Árnyas Pagony

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: ABBA - Happy New Year ● outfited: style

Furcsa volt a Karácsony. Furcsán nem történt semmi különös, és furcsán jó volt otthon lenni. A tanulást persze leszámítva. 24-én mentem haza, és 26-án már vissza is jöttem, mert sajnos még nem végeztem. Az Anatómia felsőfokon tantárgy nem éppen a kedvencem, és örülök, ha átcsusszanok rajta. Egyszerűen lhetetlenség ennyi mindent ilyen tűpontosan tudni. Tudom, hogy fontos, de szeretném az agykapacitásom valahogy bővíteni, mert azt hiszem, kezdem eléreni a határait. Az agyam határát. erősségem. Dens, Atlas, Transverse Foramen For Vertebral Artery. Aztán az arcizmok. Occipito-frontalis, levator palpebrae superioris...áhhh, össze vissze keverem őket. Sok sok kávét tudhatok magam mögött, de legalább az ünnepi hangulat valamennyire enyhítik a fájdalmam. És a hiányom. Sokszor eszembe jut, hogy inkább hagynám az egészet a francba, és Charlieval lennék. Hetek óta nem találkoztunk. Írtam neki baglyokat, megírtam neki, hogy anyától egy olyan összerakható szobrot kaptam, amibe beleilleszthetőek az izmok. Szóval egy tanulós játék. És azt is odabiggyesztettem, hogy mennyire nem szuper karácsonyi ajándék. Hasznos, mert tényleg kell, de ettől elromlik maga a karácsonyom. Örülök, hogy még nem bontották le a karácsonyi vásárt, mert bár én gyakran járok ide ki, Charlieval is ki szerettem volna jönni. Ahogy a vásár felé igyekszem, végig magam elé kpzelem az arcát. A szemeit, az ajkát, és az érintését. Szeretem az arcéleit. Hiába van kis kölyök képe, az éles arcéle férfiassá teszi.
És...ott van. Még a hömpölygő tömegben is könnyedén kiszúrom. A tartását, ahogy fogja a cigit, ahogy a kezét tartja, a fejét biccenti...a legnagyobb tömegben is kiszúrnám. Igyekszem úgy settenkedni, hogy a háta mögött legyek, nehogy kiszúrjon. Nem tudom, a farkas dolog miatt, mikor érez meg, tisztában vagyok vele, hogy ezen a téren nem sok esélyem van. De talán a tömegben elkeveredik az illatom. Megállok mögötte, hátulról suttogok a fülébe.
- Koboldfiúúú.-
Megvárom, míg megfordul. Az arcom ragyog, a szívem nagyon dobog. Arréb tolom a cigis kezét, hogy meg tudjam csókolni. Az ajka még így cigisen édes, és puha.
- Azt hittem.....már soha.....soha.... nem érek ide-
Sóhajtom a csókjaim szüneteiben. Végigsimítok az arcán, és tényleg, el sem hiszem, hogy itt van előttem. Ah, hirtelen már a vizsgák sem érdekelnek, az anatómia sem. Legszívesebb most rögtön leteperném, vagy hagynám, hogy itt rögtön leteprjen.

[karácsonyi giccs]

karácsonyi giccs



2002. december

outfit: black # megjegyzés:

Tegnap este érkezett a bagoly Amaaltól, hogy szilveszterkor szószerint elvárja, hogy meglátogassam Las Vegasban. Nem sok kedvem volt hozzá, mert ő úgyis csak apánk megbízásából csinál valamit, én meg legfeljebb egy vacsorára férek bele neki. Még az sem csábított, hogy ő fizeti a szállást. Nem akartam egyedül lenni végig és a plafont bámulni, míg úgy gondolja, hogy lesz egy kis ideje rám. Szép lassan annyit változott a testvéreim élete, hogy mindannyian felnőttek, saját cégük vagy munkájuk lett és komolyabb dolgaik, mint nekem. Én csak a lébecoló fiú voltam, aki festegetett Angliában.
Ez látszólag a szüleinket nem zavarta. Nem tették szóvá, hogy nem tettem semmit sem azért, hogy én is olyan sikeres legyek, mint a bátyáim. Inkább csak azt kérdezgették, mikor házasodok már meg. Az idősebb testvéreim az én koromban már bőven túl voltak ezen.
Zsebre dugtam a kezemet, mert kint eszméletlenül hideg volt. A több réteg ruha, a meleg garbó nem volt elég, hogy megóvjon az itteni hidegtől. Nem voltam a havazáshoz szokva, sem a hideg szellőhöz, ami csípte az arcomat. Ahonnan én jöttem még a leghűvösebb időszakban is jóval melegebb volt ennél. Persze nem is a legmelegebb kabátom volt rajtam… mert Caine-nel találkoztam… mintha legalábbis annyira ki kéne öltöznöm. Ő aztán végképp nem volt hajlandó kitenni magáért. Elnyűtt rongyokban járt. Úgyhogy nem. Még mindig nem vettem be, hogy aranyvérű, mégis engedtem, hogy fogja a kezem, hozzám bújjon, ha együtt alszunk… de nem! Határozottan nem járunk. Élvezem a társaságát. Ennyi.
Ezért hát, csendesen vártam a vásár szélénél, ahol a forró csoki árus is volt. Mert ő most aztán bazira karácsonyi hangulatban van. Én ilyesmit nem éreztem, csak a fagyhalált. Nálunk ilyen ünnep nem volt, ebben a formában egész egyszerűen nem létezett. A giccs, a túlevés és a hamis éneklés nem volt része a decembernek odahaza, legalábbis a családi körben. Szinte jégcsappá fagytam, ahogy ott ácsorogtam és legszívesebben lepofoztam volna Caine-t, amiért késett vagy félórát.
– Mi a szar tartott eddig? – Emeltem fel a hangomat, ahogy odaértem elém, természetesen a szokásos komótos, „semmi sem történt” tempójában. Még egy kicsit meg is ütöttem, nyitott tenyérrel a mellkasán. – Te nem érezed, milyen mocsok hideg van? – Toporogtam és kelletlenül elindultam a sorok között. Ezen a ponton el is könyveltem, hogy ez életem legszarabb randija. Nem is értem mit akarok ettől az embertől… annyi figyelmesség nincs benne, hogy ne várasson meg.
Az egyik édesség árus kóstolóját elvettem és azon csámcsogtam. Reméltem, hogyha a számat lefoglalom, legalább megfeledkezem a fagyhalálról. Aztán a szemem sarkából Cainre pillantottam… éreztem, hogy nekem kéne megtörni ezt a furcsa csendet. Mármint nem járok vele, nem kéne úgy éreznem, hogy ez most nem jó… vagy valami. Az istenért, hát nem a pasim!
Mégis odanyúltam és megfogtam a kezét, aztán megköszörültem a torkomat.
– Eljössz velem szilveszterkor Las Vegasba? A bátyámmal kéne találkoznom, de őt ismerve nem nagyon fog rám érni… egyedül meg unalmas… - Sóhajtottam és megálltam, észre sem véve, ahogy fölöttünk fagyöngy jelenik meg.

