honeymoon

REINE, NORVÉGIA



2002. augusztus 21 - 23.

◂ i promise II. ▸

2002. augusztus 21.

◃a i d e n▹

thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: norwegian summer ║ zene: in the silence

Nem tudom, hány órát aludtam, miután megérkeztünk. Azt sem volt erőm megkérdezni Aidentől, hogy ezt leszervezte-e vagy spontán ötlet volt… amikor elindultunk, úgy tűnt, hogy csak rávágja „mondjuk Norvégiában.” Ez viszont annyira nem illett hozzá. Míg én azt gondoltam, hogy bármikor bármit megtehetek, addig Aiden általában pontos terveket dolgozott ki az élet minden területén. Ő szerette tudni, mire számíthat, míg engem a puszta jelenléte is képes volt boldoggá tenni, akkor is, ha egy szemétdomb közepén voltunk.
Egy tipikus, piros rönkházban kaptunk szállást. Apró kis építmény volt, egyetlen szobával, fürdővel, kicsi konyhával és hatalmas verandával, ami közvetlenül a vízre volt építve. Tökéletesen lehetett látni a tengerből magasodó sziklákat. Amikor felkeltem, erre a látványra nyitottam ki a szemem, na meg az aranyoz napfényre. Nem aludtam valami sokat, biztos voltam benne, hogy Aiden megérti, milyen álmos vagyok… és nem is zavart fel, úgy… éjfélig? Kicsit megrökönyödve bámultam az órára, ahogy pucéran másztam ki a takaró alól.
– Muci, szerintem ez az óra nem jó… – motyogtam és odasétáltam az asztalhoz. Ott volt valami szórólap arról, hogy hova érdemes elmenni kirándulni a környéken és valami „Reinebringen” állt rajta, ahonnan kiválóan rá lehet látni a környékbeli hegyekre és fjordokra.
Odaléptem a holmimhoz, hogy a hátizsákba túrva kirángassak egy alsógatyát. Azonnal belebújtam és kicsit megborzongtam. Itt jóval hűvösebb volt, mint Olaszországban… sőt, az igazat megvallva, nagyjából fele annyira volt meleg. Úgy tizenöt fok lehetett, mert éreztem, ahogy a libabőr végig fut a testemen. Felkaptam a nadrágomat, a pólómat és gyorsan egy bundás kabátba bújtam bele… amiről nem is tudtam, hogy nálam van. Talán Aiden még is csak megtervezte. Hátra pillantottam, hogy megnézzem magamnak az arckifejezését, nem mintha le tudtam volna olvasni róla bármit is.
– Te erre készültél… – mondtam, ahogy a zoknimat ráncigáltam már fel a lábfejemre. Közben lenéztem a kezemre, kiszúrt újra az eljegyzéskor kapott nyuszis gyűrűt, a másikon meg a csillogó, aranykarikát. Valahogy még mindig nem mertem elhinni, hogy ez tényleg megtörtént. A gyomrom remegve, kicsit borzongva jelezte, hogy még mindig izgatott vagyok a történtek miatt. Olyan volt, mintha egy hatalmas kaland előtt állnék, csak most nem éppen kincsekre vadásztam… hanem egy egész életet próbáltam felépíteni Aiden mellett.
A pálcával a kezemben gyorsan rendbe szedtem magam. Kis parfümöt fújtam magamra és mentolos illatúvá varázsoltam a leheletemet. Csak ezután simítottam végig kicsit a hajamon, hogy az fényesen, sötéten simuljon a homlokomra.
– Akkor elmegyünk erre Reinebringcuccra? – mutattam a szórólap felé, ahogy felöltöztem és megálltam Aidennel szemben. Nagyszemekkel pislogtam rá, várva, hogy mi a reakció. Ha más nem, hát legalább elmegyünk sétálni. Imádtam az északi országokat, olyan szép volt a természet, hogy kár lett volna ki hagyni.
Kicsit előre billentettem a csípőmet, hogy összesimuljunk és átkaroljam a nyakát.
– Most már a férjecskémnek foglak hívni… – súgtam felé és finoman megcsókoltam.  

[2002. augusztus 21.outfitHovslagtromma takten slærHjartet fylgjer, tveim blir ein]

2002. augusztus 21.
outfit

Hovslagtromma takten slær
Hjartet fylgjer, tveim blir ein

Nem akartam mások arcát bámulni aok után, hogy felkeltünk a sátorban a nászéjszakánkon. AMúgy is volt egy meglepetésem Elliot számára, szóval amilyen spontánnak is tűnt, annyira nem volt az. Nem szerettem a spontaneitást, midnennek tökéletesen a terv szeirnt kellett haladnia. SZóval előre lefoglaltam a helyet, hogy aztán elrabolhassam úgy, mintha teljesen random csináltam vona.
Elliot teljesen ki volt ütve, szóval amíg ő aludt, én norvég kávét olvastam, és a teraszon a kellemes kis piros rönkházunkból néztem a hegyeket, a körülöttünk elterülő viz mélységes sötétségét, és a felhőket. Hűvös szél simogatta az arcomat, de nem fáztam. Sokkal jobban bírtam a melegnél a hűvöst, és még tökéletesen jól esett a hideg érintése a bőrömnek azok után a forró napok után, amiket Afrikában, Egyiptomban mahd Olaszországban töltöttem el. Hihetetlen volt, hogy én képes voltam ilyen  indokolatlanué meleg helyekre menni, csak mert Elliot is akarta. Furcsa volt. Az is, hogy most már egy pár voltunk, véglegesen teljesen összekötöttük az életünket.
Az alkoholittas nászéjszakánkból nem sok godnolat jutott arra, hogy ezt rendesen felfogjam, ott csak magamhoz akartam szorítani, és együtt táncolni vele a lepedők és a párnák között. Mondt pedig itt álltam Norvégiában, egy gyűrűvel az ujjamon, miközben az a férfi akivel tényleg összeházasodtam álmosan mozgolódni kezdett az ágyban. Beleszívtam a cigarettámba, miközben a kávé és a cigifüstje gonmolyogva keringett körülöttem. Békés volt minden olyan békés.
– Muci, szerintem ez az óra nem jó…
- A biológiai órádra gondolsz? Végül is csak ugrálunk egyok országból a másikba - vontam fel a szemöldökömet, ahogy hátrafordultam felé miközben elnéztem, ahogy felöltözött. - Milyen szerencse hogy volt meleg ruhánk is, most befagyna a szép kis hátsód, nyuszi - forgattam meg a szememet ravazsul.
– Te erre készültél…  mutatott rá a ténylre Elliot én pedig ártatlan fejet vágtam hozzá, miközben egy újabb cigit löktem lusta mozdulattam az ajkaim közzé. Kellett a nikotin, mostanában nem volt alkalmam rendszeresen dihányozni, az eskübvő alatt se volt meg a napi adagom, így eléggé gyorsan be akartam pótolni amik kimaradtak. Mondjuk úgy, Adával eltöltött Egyiptomi kalandunk óta.
- Ugyan, dehogy - legyintettem egy laza mozdulattal, mintha tök nevettséges dolgot állított, majd ha elkészült nekidőltem az ajtófélfának és vártam, hogy kiszúrja  aszórólapot, ami teljesen véletlenül és tőlem függetlenül természetesen ott várt rá.
– Akkor elmegyünk erre Reinebringcuccra?
- Nem. Pusztán nyálcsorgatás céljából van szem előtt - mondtam halálosan komoly arccal, és rmeéltem, hogy be is vezsi, így tartottam egy kis hatás szünetet is. - Egyébként, igen, elmegyünk oda - sóhajtottam a drámai szünetem után, majd egy laza kis vigyor kíséretében felé fújtam egy szív alakú cigifüstöt.
– Most már a férjecskémnek foglak hívni…  - fintorra csúszott az ajkam, miközben az övé megtalálta az enyémet, és bár kiélveztem a kellemes kis csókunkat morcos arccal húzódtam el tőle.
- Aha. Ha továbbra is így hívsz, lehet egyedül kell elmenned - ráncoltam a szemöldökömet, majd közben felkaptam egy hátizsákot, amibe már ott lapult minden előre elékészített dolog, az útra. - gyalog megyünk, izmosodnod kell, mert szex közben túl hamar elfáradsz - mondtam aztán, és a kezét megragadva elindultam a bejárat felé.

