Megvadult Unikornis

Sophie



~ set ~

2004. március 25.

          Azt hiszem, nem a legjobb passzomban vagyok ma. Talán le kellett volna mondani a mai napot. De tudtam, hogy azzal megbántanám barátnőmet, és hosszabb távon nekem sem tenne jót. Megint csak azt érném el, hogy nem mozdulok ki, ezért bűntudatom lesz, amiért ilyen otthonülő módba váltottam.
          Viszont a kíváncsiságomat már igenis tudom ennek a rossz kedvnek a számlájára írni. Tudni akarom, hogy mi vár rám. Persze, amit látok, az nem egy nagy dolog, bár, nem minden játékhoz van most kedvem. Egy vattacukrot viszont magamhoz veszek egészen addig, amíg Sophie-ra várok. Egész pontosan, amíg odaérek a megbeszélt találkozóhelyre. Addigra oda is ért már talán régen, mire megjelenek.
          - Jaj! Huh! Hűű! Azt hittem, hogy benéztem a napot.
          Nem akartam megijeszteni, ezért az ölelés után hátra is lépek egy picit, hogy sikerüljön kicsit lenyugodnia. Ingatom a fejem picit.
          - Nem, ez a tökéletes nap. Csak kicsit korábban jöttem, ezért elkéstem.
          Megkínálom a vattacukromból, de ahogy rám néz, az nagyon nem tetszik nekem. Ránézek a kezemben lévő pálcikás édességre, majd ismét őrá.
          - De igen, tőle vettem. Valami baj van vele?
          Nem várom meg a válaszát, inkább kidobom az első kukába. Eddig nem vettem észre, hogy valami gond lenne vele, de nem akarok kockáztatni. A végén még a Mungóban kötök ki. Inkább egy kávézó felé terelgetem őt.
          - Annyira örülök, hogy látlak. Mondd csak, jól vagy?
          Bólogatni kezdek, de azt hiszem, hogy nem tudom őt becsapni. Mondjuk nem vagyok már annyira rosszul, mint pár hete, sikerült megbarátkoznom a gondolattal, vagyis talán meggyőztem magam valamiről, ami nincs is ott, de legalább nem idegeskedek már miatta.
          - Az az igazság, hogy nem tudom megmondani hogy vagyok. Úgy érzem, inkább csak vagyok. De majd jobban leszek.
          Egyelőre nem akarok többet mondani róla. Nem akarom mindjárt elrontani a hangulatot. Azzal ráérünk még, szerintem. Úgyse tudok szabadulni a gondolattól, de nem akarom mindjárt letámadni vele. Inkább kicsit terelem a témát, amíg odaérünk a kávézóhoz.
          - Egész jó napom volt, végre nem sóztam el a reggelit Jaspernek, úgyhogy ő is boldogan ehetett. Kezdem magam kiismerni a konyhában, bár mindig mindenem tiszta kajás lesz, ha ott bármit is csinálok. pedig még kötényt is kaptam tőle.
          Emlékszem még milyen volt, mikor elkezdtem magamnak főzni. Eleinte az én főztjeim is különböző okokból, de ehetetlenek voltak. Aztán rájöttem a trükkökre, mit-hogyan kell csinálni és végül azokra is, amik segítségével az elrontott ételeket is jobbá lehet tenni.
          - Attól függően milyen ételt sózol el, ha dobsz bele egy kevés krumplit. Az felveszi a sót. Levesnél például nagyon jól jön ez a trükk.
          Leülök az egyik asztalhoz, majd megnézek a kávézó kínálatát. Nem hiszem, hogy enni fogok, de egy tea most nagyon jól esik majd.
          - Nekem egész jó napom volt eddig, és biztos, hogy sokkal jobban fog folytatódni. Egy könyvbemutató előkészítésén dolgozom. Megrajzoltam ma a meghívók terveit, indulás előtt küldtem el a főnökömnek. Mondtam már, hogy imádom, hogy a hobbim a munkám?
          Tudom, így olyan, mintha folyton a munkámról áradoznék, és nem nagyon csinálnék mást, mint a munka, de ez tényleg felemelő érzés. Végül kérek egy marcipános teát, és nem is szólalok meg addig, amíg ki nem hozzák. Igazából ez egy pár perces némaság a részemről, de nem bánom. Össze akarom szedni a gondolataim.
          - Hallottál arról, hogy mi történt február végén? – kérdezem végül. Biztos vagyok benne, hogy hallott valamit, az újságok is megírták, de azért az más. Az újság mindig ferdít. - Az egyik alak azt mondta, hogy selejt vagyok. A vérem nem elég jó nekik. Azt hiszem, örülnöm kéne nekik, mégis felzaklatott, mikor selejtnek tituláltak. Szerinted is az vagyok?
          Oké, elindult a panasz áradat. Anyával nem akartam ezt kitárgyalni, így is folyamatosan félt, hogy sehol sem lehetünk már biztonságban, ha lehetne lezárna, de gyakorlatilag most is egy lezárt házból vittek el.
          - És nem értek még valamit. Az eljegyzés miatt sok védelemtől megszabadultunk Ginevrával, de még így is szinte lehetetlenség nélkülem megtalálni. A nyílászárók is be voltak zárva, mégis el tudtak vinni. Hogyan csinálják?
          Igazából csak tippekre számítok tőle is, mert művésznek tanul, mint én is. Nem hiszem, hogy komoly, az aurorokat is gondolkodóba ejtő információval tud majd szolgálni. Persze, ki tudja, lehet mi fejtjük meg a nagy rejtélyt.

