+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  London
| | |-+  Abszol út
| | | |-+  Zsebpiszok köz
| | | | |-+  Deranged Delicacies
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Deranged Delicacies  (Megtekintve 3077 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 06. 24. - 12:17:17 »
+4

Merel Everfen pennájából


Az Abszol út és Zsebpiszok köz sarkán, éppcsak az utóbbira nyíló bejárattal, áll a nagyon, mármár kaotikusan szines Deranged Delicacies cukrászda. Specialitásuk a bizarr, a szokatlan, és jellemzően a kihívó, netán polgárpukkasztónak is mondható, és mindez sütemények formájában.

Klasszikus termékeik közé sorolhatóak ilyenek, mint a Szinesztéziás Sütemény, mely egyesek szerint kék-zöld pöttyös ízű, mások az illatát azonosítanák egyértelmű baritonként. Beszámolók alapján mindenkinek más-más abszurdumként jelenik meg az ízvilág, de egyben minden fogyasztója egyetért: ha túl sokat eszel belőle, az érzékeid hajlamosak összetéveszteni magukat egymással pár napig.
Másik klasszikusuk a Woodoo-fánk, ez első pillantásra csak annyiban különbözik egy egyszerű cukormázas fánktól, hogy emberforma alakba sütik, viszont ha a szemébe nézel valakinek a fogyasztása közben, az érezni fogja a harapásokat a figurának megfelelő helyeken - általában izgatóbb, mintsem fájdalmas mértékig.
De számtalan más, hasonlóan szokatlan édesség is megtalálható náluk, csak néhány további példaként említve az ehető Füstölt Füstöt, a tényleg Minden Ízű Tortát - köztük elvontabbakkal is, mint például a "győzelem" vagy épp "bosszú" ízei, a klasszikus vanília, pacal, és törött számítógép mellett, - valamint innen származik a Visszanyaló Fagyi is, amit a debütálása nyarán más fagyizók készletei közé is becsempésztek.
Maga a cukrászda viszonylag kicsi, odabent csak egy-két asztalnak van elég hely a vendégek számára, viszont a cukrászda kiszolgál elvitelre, és egyedi megrendeléseket is elkészítenek alkalomadtán.
Naplózva

Leah Barlow
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 11. 22. - 18:17:09 »
+1


Sean Westerfeld

2002. DECEMBER 23.

Két nappal ezelőtt

Fel-le járkáltam a nappaliban és idegesen csavargattam a hajam. Egyszerűen nem tudtam eldönteni, még is mit csináljak. Kezdtem ideges lenni, de ettől már csak nem hátrálhatok meg. Minden előkészítést megtettem, de most még is úgy érzem, hogy talán Jo-nak van igaza és nem kellene, túlgondolom a dolgot és egyszerűen el kellene felejtenem a dolgokat. De a lelkiismeretem ott szól a fejemben, hogy mit is kellene csinálnom és mi a helyes és talán nem kellene ennyit aggódnom, elvégre nem is ő lesz bent, még csak nem is személyesen neki fogom odaadni, szóval kár az izgalomért.
- De úgy izgulok!-Kiáltottam a nappali csendjébe, halálra rémítve NeMo-t, akiből elkezdtek kipötyögni az ékszereim. Most még erre is csak fújtattam egyet, és felkaptam a becsomagolt ajándékát. Felöltöztem, és elhopponáltam a bolt elé. Egy magas, sötét hajú férfi- akarom mondani, fiú állt a pultban. Nagyon fiatalnak tűnt, de még is valahogy érettnek. A fene tudná eldönteni, és most egyáltalán nem is akarok ezzel foglalkozni. Leköt, hogy izzad a tenyerem, és a szívem vagy 220-szal ver, arról nem is beszélve, hogy úgy állok, mint aki lopni készül, de ha már eddig eljöttem, nem fordulok meg. Benyitottam a boltba, ahol valaki épp vásárolt, szóval kivártam a sorom és amint alkalmam adódott odasomfordáltam a pulthoz és letettem az ajándékot a pultra.
- Ezt kérlek, add oda Sean-nek. Érteni fogja, kitől kapja, már csak a szagból is.-Csúsztattam a kezéhez és mielőtt bármit is mondhatott volna, kimenekültem. Gondolom eleget mondtam, hogy tudja nem ártó szándékkal jöttem, szóval csak remélni tudom, hogy megkapja. Nem tűnt olyannak, aki nem adná oda, szóval immáron nyugodt szívvel hopponáltam haza és megdicsérve magam a jó munkámért, felbontottam egy, khm három üveg bort és megnéztem pár karácsonyi filmet.


2002. DECEMBER 23.


Mivel minden készen állt a holnapi napra, így teljes lelki nyugalommal ülhettem be a Deranged Delicacies, egy-két Woodoo fánkra, hozzá egy „Mézeskalácsos-almás pite” ízesítésű forró csokival, a hozzá passzoló tejszínhabbal, amin pici habcsók mikulások táncoltak, a cukordísz és öntetek sokaságában. Roppantul gusztusosnak tűnt minden, és teljesen boldogan kezdtem el kanalazni a tejszínhabmázt. A kis mikulások konkrét menekülést végeztek a kanalam ellen, de legnagyobb sajnálatukra, az egyikük a kanalamon végezte, én pedig a többiek megfélemlítése céljából, egyszerűen leharaptam a fejét és letettem a kis tetemet a többiek elé. Morbid lett volna, ha felkel és még így is táncol, de nem tette, a többiek pedig beletörődve a sorsukba, egyszerűen tovább táncoltak, elfogadva a sorsukat. Helyeslően bólintottam, majd felkaptam az egyik fánkot, és jóízűen leharaptam az egyik lábát. Lelkesen ettem, és körbenéztem az üzletben. Nem volt senki a személyzeten és rajtam kívül, de ez most pont tökéletes is így. Elégedetten bólintottam, majd beleittam a forró csokiba és ismét az ablak felé fordulva, egyszerűen leharaptam az egyik kezét a fánknak. Olyan finom ízük van, megértem, miért szeretik annyira. Úgy döntöttem, most kannibál leszek és egyszerűen leharapom a fejét, amikor egy ismerős magasságot, hajat és arcot láttam meg. A fánkom feje helyett szerencsétlennek a fél fejét haraptam le, és ha minden igen-már, mint amit erről a fánkról beszélnek, akkor szegény Sean fél fején érezhette, ahogy valami megharapja, vagy karcolgatja a bőrét. Konkrétan köhögő roham fogott el és most nem tudtam, hogy hova is bújjak, csak remélni tudom, hogy nem vesz észre, bár úgy megkérdezném, hogy örült-e a fényképalbumnak és annak a külön képnek, amin mind a négyen rajta vagyunk. A két testvér középen, és mindkettejük oldalán az, akit egymás után a legjobban szerettek, vagyis Sean Kate-et, Su pedig engem.


Naplózva

Sean Westerfeld
Eltávozott karakter
*****


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 12. 02. - 17:44:43 »
+1

☾ My demons, they got angel wings ☽
L e a h B a r l o w
2-0-0-2-d-e-c-e-m-b-e-r-2-3.



Amikor megkaptam a fényképet az albummal együtt, rögtön tudtam, hogy Leahtól van, éreztem rajta az illatát, és mmégis ki a francnak lett volna rúlunk így képe? A szüleimnek maximum már ha léteznek-e egyáltalán. A húgom arca, ahogy rám mosolyog a képen, örökké tartó körben újra és újra, a szeplős arca a zöld tekintete, és a tudat, hogy sosem lesz már időseb szinte keserű darabokat mart le a szívemből. Ezért is értettem meg minden érzését Aidennek, ahogy a húgáról bezsélt, ahogy néha csak állt és bámult ki a fejéből, amikor nem volt mellette Elliot és csak betemette őt az a kegyetlen melankólia, és a szörnyű tudat, hogy az a valóság, és semmi se hozhatja vissza őket. A bűntdat pedig kegyetlen méreg, ami engem is ugyan úgy mardos, még akkor is, ha nem én oltottam ki az életét... De nem tudtam megmenteni. Aiden és Benjamin túl nagy fájdalmon osztoztak, és ennek mind a két felét értettem. A tekintetem Kate-re vándorol, és szinte el is kapom a kék szemeitől a kezem, majd inkább LEah vigyorgó arcán állapodik meg a tekintetem. Olyan, mintha ő is a húgom lenne, pedig m,ennyire ki akart csinálni, amikor találkoztunk. Magamra rá sem ismertem.
Ő volt az egyetlen kapcos a múltammal, és szerettem volna kérdezni tőle egy csomó mindent de nem tudtam, hogy készen voltam-e erre. Így is összevissza zakatolt a szívem, evett és rágott belül a bűntudat az őrjítő farkasommal együtt egyszerre, hiszem Safiyával sem viselkedtem az elmúlzt hónapokban kedvesen. DE mindig amikor közelebb klerültem hozzá, csak még jobban éreztem a bennem lüktető vérszomjat és mégjobban megrémít a tudat, hogy ő is úgy fogja majd végezni, feltépett torokkal egy pillanatban, amikor kiszabadul belőlem a farkas. Egyszerűen rettegtem ettől, és így minden alkalommal pofára ejtettem és... Szánalmas volt, mintha csak én is egy olyan pasas lettem volna, aki eldobja őt, mintha valami játékszer lett volna, de hogyan is mondhattam volna el neki? Vérfarkas vagyok és megöltem a lányt akit valószínüleg szerettem, és aki visszaadta a nevemet abban a fehér szobában? Komolyan ettől ki nem kapna frászt.
Mégis most is neki akartam venni valami szép ajándékot, nem mintha valaha is kinyitná nekem az ajtót. De mégis szerettem volna neki adni valamit, így a havas utcán sétáltam magam sem tudván, hogy merre is megyek vagy hogy mit is keresek. Talán egy láncot vagy valami nőies cuccot. Mégis ahogy csatangolok inkább jutok ki mindig valami kajás helyen és ahogy megállok egy újszerű bolt előtt, szinte becsalnak a mézédes édesség illatok. Meg amúgy is, kellően átfagytam a nem túl vastag téli szerelésemben, de nem sok cuccot vettem, amióta Aidenék boltjában éltem, még akkor se ha pénzt is kaptam érte. Leraktam a baknban, mert még magam sem tudom, hogy mire költsem.
Ahogy belépek a boltba, valami kegyetlenül kellemetlen rossz érzés tölt el, mintha valami megette volna a fél fejemet, és még a libabőr is kiráz. EMiatt nem nagyon veszem észre LEaht, csak később amikor megérzem az illatát, meg aztán meglátom a fura, emberszerű fánkot a kezében, amitől csak még inkább baljós érzésem van.
- valami húsost kérek - dünnyögöm az eladónak, miközben LEah felé lépek.
- De uram, ez itt egy cukrászda!
- Maga mondja ezt, hogy csak egy cukrászda, miközben egy szőrös jetitalpszerű izét szorongat a kezében? Találjon ki valamit, vagy megharapom - dünnyögök felé zsörtölődve, mire a fickó keresni kezdi a húsos valamit, én pedig ledobom magam Leah-val szembeni széken.
- Ez még valami bosszú, hogy megvoodoofánkozol? - kérdezem félrebillentett fejjel, majd odanyújtok neki egy kis csomagot, amiben egy kék rózsás mintájú karkötő van. Mégsem jöhettem hozzá se üres kézzel. - Köszi a képet, furán állt rajtad a fogszabályzó.
Naplózva


