Time Bomb

And now I swear I'm blind
Looking for the light I can never find
I just wanna live before I die
Over and over in my mind
And I cannot seem to run, cannot seem to fight

☾ a r a n y f o g v a r á z s t á r g y s z a k ü z l e t ☽

Sean Westerfeld

2002.08. 03.

~ Gyerünk Leah, elvileg nem fog megenni. Elvileg. És biztos nem a boltban tenné, ha még is ráfanyalodik a húsodra...~ Próbáltam erőt venni magamon, ahogy csizmám sarka kellemes visszhangot vert az utcában. Ahhoz képest, hogy hol van és milyen a napszak, igazán kevesen vannak. Nyilván, ennek is meg van az oka és a magam szépsége. Ellenben már másodjára fordultam be ugyan azon a sarkon és mentem el ugyan azon bolt mellett, amikor dobbantva megálltam és fujtottam egyet. El sem hiszem, de úgy tűnik eltévedtem. Bár ez nem lehet meglepő, ha belegondolok milyen hánya-vetett térképet kaptam. Térképet, ugyan túlzok. Egy rajt, három vonallal, kettő csillaggal és egy nagy X jellel, ami azt mutatja melyik is az üzlet. Mondjuk... Mondjuk elképzelhető, hogy fejjel lefele néztem a kiindulási pontnál és azért kavarodtam el... Talán... Talán lehetséges, szóval nincs más dolgom, mint visszamenni és újra elindulni.

*** 30 perccel később***

- Megtaláltam! – Jelentettem ki elégedetten, amikor megláttam a feliratot és a bejárati ajtót is. Valljuk be, amilyen „ügyes” vagyok, még a hátsó bejáratnál próbálnék bemenni és akkor fuccs a tervemnek. Pedig annyit gyakoroltam, szóval az a sok szenvedés kárba menne, amiért nagyon mérges lennék. Végignéztem a tükörképemen és egy mosoly keretében benyitottam a kis üzletbe.
Első ránézésre kicsit leharcoltnak tűnt és a belseje sem olyan, amilyen fényűzőnek elgondoltam, de a látszat csal. Akinek van, egy kis szeme az láthatja, ami a felszín alatt rejlik. Kezdetnek a nagyfokú tisztaság, ami már most extra sok pontot ad a boltnak a szememben, és ha meg is találom itt azt a két dolgot, amiért jöttem, igazán hálás leszek a bolt tulajdonosának.
Ahogy körbe néztem senkit nem láttam, de szerintem, ha előttem állna, valaki azt se venném észre, mert a csillogás úgy vonzza a szememet, mint a Furkászokat. Szerintem előző életemben furkász lehettem. Lehet NeMo ezért kedvelt meg az első pillantásra? Tűnődtem el és jöttem rá, hogy még mindig az ajtóban állok, mint valami elveszett kiscica, aki megmentésre vár.
- Szép Napot!- Köszöntem, majd beljebb mentem. Egész pontosan a pultig masíroztam, ügyelve hogy ne menjek neki semminek, ne törjek el semmit és legfőképp ne keltsek túl nagy zajt, a bolt csendjében. Mondjuk ezzel is csak az időmet húztam, mert annyi év után újra láthatom Őt és csak remélni tudom, hogy a tökéletes pókerarcom nem hagy cserben, ahogy az a nyugtató bájital sem, amivel igyekszem elnyomni az izgalmam jeleit.

