Sophie kalandozásai az ismert ismeretlenben.

❀❀❀

The night is long
And the path is dark
Look to the sky
For one day soon
The dawn will come

❀❀❀

[ღ Mérgezés a Zsebpiszok közben ღ]

ღ Mérgezés a Zsebpiszok közben ღ

(2002. szeptember 20.)

Ruci

Sin city’s cold and empty
No one’s around to judge me
I can’t see clearly when you’re gone
I said ohhhh I’m blinded by the lights

Jasper nagyon örülni fog a meglepetésemnek. Elégedetten lépek ki az Abszol úton lévő fehérnemü boltból, és igazából büszke is lehetek magamra, hogy egyedül képes voltam eljönni ide, hogy valami szexi bugyit vegyek. Szeretném lenyűgözni, nem csak a sütimintás alsóimmal, hanem mondjuk valami dögös csipkével is. Alig várom, hogy felvegyem és megmutassam neki. És bár biztos nem leszek olyan szexi, mint mondjuk a filmekben és biztos nem fogok neki letáncolni egy 9 és 1/2 hét-ből jól ismert vetkőzős valamit eltáncolni. Már csak azért sem, mert nem fog a háttérben szólni a You Can Leave Your Hat On sem. Pedig mennyivel érdekesebb lenne az élet úgy, hogy a megfelelő pillanatokban megszólalna a megfelelő zene. Modnjuk lánykérésnél a szinfóniku zenekar, ilyesmi. De sajnos nincs az életben színpad a zenekaroknak, akik a megfeleklő pillanatra várnak.  Megigazítom a puclsimat és kicsit összehúzom magam, ahogy a hűvös őszi szelet megérzem az arcomon. Hideg hűvös szomorú hónap ez, amit rajtam kívül mindenki szeret. Ah! Éppen venném elő a pálcámat, hogy elhoppanáljak végre és felvegyem a bugyimat, amikor hirtelen valaki belém rohan, én meg csoda, hogy nem repülök ki az űrbe.
- A legjobb barátom! Fred! Fred, Melinre...?! Valaki főzetet kevert az italába és menten elvesztette az eszméletét! Azóta nem tért magához! - kezd el rángatni a két vállamnál fogva egy svájci sapkás átlagosan öltözött fickó, és rémült tekintetét az enyémbe fúrja, én meg csak nézek, és próbálom feldolgozni, hogy nem csak az arcomba üvöltenek, hanem valakit meg is mérgeztek.
- Izé, én... - kezdenék valami választ motyogni, de a fickó valamiért se hall, se lát állapotban elkezd behúzni a félelmetes zsebpiszok köz felé, ahol mindenféle rossz arcok mászkálnak, én pedig szatad kezemmel a szatryomat és a pálcámat szorongatva kémlelek a komor, baljóslatú utcákon. Uagzából addig megyünk, amíg teljesen el nem vesztem a fonalat, hogy honnan is jöttünk. Remek, Sophie, hagyd csak, hogy elraboljanak, és kivegyék a fogaid, meg a vesédet. Miért felejtek el mindig sikítani, ha valaki nekem ront?
Ám az egyik sikátorba nem erőszakolnak meg és nem is varázsolják ki a szerveimet. Egy nagyon szegény ruhába öltözött másik férfi fekszik ot teljesen élettelennek tűnő állapotban, én pedig totál kikészülök, hogy mégis mit csináljak vele.
- Fred! Fred! Nem hagyhatom, hogy meghaljon! Nem halhatott meg! Segítened kell, meg kell mentened! - rogy le mellé a Fredet kiabáló férfi, én pedig próbálok megnyugodni, pedig én is meglehetősen pánik állapotba kerültem. Lassan kifújom a levegőt és odaarasztolok én is melléjük, és próbálok gondolkozdni, hogy milyen mérget ihatott meg. Az elméletben jó voltam Bájitaltanból is, csak a kikeverésük okozott némi problémát. Még szerencse, hogy néha beülök Jasper óráira, ha nekem nincs mit csinálnom, cska hogy mellette legyek.
- Azt hiszem az örök álom esszeniáját itatták meg vele - dünnyögöm, majd tétován felegyenesedek. Szóval most meg kellene keresnem az ellenszérumot. Kezdem úgy érezni magam, mint egy felfedezős játékban lévő karakter, és én is belebotlottam most egy random NPC küldetésbe. - Várjon itt - magyarázon kicist magabiztos hangon, majd meglesen az utca nevét, aminek a sikátorában időzünk, és elhoppanálok egy patikába, ahol remélhetőelg találok ellenszérumot. Nincs minden zsebemben üst és hozzávaló, amit az úton sétálva be lehet gyűjteni. Nem is tudom hány patikát keresek fel, mire végre sikerül vennem Örök álom eszencia ellenfőzetet. Sietve visszaérek a sikátorba és már jojózik a szemem is a  sok kis címkétől meg fioláktól. Az alélt férfihez lépve beadom neki a főzetet, mire végül kezd lassan magához térni a másik fazon pedig szinte bőgni kezd örömmében. Megállás nélkül rázni kezdi a kezemet, és szinte nem is hallom, hogy mit magyaráz nekeim.
- Merlin áldja meg, drágám, Merlin áldja meg a két kis kezét! Sok gyereket és hosszú életet kívánok, Merlin áljdon! - magyarázza, én pedig zavartan csak bólogatok, és végül nagy nehezen sikerül kiszabadulnom a lelkes áldásai közzül.
Ezután az ijesztő és fura kaland után tényleg jól fog esni a bugyibemutató.

