Aranypezsgő Bálterem

Erica Fraser pennájából


Az Aranypezső sosem volt ismeretlen a varázslók számára. Leginkább a londoni aranyvérű családok kedvelt szórakozóhelye volt a 18. század óta. Ide gyűlt össze a felső réteg krémje, vagy pedig itt tartották a családi rendezvényeiket, fogadásaikat is. A terem hatalmas, díszes épülete kívülről is pompázatos látvány még a muglik számára is. A bálterem legszebb éke a mennyezeten lévő gyönyörű festmény, melyen aranyozott felhőz úsznak, és angyalszárnyú alakok repkednek, kezükben hárfával. Minden hétvégén estélyeket rendeznek, ami régen csak aranyvérűek számára volt elérhető, de most már nyitottak a többi varázslócsalád felé is, így otthont ad most már a nem privát báloknak is.

[2002. augusztus 31.outfitToday we will sell our uniform, live together]

2002. augusztus 31.
outfit

Today we will sell our uniform, live together

A legdrágább Shanda & Sheymesh öltönyömben feszítettem a Pezsgőben, miközben lazábn pöfékeltem a cigimet, ELliot mellett aki valószínüleg teljesen ki volt készülve. Lisára lehetett számítani, hogy így belerobban az életünkbe, általában elragadta az az anyáskodó szeretetroham. Persze engem nem zavart, mindig is lubickoltam a rivalda fényben, mert valljuk be, engem imádtak. Jófiú voltam, okos és szexi, a család kedvence, Chrissie mellett, és én nem csináltam faszságokat, mint az öcsém, Benjamin. Láttam őt most is valami rosszban sántikálni, egyszerűen nem állta meg, pedig reméltem, Esther mellett egy kis ész is verősik belé. De hát voltak olyanok, akiknen nem lehetett segíteni.
Az Arany Pezsgőben ezer éve nem voltam, pedig rendszeresen redneztek anyáék itt bálokat a családunknak. Volt itt minden évszaknak megfelelő, egyszer egy karácsonyi bál alkalmával még koripálya is volt itt bent. Bassza meg, Chrissie mennyire kurvára élvezte. Persze ő midnegyiket. Szeretett ragyogni. A bálterem most arany-fehér pompában tündökölt, a fejünk felett a festmények elegánsan suhantak a zenére, házimanók rohangáltak lebegő fülekkel a fényesre suvickolt márványpadlón, pezsgős poharakkal, és zsúrkocsikkal. 
Csak nem rég kezdődött az egész, még alkalmunk sem nyílt bemutatkozni Elliottal az összes unokatestvéremnek. Furcsa szégyenérzet ült meg bennem, a pompa és a figyelemben való fürdőzés ellenére is. Hiszen én öltem meg a testvérüket. Az unokahúgukat... Egyszerűen sötét hálót vetett ez rám, mely lassan akart megkötözni.
- Túléled, Nyuszi, jó arcok - szorítottam meg a kezét. Az egyedül rossz én vagyok itt is.
Elnéztem a családomat, apa bátyját, ahogy elégedetten pezsgőzött Lisa férjével, és a gyerekeikkel. A kicsik önfeledten rohangáltak fel-alá a teremben, a nők beszélgettek, aztán szépen lassan odajövögettek minket üdvözölni is. Első körben Lisa és a férje természetesen.
Lisa olyan volt, mint egy díva, drága ruha, szőrmekendő a vállán, aranyozott legyező, és az a barátságos, szemtelen tekintet, a kissé telt arc. Biztos voltam benne, hogy amikor Amerikában voltam arról is tudott. Mellette Donald hosszú, vékony, nyurga ember volt, olyan elvont arccal, mint aki félig teljesen más világban létezett.
- Aiden James Fraser! Rettentően haragudnom kellene rád, amiért képes voltál kihagyni az esküvőből! - magyarázza kissé dühös hangon Lisa, majd hosszú hatásszünet után megremeg az ajka. - Megfogadtam, hogy nem fogok sírni! - és zokogva összeölel meg csókolja az arcunkat Elliotéval együtt. 
- Nagyon sikerült, drágám - sóhajt fel Donald. Már hiányzott a folytonos csipkelődésük. - Azt is megígérted, hogy egyik drágaságod sem fog kikötni ma a sűrgősségin, a szeretetrohamod miatt - csóválja meg a fejét.
- Ugyan már, én legalább megérintem őket - enged el minket. - Na jól van. Szóval, még szerencse, hogy nem Hillary-val hoztalak össze, rémes party lett volna neked. És - pillant közben ELliotra - Te sokkal bájosabb vagy. Akár csak a gyűrűd. Mondd csak, hogyan is ismerkedtetek meg? - kérdezi és Elliotra pillant, tőle várva a választ.
- Azt hittem anyával már mindent elpletykáltatok - forgatom meg a szememet, kifújva a szám közzül a cigifüstöt, Lisa persze hevesen csapkodni kezdi maga körült a levegőt.
- Ugyan már, tudod, hogy mennyire imádom a szerelmi történeteket! És Elliiot szemszögéből is hallani akarom! - jegyzi meg izgatottan, mire közben Donald legyintve felsóhajt.
- Ne tuddjátok meg hányszor kellett végighallgatni Rudolffal az ő szerelmi történetüket - dünnyögte Donald. Ez mondjuk meg is értettem, apáék története gyönyörű volt, ahogy a levelezéseik is. Régen  besurrantunk hárman a hálószobájukba, mert gyerekként minden lezárt és eldugott dolgot meg kellett találnunk. Így fedeztük fel anyáék levelezéseit, ami hol vicces volt, hol fájdalmas. De egyszerűen szép volt és tiszta. Lisa arcá egy pillanatra szomorú árny suhan át, de aztán tovább tündököl Elliott mellett. Én tényleg nem akartam ezt teni velük. Annyira nem. DOnald megveregette a vállamat, aztán miután Lisa kifaggatta ELliotot, finoman elhúzta tőle.
- Bocsáss meg, Lisa nem vett be nyugtatót - vigyorodott el szeldíden, Mire Lisa erősen beleboxolt Don vállába. Nem tudtam megállni vigyor nélkül.
- Na de Dooonaaaaaallllddd! - húzta fel az orrát, majd egy még találkozunk drágáim felkiáltással odébb massírozott, miközben Don jóízűen kacagva, szebre dugott kézzel követte. A következő pillanatba belénk üttközött két kislány. Elvira és Monica volt. Elvira nagy szemekkel felpislogott Elliotra és felé nyújtotta az ökölbe szorított kezét.
- Ne sikíts, ha giliszta - suttogtam.

◂ you ▸

2002. augusztus 31.