*** 3 órával korábban***

- Nem. Nem jöhetsz Velem, NeMo. Szerintem Téged be sem engednének egy ilyen boltba. Meg aztán a teljes vagyonom nem lenne elég arra, amit Te onnan eltulajdonítanál… - Néztem rá a csöppségre, aki pukkadva ráfeküdt a kiválasztott ruhámra. – Tehát ne azt? – Döntöttem oldalra a fejem és ezzel a lendülettel raktam vissza a vállfára. – Akkor legyünk egyszerűek? – Noha viccesen hangzik, de olyanra készülök, amibe senki emberszabásút nem szívesen vonnék bele. Így nem marad már hátra, mint hogy a mai „randira” az egyetlen férfi és nő ízlésére hagyatkozzak, akiket nem tudok bajba keverni, és akik képtelen elmondani, olyan nyelven, hogy meg is értsem, mit gondolnak a kiválasztott ruhadarabokról.
A haditervemhez elengedhetetlen lenne, hogy elcsavarjam a fejét, ha nem is teljesen, de annyira épp elég lenne, hogy leengedve a védelmét elkaphassam. Mindenféleképpen ügyelnem kell a diszkrécióra. Vajon ennyi év után nőttem annyit és változtam annyit, hogy ne ismerjen fel elsőre? Az biztos, hogy a hajamat le kell engednem és talán egy kis smink sem ártana… Indultam el célirányosan a sminkasztal felé, amikor rájöttem, hogy még mindig nem tudom, mit veszek fel és azért egy szál fehérneműben csak nem állhatok elé, hogy „Hello!”. Nyilván sikerem lenne, de csak nem kellene ajtóstól a házra rontani… Szóval visszafordultam a szekrény felé és mérlegelve mindent, döntöttem. Ez lesz, ezzel és praktikus is, mert, ahogy látom hűvösebb lesz a mai nap a szokottnál, reményeim szerint pedig még egy kis esővel is megáld minket az ég.
- Most hogy ez eldőlt… - Már ültem is le és kezdtem el kicsinosítani az arcomat. Sminkből viszont nem vagyok hajlandó túl sokat feltenni, elvégre nincs rá szükségem és nem elijeszteni akarom a férfiakat, hanem tetszeni nekik. Ezen az elven pedig, tökéletesítettem a bőrömet, egy leheletnyi szemhéjfesték és a hozzá illő világosabb rúzs elegendőnek bizonyult, hogy az összehatás elegáns legyen, visszafogott, kerülve a túl nagy feltűnést még is tetszetős. Legalábbis, ami visszanézett a tükörben az tetszett. A hajam leengedve hagytam, laza hullámokban a vállamra és hátamra omolva.
 - Akkor így indulhatok is. – Elégedett csipogás és nyüszögés volt a válasz. Ezzel áldást kaptam a ruhámra és még egy utolsó próbálkozást arra, hogy magammal vigyem. – Nem. De ha jól viselkedsz, hozok Nektek ajándékot. - Felkaptam a táskámat, a pálcámat biztonságba helyeztem a csizmámban és megálltam az ajtóban. - Kívánjatok sok szerencsét. – És ezzel csapódott be mögöttem az ajtó, Én pedig elindultam a Zsebpiszok Köz felé.

*** 10 nappal korábban***

Ez a hely nem nyerte el a tetszésemet. Koszos és büdös, de mindentől távol van a Zsebpiszok Köz legeldugottabb utcának a végén. Igazán nem lehet okom panaszra, ha azt nézzük, hogy direkt olyan helyre kértem a találkozót, amit kevesen ismernek. Meg aztán, ezt a pár percet kibírom…
- Elvileg megtaláltam. Nem mondom biztosra, hogy Őt keresi-e… - Nézett Rám a kalapja alól és elém lökött pár papír fecnit. – De talán Ő az. Többen láttak valakit, aki mintha hasonlítana az Ön által keresett személyre. Ha végig járja ezeket a helyeket, valahol megtalálja. Ha nem… Hát akkor sajnálom, de engedje el. – Vont vállat és várakozásteljesen nézett rám. Igen tudom mit akart, és meg is kapja.
- Ahogy megállapodtunk. – Nyúltam a táskámba és vettem elő két szütyőt. – Ez a fizetség, amit kért. – Nyújtottam át az elsőt. – Ezt pedig azért kapja, mert törölni fogom az emlékeit. – Mosolyogtam kedvesen és mielőtt tiltakozhatott volna, már el is tűntem, ahogy az emlékei is. Nem hagyhatom, hogy bárki is keresse rajtam kívül. Ő az Én prédám…

*** 1 nappal korábban***

Ez sem volt jó. Már csak egy hely maradt. Aranyfog… Ha ez sem az keresnem kell új nyomot, amin elindulhatok. Muszáj megtalálnom. Furcsán hangozhat, de kissé már a megszállottjává váltam. Nincs olyan, hogy ne tudjam meg mi történt azon az estén. Egyszerűen muszáj és kész. Azzal sarkon fordultam és eloldalogtam a lakatlan háztól, vissza a nyüzsgő városba.

[- Ja, valami olyasmi -]

☾ My demons, they got angel wings ☽

L e a h B a r l o w

2-0-0-1-a-u-g-u-s-z-t-u-s-3.