[ღ Csajos délután ღ]

ღ Csajos délután ღ

Esmé

(2004. március 25.)

tavaszodik

Most álljunk össze
Míg el nem tűnik
Aki épp itt van
És nem remeg

Esmé láthatóan furcsábban néz ki, mint máskor. Mármint, nem kinézetileg meg ilyenek, hanem amúgy. Szóval nincs most éppen a legjobb passzban, és ez látszik is rajta. Talán emiatt is dőlt be annak a furcsa képű vattacukor árus fickónak, aki miatt még a hajunk is összeragadt Estherrel, és le is kellett vágni. Mondjuk Jasper szerint jól állt a rövid haj, és ennek nagyon örültem. Meg hát azért vagyok a barátja, hogy felvidítsam, hogy ha rossz kedvű, úgyhogy ez a hely - a bogaras vattacukrot kivéve -, tökéletesnek bizonyult erre. Vannak édes óriás plüssök, meg mindenféle veszélyes őrült vidámparkos játékok, na meg a biztonságosabbak is, amibe ha beleült az ember nem hányt két másodperc után. A levegőt megtölti  a tavaszi virágzás és frissesség illata, na meg a sikolyoké, az édességeké és a finom,  cukorral agyon dömpingelt innivalóké is. Hát lehetett volna ennél vidámabb helyre menni?
Persze, nem is én lennék, ha nem pánikoztam volna be, hogy rossz időkor jöttem, vagy hogy elkéstem mondjuk egy hetet. De mi van ha igen? Mostanában nem voltam biztos semmiben, még néha a saját létezésemben sem, nem hogy az időpontokban. Jasper ebben is sokkal ügyesebb és menőbb volt nálam, én meg hiába igyekeztem szétcssúsztam a dátumok között. De Esmé itt volt, és ennek nagyon örültem. Annak ellenére, hogy miattam dobta ki a vattacukrát is.
- Nem, ez a tökéletes nap. Csak kicsit korábban jöttem, ezért elkéstem - válaszol, és úgy tűnik ő is egy kicsit szét volt esve, pedig ő inkább látszott eddig összeszedettebbnek, mint én. - De igen, tőle vettem. Valami baj van vele? - kérdezi, én meg nem vagyok benne biztos, hogy el kéne mondanom, hogy miből van a vattacukor.
- Az a bácsi egy kissé... bogaras - mondom inkább burkoltság mellett döntve, mert ha kimondom, hogy hernyó, még nekem is hányingerem támad, nem hogy Esmének, aki az előbb még jóízűen ette, inkább meg is kérdezem, hogy van.
- Az az igazság, hogy nem tudom megmondani hogy vagyok. Úgy érzem, inkább csak vagyok. De majd jobban leszek - adja meg a kissé homályos választ, de gondolom egy kevésbé visítós helyen úgyis kicist jobban is mesélni fog arról, mi lehet a baj.
- Akkor mindenképpen ki kell majd próbálnod velem a Felhőcsésze játékot! - magyarázom lelkesen, hátha ragad is rá valami. - Hatalmas csészék lebegnek színes vattacukorízű felhőkön - teszem hozzá, mintha én olyan járatos lennék itt. Persze néha eljöttem ide, Estherrel leginkább Jasper nem lelkesedett az ilyen dolgokért. Közben a főzésről is cseverészünk, mint két háziasszony, és ez valahogy olyan viccesnek tűnik. mennyi mindenben változik az ember témája, ha felnő és már nem a suliban van. Akkor csak az órákról dumáltunk meg arról, hogy Piton miért nem hasznlt sampont, vagy hogy Mrs, Norris igazából animágus és Frics felesége. Bár akkor Mrs. Frics lene. Vagy Frics lenne Mr. Norris. És a krumpli jó ötletnek tűnik.
- Nekem egész jó napom volt eddig, és biztos, hogy sokkal jobban fog folytatódni. Egy könyvbemutató előkészítésén dolgozom. Megrajzoltam ma a meghívók terveit, indulás előtt küldtem el a főnökömnek. Mondtam már, hogy imádom, hogy a hobbim a munkám?
Erre elmosolyodom, mindig is csdáltam azokat, akik tudtak festeni, mint Armin, vagy a többi ilyen művész. Én a pálcika embereknél és a groteszk állatoknál lemaradtam. Szerettem a festményeket elnézegetni, olyan szépek szoktak lenni. A művészsuliban meg az embernek csak ilyen barátai voltak leginkább.
- Hát ez nagyszerű, Esmé, anynira jó, hogy ilyen tehetséges vagy - dícsérgetem lelkesen. Már én is várom, hogy pálcakészítésbe fogjak, és ha minden jól meg jövőre már tényleg elkezdjük a magokkal és a fával való munkát. Szerettem volna régóta én is egy kis pálcakészítő üzletet, habár úgysem leszek olyan tehetséges, mint Ollivander.
A kávézó bájos hely, ahol előkelő szerepet kap a Megvadult Unikornis megvadult, fújtató logója, az illat pedig olyan kellemes, kávés és édesen süteményes. Én is inkább az itallap között böngészem, amikor Esmé ismét megszólal egy kicsit komolyabb témára terelve a szót.
- Hallottál arról, hogy mi történt február végén? Az egyik alak azt mondta, hogy selejt vagyok. A vérem nem elég jó nekik. Azt hiszem, örülnöm kéne nekik, mégis felzaklatott, mikor selejtnek tituláltak. Szerinted is az vagyok?
Sóhajtok egyet és megrázom a fejem. Hallottam arról, hogy mi történt, Elliot kórházba is került, Ben is veszélyben volt a többiekkel és még diákok is belekeveredtek megint ebbe az egészbe. Még most is rosszul érzem magam, a Kastélyban történtek óta, meg a Hollóhátas halála... Aztán az a nyári koncert, ahol még el is kapott a crucio... Szörnyű dolgok voltak ezek, és úgy tűnik hogy valami nagyon veszélyes van készülőben.
- Nem vagy selejt Esmé, te vagy az egyik legértékesebb barátom - mondom biztatóan és el is mosolyodok. Ebből a vér dologból kinőhetnének a varázslók, már anynira összekeveredik az hogy ki az aranyvérű és ki nem... Annyira mindegy, nem?
- És nem értek még valamit. Az eljegyzés miatt sok védelemtől megszabadultunk Ginevrával, de még így is szinte lehetetlenség nélkülem megtalálni. A nyílászárók is be voltak zárva, mégis el tudtak vinni. Hogyan csinálják? - kérdezi én meg megint megingatom a fejemet. Nem vagyok egy nagy nyomozó, én se tudom mi hogy történt.
- Fogalmam sincs, talán tényleg tudják irányítani a mágiát és ezért kerültek ki a diákok is az iskolából. Nem tudom, de... én bízom a minisztériumban, hogy ezt valahogy megoldják - dünnyögöm, bár elég naiv megállapítás, de az embernek csak hinnie kell valamiben nem? Közben meg is jön a pincér is, hogy felvegye a rendelést.

