sell your soul

[sell your soul]

sell your soul

[sell your soul2003. február 25.Aiden]

sell your soul
2003. február 25.
Aiden

Elliot. Szinte hihetetlen volt, hogy a kamaszos képével hamarosan harmincöt éves lesz. Kicsit féltettem is emiatt, nem a kortól vagy, hogy véletlenül megkomolyodna, hanem hogy éppen a számtól ijed majd meg a férjecskéje és hagyja ott. Nem bírtam volna elviselni, ha negyedik alkalommal is ott kell ülnöm mellette, fognom a kezét és hallgatnom, ahogyan sír. Ezért is akartam bevonni Fasert, megnézni miképpen kezeli a dolgot… hogy felkészüljek a megverésére, ha szükséges. Esküszöm, ha újra elhagyja, nem ússza meg ép arccal.
Nem voltam többé féltékeny Elliotra, amiért sorra falja a szeretőket. Ő mindig talált maga mellé valakit, de rendszerint valahogy el is űzte őket. Forest túlságosan erőszakos volt vele, gyakorlatilag bezárva tartotta, Fraser meg még ilyen beteges módon sem szerette. Aztán jött az a Milton, aki lényegében minden sarkon a magáévá tette, de sok egyebet nem tudtam róla, leszámítva, hogy megölette magát, majd feltámadt. Egy tolvaj nem illett egy aurorhoz, még akkor sem, ha Elliot állítása szerint, ő már régen tisztességes útra tért. Valójában Fraser volt a legjobb választás még így is.
A találkozó helye az anyja ajándékboltja volt. Nem, mintha ott terveztem volna megvenni az ajándékot. Egy londoni kézműves sörkészítő üzletébe akartam elmenni, hogy valami különlegességet válasszak. Elliot szeretett inni, az ivásnál jobban talán csak a kávét és a csokit kedvelte. Ezzel a gondolattal sétáltam végig London esőáztatta utcáján, végig simítva a vörös szakállamon újra és újra, hogy a nedvességtől csapzott szálakat rendbe tegyem.
A zsúfolt kis boltba lépve kihúztam magam, azonnal le is fejeltem egy eladásra szánt porcelán csillárt… meg egy szélcsengőt. Míg végül morogva beljebb verekedtem magam. Az üzletet aligha magas embereknek találták ki. Még valami arcba szálló papírrepülőt is félre kellett legyezgetnem, aztán körbenézve kerestem Frasert.
- Merre vagy sógor, ebben a kacathalomban nem látok semmit… - mondtam és már magamat poroltam, mikor egy hatalmas szekrény mellett, a falnak támaszkodva találtam rá a dohányzó Aidenre. Mindig ezt csináltam, mintha csak menő lenne attól a bűzrúdtól. Valójában állandóan kegyetlen füstszag vette körbe… gondoltam persze, majd leszokik, ha gyerekük lesz. Végül is egy kisbaba mellett esélytelen dohányozni. Na mondjuk aludni sem, de hát majd meglátja. Elliot már sejhet valamit, hiszen egy-két gyerekkel együtt lakott Forest idején és Amberrel is egészen jól bánt, még ha teljesen rá bízni nem is mertem. Egyszer elrabolták mellől, egy más alkalommal meg elaludt, mikor nála volt a lányom, az meg kiszökött az utcára.
- Megvagy. - állapítottam meg. - Hogy van a bátyám? - kérdeztem, majd odanyújtottam a kezemet, hogy megszorongassam az ujjait üdvözlet gyanánt. Még mindig nem volt szimpatikus ez a kölyök, de nem akartam ezt újra és újra az orra alá dörgölni. Nagyon jól tudta, hogy megölöm, ha bántja Elliotot. Már az esküvőjükön is megmondtam neki.
- Terveztél valamit a születésnapjára? Mégis csak a harmincötödik…

[2003. február 1.outfit >><< moondustKígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben]

2003. február 1.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben

Anya boltjában minidg is volt valami különleges varázs, ami felidézte az eltűnt gyerekkor keserédes ízét a számban, és akárhányszor ugrottam be hozzá egyedül vagy Elliottal vagy az öcsémmel meglátogatni őt, olyan vérzésem volt, mintha a nyugalom tengerén hajóztam volna. Itt megszűnt a külvilág zaja, elfogytak a sötét gondolatok, a démonaim egy kicsit elhalkultak és a bennem tekergő kígyó is valahogy lassabb ütemben csepegtette belém a mérget. Szentimentalista lettem, menthetetlenül szentimentalista. Talált tenger volt túl a viharfelhőkön, túl a zajos hullámverésen. Talán majdnem olyan szakrális térré nőtte ki magát, mint a titkos tengerpartunk, a Böffentő, Benjaminnal. Ki se kell találni, ki adta annak a helynek a nevét. Anya ma nem volt bent, megkértem, hogy terelje el Elliot figyelmét valamivel, Metz társaságában, míg én itt keresek neki valami ajándékot a születésnapjára. Igazából sosem voltam ebben olyan jó, mint anya. Ő mindig eltalálta, tökéletesen, hogy kinek mi kell. Benjamin is. Én meg apával csak szerencsétlenkedtünk, hogy hátha valami jót adunk. Nem mintha régen, a büszke kamaszkorom csúcsán foglalkoztam volna ilyesmivel. De valahogy hiányoztak azok a régi családi ünneplések. Mondjuk biztos voltam benne, hogy anya megint kitalált valami titkos partit, Benékkel, és Deanékkel. Mondtm nkei, hogy nem igazán volt megünnepelve Elliotnak a szülinapja, erre anya teljesen rápörgött. De örültem neki, mert bájos volt és szinte a régi tüzével lobogott.
Szóval amíg nem jött Daniel, aki nyilvánvalóan még minidg nem kedvelt engem, de én se nagoyn erőltettem meg magam, hogy jobb fejnek tartson. Igazából én se kedveltem volna azta  hugrabugos csajt, hogyha összejött volna megint az öcsémmel, enyhén kicsinálta még annak ellenére is, hogy először őt választotta. Esther sokkal jobban illett hozzá. Ez már régen is látszott. Elgondolkodva gyújtottam rá egy szálra, mert már nagyon kívántam, és amúgy is, egyszerűen már rituális magasságokba szökött az, ahogy a régi apámtól örökölt öngyújtóval tüzet gyújtottam. Ahogy Daniel benyitott, rögtön hallottam az érkezését, mert nem csak a kis szélcsengő sóhajtott fel az érkezésére, hanem hallhatóan be is verte a fejét a csillárba.
- Merre vagy sógor, ebben a kacathalomban nem látok semmit… - ütötte meg a fülemet Daniel markáns hangja, majd ahogy előbukkantam a helyemről, már felém is magasodott. Aligha tudták volna megtippelni az átlag emberek, hogy ő volt a kisöcsi. De én láttam a szememmel a különbséget és emiatt rendkívül büszke voltam magamra. Kissé odébb löktem magam a szekrénytől, és az ujjaim közzé csippentve a cigarettámat a szabad kezemet odanyújtottam egy kézfogásra.
- Hogy van a bátyám? - kérdezte, miközben kölcsönösen megszorongattuk egymás kezét. Felemás színű tekintetemmel Daniel arcát fürkésztem, aztán csak lazán megvontam a vállamat, hogy a cigit a számba dugva mormogjak el valami választ. Szerettem szemtelen lenni, és húzni Elliot-tesó agyát.
- Biztosan unatkozik a férje nélkül - vigyorodtam el nagyon beképzelten. - Egyébként anyával van. Elvitték Benjamin láthatatlan macskáját - már ha megtalálták -, és Cleot a Csini Karom, Csini Bunda - Ettől Boldog a Gazda háziállat kozmetikába - adtam meg neki a normális választ is. Reméltem, hogy Cleot nem festi be pinkbe, de tudtam, hogy de. Be fogja festetni.
- Terveztél valamit a születésnapjára? Mégis csak a harmincötödik…- kérdezte mire hümmögve bólintottam és nézegetni kezdtem anya coltjában a drágább árukat. Anya szépen beosztotta úgy a kis helyet, hogy mindenki megtalálja a pénztárcájához való meglepetést. Mégis a nagyon egyszerű árazású ajándékok is éppen olyan csodálatosak voltak, mint a drágák, de én már megszokásból is a flancos dolgokat néztem. Daniel meg biztos csak valami egyszerű sört akart a kezébe nyomni.
- Anya bultit szervez neki. Valami meglepetés tortáról magyarázott, meg nyuszi alakú lufikról, de a többit nem árulta el, mondván úgyse tudom magamba tartani. Szóval majd gyertek a Fraser odúba. Bár azt hiszem úgyis fogtok kapni személyre szólóan egyedi meghívót. Anya kicsit beleélte magát - magyaráztam, és kivettem egy kristályszív porcelánt. Hmm nem az igazi, nem az igazi
- Hozhatjátok Elliot kdvenc birkáját is. Bár örülnék, ha még élne - jegyeztem meg szemtelenül, miközben felé fordultam. - és neked mik a terveid?

