Hálószoba

A hálószoba is hasonló színekben pompázik, mint a többi rész. Világoszöld, szürke, fehér. Ez is meglehetősen szellős, a hatalmas gardrób pedig biztonságosan elrejti a ruhák és cipők sokaságát a kíváncsi szemek elől. A fürdővel együtt ez is az emeleten található.

[ღ Formák a sötétben ღ]

Előzmény

ღ Formák a sötétben ღ

Jasper

(2002. október 7.)

Ruci

Big girls cry when their hearts are breaking
Big girls cry when their hearts are breaking
Big girls cry when their heart is breaking

Az egész olyan mintha valami elcseszett filmben lennék. Csak most nem Godzilla rabolt el, hanem valami őrült pasas, aki mást sem akart, csak bántani. Érzem, ahogy felettem magasodik, a sötétlő alakja pedig homályosan rajzolódik ki előttem a sötétben. Nem látom jól az arcát, se a szemét, pedig biztos vagyok benne, hogy nincs álarca. Túlságosan ijedt vagyok, hogy jobban koncentráljak az alakra, inkább csak reménykedem, hogy mondjuk nem most jön el a vég számomra. AZ olyan fene mód igazságtalan lenne. És mégis olyan szörnyen átkozom magam, amiért túlságosan félek ahhoz, hogy erőt vegyek magamon és szaladjak. A lábaim le vannak zsibbadva és bénult félelem kúszik bele az idegeimbe, a vérembe, ami teljesen gúzsba köt. Szinte úgy lefagyok, hogy a hideg padlót sem érzem magam alatt.
Aztán megjelent Jasper, és ha ez egy giccses film lenne, rögtök mindent beborítana a világítás, repkednének körülöttünk a vidám madarak, a gonosz meg elszaladna, úgy, hogy vissza sem néz. De ez egy cseppet sem olyan, mint a filmekben, az emberek itt tényleg meghalnak, és nem fúj visszavonulót egy gonosz sem, hanem marad és tovább gyötör, mert... mert nem tudom. Jasper alakját próbálom kivenni, és a pálcájának fényében már jobban látok. Rémülten kiabálok Jaspernek, hogy a hapsi mögé keveredik, hoppanálnak ide-oda, szinte csak kapkodom a szemem, és közben azon gondolkodom, hogyan segítsek neki. A kő amit dobtam felé, sikeresen eltalálja, és egy kicsit még örülök is neki, hogy ezzel Jasper előnyt szerez.
Az átkok össze-vissza csapódnak, én pedig még mindig nem tudom a lábaimat megmozdítani. Mintha egyenesen lebénultak volna, pedig nem éreztem bennük furcsa átoknak, vagy rontásnak a lüktetését. Egyszerűen csak a testem teljesen kikészül attól, amibe éppen belecsöppent.
– Confringo! Húzz már el az életemből, te bolond segg… – kiabálja Jasper, de én csak kikerekedett szemekkel nézem a recsegő gerendákat, amik egyre kevésbé tűnnek biztonságosnak. El akarok innen tűnni, Jasperrel együtt, el erről a sötét helyről. Jasper biztonságot jelentő ölelésébe szeretnék simulni.
Jasper feloldotta a kezemet gúzsban tartó bűbájt, és kissé könnytől párás tekintettel nézek fel rá. Fájnak a horzsolások, de olyan jól esik az érintése a sebes csukéómon is. Követem a tekintetemmel, ahogy ismét feláll, és a hátát bámulom, ami olyan biztonságot sugároz magából, én pedig felsóhajtok. Mielőtt megszólalhatnék, vagy megmozdulnék, még hallom a férfi dühös, tébolyodott hangját, amitől összerezzenek.
– Te kis szarházi! – kiabálja, de aztán csak hangos robaj hallatszik, por van és csend. Csak por és csend. Becsukom a szemem, és ellököm azt a gondolatot magamtól, hogy meghalt. Nem akartam abba belegondolni, nem akartam egyszerűen semmilyen formában sem rá godnolni. Csak most esik le, mennyire sokként ért ez az egész, és ahogy elmúlik, ahogy csönd van, egyre inkább kiszakad belőlem.
– Sophie… - húz fel Jasper és megölel, én meg csak csüngök az ölelésében, és sírdogálni kezdek, miközben belenyomom az arcom a nyakába és szorosan csukva tartom a szemem. Nem akarom látni, nem akarom látni se a kupacot, se ezt a sötét gonosz helyet.
- Annyira féltem - suttogom remegő, elcsukló hagnon, és még szorosabban ölelem, bár így is mindenem reszket még a sokktól, és a félelemtől, a fájdalomtól meg a zokogástól is. Aztán csak peszippant a sötét, majd nem sokkal később érzem, ahogy az ismert illatok megtöltik az orromat és elmossák lassan a dohos, poros szagokat az orromból. Kinyitom a szemem, és tekintetem a világos zöld falon nyugtatom.
- Elvesztettem a pálcám... - dünynögöm Jasper fülébe. - Biztos a büfé előtt van, lehet Armin megtalálja reggel - magyarázom, nem is tudom miért, csak jönnek belőlem a szavak. Hiányozna, ha nem kaphatnám vissza a pálcám.
- Ne haragudj, hogy... hogy... - dadogom, miközben lassan elengedem a nyakát és egy kicist távolabb húzódom tőle, hogy a kék szempárba nézzek. - Hogy ennyi bajt okoztam neked... - motyogom, elhaló hangon, és lesütöm a szemem. Magamat hibáztatom, amiért olyan szerencsétlenül szaladtam bele ebbe a férfiba, aki miatt Jaspet élete is veszélyben volt. Esetlenül elengedem és lerogyok az ágy szélére, és még haloványan érzem a reszketést. A horzsolásokat nézem a kezemen és a térdemen is. Szeretnék erősebb lenni, de jelenleg úgy érzem egyedül nem merném elhagyni a házat.
- Legszívesebben elbújnék az ágy alá, és ki sem jönnék - suttogom majd egy kicsit elmosolyodom, hogy ne tűnjek ezzel olyan komolynak. - Olyan menő voltál, ahogy harcolsz... köszönöm - mondom még minidg halkan, keresve  atekintetét.