Leah Barlow
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 12. 04. - 13:14:54 »
+1


Sean Westerfeld

2002. DECEMBER 23.



Most komolyan. Annyi ember közül, miért pont Sean? Ez valami Merlini csoda, vagy Merlini harag, amiért úgy váltunk el legutóbb és az óta sem kerestem? Lehet nem is Merlin avatkozik bele, hanem Su? Igen, biztos ő volt. Ezért még számolunk, ha valamikor találkozunk, bár ismerve biztos olyan fejmosást fogok kapni, hogy inkább visszajövök az életbe, amíg meg nem enyhül. Most komolyan, amilyen apró és törékeny volt, annyira tudott haragudni és szidni, mint ha minimum ötször akkora lett volna. Imádtam, de bármit megtettem volna, hogy soha többet ne szidjon le. Na de visszatérve, végigmértem, és nem nagyon tudtam eldönteni, hogy még is mit látok rajta. Levert, és látom rajta, hogy valami nyomja azt az édes szívét. Bármennyire is szégyelltem magam, nem tudtam volna elmenni és a köhögő rohamomat megoldottam a forró csokimmal, így érdeklődve néztem, ahogy leül velem szembe. Bevallom, még most is tartom olyan helyesnek, mint évekkel ezelőtt, de már nem tudok olyan szemmel nézni rá, mint régen. Pedig mennyire szerettem volna. A fánkos kérdésére egyszerűen csak elvörösödöm, mert nem akartam. Ha valakivel kipróbálnám az Fynn, de kétlem, hogy ő belemenne ilyesmibe. Viszont, ezek szerint tényleg működik, klassz!
Hatalmas szemekkel nyúltam a dobozért és megsimítottam. Igazándiból nem nagyon értettem, miért kaptam, de nagyon örültem neki, még akkor is, ha egyelőre nem tudom, mi rejtőzik benne.
-Nem bosszú. Igazándiból véletlen volt és nem tudtam, hogy tényleg működik. Viszont nem üvöltöttél a fájdalomtól, így gondolom annyira nem volt rossz.- Mosolygok rá, és a pincért nézem, amint nagy nehezen kihoz neki valami húsosat. Nem nagyon tudnám megmondani, mi is ez, de az eladó miatt remélem, hogy extrán megtöltötte. - Ugyan. Szerintem aranyos volt, de tudjuk, hogy elfogult vagyok ilyen téren. Amúgy meg, a kisbaba képeid kimondottan édesek.- Közöltem halál komolyan és ettem egy újabb adag fánkot, ügyelve, hogy szigorúan az asztalt nézzem.
- Mi van a dobozban? Bár talán a helyes kérdés, hogy miért kapom?- Nézek rá, miután lenyeltem a falatot és még egyszer végigmérve elkapom a kezét, ami hideg. Talán nem is ez a jó szó rá, bár nem értem miért ilyen alulöltözött. Gondolom, kap fizetést, így emiatt nem aggódnék, az jobban aggaszt, hogy nem látom jelét, hogy téliesítené a ruhatárát. Nem mintha sok közöm lenne hozzá csak… - Miért nem vagy felöltözve rendesen?-Csak nagyon zavar, és akkor sem tudnám megállni, hogy ne kérdezzek rá, ha akarnám. Visszahúzom a kezem, mielőtt félre értené. Nem akarom én taperolni, csak kíváncsi vagyok. Mindig olyanba ütöm az orrom, amibe nem kellene, szóval ez már belefér. Ha emlékezne, rám meg se lepődne, maximum azon, hogy nem ezzel indítottam.
- Mi nyomja a szíved, Sean? És essünk túl a „semmi”  meg ehhez hasonló frappáns terelő mondatokon. Átlátok rajtad, ahogy Su-n is. Szóval mesélj, és ha kell, segítek.- Vontam vállat és várakozás teljesen néztem rá. Su-val könnyebb dolgom volt, hisz a nap 24 órájában együtt voltunk, de sok mindenre megtanított Sean-nal kapcsolatban, és ha tudtam éltem is a praktikákkal. Persze ő jobban tudta titkolni a dolgokat, és olykor még akkor sem láttuk, rajta ha baj van. De ugyan olyan kivert kutya képe van most, mint amikor Kate megorrolt valami miatt, így nem nehéz kitalálni mi lehet a háttérben, de ennél jobban nem ronthatok a házra. Már így is bevertem a kapukat, ha ennél tovább mennék félő, hogy elszalad, és azt nem akarom. Nem akarom, hogy Su megint itt hagyjon, még ha nem is ő ül előttem, hanem a testvére. Nem akarok megint egyedül lenni.
 



Naplózva

Sean Westerfeld
Eltávozott karakter
*****


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 12. 14. - 17:19:38 »
+1

☾ My demons, they got angel wings ☽
L e a h B a r l o w
2-0-0-2-d-e-c-e-m-b-e-r-2-3.



Nem terveutem összefutni leah-val a nem létező emlékektől tartva, vagy egyszerűen csak nem akartam háborgatni a múltját, az én múltamat együkünk múltját. Féltem, hogy felszakad a fátyol, a sűrű gomolygó köd, ami az elmémet takarta fel. Féltem ettől, még ne nem is akartam ezt bevallani magamnak, elég volt csak betakaróznom a csavargó életemmel, hogy ne gondoljak állandóan a múltra, ami úgy járt a nyomomba, mint ahogy az aurorok is tették. Iagzából nem vallanám be, de hálás voltam Leah-nak, hogy nem adott fel a minisztériumnak. Furcsa volt, az egész életem egyre furcsább volt, és még Safihoz sem találtam rendesen au utamat.  Mintha csak egy othon nélküli életre lettem volna teremtve, pedig ő is kínált nekem menedéket ott volt hamutartó és Benjaminék háza is, aminek a kertjében egyszerűen olyan jó volt heverészni, miközben hallgattam odabent a neszezést. ha nem ragaszkodnék annyira Safi illatához, akkor le is mondtam volna arról, hogy emberként éljek, jó lett volna farkasként tengődni, heverni, és vadászni, a telihold után meg csak egyszerűen a harnatos fűben kipihenni az újabb halálos vadászatot. Pedig megtehettem volna, hogy beilleszkedjek közzéjük is, mégsem tettem. A bennem élő farkas egyszerűen összeférhetetlen lett volna más falkákkal, bár talán ha én alapítottam volna egyet még annyira nem is lett volna olyan rossz, mert akkor én lettem volna az alfa. valahogy nem bartam volna máshol elviselni, hogy a rangsor alján lettem volna.
Erősen zümmögött a fejem Leah fogai miatt, és valahogy úgy kipróbáltam volna egy eredeti voodoo babát T-n, de szerencsére ő már csak egy döghús volt, nekem köszönhetően, és legalább még Elliotot is megszíbadíthattam egy kellemetlen rokonától. Legalább a Rowle-ok is jelentéktelennek tartották annyira, hogy ne verjék rám a nem létező otthonom ajtaját.
Ahogy ledobom magam a vele szemben ülő helyre, szinte láthatóan zavarba jött. Én csak egy kis sunyi vigyorral nuygtázom a kis bezsólásomat, és várom a saját húsos adagomat, bármi is legyen az, csak legyen hús, és érezhetően legyen egy kicsit nyers, vagy teljesen. ha ki akarnék tolni az emberekkel, akkor elég lenne őket ilyen formámban megmarnom, szinte ettől is félek, hogy egyszer őt megmarom és tönkreteszem az életét. Szánalmasnak érzem magam, amiért még arra is képtelen vagyok, hogy azzal legyek aki csak az illatával képes kisöpörni belőlem Kate illatát a fekete tincseit, és a vérének ítét, amit szinte minden éjjel éreztem a gyomromban, miután egy újabb szánalmas éjszaka után magamhoz tértem.
-Nem bosszú. Igazándiból véletlen volt és nem tudtam, hogy tényleg működik. Viszont nem üvöltöttél a fájdalomtól, így gondolom annyira nem volt rossz. - felhorkanok, ahogy ezt mondom, és kételkedve nézem a kezében lévő izét. Valahogy az édes dolgok nem vonzanak már, hiába néznek ki gusztán. persze ha üres a gyomor akkor egy száraz madár látta csokis péksüti is olyan finomnak tűnik. A szükség sok mindenre ráveszi az embert, meg avérfarkast is.
- Megnyugtató. De legközelebb a pasidon próbáld ki - vetettem felé egy vigyort, éreztem annaka  srcának az illatát halványan a ruháján, aki néha-néha Aiden és Elliot körül is felbukkant, és mindenki vámpírsrácnak hívta. Igazából még örültem is, hogy van valakije, az ember társas lánynek születik, ha csak nincs rajta a magány keresztje, amit élete végéig kell cipelnie.
- Ugyan. Szerintem aranyos volt, de tudjuk, hogy elfogult vagyok ilyen téren. Amúgy meg, a kisbaba képeid kimondottan édesek.- erre azonban nagyokat pislogok. Kisbabás képek, nem is tudom, hogy fáj-e ezt halkanom, vagy egyszerűen cska jól esik tudni, hogy voltak rólam képek. Ha az emberről gyerekkorában készülnek képek, akkor talán a szülei is szerették. Szerettem volna rájuk emlékezni, vagy megtalálni őket, valahogy eljutni hozzájuk, azt se tudom életben vannak-e. Egyszer vonatra szálltam, hogy meglátogassam a városom, de... nem tudom, egyedül nem tudtam megtenni azt a lépést. Nem tudtam lezsállni a vonatról, csak hagytam, hogy tovább suhanjon, maga mögött hagyva a ködbe burkolózott ksibvárost, ahol éltem. Ahol éltünk, mind a hárman.
- Csak remélni tudom, hogy nem láttál pucéran. Valahogy... Susie-ra vallana ez - vonom meg a vállam, és szinte nem is tudom miket bezsélek. A húgomról is alig van egy maréknyi emlékem, és mégis, egy rövid időre az a Sean bezsél belőlem, aki még nem tűnt el a fehér szobában.
- Mi van a dobozban? Bár talán a helyes kérdés, hogy miért kapom?-
- Szagold ki - forgatom eg a szemem, és egy kis játékos vigyorra is húzom a számat. - Attól ajándék, hogy nem tudod mi van benne. És a postaládába akartam neked dobni stílusosan, de ha már itt vagy...  Egyébként tökre jól fel vagyok öltözve. Már hozzászoktam a télhez - Az első telem kemény volt és hosszú. Nem volt semmim. Se pálcám, se bundám, csak a farkas bennem teliholdkor adott nekem szőrt és karmokat. Csak úgy maradtam életben, hogy loptam ruhát, loptam kaját és meghúztam magam itt-ott. Alig tudtam valamit az eseményekről, hogy mik történtek. Azt is tavasszal mondta elliot, hogy Dumbedore meghalt évekkel ezelőtt.
- Mi nyomja a szíved, Sean? És essünk túl a „semmi”  meg ehhez hasonló frappáns terelő mondatokon. Átlátok rajtad, ahogy Su-n is. Szóval mesélj, és ha kell, segítek - Erre csak nagyokat pislogva meredek felé, még az sem nagyon izgat, hogy félig nyers hús szerű "mézeskalács" növényevőket tesznek elém a tányéron, amik apró testükkel várják, hogy belapátoljam őket. Leah olyan tekintettel néz rám, mint aki... nem tudom segíteni akar. Safi is így néz rám, mrt segíteni akar, Fraser Mama is így néz rám én pedig ettől csak menekülni akarok. Nem értem miért, nem vagyok ember csak egy fenevad, aki a perem szélén él. De mégis ott van a háttérben Susie, mintha ő is itt ülne, és csípőre tett kézzel állna előttem, némán fürkészve, hogy mondjam el mi a bajom. Annyira kevés időm volt vele, és arra is alig emlékszem, ez pedig rettenetesen fáj.
- Nem tudom. Nem tudok Safi közelében maradni, mert félek, hogy bántom, ugyan úgy bántom, mint... - Kate-et. De ezt nem mondom ki hangosan. - És inkább othagyom, és fájdalmat okozok neki. Pedig szükségem van rá - mondom aztán őszintén, és kegyetlenül felszúrpok a villámra egy szarvas formájú kúskalácsot, hogy azon rágódjam. Nem is tudom miért, nem kertelek. Egy kicsit szükségem van egy testvérnek a tanácsára. És valahogy úgy érzem leah-nak is szüksége van erre.
Naplózva


