Hyde Park Suite

l o n d o n
FOUR SEASONS



20021224

c h r i s t m a s  i s  n o t  f o r  u s
20021224

to: Főnök

o u t f i t

– Ezt nem hiszem el! – Emeltem fel a hangom, szinte azonnal, ahogy odaléptem a reggelinkhez. Nem rég hozta be a szobapincér és hiába hangsúlyoztam ki, hogy nem eszek pirítóst, karácsonyi ajándéknak jól beletunkolták a tojásomba. Karácsony. Mi nem is ilyenkor ünnepeljük, hiszen ortodox országokból érkeztünk, így a Főnöknek és nekem is a január elején tartandó ez-az volt a normális. Ezért is menekültünk ebbe a hülye Four Seasonsbe, hogy kicsit kiszakadjunk a giccsből, ami az országot jellemzi.
– Totál eláztatták a kajámat… és… bleh… – undorodva böködtem a villámmal a trutyit, remélve, hogy Sokolov legalább akkora jelenetet rendez, amekkorát én szeretnék. – Csinálj már valamit! Gyerünk! – Vette át a nyugalom helyét a hisztérikus hangsúlyom, amiből azért sejthette, hogy most le tudnék nyakazni valakit.
Őnagysága persze még a fürdőben tollászkodott, az átmulatott éjszaka után. Aztán, mikor kijött, mint aki jól végezte dolgát, megint olyan szexi volt, mint amikor főnökös.
Nem Mikhail, nem engedheted meg magadnak, hogy ez irányítson! Nem! Megráztam a fejemet, hogy kellően kegyetlen tudja maradni és odasétáltam elé, hogy elmagyarázzam, mennyire fel vagyok háborodva, de aztán megérintettem az inge gallérját és megéreztem az illatát. Még mindig olyan végtelen melegséget keltett bennem. Pontosan olyan hatással volt rám, mint amikor először csókoloztunk…
– Én… én! Megsértettek! – próbáltam előadni magam, de a szemébe néztem és csak megakartam érinteni az arcát. Finoman simítottam végig a borostáján, átadva magam a tekintete átható kékségének. – Megsértettek a kajám… tele tették szénhidráttal… – Magyaráztam és szép lassan átkaroltam a nyakát, hogy lábujjhegyre állva finom csókot leheljek az ajkaira.
A testem finoman az övéhez simult. Tudtam, hogy hamarosan mehetünk a tejfürdőre, amiért direkt ideszóltunk korábban. Azt mondják csodát művel a bőrrel, engem pedig így harmincas éveim hajnalán igencsak fiatalítani kellett. Muszáj volt. Nem engedhettem meg magamnak, hogy a ráncaimról beszéljenek a pletyka lapok vagy Vitrol kiemelje, mennyire elengedtem magamat.
– Rúgasd ki őket… – dünnyögtem a puha ajkaknak. Csak még szorosabban kezdtem ölelni, élvezve a finom érintéseket. – Nem tehetnek meg velem, Mikhail Betrovval ilyet… – suttogtam és megint csókoltam, most kicsit mélyebben és hosszabban. Képtelenség volt ellenállni neki… ő volt az egyetlen, aki meg tudta olvasztani a szívemet egy fél pillanat erejéig. Túl erős volt a késztetés, hogy leszedjek róla minden ruhát. De kopogtak, majd már nyitott is be egy nőcske, valami fehér munkaruhába, én pedig hátrébb léptem Edtől.
– Mi a francot akar?! Nem mondtam, hogy bejöhet! – Közöltem idegesen és végig simítottam magamon, hogy a ruhám ráncai eltűnjenek.
– Bocsánat, Mr. Bertov. Felküldtek, hogy szóljak, reggeli után, tíztől önöké a privát fürdőterem. Addigra előkészítjük a kért kecsketejfürdőjét. – Magyarázta kissé dadogva és zavartan, aztán elvörösödött, ahogy Edre pillantott és szószerint kiviharzott a szobánkból. Én meg csak megköszörültem a torkomat.
– A hülye ribanc… – morogtam magam elé és leültem az asztalhoz, hogy legalább a kávémat lekényszerítsem a torkomon. – Nem hiszem el, hogy így megbámult téged.

