A Főnök irodájában

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov & Yoana Bertov

рождение

MMIII III XXXI

zene: Ludovico Einaudi - Fly ||  outfit: boss

Sokolov határozottan pánikba tört ki. Egyrészt, mert mégis csak Mikhail húgából készült előtörni a szülés, meg a baba, más részt pedig még sosem látott ilyet, sőt ehhez hasonlót se, a színpadon is eléggé misztikusan ábrázolták a színdarabok az ember születését, így hát teljesen elveszettnek érezte magát, és ezek az érzések úgy száguldottak benne, mint a hömpölygő patak. Legszívesebben elhoppanált volna a hölggyel, de az mindeképpen ártalmas lett volna, és ki tudja, nagy izgatottságában kinek a része felejtődtek volna ki az utazás során.
Így hát ideges robajjal tépte fel az ajtót, és üttközött egyenesen Mikhailba, miközben a háttérben Yoana meglehetősen erős tünetekkel vajúdott. Mikhail hirtelen olyan zavartan pillantottt be a szobába, mintha éppen valami furcsa tulvilági jelenést láétott volna. Mondjuk egy repülő sellőt, vagy egy Arcnélküli Mnaust. Ez a zavar persze rögtön rátapadt Sokolovra is, és ő is odaoda pislogott a jelenetre.
– Mi? Mi a baj?  Merlinre, a szőnyeg! - kiáltott fel Mikahil, miközben kezdett eluralkodni a káosz, ebben az amúgy is elég kaotikus helyzetben.
- A szőnyeg! és a baba, és Yoana! Yoana és a baba! - sóhajtott hatalmas drámaisággal Sokolov, és behúzta Mikahilt, miközben Yoana éppen igyekezett meglehetősen nyugodtan lélegezni, bár a sápadt arca megrémítette Sokolovot. Mi van, ha nem tudnak segíteni neki és komplikációk adódnak? Mi van, ha farfekvésű a baba? Meg lehet fordítani? És ha nem, akkor hova teszik, még a hely sem eléggé streil. Túl sok kétségbeejtő dolog jutott eszébe, így túlságosan is kétségbeesett lett.
-Kerítsetek egy medimágust, és hozzatok vizet. Most már nem tudunk a Mungóba menni. - magyarázta Yoana, Eduard pedig fogta magát és Mikhailt Yoana mellé terelte, gondolván a családi közeg esetleg megnyugtatja  alányt, vagy mikhailt. Vagy esetleg magát Sokolovot, ő pedig kétségbeesetten igyekezett kifelé, a még sokkos állapotban ácsorgó titkárnőhöz.
- Hívjon iode azonnal megdimágust. Lehetőleg kettőt! - magyarázta, mire a túlmázolt kéű nő nagyokat bólintva a baglyokhoz szalat, hogy levelet küldjön.
- Most már bármelyik pillanatban ideérhetnek - magyarázta egy kicsivel nyugodtabban Sokolov, és nagy szemekkel nézte a testvérpárt, ennél többet úgysem tudott volna tenni.