Sophie



~ set ~

2004. március 25.

          Örülök neki, hogy sikerül végül megtalálnunk egymást, még akkor is, ha mind a ketten azt hisszük valami nem stimmel a mai nappal. Ami azért elég vicces, mert elég összeszedett formában se neki se nekem nem szokott ez problémát okozni. De mondjuk én betudom annak, hogy mostanában kicsit szétesett vagyok, viszont barátnőm átlagon felül szeleburdi. Talán az iskola miatt, és hát… neki sokkal előbb megadatott, mint ami nekem. Nem könnyű egyben tartani egy családot, biztos sokat dolgozik miatta.
          De ami a lényeg, hogy most mind a ketten itt vagyunk, és ez nagyon jó hír, mert egy csodálatos délutánt fogunk eltölteni egymás társaságában. Úgy gondolom, hogy erre már mind a kettőnknek nagyon nagy szüksége van. A nálam lévő vattacukrot inkább gyorsan kidobom, mert még véletlenül se szeretném, ha valami bajom lenne. Ez az egész nagyon különös, ahogy Sophie nézegeti a vattacukrot. Valahogy jobb érzés is. Nem akarom, hogy a kissé bánatos időszakom meglátszódna az alakomon. Így is nehezen tartom a súlyom. Van azért hátránya is a festészetnek.
          - Akkor mindenképpen ki kell majd próbálnod velem a Felhőcsésze játékot! Hatalmas csészék lebegnek színes vattacukorízű felhőkön.
          - Komolyan? Valamit láttam már korábban is, de csak a távolból. Annyira nem tudtam körbenézni, hatalmas ez a park.
          Teljesen fellelkesülök, és már látom is a lelki szemeim előtt, ahogy ott lebegek. Szerintem még a vattacu… nem biztos nem fogom megkóstolni. Sőt, egy ideig biztos nem fogok enni sem. Viszont a jó napomon még ez az átkozott sem tud rontani. El is dicsekedek picit a dologgal, mert úgy érzem, komoly feladatot kaptam.
          - Hát ez nagyszerű, Esmé, annyira jó, hogy ilyen tehetséges vagy.
          - Ne szerénykedj, te is nagyon tehetséges vagy. Ha elvégzed az iskolát és eltörik majd a pálcám, akkor biztos hozzád megyek majd a következőért. Aztán pedig eldicsekszem vele, hogy milyen ügyes vagy, és sokan járnak majd hozzád. Megöröktem a műved majd egy festményen, hogy külföldön is tudjanak rólad.
          Nem tudom van-e ok-okozati összefüggés a festményem és a vásárlók számának a növekedése között, de remélem sikerül majd egy kis reklámot csinálnom neki. Jó lenne, ha Sophie is úgy ki tudná terjeszteni a szárnyát, ahogy nekem is sikerült. Mielőtt viszont bármit is csinálnánk, muszáj meghívnom egy kávéra vagy valamire, amit kér.
          - Nem vagy selejt Esmé, te vagy az egyik legértékesebb barátom – mondja, és ez annyira jól esik, kicsit el is érzékenyülök, de próbálom tartani magam.
          - Köszönöm, ez most nagyon jól esik – megölelem mielőtt még leülne a székre.
          Talán tényleg nagyobb problémát csinálok belőle, mint ami. Elvégre az a csuklyás alak nem úgy értette a selejtet, mint ahogy én. Ő a véremre gondolt, én viszont az egész életemre. Tényleg nem kéne foglalkoznom vele, csak hagyni, hogy innentől kezdve kimaradjak mindenből, amihez nekik közük van. Mondjuk, nem is hiszem, hogy keresni fognak, szóval amint leülök ahhoz az asztalhoz, magam mögött hagyom ezt az egészet.
          - Azért örülök, hogy te kimaradtál ebből az egészből. Nem volt valami szép látvány az a rengeteg varázstalan ott az épületben. Néha még most is kísértenek éjszakánként.
          De szerencsére nem annyira, hogy ne tudjak aludni tőlük. Meg aztán Felix is ott van, ő megvéd engem még álmomban is. Van azonban még valami, ami nagyon nem hagy nyugodni. Mégis hogyan jutottak be hozzám a sok védővarázs ellenére?
          - Fogalmam sincs, talán tényleg tudják irányítani a mágiát és ezért kerültek ki a diákok is az iskolából. Nem tudom, de… én bízom a minisztériumban, hogy ezt valahogy megoldják.
          - Nem tudom… Szerintem fogalmuk sincs, hogy mi történik. Mintha folyamatosan csak rohannának utánuk és csak próbálnák enyhíteni a károkat. Pedig már azt az embert is elfogták. Hogyhogy nem sikerült még valami használhatót kihúzni belőle?
          Megérkezik a pincér, és korábbi terveimmel ellentétben mégsem kávét rendelek, hanem csak egy limonádét. Most valahogy szomjasnak érzem magam, meg kezd kicsit melegem is lenni, ezért jobbnak látom, ha inkább lehűtőm magam. Amint Sophie leadja a rendelését, a pincér után fordulok, de hamar el is tekintek tőle. Valahogy nem az esetem.
          - Mondtam már, hogy úgy döntöttem újra randizni kezdek? Elég volt a szomorkodásból és a magányból, kell nekem egy társ, akihez odabújhatok.
          Bár, ha csak a bújás miatt kell, akkor lehet elég lenne vennem egy hatalmas plüss macit, de nem ez a helyzet szerencsére. Akkor is nehéz lesz majd visszatérni a randi piacra, de legalább az elhatározás megvan már bennem, és addig sem gondolkodok azon, hogy mi történik már megint a varázsvilágban. Most szeretnék egy kis ideig csak egy tudatlan valaki lenni, aki gond nélkül éli az életét. Pont ezért jó ez a délután is, és pont ezért váltok témát is, hogy ne kelljen a szomorú dolgokra gondolni.