◃a i d e n▹

you’re making me
forget my past

style: wedding outfit… again ║ zene: in the silence

Görgcsölt a gyomrom napok óta. Nem akartam ekkora felhajtást, mert egész egyszerűen nem élveztem… ahogy az ekkora tömeget sem, ami rám figyelt. Oké, tudom, hogy ezek itt mind Aiden rokonai és lényegében most már az én családtagjaim is, én még sem éreztem úgy, hogy képes lennék ezt elviselni hosszabb ideig… igen, igen… nekik ez fontos. Nagyon fontos. Én ellettem volna a szűk családi körrel is, akiket eddig ismertem és az esküvőt sem igazán akartam újra játszani. Egyszer már megtörtént, érjék be a képekkel, amit valaki csinált. Ugye valaki csinált azzal a villanódobozzal valamit? Merlinre, már arra sem voltam, mi volt a saját esküvőmön, annyira elfogott a pánik, ahogy megérkeztünk a márványpadlós terembe.
Minden csillogott és elvakított. A pezsgőspoharak túlságosan is hangosan érintették egymást. A koccintást is gyűlöltem, ahogy a rengeteg ember nyüzsgését. Ez a család is csak egy átlagos aranyvérű fajta. Sok felmenő, sok pénz, na meg érdekek. Talán csak kevésbé volt zűrös a Rowle-oknál, bár nem ismertem annyira a történetüket. Éppen csak annyit tudtam, amit Erica és Aiden hajlandóak voltak megosztani. Benjamin legfeljebb családi receptekről cseverészett nekem, amikor összejöttünk, hogy megtanuljak tőle ezt-azt és boldoggá tegyem Aident. Mostanában már nem akadt ki annyira, mint régen, ha Bennel lógtam.
– Túléled, Nyuszi, jó arcok – szorította meg a kezemet, én pedig közelebb simultam automatikusan a vállához.
Nyeltem egyet. Én egyáltalán nem éreztem annyira biztosnak, hogy túlélem. Ráadásul ez a ruha túl feszengős volt hirtelen. Nem azért, mert híztam volna, bár az sem volt egészen kizárt, hiszen Aiden mellett sokkal többet ettem, mint addig. Talán azért is kezdtem jobban bírni a szexet, szóval most már nem húzhatja az agyamat olyan hülyeségekkel, mint Norvégiában… hogy elalszom miközben csináljuk.
– Aha… – nyüszítettem, de mielőtt bármit is mondhattam volna, már odacsapódtak hozzánk ketten. Valami nő, túlfeltűnő bundában, aki bizonyára a híres Lisa néni volt, őt azonnal felismertem. A férje meg valami D betűs pasas volt, akinek az istenért sem jutott eszembe a neve.
– Aiden James Fraser! Rettentően haragudnom kellene rád, amiért képes voltál kihagyni az esküvőből! – A szigort hamar könnyek követték, én meg csak pislogva, idegesen ácsorogtam. Így figyeltem a jelenetet. – Megfogadtam, hogy nem fogok sírni! – A bőgéssel érkező csókáradatba én is részesültem, pedig engem aligha ismert komolyabban. Legfeljebb egy-két meséből, amivel Erica tarktálta. A férje csipkelődése valamennyire oldotta a hangulatot, de ettől még ugyanolyan idegroncs voltam. A gyomrom fájt, a szívem összevissza lüktetett.
– Na jól van. Szóval, még szerencse, hogy nem Hillary-val hoztalak össze, rémes party lett volna neked. És – pillantott rám aztán. – Te sokkal bájosabb vagy. Akár csak a gyűrűd. Mondd csak, hogyan is ismerkedtetek meg? – A kérdésre még a lélegzetem is el akadt.
Hát… hogy… ajj. Egy rohadt tónál, mikor megkérte, hogy vezessem be az alvilágba. Aztán meg dugtunk egy drogpartin. Ezt még is, hogyan mondja el az ember valaki nagynénjének, aki körülbelül egy tündérmesére vágyik.
– Azt hittem anyával már mindent elpletykáltatok – szólt közbe Aiden. Még közelebb bújtam hozzá, ötletem sem volt, hogy erre mit kéne mondanom, így legalább nyertem némi időt.
– Ugyan már, tudod, hogy mennyire imádom a szerelmi történeteket! És Elliiot szemszögéből is hallani akarom!
Közben Donald legyintett, így arra számítottam, hogy még mindig nem kell megszólalnom.
– Ne tuddjátok meg hányszor kellett végighallgatni Rudolffal az ő szerelmi történetüket – érzékeltem, hogy Aiden apukájának említésére valami féle sötétség szaladt át Lisa arcán. Szóval úgy döntöttem, hogy ideje lesz valamit benyögnöm a megismerkedésünkről.
– Ő… egy tónál ismerkedtünk meg. Valaki bemutatott Aidennek és elmentünk horgászni… és Aiden megmentett egy tavi szörnytől. – Hadartam el gyorsan, aztán reméltem, hogy ettől már jobb lesz a közhangulat. – Aztán lesmárolt a parton, majd azt mondta, hogy szájon át lélegeztetett. – Folytattam. Feszengve babráltam a kendővel a nyakamon, el akartam menekülni, mielőtt újabb kérdésáradat érkezik, de persze Lisa annyira felpörgött a történettől, hogy megint megölelt és puszilgatott, mintha az én nagynéném is lenne. Azért meglepett, hogy a családból senki sem nehezményezte, hogy tizenöt évvel idősebb vagyok Aidennél.
Nagyokat pislogtam, mikor Donald félrehúzta tőle ma túl lelkes feleségét… aztán odabújtam Aidenhez. – Még jó, hogy nem a Meredező Pálcákat meséltem el, arra még jobban bepörgött volna. – Súgtam a fülébe és adtam is rá egy puszit. Ezután fordultam vissza a vendégek felé… még mindig marha sokan voltak és nyüzsögtek, mint valami hangyafarm lakói. Aztán egyszerűen csak két kislány lépett oda hozzánk. Le sem tagadhatták külső alapján, hogy Aiden rokonai, ahogy a ravaszkás arckifejezés is árulkodó volt. Az egyikük felém nyújtott az összezárt öklét. Jól van, O’Mara… csak emberien…
Odanyújtottam a tenyerem. Közben Aiden is a fülebe súgta: – Ne sikíts, ha giliszta.
Ahogy megérkezett a valami a tenyerembe éreztem, hogy csikis. Aztán végre meg is láttam. Kicsi, piros pöttyös.
– Katicaaaaaaaaaaaaaaaa! – Sikítottam, mire a piros izé felreppent és a hajamnak ütközött. Attól meg kapálózni kezdtem, hogy úristen ne menjen a hajamba. – Muci, szedd le! – Nyafogtam. Persze eddigre már mindenki engem bámult, mert a sikítás marha férfiasan sikerült.
– Pedig tök cuki… – dünnyögte a kislány… akármelyik a kettőből.
– Nem cuki! – közöltem és hisztérikusan kivonultam a teremből a terasz irányába, ami egy kis folyosóról nyílt. Most jobban esett volna kint lennem és kicsit levegőhöz jutnom, mert odabent az a rengeteg ember fojtogatott. Persze tudtam, hogy Aiden fél perc múlva visszarángat, hogy legyek cuki a családjával.

[2002. augusztus 31.outfitToday we will sell our uniform, live together]

2002. augusztus 31.
outfit

Today we will sell our uniform, live together

Lisa teljes erőből lerohant minket és ő még csak az első volt a sok rokon közül. Ott voltak még a gyerekeik, az ő gyerekeik, na meg persze Michael gyerekei, még szerencse. Bár Lisán kívül egyedül csak Vic az aki rohadt sokat dumált, ő még örökölte ezt a Fraser attitűdöt, ami ott volt valamennyire mindegyikükben. Chey és Tony azért már normálisabb hőfokon égtek.
Ahogy Elliot a kezébe kapta a katicát és felsikoltott, tudtam, hogy a lányok kezdeti csalódása át fg csapni abba, hogy ez után állandóan ezen fognak majd röhögni. Gonosz kis ravasz lányok voltak, és őszintén én imádtam őket. Hihetetlen sok idő telt el, amióta nem találkoztam velük. Skat változtak, és mégis olyan volt, mintha sose szakadtam volna el tőlük. Keserédes ízt éreztem a számban erre, ami egész idő alatt ott lappangott bennem. Karcolt mélyen sebeket bennem a bűntudat, és kibazsottul nagy erő kellett ehhez az egésszhez... hogy a családom összes tagjának a szemébe nézzek. Apám testvérei szemébe... Mary szemébe, aki szinte a nővéreként imádtam Chrissie-t. És midnig rajongott értem is. Láttam a durcás fényt megcsillani a szemébe, amikor kiszúrt, de még most is inkább együtt volt a többi gyerekkel.
- Muci, szedd le! - nyafogott ELliot, mire röhögve leszedtem róla, és szabadon engedtem. A két lány a csinos kis, rózsaszín és lila ruhájukban egy ideig még méregetetett minket, majd én megborzoltam a kiengedett, begöndörített hajukat, amik színes csillámporral voltak beszórva.
- Jól, van Nyuszi, most már biztonságban vagy - sóhajtottam, miközben a lányok kicsit furán méregettek minket. - Még mindig gyönyörűek vagytok lányok - kacsintottam rájuk, mire ők visítva elszaladtak, de közben Elliot is kezdett kihúzni a szabadba.
- Tudod, hogy nem lezsünk itt se biztonságban - öleltem magamhoz őt, és gyengéden megsimogattam az arcát, majd ha már minden olyan kibaszott bálias volt fogtam és hátradöntöttem őt, ahogy legutóbb is. Meg persze szerettem feltűnősködni a családomnak. EL is értem a kívánt hatást, mert bentről ujjongás és tapsolás tört ki.
- bírd ki még egy kicist - suttogtam. Tudtam, hogy terherként nehezedik ez őrá is, nem volt olyan jó családi tapasztalata az aranyvérűekkel, de az enyém különleges volt. És én kibaszott büszke is voltam erre.
- Kuziiin! Kuzin fééérj! Helló, hellóó! - hallottam meg Vic erőteljes kissé túl oldott hangját is. DE minden családban volt egy valai aki már az esemény elején kissé részeg volt. Lisa legfiatalabb fia amúgy is kissé érdekes természet volt. Odalépett és erősen megveregette az én meg az Elliot vállát is. - Vic vagyok, és a legmenőbb unokatesó. Van pénzetek? - dörmögte, de mielőtt rávághattam volna, hogy nehogy megint adjon egy valag kp-t, mélyen a zsebébeb nyúlt és a markomba nyomott egy köteg pénzt. Amerikai dollárt, galleont és fontot. Alig hogy kifosztotta megint a családi kasszát, megjelent Tony és Chey is.
- Vic, mondtam már, hogy ne osztogasd el a pénzed mindenkinek! - szólalt meg fáradt nyúzott hangon Tony. Amiúta lányai voltak a haja kócos volt, a szeme alatt pedig karikás. Mellette egy msolyjgós szőke nő állt,
- Tony Tony, neked adtam már pénzt?
- Merlin seggére, igen adtál! Kétszer!
- Nem baj, adok még! - paskolta meg, majd adott egy köteggel mindenkinek, és elbilleget, hogy mást is a szeretet rohaméba részesítse. Vic rendes arc volt, laza és szabadelvű, na meg az aki nem tudta, hogy mutassa ki a kötődését így mindekinek pénzt adott.
- Benne van a tob 5 legfiatalabb gazdag varázsló között Amerikéban - suttogtam Elliotnak, majd Tony is zavartan bemutatkozott.
- Remélem a gyerekek nem okoztak kellemetlenséget - nézett Elliotra, majd ő is és a felesége is váltott velünk pár kedves szót. Cheyenne csendeesen figyelt, ölében a kisfiával, amit Elliot ölébe adott. Okos lány volt, de keveset beszélt. Viszont tudtam, hogy mindünkért képes lenne az életét adni. Bármennyire is nehezen fejezte ki az érzéseit, én azért már tudtam követni. Sokszor tolmácsoltam mit is akart.
- Cheyenne nagyon örül nekünk - fordítottam megint, mire ő csak komor arccal bólogatott. - Majd szeretne minket meglátogatni Ash társaságában. Cleo nagyon tetszett nekik a képeken - magyarázom, mire ő megint bólogat

◂ you ▸

2002. augusztus 31.