f e a r
20030331

to: Yoana & Sokolov

o u t f i t

Egyelőre nem fogtam fel, mi történik, de Sokolov feszültsége még engem is megviselt. Valahogy úgy éreztem tennem kell valamit, mielőtt felrobbanok, ha mellettem pánikol tovább. Ráadásul, ami a szőnyeggel történt… Merlinre! Mi történt a szőnyeggel? Sokolovval közösen választottuk ki a méregdrága, kézzel készült, perzsa darabot, hogy amikor jön az iráni színházi tulajdonosa méltóképpen fogadhassa. Egy kisebb vagyon volt, most meg kiborult rá valami.
– A szőnyeg! és a baba, és Yoana! Yoana és a baba! – Magyarázta Sokolov. Hát nem igazán tettem össze, mi történik. Zavart a hangjában csendülő drámaiság és tényleg a vibrálás, amit a feszültsége váltott ki. Nem szerettem, mikor ilyen… nagyon nem. Idegesen túrtam végig a hajamon és azon gondolkodtam, hogy muszáj lesz rágyújtanom, mielőtt megbolondulok az érthetetlen orosz magyárzástól.
– Jön a baba.– A húgomat nagyjából ekkor vettem észre, annyira lefoglalt a szőnyeg és az, hogy fogalmam sincs, mivel nyugtassam le a főnököt. De már egyre világosabb volt, miért kapott pánikrohamot. Ahhoz egyikünk sem volt hozzászokva, hogy az orra előtt szüljön valaki, legalábbis én biztosan nem.
– Segítenetek kell. – Folytatta, de a hangja elakadt, mintha valami baja lenne. Egyáltalán, hogyan zajlik egy szülés? Mármint azt értettem, hogy alul kipottyan a gyerek, de pont ennyi volt az, ami az egészből megmaradt. A többi rész teljesen homályos volt, elvégre táncos voltam s nem medimágus.
– De mi, hogy… mi?! – A hangom egyszerre volt felháborodott és zavart. Eddig az ilyen helyzetekben Sokolov mindig ott volt, mint egy nyugodt sziklafal, amiben megtámaszkodhattam, ha megbotlottam. Most viszont úgy reszketett, mint a nyárfalevél, én meg ott álltam, mint egy rakadt szerencsétlenség. Ráadásul a hátunk mögött közben a titkárnője is eltűnt korábban – én azt hittem, hogy medimágusért megy. Hát ezek szerint még sem, csak egy pergamen volt nála, meg egy bagoly. Láthatóan ő is sokkos állapotban volt… talán látta a szőnyeget.
– Kerítsetek egy medimágust, és hozzatok vizet. Most már nem tudunk a Mungóba menni.– Yoana szavai utasítóak voltak, én viszont még mindig csak álltam ott szerencsétlenül. Miért itt kell kinyomnia magából azt a kölköt? De most komolyan… miért nem tudta bent tartani? Egyáltalán minek jött ide, mikor szülésre készen állt.
– Hívjon iode azonnal megdimágust. Lehetőleg kettőt! – Szólalt meg végül Ed, mire a titkárnő remegő kézzel körmölni kezdett a pergamenre. Aztán csak bólintott és kiment, hogy kiengedje a madarat az útjára. Nem volt messze a Mungó, de Yoana úgy nézett ki, mint aki nem marad egyben pár percnél tovább.
– Most már bármelyik pillanatban ideérhetnek – magyarázta Ed, de addigra már én remegtem annyira, hogy úgy éreztem, menten el tudnék ájulni. Kicsit zsibbadt az agyam és a térdeim is megremegtek. Nem akartam látni azt, ami a húgom lábai között történik… a legkevésbé sem… így kicsit elhúzódtam és vettem egy mély levegőt, direkt hátat fordítva a jelenetnek.
– Majd Ed segít. – Közöltem és végül is titokban összeházasodtunk és egy férjnek az a dolga, hogy megcsinálja helyettem a kellemetlen dolgokat. A hiba csak ott volt a gondolatmentebe, hogy visszatért a titkárnő, én meg azonnal felkaptam a vizemet, mert megzavart: – HOZZON MÁR EGY KIBASZOTT ADAG VIZET, AMIT KÉRT! – Üvöltöttem rá, mire a nő megijedt és elrohant, én meg megkapaszkodtam az egyik kiskomódba, mielőtt beájulnék a szülés gondolatától is.

[London, 2003. március 31.]

London, 2003. március 31.

