Ayia Napa, Ciprus

B A R L A N G O K



2002. november 13.

◂song of a shell ▸

2002. november 13.

◃ a i d e n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: yours

Csendesen bámultam el a barlangokig, amiket most éppen nem ért el az áradás, így kibukkanva a víz alól csak a sötétség áradt belőlük. Szinte éreztem a mágikus vibrálást a levegőben, tudtam, hogy itt van, amit keresünk és hogy csak egy karnyújtásnyira vagyok attól, amit Aiden annyira akar. Persze a kagyló csak egy apró részlete volt a tervének. De ha ő az alvilágot akarta, hát nekem az volt a dolgom, hogy tálcán nyújtsam neki.
Rápillantottam, ahogy a csónak másik végégben ült. A borult ég egészen szép háttéret adott Aiden helyes arcának és hullámos fürtjeinek. Még a felemás szemei is egészen másnak hatottak ebben a fényben. A szürke egészen sötétnek és tompának tűnt, a barna viszont melegen csillogott. Talán egy kis izzadtság is csillant a homlokán, hiszen rendkívül párás volt az idő… annyira, hogy még az én vékony, szürke felsőmön is nyomott hagyott.
Tudtam volna még gyönyörködni ebben a látványban, ám ehelyett az evezőkre pillantottam. Még túl messze voltunk a barlangok bejáratától és úszni egyikünk sem tudott. Így hát nem volt más választásunk, minthogy olyan közel evezni, ahonnan már be tudunk mászni a nyílásokon… és ahonnan már érzem, hogy hol lehet varázstárgy. Mostanában elképesztően eltompultak a képességeim. Az átok őrülten lüktetett bennem és fogalmam sem volt még meddig tart a testemnek, hogy befogadja és a magamévá tegye. Aidennek viszont sosem beszéltem erről, titkoltam előle. Úgy tettem, mintha minden a régi lenne. Nem akartam, hogy megint bűntudata legyen és megint fogja magát és kisétáljon az életemből. Nem valószínű, hogy utána képes lettem volna tovább csinálni… úgy mindent. Talán azon a ponton adtam volna fel és csak vártam volna, hogy felfaljon a sötétség.
– Evezz közelebb! – Mondtam Aidennek, közben megint a hatalmas szikla falra pillantottam. Abban reménykedtem, hogy így kiszúrnám, ha Bates már ide küldött volna valakit, hogy megszerezze neki a vackát. Nem túl sok ember jöhetett szóba, ha profi tolvajt akart, aki nem áll valamelyik nagykutya befolyása alatt. A legtöbben Cartwright Patkányfészkének kényelmét élvezték és kevés olyan hülye volt, aki feladta volna ezt egy kis plusz pénzért. A saját háza táján meg inkább csempészeket találhatott.
Ha közelebb jutottunk végre a sziklákhoz, hirtelen felpattantam. Ezzel persze megbillent az egész csónak és én is majdnem elveszítettem az egyensúlyom. Kellett egy pillanat, hogy megtaláljam a biztos pontot, ezért lendületből Aiden feje tetejére tenyereltem. Az ujjaimmal a göndör tincsekbe markoltam és nagy nehezen a csónak is nyugodni kezdett.
– Merlin segge… ez miért ilyen fos? – Dünnyögtem. Inkább nem akartam mágiát használni. Ezzel az átokkal a testemben pont elég veszélyes lett volna. A hoppanálás pedig egyenesen felkavart bennem mindent. Nem kívántam magamnak még ebben a melegben is azt a szédelgést és émelygést. Lehunytam a szemem és megpróbáltam rájönni honnan is érzem a mágiát. Nem tudtam biztosan… nagyon nem. Olyan volt, mintha behatolt volna a testembe és mind erősebb ritmusra kapcsolná a szívemet. De most nem az volt, amit megszoktam. Nem ez egész más volt. Nem esett jól, kinyitottam a szemem és hirtelen egy nagyobb levegőt vettem, majd hosszan fújtam ki.
– Ez itt, velünk szemben. – Mutattam kicsit remegő ujjal a barlang bejáratára, majd hátra simítottam a hajam, ahogy lendületesen leültem, újra megbillentve a csónakot. Lehunytam a szemem, megráztam a fejem, miközben a fekete tincsek visszahullottak a homlokomra és kicsit a szemembe is belekaptak. – Remélem a csónakból fel tudunk mászni. – Sóhajtottam aztán és Aidenre pillantottam megint.

[2002. november 13.outfit >><< songA tengerpartot járó kisgyerekmindig talál a kavicsok közt egyre,mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne.]