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMII XII XIV

zene: Tchaikovsky - The Nutcracker: Overture ||  outfit: fancy boss

Mr. Sokolov ujjait végighúzta lassú, finom mozdulattal a kifésült szakállán. Amikor reggel besétált a fürdőszobába egyenesen frászt kapott a szétcsapott arcától, pedig igazán elegándan nézett ki akkor is, csak kevésbé volt főnökös. Ám ez egyáltalán nem felelt meg a saját elvárásainak, így hát úgy döntött rendbe teszi magát, szépen megmossa az arcát, megigazítja a szakállát, letusol és megfésülködik. Minden reggeli készülődés szakrálisan fontos szerepet játszott az életében, hiszen ügyelnie kellett arra, hogyan őrizze meg a méltóságos színházigazgató képét, és mostanában meg méginkább többet tollászkodott mert... Nos szeretett volna tetszeni az ő Mikhailjának. Persze éppen az utolsó siímtásokat végezte magán a kifejezetten flanoc kis fürdőszobában, amikor is meghallotta Mikhail ordibálását. Sokolov csak sóhajtott egyet, és mivel pontos ember hírében állt, nem dobta el a kezéből a pálcáját szakállcsinosítás közben.
- Totál eláztatták a kajámat… és… bleh…  Csinálj már valamit! Gyerünk! - kiabálta, majd Sokolov fel is bukkant a nyakkendőjét igazgatva az ajtóban, szemügyre véve azt a bizonyos horrorisutikus reggelit. Megköszörülte  atorkát, majd csak megcsóválta a fejét. Valóban eléggé hányaveti állapotban volt a reggeli, ilyen szálloda mégis hogy engedhette meg ezt magának, gondolta.
- Ez. Felháborító - ért egyet vele, és még bólint is, de odalépett Mikhail elé, hogy gyönyörködve belemerüljön a férfi elevenen csillogó tekintetébe. Amióta együtt voltak a világot is sokkal szebbnek látta, a művészeten kívül más is életben tartotta magát, és ezért mindörökké hálás volt Mikhailnak. Ahogy Mikahil is hozzá lépett, megsimította a borostáját, Sokolov megborzongott.
– Én… én! Megsértettek! Megsértettek a kajám… tele tették szénhidráttal… - kapaszkodott a nyaka köré Mikhail, hogy szerelmes csókot váltsanak egymással. Nem iagzán érdekelte különösebben az ünnep, csak anynira, hogy az alkalmazottjai is most mentek szabadágra, és így, hogy pár napra bezárt a színház megengedhette magának, megengedhette maguknak a felhőtlen lazulást egy igazán drága helyen. Ki akarta ezt élvezni, ócsra reggeli ide, vagy oda. A csók végén pedig felszakadt belőle egy szerelmes sóhaj is.
