Mirabella Harpell
[Topiktulaj]
boszorkány
Hozzászólások: 372
Jutalmak: +742
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : sötétvörös
Szemszín: kék
Kor: 19
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: alkotói szabadságon van, kóborol
Legjobb barát: Christopher Cartwright
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: tiszafa, 11 hüvelyk, egyszarvúszőr mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #20 Dátum: 2022. 06. 01. - 15:02:05 » |
+2
|
Június elseje, 7 óra 55 perc Talán minden születés velejárója a sírás és a fájdalom. Hát, ilyen ez a világ. Vehetem talán úgy, hogy én születtem újjá, vagy hogy úgy is, hogy világra hoztam egy lényt, aki úgy él bennem, mint a vérfarkasokban a kór. De kezdeti fájdalom ide vagy oda, mi jóban leszünk az állati alakommal, ez már biztos. A Szükség szobája egy tágas, bokrokkal körülvett tisztássá változott nekem. Én a rét közepére álltam, a lovaim teljes nyugalommal, mit sem sejtve legelésztek egy kicsivel odébb, oda-odanézve felém, hogy mi lelhetett, amiért iderángattam őket ilyen kora reggel. Még alig hajnalodott, az ég alja épp csak rózsaszínes-narancsosan derengett. Sél se mozdult, fű se rezzent. Elég békés volt így. Mindent a leírás szerint csináltam. A szívem fölé emeltem a pálcám hegyét, és még egyszer elkántáltam utoljára, hogy Amato Animo Animato Animagus. Aztán felhajtottam a bájitalt. Aztán… A cruciatus ehhez képest wellness. Az a másik, idegen-ismerős szívdobbanás a kántálás közben most olyan volt, mintha a pálca hegyével defibrilláltam volna magamat. Valószínűleg így is volt, vagy talán életre keltettem azt a másik, új szívet is a magaméban, mert össze-vissza dobogott utána. Borzalmas égető forróságot éreztem, olyan tüzet, amilyenhez foghatót korábban csak egyszer láttam. Akkor is új irányt vett az életem. És talán most is azt fog. Talán az életem már csak így működik, mindig fel kell égnie valaminek, hogy valami új szülessen a hamvakból. Ez az alak pedig tűzben és fájdalomban, vérben és a lecsapó mennykőben született. Még csak a fejemben létezett, de térdre estem, úgy bámultam fel a csak számomra látható lóformára. Valószínűleg most először és utoljára látom így, legközelebb legfeljebb majd tükörben. Eperderes színű volt, tehát vörös a sörénye és farka, fehér alapon szeplőszerűen apró, vöröses pöttyöcskékkel tarkított a teste. És kékszemű. Épp mint én. Ahogy egymásra bámultunk egészen egyforma kifejezéssel, furcsa érzés fogott el, mert megint mintha a kristálylovacska tükrében néztem volna szembe saját magammal, de mégis kicsit más volt. Nem külön tudat, de… más test és más állapot. A leírásban az volt, hogy nem szabad félelmet mutatni felé, és ez nem véletlen volt benne, mert igenis félelmetes volt. Átlátott rajtam azokkal a szemekkel. De azt gondoltam, ha egy kelpie-vel szembenéztem, valahogy megbirkózom ezzel is, aki igazából én leszek. Vagy vagyok? Nehezebb lesz, mert nem vagyok olyan jóban magammal mostanság, mint Keszeggel, de tudtam, megbirkózom vele. Sárga kanca… Tudjuk a mondást, a pokolban nincs annyi düh, mint egy felbosszantott sárga kancában. Szerencse, hogy láttam már dühös lovat, és nem ijeszt meg. A pálcámat csak úgy letettem. Az instrukciók szerint jobb lett volna valami biztos helyre rejteni, de itt nem volt olyan. Aztán lehunytam a szemem, és a szemem elé képzeltem az állati formám. A mágia pedig működésbe lépett. Az első átváltozás rohadtul fájt, és kiakasztó is volt. Most visszakaptam az összes röhögést, amit az újszülött csikók esetlenül édes felállási próbálkozásai felett megengedtem magamnak. Hát ők gyorsabbak és ügyesebbek voltak, mint én. Hogy lehet ennyi lábat koordinálni? De miután megtaláltam az egyensúlyt, az első vágta… Ohohóóó! Mondjuk nem sokra emlékszem, de a lábam, az emlékszik. Ha Mezzi és Darci nem állítanak le, szerintem örökre úgy maradok. Így is sokáig tartott, mire a fűben megtaláltuk a pálcámat. Igazából, körbezabáltuk, hogy előkerüljön, nagyon meghitt reggeli volt a lovaimmal. Nem volt a legjobb ötlet oda rakni, de mindegy, megvan, és nem léptem rá, és legalább már újra két lábam van… És végre sikerült. Megérte, hogy ez életem legdurvább másnapja, és még aznap van. Megérte emiatt hónapokig korán kelni, ma pedig hajnalozni. Megérte azt is, hogy emiatt elkések az első óráról, pedig az bájitaltan, de ha Smith tudná, miért… Mert megcsináltam! Animágus lettem! Mondjuk most, hogy belegondolok, erről lehet, hogy szólnom kéne valakinek. De áh, arra nem érek rá. Itt vannak a vizsgák, meg minden. Na, majd még átgondolom. Most viszont vágtatok bájitaltanra! Ja, nem. Csak megyek. Szép nyugodtan. Két lábon. Oh, milyen lassú is így, hogy csak kettő van…
(Avialany 2.0: A nevadai Salt Wells musztáng ménesének ‘Lil Firecracker néve hallgató lova - alias Kicsi Rakétacukorka )
|