sell your soul

[sell your soul2003. február 25.Aiden]

sell your soul
2003. február 25.
Aiden

– Milyen kár. Sajnos így születtem.
Fraser dacos megjegyzésére csak sóhajtottam egyet. Bár tetszett a vallomása az Elliot iránti érzéseiről és hogy láttam rajta a változást, amint róla esett szó… mégis ezekkel a szavakkal képes volt elrontani az egészet. A bátyám sosem volt túl érett, mióta az eszemet tudtam rendkívül gyerekes volt sok dologban. Ez még tízéves koráig bájos volt, aztán egyre inkább szemet szúrt még nekem is… nem csoda, hogy oda volt Fraserért, aki egy egoista tizenéves szintjén volt, ha komoly dolgokról volt szó.
Hangosan csuklottam a gyomromban morgolódó sörmennyiségtől. Már csak egy utolsó volt nálam, aztán persze Fraseren volt a sor, hogy kérdezzen és szabadon távozhattam innen. Ezért hát kellemesebb témára tereltem végül a beszélgetést. Ujjaim szórakozottan doboltak a korsó oldalán. A szemközt ülő helyett a tekintetem inkább a habon pihent.
–  Mindent. A nevetését azt, hogy béna rózsazsín melegítrőket dugdos a konyhaszekrényekbe. Hogy mindig megint meg kell kérnem a kezét. Hogy a kedvemért eszik és főz, meg nem tud, de próbál takarítani. Azt, hogy ő az egyetlen, aki teljesen ismer, hogy mellette lehetek az,a ki eltűntem. Mellettem önmaga. És mert kibaszott jó vele a szex.
Az utolsó gondolatra morgolódó hangot adtam ki. A fehér bajusszal a szája felett persze megint csak úgy festett, mint egy morcos kisgyerek, aki túl sokat húzott le az apja kellemetlen ízű délutáni italáról. Az előbbi elismerésemet tehát zuhanórepülés követte.
– Remek… – dörmögtem. Nem különösebben érdekelt, hogy milyen Elliottal szex. Foresttől már halottam párszor… sőt egyszer félig-meddig láttam is. Na meg az a Milton is a Mungóban esett neki a bátyámnak. Igen. Felfogtam. Kívánatos… bár képtelen voltam megérteni, hogy miért. Én csak egy sovány, sérült kisfiút láttam, amikor rápillantottam.
– Elégedett vagy már? – kérdezte. Már nem is tudtam, hogy innom kell vagy neki inna, mindenesetre egyben lehúztam az utolsó adag sört. Addig a válaszon gondolkodtam és az utolsó kérdésemen, amit ma hozzá akartam intézni. Persze nem csak én voltam már lestrapált állapotban, Fraser is alig tudta meggyújtani a cigarettát.
– Még nem döntöttem el – közöltem, közben kiszakadt belőlem egy csuklás. Gyorsan végig simítottam a szakállamon, nehogy rajtam is megüljön a hab, úgy mint rajta. – Jól áll a fehér bajusz. – Tettem hozzá aztán, majd felnevettem. Ennyi ideig bírtam a kedvességet, aztán most már kénytelen voltam elengedni a dolgot. Az alkohol és Fraser személyisége nem volt túl motiváló, hogy próbálkozzak egyáltalán.
– Mi a hobbid? A szexen és a dohányzáson kívül. – Próbálkoztam meg végül valamiféle ismerkedős témával. Aztán megköszörülve a torkomat, hozzá tettem: – Én horgászni szeretek. – Leittam a hab maradékát és utána pillantottam rá még egyszer. – Jó lenne, ha egyszer eljönnél oda, ahová apámmal szoktunk járni. Van ott egy kis faházunk, ahol meg lehet főzni, amit fogtunk, na meg van ital és mindenféle finomság. Tudod ez olyan férfi dolog, amit az O’Mara család tagja csinálnak… és most már te is az vagy. – Folytattam. Nem vallottam volna be, hogy ez egy teszt. Be akarom fogadni a családba, de annak azért ára van.