◃a i d e n▹

you’re making me
forget my past

style: wedding outfit… again ║ zene: in the silence

Milyen elvetemült kölykök tesznek ilyet? Szó szerint rám szabadítottak egy katicabogarat, ráadásul az azonnal a hajamba repült, mintha muszáj lenne neki. Remélem egyik fiam sem lesz ilyen, mert akkor minden nálunk töltött idejükben a sikítófrász fog kerülgetni. Nem sok bajom volt a pókokkal, vagy más hasonló mászó dolgokkal, de aminek szárnya volt és hangos volt, attól az őrületbe tudtam volna szaladni.
– Jól, van Nyuszi, most már biztonságban vagy – sóhajtotta Aiden, ahogy közelebb lépett, mikor közelebb lépett. Éreztem, ahogy leszedi rólam, vagy legalább is megpróbálta. A katica minden esetre elrepült valahogy. – Még mindig gyönyörűek vagytok lányok.
A lányok sikoltozva elrohantak. Most még időm sem volt felfogni, hogy Aiden milyen mocskos szexi, mikor gyerekekkel törődik. Igen… igen… beszéltünk a családalapításról, nem is keveset, hiszen ő maga hozta fel, hogy akar egy kislányt. Én viszont most nem ezen agyaltam, hanem hogy mennyire megfojt ez a rengeteg ember. Ezért kellett Aident kifelé vonnom magammal.
– Tudod, hogy nem lezsünk itt se biztonságban – vont magához és finoman megsimított az arcomat. A következő pillanatban meg is döntött, majdnem úgy, ahogy azon a valamin táncoltunk Roxmortsban. Oké, egész kellemes volt, de most nem tudott levenni a lábamról ennyivel. Most túl morcos voltam, főleg, hogy nekem ez a szereplés dolog nem ment jól és feszélyezett, hogy bentről még tapsoltak is nekünk.
– Muci ez szörnyű… túl sok az ember… – magyaráztam. Persze tudhatta, hogy általában a tömegben kapok pánik rohamot. Ez Nat mellett alakult ki, állandóan bálokra és egyebekre jártunk, amiktől mindig rosszul éreztem magam. A végére már fulladásos, hisztérikus rohamok is jöttek. Nat nem értette meg. Szerinte csak hisztiztem, hogy őt idegesítsem.
– bírd ki még egy kicist – súgta. A hangja egy egészen kicsit megnyugtatott, hagytam hát magam kicsit visszább húzni. Csak akkor fékeztem le, mikor túl messze akart menni az erkély ajtótól. Nekem igenis szükségem volt friss levegőre. Ezt azonban nem tudtam kifejteni, mert közben újabb rokonadag tűnt fel. Nem ismertem őket. Nem számított, amennyien itt voltak az lett volna a meglepő, hogy nem jegyeztem meg senkit.
– Kuziiin! Kuzin fééérj! Helló, hellóó! – mondta. A hangulatán éreztem, hogy ő már megitta azt az alkohol mennyiséget, amire nekem is szükségem lett volna ahhoz, hogy túléljem ezt. Aztán vállonlapogatot, olyan erőteljesen, hogy majdnem elestem. – Vic vagyok, és a legmenőbb unokatesó. Van pénzetek? – Na ez a téma már jobban tetszett. Az Aiden kezébe nyomott pénzt elvettem és átdugtam a saját zsebembe, mielőtt valaki el akarná venni.
– Ami azt illeti, Vic, a kuzinférj éppen egy új órára gyűjt. – Közöltem és elvigyorodtam, remélve, hogy újabb köteg pénz üti hamarosan a markomat. Csakhogy ekkor jött egy újabb adag ember és a srác megpróbált leállítani az újdonsült kuzinsógort, hogy pénzt osztogasson.
– Benne van a tob 5 legfiatalabb gazdag varázsló között Amerikéban – magyarázta meg Aiden a hirtelen jött pénzszórási vágyat. Hát felőlem akárki lehet, ha munkamentesen is pénzt nyom a kezembe. Jó helye lenne, például vehetnék egy állványt az otthon tartott varázstárgyaknak, arra ugyanis Aiden biztosan nem adna egy fillért sem.
– Kedvelem. – Közöltem és ravasz vigyorral bámultam a folytatást. Igazság szerint ezt a fajta közeledést már jobban viseltem, mint az ölelgessük meg és sírjunk a vállán, hogy milyen boldoggá teszi Aident. Az egész család túl laza, túl érzelmes volt nekem és ez az egész rám tapadt.
– Remélem a gyerekek nem okoztak kellemetlenséget – szólalt meg a mókát elrontó pasas, aki korábban Tonyként mutatkozott be. Volt velem nőci is, aki nem szólalt meg, de a külső vonásai alapján Fraser lehetett ő is valamilyen formában. A kezében lévő, nyáladzó kissrác meg nagyon pápázott nekem, ahogy megpillantott. Miért vannak értem oda ennyire a kölykök? Kicsit meglepett, hogy az anyja egyetlen szót sem szólt és a kezembe adta kölyköt. A kisfiú azonnal a hajamba túrt és a fekete tincsekkel kezdett el játszani.
– Ó… hát… neked meg mi a neved kiskölyök? – kérdeztem a hajpiszkáló fenegyereket.
– Szia. Ash Harper vagyok. Te egy tündér vagy? – kérdezte vékony gyerekhangon és tovább piszkálta a hajamat. Ezután néztem csak az anyjára. Az persze még mindig egy kukkot sem szólt.
– Cheyenne nagyon örül nekünk – közölte Aiden helyett. – Majd szeretne minket meglátogatni Ash társaságában. Cleo nagyon tetszett nekik a képeken – folytatta. A csaj csak bólogatott nagy lelkesen, mintha Aiden a gondolataiban olvasna.
– Egy hangszálbénító varázslat kellemetlen tud lenni. – Mondtam random valamit, de a kezemben a gyerek már egészen felfeküdt rajtam. Átkarolta a nyakamat, az állát meg megtámasztott a vállamon. Egészen nehéznek kezdett tűnni. – Aiden… Aiden… – nyafiztam. – A nagyfiú kezd egy kicsit nehéz lenni… – Magyaráztam, mert már majdnem előre dőltem, ahogy a súlya kezdett húzni abba az irányba.

[2002. augusztus 31.outfitToday we will sell our uniform, live together]