[sell your soul2003. február 25.Aiden]

sell your soul
2003. február 25.
Aiden

Végül is ez a zsúfolt kis hely egészen illet Elliothoz. Tudtam, hogy szereti a csecsebecséket és el tudtam képzelni, amint besétált ide és megpillantott valamit, ami boldoggá teszi. Gyerekként is órákig elvolt anya üvegdíszeinek a bámulásával, vagy a nagyszüleim szőnyegének kacskaringós mintáin húzogatta végig ujját újra és újra. Elliot ilyen volt. Minden apróságot észrevett és olyan szeretettel adózott neki, amilyennel csak lehetett.
Frasert azután pillanttotam meg, hogy lefejeletem valami csicsás csillárfélét. A homlokomot dörzsölgetve követtem a füstszagot és csak megálltam fele szemben. Nem is tudom, még mindig nem kedveltem úgy isten igazából… de a bátyám őt választotta, annak ellenére is, hogy kértem, ne hozza magát újra olyan szörnyű helyzetbe. Tudtam, hogy előbb-utóbb újra sérülni fog… és hogy ennek a kölyöknek a képét kell majd bevernem. Megfogtam hát a kezét, finoman megszorítottam.
- Biztosan unatkozik a férje nélkül - közölte nagy vigyorral a képén, mikor Elliotról érdeklődtem. Csak megköszörültem a torkomat, pontosan tudtam, milyen, amikor együtt vannak… mert mindenki hallja, látja és egyebek. - Egyébként anyával van. Elvitték Benjamin láthatatlan macskáját - már ha megtalálták -, és Cleot a Csini Karom, Csini Bunda - Ettől Boldog a Gazda háziállat kozmetikába.
- Ugye tudod, hogy be fogja festeni Cleot rózsaszínre? - kérdeztem felvont szemöldökkel, majd körbenéztem megint a kis üzletben. Nem terveztem, hogy innen veszek bármit a születésnapra, de a tekintetem megakadt egy aranyszínű nyúlszobron. Az állat néha-néha megvakarta az oldalát, mintha csak valódi nyúl lenne, aki egy mező közepén ücsörög.
- Anya bultit szervez neki. Valami meglepetés tortáról magyarázott, meg nyuszi alakú lufikról, de a többit nem árulta el, mondván úgyse tudom magamba tartani. Szóval majd gyertek a Fraser odúba. Bár azt hiszem úgyis fogtok kapni személyre szólóan egyedi meghívót. Anya kicsit beleélte magát - míg beszélt, odaléptem a szoborhoz és megfogtam. A nyúl hátracsapva a fülét várta, mi lesz a sorsa. Közben biccentettem Aidennek, hogy ott leszünk.
- Hozhatjátok Elliot kdvenc birkáját is. Bár örülnék, ha még élne - folytatta. Fogalmam sem volt persze, hogy melyik Elliot kedvenc birkája, számomra az összes egyforma volt. - és neked mik a terveid?
Vállat vontam. Konkrét tervem nem volt a szokásos vacsorán és sörözésen kívül. Nem ünnepeltük meg a születésnapokat igazán anya halála óta. Csak elvoltunk, ettünk, ittunk és próbáltuk túlélni az űrt, amit a szeretteink elvesztése jelentett még ezeken a napokon is. A halált könnyű elfogadni, ám az erőszakosat nehéz.
- Megsütjük neki a kedvenc szülinapi tortáját. Csokis-kókuszos, anyám állandóan ezzel etette, mikor kicsi volt. Csak a madár alakú marcipán lesz nehéz. Azt anya mágiával csinálta. - Magyaráztam. Ez ugyanis Diana ötlete volt, mikor apám házában pakolásztunk és megtalálta anya régi receptes füzetét. Egy csomó széljegyzet volt minden mellett, hogy Daniel így szereti, Elliot kedvence, Dean morog, ha van benne mazsola és ilyesmik.
- És kap egy kis kézműves sört is. - Folytattam, majd végig simítottam a szakállamon, ismét a szoborra pillantva. Mostanra a nyuszi a tenyerembe gömbölyödött. - A tortánt akkor átvisszük a bulira.

[2003. február 25.outfit >><< moondustKígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben]

2003. február 25.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben

Daniel mindig is úgy méregetett, mintha bármelyik percben megint faképnél hagynám Elliotot. Kiolvastam a szeméből a gyanakvást, és mivel ő is olyan nyitott könyv volt számomra, mint a többi ember, nem is ért ez meglepetésként. Inkább feletébb szórakoztatónak találtam. A jobb kezem mutató és középső ujjai közzé csippentettem hát a szálat, miután kezet fogott velem. Alig vártam, hogy teljenek az évek, és az arcába dörgölhessem azt, hogy nem fogom még egyszer elhagyni ELliotot. Szerettem amikor bebizonyítottam a saját igazamat másoknak, és alig vártam ezt a pillanatot is. Persze nem hibáztattam az érzései miatt, mert valahol mégis jogosak voltak, bár nem is vártam el tőle, hogy megértse azt, amin keresztül mentem egyedül vagy amin ELliottal együtt mentünk át abban az egy évben. Az a történet az a kereszt csak ránk tartozott. És én voltam a legboldogabb, hogy ha nem is sikerült teljesen túllépnünk a múlton, előre haladtunk. Talán ezt is az öcsémnek köszönhetően tanultam meg. Talán apától, de nem kellett mást tenni, csak előre nézni. Zubogó lelkiismeret furdalás és önvádaskodás közben a jövőre kellett koncentrálnom. Ahol már nem csak én és Elliot voltam. Hanem Rosemary is. Furcsa erőt adott ez a gondolat minden nap, amikor alámerültem az alvilágba, hogy tisztán tartsam a trónomat. Hogy onnan védjem a családomat. Biztos voltam benne, hogy Mitch is tudott erről. Ő mindenről tud. Ahogy abban is, hogy megértette a szándékaimat. Az összes rokonom közzül talán ő volt még az aki sokban hasonlított rám.
- Ugye tudod, hogy be fogja festeni Cleot rózsaszínre? - klérdezte Daniel, miközben egy szekrény üvege előtt ácsorogtam, és tökéletesítgettem a hajamat és a ruhám idegesítő gyűrődéseit. Szerettem a rengomhoz megfelelően megjelenni, hogy mindenki tudja ki vagyok. Hogy mindenki tudja, kivel áll szemben ha bárki is csak egy rossz szót mond a Fraserekről. Daniel szavaira csak elhúztam a számat, és bólintottam, hogy tudom.
- Biztos vagyok benne, hogy még a karmai is pinkek lesznek - emeltem égnek a szememet, és tudtam, hogy ki fogok akadni, mert nem tetszettek a rózsaszín állatok, és veszekedni is fogunk. De a békülős szexnél úgyse lehet semmi sem jobb, nem igaz?
Elmondtam neki, hogy anya mivel készült a számára, és őszintén örültem, hogy a világ többi részén leledző Frasert most kivételesen nem hívta össze. Nem mintha nem hiányoztak volna ezek a családi partik. Az öcsémmel ellentétben én mindig is élveztem, és jól szórakoztam rajtuk. De persze én voltam mindenkinek a kedvence, aztán persze a húgunk, de ezt egyáltalán nem bántuk.
- Megsütjük neki a kedvenc szülinapi tortáját. Csokis-kókuszos, anyám állandóan ezzel etette, mikor kicsi volt. Csak a madár alakú marcipán lesz nehéz. Azt anya mágiával csinálta. És kap egy kis kézműves sört is.  A tortánt akkor átvisszük a bulira.- erre elégedetten bólintottam, mintha csak jóváhagytam volna a dolgot.
- Elliot biztos teljesen meg lesz hatva és bőgni fog - jegyeztem meg, majd a kellemes illatű boltban Daniel kiszúrt egy üveg nyulat és kezébe vette. Már ránézésre is Elliotos volt.
- Ó, milyen jó ízlése van valakinek - vigyorodtam el közben, Danielre pillantva.  - Csak nem találtál mégis neki valami ajándékot? - vontam fel a szemöldökömet, miközben én éppen egy nyuszi mintás, porcelán kávéfőzőt vettem le  apolcról. Hófehér volt, ahogy a rá festett nyuszik is, akik vígan ugráltak körbe a kávéfőzőn.