[the darkness welcomes you]

the darkness welcomes you

2002. október 7.
Sophie

outfit
 
„trouble usually
finds me”

Magamhoz vontam Sophiet. Csak magamba szívtam a haja illatát, talán belekeveredett némi port, meg egy kis piszok, de annyira rendben volt, hogy lábra tudott állni, át tudott ölelni… minden olyan tökéletes volt. Végig simítottam a hátán, éreztem mennyire remeg.
–  Annyira féltem – suttogta remegő, elcsukló hangon. Éreztem, hogy jobban kapaszkodik belém, én pedig még többször simítottam végig a testén. Ki akartam tapintani, hogy van-e rajta bármilyen sérülés, amit nem éreztem meg. De nem. Azt hiszem rendben van.
– Már minden rendben Sophie… – suttogtam és finom csókot nyomtam a tincsei közé. Még én is remegtem, hiszen ekkora fogtam fel, hogy majdnem elveszítettem… majdnem meghalt az én hülyeségem miatt. Már sokkal korábban el kellett volna távolítani Vincentet az életemből. Megölni nem akartam, csak szabadulni… de valahogy éreztem, hogy most ott van a romhalmaz alatt. Őt senki sem fogja keresni. Nem volt családja, csak én és az anyám voltunk a rögeszméje. A bosszú éltette egyszerűen.
A hoppanálással távol maradt a dohos, poros bűz. A helyét az otthon átható illata, a hálószobánk haloványzöld falának megnyugtató árnyalata vette át. Itt nem féltem, nem jöhetett utánunk senki, aki árthatna Sophie-nak. Nem érdekelt az, amit tettem, sem a következmények, csak az, hogy őt ezen a helyen lássam, félelem nélkül.
–  Elvesztettem a pálcám... – Dünnyögte a fülembe a szavakat. – Biztos a büfé előtt van, lehet Armin megtalálja reggel – folytatta.
Kicsit hátrébb húzódtam, hogy a szemeibe nézhessek.
– Nem érdekel a pálca. Az a fontos, hogy most biztonságban vagy. Ha nem lesz meg, veszek neked egy másikat. – Magyaráztam szenvedélyesen. Érezhette, mennyire fontos nekem, hogy ő jól legyen. Minden más másodlagos volt… csak a remegés emlékeztett arra, ahogy végül megszabadultam Vincenttől. Sosem gondoltam volna, hogy képes vagyok erre, de most megtettem és még a testem, az elmém sem volt hajlandó elfogadni. Szinte éreztem, ahogy kinyúlik a múltból és bármikor megjelenhet mögöttem az az őrülten csillogó szempár. A karomat elcsúfító „Halál” felirat szinte fájdalmasan égni kezdett.
– Ne haragudj, hogy... hogy... – Végül Sophie hangja rántott vissza a valóságba. Már nem éreztem a teste melegét, mert hátrébb lépett tőlem. – Hogy ennyi bajt okoztam neked...
Nyeltem egyet. Úgy éreztem most azonnal le kéne térdelnem elé, megkérni a kezét… mert olyan tisztaszívű volt. Nem az ő hibája volt ez… hanem az enyém. Nagyon is az enyém volt, hiszen én hoztam az életébe a saját szörnyetegemet. Annak idején Cassennel is ugyanígy megtettem és eldöntöttem, hogy minden más lesz, hogy megszabadulok tőle. Amikor az a kapcsolat végetért, ez az egész már nem is tűnt olyan fontosnak, Sophie meg elterelte a figyelmem a problémákról. Csak ő volt nekem, csak ő érdekelt.
– Ez sosem volt a te hibád… – Fogtam meg a kezét, felhúztam és finoman csókoltam meg. Éreztem rajta a sérülést, amit a kötözés okozott. Ő nem ezt érdemelte… szép lassan mardosni kezdett a bűntudat.
– Legszívesebben elbújnék az ágy alá, és ki sem jönnék. – Még fájdalmas is volt a szavait hallgatni. –  Olyan menő voltál, ahogy harcolsz... köszönöm.
Még egy csókot leheltem a bőrére. Jól esett, imádtam, hogy olyan nagyon puha a bőre, hogy itt van és érezhetem a melegségét és annyira rendben van. Megköszörültem a torkomat és az ajtó felé pillantottam.
– Mit szólnál egy közös fürdőhöz? Mossuk le magunkról ezt a szörnyűséget és csak feküdjünk egésznap az ágyban. – Mondtam és ahogy előhúztam a mogyorópálcát, már a fürdő felé is intettem vele. Hallottam, ahogy a kádban megindult a víz és talán, ha elég ügyes voltam egy pár csepp habfürdő  is került a kellemes, meleg vízben.

[ღ Formák a sötétben ღ]

Előzmény

ღ Formák a sötétben ღ

Jasper

(2002. október 7.)