- Elintézem, hogy kirúgják a szakácsot és a pincért, aki felhozta - búgta Mikhail fülébe, miközben a kezével lesimított Mikhail hátán a fenekéig, lágyan cirógatva közben őt.  Kicsit izgatott is volt, nem akarta, hogy a reggeli miatt Mkihail kedve elromoljon, és még a tejfürdőt se élvezze, pedig tudta, hogy mindennél jobban vágyott egy ilyen fürdésre. Még ha jól emlkezett, némi aranyport is kért bele, némi extraként, mert úgy godndolta Mikhail a legnagyobb minőséget és fényűzést érdemli meg, azok után, hogy olyan szörnyűségeken ment keresztül egész életében. biztosítani akarta neki mindezt, amit elmulasztott. Csak a boldogsága szímtott Sokolovnak, és addig készséggel tett ennek eleget, míg az nem üttközött az ő sajátos elveivel, mint mondjuk aznap, amikor Yoanát akarta kirugatni.
Szevedélyesen csókolóztak, már-már bizseregni is kezdett alul, ahogy nekisimult Mikhail, és szinte érezte, ahogy az inge és a mellénye (vagymi XD) kezd összezilálódni. Már a kezei is éppen kellemes tájékra tévedtek, amikor benyitott egy nő, Sokolov pedig zavarában a füle hegyéig, kisfiús bájjal vörösödött el.
– Bocsánat, Mr. Bertov. Felküldtek, hogy szóljak, reggeli után, tíztől önöké a privát fürdőterem. Addigra előkészítjük a kért kecsketejfürdőjét - mondta szerencsétlen nő, majd amikor Sokolov vörös arcára pillantott ő is elpirult és ki is viharzott. Eduard könnyen zavarba jött, és akkor midnig őgy érezte, hogy az egész feje képes lenne leolvadni az arcáról.Persze ez is csak akkor fordult elő, amikor Mikhail mellette volt, ő képes volt előhozni a lágyabb, természetesebb énjét is.
– A hülye ribanc… Nem hiszem el, hogy így megbámult tég - momrogta Mikhail és leült kávézni, miközben Eduard is összeszedte a méltóságát, majd ő is leült az asztalhoz.
- Biztosan téged bámult meg. Aztán rám nézett és megijedt - mondja ő kihúzva magát.  Majd kirugatom - sóhajtja, és teázni kezd, mert ő már csak ilyen úriember, hogy teázik kávézás helyett. Miután kikávézták és teázták magukat, lassan elkezd szedelőzködni a fürdőhöz.
- A kedvedért készíttettem egy luxus fürdőköntöst, bőrbarát anyagból, és a szabóval úgy készítettem, hogy a testformádhoz állandóan igazodjon - mondja, miközben előhúz egy selyemköntöst. - Bár selyem, ha rajtad van olyan, mint e bársonyosan kellemes takaró, a sarkában meg arany betűkkel belehímeztettem a neved - teszi hozzá nagy büszkén, miután bebugyolálta magát köntösbe, és odanyútja mikhailnak, majd odalépve hozzá gyengéden csókolgatni kezdi, miközben segít neki a köntösbe vetkőzni.