2002. augusztus 31.
outfit

Today we will sell our uniform, live together

Kezdett engem is ez a tetemes mennyiségű rokonáradat lefárasztani, de még így is egészen jó elvoltam. Ha nem kellett volna minden másodpercben ELliot lelkiállapotát figyelembe vennem, akkor akár hajnalig is elcseverésztem volna a kedces kuzinokkal nagynénikkel és nagybácsikkal. A csillagos égbolt a fejünk felett sziporkázóan mutatta meg a nyári égbolt csillagait. Kevés fény tört ki az erkélyre, a vásros sem zavarta, mert az erkély hátra, egy nyugodt parkos részne nézett, amiben egy kisebb labirintus is helyet kapott. Tony lányai odalent szaladgáltak, néhány felnőtt társaságában, akiknek muszáj volt részvenni a bújócskában. Köztük volt Benjamin is.
nosztalgikus érzés kerített hatalmába, ahogy odalent kergetőzött a lányokkal. Mintha visszeköszönt voolna valami, ami elmúlt, valami, ami már sose lesz többet a miénk, és csak halovány keserédes emlék volt csupán. Egy kicsit elszorult a szívem, miközben Elliot a kezében dumált Cheyenne gyerekével, és a számba dugtam egy cigit. Nem gyújtottam még meg, hiszen ott volt a gyerek mellettem, de már jól esett volna egy kicsit megint tüdőre szívni azt a nikotint. Akkor talán kevésbé fáájt volna a lebirintusban szaladgáló Chrissie képe, a lobogó, szőke fürtjei, miközben Benjamin kergette, én pedig unottan, zsebre dugott kézzel sétáltam utánuk. Beszaladni be tudtdak, de onnan kijönni már annél kevésbé.
– Aiden… Aiden…  A nagyfiú kezd egy kicsit nehéz lenni…
- Többször kéne súlyzóznod - viygorogtam el cigivel a számban, majd az ölembe vettem, hogy Ash egy kicsit felém bámuljon és a nagy barna szemeivel fürkésszen.
- Anya, ha nagy leszek, nekem is lehet olyanom? - kérdezi aztán Chey felé fordulva, miközben a kezével a cigimre mutogat. Cheyenne elhúzza a száját, és mérgesen megrázza a fejét.
- Aiden, megint rossz példát mutatsz - sóhajt fel, és kiveszi a kezemből Asht, miközben azért nyom egy puszit az én meg az Elliot arcára is és kedvesen elmosolyodik. - Jó újra látni. Boldogan - mondja, és bólint kettőt, majd hátrál tőlünk és visszamegy az aranyban úszó bálterembe.
- Hát igen, értem itt mindenki rajong - vigyorodtam el ELliotra, majd felcsendült a zene odabentről, én pedig elegánsan behajoltam Elliot előtt, hogy a lehető legjobban angolos legyek és  felé nyújtottam a kezemet. - Felkérhetem egy táncra? - kérdeztem, és kacsintottam is hozzá, mert azzal méginkább lenyűgözőbb voltam.
ha beleeegyezett, hátbevezettem a táncterembe, ahol éppen Csajkovszkij Virágkeringője ment. Szerettem keringőzni, elegáns volt és olyan művészi. Az egész táncolást szerettem, és mivel volt részem bálokban jócskán ragadt is rám tudás. Modnjuk én még élveztem is a lépéseket, a testek közötti összhangot, a szabályos mozdulatokat, amik rendszert és valami csodálatosat teremtettek. Benjamin is tudott táncolni, de mindennél jobban gyűlölte, neki túl unalmas volt. A táncban belefeledkeztem Elliotba, és a kettőnk ritmusába. Észtre sem vettem, hogy telt az idő, hogy egymésra hangolódva léptöünk a zene ütemére. Csak ő volt és én, a táncunk pedig rólunk szólt. AHogy véget ért a dallam, jött a taps, az elérzékenyült rokonok, én pedig a show kedvéért meg a magamért is, közel vontam magamhoz ELliotot.
- Gyere, Nyuszi nyűgözzük le őket - suttogtam, és lágyan megcsókoltam. A tánc végén aztán lehúztam a parketről, hogy magamhoz vegyek némi alkoholos puncsot, mert a gyerekek kedvéért volt alkoholmentes is.
- Ne mondd, hogy nem élvezted - viygorogtam elégedetten, de aztán alig volt pár pillanatnyi szusszanáunk, komor arccal, fájdalmasen ismerős vonásokkal megjelent Michael is. Olyan volt, mintha apa hasonmása lett volna,pedig ő volt az idősebb. Összeszorult a torkom, és éreztem, hogy legszívesebben megint elmenekülnék innen. Anya után az ő szemébe volt a legnehezebb belenézni. Mitch volt a csaldában az, aki természetileg hasonlított rám. Komoly volt, okos, és relytéjes. Apa esküdözött, hogy valami kém, és mint kiderült, tényleg az volt. Le emrtem vonla fogadni, hogy midnent tudott még rólunk is. Egy ideig csak komoran mért végig, miközben mellette a gyönyörű felesége, Dorothy zavartan écsorgott, és inkább Elliot felé lépett.
- Jajj, hát sokkal helyesebb vagy, mint azokon a képeket, amit Rica mutatott - lépett hozzá közelebb meleg mosollyal az arcán.  Anyát mindig is Ricának hívta, és apa szeirnt az első pillanattól kezdve a legjobb barátnők voltak, ahogy találkoztak. - Tudom milyen az első rokon áradat... Túl sokan vannak és állandóan veled akarnak foglalkozni. Dorothy vagyok, de hívj csak nyugodtan Doddynak. Mondd, hogy bírod? - kérdezi törődően.
- Hmm, csá Mitch, mizu? - kérdeztem lazán közben, mert kezdett nagyon nehéz lenni  körülöttem a levegő. Mitch nézett hosszan, aztán csak elsóhajtotta megát, magához rántott és megölelt. Hirtelen egy rövid pillanatra olyan volt, mintha csak apa ölelt volna magához, de tudtam, hogy csak az érzelmeim játszottak velem. Az eszem rögtön visszaterelt a realitás talajára.
- Halálra aggódtam magam miattad. Eltűnsz évekre, aztán felbukkansz, mindenféle kalamajkába keveredsz, és férjed lett - sorolja fel hivatalos hangon a lajstromom. - Hidd el, ha nagyon kellett volna, közbe avatkozom - jelezte felém enyhén uzalva a metrós esetemre, Feryll lányával. Tudtam, persze. AHogy azt is őt kínozza a legjobban a lelkiismeret azárt, ami történt velünk. A testvérével. A kedvenc unokahúgával. De akkor még csak Nagy-Britanniában sem volt.
- Nos, ELliot! - fordult végül felé, mély hangjával üdvözölte, aztán féléánk moslyra húzta a szályát. Az embre nem is hinné, Mitch milyen szégyellős tudott lenni. - Örülök, hogy végre személyesen is megismerhettelek.

◂ you ▸

2002. augusztus 31.

◃a i d e n▹

you’re making me
forget my past

style: wedding outfit… again ║ zene: in the silence

Legszívesebben odahajoltam volna Aidenhez, hogy megkérjem, menjünk el, ne beszéljünk több rokonnal. Talán csak az Ash nevű kisfiú javított némileg a helyzeten, ahogy aranyosan a karomban ficergett, csakhogy már egy egészen kicsit túl nehéz volt. Éreztem, hogy dőlök el vele.
– Többször kéne súlyzóznod – közölte Aiden a kisebb pánikrohamra, majd könnyed mozdulattal átvette a fiút. Azonnal Muci lett a figyelme középpontja és máris érdeklődni kezdett a cigi iránt. Hiába nem volt meggyújtva, már így is éppen elég érdekes jelenség volt neki.
– Anya, ha nagy leszek, nekem is lehet olyanom? – faggatózott az addig néma nőre bámulva. Aztán végre megszólalt az anyja is, közölve, hogy Aiden rossz példát mutat. Erre csak elmosolyodtam, figyelve, hogy ne nevessek fel túl hangosan. Ahogy Ash távozott, a hangulatom is visszatért a menekülhetnékhez. Nem akartam ott lenni többet.
–   Hát igen, értem itt mindenki rajong – mondta Aiden, ahogy a tekintetemmel követtem a ksifiú tekintetét még hosszú percekig. Talán beszéltünk már a gyerekekről, meg hogy Aiden szeretne egy kislányt. Nekem a neme mindegy volt, egy Aiden hasonmás kisfiúval is ellettem volna, ha őt éppen az teszi boldoggá. Amikor eldöntöttem, hogy vele akarok lenni az alkalmazkodást választottam. Akartam gyereket, mert miért is ne akartam volna szülő lenni… de Aiden ennél fontosabb volt. Ha nem akart, hát én sem akartam. –  Felkérhetem egy táncra? – kérdezte aztán, erre egészen meglepődtem.
Kellett egy pillanat, hogy az ujjai közé csúsztassam a kezemet. Ismerős dallam csendült, a lábammal finoman követtem, ahogy Aiden vezetett. Imádtam a karjai közé simulni közben, átadni magam a ritmusnak. Szerettem, hogy ilyen jól táncol, hogy mellette a tanult lépések könnyedén kapnak szárnyra. Tökéletesen mozogtunk a tánctéren is. Hagytam, hogy Aiden közelebb vonjon magához.
– Gyere, Nyuszi nyűgözzük le őket– suttogja és megcsókolt. Tökéletes zárása volt az addigi légies mozdulatsornak. Hagytam magam levonni a táncparkettről, ahogy a zene véget ért és mindketten magunkhoz vettünk egy-egy pohár alkoholt. Nagyjából azonnal kortyoltam belőle egy keveset. Még az sem zavart, hogy gusztustalan puncs volt. – Ne mondd, hogy nem élvezted – vigyorodott el aztán.
– Mindig élvezem, ha deréktájon összedörgölőzünk. – Kacsintottam rá és nagyot kortyoltam a puncsból megint. Túl édes volt, de pont elég alkoholos ahhoz, hogy kicsit fejbe verjen.
– Lépjünk el dugni… – súgtam felé és beleharaptam a nyakába. Aztán megjelent megint valaki, hogy elrontsa a szexi pillanatunkat. Klasszikus. Már-már megszoktam, hogy sosem fognak leszállni rólam.
– Jajj, hát sokkal helyesebb vagy, mint azokon a képeket, amit Rica mutatott – magyarázta nagy lelkesen. Zavartan pislogni kezdtem, de nem tudtam még egy „hát kösz”-t is kinyögni. – Tudom milyen az első rokon áradat... Túl sokan vannak és állandóan veled akarnak foglalkozni. Dorothy vagyok, de hívj csak nyugodtan Doddynak. Mondd, hogy bírod? – Folytatta. Erre persze csak még jobban összerándult a gyomrom, mégis hogyan mondhattam volna ki, hogy ez az egész KURVA SZAR.
– Ő… én Elliot vagyok. – Mutatkoztam be. – Minden oké… vagy ilyesmi…
Aztán persze a pasas is letámadott, miután kidumálta magát Aidennel. Sajnos nem hallottam, mi a téma, mert a nő nem hagyott békén és minden áron meg akart ismerni.
– Nos, ELliot! – Mondta. – Örülök, hogy végre személyesen is megismerhettelek. – Csak biccentettem, aztán belekaroltam Aidenbe és félre húztam. Ezen a ponton már egyenesen úgy éreztem, hogy nem fogok tudni még egy bemutatkozást elviselni. Nem csak, hogy zavarba hozott, de még irritált is, hogy egyetlen nevet sem tudok megjegyezni. Ráadásul még a szexis flörtölésemet is megzavarták.
– Haza akarok menni. – Közöltem nyafogós hangon. – Szexelni akarok, veled lenni és… veled lenni! – Még a lábammal is dobbantottam egyet, jelezve, hogy mennyire legem van ebből az egészből már.

