Sandy Bailey

Sandy Bailey

Alapok

jelszó || "Úgy áll rajtam ez a szín, mint golymókon a gatya."
nem || nő
születési hely, idő ||Oxford, 1988, 07, 29.
kor || 14
vér || fél
évfolyam || negyedik

A múlt

Csak szólnak a fejemben a hangok

HANG1

Nézd Sandy, apa, csak apa. Kézen fogva megyünk a játszótérre. Látod? Nincsen semmi baj. Érzem a puha kezét a kezemben, ahogy a nagy felnőtt apa tenyerébe zárja az én apró, gyermek kezem. Biztonságban vagyok, nem eshetek el, fogja a kezem. Hallom a saját vidám, csilingelő hangom. Sandy, ne sírj, apa vicces. Tudom, unod a béna borzos vicceket, nem is mindig érted őket, de vicces fejet vág hozzá. Ugye látod Sandy? Álmatagon ülök a konyhaszéken reggel, apa piritóst csinál, és felhőt tölt a csészémbe. Anya sosem rak felhőt bele, csak a kakaót, de apa felhőt is rak bele. A vállamat fogja, hogy igyekezzek, én meg olyan gyorsan tömöm a számba, hogy kis híján megfulladok. Apa szeret.

HANG2

Nem biztonságos. Sandy, nem bízhatsz benne. Láttad. Ha behunyod a szemed és visszaemlékszel a csillaglesre, ott van. Tudod jól, hogy nem csak képzelődtél, az a csuklya alatt ő volt. Sandy, tudod, hogy baj van, hogy apa nem jó. Úgy fáj a fejem, csak zúg egyfolytában. Az arcvonásai, a szeme. Nem tudom mással összetéveszteni. Sandy, lehet, hogy veszélyben vagy, Lehet, hogy végig veszélyben voltál. Nem is ismered az apád. Sandy, milyen lány vagy te, aki nem ismeri a saját apját? Észre vehetted volna, hogy baj van, de te ostoba vagy. Nem figyeltél rá. És anyádra sem. Sandy, ha ezt bárki megtudja, örökre cipeled magaddal. Sandy, te nem figyelsz eléggé a részletekre. Pedig a részletek a legfontosabbak.

HANG3

És ha megkérdeznék valakit? Ha megkérdezném Jasont, ő is látta-e? Nem tudom, mit tegyek, olyan nagy a vihar, és úgy fúj a szél. A másik 2 hang miatt olyan nagy itt a hangzavar…Nem, nem szabad összetörni Sandy. Össze kell, hogy szedjem magam. Anyának nem mondom meg, még nem. Senkinek sem. Apa jó. Apa Amerikában van, sikeres varázsló, a MACUSA embere. Ezt a kis képeslapot is ő küldte. Mindig ír nekem, de tudja, hogy itt a Roxfortban van a helyem. Apa Oliver. Örülök, hogy ő az apám, nem mindenkinek van ilyen jó fej apja.