◂ i promise II. ▸

2002. augusztus 21.

◃a i d e n▹

thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: norwegian summer ║ zene: in the silence

Nehezen bújtam ki a takaró alól, ami még kellemes melegséggel vett körbe. Olyan volt, mint egy forró ölelés, amit inkább Mucitól vártam volna, ám ő velem ellentétben nem aludt, hanem komoly, férfias dolgokkal töltötte el az időt. Például kávézott, az illatok alapján, na meg kiszúrta a szememet a könyv is, amit éppen lapozgatott. Biztos megint valami furcsa, túlzottan is fennkölt dolog, mint az a cucc, amit az üzletben hagyott legutóbb. Egy szót sem értettem belőle, csak azt, hogy UNALMAS. Ezért is dobtam be a sarokba… bár neki megesküdtem, hogy nem én voltam, hanem Sean hordta szét a cuccainkat.
– A biológiai órádra gondolsz? Végül is csak ugrálunk egyok országból a másikba – a szemtelenségre mordultam egyet. Közben persze a nadrágomat próbáltam feltornázni magamra. A póló és a puha, bolyhos pulcsikabátizé is könnyedén felmászott rám. Cseppet sem bántam, hogy Aiden ezt pakolta be, kellemes volt és legalább olyan jó érzés, mint mikor még csak a takaró volt rajtam.
– Lehetetlenség, hogy éjfél legyen… – magyaráztam és kifelé mutattam. Bele sem gondoltam, hogy amúgy nyáron vagyunk északon. Valójában már annyira régen voltam bárhol is a kontinens északi végében, hogy egészen megfeledkeztem arról, miképpen mennek ott a dolgok. Izlandot az emlékek miatt elkerültem, a többit meg egyszerűen idő híján nem kerestem fel. Az embernek félig-meddig élettársként, aztán házastársként sokkal kevesebb ideje van őrült kalandokba keveredni.
– Milyen szerencse hogy volt meleg ruhánk is, most befagyna a szép kis hátsód, nyuszi – folytatta aztán, mikor már a ruhámat igazgattam magamon. Kicsit úgy álltam, hogy jobban lássa a hátsómat, ha már ennyit emlegette. Na igen, ez a nadrág azért kiemelte, még úgyis, hogy nem az az őrülten feszes fajta volt – olyat rám amúgy is szinte lehetetlen volt találni, ha csak nem volt XXXS-es.
Szóval egyértelmű volt, hogy Aiden készült erre az eseményre, hiába is próbálta tagadni. Az ajtófélfának támaszkodott, miközben én még mindig készülődtem. Az arcom egy szempillantás alatt helyre tettem, ahogy a hajamat is. Éppen eközben vettem észre a szórólapot, ami az asztalon volt.
– Nem. Pusztán nyálcsorgatás céljából van szem előtt – mondta halálosan komolyan, mikor felvetettem, hogy ugye ide megyünk. – Egyébként, igen, elmegyünk oda – sóhajtott aztán egyet és felém fújt egy szív alakú füstfelhőt, miután szippantott a cigarettából egy adag kellemes keserűséget. Nem érdekelt, odahúzódtam, hogy finom csókban érjenek össze az ajkaink, aztán kicsit megborzongtam.
– Helyes, kelleni fog egy kis frisslevegő. – Húztam el a számat egy cseppet gúnyos mosolyra. Jó, engem nem zavart, hogy dohányzott, csak ha azt a konyhában tette… mármint otthon! Itt minden egyben volt. Inkább csipkelődősre vettem a hangot, kíváncsi voltam mit reagál a férjecskémre. Natot egészen begerjesztette néha, de Aidennel minden más volt… ő valahogy sokkal férfiasabb volt, hiába indokolta volna a mérete az ellenkezőjét. Hiszen Nat félóriás volt, két méteres, vállas, szép izomzatú férfi.
– Aha. Ha továbbra is így hívsz, lehet egyedül kell elmenned – közölte kicsit szigorúan, miközben már hátizsákot húzott, én meg beleléptem a sportcipőmbe. – gyalog megyünk, izmosodnod kell, mert szex közben túl hamar elfáradsz. – Megfogta a kezemet a szemtelenkedés közben és persze már húzott is kifelé a természetben. Egészen kint voltunk a városból, így annak csak a távolban meghúzódó kis házait érzékeltem.
– Hogy mi? – akadtam ki. – Ha így folytatod te biztosan nem fogsz elfáradni szex közben. – Közöltem kicsit morcosan. – Igenis tök sokáig bírom és… és még sosem aludtam el közben. – Morogtam és hagytam magam a túra kezdetét jelöl kis tábla irányába vezetni. Annyira közel volt a házhoz, hogy kiszúrtam, amint kiléptünk és megcsapott a hűvös északi levegő. Hiába volt az éjféli nap ideje, felhők borították az eget, így kicsit szürkületi fények uralták leginkább az eget.   
Kicsit gyorsabbra vettem a tempót. Az sem érdekelt, hogy a fájós lábam kicsit be-begörcsölt minden lépésre. Aidennek nem panaszkodtam annyit. Mellette általában a fájdalmat sem éreztem meg, ami eluralkodott a végtagban. A csapdáról még régebben meséltem neki, így tudta, hogy az sértette fel a bőrömet és hatolt olyan mélyre, hogy majdnem a járást is elfelejthettem. Persze nem maga a tüske okozta a sántaságom, hanem az átok, amivel bevonták.
– Szóval elfáradok közben… – álltam meg vele szembe. A tenyerem a mellkasára fektettem és nem tudott tovább halandi. Rajtunk kívül senki sem volt, így leguggoltam elé. Kegyetlen kis vigyorral és finoman megcsókoltam odalent nadrágon keresztül. Édes bosszú. – Dünnyögte a hang, miközben újra odacsókoltam, egészen addig újra és újra, míg el nem értem a megfelelő állapotot. Aztán felkeltem, leporoltam a nadrágom és rákacsintottam.
– Nézzük te meddig bírod így… – Aztán szépen tovább sétáltam előre, fölfelé a kis úton.

