Gabriel küldetései

Gabriel Milton és a küldetései

[A Vasorrú Margie]

2002. október 18.
A Vasorrú Margie
16+

Igyekszem felmelegíteni a kapcsolatot a régi informátoraimmal, így kivételesen teszek egy kis kitérőt a Három Seprű felé. Egy kishölgyről van szó, akit vendégül látok egy vacsorára, és remélem, nem fog nagyon megorrolni rám, amiért hónapokig nem kerültem elő. Olvashatott ő is mindenfélét rólam az újságokban, ahogy mások is, de a legkevésbé sem foglalkoztat. Legalábbis próbálok úgy tenni, mintha nem zavarna, másrészről viszont egyáltalán nem örülök neki.
Hamarosan lépések zaját hallom közeledni felém, és én felismerem ezt a járást. A zsigereimben benne van, mintha a testem emlékezne valamire, amit az elmém elfelejtett. Amon is figyel az érkezőre, de abból ítélve, hogy nem vicsorog és morog nem tekinti veszélyesnek. Pár pillanattal később már meg is érzem a vállamon az érintését, aztán ahogy végig simít a karomon, tudom, ez minden napos lehetett a kapcsolatunkban.
- Nocsak, ismét felbukkantál, Gabriel? Már azt hittem, nincs szükséged a szolgálataimra.
Ledobja magát a velem szemben lévő székre, majd lábát keresztbe teszi. Elég sok mindent enged így láttatni, és ha kíváncsian az asztal alá néznék, akkor talán annál is többet látnék. Reflexszerűen veszem elő a cigarettámat és nyújtom felé, majd magamnak is veszek ki egy szálat. Tüzet adok, majd egy mély slukkal megtöltöm a tüdőm a nikotin és a kátrány elegyével.
- Volt egy kis dolgom, mielőtt felkereshettelek. De most itt vagyok.
Csak nézem ezt a szép nőt, és elképzelni sem tudom mi vihette rá arra, hogy kurva legyen. Persze, könnyebb pénzt keresni így, és ha van elég esze az ember lányának, akkor nem is fekszik össze mindenféle jöttment fasszal. Bár, erről biztos nem én fogok véleményt formálni. A lényeg, hogy ár-érték arányban mind a kettőnknek megérje, és eddig akármilyen üzletet kötöttem vele, nekem megérte.
Elmosolyodik, aztán közelebb jön hozzám, a kezét a lábamon pihenteti. Kis idő múlva pedig simogatni is kezdi.
- Kicsit gyorsabban is elvégezhetted volna a dolgod.
Kicsit odébb mozdulok, hogy ne legyek annyira közel hozzá. Most nem akarok tőle semmit, csak kicsit felmelegíteni a kapcsolatot, ahhoz pedig nem hiszem, hogy kellene a fizikai kontaktus.
- Megsértesz, régen nem húzódtál el tőlem még akkor sem, ha nem akartál tőlem semmit. Akkor sem, ha nekem volt rád szükségem.
Nem tudom, tényleg megsértem-e vagy csak ezt mondja, az biztos, hogy ami régen volt, ma már nem biztos, hogy működik. Bár, tény, hogy a testem kívánja a nőt, benne lenne egy menetben.
- Tina, most nem ezért vagyok itt. Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e és…
- Nem, Gabriel! Nem vagyok jól, és ennek te vagy az oka – egyik pillanatról a másikra változik meg közöttünk a hangulat. - Amíg a védelmed élveztem, nem volt semmi gondom. Az eltűnésed után mindenki rám szállt, mocskos kis paraziták a Minisztériumból megpróbáltak behálózni és a saját oldalukra állítani. Már azon voltam, hogy beadom az egyiknek a derekam, amikor kiderült, hogy élsz. Persze, nem csak úgy egyszerűen felbukkansz, mert te még azt sem tudsz, feltűnősködsz, hogy nem emlékszel semmire. Erre most megjelensz és megpróbálsz úgy tenni, mintha mi sem történt volna?