[sell your soul2003. február 25.Aiden]

sell your soul
2003. február 25.
Aiden

Kicsit furcsán éreztem magamat kettesben Fraserrel. Sosem tudtam mit kezdeni a helyzettel, főleg azért, mert mindig az volt előttem, ahogy tavaly januárban hangosan zokogott Elliot Cukormáz konyhájában. Megmondtam neki, hogy nem kéne ilyen furcsa kapcsolatokba beleugrálnia. Egyedül kellett volna beilleszkednie az új életbe, amire hazajött. Tudom, hogy már lassan öt éve ért haza, de Forest mellett és most Fraser mellett sem tudott úgy belekerülni a családba, ahogyan kellett volna.
Dianának sokszor meséltem el, mennyire aggódtam a bátyám miatt, aki újra és újra összetört szívvel omlott a karjaimba. Azt mondta, nem kéne beleszólnom és támogassam, mert most nagyon boldog… mégsem tudtam őszintén örülni ennek az egésznek.
– Biztos vagyok benne, hogy még a karmai is pinkek lesznek – vágta rá Fraser. Hát igen, a bátyámat kiismerte. Valami minél groteszkebb, minél csicsásabb, neki annál jobban tetszett. Nem véletlenül öltöztette balerinának a sharpeiüket. Bájos kutya volt persze és olyan peckesen járt azokban a szerelésekben is… de azért Fraser kicsit visszafoghatta volna.
– Túl sokat engedsz neki. – vigyorodtam el egy pillanatra, aztán a csillogó nyuszis szoborral kezdtem el foglalkozni. Tökéltesen Elliotos volt, megérdemelte volna, hogy megvegyem neki… de azért a sört is meg fogja kapni.
– Elliot biztos teljesen meg lesz hatva és bőgni fog.
Csak bólintottam.
– Megérdemli, hogy meghatódjon. Évek óta nem ünnepeltük meg… – magyaráztam kissé keserűen. Tudtam, hogy valahol az én hibám is volt, hogy mióta visszatért nem igazán volt alkalmunk megünnepelni őt. Nem azért, mert nem volt szoros a kapcsolatunk, egyszerűen csak vagy Nat Foresttel volt, eléggé elzárkózva vagy elutazott… vagy éppen túl szomorú volt tortát enni. Nem is értettem az előző házasságát, hogy a nagyobb összezördüléseket miért mindig március harmadik napjára időzítették.
– Tudom, hogy nem lehet bepótolni az elmúlt éveket… de szeretném, hogy Elliot boldog legyen a családjával. Nem csak velünk, hanem most már veletek is. – Kicsit halkabban folytattam, bár nem terveztem éppen Fraserrel megosztani a legmélyebb gondolataimat. Egyszerűen csak tudatni akartam vele, hogy én sem vagyok makulátlan… ahogyan ő sem az. Lehet, hogy nem kedvelem és megölném, ha bántaná Elliotot, de megértem, hogy hibázott vele kapcsolatban. Mindenkivel megtörténhet. Egyszerűen csak nem szerettem volna, hogy negyedévente szakítsanak, mint annak idején Nat Foresttel.
–  Ó, milyen jó ízlése van valakinek – mondta, ahogy közelebb toltam hozzá beszéd közben a kis szobrocskát. – Csak nem találtál mégis neki valami ajándékot?
Végig simítottam a tenyerembe gömbölyödött nyuszi szobron.
– Szerinted anyukád be tudja őt csomagolni egy aranyos kis fészek alakú csomagolásba? – kérdeztem. Addigra a nyuszi már egészen elbóbiskolt a tenyerem melegébe. Túl bájos volt, hogy itt hagyjam.
– Illik Elliothoz. – Tettem hozzá és megint elmosolyodtam, ahogy a szobor megnyugodott és mostanra egészen dísztárgyjelleget öltött. – Te mit találtál? – kérdeztem és a tekintetét követve egy nyúlmintás kávéfőzőre. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel. Meglehet, én is azért választottam ezt a szobrot, mert már annyiszor hallottam, hogyan becézgeti Aiden a bátyámat.
– Amber szerint jó ember vagy. – Jegyzetem meg, ahogy az ajándékkal foglalkoztam. – Ő csak egy kislány, de nem fél tőled. Ez pedig nagyszó.

[2003. február 25.outfit >><< moondustKígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben]

2003. február 25.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben

– Túl sokat engedsz neki - vigyorodott el egy pillanatra a bozontos szakálla mögül Daniel, mire csak hümmögve felvontam a szemöldököm, mintha meglepődtem volna rajta, hogy ilyenre is képes. Lustán félrebillentettem a fejemet miközben már készülte is a válasszal, miközben lassan megtöltötte az egész lényemet a cigeratta szennyező füstje. Igazából rituális szintre lépett számomra a dohányzás, mintha ez tartotta volna egybe az én fekete gépezetemet. Szinte nem is tartottam valószínűnek, hogy leszokjak róla, maximum a gyerekem közelében és a szobájában nem gyújtottam volna rá. Kötődtem a mozdulatokhoz, a karcos lélegzetvételekhez és a füsthöz, meg apám régi öngyújtójához is. Drámaian széttártam hát a kezeim, miközben a kutató és a középső ujjaim közzé csippentettem a számban lógó cigarettát, hogy aztán színpadiasan széttárjam a kezemet.
- Ugyan már, Big Red, ez is csak művészet, én meg nem állok az útjába - vigyorodtam el, de persze úgyis előre tudtam, hogy a látványra nem lehetek eléggé felkészült és úgyis össze fogok vele veszni miatta. Ha kutya lennék, nem akarnék fullosan pinkben lenni.
Lassan persze rátértünk anyám meglepetés partijára és arra, hogy mennyire nem volt megünnepelve Elliot születésnapja. Igazából arra se emlékszem, hogy a miénk Benjaminnal mikor volt normálisan megünnepelve. Talán még évekkel ezelőtt, amikor nem gyűlöltük egymást és felköszöntöttük a másikat az iskolában. Anyáék mindig küldtek nekünk ajádndékot, a húgunk pedig rajzolt.AZtán vége lett ezeknek az időknek és lefogllat minket a másik utálata. Belegondolva anyámnak és az öcsémnek is borzalmasak lehettek azok a szülinapok. Mindegyik. Ketten egyedül, elképzelni őket a ház néma fekete csöndjében, ahol ülnek egymással szemben csöndben. Ez a kép kibaszottul fájt. De ha a múltat ne is lehetett jobbá tenni, a jelenünket már formálhattuk. És így lesz Elliotnak is normális születésnapja.
– Megérdemli, hogy meghatódjon. Évek óta nem ünnepeltük meg…  - Erre csak hümmögtem egyet, hogy tekintetem közben körbesétáljon a polcokon, amiken anyám ízlésesen megvásárolt és összerendelt csecsebecséit lehetett látni. Örültem, hogy belevágott, mindig is volt érzéke a szép dolgokhoz és az üzlethez is. Hope volt, a sivatag közepén is képes lett volna egy oázist teremteni.
Tudom, hogy nem lehet bepótolni az elmúlt éveket… de szeretném, hogy Elliot boldog legyen a családjával. Nem csak velünk, hanem most már veletek is - dünnyögte Daniel, aztán persze egy csapásra megint elzárkózott. Nem mintha előlem bárki is elzárkózhatott volna. Ráemeltem felemás színű tekintetemet, és úgy fürkésztem a dohányilat hamus füstje mögül, miközben talpunk alatt megreccsent néha a parketta. Ujjaim között megforgattam lusta mozdulattal a szálat, miközben sóhajtottam egyet.
- Megható gondolatok ezek tőled - vigyorodtam el haloványan, miköznem mind a ketten tanulmányozni kezdtük a talált ajándékokat. Nem volt rossz az a nyuszi, amit talált, de azért a sajátoméra is büszke voltam. Anya tuti Elliot miatt tárazott be egy halom nyulas dologgal. De láttam, hogy voltak odébb üvegbe zárt hajómakettek, kagylók, és minden, ami a vízhez vagy a tengerhez köthető. MIntha  ahúgom és apa bármikor besétálhatott volna. Mindegyikünknek kell valami, amivel tovább tudtunk lépni.
– Szerinted anyukád be tudja őt csomagolni egy aranyos kis fészek alakú csomagolásba? - a kérdésére csak bólintottam. Anya profin csomagolt. Hiába, azért a stílusomat és a szépérzékemet tőle örököltem. A Hope-ok mániája volt a stílus és a szépség, na meg a tökéletesség is. Ha nem is voltunk minden felmenőikre büszkék, az örökségük egészen jól jött. Csak kár, hogy az öcsém ezekhez túl Fraser volt. Megmutattam neki az én ajándékomat is. Ahogy megnézte magának Daniel, és felröhögött én is elvigyorodtam egy pillanatra, Ilyenkor egy kicist olyan volt, mint Elliot, és egy Dean mosolygósabb kiadása.
- Hagyjuk itt anyának becsomagolni őket, úgyis itt van minden cucca. Elliot meg úgysem fog addig idejönni - mondtam és a pult mögötti polcra tettem az ajándékot.
– Amber szerint jó ember vagy. Ő csak egy kislány, de nem fél tőled. Ez pedig nagyszó. - Egy pillanatra nem is tudtam igazán, hogy mit mondjak. Nem szoktam hozzá az ilyen lelkis dolgokhoz, abba Benjamin volt a jobb, mert hát ő belőle állandóan dőlt a szó. Nekitámaszkodtam a pultnak, és újra sóhajtottam egyet.
- Amber rettentően bájos kislány. Jól ki fognak jönni Rosemaryvel - mosolyodtam el egy pillanatra. Bár a húgom is ismerhette volna. Szinte biztos voltam benne, hogy állandóan hordta volna neki a csinos ruhákat és fonogatta volna Amber vörös tincseit. - De ezt valahogy az apámtól örököltem - vontam meg a vállamat. Legalább egy valami jót is hordoztam magamban, ha már minden más így félre ment bennem.
- Készen vagyunk, vagy tervezel még menni valahová? - kérdeztem inkább, mielőtt belőlem is lelkis Benjamin lett volna.