[2002. augusztus 31.outfitToday we will sell our uniform, live together]

2002. augusztus 31.
outfit

Today we will sell our uniform, live together

A családi bálok sosem voltak unalmasak, a végére legalább anynira elszabadult mindig az őrültek háza, mintha csak hirtelen mindeki Benjaminná vált volna. Egy-két kibvétellel teljesen bekattantak a rokonok, és elidnult a buli is, mert csak én szerettem a nyugodt bálias hangulatot a családban egyedül, vagy estelgeg Cheyenne, meg Michael. Utóbbi most is olyan komolyan bámult rám, mintha csak fejben sorolná össze, mennyi törvényt szegtem meg az elmúlt pár hónapban. Igazából igyekeztem jófiú lenni, de... volt egy két ember, akit el kellett tennem láb alól. Főleg ha ellopják előlem azt, amiét én akartam megszerezni. De aztán csak ellágyultak a vonásai. Elliotnak mellettem annál kevésbé.
kicst mnég lüktetett bennem a táncunk tüzes lenyomata. Ketten olyan tökéletesen működtünk együt. hogy ha nyálas lettem volna, önmagamhoz képest is, akkor azt mondanám ő a másik felem az aki mégis ugyan olyan rengeteg dologban, mint én, mégis telejsen más. Ez nem az az iker érzés volt, hanem sokkal inkább mélyebb és érzelmesebb, más fokon égett velem együtt ELliot. Minden kis veszekedés, minden kis hiszti csak még jobban szerethetőbbé tette, és engem a kor sem érdekelt, számomra kortalan volt. Csak Elliot volt és nem érdekelt vonla az sem, ha ráncai vagy ősz hajszálai lettek volna. Csak legyen midnig olyan Elliotos.
- Haza akarok menni.  Szexelni akarok, veled lenni és… veled lenni! - dobbantott egyet a lábával, mire két kezem közzá fogtam az arcát, hogy mondjak valami nyugtatót, de akkor kiugrott egy kislány mögülünk. Pisze orrát magasra tartva személt minket, hosszú, barna haja kócosan omlott a vállára, barna szeme pedig fürkészően kutatott minket.
- Ti felnőttek folyton csak a szexre gondoltaok - forgatja meg a szemét, majd körbesétálja ELliotot meg engem. Mary volt, a legfiatalabb gyereke volt Mitchnek. - Olyan állatias hangotok van közben, abban mi a jó? Anyáék azt hiszik nem hallom... De hallom... - fújtat egyet majd megáll mellettünk.
- Helló, Mary - pillantottam le rá, és szinte még most sem hittem el, hogy az a kisllány, aki húgom ölében ücsrögött a legtöbbet már 11 éves volt. - Tudod mi most éppen fontos megbezsélést tarunk a férjemmel, szóval ...
- Nem, nem megyek el. Meg akarom nézni közelebbről a pasast - nyomakodott előre és felágaskodott Elliothoz. - Ha bármikor is fájdalmat okozol Aidennek, megetetem veled a golyóid - pipiskedett fel hozzá, majd elhátrált és ránk nézett. - Nem ti vagytok az elsők, akik le akarnak lépni. Szóval aha. Seígtek nektek... De nem ingyen. Kérek puszit utána - húzta ki magát hercegnősen, majd intett, hogy kövessük.
- Neked is tetszik Aiden segge? - kérdezi út közben Elliottól, mire én összevont szemnöldökkel néztem rá. Oké, hogy cska bátyjai voltak, és talán Isaac meg Oscar nem volt rá olyan jó hatással. Közben egyre beljebb megyünk a folyosókon, és már szinte a konyhán is túlmentünk.
- Mary, hogy beszélsz? - kérdeztem kissé méltatlan hangon. Valahogy nem volt szép egy lánytól... Na meg egy 11 évestől ilyen rossz szavakat hallani. Ha lányom lesz ő egészen biztosan nem fog így bezsélni, hiába káromkodik úgy elliot mint egy kobold. - Három bátyja van - súgtam oda út közben Elliotnak, miközben elmagyaráztam neki, hogy biztosan ők is leléptek. benyitott egy kis fészerbe, amiben félhomály uralkodott, és állt ott egy kandalló. Sötét volt, mary előttünk ment, szóval megengedtem magunknak egy kis tapit. A kezem Elliot domborodó nadrágát simogatta és tudtam, hogy ezzel kikészítettem.
- És ezt te találtad? Ügyes - hümmögök, majd mielőtt a kissé rozoga hopporért nyúlnék, Mary elcseni, és a háta mögé dugja, hogy követelje magának a puszit. Elvigyorodok Elliot felé, majd megpuszilom a homlokát a kislánynak.
- Tőle is akarok! - makacskodott, majd amikor Elliot méltóztatott neki puszit adni, a kezünkbe nyomta a poros edényt. - Csak mondd, hogy az Abszol Útra, és már onnan oda mentek ahova akartok. Hoppanálgatni abban a nagy tömegben sokkal uncsibb - vigyorog ránk, majd szökdécselve elillan, én pedig belenyúlok ELliot nadrágjába, hogy érezzem a forró bőrét, miközben a kandalló felé tolom.
- Na húzzunk innen, Nyuszi.

◂ you ▸

2002. augusztus 31.

◃a i d e n▹

you’re making me
forget my past

style: wedding outfit… again ║ zene: in the silence

A tánc más volt. Kicsit megnyugtató, kicsit még is tűzes és izgató… de alighogy véget ért, megint a kettőnk buborékán kívül találtam meg egy családi parti kelleső közepén. Nem értettem miért érdekeltem annyira mindenkit, miközben én csak menekülni akartam jó messzire innen. Csak Aidenhez akartam bújni meztelenül, boldogan, kicsit szorosabban ölelkezve. Nem tudom, valahogy inkább vágytam a kettőnk meghittségére, semmint, hogy itt tolongjak és mosolyogjak megjátszva mindenkire. Túl fáradt voltam már ahhoz, hogy ezt elviseljem. Ennek pedig dacosan hangot is adtam… és még folytattam is volna, de akkor hirtelen valami gyerek jelent meg, kócos, barna hajjal mellettünk.
– Ti felnőttek folyton csak a szexre gondoltaok – közöltem, majd még a szemét is megforgatta. Úgy sétált körbe, mintha valami nevelőnő lenne és most a sarokba állítana, mert azt akarom, hogy Aiden dugjon meg. – Olyan állatias hangotok van közben, abban mi a jó? Anyáék azt hiszik nem hallom... De hallom... – állt meg hirtelen mellettünk.
– Helló, Mary – köszönt neki Aiden végül. Csak ez nyugtatott meg, hogy nem egy lelencgyerek, aki belógott ide az ingyen kajáért – habár az figyelemre méltó lett volna –, hanem valakinek a kölyke a jelenlévők közül. – Tudod mi most éppen fontos megbezsélést tarunk a férjemmel, szóval ...
– Nem, nem megyek el. Meg akarom nézni közelebbről a pasast – lépett még közelebb, majd felágaskodott úgy, hogy szinte a szemeimbe tudjon nézni. Egészen közel volt, én pedig azon agyaltam vajon, mennyire mentem össze az elmúlt hónapokban. Oké, azt mondják harminc után már csak lefelé van… de az én gyomromban egy konkrét görcs uralkodott el. – Ha bármikor is fájdalmat okozol Aidennek, megetetem veled a golyóid – állt lábujjhegyre aztán.
– Szuper… – közöltem kissé talán túl nyers stílusban. – És az ő golyóit ki tépi le, ha megissza a kávémat reggelente… – nyafogtam. – Na jó, tudod mit, mi most elhúzunk. A golyóimnak éppen egész más dolgai vannak. – Folytattam annak reményében, hogy estleg félre állt és befejezi az előttem toporgást.
– Nem ti vagytok az elsők, akik le akarnak lépni. Szóval aha. Seígtek nektek... De nem ingyen. Kérek puszit utána – magyarázta. Reméltem, hogy nem olyan puszit akar majd, mint Merel, amikor kábé pontosan ekkora volt. Nem akartam egy újabb kiscsajt, aki belém szeret. Elég gondom volt abból is, pedig én aligha tápláltam az érzéseit.
Szerencsére kiléptünk a kölyök után. Reméltem, hogy tud valami helyet, ahol senki sem zavar meg és el tudunk menni feltűnés mentesen.
– Neked is tetszik Aiden segge? – kérdezte. Miért neked is bejön? – kérdeztem volna vissza. Azonban mielőtt megszólalhattam volna, Aiden már cseszte is lefele, hogy hogyan beszél… nem, mintha nem szokhatta volna már ezt meg Lulutól amúgy. Az a gyerek még ennél a kölyöknél is sokkal nagyobb szájú.
– Mary, hogy beszélsz? – A hangszíne megint olyan szexin apukás volt, ami eddig is olyan bájosan állt neki. – Három bátyja van – súgta aztán útközben oda nekem.
– A méreteidet is kérdezhette volna, nézzük a jó oldalát… – vontam vállat. Már fenn sem akadtam az ilyesmint, de hát Aiden nem tudhatta, min mentem át mindezidáig. Valójában Merelről sem tudott, ám azt egy cseppet sem bántam. Nem akartam magyarázkodni… még erről is. Tudom, hogy fura múltam van.
Apró fészerbe érkeztünk, ahol a félhomályban éppen csak ki lehetett venni, hol is vagyunk. Aiden is kihasználta a sötétet. Éreztem, ahogy a nadrágomra simított, éppen ott, ahol a legérzékenyebb vagyok. Kicsit beleremegtem az érintésébe… de a nyögést egy hangosabb torokköszörülésnek álcáztam. Lehet, hogy ez a Mary gyerek nagyszájú, de nem kell tudnia, milyen perverz Aiden.
– És ezt te találtad? Ügyes – mondta Aiden. Én addigra már túlzottan is kanos voltam, hogy bármit felfogjak. Csak hagytam magam a kandallóhoz vezetni, ami furcsán porosan állt. Reménykedtem benne, hogy működik. Mielőtt a hopp-porért nyúlhatott volna Aiden, Mary elcsente, hogy így követelje ki a pusziját. Meg is kapta éppen a homlokára.
– Tőle is akarok! – Makacskodott. Ezért fintorogva közelebb hajoltam és gyors puszit leheltem az arcára. Így végül csak megkaptuk a hopp-port. – Csak mondd, hogy az Abszol Útra, és már onnan oda mentek ahova akartok. Hoppanálgatni abban a nagy tömegben sokkal uncsibb – mondta és végül szökdécselve eltűnt. Nem bántam, hogy kettesben maradtunk. Valahogy Aiden keze egyre veszélyesebb helyekre tévedt. Persze, ha nem lettem volna olyan sovány, nem lett volna könnyű dolga. Nem tudott volna csak úgy mélyen bemasszírozni a nadrágom alá. Azért odanyúltam és kigomboltam neki, nehogy eltépje a ruhadarabot. Közben már nyöszörögtem is kicsit. Mikor lett ilyen kínzóan perverz?
– Remélem jól szórakozol… – nyögtem fel egy kicsit. Tudtam, hogy elégedett magával, ezért hagytam magam a kandalló felé tolni.
– Na húzzunk innen, Nyuszi. – Zöldfény villant, mi pedig már otthon is voltunk némi forgás és tapizás után… hogy végre megadjuk magunkat a vágyainknak…

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT
A helyszín szabad.

