Cairo, Varázslónegyed

[❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅]

❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅



Léah

2003. 02.24.

142 Al Bahr el aazam st, Varázslónegyed, Kairo

Mégis mi a franc van? Még mindig nem igazán tértem magamhoz. Miről hadovál ez a levélben, levelekben? Ha lenne gyerekem, valószínű tudnék róla. Mégis miért nem kérdezett meg engem? Mi a francnak hisz valami jött ment csajnak? Kész agyrém ez az egész. Miért nem lehet egyenes kommunikálni, a picsába is! Alizon is felcseszte az agyam, ahogy sipákolni kezdett a kanapén. Jesszus, Fynn, neked gyereked van? Hát miért nem mondtaaaad? Kihagytál engem az egész sztoriból!
Sztoriból, és ezért majdnem leszakította a fejem. Még neki állt feljebb! Talán túl sok idióta szappanoperát olvasnak. Talán mégis igaza volt azoknak, akik azt mondták, a nők ne olvassanak, árt nekik. A hülye élénk fantáziájuk miatt azt hiszek, ők is egy kibaszott telenovellában élnek, és ezért elcseszhetik mások életét. Az enyémet. Nem értettem a leveleket, mert Léah is...most úgy viselkedett...mint valami hülye hiszékeny liba. Tőle ezt nem vártam. Pont nem az a hiszékeny liba, és most mégis...engem meg se kérdezett. Ez basz fel a legjobban. Fogta magát, és lelépett, mint aki meggondolta magát, már nem velem lenni, és béna leveleket küldözget, hogy tudjam, hogy él, nehogy keressem. Hetek óta alig vagyok eszméletemnél, kevés a józan pillanatom, összveretem magam, és minden nap más van nálam, hátha enyhül ez a kibaszott szar érzés. Alizont is lecsesztem, hogy honnan lenne gyerekem, és ha lenne is, miért ne mondanám el. Akkor sejteném, miért megy el az egyetlen nő az életeból, aki iránt éreztem bármit is. Enyire ostobának tart a saját húgom? Mi a franc folyik itt? Az első dolgom a levél elolvasása után az volt, hogy megtaláljam a csajt, és kicsináljam, de senki nem tudta, ki volt az. Talán Léah tudja. Már ha elárulja. Amint megtalálom, tönkre teszem az életét, és elintézem, hogy egy nyugodt pillanata se legyen, rettegjen, hogy megéli e a másnapot. Cairo. Meg hogy megismerkedett valakivel. Akinek lehet, nem lesz sokáig meg az összes testrésze. Vagyis persze Léah. Szakított velem. Nincs hottá jogom. Mert közben én ugye. A lányok. De csak figyelemelterelés. Még mindig kótyagos a fejem, és talán még mindig nem józanodtam ki. Fájnak a gondolatok. A zsemembe gyűrtem az utoldó levelet, amiből végre összeállt a zagyva kép. Baba. lelép, de kérne képet. Meg hogy ugye szeret. Cairo egyébként nem olyan ronda város.Tetszenek az épületek, bár olyan, mintha az ö9sszes ferde lenne, amiben nem vagyok teljesen biztos, mert a fejem és a gyomrom is hullámzik, simán lehet, hogy én vagyo a ferde. A címet előkotrom a zsebemből. 142 Al Bahr el aazam st. Minden egyes lépést nehezen teszek meg, minha álmodnék, Súlyosak a lábaim, az idő, mintha megállt volna, de akkor is meg kell találnom. Feldúlt vagyok, de látni akarom, ennél rosszabbul aligha lehetek. Nem akarok hoppanlni, azt hiszem, nem is lennék képes rá, nem vagyok hozzá elég józan. Végigsétálok a városon, de nem tudok szétnézni, csak a cím és Léah arca jár a fejemben. Ahogy oda érek a megadott címre, ácsorgok még egy percet, majd elindulok befelé. Ha nincs itthon, hát megvárom. Kopogok, mint egy jól nevelt, először némán. Miután nincs válasz, erősebben kopogok.
- Hallóóó...azt hiszem megjött valakiiii! Akinek kuuurrrvára nincsen gyereke! Itthon van valaki, vagy a szellemekhez beszélek?
Még mindig semmi. Ó, ugyan, hadd ne kelljen itt várnom egészen estig. A végén még kénytelen leszek még valami alkoholt magamhoz venni, és berúgni ezt a kibaszott ajtót. Ha nem lesz válasz, bemegyek....a hívatlan vendég szerepnek is megvan a fájdalmas bája.
- Ha nem lesz válasz, bemegyek úgy is, csak udvariaskodni akartam, de nem muszáj...Halihó! Itt várakozik egy szexi kék szemű brit méregkeverőőőő!
Gyerek...most komolyan. Mi a francnak nem kérdezett meg? Még midnig ezen pörgök, annyira felbasz a dolog. Ha beszélt volna velem akkor, nem tartanánk most itt. Megnyugtattam volna, és csak szar poénként emlékeznénk rá. Miért hagyja magát így manipulálni? Mert egy szöszke azt mondta, én vagyok a gyereke apja? Ennyi, nekem innentől nincs lehetősem elmagyarázni egy bullshit faszságot? Léaaaah...Léaaah..velem.

Fynn

2003. Február 24.

dress

- És végül eldöntötted, hogy itt maradsz-e?- Hogy maradok-e helyileg, vagy, hogy maradok-e vele. Azt hiszem, szeretnék igent mondani, mert akkor minden gondom megoldódna, de ott van az a pici kis dolog, hogy bárhogy igyekeztem az út alatt, egyszerűen nem tudta kiváltani belőlem azt, amit Fynn-nek, egy pillanatába került. Szerintem tudnám szeretni és akarom is. Ha adnék időt magamnak, és ennek az egésznek. Nem tudom, ki hogy van vele, de másfél hónap, nekem nem elég, hogy kiszeressek valakiből. Megkockáztatom, hogy egy év se lenne elég, de ezzel azt hiszem, egyedül vagyok. Biztosra veszem, hogy most boldogan ölel magához valakit, és már azt is elfelejtette, hogy mi volt köztünk. Hazudnék, ha azt mondanám, ennek örülök, mert egyáltalán nem örülök, de megértem.  Azért bánt, hogy csak úgy leléptem, de nem mertem megkérdezni tőle, hogy ki a fene volt az a nő és miért ígért nekem olyat, amit nem tart be… A baba csak hab a tortán... Azt hiszem abba belehaltam volna, ha tőle hallom. Így is elégszer ébredtem fel éjszaka, a hangjára, amint közli velem a tényt, és még mennyi mindent, amit nem akarok a szájából hallani. Bőven elég élénk a fantáziám ehhez…
- Ez nem rajtam múlik. Megkaptam az esélyt és egy hónap próbaidőn vagyok, de ezt tudod. Viszont a végső döntést nem én hozom meg, hanem a fejesek.- Bármit is akarok, mindig az dönt, aki irányít. Elfogadtam a játékszabályokat, és ha úgy döntenek, még se feleltem meg, akkor nincs mit tenni, és menni kell. -Ettől függetlenül, megszerettem a várost, és el tudnám képzelni, hogy itt éljek. Bár azért van egy pici honvágyam.- Mosolyogtam rá kedvesen, mire egy gyengéd csókot kaptam a homlokomra. Miért van, hogy minden gesztusában és mondatában azt kívánom, bár ne ő állna itt, hanem Fynn? Azt hiszem reménytelenül elvesztem. Az sem segít, hogy a bájitalok semmit nem hatnak. Mintha immunis lennék rájuk. Pedig annyi fajtáját kipróbáltam, de csak nem tudta egyik se elvenni a szerelem érzését. Pedig mennyivel könnyebb lenne.
-Este elmegyünk arra a gálára?-Kapásból rávágtam volna, hogy nem. Az estéimet szeretem a négy fal között tölteni két legújabb barátommal. Jól bírom az alkohol, de ez a két kombó még engem is kiüt. ÉS ez nagyon nagy szó. El se érek az üvegek feléig, és már érzem azt a kellemes bódultságot, ami olyan könnyen állomba ringat.
-Meglátjuk. Tudod, hogy este szoktam bájitalokat főzni.-A lehető leghihetőbb kifogás, és olyankor senki nem zavar.
-Kezdem azt hinni, hogy nem akarsz velem lenni. Tudom, hogy fontos a kutatás, de néha pihenhetnél.
-Ha nem akarnék, most nem sétálnék veled kéz a kézben, arról nem is beszélve, hogy most is pihenek. Bár ti férfiak, a vásárlást is csak munkának élitek meg. Amúgy meg, muszáj. Annyi újdonságot tanultam, és az elkészítési módok eléggé különböznek, mindet ki kell próbálnom, hogy melyik hat a legjobban. Meg kell találnom azt az ellenszert.-És azt hiszem megint elvesztettük a beszédfonalat, mert a hazaúton csak arról tudtam magyarázni, mit hogy kell és milyen sorrendben, milyen mennyiségben, és persze az alanyok, akik kipróbálják, egyénre kell szabni és még olyan sok minden van.
Valahol megkönnyebbültem, amikor elértük az ajtómat. Nem szeretek búcsúzkodni és most a szokásos csókunk is eléggé feszéjezett. Talán amiatt lehet, hogy végig rágtam magam Fynn kapcsán. Megkönnyebbült sóhajjal csuktam be magam mögött az ajtót és elégedetten néztem a konyhapulton hagyott italos poharamra. Tudtam én, hogy jól fog jönni egy ital, amikor hazaérek. Mondjuk az nem esett jól, hogy megmelegedett, de hát mit tehet az ember. Le akarom mosni magamról ezt a kellemetlen érzést, pedig másra sem vágyom, mint hogy valaki a közelemben legyen. Borzasztóak ezek az érzések. Nem is ismerek magamra. Egy ideig szemeztem az italos üvegekkel, de győzött a meleg és inkább elmentem felfrissülni. Ha már itt tartunk, talán engedhetnék annyit, hogy ma este máshol kezdjek el inni és akkor Joe is megnyugszik, hogy elmegyek vele arra a hülye gálára, megpróbálom jól érezni magam és ki tudja, talán tud valami olyat mutatni, amiért hajlandó vagyok teljesen lemondani London-ról.
Na jó, azt hiszem egy ital még is csak belefér. Bele kell férnie… Szerintem egyre lejjebb csúszom azon a bizonyos létrán, de valahol jól esik. Még vizes hajjal ültem le a kanapéra, egy teli pohár és üveg társaságában. Jó szokásomhoz híven elővettem a fadobozt, feloldottam a zárát és csak néztem a tükör hátoldalát. Azóta nem volt merszem megfordítani, de szerintem értelme sem lett volna. Pedig annyira hiányzott. Sóhajtva felhajtottam két pohár tartalmát, amikor is megakadtam. Pontosabban megakasztottak. Biztos csak képzelődtem. Előfordul az ilyen, meg aztán ha nem lenne hangszigetelve a szoba, mindent hallanék a szomszédokból. Éljen a varázslat. Na ha már a varázslatnál tartunk ideje kellemes elbódulni, viszont a következő hangra, szinte kiköptem az italom.
- Hallóóó...azt hiszem megjött valakiiii! Akinek kuuurrrvára nincsen gyereke! Itthon van valaki, vagy a szellemekhez beszélek?
Hallucinálok, biztos csak hallucinálok. Ő nem lehet itt, egyszerűen nem és kész. Alizon nem tenné ezt meg velem, ugye? A dörömbölés csak nem hagyott alább és azt hiszem bepánikoltam. Mi az, hogy „kurvára nincsen gyereke”? Nyilván értem, de miért mondana ilyet. Annak a nőnek bizonyítéka volt rá. Ennyire nem lehet valaki megszállott, ugye?
- Ha nem lesz válasz, bemegyek úgy is, csak udvariaskodni akartam, de nem muszáj...Halihó! Itt várakozik egy szexi kék szemű brit méregkeverőőőő!
A szexi jelzőtől nagyot dobbant a szívem, és csak az ajtót fixíroztam, hátha megnyugszom, de nem sikerült. Viszont nem hagyhatom kint sem, és talán nem a legjobb taktika világgá kiáltani, hogy méregkeverő… Nagy levegőt véve nyitottam ki az ajtót, és találtam szembe magam a valaha volt leggyűröttebb énjével. A hangjából is hallottam, hogy nem teljesen józan, de ha ránézek is ezt látom. Viszont biztosan nem jutottam még túl rajta, mert így is lélegzet elállítónak találtam és másra sem vágytam, mint rá. Ugyan azt a vibrálást éreztem, mint mindig, amikor megláttam és ezt le sem tudtam volna tagadni, hiszen ismer, feleslegesen próbálkoztam volna. Áruló test és szív, pedig megbeszéltük, hogy nem lehet többé hatással ránk. Azt hiszem, ideje lenne beengednem, ha már kimoziztam magam. Félre álltam és kitártam előtte az ajtót.
-Alizon árult el, igaz? Pedig bíztam benne, hogy nem fogja elmondani…Gyere be. Félek, ha tovább kiabálod, hogy mi a munkád, tömlöcbe zárnak, vagy bajod esik...- Idegen volt a saját hangom, és ez megrémített. Megköszörültem a torkom, és ha nem mozdult egyszerűen megfogtam a kezét és behúztam. -Nem számítottam rád. Azt hittem többet nem találkozunk.-Ohh gyerünk, miért áltatom magam? Feleslegesen húzom az időt. Másra sem vágytam jobban, mint hogy láthassam és beszéljek vele, és... És arra sajnos úgy sem fog sor kerülni, pedig minden porcikám vágyik rá.
Becsuktam az ajtót és biztonságosabb távolságba mentem tőle. Pontosabban visszamenekültem a kanapéhoz, a folyékony bátorságom mellé. -Még is mit jelent az, hogy nincs gyereked? Baj történt a babával? Azért nézel ki így?-Legalább nem volt más illata, csak a megszokott, bódító Fynn illat. Azt hiszem, ez megnyugtatott, vagy legalább is nagyon jól esett. Szerintem sírva fakadnék, ha női parfümtől bűzlene, bár semmi közöm hozzá, már nincs és ebbe a gondolatba belefacsarodik a szívem. Az utolsó két szót olyan halkan mondom ki, hogy talán meg se halja. De ennyit szabad, nem? Szabadnak kell lennie, pedig mennyivel szívesebben lennék a karjai között, mint ilyen távol tőle.
-Fynn….Hiányoztál...

[❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅]

❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅



Léah

2003. 02.24.

142 Al Bahr el aazam st, Varázslónegyed, Kairo

Az sem érdekel, hogy összeszedett valakit. Vagyis dehogy nem, hiszen fingom sincs, engem minek hagyott ott a picsába. A levelet többször is elolvastam, és nem akarom elhinni, hogy ez létzik. Még a húgomnak sem esett le. Voltak homályos célozgatsok, de senki nem gondolt ilyesmire. Egy, ha lenne, a húgomnak rögtön elmondtam volna, de Léahnak is. De ha lenne is, akkor sem élném le az életem valakivel, aki egy fikarnyit sem érdekel, csak megdugtam. De nincs gyerekem, soha nem is volt, és bár visszafordíthatnm az időt, hogy megakadályozzam, hogy elmenjen. Az egészet nem értem. Még kótyagos a fejem, de nem bírtam otthon lni tétlenül, és csak úgy belerötődni, hogy fogja magát, és kisétál az életemmből. Némán, hangtalanul, és be se avat. Nem akarom, hogy ms sétáfikáljon vele akárhol is, hogy, hogy hozzáérjen, simogassa. A féltékenység abban a bpillanatban vadul felcsap bennem, ahogy elképzelem. Ha engem szeret, akkor velem legyen. De ha ezek után...ha itt marad, én soha többet nem jövök el ide, és még csak nem is gondolok rá. Léah nem lehet, hogy elhagy végleg. Ez sem történhet meg. Az ajtómögül nem jön válasz, de nem megyek el. Ha az egész épületet felzargatom, az sem érdekel. Én csak Léát akarom, és senki ne merjen az utamba állni. Nem megyek el innen, amíg valami magyarázatot nem kapok. Újból bekiabálok, az sem érdekel, hogy kimondtam a méregkeverő szót. Bent kell lennie. Aztán az ajtó mégis kinyíik, és ott áll előttem Ő. A szívem lehet, nem csak egy ütemet, de kettőt is kihagy. Olyan régen láttam...még mindig ő a legszebb.
-Alizon árult el, igaz? Pedig bíztam benne, hogy nem fogja elmondani…Gyere be. Félek, ha tovább kiabálod, hogy mi a munkád, tömlöcbe zárnak, vagy bajod esik...-
Érted egy tömlőcben is szívesen kuksolnék, gondolom én, de nem mondom ki hangosan, a hangszíne hideg, és én még mindig nem értem, mi a picsa folyik itt. Egyik nap még kurva boldog vagyok, ott van mellettem, aztán a következő nap a kocsmában fekszem idegenek között. Ez így nagyon nem oké.
-Nem számítottam rád. Azt hittem többet nem találkozunk.- Most viccel ugye? Próbálok higgadtan beszélni, mintha nem lennék kiakadva, nem lennék teljesen szétcsúszva.
- Mi a francról beszélsz Léah? És mi ez a levél?
Léah szemébe nézek, hogy hátha kiolvasok belőle valamit, amire szükségem van. Érzem, hogy zaklatott, de semmit sem értek. Már nem tudom, tényleg szeret e, vagy csak...
-Még is mit jelent az, hogy nincs gyereked? Baj történt a babával? Azért nézel ki így?-
Ha mégegyszer meghallom a baba szót, esküszöm, kirepítem a kis asztalt az ablakon. Annyira felbolygat a szó is, hogy megőrülök tőőle.
- Nem tudom, ki beszélte tele a fejed ilyenekkel, de sosem volt gyerekem senkitől. Léah. Egyik nap én voltam a világ legboldogabb embere, aztán ott hagytál fogalmam sincs miért. Nem tudom, mi történt, milyen kamu gyerekkel etettek be, de nincs, nem is volt.
Teszek pár lépést felé, nem bírok tőle távol maradni. Érezni akarom az illatát, és el akarom felejteni ezt az egész rémálmot. Léah béna leveleit, hogy éppen miket látott, és hogy jól alszunk e. Jól alszunk e? Hogy én, miután faképnél hagyott, jól alszom e? Azt hiszem, ennél a soroknál fogtam magam, és viharzottam le újra a kocsmába, aztán a kupiba. Addig ittam, még eszméletemet nem veszítettem.
- Azért nézek így ki, mert ekkora hatalmad van felettem.
Annyira közel vagyok már hozzá, hogy az orrunk majdnem összeér. Ismét érzem, hogy élek, az ereimben csörgedezik a vér, méghozzá gyorsan, egyre gyorsabban, ahogy a szívem ver. Nem engedhetem itt. Sosem mondanék ilyeneket, de valahogy csak úgy kiesnek a szavak a számon, és érzem, hogy megkönnyebbülök. Az utóbbi időben még jobban visszartottam a gondolataim és az érzéseim, mint eddig valaha.
- Nincs gyerek. Te vagy, meg én.
Azt hiszem, mikor velem volt, jobb ember lettem. És jobban is éreztem magam. Már azon gondolkodtam, csökkentem mérgeket, és felhasználom ellenszérumokhoz, és jó leszek. Mindenesetre jobb. Volt rá okom. Léah valami fura boszorkény, mert kezdetem azt érezni, hogy minden nap van célom. Nélküle meg csak telnek a napok. Hol jobbak hol szarabbak, egyik, a másik után.