Azkaban fogja

A lépcsőházban állok tetőtől talpig vizesen, és szomorúan. Az volt megbeszélve, hogy apa értem jön. Olyan lassan teszem meg a lépcsőfokokat, mintha valami kivégzésre készülnék. Mindig ő jön értem a kerámia szakkör után. Kezem a bejárati ajtó kilincsére teszem, és lassan nyitom ki.
- Anya? Miért nem jött értem senki? Úgy volt hogy apa jön, de ott vártam vagy egy órát. Nem gond, haza tudok jönni, csak szólhattatok volna, hogy közbe jött valami.
Csend van. Mostanában nem sokszor van nálunk csend, apa és anya gyakran veszekednek, de én olyankor elmegyek, vagy a szobámba zárkózom, mert amúgy is anya mindig elküld a viták előtt. Örülhetnék is a csendnek, de ez más. Olyan fagyos a levegő, és olyan feszült, mintha késeket éleztek volna rajta. Lassan és bizonytalanul rakom le az előszobában a táskám. Szinte lábujjhegyen megyek el a konyháig, ahol anyát találom kifejezéstelen arccal. Először azt gondolom, eltalálta egy Petrificus totalus. Nem is mozdul, de még csak nem is sír. Pár lépést közelítek, aztán felülök a bárszékre a pulthoz. Anya előtt egy üres üveg.
- Megint ittál. Baj van?
Mostanában anya nincs jól. Tudom, hogy apával van valami baj, de nekem nem mond semmit és ez fáj. Nagyon sóhajtok. Én igazán sajnálom, hogy sokat veszekednek, engem mégis az bánt a legjobban, hogy anyu titkolózik, pedig tudja, mennyire szeretem apát, és hogy mindig is apás voltam. Miért nem avat be? Miért nm mondja meg mi a baj? És ha tudok segíteni? Ahogy anya rájön, már rég itt vagyok, és hozzá beszélek, kedvesen elmosolyodik, de látom ám, hogy ez nem egy őszinte mosoly. Ilyenkor a szeme nem mosolyog, csak a szája. Nem szeretem.
- Nincsen semmi baj Sandy, csak apád..apád bajba került. Rossz emberekkel volt, gonosz emberekkel, és bezárták. Az azkabanba.
Bezárták. Hát hova zárták? Azkaban? És miért volt rossz emberekkel? Jaj, apa, biztos segíteni akart, és őt büntetik meg. Hiába faggatom anyut, hogy mikor jöhet haza, és egyáltalán mi az, hogy rossz emberekkel? Bántották apát?
- De…apa ugye jól van? Jól van?
-Nem akarom, hogy baja essen, azt szeretném, ha haza jönne. Erőt veszek magamon, mint a nagyok, és megfogadom, hogy ott segítek, ahol csak tudok.
- Ne aggódj anya, haza fogják engedni. Apa biztos megint hősködött. Tudod milyen…
Megsimogatom anyu vállát, és azt hiszem azzal, hogy kimondtam, hogy hazaengedik, kicsit el is hiszem. Hiszen mi rosszat tett volna, biztos hamar rájönnek, hogy bármit tett, nem rosszból tette. Anya ekkor szorosan magához ölel, szorosabban, mint szokott. Hangja halk, bár mostanában gyakran halk és szomorú, pedig régen olyan csilingelő hangja volt, sokat énekelt nekem. Már nem énekel, hiába kérem.
- Hősködött. Tudom. Hogyne tudnám.