2002. november 13.
outfit >><< song

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Nem hittem el, hogy már megint itt ülök Elliiot O'marával egy kibazsott csónakban, a feneketlen, fojtogató víz közepén himbálózva. Gyűlöltem. Gyűlöltem azt az érzést, hogy a lábam alatt nem volt tökéletesen biztos talaj. Nem is értettem meg az öcsémet, aki irracionális módon vonzódott a képlékeny mélységhez, mind a levegőben, mind a vízben. Szinte bele se se akartam gondolni, hogy mi történne kettőnkkel, ha megbillene ez a fos alattunk. Úgy kapaszkodtam a kép evezőbe, mintha csak attól föggött volna az életem. Nem féltem, egyszerűen csak fusztrált voltam. Nem voltam a se a levegőnek, se a víznek teremtve. De persze inkább mutattam ELliotnak a magabiztosabb arcomat, így is ő is szerintem éppen anynira megveszett ettől az egésztől, mint én.
Kicsit nosztalgikus érzés volt ez. Ketten hánykolódtunk a csónakkal a semminek a közepén, és csak reménykedtem benne, hogy itt nem lesett alattuznk a lelkünkre semmiféle gusztustalan szörny.  Csak nyugalom, Aiden és evezz. Kurvára nem akartam, és inkább csak a figyelmem elterelése végett Elliotot néztem, ahogy görcsösen kapaszkodik, és még ennek ellenére is csak úgy jó volt ránézni, jó volt az a tudat, hogy mellettem volt. Még az őrült terveimben is, amikor közöltem vele, hogy az alvilágot aklartam a markaimba tartani. És tudtam, hogy nem volt anynira a kedvére, de mellettem volt, és támogatott, ez pedig mérhetetlenül sokat jelentett nekem. Nehezen sóhajtottam fel, mert persze láttam a szemem sarkából a húgom alakját, aki kezeivel biztosan csíkot húzott volna a víz felszínén. Annyira imádta a vizet, talán még jobban is, mint Benjamin.  Ha a tengert néztem, egyfolytában Nietzche jutott az eszembe róla.
Az, aki szörnyekkel harcol, jobb, ha vigyáz, nehogy ezáltal maga is szörnnyé váljon. S ha elég sokáig bámulunk a mélységbe, a mélység is visszanézhet ránk.
Én már réges régen szörnyeteggé változtam, talán akkor, amikor úgy döntöttem a családomért még a maradék emberségemet is feláldozom. Sokszor csak a víz hullámai között a saját lelkemet láttam visszaverődni, a mély sötétséget, a csendet, a hangtalan, súlyos nyomást, a zavaros hullámok alatt. Ott, ahol a szörnyek rejtőztek. És rám is ismerősként tekintettek. Most pedig a méreggel bennem - bennünk -, csak még jobban egyé váltam velük, mégis szerettem eljátszani azt, hogy én is ember voltam. Néha szorongatott a kígyó éreztem ahogy a durva nyálkás pikkelyei szántják fel belül a testemet. És minden mágiára megrázkódtam. Talán mégsem szenvedtem anynit vele, mint ELliot. Ezért pedig még most is gyűlöltem magam.
– Evezz közelebb! – zökkentett ki a hangja, mire csak unottan pilogtam rá, teátrálisan rápillantva a kezemben szorongatott durva evezőkre.
- Azon vagyok, Nyuszi, nem repülve akarok a barlangba menni - dünnyögtem cinikusan. Alig hogy befejeztem a mondatomat, már egészen közel értünk a sziklákhoz, így Elliot úgy felpattant, hogy én komolyan azt hittem meg fogunk dögleni.
- Basszameg..auauauauaua - mormogtam, kevésbé hisztérikus hangon, mint ahogy kinézett a helyzet, mert éppen a hajamba markolt ELliot én meg úgy éreztem, teljesen letépte  afejbőrömet. Még szerencse, hogy volt annyi léélekjelenlétem, hogy nem kezdtem el ordibálni, csak mormmogtam az orrom alá a fájdalmat, miközben igyekeztem megtartani magunkat a hajóval, és persze az evezőkkel együtt. Már most utáltam ezt az egészet. De a világért meg kellett szenvedni, nem?
- Legközelebb, ha ilyet csinálsz, szólj előre - sóhajtottam, amint elengedte a hajamat, és ránéztem, miközben még gyorsan csókot nyomtam a kézfejére. Aztán persze Elliot ahogy visszaült, újra megbillent a csónak, miután előre bökött a reszkető ujjaival. Ezredjére is felsóhajtottam. Inkább maradtunk volna ott a rákos (szó szerinti) strandunkon, hogy szexeljünk.
- Remélem a csónakból fel tudunk mászni - jegyezte meg, mire én is felpillantottam, majd megfordultam és intettem felé, hogy másszon a hátamra. Nem voltam egy sziklamászó bajnok, de ezzel még meg tudtam bírkózni. Ha benjamin fennakadt a repkledés közben valami fán, nekem kellett mindig lehoznom, mintha csak egy odaragadt macskát kellett volna megmentenem.
- Gyere, kapaszkodj, felmászunk együtt - mondtam, majd ha végül nehezen összeszedtük magunkat elkezdtem felmászni. Nem tartott siokáig, bár azért kellemetlen és undorítóan nyálkás volt a fal. Végül megkönnyebbülten konstatáltam magamban a tényt, hogy végre volt a lábam alatt biztos talaj, és körbenéztem a barlangban. Egyészn túlvilági volt és gyönyörű a törkizes kékes fényeivel, mintha egy másik világba csöppentünk volna.
- Van valami furcsa a levegőben - dünnyögtem, mert éreztem valamit, de még talán messze voltunk, hogy normélisna begőzöljhön tőle a bennünk burjázó förtelem.

◂song of a shell ▸

2002. november 13.

◃ a i d e n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: yours

18+

Éreztem, hogy mágia nélkül nem ez az utazás volt a legjobb döntés. Mármint használhattunk mágiát, de a testem még azzal sem birkózott meg, amit Aidentől vettem át. Még ott lüktetett bennem és kegyetlenül szorongatta meg a szívemet, ha nem tetszett neki az, amit érzett. Ahogy közeledtünk a barlangok felé is nyugtalanul kavarogni kezdett bennem a sötétség. Bár megpróbáltam elnyomni, nagyon nehezen ment.
A feladatra kellett koncentrálni. Ezért fúródtak az ujjaim Aiden hullámos tincsei közé, mintha az kapaszkodó volna. Túl lendületesen mozdultam és próbáltam belevetni magam a munkába… a munkába, ami nem is volt igazán az. Valójában csak Aident akartam támogatni, habár nagyon féltem az alvilágtól. Féltem, hogy kifordul magából, mint Cartwright, vagy hogy éppenséggel ezer darabra cincálják szét az ellenfeleit. Bates-szel játszani legalább annyira veszélyes volt, mint bármelyik főnökkel. Aggódtam érte, de készen is álltam volna megvédeni. Nem volt olyan támadás, amikor nem álltam volna elé, hogy én legyek a pajzsa. Mert én voltam az, még ha ő nem is így látta.
– Legközelebb, ha ilyet csinálsz, szólj előre – mondta. Ahogy elhúztam a kezemet az ajkai finoman súrolták a bőrömet. Annyira gyengéd, annyira finom volt ez a kis gesztus, hogy még bele is borzongtam, amint a szívem hatalmasat dobbant a mellkasomba. Ezt az ember nem szabad elveszíteni… Nem a hang súgta ezt bennem. Ezt én tudtam a szívem mélyén, még ha sosem volt egészen kimondva ez.
– Mindenképpen. – Sóhajtottam fel, amint visszahuppantam a csónakba. Hagytam, hogy az megint megbillenjen, de azért görcsösen belekapaszkodtam az ülésembe. Azt mantráztam magamban, hogy nem fogok újra beleesni, nem fulladok meg és Aiden amúgy is megmentene. Volt valami furcsán nosztalgikus ebben az egészben. Egyszerre voltam ideges a tenger miatt, a mágia miatt és éreztem magam felhőtlenül boldognak.
A sziklafal jelentett csak kihívást. Egyikünk sem volt gyakorlott falmászó, habár már egy-két helyre bemásztam. Most azonban semmiféle mágia nem állt rendelkezésemre rosszul lét nélkül, ráadásul az izmaim sem működtek egy ideje úgy, ahogyan kéne. A sérült lábam nem volt olyan együtt működő. Ezért hát nehezemre esett volna egy göröngyös falat megmászni.
– Gyere, kapaszkodj, felmászunk együtt – mondta Aiden. Ahogy ő is felállt a csónakban, az egy egész kicsit megbillent, én pedig ahogy felkapaszkodtam a hátára, mintha kicsit süllyedni is kezdett volna. Talán túlságosan is egy pontra került az összes súly benne. Nem számított. A következő pillanatban Aiden már kapaszkodott fölfelé, én pedig görcsösen martam a ruhájába, meggyűrve a fekete garbót. De legalább csak a Sean által életképtelennek titulált papucscipő volt rajtam, amivel nem tudtam túlságosan sárosra rúgni a világos nadrágot.
Ahogy feléltünk sóhajtottam egyet. De még hosszú pillanatig nem engedtem el. Csak öleltem és a fülébe leheltem a forró levegőt, ami a testemből távozott.
– Egy hős vagy, muci – suttogtam. Csak azután néztem körbe, hogy elhúzódtam tőle és szilárd talaj került a talpam alá. Az egész barlangban furcsa, türkizes fény uralkodott. A talajon állt a tengervíz, ezért kibújtam a papucs cipőből. Jobb volt otthagyni a szárazon, amerre úgyis jövünk majd kifelé.
– Van valami furcsa a levegőben.
Aiden megjegyzésére lehunytam a szemem. Érezni akartam a varázstárgyat… mint mindig, de csak a szívem dobbant nagyot. Nem, most nem úgy, ahogy az átok szokott… inkább olyan furcsán bizsergősen, ami az egész testemben végig futott… mintha egy orgazmus emléke volna. Nyeltem egyet.
– Talán csak a tárgy mágiája. – Válaszoltam halkan és inkább elővettem a pálcámat, ahogy előre léptem, bele a vízbe. A nadrágom szára szinte azonnal átnedvesedett tőle. De azért intettem Aidennek, hogy kövessen. – Én megyek előre, hátha lenne valami csapda. – Mondtam és szépen, megtámaszkodva a sziklafalba, haladtam előre. A türkizes fény megvilágított az utat, de kellően sötét volt ahhoz, hogy egy-egy kavicsra még így is rálépjek.
Így jutottunk a barlang egyik belső termébe, mely éppen arról a csapásról nyílt, ahonnan érkeztünk. Egészen furcsa, énekszerű csengés ült meg a fülemben. Az a bizsergés pedig megint erősen végig futott a testemen. Aztán Aidenre pillantottam… nyelnem kellett egyet. Túl szexi volt így kicsit izzadtan.
– Muci… te nem érzel valami furcsát? – kérdeztem halkan.

