Beth & Louis küldetései

Beth & Louis közös küldetései

troll au sous-sol
 


2002. október 1.
to; Beth

Nem szerettem az esti kitérőket a pincefolyosókon. Nem szerettem megnézni, hogy nem bújt-e el valaki a tantermekbe, hogy mikor már elcsendesült a kastély megigyon egy jó lángnyelvet valakivel vagy éppen smároljon a szerelmével. Ijesztő volt idelent és ahogy teltek-múltak az őszi egyre hidegebb volt. Éppen vacogva húztam össze magamon a taláromat, mikor távolról furcsa, morgós hang érkezett.
Szelénét fent hagytam a szobában, hogy pihenje ki a nap szörnyűségeit, hiszen minden órán ott kuporgott a talárom alatt. Ezért hát nem éreztem a biztonságot adó mocorgását, ráadásul Jason sem volt itt, hogy a nyakába ugorjak, mint amikor az a tóbeli szörny támadott ránk a tóparton. Ráadásul én is hallottam a pletykát a lenti morgolódásokról. Állítólag egy troll van idelent, akit még Harry Potter idején fogtak el, ám nem sikerült kitenni a szűrét a kastélyból, ezért a tanárok idelent zárták el a diákok elől.
Nem hittem ebben, hiszen a tanárok nem tennének ilyen felelőlenséget. Tavaly az én ügyemet is alaposan kivizsgálták, amikor Sebastiannal történt az a kis dolog… pedig nem hittem volna, hogy abból még valami jó is kisülhet. De kisült, nagyon is. Egy csomó új barátom lett, megszabadultunk Seth-től és valahogy minden átbillent a normális kerékvágásba. Végre nem kellett titkolnom ki vagyok, mit érzek, mit szeretek, mert nem volt a nyakamon egy diktátor, aki úgy használt ki, ahogy neki tetszik.
Megremegtem egy egészen kicsit, ahogy újabb morgás csendült fel. Már azon voltam, hogy elrohanok és belógok valahogy a Hugrabug klubhelyiségébe, de alighogy léptem volna ki, beleütköztem valakibe… egy csomó vörös hajszálba. Aztán előbukkantak az ismerős kék szemek és felismertem Beth-t. Azonnal átöleltem és hangosan sóhajtottam egyet.
– Beth… Beth! Van valami a pincében! – mondtam, őrülten kapkodtam a levegő után. Tényleg nagyon féltem és igyekeztem közben felidézni miket olvastam a trollokról a tankönyvekben… biztos voltam benne ugyanis, hogy nem lehet legyőzni őket. Hatalmasak, erősek… és büdösek. Ráadásul arra is emlékeztem, hogy a Potter idejéről emlegetett valami egy hegyi troll volt. Az az összes közül a legnagyobb, nagyon gyakran agresszív és nem számít, mennyire hülye, ha közben kilapít.
– Azt ’allottam, hogy egy ’egyi troll van itt… – Hadartam franciás akcentussal, ahogy elhúzódtam Beth-től, de természetesen újabb morgás érkezett. Annyira összerezzentem, hogy még ugrottam is egyet. – Ez komolyan senkinek nem tűnt még fel? – kérdeztem a folyosó felé bökve. Egy elzárt rész volt egyébként, amit a háború óta nem újítottak fel, ezért nem sokan mertek bemenni oda. Én sem szívesen tettem volna meg, de mégis csak prefektus voltam és meg kellett védenem a többieket.
– Szerinted nem kéne megnéznünk mi ez… – motyogtam, nem is igazán hangzott kérdésnek. Mindenesetre tettem egy bátortalan lépést a folyosó felé annak reményében, hogy sikerül összeszednem a bátorságomat. Hatodikos vagyok, egész ügyesen varázsolok és állandóan tartottam magamnál egy tőrt megszokásból – ez egyszer hálás is voltam Seth-nek, hogy ilyesmiket váltott ki belőlem, még ő maga is idejárt az iskolába.
– Mármint prefektusok vagyunk és vigyáznunk kéne gondolom a többiekre… meg minden… – Ahogy ezt kimondtam ki is száradtak az ajkaim a félelemtől.