Leah Barlow
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 12. 17. - 17:22:59 »
+1


Sean Westerfeld

2002. DECEMBER 23.



-Nem igazság, hogy ilyen jó orrod van. Mi lenne, ha ezt a képességed nekem adnád?- Mosolyogtam rá, ugyan butaság, de egy-két vérfarkas képesség azért igen is hasznos tud lenni. Vajon a természet ezzel akarja kompenzálni a havi szenvedéseiket? Mert ez iszonyatosan kevés, ahhoz képest, amiket átélnek. És bár én csak látom, de át tudom érezni a fájdalmukat, arról nem is beszélve, hogy emberi tudat nélkül lenni egy egész éjszaka, kitéve a gyilkos ösztönnek… Kegyetlenség. -Amúgy nem gondolom, hogy annyira tetszene neki, hogy leharapom a fejét, vagy épp kiharapok egy darabot a hasából. Láthatóan neked sem jött be, bár lehet, ennek más oka van. -Kissé morbid elgondolás, viszont biztos vannak olyan párok, akik ezt szeretik. Gondolom már úgy is kipróbálta mással, így ehhez egyáltalán nincs kedvem. Még az étvágyam is elment, pedig olyan jó íze van. Eddig is a béka feneke alatt volt az önbizalmam, hát, ha még ilyenek is jutnak az eszembe. Szúrós pillantást vetek Sean-re, mivel úgy döntök, hogy a jelenleg felhőssé vált kedvem az ő hibájából fakad, elvégre ő hozta fel a pasi témát. Nem haragszom, csak na… Mellesleg Párizs óta úgy is sok minden történt, szóval lehet rám is unt és épp woodoo fánkozik valakivel a lakásán…Áhh, fenébe az egésszel. Inkább széttéptem a fánkembert, ügyelve, hogy másfele ne nézzek. Még a végén magára venné, de jobb lett a kedvem, miután széttéptem. Lehet, ez nem is lenne rossz ötlet dühkezelésnél.
-Ugyan, kérlek! Nem csak kisbaba korodban láttalak meztelenül, de ezen kár is fennakadnod. Mellesleg a látvány sem volt utolsó, szóval nincs okod a szégyenkezésre.- Kacsintottam rá, majd beleittam a forró csokimba. Ha igaz, amit mondott-és szeretném azt hinni, hogy igaz nem pedig csak púp vagyok neki, és ezért játssza azt, hogy elfelejtett; akkor nyert ügyem van. Sajnálom, hogy technikailag ő volt többet Su-val, még is nekem van több emlékem róla. Bármenyire is lehetnék kárörvendő, nem lennék a helyében. Elfelejteni mindent és mindenkit, nem lehet egyszerű így élni.
Szagold ki Köszi, én is szeretlek, de belementem a játékba és az orromhoz emelve megszimatoltam a csomagolást. Semmi mást nem éreztem, csak Sean illatát, szóval nem lettem előrébb, de annyit legalább tudok, hogy nem most szerezte, hanem régebb óta a zsebében lapulhat. ¬A te illatod, amit egyedül érzek, szóval ezzel nem lettem kisegítve.-Mosolyogtam és visszatettem óvatosan a dobozkát. Majd ha kinyitom, megtudom mi lapul benne. Az amúgy is jobban érdekel, hogy miért kapom, ha búcsúból, annak nem fogok örülni, sőt…De meg tudom érteni. Köszönő ajándéknak elég lett volna egy „köszi”, a harmadik opció azonban jobban tetszik, mégpedig a béke és baráti jobb miatti ajándékozás. Erre nem fogok rákérdezni, ha meglátom mi az, úgy is rájövök-remélem, vagy esetleg a beszélgetés végére megtudom. Ennek az opciónak jobban örülnék.
-Ha olyan stílusban adtad volna oda, valahogy megidéztem volna Su-t és vele együtt kerestelek volna fel, hogy jól leszidhasson.- Morogtam rá, mert azért az baromi rosszul tudott volna esni. Rosszabbul, mintha soha többet nem akarna velem beszélni. Jó, ez is most olyan, hogy most így érzem, de szerintem a szívem szakadna meg, ha többet nem beszélnénk egymással.
-Borzasztó vagy! Legalább egy kabátot magadra vennél, még ha nem is cipzározod be. Ennyire nem lehetsz forróvérű…-Ráztam meg a fejem, mert rendben van, hogy hozzászokott és a farkas melegíti belülről, de rossz nézni és már attól fázni kezdek, hogy ránézek, nem hogy még ilyen lenge ruhában sétálhassak a hóban. -Lehet a képek helyett kabátot kellett volna küldenem.-Vicces lett volna, pláne, hogy biztos elbűvöltetném, hogy ha víz éri valami extra rikító színűvé változzon. Egy-egy csepp, aztán egy elázás kapcsán az egész kabát. Lehet, ha itt végeztem beszerzek neki egyet.
Jól sejtettem viszont, hogy nő van a dologban. Megnyugodtam, hogy Kate után talált valaki, akit szeret, még ha ez nem is én vagyok. Őszintén örülök, hogy van valaki, akihez ilyen érzelmekkel fordulhat. A szívem mélyén pedig jól tudom, hogy talán egyáltalán nem voltam szerelmes belé, csak nagyon tetszett és olyan evidens volt, hogy Su bátyjával lehetne valami, ami sose lett. De talán pont ez volt az a vonal, amit követnem kellett. Viszont ez olyan labda, amit nem hagyhatok ki lepattanás nélkül, így tettetett haraggal az arcába vágtam a fánkemberem egyik előzőleg szétcincált darabját.
-Képes vagy szerelmi tanácsot kérni attól a nőtől, aki több mint 10 évig szerelmes volt beléd? Te aztán tudod, hogy kell összetörni még jobban valaki szívét…- Forgattam meg a szemem, majd kinéztem az ablakon. Na, talán ennyi teátrális viselkedés bőven elég volt tőlem egy napra. Mosolyogva és kacsintva néztem vissza rá, hogy tudja nincs semmi gond köztünk. -Nem ismerem ezt a bizonyos Safi-t, de azt látom, hogy szerelmes vagy belé.- Néztem rá kedvesen és a szemébe néztem. -Nem fogod bántani, és ha emberként harapnád meg a vágy hevében sem történne semmi tragikus. Legalább mind a  ketten együtt ehetnétek a véres steak-et.-Vontam vállat lazán, mert ez az igazság. Amúgy is egy ilyen aprócska dolog, még talán ennyit sem váltana ki. -Bíznod kellene magadban és benne is. Bármi is jár abban a makacs fejedben tudnod kell, hogy megérdemled, hogy boldog lény. Arról nem is beszélve, hogy nem csak Su, de Kate is ezt akarja. Sőt mi több, én is ezt akarom, arról nem is beszélve, hogy a mosolygós és fura humorú Sean-t jobban kedvelem.-Öltöttem rá a nyelvem játékosan. ¬Ha félsz, ami normális, akkor kezd kicsiben. Aludj a kanapéján, majd szép lassan menj egyre közelebb hozzá. Meglátod, nem történik semmi rossz, ha engeded, hogy boldog légy.-Nyúltam át az asztal felett és megpöcköltem a kezét. -De ha nagyon aggódnál, hogy együtt aludj vele, én szívesen alszom veled, sőt még át is ölellek, hogy szokd az ilyen jellegű érzéseket.-Vontam fel kacéran a szemöldököm, mert ugyan melyik ép eszű ember vetné ki őt az ágyából. Nyilván erre olyan kevés az esély, mint hogy elkapjak egy hullócsillagot, de ugyan, melyik barát ne tenné ezt meg? Az már más kérdés, hogy nagyon furi lenne és olyan érzésekkel, amikre ő vágyik Safi-tól egyáltalán nem tudnám előcsalogatni magamból, irányába....Bezzeg ha kék lenne a szeme, sötét a haja és... És ha Fynn lenne, minden gondolkodás nélkül tudnám úgy ölelni és nem csak ölelni...
-Használsz bájitalt? Talán ezt még meg sem kérdeztem tőle, de éppen itt az ideje.