Nem éppen úgy jöttem ide, de abban igaza van, hogy előbb kellett volna jönnöm. Miután visszatértem, a kollégáim biztos leszálltak róla, legalábbis a többségük, de ki tudja mi van az ügyfeleivel. Fogalmam sincs, hogy mi történt vele ebben az időben.
- Tudod mit, ha bizonyítani akarsz, akkor menj oda ahhoz a szukához és hallgattasd el!
A pult felé fordulok, ahol egy szőke nő zokog most már hosszú ideje. Mikor én megérkeztem, akkor már itt volt, és sorban próbálta meg befűzni a meséjével a férfiakat. Néhány nőnek is nekiesett, de mindegyik elhajtotta. Ahhoz képest hogyan nézett ki korábban, most egyre inkább tűnt meggyötörtnek és talán nem ártott volna egy medimágust hívni neki, mielőtt még komolyabb baja lesz.
- Tina… Ez a nő…
- Ne folytasd! Honnan tudod, hogy amit mond az nem igaz? Elhajtanád, pedig te vagy a nagy auror, akinek a védelmét élvezni megtiszteltetés. Akkor vedd a szárnyaid alá!
Nincs más választásom, mert mindenképpen ki akarom engesztelni a velem szemben ülő nőt, ez pedig azzal jár, hogy teljesítem a kérését. Ha majd ténylegesen kiderül, hogy a pultnál álló nőnek csak egy agyszüleménye az elrabolt szerelme, akkor is legalább Tinát kiengesztelem valamennyire. Amont a helyén tartom, amíg odamegyek a pulthoz. Megállok a nő mellett, szembenézek vele.
- Segítsen, kérem…
A hangja már teljesen erőtlen, ráadásul a sírástól ki is van száradva és el van fáradva. Madam Rosmerta felé fordulok, és megkérem, hogy biztosítson Tinának és ennek a nőnek egy szobát, amíg vissza nem térek.
A sok hálálkodás közepette megtudom, hogy valamiféle Juant kell megmenteni egy Vasorrú Margie nevű nő karmaiból. Ránézek a zsupszkulcsra, és az első kérdésem az, hogy biztos nem csapdáról van szó? De ezt addig nem tudhatom, amíg hozzá nem érek és a forgatag el nem kap. Sóhajtok egyet, majd visszamegyek Geraldine-nal és a szoba kulcsával Tinához.
- Két napra kifizettem a szobát. Ha két napon belül nem jelennék meg, akkor üzenj a Mungóba Johann Metzgernek, hogy keressen fel téged. Mondj el neki mindent, ami ma itt történt.
- És mégis mit fog tenni? Azt sem tudja majd hogy hol vagy. Tudod te mekkora Oroszország?
- Meg fogja találni a módját, hogy rám találjon.
Elég magabiztosan mondom ki ezeket a szavakat, de Tinának igaza van. Oroszország nagy, és még én sem tudom, merre leszek. Viszont Metznek itt lesz Geraldine, aki el tudja majd vezetni a kunyhóhoz. Hagyok nekik még egy kis költőpénzt is, hogy a nő ne kerüljön ténylegesen a Mungóba.
Ráparancsolok Amonra, hogy kövessen, majd a pulttól még egyszer visszanézek Tinára, nem mintha lenne más választásom a picsába is. Nekem kell ez a nő, és ezért képes vagyok még egy hatalmas nagy szarba is belekavarni magam. Amon rálép a lábamra, én pedig abban a pillanatban megfogom a zsupszkulcsként szolgáló korsót.

[A Vasorrú Margie]

2002. október 18.
A Vasorrú Margie
16+

A rántás hatalmas volt, de túléltem az utat egy fél világon keresztül. Miért nem lep meg, hogy mikor megérkezünk akkor hó ropog a lábunk alatt. Eddig könnyű volt, de most jön még csak a neheze. És még azt is ki kell találnom, hogyan fogunk visszajutni Juannal az Egyesült Királyságba. Eldobnám a korsót, már nem lesz rá szükségünk, meg amúgy sem tudok zsupszkulcsot csinálni belőle visszafelére. Ugyanakkor talán a visszaútra is hitelesítve van. Meggondolom magam, és mégis inkább egy félreeső helyre teszem, ahol még megtalálhatom.