[2002. november 13.outfit >><< songA tengerpartot járó kisgyerekmindig talál a kavicsok közt egyre,mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne.18+]

2002. november 13.
outfit >><< song

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

18+

A saját végzetünkbe rohantunk. Valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy állandóan vezsélyes hezetekbe keveeredtem, ELliot mellett. Nem bántam ezt, bár annak jobban örültem volna ha a halálos életveszélyt legalább Elliot elkerülte volna. Tudtam, hogy benne nagyob sebeket ejtett az átok, hogy többet harcolt a szerevezete, és biztos voltam benne, hogy amilyen forrófejű és gyerekes, ha még egyszer ilyen előfordul, megint el akarná venni. Csak féltem, hogy akkor az lett volna az utols alkalmunk.
Ahogy kapaszkodtam felfelé vele együtt a peremen, csak az járt a fejemben, hogy a legnagyobbak is a legszánalmasabb melókkal kezdték.Szerencsére én nem voltam olyan lent, ahonnan indulnom kellett volna, már volt egy kis előtörténetem, és egyre jobban éreztem, hogy nekem a kezeimbe kell az egész alvilág. Talán egoista volt tőlem, de úgy éreztem, ha azt irányítom, akkor minden vezsélyrő tudni fogok, ami a csaldáomat fenyegetheti. És hogy őket bántsák előbb rajtam kellett túljutniuk. Nem akartam, hogy ezt anyám, vagy az öcsém megtudja, elég volt ha a sötétségben lakozó szörnyek tudtják, kikkel nem húzhatnak újat. Az életem értelme volt ez, hogy másokat megvédhessek, ugyan úgy, ahogy a családom minden egyes tagjának ez a hajtómotorja. De amíg ők megtették ezt az élet fényesebb oldalán, én a saját világomból a sötétségben rejtőzve, a háttérből akartam őket midentől megóvni. És így talán végre a Rowle-ok is leszálhatnak Elliotró, talán így ha mocsokkal fertőzött is, de békés életet tudok biztosítani a családomnak és a születendő lányomnak is. Lehet szentimentalista voltam, lehet csak túl romantikus. De én ezt láttam a legjobb útnak maga előtt. Inkább  én irányítok, és soha többé nem fog engem úgy irányítani, ahogy azt tették velem.
AHogy letettem a földre nagyon sóhajtottam és kicsit kirpopgtattam a nyakamat, meg a vállamat.
– Egy hős vagy, muci - szóllat meg mellettem Elliot miközben én próbáltam azt a furcsa energiát magamban kielemezni, ami belengte a barlangot. Itt kicsit sem volt olyan meleg, mint odakint, úgyhogy még nem is bántam meg a garbómat hiába volt ez túl furának tituláva. Annyira nem is a sebeim elrejése maitt hordam, úgyis túl drámai lett volna már titkolni, és attól, hogy eltakartam őket ugyan úgy megvoltak, és a múlt sem változott meg.
- Még szép, hogy az vagyok - dünnyögtem bele a barlangba, ahonnan halkan vert vissznangot a hangom, mimközben cseppekben csobbant a nedves falakról a víz a tócsákba. idillikus volt. Bárcsak Chrissie láthana még ilyen csodákat. A tekintetemet inkább visszafordítottam Elliotra, és egészen szíven ütött  alátvénya, és ezt hirtelen nem is tudtam hova tenni, miért lett úgy midnen sokkal erősebb és miért bámultam állandóan a fenekét... egészen addig, amíg ki nem zökkentett az a hüle cipője.
- Egyszer ki fogod törni a lábad, abban az életképtelen izében - dünnyögtem felé, én azért jobban felkészültemegy nyári sportcipővel.
– Talán csak a tárgy mágiája. Én megyek előre, hátha lenne valami csapda - indult meg, mire én olyan na nem, éllj csak meg lendülettel utána nyúltam, és magam mellett tartottam.
- A faszt. Egyszerre megyünk, hagyd abba ezt a szentimentális önfeláldozást, Elliot - momrogtam kicsit határozottabban és magam felé fordítottam az arcát is, amikor megint éreztem azta  fura valamit végigpulzálni magamban, és a gatyám is valamiért túlságosan szűk lett. DE aztán uralkodtam magamon és mellette szorosan lépkedve követtem őt a barlang közepe felé, ahol egyre jobban megcsapott a hely máguája, miközben őrült, grotezsk keringőbe kezdett a bennem lévő fekete méreggel, miközben valami ének is csengett a fejemben, mintha örökké azt akarta vonla lejátszani a tudatom.
- Muci… te nem érzel valami furcsát?
- Én csak azt érzem, hogy meg kell álnunk, egy kellemes kis pihenőre - tultam a falhoz elliotot, miközben már össze is dörzsöltem a csípőnket és szenvedélyesen megcsókoltam az ajkait, hogy nyelvemmel megkeressem az övét. Valami ösztönszerűen uralni kezdte a testem, és ELliotot is túlságosan igézőnek találtam. Csak össze akartam vele olvadni, és a nagyszabású terveimet se akartam most olyan gyorsan megvalósítani.

◂song of a shell ▸

2002. november 13.