[2003. március 12.⭃ Csak a hormonizék... ⥷tükörképem]

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
tükörképem

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

- ne aggódj, semmi nem látszik rajtad, és nem híztál - súgtam oda Esthernek bíztatás képpen. Iagzából én tényleg nem léáttam rajta olyan hatalmas nagy változásokat, de lehet azért mert szinte minden nap találkoztunk és együtt voltunk. Igyekeztem a szabadidőmben vele lenni, hogy vigyázhassak rá.
Beléptünk az Aranypezsgőbe. Igazából anya ragaszkodott hozzá, hogy legalább én képviseljem a családot vele együtt, ha már Aiden nem ért rá, mert éppen Elliottal veszekedett  afalon vagy a bánat tudja mit csinált. Nem igagzán repestem ettől a báltól örömömben, de anya elég határozottan leordította a fejemet, hogy iagzán nem hozhatnék szégyent a nevemre. Szóval igen, megjöttem ebbe a hülye bálba, amiktől állandóan viszolyogtam és általában mindig csináltam valami hülyeséget vagy bajba keveredtem, mert untam az egészet. Nem is értettem anyám miért erőltette. Bár meg kell hagyni, most sem estem túlzésba, nem voltam a legdrágább felszerelésben, egy laza cuccot választottam, meg hát nem voltak nekem olyan öltönyeim, mint Aidennek. Amúgy is utálom mindennnél jobban a nyakkendőt.
- Gyönyörű vagy - súgtam azért oda Esthernek, miközben bementünk a bálterembe, ahol persze minden aranyvérű már a szokásos módon fogadott. jajj, ez a Benjamin hát sose nő fel. Még midnig jobb, mintha olyan karót nylet izé lettem volna, mint ők. Mindig is szartam a szabáylokra és az etikájukra, nem úgy, mint Aiden, aki még a végén már saját személyét is a szabályai közzé szorította be. Nekem ez nem ment és kész.
- Téged nem feszélyez ez? Szerinted leléphetünk úgy, hogy sennki se figyel? - kérdeztem, miután körbeálltak minket egy halom ismerős család. Persze nem voltam velük goromba meg segfej, csak egyszerűen nem érdekeltek a formaságok és engem gondoltak inkább annak. Anya és apa ismerősei meg családtagjai voltak itt, szóval tudhatták, hogy tőlem nem számíthatnak semmi olyan eleganciára, mint Aidentől. Legalább nem kolbászoltak itt olyan Malfoy félék, akiktől rosszul voltam.
- Ó, Hát itt vagy, Ben, nahát milyen modern ez a ruha. Azt hiszem az apádra ütöttél, az esküvőjükön farmert vett fel - kuncogott Mrs. Merryweather. Hát igen, valahogy apáról jobban el tudtam képzelni, hogy laza volt még az ilyen alkalmakon is. találtam róla egy fényképet, még diák korából, ahol hosszú haja volt, mint a Beatlesnek.
- Ó, és milyen bájos a barátnőd is, az unokáim nagyon szeretik a könyveidet, Esther drágám, alig várjuk a következő felolvasást - moslyog, bár látványosan a tekintete Ethert végigmérte. Megköszörültem a torkomat, mielőtt bármit kérdezhetett volna és odahúztam Esthert a puncsos pulthoz, ahol sok süti is volt.
- Merlinre, azt hittem sose veszi le a szemét a hasadról - sóhajottam, miközben töltöttem magunknak puncsot, A távolban kiszúrtam anyát és a pasiját is,a ki persze pont ebben a pillanatban nézett ide, és láttam ahogy végig mért minket. Szinte látszott az arcán, hogy ahogy engem végigmustrált teljesen kiakadt. Meg is indult felénk.
- Ajaj - forgattam meg a szememet vigyorogva.

[csak a hormonizék…]

csak a hormonizék…



Ben
2003. március 12.

style

Gyönyörű, hófehér ruha volt, ami pontosan úgy simult a testemre, ahogy kellett… legalább is egy hónappal ezelőtt, mikor elkezdtünk erre a valamire készülődni. Azt hittem, nem lesz gond, hogy a testem majd nem nő meg ilyen hirtelen, mégis ma reggel, amikor a ruhába akartam bújni, már alig tudtam összehúzni magamon a cipzárt. Legalább ezerszer mondogattam el csendesen, hogy: „ezt nem hiszem el…”
– ne aggódj, semmi nem látszik rajtad, és nem híztál – súgta oda Benjamin, mintha nem látná azt a domborodó hasat. Talán sokat ettem, de egyelőre csak ott látszott meg a hízás, éppen úgy, ahogy a terhes nőknél szokott.
– Ben… úgy nézek ki mint egy bálna! – mondtam, szinte visítva. Semmi kedvem nem volt ehhez a csillogáshoz. Ben is egyszál farmerbe jött, miközben én próbáltam kitenni magamért. Nem háborodtam fel, csak éppen a sírás kerülgetett még emiatt is. Komolyan, már kezdett minden szép lassan az idegeimre menni.
– Gyönyörű vagy – suttogta tovább, ahogy beléptünk a bálteremben. Éreztem, ahogy a duzzadt bokán fájdalmasan lüktet a pezsgőszínű, tűsarkú cipőben. Mégsem engedtem, hogy kiüljön az arcomra, mert mindenki minket bámult. A hasamat bámulták, miközben én még csak elrejteni sem tudtam magamat. Az ujjaim között szorongatott vékony borítéktáska, aligha volt elég erre.
– Téged nem feszélyez ez? Szerinted leléphetünk úgy, hogy sennki se figyel?
Megköszörültem a torkomat. A senki sem figyel helyzete ugyanis cseppet sem állt fenn. Nagyon is figyeltek. Bent a farmer miatt, engem meg azért, mert egyértelműen látták rajtam, hogy terhes vagyok. Nem illettem ráadásul ide sem, mert nem voltam aranyvérű… és ezt mindenki tudta. Többen pletykáltak is a társaságban arról, hogy miattam fog tönkre menni a család hírneve, mert még Aiden is egy Rowle-t vett el.
– Ó, Hát itt vagy, Ben, nahát milyen modern ez a ruha. Azt hiszem az apádra ütöttél, az esküvőjükön farmert vett fel – jelent meg valami nő. Valami nő… azt hiszem Mrs. Merryweather, akivel egyszer már volt szerencsém találkozni egy korábbi eseményen. Ráadásul most is azonnal rám bámult. – Ó, és milyen bájos a barátnőd is, az unokáim nagyon szeretik a könyveidet, Esther drágám, alig várjuk a következő felolvasást – a mondandója közben alaposan végig mért. A tekintete megpihent a hasamon is.
– Hamarosan az is lesz… – magyaráztam zavartan, de szerencsére Ben észrevette, hogy mindjárt elsírom magam. Megfogta a kezemet és odahúzott a puncsos pulthoz. Még fel is vettem egy poharat, hogy úgy tűnjön, mintha innék alkoholt, pedig már jó ideje nem ettem, akármekkora szükségem is volt rá.
– Merlinre, azt hittem sose veszi le a szemét a hasadról – szólalt meg aztán Ben. A tekintetem a sütire vándorolt, de szerencsére a helyzet eléggé elvette az étvágyamat. Sírni és hányni tudtam volna felváltva, de egyszerre is.
– Ajaj.
Ekkor pillantottam meg Ericát és Johannt, ahogy együtt, szépen kicsípve beléptek a bálterembe. Legszívesebben bebújtam volna Benjamin mögé, hogy elrejtőzzek… de Erica kiszúrt… és kiszúrta a hasamat is, szinte azonnal.
– A fenébe… Ben… – takartam el magam a táskával, de ahogy közelebb sétált hozzánk a Fraser család második fele, megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. – Erica! Johann! – öleltem meg őket. – Isteni a puncs, kóstoljátok meg!