Oh, how did it come to this?
Oh, love is a Polaroid
Better in picture
But never can fill the void

Az őskáosz van körülöttem. Persze ez mindig így szokott lenni egy kisbaba születésénél, de nem számítottam rá, hogy Mikhail és Eduard premier plánban fogja végignézni az eseményt. Szét voltak esve, sosem láttam még őket ilyennek. Eduard nyilván segíteni akart, de inkább csak lefagyott, Mikhail meg hozta a szokásos formáját: káromkodott, kiabált, ingerült volt.
- Hívjon ide azonnal megdimágust. Lehetőleg kettőt! - kiáltott Eduard.
– HOZZON MÁR EGY KIBASZOTT ADAG VIZET, AMIT KÉRT! - kiabált Mikhail.
Én meg küzködtem. Tudtam, hogy nem fog ideérni időben a medimágus, éreztem, hogy lassan itt az idő. Az sem segített, hogy Mikhail jobban aggódott a szőnyeg miatt, mint a gyerek miatt és miattam. És próbálta Eduardra hárítani a nem túl kellemes feladatot.
-Figyeljetek rám! Mindkettőtökre szükségem van!
Most kellett elmondanom nekik, amíg még bírtam. Végignéztem rajtuk, melyikük mennyire lesz hasznos. Megint egy kicsit összegörnyedtem a fájdalomtól, vettem egy mély levegőt, aztán visszafordultam hozzájuk.
-Ha minden jól megy, nem lesz sok dolgotok, de segítenetek kell a babának. - mondtam gyorsan. - Amikor kinn lesz a feje, akkor Neked, Mik meg kell tartanod. Közben Eduard, kérem, készüljön fel arra, hogy el kell vágnia a köldökzsinórt. Egy egyszerű vágó-varázslattal menni fog.
Tudtam, hogy ez Mikhailnak nem fog tetszeni, mert ez már túl sok volt neki. Ő pont ezek miatt a dolgok miatt jött el otthonról. Hogy ne kelljen ilyen családi mindenfélében részt vennie. Mielőtt bármit mondhatott volna, könnyes szemmel néztem rá.
Tudtam, hogy nem szabadna kétségbe esnem, hogy most ide kellene koncentrálnom, de féltem. Féltettem Alinát, féltettem magamat, féltettem a jövőnket.
Amíg vártam a válaszukat, körülnéztem, hol okozok a legkevesebb problémát. Tudtam, hogy ez nem lesz kellemes látvány, úgyhogy inkább félrevonultam egy olyan helyre, ahol Mikhail becses szőnyegét nem tudom még jobban tönkretenni, és felkészültem arra, hogy a világra hozzam a kislányomat.
-Oké, valamelyikőtöknek ide kellene jönnie. - mondtam halkan, kicsit aggódva, hogy melyikük fog előbb mozdulni, vagy egyáltalán akar-e majd valamelyikőjük segíteni. - Meg kellene nézni, hogy... öhm... hogy állok odalenn.
Ha odajött valamelyikük - vagy akár mindketten -, elmagyaráztam nekik, mit kellene nézni, és mire számítsanak. Közben éreztem, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor már nem lesz időm magyarázni, csak tenni a dolgomat. Magamban fohászkodtam, hogy a két férfi is ösztönösen cselekedjen most.