[sell your soul2003. február 25.Aiden]

sell your soul
2003. február 25.
Aiden

Csendesen pillantottam Fraserre, ahogy színpadias mozdulattal széttárta a karjait. A korábbi szigorhoz képest határozottan engedékeny lett Elliottal. Tudtam, milyen a bátyám, ha túl sokat engedett az ember a gyeplőn gyerekesen előre rohant és hülyébbnél hülyébb helyzetekre keveredett. Forest túl szigorú volt, aztán valahogy ez az egész átvándorolt Fraserre, aki egy dacos gyerek és egy komor apuka keveréke volt… aztán szakítottak, újra összejöttek, a srác meg átment ebbe a hedonista, “azt csináljon, amit akar” hozzáállásra.
- Ugyan már, Big Red, ez is csak művészet, én meg nem állok az útjába - felelte. De valahogy az arckifejezéséből sejtettem, hogyha valóban egy rózsaszín kutyát kap vissza, hát talán kiáll magáért.
- Fogni kell a gyeplő, nem túl lazán és nem túl szorosan. - Csendesen beszéltem, ahogy a szemébe néztem, majd folytattam az ajándékokkal való foglalkozást. Az a kis nyúl annyira illet Elliothoz, mintha csak az ő tükörképét láttam volna benne tükröződni. Talán csak az új beceneve tette ezt, megült a gondolataim mélyén és határozottan egy kis nyuszi képével kötöttem össze a bátyámat.
Meglehet, hogy nem kellett volna Aidennel közölni, hogy most már ők is a család része. Valahogy a reakciója túlságosan gyerekes és színpadias volt, mintha vele nem lehetne komolyan beszélni… nem értettem Elliot, mit lát benne. Sosem fogom megérteni… bár azt a Miltont sem értettem soha. Az is a szöges ellentéte volt Frasernek, komoly, hideg, erőszakos. Nem sokat találkoztam vele, de amit igen az kellően szörnyű volt.
- Hagyjuk itt anyának becsomagolni őket, úgyis itt van minden cucca. Elliot meg úgysem fog addig idejönni - Egyszerűbb volt témát váltani az ajándékokra, mielőtt még összevesztem volna vele komolyabban. Megköszörültem hát a torkomat és besétáltam utána a pult mögé, hogy betegyük oda a választott tárgyakat.
A csevegést igyekeztem szinten tartani. Amber, jó téma… Fraser bírja a kölyköket látszólag és képes velük normálisabban viselkedni, mint velünk felnőttekkel. Persze elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb konfrontálódjunk és az orra alá dörgöljem, milyen szörnyen idegesítő. Nem tudtam sokáig finomkodni, még Elliot kedvéért sem.
-  Amber rettentően bájos kislány. Jól ki fognak jönni Rosemaryvel- mondta. Igen, annak én is örültem volna, ha sikerült Elliottal, apámmal, a szeretteinkkel egyetlen közösségé kovácsolódni. Korábban a bátyám köré falat vont a házassága és nem tudtunk vele túl sokszor találkozni. Néha-néha persze meghívtak Ada születésnapjára, vagy átruccantak apámhoz egyszer-kétszer ebédelni. De nem volt igazán nagy családi összkép. Szószerint beleerőszakolta a bátyámat a csillogó életmódjába, amibe mi nem illettünk, csak akkor, ha valami gondjuk volt: betegség, féltékenység, vita.
- Remélem jó barátnők lesznek. - Bólintottam és végig simítottam megint a szalállamon, figyelve, ahogy Fraser nekitámaszkodik a pultnak.
- Készen vagyunk, vagy tervezel még menni valahová? - kérdezte.
Csak biccentettem egyet. Ideje volt elbeszélgetni Fraserrel, komolyan… a házasságukról, a kapcsolatukról, a terveikről. Nem bújhatott állandóan a gyerekes gúnya mögé. Én a férfit kerestem benne, akit Elliot bizonyára meglátott, ha ennyire szerelmes belé.
- Elviszlek egy helyre, ahol minőségi, kézműves sörök vannak. Azok még neked is ízlenének… és megvesszük Elliot ajándékának második felét. - Mondtam, majd Fraser vállára tettem a kezét, hogy hoppanáljak a Dühös Kobold nevű pubba, ami Észak-Írországban egy völgyben, az erdő lábánál feküdt. Egykor varázslóknak fenntartott fogadóként üzemelt, manapság már viszont minőségi italokkal foglalkoznak.
- Na gyere… - morogtam és intettem, hogy kövessen. Odabent nem sok üres asztal volt, mégis odahuppantam a kandalló előtti kétszemélyes asztalhoz. A lábait egy hordó helyettesítette, a tetején kerek falap volt. A székek pedig kicsit magasabbak voltak, mintha az ember pulthoz ülne le.
- Mind az öt sörből kérnénk kóstolót. - intettem oda a pincérnek, aki nagyon bólogatva elsietett a pulthoz. - Szóval Fraser. Mesélj, hogy éltek Elliottal.

[2003. február 25.outfit >><< moondustKígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben]