[ღ Csajos délután ღ]

ღ Csajos délután ღ

Esmé

(2004. március 25.)

tavaszodik

Most álljunk össze
Míg el nem tűnik
Aki épp itt van
És nem remeg

Öürlök, hogy Esmé itt van velem és nem néztem be a napot. Az nagyon ciki lett volna, és kellemetlen, de szerencsésen megtaláltuk egymást, hogy aztán elcseverésszünk a kávézóban. Nem voltam egy nagyon társaság közepe típusú ember, de nagyon szerettem azokkal lenni, akik a barátaim voltak. Örültem, hogy Esmé is közzéjük tartozik, és most vele lehetek ezen a kellemes, tavaszi délutánon, ahol a levegőt megtölti a popcorn, a kis minifánkok, a  fura vattacukrok illata, a kávéval együtt. Most olyan jól is esik ilyen helyen lenni, mintha kibújtam volna a csigaházból a hosszú tél után.
A tavasz tele van élettel, színekkel, szerelemmel… Jó, ez valami gagyi romantikus történet szlogenje is lehetne, de így is van. Tényleg, vajon Emsének van valakije? Olyan furcsa lenne most erre hirtelen rákérdezni, úgyhogy inkább mindenféle más egyéb csajos dolgról dumcsizunk. Jól is tesz az embernek egy kellemes kis csevej.
- Komolyan? Valamit láttam már korábban is, de csak a távolból. Annyira nem tudtam körbenézni, hatalmas ez a park - Erre lelkesen bólogatok, és el is molyodom. Estherrel kipróbáltam már, de akkor még nem volt folyton baba a pocakjában… Enyni mindenki hogy is férhet el egy ember hasába? Hogy férnek el a szervei? Elképzelni is nagyon frucsa volt, és én még egyelőre nem érzem magam erre felkészültnek, hogy legyen bennem még valaki, BIztos csodálatos dolog, de jasper szerint magamra se tudok vigyázni. És halálosan félnék, hogy valamit rosszul csinálok és… jaj, semmi baj Sophie, nyugodj meg.
- Én már voltam itt párszor, kellemes hely, a csészék nem olyan vezsélyesek, mint a Sárkányvasút, vagy pedig a Vasorrú Bába Rémkastélya. De még ennél is ijesztőbb a Menyndörgő Paták nevű játék, ami olyan mint a dodzsem, csak még hangosabb és még több sérülést lehet szerezni… - magyarázom elgondolkodva. Nem is mertem beleülni ezekbe, vagy bemenni a Bába kastélyába. A lebegés barátságos, a lebegés jó és vezsélytelen, amíg ki nem eszi maga alól az ember a vattacukorfelhőt. A varázsvilág közveszélyes, vajon ez nem jutott még eszébe senkinek?
- Ne szerénykedj, te is nagyon tehetséges vagy. Ha elvégzed az iskolát és eltörik majd a pálcám, akkor biztos hozzád megyek majd a következőért. Aztán pedig eldicsekszem vele, hogy milyen ügyes vagy, és sokan járnak majd hozzád. Megöröktem a műved majd egy festményen, hogy külföldön is tudjanak rólad. - mondja Emsé, mire én zavartan el is pirulok, nem is tudok rá mit mondani.
- Ugyan, ugyan - dünnyögöm, ahogy lassan beérünk a kávézóba, ahol szóba kerül az a szörnyű eset… Az egész olyan rossz volt, az a sok ártatlan ember, és ahogy ellepte a tér egy részét az a fekete valami… Aminek a közelébe nem is enged menni Jasper… Az ottani boltokban, és kávézókban lévőkkel vajon mégis mi történhetett? Megborzongok, ha erre gondolok, de igyekszem Esmében megerősíteni, hogy ő nem selejt. Ennek a vér dolognak annyira nem kellett volna már számítania…
- Köszönöm, ez most nagyon jól esik  - ölel meg én meg viszonzom is.  - Azért örülök, hogy te kimaradtál ebből az egészből. Nem volt valami szép látvány az a rengeteg varázstalan ott az épületben. Néha még most is kísértenek éjszakánként.
Erre csak sóhajtok, és megcsóválom a fejemet. Szörnyű dolgok ezek, engem is kísértenek néha még a Vincenttel történt dolgok is. Az emberben ezek nyomokat hagynak.
- Jaj, elképzelni is rossz, min mehettél át - mondom szomorúan.
-  Nem tudom… Szerintem fogalmuk sincs, hogy mi történik. Mintha folyamatosan csak rohannának utánuk és csak próbálnák enyhíteni a károkat. Pedig már azt az embert is elfogták. Hogyhogy nem sikerült még valami használhatót kihúzni belőle? - kérdezi, és én erre csak esetlenül megvonom a vállamat.
- Lehet nem mondott igazat, vagy egyszerűen nem tudták szóra bírni... fogalmam sincsen. - Én csak civil vagyok, néha meg elszenvedőlye a rosz dolgoknak, mint annyi mindenki más is. Elliot a Mungóba került, ahogy hallottam, és Benji is vele volt. Már így is nekem sok fontos embert érintett ez, és ez nyugtalanított. Meg a heg is a csuklómon.
Szerencsére megérkezik a rendelésünk, én pedig lelkesen inni is kezdek, az legalább megnyugtat, de ahogy nyelnék Esmé bejelneti, hogy randizni készül, ez meg olyan váratlan jóhír, hogy félre is nyelek, köhögni is kezdek, aztán amikor úgy dönt a testem, hogy befejezi a szenvedést, és én is levegőt tudok venni, szélesen mosolyogva összecsapom a kezem.
- Komolyaaaaaan? Jesszuuus, de jó ezt hallani, annyira megérdemelsz valakit, aki boldoggá tud tenni… És voltak már randijaid? Milyenek voltak? Juj, ez nagyon izgalmas - kérdezgetem lelkesen.