Ruci

Big girls cry when their hearts are breaking
Big girls cry when their hearts are breaking
Big girls cry when their heart is breaking

össze vagyok zavarodva, szét vagyok csúszva. Lehetne még fokozni? Sőt, cssak az izgalom kedvéért, még most is félek, félek attól, ki osonhat mögém, aki kedves eltévedt járókelőnek tűnik, aztán meg bumm neki, hát elrabol és eltűntet a föld színéről. Nagyon jó lesz így az utcára kimenni. De azt hiszem, muszáj, nem lehetek ennyire gyáva, nem bújhatok el, nem arről szól az élet, hogy folyton meneküljek és elrejtőzzek. Gyanítom előző életemben teknős vagy süni voltam. csak bújni akarok Jasper karjai közzé, azok legalább még a legsötétebb órában is olyan kellemes meleget és biztonságot árasztottak magukból, és mellette éreztem igazán, hogy ő egy igazi biztons pont az életemben.
– Nem érdekel a pálca. Az a fontos, hogy most biztonságban vagy. Ha nem lesz meg, veszek neked egy másikat - jelenti ki Jasper színpadiasan, én pedig elmosolyodom, olyan aranyos. Olyan férfiasan. Biztos nem tetszene neki, hogy aranyosnak tartom. De ez maradjon az én titkom, meg Estheré.
- Te egy igazi lovag vagy - mondom halkan, de aztán elkomorodom és újra összesetten érzem magam. Mint egy héliumos lifi, amiből kiszalad a levegő. Szedd már össze magad, Sophie, ez nagyon nem te vagy. Olyan bénán szánalmasnak érzem magam. És még hibásnak is, mert komolyan, ki olyan béna még egy idegennel az éjszaka közeopén, mint én? Ha jasper nem lenne olyan ügyes és erős és menő, biztos, hogy rossz történt volna vele, és azt én biztos, hogy nem tudnám elviselni. bárcsak animágus lennék, és strucc. Akkor a földbe dugnám a fejem.
– Ez sosem volt a te hibád… - szólal meg, és felhúz, hogy egy finom kedves csókot váltsunk. Ez is olyan aranyos volt tőle. Szeretném ha így maradnánk úgy nagyjából a következő napkitörésig.
Nem mondok rá semmit, csak hozzábújok, miközben még érzem a tomba karcosan égető lüktetést a csuklómon. A kötelek kellemetlenek tudnak lenni. De a térdem is sajog egy kicsit, gondolom nem párnázott ki, amikor elájultam az első alkalommal.
– Mit szólnál egy közös fürdőhöz? Mossuk le magunkról ezt a szörnyűséget és csak feküdjünk egésznap az ágyban.  -
- Ez a legjobb ötlet, amit valaha hallottam -  mondom, és vidámabban tekintek fel rá, és bólogatva elidnulok vele együtt a fürdő felé. Kellemesen meleg lett odabent a víztől, és én jasperhez simultam hogy becsúsztassam a kezem a pulcsija alá, mert már hiányzik a testének minden egyes kis melege. Finom kis csókot lehelek az ajkára, miközben megszabadulunk a ruháktól, majd az ujjaimat az ujjai köré fonva húzom magam után a forró kádba. A kellemes víz kicsit égeti a horzsolásaimat, de egészen kibírható, hiszen itt van velem Jasper. Egyedül azt hiszem már belegágyultam volna. Közelebb csúszok hozzá a habokban és a kezemet végigsimítom a mellkasán, miközben megpuszilom az orrát.
- Ez egy királyi fürdő, nézd milyen hatalmasra nőtt a vízben - piszkálom a finom illatú habot, de persze megadom már megint a ziccert a hülye fogalmazásom miatt Jaspernek.

[the darkness welcomes you]

the darkness welcomes you

2002. október 7.
Sophie

outfit
 
„trouble usually
finds me”

Még mindig gyomorgörcsöm volt. Még éreztem, ahogy a feszültség végig táncolt a porcikáimon, ahogy tudatosult bennem, hogy majdnem elvesztettem ezt a lányt. Ezt a csodás lányt, akire mindennél jobban szükségem volt, aki az életemet olyan szinte tette boldoggá, amiről azt hittem nem is létezhet. El sem tudtam volna képzelni, milyen lenne, ha Vincent bántotta volna.
–  Ez a legjobb ötlet, amit valaha hallottam – mondta kicsit vidámabb hangon Sophie, mikor azt mondtam neki, hogy menjünk be a fürdőbe. Talán ez volt a legjobb alkalom, hogy elmeséljek neki mindent… hogy tudja, min mentem keresztül. Megmutattam neki a halálfeliratot a karomon és elmondtam neki, hogy Vincent tette, de részletesen sosem mondtam el neki… pedig el kellett volna. Őt akartam a feleségemnek. Ő volt a mindenem. Tudnia kellett, ki vagyok, ahogy nekem is tudnom kellett volna róla mindent.
A fürdőben megülő kellemes, fülledt melegben hagytam magam egy kicsit csókolgatni és vetkőztetni. Csak érezni akartam az érintéseit, hogy tudjam, minden rendben vele, hogy ugyanúgy szeret, mint a történtek előtt. Csak akkor simítottam végig a tincsein, mikor levetkőztetett. Finoman gyűrtem le róla a szoknyáját, a harisnyáját, majd a többi ruhadarabot, hogy ne legyen nyoma sem annak, ami ma történét vele.
Hagytam magam a kádba húzni és amikor végre elhelyezkedtem a habok alatt, odavontam magamhoz. Az a simítás a mellkasomon egy picit megnyugtatott, ahogy a finom orrpuszi is. De most nem akartam azonnal szexelni. Beszélnünk kellett… muszáj volt. Sophie közelében persze nagyon nehéz volt ezt kivitelezni. Gyönyörű volt és édes.
– Ez egy királyi fürdő, nézd milyen hatalmasra nőtt a vízben.
– A vízen kívül is ekkora… jobban meg kellett volna nézned magadnak. – Cirógattam végig az arcán, ahogy egy gonosz mosollyal, egyenesen a szemeibe néztem. Azárt odahúztam egy finom csókra, ami persze azonnal megmozgatott odalent, de megpróbáltam visszafogni magamat. Nem ezért vontam be magammal a  habok közé… vagyis nem csak ezért.
– Sophie… beszélnünk kell. – Jelentettem ki. Nem akartam megijeszteni vagy ilyesmi, ezért újra megsimogattam az arcát, sőt kicsit a tenyereim közé és fogtam, mert olyan puha és megnyugtató volt a bőre érintése. – Tudom, hogy már beszéltem Vincentről, hogy bántott és hogy anyám miatt utál engem. – Tettem hozzá és lesütöttem a szememet. Hagytam, hogy a kezeim a vízbe merüljenek, finoman simítva Sophie combjait.
– Nem csak megvágott simán. – Pillantottam a felkaromat elcsúfított, halál szót formázó, most is kicsit túl vörös hegre. – Egész gyerekkoromban üldözött, fenyegetett, fojtogatott, megütött, egyszer megmérgezett édeséggel… azt mondta, hogy tönkre fogja tenni az életemet és… azt hiszem, ha benned kárt tett volna, tényleg tönkre is teszi. – Folytattam kiszáradt torokkal. Nem akartam, hogy elmenjen a hangom, de olyan közel álltam hozzá.
– Szóval csak azt akarom mondani, hogy mostantól szeretném, ha még őszintébbek lennénk egymással. Azt akarom, hogy tudj a múltamról.