◃ a i d e n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

18+

style: warm up ║ zene: yours

Állot vízszag uralkodott odabent. De mivel nem sütött be a nap fülledtség nem volt, inkább olyan furcsán, libabőrösen hűvös. Éreztem, ahogy a csontjaimig hatol és még kicsit a leheletem is kirajzolódott. Nem bántam. Hidegben mindig is hatékonyabb voltam, mint a fullasztó melegben, ami úgy szorongatta meg az ember nyakát, mint egy túl szoros sál.
– Egyszer ki fogod törni a lábad, abban az életképtelen izében – jegyezte meg Aiden, ahogy kibújtam a cipőmből. Bőr volt, ráadásul valami márkás vacak, amire úgy kellett vigyáznom, mint az életemre. Hülye lettem volna a vízben belegyalogolni, így is szinte azonnal eláztatta a nadrágom szárát az itt megült tengervíz. A vékony anyag pillanatok alatt elnehezedett tőle. Már-már attól kezdtem félni, hogy lecsúszik rólam az egész anyag és akkor egyszál alsógatyában kell majd ezt az egészet folytatni.
– Könnyű kilépni belőle, jó? – kérdeztem vissza kicsit sértetten.
Inkább a helyre koncentráltam. Nem vallhattam be Aidennek, hogy amit itt éreztem, az talán nem is ebből a barlangból árad… hanem talán egy szomszédosból. Az sem kizárt, hogy a bennem tomboló különböző átkok kusza erejét éreztem. Elvesztettem a képességeimet. Talán sosem leszek már a régi és akkor még az Aranyfogban sem lesz túl sok hasznom.
–  A faszt. Egyszerre megyünk, hagyd abba ezt a szentimentális önfeláldozást, Elliot – fordított maga felé Aiden. A puha érintéstől, amivel az arcomra simított egészen megborzongtam. Nem olyan lágyan, kellemesen, mint amikor simogat. Az maga volt a boldogság, ez viszont, mintha erős vágyakat ébresztett volna bennem. Nyeltem egyet és próbáltam arra koncentrálni, amiért idejöttünk. A küldetés volt az első, nem az, hogy mi bizsereg a nadrágomban.
Éreztem, ahogy a csuklómon lévő vágás nyomok minden lépésemmel egyre jobban lüktettek. Egészen felvették az őrülten csapkodó szívem ritmusát. Közben pedig mind jobban éreztem, hogy mennyire szeretném magamhoz ölelni Aident és csak csókolni. Csak a varázstárgy védelme ez… csak az lehet, O’Mara… – A hang próbálta bennem tartani a lelket. Én pedig próbáltam legalább szóval tartani Mucit. Mikor munkában voltunk szigorú volt, szerette, ha a közös kis szórakozás mellett teljesítünk is. Ezért hát koncentrálni kellett előre és előre.
A mágia azonban csak erősebb lett. Egy zöldesfényű teremmel odébb érkeztünk meg. A fal csillogott a nedvességtől és mintha valami furcsa, halk ének is szűrődött volna a távolból, de valahogy az is annyira a hely sajátja volt.
– Én csak azt érzem, hogy meg kell álnunk, egy kellemes kis pihenőre – mondta és szinte azonnal megragadott. Éreztem, ahogy neki tol a nedves falnak. Odalent is összesimult a testünk, miközben az ajkaimat csókolt, éreztem, ahogy a nyelve őrült mozdulattokkal táncol az enyémen. A forró lüktetés szinte elvakított… a vörös köd leszállt az agyamra és engedni akartam, hogy itt és most megtörténjen.
Térj már magadhoz Elliot… térj már magadhoz… Anya lágy, szinte kislányos hangja csendült a fülembe. Ezt suttogta, mikor reggelente nem akartam felébredni, csakhogy ez nem álom volt. Nagyon is ébren voltam. Minden porcikám érezte Aiden simításait, hogy ő mennyire akar engem.
– Muci… – súgtam az ajkai közé két csók között. A tenyereim felsimítottak a mellkasára. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy eltudjam tolni magamtól. A felsőm teljesen átnedvesedett hátul a sziklafaltól. Aztán leguggoltam és már bele is merítettem a tenyerem a vízbe. Arcot mostam vele, remélve, hogy a hűvössége kicsit magamhoz térít. – Ez a valami… nagyon védekezik… – Dünnyögtem és a nedves kezemmel, ahogy felálltam és Aidennel szembe kerültem, a tarkójára simítottam.
– Túl szexi vagy… – Adtam neki még egy csókot, mintha nem tudnék megint ellépni tőle. – Ezután annyiszor kapsz meg ahányszor csak akarsz. – Tettem hozzá. Csendesen a homlokához döntöttem az enyémet. Kellett egy pillanat, aztán elléptem tőle és már sétáltam is tovább előre. Csak az ujjainkat kulcsoltam össze, hogy legalább érezzem a melegséget, ami belőle áradt.  
Szinte éreztem, ahogy a vágyak magamaként bugyognak bennem. Ki akartak törni és Aiden közelében egyre, egyre nehezebb volt visszafogni őket. Csak túl akartam ezen esni, hogy a szálláshelyünkön pihenve a karjai közé vessem magam.
– Az a rohadt kagyló… – dünnyögtem, ahogy újabb kisebb terembe értünk. Még mindig üres volt, nem volt ott semmi.

[2002. november 13.outfit >><< songA tengerpartot járó kisgyerekmindig talál a kavicsok közt egyre,mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne.18+]

2002. november 13.
outfit >><< song

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

18+

– Könnyű kilépni belőle, jó?
- Inkább kiesni - javítottam ki egy vigyorral a számon.
Néha rohadtul nem tudtam hova tenni azt, ahogy ELliot felöltözött, bár nem szóltam úgy bele, mintha hogy állítólag Forest is tette, engem az sem érdekelt volna, ha nyakig sárosan sétált mellettem... na jó az azért egy kicsit igen, de... Felnőt volt és ha bénán öltözött fel magától, akkor bénáskodott én meg cska jót mulattam rajta. De emlékszem, hogy mennyire ki volt akadva Sean, amikor előadta, hogy biztos a cipője miatt esett orra benne, amikor csak lazult az erdő közepén. Pucéran. AMi megint csakrészletkérdés volt, de mindegy is. Csak sóhajtva megindultam utánna, miközben próbáltam tudomást se venni a hely mágiájáról, ami nem csak a bennem lévő kígyószerű méregfelhőt ébresztette fel, hanem valami olyan ösztönt is kikapcsolt belőlem, ami nélkül kb. minden sarkon nekiestem volna ELliotak, nyilvánosan is. Próbáltam uralkodni magamon, mert felbaszott, hogy nem tudtam. Mindig a magam ura voltam iráyítottam magamat és sok esetben másokat is, de ez így... rohadtul nem tesztett. Nem akartam alantas ösztönlénnyé fajulni, pedig nagy erővel abba az irányba haladtam, ahogy mélyebbre és mélyebbre hatoltunk a barlangban.
– Muci…  Ez a valami… nagyon védekezik…  - suttogta, amikor már nagoyn nehezen bírtam magammal, és teljesen hozzásimultam a falhoz vele és mást se akartam, csak hagyni ezt a szaros melót, a szaros alvilágot meg mindent és csak szexelni akartam úgy... a hátra lévő nem tudom mennyi évben, de... akkor egy furcsa kis hűvös érintést éreztem a kezemen, amitől szinte megrettentem. Mintha Chrissie keze érintette volna meg az anyémet, pedig nem volt itt. Nem volt ő sehol, és mégis fájdalmasan valósnak éreztem őt, ami elég volt ahhoz, hogy egy kicist összeszedjem magam. ELliottal is valami hasonló történhetett, bár kétlem, hogy ő Chrissie-t érezte volna. Viszont halkan sóhajtottam egyet, ahogy lassacskén egy kicsit visszanyertem magam felett a kontrollt.
– Túl szexi vagy…  Ezután annyiszor kapsz meg ahányszor csak akarsz – suttogta, én meg csak sóhajtottam egyet, majd halovány kis vigyorra húztam a számat.
- Vigyázz, mit kívánsz, Nyuszi, tudod, hogy egy állat vagyok az ágyban. És ágyon kívül is - dugtam a zsebembe a kezemet, hogy ne csapjak rá Elliot hátsójára és folytattam vele az utunkat ebben a furcsán pulzáló, magából bűvöletet árasztó barlangban, de egyre csak messzebbnek és messzebnek éreztem azt a béna gyöngyöt.
– Az a rohadt kagyló… – suttogta ELliot, ahogy egy kisebb terembe értünk, én meg leszívesebben rágyújtottam volna, de azért nem voltam olyan szellemi troll, hogy összekörnyezet szennyezzem mondjuk a barlangot bármennyire is kívántam a halál kellemetlenebbik részére ezt a helyet. Sóhajtottam inkább, ami visszhangot is vert, miközben egyre nehezebb volt magam visszafognom. Gondolkodnom kellett így elkezdtem sétálni, mintha csak valami elcsépelt auror lettem volna, aki kilóméterhiányos.
- Biztos, hogy itt van - jegyeztem meg itt még erősebben éreztem, ahogy szétfeszítettek a vágyak. - Lehet kell csinálni valamit - fordultam vissza ELliothoz, miközben éppen belegyalogoltam a terem közepén lévő furcsán zöldes kéken csillogó vízbe ami a térdemig ért.
- Lehet ez egy perverz gyöngy, és szexelnünk kell, hogy aztán megjelenjen előttünk az a fos, és mi ne tudjuk abbahagyni, miközben előttünk van - dünnyögtem, miközben a bezsélgetést kezdte elnyomni az a furcsa csilingelő hang, ami valamiféle énekre hasonlított.