[bevezetés a karácsonyba]

bevezetés a karácsonyba
2002. december



zene: Néhány korty, és semmi se fáj ● oufit: esti csicsa

Izgultam? Kicsit sem, nem volt jele annak, hogy ment a hasam, meg amúgy is olyan volt, mintha Armin felvállalt volna végre. Nem is emlékeztem már, hogy ki hívott el kit, szánalmas gyerekees rózsaszín pudingban úsztam, még akkor is, amikor megtörtént az a bizonyos kis incidens, ami egy kissé felborította a készülődős terveimet. pedig elterveztem, hogy becuccolok egy bevásárló központba, hogy megmosom a hajam egy mosdókagyló felé hajolva, mert nálunk nem igen volt víz és áram, és legalább élhető göncöt szedjek össze valahonnan, egy kis félretett pénzből, de nem. A terveim aznap este, amikor Alex fogadta az utolsó fickót dugába dőltek.
Az egész kicseszett dolog rám szakadt otthon, nem volt ott más férfi, aki vigyázzin a lányokra, csak én maradtam, és ezt a környéken is tudták. gyakrabban maradtam otthon, mert néha hullámszerűen elszaporodtak a rossz arcok az utcánkban, a városrészen, és akkor mindenkinek kuksolnia kellett, vagy elfogadni a szenvedést, mert a korrupt rendőrök is benne voltak ebben az egészben. Legszívesebben az egész Peremvidéket felgyújtottam volna, de nem tehettem, sok élet szenvedett ott, akik csak élni akartak, és nem akartam hogy ők is elégjenek a mocsokkal együtt. Szóval a testvéreim, mivel nőből voltak porenciálisan ki voltak téve a zaklatásnak, és a nővérem azért prostizott, hogy a többiek adósságát varrja le a családról. A húgom pincérnő volt, majdnem olyan volt, mintha ő is a testét árulta volna. Alex midnekit fogadott, csak hogy pénz legyen, és hát sikerült megint egy segget kifognia, aki bántotta, így Arminhoz borotválatlanul, kissé lehorzsolt állkapoccsal érkezhettem meg, pedig én tényleg el akartam készülni. Amint  befejezem az egyetemet, és találok munkát akár közben addig teperek, míg el nem költöztethetem őket onnan, hogy úgy éljenek, akár a hercegnők.
Ettől függetlenül ha már késtem, nem siettem el, csak úgy lazán odasétáltam elé, és vetettem rá egy na mizu szép esténk van, ugye? viygort. Csak lazán Caine, és könnyedén, nem ez lenne az első nyilvános randid... ja, hogy éppen de, mert csak az ágyig tartottak eddig a kapcsolataid, oké. Mindegy úgyis nagy arcom volt, hogy ezt Narek anynira ne vegye rajtam észre.
– Mi a szar tartott eddig? - esett nekem és meg is csapott a tenyerével, ez olyan rohadtul aranyossá tette. - Te nem érezed, milyen mocsok hideg van?  - kérdezte, én meg csak megvontam a vállamat. Nem iagzán éreztem, valamennyire mdinig is fáztam eddigi életem során.
- Ha kell felmelegítelek itt-ott, Narek - vigyorogtam rá ismét ravaszul, és a hatás kedvéért, még a közeli susnyás felé néztenm, de opersze nem sok kedvem volt ma szó szeirnt bevinni a málnásba Armint. Még egy kicsit sajogtak a tagjaim a bunyó után.
- lazulj mááár, karácsony lesz meg minden tököm - dünnyögtem felé, és sétálni kezdtünk az utcán. Ahogy lopott egy kis édességet, kicsit szánalmasan éreztem magam, hogy alig volt valami kis pénz a zsebemben, de legalább tetszett ez az egész kirittyentett vásárodni. A peremvidék úgy nézett ki most is, mint egy siratóház, és ha ez az a nap, amikor a kis pénzemet Narekre kell elszórnom, akkor csapatni fogom.
– Eljössz velem szilveszterkor Las Vegasba? A bátyámmal kéne találkoznom, de őt ismerve nem nagyon fog rám érni… egyedül meg unalmas… - zökkent ki a godnolataimból, mire felcsillan a szemem. Baszki, Vegas! Nyerhetek egy csomót, és nem kell sínylődnünk. És még Narekkel is ott lehetek! Nem mintha járnénk, nem is értem miért csináltam úgy, vagy valami... DE VEgas! Most megcsinálhatom a szerencsémet. És baszki megfogta a kezemet. NArek megfogta a kezemet. Szinte teljesen automatikusan fonódtak az ujjai köré az enéymek. Csak légy természetes, Caine és mondj valami baromságot.
- Vegasba? Ne is mondd, csak nem össze akarsz velem házasodni titokban? - kérdeztem azért szemtelenül, amit erősen kétlek, hogy meg fog történni. Úgyis kiderül majd előbb vagy utóbb, hogy csóró senki vagyok, egy szánalmas sárvérű, és anyni lesz hozzám sem fog szólni. pedig mennyire de menynire imádtam mellette lenni és csókolni. Ahogy rápillantottam megláttam egy fagyöngyöt a feje felett, és nem is tudom, megszállt a Holly Spirit, vagy csak a karácsony szelleme, és odahajoltam, hogy megcsókoljam.
Hisszansan csókoltam meg a kezemmiel az arcát érintve és a hajába túrva. Talán ez volt eddig az egik legkágyabb és legérzelmesebb csókunk, és kibaszottul élveztem. Nyelvemmel finoman kerestem meg az övét, ahogy gyengéden érintettem az ajkait a csók közben, majd szinte el sem húzódva tőle sóhajtottam fel levegőért kapva.
- Bocsi, ha fagyöngyöt látsz smárolni kell . lehelltem az ajkaira. - tele teszem a szobád vele, az ágyad felett tökéletes helye lenne - tettem még hozzá.

[– Ó, köszönöm…]