c h r i s t m a s  i s  n o t  f o r  u s
20021224

to: Főnök

o u t f i t

Sokolov szemeibe nézni még mindig veszélyes volt. Veszélyesen magával tudott ragadni a kék szemekben megülő csillogás. Kellemes volt, simogató még a hideg szín ellenére is. Ahogy megcsókoltam, éreztem a borostákat, amint végig karcolnak a bőrömön. Még ezt is szerettem.
– Elintézem, hogy kirúgják a szakácsot és a pincért, aki felhozta – búgta a fülembe, ahogy megölelt. Végig simított a hatalmas, meleg tenyerével a hátamon, finoman haladva lefelé. A fenekemen is végig cirógatott. Érezhette, hogy még mindig feszes és izmos vagyok, hiába táncolok kevesebbet, mint évekkel ezelőtt. Minden apró érintése olyan volt, mint egy finom ölelés. Egyszerre izgató és intim, ami az egész kapcsolatunkat jellemezte. Sokolov mellett volt ez a furcsa biztonság érzés, amit még Holden mellett sem éreztem soha. Ez az egész maga volt a tökéletesség.
A csókolózás elmélyült. Az ujjaim Eduard mellényének gombjain játszott. Kicsit meggyűrtem az anyagot, mintha le akarnám tépni róla. Remegve, forrón simultam bele még jobban. Odalent éreztem, hogy mennyire akar engem. Ezt az egészet nem tudta semmi tönkre tenni, leszámítva a szolgát, aki bejött, majd közölte, hogy mehetünk a fürdőbe tízre. Szánalom. Se kopogni, se normálisan viselkedni nem tudott és még el is vörösödött, mint valami dedós gyerek, csak mert megbámulta magának Sokolovot. Az én Főnökömet. AZ ENYÉMET!
–  Biztosan téged bámult meg. Aztán rám nézett és megijedt – mondta és kihúzta magát, amikor a nő távozott. – Majd kirugatom – tette hozzá, mielőtt még azt mondtam volna, hogy dögöljön meg mindenki ezen a helyen. Ott volt a nyelvem hegyén, de tudta, mit kell tennie ahhoz, hogy kielégítse a dühös énemet. Figyeltem, ahogy elveszi a finom porcelánba töltött teát, csak ezután vettem el a biokávét, amit külön kértem magamnak. Azt legalább eltaláltak.
A cukor nélkül fekete ital kicsit helyretette a lelkibékémet. A keserűség még jobban magamhoz térített és végre a reggelből átcsusszant az idő a napközbenre. Ideje volt elkezdeni átöltözni a fürdőzéshez, amit direkt magunknak intéztetett, mert annyit áradoztam neki a kecsketejes fürdőről. Egy nívós francia magazinban olvastam a jótékony hatásairól, az én bőröm pedig már igencsak a harmincas éveiben járt. Megérdemeltem ennyit.
–  A kedvedért készíttettem egy luxus fürdőköntöst, bőrbarát anyagból, és a szabóval úgy készítettem, hogy a testformádhoz állandóan igazodjon – magyarázta és valahonnan előszedett egy szépséges selyemköntöst. Hirtelen nem is tudtam megszólalni, csak figyeltem az anyagot a kintről betörő sápatag fényben. Ezután érintettem csak meg. Furcsán szép és puha volt, mintha nem is selyemből lenne. – Bár selyem, ha rajtad van olyan, mint e bársonyosan kellemes takaró, a sarkában meg arany betűkkel belehímeztettem a neved – magyarázta meg Sokolov, én pedig örömmel vettem át tőle. Csak egy lágy csókot leheltem az ajkaira.
– Ezért olyanba lesz részed… – leheltem a szájára és hagytam magam odahúzni hozzá. Azonnal besimítottam a köntöse alá, hogy érezzem a mellkasát, az izmait, amik nem is voltak olyan erőteljesek, mégis rendkívül férfiasak. Közben könnyedén gombolhatta ki a nadrágomat és az ingemet. Nem ellenkeztem a vetkőztetésnek, de túlságosan kívántam, ami viszont nehezebbé tette, hogy lejussunk a híres kecsketejes fürdőnkig.
– Ha így folytatod, akkor nehéz állapotban leszek, mire lemegyünk… – súgtam oroszul az ajkai közé, ahogy meztelenül tarthatott a karjai között. Mégis, félkézzel elkezdtem magamra tornázni a köntöst. Hiába lüktetett bennem a vágy, kár lett volna elszalasztani a tízórás időpontunkat… na meg ott is kettesben leszünk, hiszen az is egy privát fürdő.
– Na gyere… lent csókolgathaszt, főnök. – Kacsintottam rá és megfogtam a kezét, hogy a privát liftünkhöz húzzam, ami egyenesen a fürdőbe vitt le minket. Egy szerencsétlenebb nő várt minket ott, aki azonnal bekísért egy terembe. A hatalmas, padlóbasüllyesztett medence aranycsempés környezetben kapott helyet. Rengeteg gyertya égett, kellemes, kissé párás meleg volt és a tej fehéren, aranyozott porral a tetején várta, hogy bemásszunk oda.
– Ha szükségük van bármire, akkor ezt a gombot nyomják meg. Italt, ételt, bármit hozunk szívesen. – Magyarázta kicsit akcentusosan a nő a medence mellett kis fekete pontra mutatva - ami valami mugli dolog volt -, majd elment és magunkra hagyott minket.
– Na, kádba dug végre, Mr. Sokolov? – pislogtam a főnökre.