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov & Yoana Bertov

рождение

MMIII III XXXI

zene: Ludovico Einaudi - Fly ||  outfit: boss

Sokolov nem igazán volt a helyzet magaslátan, életében nem történt még vele ilyesmi, szóval a szituációból következett, hogy enyhén pánikba esett. Sosem gondolta azt, hogy ő az életében bármikor is egy élő ember születésének lesz úgy a szemtanúja, hogy csak nem rrég házasodtak össze Mikhaillal, és amúgy is. Még csak egy állat vagy varázslény ellést sem látott soha az életében. MÉg ha van is fogalma róla, nagyon haloványan mi is zajlik le a testben, de azt is inkább a sok művészi képnek köszonheti meg a művésztenek, ám azt aligha lehetne szaktudásnak nevezni. Inkább csak kapizsgálta a témát, de persze lévén, hogy sem ő sem Mikhail nem volt nő, nem is óhajtott olyan sokat tudni erről.
Mikhailon látszott, hogy átvette Eduard kétségbeesett hangulatát és már az ájulás is talán kerülgette, hiszen megkapaszkodott egy kis asztalkában. Kérdés volt az, hogy a szőnyeg miatt, vagy a helyzetüktől, vagy esetleg mindentől is egyszerre. Habár Sokolov nem érezte magán az ájulás jeleit,  agyomra remegett, és verejtékcseppek kezdtek gyöngyözni a homlokán. Inge és a nyakkendője meglehetősen szorosnak érződött rajta, így kénytelen volt lazítani rajta egy gyors mozdulattal. Le kellett nyugpdnia, mert így még a végén meghalhat Yoana is és a gyermek is. Ezt pedig Sokolov nem akarta. Így valamelyest mély lélegzetet vett, és kihúzta magát.
- Majd Ed segít - hallotta meg Mikhail hangját, mire még jobban igyekezett öszeszednie magát. Mégis csak férjhez méltónak kell lennie. Érezte az ujján apja gyűrűjének érintését, és hogy milyen mélységesen szerette Mikhailt. Szóval igen is határozottan kell fellépnie.
- Figyeljetek rám! Mindkettőtökre szükségem van! - nagy szemekkel nézett Eduard Yanára, mintha maga a megváltó kérését akarta vona telejsíteni, hirtelen motováltnak és magabiztosnak érezte magát. Nem szerette látni, ahogy szegény fiatal nő szenvedett.
-Ha minden jól megy, nem lesz sok dolgotok, de segítenetek kell a babának. Amikor kinn lesz a feje, akkor Neked, Mik meg kell tartanod. Közben Eduard, kérem, készüljön fel arra, hogy el kell vágnia a köldökzsinórt. Egy egyszerű vágó-varázslattal menni fog.
Ez volt az a pillanat, amikor úgy érezte magát, hogy inkább képes lenne elájulni akár Mikahil helyett is. Az arcából kifutott a vér, és lesápadtan pislogott hol a vajúdó Yoanára hol pedig Mikahilra. Megköszörülte a torkát.
- A medimágusok lassan meg kellene, hogy érkezzenek - motyogta, de aztán sóhajtott egyet és mivel nem érkeztek meg a medimágusok odalépett Yoanához odahúzva Mikhailt is a közelébe. Oroszul kezdett el motyogni hogy hogy keveredett ebbe bele, de aztán bekukkantott Yoana lába közzé, amire tremészetesen el is vörösödött az arca.
- Azt hiszem elég... nagy a hely - dörmöge és aztán kipillantott  alábak mögül. - Mit is kéne látnom? Az ott egy... FEJ... EGY FEJ ÁLL KI MAGÁBÓL? MISS... - mormogta nagy hangga