6.Csillagleső fesztivál

A Harlow melletti dombos kis rét most vidám emberektől nyüzsög. Telis tele van megannyi kis lámpással, és az édes illat hamar belemászik az ember orrába. Nagyon izgatottan várom a csillagokat. A klubhelyiségben mindenki ma erről beszélt, és nagyon belelkesedtem. Egész nap csak vigyorogtam. Olyan jó kedvem volt, hogy reggelinél is teli szájjal magyaráztam, mit sem figyelve arra, hogy esetleg másokat lemorzsálok. Jason mindig rám szólt gyerekkorunkban is, hogy ne beszéljek, mikor eszem, mert folyton morzsázok. ezt tudom is, de mikor jó kedvem van, akkor nem tudok parancsolni a számnak! A standok melletti kis padon helyezkedünk el Liljaval. Le van törve mostanság, mint a bili füle. Nagyon tetszik neki az a griffendéles Jack fiú, de észre se veszi.
- Lilja, figyi, mi lenne, ha..ha egyszer megszólítanád? Tök szép vagy, és okos, csak kicsit félénk.
Hevesen rázza fejét, hogy nem, nem akarja megszólítani, és úgy néz rám, hogy hogy is juthat ilyesmi az eszembe egyáltalán. De én nem adom fel Lilja bíztatását, mert bár félénk, tudom, hogy csak egyszer kéne megszólítania valakit, és rögtön bele zúgna.
- Persze, még mit nem, jesszus, Sandy, halkabban! Merlire, nem, nem, ne is beszéljünk erről, mert itt fogok elsüllyedni.
Kedvesen elmosolyodom, és ahelyett, hogy forszíroznám, csak jó erősen megölelem, kiszorítva belőle a szuszt.
- Hát jó, de akkor kapsz egy troll öleléééést!
Bár nem szereti, mikor troll ölelgetem, de hagyja. Talán szereti ő, csak..csak ő ilyen némán, szelíden, szótlanul szeret. MIndig i9s ilyen volt, már a vonaton is, mikor először ültünk le egy kupéba, és először kérdeztem meg tőle, milyen halált választana. A vízbe fúlást, vagy a kötél általi halált. Persze furcsállotta a kérdést, de legalább nem ült rögtön másik kupéba, mint ahogyan a többiek tették. Már akkor éreztem, hogy barátok leszünk. Mikor szépen elengedünk az ölelésből, furcsa érzésem támad. Körbe nézek a réten. A levegő mintha hirtelen más lenne, sokkal nehezebb. Úgy érzem, mintha a tüdőmre egy ködfelhő feküdne rá teljes erőből. Körbe nézek, nézem a bódéknál a többi embert, de egyelőre nem látok semmit. Semmi különöset. Látom Jasont, de valahogy mégis más... Minden olyan furcsa és..sötéét lett. Se kép, se hang. A fejemben vagyok? Nem látok…Nehezen térek magamhoz, nem tudom, meddig lehettem eszméletlen. Leestem a padról, a fejem sajog, és az orrom is vérzik. Tekintetemmel Lilját keresem, aki már előbb magához tért, és felhúzott térddel ül némán, reszketve. Lassan nézek ismét körbe, és halkan sikkantok. Egy koszos földúton vagyunk, a bódék teljesen üresek.Minden megváltozott. Néma csend van. Nem értek semmit. Szépen lassan felállok. Még nem esek teljesen kétségbe. Bár nem tudom, mi lehet a gond, de egyelőre jól vagyunk, csak a hely változott meg. Vagyis..a hely nem is…a tőlem szokásos optimizmussal intek Liljának, hogy ne féljen, menjünk közelebb a többiekhez. Ahogy visszaérünk a bódékhoz és a tömeghez, ismeretlen emberek jelennek meg. Ruházatuk furcsa, régen nem öltözködnek már így az emberek. Ez valami performansz lehet? Az jó, azokat szeretem...Többen közülünk meg akarják érinteni, de valami nem stimmel. Hiába, nem lehet hozzájuk érni. Mellettem Lilja elképedve áll, reszket, némán nézi az eseményeket. Az elöttünk elhaladó kisgyerek kezét megpróbálom megfogni, de..
- Lilja, nézd. Valami nem stimmel...
Tovább akartam menni, az előbb láttam valahol Jasont. Jasonhöz akarok menni…de hiába akarom emelni a lábam, nem megy. Nem tudok mozogni. A pánik és a félelem kezd eluralkodni rajtam, bármennyire is próbálom leplezni. A többek is egyre jobban kétségbe esnek. A pálcákból furcsa átkok röpködnek össze-vissza, csak remélem, hogy nem talál el valami. Csuklyás alakok vesznek körül minket, egyre több és több. Még nem láttam ilyeneket soha. FUrcsa, nyilaló fájdalmat érzek az egész testemben. Olyan, miintha maga a félelem fájna. Meg akarom kérdezni Liljától, jól van e, de nem jön ki hang a torkomon. Teljesen védtelennek érzem magam, és az is vagyok. Akik varázsolni próbálnak, nem sikerül nekik, béna kis szikrék reppenek ki a pálcáik végéből, ebből rájövök, hogy tényleg nagy a baj. Vajon ma meghalok? Ekkor egy hang fészkeli be magát az agyamba. A mieink vagytok...Mozdulatlanul is, de tekintetemmel Jasont keresem. Tudom, hogy itt van, láttam is valahol, mikor ideértünk Liljával. Az unokatesómat nem találom, de helyette találok mást. Tekintetünk csak egy pillanatra akad össze, a csuklya alól egy futó pillantást vet rám. A felismerés meglepetésétől a gyomrom vad táncba kezd, a szívem mindjárt kiugrik a helyéről, és ha eddig meg tudtam volna szólalni, most talán akkor is megakadt volna a hangom, nem tudtam volna megszólalni. Varázslat nélül is pontosan érzem, hogy lebénulnék. Apa? Jobban meg akarom nézni az arcot a csuklya alatt,, dem akarom elhinni, valószínű csak rosszul látom. Buta fények, az alkoholos csokiból is jól bezabáltam, látod Sandy, nem kellett volna. Látni akarom az arcot mégegyszer. Nézz ide..rá szegezem a tekintetem, de megint jön a sötétség és a földre rogyok. Ismét. Nehezen nyitom ki a szemem. Nehezen, de sikerül feltornásznom magam, ekkor az eddig megevett csokiadag visszaköszön a füves területen. A gyomrom nem akarja ezt. Nem a csokit. Mire visszanyerem az eszméletem, a rétet aurorok lepik el. Mindenkit igyekeznek kikérdezni. Nekem csak a fejem zsing, és azt érzem, minél hamarabb ki kell jutnom innen, vissza a kastélyba. Nem akarom, hogy bárki is megkérdezzen, mi történt. Aúgy sem tudom, mi történt, nem is tudom, mit láttam. A örülöttem lévők valami serlegről sustorognak. Én nem tudom, nem láttam. Semmit sem láttam, csak egy valakit. Halkan és kétségbeesetten csúszik ki a számon egy szó
-APA?.
A szoba sötétjében csak fekszem az ágyaon, és újra meg újra lejátszódik a fejemben a jelenet. Valóban ő volt? Nem lehetek benne biztos. Persze valahol a szívem mélyén igenis tudom, hogy ő volt, felismerem a sajt apámat, nem vagyok dinka. Vagyis annyira dinka. Úgy érzem itt helyben elsüllyedek a szégyeneben. Én nem lehet halálfaló lánya. Anya...vajon tudja? Kérdezzem meg? Talán...majd...egyszer. A kimerültségtől azonnal elalszom, az álmaim csodás szigeteire, valahol Paff és a kis herceg közé. Ó, a kisherceg.