Sophie



~ set ~

2004. március 25.

          Most hogy kezd elmúlni a rossz hangulatom, azt hiszem, bármire képes leszek. Persze, csak a normál keretek között, mert végignézve néhány játékon, inkább ki se próbálom. Nem… nem. A közelébe se megyek. Inkább megközelítem barátnőmmel a kávézót, hogy még egy kis bátorság löket után tényleg végig is tudjam járni az egész helyet.
          - Én már voltam itt párszor, kellemes hely, a csészék nem olyan vészesek, mint a Sárkányvasút, vagy pedig a Vasorrú Bába Rémkastélya. De még ennél is ijesztőbb a Menyndörgő Paták nevű játék, ami olyan mint a dodzsem, csak még hangosabb és még több sérülést lehet szerezni…
          - Akkor azt hiszem, ezt kihagyom most. Maradjunk csak a csészéknél és a vattacukorfelhőknél.
          Szórakozni jöttem, és nem rettegni. Pont ezért örülök is neki, hogy hamar elterelődik a szó a veszélyes játékokról és holmikról. Örülök neki, hogy kicsit átterelődik a szó a jelenre, és a tanulmányokra, meg a munkára. Valahogy az mindig megnyugtat. Talán pont ezért is szeretem annyira, amit csinálok, és tudom, hogy barátnőm is szereti azt, amivel foglalkozik.
       Azért muszáj kicsit kibeszélnem magamból, ami történt. Úgy értem, Sophie biztos megmondaná az igazat velem kapcsolatban, és nem csak próbálna megnyugtatni, mint a családom. Nekik valahogy el sem akartam mesélni, ami történt, de anyát persze nem tudom átverni, azonnal rájött. Aztán Frey is észrevette, amikor megint kicsit sötétebb színeket kezdtem el használni. De most már, hogy hallottam barátnőm véleményét, sikerül teljesen megnyugodnom.
          Ettől függetlenül azért nem értem, hogy miért nem tudják legalább egy részüket leleplezni? Ez az ember tényleg nem mondott semmit? Ennyire nem képesek vagy csak valami megköti a kezüket? Akármi is legyen, egyelőre nem várhatjuk, hogy sikerül megoldaniuk az esetet vagy leleplezni a Rendet. Csak abban lehetek biztos, hogy engem egyelőre békén hagynak, de ha sikerül a tervük, akkor ki tudja mi vár rám.
          A borús hangolatomat hamar eltereli a pincér, aki kihozza a rendelésünket. Kell is a figyelemelterelés, hiszen pont ez volt ennek a találkozónak a lényege. Szóval hagyom, hogy csak az érzéseim sodorjanak, és az érzéseim most azt súgják, hogy ideje lesz beavatnom barátnőmet. Kicsit azért aggódni kezdek, mert a hír hallatán majd megfullad, amit egy rövid időre nem tudok hova tenni. Ez most jó vagy rossz hír?
          - Komolyaaaaaan? Jesszuuus, de jó ezt hallani, annyira megérdemelsz valakit, aki boldoggá tud tenni… És voltak már randijaid? Milyenek voltak? Juj, ez nagyon izgalmas.
          A reakcióból kiindulva, ez jó hír. El is mosolyodom picit. Rég láttam ennyire lelkesnek, ami talán annak köszönhető, hogy ritkán találkozunk.
          - Hát, egyelőre ez még csak egy elhatározás. Azt hiszem, elég volt a facér létből. Engem nem arra teremtettek, hogy pár nélkül legyek. De hogy sorban válaszoljak a kérdéseidre. Nem, még most megyek majd randizni. Vagyis, egy fél már lehet, hogy volt. Szerintem ismered is az illetőt, azt hiszem… – Egy kicsit elbizonytalanodom, mert nem tudom Reed tanította-e Sophie-t. Szóval biztosra csak annyit tudok, hogy látásból ismerheti. - Hogy milyen volt? Fura, és nagyon spontán. Egy erdőben találkoztunk, én Felixet sétáltattam, ő meg a munkáját végezte éppen.
          Aztán alakultak, ahogy alakultak az események. Vagyis, akárhogy is alakulnak majd, ami már megtörtént azt biztos nem fogom megbánni.
          - Szerinted mekkora lehet az ideális korkülönbség egy párnál?
          Nem kérdeztem rá Reed életkorára, és biztos vagyok benne, hogy kevesebbnek látszik, mint amennyi valójában, de ettől függetlenül lehet érdekes elgondolkodni ezen. Ha nagyon másként látjuk a világot, akkor az csak probléma lehet és nem akarom őt megbántani.