[2002. augusztus 21.outfitHovslagtromma takten slærHjartet fylgjer, tveim blir ein]

2002. augusztus 21.
outfit

Hovslagtromma takten slær
Hjartet fylgjer, tveim blir ein

nem igazán tűnt éjfélnek, csakugyan, mintha megálltunk volna a világ tetején ahol sosem megy le a nap. De majdnem ott voltunk, és ezt valahogyan különlegesnek éreztem. Nem volt senki mögöttem, nem hajszoltak a múltam árnyai, mert nem futottam el előlük többé, egyszerűen csak befogadtam magamba a tetteim és a családom elveszését. Most örültem, hogy itt lehettem és Elliot mellett kettesben túl mindenkin, minden nyüzsgésen. reméltem, hogy Lisa például itt nem fog ránk rontani, biztos voltam benne, hogy ha megtudja, hogy nélküle volt egy esküvő, telejsen bekattan. Inkább ki is vertem a dühöngő képét a fejemből, de ha valaki imseri őt és Benjamint néha azt hiszik, hogy Lisa az anyja.
A kis faházunk olyan kellemes és otthonos volt, hogy legszívesebben megvettem volna egy nyári szállásnak. Vagy télinek. valamilyen menedéknek, egy titkos helynek, amiről senki se tudott. Mondjuk ez a gonodlat még egészen meg is tetszik, szóval szépen lehet kigondolom, hogy a körbyéken melyik kis félreeső házat veszem meg. Nem mintha nem szánnék rá pénzt, hogy minden egyes kitervelt elrablásnál egy luxus kiskunyhóban lehessek Elliottal, ha elegem lenne a családomból és a munkámból. De inkább legyen valami fényűzően szép és bájos kis modern ház, ami csak a miénk, és csodálatosan szép a kilátás. Addig úgysincsen bajom a bízzel, míg bele nem kell mennem.
- Lehetetlenség, hogy éjfél legyen… - szólalt meg ELliot hihetetlenkedve, miközben én szexin cigarettáztam az ajtófélfának támaszkodva.
- Pedig az van, egy gyönyörű éjféli séta vár ránk a napsütésben. Ne mondd, hogy nem fasza nászúti ajándék, Nyuszi - vigyorodtam el, és rákacsintottam.
-Helyes, kelleni fog egy kis frisslevegő - húzta gúnyos mosolyra indulás közben a száját Elliot, mire rápillantottam, és megforgattam a szememt. Tudtam, hogy húzta az agyamat.
- Már az első közös napunkon is szemtelenkedsz? Vigyázz el ne fenekeljelek a végén - csaptam a hátsójára és kacsintottam is egyet rá, miközben megindultunk az uticélunk felé. persze közben már egy másik bezsólásommal is felhúztam, de Elliotot nem volt nehéz, amúgy is mindig ráéreztem az emberek gyengepontajira. Nem hordtak anyni álalrcot, mint én, és még félig meddig önmaguk képei voltak. Én elvesztem a sok arc között. talán midnegyik én voltam amit magamra öltöttem, talán egyik sem. Azt hiszem erre sosem fogok rájönni.
- Ha így folytatod te biztosan nem fogsz elfáradni szex közben. Igenis tök sokáig bírom és… és még sosem aludtam el közben.
- Hát jó úton haladsz az elalvás felé közben - borzoltam meg a haját, miközben megindultam a máguával megbűvölt hely felé, ahol este-este volt és táncoltak a megállás nélkül a sarki fények az égbolton. Eredetileg ilyen helyen akartam meglréni a kezét, mert tudtam mennyire szerette az északi világot, a fél ismerettségi köre vikingekből állt. De nem bántam meg, hogy inkább Egyiptomot válaszottam.
Persze ahogy haladtunk összevont szemekkel figyeltem a sántítását, mert az egy dolog volt, hogy az izmokat az ember formában tartotta, de Elliot hajlamos volt túlzásokba esni.
Mielőtt bármit reagálhattam vona Elliot elém térdepelt és megkeztde a táncolását a testem és az agyam idegein. Még szerencse, hogy le tudtam nagyjából vezetni a ki nem telhesedett érzéseimat a cigifüst fújkálása közben.
- Nagyon rossz vagy nyuszi - sóhajtottam, majd mellé lépnem és átkarolva a vállát belenyaltam a fülébe. Nem volt messze annyira a hely a háztól, amit kibéreltem, de még egy kis sétába beletellett. Viszont fölfelé haladva már kezdett kirajzolódni a célunk sziluettje, én viszont megállítottam, és most nekinyomtam egy fenyőfa törzsének, összedörgölve a csípőnket.
- Ne akarj velem ilyen vezsélyyes játékot játszani, Nyuszi - csókoltam meg hevesen miközben nyelvemmel megkerestem az övét. - Mindig nyerek - suttogtam és én is finom simuló mozdulatokkal, és az ujjaimmal benyúlva ELliot ruhája alá kényeztettem.

◂ i promise II. ▸

2002. augusztus 21.

◃a i d e n▹

thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: norwegian summer ║ zene: in the silence

18+

– Pedig az van, egy gyönyörű éjféli séta vár ránk a napsütésben. Ne mondd, hogy nem fasza nászúti ajándék, Nyuszi – vigyorodott el Aiden, jelezve, hogy milyen hülye vagyok. Mondják, hogy a szerelem elveszi az ember eszét, dehogy ne emlékezzek rá, hogy itt északon milyen szokások vannak… várjunk csak… ez azt jelenti, hogy északi fény sincs… gratulálok, O’Mara, rájöttél! A hang gúnyosan csendült fel bennem. Én meg csak egy zavart kis mosolyt engedtem meg magamnak és úgy tettem, mintha nem is lennék annyira hülye.
Inkább kicsit húztam az agyát, ha már a házon belül cigizett. Még mindig nem szerettem a konyha közelében, de hát állandóan ellenállt. Ebben a vitában sosem tudtam volna győzni.
– Már az első közös napunkon is szemtelenkedsz? Vigyázz el ne fenekeljelek a végén – kérdezte és hátsón csapott, miközben megindultunk kifelé. Kicsit megborzongtam még ennyitől is, de Aiden érintései olyanok voltak, mint a villámcsapások, amik végig futottak a testemen és időnként egészen meg tudtak őrjíteni. Most is, de ezt igyekeztem nem kimutatni, mert nem érdemelte meg a gonosz megjegyzései miatt. Jó, tudtam, hogy direkt játszik velem, ez azonban felhívás volt keringőre. Ha ő kegyetlenkedhet, hát én is fogok.
– Hát jó úton haladsz az elalvás felé közben – mondta. Ujjai közben felborzolták a hajamat. Természetesen ezzel csak tetézte a dolgot.
– Csak szeretnéd… – morogtam és nyafogva igazgattam a meg a tincseimet a fejem tetején. Természetesen sikerült annyira összeborzolnia, hogy gomba helyett egy hülye fészeknek látszott a frizurám. Tudta, hogy erre érzékeny vagyok, talán szerette, ahogy nyafogok is. – Te is tudod, hogy tök fiatalos vagyok – folytattam. Kicsit húztam a bal lábamat, mert a combomba újra és újra belenyillalt a fájdalom. Mostanában egyre sűrűsödtek az ilyen időszakok, aminek az oka minden bizonnyal az volt, hogy rendszerint kellett megint menekülnöm, másznom, egyszóval dolgoztam. Nem is tudom mennyi kincset szereztem az elmúlt időszakban Aiden üzletébe… az üzletünkbe. Gyakorlatilag túlterheltem a sérült lábamat. Persze nem akartam, hogy ezzel menjen el ez a nap, hogy a fájdalomra gondolok. A bosszú amúgy is sokkal, de sokkal érdekesebb volt.
Aiden teste olyan könnyen, olyan áthatóan reagált rám, hogy szinte én magam is beleborzongtam. Aztán felkeltem és jött az a kegyetlen kis kacsintás, mielőtt hátat fordítottam neki és tovább sétáltam.
– Nagyon rossz vagy nyuszi – mondta, ahogy átkarolta a vállam. Így vont közelebb magához és dugta a nyelvét a fülembe. Kicsi, kéjes sóhaj szakadt ki belőlem. Az úton közben egyre inkább sűrűsödni kezdtek a fenyők, így kellemes kis védelmet vontak körénk. Senki sem láthatott meg minket, amiért hálás volt is voltam, mert Aiden a következő pillanatban neki nyomot az egyik fenyő törzsének.
– Te még rosszabb vagy… – Suttogtam az ajkainak. Ahogy hozzám simult odalent, éreztem milyen forró a teste. Tudtam, hogy célt értek a próbálkozásaim.
– Ne akarj velem ilyen vezsélyyes játékot játszani, Nyuszi – csókolt meg a mondandója végén. Ezúttal hevesebb volt, egyenesen borzongató. Őrült ritmusban viszonoztam, csak le akartam róla tépni a ruhákat, érezni a teste melegét, még sem tettem semmit. Hagytam nyerni. – Mindig nyerek – folytatta, miközben a tenyere besiklott a nadrágom alá, hogy most ő kezdjen el engem kényeztetni.
– Talán így tűnik… – nyöszörögtem az érintéseire. A hátamat a fának vetettem. – De honnan tudod, hogy nem éppen ezt akartam? – Kérdeztem és kicsit felé mozdultam csípővel, hogy jobban tudjon érinteni, úgy, ahogyan neki tetszik. Közben a kezemmel végig simítottam a mellkasát és kivettem a szájából a cigit, hogy szippantsak belőle egyet és őt utánozva az arcába fújtam a füstöt. Volt valami egészen szexi abban, ahogy a füst végig cirógatott az ajkaimon kifelé menet. Annyira, hogy érezhette még Muci is, mennyire beleremeg a testem.
– Valójában én nyertem. - Cukkoltam tovább.