Jellem

Sandy egy olyan lány, aki általában mindenkivel kijön. Mások benyomásra is olyan, mint elsőre. Kedves, mosolygós, laza lány. Szeret beszélni, de leginkább vicces sztorikat mesélni. Apja sokszor mesélt neki vicces történeteket, olyanokat, amin anyja nem mindig nevetett, mert szerinte hülye, morbid viccek. Sandy azonban imádta őket. Furcsa humorérzéke miatt több fiú barátja van, ők jobban értékelik a sokszor beteg vicceit. Magán is imád röhögni, saját béna sztorijai a kedvencei. Szeret társaságban lenni, szereti az olyan feladatot, ahol egy csapatban kell működnie. Vezető sosem akar lenni, inkább a gyengébbeket segíti, hogy egységes legyen a csapat. Csapatvezetőnek nem is biztos, hogy jó lenne, mert nem a nyerés hajtja őt, sokkal inkább a csapat szellemisége, az együtt dolgozás. Semmit se fog fel versenyként, mindent inkább lehetőségként. Bár nem szereti, ha előtte titkolóznak, nagyon sok titkot őriz. Mások titkait. Sandy egy a kevesek közül, akik nagyon jól tudnak titkot őrizni. Bohókás természet, akárcsak unokatestvére, Jason. Gyakran elfelejti, merre is indult, vagy éppen mit akart mondani. Egyes mugli orvosok szerint ADHD-ja van, de nem igazán értették meg a szülei, hogy az micsoda. Szeret egyszerre több dolgot csinálni, ám valahogy nehezen fejezi be azokat. Szobájában általában csodás káosz uralkodik, dolgait sosem tudja hova rakta, így kedvenc varázsigéje az invito. Nélküle lehet bár nem is élne. Vannak, akik gúnyolják, és nagyot mondónak hívják, aki nem tud figyelni, és csak a baj jár vele. Persze ő ezt igyekszik nem magára venni. Részben úgy véli, persze, igazuk van, és igyekszik is ő figyelni, de nehezére esik több ideig koncentrálnia. Inkább igyekszik kiparodizálni saját hibáit, úgy állítani be, hogy ne feltétlenül rajta nevessenek, hanem azon, ahogyan ő elmeséli. Egyfajta pajzsként használja a humorát és fantáziáját. Sokat ír, sok történetet, de nem mutatja meg senkinek, mert fél, valójában retteg attól, hogy kinevetik. Bár nem mutatja hogy fájna neki a sértések tömege, de belül igenis a szívére veszi. Sose mondaná, hogy mi bántja. Szégyelli gyengeségeit, próbálja nem észrevehetővé tenni őket. Édesapja kiléte nagyon ködös neki. Mikor bekerült Bruno az Azkabanba, nem gondolta egy percig se, egy röpke pillanatig se, hogy komoly baj van. Azt mondta magának és az anyjának, hogy valami félreértés miatt van bent, és bízik benne, hogy kiengedik. Édesanyja Bella pedig csendben bólogatott, sosem cáfolta meg Sandy képzelgését. Most, miután látta apját a csillaglesőn, szégyelli az egészet. Szégyelli, hogy ő kicsoda, így ha valaki érdeklődik apja felől, azt mondja Amerikában él, a MACUSA embere, és hamis leveleket írogat magának, a kitalált apa aláírásával. Néha, a legmagányosabb estéken pár percre valóban elhiszi a meséjét. Ilyenkor hamar el is alszik. Személyiségében sokban hasonlít unokafivérére, Jasonre, talán ezért is jöttek ki mindig olyan jól egymással. Bár a csillaglesen történteket még nem árulta el Jasonnek sem. Senkinek.