 



Naplózva

Sean Westerfeld
Eltávozott karakter
*****


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 12. 27. - 15:06:31 »
+1

☾ My demons, they got angel wings ☽
L e a h B a r l o w
2-0-0-2-d-e-c-e-m-b-e-r-2-3.



Csak bámulom az előttem lévő húsos izét, amit kipakolnak, és kedvtelenül pislogok rá. Elég szánalmasnak érzem magam, olyan lettem most, mint egy kamasz, aki csak évődik magában. De én nem voltam gyerek, nem úgy hívtam fel magamra Safiya figyelmét, hogy meghúztam a haját, vagy hogy rúgdostam a székét alatta. Megjelentem mert vele akartam lenni, hogy kimossa belőlem mindazt, ami romlottá tett, hogy aztán a félelemmel telve otthagyjam és ne is keressem talán napokig vagy hetekig. Fájdalmas volt, és mégis ugyan úgy belesodródtam, mint ő, ugyan úgy képtelen voltam magamnak megálljt parancsolni, mint ahogy ő sem bírt nemet mondani nekem. Utáltam ezt, utáltam az eltűnt életem, utáltam, hogy bennem vergődött egy fenevad, akit egyszerűen szinte alig bírtam visszafogni most is. Őrjöngve kapar engem odabent és én pedig csak emelem a falakat köré, magam köré, és csak méhg jobban elveszek. De azért ahogy látom, és érzem legalább neki lehet, több szerencséje van a párválasztás terén, mint nekem. szóval meg is engedek magamnak egy kis játékos piszkálódást, mert olyan a kedvem, és mert úgyis fárasztó a humorom.
- Ugyan, kérlek! Nem csak kisbaba korodban láttalak meztelenül, de ezen kár is fennakadnod. Mellesleg a látvány sem volt utolsó, szóval nincs okod a szégyenkezésre - mordulok egyet, és inkább tényleg beleeszek a kajámba, ha már a szerencsétlen pultos vagy felszogáló vagy mi a tököm. Kicist szánalmas volt ez, az egész. Többet tud Susie-ról, mint én, pedig elvileg én voltam a tetsvére. És azt hiszem többet tud rólam is és Kate-ről is. Elszorul a torkom, ha csak eszembe jut a fehér szoba, és máris még a húsos valami a számban is hirtelen olyan ízű lesz, mint ami neki volt. Udnorodom magamtól.
- Megnyugtató a tény, hogy már kölyök koromban is megfelelő alkattal rendelkeztem a számodra - frigatom meg szarkasztikusan a szemem, miközben még egyet harapok a kajámból. Magam sem tudom, mi lenne a jobb. EMlékezni mindenre, vagy csak annak élni ami most van. Legbelül a bennem lévő kölyök úgyis kétségbeesetten vissza akar kúszni a fehér fátyol mögé. Magam sem tudom én tartom-e vissza.
- A te illatod, amit egyedül érzek, szóval ezzel nem lettem kisegítve - egy ravasz kis vigyorra húzom a számat, majd kényelmesebben hátra dőlök a széken és úgy fürkészem Leah-t és az ajándékát.
- Gondoltam. Direkt hagytam rajta szagmintát - modom lazán, majd megvonom a vállam és inkább a dobozra bökök. - Inkább niysd ki, úgyse fair kikérdezni az ajándékozótól, hogy mi van benne - teszem még hozzá egy kissé halk sóhajták keretében. Valahogy az életem állandóan drasztikus fordulatokat vesz, amióta kiszabadultam az Azkabanból. - Szerintem Susie sose szidna le engem - teszem hozzá tettetett ártatlansággal. De valahogy ezt el tudom képzelni, hogy folyton leszidott ha olyan volt. Pedig én voltam az idősebb. Lehet már akkor is túlságosan málabús voltam. Vannak dolgok, amik az emlékek elvesztése után sem változnak, igaz?
Mellesleg egész vicces, hogy Leah aggódik értem a kabáthiány miatt. Annyira megszoktam már ezt, szinte nem is éreztem, hogy fázok. Vagy csak túlságosan átfagytam már, és ez lett az alapállapot amit elvisel a testem. Bár azért farkas bunda nélkül nem igazán maradnék mínuszban egy szál puclsiban az utcán, annyira mégsem akarok meghalni. Valahogy eddig is túléltem, hát ezután is túlfogom, nem? A kabátos megjegyzésére meg villantok egy jófiús vigyort inkább, mint hogy belemenjek abba, mennyire nem számít az, hjogy mi van rajtam. De egy kicsit jól esik ez a testvéries aggódás, vagy minek is nevezzem. Legalább egy rövid ideig nem foglalkozom a bensmet kaparászó éhes farkassal.
-Képes vagy szerelmi tanácsot kérni attól a nőtől, aki több mint 10 évig szerelmes volt beléd? Te aztán tudod, hogy kell összetörni még jobban valaki szívét…- mormogja Leah én meg drámaian széttárom a kezem.
- Mit is mondhatnék. Igazi szívtipró vagyok - viygorodom el,d e egyébként tényleg csak ezt csinálom. Vajon hányszor törtem össze Leah szívét, amikor Kate-tel dumáltam? vajon most hányszor fogom még ripityára zúzni Safi szívét? Valahogy tényleg csak a bajt vonzom.
Ahogy hallgatom Leah szavait, talán tényleg rájövök, hogy rosszul csinálom. Nehezen tudnék úgy bízni magamban, mint egy normális ember, bár talán Szőke Sophie-jánál több önbizalmam mégis csak van, de... Bennem van egy szörny, amit nehéz megfékeznem. De lehet csak félek, félek és nem merek tovább lépni. Francba, de szánalmas vagyok. AHogy Leah a mondandója végére és haloványan elmosolyodom és kutyás mozdulattal félre is biccentem a fejem.
- Na, ha mindenhez így állsz hozzá, még el is hiszem, hogy egy érett nő vagy kislány - jegyzem meg kicsit piszkálódás képpen, de azért igyekszem kevésbé gondterhelt képet vágni. - De igazad van. Nem akarom őt elveszíteni. És lehet így egyre inkább elfogom. De majd egyszer megölelhetsz, megengedem - modnom lazán, és benyomom az utolsó falatokat is. A kérdésére megingatom a fejem.
- Nem. A főzet nálam nem válna be. Tudod, ha nem engedem akkor, hogy kitombolja magát, kifúrná magát máskor. AMikor nincs telihold belém furakodna nappal. Muszáj, hogy kiszabaduljon egy időre. Túl sokáig volt hosszú pórázon, és tudom, hogy ha bájitallal akarnám kordában tartani teliholdkor is, nem lenne elég erőm ahhoz hogy máskor visszafogjam - sóhajtok. Azt hiszem erről eddig Aiden és ELliot tudott. De talán nem ért ha mást is beavatok. A helyzetem speciális. A Verem tönkre tett. A verem mindenkit megöl vagy tönkre tesz. Még ha Thomas már nem is él, kísérteni fog a hely, és a múltam, amikor ő engedte ki belőlem a vadállatot, és öletett meg vele másokat. Magam sem értem, hogy bírtam, és hogyan nem váltam már akkor olyanná, mint Fenrir Greyback.
- De nem kell félned, most nem fog megharapni.
Naplózva


Leah Barlow
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 12. 27. - 22:08:53 »
+1