[ღ Csajos délután ღ]

ღ Csajos délután ღ

Esmé

(2004. március 25.)

tavaszodik

Most álljunk össze
Míg el nem tűnik
Aki épp itt van
És nem remeg

Esmé hangulata láthatóan javul, és ennek nagyon örülök. Ha rossz lenne a kedve, akkor meg egészen csak ölelgetném, míg fel nem vidulna. Bár Jasper szerint talán tú jóhiszeműség így látni egy ember feldobását, de azt hiszem mást nem tudnék tenni.
- Akkor azt hiszem, ezt kihagyom most. Maradjunk csak a csészéknél és a vattacukorfelhőknél - szólal meg Esmé, én pedig helyeselve bólogatok. Igen, az a vattacukor dolog egyébként meglehetősen traumatizáló volt anno Estherrel, még a hajunkból is le kellett vágni. Vajon összeragadt valakinek a nyelve a szájpadlásával? Vajon... vajon akkor a nyelvét is... le kellett akkor vágni?! Minél többet gondolok erre a vattacukorra, annál ijesztőbb gondolataim lesznek tőle. Lehet nem is baj, hogy Esmé nem evett belőle. A végén nekem kellene levágnom a nyelvét, aki amúgy sem bírja a vért és bepánikol minden sérüléstől.
Meghallgatom Esmé érzéseit azzal az elrablásos esettel kapcsolatban, azt hiszem örülök, hogy kimaradtam belőle legutóbb, azóta is nehéz volt a crutiatus átkot kiheverni, ami még a legutóbbi nyári kamukoncerten történt. Fenntartásokkal kezelem azóta az ilyeneket, pedig szeretem a zenét és a koncerteket is. Lassan emiatt tényleg paranoiás leszek, pedig nagyon nem akarok még ennél is jobban dilis lenni. Még mindig félek attól, hogy bekattanok úgy, mint anya, és akkor majd Jasper nem is fog tudni elviselni, de meg akkor nem is akarnám, hogy mellettem szenvedjen, és akkor meg... Jó, jó, Sophie azt hiszem már megint túlgondolod ezeket.
Igyekszem megnyugtatni a barátnőmet azzal kapcoslatban, hogy nem selejt. Azt élet értékes, csak az emberek néha ezt elfelejtik, és megkeserítik másokét is. Jasper gyerekkorát, akinek a szüleivel való kapcsolata is olyan furcsa lett Vincent miatt. Na meg a háború... És mégis annyira szeretek abban hinni, hogy a jó végül mindig győz, mint a mesékben, és végre elűzi a sötétséget.
És mi sem jobb a sötétség elűzésénél, mint a szerelem! Talán ha a Sötét Nagyúr is beleszeretett volna egy kedves, kellemes lányba, akkor nem is lett volna olyan sötét. És akkor mindenki olyan vígan élne, vagy nem tudom! És ezért alig tudok levegőt venni, anynira nagyon megörülök Esmének, mert na, mindenkinek kell egy társ, úgy szép az élet meg minden. Komolyan milyen szerencsétlen dolog lenne már megfulladni, attól, hogy közli veled a barátod, hogy talán szerelmes? Szerintem a csónakos fickó aki átvinné a túlvilágra a lelkem körbe is röhögne.
- Hát, egyelőre ez még csak egy elhatározás. Azt hiszem, elég volt a facér létből. Engem nem arra teremtettek, hogy pár nélkül legyek. De hogy sorban válaszoljak a kérdéseidre. Nem, még most megyek majd randizni. Vagyis, egy fél már lehet, hogy volt. Szerintem ismered is az illetőt, azt hiszem… - mondja Esmé, mire én nagyokat pislogok. Kevés ismerősöm van, nem is tudom ki lehetne az, akiket simerek azoknak van már valakije. Úúú, cska nem egy titkos viszonyt folytat valakivel, akit ismerek?!
- Kicsoda? - kérdezem szinte közelebb hajolva hozzá, mintha valami nagyon titkos infó lenne, majdnem fel is borítom az innivalómat az asztalra, és akkor eláznánk mind a ketten. - El kell meslned mindent! Ígérem nem mondom el senkinek! - mondom, mert... őrülten kíváncsi vagyok, ki lehet ez az idegen aki az ismerősöm is lehet, de teljesen belelohallom magam a dologba, és még csak nem is nézek brazil szappanoperákat.
- Hogy milyen volt? Fura, és nagyon spontán. Egy erdőben találkoztunk, én Felixet sétáltattam, ő meg a munkáját végezte éppen. - Én bólogatok és próbálok a lehető leghtámogatóbb lenni, ez amúgy is nagyon romantikusan hangzik.
- Hűű, tisztára, mint a Százegy kiskutya! - mondom nagyokat bólogatva. - Benneteket is körbetekert a pórázzal? - kérdezem lelkesen, és olyan izgatott vagyok, hogy meg is szomjazom tőle, rögtön ki is iszom az innivalómat. Ez annyira izgalmas, olyan jó az ilyeneket hallgatni, Esmé meg egy rendes párt magának nagyon is megérdemelne, azok után ami történt vele. Lehet Ginerva nem is halott, csak úgy tesz mintha, az pedig nagyon gonosz lenne.
- Szerinted mekkora lehet az ideális korkülönbség egy párnál? - kérdezi Esmé, én meg elgondolkozom. Pont a legjobb embert kérdezi, aki sose tudja magát elképzelni öt évvel idősebb valakinél, és akinek összesen két pasija volt egész életében. Lehet ez egy Celine Dion Renee féle szerelmi történet?
- Nem is tudom, Esmé, Elliot és Aiden között ott van a tizenöt év, ami Jssper szerint nagyon sok, de ha egymást kiegészítik akkor nem hiszem, hogy a kor olyan fontos lenne. Az számít, hogy szereted, és mellette vagy amíg csak együtt tudtok lenni... De ugye nem nyolcvan éves? - kérdezem a végén. Oké, az tényleg furcsa lenne.

Sophie



~ set ~

2004. március 25.