VÉGE

[ღ Az aranytojást tojó tyúk ღ]

ღ Az aranytojást tojó tyúk ღ

(2002. november közepe)

Ruci

Sin city’s cold and empty
No one’s around to judge me
I can’t see clearly when you’re gone
I said ohhhh I’m blinded by the lights

Úgy döntöttem most, hogy lassan a nyakamban liheg a karácsony és a december, mindenképpen itt az idő arra, hogy elkezdjem begyűjteni az ajándékokat. Túl sokan vannak, akiknek hirtelen adnom kell valamit, és a fura családszerűmet se szeretném kihagyni, mert hát, mégis csak a testvéreim és az apám... Bár nem tudom, Lizzie-nek kéne adni valamit az a nő olyan goormba és mogorva, és még Abigail meg WIll is biztos azt hiszi az egész válás az én hibám. Szóval, inkább először beszerzem a barátaimnak és Jaspernek az ajándékot, míg ő éppen zh-t ír, meg ilyesmi, nekünk bezzeg az egész egyetem olyan laza, meg művészkedés, bár biztos vagyok benne, hogy minden kireativitásom meg elméletet amit megtanultunk, majd be kell vetni, de... fura, hogy nem zh-zunk anniyt, mint egy Godrikon, vagy egy Mandragórán. De legalább van időm pálcákal készíteni, és most ajándékot keresni! Hurrá!
Természetesen nem egyedül jöttem, mert a kis Zserbót is magammal hozom, hogy ne legyen egyedül. vígan sétafikál mellettem, szedve az apró kis tappancsait, miközben olyan édesen fest a margarétás mintájú hámban ami a rózsaszín póráz fégén van, hogy mindig teljesen elolvadok. Az orra persze Szerbónak mindvégig a földet éri, olyan eszeveszetten szippantgatja a járdát, hogy az egész teste reszket tőle. Éppen be szeretnék menni az egyik boltba, de akkor égtelen kotkodácsolást hallok, Zserbó meg úgy megijed, hogy popsira ül, így kénytelen vagyok ösztönösen felkapni, bármi is közeledjen felénk, hogy megvédem.
Aztán nagyon kikerekedik a szemem, mert elém terem egy aranyszínű tyúk, mintha a Grimm mesékből jött volna elé, és kotkodácsolva, szárnyaival csapkodva megáll miután a csizmába bújtaott lábamba üttközik. Összerezzenek, Zserbó is összerezzen és a tyúk is összerezzen, mert rémületében maga alá tokójik egy tojást és tovább szalad kotkodácsolva én meg úgy bámulok utána, mintha megkövültem volna, olyan arccal, hogy ez meg most mégis mi volt ez most?! Rápillantok a tojásra, ami szintén aranyszínű én meg még meg se merem fogni, mert... olyan félelemtes, hogy egy arany tyúkból arany tojás folyik.