◂song of a shell ▸

2002. november 13.

◃ a i d e n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: yours

18+

Bele tudtam volna veszni abba a pillanatba. Bele tudtam volna veszni a vágyak hatalmas forgatagába, amik mind jobban martak belém. Elő akarták belőlem hozni az ösztönlényt, szinte kínoztak… csak hogy túrjak a hullámos tincsek közé, húzzam olyan közel, hogy egyetlen egésszé váljunk mi ketten. Az önkontrollom egyetlen hajszálon múlt. Húzódj már el, te seggfej! A hang rám parancsolt, én pedig szívem szerint menekültem volna el előle, csakhogy ne halljam, ahogy karattyol. Inkább öleltem volna Aident. Csakhogy nem tehettem. Éppen miatta voltunk itt. Egy olyan álmot akartam teljesíteni, amivel a lehető legkevésbé sem értettem egyet.
– Vigyázz, mit kívánsz, Nyuszi, tudod, hogy egy állat vagyok az ágyban. És ágyon kívül is – mondta aztán, ahogy zsebre dugta a kezét. Még hátra pillantottam, de aztán szépen megindultam előre. Éreztem, ahogy a barlangból furcsa, pulzáló erő áradt és egészen mélyen érte el a bennem megülő mágiát. A sötétség kavarogni kezdett, de a testi vágyak vibrálása valahogy kordában tartotta annyira, hogy ne érezzek igazán fájdalmat.
Még el is vigyorodtam. Soha nem volt Aiden állat az ágyban… és még azon kívül sem. Inkább csak nagyon jó volt minden közös pillanat, egyszerre volt gyengéd és szenvedélyes, még akkor is, mikor mérges volt és azért nyomott le az ágyra, hogy megmutassa az övé vagyok. Valójában szerettem, ha olyan volt, mert olyankor tudtam igazán, mennyire szeret.
– Most egyenesen rettegek, kicsi Muci. – Kacsintottam rá, majd tovább sétáltam a kisebb terem felé. Egyre erősebb lüktetés érkezett, már nem tűnt távolinak, sőt egyenesen közelinek… mind jobban hatott a testemre. Már nem csak a sötétség duzzadt bennem, hanem a ritmust felvettem a szívem is. Lüktettek a sebhelyek a csuklóimon, szinte forrón izzott fel a „senki” felirat.
Megérkeztünk.
Tökéletesen tudtam, hogy ezen a helyen van egy varázstárgy. Egy olyan varázstárgy, ami egészen másképp zavar össze, mint korábban. Már nem csak rám és a testemre hat, hanem a számtalan átokra, ami a testemben uralkodott. Az akarta, hogy Aidennek essek, hogy vele foglalkozzak, ahelyett, hogy megszerezzem magamnak. Olyan volt, mint valamiféle természetes védekezés, amit nem is egy varázsoló helyezett el.
–  Biztos, hogy itt van – jegyezte meg Aiden is. Talán érezte ő is a vágyak mellett azt a mágiát. Engem mindkettő egyenesen szétfeszíteni készült… bár a feszülő nadrágom nem zavart annyira, mint a hevesen doboló szívem. Az agyam is, mintha nem akart volna működni. Hirtelen régi emlékek ezrei rohantak meg.  – Lehet kell csinálni valamit. – Aiden szavai, mintha belevesztek volna a barlang furcsa csendjébe. Én azokat a sóhajokat hallottam, amik annak idején a Suttogó fürdőjét töltötték meg, mikor először aludtunk együtt. Még éreztem, ahogy a bőre nedves volt, mikor végig simítottam az arcán és a hátán. A hajából finoman csöpögött a víz.
Elég, O’Mara! Csattant fel bennem a hang. Úgy éreztem magam, mint akit éppen arcon csaptak. Éneket hallottam… finom, lágy dallamot, de olyat, amit nem ember dalol. Talán ilyen volt a mítoszokban, mikor egy kegyetlen varázslény énekkel csalja magához az ártatlanokat. Vonzott, de nem annyira, mint Aiden. Ráadásul olyan volt, mintha minden irányból jönne. Nem lehetett még csak követni sem a dallam lágy ritmusát.
– Lehet ez egy perverz gyöngy, és szexelnünk kell, hogy aztán megjelenjen előttünk az a fos, és mi ne tudjuk abbahagyni, miközben előttünk van – dünnyögte Aiden. Szinte azonnal megálltam és felé fordultam. Nem azért, mert igaza volt, hanem mert azt mondta „szexelnünk kell.” Ez a rövid kifejezés olyan hatással volt rám, mintha csak valamiféle varázsige lenne.
– Itt minden nagyon nedves és nyálkás… – suttogtam és odaléptem elé. Átkaroltam a nyakát, amihez kicsit lábujjhegyre is kellett állnom, így pedig csak még nehezebbnek érződött az átnedvesedett nadrágom. Persze tudtam, hogy nem kéne engednem a vágyaimnak, mégis az ajkaimait Aiden ajkaira fektettem és finom, forró levegőt fújtam közéjük. Túlságosan is akartam.
Egy pillanatra lehunytam a szemem. Csak élveztem az illatát és a közelségét.
– Nem vagyok benne biztos, hogy engednünk kéne ennek… mi lesz, ha megátkoznak minket, ha szexelünk és akkor soha többé nem kívánnál meg. – Dünnyögtem az ajkaira. Képtelen voltam elhúzódni. – A manó varázsánál itt valami sokkal komolyabb munkálkodik. – Tettem hozzá és végig simítottam a hátán. Aztán belesimítottam a pulcsi alá, előre húzva a kezem a hasára, kitapintva azt a részt, ahol az imádott tetoválása volt.
– Legyél erősebb nálam, Aiden.