◊ troll au sous-sol, avagy Mi? Troll? Hol?◊
2002.10.01

◊ Louis◊


zene ◊ Fright Night outfit ◊ simple

Teljesen fl vagyok villanyozva ezektől az esti körjáratoktól. Minden terembe benézek, nincsenek e diákok, akik épp...szerelmeskednek, vagy rosszban sántikálnak. Végre sétálgathatok, és nem kell bújdosnom. Igaz, én nem jártam ki előtte se igazán takarodó után, mert szeretek a klubhelyiségben kuksolni. Nem sok kihágásom volt, és amúgy is, a kentauros ügy után tényleg nem mászkáltam sehova, eléggé rám ijesztettek, de talán kellett is, hogy észhet térjek. Felelőtlen voltam, és egyáltalán nem elővigyázatos. Egy buta kis csitri. De most, itt a kastélyban azért jól esik sétálni. Az esti hűvös se zavar, és ugyanis imádom az őszt, amikor kicsit fázol. Szeretem a meleg pulcsikat, el lehet bennük bújni. Puhák, és melegek. Biztonságot adnak. Még ha hamisat is. Az este eddig elég békés, és csendes. A termeket üresen találtam. Az egyik folyosón, mintha Tarzant láttam volna, de aztán arcon csapott a szomorú valóság, hogy őt ugyan biztos nem láttam, hiszen Sophie már nincs itt. Felnőtt. Bárcsak én is felnőtt lennék már...de persze imádok itt lenni, szóval talán még mégse akarok. Nem siettetem a dolgot, egyszer úgyis megtörténik. Kényelmesen bandukolok elmerengeve a felnőtt léten. Hogy mit is jelent az a szó, hpgy felnőtt. Egy számot? A kort jelöli? Vagy az érettséget? Hogy megházasodsz? Sosem értettem igazán ezt a fogalmat. Talán én sosem leszek felnőtt. Lépteket hallok magam mögött, és mire hátra fordulok, Louis nekem ütközik. Éppen köszönnék neki, de zaklatottnak tűnik, amitől kerek szemekkel nézem, és várom, hogy elmondja, mi a baj, Mert látom én az arcán, hogy baj van.
– Beth… Beth! Van valami a pincében!
A pincében? Jó, nem baj, maradjon is ott. Mondanám, de Louis úgy kapkodja a levegőt, hogy attól jobban megijedek.
– Azt ’allottam, hogy egy ’egyi troll van itt…
Hegyi troll. Hát...az nem jó....De mit keresne itt egy hegyi troll? Azt hallottam, hogy régebben, volt itt egy, a Potter fiú meg a barátai találtak rá, de még mindig itt lenne? Mindenesetre ahogy Louis raccsolva ejti a szavakat, mosolygok. Olyan vicces, hogy nem ejtik a szó eleji "h" betűket! De a mosolyom hamar lefagy, mert morgást hallok. Eddig miért nem hallottam? Kiszabadult volna?
– Ez komolyan senkinek nem tűnt még fel?
Louis azt hiszem teljes frászban van tőle így nem bírom ki, hogy ne eredjek a hang irányába. A morgást most már sokkal tisztábba hallom, de talán azért, mert most arra koncentrálok, hogy halljam is.
-Nyugi Louis, nem lesz semmi baj. Ha jól tudom, A trollok nem a legélesebb kések a fiókban, csak baromi nagyok.
Jelentettem ki kellő magabiztossággal, és nyugidt hangszínnel. Azt olvastam, ha valaki zaklatott, akkor nem szabad még zaklatottabbá tenni. Ha azt látja, én nyugodt vagyok, talán ő is megnyugszik. A trollok nem érzik meg a félelmet, valóban eléggé primitív lények. Csak a termetükkel van gond, meg az erejükkel. Abban hátrányban vagyunk.
– Szerinted nem kéne megnéznünk mi ez… Mármint prefektusok vagyunk és vigyáznunk kéne gondolom a többiekre… meg minden…
Bólintok, és halkan, szépen lassan elindulok. Mutatóujjam a számra tapasztom, és mutatom Louisnak, hogy ne adjon ki hangot. Louis már egészen reszket, mint egy bólintér, ha nagyon fúj a szél. Lassan, nagyon lassan elkezjük megközelíteni a hangforrást. A terem előtt ácsorogva bekukucskálok a kulcslyukon. A troll valóban ott van, és épp a beszorult kezét igyekszik kihúzni. Nem látom jól, mibe szorult bele, háttal ül.
- Odabent van. Figyu...szerintem el tudnánk kábítani, de egyedül nem biztos hogy megy.  
Valóban, bár ügyes boszinak tartom magam, a Saggitiis Dominorumot csak hetedikben tanuljuk. Én otthon már tanulgattam, és egyszer ki is próbáltam, de csak félig sikerült, nem volt a leghatásosabb. De ha itt van Louis is, akkor talán el tudjuk kábítani addig, míg valamelyik tanár  ide nem ér.
-Louis..ismered a Saggitiis Dominorumot? Egyedül nem sikerülne elkábítani, de ketten vagyunk. Hátha..hátha sikerül, aztán rohanunk utána szólni a tanároknak.
Na jó, itt az ajtó előtt talán én is félek egy kicsit, de én bízok Louisban. Csak a troll nehogy észre vegyen minket...