let it snow


2002. december 28.
este 8 óra

Egy-egy hópihe ült meg a vállamon, ahogy várakoztam a vásár szélén. Nem zavart, hogy kicsit korábban érkeztem és felnézhettem a jégcsapokkal borított házakra, amik kicsit távolabb voltak… de egy farkas szeme éles, tökéletesen lát. Ahogy azon elmélkedtem, vajon hógolyózás közben a kölykök letarolnak egy öreg banyát, egészen elfeledkeztem az illatok kavalkádjáról. Nem figyeltem az ismerős szívverést sem, pedig úgy vágytam volna már hallani. Igazság szerint az elmúlt hónapokban nagyon is hiányzott April. Volt időnk egymásra, de mégsem annyi, mintha kint lennék szabadon.
–  Koboldfiúúú. – A suttogás egészen közelről érte a fülemet. Szinte beleborzongtam a meleg lehelet cirógatásába a fagyos bőrömön. Még sem fordultam meg azonnal, csak lehunytam a szememet, élvezve a pillanatot, ahogy felismerem April illatát. Aztán megfordultam, szinte azonnal átkarolva a derekát a szabad kezemmel, aztán engedtem, hogy eltolja a cigarettát fogó kezemet és ő csókoljon meg először. Valójában egészen tetszett, mikor ennyire akart, olyan szexi volt.
– Azt hittem.....már soha.....soha.... nem érek ide – sóhajtotta az ajkaim közé, ahogy elhúzódott a csóktól.  Végigsimított az arcomon, mintha azt akarná tudatosítani magában, valóban jól lát, itt vagyok. Sok időt hagytunk most ki, a szívem pedig olyan hevesen dobogott. Nem is tudom, csak szerettem volna magamhoz ölelni és hosszan érezni az illatát. Ám mielőtt bármit mondhattam volna, megcsapott a forralt bor illata, méghozzá egészen közelről. Aztán jött a csattanás, valaki átesett valamin, egy hatalmas tálca éppen a lábamra zuhant, beterített minket a már langyosra hűlt forralt bor.
– Francba… – dünnyögtem. – Nem égetett meg? – kérdeztem Aprilt aggódva és ahogy végig néztem rajta, láttam, hogy talán nincs olyan nagy baj, felsegítettem a fiatal lányt, aki a tálcán kínálgatta a forralt bort. Talpra állítottam, elsodortam róla a havat és a narancsdarabokat, amik a forró italból kerültek rá.
– Ó, köszönöm… – mosolyodott el hirtelen a szőkeség és átkarolta a nyakamt. – Egy igazi hős vagy. – Tette hozzá a fülembe lehelve, majd elhúzódott és Aprilre pillantott. Olyan furcsa, szűkre húzott szemekkel mérte végig. – Te és a nővéred ingyen kaphattok nálunk a sor végén egy pohár puncsot. Isteni. Imádni fogjátok. – Tette hozzá, mutogatva valami hátsó bódé felé, és mielőtt megszólalthattam volna, mágiával összeszedte az elejtett dolgokat és már távozott is.
Csak ezután néztem vissza Aprilre és elvigyorodtam.
– Hát ez… érdekes volt… – közöltem és újra végig néztem rajta, remélve, hogy tényleg nem égette meg az ital. Csak a kabátjáról sodortam le egy narancskarikát, majd megfogtam a kezét és finom puszit adtam rá.

[karácsonyi giccs]

karácsonyi giccs



2002. december

outfit: black # megjegyzés:

Caine természetesen megváratott… mert miért is ne tette volna? Ha valaha aranyvérű is volt - amit őszintén kétlek - már régen kihaltak belőle az olyan dolgok, mint udvariasság. Talán csak az anyja mondta neki, hogy aranyvérű, hátha akkor kevésbé érzi magát nyomorultul bénának. Ki tudja? Mindenesetre megváratott, én pedig reszketegen vontam magam előtt össze a karjaimat, remélve, hogy akkor kevésbé fázom majd.
-  Ha kell felmelegítelek itt-ott, Narek - közölte aztán, mintha a szépfiúsnak hitt mosolyával helyre is rázná a dolgokat. Sajnos ez nem változtatott azon, hogy úgy nézett ki, mint egy összevert csöves és nem sok kedvem volt még csak megérinteni sem. Valójában abban sem voltam biztos, hogy józan-e… ez pedig kezdett zavaró lenni. Csak egy morgással mértem végig. -  lazulj mááár, karácsony lesz meg minden tököm - tette hozzá.
- Tényleg? Azt hittem, csöves parádé van. - Mordultam rá nem éppen vidáman, ezúttal már felhívva a figyelmét azon részletre is, amit nem értett meg a pillantásomból. Nem értem, mi ez az egész közöttünk… miért vonzódom egy ilyen alakhoz. Még is rákérdeztem, hogy nem jön-e el velem Las Vegas-ba. De minek… de minek, Armin?! A reagkciójából egyértelmű volt, hogy fogalma sincs, miért kérdeztem.
- Vegasba? Ne is mondd, csak nem össze akarsz velem házasodni titokban?
Ebben a pillanatban engedtem is el a kezét és úgy néztem rá, mint a véres rongyra. Aztán megköszörültem a torkomat.
- Te és én akkor sem fogunk összeházasodni, ha végre megtalálod a zuhanyrózsát. - Közöltem dacosan. Nem is az én ötletem volt ez a hülye karácsonyozás, mégis én jöttem ide normálisan… az ő nyamvadék kedvéért. Ráadásul még az sem esett le neki, hogy nem akarok egyedül lenni egy tök idegen városban és én rá… könyörgöm RÁ! gondoltam azonnal. Nem is vártam jobb reakciót a cseszett poénkodásnál.
Nem válaszolt. Nem válaszolt, csak odahajolt, hogy a borostás, véresre vert arcával megcsókoljon finoman. Hagytam, hogy az ajkai hozzám érjenek, felforralják bennem az addig fagyos állóvizet. Még közéjük is sóhajtottam… hogy aztán erőt véve magamon kicsit eltoljam. De nem hagyta. Addig csókolt, míg bírta szusszal és csak nagyon lassan húzódott el, hogy aztán sóhajtás közepette nézzen rám.
- Bocsi, ha fagyöngyöt látsz smárolni kell - magyarázta, én pedig magunk fölé pillantottam a zöldellő, bogyós ágra. Remek. Még egy szokás, amit meg kell jegyeznem. Nem, mintha nálunk a csókolózás egyáltalán szokás lett volna nyilvános helyen. - tele teszem a szobád vele, az ágyad felett tökéletes helye lenne.
Erre elmosolyodtam és csak megráztam a fejem.
- Ne felejtsd el, hogy a szobámban mások is laknak… - célozgattam a kollégiumra. - De kivételesen tényleg fizethetnél nekünk egy szobát. Többé nem akarom szabadég alatt csinálni… és tudtommal, te egy nagymenő aranyvérű gyerek vagy, valami elbaszott csoda folytán.

[bevezetés a karácsonyba]