[2002. november 13.outfit >><< songA tengerpartot járó kisgyerekmindig talál a kavicsok közt egyre,mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne.18+]

2002. november 13.
outfit >><< song

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

18+

Az egész hely vibrált, vagy en lüktettem. Nem is tudtam eldonteni, csak egyszerűen ki akart ragadni az a furcsa dallam a testembol, miközben próbáltam ellenallni elliotnak. Valahogy meg az illatát is sokk erosebbnek ereztem, a nadrágom is csak ugy feszult rajtam. En is feszült voltam meg ideges, nem szerettem ha más irányított, de most szinte kezdte felmodnani a szolgálatot nem csak a testem, hanem a józan eszem is.
Halk cseppenesek vertek visszhangot a barlangban, különös duettet alkotva a dallammal ami egyre sak szólt a fejemben, és egyre erősebben szőtte vele magát a bőröm ala. A barlang es a dallam hangjai egyre őrjítőbbek voltak, es hiába akartam lehunybi a szememet, féltem hogy akkor a következő pillanatban már ravetnem magam elluora.
De nem ezt akarod? Nem erre vágysz? A hang furcsán kísértetiesen tört utat magának bennem en pedig szinte akaratlanul is rabolintottam. Rohadtul jol esett volna osszebujni a barlang is kellően egzotikus volt es lassan azt is kezdtem elfelejteni, hogy mi a szar miatt voltunk itt.
A bennem lévő mérleggel is veszekedett, lappangva bújt meg a felszín alatt amut kerestünk es a dala zavarta fel a bennem lévő fekete vizet, es festette pulzalo vörössel be, hogy csak a szexre es elluora tudjak gondolni. Legyen már észnél, Aiden. Rohadtul nem lenne vicces ez egy Vitrol cikkbenaz, hogy halálra szexelte egymást a barlangban két férfi.
De az ösztönök meg teljesen kikeszultek bennem es ahol Elliot egyre közelebb is közelebb ért, szinte ezer fele szaguldottak a gondolataim, mert eszembe jutott az a delíriummal futott kemcsoves ejjel, amikor először ébredtem fel mellette, ahogy osszeforrtunk a fürdőkádban es a többi számtalan közös pillanatunk ugy luktettet bennem, mintha csak egyetlen egy intenzív pillanat lenne, aztán mar ott allt elottem, atkarolta a nyakamat es forró csókot lehelt az ajkaimra, en pedig mar akkor tudtam, hogy rohadtul bebuktam ezt az egészet.
- Nem vagyok benne biztos, hogy engednünk kéne ennek… mi lesz, ha megátkoznak minket, ha szexelünk és akkor soha többé nem kívánnál meg.
Nem is tudtam neki válaszolni, csak hagytam, hogy az én ajkaim fokytassak a tancot, a forró csokokat hevesebbek kovettek, es alig tudtam elszakadni tőle, hogy egy kis választ kipreselhek magambpl.
- ugyan, nem kell ahhoz varázslat hogy megkivanjalak - dunnyogtem az ajkainknak es finoman meg is haraptam neki azt. Halovány józanság meg pislakolt bennem, miközben a dallm a bennem lévő hegekkel együtt forrón égett bennem.
- A manó varázsánál itt valami sokkal komolyabb munkálkodik - mondta de közben szinte felnyogtem ahogy a keze a pulcsim alá csúszott es a tetoválás helyet érintette meg. Nem bírtam magammal, es a testem szinte magától cselekedett, ahogy Elliot nadragjaba nyultam kitapintva a forró bőrét, miközben a nyakát csokoltam meg.
- Legyél erősebb nálam, Aiden.
- ez nem is kérdés - suttogtam, ahol kibujtattam magam is és ot is a nadrágbol es ellionak feszült szinte az én forró részem. A vízben voltunk, de ahogy egy kicsit a mélyedés falanak döntöttem Elliotot ugy ert össze a csípőnk is, forrón es remegve.
Őrjítő volt a bennem lévő őrület, az iram pedog szédületes amit a testem diktált, mintha ténylegel megvadulzam volna, miközben heves csokokkal kenyeztettem Elliotot,egészen addig míg meg nem remegtem es be nek szennyeztem magammal a vizet es Elliotot is.
Szinte kabulat tört rám ahol reszketve ölelem ot, es a szemem sarkából láttam a víz felszíne alatt egy csillogó kagylót, meg egy sötét árnyat gyuruzni körülötte

◂song of a shell ▸

2002. november 13.