Sean Westerfeld

2002. DECEMBER 23.



- Ha tudnád mennyire…- Mosolyogtam rá, mert azt a tényt nem tagadhatom, hogy szemrevaló. Egyébként ki mondta, hogy kölyökkorában? Elvégre a házamban is járt, és volt alkalmam szemrevételezni, noha nem meztelenül, de ennyi füllentés még belefér nem? Meg aztán egyszerűen hiába szerettem volna, nem tudott úgy lázba hozni, hogy nem volt akkor rajta más, csak alsógatya és póló. Bezzeg egy bizonyos kékszemű illetőnek ez már úgy is sikerült, hogy még le sem vetett semmit, maximum a kabátját és az esetek azt mutatják, hogy ez szerencsére kölcsönösen működik. Remélem Kate után talál valakit, aki legalább annyira fogja őt szeretni.
- Nem biztos, hogy szeretném tudni, hogy is érted a szagminta hagyást…-Kétlem, hogy ráviselt volna, de a kutyák ugyebár így szokták, és ez rettentő bunkó dolog tőlem, de ez volt az első, ami eszembe jutott ezzel kapcsolatban. Noha ezért egy bocsánatkérő pillantást vetettem rá, és remélem, nem gondol bele én mire is gondolhattam pontosan, azért megfogom a dobozt és még egyszer megforgatom az ujjaim között. - Megbántalak vele, ha csak holnap este nyitom ki? Szerintem jobban jársz, ha nem vagy a közelemben, amikor megnézem.-És ez így igaz. Mert bármi is legyen benne, biztos sírásra fog késztetni, de nem azért amiért a legtöbben elsőre gondolnak. Egyszerűen maga a tény, hogy kaptam tőle valamit, hogy pont tőle és ennyi év után újra láthatom őket, egyszerűen túl sok érzelmet fog felébreszteni bennem, és jobb otthon a négy fal között sírni, mint egy nyilvános helyen. Meg aztán nem hiszem, hogy olyan sok mindent tudna kezdeni azzal a helyzettel, hogy nekiállok sírni. Plusz, talán megkímélem azoktól a vádlópillantásoktól, amiket ilyenkor szoktak kapni a férfiak, amikor egy nő sír mellettük. Szóval igen, határozottan jobb lesz ez holnap este. Végigsimítottam még egyszer a masnin és a kísértésnek nem engedve eltettem a táskámba. Talán így lesz a legjobb. Hálásan rámosolyogtam, majd a szétcincált fánkemberemre néztem, akik megsajnáltam, de így járt. Kellett valaki, akin kitölthetem a mérgem és ő lett az áldozat. Legalább kevés dolgot kell feltakarítani, nincs vér meg ilyenek, amik a filmekben szoktak lenni egy-egy trancsírozás után.
Megingattam a fejem és megint hozzádobtam egy darab fánkot. - Inkább szörnyen öntelt! Hát még ilyet. Azért a cuki pofid nem mindenkinek nyeri el a szívét, a te nagy szerencsédre. Forgattam meg a szemem, mert bár tény és való, hogy nekem tetszik, tudom, hogy Jo nem esik hasra tőle, bár ennek az is lehet az oka, hogy tiszteletben tartja, amiért nekem tetszett. Nem tagadom, most is tetszik, de már teljesen más szemmel, mint anno. - Tudod, ha akarnád, sem tudnád elkerülni, hogy megöleljelek. Szörnyen hiányzik Su, és te is hiányoztál. Mint mondtam ősszel, magányos voltam nélkületek. Jobb lett, amikor Jo rám talált, de a hiányotokat sose tudtam pótolni. Szóval igen is kijár nekem azaz ölelés, sőt mi több! Nem is egy! Hanem rengeteg! És neked mindet ki kell majd bírnod. Úgy hogy készült fel, ha épp dolgozol, és arra vagyok, akkor minden szégyenérzet nélkül bemasírozok a boltba és megölellek. Csak szólj a főnöködnek, hogy ne nézzen furán, ha esetleg bent lesz és ilyen történik.- Kacsintottam rá egy gonosz mosoly kíséretében. - Amúgy meg, igen is érett vagyok. Felnőttem, aznap, amikor halottnak nyilvánított titeket Dumbledore. Felnőttem, amikor majdnem vérfarkas lettem, de Jo megmentett. Felnőttem, amikor megláttam a körözési plakátodat és elkezdtem a kiképzést. És akkor is, amikor a házamban nem tudtam semmit tenni veled és legszívesebben megöleltelek volna, de hagytalak elmenni. Szóval igen, úgy gondolom elég érett vagyok ahhoz, hogy a nevemen hívj.-Noha hiú ábránd, de egyszer majd csak meglesz az is. Addig pedig boldogan hallgatom, ahogy kislánynak hív és örömmel fordulok oda, erre a „hívó szóra”.
- Nem félek tőled, és attól sem, hogy megharapsz. Ami irónikus, tekintve, hogy halálosan félek a vérfarkasoktól. Ettől függetlenül, ha emberként harapsz meg, mint mondtam sem lesz nagy következménye, maximum én is véresen eszem majd a steak-et. A steak-ről jut eszembe…Kotortam bele a táskámba és vállig elmerültem benne, amikor kitapintottam a kulcsomat. Leszedtem róla a kulcstartót és Sean kezébe tettem. - Légy jó, és hetente gyere szépen át. A szomszéd bőven ellát hússal, és Jo egyedül nem tud olyan gyorsan enni, mint az új húsok bejövetele. Elvárom, hogy te is légy a személyes hűtőüresítőm. Három hatalmas fagyasztó csak rátok vár. Vadtól kezdve a háztáji állatokig mindent megtalálsz. Fel vannak címkézve, de csak az olyan gyengébb orrúak miatt, mint én. Ha amiatt aggódsz, hogy túl sokat találkoznánk, jöhetsz akkor is, amikor nem vagyok otthon. Csak gyere. Mindig szívesen látlak.-Mosolyogtam rá kedvesen és beleittam az italomba. A húst pedig a szomszéd kábé 3-4 naponta hozza, cserébe egy kis ezért, meg azért. Ő nem kérdezi, honnan van jobb gyógyszerem, mint a mugli kenőcsök, én pedig sose kötöm az orrára. A lényeg, hogy hat, és a feleségével boldogok, engem meg ellát egy kisebb hadseregre való hússal, mondván túl vékony vagyok, és ezzel fizeti ki a bájitalokat, kenőcsöket. Szerintem jó üzlet, és ezzel még csak nem is ártok senkinek. -A farkasodra pedig ráférne egy rövidebb póráz. Vagy meg kellene próbálnod szembenézni vele. Amúgy próbáltad egyáltalán? Lehet, ha nem csak a telihold előtt innád egy héttel, hanem minden nap, akkor lenyugodna annyira, hogy merj egy kicsit élni is tőle. –Valóban még nem próbálkoztam azzal, hogy valaki folyamatosan igya, így Sean igazán jó kísérleti alanynak bizonyulna, de erre nem kérhetem meg. Úgy meg pláne nem, hogy nem teljesen értem, mit ért az alatt, hogy hosszú pórázon volt sokáig. De gondolom, ennek ahhoz van köze, amibe nem akart beavatni. Pedig úgy szeretném tudni. Tudni, hogy mi volt vele ennyi évig, és hogy egyáltalán milyen életet élt, ami ennyi… Megkeserítette és boldogtalanná tette. Ha meggondolnád magad, bármikor készítek neked főzetet. És megígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy meggyógyuljatok. Önző vágyaim vannak, de azt akarom, hogy Jo egészséges legyen, és Sean is.
-Na de mesélj arról a bizonyos Safi-ról. Ha képes volt ennyire térdre kényszeríteni, igazán rendkívülinek kell lennie.-Bár a kérdés pont tőlem elég furcsán hangozhat, még is inkább barátilag kérdezem, mint féltékeny bármiként is, amik voltunk egymásnak. Érdekel, hogy mi van vele és utálom, hogy harapófogóval kell kihúznom belőle néha a dolgokat.



Naplózva

Sean Westerfeld
Eltávozott karakter
*****


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 01. 04. - 09:18:46 »
+1

☾ My demons, they got angel wings ☽
L e a h B a r l o w
2-0-0-2-d-e-c-e-m-b-e-r-2-3.



- Nem biztos, hogy szeretném tudni, hogy is érted a szagminta hagyást…- jegyezte meg Leah én meg próbáltam felé ártatlan fejjel pislogni, mondjuk amilyen kriptaszökevény ábrázatom volt, nem nagyon sikerült így, de azért próbálkozni lehetett, legfeljebb csak rémálmai lehettek tőlem, amit nem is csidáltam. Egy vérfarkasról ki álmodna valami szépet? Szinte én is inkább tartom magam farkasnak és nem embernek, ami amúgyegy ellentmondásos dolog, mert egy részem ember maradt, csak a bennem lévő betegség volt a farkas, ahogy azt Anna mondta egyszer. Rég is találkoztam vele, lassan már az ő szagát is elfelejtettem, pedig menedéket adoztt amikor látta rajtam, hogy szükségem volt rá. Miért van az, hogy engem minden nő felkarol, ha találkozom velük? Nagyon reméltem, hogy azért nincsen megrúgott kiskutya tekintetem.
Megbántalak vele, ha csak holnap este nyitom ki? Szerintem jobban jársz, ha nem vagy a közelemben, amikor megnézem - kérdezi Leah, mire megvonom a vállamat, és félre billentett fejjel fogyelem, hogy mi játszódhat le a fejében.
- Nem bánom, még a végén meg akarnálak ölelni - mondtam kissé irónikusan, de ellágyítottam az élét egy halovány kis mosollyal. Furcsa volt még midnig ez az egész. Itt ülni, a lehetséges vidám életem romjai felett, és bezsélgetni az egyetlen emberrel, aki jelenleg össze tudott kötni engem a múltammal. Nem tudtam, éltek-e a szüleim, vagy nem, vagy hogy egyáltalán kellettem, kellek-e nekik. De Leah itt volt és ez egy kicsit biztos pontott is adott, amellett, hogy tudtam ELliot is mellettem van, Fraserék is, bár nem voltam benne biztos mennyire tekintettek inkább valami háziállatnak, mint normélis ismerősnek.
- Inkább szörnyen öntelt! Hát még ilyet. Azért a cuki pofid nem mindenkinek nyeri el a szívét, a te nagy szerencsédre.  Tudod, ha akarnád, sem tudnád elkerülni, hogy megöleljelek. Szörnyen hiányzik Su, és te is hiányoztál. Mint mondtam ősszel, magányos voltam nélkületek. Jobb lett, amikor Jo rám talált, de a hiányotokat sose tudtam pótolni. Szóval igen is kijár nekem azaz ölelés, sőt mi több! Nem is egy! Hanem rengeteg! És neked mindet ki kell majd bírnod. Úgy hogy készült fel, ha épp dolgozol, és arra vagyok, akkor minden szégyenérzet nélkül bemasírozok a boltba és megölellek. Csak szólj a főnöködnek, hogy ne nézzen furán, ha esetleg bent lesz és ilyen történik - szavallta Leah, én pedig csak drámaian felsóhajtottam. Kicsit olyan rámenős volt, mint a húgom, haloványan de eszembe jutott, hogy ő is ilyen volt, akkor is rámakaszkodott, amikor én mindenkt is a pokolba kívántam, de valahogy ez jellemző volt a griffendélesekre. Persze én is magányos voltam, ez tény, még akkor is, ha nem is volt szinte konkrét emlékem Leah-ról és Susie-ról, ami most is rohadtul tudott fájni.
- Ajaj, nem is tudom, hogy meneküljek-e ha meglátlak - forgattam meg a szememet, de ha imsert már hozzászokhatott az én állandó hűséges társamhoz a szarkazmushoz.
- Amúgy meg, igen is érett vagyok. Felnőttem, aznap, amikor halottnak nyilvánított titeket Dumbledore. Felnőttem, amikor majdnem vérfarkas lettem, de Jo megmentett. Felnőttem, amikor megláttam a körözési plakátodat és elkezdtem a kiképzést. És akkor is, amikor a házamban nem tudtam semmit tenni veled és legszívesebben megöleltelek volna, de hagytalak elmenni. Szóval igen, úgy gondolom elég érett vagyok ahhoz, hogy a nevemen hívj - magyarázta tovább Leh én meg csak hagytam, hogy kiadja magából. Kicsit nagyon szórakoztató volt hallgatni, ahogy felkapja a vizet erre, de ha Leah-nak is hívnám akkor is inkább jutna eszembe róla még most is az, hogy ő a kistestvérem, bár azért már ellőttem ma a kislányt többször nem igazán akarom, nem szeretném ha a woodoo fánkkal engem szemelne ki és lassú kínszenves szenvedésnek vetne alá vele.
- Mind a ketten felnőttünk, Leah - teszem hozzá. Talán túl gyorsan és túl hamar. Túlságosan fájdalmasan is, de nem igazán panaszkodhatnék, nem igaz? Aiden terhe sokkal nagyobb, még akkor is, ha mind a ketten elvesztettünk a húgunkat. Ugyan az a súly, más kereszttel. - De ez a dolgunk. Megmutatni nekik, hogy teljes életet tudunk élni, hogy majd legyen miről dicsekednünk odaát - vonom meg a vállamat, majd beletúrok a hajamba, és Leah másik monológhját hallgatva elgondolkodom mennyire nehéz az a bizonyos rövidebb pórzáz. Nem akarnám, hogy megértse, nem szeretném hogy megtudja, de én tisztában vagyok vele, hogy a farkasom más mint a többieké. Veszélyesebb. És tudom, hogy úgy járkál bennem, hogy most is ölni akar. A háttérben bújik meg ez a gondolat, miközben meglapul bennem, és én figyelem. Figyelem a vérszomját, és a szuszogását. a főzetre csak bólintok egyet, mert még most is félek hazsnálni. Ismerem, tudom mire képes.
-Na de mesélj arról a bizonyos Safi-ról. Ha képes volt ennyire térdre kényszeríteni, igazán rendkívülinek kell lennie - érdeklődik Leah, én meg hümmögö egyet. Safiya. Már ha csak rágondolok is eszembe jut az a kellemes illat, az a kedves barna szempár. Igyekszem nem túl ábrándos képet vágni hozzá persze.
- Megmentett az auroroktól, vérfarkas nyilvántartáson dolgozik. - vonom meg a vállam. - Aztán valahogy túlságosan is elszabadultak a dolgok. Nem tudom, egyszerűen csak hozzá akarok tartozni, és utálnám hogy mással lenne. Kedves lány, de képes és felpofoz vagy leönt egy forró kávéval. Bájos - vigyorodom el aztán, és remélem ezzel kielégítem a kívácsniságát. - És veled mi a helyzet? Elég erős illata van, hogy tudjam, gyakrabban is találkoztok - vigyorodom el.
Naplózva