bevezetés a karácsonyba
2002. december



zene: Néhány korty, és semmi se fáj ● oufit: esti csicsa

Komolyan elterveztem mindent. Kibaszottul ellenem volt még a rihadt élet is. Most az egyszer akartam tényleg normálisan kiöltözni, de csakis Armin kedvéért, és tessék. Tessék el lett basszantva minden, mert kanos genyók támadják a testvéremet. ha elmodnanám ezt Nareknek, tuti hozzám se merne érni, nem mintha annyira figyelnék az aranyvérű látszatra, de... De komolyan, egy kicsit azért ő is lejjebb adhatna ezekből a szánalmas aranyvérűs igényeiből. Nem leszek tőle jobb ember, csak meg szépen borotvált vagyok, vagy mert Madame Mimi szabja rám a ruhákat.
- Tényleg? Azt hittem, csöves parádé van - vetette felém, én meg fel is horkantam. Utáltam az elkényeztetett aranyvérűeket, de Armin képes volt arra, hogy megszeressem, ne mintha ezt valaha is engedném neki megtudni.
- Ez nem az a hely, ahol még a vécé papíron is aranypor van, Narek, szóval inkább csak élvezd a látványt - húztam ki magamra és előre böktem, mert a vásár tényleg egészen meghitt volt,. Még egy kis pénzt is hozta, ha esetleg valamit óhajtott volna követelni tőlem. - Örülj már hogy látod a képemet, vagy valami. vagy inkább haza is mehetek - tettem még hozzá horkantva egyet, aztán már bandukoltunk is tovább az árusok között, hogy... hogy továbbra is veszekedjünk egymással.
Ahogy szóba hozta, hogy Vegasba kéne mennem, és hogy meghív kicsit nagyon megdöbbentem, mert nem igazán számítottam erre a fordulatra. Csak elvoltunk, csak szexeltünk, csak le akartam nyűgözni azzal, hogy milyen okos vagyok, csak összebújtunk és akkor egy kicsit nem piszkáltuk egymást. Szerettem azokat  apillanatokat. És lehet jó is lett volna valammi összeget nyerni.
- Te és én akkor sem fogunk összeházasodni, ha végre megtalálod a zuhanyrózsát - vetette oda Armin, mire csak az égnek emeltem a szememet és beletúrtam a sötétbarna hajamba. Sóhajtottam egyet és a lehelletem gyűrűzve kúszott tovább az ég felé. Most legalább nem voltam részeg, de lehet innom kellett volna valamennyit, hogy legalább a csípős megjegyzéseit egy kicsit viccesebben reagáljam le.
- talán ha velem zuhanyoznál, nem lenne mit kifogásolnid - húztam inkább egy laza kis vigyorra a számat, miközben kóvályogtunk az árusok és a mindenféle emberek között. - Egyébként nem értem mi bajod van, most még csak sör szagom sincsen - magyaráztam és látványosan megszagoltam magam, hogy még jobban idegesítsem.
Aztán persze a fejünk felett felbukkant egy fagyöngy és magamhoz húztam egy hosszú szenvedélys csókra és akkor sem álltam le, ha érzetem, hogy egy kicsit el akart lökni magától. Neem, én ki akartam élvezni, hogy megcsókolom, hogy az enyém ebben a kis pillanatban, hogy csendesen megvagyunk egymám mellett. Szerettem az ajkainak az édesen mézes ízét, a kissé festékes, fűszeres illatát. Hagytam, hogy egy kicsit ezek sodorjanak magukkal, nem a szánalmas jelenem, és a szánalmas életem, aminek minden pillanata egy kisebb harc volt a túlélésért. Dolgozgattam itt-ott feketén is, hogy valamennyi pénzt én is összeszedjek, hogy az adósságunk talán így még egy kicsit csökkenjen. De ezek most távoliak voltak és csak Armin meg a csókja létezett.
- Ne felejtsd el, hogy a szobámban mások is laknak… De kivételesen tényleg fizethetnél nekünk egy szobát. Többé nem akarom szabadég alatt csinálni… és tudtommal, te egy nagymenő aranyvérű gyerek vagy, valami elbaszott csoda folytán.
- Szóval fizessek egy szobát? - kérdeztem, miközben szorosan öleltem magamhoz, a mézeskalács és fahéjas forrócsoki illatú utcán. - Ezt adjam neked karácsonyra, hogy nem udvaron szexelünk? - húztam játékos mosolyra a számat, miközben készen álltam a hoppanálásra, hogy a félre tett pénzemből vegyek magunknak egy szobát, és csak miénk legyen az egész éjszaka.

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: ABBA - Happy New Year ● outfited: style

A vásár forgatagában ahogy megláttam Charle-t olyan, mintha senki sem lenne rajtunk kívül. Vagyis senki, aki számít. A vizsgák súlyától összegörnyedt testem újra kiegyenesedik, erőre kap, majdhogynem repül. Az örömködésre nem marad sok idő, mert hopp egy tálca és egy forralt bor placcsanása. Sikeresen leöntött minket a forralt borával egy csaj.
– Francba…Nem égetett meg ?
Ugyan érzem a melegét, és kicsit meg is égetett, de nem számít, annyira azért nem vészes. Majd rakok rá otthon kenőcsöt, igazán nem ügy. Felsegíti az ismeretlen lányt. Úgy tűnik, neki sem esett baja. Azonban a kis szöszi rögtön rá is akaszkodik Charliera. Nem is tudom, vinnyogjak e, annyira egyértelmű a próbálkozása. Olyan erősen nyomja azt a bizonyos gombot, hogy mindjárt kidurran. Csak nehogy megfájjon a kis ujjacskája.
-Ó, köszönöm…Egy igazi hős vagy
Belesustorog a pasim fülébe, majd jól megnéz engem azokkal a bizonyos feltérképező sunyi kis tekintettel, ahogy a lányok tunak nézni. Tényleg...milyen furcsa kis világ a mienk, nőké. Hogy taktikázunk, és tiporjuk sárba a másikat, ha pasiról van szó. Vagyis vannak, akik ilyenek. Én sosem voltam ilyen. Feleslegesnek tartom. ahogy ezt a műsort is. ÉS bár valahol fáj látni, hogy mindjárt bekebelezi a fejét is, csináljak jelenetet? Hisztizzek? Nem vagyok már 15. És akkor sem hisztiztem. Nevillért sem hisztiztem soha. Mert egy baromság.
-Te és a nővéred ingyen kaphattok nálunk a sor végén egy pohár puncsot. Isteni. Imádni fogjátok.
Kiszalad belőlem egy kuncogás. Ösztönösen, nem tehetek róla. Nem tudtam neki válaszolni, mert gyorsan eltűnt.
-  Hát ez… érdekes volt…
Még mindig kuncogok. Édesen megcsókolja a kezem. Charlieba karolok, sétálni van kedvem, még nem tudom mit is akarok inni. Forralt bort, vagy valami finom teát.
- Vicces volt. Ugyan., Mr. szexi jóképű úr, ne mondja, hogy nem élvezte a rajongást. De azért remélem, nem cserél le máris. Csalódott és szomorú lennék. Inkább tegyünk egy kört, még nem tudom, mit szeretnék inni. Addig is meséljen az úr, hogy teltek a napjai.
Remélem, jobban, mint az enyémek. FIgyelemmel hallgatom Charliet, kíváncsi vagyok rá, és annyira vágyom arra is, hogy a sok latint kicsit kiszorítsák Charlie szavai.