[2003. február 25.outfit >><< moondustKígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben]

2003. február 25.
outfit >><< moondust

Kígyóméreg a véremben, édesanyám, tarts életben

Kezdtem türelmetlen lenni, na meg eléggé érződött már rajtam, hogy az éhgyomorra bevitt alkoholmennyiség valahogy nem hatott a szervezetemre kimondottan egészségesen. Kerülgetett a hányinger alaposan, de embereltem magam, egy aranyvérű varázsló nem hányhatott csak úgy nyilvánosan ilyen-olyan kocsmékban, az szánalmas lett volna, és amúgy is nekem mint a vezetőnek, méltóságteljesnek kellett lennem. És ebbe nem fért bele a böfögő, hányásban fetrengő kocsmatöltelék szerepe. Nem mintha nem ütött volna be  ahabngulatomon az ital, és már a számolást is eltévesztettem, ki tudja hanyadik körnél jártunk már. Ez rám nézve volt inkább vezsélyes, mert nem akartam pont Big Red előtt átcsapni olyan nyálas selyemfiúba, mint aki szoktam lenni, ha ittam.
Aztért csak maradt bennem annyi tartás még, hogy idegesítsem, és kellőképpen húzzam is az agyát avelem szemben ülő, hatalmas, vörös medvebőrbe bújt öcsikének. Ez szórakoztaott anynira, hogy ne hagyjam el az agyamat. Szerettem a ahátárokkal játszani, és próbálgatni, meddig léphetem át azt a bizonyos vonalat. Akiknél meg ez könnyű volt, nos azoknál máris több szórakozási lehetőség adódott.
Még nem döntöttem el. Jól áll a fehér bajusz. - Persze éreztem, hogy a sörtől valami megült az ajkaim felett, és kellemetlen morranással töröltem le, ahogy Daniel rögtön kiröhögött. Nem mintha ő olyan fényesen nézett volna ki, a szakállán megült egy-két fényes csepp nedű, és hab, amit igyekezett onnan eltakarítani a kezébvel. Én is elvigyordtam egy pillanatra.
- Megőszült a szakállad, Big Red. Csak vigyázz, az asszonykád nehogy elverje rajtad - mormogtam, egy csuklással lezárva a mondatomat, de továbbra is csak úgy ültem, mintha én lettem volna egyenesen a brit nagyherceg. Danielen pedigvalahogy látszott, hogy megpróbált valahogyan azért megsimerkedni velem.
– Mi a hobbid? A szexen és a dohányzáson kívül. Én horgászni szeretek. - Felvontam a szemöldökömet, miközben próbáltam kitalálni, hogy most mégis mire ment ki a részéről a játék. Mert hát mégis csak O'Mara volt, ezek valamit mindig terveztek a látszólagos dolgaik mögött. De aztán rájöttem, hogy túl skat ittam ahhoz, hogy rednesen tudjak gondolkodni, így hát sóhajtva kiböktem a választ.
- Olvasni szeretek. Meg zongorázni. Meg múzeumokba járni- válaszoltam, de aztán rájöttem, hogy nagyjából ennyi a hobbim, amit felsorolhatnék. A szexet csak nem kellett volna megint szóba hozni. - Az apám és a húgom szerettek horgászni - tettem hozzá, franc se tudja miért. Az ember alkohollal túlfűtve közlékenyebb volt, és én ezért nem szerettem mértéktelenül inni. Elvesztettem a kontrollt, és ha az nem volt meg sebezhető lettem. Márpedig én gyűlöltem sebezhetőnek lenni.
- Mi ez a nagy ismerhedés hirtelem, hm? Csak nem randira szeretnél ezek után hívni? - húztam szemtelen vigyorra a számat azért, és kortyoltam az utolsó sörből, mert már mint mondtam enyhén elvesztettem a fonalat itt. Persze Daniel nem is nagyon váratott a válasszal.
- Jó lenne, ha egyszer eljönnél oda, ahová apámmal szoktunk járni. Van ott egy kis faházunk, ahol meg lehet főzni, amit fogtunk, na meg van ital és mindenféle finomság. Tudod ez olyan férfi dolog, amit az O’Mara család tagja csinálnak… és most már te is az vagy. - bökte ki aztán, mire megint csak felvontam a szemöldökömet. Sejtettem én, hogy valami ilyesmire ment ki a játék, de már én is kezdtem lassan elfáradni, és inkább bújtam volna ELliot karjai közzé. ELnyomtam egy feltörni kívánkozó böfögést, ami a végére valami morranásfélávé változott. Sóhajtottam aztán, és végigszaladt a hideg is rajtam. Oké, nekem itt kellett most befejeznem és lelépnem. Fel is tápűszkodtam, hogy aztán medőlve, kissé ingatag léptekkel kisétáljak innen. És reményketdem abban, hogy hoppanálok már anynira ösztönösen, hogy nem hagyom el a testrészeimet.
- Utálok horgászni, a halak gusztustalanok és büdösek. De most az egyszer megengedem, hogy elvigyél egy horgász randira, nagyfiú - viygordtam el és megpaskoltam a vállát, miközben elléptem mellette, hogy végre kilépjek a szabadba.
A firss, hűvös levegő arcon csapott és egy kicsit magamhoz is térített. Az ujjaim megragadták a pálcámat, hogy végre hazatérhessek annak a férfinak az ölelő karjia közzé,a kit a világon a legjobban szerettem.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!