          Örülök neki, hogy a kicsit zordabb téma felől egy kicsivel kellemesebb felé terelődik a téma. Még akkor is, ha az a konkrétan a szerelmi életem, ami most kezd megint beindulni. És mégis milyen jó fordulatot vehetett volna, mint ami történik jelenleg is? Azt hiszem, a sors engem tényleg nem magányosságra teremtett, mert amikor elhatározom, hogy ideje lenne párt találni, akkor mindig előlép valaki.
          - Kicsoda? El kell meslned mindent! Ígérem nem mondom el senkinek!
          Nem vágok bele azonnal a közepébe azzal, hogy elárulom kiről van szó. Inkább a megismerkedésünkről kezdek el beszélni.
          - Hűű, tisztára, mint a Százegy kiskutya! Benneteket is körbetekert a pórázzal?
          Elmosolyodom. Mennyivel másabb lett volna, ha csak körbeteker a pórázzal.
          - Nos, póráz nem volt a képben. Mivel egy tisztáson ültünk a megnagyobbított pulóveremen, és teáztunk. A kis lüke nekünk szaladt, úgyhogy rövid időn belül egymás karjaiban találtuk magunkat.
          Vagy legalábbis így is lehet mondani. A lényeg ennyi volt, kocc, lötty, csók és én elvesztem azokban a kék szemekben annyira, hogy utána sokáig ott ültem még a pulóveremen és igazából azon gondolkodtam, hogyan történhetett meg ez az egész.
          - Nem is tudom, Esmé, Elliot és Aiden között ott van a tizenöt év, ami Jasper szerint nagyon sok, de ha egymást kiegészítik akkor nem hiszem, hogy a kor olyan fontos lenne. Az számít, hogy szereted, és mellette vagy amíg csak együtt tudtok lenni… De ugye nem nyolcvan éves?
          Erre már felnevetek. Azért nekem is van egy bizonyos korlátom, már ami a korosztályt illeti. Mondjuk belegondolva Elliot és Reed korába, igazából nem nagy a korkülönbség közöttük. Merlinre, remélem ez nem azt jelenti, hogy apacentrikus vagyok, ugye?
          - Nem, egyáltalán nem nyolcvan éves. Azt hiszem, annyira nem vagyok kétségbeesve sem anyagilag, sem érzelmi téren. De mint mondtam, így is ismered az illetőt.
          Magamhoz intem a pincért, mert szükségem van még egy limonádéra ehhez a bejelentéshez. Sophie ismer már engem, nem kéne félnem tőle. De remélem, ha nagy hülyeséget csinálok, akkor majd felnyitja a szemem.
          - Nos, az illető nem más, mint a Roxfort Gyógynövénytan tanára, Reed Lancaster.
          Félve nézem a kifejezést barátnőm arcán. Keresek valami pontot, ami valamelyik irányba ellendíti a mérleg nyelvét.
          - Elhívott randira is. Elmegyünk megnézni a Dali kiállítást Londonban.

[ღ Csajos délután ღ]

ღ Csajos délután ღ

Esmé

(2004. március 25.)

tavaszodik

Most álljunk össze
Míg el nem tűnik
Aki épp itt van
És nem remeg

Talán nem kellene enynire pletykás lánnyá válnom, de hát melyik lány nem szeret a szerelemről beszélni? A szerelem jó dolog, repíti az embert a felhők fölé, és én még most is ott járok, pedig nem ma estem bele Jasperbe. És hiába vagyok a felesége is, még mindig minden nap egy különleges csoda mellette. Annyira szeretem, és annyira örülök, ha valaki modnjuk ugyan így megtalálja magának a társát, aki mellett boldog tud lenni. Szóval ezért szeretem kivesézni a dolgot. Na meg az embert izgatottá is teszi ez, és a lányok amúgy is szeretnek pletykálni. Vajon Esmé kibe zúgott bele? Látszik rajta, hogy máris jobb a kedve ettől a témától, és nem nyomasztják nagyon a Rendes események. Alig vááárom, hogy megtudjam ki az, szinte úgy behajolok, hogy csoda rá nem fekszem az asztalra. Mindig is kíváncsi természet voltam, főleg ha  abarátaim boldog életéről volt szó.
- Nos, póráz nem volt a képben. Mivel egy tisztáson ültünk a megnagyobbított pulóveremen, és teáztunk. A kis lüke nekünk szaladt, úgyhogy rövid időn belül egymás karjaiban találtuk magunkat - mondja Esmé, én meg elvigyorodok.
- Óhh, ez milyen romantikuuuuuus! - olvadozom, és lelkesen bólogatok. - Ennél szebben össze se jöhettetek volna, egészen mesébe illő, vagy tudod azokba a romantikus Sanrda Bullock filmekbe. Még szerencse, hogy a valóságban is történhetnek édes és szép dolgok az emberrel - sóhajtom szinte meghatottan. Ahhoz képest, hogy amikor engem Jasper először meg akart csókolni, annyira zavarba jöttem, hogy inkább elfutottam... De akkor még Avery is a barátom volt, és nem is amiatt nem mertem viszonozni, mert nem rég szakítottam Teddyvel... De Jasper mégis Avery pasija volt, és lekiismeret furdalásom volt tőle. Nem mertem szeretni, aztán nem mertem bevallani, hogy beleszerettem, és pedig milyen helyes volt ő mindig is. Az a tipikus menő srác, akit sose érdekelték az olyan nyomi, szerencsétlen lányok, mint én... És tessék, ez a menő srác a férjem lett, én pedig imádom őt.
Kíváncsi vagyok ki az, ki lehet a nagy ő, bár remélem nem egy vén bácsi, akkor azt már tényleg nem tudném hova tenni. Jó Esmé se náz ki olyannak, mint akinek apakomplexusa lenne, meg hát azért csak pasizott fiatalabbakkal is. Én sose voltam az a nagy izé, tetszett Nolan Pye, aztán tetszett Teddy, akivel jártam, és most pedig Jasper körül fprpg a világom.
- Nos, az illető nem más, mint a Roxfort Gyógynövénytan tanára, Reed Lancester - mondja Esmé, mire megkönnyebbülök, és sóhajtok is.
- Hát hogyne Reed Lancester, nem is olyan öreg... HOGY MIIIIII???!! - visítok fel, miután leesik a galleon, hogy kiről is van szó. - REEEED? - hangsúlyozom, mint aki nem is értené pontosan, és szinte úgy eltátom a számat, mintha csak egy hal lennék, a tengerparton. Reeeeeed Lancaster? A volt házvezetőőőőőm? Oké, a tanárok is szerethetnek, meg ők is emberek, de ez akkor is olyan furcsa, mintha csak az apámról derült volna ki, hogy új barátnője van. Jó, ez meredek hasonlat, nincs is apakomplexusom, de éppen anynira megdöbbentő.
Ezt el kell mesélnem Jaspernek, ha hazamegyek, már látom magam előtt, hogy futva rohanok hozzá, hogy elmondjam Lancaster becsajozott. Becsajozoooottt, lehet még a cipőm is elfelejteném levenni a nagy hévvel.
- Ez döbbenetes - pislogok magam elé, miközben igyekszem összeszedni magam, és kevésbé beégetni Esmét. - És még randira is... - psilogok, mint akinek most mondták volna, hogy a Mikulás nem is létezik. - Ez óriási! Jaj de jó! - lelkesedem fel és még bólogatok, meg izgatottságomba kiiszom az egész innivalómat. Ebben a nagy hírközlásben megszomjazik az ember, ugye.
- Gratulálok, de komolyan. Annyira megérdemled, hogy boldog legyél, de ugye... ugye az vagy? Reed igazán kedves is tud lenni, ha éppen nem szigorú - mondom, mintha olyan nagyon ismerném. Közben meg lassan befejezzük a közös italozást, úgyhogy lassan csápolok is a pincárnek, hogy fizetni akaruk.