2003. február 25.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben

Jó soprt volt húzni Daniel agyát. Főleg mert amúgy sem kedvelt így pedig még inkább élvezetes volt az idegein táncolni közben. Tudtam, hogy idegesítettem, így kicist sem fogtam magam vissza az egómból sem és a stílusomból se. Persze teljesen más volt egy halom dologban, mint ELliot, valahogy az ember első ránézésre azt tippelte volna meg, hogy ő az idősebb és nem Elliot.
- Fogni kell a gyeplő, nem túl lazán és nem túl szorosan. - jegyezte meg Daniel nagy bölcsen én meg felhorkantottam, miközben lusta mozdulatokkal tettem vissza a szám sarkába a cigarettát, miközben félrebiccentett fejjel fürkésztem Daniel vörös alakját, majd szemtelen vigyorra húztam a számat.
- Nahát, Daniel, nem is sejtettem, hogy te ilyen nagy rajongója vagy a köteleknek - jegyeztem meg pimaszul, miközben nagyon elégedetten néztem magam elé. Persze, sosem voltam olyan, mint Benjamin, de mind a ketten tudtunk néha egy kicsit túlságosan is pofátlanok lenni. Ő a zajongásával és a forrófejűségével én pedig a szavaimmal. Meglepő, hogy csak mostanában kezdtünk rájönni arra, mennyire is hasonlóak voltunk bizonyos dolgokban. Szerencsére még a veszekedésünk előtt másik témára kanyarodtunk, de hát nekem általában ilyen pokoli szerencsém volt, hogy mindig megúsztam az ilyen eseteket. Benjamin már biztosan rég verekedne. Persze láttam rajta, hogy eléggé felidegesítettem így is, és őszintén nagyon jól szórakoztam rajta.
- Remélem jó barátnők lesznek - tette hozzá bólogatva én meg biccentettem hozzá.
- Ha az én tökéletes modoromat örökli, biztosan - jegyeztem meg egoistán. - Remélem nem fog az öcsémre hasonlítani - jegyeztem meg a szememet forgatva, mert valahogy... Az ciki lett volna ha pont rá hasonlítana, az én tökéletes és remek természetem helyett. Persze belül tudtam, hogy nem számított semmi, és örültem annak is, hogy még a bennünk tekergő fekete kígyó előtt sikerült Rosemary. Így ő hibátlanul és egészségesen születhetett meg, tiszta lappal, fekete foltok és átoklenyomatok helyett. Már most azt kívántam neki is, hogy legyen az én életemnél szebb és boldogabb élete.
Végül sikerült letudnunk az ajándékokat így Daniel felé fordulva vártam a válaszát. Tudtam, hogy nem elégszik meg ennyivel, és rá volt írva az arcára, hogy tervezett valamit. Ebben a tekintetben olyan volt mint Elliot. Az érzéseik az arcukra voltak írva, ellenben az enyémek... Szinte csak az anyám az öcsém és Elliot tudott azok nélkül olvasni bennem. És ennyi ember elég is volt, hogy ismerjék a gondolataimat. Belegondolva valahogy most már inkább esett jól, hogy így is ismertek. Nem éreztem magam úgy, mint akit senki se képes megérteni. Azok a gondolatok csak ostoba kamaszkori képzelgések voltak, és ma már tudtam, hogy talán a legjobban az apánk látott belém. Néha elgondolkodtam azon, mit is látott bennem aznap... De túl fájdamas volt az emlék, így nem néztem tovább. Főleg mert Daniel hangja zökkentett ki.
Elviszlek egy helyre, ahol minőségi, kézműves sörök vannak. Azok még neked is ízlenének… és megvesszük Elliot ajándékának második felét - és mielőtt bár bármit is reagálhattam volna elhoppanált velem valami írországbeli vadregényes táj közepébe, ami túlságosan is közel volt a természethez. Egy kicsit elfintorodtam, ahogy az erdő felé néztem. Messziről szép volt, örültem, hogy a Dühös Kobold nevű fogadószerűség nem a közepében volt, mint valami elcseszett mesében.
- Ó? - néztem körbe, miközben elnyomtam a csikket és zsebre vágtam a kezemet, miközben a bejárat előtt ácsorogtunk. - Le akarsz itatni, hm? - kérdeztem, majd megindultunk befelé, majd egy üres asztal elé kerülve Daniel máris rendel vagy öt féle sört.
- Tényleg le akarsz itatni - sóhajtottam - Le kell, hogy lombozzalak én kifejezetten boros vagyok - húztam ki magam, de ez senkit se zavart, így borús tekintettel bámultam hol az öt korsó sörre, hol Danielre. Elliot igazán megnevelhette volna. Nem mintha nekem sikerült volna Benjamint, de na.
- Szóval Fraser. Mesélj, hogy éltek Elliottal - jelentette ki, mintha valami felszólítás lett volna, nem is kérdés. Felhorkantottam, miközben megmarkoltam az egyik sört. Utáltam a söröket, de veszíteni még jobban gyűlöltem, így belekortyoltam.
- Az életemet tettem volna rá, hogy ezt akarod kérdezni. Egy kicsit palástold jobban a gondolataid - jegyeztem meg két korty közben, majd amikor már nem égetett annyira ez a keserű, cseppet sem kellemes habos valami, újra megszólaltam.
- Minden nap szexelünk, szóval nem vagyunk válságban. DE ez így unalmas lesz. Big Red. Egy kérdés egy válasz egy sör. Akkor talán én se leszek szűkszavú  - fektettem le a szabályaimat. Nem járja, hogy csak én rúgjak be.- Szóval mi bajod velem? - kérdeztem én is, és  akorsóval a kezemben rábámultam.. Nem mintha nem tudtam volna. De azt akartam, hogy kimondja és hogy nyílt lapokkal játszunk. Úgy még izgalmas is lehet.

[sell your soul2003. február 25.Aiden]

sell your soul
2003. február 25.
Aiden

– Le akarsz itatni, hm? – kérdezte Fraser, ahogy beléptünk a semmi közepén álló kocsmába. Hát igen, nem éppen ez volt a legközpontibb helyen lévő építmény, mégis rengetegen voltak. A Dühös Kobold annyira népszerű volt, hogy az ír varázslólapokban is megfordult már a neve. Hagyományos söröket készítettek, amik inkább tűntek olyan krémesnek, semmint durvának és szénsavasnak. A boltban kapható termékekkel köszönőviszonyban sem voltak ezek az italok.
– Akkor lángnyelveznénk. – Egyszerűen válaszoltam, ahogy leültünk az egyik üres asztalhoz. A kandalló kellően közel volt, hogy a melegségét az arcunkon érezzük. Jól is esett a szeles februári időjárást követően. Így megrendeltem magunknak az öt mintasört, hogy a legjobbat válasszuk ki Elliotnak.
– Tényleg le akarsz itatni – sóhajtotta Fraser. – Le kell, hogy lombozzalak én kifejezetten boros vagyok. – Tette hozzá a tényt, amit amúgy tudtam, csak nem érdekelt. Nem azért jöttünk ide, hogy az ő kénye-kedvének tegyünk eleget. Ez nem róla szólt, hanem a bátyámról.
– Nem izgat. – Közöltem higgadtan. A sörök éppen ekkor érkeztek meg. Volt közöttük egészen barna, már-már fekete, sötétebb barna, szinte borostyán színű, kissé vöröses és egészen világos is. Mindegyik különleges volt egytől egyig. Ilyen ital mellett pedig csevegni kellett… kellett volna, ha Fraser nem igazán volt hajlandó komolyan venni, akkor is.
– Az életemet tettem volna rá, hogy ezt akarod kérdezni. Egy kicsit palástold jobban a gondolataid.
– Semmi okom palástolni a gondolataimat. Veled ellentétben Fraser, én nyílt napokkal játszom és nem kell szerepeket felvennem, hogy erősnek higgyenek. – Közöltem dacos komorsággal. Sosem voltam olyan, mint ő. Nem lapultam meg a fűben, nem rejtettem el a valódi énemet. Mindig is az a típus voltam, aki kimondta az első gondolatát, a megérzéseit és büszkén felvállalta azt. Semmi titkolni valóm nem volt. Talán hasonlítottam ilyen téren egy egészen kicsit Elliotra, de valahogy belőlem hiányzott mégis az, ami neki nagyon is a lényege volt.
– Minden nap szexelünk, szóval nem vagyunk válságban. DE ez így unalmas lesz. Big Red. Egy kérdés egy válasz egy sör. Akkor talán én se leszek szűkszavú – fektette le a szabályait. – Szóval mi bajod velem?
Vállat vontam és hátra dőltem a székbe. A kezembe vettem a sört és belekortyoltam, mielőtt még válaszoltam volna: – Az, hogy maszkok mögé bújsz és ahelyett, hogy valamire komolyan válaszolnál, megmutatva, ki vagy, arról beszélsz nekem, hogy hányszor kapod meg a bátyámat. Nem érdekel a szexuális életetek. Az érdekelt, hogy hogyan éltek. Az érzéseid. Felőlem előadhatod a kemény gyereket, de ez hosszútávon nem fogja a javadat szolgálni. Ha magaddal nem mersz szembe nézni és felvállalni azt, aki vagy, hogy akarsz bárhol is érvényesülni? – Fakadtam ki. Ezúttal nem fogtam vissza a gondolataimat, hagytam, hogy szavak formájában, mint egy nyamvadt vízesés, kiszökjenek belőlem. Még csak zavarba sem jöttem tőle. Belekortyoltam a sörömbe újra. – Ezt persze nem nekem kell megválaszolnod, hanem magadnak. De ha már kérdések, akkor én jövök.
Böktem a kezemmel a söre felé.
– És most nem kérem a ferdítést, meg az erőltetett humorizálást. Beszélj normálisan! – Folytattam és megköszörültem a torkomat. – Miért viselkedsz úgy, mint egy éretlen kamasz, akárhányszor komoly téma kerül szóba?

