tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság.

[Hullámzó dombok emelkednek,csillagképek rezegnek benned,tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,sürög millió élő állat,bogár,hinár,a kegyetlenség és a jóság;nap süt, homályló északi fény borong -tartalmaidban ott bolyongaz öntudatlan örökkévalóság.18+erotikus versek]

Hullámzó dombok emelkednek,
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.

18+
erotikus versek

[Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.S mint harcos, ha ellenségre talál:lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.- elégia a vetkőzésről]

Jöjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,
vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.
S mint harcos, ha ellenségre talál:
lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.

- elégia a vetkőzésről

[Hány napja lettem szerelmes beléd?Most végre itt nyújtózunk egymás mellett,mellemtől alig ujjnyira melledés rajta két korall viaszpecsét.Farkasszemet nézünk. Pupillád sárgásszikrákat szór. Ajkunkat nyaljuk - párzáselőtt hajlékony, játszó párducok.Beléd harapnék, de remegni kezdek.Vajon tudod-e, amit én tudok,hogy két ágyék kevés a szerelemhez?- Faludy György: Fülledt éjszaka]

Hány napja lettem szerelmes beléd?
Most végre itt nyújtózunk egymás mellett,
mellemtől alig ujjnyira melled
és rajta két korall viaszpecsét.

Farkasszemet nézünk. Pupillád sárgás
szikrákat szór. Ajkunkat nyaljuk - párzás
előtt hajlékony, játszó párducok.

Beléd harapnék, de remegni kezdek.
Vajon tudod-e, amit én tudok,
hogy két ágyék kevés a szerelemhez?

- Faludy György: Fülledt éjszaka

[Mint alvadt vérdarabok,úgy hullnak elédezek a szavak.A lét dadog,csak a törvény a tiszta beszéd.De szorgos szerveim, kik újjászülneknapról napra, már fölkészülnek,hogy elnémuljanak.De addig mind kiált -Kit két ezer millió emberneksokaságából kiszemelnek,te egyetlen, te lágybölcső, erős sír, eleven ágy,fogadj magadba!...- József Attila: Óda]

Mint alvadt vérdarabok,
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lágy
bölcső, erős sír, eleven ágy,
fogadj magadba!...

- József Attila: Óda

[nyafog, ne kínozzák,míg először olajozzák;félre-rándul kis popója,most avatja hódolója.Nem kell hozzá emberöltő,síkosan csúszkál a töltő.S ezentúl csak becsapása szemérmes nyafogás.Weöres - Priapos]

nyafog, ne kínozzák,
míg először olajozzák;
félre-rándul kis popója,
most avatja hódolója.
Nem kell hozzá emberöltő,
síkosan csúszkál a töltő.
S ezentúl csak becsapás
a szemérmes nyafogás.

Weöres - Priapos

[Gerince mint jégleple síkonkis sátrak elnyúlt tábora –halánték-tája tóvidék,s mikor feláll, oly mámorítónarányos mint nagy hópihék.]

Gerince mint jégleple síkon
kis sátrak elnyúlt tábora –
halánték-tája tóvidék,
s mikor feláll, oly mámorítón
arányos mint nagy hópihék.

[...Májusfám vastag is, hosszú is, jókora,Fölmereszti sudár, duzzadó frissességét,Hegyével böködi a tündökletes ég kékSátrát, s beverni őt nem kell épp nagy csoda.- Beroalde de Verville]

...Májusfám vastag is, hosszú is, jókora,
Fölmereszti sudár, duzzadó frissességét,
Hegyével böködi a tündökletes ég kék
Sátrát, s beverni őt nem kell épp nagy csoda.

- Beroalde de Verville

[Azt hiszem, hogy szeretlek;lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.De láthatod, az istenek,a por, meg az időmégis oly súlyos buckákat emelközéd-közém,hogy olykor elfog aszeretet tériszonya éskicsinyes aggodalma. Ilyenkor ágyba bújva félek,mint a természet éjfél idején,hangtalanúl és jelzés nélkűl. Azutánújra hiszem, hogy összetartozunk,hogy kezemet kezedbe tettem.- Pilinszky: azt hiszem]

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
 
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkűl.
 
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

- Pilinszky: azt hiszem

[S ne félj te sem, ne fuss előlem,inkább csittítsd a szenvedést,csukott szemmel szoríts magadhoz,szorits merészen, mint a késtLégy vakmerő, itélj tiédnek,mint holtak lenn az éjszakát,vállad segítse gyenge vállam,magam már nem bírom tovább!Pilinszky: Tilos csillagon]

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szorits merészen, mint a kést

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem bírom tovább!