- Oké, Zserbó, csak a szokásos varázsvilág zajlik itt - motyogom még mindig meghökkenve, megsimizve a meghökkent kutyámat is, de aztán megint zajt hallok, és ahogy a felé pillantok egy szőke, szakadt ruhás lány száguld felém, kipirult arccal és kalimpálva. Ez a nap már megint túl fura kezd lenni...
- Jaj, drágám, jaj drágám - robban az arcomba a lány, miközben megragadja a kezeimet, amitől én zavarba jövök. Már modnaném, hogy én izé... foglalt vagyok, de mielőtt ki tudnám bökni lányos zavaromban, a szőkeség folyttaja, miközben könnyek is gyűlnek a szemébe én meg még inkább nem értem mi történik. De Zsrebő sem, csak szimatolva nyújtogatja a nyakát a boszorkény felé, majd ugat egy kettőt. - A tyúk!... Az aranytojást tojó tyúk! Az maradt csak nekem, és most elszaladt! Végem van, ő volt minden reményem. Kérlek, kérlek, mentsd meg őt és hozd vissza nekem! - rimánkodik, miközben az utolsó mondatot bőgve mondja, én meg csak bólogatok.
- Jó, megkeresem neked, csak ne sírj! - mondom kétségbe esve, és megindulok az Abszol úton megkeresni a tojót, abban rmeénykedve, hogy nem téved be a ZSebpiszok közbe, mert oda én nem merek még egy vértacskóval se bemenni.
Ahogy haladok, és Szerbó is szaglászik, húzni kezd egy sikátor felé, ahol lassan egy kész tömegnyi kóbor macskákat látok, és a tyúkot, amint egy kuka tetején rámülten tojik egy halom tojást. A macskák meg úty tűnik nagyon éhesek. ZSerbónak több sem kell, ugatni kezd, én meg csak rpülök a kutyám után, úgy húzza a pórázt, így a macska hadsereg visszavonulót fúj, Zserbó büszke, én nem érzem a karom, a tyúk meg kotkodál.
- Hajjaj, gyere a gazdád keres - motyogom révülten, és fáradtan, majd a karomba veszem a tojásokkal együtt, és megidnulok vissza. Persze haza is vihetném, vagy elszaladhatnék vele, ha önző lennék, de a lány olyan szomorú volt és a tyúk is olyan szomorúan bámul maga elé, hogy a tojásaival együtt nagy nehezen visszaviszem a szőke boszorkányhoz, miközben Zserbó lelkesen ugrándozik mellettem.
- Itt a tyúkod - mondom és a kezébe nyomom, miközben átadom a jószágot, és a gazdája lelkesen megölelget, úgy, hogy alig kapok levegőt.
- Merlin áldjon meg, kedves drágaságom, Melrin áldjon meg! - mondja megint csak bőgve, azát  atyúkot ölelgetve és a tojásokkal megtömött zsebekkel eltűnik az abszol úti forgatagban, én meg csak sóhajtva az ég felé nézek. Most már tényleg mennem kéne ajándékot keresni, és remélem most nem egy arany bagoly fog az arcomba repülni, vagy egy arany hal...

VÉGE

[ღ A Mikulás elveszett rénszarvasa ღ]

ღ A Mikulás elveszett rénszarvasa ღ

(2002. december 5.)