[2002. augusztus 21.outfitHovslagtromma takten slærHjartet fylgjer, tveim blir ein18+]

2002. augusztus 21.
outfit

Hovslagtromma takten slær
Hjartet fylgjer, tveim blir ein

18+

Minden el volt tervezve, még a kis utunk is a mágikus helyre, aol tényleg megcsodálhattuk az északi fényeket. Nem akartam úgy elhagyni Norvégiát, hogy ne lássunk legalább egy kisebb csodát a nászuton, szóval egy gondos utánajárás után megtaláltam a tőkéletes helyet, ahol remélhetőleg Elliot is tökéletesen el lesz bűvölve nem csak a jelenségtől, hanem tőlem is, hogy már megint milyen tökéletesen előre megterveztem mindent. Még az egymás agyunk húzásával is számoltam, meg a nyűgös ébredéssel, de még így is bőven oda tudtunk érni a kiszemelt célpontom felé. És még egy kis közös lángolás is tökéletesen belefért.
Norvégia melankólikus volt és elbűvölő. Mindig is szerettem elmerülni a természet adta csodákban, eltűnődni a táj arcán, elvezsni az előttem elterülő hatalmas természet alkotta festményen, melynél talán csak Siskin képe voltak gyönyörűbbek. Eszembe jut az asok-sok klasszikus norvég irodalom, ami itt született meg, miközben az írók hallgatták a természet lágy csendját, távol minden pezsgő élettől. Szerettem a ynugalmat a békét, nem úgy, mint benjamin, aki az első öt perc néma szemlélődést is megtörte valami hülyeséggel. Ő lobogott teljes erőből én pedig csak belefeküdtem a létezés nyugalmába. Az utóbbi években ezt az érzést elfelejtettem. Mintha nem is létezett volna bennem a béke és a nyugalom különös lírai keveréke. A testem belül égett és forrt az önutálattól, de Elliot mellett mégha nem is volt olyan kibazsottul nyugis minden mégis úgy éreztem emgint én vagyok. Egy kicsit megint az a srác vagyok aki lelassulhat, anélkül, hogy állandóan a háta mögé kell néznie.
- Te is tudod, hogy tök fiatalos vagyok  - szólalt meg Elliot, miközben megforgattam a szememet.
- vettem észre - mondtam kis éllel a hangomban, a bicegését figyelve. talán kicsit túlhajtotta magát, amikor állandóan hozta az újabbnál újabb kincseket a boltunkba. Viszont nála megbízhatóbb és profibb tolvajt aligha találtam volna.
Nem sokat bírtam ki anélkül, hjogy ne simultam vona hozzá, egyszerűen úgy éreztem, hogy a közelében elvesztem az eszemet. Mindeig csak őt akartam, és ezek az érzesek nem múltak el, hanem midnen nappal csak mégjobban tombolt bennem: akarom. Akartam Elliotot, mindig azt akartam, hogy a közelebe legyen, hogy rám nézzen csillogó szemekkel, és csak engem öleljen úgy és érintsen meg. Éhesen értem hozzá, és dörgöltem oda a csípőmet az övéhez.
- De honnan tudod, hogy nem éppen ezt akartam? Valójában én nyertem - suttogta, miközben kifújta felém a füstöt, én pedig ravasz mosolyra húztam a számat.
- Te csak a bosszúdra gondoltál - mormogtam, majd egyre finomabban keztem odalent simogatni.  - Én viszont egész végig ezt terveztem.
A hnagom kicsit rekedtessé vált, de közben a másik kezemmel én is teljesen kiszabadítottam magam a ruhámból, miközben egy hirtelen mozdulattal hátra fordítottam Elliotot, hogy összeolvadjunk megint. A mozdulat heves volt és forrú, sütött róla az éhes vágy, hogy mennyire magaménak akartam már megint minden egyes mozdulatát. Finoman beleharaotam a vállába, majd erősen mozodgni kezdtem, miközben kezeimmel finoman zongoráztam végig Elliot hátának bőrén miután felgyűrtem rajta a ruháját. Mindentől távol voltunk, így zavartalanul hívhattam ismét egy forró táncba ELliotot.

◂ i promise II. ▸

2002. augusztus 21.

◃a i d e n▹

thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: norwegian summer ║ zene: in the silence