Pilinszky: Tilos csillagon

[Bontsd ki a gyönyör rejtekébülforrón lihegő sötét öled,míg büszke combjaid felettaz irigy vén hold is kibékül!Gyönyörünk csak álom, röpke lángs ezer csillagszemét reánkfordítja a nagy éj vidámanAdd csókod innom, s én a kéj*mustjával áldozok tenékeda szűziesség templomábanChristian Günther - Nászdal]

Bontsd ki a gyönyör rejtekébül
forrón lihegő sötét öled,
míg büszke combjaid felett
az irigy vén hold is kibékül!
Gyönyörünk csak álom, röpke láng
s ezer csillagszemét reánk
fordítja a nagy éj vidáman
Add csókod innom, s én a kéj*
mustjával áldozok tenéked
a szűziesség templomában

Christian Günther - Nászdal

[Tárd szét a combod, hogy bódulva nézzem farod tövét s a kéjek völgyes fészkétLátvány amelytõl dagad minden érzék! Fészek mely méltó, hogy Édent idézzem! S míg ennyi csábon szemem égve néz szét, s csókolni õket, vágyam kelni érzem: Nárcisszként nékik tükrét tartja készen hasam alatt a szent szerelmi készség]

Tárd szét a combod, hogy bódulva nézzem
farod tövét s a kéjek völgyes fészkét
Látvány amelytõl dagad minden érzék!
Fészek mely méltó, hogy Édent idézzem!

S míg ennyi csábon szemem égve néz szét,
s csókolni õket, vágyam kelni érzem:
Nárcisszként nékik tükrét tartja készen
hasam alatt a szent szerelmi készség

[Látlak a sötétben,érzem érintésed,rajtam fut át, bennemdobban szívverésed,szikrákat csiholsz kisejtjeim mélyéből,fellobban a fényükvágyunk éjjeléből.Nem kellenek szavak,mégis súgok egyet;ez a szép bűvige,amely megteremtett.Ősi ösztön sodor,közeledik a vég –addig szítod tüzem,míg a világ elég.]

Látlak a sötétben,
érzem érintésed,
rajtam fut át, bennem
dobban szívverésed,
szikrákat csiholsz ki
sejtjeim mélyéből,
fellobban a fényük
vágyunk éjjeléből.
Nem kellenek szavak,
mégis súgok egyet;
ez a szép bűvige,
amely megteremtett.
Ősi ösztön sodor,
közeledik a vég –
addig szítod tüzem,
míg a világ elég.

[Tárd szét a combod, hogy bódulva nézzemfarod tövét s a kéjek völgyes fészkétLátvány amelytől dagad minden érzék!Fészek, mely méltó, hogy Édent idézzem!S míg ennyi csábon szemem égve néz szét,s csókolni őket, vágyam kelni érzem:Nárcisszként nékik tükrét tartja készenhasam alatt a szent szerelmi készség.,,Ah, jer az ágyba! vár a lázas éjjel!készülj, kis szajhám, készülj! Jer az ágybavad gyönyöröm alatt zúzódni széjjel!Gyere már! Ördög bújjon vén anyádba!“,,Jövök, mucuskám! Ily isteni kéjjellecsalhatsz a legmélyebb alvilágba.Ó, nincs, ki többre vágynas kevésbé elégedne meg csekéllyel,mint én! — Jerünk már, lubickolni, ágyba!"- Bujaság szonettjei]

Tárd szét a combod, hogy bódulva nézzem
farod tövét s a kéjek völgyes fészkét
Látvány amelytől dagad minden érzék!
Fészek, mely méltó, hogy Édent idézzem!
S míg ennyi csábon szemem égve néz szét,
s csókolni őket, vágyam kelni érzem:
Nárcisszként nékik tükrét tartja készen
hasam alatt a szent szerelmi készség.

,,Ah, jer az ágyba! vár a lázas éjjel!
készülj, kis szajhám, készülj! Jer az ágyba
vad gyönyöröm alatt zúzódni széjjel!
Gyere már! Ördög bújjon vén anyádba!
“,,Jövök, mucuskám! Ily isteni kéjjel
lecsalhatsz a legmélyebb alvilágba.
Ó, nincs, ki többre vágyna
s kevésbé elégedne meg csekéllyel,
mint én! — Jerünk már, lubickolni, ágyba!"

- Bujaság szonettjei

[Szorítsd körém öled piros rózsáját,amíg mézédes, szédült vonaglásunk,a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunka kurta napnak s rövid éjszakának.]

Szorítsd körém öled piros rózsáját,
amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;
s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk
a kurta napnak s rövid éjszakának.

[Egy szenvedély margójáraA tengerpartot járó kisgyerekmindíg talál a kavicsok közt egyre,mely mindöröktől fogva az övé,és soha senki másé nem is lenne.Az elveszíthetetlent markolássza!Egész szíve a tenyerében lüktet,oly egyetlen a kezében a kő,és vele ő is olyan egyedűl lett.Nem szabadúl már soha többé tőle.A víznek fordul, s messze elhajítja.Hangot sem ad a néma szakitás,egy egész tenger zúgja mégis vissza.- Pilinszky]

Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen a kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

- Pilinszky