Fynn

2003. Február 24.

dress

Szavamra mondom, pedig tényleg mindent megtettem, hogy ezalatt az idő alatt, valahogy túl tudjak lendülni rajta. Legalább annyira, hogy ne akarjak már az első pillanatban, ahogy meglátom, a karjaiba rohanni, és sírva magyarázatot kérni, és nyilván adni is és… És miért van az, hogy neki elég, már csak kinyitni a száját, hogy olyan érzéseket keltsen bennem, amit másnak majdnem két hónap alatt nem sikerült kihoznia belőlem. Ez nem igazságos. Nem úgy, hogy őt várja valaki haza, aki a szíve alatt hordja a gyereküket. Igen, talán ha folyamatosan emlékeztetem erre magam, akkor nem csinálok semmi meggondolatlant. Ez lesz az, Fynn apa lesz, erre szabad gondolni, és nem kimutatni, hogy mennyire nagy hatással van rám. Pláne nem azt, hogy mennyire megörültem, annak, ahogy rám nézett és annak, amit kiváltottam belőle. Visszatartottam a levegőt és bármennyire is elnézném, tényleg kellemesebb lesz ezt bent megbeszélni. Meg aztán nem szeretném, ha Joe meglátna minket. Na, nem miatta, hanem mert valahol szégyellem magam, amiért csak pótléknak használtam és fogom is, szerintem. Viszont, most bármennyire is szeretném, hogy Joe töltse be a gondolataimat, és az a kisbaba, nem megy. Egyszerűen nem megy. Fynn mindent ki tud űzni a fejemből, és ez annyira nem fair.
- Mi a francról beszélsz Léah? És mi ez a levél?
Hatalmasat dobbant a szívem attól, ahogy hívott. Imádtam, ahogy kiejti a nevem és tudom, hogy mindenki arról álmodik, hogy becézze őt a párja, de már az első pillanattól tökéletesen kielégítő volt, ahogy a nevemen szólít.
-Arról, hogy nem akarom, hogy valami idióta miatt bajba kerülj! A levelek meg… Azok levelek. Papír alapú kommunikáció…. És hogy azt hittem többet nem találkozunk, meg egyértelmű. Nem gondoltam, hogy valaha még direkt összefutunk. És a húgod, ezek szerint pletykás…- Örülök, hogy ki tudtam mondani egyben a mondatokat. Annyira nem fair, hogy ilyen hatással van rám. Alizon-t meg imádom, bár most rettentően haragszom, amiért elmondta Fynn-nek merre vagyok. Valahol viszont imádom érte. Tudom, hogy nem ezekre gondolt, de egy kicsit még húznom kellett az időt. Húzni, hogy vele legyek, mert félek, hogy ha megbeszéltünk mindent itt hagy, és tényleg nem találkozunk többet.  
-Nem tudom, ki beszélte tele a fejed ilyenekkel, de sosem volt gyerekem senkitől. Léah. Egyik nap én voltam a világ legboldogabb embere, aztán ott hagytál fogalmam sincs miért. Nem tudom, mi történt, milyen kamu gyerekkel etettek be, de nincs, nem is volt.-
-Boldog voltál? Velem?-Hatalmas, csodálkozó szemmel néztem rá és szívem szerint a nyakába ugrottam volna örömömben. Na, nem mintha a mondata többi részét nem hallottam volna, de az a pár szó jobban esett a szívemnek, mint hogy nincs gyereke. Már mint, akkor még is… Azt hiszem összezavarodtam. - Egy nagyon csinos, méz szőke hajú nő várt rám, nem messze a házadtól, amikor meg akartalak látogatni Januárban. Hiányoztál és akkor már nagyon rég nem beszéltünk. Aggódtam, meg elbizonytalanodtam, de nem is ez a fontos. Elmesélte, hogy együtt voltatok…- Akadtam meg egy pillanatra, mert nem akartam az ilyen jellegű dolgokra emlékezni, mert nem fair…Olyan nagyon nem fair és érzem, hogy erre a gondolatra nem csak a szívem facsarodott el, de a szemem is könnybe lábadt. - Ijesztő pontossággal ismerte a dolgainkat… Tudta, hogy amikor mentem hozzád, már mióta nem találkoztunk és beszéltünk. Azt mondta azért, mert vele voltál...Akkor mutatta meg a Mandragórás papír, amin… Amin rajta volt az aláírásod, hogy elismered a babát... Elismered, hogy Te vagy az apja… Nem akartam rosszat nektek, egyszerűbb volt, ha azonnal eljövök Londonból… És azt hiszem, valahol mélyen számítottam is valami hasonlóra. Elvégre, hogy lehetnék én elég a híres Fynn Kyteler-nek, nem igaz?- Mosolyogtam rá keserűen, és letöröltem azt a pár árulkodó könnycseppet, ami kiszökött a szememből. Áruló a testem… Olyannyira, hogy egyáltalán nem érzékeltem, amikor elért elém. Már csak azt vettem észre, hogy érzem a leheletét az arcomon. Mire felpillantottam már csak pár centi választott el minket. Azt hiszem, rég voltam ilyen boldog, noha a helyzet egyáltalán nem volt valami fergetegesen vidám…-Miért találna ki, bárki ilyesmit? Már mint, értem, hogy rajong érted és Téged akar, de ez kegyetlenség...Biztos vagy benne, hogy nem ... -Megköszörültem a torkom, mert most nem rám tartozik kivel van együtt vagy kivel fekszik össze...Bár ne is lenne ilyen gondolatom...-Biztos vagy benne, hogy nem ejtettél...-Szent Merlin, de nehéz ezt kimondani.-Hogy nem ejtettél senkit teherbe? Már mint... Biztos vagy benne, hogy mindig... Tudod...-Had ne kelljen kimondanom, hogy védekezett-e. Remélem tudja, mire gondolok. Mert lehet ha túl sokat ivott és valaki megakarja szerezni magának akkor ez jó alkalom lehet, nem? Már mint az összes hülye szerelmi drámában ez van. A muglik is előszeretettel használják ezt a trükköt, és a Mungóban is hallani ilyenekről. Finoman még közelebb húzódtam hozzá, mert vonzott is magához, és nem is tudok neki ellenállni. Sose tudtam, és szerintem egy jó ideig nem is fogok tudni, de talán ez így van jól.
- Azért nézek így ki, mert ekkora hatalmad van felettem.
Szomorú mosollyal simítottam végig az ajkán, majd le egészen a nyakáig, ahol is finoman megnyomtam egy pici, már igen halvány foltot. Hiányzott, hogy hozzáérjek, túlságosan is…
- Akkora a hatalmam, hogy valaki vagy valakik karjaiban kötöttél ki és ők olyat is megtapasztalhattak tőled, amit én sose…Ne haragudj! Nincs már hozzá közöm, se jogom... Sajnálom, hogy felhoztam, nem rám tartozik... -Ohh, mire fel a féltékeny hanghordozásom? Megérdemeltem, ahogy azt is megérdemlem, hogy ezek után hazamenjen, és itt hagyjon.
- Nincs gyerek. Te vagy, meg én.
- Te meg én…-Úgy simogatta a lelkem ez a mondat. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Bárcsak megtudna bocsátani. És bárcsak betudnám fogni azt a nagy szám és engedném, hogy boldog legyek...-Mi van, ha azt mondom, nem csak te kavartál valaki málnásában? Ha azt mondom, hogy már nem te leszel az első…? Ha esetleg, hazamegyünk, és megint jön egy csinos szőke, aki ilyet vagy ilyesmit állít? Ha esetleg rájössz, hogy mennyivel jobb volt neked, nélkülem? Vagy ha azt mondom, hogy kedvelem azt a férfit, akivel együtt voltam az utazás alatt? Hogy itt maradok? Vele? Kaptam egy lehetőséget, és lehet elfogadom…- Suttogtam az ajkaitól pár millire. Hát persze, hogy ezt is tönkre kell tennem. Pont mint az esküvőn. Vajon kezdek hajazni egy pszichiátriai esetre, aki önpusztító magatartást folytat? Miért nem tudom csak befogni és örülni, hogy végre látom, hogy itt van, velem? Bár mindketten tudjuk, hogy van, amiben hazudok. Képtelen voltam engedni másnak, hisz a minden nap csak ő járt a fejemben. Függetlenül attól, hogy aznap szakítottunk, amint elhagytam Londont. A mai napig utálom magam érte, de ezen már nem tudok változtatni, ahogy az érzéseimen se sikerült. Azt hiszem, az elmúlt idő épp elég sok fantáziának adott teret, azt illetően mi mindent csinálhatott. Félek, ha újra együtt lennénk csak rájönne mennyivel jobb volt neki, nélkülem...Talán ezért is akarom magamra haragítani. Megfogtam a kezét és felemeltem az ajkaimhoz.
- Ha azt mondom, hogy hozzám ért, itt…-Óvatosan vezettem le a kezét a nyakamon, a mellkasomra, ami olyan gyorsan emelkedett és süllyedt, hogy ha nem tudnám az ellenkezőjét, aggódnék az egészségi állapotom miatt.- És is…- Suttogtam és az arcát vizslattam, miközben tovább húztam a kezét a hasamon, csípőmön, egészen a masnira kötött kis madzagig. - És esetleg máshol is...-Ha akartam volna, se tudnám tovább vezetni a kezét, mert nem bírta a szívem, hogy így gonoszkodom vele. No meg aztán a fantáziájára bízom, a többit. Ezen kívül, meg amúgy sem történt semmi. Viszont az ő érintése mentén felforrt a bőröm, még ruhán keresztül is. Mit tettél velem, Fynn...-Az akjaim az egyetlen olyan hely, ahol rajtad kívül más is hozzám érhetett. A többit nem tudtam elviselni...- Suttogom és homlokához érintettem az enyémet,de a szemébe nem mertem belenézni, így a mellkasának ritmusos mozgását figyeltem.-Nagyon szeretném, ha megint csak Te és én lennénk...Nem akarok többet egyedül lenni, nélküled...-Suttogtam, de talán ki se mondtam olyan hangosan, hogy meghallja. Mert bármennyire is azt hiszem jobb volt nekünk külön, a szívem nem ezt mondja és legszívesebben hozzá bújva kérném a megbocsátását és egy esélyt az újrakezdéshez.
-És most...? Mit csináljunk? Mi lesz velünk, ezután? De talán ezek várhatnak.... A fontosabb, hogy miért jöttél utánam?- Egy csöppet nagyképűen hangozhatott, pedig egyáltalán nem annak szántam. Hisz nem mondta ki, hogy pont miattam jött, de felkeresett, úgy hogy ennyi bizakodás lehetséges a részemről. Ettől a gondolattól, hogy utánam jött, hogy esetleg tényleg miattam tett meg ekkora utat, a szívem még hevesebben kalapált, és biztos voltam benne, hogy ő is érzi. Az a pár milli, ami köztünk van, épp arra elég, hogy szabadon tipródhassunk, viszont nem elég sok, hogy az ilyen pici, finom jeleket ne érezné a másik. Azt hiszem, bárhogy is legyen vége ennek az egésznek, határozotan kijelenthetem, hogy a szívem továbbra is csak érte dobog.
-Kérdezhetek valamit?- Egy picit hátrébb húztam a fejem, hogy a szemébe nézhessek.-Miután Decemberben hazajöttünk Párizsból, voltál bárkivel is? Már mint, amikor még otthon voltam.-Ez a kérdés, azóta foglalkoztat, mióta az a nő megtalált. Ha akkor egy kicsit is jobban bízom Fynn-ben és magamban, ha elhiszem, hogy amit az esküvőn mondott az igaz, nem lennénk most ebben a helyzetben. Nem lenne ilyen nyúzott és én se estem volna vissza erre a töménytelen ivási szintre. Bár szerintem ő még nálam is többet ihatott. Végülis neki nem kell fenntartani a látszatot, mint nekem; aki kényesen ügyel az ilyesmire. Erre pont az előtt fenyeget a lebukás veszélye, aki elől a legjobban akartam titkolni. Még közelebb léptem hozzá és megsimítottam az arcát. Olyan régóta nem mondtam ki, és bár megfogom érdemelni, ha ezután többet látni sem akar, de bánnám a továbbiakban, ha nem mondanám ki, legalább még egyszer. Így erőt vettem magamon, belenéztem a szemeibe és egyszerűen csak kimomdtam a legigazabb dolgot, amit éreztem iránta. Az arcára simítottam a kezem, és úgy fordítottam magam felé, hogy a szemeibe tudjak nézni.
-Szeretlek Fynn.

[❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅]

❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅



Léah

2003. 02.24.