[2003. február 25.outfit >><< moondustKígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben]

2003. február 25.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben

– Akkor lángnyelveznénk - jegyezte meg Daniel, mire pillantottam rá egy na perzse nézéssel. kevesen tudták, hogy nem bírtam az alkoholt előtört belőlem az érzékeny énem, de nem volt nagyon sok kedvem így kivetkőzni pont Daniel előtt. Keménynek és tökéletesnek kellett mutatkoznom neki, hogy azt higyje igen is én vagyok az úr a háznál. Nem mintha nem így lett volna, de elég volt az a pár ember aki tudott az én többi oldalamról is, mélyen a maszkom alatt. Ide nagyjából az öcsém, Elliot az anyám és talán Sean tartozott, akivel Elliot állandóan heccelt és szerencsétlen farkasfiún csapódott mindig a haragom. Azt hiszem nem kéne többet szórakoznom a fizetésével, mert a végén az egyetlen megbízható régész-szerűm fogja magát és lelép mellőlem. Szóval büszke tartással mentem be a kocsmába, hogy aztán nagyokat pislogva, kifejezéstelen tekintettel nézzem az elénk került rahedli korsóra és a benne lévő aranyszínű folyadékra, amit mindig is utáltam. Ha hányni fogok, legalább Danielre fog menni, ez egy kicsit gyerekes kárörvendezéssel töltött el.
Szóval utáltam a sört, a vajsörtől kezdve az ízesítettig mindet, egytől egyig. Ebben anyámra ütöttem, bár a kifinomult ízlés miatt neki igazán hálát adhattam mindig is, hiszen miatta nem néztem ki úgy sosem, mint egy eltévedt favágó, vagy egy sárvérű trampli, aki most szabadult a legolcsóbb túrkálóból. Szerettem a borok fanyar, élettől duzzadó ízét, sokkal elegánsabb is volt talpas pohárból kortyolgatni, szagolgatni az erős, kellemes aromát, mint vadállat módjára kancsónagyságú korsókból azt a habos szarságot vedelni, egy kocsmába, hogy aztán mindenki összeverekedjen. Belegondolva, ez a mód sokkal jobban illett az öcsémhez, és azt hiszem apa is inkább az erős, fanyar barna söröket kedvelte.
- Semmi okom palástolni a gondolataimat. Veled ellentétben Fraser, én nyílt napokkal játszom és nem kell szerepeket felvennem, hogy erősnek higgyenek - közölte velem Daniel hűvösen mire csak felvontam a szemöldökömet és tettetett ijdeséggel a szívemhez kaptam. Drámai voltam, de a Fraserek már csak ilyenek voltak. A pillanat hevében hajlamosak vagyunk dramatizálni. Szakmai ártalom.
- Ez most olyan fenyegetően hangzott, mint amikor az öcsém jelenti ki. Meglepően hasonlítotok. Kezdem fenyegetve érzeni magam - mondtam túljátszva magam, mintha csak meg lettem volna ijedve. Nem rémített meg sem a szakállas arca, sem pedig a nagy termete. lehetett fizikálisan erősebb, de nálam volt az ész és a józanság hatalma, így hát mindig is nyertes helyzetben voltam. Szemtelenül elmosolyodtam, miközben a korsóért nyúltam, miközben közöltem a jelenlegi helyzetünket ELliottal. Kicsit se mondtam úgy szándékosul, mintha csak a szex lett volna a célom ebben a házasságban, de talán ő pont ezt hihette, ami eléggé szórakoztatott. Mindig is szórakoztatott, ahogy az előítéletes emberek gondoltak a köztünk lévő kapcsolatra. Szavakkal sem lehetett kifejezni, mit éreztem iránta. Talán a Holdfény szonáta és a Für Elise csodálatosan lüktető elegye lenne. Egyszerűen csak élveztem, hogy nem tudták, amit mi ketten tudtunk. De persze csak a hecc kedvéért megkérdeztem mi cseszte a csőrét velem kapcsolatban. Nem mintha nem sejtettem volna. Elhagytam Elliotot, ő meg valószínűleg a lehető legjobban összetört, és biztos voltam benne, hogy ezt elviselhetetlenül rossz volt neki nézni, ahogy a bátyja szenvedett. És aztán újra itt voltam, együtt voltunk a férjem lett, mintha mi se történt volna. De annyi változott, hogy Feryll nem lopakodott mögöttem. És a fekete víz csendesen pihent bennem, hullámok és árnyak nélkül.
- Az, hogy maszkok mögé bújsz és ahelyett, hogy valamire komolyan válaszolnál, megmutatva, ki vagy, arról beszélsz nekem, hogy hányszor kapod meg a bátyámat. Nem érdekel a szexuális életetek. Az érdekelt, hogy hogyan éltek. Az érzéseid. Felőlem előadhatod a kemény gyereket, de ez hosszútávon nem fogja a javadat szolgálni. Ha magaddal nem mersz szembe nézni és felvállalni azt, aki vagy, hogy akarsz bárhol is érvényesülni? - erre elismerően bólintottam, és hátradőlve előkaptam egy szál cigit, hogy az ujjaimat végigfuttatva apám öreg öngyújtóján tüzet csiholjak. A cigi lustán kapaszkodott meg a szám sarkában, miközben kifújtam a füstöt.
- Ó, au - sóhajtottam, és a szokásos arcommal néztem őt. Nem akadtam ki rá, mégis honnan tudhatta, hányszor nézem magam a tükörben, Egy gyilkos tekintete nézett vissza rám, ami keveredett Benjamin bánatos tekintetével, miközben a háttérben szellemként ott állt a húgom és az apám. Hol volt, amikor éjjeleken át zokogtam a saját szennyemtől, és hol volt, amikor úgy éreztem, feryll maga támadt fel, amikor a lányával találkoztam. Megjártam a magam poklát és senkit se hibáztattam, ha nem látták ezt rajtam.
- Ki kell, hogy ábrándítsalak, de azok előtt felvállaltam magam, akik számítanak az életeben. Az öcsém előtt felesleges játszanom magam, hiszen szinte egy lelkünk van. Jó, ez túlzás, az övé sokkal tisztább. Az anyám régen elvakultan kergette a tökéletes fia képét, de most már meglátta, hogy milyen is vagyok igazából. Elliot meg mindenről tud. Tudja a bűnömet, és tudja, mit érzek iránta igazából - nagyot sóhajtottam, miközben visszadugtam a cigit a számba, és a kezembe fogtam egy újabb korsót.
- Naiv vagy, mint az öcsém, de ez nem baj. A világ egy kibaszott nagy sakktábla, ami mellett tökéletesen kell játszani. És én mindent eljátszom, cserébe azért, hogy akik ehhez túl gyengék, ne dögöljenek bele a játszmákba. Kielégítő a válasz, sógor? - kérdeztem, miközben elégedetten hátra dőltem. Kioktattam, mintha csak idősebb lettem volna, de nem érdekelt. Játéktér volt ez az egész kibaszott élet és aki egyszer is elhibázza a lépést megdöglik. Kemény leckét tanultam meg a saját és mások bőrén, és többet nem hagyhattam, hogy ez megtörténjen. Hogy a másik játékos a túl felén a táblának felborítson mindent ami számított valaha is. Egészen büszke voltam magamra aminért így válaszoltam, persze az egoizmusom ami a hangomból sütött biztos idegesíthette. De én túl jó voltam, na.
– És most nem kérem a ferdítést, meg az erőltetett humorizálást. Beszélj normálisan! Miért viselkedsz úgy, mint egy éretlen kamasz, akárhányszor komoly téma kerül szóba? - kérdezte, én meg sértetten felhorkantam. MÉg hogy én éretlen kamasz. Elliot családjában a hülyeség úgy tűnik öröklődött, néha Elliot is eléggé gyerekes volt, de ezt tőle szerettem, másoktól meg a falra másztam. Büszkén kihúztam magam.
- Nem vagyok éretlen kamasz. Komoly témákon már eleget rágtam magam. Nem óhajtok bele menni részletekbe menően, hogy úgy lelkizzek, mint az elkényeztetett aranvérű lányok a teáscsészéjük mögött. A világ gondját nem veszem a vállamra - vontam meg a vállamat majd kortyoltam a sörömből, és a második üres korsót is az asztalra tettem. Megremegett a gyomrom, ahogy végigszaladt a testemben az erős, keserű alkohol.
- Miért tartod kötelességednek ennyire belefolyni a magánéletünkbe? - kérdeztem újra csak szemtelen kis vigyorral a szám sarkában.