A fák közül fény szűrődik felém, ami azt jelenti, hogy Geraldine-nak legalább ennyiben igaza van. A zsupszkulcs közel hozott a kunyhóhoz. Most már csak arra kell figyelnem, ne rontsak be csak úgy. Azt már nem tudom majd elkerülni, hogy ne legyek hívatlan, de rendes vendég még lehetek. Amon mellettem lépkedett egészen addig, amíg a kerítést el nem értük. Már kezdett sötétedni, így bentről fény világítja meg az ablakok előtt lévő területet. Benn két alakot látok mozogni, de az egyiken látszik, hogy nem teljesen ura a saját akaratának.
Közelebb osonok az egyik fához, hogy ezzel próbáljak a legilimencia segítségével még egy kis információt kicsikarni a benti helyzetről. Alapvetően, ha nem tudnám korábbi elbeszélések alapján, hogy mi is történik benn, akkor azt gondolnám, hogy egy szokásos esti családi élet zajlik benn éppen. Másrészről viszont az ösztöneim akkor is azt mondanák, hogy valami nem stimmel. Egyelőre úgy döntök, hogy nem teszek mást csak bekéredzkedek estére. Talán szerencsém lesz, és sikerül legalább egy kis időt nyernem, amíg teljes egészében felmérem a terepet.
Nem tudom milyen képességei vannak ennek a boszorkánynak, ezért óvatosan közelítek. Kopognom nem kell az ajtón, szinte abban a pillanatban ki is nyílik, mikor odalépek hozzá.
- Elnézést a kései zavarás miatt. Lenne egy helyük számomra az estére?
Igyekszem nem gyanút kelteni, ezért a lehető legkevesebbet beszélek. Olyannal nem is próbálkozom, hogy órák óta bolyongok az erdőben, mert az sem rajtam sem Amonon nem látszik.
- Jöjjön beljebb.
Kitárja az ajtót, így először gyorsan körbenézek, majd utána a kutya nyomában én is belépek. Azonnal a kandalló felé veszem az irányt, mintha ott fel tudnék melegedni.
- Köszönöm a kedvességét. Nem lennék hálátlan, természetesen. Ha bármivel viszonozni tudom a segítségüket, akkor szóljanak.
Természetesen a pénzen kívül. Megzörgetek egy nagy zacskó aranyat, talán ezzel kicsit el tudom terelni a figyelmét a valódi tervemről. Megnézem magamnak az asztalnál ülő férfit, látszik a szemén, hogy nem teljesen ura önmagának. Mármint az az áhitat és nyálcsorgatás, ami belőle árad biztos nem természetes. A nyakában látok is egy láncot, de a medált nem látom, amit Geraldine említett. Talán a felsője takarja el.
Hamarosan egy kisebb terülj-terülj asztalkám kerül elém, amikor leülök az asztalhoz. Közben persze a boszorkány megpróbál kiszedni belőlem egy kevés információt.
- Átutazóban vagyok ezen a vidéken. Szeretem edzésben tartani a testem, de valahogy nem találtam meg a zsupszkulcsot, amit magammal hoztam a visszaút miatt. Azt keresve botlottam erre a kunyhóra.
Még véletlenül sem nyúlok az ételhez. Nem bízom ebben az alakban, nem mintha ilyen szempontból bíznék bárkiben is. A banya szerintem gyanakszik, mert nagyon nézi a kutyát is, meg engem is. Persze, nem kizárt, hogy paranoiás vagyok egy picit, de az sem lehetetlen, hogy legilimentor, és már régóta tudja miért jöttem valójában.
- Nos, mint látja, ez egy kis kunyhó, nem tudok sok hellyel szolgálni, de ha az megfelel, akkor ott a sarokban lefekhet.
- Nekem tökéletesen megfelel, köszönöm a kedvességét.