[ღ Formák a sötétben ღ]

Előzmény

ღ Formák a sötétben ღ

Jasper

(2002. október 7.)

Ruci

Big girls cry when their hearts are breaking
Big girls cry when their hearts are breaking
Big girls cry when their heart is breaking

Szeretek Jasperrel együtt ücsörögni a kádban. Néha kicsit még megborzongok a kezére vésett szótól, és összeszorul a szívem attól, hogy miken mehetett kerezstül, amikor még csak egy gyerek volt. Egy gyerek, aki smemiről sem tehetett. Iagzából arról senki sem tehetett. Mégis elképesztően rémisztő, hogy mit tehet a veszteség az emberrel, és ahogy eszembe jut a férfi őrült alakja csak kiráz a hideg, és... és valahogy nem tudom sajnálni.... Még annak ellenére sem, hogy mindenét elveszítette. Csak arra tudok gondolni, hogy Jaspernek fájdalmat okozott, és hogy engem is képes volt bántani. Ettől pedig újra kiráz a hideg még Jasper forró érintésének ellenére is. Nem is tudom mit tett vele pontosan, de ha csak a sebhelyére godnolok, elönt a szomorúság, és az a gondolat, hogy vajon mit nem mesélt még el. De sosem akartam ezzel felzaklatni, hiszen az ő döntése volt, mit oszt meg velem, vagy mit nem.
bebugyolálom magam Jasper és a habok közzé, hogy azok elfelejtség velem a lüktető sebeket a testemen, a raktár hideg érintését, meg a félelmet. Olyan jó így betakarózni, ha tehetném ki se szálnék most a forró vízből, és jasper mellől akkor sem, hogy ha aszalt szilvává válna a bőröm. Olyan kényelmes és szívet melengető csak úgy... minden rossz után, csak úgy ellenni.
– A vízen kívül is ekkora… jobban meg kellett volna nézned magadnak - erre persze a sebeimnél is vörösebbre pirultam. Basszus, eljutok még valaha odáig, hogy nem hoz majd zavarba? Valahogy erősen kétlem... Jasper önmagában is lenyűgöző, azzal a gonosz mosoylával és az utána a kis csókunkkal meg már megint levesz a lábamról, úgy ezredjére. Szinte az elmúlt pár óra kezd lassan, nagyon lassan valamiféle szörnyű, távoli rémálommá fakulni, pedig tudom, hogy még ott fog bennem kísérteni.
- Majd meg kell mutatnod, lehet elfelejtettem - dünnyögöm bele halkan, kissé vörös arcpírral a fejemen a csókunkba. Aztán kicsit távolabb húzódik, én pedig megigazítom a vizes hajamat, ami az arcomra tapad.
– Sophie… beszélnünk kell - kezdi jasper, és én azt hiszem infarktust kapok. Ezek az egyik legijesztőbb mondat, amit mondhatnak neked. Igazából tényleg a fárszt kapom. Lehet van még egy barátnője? Még kettő? Iagzából elég népszerű, és hát... Nem is tudom mit csinálnék, nem akarok Jasperen osztozni. Vagy lehet, hogy csináltam valami rosszat? Égve hagytam a sütőt? leégett valami? Miiit csináltam?? Persze lehet látja rajtam, hogy kikészülök mentálisan, így kedvesen megsimogatja az arcom, amitől megnyugszom, azt hiszem. De ezután is közölheti, hogy van még barátnője. -  Tudom, hogy már beszéltem Vincentről, hogy bántott és hogy anyám miatt utál engem.
Erre egy kicsit lenyugszom, mégsem Jasper háreméről van szó, de aztán csak aggódó pillantással nézek a kék szemeibe, és bólintok egy kicsit. Szörnyű embernek tűnt, és én inkább nem is akarok belegondolni abba, hogy mi lett ott a raktárépületben a sorsa. Az valahogy... túlságosan sötétnek tűntik. Inkább csak Jasperre figyelek, és hallgatom amiket mesél. Én pedig egyre csak döbbenten pislogok, és érzem, ahogy a rémület meg az aggódás ismét körbefon. Érzem Jasperen, hogy ő is valami haosnlón megy keresztül, és nem is tudom mit mondhatnék. Csak közelebb csusszanok hozzá a kádben, és átölelem, miközben megpuszilom az arcát.
- Semmi baj, Jasper, most már minden rendben - suttogom, hogy mind a kettőnket megnyugtassam, miközbnen ujjaimmal beletúrok a szőke tincsei közzé, és arcomat a nyakához nyomom. - Most már nem bánthat - mondom halkan ki a szavakat, és valahogy még meg is könnyebbülök.
– Szóval csak azt akarom mondani, hogy mostantól szeretném, ha még őszintébbek lennénk egymással. Azt akarom, hogy tudj a múltamról. Erre érzem, ahogy elpirulok egy kissé, és elengedem kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni. haloványan elmosolyodom és megsimogatom az arcát.
- Nagyon ünnepélyesen fogalmaztad meg Jasper - suttogom halkan. - A mugli filmekben ilynekor szokott megszólalni a háttérben a szinfónikus zenekar - Haaaj, Sophie, milyen ökör vagy. Zavarodban megint félre beszélsz. - Ígérem neked, hogy mindig őszinte leszek hozzád - bújok hozzá még közelebb hogy ismét megcsókoljam most egy kicsit szenvedélyesebben.