troll au sous-sol
 


2002. október 1.
to; Beth

Az idő egész nap olyan volt, mint a kényes gyerek arca, aki sírni akar, csak azt kell még kitalálnia, hogy miért sírjon. Hallottam, ahogy a nyitott ajtajú termek ablakán koppannak az esőcseppek. Kellemes, angol idő volt, ami néha-néha képes volt elvarázsolni, ám most, ahogy a dörgés is hozzá kapcsolódott, na meg a morgolódó troll hangja miatt félelmetessé vált.
Hálát adtam a sorsnak, hogy Beth éppen akkor fordult be a sarkon és kicsit meg tudtam ölelni, mielőtt kiböktem volna, hogy mi is a bajom. Talán ő is hallotta a zajokat, na meg a pletykákat arról, hogy mi is lakozik idelent. Még a hideg is kirázott a gondolattól, hogy nekünk kéne megmenteni a diákokat a szörnyetegtől… de volt más választásunk? Azért neveztek ki prefektusnak, hogy tegyünk valamit a diákokért a hasonló helyzetekben. Na meg egy kis ránézés még nem is okozhatott volna olyan vészesen nagy problémákat.
–  Nyugi Louis, nem lesz semmi baj. Ha jól tudom, A trollok nem a legélesebb kések a fiókban, csak baromi nagyok. – Beth kijelentése sem nyugtatott meg. Magabiztosnak tűnt, mintha ő maga képes lenne elbánni a lénnyel.
Nyeltem egyet és úgy pillantottam el a zajos folyosó szakasz irányába. Talán igaza van… lehet, hogy nagy, de elég bugyuta ahhoz, hogy még mi is képesek legyünk elkábítani, míg a tanárok elviszik az épületből… ha egyáltalán tényleg egy troll. Ugye nem az? Ugye nem…? Reménykedtem még egy kicsit, ahogy lassan megindultunk az egyik zajos ajtó irányába.
Sóhajtottam egyet, ahogy megérkeztünk. Nem mertem a kilincs felé nyúlni és lenyomni, hogy végre felrántsam az ajtót. Éreztem, hogyha megtenném, menten nekem rontana… így tétován ácsorogtam, míg Beth le nem hajolt, hogy belessen a kulcslyukon. Kicsit úgy éreztem, hogy még ő is sokkal bátrabb volt hozzám képest… nem lepne meg. Még a saját anyámtól is féltem.
– Odabent van. Figyu...szerintem el tudnánk kábítani, de egyedül nem biztos hogy megy. – Magyarázta, ahogy aztán megint rám nézett megint. Kicsit megint kirázott a hideg.
– Louis..ismered a Saggitiis Dominorumot? Egyedül nem sikerülne elkábítani, de ketten vagyunk. Hátha..hátha sikerül, aztán rohanunk utána szólni a tanároknak.
Csak megráztam a fejem válaszként. Hatodéves voltam, ezt pedig leginkább Jasonék évfolyama tanulta… hallottam róla, hogy van ilyen kábítás, de tényleg túl nehéz volt ez még nekünk. Ráadásul mi még csak önállóan nem is gyakorolhattunk a nyáron, hiszen egyikünk sem volt még tizenhét éves. Ez pedig eléggé megnehezítette a dolgokat azért.
– És ’a mindketten egy Stuporral próbálkoznánk? – kérdeztem halkan és közben megszorongattam a kezemben tartott feketedió pálcát. Reméltem, hogy ad egy kis erőt a benne bizsergő mágia. – Azzal kéne kezdeni, ’ogy eltereljük a figyelmét. Az Avisszal madarakat varázsolok és ahogy kiröppennek talán elterelik a figyelmét, aztán jöhet a Stupor. – Változtam fel a tervemet. Beth tetszését is talán elnyerte, hiszen meglehetősen egyszerű varázslatok kellettek hozzá és még a mi korunkban sem volt túl nehéz előállítani. Nem akartam olyasmivel próbálkozni, amit nem gyakoroltam korábban eleget, hogy magabiztosan tudjam elővarázsolni.
– Csak menjünk előre… – bíztattam magunkat és már léptem is az ajtóhoz. Az ujjaim rásimultak a kilincshez. Mély levegőt vettem és felnyitottam, szándékosan Beth előtt belépve. Mégsem engedhettem, hogy egy lányt bántsanak. Előre szegeztem a pálcámt: – Avis! – Kiáltottam, ha megfelelt Beth-nek is a terve. A pálcám végéből apró madarak reppentek ki. Ekkor pillantottam csak a trollra, aki éppen a beszorult kezével szenvedett, ám helyettünk a csiripelő kisállatokat vette észre. – Most Beth! Stupor! – Kiáltottam a trollt célozva.

