Leah Barlow
Eltávozott karakter.
Hozzászólások: 88
Jutalmak: +204
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : barna
Szemszín: zöld
Kor: 23
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Szent Mungó Varázsnyavalya és Ragálykúráló Ispotály - Bájitalkészítő asszisztens
Kedvenc tanár: Perselus Piton
Kviddics poszt: Őrző
Pálca: 14½ hüvelyk,rózsafa,főnixtoll, enyhén rugalmas
Nem elérhető
|
|
« Válasz #16 Dátum: 2021. 12. 28. - 19:33:51 » |
+1
|
Fynn 2002. December 15. Ohh igen, tudtam én, hogy nagyot vétkeztem, de azért annyira nem voltam sokáig távol, hogy részegre igya magát. Bár nem mindenki bírja az alkoholt. Lehet a látszat csal és igen kevéstől is képes ilyen állapotba jutni. Ohh a kezdők kiváltsága. Ettől függetlenül, nagyon rossz érzés kerít hatalmába az egész helyzettel kapcsolatban, arról nem is beszélve, hogy érzem a szívverését és egyáltalán nem tetszik az a ritmus, amit most ver. Az izgatottat, vagy a nyugodtabbat jobban kedvelem, de ezt a dühöset nem szeretem. Szomorúan sóhajtok fel, az elnézést kérésére, mert nem tetszik. Nagyon-nagyon nem tetszik és az a kellemetlen szúrás ékeli be magát a tudatomba, hogy itt akar hagyni. De nem akarom, hogy itt hagyjon, azt meg végképp nem, hogy más valaki miatt hagyjon itt. Ha ennél szorosabban ölelném és bújnék hozzá, akkor megfojtanám, amit szintén nem szeretnék, nagyon nem, így mást nem tudok tenni, mint szorosabban kapaszkodom az ingjébe, hátha ezzel maradásra bírhatom. Nem mintha érezném, hogy fel akarna kelni, de azért jobb az óvatosság. A keze nyomán felforrt a bőröm és kirázott a hideg. Szeretem, ha hozzám ér és nem akarom elveszíteni, azt meg végképp nem, hogy mást is megérintsen. Jó, ezt nyilván nem tudom kivitelezni, de gondolom, ha elmondanám neki, megértené, mire gondolok, legalábbis nagyon remélem, hogy megértené. Érzem, hogy mosolyog, szóval annyira talán nem rontottam még el mindent. Jobban bírom, mint ő, ahogy most látom, de nincs kedvem ezen vitatkozni. Biztos lesz rá alkalmam, hogy megmutassam, mennyire is jól bírom. Ha tudná az igazságot, talán szóba se állna velem. Lehet, hagynom kellene győzni? De az Jo-nál sem vált be soha a játékok alkalmával. Úgy is lebukok, hogyha ilyennel próbálkozom. Tényleg vagyon a férfiúi büszkesége mennyire viselné el, ha egymás után többször is lealáznám egy-egy játék alkalmával? Erre csak gonoszul belemosolygok a bőrébe, de talán annyira nem is fontos most. Bánom, hogy nem tudok az emberek tekintetéből olvasni, mert bármi is van most Fynn szemeiben és szívében, azaz egy röpke szó, majdnem mindent ki tud söpörni belőle és ezzel egyidejűleg az én szívem is erősen dobogni kezdett, arról nem is beszélve, hogy a kezem alatt Fynn szíve is olyan ismerős ritmust pumpál, amitől képes lennék helyben elolvadni. Amit pedig ezután mond álmodni sem mertem volna, hogy kimondja. Úgy szeretem, amikor ilyen közel van hozzám, és az a mosoly. Egy hatalmas, kövér könnycsepp gördül végig az arcomon, ahogy teljesen felfogom a szavait és a mögöttük rejlő igazságot is megértem, és megérzem az ajkait. Belemosolygok a csókba, de ugyan olyan lelkesen viszonzom, mint az összes többit, bár ennek most úgy érzem nagyobb jelentősége van, mint az eddigieknek.- Remélem megmutatod.-Érintettem össze a homlokunkat. Automatikusan hajtom a kezébe a fejem és úgy mosolygok, mintha az életem múlna rajta. Nem akarom elengedni, de kezd zavarni az a sok szempár, ami felénk pillantgat. Cassiék voltak olyan kedvesek és magunkra hagytak minket, de az asztaltársaink, mintha moziban lennének, hatalmas szemeket meresztenek. Már csak a popcorn hiányzik az ölükből. Nem akarok itt maradni, de azt még sem mondhatom, hogy menjünk más innen. Elvégre a barátai, és régen látta őket… Na igen, ennyit a meghitt régi baráti hangulatról. Lehajtott fejjel elmosolyodom, és ahogy elindulunk ki, még visszarántom kétszer. - Várj! Alizon-nak mindenképp vinni kell belőle.