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMII XII XIV

zene: Tchaikovsky - The Nutcracker: Overture ||  outfit: fancy boss

Sokolov végtelen türelme révén szinte tökéletesen idomult  Mikhail ideges kirohanásaihoz, és még csak meg sem lepték a reakcióji, jóformán magában inkább virult a dühöngő, magas hangon kiabáló férfin. Aranyosnak és bájosnak találta, és valahogy sosem lett ezektől olyan ideges vagy feszült, holott más ember már réges régen megelégelte volna ezt. Sokolovnak csupán egy csodélatos fénysugár volt ős, aki színeket és melegséget hozott az ős kietlen hűvösen ruszkis leki világába. Szerette a kettejünk gondolatát együtt, szerette minden jóval és csodálatossal elhalmozni Mikhailt, még ha ez már-már túlzás is volt. talán ha Eduard és Mikhail muglik lettek volna, ő bizony versenyautókat, villákat és egyéb sztároknak való luxus holmikat vásárolt volna. De az bizony egy egészen más történet lenne.
Jelen esetben főhőseink kellemes csókcsatát folytattak a szállodájukban, amit talán a világ vége után is űztek volna, csak hát azok a fránya alkalmazottak, akik a dolgukat végzik! Képes volt rájuk nyitni és megtörni ezt az idillikus és töléletes pillanatot. Micsoda balszerencse volt ez ránézve. Sokolov, hogy a dühös férfit megnyugtassa, biztosította, hogy eltávoztatja a szerencsétlen hölgyet, és hogy méginkább visszataláljon Mikhail a lelki békéjéhez egy pompás ajándékot nyújztott át neki, meglehetősen ünnepélyes arccal. és ez még csk a kezdete volt annak a sok földi-testi jónak, amit Sokolov adni óhajtott az ő élete értelmének.
– Ezért olyanba lesz részed…  - kezdi el Mikhail szenvedélyesen, és erre Sokolov is nagyon szevedélyesen sóhajt fel, miközben hozzáérnek Mikhail finom ujjai. – Ha így folytatod, akkor nehéz állapotban leszek, mire lemegyünk… – tette hozzá, mire Eduard megköszörülte  atorkát.
- Azt hiszem már így is nehéz állapotok vannak odalent - mormogta maga elé olyan kellemes orosz mély hangjával.
– Na gyere… lent csókolgathaszt, főnök - csábította le a früdőbe Sokolovot Mikhail, mire ő engedelmesen követte is a nagyon menő privált fürdőjükbe és már alig várta, hogy belvessék magukat abba a nagyon egyedi tejfürdésbe. Mikhailt persze a nő nem igazán kötötte le inkább csak lenyűgözbe bámulta a terem csodás építészeti stílusát, és ebből az ámulatából - mert imádta az esztétikát - Mikhail hangja zökkentette ki.
– Na, kádba dug végre, Mr. Sokolov? – Erre csak olyan szépfiúsan elviygorodott sokolov és szépen kibontotta Mikhailt a finom anyagú köntösből, ami szinte megadva megát leomolt a földre, és a férfi gyengéden csókolhatta végig Mikahil vállát nyakát és az arcának élét, hogy aztán megtalálja az ajkát is. Válasz helyett az ölébe vette Mikhailt, hogy ő a lábával esetleg át tudja kulcsolni a derekát és belépett vele a tejfürdőba, és ahogy a popsijuk a kellemesen mély kád fenekére ért, Sokolov már odahúzta magát Mikahilhoz, hogy finomat összeérjen a csípőjük. Szerette ezeket a szenvedélyes forró pillanatokat.
- Csodásan áll, ha tejes vagy - kacsintott rá, és finoman megmozdította a csípőjét, miközben a tejesen aranyoporos testük összesimult. Mézes rózsa illat volt talán a kádban úszó szirmoknak és a gyertyáknak köszönhetően.