[the darkness welcomes you]

the darkness welcomes you

2002. október 7.
Sophie

outfit
 
„trouble usually
finds me”

Talán az a pajzán kis viccelődés megnyugtatott, de tudtam, hogy muszáj lesz beszélnünk. Muszáj volt elmondanom Sophie-nak sokkal részletesebben azt, ami miatt Vincent utált, de leginkább azt, ahogyan utált. Ez volt az egyetlen módja, hogy teljesen őszinte legyek vele. Nem akartam egyetlen apró részletet sem eltitkolnia előle, hiszen ez az ember megkeserített az egész gyerekkoromat, olyan mély nyomot hagyva bennem, amint őszintén nehéz lett volna szavakba önteni.
A melegvíz sem tudott eléggé megnyugtatni ahhoz, hogy ne legyen már a neve kimondásától is rekedt a hangom. Fájdalmas gombóc ült meg a torkomban és csak annyira voltam képes, hogy egy nagyot nyeljek és Sophie kéklő szemeibe nézzek. Szerettem a csillogásukat, de most ebben sem leltem nyugalmat. Talán a szavak kimondása, a történetem elmesélése jelentette azt a furcsa megkönnyebbülés érzést, amit éreztem.
– Rengetegszer találtam éjszaka a szobámban… csak ült az ágyam végében és bámult, mint egy kísértet… – Suttogtam. Még ezt a motyogást is visszaverték a falak, ahogy semmi más nem szólt, éppen csak a víz csobogott még a csapból. – Kést forgatott az ujjai között, mintha megakarna ölni… és az a beteges mosoly. Ettől mentett meg az, hogy a Roxfortba kerültem. Onnantól kevesebbet bukkant fel. De akartam, hogy tudd… hogy tudd, miért vagyok ennyire hideg.
A simítás az arcomon kellemes volt. Bátorságot adott a szavak megformáláshoz. Nélküle ez sem ment… a megnyílás. Még Cassent sem vezettem be egész mélyen a történetembe. Nem tudom miért nem. Talán nem éreztem, hogy komolyabban alakulna. Össze akartam vele költözni, de nem így. Nem volt ez a szenvedély, mint ami Sophie-val. Sosem gondolkodtam el példuál, hogy megkérjem a kezét. Ezért is tudtam: ez az, ami kell nekem. Ezt a lányt kell megfogni és megtartani.
– Nagyon ünnepélyesen fogalmaztad meg Jasper – mondta Sophie, mikor rövidre zártam a mondandómat. – A mugli filmekben ilyenkor szokott megszólalni a háttérben a szinfónikus zenekar – magyarázta. Elhúztam egy enyhe kis mosolyra az ajkaimat. Bájos volt, mikor próbált komoly lenni, de egész egyszerűen nem ment. Ez volt ő. Ezt szerettem én igazán. – Ígérem neked, hogy mindig őszinte leszek hozzád – bújt közelebb. Az ajkaink finom csókban találkoztak. Kellően szenvedélyes volt, most mégsem voltam olyan hangulatban. Ezért csak végig simítottam Sophie-n a nedves kezemmel. Letöröltem róla a port, hogy aztán kiemeljem a kádból és vizesen, úgy, ahogy voltunk visszasétáljak vele a hálóba.
Letettem a puha takaróra, én pedig mellé feküdtem, hogy odahúzzam a mellkasomra. Érezni akartam a teste melegét, tudni, hogy jól van… és hogy a múltam nem állhat közénk többé. Ez volt a tökéletesség maga. Békés, kényelmes és Sophie-illatú.
– Nincs több titok… tudnunk kell egymásról mindent… – dünnyögtem, ahogy magunkra húztam a takarót. Lehunytam a szememet, hogy innentől kezdve egésznap csak őt érezzem. Most nem volt iskola, család és kötelezettségek. Csak mi.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

[ღ Amikor minden sötét ღ]

ღ Amikor minden sötét ღ

Jasper

(2004. július 15.)

otthonra

Foglyul ejt a test, a hús,
pánikolsz, megvadulsz.

