátum: 2021. 06. 24. - 21:14:34 »

◂ szfinx ▸

2002. július 11.

◃Muci Fraser▹

Ooh, when I look in the mirror
I'll melt your heart into two
I got that superstar glow

style: summer outfit ║ zene: butter

Megint utazunk. Megint csomagolni kellett, megint embertelen melegre kellett készülni, de végre egy olyan helyre mentünk, ahová ezer éve vissza akartam jutni: Egyiptomba. Ezúttal persze nem akartam hason szúratni magam, mint a húszas éveim elején, amikor majdnem itt is maradtam és nem éppen a jó értelemben, amikor az a Jafar vagy ki a fene el akart tenni lábalól, csak mert egy pár érmétől megszabadítottam. Ez most más volt. Itt most romantikus úton voltunk Aidennel… talán ezért bámulta olyan sokáig a piramisokat, meg a szfinxet.
– Lenyűgöző – mondta Aident, ahogy a cigibe beleszippantott. Én éppen azzal voltam elfoglalva, hogy a rövid nadrágomat igazgassam. Megpróbáltam úgy tenni, mintha ez nem csúszna le rólam, de mióta ideértünk csak inni tudtam. Még a kávéról is le kellett mondanom, mert nem tudtam meginni forrón, hiába szerettem annyira az arabok zaccosan lefőzött kávéját. Az aztán alaposan fejbe tudott ütni.
– Hát igen… mint egy fekvő macskaember. – Néztem fel a hatalmas építményre. Sokáig szobornak hitték, de az utóbbi kutatások felfedeztek valami nyílást, amire a muglik még nem bukkantak rá, így ki sem tudták fosztani. Óvatosan indultam meg felé. – Volt egy herceg, aki a szfinx árnyékában aludt egyszer. Addigra egészen befedte a homok… és éppen csak a feje látszott ki. A herceg álmában megjelent előtte a szfinx és megkérte, hogy ássa ki a sivatag homokjából, cserébe királlyá teszi. A király megtette, és még egy védőfalat is emelet, hogy ne tudja többé befedni. Ezek a cuccok itt annak a nyomai. – Mutattam a homokkőtéglára. – Aztán persze egész Egyiptom királya lett. Az egyik leggazdagabb. – Meséltem csak úgy, ahogyan annak idején Adának is meséltem, akárhányszor én fürdettem meg. Imádta, ha a habokból kis piramisokat varázsoltam.
Nem sok őr volt erre… csak egy-két mugli, de őket nem nagyon érdekelt, hogy mi mit csinálunk. Lefoglalták őket a villantóik, meg hogy mosolyogva álljanak a piramisok árnyékába. Engem a titkos bejárat érdekelt a szfinxhez és tudtam, hogyha elég ügyes leszek, akkor meg is találom.
A nadrágom igazgatva haladtam közelebb és közelebb.
– Merlin seggére, szerintem kivakított a villantó. – Pislogtam kiszáradt szemmel, ahogy a tekintetemmel tovább kerestem a bejáratot. Ahogy olvastam elég szűkös, de hát nem vagyok nagydarab… Aiden meg csak közepesen az.
– Remélem nem egy edényt akarsz ellopni, valami szervekkel, mert ahhoz én biztos nem fogok hozzányúlni – jegyezte meg Muci a szokásos lelkesedéssel. Közben elértük a szfinxt és én már húztam is oldalra, ahonnan valamit éreztem. Volt ott valami nyílás, de csak akkor néztem meg közelebbről, mikor végre megálltunk.
– Na, milyen szuvenírt akarsz hazavinni?
Elvigyorodtam és a nyílásra mutattam.
– Azt, ami ott van. – Kacsintottam rá és megcsókoltam finoman, kicsit odanyomva a halhoz. – Állítólag van alatta egy titkos járat. – Haraptam meg kicsit az alsó ajkait. – Jó bulinak tűnik… – Tettem hozzá és a kezébe nyomtam a műanyagpoharat, amiben a hideg, citromos víz volt, amit idefelé jövet vettem.
Megvártam, míg a muglik elhaladnak, aztán kicsit közelebb léptem a nyíláshoz és leguggoltam.
– Tartsd távol a muglikat míg bemászom, aztán jöhetsz utánam. – Közöltem, miközben a lábamat már régen bedugtam a nyílásba, és a hátsómra huppantam a fehéres felületen. Így néztem még vigyorogva Aidenre: – Ha nem adok életjelet, ne gyere utánam. – Aztán beugrottam. Nem zuhantam mélyre, igazából a talpamra érkeztem, csak a térdemben éreztem némi fájdalmat, amitől végig futott rajtam a hideg. Rendkívül sötét volt odalent és furcsa, sziszegő hangot is hallattam.
– Minden oké Muci, jöhetsz! Bár azt hiszem van itt egy kígyó!


	Naplózva

Aiden J. Fraser
Eltávozott karakter

Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető

Re: Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Válasz #3 Dátum: 2021. 06. 24. - 23:36:48 »

2002. július 11.
outfit

Vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem.