[karácsonyi giccs]

karácsonyi giccs



2002. december

outfit: black # megjegyzés:

Nem kellett volna, hogy bosszantson, amiért annyira nem volt képes, hogy normálisan nézzen ki. Már megszokhattam volna Caine-től, hogy olyan, mint egy ótvar tuskó. Ez annyira jellemző volt rá. Nem is értem, miért akarja mindenkivel elhitetni, hogy aranyvérű. Az ilyen családokba azért szorul egy kis jó ízlés. Benne semmi sem volt, vehemens volt, nem törődőm és mindent elszórakozott, amit mondtam neki vagy amit tettem. Észre sem vette, mennyire vágytam rá, hogy úgy igazán komolyan vegyen.
–  Ez nem az a hely, ahol még a vécé papíron is aranypor van, Narek, szóval inkább csak élvezd a látványt – bökött a vásárra. Minden fénylett, furcsa, ismeretlen illatok terjengetek és mindenki túl volt pörögve. Sok mást nem fogtam fel a helyből, de azért örültem, hogy ketten vagyunk itt… még ha ebben a környezetben képtelen is voltam kimutatni.
Felháborított, ahogy megjelent, ezt pedig egyszerűen képtelen voltam tovább tagadni. Én tényleg kiöltöztem, tényleg miatta jöttem el ebbe a csicsába, ő meg még normálisan felöltözni sem tudott. Sok elvárásom nem volt vele szemben, hiszen már ismertem… de annyi azért a minimum volt, hogy legalább nekem megpróbál tetszeni.
– talán ha velem zuhanyoznál, nem lenne mit kifogásolnid – közölte vigyorogva. – Egyébként nem értem mi bajod van, most még csak sör szagom sincsen. – Aha, persze, mert az aztán olyan nagy dicsőség, hogy nem itta le magát. Eleve megmondtam neki, hogy nem fekszem vele le, ha iszik. Nem csak egy alkalommal, amikor megtörtént, hanem soha többé nem. Én a lelkemmel játszottam ezért a kapcsolatért, elvártam, hogy ő is komolyan vegye az erőfeszítéseimet. Talán ezért is ütött ennyire szíven, mikor még csak komolyan sem próbált venni.
– Caine… táncolj vissza annak a magas emeletnek a széléről, mielőtt letalálsz esni. – Közöltem nyersen. Már a Las Vegasos útra is úgy reagált, mintha csak valami elcseszett buli lenne, miközben én komolyan gondoltam, hogy jöjjön… mert nem akartam egyedül lenni. Azt kívántam, hogy ne csak akkor legyen felnőtt, mikor tanul vagy dolgozik, hanem akkor is, amikor velem van. Nem vártam semmi nyálasat, csakhogy foglalkozzon velem úgy igazából.
Bele sem kellett volna mennem abba a csókba. Nem érdemelte meg, nem érdemelte meg, hogy nyilvános helyen simuljunk így össze. Sosem értettem ezt a fagyöngy dolgot, de hagytam, hogy a hagyományok vezessenek minket… mert azért jöttem el vele, hogy „meglássam, milyen jó a karácsony Angliában.” Eddig sokat nem fogtam fel belőle, csak azt, mennyire hideg, hangos és tolakodós. Odahaza egészen más ünnepek voltak decemberben. Az apám pedig szigorú vallási nevelésben részesített minket. A nyugati dolgokkal nem voltunk tisztában… de ez a csók. Hirtelen mindjárt kevésbé idegesítőbbnek tűntette fel az egész vásárt.
– Szóval fizessek egy szobát? – ölelt szorosabban magához. – Ezt adjam neked karácsonyra, hogy nem udvaron szexelünk?
Lassan bólintottam. Reméltem, hogy ezúttal komolyan is vesz.
– Sokat jelentene. Nagyon sokat… – leheltem az ajkaira. Aztán csak közelebb simultam hozzá, hagyva, hogy elvigyen végre egy tisztességes helyre… boldoggá téve a karácsonyunkat.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

let it snow


2002. december 28.
este 8 óra

A kis baleset inkább volt vicces, mint vészes. Engem nem égetett meg a forralt bor, de ahogy elnéztem Aprilt, ő sem sérülhetett meg kifejezetten vészesen. Láttam az arcán, hogy nagyjából rendben van, de mielőtt még jobban megnézehettem volna magamnak, már rám is tapadt az eladólányka, hogy odacsaljon egy-egy ingyen puncsot ajánljon fel… némileg túl flörtölve. Éreztem rajta, hogy egészen zavarban van, a szíve őrülten kalapál. Végül nem mondtam rá semmit… csak akkor nevettem fel, mikor April is. A lány addigra már távol járt a tömegben és mindössze egy pillanatra nézett ránk vissza.
– Vicces volt. Ugyan., Mr. szexi jóképű úr, ne mondja, hogy nem élvezte a rajongást. De azért remélem, nem cserél le máris. Csalódott és szomorú lennék. Inkább tegyünk egy kört, még nem tudom, mit szeretnék inni. Addig is meséljen az úr, hogy teltek a napjai.
Odahajoltam Aprilhez, hogy adjak egy csókot a puha ajkakra. Csak ezután fűztem újra össze az ujjainkat, hogy meginduljunk a sorok között körbe nézni. Jól éreztem magam vele, amiért még az ilyen kényes helyzeteket is képes volt némileg humorral kezelni. Ez jól esett tőle. Más lány már elkezdett volna balhézni, hogy miért flörtölök másokkal, miközben én magam nem is igazán viszonoztam a dolgot. April egy normális csaj volt.
– Nem sok minden történt. Családi zabálás, meg egy ideig a Roxfortban is bent maradtam… – vontam vállat. Valóban elég kuszák voltak az ünnepi napok, jobban vártam ezt a nyugisabb napot Aprillel. – A sulis napok meg elég unalmasak voltak. Bár egyébként a Rúnaismeret órámon egészen jól teljesítettem. A titkosírásokról tanultunk és a végén egy szöveget kellett megfejteni meg ilyesmik… – Folytattam, bár a tanulással végképp nem kellett volna Aprilt untatnom. Ez nem volt izgalmas, de más nem nagyon történt, még az együttessel sem nagyon volt próbám mostanában, egyre többen készülnek teljes erővel a RAVASZ-ra, mint én.
– Gyanítom nem izgalmas annyira, hogy miket meg hogyan tanulok – vigyorodtam el. Aztán megszorongatva kicsit a kezét, rápillantottam. – Neked hogyan teltek a napok? – kérdeztem és közben a bódékat figyeltem, ahol forralt bort, puncsot és a forró csokit is árultak. Az illatok persze borzalmasan összekeveredtek és eléggé bántották az érzékeny orromat. Farkasként az ilyen helyeken sokkal nehezebb volt, főleg nekem, aki még nem igazán tudta használni az érzékeit.
Ahogy kiértünk a sor végére, hatalmasat tüsszentettem, éppen azelőtt a bódé előtt, ahol a belém akadt lány árulta a puncsot. Megvakargattam az orrom a kézfejemmel.
– Bocsi, ez a szag bántja az orrom… – tettem hozzá dünnyögve.

[A játék véget ért, de a megkezdett játékokat szabadon folytathatjátok!]

A játék véget ért, de a megkezdett játékokat szabadon folytathatjátok!