142 Al Bahr el aazam st, Varázslónegyed, Kairo

Léah előtt lobogtatpm a levelet, amit a húgomnak írt. Ez itt, és az összes többi fura zagyvaság. Kerülgeti a kását, amiről nekem fogalmam sincs, hoályosan fogalmaz, célozgat, de csak pont annyira, hogy rá ne jöjjek, mi a cickényról beszél. Nem szeretem az ilyen dolgokat, amikre nincs rálátásom. Mégis csak az én kibaszott életemről szólnak a levelek, mégsem értem őket. De érteni akar, Léah, mindent meg akarok érteni, azért jöttem el idáig.
-Arról, hogy nem akarom, hogy valami idióta miatt bajba kerülj! A levelek meg… Azok levelek. Papír alapú kommunikáció…. És hogy azt hittem többet nem találkozunk, meg egyértelmű. Nem gondoltam, hogy valaha még direkt összefutunk. És a húgod, ezek szerint pletykás…-
A levelek? Tényleg Léah? Ennyit bír mondani, ez a magyarázat? Édes Istenem, a nők a kommunikáció csúcsai. Azt hitte, többet nem tallkozunk. Igen, én vagyok az idióta barom, aki  iután a csaja egyik napról a másikra kereket old, mindenféle konkrét magyarázat nélkül, megkeresi, hogy megtudja, mi történik, vagy történt. Tényleg, zt hiszem, tényleg emeletes barom lehetek. Nem várta, hogy megkeresem. Talán nem kellett volna? A pulzusom az egekben van, belül egészen őrjöngök.
-Léah, a leveleidből, amig hadoválások, semmi sem egyértelmű. Ha az lett, avyg azok lettek volna, nem lennék most itt. Vagy nem biztos, hogy itt lennék.
Nincs gyerekem. Se kicsi, se nagy, se fiú, se lány. Ezt már csak azért is tudom, mert a Párizsi esküvő után nem voltam senkivel, ezt Elliot is tudja. Még flörtölni se volt kedvem, nem akartam senkivel semmit csinálni, és nem is tettem. És most, hogy itt állok előtte baromi dühösen, így is tudom, hogy nem akarok mással lenni. Valahogy kicsúszik a számon az is, hogy vele boldog voltam, észre sem veszem, Léah viszont határozottan igen. Szemei kikerekednek, mint aki ezt nem gondolta soha. Nem vagyok egy nyál világbajnok, azt tudom, bár az, hogy eljöttem ide, tőlem egészen bizarr, és furcsa. Még a leveleit is megtartottam, elrejtettem Alizon elől is, és néha elolvastam őket. Aztán annyira felizgattak, hogy elmentem leinni magam. Attól eltompultam annyira, hogy elviselhetőnek érezzem magam, meg a világot, bemeséltem magamnak, hogy új életet kezdek...ismét, amiben semmi helye az érzelgősségnek, vagy a szerelem szokrájának. Bemeséltem magamnak, hogy ennyi, kipróbáltam, nem jött be, nem nekem való, és minden így a lgjobb. Hogy amúgy sem működött volna, biztos elcsesztem volna, vagy veszélybe sodrom, és nem is éri meg ez az egész, jobb nekem egyedül. Aztán reggel felébredtem, és tudtam, hogy ez egy nagy kamu volt.
-Boldog voltál? Velem?-
Nem válaszolok, jelentőségteljesen nézek Léah szemeibe. A válasz pedi egyértelmű. Egyértelmább, mint a levelei. Aztán folytatja, remélem, egy hajszálnyival konkrétabban, mint eddig.
- Egy nagyon csinos, méz szőke hajú nő várt rám, nem messze a házadtól, amikor meg akartalak látogatni Januárban. Hiányoztál és akkor már nagyon rég nem beszéltünk. Aggódtam, meg elbizonytalanodtam, de nem is ez a fontos. Elmesélte, hogy együtt voltatok…-
Méuszőke csaj. Azt nem tagadom, simán lehet, hogy valaha lefektettem a csajt, de tutira nem csináltam neki gyereket. Vagy ha valami csoda folytán mégis, vagy spermát lopott tőlem, vagy Merlin tudja, mit csinált, akkor sem jelent meg nálam. Akkor miért tenné Léahnál? Gyanúsan sántít a dolog.
- Ijesztő pontossággal ismerte a dolgainkat… Tudta, hogy amikor mentem hozzád, már mióta nem találkoztunk és beszéltünk. Azt mondta azért, mert vele voltál...Akkor mutatta meg a Mandragórás papír, amin… Amin rajta volt az aláírásod, hogy elismered a babát... Elismered, hogy Te vagy az apja… Nem akartam rosszat nektek, egyszerűbb volt, ha azonnal eljövök Londonból… És azt hiszem, valahol mélyen számítottam is valami hasonlóra. Elvégre, hogy lehetnék én elég a híres Fynn Kyteler-nek, nem igaz?-
Most az én szemeim, az állítólagos ijesztő szemeim kerekednek ki. Érzem, ahogy egyre nagyobbak lesznek, és nem tudom röhögjek e, vagy mi. Mert amit Léah itt előad, egazen nyilvánvalóan baromság. Nem a hihető féle módom, hanem amitől röhögnöd kell. Röhögnöd is, amíg fel nem dolgozod, igazán, hogy milrt is ment félre az elmúlt  jó pár heted. Egy teleregény sztori miatt, amit valami félőrült tyúk talált ki. Egy nyilvánvalóan dögös, de hibbant gyúk. Amint feldolgozom az információt, újra dühös leszek. Főleg, hogy Léah arcáról hullani kezd pár könnycsepp. Ha megtalálom azt a libát, megölöm. Úgy, hogy az életben nem jön rá senki, hogy én voltam. Keresni se fogja senki. Azt hiszik majd, öngyilkos lett. Vagy akár el is érhetem, hogy az legyen. Valaki észrevette a gyenge pontomat, és aljasul kihasznáta. Amit még eviselnék, de Léaht is megbánntotta, amit már nem viselek el. Próbálok annyira higgadt maradni, hogy a dühöm miatt ne ordítsak Léahra. Kell vennem egy nagyobb levegőt, és elszámonm 10ig, bár 1000ig is számolhatnék, akkor se nyugodnék meg.
- Léah. Téged csúnyán átvertek. És ez vaahol az én hibám, mert én bánok úgy a lányokkal, mint egy darab hússal, én koptatom le őket néha számukra ok nélkül, ésén sértem meg őket, nem ő. MÉgis ő issza meg a levét. És ezért maga,ra is dühös vagyok, végtelenül dühös.
-Miért találna ki, bárki ilyesmit? Már mint, értem, hogy rajong érted és Téged akar, de ez kegyetlenség...Biztos vagy benne, hogy nem ...
Tudom, hogy biztos vagyok -e abban, hogy soha senkit. Abban nem lehet biztos, 20 évesen is teherbe ejthettem egy lányt óvatlanságból, lehet, van egy 8 éves fiam, de hogy senki nem jött oda, hogy számon kérjen valamit, vagy elmondja, és bemutassa, nem írtam alá semmit, abban egészen biztos vagyok.
-Hogy nem ejtettél senkit teherbe? Már mint... Biztos vagy benne, hogy mindig... Tudod...
A nőknek egyszerűbb, ők száz százalékra tudják, van e egyerekük, nekünk ez nehezebb. De nem is ez a lényeg. Nem írtam alá semmilyen kibaszott papírt, és nem jött hozzám senki, ez a kibaszott lényeg! Jézusom, komolyan erről kell beszélgetni? Egy nem létező gyerekről?! Köben egyre közelebb húzódunk egymáshoz. Egyszerre vagyok dühös, elkeseredett, de boldog is, mert itt van, hozzám egészen....egészen közel...
- Nem írtam alá semmilyen papírt, és nem jött hozzám senki bemutatni egy gyereket, sőt, terhesen se jött senki hozzám. Nem tudok róla, hogy lenne gyerekem. Érts...már...meg...
Igen, igen, Léah, nagy ahatalmad, olyannyira, hogy nem tudok tisztán gondolkodni, ha itt vagy velem. De Léah a következő mondatával meglep.
- Akkora a hatalmam, hogy valaki vagy valakik karjaiban kötöttél ki és ők olyat is megtapasztalhattak tőled, amit én sose…Ne haragudj! Nincs már hozzá közöm, se jogom... Sajnálom, hogy felhoztam, nem rám tartozik... Nem tudom, mikor jutottunk el oda, hogy én ülök a vádlottjak padján. Így is fosul vagyok, és megint nem értem a szituációt. Úgy tesz, mintha nem akarnék az első pillanattól fogva lefeküdni vele. Mintha rajtam múlna. Tudom, hogy neki ez más, és nem akarja olyannal elveszíteni, akinek ennyi volt az egész. És azt is tudom, a példa is mutatja, hogy nem bízik meg benn eléggé. De Léah is tudja, hogy ez áll közénk, a bizalmatlansága, semmi más. Talán az én hülye előéletem. Én próbálom jóvátenni, de azt gondoltam, ez ennél sokkal egyszerűbb lesz. Jófiúnak lenni kibaszott nehéz, ha senki nem hisz neked. Ebbe mindig belefutok. Az a kibaszott tiszta lap nem létezik. Amíg emlékek vannak, vagy bármi más információ rólad, nincs. Aki mást mondd, az faszság. HIába mondom, hogy csak ketten vagyunk. Voltunk...?
- Te meg én…-Mi van, ha azt mondom, nem csak te kavartál valaki málnásában? Ha azt mondom, hogy már nem te leszel az első…? Ha esetleg, hazamegyünk, és megint jön egy csinos szőke, aki ilyet vagy ilyesmit állít? Ha esetleg rájössz, hogy mennyivel jobb volt neked, nélkülem? Vagy ha azt mondom, hogy kedvelem azt a férfit, akivel együtt voltam az utazás alatt? Hogy itt maradok? Vele? Kaptam egy lehetőséget, és lehet elfogadom…
Figyelem Léah tekintetét, erősen figyelem minden egyes mondata utáni arcrezzenését. Szerintem hazudik, de a Léahban felgylemlő sértettség és harag most távozik. Nem tudom, milyen régóta gondolja ennyire komolyan, hogy nem elég nekem. Nem tudom, miben mondd igazat, miben mondd nagyot, de nem akarom, hogy azt érezze nem elég, nem akarom egyáltalán, hogy miattam legyen rosszul, és csináljon hülyeségeket. Nem gondolom, hogy szerelmes másba, akkor nem viselkedne így mellettem. Ha mást szeretne, nyugodtabb lenne, de Léah szabályosan izzik. Ha valóban mással volt, azzal nem nekekm ártott, hanem magnának, így azt gondolom, ez sem igaz. Azt érzem, húzni akarja az agyam. Szinte együtt vesszük már a levegőt, egymás levegőjét szívjuk. A homlokunk is összeér. Hogy mennyivel jobb nekem nélküle? Léah tényleg ezt gondolja? Az ujjaim az ajkaihoz vezeti, és folytatja.
- Ha azt mondom, hogy hozzám ért, itt…  Egészen különös érzésem támad, ahogy suttog, a kezemet vezeti lejjebb és lejjebb...féltékenység.
- És itt… És esetleg máshol is... De bármennyire fojtogat is a féltékenység, valahogy eltörpül az mellett, hogy mennyire szeretném kibontani ezekből a göncökből, és ledönteni. Hatalmas erőfeszítésembe kerül, hogy ne lökjem az ágyra, de még nem végeztünk a beszélgetéssel. Léah basszus...
-Az akjaim az egyetlen olyan hely, ahol rajtad kívül más is hozzám érhetett. A többit nem tudtam elviselni....
Tehát jól sejtettem. Megnyugodott a szívem, és nem feltétlenül a féltékenység megszűnése miatt. Féltem őt. Pedig més lehet nem bántaná. Másnak nincs ilyen előélete. De leszarom azt a másikat. Léah és Fynn van, és lesz, ha ő is akarja.Elmosolyodom, lebukott, sejtettem én. Csókot lehelek a homlokára. Micsoda egy horror sztori...
-Nagyon szeretném, ha megint csak Te és én lennénk...Nem akarok többet egyedül lenni, nélküled...
- Nem is kell. Itt vagyok. És nem megyek sehova, csak ha te kéred.  
Na, akkor be is lehet fejezni a drámát, menjünk haza, vagy maradjunk itt együtt még...
És most...? Mit csináljunk? Mi lesz velünk, ezután? De talán ezek várhatnak.... A fontosabb, hogy miért jöttél utánam?
Még komolyan kérdés? Nem tudom, mit is kéne tennem, hogy Léah elhigyje, tényleg szeretem, és bízhat bennem. Sosem fogok neki hazudni, hihet nekem. De azt a csajt tuti elintézem, ha rábukkanok. Ha visszatértem, be kell ugranom a Mungóba kicsit szaglászni. Eeeezt biztos nem ússza meg egy enyjével.
- Hogy miért? Azt hiszem azért, mert kibaszott szerelmes lettem egy csajba, aki képzeld, eltűnt egyik napról a másikra, én meg totál megzakkantam tőle. Utána jöttem.
A dühöm és a sokk félig kijózanított, már nem liftezik a gyomrom, csak kellemes bódultságban vagyok, de nem is biztos, hogy ez az alkohol. Léah koktél. Valami eszeveszett erős pia lehet.
-Kérdezhetek valamit?- Ez most megint valami olyan női kérdés lesz, amitől felfordulok? Gyanakvással kezelem a nőknek azt a kérdését, ami a Kérdezhetek valamit kérdés után következik.
-Miután Decemberben hazajöttünk Párizsból, voltál bárkivel is? Már mint, amikor még otthon voltam.
A válasz természetesen nem. Szeretném, ha nem rugózna ennyit ezen. Saját magát is őrületbe kergeti. Sok hülyeséget el szoktam követni, a magam káráa meg pláne, de akit szeretek, azt nem bántom. És jelenleg két nő van az életemben, akit igazán szeretek. A húgom és Léah. Na jó, ha őszinte akarok lennyi, Evelynt is igazn megkedveltem. De Léaht szeretem. Mélyen a szemébe nézek, hátha ő is kiolvassa szememből, hogy igazat mondok, és nem kell többé bizonygatnom magam. Magamra vagyok dühös, hogy bizonygatnom kell az igazam.
- Nem voltam. Illetve újból komolyabb viszonyba kezdtem a töményekkel. De te még velük is simán versenybe szállhatsz.
Ami azt illeti, Léah jobban bírta a piát, mint én, pedig én is elég jól tudok inni. De ez egyáltalán nem zavar, sőt. Érzem, hogy ki akar bökni valamit, már egy pár mondattal ezelőtt is éretem, hogy még, még valamit akar mondani, és csak remélem, hogy ne azt, hogy mégis csak jobb külön, és menjek el, és ne is jöjjek vissza. Nem akarok bele gondolni, mi történne utána velem.
-Szeretlek Fynn.
De szerencsére nem azt mondta, hanem az ellenkezőjét. Ajkai mágnesként vonnzák oda az enyéimet. Érzem, ahogyan lüktetnek, és az eddigi düh, ami bennünk volt, vulkénként csörgedezik bennünk, és képes bármikor kitörni. A düh nagyon könnyű táptalaja a szenvedélynek. Nem véltetlenül a dühös szex a legjobb. A feszkó átalakul, és a végén távozik. Halkan, de érthhetően suttogom az ajkai közé, és remélem, elhiszi.
-Én is szeretlek.
Az egész testem vibrál, szorosan magamhoz húzom, és nem is akarom elengedni soha többet. És bár minden nap más lány volt nálam az elmúlt hetekben, amit Léah mondott, hogy olyan éltek t velem, amit ő még nem..az nem teljesen igaz. És azokat  a lányokat nem szeretem. Nem adom nekik a lelkem,a szívem. Azt még senki nem kapta meg. Léah az első. Ha ezt nézzük, érzelmi szűz vagyok. És kész vagyok oaadni Léahnak.