Kibazsottul gyűlöltem a meleget minden formában, és azt is, hogy a kosz szinte rámtapadt. Éreztem, hogy piszkos vagyok, a ruhám is az, és ez idegesített. Még a fehér ingemen is éktelekedtek itt-ott homokos foltok. Csak sóhajtottam egyet ingerülten, miközben próbáltam megmagyarázni magamnak, hogy miért is vállaltam én ezt be. Nyilván azért, mert tudtam, hogy ELliot vágyott visszajönni ide. Tudtam, hogy szerette Egyiptomot. És ez valahogy jó ötletnek tűnt hogy itt kérjem meg a kezét. Modnjuk ez Benjamin ötlete volt, én csak a gyűrűt vetettem fel. De most az egyszer talán hallgathatok is az öcsémre, hm?
A tekintetemmel végijártam a piramisok vonalát, és az előttünk lévő szfinxet is. Kicist lenyűgözött a téby,hogy a muglik miket csináltak varázslat nélkül. Valahogy képesek voltak finomabban megfogni a szépet és a gyönyörűt ebben a világban. A pillanatokat. Hiszen a mi képeink és festményeink is mozognak. Kifújtam az utolsó füstöt, de azért megnyugodva konstatáltam, hogy van még egy dobozzal. Néha elképzeltem magamat, hogy egy égő cigarettával a számban halok meg. Az valahogy illett volna hozzám. Kifejezetten romantikus kép volt.
Végül csak elszakítom magam az épitészet csodáitól, és Elliotot figyelem.
– Hát igen… mint egy fekvő macskaember.
- Akkor te is egy szfinx vagy - vigyorotam el, és bár szerettem volna magam mellé húzni egyszerűen nem bírtam volna elviselni, hogy egymáshoz tapadjon afelhevült testünk. Ez másabb volt, mint... a többi alkalmakkor. Ott nem volt homok.
- Volt egy herceg, aki a szfinx árnyékában aludt egyszer. Addigra egészen befedte a homok… és éppen csak a feje látszott ki. A herceg álmában megjelent előtte a szfinx és megkérte, hogy ássa ki a sivatag homokjából, cserébe királlyá teszi. A király megtette, és még egy védőfalat is emelet, hogy ne tudja többé befedni. Ezek a cuccok itt annak a nyomai. Aztán persze egész Egyiptom királya lett. Az egyik leggazdagabb - elmosolyodtam, ahogy hallgattam Elliotot, olyan jól ált neki, amikor csak úgy mesélt. Szerettem a hangját. Bár jobban szerettem volna, hogy ha egy hűvös árnyékos helyen mesél, ahol nem vagyunk nyakig koszosak és össze is tudunk volna bújni.
- Hmm. Zseni vagy, Nyuszi. Remélem még mesélsz majd nekem ilyen szépeket - hajoltam azért oda hozzá, hogy megcsókoljam a homlokát. A szfinx közelébe érve kiélveztem, hogy ELliot megcsókolt, és hümmögtem miközben magyarázott. Én persze nem fukarkodtam a csókkal, kissé felfedeztem a nyelvemmel a dolgokat, miközben a hátam a falnak nyomódott. A kezeimmel pedig szemtelenül a fenbekére meg az ágyékára simítottam, majd elengedtem. A háttérben mögöttünk muglik fényképezték magukat, fel sem tűnt senkinek, hogy éppen lopni akartunk. Belevesztek a digitális kis világukba és önmaguk csodálásába, a két rendőr pedig jót mulatott biztos rajtuk. Főleg azon a kövér nénin, aki nem tudott felmászni egy párkányra, és kivillant a bugyija. Inkább vissza is néztem Elliot fenekére, hogy a kiégett retináimat meggyógyítsam.
– Tartsd távol a muglikat míg bemászom, aztán jöhetsz utánam - Erre felszaaldt a szemöldököm, majd jelentősségteljesen a lyukra bámultam, amibe belemászott ELliot. Ebbe maximum 10 évesen fértem volna be, azt is nagy nehezen. Csak megcsóváltam a fejemet, és előhúztam egy újabb cigarettát. Egyelőre nem gyújtottam meg, csak a nyelvemmel forgattam az ajkaim között. – Ha nem adok életjelet, ne gyere utánam.
- Tudod, olyankor a gyere utánam lép érvénybe, Nyuszi - közöltem nyersen, és előhalásztam az önyújtót is, ami szintén fel volt forrósodva, csoda, hogy nem olvadt bele a nadrágomba. - Egyébként baszki, én nem is férek be oda. Úgyhogy szedd össze magad és pucold ki, mielőtt meggyúlok itt - morogtam, majd nekivetettem megint a hátamat a rés mellett húzódó falnak és megtámaszpttam magam ott a lábammal.
– Minden oké Muci, jöhetsz! Bár azt hiszem van itt egy kígyó!
- Remek. Akkor nem fogsz éhen halni - kiáltottam vissza. - Egyáltalán vannak odabent csapdák? Ha meg mersz halni feltámasztalak valami egyiptomi voodooval, vagy mi a faszommal, és annak nel lesz jó vége - magyaráztam tovább, és tekintetemmel a muglikat néztam. Egyelőre nem történt smemi. És reméltem a nagy fenekű kövér nő elég figyelemelterelés lesz az őröknek is.


	Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter

Mucipuma

Nem elérhető

Re: Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Válasz #4 Dátum: 2021. 06. 25. - 08:45:29 »

◂ szfinx ▸

2002. július 11.

◃Muci Fraser▹

Ooh, when I look in the mirror
I'll melt your heart into two
I got that superstar glow