☾ m y f u r ☽

Elliot és Aiden már megint nem jött be dolgozni. Kedztem egy kicsit elunni a dolgot, mert ezért én mégsem amiatt voltam ide felvéve, hogy olyan jó pofával fogadjam a vendégeket. Inkább a varázstárgyak beazonosításával és a leltározásával foglalkoztam, nem pedig azzal, hogy minden betévedő idiótának eladjak valamilyen elátkozott baromságot, hogy aztán jól meghaljon bele, vagy éppen az, akinek szánta. Kedvem lett volna kitenni a zárva vagyunk táblát, de Aiden úgyis rájött volna, hogy nem túl sok kedvem volt dolgozni. Semmi kedvem nem volt hallgatni a rinyáját, arról, hogy megakadályozom az alvilági törekvéseit.
Megborzoltam a hajamat, miközben beleszimatoltam a pulcsimba. Bár mostanában volt fedél a fejem fölött és kaptam rendesen pénzt is, arról nem tudtam leszokni, hogy ne kukázzak ki valami ruhát magamnak. Iagzából már meg sem tudtam számolni, mennyit tettem tönkre az átváltozások alkalmával. Az egyetlen szerencésm az volt, hogy amikor az ember animágus alakban volt, nem hasadt ott szét rajta a szerelése. Halkan sóhajtottam egyet, és inkább hátra mentem a kis irodaszerűségembe, ahol még a bejegyzetlen cuccok voltak étkoktól és rontásoktól vibrálva az asztalomon, a leltáros könyv mellett. Furcsa volt, hogy ehhez értettem. Nem tudtam megmagyarázni miért érdekeltek ennyire a tárgyaknak a történetei, a mintái, miért tudtam úgy elveszni bennük. Ez is biztos egy olyan múltból kötődött hozzám, ami már sosem lesz az anyém. Fájt, hogy nem állt össze nagy egésszé az életem, fájt az emlékek hiánya, még akkor is, hogy ha azóta, mióta magam mögött hagytam az Azkabant, néhány emlék átütötte a sűrű, hófehér köd masszáját. Tudtam, hogy volt egy húgom, akit nem tutdam megvédeni. Lassan megszokhatam volna, hogy nincsen semmim, a fehér szobának emlékén túlról. De minél több idő telt el az amneziálásom óta, annál jobban át akartam volna törni azon a sűrű ködön.
Már azelőtt hallottam a lépteinek a zaját, mielőtt kinyitotta volna a bolt ajtaját, és belépett volna a helyiségbe. Az orromba kúszott az illata, miközben megállt a bolt közepén. Semmi kedvem nem volt kimenni egy nőstényhez, de nem volt más választásom.
- Szép Napot!- megforgatom a szemem, és kilépek én is, hogy aztán összevont szemekkel méregessem végig a barna hajú, kék szemű csajt. Furán nem illet ide, de persze én mondtam volna meg, hogy ki illik hova és ki nem? Vérfarkas voltam. Az egész kibaszott világba nem illettem bele.
- Ja, valami olyasmi - dünnyögtem és elnyomtam egy ásítást. - Sean vagyok, és most én helyettesítek. Nyugodtan nézz szét, vannak veszélyes, kevésbé vezsélyes és nem túl veszélyes varázstárgyaink.
Hadarom el, miközben remélem kiszúrt valamit már, és leveszi és kifizeti és békén is hagy. Nem sok kedvem voln bájcsevegni annak ellenére sem, hogy szemrevaló lánynak nézett ki.

SEAN WESTERFELD

2002.08.03.