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: ABBA - Happy New Year ● outfited: style

Tisztában vagyok vele, Charlie milyen hatással van a lányokra, nem is álltatom magam. És abban is biztos vagyok, hogy a suliban is flörtölnek vele, ez ellen pedig semmit sem tehetek. Csak bízni tudok benne, hogy nem csal meg. Egyszerűbb lenne, ha még én is Roxfortos lennék, de hát...ez van. Nálunk is vannak ugyan helyes srácok, de nem igazán lógok velük. És mesterszakon amúgy sem vagyunk már olyan sokan, mint alapon. Igazából már nagyon várom, hogy dolgozzak, de valahol itt is jó még a suli falai között. Kimenni gyakorlatra az más, mert tudod hogy még jegyet kapsz rá, és utána órád van, lemész a suli büfébe, ott elkávézgatsz, tanulgatsz. Lebegsz még a diák és a felnőtt lét között. Azt hiszem később majd ez is fog hiányozni. Egyetemistának lenni jó. De Charlire visszatérve, valamiért nem érzem azt, hogy aggódnom kéne. Ahogy megcsókol, valami azt súgja, hogy nem akar megcsalni, és szeretném is ezt elhinni. Tényleg. Tényleg nem tudok mást tenni, mint ezt elhinni. Mert násnak nem lenne értelme. Akkor is ez a legjobb, amit tehetek, ha netán mégis van másvalakije is. Azt hiszem, mindig meg kell bízni a másikban. ez rólad mondd el sok mindent. Mert ha a másiik félre megy, az meg róla mondd el mindent. Én szeretnék jó barátnő lenni. De ez persze nem egyenlő a naivitással. Tudom, hogy körbelengik. Ilyen ez.
– Nem sok minden történt. Családi zabálás, meg egy ideig a Roxfortban is bent maradtam…  A sulis napok meg elég unalmasak voltak. Bár egyébként a Rúnaismeret órámon egészen jól teljesítettem. A titkosírásokról tanultunk és a végén egy szöveget kellett megfejteni meg ilyesmik…–
Ó, a Roxforti karácsonyok! Hát már majdnem el is feledkeztem róla! Nagyon imádtam. Sehol máshol nincs olyan ünnepi hangulat, mint ott. A halloween is is mindig ott a legszebb. Az a helyzet, hogy a Roxfort különlegesen varázslatos hely. Legalábbis az egyetemhez képest. Kevésbé díszes.
- Már majdnem el is felejtettem, a Roxfort milyen szép tud lenni karácsony környékén. Én is sokszor bent maradtam. Vagy hamar visszajöttem.
Felelem nosztalgikus hangulatban. Megcsapja az orrom a szegfűszeg illat, ami keveredik a naranccsal.
-Gyanítom nem izgalmas annyira, hogy miket meg hogyan tanulok
Felkacagok. A rúna ismeret sose tartozott a kedvenceim közé. Egyszer még el is aludtam rajta, az marha kínos volt. A többiek rajtam röhögtek, és a hajamba reptettek egy csomó hajtogatott madarat. Mire felketem, a hajam egy madár fészekre hasonlított.
- Hát, ha nem is a legérdekesebb, hidd el, nosztalgikusnak elég nosztalgikus.
A tágított kabátzsebemben közben itt lapul egy kis tükör, ami nem túl nagy, de a kendőzetlen tükörben vettem. Az egyetemen láttam egy lánynál, és eszembe jutott. Párban lehet venni őket. Ha nálam van az egyik, Charlie-nál a másik, tudunk beszélgetni, és látjuk is egymást. Sokkal jobb, mint a bagoly. Még nem hasznéltam ilyesmit, remélem jó móka.
-Neked hogyan teltek a napok?
Nekem? Hát azt nem mondom el neki, hogy egy csomót gondoltam rá, mert ciki.A maradék részben magoltam, mint eg őrült, és izguktam, az ujjaim tördeltem, és szitkozódtam, hogy minek mentem mesterre. Azzt sem akarom még elmondani, hogy füleltem, és meghallottam, hogy van valaki az egyetemen, aki próbálkozik valami farkasölő főzet félével, és hogy reménykedem, hogy jutnak majd vele valamire, és újra lesz remény. De nem, nem akarom áltatni sem, mert ki tudja, sikerül e nekik. Olyan sok mindent hallani, pletykák özöne. Csak ad nekem is egy kis reményt. Talán ettől kicsit szebb lett a karácsony.
- Hát, a temérdek tanulás mellett főzöcskéltem otthon anyuval. A tesómmal volt egy kedvenc karácsonyi receptünk, a pulykatöltelékben egy kis eufória főzet volt. Nem akartam, hogy elvesszen ez a hagyomány, így egyedül is megcsináltam. Jó volt. Kicsit meg is idézte Kiliant.
Charlie tüszentésénél rájövök, hogy az illat kavalkád miatt talán mégsem itt kellett volna találkoznunk. BIztos eléggé megterheli az orrát.
- Ne haragudj, elfelejtettem, hogy a szagok...még egy kicsit...hát szoknom kell a farkas dolgot. Tényleg, hogy viseled? Nagyon rossz, mikor közeledik a telihold?

let it snow


2002. december 28.
este 8 óra

Biztosan nem kellett volna Aprilt fárasztanom a roxfortos dolgaimmal. Már kijárta és így is furcsa érzés volt, hogy fiatalabb vagyok a barátnőmnél. Biztosra vettem, hogy mindennap helyes akadémista srácok vették körbe… én pedig igyekeztem minden erőmmel felvenni a harcot velük. Az a nyári eset, amikor apám megmart, megváltoztatott. Nem voltam már olyan magabiztos… összezavarodtam sokszor. Nem volt egyszerű, ha az ember hallja a másik szívverését.
–  Már majdnem el is felejtettem, a Roxfort milyen szép tud lenni karácsony környékén. Én is sokszor bent maradtam. Vagy hamar visszajöttem. – Mesélte April. Na igen, abban igaza volt, hogy a skót telekhez nem sok minden fogható. Ott északon a hó, a hegyek és az erdő érintetlensége tényleg gyönyörű tudott lenni. Nekem viszont hiányzott a város és a nyüzsgés… még akkor is, ha egyelőre nehéz volt sok ember között lenni. 
– Hát, ha nem is a legérdekesebb, hidd el, nosztalgikusnak elég nosztalgikus.
Csak megszorítottam az ujjait, kicsit megcirógattam a kézfejét. Tökéletesen jó volt ez így kettesben, nem kellett belekeverni a Roxfortot. A sikereim amúgy is nagyrészt annak szóltak, hogy April mellett jobban megtanultam figyelni. Elsősorban ráfigyelni, hogy mosolyogjon, mikor együtt vagyunk, vagy csak egyszerűen… nem is tudom, legyen minden a legnagyobb rendben. Hülyeség? Nyálas? Lehet. De akkor is boldoggá akartam tenni őt, mert már alig vártam, hogy kiszabaduljak a Roxfortból és vele lehessek úgy igazából.
– Hát, a temérdek tanulás mellett főzöcskéltem otthon anyuval. A tesómmal volt egy kedvenc karácsonyi receptünk, a pulykatöltelékben egy kis eufória főzet volt. Nem akartam, hogy elvesszen ez a hagyomány, így egyedül is megcsináltam. Jó volt. Kicsit meg is idézte Kiliant.  – Mesélt aztán ő is az ünnepekről… aztán jött az az orrfacsaró tüsszentés. Hát igen, túl sok illat volt, túl sok aroma. –  Ne haragudj, elfelejtettem, hogy a szagok...még egy kicsit...hát szoknom kell a farkas dolgot. Tényleg, hogy viseled? Nagyon rossz, mikor közeledik a telihold?
Csak elvigyorodtam és kicsit megtörölgettem az orromat. Még mindig nem folyt, de kellemetlenül csiklandozta az a sok aroma.
– Azt hiszem, még nekem is meg kell szokni… – Nevettem és közelebb húztam egy újabb csókra. Az ujjaim finoman végig simítottak az arcán, ahogy elhúzódtam és a szemeibe néztem. Annyira jól esett, hogy nem lát egy szörnyetegnek. – Majd együtt megszokjuk… jó? – Kérdeztem halkan és végig simítottam megint az arcán.
Ahogy ezt kimondtam, már kezdtem is volna tovább sétálni, mikor megint előkerült a szőke lány, aki korábban átesett rajtunk a forralt borral – vagy mivel. Most olyan erővel ment Aprilnek, hogy meg kellett szorítanom a karját, hogy el ne essen. Azonnal magamhoz húztam óvón.
– Te a nővéreddel kefélsz? – kérdezte, ahogy felénk fordult. Valahogy olyan zaklatottnak tűnt, mintha legalábbis randit ígértem volna neki. – Ez gusztustalan… – közölte és még undorodó arcot is vágott.
– Nem a nővérem. A barátnőm. – Egyszerűen beszéltem és higgadtan. Nem akartam balhét, mert már volt hozzá szerencsém, hogy lányok miattam mentek egymásnak. – Menjünk… – Mondtam Aprilnek és akkor már húztam is volna el, de a lány belekapszkodott a kabátjába és elkezdte ráncigálni.
Ezen a ponton szakadt el valami bennem. A düh egyetlen erős lüktetésként rohant végig a testemen és fellöktem a lányt, hogy a földre essen. Beálltam April elé. Most ölni is képes lettem volna, de a lány bőgni kezdett, mintha megérezte volna a vadállatot bennem.