style: summer outfit ║ zene: butter

Beleittam a kezembe szorongatott, műanyagpohárnyi citromos vízbe, ahogy felnéztem a hatalmas, ókori építményekre. A tekintetem persze a szfinx megrongált arcán állapodott meg. Valahogy vonzotta a tekintetem. Talán azért, mert annyit olvastam róla az elmúlt időben, az új felfedezések miatt… és hát egy tolvaj mindig legyen naprakész. Hangosan szürcsöltem, ahogy Aiden közelebb hajolt és csókot nyomott a homlokomra, a nagyon izzadt homlokomra. Persze az is csoda volt, hogy egyáltalán képes voltam izzadni. Rendszerint ehhez sosem ittam eleget és elájultam a forróságban.
– Hmm. Zseni vagy, Nyuszi. Remélem még mesélsz majd nekem ilyen szépeket. – Elmosolyodtam és lehunytam a szemem egy pillanatra. Annyira hozzábújtam volna, hogy érezzem az illatát, de ő legalább annyira ki volt készülve a melegtől, mint én, így nem sok esély volt erre. Felesleges lett volna még tovább melegítenünk egymást. Arra ott volt a napsütés.
– Csak, ha sok finom csókot kapok cserébe. – Válaszoltam és még egy korty vizet kiszippantottam a műanyagpohárból. Csak ezután nyomtam a kezébe, hogy fogja már meg.
Talán célszerű lett volna valami sapkát húzni, hogy ne kapjunk napszúrást is a forróság mellé, de én már biztosan nem tudtam volna még azt is elviselni. A szfinx árnyékában sem volt ráadásul sokkal kellemesebb. Odabentről, a földalól viszont egészen kellemes hűvös jött. Nem nézegettem tovább, először csak meg akartam csókolni Aident, ha már végre nem tűzött ránk a nap. Szorosan a homokkőfalhoz nyomtam, hogy ne láthasson meg minket senki. Itt egy kicsit szigorúbban vették ezeket a nemi dolgokat és nem akartam, hogy megpróbálják bántani miattam. Mégis hagytam, hogy elmélyítse a csókot és eltompítsa az érzéseimet. A tenyere a fenekemre simult, én pedig az ajkai közé sóhajtottam, ahogy tovább vándorolt a testem érzékeny pontjain.
– Veszélyesen élsz… – közöltem és elhúzódtam, hogy aztán a lyukkal kezdjek foglalkozni. Kicsit le is hajoltam, és persze közben éreztem, hogy Aiden a fenekemet bámulja. Nem voltam túl formás, főleg nem az utóbbi időben. Bőven úgy tűnt, hogy kezdek elfogyni szép lassan és ez még engem is megijesztett, pedig amúgy mindig is túl vékony voltam.
Lehuppantam a homokköre és belógattam a lábam a hűvös nyílásba, egészen kellemes volt.
– Tudod, olyankor a gyere utánam lép érvénybe, Nyuszi – jegyezte meg Aiden nyersen, miközben a zsebében kutatott. Én csak azt akartam, hogy ne essen baja.
– A normális embereknél akkor jön, a menekülj a francba üzemmód. – Vigyorogtam rá, majd benéztem a résen. Elég sötétnek tűnt… tekintve, hogy a föld alatt van és bizonyára évezredek óta nem járt ott senki. A szfinx hosszú évekig őrizte a titkát. Nem számított, a kíváncsiság túlságosan vonzott, így hát besiklottam a szűkös részen, még hallva, ahogy ezt mondja: – Egyébként baszki, én nem is férek be oda. Úgyhogy szedd össze magad és pucold ki, mielőtt meggyúlok itt.
A sötétben egyelőre csak a sziszegő hangot fogtam fel. Az már biztos, hogy egy ókori kígyó itt maradt és mutálódott, hogy még mindig él… ezért hát megpróbáltam kirángatni a farzsebemből a varázspálcám. Túlságosan megvakítottak a villantók ahhoz, hogy megpróbáljak vaksötétben eligazodni.
– Szerintem elég izzadt vagy ahhoz, hogy csak becsússzanj ide, édes. – Közöltem egy vigyorral, ahogy végre kitapintottam a lucfenyőpálca végét és végre fényt varázsoltam.
– Remek. Akkor nem fogsz éhen halni – magyarázta Aiden, engem pedig egy pillanatra elvakított a saját pálcám fénye is. – Egyáltalán vannak odabent csapdák? Ha meg mersz halni feltámasztalak valami egyiptomi voodooval, vagy mi a faszommal, és annak nel lesz jó vége – sikítottam fel ezen a ponton, majd seggre estem. Egy hatalmas kígyóval találtam ugyanis szembe magam, ami már ágaskodott, hogy megegyen. Mi ez valami vipera vagy kobra vagy mi?
– Muci! Ez kurva vagy! – Magyaráztam nyafogós, vékony hangon. Szerencsére eléggé visszhangzott a járat ahhoz, hogy Aiden meghallhassa kintről is. – Csak az az olvadt csoki van nálam, amit a szállásról hoztam el… mi a szart esznek a kígyók? Jó kislány! Jó kislány! – Próbáltam nyugtatni a kígyót, hogy ne essen azonnal nekem. Persze sziszegett, meg felfújta magát, hogy még nagyobbnak és veszélyesebbnek tűnjön.
Mindegy, nagy nehezen felkeltem a földről, egészen a falhoz tapadva. Így pillantottam meg valami aranyosan csillogós dolgot a kígyó mögött. Nem tudtam beazonosítani mi az, de pontosan annyira elég volt, hogy felkeltse a kíváncsiságom és a kígyó immáron megoldandó problémává vált.
– Muci, ha megmarna a kígyó… ments meg. Állítólag a mérgük tizenöt perc alatt kinyír… – magyaráztam és oldalazva próbáltam elhaladni a kígyó mellett. Persze nem ez lett volna az első, hogy megmar egy kígyó. Már Dél-Amerikában is megtörtént és Pedro a vállán vitt el valami gyógyítóhoz, aki tök pucér volt. Tök pucér, az egész kolóniával együtt. – Kérsz egy csokit? – kérdeztem, majd benyúltam a zsebembe és odadobtam elé a folyékonyra olvadt édességet.
A kígyót ez láthatóan meg zavarta, ezért őrült módon elkezdtem rohanni mellette. Felkaptam a csillogó valamit, majd figyelni kezdtem merre lehet az imént magam mögött hagyott állat. Nem láttam semmi mozgást, ez pedig még ijesztőbbé tette a helyet.
– Muci, a kígyó volt a csapda! – magyaráztam, mert más sem történt igazán. Csak ekkor vettem észre, hogy a kezemben tartott valami, valakinek a kézfeje volt, rajta aranyujjvég díszítő izékkel. Nem tudtam, mi a neve, de az egyiptomi hullákon sokszor láttam hasonlót. Elvigyorodtam, tudva, hogy Aiden ettől totál ki fog készülni. Imádja a halott testrészeket. – Ki kéne mennem innen asszem… – közöltem aztán, bár inkább magammal, mikor egyre több sziszegés hallatszott. A mocsok idehívta a barátait, hogy együtt öljenek meg… vagyis ez az egész kibaszott hely egy kígyófészek volt. Bár a testem egészen lehűlt odalent, izzadni kezdtem az idegességtől. Egyre több szempár villant fel, én meg sikítva rohanni kezdtem a nyílás felé, éreztem, hogy egy-egy megpróbál a lábam után kapni, úgy kellett felugranom, hogy megkapaszkodjak a nyílásban.
– Muci! Muci! Húzz ki! – Nyafogtam. Éreztem, hogy piszkos leszek a kamra falától, hogy az arcomra, a karomra, az izzadtságomba tapad a mocsok.