Leah Barlow
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 01. 06. - 22:20:22 »
+1


Sean Westerfeld

2002. DECEMBER 23.



- Igen, az valóban olyan borzalmas lenne, hogy nem is tudom, miként bírnád elviselni ezt a megpróbáltatást.- Öltöttem rá a nyelvem, és hamis durcin színlelve felfújtam az arcom, de nem bírtam sokáig, helyette elmosolyodtam. Felesleges is lett volna, éreztem a lényeget és ennél több nem is kell. Úgy is be fogom rajta hajtani azokat az öleléseket, akár akarja- akár nem. A következményekkel pedig hajlandó vagyok számolni, ha esetleg ez a bizonyos Safi féltékenységi rohamban törne ki, miatta és Fynn is bár kétlem, hogy féltékeny lenne Sean-ra, de sose lehet tudni. De ha így lesz, örömmel fogom az agyát húzni, mert azon kevés alkalommal, amikor féltékeny tud lenni, annyira intenzív érzelmeket mutat, hogy egyszerűen nem tudom nem piszkálni az alvó oroszlánt. Utána úgy is megbékítem, ha tudom, ha nem, akkor majd addig fogom ölelni, amíg el nem hiszi az igazságot. Így belegondolva nyert ügyem van, már ha hajlandó elviselni a ragaszkodásomat. Ha nem… Na, akkor elkezdenék aggódni, de tudom, hol találom, ha más nem, megkérem Alizon-t, hogy engedjen be és megvárom ott. Egyszer úgy is haza kell jönnie, nekem meg van annyi időm, hogy ezt megvárjam. Tisztára, mint valami fekete örvegy...
-Felesleges, megtalállak. Egyszerűbben szabadulsz, ha hagyod magad.-Vontam vállat mosolyogva. Mert ez az igazság. Nem gondolnám, hogy annyira rossz lenne, ha megölelném, de gondolom azzal együtt, hogy nem emlékszik a múltra, ez sem lehet túl kellemes neki, de meg kell próbálni. HA nagyon nem fogja bírni, akkor nyilván nem fogom erőltetni, csak…Csak na. Nekem kell egy kis Su, és annyit meg ki fog bírni. Nem fogom percekig ölelgetni, ha ezt gondolja, még írásba is adom, de mivel nem kérdezett rá, így ezt meg fogom tartani magamnak, ő meg majd meg fogja tapasztalni, ha odaérünk.
Felkaptam a fejem, amikor kimondta a nevem, és hálásan rámosolyogtam. Sose hívott a nevemen, régebben sem, majd talán egyszer ezt is el fogom mondani neki. Talán… De egyelőre ki fogom használni ezt az alkalmat és elraktározom magamban, kétlem, hogy még egyszer ilyen kegybe fogadna. -Ahhoz neked is el kellene fogadni, hogy lehetsz boldog is…- Néztem a szemébe, majd alapos vizslató tekintetekkel végigmértem. Már nem az a kölyökképű kis kajla, aki régen volt, valahogy megöregedett. Túlságosan is, ahhoz képest, hogy nem sokkal idősebb nálam. Talán az a bizonyos Safi képes lesz megfiatalítani, és csak nagyon remélem, hogy meg is érdemli Sean-t. Kétlem, hogy a csajok fent, annyira örülnének, ha a továbbiakban is magányos és boldogtalan lenne. Ennek én sem örülnék, pedig hónapokkal ezelőtt másra sem vágytam, csak visszacsukatni az Azkabanba az akkora ismereteim alapján megérdemelt helyére. Aztán még sem tudtam megtenni, és valahol mélyen szerintem akkor sem tudtam volna, ha ez a kis játékunk nem lett volna.
Figyelmesen hallgatom, amit Safi-ról mesél, és fent szemöldökkel nézek rá. -Féltesz valakit, aki nap, mint nap vérfarkasokkal dolgozik?!- Esett le az állam és csodálkozó pillantásomat el sem tudtam tüntetni. Mosolyogva néztem rá, mert volt valami ragyogás a szemében, amit nagyon régen láttam és nagyon örültem is neki, noha régen imádtam volna, ha rám is így néz. Viszont mélyen elpirultam, mert a pillantásról és az említéséről felrémlett pár kép Fynn arcával kapcsolatban és elmosolyodtam, de mindenek előtt, muszáj érvelnem Safi mellett és amiatt is, hogy eleget kapjon végre Sean-ból és ne kelljen mindig magányosnak lennie, mert át tudom érezni, milyen rossz, ha otthagyják. Noha nyilván más okból maradt egyedül, de ez a lényegen nem változtatott. -Ha utálnád, hogy mással legyen, akkor erőltesd meg magad és ne csak a farkad vezessen. Ne tűnj el, legalább egy kicsit maradj mellette, amíg elalszik, vagy mit tudom én. Viszont csodálod, ha felpofoz és leönt, amikor kihasználod, ha szükséged van rá és faképnél hagyod? Nyilván ő is szeret téged, ha ezt hagyja, de egy női szív nem sokáig viseli el, ha minden együttlét után elmenekülnek tőle. Nyilván van kivétel, de kétlem, hogy ő közéjük tartozna. Egyébként pedig, az orrod az egyetlen szerencséd, mert ugye tudod, hogy akkor sem haragudhatsz meg rá, ha mással is ágyba bújik?- Kétlem, hogy ilyet tenne, de talán egy kis kétely elültetése nem lesz rossz hatással rá. Sőt talán Safi-nak még karácsonyra lesz alvótársa is.-Elég ügyes és kitartó vagy, hogy ne engedd el őt, különben kénytelen leszek fenékbe billenteni téged.-Húztam össze a szemem haragosan, és teljesen komolyan is gondoltam, amit mondtam. Megérdemelne egy jó nagy fejmosást és fenékbe billentést; hogy észhez térjen. Mindenki fél, persze ez nem egyedi eset, de kétlem, hogy bármi baj lenne. Ha pedig igen, szerintem ez a hölgy biztos fel van az ilyenekre is készülve. Különleges kiképzésen esett át, szerintem a látszat ellenére képes lenne megvédeni magát, vele szemben, sőt bármelyik vérfarkassal szemben is. Erre viszont Sean-nak is rá kell jönnie, mert ha így halad kétlem, hogy Safi szíve sokáig el tudná viselni, bár ha eddig nem akadt ki, akkor Sean nyilván tud valami igazán jót. Szurkolok nekik. -Hát, mivel tinédzserkori szerelmem nem teljesült be veled, így egy gyönyörű kék szempár pillanatok alatt, el tudta csavarni a fejem és a szívem. Egy hosszabb macska-egér játszmát követően, sikerült megbeszélnünk a dolgokat. Az illat kavalkád miatt elnézést kérek. Igyekszem, hogy ne zavarjam meg az orrotokat. Tudom, milyen kényesek vagytok a szagokra.-Mosolyogtam rá bocsánatkérően. - Bár nyilván érzed, de Fynn nem vérfarkas, noha ha úgy vesszük, lehetne titeket egy súlycsoportba sorolni, csak ő nem a holddal folytatott táncot, hanem a nőkkel. Viszont mióta együtt vagyunk, csak panaszos sóhajokat hallok pletyka szinten az egyetemen irányából, úgy hogy majd ki tudnék ugorni a bőrömből örömömben emiatt, miatta meg pláne.- Mosolyogtam rá, majd megittam az italom és felálltam.
- Még el kell mennem a könyvesboltba, úgy hogy fájó szívvel, de itt kell hagyjalak.- Léptem mellé és már csak azért is megöleltem, sőt puszit is adtam az arcára.- Köszönöm az ajándékot, nagyon fogok vigyázni rá. A húsok pedig várnak, ne felejts el eljönni értük. Ami pedig Safi-t illeti, bízz az erejében, megvan a képessége, hogy gond nélkül hatástalanítson, és nem fogod bántani, nem fog Kate sorsára jutni. Boldog Karácsonyt Sean, és kérlek, holnap ne hagyd egyedül a kedvesedet.- Suttogtam, majd megborzoltam a haját és kiléptem a hidegre, miközben magam köré tekerte a sálam. Örültem, hogy találkoztunk, és remélem, tudja, hogy minden ígéretemet be fogom hajtani.