c h r i s t m a s  i s  n o t  f o r  u s
20021224

to: Főnök

o u t f i t

18+

Már nem is a luxus számított, ami körbe vett. Nem is az a keserűség, amit besétáló nőcske okozott… csak Sokolov ajkainak puha érintése, amit olyan erővel viszonoztam, mintha ez lenne életem egyetlen célja. A csók. Végül mégis csak elindultunk lefelé, ahol már előkészítették egy privát szobában a fürdőnek… és ahol nem zavarhatott meg senki, míg meg nem nyomtuk azt a gombot.
Bár rengeteg pénzünk volt, sosem lehetettünk igazán kettesben. Ha haza is mentünk Rita Vitrol cápái loholtak a nyomunkban, alig várva, hogy egyetlen csókunkat lencsevégre kapják. Az ilyen helyeken pedig, mintha szándékosan trappoltak bele az intim pillanatokba az alkalmazottak. 
A terem leginkább egy törökfürdőre hasonlított a cirádáival és csipkés mintázatával. Ráadásul az apró mozaikok aranyos-barnás csillogása tényleg luxusélményt keltett. Ezt szerettem, mert ezt érdemeltem azért, hogy elviselem azt a sok hülyét, aki körbevesz. Igenis megérdemlem, én Mikhail Bertov, aki mindent elviselt.
Sokolov ujjai finoman játszottak el a köntös selymes anyagán. Olyan könnyedén bontotta ki a csomót és tornázta le rólam a földre, mintha már ezerszer elképzelte volna fejben a tökéletes megvalósítást. Közben pedig a gyengéd csók az ajkamat érte. Finoman sóhajtottam, immár lehunyt szemmel élvezve az apró puszikat az arcélemen. Ahogy borostás arcával a nyakamon vándorolt, majd a vállaimon simított végig, hogy aztán újra visszakapjam az ajkaimról az ő puha ajkait. Ahogy megemelt, átkaroltam a nyakát, átkaroltam a lábaimmal, hogy szép lassan megtaláljuk a helyünket a langyos kádfürdőben.
Közelebb vont magához és végig nézett rajtam, ahogy tejes mellkassal közelebb kerültem hozzá. A csípőnk a víz alatt összesimult. Most nem tűnt olyan hatalmasnak, mint amikor egymással szemben álltunk. Tökéletesen tudtam a hideg szemeibe nézni.
–  Csodásan áll, ha tejes vagy – suttogta egy kacsintás mellett. Én pedig odahajoltam, hogy az ajkaira leheljek egy apró csókot. Ebben az intim pillanatban nem voltam olyan vibráló, mint máskor. Most tökéletesen Sokolové voltam. Azt tehetett volna valamit, amit csak akart. De ő gyengéd volt… mint az aranypor, ami finoman simult a bőrömre.
– Neked meg én állok jól… – dünnyögtem. Közben összesimult a testünk és finom ritmussal tudott újra és újra a részemmé válni. Nem engedtem, hogy elhúzódjon. Átkaroltam a nyakát és úgy csókoltam, hosszan szenvedélyesen. A testem minden porcikáját forróság járt át, ahogy a testünk lüktető vonaglása mind gyorsabb lett.
Az egyik karommal engedtem, hogy a tenyeremmel végig simítsak a mellkasán, rákentem az aranyporos folyadékot. Aztán kicsit megfeszültem, éreztem, hogy milyen közel van a gyönyör. Ed mellett képtelenség lett volna visszatartani a bennem gyűlő vágyakat. Azt kívántam, jöjjön még mélyebbre és vegyen el mindent… és el is vett. Valahol a víz alatt, egyetlen erősebb remegéssel adtam meg neki magamat.
Aztán nagyot sóhajtva dőltem neki a kád szélének. Míg nem húzódott el, a szemébe néztem. Mutatóujjammal lihegés közben megérintettem az ajkait, mintha csak érezni akarnám, valójában csak ott is végig akartam simítani rajta.
– Végig erre vártál, Mr. Sokolov? – kérdeztem halkan és a mutatóujjam most már az állán, a nyakán, az ádámcsutkáján simítottam végig. – Ezért akartad te is ennyire ezt a tejfürdőt… – dünnyögtem és megint megcsókoltam őt.