Apróságok

mindig || habos süti, virágok, állatok, úszás, bűbájtan
soha || kétszínűség, arrogancia, felsőbbrendűségi érzés, titkok, kapkodás
hobbik || egy albumban gyűjti össze a lepréselt virágokat, és gyakran készít ékszereket belőle.
merengő || Legjobb: Mikor másodikban szájon puszilta egy harmadikos hollóhátas fiú. Legrosszabb: Mikor meglátta apját a csillagleső fesztiválon a csuklyások között.
mumus || apja sötét csuklyában
Edevis tükre || Kiderül, hogy az nem is az apja volt, és rájönni, hogy buta tévedések szerencsétlen sorozatának esett áldozatul.
százfűlé-főzet || világos sárga, extra csípős
Amortentia || méz, vanília, és egy kevés fahéj
titkok || Apja neve nem Oliver, hanem Bruno Bailey, és nem egy amerikai varázsló. A leveleket ő maga írja saját magának.
azt beszélik, hogy... || Hajlamos hantázni.

A család

apa || Bruno Baliey; 41; félvér , kusza, bonyolult viszony, fájdalmas
anya || Bella Hudson 38; félvér, meleg, jó, utóbbi időszakban távolságtartó
testvérek || -
állatok ||-

Családtörténet ||

Sandy családja elég zűrös, tele titkokkal, amiket Sandy bánatára nem osztanak meg vele.
Édesanyja Bella még fiatal korában beleszeretett egy bizonyos Bruno Baileybe. Bella természete hasonló Sandyéhez, vagy éppen fordítva, Sandy személyisége hasonlít édesanyjáéra. Bella régen pálcakészítőnek készült, de mikor hozzáment Brunohoz, nem akarta, hogy a felesége dolgozzon, így otthon maradt. Az első időszakban Bella nem is kérdezett semmit, pedig feltűnhetett volna neki, hogy Bruno furcsa dolgokat kér tőle, és sosem ad neki magyarázatot. A rózsaszín köd azonban olyan erős volt, hogy hiába figyelmeztette Bellát bárki a családjából, csak ment a feje után, és folyton védte Brunot. Bella egészen Voldemort visszatértéig nem is sejtette, hogy Bruno halálfaló. Bella teljesen megtört. Az általa kialakított világkép összeomlott egy pillanat alatt. Nem így ismerte Brunot, sosem feltételezte, hogy bárkit is bántana. A rózsaszín köd eloszlott, helyére szürke köd ült rá a családra.