18+

Norvégia gyönyörű volt. A természet, mintha itt valamiféle mágiát hordozna s nem is lenne valóságos, csak egy ábránd… megmelengette a szívemet. Valahogy a természetet járva mindig úgy éreztem: megérkeztem. Otthonosan éreztem magam. Talán azért, mert tizenötévet töltöttem odakint, erdőkben, barlangokban, mezőkön – ahol éppen meg tudtam húzni magam. A föld nedves illata még mindig azokat az éveket idézte bennem. Valahol idillikus volt távol a világtól, de közben nagyon magányos is. Az a mellkasomat szorító érzés emléke megült bennem és csak Aiden illata tudta feloldani.
– vettem észre – gúnyolódott. Igen, kicsit sántítottam, mert túlhajtottam magam az elmúlt időszakban és láttam, hogy Aiden pillantása a lábamon pihent meg. Három éve még úgy volt, hogy nem nagyon fogok tudni rendesen járni. Ahhoz képest el tudtam dobni a botot és nem sántítottam állandóan. Túl kemény voltam, hogy egy csapda és egy átok meg tudjon törni.
– Na… – Nyafogtam kicsit. Persze ez a kis gúnyolódás csak előjáték volt. A következő pillanatban már összesimultunk és a testem azonban az övének a forróságát vette fel. Megint túl könnyen hangolódtunk egymásra. Végig simítottam a mellkasán, ahogy a csípőnk összesimult és közben néztem a felemás színű szemekbe… még mindig hihetetlen volt, hogy összekötöttünk az életünket, hogy most már az övé vagyok és ő az enyém. Átkaroltam a nyakát és kicsit összeérintettem az ajkainkat… aztán az érintésére kiszakadt belőlem a sóhajtás.
– Te csak a bosszúdra gondoltál – az ujjai végig simítottak odalent. Kicsit belemozdultam és hagytam, hogy átjárjon ez az újabb forróság hullám. Még a szememet is lehunytam hozzá, mielőtt újra megszólalt volna. – Én viszont egész végig ezt terveztem.
A hangja reked és érdes lett, tudtam, hogy már kellően hangulatba került. A nadrágot óvatosan bontotta ki magán, hogy egy következő mozdulattal megfordítson és vadul simítse össze a testünket. A mozdulatai hevesek voltak és forrók. Lehunytam a szememet és csak élveztem hangos, mélyről jövő sóhajjal az egészet.
A vállamba harapott szépen és a testem egyetlen remegéssel reagált rá. Az érintése nyomán a testünk tánca mind vadabbá vált. Újra és újra végig futott rajtam egy forróság hullám s a ritmus nyomán egyre hevesebben. A körmeim belefúródtak a fa törzsébe, ahogy a gyönyör rám talált és végig sietett a testemen. Aztán egy forró sóhajjal hagytam magam, hogy Aiden addig élvezze a testem, amíg csak szeretné. Utána csak összebújtunk. Megfordultam átöleltem, az arcomat a vállához rejtettem és lehunytam a szememet, hogy megnyugodjon a testem.
– Nagyon boldoggá teszel Muci… – suttogtam. Közben a kezemmel végig simítottam rajta ott lent, de nem azért, hogy beindítsam újra a dolgot, hanem hogy megigazítsam rajta a ruhát. A magaméhoz még nem volt erőm. – Valójában ezért hoztál ki a természetbe… – Simítottam végig a nyakán. Belefúrtam az ujjaimat a göndör tincsek közé.
Ahogy hozzábújtam és elnéztem a válla felett a hatalmas sziklafalak felé… valami megpillantottam ott mozogni. Olyan volt egészen, mintha az a manó lenne, aki ott a romoknál az aranyport fújt ránk. Összerezzentem, nem akartam, hogy Aiden is lássa és felmerüljön benne a kérdés, hogy a közöttünk lévő harmónia nem csak annak az apró lénynek köszönhető. Láttam, ahogy rohanni kezdett felfelé a kis ösvényen, amin mi is haladtunk.
– Indulhatunk… ha felhúztam a gatyám… – Magyaráztam, de a lábfájástól nehezen tudtam lehajolni. A combom felső része egészen vörös volt ott, ahol a sérülésem volt. Kicsit most túlzottan is lüktetett a fájdalomtól.

[2002. augusztus 21.outfitHovslagtromma takten slærHjartet fylgjer, tveim blir ein18+]

2002. augusztus 21.
outfit

Hovslagtromma takten slær
Hjartet fylgjer, tveim blir ein

18+

A tánc mindig más. Minden mozdulat, még a szabáylozott koreográfia mögött is más és más üzenetet hordoz. A szenvedély és az érzelmek közvetítő eszköze volt, egyetlen egy mozdulattal el lehetett bűvölni bárkit is, meggyújthattak vele egy lángot, ami hevesebben és hevesebben lobogott. A tánc két ember ritmusa volt, ahogy ketten egy ritmusra mozdultak, tökéletes összhenggal. Elliottal a táncunk vad volt, szenvedélyes, heves és pulzáló, mint ereinkben a vér. Megállíthatatlan. Szerettem ezt, minden egyes kis pillanattal magasabb fokon égtünk el, és mégis volt erőnk újra felgyulladni, újra lángra kapni. Egymás hatására robbantunk fel. Hogy aztán újra együtt keringőzzünk. Miután befejeztünk a közös lépteinket az ütemünk is lelassult, csak ölelni tudtam magamhoz és szeretni, minél jobban és jobban.
- Nagyon boldoggá teszel Muci… - erre elvigyorodtam egy kicsit beképzelten, és rákacsintottam.
- Olyat mondj, amit nem tudok - húztam fel az orromat, mert mégis csak szerettem, ha simogatták azt a kibaszottul nagy egómat. Közben végigfutott a libabőr a hátamon ahogy ismét megérintett, miközben kezdtünk öltözködni. Azért eléggé be lehetett látni, nem voltak olyan nagy látást akadályozó tényezők jelenleg. nem akartam egy rőzseszedő nénire a színinfarktust hozni.
Valójában ezért hoztál ki a természetbe… - simított végig a nyakamon, beletúrva  hajtincseim közzé, mire én megpaskoltam a fenekét és átkuclsoltam a derekát.
- Mindig is ki akartam próbálni milyen az erdőben szexelni - forgattam meg a szememet. - De nem ez volt a mai nap fénypontja, pedig közel van hozzá - vigyorotam el, majd magamra rángattam a nadrágomat és helyreigazítottam benne a dolgaimat is.
Láttam ahogy ELliot furcsán elbámészkodik, és én is követtem a tekintetét, de nem láttam semmit.
- Látsz valamit, Nyuszi? Csak nem az egyik exed követ? - vonogattam a szemöldökömet gonoszul. Aztán seígtettem neki felhúzni a gatyákat, majd az ölembe vettem, hogy a mágikus helyre vigyem. Még pár méter volt előttünk, úgyhogy gyalogolnunk kellett még egy ideig.
Ahogy a mágiával átjárt dombtetőre értünk, csak anynit lehetett érezni, hogy valami különös fátyolon mentünk át, és ahogy a nepfényes égbolt alól beléptünk a burokba, éjszakai sötétség borult ránk, a fejünk felett pedig tündökölt az ezernyi csillag képe, majd egyre erőteljesebb fényekkel kezdett táncolni, szinte a földet érintve a sarki fény.
- Boldog házasságot nekünk - sóhajtottam fel és odahúztam egy hosszabb csókra.
- Nicsak, nocsak. Hehehe - a manó hangra összerezzentem és kifejezéstelen arccal, felvont szemöldökkel bámultam az Írországban látott manóra. - Szóval te, és a pisilő kisfiú idáig jutottatok?

◂ i promise II. ▸

2002. augusztus 21.