f e a r
20030331

to: Yoana & Sokolov

o u t f i t

Nem elég, hogy az émelygés megtalált, még Ed feszültsége is nyomot hagyott rajtam. Ahogy én, úgy ő sem ismerte túlzottan a dolgokat odalent… mármint volt egy-két afférom nővel, de inkább csak erőltetett kötelezettség volt az akadémia irányába, ezért olyan részeg voltam, hogy még ne is emlékezzek a dologra. Szóval rejtély volt, hogy pontosan mi történik éppen és nagyon szerettem volna, ha több dolog nem kerül a perzsa szőnyegre, sem Sokolov kezét, sem az én kezemre… a gondolatra elsápadtam és még jobban meg kellett kapaszkodnom a komódba, ami mellett álltam. Rá sem tudtam nézni a húgomra.
– Figyeljetek rám! Mindkettőtökre szükségem van – szólt kicsit erőteljesebben a húgom. Nem. Nem. Nem. Nincs az az isten, amiért én hajlandó lettem volna odamenni, de azért felé fordultam, szigorúan az arcát figyelve. Nem akartam látni kilógó részeket odalent. A húgom! Nem akarom látni a női dolgait ruhátlan állapotban.
– Ha minden jól megy, nem lesz sok dolgotok, de segítenetek kell a babának. Amikor kinn lesz a feje, akkor Neked, Mik meg kell tartanod. Közben Eduard, kérem, készüljön fel arra, hogy el kell vágnia a köldökzsinórt. Egy egyszerű vágó-varázslattal menni fog. – Minden szavára öklendezni tudtam volna. Nem tudtam, hogy ilyen horrorisztikus egy szülés… de hogy én mocskoljam be a kezemet. Na nem. Azt már nem, ez nem illik Mikhail Bertovhoz a világhírű balett-táncoshoz, akiért Moszkvától Párizsig, sőt New Yorkig mindenki odavan.
A tekintetem Sokolovra vándorolt, aki olyan sápadt volt, mint a fal azon része mögötte, ahol csak sima vakolat volt és egyetlen freskó sem díszítette azt a részt. Kicsit aggódtam, hogy még nálam is előbb esik el… őt pedig összeszedni nagyjából olyan érzés, mintha egy korinthoszi oszlopot próbálna az ember megmozdítani.
– A medimágusok lassan meg kellene, hogy érkezzenek – motyogta egy sóhajtás kíséretében, majd értem nyúlt, hogy odahúzzam Yoana mellé. Aztán visszatért az orosz motyogásra.
– Jó lenne, ha ez megoldanátok ketten… –dünnyögtem én is oroszul, persze kizárt volt, hogy ezt a húgom ne értse. A Durmstrangban már hozzászokhatott ehhez a nyelvhez, aztán kiszakadt belőlem egy túlzottan is hangos öklendezés, pedig még nem is néztem oda. A szám elé kaptam a kezemet, majd próbáltam mély levegőt venni, hogy el ne ájuljak.
– Azt hiszem elég... nagy a hely – folytatta, ahogy a húgom lábai közé bámult. Beleütöttem a vállába, hogy ezt ne csinálja… ne bámuljon senkit sem ott. Engem nem érdekel, hogy nőről, férfiról vagy kiscicáról van szó, nem nézhet mást. – Mit is kéne látnom? Az ott egy... FEJ... EGY FEJ ÁLL KI MAGÁBÓL? MISS... – A hangjának emelkedésére persze összerezzentem. A kezemmel a mellkasomhoz kaptam, a szívem majdnem kiszakadt onnan.
– MITÖRTÉNIK?! – visítottam elsápadva, aztán egész egyszerűen guggolásból a hátsómra estem és addigra már a baba szószerint ott landolt Sokolov hatalmas tenyerében. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire könnyű… de amúgy sem volt időm agyalni, mert a fejem őrülten zsibbadni kezdett, lüktetett, én pedig szédelegve dőltem el a szőnyegen, hagyva, hogy rám találjon a sötétség a nyálkás, véres, üvöltő valami látványától.
Az ájulás nem tudom meddig tartott, de amikor kinyitottam a szemeimet csak a plafont láttam kicsit homályosan, kicsit fájdalmasan.

[London, 2003. március 31.]

London, 2003. március 31.

Oh, how did it come to this?
Oh, love is a Polaroid
Better in picture
But never can fill the void