Mindenre számítottam, de erre nem. Komolyan, felkészültem örömre, kiabálásra, még arra is, hogy elküld melegebb éghajlatra, de erre… Köpni-nyelni nem tudtam, és csak a szemöldökömet vontam fel a méregetésére. Szóval így állunk. Most vagy ennyire felejthető vagyok vagy, esetleg ennyit változtam vagy… Vagy csak le se szarja a fejem. Nem mondanám, hogy nem esett volna jól legalább egy apró jel, ami utal arra, hogy ismer vagy valami. De ez közömbösség azért szíven ütött. Hát, ha Ő így, ám legyen. Valamennyire megkönnyíti, hogy pártatlan maradhassak. De ha már a méregetésnél tartunk, alaposan végigvizslatattam Én is. A haját, arccsontját, állát, testalkatát-amiből sokat nem láttam a pulóver miatt, de a lényeg megvan. Majd vissza a nyakára, ahol egy halvány vonal húzódott, amit sehogy se tudtam hova tenni és végül a szemeibe is hajlandó voltam bele nézni. De bár ne tettem volna, mert amire agyban felkészültem lélekben egyáltalán nem tudtam- bármennyire is próbáltam, és sajnos az a fránya csalfa szívem erősen megdobbant. Így tehát kiélveztem a szemét, ami jóval másképp tündökölt, mint régen. Viszont mielőtt valami perverz kukkolónak tartana, elfordítottam a tekintetem és hátat fordítva elindultam nézelődni.
- Sean.- Milyen régen mondtam ki a nevét. Ha nem lenne furcsa, még kimondanám párszor, hogy hozzá szokjon a fülem és a tudatom, hogy egy légtérben vagyunk. - Szép neved van. – Azt hiszem valami ilyesmit tudtam kinyögni, amikor először megláttam, csak azt jó sok pironkodás követte, nem úgy, mint a mait. Szerencsére ebben legalább fejlődtem. Már nem pirulok el, ha valaki hozzám szól, és jóval ügyesebben flörtölök, mint azt valaha is gondoltuk volna. Végigjárattam a szemem az egyik soron, majd ismét rápillantottam és kedvesen rámosolyogtam. – Én Leah vagyok. – Na, legalább a bemutatkozásig eljutottam. Kíváncsi vagyok, hogy a nevem hallatára lesz-e bármi reakció. Bármi olyan, ami a "Jé, Te vagy az Leah" jellegű vagy ehhez hasonló régi ismerős viszont látásakor szokás. Vagy ha nem képes lennék leüvölteni a fejét és gyorsan véget vetni a szenvedéseimnek, kérdőre vonni Őt Su halálával kapcsolatban, majd riasztani pár aurort, esetleg egyenesen a főközponthoz hopponálni Vele? Netán szimplán rászorni pár átkot, ezzel kiontva az életét? Vagy kerülgetem, mint a forró kását és akkor talán ideje lenne erőt venni magamon, elkezdeni a kitervelt tervemet végre hajtani, mert ha így haladok, ebből semmi nem lesz csak mosolygás a részemről, meg egy kis idegösszeroppanás.
- Szerintem ülj le, el fog tartani egy darabig. Még nem tudom, mit keresek, de valami kéket…- Adtam tudtára a legnyilvánvalóbb dolgot, ami eszembe jutott. Mert, hogy azon kívül, hogy biztosra menjek nem sok dologért tértem be ide. Noha utána jártam a helyeknek, azért nem szívesen vinnék haza valami extra átkozott ketyerét, de talán egy új ékszeres dobozt szívesen látnék a fésülködő asztalomon. Mondjuk akkorát, amekkorában elfér egy NeMo. Igen, határozottan klassz lenne, bár… Fordultam és megálltam egy hatalmas könyvespolccal szemben.
- Mond csak Sean, melyik az a tárgy, amit veszélyesnek mondanál? – Pillantottam rá, pontosabban a szemeibe néztem várakozás teljesen. És amíg vártam gyorsan végigpörgettem pár régi emléket. Komolyan el sem hiszem, hogy ennyire nem vagyok neki ismerős. Szörnyen sérti az önérzetemet. Ez csak tesz még egy strigulát az amúgy is bajos oldalra. Megérdemli, amit kapni fog Tőlem, igaz…? Nem pont most kellene meginognom. Ennyi évet vártam az igazságra és végre már csak egy karnyújtásra van Tőlem. Nem ronthatom el. Csak annyi kell, hogy egy kicsit elcsavarjam a fejét és egy óvatlan pillanatban már küldhetem is vissza a feladónak, azaz az Azkabannak. Biztosra veszem, hogy az aurorok örülni fognak, hogy megtalálták egy szökött rabjukat. Majd minden visszatérhet a régi kerékvágásba…

[- Ja szuper. Most, hogy így összeismerkedünk hívjalak is meg egy teára? -]

☾ My demons, they got angel wings ☽

L e a h B a r l o w

2-0-0-1-a-u-g-u-s-z-t-u-s-3.