◃ a i d e n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: yours

18+

A barlang nedves, párás levegője, mintha csak még inkább hatott volna ránk. Éreztem, ahogy a fekete pulzálás a bennem lapuló átokban rózsaszínre, majd perzselő vörösre vált. Ehhez elég volt csak közelebb lépnem Aidenhez, éreznem a kókuszos-fűszeres, fás illatát, ami enyhén egzotikusba hajlott. Szerettem ezt. Olyan karakteres, mégis finom volt, mint ő.
 Az ajkaim puhán simultak az övére, még éreztem a dohány kesernyés ízét rajta, de volt valami más, valami ismerősen kellemes. Beleborzongtam. Az együttléteink sosem voltak igazán megszokottak vagy unalmasak. Minden összesimulásban volt valami végtelenül más, végtelenül megnyugtató… máskor pedig olyan szenvedélyes volt, hogy szinte fájt. Ezek voltunk mi. Szeszélyesek, szerelmesek, kicsit talán őrültek. Nem bántam egy percre sem. Aiden volt talán a tökéletes másik felem, mintha csak egymás tükörképei lettünk volna. Ugyanúgy sebesültek voltunk, ugyanúgy ott lakott bennünk a sötétség. Egymás mellett harcolni pedig tökéletesen kielégítő volt.
– ugyan, nem kell ahhoz varázslat hogy megkivanjalak – dünnyögte az ajkaim közé. Éreztem, ahogy finoman beleharap, de közben már megint megborzongtam a puszta közelségétől. Hagytam, hogy elvegye a józan eszemet. Erősnek kellett volna persze lenni, olyan erősnek, hogy ellenálljunk a kísértésnek. Túl veszélyes volt elengedni magunkat egy ilyen helyen.
A remegés végig futott a testemen. Éreztem, hogy átszakadt egy gát, ahogy az ujjaim Aiden kemény hasfalán simítottak végig. Elidőztem azon a helyen, ahol a tetoválását sejtettem. Azt úgy imádtam, finoman haraptam volna, hogy aztán szépen lejjebb és lejjebb haladjak az ajkaimmal, míg nem… forró „ah” hang szakadt ki belőlem.
Az ajkai nyakamra vándoroltak. Az ujjai ügyesen simultak a nadrág alá, finoman érintve a puha bőrt odalent. Még bele is simultam, annyira nem bírtam magammal… Aidennek kellett volna erősebbnek lennie.
– ez nem is kérdés – suttogta, de nem számított. Ahogy lesiklott rólam a nadrág és kiléptem belőle, hogy vizesen ott maradjon az egyik sziklakiemelkedésen, Aiden is vetkőzni kezdett. Nem volt megállás, minden szó csak egy blabla volt. Értelmetlen, hiába érthető. Az ének pedig egyre hangosabban csapódott vissza a falakról.
A lábam kulcsoltam át őt, hogy még közelebb kerülhessen hozzám, ahogy a hátam a bemélyedés, nedves-göcsörtös felületéhez, bepiszkolva a felsőmet. Nem számított. A csípőnk, forrón, remegve és mélyen mozdult újra és újra. Őrjítő volt, mintha csak valami szorítás szabadulna fel bennem, mélyen. Aiden vad tempót diktált, én pedig hagytam, hogy olyan vad legyen, amennyire csak szeretne. A csókok közé sóhajtottam. Nem számított, hogy mindenem csupa víz volt. A felsőm, a hajam, az arcom. De csak rátapadtam Aiden ajkaira, mielőtt kiszakadt belőlem a remegés… szinte egy időben azzal, ahogy megéreztem a forróságot, amit adott nekem. Hangosan sóhajtozva bámultam rá. Az ajkaim még résnyire nyitva voltak, valamit mondani akartam… de nem tudtam. Inkább csak odabújtam az engem ölelő Aidenhez. Ekkor pillantottam meg a derékigérő víz alatt a kagylót. A fejem még Aiden mellkasának döntöttem.
– Megvan… – dünnyögtem és láttam a fekete árnyat, ami a vízzel együtt mozogva gyűrűzött a kagyló körül. Olyan tiszta volt a víz, a zöldes-kék fény pedig olyan erősen ragyogott, hogy könnyen kivehető volt a szépséges kagyló minden kis részlete.
– Félek, hogy… valami leharapja odalent a dolgokat… – mondtam és a víz alatt visszadolgoztam magamra a nadrágot. Csak ezután guggoltam le, hogy a kagylóért nyúljak, de még mielőtt eltűnhettem volna a víz alatt, az egész barlang megremegett. Valamit káromkodni akartam, de még mielőtt megtehettem volna egy hatalmas, izmos alak rontott be. Először csak a körvonalat láttam meg, de magasságra a háromszorosom lehetett, ha nem több. Széltében meg a sokszorosom. Aiden elé álltam, mintha védeni akarnám, talán így is volt, tudattalanul. Nem igazán volt időm gondolkodni.
– Merlin se… – kezdtem ,de hirtelen felém nyúlt a méretes kéz. Éreztem, ahogy rám szorulnak az ujjak és már csak egy férfiatlan sikítás szakadt ki belőlem. Még ellenkezni sem tudtam, mert megláttam azt a hatalmas szemet a homloka közepén és a bozontos szemöldököt.
– Egy asszonka… hát milen szép menecske lesz belőle! – Magyarázta dörmögő, mély hangon, amibe beleremegett az egész barlang.

[2002. november 13.outfit >><< songA tengerpartot járó kisgyerekmindig talál a kavicsok közt egyre,mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne.18+]

2002. november 13.
outfit >><< song

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

18+

Imádtam a közös rintmusunkat, ahogy összeolvadtunk, akár egy függőágon, akár a szobánkban, vagy az ebédlő azstalon, akár egy random erdőben egy fa tövének támaszkodva. Minden egyes közös pillanatunk más-és más volt újabb hévvel kapott lángra méhgis az a szenvedély ami közöttünk lobogott. Imádtam a hangját a tesünknk összesuréódását, ahogy együtt táncoltunk a lepedők között. Sokszor azt kívántam pár megdermednénk egy kicsit, hogy ez a delíriumos, hormonoktól túlfűtött mámorba fulladt pillanat örökké tartson, és ne szúródjon bele a tetsembe a valóság fekete-zöld méregfoga, minden egyes kis pillanatában, amikor nem ELliot mellett vagyok. Mellette nem gondoltam annyit a múltamra, nem égetett az önutálat olyan szinten, hogy már-már fulldokoltam. Éltem mellette, mindenképpen úgy éreztem magam, hogy éltem vele, nem voltam egy sneki, egy kifacsart üres kis senki, az út széléről.
A szenvedély most is hevesen cspaott fel kettőnk között, hiába éreztem a fejemben, és a barlangban mindenhol a dallamot, ami egyre csak szólt és mintha az kedzte volna átvenni a testem felett a ritmust, szinte az ütemére mozogtam, miközben szorosan kapaszkodtam bele ELliotba, hogy összekössön ő legalább azzal, hogy a valóságban maradjak. reszketve szakadt ki belőlem a sóhaj, miközben lassan nem csak ELliot lett fehér rémmel töltve, hanem a víz felszínében is elveszett eg részem. Elliot csüngött az ajkaimon én pedig az övéin és akár örökké így is maradtunk volna. Talán emiatt, talán más miatt, de lent megpillantottam ELliottal együtt a kagylót, ami olyan gyönyörűen ragyogott fel a kissé homélyos, sötétebb palástba burkolózott barlangban, mintha csak ránk várt volna.
– Megvan… - sóhajtotta ELliot mire én csak hümmögtem egyet. Még egy részem a dallam mámorító hatása alatt volt, mintha ki sem akart volna onnan szabdulni csak ringott vele egy pulzáló ritmusban, hogy aztán még egyszer rá akarja magát vetni ELliotra, újra és újra. Ez persze kicsit vissza is térített a jelenbe, nem akartam az egész életemet egy szánalmas barlang szánalmas vizes pocsojályában végig szexelni, mert még mindig utáltam a nedves helyeket.
- Félek, hogy… valami leharapja odalent a dolgokat… - motyogta ELliot mire felhorkantam, miközben magamra rángattam a cuccokat. Már azért sem repestem, hogy a vízes gatyám rámpatapdt, de muszáj volt még egy kicsit elviselnem. Nyugalom, Aiden hamarsosan te csak parancsokat fogsz osztogatni, és mindeki azt fogja csinálni, amit te mondasz.
- Na azt merje csak meg - mondtam, majd elliothoz léptem. - Senki sem nyúlhat a kedvenc részeimhez - csókoltam meg Elliot nyakát, ám akkor hirtelen minden olyan gyorsan történt, hogy reagálni se volt időm, bejött egy bazinagy valaki, akinek csak egy szeme volt, és elragadta előlem Elliotot, amitől kibazsottul dühös lettem. Automaztikusan nyúltam a hófehér pálcámhoz, ami engedelmesen simult az ujjaim közzé, és a hatalmas borzadály felé szegeztem, aki úgy gyönyörködött Elliotban, mintha csak egy kirakati porcelánbaba lett volna.
- Nagyon szép menecske lesz, kap szép menecskeruhát fejéret málvaszín virágockákkal - mormogta tovább dörgedelmes hangon, miközben én kifújtam a levegőt, és támadtam. Szép finom mozdulatokkal, előre mindent megtervezve, kiszámítva a mozdulatokkal, és a bazinagy egyszemű reakciójával. A kezét céloztam meg egy átokkal, hogy ELliotot eltávolítsam a közeléből a lehető leggyorsabban.
- Bombarda! - mondtam elegáns mozdulattal, mire a küklopsz feájdalmasan felüvöltött, elengedve a kezéből ELliotot. - Kibaszottul vedd le a mocskos kezed a férjemről, de segg! - mormogtam ingerült hangon, de nem kiabáltam úgy, mint egy félőrült (Benjamin.) A következő pillanatban ELliot zuhanó tetse alá hoppanáltam, miközben a momnstrum hangosan ordított, hogy egy kisebb földrengés is megrázta a barlabgot., miközben elkaptam Elliotot, és a hátam mögé taszigáltam. Nem érdekelt, hogy mindez felkavarta a bennem lévő mérget, hogy még a vérem ízét is éreztem a számban. Hozzáért ELliothoz, és én meg akartam ölni.
- Menj a kagylóért, mert perceken belül összeomolhat a barnag - momrmogtam neki, miközben a küklopsz valami óriási husángot kezdett el lengetni, össze vissza ütve a barlang falához, amitől törmelékek keztdek hullani ránk. Egy újabb bombardát dobtam felé, de most az egy szem hatalmas szemébe céloztam, miközben rmeénykedtem, hogy ELliot sikeresen megszerzi a kagylót, és húzhatunk el innen a francba.