	Naplózva

Aiden J. Fraser
Eltávozott karakter

Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető

Re: Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Válasz #5 Dátum: 2021. 06. 27. - 12:04:16 »

2002. július 11.
outfit

Vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem.

A sivatag légzését hallgattam, a homokszemek halk kis súrlódását, és olyan érzésem volt, mintha egy óriási homorórában lettem volna, amit fel-le forgat valami furcsa nagy hatalom, és minden állandóan ugyan oda került volna vissza. De azt hiszem nekem sikerült lyukat ütnöm a homokóra üvegfalába, és onnan kifolyhatott a sok-sok porszem, szabadon hömpölyögve. Én is így éreztem magamat. Szabadon kitörtem egy fekete üveggalitkából, és tudtam, hogy nem csak én ütöttem bele repedéseket, hanem az öcsém, anyám, és Elliot is. Itt álltam, homoktengerrel körbeölelve, egy hatalmas épíitészeti csoda előtt és kibaszottul mocskosan szabadnak éreztem magam. MÉg a fullasztó szél ellenére is, ami nem hogy felfrissített volna, hanem egyszerűen még jobban a pokolba kívántam ezt a meleget. Jobban örültem volna egy norvég kirándulásnak elbújva a meleg elől, de ELliotnak ez a hely fontos volt. És végül is bárhol meg lehetett kérni az ember kezét, csak meg kellett adni a módját. És én kibaszottul meg fogom ani ennek a módját.
A válaszára csak egy sejtelmes vigyort eresztettem felé, majd fintorogva bámultam a kezemben lévő pohárra, amiben már nem volt víz. persze semmi ingerenciám nem lett volna beleinni abba a citromos vízvbe, az ízesített vizektől inkább lettem szomjasabb. És lefogadtam, hogy már nem is volt olyan kellemesen hűs, mint amilyennek tűnt. Inkább igyekeztem minden egyes izzadságomal spórolni ami ez alatt az ég alatt kibaszott nehéz volt. A cigim is homokos volt és szar, hát milyen lehetett a víz. Szinte csiodáltam, hogy ELliot meg tudta még inni.
- Milyen kedves, hogy hagytál nekem - szóltam azért oda neki, mert ezt nem tdutam kihagyni.
Közben eljutottunk a szfonx segglyukáig, vagy legalább is valamilyen résig, amiben Elliot könnyen bekefért, és amibe én ha akartam volna se másztam volna be. Ki tudja, milyen gusztustalan szarságok rejtőztek ott. Benjamin mászott össze vissza minden helyre puszta kíváncsiságból meg a híres bátorságából, pedig én sem voltam olyan gyáva, csak nem akartam minden áron megöletni magamat.
– A normális embereknél akkor jön, a menekülj a francba üzemmód - erre dünnyögtem egyet, és megforgettem a szememet. A falnak dőlve inkább tényelg előszedtem egy cigit. Azután hogy a cigis dobozomból kiráztam az összes homokot. Basszemeg mi van ebben egy mini sivatag? Gyűlölöm a homokot. Bezzeg Benjamin itt is kitalálná, hogy ő most homok szörfölni fog és szarna a melegre. Idióta.
- Mi mióta vagyunk normális emberek? - vágtam vissza neki már cigivel a számban füstölögve, miközben Elliotot elnyelte a sötétség és a lyuk. Hallottam, hogy halk puffanással megérkezett, félig füleltem is felé, miközben a másik felemmel a kövér bugyis nőt bámultam, és megcsóváltama fejemet, hogy hogy lehet valaki ilyen fasz.
– Szerintem elég izzadt vagy ahhoz, hogy csak becsússzanj ide, édes - hallottam a hangját mire megforgattam a szememet. Kettőnk közül ő volt jobban offon, de persze nem hagyhattam szó nélkül.
- A becsusszanásokat meghagyom az ismertebb terepekre - szólaltam meg gonoszul vigyorogva, de nem sokkal később ELliot kigyót kiáltott. Nem igazán estem pánikba, mert maúgy is volt nála pálca. Meg felnőtt férfi, minden esetre jót szórakoztam azon, ahogy pánikolt.
- Hogy mit esznek a kígyók? Hát ha én is olyan barom helyen lennék, mint az ott lent, azt hiszem megkívánnék egy kis ember húst. És utána jó elégedetten elemészteném - röhögtem, miközben mélyen beleszívtam a cigimbe, és szórakozottan elemeltem az ajkamról. - Mutasd meg a te kígyódat, Nyuszi, akkor majd lehet megijed.
Felvont szemöldökkel, oldalra biccentett fejjel hallgattam odalent ELliotot, miközben halál nyugodtan vártam. Nem volt ő olyna balfasz, mint amilyennek elsőre kinézett, az ilyen éles helyzetekben nem sült fel annyira. A kezemben fogott cigarettát néztem, majd leszóltam, mikor a kövér bugyis nő végre felmászott a párkányra.
- Igyekezz mert lassan véget ér a kövér bugyis nő műsora!
– Muci, a kígyó volt a csapda! – megcsóváltam a fejemet, hogy éljen, majd vártam, hogy végtre Elliot is kimásszan végre. Pedig egészen kényelmes volt a perzselő napon a forró falnak dőlve támaszkodni. Csak azért nem jutott eszembe, hogy kurvára melegem van, mert lekötött a cigizés.
- Rendben, akkor mássz már ki végre, nem én ittam meg az utolsó korty vizünket is - kezdtem el sürgetni. Persze hallottam valami fura sziszegést odalentről, és nem sokkal később Elliot is kiabálni kezdett.
– Muci! Muci! Húzz ki! - a számba dobtam a cigit, eldobni a csikket felesleges és pazarlás lett volna, majd hasra vágtam magam, és szemforgatva kinyúltam ELliot felé, hogy kihúzzam a lyukból. Miután végre kiszedtem onnan, leporoltam magamról némi homokot, de szerintem annyi volt rajtam, hogy azt egy elefánt sem tudta volna egy mosással leszedni rólam. Morogva elfintorodtam, és Elliotot fürkésztem.
- Legközelebb olyan lyukba mássz bele, ahonnan ki is tudsz jönni - mondtam nagy bölcsen, szándékosan kétértelműen, majd megpillantottam a kezében azt avalamit. - Fúj baszki, az mi a szar? Valami perverz szexjáték az ókorból? - kérdeztem elfintorodva, és hátráltam pár lépést, hogy ne legyen az az izé a közelemben. Egyszerűen gusztustalan volt az az aszalt kéz.
Aztán valami halandzsát is hallani kezdtem a hátunk mögöl, mert visszafelé tartott a két őr, meglehetősen hevesen gezstikulálva, és kiabálva felénk.


	Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter

Mucipuma

Nem elérhető

Re: Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Válasz #6 Dátum: 2021. 06. 27. - 19:54:16 »

◂ szfinx ▸

2002. július 11.

◃Muci Fraser▹

Ooh, when I look in the mirror
I'll melt your heart into two
I got that superstar glow

style: summer outfit ║ zene: butter

Ahogy felkapaszkodtam a falra, az ujjaim éppen csak elérték a nyílás szélét. Megpróbáltam felhúzni magam, de nem volt elég erő a karomba, ráadásul hallottam, ahogy a kígyók a vádlim után kapnak. Csakhogy Aiden még éppen időben kapta el a csuklómat és kezdett el vonni kifelé. Olyan erős volt, olyan könnyen húzott ki, én meg kapaszkodtam meg benne, mintha arra teremtettek volna minket, hogy együtt oldjunk meg gondokat.
– Nagyon erős vagy, Muci… – lihegtem, ahogy elterültem a homokkőtéglán. Kellett egy pillanat, hogy a nagy erőlködés után összeszedjem magam. Valahol, még a távolból hallottam a kígyók sziszegését odabent, de a kezemben még ott volt az aszott kézfej, amit odalent találtam. – Bocsi, hogy megittam a vizet. De már szürkület van, talán nem halunk szomjan. – Folytattam. Éreztem, hogy a homok a lábamon, a karomon és az arcomon is megtapadt. Végig dörgöltem ugyan az arcomon, ám ezzel csak kicsit még jobban elkenhettem.
– Legközelebb olyan lyukba mássz bele, ahonnan ki is tudsz jönni – mondta. Persze kétértelműen hangozott. Tudta nagyon jól, hogy mióta ő képben van semmilyen lyukba nem mászok bele olyan téren… és igen, éreztem, hogy erre célozgat. Nagy nehezen összeszedtem magam, talpra vergődtem. Szóval bosszúból kinyújtottam a kezembe tartott rothadó kezet és az arcához érintettem nagy vigyorogva. – Fúj baszki, az mi a szar? Valami perverz szexjáték az ókorból? – kérdezte és hátrálni kezdett.
– Hát végül is minden kéz szexjáték valahol… – vontam vállat. – Igazából ez valakinek a keze, aki elég menő királyi ékszereket viselt. – Mutattam a csuklópántra, majd egyesével az ujjakon lévő díszekre. Mindegyik egy arany ujjat formázott körmökkel. Aident mondjuk aligha hatotta meg az ilyesmi, ha valamit undorítónak talált. – És ha nem csal a szimatom valami mágia is környékezi. Egy kisebb vagyont érhet ez így egyben, főnök. – simultam oda, hogy megcsókoljam, a kezet szándékosan a vállához érintve.
Csakhogy még mielőtt mozdulni tudtam volna, két turbános őr jelent meg és hangosan integetve daráltak valamit arabul. Gondolom azt, hogy szfinx hátsó nyílását nem kéne megszentségteleníteni azonnal tegyem le az aszott kezet. Ehelyett csak felemeltem és azzal integettem az őröknek. Erősen kapaszkodtam Aidenbe, majd elnéztem Kheopsz hatalmas piramisa felé, ami egészen közel volt ide.
– Üdv, Mr. Fáraóőrök! – Egyetlen rántással, majd egy pikkanással köddé váltunk. Nem különösebben érdekelt, hogy a minisztérium mit szól ehhez az igencsak stílusos távozáshoz.
Egy pillanattal később a rózsaszínben úszó homokos táj és a magaslati levegő maradt csak nekünk, ahogy kellemesen megálltunk az éppen csak kettőnknek elegendő helyen. Igen a legmagasabb piramis, Kheopsz piramisa tetején. Természetesen azonnal elkezdett forogni velem a táj, éreztem, ahogy a gyomromba lüktetni kezd a szokásos kavargás.
– Váó… nézd, Muci milyen hangyányiak az őrök! – mutattam vigyorogva a szfinx felé. – Fogalmuk sincs hová tűntünk! – Puszilgattam meg az arcát finoman. Aztán tovább haladva kicsit a szája szélét. Közben a kézzel végig simítottam a mellkasán és a hasán, szinte önkéntelenül, bár meglehetősen szórakoztató volt, ahogy kiakadt korábban. Alig vártam, hogy megint kihozzak belőle egy dühös kis morgást.
– Nem kell félend Ízétől. – Közöltem és leültem a piramiscsúcs szélére, hogy lelógassam a lábaimat. – Jó régen szereztem ilyen menő kincset.