Édesapja, Bruno Bailey, magas, jóképű, intelligens, pszichopata. Könnyen elnyeri az emberek bizalmát, a szeretetét, a szimpátiáját. Mindig azt teszi, amit elvárnak tőle. Mikor Voldemort eltűnt, Bruno igyekezett beolvadni az emberek közé, elrejtőzni, de végig hoitt abban, hogy a Sötét Nagyúr egyszer majd visszatér. Felvett tehát egy olyan elbűvölő maszkot, amit hordani tud mindaddig, amíg másra parancsot nem kap. Bruno soha, semmilyen tette után nem érzett megbánást. Sőt, úgy általában nem érez semmit. Ha néha egy picit talán mégis megmozdult benne valami, azt hamar elnyomta azzal, hogy áldozatai igenis megérdemelték a kínzást, a halált. Egytől egyig. Bár Bruno nem csak lelkiismeret furdalást nem érez, empátiát sem, ügyesen és hamar eltanulta ezeket színlelni. HIszen egyetlen lányával is úgy bánt a kezdetektől fogva, mintha ő lenne az élete értelme. Noha mindig tudja, mit kell mondani, de a szavai mögött kevés a meggyőződés és a valós érzelem. Bruno mindig szerepet játszik. És imád játszani. Profi benne. Szeret manipulálni, hazudozni, másokat becsapni. Bruno nem egy jó ember, Sandy bármennyire is hisz benne. Vagy hitt.
Sandy ugyan érzékelte, hogy az utóbbi időben sok a vita szülei között, meg is viselték a történtek, de igyekezett saját kis álomvilágába menekülni. A tökéletes apaképet pedig nem igen hagyta lerombolni, Sandy mindig is apás volt. Imádta a vicceiket, amiket csak ők ketten értettek. Szerette a történeteket, amiket együtt találtak ki, és mesélték el. 2001-ben azonban Sandyben valami eltört. Az apa képe szerte foszlott, így kényltelen volt magának kitalálni egy másikat.
Bár Sandy anyjával töltött több időt, mégsem kötődött soha olyan erősen hozzá, mint apjához. Bár édesanyja jó szívű, és tele van szeretettel, Sandy imádta a kalandokat, és mindig apjával akart lenni. Mikor édesapja börtönbe került, Sandy megérezte, hogy Bella hazudik neki, de nem kérdezősködött. Mindketten bezártak a maguk kis világába. Bella csupán azért, hogy a lányát védje, de Sandy ezt úgy élte meg, hogy cserben hagyták. Ott maradt apa nélkül, válaszok nélkül. Bella a szégyene mögé bújik el. Titokban attól is fél, hogy ha Sandy megtudja az igazat, őt fogja hibáztatni. Nem is tudja, mikor kezdett el titkolózni lánya elől. Nyúlna Sandy után, de egyelőre nem találja a közös nevezőt, nem tudja hogyan kezdjen hozzá. Persze hibáztatja önmagát, észre kellett volna vennie, kérdezni kellett volna Brunótól, hova megy, mit csinál, miért megy el éjszaka. Még testvére is figyelmeztette, hogy nem biztos, hogy jó ember. Nem hallgatott rá. A szerelem vak. Ezzel mentgetei magát. Sandy bármikor bárkit kérdezett, nem kapott igazi válaszokat, ezért aztán megutálta a tikokat. Kivétel, amiket ő őriz, hisz az ugye más.
Talán ebben a nagy zűrzavarban lett jóba igazán unokafivérével,édsanyja tesvérének a fiával Jasonnel. Igazán hasonló személyiségek, bár Sandy talán cserfesebb, feltűnőbb személyiség. Mikor nem tudta kinek elmondani bánatát, Jason volt, aki meghallgatta. És bár apja nem volt már vele, hogy történeteket találjanak ki, Jason ott volt. Vele lehetett együtt harcolni a sárkányok ellen, védeni a várat, és kitalálni más dimenziókat, ahol együtt harcolnak a gonosz ellen.

Külsőségek

magasság || 168 cm
testalkat || átlagos
szemszín || kék
hajszín || szőke
kinézet ||

Sandy szőke hajával és kék szemével akár egy mugli könyvben szereplő tünde is lehetne, de persze nem az. Könnyen fel lehet ismerni széles mosolyáról. Mikor magyaráz, hevesen gesztikulál. Bár még csak 13 éves, szeret nőiesen öltözködni. Nem kihívóan, de stílusosan. Néha szemüveget visel, de inkább csak olvasáshoz, vagy ha elfárad a szeme. Hosszú haját hol levágatja, hol vissza növeszti, ezt elég gyakran váltogatja, ha kell, bájital segítségével.
- Te.. Sandy nem az a szőke hosszú hajú?
-Mi? Miről beszélsz Tilda! Félhosszú, hullámos haja van. Jaj, te sosem figyelsz!
- Mi? Belby, miről beszélsz?

A tudás

varázslói ismeretek ||

Kedvenc tantárgya a bűbájtan, és a bájitaltan, ezekből az első 3 évében kíválót kapott. A többi tantárgyi teljesítménye hullámzó. A sötét varázslatok kivédése hol nagyon jól megy, hol pedig épp, hogy csak súrolja az alsó határt. Mivel sokszor elkalandozik a figyelme, ami nem köti le, az egyik fülén be, a másikon ki. De egyik nagy vágya, hogy megtanuljon némán varázsolni, és hogy ha itt végez, akkor sikeres seprűbűvölő legyen.

pálca típusa || 13 hüvelyk, alma,
egyszarvúszőr magja
RBF || -

avialany || Sophie Simnett