Azt hittem Mikhail lesz az, aki a munka oroszlánrészét kiveszi a dologból, de Eduard jobban a helyzet magaslatán van. Ő az, aki ellenőriz odalenn, habár ő is majdnem összeesik az undortól és az izgalomtól. Megértem, nem lehet túl kedélyes számára egy nő alsó részét nézegetni, főleg nem ilyen állapotban. De mindenesetre megtesz mindent, ami tőle telik.
Nem úgy, mint Mikhail.
– Jó lenne, ha ez megoldanátok ketten… - mondja halkan. Nem merek ránézni, de szerintem holtsápadt lehet, és mindjárt kidobja a taccsot. Ha nem én lennék az, akiből nemsokára kipottyan - legalább is remélem, hogy nem lesz semmi komplikáció - egy kisbaba, akkor még viccesnek is találnám a helyzetet.
- Mit is kéne látnom? Az ott egy... FEJ... EGY FEJ ÁLL KI MAGÁBÓL? MISS... - hallom, én meg felpillantok Eduardra.
-Tessék? - nyögöm egy utolsó lökéssel, és érzem, hogy megszületik a kislányom. Alina.
Néhány pillanatig néma csend van a szobában. Semmi nem történik, semmi nem mozdul, én meg fohászkodok magamban:
Gyerünk, kicsim, gyerünk.
És végre meghallom a hangot, amire annyira vártam. Felsír a kisbaba, rendben van, legalább is, amennyire a hangjából meg tudom állapítani. Fáradtan, megkönnyebbülten, mérhetetlenül boldogan dőlök hátra, és hallgatom Alina erőteljes hangját.
-Alina. - suttogom, aztán összeszedem magam, és a férfiakra nézek. Eduard kezében ott van a kislányom, Mikhail csoda, hogy nem hányta el magát.
-El kell vágni a köldökzsinórt. - motyogom fáradtan. - És... készüljenek fel, hogy még a méhlepény is ki fog jönni.
Sajnos a szép szőnyegnek annyi lesz, legkésőbb akkor. De nem érdekel, Alina itt van velünk, egészséges, gyorsan a világra jött. Szeretném végre megfogni, a karomban tartani, de addig még van pár dolguk.
-Ha meg van, kérem adja oda Miknek Alinát.
A bátyámra nézek.
-Mosdasd meg, kérlek. - Igazából igazságtalanságnak éreztem, hogy ez a két férfi előbb foghatja meg a kislányomat, mint én. De nekem még dolgom volt, rendbe kellett tennem magam, és reméltem, hogy hamarosan megérkeznek a medimágusok. - Kérlek! - szólok rá erélyesebben, mert tudom, hogy vonakodni fog. Szerettem volna, ha Eduard is megkéri, vagy parancsolja vagy szól neki. Csak csináljon már valamit!
Közben pedig remélem, Eduard nekifog annak, amire kértem. Igazán rendkívüli helytállásról tett tanúbizonyságot. Megint egy tett, amit soha nem fogok tudni neki rendesen visszafizetni.
És végre eljöhetett a pillanat, megfoghattam a kislányomat. Már az első pillanatban imádtam. Tökéletes volt. Nagy szemekkel nézett rám, én meg vissza rá. Az arcomon lecsordult pár könnycsepp, és óvatosan megpusziltam.
-Szia, kedvesem.

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov & Yoana Bertov

рождение

MMIII III XXXI

zene: Ludovico Einaudi - Fly ||  outfit: boss

űEdfuard életében nem állt még ilyen közel egy nőhöz, meg egy női testhez,. így fogalma sem volt, hogy mit tegyen, vagy ne tegyen, azonban nem akarta veszni hagyni se a babát se pedig az újdonsült sógórnőjét is. Miközben a háttérben MIkhailon ájulásig eluralkodott a pánik, Sokolov inkább erőt vett magán és helyrebillentette egy mormogással a belső békéjét. Szerette volna, hogy ha minden a lehető legjobban megy, még akkor is, hogy ha MIkhail szinte teljesen használhatatlanná vált. Sokolov szeme előtt pedig csak lebegett a cél, hogy mindent a lehető legjobban csináljon meg, és még az sem zökkentette ki, tompa puffanást hallott a háttérben, miközben sikeresen egy gyors vágó varázslattal elvágta a köldökzsinórt. Minden véres és ki tudja még, hogy milyen volt. Sokolov inkább bele se mert ebbe gondolni, tekintetét pedig még a perzsa szőnyegen díszelgő méhlepényről is elfordította, bocsánatkérő pillantásokkal.
- És... készüljenek fel, hogy még a méhlepény is ki fog jönni - magyarázta Yoana, mire Sokolov csak megköszörülte  atorkát, hogy van itt már lepény bőségesen.
- Kijött, MIss... jobban ki se eshetett volna, Merlinre a szőnyeg... mármint ugye nincsen kettő belőle? - kérdezte, miközben a síró, pucér kissé nyálkás ráncos babatesttel a kezei között toporgott. Legszívesebben már most Yoana karjaiba nyomná. De Yoana mosdatásról beszélt, Eduardnak meg fogalma sem volt hogyan mosdassa meg. A vécében csak nem tehette, a mosdókagyló felett. Lerántott inkább egy abroszt és azzal törölgette a kis testet, de tekintetével a férje felé fordult, majd ahogy meglátta az elterülő testét, felkiáltott.
- Merlinre! Mikhail elájult! - Kiáltott fel, majd szinte belehajította a babát a kismama karjai közzé, és odahajolva fölé gyengéden keltegetni kezdte. Ekkor léptek be sietve a medimágusok is, akik rögtön körbevették Yoanát.
- Mikhail, Mikhail. Megszöületett Alina, az unokahúgod - keltegette, bár lehet ennek hallatára csak visszaájult volna. A
következő pillanatban Sokolov a karjaiba vette Mikhailt, miközben meghatottan és szipogva nézte Yoanát a kicsivel, miközben a medimáguson minden maradék műveletet elvégeztek rajta. A szőnyeget siratta a lelke, a méhlepény vörös pacája ott maradt rajta mint egy örök emlék. Közben MIkhail is kinyitotta a szemét, és Sokolov gyengéden megcsókolta  akarjai között.
- Vége van, Mikhail. A húgod és a kicsi jól van  - mondta, majd lassan ideje volt neki is távoznia karjában a szédelgő férjével. - Gratulálunk, Yoana, a szemed színét örökölte. - mondta még búcsúzóul.