Végre otthon lehetünk mind a ketten Jasperrel, és ennek annyira örülök. Szeretem, ha velem van, és érezhetem az illatát egészen közelről. Meg a tudat is jól esik, hogy ha akarom, akkor anélkül is megölelhetem, hogy a mungóba kelljen mennem.  Békés most minden is, talán túl sokáig én meg ebbe naivan bele is fészkelem magam. A legutóbbi koncert óta eléggé kerülöm a nyilvános dolgokat és szerencsére ki is maradtam a legutóbbi bonyodalmakból is. Szeretném azt hinni, hogy elfelejtették a létezésemet is a Rendtagok, és nem rúgják be az ajtót, hogy bántsák Jaspert és engem is. Jó ez így,, elég annyi izgalom az életembe, ami a családom két oldalával jár együtt, így is volt már halálközeli élményem az ostrom alatt, nem csak nekem, hanem Jaspernek is.
Éppen a szobában vagyok, és bepakolom a fürdőcuccomat a táskába. Végre elmehetünk egy kicsit Rose nénihez, meg már hiányzik nekem Blackpool. Talán nem volt ott könnyű életem anya mellett, de mégis ott nőttem fel, és jaspernek meg is szerettem volna mutatni ezt, bár a régi ház, ahol éltem már nem a miénk. Megvette egy új család, úgyhogy az a szakasza az életemnek, amint anyával töltöttem, azt hiszem lezárul. Bárcsak ne lett volna beteg, és tudtunk volna beszélgetni.
- Szerinted, a cseresznyés bikini jó lesz? - kérdezem tőle azért felé fordulva, és egy kicsit legeltetem rajta a szememet. Olyan helyes, meg menő, és imádom, hogy ő a férjem. Szeretem csodálni, és iagzából azzal is el tudnék tölteni egy egész napot, hogy csak nézem. Oké, ez nagyon para Sophie, nem a sorozatgyilkosok szokták ezt csinálni a filmekben? Nem akarok sorozatgyilkos lenni, jesszus, ugye nincs bennem ilyen hajlam?
- Vagy esetleg vegyem a narancsszínűt? - emelem fel teátrálisan. Nem mintha nem kerülne le rólam előbb utóbb a fürdőruha, de azért szeretnék benne Jaspernek tetszeni. Lehet túl nagy feneket kerítek neki, de na, rendes feleség szeretnék neki lenni, akire nem un rá. Ugye... ugye nem fog elunni?!
Akármi is a válasz, odasétálok hozzá, átkarolom a nyakát, és megcsókolom egy kicsit talán hosszasan is. De olyan jó hozzábújni, és kettesben lenni, azt mindig imádom kihasználni. Még Zserbó sem téblábol mellettünk, mert ha látja, hogy csókolózunk, féltékeny lesz és kérni kéri tőlünk a puszit is. Most viszont csendben van, valószínüleg Tarzannal alszik a nappaliban, olyan édesek olyankor. Legutóbb is egy nagy boldog kupac voltak, ahogy összebújva szunyókáltak.
- Ja, Rose néni kérdezte, hogy szereted-e a Columbot, de mondtam neki, hogy nem nagyon szoktad meg a tévét - mondom halkan a csók után. Talán kibírja, hogy nem kapcsolja be, Jasper mindig frászt kap, ha bekapcsolódik, mert rálép a macska vagy a kutya a kapcsolóra, és akkor ordítva harsog, meg villog, mint valami masina. Örülök, hogy még megvan nekem Rose néni, nem is fűz vele össze semmi rokoni szál, csak a szomszéd néni volt aki mellettünk élt, amikor anyával... történtek a dolgok. Nem tudom mi lett volna velem, ha nem fogad be magához.
- Tudod, nagyon finom a pásztorpitéje - bólogatok nagyokat, majd valami neszt hallok, de igazából az állatok folyton matatnak mindenfelé, Zserbó se ugat, hogy éppen ki akarnak minket rabolni. Amúgy is, ki jönne ide be?

[Amikor minden sötét]

Amikor minden sötét

2004. július 15.
Sophie

"i can't heal your wounds”