☾ m y f u r ☽

Furán méregetett a csaj , mintha valahonnan ismert volna, de nekem nem volt ismerős, se az arca, de még az illata se, pedig próbáltam beazonosítani, mélyre ásni. A bennem lévő farkast nem igazán izgatta a tény, hogy egy nőstény áll előtte, csendesen járkált odabent jóllakottan az előző teliholdtól, és már készült a övtkezőre. Egyre őrültebbnek láttam ezt a szédült ciklust, körbe körbe jártam és nekem kurvára elegem volt minden átváltozásból. Kölyök voltam amikor megharaptak, árnyékképként tört elő belőlem a múlt azon a napon, amikor Sebre támadt egy pszichopata farkas. talán még el se kezdtem a Roxfortot. Franc se tudja.
Utáltam egyedül maradni a boltban, semmi kedvem nem volt emberekkel társalogni arról, hogy miért van egy aranyphallos a polc tetetjén, amit ELliot állandóan áttakarít, és hülyén vihog ha oda néz, vagy hogy lehet e idebent olvasni, maikor meglátján Aiden fotelét és a könyvespolcot mindenféle uncsi könyvekkel. bezzeg ha én be akarnlk hozni ide egy tévét, hogy régi fekete-fehér retro filmeket nézzek, tuti kicsaptak volna. Lehet nem is baj, hogy nem itt filmeztem, még kiszakadt volna a dobbhártyám Elliot miatt ahogy az visítja hogy zenélő doboz. Nekitámaszkodtam hát az ajtófélfának, ami lefelé vezetett a műhelyembe. Elnyomtam egy unott ásítást, mert már szerettem volna bezárni mára a boltot, hogy végre elmenjek mondjuk vadászni egy kis friss őzhúst, vagy bárányt. De a nyúllal is simán beértem volna.
- Sean. Szép neved van. Én Leah vagyok.
- Ja szuper. Most, hogy így összeismerkedünk hívjalak is meg egy teára? - kérdeztem szarkasztikusan, és kezdett rámleni, Aiden miért nem akarta, hogy eladó is legyek. határozottan bunkónak tűnhettem, pedgig a szarkazmus egyike volt azoknak a kevés dolgoknak, amiket talámn nem vettek el tőlem, ami bennem volt már kölyök korom óta. A nevemen a belsőmben forrongó farkason kívül ez volt az ami az enyém maradt. Ami olyan sok sok idő elteltével is velem volt. Talán emiatt sem éreztem magam anyniszor szörnyetegnek. Talán emiatt hitegettem magamat, hogy én is talán egymber is vagyok. AMit persze nem hittem el, és amire minden egyes alakommal rácáfolt a bennem izzó tűzként forrongó sötét lény is.
Figyeltem ahogy körbenézett a helyiségben, tekintetem persze megakadt a testének vonalain, de végül is mégis csak férfiből voltam, a legtöbb csajt megbámultam, de persze ritkán keveredtem el Sohoba. Nem akartam kockáztatni annyira, hogy beköpjön ott valami prosti és miattam egy menetnél több galleont is kaszáljon azzal, hogy átad az auroroknak. Még ha olyanért köröztek volna, amit én tettem... Voltak gondok a Minisztériumban, ha ennyire megvehető volt minden auror.
- Szerintem ülj le, el fog tartani egy darabig. Még nem tudom, mit keresek, de valami kéket… - felvonom a szemöldökömet, és kicsit hümmögök is. Sok kék nem járt a kezem között, de párat beleltároztam. Éltalában elég kelendőek voltak, főleg a veszélyesebbik fajták. Manapság mindenki ölni akart. Milyen irónikus mások halálából meggazdagoni, hm?
- Van pár kék cuccunk. Egy zafíros gyűrű, de azt nem ajánlom, ha félted a kis kacsódat, mert leég egy idő után a kezed. A legtöbb veszélyes cucc persze könnyen elmegy, de van valahol egy teás csésze, ami kék és öntöltődik rózsateával - magyarázom kissé élénkebb hangon. Szerettem a cuccokkal foglalkozni, mintha egy részem, egy elhalt darabka belőlem a múltbol ezzel akart volna foglalkozni. ű
- Mond csak Sean, melyik az a tárgy, amit veszélyesnek mondanál? – fordul felém és egyenesen a szemembe néz. Hülye lettem volna magamat mondani mégse kellett így kiteregetbni minden jöttment vásárló elé, hogy helló, én vérfarkas vagyok. Nem tudtam, hogy tudja-e egyáltalán, de olyan szemekkel bámult, ami kezdett zavarba ejtően kíbos lenni. És haloványan talán ismerős volt az a kék szempár, de túl messziről húzott be az üres köd, túl távoli volt. talán őt is az elveszett múltamból láttam valamimkor.
- Az aranyphallosz - mondom irónikusan majd megorgatom a szememet és fintorogva oda bökök, ahova ELliot kiállította. - Talán valakinek a halálát kívánod, kislány? - kérdeztem félre billentett fejjel, miközben beletúrtam a hajamba.

SEAN WESTERFELD

2002.08.03.