Köszönöm szépen a játékot!

A HELYSZÍN SZABAD!



Naplózva

Minerva E. Balmoral
Griffendél Godrik Akadémia
***


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2024. 09. 23. - 14:22:16 »
+1

b l o o d c a k e



merel everfen



        Van valami hősies a visszatérésekben - megszépítik annak emlékét, hogy úgy távoztál előtte, hogy még az ajtót sem vágtad be, most pedig az idő jótékony leple mindent belep, a bűnök, mint hűtlenség, kis minősített halálfalás, el vannak nézve. Egyetlen dolog megbocsájthatatlan, ez pedig a nagy közös angolságunk, amiben papíron ünnepnapokon terítünk és amibe hálni járunk, de ne adja Merlin, hogy a visszatérő movie-t mondjon film helyett, a hagyományok nem tisztelete jóval nagyobb és jóval kevésbé megbocsájthatatlan bűn, mint a genfi egyezmények megszegése.
        Persze lehet, hogy ez inkább csak a benyomásom és az üldözési mániám boldog házassága mondatja velem, esetleg némi bűntudat: mintha ebben a pár évben megszaporodtak volna az üzletek az Abszolon. Ahhoz túl skót vagyok, hogy beismerjem, mennyire tetszik valami, de tény, hogy legalább fél óráig ismerkedem a látvánnyal, és ennek csak az vet véget, hogy elérem az utca végét. Persze miért ne tehetnék legalább egy rövid sétát a Zsebpiszokban is, gondolom, hogy a mikro és makroökonómiai epifánia őket is elérte, de eredetileg ajándékot keresek valakinek, akinek még egy emotional support cruciatus sem lenne épp túlzás. Egyetlen részem sem kívánja a találkozást, de ugye, angolság és kötelességek - ahogy a visszatéréseket átjárja valami nosztalgia, úgy ezt az ostoba szokást is. A helyzet önmagában is elég deranged, hol máshol is kereshetnék valamit, ha nem...?
       -Jó napot? - inkább kérdezem, mint mondom. Teljesen elszoktam tőle, hogy a lelkesen érkező köszönéshez egy olyan arc tartozik, amelyet fel fogok ismerni, és ami bennem is megpróbál felismerni valamit, ami talán már nincs ott. Vagy soha nem volt ott, és ami ennél rosszabb, mindketten tudjuk és látjuk a hiányát.
      Kivételesen örülök, hogy legalább az, amit viselek, elfogadható - sőt, az üzlet belsejénen felrobbant szivárványához képest akár visszafogottan elegánsnak is lehetne nevezni. A szemem könnyen szokik hozzá a mértéktelenül zajló RGB-orgazmushoz, és ahogy a polcok között sétálok, szinte megint diáknak érzem magam, aki a Tiltott szekció megkóstolható felfedezéséhez nyert elég időt a büntetőmunkája kihagyásával. Minden tetszik, mindent szeretnék megkóstolni: a felére sem lenne időm, és három napig hátrafelé sétálnék talán egyetlen falat édességtől is a szemmel becsülhető cukormennyiség alapján. Csodálatos, tényleg az.
     Minek örülne vajon egy Ted Bundy empátiájával rendelkező innen? Bármi túl jó volna - csak átfutni merem a szinesztéziás termékeiket, a woodoo babákat?, és bár ez utóbbi kézenfekvő lenne, a kis mellékes alapján ez inkább.. élvezetes harapdálás lenne, emberünket pedig inkább a sárkányhimlőnek kellene harapdálnia gyengéden egy olyan korban, amikor még nem volt gyógyítható. Tulajdonképpen segítséget is kérhetnék éppen, bárkit találok is a pultban, biztosan találkozott már ilyen kéréssel. Egy cuki édességnek akkor is állampolgári kötelesség örülni, ha történetesen az a veszély fenyeget, hogy felette majd átkok repkednek - talán ez egy hétköznap a Deranged Delicaciesben. Csengetek egyet.
      - Elnézést, van itt valaki? - le is ülhetnék akár tényleg megkóstolni valamit. Vajon milyen a kávéjuk? Ha bárhol el tudom képzelni, hogy megmérgeznek vele, az épp itt lenne: és borzasztóan élvezném, az illatok és színek alapján.
      Leülök a legközelebbi asztalhoz, és türelmesen várni fogok, a helyet és magamat meghazudtolóan türelmesen. Mintha gyerek lennék, és ezúttal nem egy folk-horror klasszikusban - az, hogy egy ilyen hely megnyílhatott, egyértelműen azt jelenti, hogy it's a phase, mom, ami a társadalmi fájdalomtest pulzálását illeti a háborúk között és után.
      
Naplózva

Merel Everfen
Boszorkány
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2024. 09. 25. - 15:28:45 »
+1

Váratlan kihívás abszurdum-kivonattal dolgozni, pedig egy éve használjuk már. Egész pontosan, fejlesztés alatt álló recept, az absztrakt ízek után, a váratlan ízű süti.
Mindig olyan, amire nem számítanál - de a legutóbbi nyílt bétateszt alapján néhány merész fiatal közbenjárásával, elég bizarr irányokat tudott venni, amikor mind a próbadarab, mind a kóstolók dupla-tripla-visszafele quadrupla fordított pszichológiával kezdték próbálni kijátszani egymást. Ha A-ra meg B-re számítanak aktívan, ki tudják-e csalni a C eredményt a váratlanként? Úgyhogy újra kellett gondolnunk a receptet, mielőtt tudhatatlan eldritch igazságokat hozunk létre itt a konyhában, és a mindenféle szuperAI-ok helyett egy piskóta éri el a szingularitás pontját. Egyszerűbbre kell fogni a bűvölést.
Nos ez mind szép és jó lenne, ha az íznél maradna, de az aktuális formula a fizikalitására vette át a váratlanságot. Ez kérem egy folyékony, kevert tészta. Ezt annak margójára, hogy épp gyúrnom kell, miközben gravitációt meghazuttoló nem-Newtoni módokon virágzik fraktálokba, a keverőtálból kifele mászva. Néha nem-Euklidészi irányokban.
Hallom én a csengetést, jövök amint lesz kezem.
-baQa'... Mindjárt!- kiabálok ki a konyhából, majd végül diadalmasan rácsapok egy fazékfedőt a tálra, és a tetejére teszek egy teli üveg lekvárt nehezéknek, nehogy elmásszon, mert az volt legközelebb.
Ha nem lenne a Varázstitok, ezt a tésztát el lehetne adni valami sci-fi szürreális horror forgatására speciális effektnek.
Kikönyöklöm a konyha ajtaját, át a pult mögé, mert a kezemről még csöpögne a tészta - kivéve ahogy egy konyharuhába törölni próbálom, amikoris inkább törik és porlad. Ha nem épp egy vevőt várakoztatnék miatta, igazából egész érdekes lenne, mint fizika kísérlet.
-Bocsi. Mit adhatok? És teljesen oké első kör a "magyarázatot", nem tagadom hogy nem mindenről egyértelmű, mire számíts.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Griffendél Godrik Akadémia
***


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2024. 09. 26. - 14:40:50 »
+1


b l o o d c a k e



merel everfen



        Bár alapvetően aggasztania kellene, hogy ilyen zajok szűrődnek ki éppen onnan, ahonnan a legközelebbi kávémat terveztem meginni, ezzel kapcsolatban nem sok ellenvetésem van, még ha a józan ész követelne is hasonló szorongást. Egyrészt az ember szinte várja, hogy valami komoly ellenfél legyen, ha vissza is tud nyalni, másrészt pedig remélem, hogy akinek ajándékba szánom, legalább úgy néma és latin káromkodásokkal vesz tudomást erről a körülményről.
        Hátradőlök, és zsebrevágom mindkét kezem - cseppet sem félek attól, ami felbukkanhat a konyhából, és ha valamelyik sütemény tésztája lesz az, ami felveszi végül a rendelésem, csak annál rusztikusabb. Ehelyett azonban egy régi ismerős, Everfen az - egy rövid pillanatig nem is jut eszembe a vezetékneve az Everdeanek és Edevanek között, de a keresztnév a fejemben is túlságosan.. baráti lenne. Nincs túl hosszú közös történelmünk, amire még érdemes emlékezni, az nem felhőtlen, de legyünk gálánsak, engedjük meg nekem a rosszindulattól mentes öt perc csábításának megtérést. Merel Everfen felnőtt, értelemszerűen dolgozik, rég elhagyhatta az összes késes közhelyet, és kettőnk közül én vagyok az, akit saját magának sem lehetne bemutatni.
       -Na szia, Everfen! Nem tudom, mi adta ki azokat a hangokat, de ha van belőle kávé, szívesen megkóstolom! - csak a jelenre koncentrálok most, az azelőttet is magába foglaló múltat érdemtelen volna felemlegetnem. Ez persze, ahogy a kávé is, elkerülhetetlen, de vajon lesz-e konkrét pillanat, amikortól nem gyomorgörccsel gondolok rá, hogy régi, kedves kis iskolatársaim felnőtt, dolgozó emberek, akik a legjobb esélyekkel állnak majd épp egy ilyen pult mögött? Kétlem, hogy Everfen bármi olyat kérdezne, ami elvonatkoztat az ittlétünk közös keresztmetszetétől, de csak az arcára nézve bevillan néhány dolog, amiért, ha fizettem volna egy pszichiáternek, hogy tűntesse el őket örökre, most nagyon nem örülnék. Merlin látatlanban is megáldja a Minisztérium akkori mentális traumákra félretett támogatási alapját, míg a pszichiátereit a legkevébé sem, de ha a hely szelleméhez hű kívánnék lenni, őt már woodoo fánkkal sem volna úgy érdemes megkínálni, mint belőle elkészíteni azt. Talán épp ez okozta a kellemetlen perceket Everfennek is a konyhában. Valaki mentális egészsége, vagy annak hiánya.
       - A kávén kívül keresek... 'valakinek' valamilyen 'kedves' ajándékot is. Nincs véletlenül valamitek, aminek remélem, hogy stroke-ot kapsz, miközben ezt eszed íze van? - az állammal a sütemények, aztán az egyedi kérésekről szóló kis feliratra bökök. Gondolom, hogy Everfennek nem sok kifogása lesz egy ilyen rendeléssel szemben, az innováció az innováció, ez pedig, ha még egy betöltetlen szegmense a piacnak, biztosan népszerű lesz. Hogyan is lehetne jobban elmondani gyilkos, de semmiképp nem legális szándékainkat az arra nemeseknek, mint süteménnyel? Az arcba nyomott torta, abba előtte szúrt kés már annyira 2000s and late, itt, a jövőben, négy évvel később ennél jóval szofisztikáltabban vagyunk.
        Feltűröm az ingem ujjait, és egy szakértő fáradt, de annál többet látott mosolyával a pulthoz sétálok, és bár csábító az ábránd, amiben csak egy névtelen üzenettel látom el a leendő ajándékot- azt nem is említve, hogy pár éve még tényleg reális, Moody egy kollégájának névtelen cserepes ördöghurkát tekintve - de ez nem egy egyszerű, hétfői is kis rohadj meg, ami után legfeljebb nem köszönünk.. Túl van azon is, mint azon ismerőseink felidézhető arcképe, ami megelevenedik előttünk, mikor arra kérnek bennünket, gondoljunk valakire, akit igazán utálunk - majd gyorsan felejtsük el, hiszen ez it's a therapy, sir - sőt. Ez egy ünnepi, békebeli, bibliai indulat, drámák, darabok, egész zenealbumok gyermeke, amely aztán majd megannyi diagnózis bölcsőjét ringatja. Igazán megéri az időt és a tervezést, hogy a legszívbőlszólóbban mondhassam el annak az egyetlennek, hogy mennyire, de mennyire őszintén gyűlölöm.
        - ...vagy ha csak egyedileg készül.. Megtervezhetnénk esetleg? Egy kis gyűlöletre igazán ráérek. - napok óta nem éreztem magam ennyire vidámnak, és nocsak, talán még egy kis mosoly is kikívánkozik belőlem. A karikás szemek és a sápadtság nem beszélnek úgy, mint a hangsúlyok, és utóbbiak igazán otthon érzik magukat.
      