Itt az idő. Nem húzhatom tovább, mert még vissza is kell érnem. Pálcát nem látok nála, de ez nem jelenti azt, hogy nincs is neki. A mosdó után érdeklődöm, hogy könnyíthessek magamon, és mikor megkapom az útbaigazítást, akkor reményeim valóra is válnak. El kell mennem Juan mellett, így akár egy mozdulattal is le tudom tépni a nyakából a medált, egy hoppanálásnak köszönhetően pedig könnyen el tudunk menekülni.
Felállok majd megindulok arrafelé. Érzem a hátamon a pillantást, érzem, ahogy a sárkány és az átokheg is mozgolódni kezd. Az átokheg! Túl erős a mágiája ahhoz, hogy egy képzett boszorkány ne vegye észre azt. Cselekednem kell! A férfi mellé ugrok, lerántom a nyakából a láncot, majd ezzel egy időben hallom is a sikolyt a hátam mögül, így pálcát rántok, de a boszorkány egy pillanat alatt eltűnik.
- Mi történt? Hol van Geraldine?
- Biztonságban van, jó kezekben.
Nem mondok többet, ha már kezd egyre jobban magához térni, akkor tudhatja, hogy kurvára el kell tűnnünk innen mielőtt még ágyelőt csinál belőlünk ez a boszorkány. Először egy Protegoval megvédem magunkat egy lehetséges támadástól, majd megfogom a férfit, ráparancsolok Amonra, hogy lépjen rá a lábamra. A hoppanálási kísérletemmel egyidőben kezd el a kutya morogni, és megjelenik a látómezőmben a banya.
- Itt nem fogsz tudni így elmenekülni. A foglyom lesztek mind a ketten. Csúszómászóvá változtatlak a dögöddel együtt, és addig fogsz szolgálni, amíg végül el nem taposlak.
Nos, ezt akartam elkerülni a büdös picsába. Kénytelen vagyok felvenni vele a harcot, és jelen helyzetemben az ajtó és közöttünk áll. Ez így nem lesz jó. Nem hagy más választást, mint kirobbantani a ház falát.
Először egy Suporral próbálkozom, majd egy Levicorpus és egy Silencio párossal. Egyik sem jön be, cserébe viszont sikerül kivédenem néhány ártást. Nem időzhetek tovább, ezért ráparancsolok Juanra, hogy bújjon el, majd egy nagyon komoly, mindent bevető csatába kezdek a boszorkánnyal. Igazából állóháború alakul ki, amiben a bútorok is fontos szerepet kapnak. Így lehetséges az, hogy én eltalálom őt egy csészével, ami darabokra törik, ő pedig eltalál engem egy tányérral, de ez a tányér már eleve törött volt, ezért felsérti az arcom.
Megunom a dobálózást, és azt, hogy nem jutunk sehova, ezért közeledni kezdek, amíg Amon másik oldalról próbálja sarokba szorítani, de kicsúszik a kezeink közül. Mégis hogyan lehetséges az, hogy míg én nem tudok hoppanálni, addig ő úgy közlekedik a házban, mintha nem is ember lenne? Ennek a kitalálására most nincs elég időm. Abban a pillanatban, hogy megjelenik előttem egy Bombarda maximát küldök felé, ami telibe találja, és kitöri a mögötte lévő falat is.
Odamegyek a romokhoz, de nem látok sokat, a mézeskalács fal maga alá temette, csak a kezét és a lábát látom kilógni az édes falatok közül. Egy Homenum Revelioval megnézem, hogy kell-e még támadástól tartanunk, de a varázslat nem sokat segít. Az biztos, hogy a nő előttem a földön ha él is, nagyon gyenge jeleket produkál. Lehajolok a törmelékhez, kiszabadítom a boszorkány csuklóját, hogy megnézzem a pulzusát, de semmit sem tudok kitapintani.
Visszamegyek a házba, ráadom a kabátomat Juanra, majd elindulok vele a zsupszkulcs felé. Átlépünk a törmelékeken, majd sietős léptekkel indulunk meg a korsó felé. Csak reménykedni tudok benne, hogy tényleg működni fog visszafelé, de mikor odaérünk, akkor nem találom sehol ezt a nyamvadt tárgyat. Aztán a talpam alatt meghallom ropogni a korsó darabjait. Ennyit a zsupszkulcsról, az a banya biztos az egyik alkalommal, mikor eltűnt ezt intézte el, hogy ne menekülhessünk el.