Ruci

Sin city’s cold and empty
No one’s around to judge me
I can’t see clearly when you’re gone
I said ohhhh I’m blinded by the lights

Megdörzsölöm a kezeim az állatkertben ácsorogva. Nem igazán érzem bennem a katrácsonyi hangulatot, így még ajándékvásárlás előtt kedvet kapok arra, hogy beugorjak az állatkertbe és megbámuljak minden olyan állatot, ami téli, vagy északi, mert a karácsony két pillantés múlva megjön én meg még nem vettem semmit. Persze a mikulás is itt lesz, de valéahogy nem is tudom furán venné ki magát, ha Jaspernek adnék valamit, még a végén azt hiné, hogy gyereknek nézem, vagy ilyesmi. Persze lehet, hogy majd meglepem őt egy piros csipkés bugyival és ilyesmikkel... Vagy csak becsomagolom magam egy vörös masniba... jaj, hát mikre godnolok, még el is pirulok jegyvásárlás közben. De mégis csak hát együtt vagyunk.
Meg is indulok és rögtön megkeresem a pingvineket. Éppen összevissza totyognak kis aranyis szárnyaikal, és éppen etetik őket. Nagyon édesek, és teljesen rátapadok az üvegre, amíg el nem üldözbek az erőszakos iskolás gyerekek. Kicsit rémisztően sikongatnak, szóval inkább meglesem a jegesmedvéket, de modnjuk nem hiszem hogy pont tőlük jön meg a kedvem az ajándék vásárláshoz. Ha csak nem jegesmedvék a Mikulás titkos kidobóemberei. Mondjuk nem tudom elképzelni, hogy kiket dobnának ki... Erőszakos Mikulás keresőket? Mondjuk ez eléggé nevettséges gondolat, hogy el is mosolydom. Mondjuk medvék helyett tényleg mondjuk nézhetnék szarvasokat!! Ahogy ez eszembe jut, már megyek is hozzájuk, ahol elegáns agancsos mozdulattal heverésznek, amikor... AMikor meglátom, hogy az egyik túl peckes, túl szép és amikor felém fordítja a fejét... AZ ORRA PIROS!
Egyből tudom, hjogy ő Rudolf, de ha ő itt van, akkor... akkor nem tudja  amikulás kiszállítani a gyerekeknek az ajándékot!! Te jó ég, Sophie, ne ess pénikba gondolkodj. Tele vagy muglikkal és előtted van a szuperszarvas, ki kell menekítened. Olyan hirtelen kap el a tettvágy, hogy ijedezni sincsen időm, cselekedni akarok!
Azt hiszem be kellene öltöznöm egy gondnoknak, vagy valaminek... Vagy besurrannék, és ellovagolnék a hátán a holdfényben... Meglátom, hogy a bejárata a gondozóknak hol van, és oda osonok, most az egyszer nem ijeszt meg a csak dolgozóknak felirat, és óvatosan kinyitom, hogy át tudjak mennni a karámba. Szerencsére egy szétszórt gondozó otthagyja a kulcsot és ki tudom nyitni, a szarvasok meg így ha kedvük van ki is sétálhatnának. Természetesen csak Rudolf az, akinek feltűnik a változás, és lendületesen üget is felém, de mire észbe kapnék, beleakadok a szarvas agancsába és repülök utána a muglikat kerülgetve az állatkerben. Gondolom Rudolf se akar mot rögtön elrepülni, minden esetre én csak a nyakát ölelem, és imádkozom, hogy ne haljak meg és essek a patái alá. Inkább be is csokom a szemem, és akkor nyitom ki, ha már nem érzem úgy, hogy repülök. Végre  alábam is éri a földet Rudolf pedig türelmesen ácsorog várva, hogy magamhoz térjek, én pedig végre ki is gobozom magunkat.
- Izé... Remélem haza érzs, meg ilyesmi... Üdvözlöm a Mikulást... és... a kidobó medvéit meg a manókat, szóval... izé... egy szarvashoz beszélek, de jó utat! - myagrázom miközben még szédelgek kicsit. Rudolf csak délcegen bólint mintha értette volna a makogásomat, aztán nekirugaszkodik és elszalad, miközben a patá egyre kevésbé érintik a talajt. Én meg ott maradok tátott szájjal, egy repülő szarvas után bámulva, és hazamegyek, hogy írjak egy levelet a Mikulásnak.

VÉGE