◃a i d e n▹

thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: norwegian summer ║ zene: in the silence

18+

A testem még mindig bizsergett Aiden forró ritmusától. Megint egészen a hatása alá kerültem. Az agyam egészen eltompult, nem tudtam gondolkodni sem, csak engedtem, hogy úgy játszon a testemmel, ahogyan neki tetszett, ő volt az úr. A házasságunk ezt csak megpecsételte, hiszen én teljesen neki adtam magam. Meg sem fordult a fejemben, hogy másnál keressem a boldogságot. A korábbi házasságom alatt folyamatosan mások dícséretét és flörtölt kerestem, mert Nat nem adta meg azt, amire szükségem volt. Aiden viszont minden energiámat lekötötte.
Ahogy átkaroltam a nyakát és hozzásimultam, még éreztem a forróságot. Tökéletesen kitöltött még mindig. Aiden tenyerének simítása most egészen hűvösnek tűnt. Hagytam, hogy átölelje a derekamat és kicsit megpaskolja a fenekemet.
– Mindig is ki akartam próbálni milyen az erdőben szexelni – forgatta meg a szemeit. Elmosolyodtam, biztosan a sok együttlétünk miatt már nem is emlékezett, hogy Cukormáz mögött, az erdőben egyszer egészen összesimultunk… aztán persze megfáztunk mindketten és morcos volt rám, hogy belerángattam az egészbe. Nem volt hajlandó két hétig lefeküdni velem, mintha az csak nekem lett volna büntetés. – De nem ez volt a mai nap fénypontja, pedig közel van hozzá – vigyorodott el aztán.
Én is éppen el akartam vigyorodni, de lefagyott az arcomról még az az enyhe mosoly is, amivel indult. Megpillantottam az Észak-Írországban talált manót. Ő fújta ránk azt a furcsa aranyport, ami után képtelen voltam többé nem szerelmesen pillantani Aidennel. Talán valami ősrégi mágia volt, amit arra használtak, hogy embereket hozzanak össze, hogy megőrüljenek egymásért.
Félsz, O’Mara…? A hang halkan beszélt. Érezte, hogy ez a tökéletes pillanat arra, hogy megtörjön… sokszor jutott eszembe, hogy ez az egész, ami közöttünk van Aidennel csak egy varázslat eredménye. Valójában talán nem is szeret engem és amikor elhagyott, akkor azt komolyan gondolta. Nem is volt igazi ragaszkodás, az csak szex volt. A gyomrom görcsbe rándult… a lábamban pedig a fájdalom, mintha még erősebb lett volna. Ügyetlenül kaptam a nadrágomért, hogy megpróbáljam felhúzni magamon.
– Látsz valamit, Nyuszi? Csak nem az egyik exed követ?
Persze, hogy Aiden észrevette a változást az arcomon. De csak megköszörültem a torkomat és addig ügyetlenkedtem az előrehajolással, hogy Aidennek kellett felhúzni rajtam. Onnan már könnyen igazítottam meg a nadrágot és tűrtem be a pólómat a nadrágomba.
– Csak elbambultam. – Hazudtam és egy erőltetett mosollyal pillantottam rá. – Sosem fogom kialudni magam, mert mostantól mindennap nászéjszakánk van. – Kacsintottam rá, de mielőtt még tovább indulhattam volna, Aiden felkapott ölbe. Közelebb hajoltam hozzá és finom puszit leheltem az arcára.
Csendben figyeltem merre haladunk. Éreztem a mágiát, amihez egyre jobban és jobban közeledtünk felé. Precíz, biztonságos varázslat volt ez, nem olyan, amikkel az erdőkben futottam össze általában. Ráadásul olyan volt, mint egy halovány fátyol, amin átlépve furcsa hűvösség futott végig a testemen. Aztán sötét éjszaka lett és hamarosan feltűnt ezernyi, milliónyi csillag felettűnk… majd kékes fénnyel bukkant fel a sarki fény.
– Boldog házasságot nekünk – mondta. Sóhajtottam egyet és ahogy közelebb húzott, finoman merültem bele a hosszabb csókba. Lágyan simítottam végig az imádott göndör tincseket.
– A lehető leg boldogabbat nekünk… – leheltem az ajkai közé. A neszelésre sem figyeltem fel, pedig határozottan ott volt. Nem érdekelt, Aiden ajkai foglaltak le.
– Nicsak, nocsak. Hehehe – vékony hang csendült. Annyira megrezzentem, hogy majdnem kizuhantam Aiden karjai közül. Az utolsó pillanatban még éppen sikerült megkapaszkodnom a nyakában, amitől persze kicsit fojtogatva érezhette magát. De nem érdekelt, csak odanyomtam az arcom az övéhez. A kutyaarcú, fehérbundás manó ácsorgott ott, kicsivel előttünk. – Szóval te, és a pisilő kisfiú idáig jutottatok?
Könyörgöm ne vedd el tőlem Mucit… könyörgöm…– koncentráltam magam. Közben még jobban odabújtam Aidenhez.
– Boldogok vagyunk és összeházasodtunk. – Mondtam végül. A hangom alig törte meg a természet csendjét. A gyomorgörcs viszont egyre elviselhetetlenebb volt. Nem akartam elszakadni Aidentől.
– Rátok férne még egy kis boldogság. – Hümmögött és az állát simogatta az apró kezeivel. – Adok nektek egy fejtörőt. Ha kitaláljátok, kaptok tőlem még egy ajándékot. – Folytatta vékony hangon, majd felemelte a mutatóujját. – Sünilabda, zöld a színe, ősszel pottyan le a fűbe. Benne barna golyó lapul, nagyot pattan, hogyha gurul. – Vékony hangja elhalgatott.
– Váváváá! Ugye, ha veszítünk, nem veszed el Aident? – Hadartam.

[2002. augusztus 21.outfitHovslagtromma takten slærHjartet fylgjer, tveim blir ein]