[2003. március 12.⭃ Csak a hormonizék... ⥷tükörképem]

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
tükörképem

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

Esther gyönyörűen nézett ki a ruhájában, szinte kiragyogott a tömegből, és a kidomborodó hasa is olyan édesen állt neki. Szerettem csak úgy odafeküdni mellé, amikor éppen volt rá lehetőségünk egy kis összebújásra, és csak hallgattam az ő légzését, és a kezemet a hasán nyugtattam. Az jutott az eszembe, hogy apa és anya vajon milyen voltak együtt, amikor engem és a Aident várták. Chrissie-nél élénken élt bennem a kép, ahogy anya magából kikelve hol ordibált, hol teli torokból zokogott, hol pedig egyfolytában csak a csokibékát evett. Apa meg csak mosoloygva nézte, miközben mi nem tudtuk ezt hova tenni, hogy mi történik. Azért annak örültem, hogy Esthert a sírás keürlgette álétalában és nem ordítozott úgy, hogy még a tárgyak is bombáztak tőle, mint anyánál. Volt nekünk ehhez egy kifejezetten jó búvó helyünk a lépcsőfeljárónál. A padlásra nem mertünk felmenni mert ott sok cucc volt.
– Ben… úgy nézek ki mint egy bálna! - akadt ki mellettem, én pedig rápillantottam, hogy megint végig mérjem. Ne mintha bántam volna, szerettem Esther formás alakjában gyönyörködni. Lehet, hogy emiatt tartott pont perverznek Aiden, de legalább én értékeltem a tetsi szépséget is.  Próbáltam is megnyugtatni, mielőtt behúzom a bálterembe, ahol egy halom aranyvérű keringett. Engem sosem hatott meg igazán ez a  sok flancolás egyszerűbb voltam náluk, és folyton kiakasztottam mindenkit, mert rosszalkodtam, bajba keveredtem, tökre tettem valami ünnepélyes bezsédet, meg ilyenek. Iagzából most is csináltam volna, csak... Már nem voltam gyerek, és valamennyire így felnőttként kellett viselkednem. Nem mintha ez látszott volna rajtam és a ruhámon.
Iagzából azért is utáltam ezt az egészet, mert túl nagyszájú bagázs volt, akik pletykáltak mindent arról, hogy bizony én szégyent hozok a családomra, és miattam a Fraserek sem lesznek olyan nemesek, mint amilyenek voltak. Rajtam kívül az unokatestvéreim egy részének már aranyvérű párja volt, meg gyerekeik is, Lisa néni oldalával, és azzal, hogy mi volt az amerikai rokonaimmal nem iagzán foglalkoztak Felszínes népség volt ez. És én sosem akartam olyan lenni mint ők. Szerettem beinteni a hülye szabályaiknak is, szóval úgy jöttam ahogy akartam ás azt a nőt szerettem ekit akartam. Más nem érdekelt. És nem fog érdekelni. Apa büszke lenne rám. És ez minden egyes alkalommal erőt ad nekem.
- Itt vagyok, és ha valaki be mer szólni neked, biztos, hogy behúzok neki - húztam ki magam, mielőtt még Merryweather lerohant volna minket, hogy aztán máris menekülhetnékünk támadjon. Most úgy éreztem tényleg nem ártana némi alkohol, hogy kicsit oldotabbá tegyünk a helyzetet, de ha én ittam, akkor általában vagy aludtam, vagy pedig szupermannek képzeltem magamat. Midnegyik elég rossz fényt vetett volna Estherre. Főleg, hogy ő sem ivott a baba miatt, inkább a bálterem felé bámultam, ahol vagy táncoltak vagy csak cseverésztek az aranyvérűek. Basszus, ezek még most is olyan unalmasan lehangoló, középkori dolgokat csináltak. És még a zene is valami béna klasszikus volt.
Inkább magamhoz húztam Etshert, hogy megöleljem, hogy biztonságban érezze magát. Meg amúgy is nekem is jól esett belélegezni a kellemes illatát, és hozzásimulni, miközben a pocakját is éreztem magamon, amitől valahogy megint elölntött valami ismeretlen atyai büszkeség. Persze a pillanatot megtörte anya és Metz,a kik rögtön kiszúrva minket máris felénk suhantak.
- A fenébe… Ben… - suttogta Esther és igyekezett eltakarni magát a táskájával, én meg kihúztam magam. Anya tekintete persze biztos voltam benne, hogy Etsheren megállapodik, de ehelyett láttam, ahogy egyre közelebb és közelebb értm hogy úgy lett egyre idegesebb  és mérgesebb.
- Ajaj. Legalább rám mérges - suttogtam, majd anya már kiabálni is kezdett, miután egyenesen megállt előttem. Az arca ki is volt pirulva, miközben kezét összefonta mérgesen a bársony színű elegáns báli ruhája előtt.
- Benjamin Ray Fraser! Most hogy nézel ki? Szégyent hozol a családunkra, már megint! Most azonnal... - kezdett el heves gesztikulálsába, miközben csettintett és egy bagoly röppent oda hozzá kiejtve a csörégől egy csomagot, ami varázslattal volt összezsugorítva. Esküdni mertem volna, hogy ez egy cseszett flancos ruha. Nyakkendővel. - menj és öltözz át! Esthert is kínos helyzetbe hoztad, hát szégyelld magad! Johann drágám kísérd el a mosdóba és addig ne engedd ki, míg fel nem öltözik! - adta ki az utsaításokat miközben duzzogva elvettem a csomagot. Ennél cikibb nem is lehetett volna.
- Most miért? Mindig azt mondtátok fejezzem ki önmagam! - sóhajtottam, miközben anya idegesen dobogott a magassarkújában. - Jó, csak a nyakkendőt nem fogom felvenni - törődtem bele. Még hallottam ahogy ahogy anya fecsegve érdeklődik Esther után, miközben Metz követett a mosdóig.
- Esther drágám, minden rendben van? Benjamin túl sokat főz?

[csak a hormonizék…]

csak a hormonizék…



Ben
2003. március 12.

style

Próbáltam magam eltakarni a táskámmal, mert bizonyára Erica nem hitte volna el, ha azt mondom benyeltem egy hasdagasztó ártást. Amúgy is hülye kifogás lett volna, de még nem voltam kész arra, hogy elmondjam nekik ezt az egészet.
– Ajaj. Legalább rám mérges – suttogta Benjamin, mikor az anyja távolról kiabálni kezdett – a ruhája miatt – és mire elénk ért, már dühös pillantással mérte végig a fiát. Sejtettem hogy ez lesz, de mégis miért szóltam volna Benre? Látta, hogy én hogyan öltözöm fel, alkalmazkodhatott volna hozzám, de ő így döntött. Talán attól fél, hogy egy furkász ellopja a mandzsettáját vagy a nyakkendő tűjét, nem mintha erre túl nagy esély lett volna egy ilyen partin. Biztos voltam benne, hogy tökéletesen ügyeltek az ilyen apró részletekre.
–  Benjamin Ray Fraser! Most hogy nézel ki? Szégyent hozol a családunkra, már megint! Most azonnal.. –Erica, mintha parancsot adott volna ki heves kézmozdulataival, már érkezett is egy bagoly, mely egy csomaot ejtett éppen oda közénk. Nyilván varázslat volt a dologban és benne egy elegáns férfiruha rejtőzött, tökéletesen alkalomhoz illően. Vajon, ha beismerném Bennek, mennyire szívdöglesztő öltönyben, könnyebb szívvel bújna bele? – menj és öltözz át! Esthert is kínos helyzetbe hoztad, hát szégyelld magad! Johann drágám kísérd el a mosdóba és addig ne engedd ki, míg fel nem öltözik!
A nevelőapa persze büszkén kihúzta magát. Tudtam, hogy Metz imádja a két fiút… neki tényleg ez volt a lehetőség egy családra. A közös nyaralásunk alkalmával volt időnk alaposan elbeszélgetni, mikor Ben és Erica valami mást csináltak. Elmesélte, hogy nem lehet gyerek és ezért megtanult nem vágyni rá, Benjamin és Aiden mégis olyanok neki, mintha a tulajdon fiai lennének. Rudolf emlékére akarta őket családtagként kezelni. Imádtam hallgatni, ahogy erről beszélt, mert tényleg gyönyörű gondolatok voltak és sokszor kaptam azon magam, hogy csak bólogatok ott mellette.
– Most miért? Mindig azt mondtátok fejezzem ki önmagam! – védekezett Ben. Aztán találkozott a pillanátsunk, egy biztató mosollyal jeleztem neki, hogy adja meg az anyukájának magát. Meg is feledkeztem a hasamról és csak leengedtem a táskámat. – Jó, csak a nyakkendőt nem fogom felvenni.
Ben és Metzger távoztak a mosdó felé, mi pedig kettesben maradtunk. Erre jött persze a zavar. A terhességem kezdete óta próbáltam kerülni az ilyen helyzeteket. Nem akartam, hogy valamit kiszúrjon rajtam, ami elárulhatja a dolgokat.
– Esther drágám, minden rendben van? Benjamin túl sokat főz? – Ahogy megéreztem magamon Erica tekintetét, máris elpirultam. A ruhámat kezdtem igazgatni, de ettől persze csak még jobban tapadt a hasamra. Tudtam, hogy már késő bánat, így hát be kellett játszanom az egyetlen ötletemet.
– Ben véletlenül hason talált egy dinnyebűbájjal. – Legyintettem és a kezembe vettem valami koktélt, hogy úgy nézzen ki, mintha innék és nem lennék terhes. – A párnára célzott, de sajnos engem talált el. – Tettem hozzá és megint megköszörültem a torkomat. Valamit tennem kellett, hogy Erica ne nézze a hasamat úgy, mintha máris tudná, miért olyan, amilyen.
– Gyönyörű a ruhád… – Néztem végig rajta. – Malkin? Nem is.. biztos az a francia tervező készítette. A LeSabó, igaz?