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: ABBA - Happy New Year ● outfited: style

Szeretem a telet, a sok tanulnivaló ellenére is. De az is lehet, hogy csak az ünnepek szépítik meg, nem tudom. Februárban már sokszor elegem van a télből, elmúltak az ünnepek, csak a hideg marad. Akkor már várom a tavaszt, amikor a levegő nem az a hideg. Mikor elkezded érezni a virágok illatát, és tudod, hogy jön a tavasz. Akkor én is újjá születek. Itt is jó most lenni. Néha, mikor Charlie szemébe nézek, érzek valami bizonytalanságot, vagy valami mást, de érzek. Nem tudom, mi az pontosan, és lehet, hogy nekem is kellene éreznem, de nem érzem. Semmi bizonytalanság nicns bennem. Csak azt tudom, azt érzem, hogy ez jó. Az sem zavar, hogy 4 évvel idősebb vagyok. Ha 7 évvel lennék, már biztos zavarna, de ezt a 4et nem érzem olyan soknak. Vele nem. Szeretem, hogy mellette lobog a tűz bennem, sokszor már annyira, hogy lázasnak is érzem magam. Hogy csak a szemébe kell néznem, vagy elég, ha megfogja a kezem, és a bőrömön ezer villám cikázik át.  Hablatyolok itt most is mindeféléről, otthonról, főzésről, Kilianről, de érzem a bennem hömpölygő kellemes tüzet, ami ide oda vándorol bennem.
– Azt hiszem, még nekem is meg kell szokni…
Majd magához húz. Az a bennem hömpölygő tűz is most a végtagjaimat is eléri, kicsit belobban, talán egészen enyhét, de mintha meg is harapnám az ajkát. Ahogy az ujjai az arcomon végigsuhannak, az arcom is belezsibbad. Ne is érzek semmi mást. Ha megszúrnának tűvel, se érezném. Ha most eltörne a lában, azt sem érezném. Csak ezt a kellemes zsibbadást,  és a túz melegét.
– Majd együtt megszokjuk… jó? Bólintok mosolyogva. Jól esett, hogy úgy mondta, együtt megszokjuk. Sokat olvastam a szünetben a vérfarkas kórról is, nem szeretnék tudatlan maradni, nem akarok teljesen kívülálló lenni. Az átváltozás fájdalmas lehet. Olykor belegondolok, mi élhet át, de aztán annyira elviselhetetlen a gondolat, hogy le kell kötnöm magam mással. Ilyenkor valami más olvasásába kezdek, vagy elmegyek bevásárolni.
– Te a nővéreddel kefélsz? –
Kedvenc kis barátosnénk most olyan erővel jött nekem, hogy ha nincs itt Charlie, felborulok, mint valami dísztárgy, aminek nekifut egy macska. olyan gyorsan jön, hogy reagálni is alig van időm. Nem is értem, mi a franc baja van. Mint valami megszállott, őrült, akikről olvasni lehet a krimi könyvekben.
– Ez gusztustalan…
Azt hiszem, a lánynak nincs ki mind a két kereke. Vagy nem rég olyan szerelmi megrázkódtatás érte, amitől elgurultak a kerekek. Szertefutott a ménes.
- Neked meg mi a fene.. De Charlie közbe vág.
– Nem a nővérem. A barátnőm. – Nagyon oda lehet a lány, ha idegeneket zaklat csak azért mert egy srác tetszik neki. Normlis ember nem csinál ilyet. Vajon minden helyes srácot így zaklat, akinek van valakije?  Ijesztő. Az a követős fajta lehet, aki elbújik, és kifigyeli, hol laksz. Vérfagyasztó. Összeráncolom a szemöldököm, de ha nekem támad, hamar kivédem. ezeknél sose lehet tudni. Sok krimit olvastam, elég elképesztő dologra képesek az ilyen lányok.
- Ne csináld. Így mindenki kerülni fog...
– Menjünk…
Épp indulni készülünk, már le is fordulok a lányról, de belekapaszkodik a kabátomba, és rángatni kezdi, mint egy kutya, aki épp megtámad valakit. Oké, most már biztos, hogy a lány nem százas. A végén még valami rohama lesz, és a Mungóba kell vitetnem. Miért én, miért mindig én botlok teljesen őrültekbe? A kezemmel a pálcám után kutatok, már épp elővenném, a kezeemben van, mikor Charlieban patan el egy húr, és úgy ellöki a lányt, hogy az elesik. Kisebb puffanás, pár másodperc csend, míg én nagyonat pislogok Charlie mögött, aztán hallom, hogy a kis őrült elkezd sírni. Kikandikálok Charlie mögül. Sajnálnom kellene a lányt? Sajnálom is, de nem azért, mert elesett, hanem mert nem normális.
- Menj, pihenj egyet. Menj már!
Valamiért tetszik, hogy így megvédett. A lánynak, ha l látom, nem lett különösebb baja, talán a kezeit horzsolta fel, de azt meg is érdemelte. A kabát ráncigálás már kicsit sok volt.
A lány még mindig takonytól és könnytől ázva feltápászkodik, és elfut. Veszek egy nagy levegőt, erre nem számítottam.
- Ez félelmetes volt. Azt hittem, a végén arcon is köp, vagy valami ragya átkot szór rám.
Mondom még mindig megmerevedve. Charlie csak nem szed valami bevonzó, őrjítő bájitalt, amitől a csajok elvesztik az eszüket? Talán én is a hatása alatt lennék? De nem, én nem vagyok ilyen. De azért ez...durva.
- Valld csak be, szedsz valami bájitalt, mitől megőrülnek a közeledben a lányok.
A hangomon hallatszik, hogy viccelek, mert mozdulni még nem mozdulok. A döbbenettől csak állok, és nézek abba az irányba, amerre a lány futott.