Sophie éppen csomagolt, én meg csak úgy álltam a szekrény előtt. Nem szerettem hajtogatni és a bőröndömbe dobálni a cuccokat, mert akkor napokra előre ki kellett találnom, mi mivel néz ki jól. Nem szerettem. Reggel valahogy, munka előtt, mikor gyorsan kellett készülni, jobban jött az ihlet. Mindig gyorsan rátaláltam a megfelelő ingre és farmerre.
- Szerinted, a cseresznyés bikini jó lesz?- kérdezte Sophie. Felé fordultam, majd elnevettem magam. Sosem volt az a nagyon szexi, felnőttes csaj, de a cseresznyés bikiniben már tavaly is úgy nézett ki, mint egy kamaszlány. Imádtam úgyis, de azért szerettem piszkálni.
- Legfeljebb az apádnak néznek. - Vigyorodtam el és végül kivettem egy pólót a szekrényből. Fehér, semmi különös, de éppen elég egyszerű volt ahhoz, hogy bármi mással is türhetően nézzen ki. Beledobtam a táskába, miközben Sophie csicsergett tovább. Szerettem a hangját, mindig vidáman megtöltötte a teret... és mostanában nem is kellett sok mindenen aggódni. Egyszerűbb lett az élet.
- Vagy esetleg vegyem a narancsszínűt?
Majdnem elnevettem magam, hogy az meg olyan, mintha börtönben lenne. Fürdő-egyenruha raboknak. Nem piszkáltam tovább, csak benyúltam egy újabb pólóért, hogy ugyanolyan érdektelenül dobjam be a táskába. Továbbra sem éreztem nagyon, hogy csomagolni akarok... valójában jobb lett volna, ha Sophie átvállalja tőlem.
Meggyötörten sóhajtottam egyet. Talán Sophie is érezte, mennyire nincs kedvem semmihez, mert a következő pillanatban ugyanis átkarolta a nyakamat és megcsókolt. A tenyereim gondolkodás nélkül is a derekára simultak. Mindig egy kicsit belebizseregtem ezekbe a hosszú csókokba. Ezért is vettem feleségül. Mással egy idő után megszokott lett, de vele azóta sem.
- Ja, Rose néni kérdezte, hogy szereted-e a Columbot, de mondtam neki, hogy nem nagyon szoktad meg a tévét - magyarázta, ahogy elhúzódott. A tenyeremmel még egyszer végig simította ma vörös tincseken. A tévének az említésétől is borsódzott a hátam, színes, hangos és durrog.
- Majd nézi a Columbot míg zuhanyzom. - Morogtam és kicsit hátrébb léptem tőle. Már éppen nyúltam volna az egyik nadrágomért... amikor neszt hallottam. Talán Sophie ezt még észre sem vette, de nekem valahogy szokatlan volt.
- Tudod, nagyon finom a pásztorpitéje.
Odalent, a nappaliból túl nagy csend jött. Sem Zserbó, sem a többi állat nem zörgött... és mintha valami lépések jöttek volna a kicsi lépcső felől. Nem volt olyan nagy ez a ház, hogy ne hallhassuk, mi történik az egyik végében, ha a másikban vagyunk. Csak egy apró lakás volt, semmi több. Előre mentem, Sophie-t a háta mögött tudva, biztonságban. Végül is Frasernek és Benjaminak is volt bejárása hozzánk, de eddig sosem toppantak be hivatlanul. Csak egy árnyat láttam, aztán valami a homlokomnak csapódott, én pedig eldőltem.
Minden sötét volt és nyugodt, mintha álmodnék. Aztán hirtelen ocsúdva fel a karomon fájdalmat éreztem, meg valami folyadékot. Vérszag volt.
- Sophie... - dünnyögtem kábultan. Mozdulni sem tudtam még, de attól tartottam, valami baja van neki vagy az állatainknak. Csak Pete távolról jövő bégetése nyugtatott meg kicsit.

[ღ Amikor minden sötét ღ]

ღ Amikor minden sötét ღ

Jasper

(2004. július 15.)

otthonra

Foglyul ejt a test, a hús,
pánikolsz, megvadulsz.

Határozottan bizonytalan vagyok bikini ügyben. Nem tudom mi számít szexinek, de igazából rajtam egy pumaruha sem nézne ki szexin, azt hiszem kifelejtették belőlem a csábosságot. Lehet fel kéne adnom, és csak beletörődni a sorsomba, hogy sosem leszek olyan istennőszerű. De azért mégis csak olyan fürdőruha kellene, amit Jasoper szívesen lehámoz rólam nem? Mármint... Oké, most ebbe jól zavarba jövök, senki se képes így zavarba hozni saját magát, mint én.
Szóval lehet fekete kellene? Az olyan gyászos, nem? És nyáron fekete bikini... Nem is tudom, mintha kiragasztaném magamra, hogy Kedves Nap, kérlek süss meg. Amúgy is világos bőröm van, ami így is piros lesz, és talán az 50-es naptej véd meg a legjobban. Akkor a fehér? De az meg koszos lesz. Hmm, lehet vennem kéne egy vöröset? Ahogy ezen gondolkodom, még Jasper is pakol, bár tudom, hogy nem szereti csinálni. Én meg elfoglalt vagyok egyelőre ezzel az életbevágóan fontos kérdéssel... De úgyis segítek neki utána.
- Legfeljebb az apádnak néznek - mondja mosolyogva a cseresznyés bikinire, én meg csak zavartan megköszörülöm a torkomat. Persze ahogy ránézett a másikra, is szinte sejtem, mire gondol, így csak még jobban zavarba kerülök.
- Kehöm, akkor lehet meztelennek kéne lennem? - kérdezem nagyon költőien, persze, hogy nem leszek, de akkor is kicsúszik a számon. Mindegy, Jaspernek végül is úgy biztosan tetszenék, de a partiőrségnek és a kisgyerekeknek kevésbé.
Szeretem a hálószobánkat, megnyugtató, és békés. Imádok Jasper mellett ébredni, annyira a mindennapjaim részévé vált, hogy egyenesen rossz amikor éjszakáznia kell, és nincsen velem. Mintha az egész világon egyedül élnék, de emiatt sosem panaszkodom neki. Tudom, hogy mindent megtesz, hogy keményen dolgozzon és legyen egy szép jövőnk, közösen meg a gyerekeinknek. Aw. Erre is csak belepirulok, imádnám a sok pici Jaspert körülöttem,  pedig nem nagyon állok most még arra készen.
Odasétálok hozzá, hogy megcsókoljam, és közelebb húzzam magamhoz. Szeretem ezt az érzést, olyan jó, és senkivel se volt ilyen. Valahogy vele minden érintés különleges, minden csókkal együtt, annak ellenére, hogy már egy ideje együtt vagyunk. Teljesen bele vagyok még most is habarodva, mintha először történne meg, pedig rég volt már, hogy egymásba botlottunk a Puddifootban. Odanyomtam az arcom a nyakához, hogy még közelebb legyek hozzá és érezzem a kellemes illatát.
- Mindjárt segítek pakolni, a Bikini-ügyet felfüggesztem - dünnyögőm halkan és sóhajtok egyet, ahogy megérzem az ujjait a hajamon. Teljesen el vagyok vele telve, így fel sem tűnik, hogy valami nincsen rendben. Mert Jasper közelében minden egyszerűen csak a helyén van és rendben van.
- Majd nézi a Columbot míg zuhanyzom. - Erre csak elvigyorodom és adok neki egy puszit az ajkaira.
- Addig nélkülöznie kell a társaságod, a leveleiben mindig azt kérdezi, hogy hogy van ez a kellemes, elragadó úriember - idézem Rose nénit. Egyenesen rajong érte, de meg tudom érteni. Neki nincsen családja, az a tipikus magányos macskás néni, és ez mindig kicsit elszomorított.
Aztán hirtelen tényleg fura lett minden, és Jasper máris a háta mögé tol, én meg olvadozhatok, hogy milyen szexi, meg minden. Annyira belefeledkezem a látványba, hogy semmi egyébre nem figyelek, szokásom szerint, ha a közelemben van.
A következő pillanatban minden nagyon felgyorsul, én pedig felsikkantok, amikor Jasper elterül előttem.
- Jasper! - Még csak azzal se tudom magam nyugtatni, hogy nem ivott kávét és elaludt, mert egy alak bámul vissza rám a szobánk ajtajából, én meg felsikkantok, ahogyan a tekintetem találkozik az övével. Azzal a furcsa, sötét és ijesztő szempárral. De most nem lehetek tehettelen megtámadták a férjem, így valami lassú mozdulattal, de felemelem a pálcámat, de nem tudom kire célozzak, mert már valamiért ketten lesznek, a fejem meg nehézzé válik.
- Menj el a házunkból! - makogom, kétlem, hogy határozottan és ijesztően, mert a varázsló, vagy varázslók csak felhorkantanak. Fura, hogy egyszerre beszélnek, ettől csak még jobban megijedek, de nem hagyhatom hogy bántsák Jasopert...
- Faszom, hogy nem bírtatok elaludni a kábító bűbájtól. Ájuljál már el - szólal meg a hangján ingerülten, de az valahogy olyan tompán és messziről hallatszik, mintha egy másik szobában lenne, én meg nem tudok megmozdulni sem, de helyette ő mozog, felém lép és tarkón vág, mire elterülök a földön a kellemesebb tudatlanságba.
Egy hosszú tudatlanságba, mert a sötétség nem oszlik el, és még csak a a kezem érzem, hogy fáj, talán elfeküdtem az előbb, mert reggel sincs még, talán másnap van... Mintha Jasper szólalna meg, de nem vagyok biztos benne, lehet csak álmodom... És akkor hirtelen egy gonosz nevetést hallok meg a fájdalom is élesebb lesz, belőlem meg egy rémült sikoly csúszik ki a számon, ahogy felpattan a szemem.
- Jasper, ugye jól vagy? - kérdezem, de még nem látok túl élesen, fáj a kezem, és a fejem is, talán beütöttem azt is.