- A kunyhóban lévő kandalló közlekedésre is alkalmas vagy csak meleget ad? – fordulok a férfi felé.
Nem tudom mennyi időt töltött itt el, de erre az egyszerű kérdésre talán tud választ adni. Tévedek, nagyon ingatja a fejét, ami azt is jelentheti, hogy nem tudja, de azt is, hogy nem alkalmas. A büdös picsába, hogy itt még ezzel is baszakodni kell. Megfogom a férfi vállát és Amont a lábamra állítom. Nem tudom milyen messze lehetek a kunyhótól, attól a kunyhótól, de az a kandalló még használható lehet.
Akárhogy is, legalább azért oda kell mennünk, hogy biztonságban legyünk. Azért még mindig nem vagyok meggyőződve teljesen róla, hogy ez a banya meghalt, és nem akarom kivárni, amíg kiderül például azzal, hogy oszlani kezd a hullája. A hoppanálás sikeresen megtörténik. Újra belépek annak a kunyhónak az ajtaján amelyik hosszú napokig az életem részét képezte. A kandallóhoz megyek, majd megmondom Juannak, hogy a Három Seprűbe menjen, ott lesz a szerelme.
Pillanatok alatt eltűnik, én pedig pillanatokkal később követem. Nem mondtam el a férfinak, de mikor utoljára elmentünk a törmelékek mellett, akkor nem láttam már a holttestet ott. Nem tudom mi történt, de az biztos, hogy a robbanással a ház mágiája megbomlott, tehát találgatni sem merek, hogy mi lehetett.
Belépek én is a kandallóba Amonnal, majd a Három Seprűben kilépek belőle. Kicsit bicegek, koszos vagyok, és a vércsík még mindig ott van az arcomon, ezért nem is lepődök meg azokon a meglepett arcokon, akik rám néznek.
- Mi van, basszák meg, nem láttak még aurort munkában?
Nem akarok több szót fecsérelni rájuk, inkább megindulok Juannal a lefoglalt szoba felé. A kis turbékoló pár azonnal egymás nyakába ugrik, én meg lerogyok a fotelba. A férfi ledobja a kabátomat a földre, Geraldine nyakába omlik, majd hosszasan csókolják egymást.
- Menjenek már szobára, tűnés innen!
- Még mindig olyan kedves vagy, mint mindig. Azt hittem a halál közeli élményed megváltoztat legalább egy kicsit – sétál hozzám Tina, és leül az ölembe, majd nézegetni kezdi az arcom, én meg felszisszenek a zúzódásaim miatt. - El kéne menned a Mungóba megnézetni magad.
- Már csak az kéne. Inkább menj te is innen, amíg bajba nem kerülsz miattam.
Tina elmosolyodik, és már csókolna is meg, de akkor Geraldine hozzám lép.
- Nagyon köszönöm, Mister… – kérdőn néz rám, de nekem eszem ágában sincs megmondani a nevem. - Kérem, fogadja el ezt hálánk jeléül.
Egy lila köves gyűrűt tart felém, amit először nem akarok elfogadni. Nekik biztos többet jelent, mint nekem, de aztán az ölemben ülő nő kikapja Geraldine kezéből és nézegetni kezdi.
- Ez valami különleges darab. Talán egy…
Kiveszem a kezéből és elrakom a nadrágom zsebébe, én is érzem, hogy bír valamilyen mágikus hatalommal. Megköszönöm az ajándékot, majd megpróbálom Tinát is távozásra bírni, amíg ma este én igyekszem kikúrálni magam otthon. De ehhez az kell, hogy most mind távozzunk. Igazából elég, ha csak én megyek, szóval miután felállnak az ölemből, felállok én is, felveszem a kabátomat, majd Amonnal az oldalamon a kandalló felé indulok, hogy hazamehessek végre.

Vége