Megharaptam belülről a szám, hogy ne kuncogjak fel, majd felvont szemöldökkel ismét végig mértem.
- Nagyon szeretem a teát. Szóval igen, elfogadom a randi ajánlatod!- Válaszoltam és helyeslően bólintottam is egyet, amolyan „ezt megbeszéltük” stílusban. Hátat fordítva neki pedig idétlenül elvigyorodtam. Nem mintha nem vettem volna észre a szarkazmusát, de egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani. Meg aztán nekem csak kapóra jött egy ilyen ajánlat. Azt pedig végképp nem kell tudnia, hogy milyen régóta várok már egy ilyen kívánkozó alkalmat.
A gyűrű említésére megtorpantam és érdeklődve felé pillantottam. Bármennyire is szeretném, hogy visszakerüljön az Azkaban-ba, hogy auror-ok kezére adhassam vagy bosszútól elködösült fejjel magam vegyem el az életét; ezzel is megbosszulva Su emlékét, még is… Még is egy kis részem, nem tudta elengedni Őt, annak dacára, ami történt, és amit tett. Gondolom a lehetőség hiánya az, ami megzavarja az elém és a szívem. De ezen is változtatni fogok. A tervem tökéletes, már csak a lehetőségekkel kell élnem. Felemeltem a bal kezem és alaposan szemügyre vételeztem az ujjaimat. – Szerintem jól állna, bár egyelőre szükségem van a kezeimre. Szóval nem hiszem, hogy rám vár az a gyönyörű gyűrű. Ha mondjuk más hatása lenne, még megfontolnám, de így .. – Vontam vállat. –Akkor Sean, kérlek, keressük meg azt a csészét, mert szeretném megvenni. A rózsatea a kedvencem. – Adtam tudtára a számomra lényeges információt, amit szerintem pont, hogy le se fogja szarni, viszont egy kedves mosoly kíséretében levettem egy könyvet és belelapoztam. Nem az Én ízlésem, de lefogadom, a könyv tulajdonosa imádja az ilyeneket.
Kecsesen visszalibbentem a pulthoz és az említett tárgyat kezdtem el fixírozni. Könnyű lenne ezzel elválasztani valaki fejét, mint egy krimiben. Ha muglik lennénk, jönne a Scotland jard és elkezdene nyomozni. Oooh, lehet, ha nem jön be a bájital mesterség elmehetek írónak, ennyi fantáziával, nyert ügyem lenne. És nyert ügyem is volt, amíg le nem kislányozott. Nem szerettem, soha ha kislánynak kezelnek, de azt végképp nem, hogy ha Ő csinálta ezt. Elhiszem, hogy fiatalabb vagyok, egy évvel és hogy a húga legjobb barátnője, de azért rám is tekinthetne potenciális jelöltnek, vagy legalább tekinthetett volna. Áhh megőrülök ettől a kettősségtől. Nem is tudom, mi tenne jobban a lelkemnek.
- Leah. A nevem Leah, Sean nem kislány… - Morogtam nőiesen megbántva majd ráerősítve a lekicsinylésére ráöltöttem a nyelvem. Igyekeztem elkapni a pillantását, és ha sikerült fogva is tartottam.
- Még az is lehet. Volt valaki, akit nagyon kedveltem, kicsit hasonlít is rád, szóval bocsánat a sok méregetésért. Na, szóval, Ő megölte a legjobb barátnőmet, ezután a jól megérdemelt idejét töltötte az Azkaban-ban. Viszont megszökött. Így nem maradt más hátra, mint hogy lezárjam a dolgot, vagyis Őt keresem, hogy számon kérhessem és jobb esetben az auror-ok kezére adom, talán az Azkaban-ig is elviszem. Ha pedig minden kötél szakad… - Jelentőségteljesen bólintva elnéztem a pultra, ezzel elengedve a pillantását. Sok volt ez a kicsi szívemnek. A szeme egészen olyan, mint Su-nak. Édes lelkem, és szent mandragóra, mibe kevertem magam… Nem mintha meg tudnám tenni. Egy párbaj még igen, de hogy elvegyen az életét... Azt nem venné be a gyomrom.
- No de, nem akarlak ilyen borús dolgokkal terhelni, gondolom így is sok mindent láttál már itt. – Utaltam a sok különleges átokkal és rontással megszórt holmira. Kíváncsi vagyok, mennyire gondol kattantnak ezek után, és hogy valóban elmegyünk-e teázni, mert már beleéltem magam. Elhessegettem a gondolatot és immár ismét a szokásos mosolyomat felvéve pillantottam rá, majd a pult mögötti falat is szemügyre vettem, miközben vártam a teáscsészémre. Mert az most már az enyém, úgy bizony.
 

[- Hurrá -]

☾ My demons, they got angel wings ☽

L e a h B a r l o w

2-0-0-1-a-u-g-u-s-z-t-u-s-3.