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMII XII XIV

zene: Tchaikovsky - The Nutcracker: Overture ||  outfit: fancy boss

Sokolov a részletesség és az aprólékosság embere volt. Nem igazán szerette a felületes, elnagyolt munkát. Ezt a nézetet követelte meg az alkalmazottaitól is, a precizitást a magas fokó koncentrációt és a csodálatos aprólékosságot. Ezeket figyelte meg a nat művekben is, az apró részletekből vándorolt ki tekintete a kerek egésszé, mert így fejében is kép szövődött egyes festmények vagy művek halk suttogásából. Talán idegesítő, haknis szokásnak tartották ezt voltaképpen a kollégái, és azok, akikért felelős volt. De igazából csak a lassú folyású pillanatokat szerette volna megélni, hogy ha emberekről volt szó, kiélvezni minden jót - vagy akár eltűrni minden rosszat. Talán a méltóságteljes kisugárzásának egy része ennek volt köszönhető. Minden esetre, Eduard Sokolov ilyen csodálatpsan finom és apró, kényeztető mozdulatokkal simított végig Mikhail testén, akin láthatóan ott gyöngyöztek az élvezettől elburjázó libabőrök is, ami Sokolovot még inkább csak felizgatta, hiszen Mikhail egész lényéért rajongott olthatatlan szerelemmel és csodaálattal.
Finom mozdulattal emelte fel Mikhailt, talán mások ztúlságosan is óvatoskodónak ítélték volna meg ezt, de ő csupán szeretetteljes gyengédségből tette, mintsem túlzott félelemből, hogy esetleg összetöri. Így is nagy erő kellett hozzá ahhoz, hogy Mikahilt a rossz lába ellenére is teljes emberként kezelje, hogy ne alacsonyítsa le semmilyen szintre puszta empátiából, és ugyan úgy viselkedjen vele, ahogy másokkal - sőt talán még jobban -. Különleges volt számára a férfi, de nem úgy, mint egy ékszer, mint valami lélektelen tárgy, hanem, mint az ember életében felbukkanó rendkívül fontos személy. Imédta, ahogy Mikhail teste hozzásimult, ahogy az ajkai lágy csókot leheltek a sajátjára, még talán szerelmesen fel is sóhajtott. Mindent összegezve, Sokolov egy roppant romantikus lélek volt.
– Neked meg én állok jól… - búgta mikhail kellemes hangján, mire Sokolov szenvedélyes táncra hívta őt a hömpölygő, aranyporos fürdőben, és minden egyes összesimuláskor fel-fel sóhajtott. A csodásan megépített belső, mozaikos helyiség halkan verte vissza szerelmük hangjait, miközben Mikhial ujjai és sóhaja szinte teljesen elvarázsolták Eduardot.
– Végig erre vártál, Mr. Sokolov? Ezért akartad te is ennyire ezt a tejfürdőt… – kérdezte motyigva Mikhail, miközben Sokolov átfogva őt, nyakib belemrült vele a tejfürdőbe, ami jótékonyan kezdte bőrükről lemosni a forró szerelmük nyomait, a csillogó aranyporral együtt. Sokolov megborzongott az érintésekbe, miközben egy ideig mély, filozófikus hallgatásba merült, ami nem is tartott olyan hosszú ideig, mint ahogy gondolnánk. Inkább csak azon agyalt, hogy mennyire szerelmes, és hogy menynire nem tud betellni Mihkaillal. Talán az a túl sok romantikus könyv, és festmény?...
- A kettőnk nyugalmára vágytam - suttogta romantikus szellemtől feltüzelve Sokolov, csillogó tekintete is elárulhatta Mihail számára, hogy olyan nagyon szerelmes most. Mindig. Állandóan. Színpadias hallgatása után egy színpadias torok köszörülés hallatszott, miközben gyengéd mozdulattal masszírozni kezdte az ölébe húzott Mikhail vállát, majd a fájó lábát is. Gyengéden és szeretet teljesen.
- Arra vágyom, hogy minden napunk ilyen maradjon, és ne kelljen visszatérnünk. Arra vágyom, hogy csak a kettőnk menedékéül szolgáló otthonomban bújjunk egyre-másra össze. Arra vágyom, hogy szerethesselek, és önző módon arra is, hogy te is szeress engem - szavallta. Mint említettem, Sokolov menthetetlenül romantikus lélek volt, mégis talán ez volt élete legszebb szerelmi vallomása. Szinte regénybe illő.
Miközben lágyan masszírozott, néha játékosan meg-meg simította Mikhail finom, forró bőrét a tejes aranyoporos fürdő alatt.
- Szeretnél valamilyen extravaganza ételt, vagy italt, Lisichka? - dörmögi halk, orosz szavakkal Mikhail fülébe. - Mintha lenne aranypezsgő is.