2002. augusztus 21.
outfit

Hovslagtromma takten slær
Hjartet fylgjer, tveim blir ein

A közös ritzmusunk végén nem szűnt meg a forróság, és nem csak a testemről volt szó, hanem arról a forróságról, amit magamban éreztem. Szerettem ezt, ezt a kis melegséget bennem, ahogy szétáradt mert azt jelentette nem voltam teljesen elbaszott. Hogy a sötétségben is érhetett egy kis meleg, egy kis kellemes bizsergés, még akkor is, ha már örökre bűnös voltam. Égetett az a billog a testemben, mélyen a bőröm alatt, fájdalmasan csapott fel bennem a bűneimnek a súlya, amikor néha felébredtem az éjszaka közepén. De ezek egyre kevesebbszer estek meg, és talán ha magamnak sosem leszek képes megbocsájtani, már úgy érezm képes leszek vele együtt élni úgy, hogy nem fulladok meg minden egyes alkalommal. EZt pedig Elliotnak köszönhettem elsősorban, meg a családomnnak.
Lassan megigazgattam magamon a ruhákat, hogy komfortosabb legyek, majd összevont szemöldökkel néztem Elliotra, mert kifejezetten sápadtnak és gondterheltnek tűnt. Nem tudtam, hogy mit láthatott mögöttem, mert amikor én is követtem a tekintetét, nem volt hátul semmi, csak a fák és a természet békés csendje.
- Csak elbambultam. Sosem fogom kialudni magam, mert mostantól mindennap nászéjszakánk van.
- Persze, én meg igazából vérfarkas vagyok - forgattam meg a szememet a hazugságára, mert tudtam, hogy füllentett. Mindig tudtam, ha valaki hazudott nekem. Igazából talán amiatt is, mert én is állandóan hazudtam, hazugságokat halmoztam a családomnak, és önmagamnak is, aztán már teljesen belefulladtam. A részemmé váltak a gonosz kis hazugságok, és talán olyannyira hozzám nőttek mint az a sok-sok maszk, amit hortdam. Néga elgondolkodtam, vajon volt e őszinte arcom Elliottal az elején, nem pedig csak pusztán szórakozásból játszottam vele is úgy, mint ahogy mindenki mással is. De tudtam, hogy volt már az elején kettőnk között valami künlönleges és egyedi. MÉg a manó fura aranyporánál is egyedibb, akivel találkoztunk.
Felkaptam Elliotot, és goyrsabb léptekben indultam meg a helyünk felé. Ahogy a mégia boltíve alá léptünk az égbolt megváltozott sötétség lett és táncoltak a fények a fejünk fölött, szinte olyan volt, mintha a földet érintették volna. A csókunk puha volt és édes. Szerettem nagyot adni, szerettem a különleges dolgoknak a lehető legjobban megadni a módját. És mi megérdemeltük ezt... itt... az egészet. Egymást. Kurvára megérdemeltük. A manó azonban egy kicsit megtörte az idillt, morcosan psilogtam rá, ahogy bámult minket. örültem volna, hogy ha békén hagy minket a varázsolgatásaival.
– Boldogok vagyunk és összeházasodtunk - mondta Elliot, mintha a manónak bármi köze is lett vonla a döntésemhez. Kissé erősen kapaszkodtott a nyakamba, mire megköszörültem a torkomat, jelezve, hogy ha továbbra is így szorongat, nem fog sokáig tartani a házas életünk.
– Rátok férne még egy kis boldogság. Adok nektek egy fejtörőt. Ha kitaláljátok, kaptok tőlem még egy ajándékot.
Kelletlenül felsóhajtzottam. Nem sok kedvem volt a nászutunk közepén fejtörővel szórakozni.
– Sünilabda, zöld a színe, ősszel pottyan le a fűbe. Benne barna golyó lapul, nagyot pattan, hogyha gurul. – pislog ránk várakozóan, de Elliot kapkodva közbevágott, mielőtt rávágtam volna a gesztenyét.
– Váváváá! Ugye, ha veszítünk, nem veszed el Aident?
- Ez nem válasz - kuncogott fel a manó, majd csettintett egyet - Pukk! - hagyott maga mögött egy vékony kis pukkanást, én pedig Elliotlanul ácsorogtam egy kicsit odébb egy odvas fa mögött. Sóhajtva megdörzsöltem a halántékomat és komoran a manróa néztem.
- Ha kitalálja, akkor visszakapod a hangod, és egy nagyszerű ajándékot kaptok.
Ha már ennyit szenvedtünk, reméltem, hogy legalább nagyobb tököt kapunk, csóváltam meg a fejemet, és reméltem Elliot a pánikrohama közepette kinyögi azt a kurva gesztenéyt.

◂ i promise II. ▸

2002. augusztus 21.

◃a i d e n▹

thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: norwegian summer ║ zene: in the silence

Aiden karjaiban haladni fölfelé egészen más volt, mint amire számítottam. Azt hittem, majd szexi lesz, hogy milyen erős, és le akarnám róla tépni a ruháit… de nem. Biztonságot adott, meghitt volt. Elfeledtette velem a manó szerű alakot. Talán csak káprázott a szemem, hiszen napok óta attól rettegtem, hogy csupán az aranypor tette azt a szerelmet ilyen élővé. Azelőtt Aiden nem mutatott különösebb ragaszkodást, leszámítva, hogy a semmiből bukkant fel, hogy szeretkezzünk. A testiséggel sosem volt baj közöttünk, egy-két furcsa büntetést leszámítva… amit férfi legyen a talpán, aki elvisel – és most nem az én oldalamról beszélek, hiszen én próbáltam felizgatni Aident.
A csók puha volt és romantikus. A kékes-zöldes fények tengerében egészen elvesztem egy rövidke pillanatra. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak, hogy vissza kelljen mennünk a házhoz és szép lassan haza Angliába. Szerettem Londont és az életünket, de ennyire kettesben nagyon ritkán volt alkalmunk lenni. Még közelebb simultam Aiden karjai közé, ujjaim a tarkóján pihenő tincsekkel játszottak. Majdnem tökéletes volt… majdnem minden a lehető legszebben alakult… aztán megjelent a manó. Még mindig furcsán kutyaszerű képe volt, hosszú szőre vagy szakálla és magas hangja. „Sünilabda, zöld a színe, ősszel pottyan le a fűbe. Benne barna golyó lapul, nagyot pattan, hogyha gurul.” Magyarázta a nagy találóskérdését, miközben én csak arra tudtam gondolni, hogy most elveszi tőle Aident, mert ötletem sincs, mi az a sünilabda.
A szívem vadul zakatolt és csak annyira volt lelkierőm, hogy kinyögjem a kérdésemet. Nem akartam ,hogy elvegye, még csak most kaptam meg. Most teljesedett be a kapcsolatunk, meg lett nyuszis gyűrűm… nem lehet, hogy ezt is ilyen rövid ideig kapjam csak meg. Már megint. Hány házasságomnak kell elcsesződnie ahhoz, hogy tényleg boldog lehessek? Még ez a kibaszott manó is szórakozik rajtad, Elliot! A hang emlékeztett rá, milyen mocskosul szerencsétlen vagyok. A piszkálódásból sosem volt elég. Most a szavak mélyre hatoltak és a gyomrom görcsbe rándult. Igaza volt, a szerelmi életemmel játszott ez a törpe-kutya keverék.
– Ez nem válasz – kuncogott, mintha ez tényleg csak szórakozás volna neki ez az egész. – Pukk! – Vékony fénycsíkot húzott maga után, ahogy Aidennel együtt eltűntek valamerre. Megfordultam, de nem láttam őket sehol… ettől pedig csak még inkább pánikba estem.
– Ne… – nyafogtam és úgy éreztem, menten rosszul leszek. A mellkasom szorított, a lábam lüktetett a fájdalomtól, a fejem sem akart funkcionálni. – Mi az a kibaszott sünilabda? – Kiáltottam bele a csendbe, de nem tudtam a választ. Nehezen kapkodtam a levegőt és közben azon agyaltam, hogy Aiden, Aiden, Aiden.
– Kibaszottul gondolkodj, O’Mara… – morogtam magam elé. Ősz. Az őszre koncentráltam, hátha az segít megoldani… aztán hirtelen eszembe jutott, ahogy 2000 őszén Adával sétáltunk Londonban. Faleveleket akart gyűjteni, hogy lefesse őket és éppen menet közben, az egyik fásabb résznél valami fájdalmasan pottyant a fejemre. Egy félig kinyílt gesztenye volt, ami éppen a szúrós végével találta el a fejem búbját. – Gesztenye! Gesztenye! – Üvöltöttem bele a csendbe. – Kérem az Aidenem, te kutyaszerű ízé!