[sell your soul2003. február 25.Aiden]

sell your soul
2003. február 25.
Aiden

Nagy mellénnyel volt Fraser… persze nem lepett meg. Elliot az olyan pasasokat kedvelte, akik mások fölé akarnak kerekedni. Talán Aiden nem a vagyonával, de a nagyzolós viselkedésével mindenképpen. Furcsa volt, hogy ehhez az attitűdhöz valami gyerekes bohóckodás is csatlakozik. Ezért szóltam be neki.
-  Ki kell, hogy ábrándítsalak, de azok előtt felvállaltam magam, akik számítanak az életeben. Az öcsém előtt felesleges játszanom magam, hiszen szinte egy lelkünk van. Jó, ez túlzás, az övé sokkal tisztább. Az anyám régen elvakultan kergette a tökéletes fia képét, de most már meglátta, hogy milyen is vagyok igazából. Elliot meg mindenről tud. Tudja a bűnömet, és tudja, mit érzek iránta igazából - Végre őszintén beszélt. Nem úgy ültünk egymással szemben, mint két idegen, hanem sógorokként. Igazi sógorokként, akik tudnak beszélgetni. Ha belátta, ha nem, erre nagyon is szükségünk volt a bátyámért és a közös családunként.
Visszadugta a szájába a cigit, majd az öt minikorsóból a másodikért nyúlt. Az olyan kellemesen barnás volt, de cseppet sem sötét. Én is odakészítettem magamhoz ugyanazt a fajtát. A színe alapján tetszetős volt.
- Naiv vagy, mint az öcsém, de ez nem baj. A világ egy kibaszott nagy sakktábla, ami mellett tökéletesen kell játszani. És én mindent eljátszom, cserébe azért, hogy akik ehhez túl gyengék, ne dögöljenek bele a játszmákba. Kielégítő a válasz, sógor? - kérdezte.
Talán túl indulatosan válaszoltam és majd beárul Elliotnak ezért… de nem érdekelt. Úgy voltam vele, hogy még a bátyám veszekedését is elviselem, ha most ki tudom billenteni kicsit Frasert az általános nyugalmából. Megérdemeltem, hogy megismerjem a másik oldalát is. Túl sokat viseltem el miatta, mikor összetörte Elliot szívét. Ha pedig a szavaim nem elegek, hát akkor a sör megoldja a nyelvét.
- Nem vagyok éretlen kamasz. Komoly témákon már eleget rágtam magam. Nem óhajtok bele menni részletekbe menően, hogy úgy lelkizzek, mint az elkényeztetett aranvérű lányok a teáscsészéjük mögött. A világ gondját nem veszem a vállamra  - Tette le a második korsó sört is az asztalra. Tudtam, hogy ez már sok lesz neki, ha gyenge borokhoz van szokva, meg mindenféle cicomás női italhoz, amit jóízlésű férfiember nem gurítana le a torkán. Persze ő nem olyan helyen nőtt fel, ahol én… mi… és valószínűleg nem is pusztulat kocsmákba járt a barátaival felnőttként, hanem valami finom bárba. De ezt is látnia kellett… hogy egy ilyen hely Elliotnak az otthonnal ér fel.
- Miért tartod kötelességednek ennyire belefolyni a magánéletünkbe? - kérdezte aztán. Éreztem, hogy provokálni akar, de ez a kérdés még kevés volt hozzá, ahhoz sokkal, de sokkal mélyebbre kellett volna ásnia. Nem is sejthette, hogy mennyire a felszínt kapargatja és mennyire visszafordíthatóak ellene a saját szavai.
- Azt mondtad, hogy egy a lelked az öcséddel. Hát én nem így vagyok Elliottal. Nekem őt meg kell védenem. Meg kell védenem, ahogy anyám tette, ez az örökségem, Fraser. - közöltem őszintén és a sörömre pillantottam. - Te voltál az, aki miatt összetört és sírt. Aki miatt összejött azzal az erőszakos aurorral és aki miatt rá sem lehetett ismerni egész tavasszal még 2002-ben. - Magyaráztam és egyenesen a szemébe néztem. - Tudod, milyen érzés, mikor a testvéred mondja a szemedbe, hogy nem akar élni? - kérdeztem keserűen. Aztán lehajtottam az egész söröm tartalmát. Kellemes, kicsit erős íz volt. Talán még sem illet Elliothoz. A krémesebb volt az ő ízlése, így minden reményem a sötétebb árnyalatban pompázó italokban volt.
- Miért hagytad el akkor? - Tettem fel a következő kérdésemet és már kortyoltam is a következő korsó sörbe.

[2003. február 25.outfit >><< moondustKígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben]

2003. február 25.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben

Az alkohol őszintévé tett, ami nem volt a tulajdonságaim között, és mégis amikor ittam annyit tudtam dumálni, mint az öcsém, és ez a tudat fene mód irritált. A saját szabályaim szerint éltem, volt egy meghatározott rendszerem, amihez tartottam magam, és a falakat csak azoknak engedtem le, akiket szívből szerettem. Nem beszéltem, csak ha kellett, nem túloztam el a dolgokat, pontos voltam és lényegre törő, szűkszavú, hiszen csak azt mondtam el másoknak, amiket fontosnak tartottam, hogy tudják. Felesléeges bájcsavegést nem kezdtem és onnan is inkább csak ridegül társalogtam, némi szemtelenséggel együtt, ami valahogy a Fraserek velejárója volt. Benjamin meg csak Benjamin volt, nem kötötte magát szabályok közé, és összevissza beszélt, nem kellett neki ahhoz semennyit se innia.
Utáőltam ezt, de már benne voltam nyakig, és igyekeztem a lehető legelegánsabban és magamhoz méltóan kivágni magam a helyzetből, tehár megomdtam amit hallani akart, úgy ahogy hallani akarta Big Red, és kmégis egy kicsit a kelleténél jobban megeredt a nyelvem, de inkább csak ittam rá egy újabb korsóval, miután a monológom végére értem, és végül is összességében kifejezetten elégedett voltam magammal. Sosem voltam túlzottan őszinte, egy kis hazugság egyre jobban hízott néha, és igazából... Már nem is tudtam volna ezen változtatni.
- Azt mondtad, hogy egy a lelked az öcséddel. Hát én nem így vagyok Elliottal. Nekem őt meg kell védenem. Meg kell védenem, ahogy anyám tette, ez az örökségem, Fraser. - mondta miközben az egyre inkább furcsa színű sört néztem. Sosem értettem, miért itta valaki ezt a pisi színű izét önszántából. Még a színe is undorító volt, ahogy az íze, de ha már inni kezdtem, nem fújhattam visszavonulót. Nem maradhattam szégyenben sem a sógor előtt, de leginkább magam előtt se.
Te voltál az, aki miatt összetört és sírt. Aki miatt összejött azzal az erőszakos aurorral és aki miatt rá sem lehetett ismerni egész tavasszal még 2002-ben. - Erre csak félredöntöttem a fejemet és átható, felemás színű szemeimmel fürkésztem Daniel bozontos arcát. Mondanám, hogy meglep, hogy itt kötöttünk ki,l de úgyis sejtettem, hogy megint ezt a témát fogja meglovagolni, Diana helyett. -  Tudod, milyen érzés, mikor a testvéred mondja a szemedbe, hogy nem akar élni? - kérdezte, mire megvetően felhorkantottam. Úgy éreztem ezzel a parasztos, nem látok tovább a kerítésnél hozzáállásával enyhén megsértett. Elítélt úgy, hogy nem ismert. Nem volt olyan nagyon joga mindent ismerni rólam.
- Ó, szóval innen fújt a szél. Szerintem mindenki közül csak te nem léptél még ezen tovább. Nem érzed, hogy egy kicsit lazítanod kellene, Big Red? - kérdeztem közbe - Egyébként csalódtam benned. Elliot sokkal érettebb ebben a tekintetben, mint te. És elárulok egy nagy titkot: képzeld tudom. Csak én ezt már szavak nélkül is tudom. - vontam meg a vállam a közömbösség fátyla mögé bújva, miközben belül megint csak éreztem a fullasztó szorítást a mellkasomban. Hiszen Benjamin és az anyám üresen csillogó megviselt tekintetével megrázó volt találkozni. MÉg most is észrevettem rajtuk ezt, bedig már mondhatni jól voltak.
- Miért hagytad el akkor? - kérdezte, és én most éreztem azt, hogy ezek a kérdések lassan a tűréshatáromon belülre tódultak. Áthatóan, hosszú ideig fürkésztem a tekintetét, miközben lassan megadtam a választ.
- Mert meg akart ölni a múltam - vontam vállat egy hatásszünet után és borzongva, szinte kicsit se elegánsan megittam a korsó tartalmát, miközben éreztem, hogy lassan kedztem beállni tőle. De mág volt hátra egy vagy kettő kör, amit már csak azért is ki fogok bírni hányás nélkül, hogy győzzek. Még ha minden egyes kis idegsejtemmel is kell ezért harcolnom, le fogom győzni Danielt. Nem is nagyon hagytam neki időt, hogy válaszoljon rá, elnyeltem egy szánalmas böffentést, hogy aztán én kérdezzek újra.
- Mikor fogsz leszállni rólunk, és engeded, hogy úgy éljünk, ahogy nekünk tetszik, fintorgás nélkül? - kérdeztem aztán, erősen koncentrálva arra, hogy józanul artikuláljak.