c h r i s t m a s  i s  n o t  f o r  u s
20021224

to: Főnök

o u t f i t

A hangokat visszaverték a mozaikos falak. Minden sóhajtás egyetlen, ritmusos csengéssé vált, megadva az alaphangot a szenvedélyhez.  Addig simogattam, addig mozogtam vele együtt, míg közösen el nem jutottunk addig, hogy a vágyak finom, édes vulkánként ki nem törtek belőlünk. Teljesen az övé voltam és ő teljesen az enyém. Ez lehetett az a nyálas szerelem, amiről mindenki beszélt… csakhogy a miénk természetes volt, kevésbé terjengős, mégis becéző és finom.
Hagytam, hogy velem együtt merüljön nyakig a tejfürdőben, mikor remegve simultam hozzá az egész végével. Az ujjaim még a hajával játszott. Tökéletes pillanat volt ez, éppen nem utáltam senkit és semmit, mert ő képes volt boldoggá tenni.
– A kettőnk nyugalmára vágytam – suttogta. A szemében láttam azt a csillogást, ami elárulta, mennyire rajong értem. Ő volt az egyetlen, aki nem csak felfalni akart, addig űzni a vágyait, míg el nem vesz tőlem mindent. Tényleg figyelt rám, tényleg érdekelte, amit mondok, amit teszek. Minden mozdulatomat úgy vigyázta, mint egy őrangyal. Talán sokszor úgy tűnt, hogy kihasználom, mert így is volt… de én igazából is szerettem őt. Ahogy az ölébe kerültem, a tejes-aranyporos habok alatt a fájós lábamat kezdte masszírozni. Egyszerre fájt és volt kellemes.
– Arra vágyom, hogy minden napunk ilyen maradjon, és ne kelljen visszatérnünk. Arra vágyom, hogy csak a kettőnk menedékéül szolgáló otthonomban bújjunk egyre-másra össze. Arra vágyom, hogy szerethesselek, és önző módon arra is, hogy te is szeress engem – folytatta. Szerettem, hogy oroszul beszélt, hogy csak én értem a szavait és körülöttünk mindenki másnak ez csak halandzsa. Olyan volt, mint egy titkos nyelv, ami csak a miénk volt. Bár a bolgárral voltam a legmagabiztosabb, a Durmstrangban kötelező volt oroszul beszélni. Mondhatni ez volt a tanítás nyelve.
– Főnök. Az életemnél is jobban szeretlek. – Leheltem az ajkaira, ahogy ő odalent meg-megsimított a mozdulatok közben. Tudta jól, hogy folyamatosan kívántam, folyamatosan csókoltam volna az ajkait ebben az indulatokkal teli, őrült forróságban, amit állandóan kiváltott belőlem.
Lágyan csókoltam újra. A nyelvem elveszett az ajkai között egyetlen hosszú pillanatra. Olyan volt, mintha birtokolnám őt, mintha teljesen az enyém volna. A tenyerem megint végig simított a mellkasán, most én érintettem őt a tejesfürdő rejtekében. Aztán csak odabújtam hozzá és sóhajtottam egy nagyot. Tökéletes volt. Sosem éltem még tökéletesebbet ennél. A többi ember nem volt olyan, mint mi.
– Szeretnél valamilyen extravaganza ételt, vagy italt, Lisichka? – dörmögte a fülembe. – Mintha lenne aranypezsgő is. – Tette hozzá, én pedig finoman pusziltam az arcát közben, lehunyt szemekkel. Csak az ízét és az illatát akartam érezni egy pillanatra, amit nem ront el semmi más.
– Majd egy kis garnélát. De később is ráér… – motyogtam, megpihenve a karjai között. – Most csak maradjunk így… – Tettem hozzá és odabújtam. Csendesen élveztem a csobogást, a mellkasában ülő szívverés ritmusát… boldog voltam. Életemben először olyan boldog, hogy nem találtam hibát semmiben.
Így jár az, aki szerelmes lesz Mikhail. Szánalmasan gyenge, mégis olyan gyönyörű érzés volt, hogy egy életen át képes lettem volna elmerülni benne Sokolov oldalán.

k ö s z ö n ö m  a  j á t é k o t !