let it snow


2002. december 28.
este 8 óra

Hangosan kapkodtam a levegőt, ahogy a földre került lányra pillantottam. A farkas erőre kapott bennem, mintha ki akarna szakadni a mellkasomon át, hogy darabokra szedje a csajt, aki Aprilt bántani merte.
– Menj, pihenj egyet. Menj már!
Hallottam April hangját, valamiért engem mégis az elégített ki, hogy lefegyvereztem a támadót. A lány a földön hevert, felhorzsolt bőrrel és könnyes szemekkel. Megijedt. Az az ijedt csillogás és a hüppögés döbbentett rá, milyen szörnyeteg lettem. Ezt akartam apám, hogy pontosan olyan legyek, mint ő. Veszélyes, fenyegető, aki képtelen a saját érzéseit uralni. Az előtt sem voltam jó ebben, állandaón azt tettem, amihez kedvem volt… de most, már durva tettlegességre is képes lettem volna.
A lány felkelt és sírva elrohant. A látványra még az én szemem is könnyes lett. Nem akartam ilyen lenni. Küzdeni akartam, de nem tudtam. Szedhettem akármilyen bájitalt, nyomhattam el akárhogyan is a farkast magamban, ki tudott törni. Ezt pedig most élesben tapasztalhattam meg.
– Ez félelmetes volt. Azt hittem, a végén arcon is köp, vagy valami ragya átkot szór rám.
Még mindig nagyokat pislogva figyeltem a lányt, ahogy eltűnik a tömegben. A légzésem ugyan csillapodott, de a szívverésem erősebb maradt. Elcsesztem, nagyon elcsesztem, méghozzá egy csomó ember szeme láttára.
– Valld csak be, szedsz valami bájitalt, mitől megőrülnek a közeledben a lányok.
Nem mosolyodtam el. Nem is vettem fel a vicceskedő hangnemet, csak álltam még egy fél pillanatig ott. A kezeim ökölbe szorult, ahogy küzdöttem a saját belső dolgaimmal.
– Nem akarok itt lenni… – közöltem rekedten, majd megfordultam és April barna szemeibe néztem. – Menjünk el… most… – A hangom fojtott volt, mintha nehezemre esne normálisan beszélni. Hát így is volt. Alig tudtam kipréselni magamból a szavakat. A szívem őrülten kalapált továbbra is, amitől enyhe légszomjam is volt, féltem, hogy azonnal megfulladok.
Nem akartam látni a helyet, ahol kijött belőlem ez a szörnyeteg. Én csak egy nyugodt helyen akartam lenni, Aprillel… bár még az a gyanú is felmerült bennem, hogy esetleg neki árthatnék. Mégis megfogtam a kezét és elkezdtem kirángatni az árusok sorai közül.
– Ez nem helyes… nagyon nem… – magyaráztam, ahogy megálltam az egyik sikátorban. Megint a szemeibe néztem és megérintettem az arcát. – Nem lehetek szörnyeteg, April, nekem nem szabad. – Suttogtam csendesen és éreztem, hogy a könnyek végig folynak az arcomon. Nagyon megijedtem… nagyon-nagyon megijedtem saját magamtól.
– Vigyél el innen… kérlek… – dünnyögtem és odahajoltam egy lágy puszira. Reméltem, hogy ez majd megnyugtat, valójában csak elmélyítette az aggodalmaimat. Sok mindent meséltem Aprilnek, szinte mindent tudott az átalakulásomról, az apámról… de azt talán nem mondtam ki, hogy félek az apámtól. Ezért is ütött annyira szíven, hogy most már a saját tetteimtől is rettegnem kell.
– Sajnálom… – tettem hozzá csak úgy.

A játék más helyszínen folytatódik.

Pázsit szőnyegen

szett

Egy meleg márciusi szombat.

   Imádtam a Roxfortos éveimet, az ottani barátaimat és leginkább a tanáraimat, de szeptembertől a feje tetejére fordult a megszokott nyugalmas életem. Végre Hertfordshire városkájába költöztem és végre elkezdtem az egyetemet. Amióta tudom, hogy már nem csak hobbi szinten akarok a tánccal foglalkozni,  inkább az életemet szeretném rá szánni, azóta igyekszem formába hozni a testemet, jelentem nyáron nagy sikert arattam, talán ennyire kitartó soha nem voltam a futásban és az edzésben. Szeptemberben pedig hálát adtam, hogy nyáron nem adtam fel a kitűzött célokat. Heti öt napból, öt táncóra a legedzettebb embereken is ki tud fogni, esküszöm. De kezdek rájönni, hogy jól döntöttem amikor ezt az utat választottam a jövőmnek. Megnyugtat és felszabadít lelkileg, tánc közben azt érzem, hogy az agyam kikapcsol és más világban érzem magam, sokkal nyugodtabb és békésebb világban. Egy szenvedélyes páros tánc pedig akkora adrenalin adagot szabadít fel bennem, hogy a szívem órákig majd kiugrik a helyéről.
Mindennap későn végzek a suliban ezért a szombat és a vasárnap csak az én napom, amikor csak magamra koncentrálok. Hertfordshire csodálatos város, csodálatos helyekkel és igencsak hamar rátaláltam a kedvenc kis nyugis helyeimre.
Gondosan csomagolom az uzsonnámat egy kis ételhordóba, szeretem magam készíteni néha a harapnivalómat. Nem vagyok egy nagy szakács, sőt igazából egyáltalán nem tudok főzni, de egy szendvicset néhány zöldséggel én is össze tudok dobni és ha művészkedni kell a tányéron vagy a dobozomba az máris jobban megy, az ehető művészet az én asztalom. A szokásoshoz híven ma is elidőzgetek a kajám kinézetével és elrendezésével, aztán óvatosan a táskámba helyezem, hogy véletlenül se essen baja, bedobok egy könyvet és egy plédet egy palack vízzel és útnak indulok a pihentető, szombati parkban ücsörgésemhez.
A tó túlsó oldalán vagy egy kis hely, amit a bokrok szigetelnek el a többiek zajától, alig felfedezhető kis menedék a víz közelében, egy fűzfa alatt. Ott szoktam tölteni az időm egy részét ha kikapcsolódásra vágyok. Elég hosszú séta vezet idáig, de végül is azért jövök ide, hogy a természetben legyek. A plédemet a földre terítem és lehuppanok, mire ideérek mindig elég éhes vagyok már és neki is állok a csodadobozomnak, de először rendbe hozom ami szétrázkódott benne az út során.