	Naplózva

Aiden J. Fraser
Eltávozott karakter

Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető

Re: Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Válasz #7 Dátum: 2021. 06. 30. - 11:00:43 »

2002. július 11.
outfit

Vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem.

Fintorogva bámultam az Elliot kezében lévő kezet. Egyszerűen csak a tudat, hogy az valakinek a testén volt, és lekerült róla, és minden továnni nélkül ELliot megfogta és azzal járt-kelt. Hát szörnyű volt. Már a látvány is, de hogy azt a koszos büdös cuccot még fogdosta is. Szinte kirázott a hideg ebben a negyven foknyi hőségben. Pedig eddig minden olyan gusztustalan mentes volt. Nem mászkélt előttem skorpió, amit szintén undorítónak találtam, sem egyéb sivatagi teremtmény, amitől a falra tudtam volna mászni. Nem voltam benjamin, nem fogdsotam meg és vittem haza minden boldog vagy boldogtalan állatot vagy varázslényt, csak mert szembe jött velem, vagy mert meg akartam tartani. Anya is és én is totál kikészültem. Ez a kéz meg egyszerűen. Egyszerűen csak fúj volt. És nekem kibaszitt hosszú volt afúj-listám.
. Hát végül is minden kéz szexjáték valahol… Igazából ez valakinek a keze, aki elég menő királyi ékszereket viselt - magyarázta mire vágtam egy fintort és összefontam magam előtt ackezemet.
- Aha. Az nem jutott eszedbe, hogy mondjuk ezokat a szarokat lehúzd erről a fosról? - vontam fel a szemldökömet, továbrra is rettenetesen bizalmatlanul bámulva a dolgot. Elliot valahogy minden szart megfogdosott, ami sok esetben tök jó volt, de most... Most inkább bárcsak ne tudtam volna mi ez a szar.
- És ha nem csal a szimatom valami mágia is környékezi. Egy kisebb vagyont érhet ez így egyben, főnök. - duruszolta a fülembe Elliot, és közelebb kúszott hozzám, mire hát én is magamhoz húztam, és megcsókoltam, bár valahogy megint rám tört az öklendezés, ahogy hozzám ért az a kéz, így a csók kifejezetten rövid lett. De laglább nem monthatta, hogy nem volt.
- remek, hív csak nyugodtan így, Nyuszi, és akkor megbocsájtom, hogy az arcomba nyomtad ezt a... faszságot - mormogtam, de mielőtt bármi mást is reagálhattam volna, jöttek az őrök, én pedig készültem nagyon elegánsan kimagyarázni magunkat a dolgoból, de Elliot egyszerűen elhoppanált. Az emberek elől. Igazából az első sokkos hatás alatt álva csak bámultam rá. Én edddig kurvára vigyáztam arra, hogy ne keltsek feltűnést a minisztérium előtt. Hogy mondjuk ne baszogassanak se engem se a családomat. De most megint fognak. A tenyerembe temettem az arcomat, és megpróbáltam higgadtan megkérdezni, hogy ez most mi a fasz volt.
- Elliot... ezt mégis mi a...- kezdtem el a lehordást, de akkor tudatodult bennem, hogy én egy kibaszott magas piramison álltam. Görcs rándult a gyomromba, és nem csak hogy fent a hő mmég elviselhetetlenebb volt, de a puszta ténytől, hogy magasban voltunk, már rosszul lettem. - Mi a fasz?! - bámultam rá,a barna szempárba, amik csínytalanul csillogtam vissza rám, én pedig megőrültem majdnem.
– Váó… nézd, Muci milyen hangyányiak az őrök! Fogalmuk sincs hová tűntünk! – szórakozik, én pedig csak elszámolok tízig. Úgy ötveszer.
- persze, mert most nekem sincs fogalmam arról, hogy hová tűntünk - morogtam kissé feszülten. - Tudod, hogy utálok a magasban lenni - tettem hozzá morcosan. Egy cseppet sem mozdultam el a helyemről, miközben szinte karnyújtásnyira éreztem magamtól az eget, és olyan lett volna, mintha kezdtem volna megérte Benajmin repülés iránti imádatást, de... De nos nem. Nem akartam megértani, nem akartam elgyönyörgödni ilyen magasan semmiben, pedig lassan a minket körbe vevő sivatak kegyetlen gyönyörűséggel hullámzot, és olyan volt, mintha a homok lefolyt volna a horizontról. Gyönyörű volt, de nem kértem belőle többet.
Elliot pesrze lazán leült, én pedig még mindig nem mozdultam meg. Nem akartam a aperem szélére menni, nem akartam lenézni közvetlenül a talpam alá. Éreztem is a kis görcsöt a gyomromban.
- Nem kell félend Ízétől. Jó régen szereztem ilyen menő kincset.
- Nem félek Izétől, csak gusztustalan. És mégis meddig szándékozol ott ülni? Meg akarod nézni a naplementét? - kérdeztem, mikközben a nap sugarai gyönyörű vérvörös rózsaszínre festették meg lassan a fejünk feletti égboltot. Hirtelen kedztem megfeledkezni arról, hogy utálok itt lenni, csak hagytam egy kicsit elsodorni magam a természet gyönyörűvonalaival, hogy aztán ELliot mellé végül lekuporodjak, bár án a lábaimat kizért volt hogy lelógassam. Bár egy piramis tetején nehéz volt ezt kivitelezni.
- Tudod, nem hittem volna, hogy veled eljuthatok ide - dünnyögtem miközben a zsebembe nyltam és előhalásztam a cigis dobozom, amibe persze nem volt már cigi, és inkább azzal kezdtem el babrálni. Nem akartam most a hűvös faszt játszani. - Nem hittem, hogy ennyire kötődni fogok valakihez. Nem hittem volna. hogy valaha is akarni fogom ezt - suttogtam, és közben, ahogy ezeket mondtam a nap fénye kísértetiesen túlvilágira színezte az eget, az egyik felén ragyogni kezdtek a csillagok, ott volt a hold, a másik felén pedig még a nap. Valahogy minden olyan tökéletesnek tűnt, én pedig felé fordultam, hogy ne túl feltűnően, de az egyik térdemre támaszkodjam, és előhúztam a félig kiürített cigis dobozból a gyűrüset, hogy felpattintva felé nyújtsam azt a nyuszi alakút, amit a kobold nagyon nem akart nekünk adni. Futotta utána, másnak adta el, más boltba rohantam Benjaminnal, de végül meglett a nyuszis gyűrű, amit most felé és nyúthatok.
- Hozzám jössz?


	Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter

Mucipuma

Nem elérhető

Re: Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Válasz #8 Dátum: 2021. 06. 30. - 20:25:02 »

◂ szfinx ▸

2002. július 11.

◃Muci Fraser▹

Ooh, when I look in the mirror
I'll melt your heart into two
I got that superstar glow

style: summer outfit ║ zene: butter

– Tudod, hogy utálok a magasban lenni – mondta Aiden. Talán éppen akkor szúrta ki, hogy hol is vagyunk. Kheopsz piramisa nem lehetett több 146 méternél – legalábbis a fénykorában, így mostanra biztosan kisebb volt. Hosszan néztem el a Szfinx irányába, ami innen egészen kicsinek tűnt.
– Tudtad, hogy a Kheopsz név valójában egy görög elnevezés? Eredetileg Hufu volt a neve, vagyis Hnum-Hufu Hór Mezsededu. Érdekes volt, hogy egy Hnum istenhez kötötte magát, aki innen jóval délebre volt jelentős. Ő alkotta meg az embereket fazekaskorongon. – Magyaráztam, mintha ezek közül bármit is érthetne Aiden bővebb magyarázat nélkül. Plusz sejtettem, hogy még mindig Ízére volt rágörcsölve, mármint értem, hogy egy halott keze, de az akié volt már nagyon régóta nem élt és nem volt rá szüksége. – Ki tudja, talán Ízé az ő keze volt eredetileg… – Sóhajtottam álmodozva, ahogy végig néztem a kézfejen lévő ékszerek sokaságán.
Inkább leültem a piramis romos tetején. Aligha volt simának nevezhető, de legalább nem bántotta a hátsó részemet. Így néztem végig a tájon, remélve, hogy nem szúr ki valami szemfüles mugli. Ezekre a régi romokra felmászni elég illegálisnak számított, annyira, hogy még börtönbe is vitték az embert. Ez persze valami modern hülyeség, amikor először jártam itt, még egy darab követ is elvihettem volna, rám sem néztek. Igazság szerint őr sem sok volt erre.
– Nem félek Izétől, csak gusztustalan. És mégis meddig szándékozol ott ülni? Meg akarod nézni a naplementét? – Faggatott Aiden. A hangjából éreztem, hogy egészen kizökkent a szokásos nyugalmából. Végül még is lekuporodott mellém.
– Nem. Csak veled akarok lenni, kettesben, mások nélkül. – Magyaráztam és rápillantottam, ahogy a szép, rózsaszínes fény megült az arcán és visszatükröződött a szemébe. Olyan régen éreztem azt, hogy igazán magunk vagyunk… talán, amikor összejöttünk újra és ott feküdtünk az ágyamon. Akkor igazán ketten voltunk a cigiszaggal, összebújva… pedig úgy rettegtem, hogy megint kitép belőlem egy darabot, ehhez képest élni kezdtünk. A napjaink nem abból álltak, hogy ő fekszik a kanapén, én meg próbálom eltartani magunkat vagy felhívni magamra a figyelmét. Felnőtt. Iszonyatos rohamtempóval előzött be és most ő volt a férfi a családban, én meg a… házi nyuszi.
– Olyan gyönyörű… – suttogtam és a tekintetem a nap felé fordultam. A nappal kezdett estébe fordulni, szép lassan a csillagok és a hold is felbukkant, ám a lenyugvó, rózsaszín fényáradat sem tűnt el egészen. Olyan volt, mint azok az arab mesék, ahol a mindentudás templomának vélték a piramisokat.
– Tudod, nem hittem volna, hogy veled eljuthatok ide – dünnyögte Aiden. Most nem fordultam felé, csak hagytam, hogy mocorogjon. Talán cigit keresett, mert neki az a béke része, ahogy a füst kiszökik az ajkai között. – Nem hittem, hogy ennyire kötődni fogok valakihez. Nem hittem volna. hogy valaha is akarni fogom ezt – folytatta. Éreztem, hogy valami készül. Talán kimondja, hogy szeret… talán végre. Ezért rá pillantottam, bár nem akartam zavarba hozni. Viszont valami egészen más történt. A szívem a kis doboz láttán hatalmasat dobbant és a mozdulattól is, ahogy kipattintotta és felém nyújtotta.
– Hozzám jössz?
A tekintetem megállapodott a nyuszis gyűrűn. Együtt néztük azon a nevetséges kiállításon, amin kishíján összekaptunk a házasság fontosságon. Mondtam neki, hogy szerintem igenis fontos… szerinte semmit sem számított. Most még is ő volt az, aki éppen azt a gyűrűt tartotta felém.
– Muci… – csuklott el a hangom, könnyek gyűltek a szemembe, aztán a hirtelen jött érzelmi hullámtól eldobtam Izét a levegőbe, hallottam, ahogy neki ütközve a piramis falának zuhan lefelé, de nem érdekelt, csak átkaroltam Aiden nyakát és belezokogtam a fülébe. – Én ezt… nem értem… mármint hozzád megyek. – Tettem hozzá zavartan és ahogy elhúzódtam a szemébe néztem. Finom, kicsit a könnyekből nedves csókot adtam neki.
Aztán odanyújtottam a kezemet, hogy az ujjamra húzhassa a gyűrűt. A szívem közben annyira dobogott, hogy a kezemet sem tudtam normálisan tartani. Remegett és reszketett. Egyrészem rettegett kimondani azt az „igent.” Rettegtem tőle, hogy majd megint elhiszem és történik valami, ami közén állt. Csakhogy nem engedhettem meg magamnak, hogy a félelmeim megakadályozzanak, hogy éljem az életem. Ha egyszer túl is lép rajtam Aiden, akkor is életem legszebb hónapjai, talán évei lesznek mögöttem… ahogy a házasságom Nattal is inkább szép emlékké vált, még ha nem is kezdeném újra. Nem hittem a végtelen boldogságban, nem hittem abban, hogy a dolgok örökre szólnak, mégis meg akartam ragadni.
– Nagyon szeretlek – súgtam halkan kettőnk közé.