Fynn

2003. Február 24.

dress

-Léah, a leveleidből, amig hadoválások, semmi sem egyértelmű. Ha az lett, avyg azok lettek volna, nem lennék most itt. Vagy nem biztos, hogy itt lennék.
Még is mit kellett volna beleírnom? Hogy gratulálok, amiért apuka lett? Vagy, hogy örülök, hogy egy szőke rihe… Khm… tehát egy szőke nő random felbukkan, és közli velem, hogy gyereket vár tőled, és legyek kedves nem tönkretenni a még nem is létező családod? Vajon ha ezt írtam volna, most kevésbé lenne dühös rám? Akkor is eljöttem volna otthonról, mert bármennyire is szeretem, nem lennék képes mosolyogva üldögélni és várni, hogy elmesélje, éppen hogy halad a baba fejlődése. Mármint, biztos képes lettem volna mellette állni, de nem ilyen hirtelen és nem is ilyen friss kapcsolatban. Azt hiszem, ez semigaz. Mert megtudtam volna tenni, egyszerűen csak könnyebb volt, ha elmenekülök minden elől, ahelyett, hogy szembe néztem volna a történtekkel. Hiába kérdezném meg, a válasz már nem változtat azon, hogy mi történt az elmúlt majdnem két hónapban. Nem tudom ki volt az a nő, de pont a leglabilisabb pillanatomban kapott el ahhoz, hogy el tudjam hinni a dolgokat.
Viszont nem tudom tagadni, mennyire jó volt újra látni. Nem is értem, hogy miért nem ugrottam a nyakába. A szívem mélyén tudom, hogy Fynn ezt nem tenné meg mindenkiért, pláne nem ok nélkül, ez pedig olyan boldoggá tesz, de még se vagyok képes engedni ennek, helyette csak húzom az időt, pedig csak arra vágyom, hogy megöleljen.
- Léah. Téged csúnyán átvertek.
-Azt mondod?- Néztem rá keserűen mosolyogva. Viszont bármi is volt a nő szándéka, még sem érhette el, ha Fynn itt van és nem otthon vele, ugye? Mármint, ha őt választotta volna, akkor most nem beszélgetnénk. Talán összefutnánk a Zsebpiszok közben, vagy valamelyik sötét utcában, kérdéses hogy szóba is elegyednénk, vagy egyszerűen csak elmenekülnék egymás mellett? Esetleg ugyan olyan elkerülő magatartással lennék, mint Novemberben, és szimplán csak odébb állnék, amint megpillantom az ismerős sziluettet. Lehet 9 hónapig kerülgettem volna, és utána megkerestem volna, hogy milyen érzés, hogy apuka lett, hogy boldog-e? De ezek szerint tényleg valaki nagyon jót szórakozhatott. Számomra olyan tipikus tucat szőke volt, de ezek után minden szőkét fenntartásokkal fogok kezelni. Kíváncsi vagyok, megkapta-e amit akart. Azt hiszem, hiába kérdezném meg Fynn-t, emlékszik-e rá, de nem akarom, hogy emlékezzen rá. Sőt egyik ostoba szőkére se, aki megfordult az ágyában. Azt hiszem, egy csöppet önző és féltékeny a hozzáállásom a dolgainkhoz.  
- Nem írtam alá semmilyen papírt, és nem jött hozzám senki bemutatni egy gyereket, sőt, terhesen se jött senki hozzám. Nem tudok róla, hogy lenne gyerekem. Érts...már...meg...
Hálásan hunytam le a szemem és tovább cirógattam a nyakát. Nem akartam elengedni, még egyszer nem. Bármennyiszer is gondoltam át újra azt a napot, és képzeltem el, hogy mi történhetett volna, hogy mit mondott volna, ha rákérdezek, és ahányszor ezzel álmodtam, mindig ugyan az lett a vége. Fynn rám mosolygott azzal a jellegzetes szexis mosolyával, és felcsillanó szemekkel ölelte magához a szőkeséget, majd közölte, hogy bizony gyereke lesz és rám vágta az ajtót. Általában itt felkeltem és már nem is tudtam vissza aludni. Ha még is visszaaludtam, Fynn hangja járt a fejemben, ahogy elismeri a gyereket, és közli, hogy hagyjam végre békén… Rémálmos egy időszak az biztos, viszont nem tudom vége lesz-e valaha. Így se hagytak nyugton a múlt történései és ezzel vegyítve, azt hiszem, bőven rám férne már egy kiadós alvás. A bájitalokkal meg csak annyit értem el, hogy a testem kipihent lett, de a szellemem, egyre csak lejjebb csúszott. Viszont a pia, az segített, legalábbis egy pár éjszakáig. Most meg már csak a szükség, ami miatt meg kell innom a szokásos mennyiséget.
Fynn úgy kutatott, mint ha nem tudná, vagy nem lenne egészes biztos abban, hogy amit mondok az igaz-e vagy sem. Bármennyire is szeretném, hogy egy része igaz legyen, azon kívül, hogy gondolkodtam itt maradok, tőle messze, a többi tényleg csak koholmány. Ha a szavaimmal mást is mondok, a testem elárul. Automatikusan reagál a közelségére. Még ha nincs is közvetlen a közelemben. Pedig mennyivel jobb, ha közel van hozzám, mint most. És igazán lehetne még közelebb. Sokkal, de sokkal közelebb. Imádom, ahogy a szeme színe változik és azt is, ahogy kutat. Arról nem beszélve, hogy szeretem, ahogy mosolyog. Nagyon-nagyon szeretem, de azt még jobban, hogy végre újra érezhetem, ahogy megcsókol. Szeretem, amikor ezt csinálja, még akkor is, ha csak a homlokomat érték az ajkai. Apró sóhaj szaladt ki a számon és belekapaszkodtam a felsőjébe.
- Nem is kell. Itt vagyok. És nem megyek sehova, csak ha te kéred.  
- Mindketten tudjuk, hogy én ilyet soha nem kérnék. Ahhoz sajnos túl önző vagyok.-Annál jobban szeretem, mint hogy azt mondjam neki, hogy menjen el. -És osztozkodni sem tudok…Vagyis nem szeretnék…Legalábbis…-Legalábbis nem rajtad, de ez úgy hangzik, mintha egy darab hús lenne. Meg kell hagyni, húsnak igazán vonzó lenne… Szerintem ahhoz a fajta kapcsolathoz én nem vagyok elég nyitott. Nem is tudom, hogy ha ilyenre kérne, mit válaszolnék. Talán meg kellene kérdeznem? Talán meg kellene, de nincs hozzá bátorságom, mert félek a választól.
- Hogy miért? Azt hiszem azért, mert kibaszott szerelmes lettem egy csajba, aki képzeld, eltűnt egyik napról a másikra, én meg totál megzakkantam tőle. Utána jöttem.
Valahogy furcsán mámoros érzésem támadt attól, hogy Fynn azt mondta, szerelmes belém. Ha a szívemre hallgatnék és nem az eszemre, már a karjai között lennék, de biztos vagyok benne, hogy nem vagyok normális, amiért ennyire kínzom magam és ezzel őt is. Egyszerűen csak el kellene hinnem, amit mond, és nem lenne semmi gondunk. Ha jobban bíznék, nem csak benne, hanem magamban is már rég túljutottunk volna a dolgokon, sőt el se jutottunk volna eddig..
-Őrült egy nőbe szerettél bele, nem gondolod?- Mosolyogtam rá sejtelmesen. -De megnyugtatlak, nem csak neked volt nehéz ez az időszak… Csak mindketten máshogy próbáltuk meg feldolgozni a dolgokat…-Valahol azt kívánom bárcsak elég lett volna neki is az ital, de ezen már nem tudok változtatni csak elfogadni, és megtenni mindent, hogy ez soha többet ne fordulhasson elő.
Úgy néztem a szemeit, mintha bármelyik pillanatban itt hagyhatna, pedig megígérte, hogy ez nem fordul elő. Olyat ígértek a szemei, amibe még a gyomrom is beleremegett és tudtam, hogy igazat mond. Bármennyire is bizalmatlan vagyok, a mostani után szemernyi kétségem sem lehet afelől, hogy mit érez irántam, és mit adott fel értem.
- Nem voltam. Illetve újból komolyabb viszonyba kezdtem a töményekkel. De te még velük is simán versenybe szállhatsz.
Nagy kő esett le a szívemről, újonnan. Bár valahol tudtam, hogy maga a kérdés is abszurd, elvégre alig volt olyan, hogy ne találkoztunk volna, csak az a fránya zöldszemű mumus ne lett volna bennem és ne suttogta volna a fülembe, ami nem is volt.
- Nyugtass meg, hogy a távozásom után kezdtél el inni, és nem Decembertől.- Nyilván megint a lényeget ragadtam meg, de nem bírnám, ha tényleg miattam inna. Vagyis amiatt, hogy együtt vagyunk. -Hát, ha gondolod, majd bemutatlak az új barátaimnak. Elég ütős elegyet tudnak alkotni, és még néha rajtam is ki tudnak fogni, ami ugye nagy szó…- Húztam cinkos mosolyra a szám. Ohh de még mennyire, hogy ki tud fogni. Viszont megnézném Fynn-t mennyi pohár dönti le a lábáról. Olyan aranyos tud lenni, bár nyilván nem szeretik a férfiak, ha aranyosnak vannak titulálva, de az én szememben, nem csak dögös tud lenni. Ha tudnák az emberek, milyen tud lenni, teljesen más szemmel néznének rá. Vagyis inkább ezt az oldalát megtartanám magamnak.
Azt hiszem azzal, hogy kimondtam, ami a szívem nyomja el tudtam engedni ennek az egésznek egy jó részét. Nyilván nem mindent, de biztos vagyok benne, hogy nem kell sok hozzá, és újra minden olyan, ha nem jobb lehet, mint régen. Azt hiszem nem csak az nyugtatott meg, hogy az érzéseink nem változtak egymás iránt, hanem az is, ahogy a testünk reagál a másikra. Ami megnyugtat, mert a testéből áradó kellemes meleg, teljesen elbódít. Bár ehhez nem feltétlen kell hajszálnyira állnunk egymástól. Bőven elég, ha találkozik a tekintetünk és onnantól kezdve meg tud szűnni a világ körülöttem.
Megremeg az ajkam, ahogy odahajol hozzám és automatikusan szétnyílik, nem feltétlen, csak azért mert erre vártam mióta, hanem mert ő az, akire vágytam.
-Én is szeretlek.
Úgy bújtam a karjaiba, mintha nem lenne holnap, mintha bármelyik pillanatban elveszíthetném, alig hogy visszakaptam. Átöleltem a nyakát és olyan éhesen csókoltam meg, hogy abba még én magam is belepirultam. Belekapaszkodtam a felsőjébe és el sem akarom engedni.
-Meg tudsz nekem valaha bocsátani? És nem csak azt, hogy szó nélkül ott hagytalak, hanem azt is, hogy nem bíztam kellő képpen bennünk… Pontosabban nem bíztam eléggé benned…- Bújtam hozzá és finoman átöleltem a derekát belekapaszkodva a felsőjébe.
-Nagyon hiányoztál. Hiányzott, hogy hozzád tudjak bújni éjszakánként és az is, hogy nézhessem, ahogy bájitalokat készítesz. De talán tényleg az volt a legrosszabb, hogy nem láthattalak. Utáltam, hogy a tükröt is lefele fordítva kellett tartanom. Rettentően nehéz volt megállnom, hogy ne fordítsam meg, ha csak egy pillanatra is. Olyan jó, hogy itt vagy!‐Túrtam bele a hajába és közelebb vontam magamhoz, egy újabb csókra.
-Azt hiszem, meg kell kérdezzelek, kérsz-e valamit inni vagy enni?-Suttogtam és a mellkasába fúrtam az arcom.
- Kíváncsi vagyok tudja bárki is milyen úriember vagy, vagy csak nekem volt ekkora szerencsém?-Mosolyodtam el és az ajkaihoz hajoltam. -Mi lenne, ha nem kerülgetnénk végre egymást, hanem megmutatnád, mire vagyok olyan féltékeny? Szörnyű érzes, hogy ennyire féltékeny vagyok, és nem akarok az lenni, bár ez nagyjából lehetetlen, tekintve rád...És...-És talán végre befoghatnám, mert annyit zagyválok össze-vissza, hogy én is belezavarodok.- Vagy ha te nem szeretnéd, azt is teljesen megértem ám! Elvégre én nem...És nem akarok több gondot okozni, szóval...- Azt hiszem ez a gondolat jobban elbizonytalanított, mint eddig bármi. Talán tényleg annyi a legnagyobb hibánk, akarom mondani, a hibám, hogy nem közlök mindent nyíltan? Valahogy még nem tudom elképzelni magamról, hogy ennél nyíltabban kérjem.
-Fynn...- Suttogtam,  majd magamhoz húzva egy csókra, végigsimítottam a felső testén és megszabadítottam a felsőjétől, ha hagyta.

[❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅]

❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅



Léah

2003. 02.24.

142 Al Bahr el aazam st, Varázslónegyed, Kairo

Léaht valóban csúnyán átejtették. Nem tudom, hogy jön ahhoz bárki is, hogy így belemásszon az életembe. Talán jobban meg kellett volna válogatnom, kit viszek haza, kit viszek az ágyamba, nem e viszek haza egy félőrült személyiségzavaros pszichopatát, aki utána ott tesz nekem keresztbe, ahol tud. Úristen, lehet hogy a sok pia miatt fel sem tűnt, mennyi szép, de veszélyes csajt vittem haza. Ahogy ez átfut kótyagos agyamon, legszívesbben a falba verném a fejem. A tőlem balra lévő falmba verjem? Hova? Melyik a legkeményebb, ami a legjobban fájhat? Léah keserű és fájdalmas, hangja, ami mintha egy kis bizonytalanságot is sugallna, fejbe is kólint, és abbahagypm a falakról való fantáziálásom. Ráér az még otthon is, de ha Aliont megkérem, ő is nagyon szívesen és széles vigyorral az arcán látná el a bajom.
-Azt mondod?-
Határozottan bólintok. Igen, azt, pontosan azt. Tudom, hogy az egész helyzet irtózatosan béna, kellemetlen, Léah bizonytalan, és én nem tudom, mit tehetnék. Most miért kell itt rágódni a múltamon? Mindennek megvan az oka, és tudom, hogy ez Léahnak cseppet sem tetszik, de ez van. Vagyis ezt mondogatom magamnak, hogy ez így van rendjén, nem kell ezen ennyire kiakadni. Közben valahol, lehetséges, hogy mégis a megbáns apró lángjai emésztenének idebent. Nagyon méjről jövő, kissé pislákoló láng ez, ami lassacskén kezdi felmarni a lelkem. Vagy nem is? Csak hallucinálok? De persze mindez halványodik, ahogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Ahogy az ajkaim a forró bőrét érintik, érzem a vibrálását.
- Mindketten tudjuk, hogy én ilyet soha nem kérnék. Ahhoz sajnos túl önző vagyok. És osztozkodni sem tudok…Vagyis nem szeretnék…Legalábbis…
Én is önző vagyok. Mérhetetlenül önző vagyok általában, és ami az enyém, ami nekem fontos, abban én sem vagyk hajlandó soztozkodni. Látod Léah, mennyire hasonlítunk...A fejem egyre nehezebb lesz, az alkohol alapból feltüzelte az agyam, a testem, talán sokkal jobban irányít az akohol, mint én őt. Érzem Léah édeskés illatát, amit már egy ideje nem éreztem, és nem segít a józanságban, sőt. A fejem tele van kusza, lázas gondolattal, amitől mintha én is 100 fokon égnék. Az arcom is, mintha ki lenne pirosodva. Furcsa egy láz ez.
- Én sem...látod...hasonlítunk...nem osztozkodom...
Az egyetlen, amin osztozkodom, az a kaja. De pontosan tudjuk, hogy nem a kajáról beszélünk most. Léahn nem osztozkodnék. 2 variáció van. Vagy örökre eltűnök az életéből, vagy a másik tűnik el az életéből az én jóvoltomból.
-Őrült egy nőbe szerettél bele, nem gondolod? De megnyugtatlak, nem csak neked volt nehéz ez az időszak… Csak mindketten máshogy próbáltuk meg feldolgozni a dolgokat…
És még mindig. Léah és közém olyan gyorsan be tud férkőzni a bizalmatlanság, hogy folyton figyelnem kell rá. Ez most kibaszott zavaró, idegetíő, hogy nem tud nem érdekelni. Nem tudom neki azt mondani, hogy ajj, bazdmeg, akkor hagyjuk. Nem tudom kimondani, és nem is tudom ezt érezni. De miért nem megy? Ezért is iszom. Nem zért, mert szenvedni akarok. Vagy igen? Azért iszom, hogy szenvedjek? Baromság.
- Nyugtass meg, hogy a távozásom után kezdtél el inni, és nem Decembertől.Hát, ha gondolod, majd bemutatlak az új barátaimnak. Elég ütős elegyet tudnak alkotni, és még néha rajtam is ki tudnak fogni, ami ugye nagy szó…
Ha decembertől ittam volna annyit, mint amióta elment, az valószínű feltűnt volna neki. Komplett esték maradtak ki az emlékezetemből. Volt olyan, hogy nem otthon ébredtem, hanem egy raktárépületben. Arra keltem fel, hogy kibaszottul fázok. Kótyagos fejemet gyermekien rázom meg, mint a rossz fiú, aki végre nem csinált bajt, nem csalt a dogában, és erre büszke. Bár nem tudom, minek reznlm magam ezért büszkének.
Én is kimondtam azt a szót. Nagyon furcsán hangzik az én hangommal, bár lehet józanul másképp hallom a sajét hangomat. Ezt a szót még nem mondta ki Léahn kívül senkinek. Vajon tényleg szeretem? Ez az? Honnan tudhatnám, ha sose éreztem? De bármennyire is hülyítem magam ezekkel az ostoba kérdésekkel, pontosan tudom, hogy ez az. Kurvára tudom, nincs olyan lehetpség, hogy lehet. Akkor nem lennék itt, és ezzel még az alkoholmámoros fejem is tisztában van. Az ajkai a bőrömhöz érnek, ami rögtön kellemesen kezd bizseregni.
-Meg tudsz nekem valaha bocsátani? És nem csak azt, hogy szó nélkül ott hagytalak, hanem azt is, hogy nem bíztam kellő képpen bennünk… Pontosabban nem bíztam eléggé benned…-
Mélyen beszívom Léah illatát, amitől egy hatalmas sóhaj szakad ki belőlem. Persze, nem is tudnék nem megbocsájtani, nem is érdekel már ez az egész...nem is akarok az elmúlt pocsék időszakra gondolni. Léah mintha ledobott volna magáról egy nagy és nehéz követ, úgy kezd el a hagnja hirtelen csillogni, és kezd csillingelő csacsogásba.
-Nagyon hiányoztál. Hiányzott, hogy hozzád tudjak bújni éjszakánként és az is, hogy nézhessem, ahogy bájitalokat készítesz. De talán tényleg az volt a legrosszabb, hogy nem láthattalak. Utáltam, hogy a tükröt is lefele fordítva kellett tartanom. Rettentően nehéz volt megállnom, hogy ne fordítsam meg, ha csak egy pillanatra is. Olyan jó, hogy itt vagy!
Na igen, a tükör. Az elején állandóan azt bámultam, de mivel nem történt semmi, azt gondoltam, kihajította valahova, és senki sem talált rá, vagy eldugta valami nagy bőrönd aljára és soha nem fogja többet felfordítani. Azt hittem, örömöt okoz majd a tükör, de ehelyett inkább jó alaposan megkínzott. Gratulálok magamnak.
-Azt hiszem, meg kell kérdezzelek, kérsz-e valamit inni vagy enni?-
Enni? Inni? Egy falaot sem tudnék enni, és most inni sem kérek semmit. Csak őt akarom. És elvinni innen.
-Semmit, megvagyok. Nagyon is megvagyok, a lehető legjobban vagyok.
- Kíváncsi vagyok tudja bárki is milyen úriember vagy, vagy csak nekem volt ekkora szerencsém?-
Szerencséje? Kissé felhúzom a szemöldököm, mert nem hinném, hogy szerencséje lenne velem, Sőt. Jelenleg nekem sem egyszerű magammal, ezt elhiheti...úriember...A szeretteimmel talán az vagyok.
-Mi lenne, ha nem kerülgetnénk végre egymást, hanem megmutatnád, mire vagyok olyan féltékeny? Szörnyű érzes, hogy ennyire féltékeny vagyok, és nem akarok az lenni, bár ez nagyjából lehetetlen, tekintve rád...És...Vagy ha te nem szeretnéd, azt is teljesen megértem ám! Elvégre én nem...És nem akarok több gondot okozni, szóval...Fynn...
Próbálok nem nagyon vigyorogni, de tetszik ez a zavart össze vissza fecsegése. Ahogy a pólót leveszi rólam, már tényleg nem izgat semmi, ami eddig történt. Már csak egy kusza sztori, semmi több.
Az ajkaim gyorsan megtalálják Léah nyakát. Számban érzem az enyhén sós ízt. Van benne valami, amit nagyon szeretek, ami más nőben nincs. Valami éppen jó. A fehér kis ruhától lassan megszabadítom. Finom anyag, átitatódva Léah édeskés illatával.
- Léah...-
A csókjaink most mintha forróbbak lennének, mnt eddig, és még többet követel. Tízszer olyan vibrállóbb, mint az üstboltban, és én is tízszer jobban égek, nem csak az alkohol miatt. Még többet, és még többet. Ott csükolom, ahol éppen érem. Nem értem, hogy lehet mindenhol ennyire finom a bőrének illata, íze...őrület.
- Te is érzed?
Szólok zihálva, miközben az ajkaim az arcán, a nyakán araszol. Kezem sürgetően siklik Léah testén, egyik tenyerem a derekán, a másik lágyan ívelő melle finom íve alatt. A derekán nyugvó kezem lejjebb csúszik, , míag a násikkal a mellét fedem be, és dédelgetem a lágy, finomcs csipke melltartó alatt. Gyönyörűen fest benne, de a továbbiakban jobban fog festeni valahol máson. Érzem a kezemmel, ahogy veszi a levegőt.
-Segíts.
Súgom a fülébe, és a nadrágomra mutatok. Minden egyes ruha kibaszott fölösleges jelen pillanatban. Rajta is és rajtam is. Melltartójának pánját lecsúszztatom a vállán. A finm anyag kísértőn siklik a bőrén, még a melle fel nem tárul. Tökéles. Léah tökéletes. Mellkasa felemelkedik, majd visszasüllyed, ahogy a levegőt veszi, amivel szinte megbabonnáz. Ez most más. Tökéletesek az ujjai alatt, lágy és friss, betölti a markom, mintha az egészet nekem alkották volna.