◊ troll au sous-sol, avagy Mi? Troll? Hol?◊
2002.10.01

◊ Louis◊


zene ◊ Fright Night outfit ◊ simple

Sok mindenre számítottam a mai napon, egy kis sértődésre, vagy vitával Hugoval, mert mostanság van, hogy elbeszélünk egymást mellett...Néha elemi erővel tör rám valami furcsa érzés, amit azt hiszem féltékenységnek hívnak, csak nem tudom, mire is lennék féltékeny, ha Hugo csak egy barát. Egy szimpla jó barát. Vagy a 16. születésnapom felé közelítve kezdek teljesen megbuggyanni, és nem fogok tudni már barátkozni velük? Többször érzem magam furán, úgy, ahogy eddig nem szoktam. Azt olvastam, hogy a lányok már 13 éves korukban serdülnek. Nos, hát nálam az eglsz csak a15. születésnapom környékén kezdődött el. Mármnt úgy minden, ami a serdüléssel együt járhat. De ez az érzelmi kisvasút, ez leginkább Higónál ütközik ki. Én már néha teljesen belegabayodom az érzéseimbe és a gondolataimba. Nem szeretném őt elveszítetni, mert tényleg messze az egyik legjobb fej a suliban, és szükségem van rá. De hogy a különös fejemből visszakanyarodjak a jelen helyzetemre, illetve Luis és az én helyzetemre, nem mondom,hogy a kezem egy kőszikla. Persze az én kis stréber fejemmel rögtön az a varázslat jutott az eszembe, amin irént az elmúlt hónapban igen cdak nagy érdeklődést mutattam. A könyvet, amit használtam megvettem, már otthon rongyosra olvastam, és..az elmúlt hónapban egyszer ki is próbáltam, de nem mertem nagyon használgatni, de most úúúúgy kipróbálnám mégegyszeeer. Fejben már minden megvan. Pálca mozdulat, gondolatok a helyén, bátorság, varázsige. De ahogy Louis a fejét rázza, rájövök hogy az még várat magára egy kicsit. No de sebaj, majd legközelebb. Nem csüggedek, varázslás terén sosem csüggedek.
– És ’a mindketten egy Stuporral próbálkoznánk?
Igaz is, a stupor is jó lesz! Szemeim, mintha égnének, és én is érzem, hogy a kezdeti félelmem átfordul egy..tettre készségre? Egészen izgatott lettem, még talán élvezem is? Persze biztos csak addig, amíg le nem tépi a fejemet.
- Persze, persze!
Ahogy Éouis a tervet magyarázza, csendben, de hevesen bólogatok, majd felfelé fordítom a hüvelykujjam, hogy részemről okés a dolog. Ahogy óvatosan belépünk, Louis kiengedi a madarakat, én pedig mikor szól, Rá is szegezem a pálcám,
- Stupor!
A szomorkás hangulatom úgy elreppent, mint Louis pálcájából a madarak. Micsoda adrenalin! Még, még, én akarok még ilyeneket...A nagy barátunk a dupla stuportól hála Merlinnek eszmélet veszti, és nagy ricsajjal puffan a földön.
- Teli találaaat!
Sikkantok fel örömömben, majd kicsit közelebb megyek hoz, hogy valóban eléggé  elkábult e.
- Azt hiszem, kidőlt. De most menjünk, és szóljunk egy tanárnak, mielőtt...mielőtt magához tér...
Erre a nagy izgalomra viszont megéheztem...be tudok még surranni a konyhába valami nasiért?