[sell your soul2003. február 25.Aiden]

sell your soul
2003. február 25.
Aiden

Sötéten bámultam Fraserre a söröm felett. Zsigerből utáltam, mióta rájöttem, mit képes kihozni a bátyámból. Talán őt megvette a szépfiús mosolyával meg a széles vállaival, de nekem nem volt több egy bohócnál... egy veszélyes bohócnál. Tudom, tudom, megígértem Dianának, hogy megpróbálom megismerni őt... és nem leszek vele bunkó... de képtelen voltam legalább nem provokálni egy egész kicsit.
- Ó, szóval innen fújt a szél. Szerintem mindenki közül csak te nem léptél még ezen tovább. Nem érzed, hogy egy kicsit lazítanod kellene, Big Red? - kérdezte aztán. - Egyébként csalódtam benned. Elliot sokkal érettebb ebben a tekintetben, mint te. És elárulok egy nagy titkot: képzeld tudom. Csak én ezt már szavak nélkül is tudom. - Közömbös volt, de a szemében változott valami. Tudtam, hogy most olyan dologra tapintottam, ami neki is rossz. Ezt akartam látni: érezze csak rosszul magát, amiért bántotta a bátyámat.
- Ha öt percig nem lennél nagyképű, talán még kedvelnélek is. - Közöltem egyszerűen. Ritka alkalom volt, hogy nem akartam többet beszélni arról, ami bennem van... de most Fraseren volt a beszéd sora.
- Mert meg akart ölni a múltam- folytatta magyarázatként arra, hogy miért hagyta el Elliotot, ha elvileg szerette és fontos neki.
Magam elé vettem az újabb korsó sörömet. Már csak egy várakozott a kihozott mintákból. Bár kisebb volt, mint a normál méret, azért éreztem, hogy kicsit bizsereg tőlem minden agysejtem. Persze attól távol álltam, hogy szédüljek tőle. Elég sok sört ittam már meg életemben.
- Mikor fogsz leszállni rólunk, és engeded, hogy úgy éljünk, ahogy nekünk tetszik, fintorgás nélkül? - kérdezte szinte azonnal, túl gyorsan gyűrve le azt a sört, ami nála volt.
Elhúztam a számat. Nem vigyorra, hanem tényleg egy fintorra. Csak megráztam a fejemet... eddig is hagytam, hogy azt csináljanak, amit akarnak, egyszerűen csak kellett egy biztosíték, hogy Fraser nem tesz többet kárt benne. Erre egy esküvő édeskevés volt. Forest is bántotta, pedig megházasodtak.
- Eddig is engedtem. Nem mentem oda és nyomtam az arcodba, hogy hagyd békén. - Válaszoltam és az ujjaimmal a sörös korsón doboltam. A következő adag már elég kellett, hogy legyen ahhoz, hogy Fraser legőszintébb változatát lássam. - Csak tudni akartam, bízhatok-e benned. És most látom, hogy megviselt, hogy elhagytad régen.
Vállat vontam, majd lehúztam egy könnyed mozdulattal az utolsó előtti sörömet.
- Mondd el, mit szeretsz benne! - Közöltem és letöröltem a habot az ajkaim fölül, mert az megült bizony a bajszomon. Hangos csuklás is követte, jelezve, hogy leért az ital oda, ahova le kellett neki.

[2003. február 25.outfit >><< moondustKígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben]

2003. február 25.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben

Eléksztően szórakoztató volt Daniel gyűlöletét érezni magamon, mert végül is jogosa volt, de mégsem. Inkább volt ez az egész olyan bájos és nevettséges, ahogy nagyon komolyan próbálta előadni magát, de engem nem riasztott el, és meg sem ijesztett. Nem tudta azt, amit mi tudtunk, és ezt úgysem vehette el tőlünk senki sem. Tudtam, hogy direkt akart felpiszkálni, hogy kibukjon belőlem valami olyan, amit hallani akar, de ehhez még részegen is túl büszke voltam. Nem simert, nem ismerte a múltamat, és igazából azt se tudtam, hogy tudja-e mit tettem a családommal. Persze kétlem, hogy elliot bárkinek is elmondta volna, és mellesleg biztos voltam benne, hogy akkor még inkább ellenem akarta fújni a passzát szelet.
Ahogy beszélgettünk, láttam én is az íriszeiben a villanást. felismertem én, láttam már elég halálfalót, még ha nem is tartozott soha közzéjük. Az emberi szem változik, máshogy csillog , akármit is érez benne örvénylik én pedig észrevettem, ahogy elégedetten csillog. Mert tudta, hogy valami fájt. gyűlöltem ezt, és igyekeztem megőrizni a szemem és az arcom ridegségét. Neki aztán nem akartam tényleg leengedni a falaim, hiába volt ELliot öccse, már így is elég szívességet tettem neki ezért, hogy hagytam hadd provokáljon. Utáltam az olyan embereket akik azt hitték mindent tudtak, de csak az orrukig láttak.
- Ha öt percig nem lennél nagyképű, talán még kedvelnélek is - jegyezte meg én pedig felhorkantottam, ahogy az ajkaim közzé emeltem a sört és kiittam az utolsó kotyot is. A gyomrom beleremegett, de kitartottam. Majd otthon hagyom magam szétcsúszni. A falak mögött, ahova csak ELliot és az öcsém láthatott be.
- Milyen kár. Sajnos így születtem - vetettem felé egy szemtelen vigyort. Tudtam, hogy Danielék egyszerű emberek voltak, egyszerű és fájdalmas élettel, és hogy ez még jobban csak felpiszkálta. De kinek nincs ezen a helyen fájdalmas élete? Akinek nem volt az nem is élt igazán.
- Eddig is engedtem. Nem mentem oda és nyomtam az arcodba, hogy hagyd békén - erre horkantottam és csak szenvedtem a keserű és gusztustalan ízű sörrel, de nem voltam ahhoz gyáva, hogy ne folytassam. Gyűlöltem veszteni, és gyűlöltem ilyen helyzetekből visszavonulni, ami az én büszkeségemet sértette. Igazából nem tartottam kizártnak, hogy ne akartavolna az arcomba dörgölni ezt. Sőt lehet ELliotnak is, ha másnak nem burkoltan célozgatott ezt-azt. Még szerencse, hogy köztünk volt egy leírhatatlan kapocs, egy erős szerelem, ami miatt semmi sem állhatott közzénk. Na baszd meg, már részeg is vagy, hogy ilyen szánalmasan nyálas dolgokat gondolsz, Aiden. Éreztem, hogy az őszinte válaszomra játszott, és úgy éreztem hogy sarokba szorítottak pár korsó szánalmas hányás színű sörrel.
- Csak tudni akartam, bízhatok-e benned. És most látom, hogy megviselt, hogy elhagytad régen - duzzogva megforgattam a szememet. Engem minden szar megviselt, csak nincs az arcomra írva. De ezt inkább mégsem mondtam el neki. Akkor láthatta volna, hogy én is milyen rohadtul sebezhető voltam az álarcaim alatt, amit a pimaszságba a ridegségbe temettem el meg az érdektelenségbe.
- Nos, előbb utóbb mindenkinek leesik, hogy félre ismertek - mondtam a szokásos egoizmusommal, és megvetően bámultam az előttünk lévő korsó sört. Az utolsó kör jött talán, már nem is tdutam. De legalább megnyugtató volt úgy inni, hogy nem éreztem a hátam közepén Feryll átkozott tekintetét.
- Mondd el, mit szeretsz benne - követelte majd csuklott és letörölte a bajszot a szájáról. Így meglehetősen elvette a komolyságát a kérése én meg hülyén fel is röhögtem, mert valahogy kibaszottul nevettségesen nézett ki. Sóhajtottam, majd megmarkoltam a sörömet.
- Mindent. A nevetését azt, hogy béna rózsazsín melegítrőket dugdos a konyhaszekrényekbe. Hogy mindig megint meg kell kérnem a kezét. Hogy a kedvemért eszik és főz, meg nem tud, de próbál takarítani. Azt, hogy ő az egyetlen, aki teljesen ismer, hogy mellette lehetek az,a ki eltűntem. Mellettem önmaga. És mert kibaszott jó vele a szex. - válaszoltam, majd lehajtottam a sörömet, hogy egy fehér bajusz maradjon a szám felett és morcos tekintettel bámultam rá.
- Elégedett vagy már? - kérdeztem, és sóhajtva megpróbáltam cigit dugni a számba, és meggyújtani egy újabb szálat.