[2003. március 12.⭃ Csak a hormonizék... ⥷átöltöztem]

2003. március 12.
⭃ Csak a hormonizék... ⥷
átöltöztem

Hujjuj, édes Jézusom
Aztán most, akkor most mi lesz?
A telefonom se sincsen sehol
Pont mint én
Annyira el vagyok hagyva, hogy nem tudom azt se, hogy én vagyis ki, ja hogy én ki vagyok

Anya kiakadását legalább az egész bálterem hallotta, és azt hiszem midneki uygan arra gondolt. Hogy ez a Bnejamin Fraser már megint szégyent hoz a családjára.  Igazából midnig is ezt kaptam a fejemre, ami nem is nagyon érdekelt. Sosem akartam úgy igazából beilleszkedni közzéjük, a hamis kis játszmáik meg a szánalmas nagyzoló életük valahogy nem vonzott. Nem tudtam úgy játszani itt,a hogyan a szüleim vagy AIden tették. Sőt biztos vagyok benne, hogy Aiden még anyámnál is jobban élvezte ezt a fajta társadalmi életet, és a játékot, amit benne folytathatott. Tökéletes volt és hibátlan, még most is a múlttal együtt is valahogy megint azon kezdett el csámcsogni a társadalmunk elitje, hogy megint milyen polgárpukkasztóan viselkedett Benjamin Ray Fraser. Még mindig gyerekes voltam, és túlságosan is szabadszellemű, aki teljesen alkalmatlan volt a gyereknevelésre. Nagyon féltem attól, hogy mi várhat így ránk a jövőben, mert nem voltam olyan biztos, stabil lábakon álló személyiség, mint anyáék vagy a bátyám. Laza voltam, naiv, könnyelmű és túlzottan is kamasz még, pedug igazán felnőhetem volna már. mintha csak az elmúlt évek ürességét kellett volna bepótolnom, hogy utolérjem magam.
Anyám tehát leordította a fejem, én pedig csak szemforgatva vettem el a szerelésemet és ódzkodva hagytam ott Ericával Etshert, aki egyte kétségbeesettebb volt, miközben Metz csak úgy katonásan németesen aurorosan terelt befelé a férfi mosdóba. Miközben a ruhámmal kűzdöttem, és már csak azért se vettem fel a nyakkendőmet, Esther csodálatos öt percet tölthetett el kettesben anyával, ami amúgy sose jelentett gondot, mert anya imádta őt is, mint úgy nagyjából mindenkit. Csak hát most éppen véletlenül terhes volt, és még csak össze se házasodtunk és alkalmatlan voltam az apaságra és el se mondtuk nekik.
- Ben véletlenül hason talált egy dinnyebűbájjal. - magyarázta Esther és anya meg furcsán pislogott rá, mint aki azon gondolkodik, létehzet e egyáltalán ilyen bűbáj. - A párnára célzott, de sajnos engem talált el - magyarázta tovább, anya meg még inkább a hasát nézhette. Iagzából ugyan olyan okos és éles eszű volt, mint Aiden, aki szempillantás alatt átlát a legapróbb füllentéseken is, így éppen nyitotta volna a száját a kérdésre, ami a fejében motoszkált, amikor Esther igyekezett témát váltani.
- Gyönyörű a ruhád… Malkin? Nem is.. biztos az a francia tervező készítette. A LeSabó, igaz? - Anya könnyen átlátott a füllentéseken, de annálé egyszerűbb volt kizökkenteni, és mivel imádta a ruhákat meg az összes nőies dolgot így végül is egy kicsit kibillent a faggatózásból. Lelkesen végigsimított a ruháján és úgy kezdett bele.
- Jaj, csak nem feltűnt valakinek? Lenyűgözöl, Esther, drágám, még a divatban is otthon vagy. Micsoda remek párjaik vannak az én fiaimnak! A legújabb kollekció, és egyedi színben, amit külön nekem készítettek! A te ruhád is csodálatos, csak nem Malkin báli kollekciójából van? - lelkesedik fel, miközben én is lassan immárom teéjes harci díszben megérkezem Metz társaságában.
- Nem, és nem, nem fogom felvenni a nyakkendőt - magyaráztam neki miközben így is túlöltözöttnek éreztem magam, és odaálltunk anyám meg Esther mellé.
- Jaj, végre férfinak nézel ki, Ben - mért végig anyám szeme, és elégedetten bólintott, miközben belekarolt Metzne. Valahogy bájosan néztek ki és én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy ne képzeljem el inkább oda apát. Nem lett volna szép dolog velük szemben, mert jól láthatóan teljesen odavoltak egymásért. És talán Metz is mintha apával lett volna egyidősi, biztosan ismerhették egymást.
- Kösz anya, légyszi ne égess be a barátnőm előtt - mormogtam, és megfogtam Etsher kezét. Anya csak megforgatta a szemét és éppen idnulni készült. - Jól vagy? Nem vett észre semmit, ugye? - kérdeztem tőle halkan.
Amikor aztán úgy tűnt, hogy megússzuk az egészet, hirtelen odajött egy házimanó és a híres arany pezsgőből kínált minket. Anya persze visszafordult felénk, és kérdezés nélkül mindenki kezébe nyomott egy-egy üveget és büszkén kihúzta magát.
- Koccintsunk és igyunk a családunkra! - mondta, én pedig Estherre néztem, aki nem ihatott alkoholt.

[csak a hormonizék…]

csak a hormonizék…



Ben
2003. március 12.

style

Tudtam, hogy kevés lesz divatkérdésekkel traktálnom Ericát ahhoz, hogy eltereljem a figyelmét a nyilvánvalóról. Ezt már bőven nem lehetett puffasztó ételekre fogni… tudtam én. Csakhogy nem szerettem volna még leleplezni magamat. Túlságosan féltem a véleményétől, hogy fiatalok vagyunk ehhez, meg értelneke. Hiába volt Aiden és Benjamin egy idősek, mégis valahogy Aiden felnőttesebbnek hatott a család szemében. Erica szemében meg pláne. Egyformán szerette a fiait, de másképp kezelte őket.
– Jaj, csak nem feltűnt valakinek? Lenyűgözöl, Esther, drágám, még a divatban is otthon vagy. Micsoda remek párjaik vannak az én fiaimnak! A legújabb kollekció, és egyedi színben, amit külön nekem készítettek! A te ruhád is csodálatos, csak nem Malkin báli kollekciójából van? – lelkesebben kérdezett ezúttal, mintha rákapott volna a csalira.
– Malkin új kollekciója gyönyörű, visszafogottan elegáns. – Bólintottam és végig simítottam a ruhán. Ez persze nem segített azon, hogy elrejtsem a hasamat, sőt csak még inkább kirajzolódott. Biztos voltam benne, hogy Erica máris egy felelőtlen csitrinek tart.
– Nem, és nem, nem fogom felvenni a nyakkendőt – érdkezett vissza Ben Metzger társaságában. Ha jól halottam Johann csak azt ajánlotta fel neki, hogy megmutatja hogyan kell felkötnie magára. Engem viszont egészen magával ragadott Benjamin öltönyben… ő talán nem is látta, milyen helyes benne, mennyire szépen kiemeli a széles vállát, az izmos karjait.
– Jaj, végre férfinak nézel ki, Ben– jegyezte meg Erica. Míg az ő hangja szigorú volt, én rajongó tekintettel néztem végig rajta. Azonnal bele is karoltam és a vállához nyomtam az arcomat.
– Kösz anya, légyszi ne égess be a barátnőm előtt – közölte Ben, én pedig hagytam, hogy megfogja a kezemet.
– Nagyon szexi vagy… – súgtam oda felé, ahogy kicsit még jobban bújtam. Csak mellette éreztem magam biztonságban mióta apámmal volt az a kis incidens a házuk hátsókertjében. Ericának inkább azóta sem említettem, hogy csak úgy felbukkant a semmiből és fenyegetőzni kezdett. Nem akartam, hogy tudja, Ben miattam keveredett bajba… így sem voltam benne biztos, hogy kedvel engem.
– Jól vagy? Nem vett észre semmit, ugye?– súgta felém Ben. Csak megköszörültem a torkomat, majd megrántottam a vállamat. Fogalmam sem volt, hogy Erica mit látott, vagy mit hitt. Az igazat megvallva már az első perctől kezdve a hasamat méregette, mint mindenki más is. Igen. Megszületik ez a gyerek és Benjaminék sem lesznek tiszta vérű család. Ismertem a történetet, mert minden egyes barátnőmmel átrágtam már ezt a témát… habár nem mondtam el, hogy mi a helyzet. Csak a „mi lenne, ha” részig jutottunk el. A legtöbben azt hitték, hogy Ben és köztem ez megint csak egy futókaland, mielőtt jön egy újabb Rayla, aki lecsapja a kezemről őt. Érdekes, mert nekem ez a forgatókönyv még csak meg sem fordult a fejemben.
– Egy kis pezsgőt? – szólította meg Ericát egy pingvin ruhába bújtatott pincér. Majd nagy mosollyal benyomta közén a tálcát, hogy vehessünk róla egy-egy pohárral. Az aranyló színű löttyben a buborékok mellett kicsi, csillogó szilánkok is megjelentek.
Mielőtt még eszembe jutott volna egyetlen kifogás is, már a kezembe nyomott Erica egy poharat. A pincér távozott, mire az anyósom kihúzta magát és elegánsan magasba emelte a kezében szorongatott talpas poharat. Még ezt is olyan stílusosan csinálta… de éreztem, hogy csak ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból.
– Koccintsunk és igyunk a családunkra! – Emelte meg a poharat, éreztem, hogy figyel, hogy Benjamin is figyel. Fogalmam sem volt, mit tegyek, így hát a számhoz emeltem a poharamat… egy kortytól még nem lehet baj… ugye? Remegő kézzel dugtam az ajkaimhoz, de hezitáltam és kicsit bepánikolva pillantottam Benre.
Ahogy megéreztem a nyelvemen a pezsgőt, azonnal öklendezni kezdtem. Megpróbáltam a szám elé kapni a kezemet, de nem sikerült visszatartanom sehogy sem, egyenesen Erica elegáns ruhájára hánytam.
– Azt hiszem… túl sokat ittam.