	Naplózva

Aiden J. Fraser
Eltávozott karakter

Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető

Re: Gízai piramisok és a Nagy Szfinx

« Válasz #9 Dátum: 2021. 06. 30. - 21:49:36 »

2002. július 11.
outfit

Vagyunk, és csend van, és nincs busz, és nincs, hogy elérem.

Hallgattam ELliot történetét, kissé kiélvezve azt, hogy nekem mesélt, persze nem mintha sokat értettem volna ebből az egyiptomi szarságból.
- Ki tudja, talán Ízé az ő keze volt eredetileg…
- és Hufu Izéje meg hozzánk került. Igazán hozzám ílik akkor. Ezzel mutogatnék Seannek a boltban mit hova tegyen.... Ha nem undorodnék tőle.
A fények játszottak az égbolton, mintha az egyiptomi istenek egyike szórakozott volna azzal, hogy felemás színűre színezi a mennyezetetet a fejünk fölött. valahogy éreztem, hogy ez lassan egyezik azzal, hogy minden tökéletes. Hogy Nincs senki. Csak vagyunk és csend van és nincsen rajtunk kívül sneki más ezen a kibazsott világon.
Iagzából Benjaminnak mondtam el eddig, hogy már terveztem Elliotot megkérni. Mármint, az előtt is, hogy elkedzett ezzel nyaggatni, már készültem erre, és kezdtem azon gondolkodni hogyan is legyen a legtökéletesebb. Szerettem mindent alalposan előkészíteni, megtervezni, szőni a fonalakat és közben úgy tenni, mintha nem lenne fontos. csak Benjamon tudott erről, iagzából pár hete avattam be. és tudtam, hogy tartani is fogja értem a titkot. Tudtam, hogy az én hazudni képtelen öcsém még értem is képes lenne hazudni. Ez pedig olyan rohadtul megható volt.
Nem akartam többet várni, szartam bele abba, hogy az éjszai ég alatt táborozunk, szartam bele, hogy a níluson kérem meg a kezét, az életben egy tökéletes pillanat van és én úgy éreztem ez az. MAikor össze ér a fejünk fölött a nappal és az éjszaka, amikor a két világ között lebegtünk egy peremen egyensúlyozva, csak mi ketten.
odanyútva elé a nyuszis gyűrűt, amit napokig kergettem különleges élmény volt. Összerezzentem arra, hogy azt a hülye kezet eldobta, de ez annyira olyan Elliotos volt. Még szerencse, hogy közel volt a pálcám, és egy néma begyűjtőbűbájjal megtartottam én.
Szerettem Elliotot, és ezt hogy magamba beismertem valahogy kicsit nagyobb kő esett le róla, mint hittem. Elhittem, hogy ember vagyok, elhittem, hogy nekem si szabad éreznem, minden után. Elhittem, hogy lehetek jól, élhetek a jövőben, a jelenben, és büszkévé tehetem a családomat, akik még életben voltak. Persze nem tudtam, volna ezt így kifejezni, de már csak a tudat, és annak a tudaata, hogy ezt mások is tudtak, könnyebbé tett.
- Én ezt… nem értem… mármint hozzád megyek. - Elvigyorodtam, és az ujjára húztam a gyűrűt, és hivatalosan is az én nyuszimmá téve őt, hogy ne legyen másé, mert én ilyen kibazsottul őnző vagyok. És én azért egy kicist a finom csóknál határozottabban léptem fel, bár bazi nehéz volt a Hufu Izéjével meg a gyűrűvel egyensúklyozni szenvedélyes csók közben a kurva keskeny piramis peremen.
- Nagyon szeretlek - suttogta a hangja az esti csönbe, én pedig odahajoltam hozzá, ujjaim rámalkoltak a pálcámra, mert a tököm ki volt a piramis tetejétől.
- Én is szeretlek - suttogtam, majd hogy kelő feldolgozási időt hagyjak neki, mit is mondtam, valószínüleg először és utoljára, elhoppanáltam a szállodához. ELég megrázkódtatáson mentem ma keresztül semmi kedvem nem volt még a vizen hajókázni, és minél inkább csak a testemhez közel akartam érezni Ellitotot, na meg fel akartam vele avatni a szállodánkban lévő kibaszott kényelmes ágyat.
A szobába érkezve pedig hagytam, hogy lecsússzon az ölemből az asszott kéz, és szenvedélyesen forrón vetkőztetni kezdtem Elliototm miközben a luxusban úszó fürdőszoba felé toltam, ahol egy hatalmas kád várta, hogy lecsókoljuk egymásról a koszt.

A játék máshol folytatódik!
A helyszín szabad!


	Naplózva

Oldalak: [1]

« előző következő »