Fynn

2003. Február 24.

dress

+18

- Én sem...látod...hasonlítunk...nem osztozkodom...
Azt hiszem kicsit félre értette a gondolatomat, de szerintem ennek a megbeszélését áttehetjük egy másik napra. Meg aztán valahogy nem is érzem most olyan fontosnak, hogy minden apróságba belemenjünk. Megnyugtat a tudat, hogy itt van, nem akar elhagyni, és persze az sem elhanyagolható tény, milyen érzéseket váltunk ki egymásból. Sokféle képp láttam már Fynn-t, de elpirulva még sose. Szerintem ez a kép örökre beleitta magát a tudatomba. Bárcsak lenne nálam egy fényképezőgép, úgy megörökíteném.
Szorosan bújok hozzá és mindent megadnék, hogy ez a pillanat, vagy az elkövetkezők örökké tartsanak, és ne csak most. Tudom-tudom, élni kell a pillanatnak, de van, amit legszívesebben elnyújtanék és ebben a mámoros érzésben el tudnék lubickolni, életem végéig. Nagy kő esik le a szívemről, és pár apróságtól eltekintve úgy gondolom, túl tudunk jutni ezen az egészen. Nyilván ha mindketten józanok leszünk, ki fog faggatni, hogy ki is talált meg ezzel az egésszel, de ha akarnám, se tudnám neki elmondani. Azon túl, hogy szőke és dögös-tipikusan Fynn esetei közé tartozik, és merőben a szöges ellentétem; más nem ugrik be róla. Még a hangja sem. Szerintem a tudatalattim így próbálja meg megvédeni magát és a szívemet, hogy még egyszer át kelljen rágnom magam ezen az egészen. Úgy gondolom már nem is olyan lényeges. A világom békéje helyre állt, és pont ott vagyok, ahol lennem kell. Ha nem így lenne, ha esetleg még is lenne bármi kétely a szívemben az érzéseim terén, egyáltalán nem vágynék az érintésére, a közelségére, és nem élvezném, ahogy a bőröm felforrósodik minden érintésétől és csókjától.
Ugyan nem mondta ki, de érzem, hogy nem haragszik. Már nem. Hálás könnycsepp fut végig az arcomon, és tűnik el a felsőjén. Belekapaszkodom, és igyekszem megtölteni a tudatom és a szívem Fynn illatával, és jelenlétével. Arról nem is beszélve, hogy ismét csak be nem áll a szám, és nagyjából szóhoz se tud jutni. A gondolataim össze-vissza cikáznak, és annyi mindent mondanék neki, olyan sok minden történt, és megannyi dolgot láttam az elmúlt hetekben. Szeretnék neki elmondani mindent, elmesélni, hogy a különböző varázstársadalomban, hogy vélekednek a vérfarkasokról, és hogy készítik el a bájitalokat, hogy áll a különböző kutatás. Tudom, hogy ő nem ezen a vonalon mozog, de sose szakított félbe, amikor belelkesültem, arról nem is beszélve, hogy értelmesen hozzá tudott szólni, nem csak hallgatott és mosolygott illedelmesen, mint a legtöbben. Talán ez lehet az egyik oka, amiért olyan jó párost alkotunk. Imádom, ahogy a bájitalok felett ül és koncentrál, mondjuk, lehet neki kissé zavaró, ahogy figyelni szoktam, de sose mondta, csak a jellegzetes szexi mosolya az, ami elárulta, ha el tudtam vonni egy pillanatra a figyelmét. Tény, hogy elszégyelltem magam, mert neki nagyon is fontos, hogy maximálisan tudjon koncentrálni, még sem tudtam rávenni magam, hogy elfordítsam a tekintetem. És az sem elhanyagolható tény, hogy sokat tanultam tőle.
-Semmit, megvagyok.
Arra a semmire azért csibészesen rámosolyogtam, mert valamit igazán kérhetne. Bármit, amit módomban áll megadni, és talán a teljes bizalmon kívül mást is megérdemel. Még pedig, hogy megmutathassam neki, igen is milyen sokat számít nekem, mennyire szeretem és el tudom fogadni a múltjának azt a részét, amire marha féltékeny vagyok, és soha többet nem felhozni. Azt hiszem, talán ez az utolsó lehet az egyik legnehezebb feladatom, mert az a gonosz kis zöldszemű lény aktívan dolgozik bennem, de nem adok, nem adhatok neki többet teret. Fynn nem ezt érdemli, és önző módom vágyom arra, hogy én legyek az egyetlen, aki megadhatja neki mindazt, amire csak vágyik, hogy az egyetlen lehessek a szívében, akire szerelmeként gondol. Addig legalábbis, amíg hagyja, hogy utána mi lesz, azt nem tudom, és azt hiszem, jelenleg nem is érdekel. Ezen bőven elég lesz akkor gondolkodnom, ha bekövetkezik. Most van ennél az ostoba gondolatnál sokkal fontosabb, például, hogy lassan el kell mennem egy medimágushoz, mert úgy érzem nem normális, ahogy a szívem reagál, ahányszor csak hozzám ér, vagy rám néz. Nem hiszem, hogy fair, hogy ilyen hatással van rám, akár csak egy pillantása is, viszont mindent helyesnek és tökéletesnek érzek.
Megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor hagyja magáról levenni a pólót és szinte mágnesként vonz magához csupasz felsőteste. Szorosan bújok hozzá és egyáltalán nem tudom palástolni, mennyire élvezem az érintését, az illatát, őt magát úgy egészében.
- Léah...-
Valahol mélyen egy hang azt súgja, hogy neki ez teljesen természetes, hogy semmi újat nem adhatok neki, még sem érzem igaznak a bizonytalan oldalam. Van a hangjában, az érintésében, a kettőnk közti vibrálásban; az egész helyzetünkben valami, ami azt sugallja, hogy ez igen is más lesz, hogy többet jelentek neki, mint az eddigi szőke garmadája.
- Te is érzed?
Csillogó szemekkel nézek rá, bólintok és bújok hozzá annyira közel, amennyire csak lehet. Viszonzom minden érintését, minden csókját, miközben hol simítom a bőrét, hol finoman karmolom.
 -Ha tudnád, milyen régóta várom, hogy hozzám érj…
Suttogom, és hajába túrva húzom közelebb, hogy igyekezzek ne csak szavakkal, de tettekkel is elmondani, mennyire vártam és vágytam már rá. Ha eddig nem értette az úriemberes gondolatmenetem, remélem ez elég világossá tette számára, hogy az első együtt töltött éjszakánk óta nem vágytam másra, csak hogy hozzám érjen. Úgy érzem egy pillanatra megállt a szívem, amikor egyik keze a mellemre siklik és kimondottan zavar, hogy még fel vagyok öltözve, hogy még ruhán keresztül érzem tenyerének melegét.
-Segíts.
Azt hiszem az arcom a kipirultból egyenesen a bíborvörösre váltott, még sem tudtam egyből megtenni, amit kért, mert megigézetett, ahogy nézett rám. Ahogy finoman megszabadított a pillanatokkal ezelőtt még zavarónak hitt anyagtól. Most még is úgy érzem, hogy nem volt az olyan rossz helyen, bár hazudnék, ha azt mondanám,  nem örülök ennek az egésznek. Egyszerűen csak zavarban vagyok. Pár pillanatig figyelem a kezét, a szemét, úgy egészében őt, és minden bizonytalanságomat elűzi, ahogy rám néz. A pillanat törtrésze alatt képes elűzni a zavarom és félelmem, melynek helyére az eddig ismeretlen bátorságom költözik. Így két csók között kiügyeskedem az övének csatját, majd a derekán végigsimítva megszabadítom minden ruhájától. Azt hiszem, egy csepp elégedettséget érzek, hogy rajtam még ott van egy vékony anyag, őt viszont már nem takarja semmi. Végigsimítok a mellkasán, a hasán, a csípőjén, majd a nyakához hajolva finoman megharaptam, ezzel egy időben pedig végigsimítottam legérzékenyebb testrészén.Mintha a  testem magától mozdulna és még közelebb bújna Fynn-hez, hogy a tenyere még többet kaphasson. Vágyom az érintésére, a figyelmére, mindenre amit ad nekem, de leginkább a szerelmére vágyom. Hiába tudom, hiába érzem minden porcikámmal, még is olyan, mintha nem lenne elég, még többre és többre vágyok.  Hozzábújva egy hosszabb csókra invitálom, amíg elügyeskedem magunkat a hálóig, hogy ott finoman az ágyra lökhessem. Pár pillanatig farkasszemet nézek vele, hogy valamennyire helyreálljon a légzésem, de csak ámítom magam. Végig simítok a felsőtestén, és az ajkaitól haladva hintem be a nyakát, mellkasát csókokkal. Érzem, ahogy veszi a levegőt, a szívének őrült ritmusát és azt a kellemes meleget, amit magából áraszt. Imádom a hangját, és hogy meg-megremeg a teste, ahogy haladok egyre lejjebb. Érzem, ahogy finom pír szökik az arcomra és ismeretlen izgalom fut végig rajtam, ahogy elérem a csípőjét és még lentebb merészkedem. Finoman érintem meg és simítok végig rajta, hogy egészen addig kényeztethessem, amíg azt nem mondja vagy nem utal rá, hogy elég.
-Ne haragudj...- Nem pont ezt akartam mondani, de ez volt az első, ami kicsúszott a számon. Éreztem, ahogy vér szökik az arcomba, ezzel ismét bíborra váltva a fejem színét, de megkerestem Fynn kék szemeit és igyekeztem megnyugvást találni bennük. Úgy érzem, teljesen rá vagyok utalva-ami jelen helyzetben igaz is, de még annyi mindent szerettem volna. Talán ezek miatt az érzések és gondolatok miatt csúszott ki a számon, a bocsánat kérés, viszont kár lenne tagadnom, hogy mennyivel többre vágyom, egészen pontosan rá vágyom. Odahajoltam az ajkaihoz, és magam is meglepve az eddigi éhes csókjaimat felváltotta a vágy, a szenvedély és a szerelmes csókok majdnem tökéletes elegye. Az én kék szemű szexi, btit méregkeverőm, és azt kívánom bár örökre az is maradna.

[❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅]

❅❅Kinek a ..mi..apa? ❅❅



Léah

2003. 02.24.