- Veszem el az egyik asztalról az ifjú pár képét, hogy a táskámba süllyeszthessem, majd ezt követően, akkor állítom meg, amikor kikérem a kabátunkat. Úgy látszik valaki elfelejtette, hogy kint nem nyár van, hanem tél. Ettől függetlenül, ahogy kiérünk, összekulcsolom az ujjainkat, és elhopponálok vele a szálloda melletti sikátorba. Mert bizony a szálloda mugli területen van, és ebből kifolyólag nem lehet bent sem hopponálni, pedig most mennyivel jobb lenne. Mosolyogva lépek be a kissé szerintem giccses előtérbe magammal húzva Fynn-t. Bár lehet meg kellett volna kérdeznem jó-e neki ez a szálló, de hát Nick itt dolgozik és eddig nem volt problémája senkinek a mugli szállodával. Kétszer csengetek a pultnál, amikor is hátulról előbukkan egy ismerős fekete hajzuhatag, azután a zöld szempár és maga az egész ember. Szélesen elmosolyodik, és bár kíváncsian pillant Fynn-re, nem kutakodik olyan sokat, mint Cassie tette az esküvőn. - Leah! Ezer éve. A szokásos ugye?- Mosolygott rám a szokásos sármos mosolyával, én pedig csak rányújtottam a nyelvem, mert sajnos nem tud átverni. Sose tudott, és nem most fogja tudni elkezdeni.-A barátodnak is kereshetek egy szobát ugye? Már nyúlt is a kulcsokért, én pedig türelmesen megvártam, hogy befejezzen mindent és rám figyeljen. Van, aki annyira lelkes tud lenni a munkájában, hogy megharagszik, ha közbevágnak. Igen, mondjuk ismerős az érzés, de ez most mellékes. A lehető legtávolabbi szobakulcsokat tette le elém, megvártam, míg a nevem beírja, majd megkopogtattam a pultot, hogy figyeljen rám is, ne csak a nem létező társalgásunkat folytassa a fejében. - Szia Nick Annyira azért nem vagyunk öregek. Maximum fél éve nem találkoztunk. Ez pedig a te hibád, mert neked nem jó a Londoni szállodátok, neked a fények városa kellett.- Korholtam meg, majd elvettem a szokásos kulcsot.- Csak ez lesz, mert a barátom velem alszik. Ha pedig nagyon megijedne tőlem az este, tudja, hol találja a pultot és kérjen magának külön szobát. Nem kell féltened.- Forgattam meg a szemem, és mielőtt bármit is mondhatott volna megráztam a fejem. Nagyon jól tudja, hogy felesleges vitatkozni, és nem tenném ki az érzékeny lelkét annak, hogy Fynn rámordul. Egy életre összetörné, vagy örökre beleszeretne és még egy konkurenst már nem tudnék elviselni. -Ígérem, nem hagyom ki a szokásos teaszertartásunkat és akkor kikérdezhetsz.- Nyúltam át a pulton és megsimítottam a karját, majd visszafordulva Fynn-hez magam után húztam a szobához. Kinyitottam az ajtót, majd automatikusan beléptem és lepakoltam. Most csak nem lehetek gyáva, de nem is kellett sokáig morfondíroznom a dolgokon, mert Fynn mindent megelőzve magához húzott és egy lehengerlő csókkal mindent sikerült kisöpörnie a fejemből. Nem is hagyta, hogy rajta kívül mást is érezzek vagy máson is gondolkodjak.
Az a röpke három nap olyan gyorsan elrepült és bár az első nap igazándiból ki se mozdultunk, még is mindenre volt időnk. Talán azért, mert nem én voltam, aki eldöntötte az irányt. Lehet, ezentúl mindig magammal viszem majd Fynn-t a túrázások alkalmával. Akkor talán Jo is megnyugodna, hogy varázslat nélkül is hazatalálok. Ugyan hó nem esett, de ennek ellenére is csodálatos volt Párizs. Nem is biztos, hogy Párizs volt az, ami miatt a fellegekben jártam, hanem Fynn. Egyáltalán nem akartam hazamenni, mert úgy megszoktam, hogy ott szuszog mellettem és rettentő hiányérzet fogott el, amikor erre gondoltam, de Serena-nak tett ígéretemet is be kell tartanom, így 19-én kapkodva, de magunk mögött hagytuk Párizs forgatagát.
Köszönöm szépen a játékot!
|