Naplózva

Merel Everfen
Boszorkány
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2024. 09. 26. - 17:05:26 »
+1

-Áh, Balmoral!- Ezzel az arccal is rég találkoztam már. Bár inkább ismerem hírből mint személyesen, kívül leginkább azon a "betörésen" a klubhelyiségünkbe. -A hangok leginkább én lehettem, de még nincs. Legyen?
Kicsit újra kell formulálni a receptet, de a mágikus részét végülis nem lehetetlen átfőzni kávéba.
-A koncepció a váratlan lenne, de épp nem akar az íznél maradni. Valós teret néhol meghazuttoló, nem-Newtoni kávé?
Ha vevő az ötletre a jelen állapotában, én kérem el tudom készíteni, azon ne múljon. Ugyanolyan egyedi megrendelés, mint a már kiforrott összetevőinkből - ha direkt ezt kérne, részletkérdés, hogy valami másnak a kísérleti stádiuma lett volna, amit használok. Az elégedett vevő elégedett vevő.
Közben elkezdi felvázolni az eredeti célját is.
-Hmm... Így direktben egyelőre nincs, de gondolom ízlés kérdése is, mit gyűlölne igazán.
Én is végignézek a pultban, ahogy Balmi a polcokat böngészi - Merelkedrága meg már megint a becézett vezetéknévnél tart. De na, aki félszer körülnéz idebent, megtippelheti, hogy nem ez a hely való leginkább a kimérten proper brit úriközönségnek, ez az újhullámú káosz gócpontja.
-Az csak kihívóan pikáns, szerintem csak annak lenne stroke ízű, akinek az identitását határozza meg az abszolút prűdség- állapítom meg a woodoo-fánkok kapcsán. Mármint, ki tudja, pont ezt keresi-e - ilyen esetre kanyarítok én a fánkra díjmentesen még egy cukormáz anti-viktoriánusan kilátszó bokát is, mert szét adom a gondolatot. De megvan a gyanúm, hogy épp nem ez nyert.
Van itt a sokaknak bizarr, élő férgek módjára tekergő klingon gagh - egyet lehet találni, ki követte el - de az igazából egyszerű medvecukor, spagetti, és ínas hús fúziója, inkább csak bizarr. Igazából a legtöbb készen meglévő dolgunk a furán érdekes ésvagy érdekesen fura kategóriákba esik, Balmi igényei ennél célzottabbak.
Úgy tűnik, ő is erre jut.
-Ó, hát ki vagyok én ellent mondani egy hidegen tálalt bosszúra? ...Hmm, szerintem az absztrakt ízekben lesz a megoldás, egy pillanat...
Fél lábbal visszalépek a konyhába - egy figyelmeztető pillantást vetve a keverőtálra, hogy ne legyenek ám ötletei - és előásom a kísérleti jegyzetkatalógust, amit végül kicsapok a pultra, és már a lapjai közül kérdezem a továbbiakat. Ezért vagyok én itt. Munkakörileg is természetesen, de személyesen én a Deranged-nél, az ilyen projektek a kedvenceim. És akkor ez még konkrétan egy bortaS bIr is, ki is kéne tagadnom magam, ha nem vetem bele magam teljes warp-on.
-...Csak ugye izolálni kell egy pontos ízre,.. Mi kéne egészen nagyon pontosan? Valamint ha van ötleted, milyen formában tálalva? Ital, sütemény, fura spagettiféreg?..
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Griffendél Godrik Akadémia
***


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2024. 10. 03. - 20:38:57 »
+1


b l o o d c a k e



merel everfen



        -Persze, akár Pascallal is kávézom, még mindig nem lett jobb a jetlag.. - félreteszem azt a rándulást a gyomromban, amit Newton nevének elhangzása okoz, és megpróbálom inkább elképzelni, hogy fest majd ez a kávé. Biztosan nem rosszabbul, mint én ma reggel, így pedig már rögtön az iható kategóriába is kerülhet, de talán eleve nem volna szégyen elismernem magam előtt, hogy bárhogy is néz ki Everfen kávéja, annál biztosan megittam bátran sokkal rosszabb dolgokat kevesebb elmélkedés nélkül. Valahol biztosan van egy leíratlan, kimondatlan lista, amelyen végig kell innod magad még az aurori jelvény felszentelése előtt, bizonyítandó a gyomrod izomzatát.
       - Szerintem neki a létezés is hasonló válságokat okoz az identitásában. - és továbbra sem értem, miért találta vonzónak egy csapat korombeli a kialvatlanságtól inkább zsenge, réti vízihullára emlékeztető karikákkal bőven ellátott, viktoriánus árvákat is megszégyenítő sápadtságot. Amit én találtam vonzónak, arról beszélni sem érdemes.
        Míg a mindenféle izgalmas, de talán még a gyerekek szülinapi partiját feldobó édességeket nézzük, egyre inkább elfog az az érzés, hogy a gondolat nagyobb, mint a megvalósításból fakadó realitás. Mit gyűlölne igazán, mitől érezné az enyémet? Önmagában az édes íz nem lenne elég, talán az állat vagy illat sem - de a tapintás.. Ha már az erkölcsökről van szó, az nagyon is betöltené ezt a funkciót. Nem kifejezetten úgy, mint az a kedves fánk, amiből nyilván vinnem kell Gregnek hálából, amiért megengedi, hogy a kanapéján csövezzek, és ő biztosan talál valamilyen kinky felhasználási módot neki - a jogászok amúgy is mind perverzek.
        - ...csak nyugodtan, nekem is most jutott eszembe valami, amit használhatunk. Emberünk semmit nem gyűlöl annyira, mintha akaratlanul megérintik.. A központi idegrendszert még a mugli gyógyszerek és tudatmódosítók is meg-megérintik.. - míg hangosan gondolkodom, még az iméntieknél is jobban esne egy cigaretta, de most már csak azért sem keresem a dobozt a zsebemben, csak egy fogpiszkálót illesztek az ajkaim közé. So much for klisé, de nem tűnik teljesen elvetélt fantáziának, hogy mondjuk Moody, Till, vagy valamelyik hasonlóan gyengéd emberbarát ilyen eszközökhöz nyúljon, vagy ezeket műgonddal válogassa egy édességek számára fenntartott műhelyben.
        - Talán a sütemény tűnik a leginkább ártatlannak, nem igaz? Mindenképpen nézni fogom, ahogy elfogyasztja, és az italt félre lehet tenni a tea utánra.. Nem tudom, hogy addig nem ölném-e meg esetleg teljesen véletlenül, ahogy az ilyen dolgok történni szoktak ugye mindenkivel. Igen, legyen a sütemény, abba könnyű csak úgy belekóstolni, nem kelt gyanút kínálgatni. - nem hiszem, hogy valaki, aki egy ilyen helyen dolgozik, most a gyöngysorához kap és elvágtat egy aurorhoz feljelenteni a sad beigenél sötétebb humoros megjegyzésekért, talán ez Merelfen esetében még kevésbé valószínű. A pszichiáterem talán nem örülne annyira, mint mi most, de akinek ilyen remek fizetése van, megengedheti magának, hogy néha ne legyen boldog.
        - Szóval valami, amitől valaki úgy érzi, hogy folyamatosan megérintik, tapogatják, rángatják, megragadják? Nem hiszem, hogy az agy fel tud dolgozni egyszerre ennyi üres fenyegetést, ha érted, mire gondolok. - valószínűleg nem, de a részletek nem is annyira érdekesek. Egy süteménybe senki nem fog belehalni - ha nem mérgezik meg, ugye - és szórakoztató a gondolat, hogy esetleg kétszer csíp. Ez csak a minimum, de a kiérdemelt mértéket csak olyan eszközök összhatása tudná szimulálni, amelyeket még én sem tartanék elfogadhatónak.
      
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 16. - 15:46:40
Az oldal 1.226 másodperc alatt készült el 52 lekéréssel.