f e a r
20030331

to: Yoana & Sokolov

o u t f i t

A kábulatban sok mindent nem hallottam, csak azt, hogy "Alina. Alina. Alina." Keserves sírás párosult hozzá, amit először azt hittem, csak képzelek, mint azokat a világító szemű gyerekeket, akik rendszeresen kísértettek. Aztán jött Sokolov hangja a távolból, ahogy megijed: -  Merlinre! Mikhail elájult! - éreztem, ahogy a tenyere az arcomhoz ért. Összerezzentem, mintha fel akarnék ébredni, csakhogy egész egyszerűen nem ment. Még éreztem azt a kábult érzést az agyamra telepedni. Nem hittem volna, hogy valaha valakiből kilógni látok egy véres fejet...
- Mikhail, Mikhail. Megszöületett Alina, az unokahúgod.
- Remélem már teljesen kijött... - dünnyögtem, visszafogva egy kiszakadni készülő öklendezést. Szabadulni akartam nagyon is ebből a helyzetből, a gyomrom pedig őrülten kavargott, a szédülés éppen csak enyhűlt.
Sokolov karjainak biztonságából néztem a kislányra. Apró volt, olyan... nem is tudom. Amilyenek a kisbabák általában, de a vérszag és minden egyéb, amivel a szülés járt, egészen elborzasztott. Nem kellett volna még csak látnom sem ezt. Na, ezért nem a férfiak szülnek, hanem a nők.
-  Vége van, Mikhail. A húgod és a kicsi jól van - magyarázta Sokolov, ahogy a húgomat figyeltem a kislányával a karjában. Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ezt egyedül bevállalta. - Gratulálunk, Yoana, a szemed színét örökölte.
Én nem szóltam. Hagytam Sokolovnak, hogy szokás szerint ő legyen a kedves, az udvarias, az úriember, míg engem nem hatott meg a pillanat. Azt persze elismertem, hogy a gyerek gyönyörű, de inkább menekültem volna a világ végére ebből a pillanatból. Még mindig kínosan gyomorforgató volt a képe mindannak, aminek korábban a szemtanúja voltam.
- Talán innentől a medimágusok is teszik végre a dolgukat. - tettem hozzá elhaló hangon, majd az arcom a férjeméhez nyomtam, hogy finoman összesimítsam a bőrünket és egészen kicsit megnyugodjak végre. A testem ugyanis még mindig borzongott, de már kevésbé, mint korábban. Sokolov közelsége a legrosszabb napokban is megnyugvást tudott hozni.

k ö s z ö n ö m  a  j á t é k o t !