☾ m y f u r ☽

Összevont szemöldökkel méregetem a csajt. Valahonnan ismerősnek tűnt az illata. De a régi idők felhői kikoptak az orromból, és szürkék lettek. Még az otthonom illatára sem emlékszem, a húgoméra se, nem hogy valakire akivel találkoztam valamikor mielőtt mindent beborított volna a szürke fátyol, és a köd. Fojtogatva ölelt körbe engem, éreztem, ahogy körülöttem mindent ellop tőlem, hogy ne érezzem magam semminek, és senkinek. A bennem fészkelő szörnyeteg is indegülten vibrál, ropogva akar belőlem kitörni úgy, mint ahogy Thomas idejében tette. De nem engedtem neki, az a gyerek aki bennem bújkált nem engedte enki,. Tudtam, hogy a farkasom meg akarja ezt a csajt is ölni, mint azokat akiket teliholdkor kapott el, tudtam, hogy vadul zabolátlanul akar forrni még a hold uralma nbélkül is, hogy valami eltorzult rémség váljon belőlem.
- Nagyon szeretem a teát. Szóval igen, elfogadom a randi ajánlatod!
- Hurrá - fújtam ki a levegőt. Végül is egy ártatlan kis szórakozás úgysem árthat. Bár inkább megtartom azt a megjegyzésemet, hogy remélem van a teázóban véres is. Vérfarkasnént az ember különös vonzalmat táplál a nyers hús és a vér ízletes szagáért, és ízéért. Megszoktam már, hogy akik a környezeteben vannak, tudják, hogy ki vagyok. Szóval talán nem lenne olyan nagy hátrány, ha kicsit visszaépíteném az óvatosságomat. Ellustultál, Sean, basszameg!
- Akkor holnap este nyolckor - teszem hozzá, hogy azért mégis csak én legyek a férfi aki határozottabb. Idejét se tudtam, mikor mozdultam ki úgy. Általában felszedtem valamilyen csajt Sohoban könnyű volt, de magam se tudtam megmagyarázni miért tettem. Talán ember akartam maradni. Valahogy, valamilyen úton-módon, de ember akartam maradni. És hogy sikerült-e vagy nem, azt most sem tudom megállapítani.
– Szerintem jól állna, bár egyelőre szükségem van a kezeimre. Szóval nem hiszem, hogy rám vár az a gyönyörű gyűrű. Ha mondjuk más hatása lenne, még megfontolnám, de így ..
- Hát igen, egy kéz nagyon hazsnos dolog tud lenni - szólaltam meg megint kicsit irónikusan.
-Akkor Sean, kérlek, keressük meg azt a csészét, mert szeretném megvenni. A rózsatea a kedvencem. – - sóhajtva odalépek a szekrényhez, amiben a csésze van, és finom pálcamozdulattal kilebegtetem az eladóasztalra.
- Leah. A nevem Leah, Sean nem kislány… - felsóhajtok, miközben lekörmölöm a nyilvántartásba, hogy eladtuk a rózsás csészét, majd felnézek az írásból, és megköszörülöm a torkom.
- Ahogy neked jó, kislány - mormogom szemtelen mosollyal a számon. Az emberek agyát midnig is jó szokásom volt húzni, kíváncsi lettem volna, milyen voltam én a Roxfortban. Bár ha jól számoltam vissza maximum két évet töltöttem ott, mielőtt minden fenekestől felfordult. A fehér szobából kikerülve rögtön a Verembe ekrültem a többi kölyök vérfarkassal, ahol minden teliholdkor meg kellett egymással kűzdenünk. Az élethalál harcok állandósága elfeledtette velem az embert, és csak a szörny élt bennem. Elvesztem az időben is. A világban is.
- Még az is lehet. Volt valaki, akit nagyon kedveltem, kicsit hasonlít is rád, szóval bocsánat a sok méregetésért. Na, szóval, Ő megölte a legjobb barátnőmet, ezután a jól megérdemelt idejét töltötte az Azkaban-ban. Viszont megszökött. Így nem maradt más hátra, mint hogy lezárjam a dolgot, vagyis Őt keresem, hogy számon kérhessem és jobb esetben az auror-ok kezére adom, talán az Azkaban-ig is elviszem. Ha pedig minden kötél szakad…
Erre felvonom a szemöldököm. Valahogy kizártnak tartom, hogy hozzá bármi közöm is lehetne. Főleg, mert nem öltem meg senkinek a legjobb barátnőjét. Kivéve ha nem a rőzseszedő néni volt a legjobb barátnője, akinek nem volt jobb dolga az erdőben teliholdkor éjszaka gallyakat szedegetni.
- Aha. Szarügy. Százötven galleon lesz - sóhajtok fel. Sosem az én asztalom a kiszolgálás, nem mintha Aiden olyan vásárlóbarát lenne. Sőt igazából egyikünkhüz sem illik ez a kiszolgálósi. Aiden túl sznob, ELliot túl dühös, én meg csak unom az embereket.- Óhajtasz még valamit? - kérdezem meg tőle.

SEAN WESTERFELD

2002.08.03.