◂song of a shell ▸

2002. november 13.

◃ a i d e n ▹

i know what i want
and i’m gonna get it

style: warm up ║ zene: yours

Volt valami meghitt abban, ahogy egymással bántunk az ilyen alkalmakkal. Nem volt ez romantikus vagy éppen békés, mint otthon… ez színtiszta munka volt, mégis olyan gyengédséggel és szenvedéllyel viseltettünk egymás iránt, ami kellemesebbé tette az egészet. Az sem számított, hogy hasközépig állok a hideg vízbe, alighogy visszaléptem a nadrágomba, máris húzta lefelé rólam a víz súlya.
– Senki sem nyúlhat a kedvenc részeimhez – mondta Aiden, ahogy a könnyed mozdulat után megint közelebb lépett. Az arca egészen közel került nyakamhoz, éreztem a bőrömön a leheletét végig csiklandozni… aztán az ajkai puhán simultak a bőrömre. Lehunytam a szemem, hogy élvezzem abban a pillanatban valami nagy közeledett… és a valami nagy megragadott, kitépve Aiden karjai közül. Még utána kaptam volna, hogy tartson meg, de éppen csak súroltam a felsője anyagát, mielőtt megláttam a hatalmas szemet a valami homloka közepén, meg a hozzá tartozó, egyetlen dús szemöldököt.
Az első sokk után csak némán pislogtam rá. Azt vártam, hogy menten összeroppant majd, de nem… nem roppantott, csak nézegetett, mintha valami bábú volnék. Féltem, hogyha nagyon mozgok, menten darabokra szed, de közben olyan elviselhetetlenül menekülhetnékem volt, akár be Aiden háta mögé. Egy pillanatra sem zavart meg, hogy gyengének vagy törékenynek érezném magam. Még annyira rajtam volt az illata, hogy csak rá vágytam.
–  Bombarda! – hallottam meg Aiden hangját. Nem láttam, mi történt, de a küklopsz az arcomba üvöltött, én meg nagyot rándultam valamitől. A következő pillanatban pedig éreztem, ahogy egyre kevésbé szorít. Csakhogy túl magasan voltam ahhoz, hogy biztonságos legyen az érkezés odalentre. Őrülten kapaszkodni kezdtem az ujjába, de az túl vastag és érdes volt ahhoz, hogy fogást találjak rajta. – Kibaszottul vedd le a mocskos kezed a férjemről, de segg! – Hallottam még Aiden hangját. Aztán zuhanni kezdtem.
A gyomromban éreztem, amint erős görcsbe állt. Közben már szédülni kezdtem és ájuláshoz közeli állapotban vártam, hogy meghaljak, amint csapódok a kevéske vízbe és a barlang sziklás-köves talajára. Azonban, mielőtt ez megtörténhetett volna, lehunytam a szemeimet. Minden erővel arra koncentráltam, hogy csak ne nyissam ki, ne lássam, hova tartok. Végül pedig puhán landoltam… Aiden erős karjai között. Éppen csak annyi erőm volt, hogy röviden megöleljem és már taszigált is be a háta mögé. Hagytam magam, nem ellenkeztem, de közben tudtam, mit érez Aiden… tudtam, hogy felkavarta benne mindazt, amiben osztoztunk.
Megérintettem a vállát. Finoman simítottam meg a karját, remélve, hogy elvehetek legalább egy kicsit ebből a fájdalomból. Miattam kellett varázsolnia, mert megint nem tudtam magam megoldani a dolgaimat.
– Hadd vegyem el… – suttogtam. Tudtam, hogy nem hagyná, pedig én voltam az egyetlen, aki enyhíthetett azon, ami belülről akarta felfalni. Csak az én testem baszódott el annyira, hogy kétlábon járó varázstárggyá változzon és képes legyen befogadni ezeket a mágikus hatásokat. Most fájt, most szinte vérző sebként tátongott bennem az, amit érte tettem. De tudtam, hogy évek múlva enyhülni fog és az egész nem lesz több, mint egy csiklandozás, ami néha-néha felkavarja a bennem nyugvó mágia állóvizét.
– Menj a kagylóért, mert perceken belül összeomolhat a barnag – magyarázta Aiden. Nem érdekelt semmi, sem a küklopsz, aki ide-oda csapkodott. Csak visszasiettem oda, ahol korábban mindketten a víznek adtuk a bennük szunnyadó forróságot. Befogtam az orromat és lebuktam a víz alá, hogy kiemeljem a nagyobbacska kagylót. Alig, hogy az ujjaim rásimultak az éneke csendesedni kezdett, mintha csak szunnyadni térne.
Előrángattam a pálcámat, ami csupa víz volt a nadrágom farzsebében. Erősen szorítottam rá, majd odahoppanáltam Aiden mellé. Nem csak a bennem lévő mágia, de a barlangban megbomló erők is mind jobban ellenálltak az ilyen nagyobb varázslatoknak. Bár az orromból kiszaladt a vér, megragadtam a karját.
– Ne harcolj vele… ennek vége… győztünk. – Mondtam és a következő lendülettel hoppanáltam el. Nem sikerült a száláshelyünkig, de éppen a partra érkeztünk, ott állt a ház és rajtunk kívül senki sem fordult meg. Megcsináltad, O’Mara… – dünnyögte a hang. A kezemmel a vérző orromhoz kaptam. Nem számított semmi. Aiden is ugyanúgy küzdött, mint én.
– Ránk férne egy fürdés… – suttogtam. Úgy tettem, mintha minden rendben lenne és bevontam magammal a házban Aident. Megszereztük a hatalma kulcsát, innentől kezdve semmi sem számított igazán. Megtettem, amit kért, megtettem mindent, hogy az legyen, amit akarna. Az ő álma valóra vált, az enyém is... mert semmi mást nem kívántam, minthogy Muci mindent elérjen, amit csak szeretne.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!