[2002. augusztus 21.outfitHovslagtromma takten slærHjartet fylgjer, tveim blir ein]

2002. augusztus 21.
outfit

Hovslagtromma takten slær
Hjartet fylgjer, tveim blir ein

A kutya szerű manó egészen bájos volt, eszembe jutott Chrissie mennyire aranyosnak találta volna. Imádta a bájos dolgokat teljesen el lett tőle ragadtatva. Adára is gondoltam, meg a többi ygerekre. Nem volt egyikkel sem olyan gondom, hogy zavartak volna. Elliot életéhez tartoztak hozzá, szóval most már hozzám is, akármennyire nem tartotta Forest ezt működőképes gondolatnak. ELgondolkodtam, hogy milyen lesz most az életünk együtt, a saját magam csendességében, míg ELliot kétségbeesetten agyalt. Bíztam benne, hogy kitalálja a rejtvényt, nekem meg volt időm megállni egy kicsit éz azalatt  apár perc alatt lassítani, átgondolni a dolgokat. Lazán zsebre nyúltam és cigire gyújtottam, míg a kutyamanó hason lebegve elégedetten pipázva úszkélt mellettem huncut csillogással a szemében. Kedvem lett volna belenyomni az ujjamat a bundájába, de féltem akkor még messzebb teleportál engem.
Az életem teljesen megváltozott. És most itt voltam férjként, Elliot mellett. Élveztem minden egyes pillanatot, és még a kisebb veszekedéseink ellenére is, de egyre erősebb lett köztünk a kötelék. Sok mindenben hasonlítottunk, és ez még erősebbé kovácsolt minket, és nála jobban talán csak benjamin értett meg, de az egy teljesen más kötelék volt. Régen gyűlöltem ezt, de most nem adnám oda semmiért. Lehunytam a szememet ahogy elhagyta a cigaretta füstje az ajkaimat, melyek körbefonták az előttem magasodó sötétbarna fa törzsét. A fények sziporkázva festették be felettem az eget, rám meg kellemes békesség ült. Persze biztos voltam benne, hogy ELliotot most ez kurvára nem érdekelte. De én éppen jól éreztem magam.
Szerettem volna még jobban elmélyíteni ezt a kapcsolatot, és valahogy a gyerekekre gondolva eszembe jutott, hogy mi lenne ha nekünk is... nekünk is lenne. Egy kislány annyira bájos lenne. Nem hittem el, hogy én ezt valamikor meg is érdemelném, de... most valahogy élni akartam egy normélis életet. Hogy apám emlékének is tisztelegjek ezzel. Ő látta bennem ezt. Minden sötétséggel együtt képes volt bennem látni a jót, amit én észre sem vettem.
– Gesztenye! Gesztenye! Kérem az Aidenem, te kutyaszerű ízé!
- Vaúú, pukk - csettintett a kutyamanó, majd megjelentünk ELliot mellett, én pedig ösztönösen odaléptem hozzá, és megcsókoltam.
- Bámulatos voltál, Nyuszi - hajoltam el, és megborzoltam a haját.
- Köhöm. kedves pisilő kisfiú, és farkaló farkas, vau! - lebegett mellénk meglehetősen hatásos megszólítással. Meglehetősen beszédes volt, még húztam is rá egy félmosolyt. - Tökéletesen helyt álltatok az első próbámon, így egy csodás ajándékot adok nektek - csettintett egyet, és bizseregni kezdett az ujjamon a gyűrű, biztosan érezte ezt Elliot is. - A gyűrű összeköt benneteket. Ha valaki élete veszélybe kerül, vörössé válik, ha meghal, fekete lesz. Ha elvesztitek egymást, és a másikra gondoltok, odavezet hozzá, vau! Még találkozunk! Pukk! - kuncogott fel, majd még egy csettintéssel eétűnt, fénylő ezüstös, kutyaszőrű csillogást hagyva maga után.

◂ i promise II. ▸

2002. augusztus 21.

◃a i d e n▹

thank you for loving
me when I still tasted
of heartache and war

style: norwegian summer ║ zene: in the silence

Fogalmam sem volt, hogy a gesztenye-e a sünilabda. Arra persze emlékeztem, mikor alaposan fejbe nyomott egy példány a tüskés külsejével… de nem volt kizárt, hogy ez egy beugrató kérdés, csak azért, hogy elvehesse tőlem Aident valamilyen módon. Végülis az is csak egy szórakozás volt, hogy ránk fújta azt az aranyport. Mi haszna lenne mégis egy kutyamanónak a kapcsolatunkból? Jóformán semmi, leszámítva, hogy a szent helye közepén történt az egyik aktusunk, ami talán elment szaporodási szertartásnak. Az ilyen cuccok meg szeretik a szertartásokat, fényezik az egojukat vele.
– Vaúú, pukk – hallottam meg a hangját. Aztán furcsa, csettintésehez hasonló hang követte s megjelent mellettem Aiden, előttem meg a manó. Muci szinte azonnal beletúrta a hajamba, finoman húzott közelebb magához és az ajkaink finoman egymáshoz simultak. El tudtam volna veszni abban a nedves melegségben, a nyelvünk finom táncában. Ezt akartam, csak ezt.
– Bámulatos voltál, Nyuszi – húzódott aztán el és megint összeborzolta a hajamat. Mostanra már elképesztően kócos lehettem, hiszen állandóan ezt csinálta. Halk morgást engedtem hát meg felé, ahogy az ujjaim elvesztek a fekete tincsek között. Próbáltam szépen visszarendezni a hajszálakat.
– Mégsem hagyhattam, hogy elvegyenek tőlem… – simítottam végig Aiden puha ajkain. Képes lettem volna újra neki esni, mégiscsak kellemesen sötét volt itt, felettünk a kékes-zöldes fények cikáztak a csillagokkal teli, télies égbolton. Szinte furcsa volt, hogy nem volt hideg annyira, mint várná az ember itt északon. Tökéletes volt minden… még a kutyamanóról is meg tudtam feledkezni, de hát persze, hogy közbe kellett ugatnia.
– Köhöm. kedves pisilő kisfiú, és farkaló farkas, vau! – Megköszörültem a torkomat, ahogy felé fordultam. A tekintetem szinte szikrát szórt, jobban örültem volna, ha azelőtt távozik, hogy le akarnám tépni a fejét. Ugyanis, ezért a kis színjátékért most akár ölni is képes lettem volna… hogy merészelt egyáltalán Aidennel zsarolni? Hát, O’Mara, elég egyértelműek a gyengepontjaid. A hang gúnyosan horkantott bennem.
A kezem lesiklott Aiden arcáról, kicsit megsimítva a nyakát. Teljesen a manó felé fordultam most már.
– Tökéletesen helyt álltatok az első próbámon, így egy csodás ajándékot adok nektek. – Folytatta és megint vakkantott egyet. Ez után csettintett csak egyet, mire az ujjamon furcsa bizsegést éreztem, pontosan ott, ahol a jegygyűrű volt, amit tegnap húzott fel Aiden az ujjamra. – A gyűrű összeköt benneteket. Ha valaki élete veszélybe kerül, vörössé válik, ha meghal, fekete lesz. Ha elvesztitek egymást, és a másikra gondoltok, odavezet hozzá, vau! Még találkozunk! Pukk! – kuncogott egyet, ahogy a bizsergés szépen megszűnt és a gyűrűk pedig tökéletesen normálisnak tűntek. Szinte azonnal pukkanó hang érkezett, majd ezüstösen fénylő ragyogással a manó is eltűnt.
– Merlin segge… hát ez a gyűrű folyton ki fog csinálni téged Muci… – jegyeztem meg szórakozottan. Felemeltem a kezét, az ujjbegyemmel végig simítottam a gyűrűjén. – Nekem ugyanis mindig nagyon hiányzol, ha nem vagyunk együtt.– Suttogtam és finom puszit nyomtam az ékszerre. Nem vártam nagy dolgokat, romantikus vagy nyálas izéket. Én tényleg csak vele akartam lenni, egyszerűen, felhajtás nélkül. Ezért nem érdekelt az esküvő, a kaja, a ruha, a zene. Aiden érdekelt. Ezekkel a gondolatokkal vontam őt mind beljebb az elvarázsolt területen, hogy aztán egy füves részen összebújjunk és csak bámuljuk a csillagokat és hallgassam a hangját, ahogy beszél hozzám.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!