Sophie



~ set ~

2004. március 25.

          Egyszerűen imádom figyelni, ahogy barátnőm felvidul a jó hír hallatán. Mondjuk azt még nem tudom megmondani, hogy miként fog reagálni arra a hírre, ha kiderül ki is az a férfi, akivel jelenleg kialakulóban van a kapcsolatom. Bízom benne, tudom, hogy nem lesz gond majd.
          - Óhh, ez milyen romantikuuuuuus! Ennél szebben össze se jöhettetek volna, egészen mesébe illő, vagy tudod azokba a romantikus Sanrda Bullock filmekbe. Még szerencse, hogy a valóságban is történhetnek édes és szép dolgok az emberrel.
          - Nagyon meglepett. Megmentette Felix életét, mert egy hiénafa mellett kaparta a földet éppen, az a nyavalyás fa pedig meg is ölhette volna. Soha nem fogom tudni eléggé meghálálni.
          Azt hiszem, ezzel már elég sok mindent elárulok a férfiról. Mármint ez még nem szűkíti le konkrétan egy főre a lehetőségeket, de azért fontos szempont, hogy szereti és ismeri is a gyógynövényeket. Én például eléggé hülye vagyok hozzájuk. Csak azt ismerem fel, ami kell néhány fontos bájitalhoz vagy a festéshez. De hacsak nem frissen szedett állapotban kell, akkor általában megveszem őket magamnak. Vagy másik esetben elültetem otthon a kis gyógynövényes veteményesemben.
          De ideje lerántanom a leplet a kérdéses férfiról. Nagyon remélem, hogy nem fog kiakadni, mint egy kakukkos óra.
          - Hát hogyne Reed Lancaster, nem is olyan öreg… HOGY MIIIIII???!! – elmosolyodom, mert valami ilyesmi reakcióra számítottam. Legalábbis az egyik elképzelésemben. - REEEED?
          Bólogatni kezdek, közben tovább mosolygok. Ahogy eszembe jutnak azok a kék szemek, attól csak még szélesebben mosolyodom el. Azt hiszem, tényleg belezúgtam teljesen.
          - Ez döbbenetes. És még randira is… Ez óriási! Jaj de jó!
          Azt hiszem, a kezdeti sokkhatás kezd elmúlni, most már látom rajta, hogy nyugszik le. Lassan kezd visszatérni önmagához.
          - Nem gondoltam, hogy ilyen hamar megtörténik majd, de kicsit tényleg különlegesnek érzem. De lehet csak a rózsaszín köd szól belőlem.
          Lassan megérkezik a pincér is, akit magunkhoz hívtam. Én még kérek egy kör italt, de a számlát is mindjárt hozatjuk vele.
          - Gratulálok, de komolyan. Annyira megérdemled, hogy boldog legyél, de ugye… ugye az vagy? Reed igazán kedves is tud lenni, ha éppen nem szigorú.
          - Igen, most boldog vagyok. Az egész tényleg nagyon hihetetlen. Viszont soha nem voltam az a személy, aki egy kis kalandtól is megijed. Bátran vágok bele, még akkor is, ha esetleg nem sokáig leszünk együtt. Meg aztán, nekem most nem a tanárom, ha szigorú is lesz valami miatt, akkor azt megérdemlem. Ő már sokkal több mindent megélt, úgy látja a világot, ahogy én nem. Talán erre is szükségem van.
          Megiszom az italt, amit a pincér kihoz, és kifizetjük a számlát is. Igen, kelleni fog nekem az ő világ látása, én még ennyi idősen is túl naiv vagyok.
          - Most viszont te jössz. Mesélj, hogy vagytok Jasperrel? – kérdezem, miközben megindulunk a vattacukor felhők felé.

Köszönöm a játékot.