A szarkazmust és nem létező lelkesedést elengedtem a fülem mellett és csak a szemem forgattam meg. Mert az egy dolog, hogy Én elterveztem a dolgokat, de hogy Ő csak így felajánlja a húsát, az már csak hab a mézeskalácson. Így még egyszerűbb is, hiszen nem kell túlságosan nyomulnom. Mondjuk, biztosra veszem, hogy nem is rendes ajánlatnak szánta, sőt, a fejemet tenném rá, vagy a pálcámat, hogy a háta közepére nem kíván, de még csak ezt a kissé ráerőltetett randit sem. Az időpontra, amit azért jóval határozottabban mondott csak elmosolyodtam és jó kislány módjára beleegyezően bólintottam, jeléül annak, hogy igen is értettem és tudomásul vettem. Hát gondolom ezzel még inkább csak örömet okoztam az amúgy is olyan felhőtlenül lelkes és rózsás kedvének, de ha már adódott egy lehetőség, akkor ki is kell használni.
A kislányra megálltam és összehúzott szemekkel néztem rá, de végül csak megcsóváltam a fejem és egy féloldalas mosollyal nyugtázva csak elengedtem. Ha ebbe belemegyek akkor biztos a vereségem. Nem is emlékszem, hogy valaha sikerült-e felvennem vele a versenyt, vagy úgy bárkinek. Azt tudom, hogy Su nagyon ügyes volt és hogy talán Kate is egyszer kétszer fel tudta venni vele a kesztyűt, de ez ilyen vele született tehetség lehet. Nekem meg évekig kellett gyakorolnom, hogy egyáltalán vissza tudjak vágni Neki bármit, ami egy minimális elismeréssel lehetett nyugtázni, de persze ez sem tarthatott sokáig, mert kisujjból kirázta a replikákat.
Letagadta. Minden gond és szemrebbenés nélkül letagadta a tettét. De hát Ő volt. Különben miért is köröznék? Megölte Őt, sőt a barátnőjét is-noha ebben nem vagyok biztos, de egyszerre tűntek el, így majdnem biztosra veszem, hogy Kate vére is azokhoz a gusztustalan farkas mancsokhoz tapad.  Úgy teszel, mintha nem is ismernél, sőt majdhogynem letagadod a barátságomat Su-val, és ezek után még el sem ismered a tetteidet? Ezért megérdemelnéd, hogy most azonnal Rád hívjam az aurorokat. Tényleg, miért is ne? Akkor akár le is zárhatnám ezt az egészet, nem kellene adnom az ártatlant, hogy mindenen hátsó szándék nélkül közeledek felé. Lezárhatnám végre és újra élhetném a csendes kis életem. Hát végül is… Odasétáltam a pulthoz és már nyúltam is pálcám felé, amikor csendült az ajtó és bejött két dáma. Így a pálcám helyett a tárcámat vettem elő és igyekeztem a legkedvesebb mosolyommal kitenni a pultra a kért érméket, majd felvettem a csészét és alaposan szemügyre vettem. A csésze fölött még ránéztem, majd hagytam a csudába a mai lebuktatást. Majd holnap, vagy… Vagy pár nap múlva… Mindegy mikor, de szembesíteni fogom a tettével, hogy tönkretette az életemet és ezért fizetnie kell. Jó és talán leszek olyan kedves és Kate-et is megbosszulom, valamennyire, de, csak azért mert épp jó kedvemben vagyok.
- Nem, más nem lesz. Bár ha úgy vesszük Téged is becsomagolhatunk, ha már ilyen kedvesen elhívtál, nem, de bár? – Mosolyogtam kétértelműen. – Ne félj, nem harapok. Ha csak nem kérik… - Morfondíroztam el és megütögettem az állam. Ha ez sem elég utalás, arra, hogy tudom ki és tudom mi, akkor semmi. Akkor tényleg nincs mit tenni és fel kell frissítenem a Velem kapcsolatos tudását. Mert azt elhiszem, hogy változott az alakom, magasságom, de a szemem színe nem. Ezt ezer körül is meg kellene ismernie, ha már annyiszor találkoztunk. Bár nyilván nem a két szép szemem nyűgözte le, sőt max azt jegyezte meg, hogy a szúrós szemű, aki a húga barátnője, de akkor is. Valahol legbelül azért eléggé fáj, hogy ennyire semmibe veszi a jelenlétemet. De ezt nem ússza meg szárazon.
Na amint ezt lerendeztem magamban, végre ténylegesen is meg kellene néztem a csészét, amíg Sean kiszolgálja a két nőt. Nagyon szép, meg kell hagyni. Csodálom, hogy eddig itt tudott csücsülni. Bár egy kissé túl díszes a konyhámba, de hát el fog férni a többi szépség között. Tetszik, hogy átlátszó az üveg és a kék rózsák csak még jobban elnyerik a tetszésemet. Meg kell hagyni, valóban gyönyörű, és ha a tea ami öntöltődik finom, akkor majd jár egy csont a kutyának, amiért jó vásárt csinált. Haha, csont. És még hogy nekem nincs humorom… Mondjuk, lehet, nem itt kellene idiótán mosolyognom, mert több mint valószínű, hogy egyre furcsábban nézhetek ki. Így török köszörülve letettem a csészét, megvártam a csomagolást és már útra kész is voltam.
- Köszönöm szépen! – Pillantottam fel az ajtóból, amihez időközben odaértem. – Akkor holnap este nyolckor találkozunk! – Intetem, majd kilépve az ajtón elhopponáltam.

Köszönöm a játékot!