troll au sous-sol
 


2002. október 1.
to; Beth

A hatalmas test belecsapódott a padlóba. A kő, mintha kicsit meg is repedt volna a kemény koponya alatt… na meg a hatalmas erőtől, amivel koppant. Az ilyen szörnyetegeknek ez persze meg sem árt, hiszen buták, nem sok hasznát veszik a fejüknek, leszámítva, hogy a szájuk szükséges az evéshez, meg a böfögéshez. Ez utóbbi gondolatba beleborzongtam. Elképesztően hangos lehet, mikor egy troll böfög… ráadásul büdös is. Elvégre embereket is eszik. Engem ugye nem fog megenni?
– Teli találaaat! – sikkantott fel örömében Beth. Ahogy kicsit közelebb ment, én is szorosan a nyomába haladtam. Nem akartam még véletlenül sem kilépni mellőle és jobban megnézni magamnak a trollt. Valamiért attól kezdtem el tartani, hogyha megérzi a szagom, magához tér. A Stupor pedig, ha dupla adag is, csak pár percig hatásos teljesen.
– ’a meghalt volna nagyobb biztonságban érezném magam… – motyogtam Beth háta mögött és még a talárjába is belekapaszkodtam. Így bámultam le a trollra, ami hamarosan mordult egy nagyot, egyelőre csak álmában. Azonnal összerezzentem és ugrottam egyet, ahogy a falhoz hátráltam. Aztán persze attól is megijedtem, hogy a hideg kőnek ütközött a hátam. A troll azonban nem kelt fel, még csak nem is mozdult, láthatóan teljesen kába volt.
–  Azt hiszem, kidőlt. De most menjünk, és szóljunk egy tanárnak, mielőtt...mielőtt magához tér...
Nyeltem egyet és remegve bólogattam. Igen szóljunk. Szóljunk, méghozzá nagyon gyorsan, mert én még egy percet sem akartam ezzel a valamivel egyhelyen lenni. Csak megszorítottam Beth csuklóját, odaszorítottam magamhoz, majd a felhoz lapulva eljuttattam magunkat az ajtóhoz. Kissé remegő kézzel nyomtam le a kilincset, engedtem elő Beth-t, majd megijedve valami neszeléstől, szinte kipattantam utána.
– Merlinre… remélem nem tért magához! – Sikkantottam egy egészen kicsit, ahogy megböktem a pálcámmal az ajtót, szinte reménykedve, hogy puszta gondolatomra kulcsra zárja magát. Nem kattant semmi, szóval nem volt szerencsém.
– Csak tűnjünk el innen. – Folytattam akcentusosan.
Csendesen sétáltam Beth oldalán, néha-néha gyorsabbra véve a lépteimet. Még véletlenül sem szerettem volna a nyakunkra hozni a bajt, ezért reméltem, hogy minél gyorsabban egy tanárba botlunk. Azonban ehhez fel kellett menni a földszintre. Ott sem voltak sokan. Éppen csak az új Bájitaltan professzor járőrözött, az a Smith, aki mindig olyan morcosan néz ránk… pedig nem is olyan rossz pasi.
– Tanár úr… tanár úr! – siettem oda elé. Megint összevonta a szemöldökét, ami egyébként éveket öregített rajta. – Találtunk egy ’egyi trollt lent az egyik pinceteremben… – Magyaráztam a levegőért kapkodva. Majdnem úgy éreztem magam, mint amikor anyámtól kapok pánikrohamon.
– Miről zagyvál Soulier? – kérdezte. Ahogy a nevemet kimondta, az is szexi volt… te jó ég! Remélem, hogy Jason nem gondolatolvasó, még a végén baromira megszívom és jól összeveszünk. Ezen nem lenne mit vitatkozni, Jason a szerelmem, csak kamasz vagyok és nem vagyok vak. Ugye? Ugye? Ugye…
– Egy ’egyi troll! Elkábítottuk Beth-szel… – Lihegtem tovább. A végén persze csak bólintott egyet és már sietett is előre. Útközben még két-három tanár csatlakozott hozzánk, hogy legyőzzük a szörnyeteget. Bár minket ki is küldtek, amint meglátták, mivel is van dolgunk.
– Elhiszed, ’ogy ezt túl tudtuk élni, Beth? – hüledeztem. A gyomrom kicsit még remegett az izgalomtól, a szívem vadul kalapált, de szép lassan megnyugodtam.  

VÉGE