142 Al Bahr el aazam st, Varázslónegyed, Kairo

+18

Érzem az arcomon hogy pirulok, és ez olyasvalami, ami nem szokott velem megtörténni. Nem tudom levenni a szemem Léahról. A zöldes szürkés szemeiben hamar elveszek. Léah közelsége, és ölelése egészen más érzéseket vált ki belőlem. Olyasmiket amiket másnál nem érzek soha. Ha vele vagyok, van valami új, szikrázó, és igen, zavarba ejtő. Tudom, azt hiszei, hogy nem olyan különleges számomra, hogy amit ő adhat, megkaphatom mától is. És pár hónapja még én is ezt hittem, de aztán rájöttem, hogy hatalmasat tévedtem. Ezt a valamit, ezt csak ő tudja megadni nekem. Nem tudom szavakkal kifejezni mi az, csak érzem. Most csak szeretném Léah fejéből kiverni ezt a sok kusza gondolatot, mert látom, hogy agyal, még mindig, és alig tudja kikapcsolni őket. Most nem akarok kérdéseket, és magyarázatot sem akarok adni, talán nem is segítene. Nem szavakkal akarom megmutatni, mit jelent ő nekem. nem is tudom.
-Ha tudnád, milyen régóta várom, hogy hozzám érj…
Édes hangjától csak még jobban akarom őt. Azt akarom, hogy egészen az enyém legyen. Egészen halványan elmsolyodom, mert nagyon régóta vártam erre  mondatra, és most végre. Ajj, ez a sok ruha...bár igazán jól áll neki, mégis gyorsan szabadítom ki belőle. Ahogy a tenyerem a csupasz mellét markolja, elönt a vágy, olyan erősen, hogy baromi nagy önuralmat kell gyakarlnom, hogy szaggassam le róla az összes ruháját, és ne teperjem le. Mély levegőt veszek, és nyugtatom legnyugtatom magam. Hogy a picsába tudnám, mikor itt van, és olyan tökéletes, hogy arra egy kibaszott jó szavam nincs. Segítséget kérek a nadrágom levételében, ami már annyira szorít, hogy nem bírom elviselni magamon. Léah elpirul, én pedig újra megcsókolom, hiogy megnyugtassam, együtt vagyunk most ebben. És együtt is leszünk. Ha nagyon akarnám, én is le tudnám venni a nadrágom, de szeretném, ha minél többet érne hozzám. És igen, érzem a kezét a mellkasomon, a hasamon, a csípőmön. Egyre sűrűbben veszem a levegőt. A nyakamba édesen és lágyan harap, nem erőszakosan, félénken, lágyan, amitúl még türelmetlenebbé válok. Mire a keze elér a farkamhoz, azt érzem, nem bírom már sokáig, és ezt halk nyöszörgéssel jelzem is.
- Léah
Hosszan csókol, az ajka tűzforró, és bár a háló nincs messze, nekem kilómétereknek tűnik az út odafele. Az ágyra lök, és néz. De úgy néz a szemembe, hogy tudom, kurvára szerelmes vagyok. Meg is lep a hirtelen felbátorodása, ahogy elindul felém, és mohó vággyal kezd csókolni, és simogatni. Mikor a lehető legjobb helyen van a keze, ismét halkan felmordulok.
-Ne haragudj...-
Ó, Léah..azt hiszem ennél távolabb nem is lehetnék a haragtól. Nagyon édes, ahogy elpirul. Tekintetünk összefonódik. Mégmindig jár az agya, és ezt nagyon gyorsan ki kell kapcsolni. Nem kell az most ide, csak útban van. A csókja erőszakosabbá válik, és én nem bírom tovább, a hátára fordítom, hogy én legyek felül.
- A haragom már elég messze elszállt.
Suttogom az ajkaira, miközben az ujjammal szépen lassan köröök a hasán, majd a csípője környékén. Borzasztó puha a bőre. Forró csókot lehellek a mellbimbójára is. A bőrének illata, íze is teljesen összehasonlíthatatlan. Még életemben nem kívántam senkit ennyire. A kezem a csípője alá teszem, és lehúzom róla a maradék textilt is. Nem szabad elsietnem, nem akarom hogy fájjon neki. Most nem is én avgyok a lényeg, csak is ő. Zavartságágáról, félelméről csókjaimmal vonom el a figyelmét, azt akarom, hogy ne gondolkozzon, és ne féljen.
- Bízz bennem. Együtt vagyunk.
Szabad kezemmel apró, lágy félköröket rajzolok a hasára, egyre lejjebb és lejjebb, míg elérek a legpuhább testérének szélére. Hallom, ahogy veszi a levegőt, kissé zihál. Újabb forró csókot lehelek az ajkára, igyekszem magam lehűteni, és rá oncentrálni, miközben az ujjaim elérik nőies lágy forróságát. Figyelem minden rezdülését, nem akarok fájdalmat okozni neki.
- Szólj, ha hagyjam abba. Bármikor. Bár nem akarom, abbahagyni, és ha most tovább megyek, már nagyon nehéz lesz leállnom. Ismét Léah fölé helyzkedem, a szemébe nézek, és tudom, hogy készen áll. A csípőm a csípőjéhez nyomom, és a fülébe suttogom.
- Szeretlek.-
Óvatosan hatolok belé, és haladok előre, figyelve a jelzéseire. Ziltáltan veszem én is a levegőt, fogaim kissé összeszorítom, nehogy teljesen átadjam magam a késztetésnek. Most olyan könnyű lenne elveszni a pillanatban, nagy lendülettel beléhatolni, és csak saját magamra figyelni. Kis mozdulatokkal haladok előre.
-Borzasztóan kívánlak.. - Beljebb és beljebb hatolok, a tesünk teljesen eggyé olvad, szinte együtt lélegzünk, míg egy utolsó, határozott lökéssel teljesen benne vagyok. Érzem, ahogy megfeszül alattam. A testünk olyan forró, hogy akár mi magunk is rögtön felgyulladhatunk. Olyan borzasztó vágyat érzek Léah iránt, amit nem tudok csillapítni, cska még többet és még többet akarok. Most, hogy a fájdalmasabb résznél túl vagyunk, kevésbé tudom visszafogni magam, és egyre nagyobb hévvel csókolom, a kezem ismét a mellein van, a forró tökéletes mellein. Tökéletes alattam. Tökéletes. Felemelem a csípőjét, hogy szorosabban érintkezzünk, előszöt finoman, majd erősebben. Ahogy veszi a levegőt, mégjobban feltüzel. Birtokoli akarom, magamévá tenni, magam alatt tartani, és soha nem engedni el. Minden lökéssel nehezebb Léahra figyelnem, pedig most ő a fontos, csakis ő, de anniyra jó benne, annyira tökéletes. Az elmém tombolni kezd, vigyáznom kell Léahra, neki ez az első, és szeretem. Nem akarok addig elmenni, amíg ő ki nem elégül teljesen...

Fynn

2003. Február 24.

dress

+18

- Léah
Hevesebben kezd verni a szívem, ahogy meghallom Fynn nyöszörgő hangját, és ahogy kiejti a nevem, abba beleborzongok. Nem csoda, hogy olyan pletykák kaptak róla szárnyra… Ettől mondjuk, a féltékenység is végigfut rajtam, de pillanatok alatt elűzi minden gondolatom, és nem is engedi, hogy bármi másra terelődjenek, csak rá. Van valami a pillantásában, ami bátorságra ösztönöz, és olyat ígér, amit még mindig nem tudok teljesen elhinni, de elakarom. Mindent akarok, amit nekem adna, és mindent neki akarok adni.
- A haragom már elég messze elszállt.
Meglepetten nézek rá, amikor helyet cserélünk, de hálásan elmosolyodom, mert tudom, hogy ez az egész herce-húrca az én hibám, ő még is minden gond nélkül megbocsátott nekem. Hozzábújok és viszonzom a csókját. Olyan édesen igyekszik elterelni a figyelmem, de ettől még mindig zavarban vagyok. Viszont a zavarom gyorsan felváltja a kellemes bizsergés, amit az érintése és a csókjai váltanak ki belőlem. Vele ellentétben viszont nehezebben bírom visszafogni a hangom, de a jelek szerint egyáltalán nem zavarja.
- Bízz bennem. Együtt vagyunk.
-Bízom benned.- El se tudja képzelni mennyire. Egy ideig figyelem a kezét, ahogy a hasamon vándorol egyre lejjebb, mint akit hipnotizált. Van benne valami, amivel képes fogva tartani a pillantásom. Átölelem a nyakát és belenyögök a csókjába. Fynn bámulatos és az a figyelem és odaadás, amit felém mutat, minden másról eltereli a figyelmem. Mintha teljesen kitöltené a gondolataimat, nem enged senkit és semmit beférkőzni közénk. Bízom benne, hogy ezen a szokásán soha nem fog változtatni, mert akkor el tudom hinni, hogy egyszer a bennem lappangó zöldszemű szörnyet is ki tudja majd irtani. Hozzábújok, hogy még több helyen érezhessem, és úgy helyezkedem, hogy én is könnyen elérhessem őt. Túlságosan is élveztem a hangját és hallani akartam még, így tovább simogattam. Igyekszek viszonozni minden érintését és csókját.
- Szólj, ha hagyjam abba. Bármikor.
Abba hagyni? Merlin mentsen meg tőle! Nemlegesen rázom meg a fejem, mert nem akarom, hogy abbahagyja. Többet akarok, még többet. Végigsimítok a karján és közelebb húzom egy csókra, amikor fölém kerül. Megérzem a csípőjét és kissé felemelem az enyémet, hogy még közelebb kerülhessek hozzá. A mozdulatom annyira ösztönös volt, hogy belepirultam. Annyival erősebb és izmosabb, mint én, csodálatos érzés, ahogy összeérünk.        
- Szeretlek.-
- Én is szeretlek- Suttogom a nyakába és ismét megharapom finoman. Fynn édes hangjába beleremegek, és felnyögök, amikor megérzem magamban. Úgy bújok hozzá, mintha az életem múlna rajta és apró puszikat nyomok az állkapcsára, amikor észreveszem, hogy megfeszült. Látom rajta, hogy kettőnk közül neki van nehezebb dolga és visszafogja magát a kedvemért.
-Borzasztóan kívánlak.. -
- Fynn…-Beletúrok a hajába és ismét felnyögök, amikor teljesen összeolvad a testünk. A testem megfeszül és erősebben kapaszkodok belé.  Majdhogynem egyszerre lélegzünk és imádom, hogy magamon érzem a szívverését. Olyan óvatosan bánik velem, hogy attól csak még jobban belé szeretek. Az összes mozdulata és érintése arról árulkodik, hogy mennyire nem akar fájdalmat okozni és csak rám figyel.  Próbálok olyan közel bújni simogató kezeihez, amennyire csak lehet. Bárki, aki azt állította, hogy elsőre nincs tökéletes és másra sem tud gondolni az ember csak, hogy milyen kellemetlen, annak nem volt szerencséje. Fynn egyszerűen elképesztő, olyan érzéseket és hangokat csal ki belőlem, arról nem is beszélve, hogy milyen jó érzés, hogy bennem van. Tökéletesen összeillünk, olyan odaadással figyel rám, és érzem minden rezdülését, de még mindig visszafogja magát a kedvemért. Nem tudom, mit tehetnék, vagy, hogy adjam tudtára, hogy magával is törődjön. Bár ismerve őt, úgy se hallgatna most rám. A mozdulatai erőteljesebbek és intenzívebbek lettek, még is óvatosak. Fynn illata és érintése, a mozdulatai olyan vágyakat és érzéseket ébresztett bennem, amikről álmodni sem mertem. Éreztem a szerelmét, és tudtam, hogy menthetetlenül bele szerettem. Vágytam rá, és arra, hogy soha ne hagyjon el. Átölelem a nyakát, és érzem, hogy egyre nehezebben tudok koncentrálni. Olyan könnyű lenne átlépnem a határt, de nem akarom, nélküle nem.
-Nem akarok…. Egyedül nem… Csak veled….-Kértem, bár a zihálásomtól inkább tűnt könyörgésnek. Még jobban hozzábújtam és a lábaimmal átölelve a derekát igyekeztem közelebb húzni magamhoz. Éhes csókot leheltem az ajkaira és nem vágytam másra, csak hogy vele együtt mehessek el. Tudom, hogy nekem akar jót, de mindent vele szeretnék. Megfogtam az állát és úgy fordultam, hogy összeérjen a homlokunk. -Kérlek…- A pillanat törtrészéig, mintha habozott volna, de végül engedett nekem és magának is. A mozdulatai egyre hevesebbek lettek, a csókjaink pedig egyre éhesebbek. Sürgetőbben simítottam végig a testén, míg nem megadta, amire vágytam. Tudta hol és mikor érintsen meg, hogy a lehető legjobb legyen nekem. Hallottam a légvételét, a hangját, és imádtam minden pillanatát. Ahogy megremegett a teste, vele együtt szinkronban az enyém is és egyszerre értük el a csúcsot.  Erősen kapaszkodtam a vállába és nem akartam elengedni, soha. Mintha megérezte volna, mire vágyom szorosan magához ölelt és nem is engedett el. A kellemes, intenzív, bizsergő érzés csak lassan csillapodott bennem. Ezzel egy időben pedig olyan érzelmek kavarogtak bennem, amikről álmodni sem mertem és tudtam, hogy mindez Fynn-nek köszönhető. Percekkel később Fynn könnyű szerrel fordult meg velem, hogy aztán a mellkasára fektethessem a fejem. Átöleltem és egy ideig csak hallgattam a szívverését, ami az enyémhez hasonlóan csak lassan tért vissza a normális tartományba. Nem tudom meddig feküdtünk egymás mellett csendben, de nagyon jó érzés volt.

 

Köszönöm szépen a játékot!