[Amikor minden sötét]

Amikor minden sötét

2004. július 15.
Sophie

"i can't heal your wounds”

Sophie bájos volt mindig, amikor nem tudott dönteni két ruha között. A legtöbb ígyis-úgyis kislányos volt, én meg sosem vártam el tőle, hogy egy igazi dög legyen. Így szerettem belé, ahogy ő is elfogadott minden dolgommal együtt. Nem voltam könnyű eset, az ő vidámsága viszont mindig hozott némi felüdülést a mindennapokban. Még mogorva is elfelejtettem lenni és ha még csak el sem mosolyodtam, legalább nagyokat pislogtam rá.
- Kehöm, akkor lehet meztelennek kéne lennem?
Nem bírtam ki. Ezúttal a komorságom annyira félresodorta ez a megjegyzést, hogy hangosan felnyerítettem. Pont úgy, mint amikor Sophie szokott valamit olvasni vagy bekapcsolja a zajládát, én pedig úgy tettem, mintha nem venném észre. Volt, hogy kiszúrtam a hátsó udvarról, de olyan édesen nevetett, hogy nem rontottam rá, hogy kapcsolja ki, mert ijesztő. Másképp nőtt fel, mint én. Ezt el tudtam fogadni.
- Hát. Szerintem akkor útmutatót adnának a nudista strandra, Babám.
A boldogság fél pillanat volt csupán, mielőtt szörnyűség vette át a helyét. Zserbó nem ugatott, csak Pete bégetett, de éppen ettől volt olyan furcsán vérfagyasztó a  csend, ami körbevett minket. A lépcső recsegve-ropogva jelezte, hogy valaki közeledik. Éppen egy pillanattal az előtt, hogy minden tompa és fekete lett. Az érzés talán csak órákkal később múlt el. Fogalmam sem volt, de a csípős érzés a karomon és a vér szaga megijesztett.
Nagy nehezen felnyomtam magam a földről, annyira, hogy oda tudjak mászni Sophie-hoz.
- Jasper, ugye jól vagy?-  kérdezte kimerülten. A tekintetemmel  a sérülést kerestem. A karja vérzett, pontosan úgy, mint mindig, amikor belekeveredett a Renddel kapcsolatos ügyekben. Ahogy megérintettem volna, úgy vettem észre, hogy az én kezem is tocsog a vérben. A sajátomban. Ez volt az a csípős fájdalom tehát. Szisszentem egyet.
- Mi a fene... - ennyit tudtam kibökni, ahogy a tekintetem visszavándorolt Sophie-ra. - Mi a...- Dünnyögtem és végig kúsztam a padlón, míg meg nem pillantottam a pálcámat. Azonnal összeforrasztottam a sebet Sophie karján és a sajátomon is. Nem forrt teljesen össze, csúnya, vörös csík maradt utána.
- A Rend járt itt...? - még mindig nem voltam igazán magamnál. Aurort kéne hívni? Jelenteni az ügyet? Az agyam tompa lüktetéssel kereste a válaszokat.