Porváros

[lebuktam]

lebuktam
2003. március 7.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: pulcsi télen

Bent voltam apánál. Megint megerőszakolták.
A nővérem mondata homályos lepelként ült meg a fejemben, amióta csak hazajöttem. Nem iagzán szóltam erről senkinek. Mégis ki tudhatná? Szánalmas életemet senki előtt nem válaltam fel. Nem voltak olyan barátaim, csak lazán futottak be a kapcsolathálóm száljai. Nem mondtam azt, hogy magányos voltam. Csak ők is a látszatot látták belőlem. A jóarc hülye Caine aki a legjobb partiarc a buliban. Az aranyvérűek meg utáltak, hiszen mindig velük feküdtem össze régebben és ejtettem őket egy éjszaka után padlóra. És ott volt Armin, akitől nem nézett ki úgy, mintha olyan nagyon gyorsan válni akart volna. Jó mondjuk a hivatalossá tétel előtt léptem le az egyetemről is, "terepgyakorlat"ra hivatkozva. Biztos nagyon utált ,ost, de itthion kellett lennem. és ki kellett találnom, hogyan öljem meg az összes börtöntölteléket legálisan. Utáltam ezt. Utáltam ezt a tehetetlenséget, mert még nem volt elég pénzünk, az itteni korrupt rendőrök valahogy azv átlagnál több óvadékot kértek az apámért meg a bátyámért. Nem is akarták őket elengedni, mert miért is? Hülye indokokkal, rossz magaviselet miatt mindig meghosszabbították az éveiket.
A húgom és a nővérem se volt szép látvány. Alex csak ki volt égve testileg és lelkileg, miközben azt mutatta mennyire pörög és vidám. De én is ezt csináltam. Mind a ketten eljátszottuk, hogy milyen faszán vagyunk a sok szar ellenére is. A húgunk, Barbara pedig, eljátszotta, hogy elhiszi, hogy jól voltunk. Tudtuk, hogy nem igaz és mégis ebbe a színjátékba kapaszkodtunk mind a hárman.
- Naaa, mikor mutatsz be a pasidnak? - kérdezte Alex, miközben mellém telepedett a hűvös házban. Este volt, Barbara meg már régen aludt mellettünk. Összehúztuk magunkat hogy az egyetlen fekvővalamin elférjünk. Rosszul voltam a háztól, ahogy a többiek is, hiszen annyi évvel ezelőtt rúgták ránk az ajtót a halálfalók és írtottak ki majdnem minket teljesen. Éreztem a halál szagát a falakon, és a családom testét láttam összeesve heverni még most is. DE nem volt más választásunk, itt kellett élnünk a sötétséggel, a hideg, koszos házban, ahol éppen hogy volt víz.
- Nem foglak. Amúgy is utál és el akar válni - vontam meg a vállam, mire Alex a vállamnak döntötte hamuszőke fejét és lehunyta a szemét.
- Ó, ez egész gyors volt. megismertem volna.
- Utálnád - horkantottam fel.
- Één? Ugyan dehogy. Imádnám. Jobban mint téged - nyújtotta ki rám a nyelvét, mire zajt hallottunk odakintről, és Alex összerezzent. Nem volt szokatlan, hogy valaki a fogadó óráján kívül is éppen rá akarta vetni magát így felkaptam egy baseball ütőt és az ajtóhoz léptem, miközben Alex és a felriadt Barb libasorban követett.
- Húzz innen te szexista állat - üvöltöttem ki, miközben kiléptem a sötétbe, ahol egy alak ácsorgott. A környéken nem volt világítás így nem sok mindent láthattunk.

[kibaszottul lebuktál]

kibaszottul lebuktál



2003. március 7.

outfit: alone # megjegyzés:

Ez volt Caine. Amikor szükség volt rá eltűnt, mert miért is ne tette volna meg… csak a válási papírokat kellett volna aláírnia, hogy végre megszabaduljak tőle. Hiába szerettem, mert szerettem, kötelességeim voltak a családom felé, amit neki is elmondtam még Las Vegasban, ahol ezt a hülyeséget elkövettük. 
Már napok óta nem láttam. Nem tudtam vele megbeszélni a válás részleteit, pedig végre akadt is egy protektor, aki csendesen intézné el a dolgot. Akárhányszor elmentem a Mandragórára, nem volt ott és senki sem látta… így hát végül elkértem a címét az egyik mentortól, akivel történetesen jóban volt Sophie pasija, az a Jasper. Csak követtem, egészen addig, míg a kora esti sötétségben be nem keveredtem az egyik legnyomorultabb városrészbe. Nem volt kivilágítás, a fények csupán az ablakokból szűrődtek ki vagy izzó cigarettákból áradtak… pontosan tudtam, hogy nem ilyen helyen lakik egy aranyvérű, legyen akármennyire is lecsúszott.
– Szépfiú… nem jössz egy menetre… – csuklott az arcomba egy nő, aki aligha volt józan. Talán nem is nő volt, de az arcát erős vakolat festette, ami a félhomályszerű fényben erőteljesen világított már-már fehéren. A szája pedig vérvörös volt és eltúlzott akár egy bohócé.
– Kihagyom. – Toltam el hidegen a kezét és ahogy léptem volna arrébb, hátra, de akkor meg beletrappoltam egy mélyebb pocsolyába, hogy a zoknim is átázott a bakancson keresztül. Már nem volt olyan hideg, mint pár hete, mégis azonnal reszketni kezdtem.
Nem számított, tovább mentem, hogy az ijesztő arcok között, a romos házak mentén haladjak tovább, egészen addig, míg az elvileg címig. De nem volt házszám, nem volt semmi, csak egy romhalmaz, amit valaki egykor otthonnak csúfolhatott, ma már aligha volt annak nevezhető. Dühös voltam? Nem. Azért voltam mindössze mérges, mert Caine inkább hazudott, ahelyett, hogy magát adta volna… ahelyett, hogy őszinte lett volna velem. Őszinte. Mégis anélkül hogyan szerethettem bele? Nem érdemelte meg.
– Na mi van, te is a Caine kurvához jöttél? – kérdezte valami faszi az ajtó előtt és megszorította a vállamat, hogy odébb húzzon onnan. – Sajnálom, rosszkor jöttél. Mára én vettem meg a csajt. – Közölte aztán és éreztem magamon az alkoholtól bűzlő leheletét.
– Takarodj el… – Nyomtam a kezébe valamennyi mugli pénzt. Még volt annyi tartalékom, hogy ne jelentsen gondot. Tudtam, minél tovább húzom ezt a válást, az ilyen luxusok is lassan megszűnnek. A fickó csuklott egyet, majd hangosan röhögni kezdett és eldülöngélt az éjszakába.
Nagyjából ezzel egy időben nyílt az ajtó és ütötte meg az ismerős hang a fülemet… túl harsány formában is: – Húzz innen te szexista állat.
Megköszörültem a torkomat és közelebb léptem a sötétben. Először Caine-t pillantottam meg, aztán a mögötte sorakozókat. Volt ott egy nő, meg valami kamaszlány, de a sötétben nem tudtam jól kivenni az alakjukat.
– Hello… te seggfej – dünnyögtem, majd a két csajra pillantottam mögötte. – Armin vagyok. Elvileg az ő férje.– böktem ki, bemutatkozásként, bár még mindig gyűlöltem ezt a tényt a számra venni. Aztán félre löktem és Oscart és mellette megindultam befelé az építménybe. – Ezért a hazudságért még számolunk. – Súgtam oda neki. – Nem vagytok éhesek? – kérdeztem és betolakodtam valami konyhafélét keresve. – Rendeljünk a villámbagolytól.

[lebuktam]

lebuktam
2003. március 7.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: pulcsi télen

A szenny és a kosz a szegénységgel együtt szinte szánalmas elegyet alkotott a nyomornegyedben, ami valahogy így festett akár Indiában is, csak ott az embereknek néha két fejük volt, meg mit tudom én. Örültem, hogy a környékünkön legalább nem volt folyó, amiben döglött tehenek püffedt teste húzott el a naplementében. Bár így sem volt egy életbiztosítás itt élni, és csodálkoztam is azon, hogy a körülmények ellenére nem is kaptunk el semmilyen rendvát se, meg nem volt itt még egy kisebb pestis járvány se. Lehet már természetesen ellenállóak vagyunk az általános dögvészekkel szemben.
Alex és én éppen meg alartuk bezsélni, hogy hogyan hozzuk ki apámékat a dutyiból, de aztán inkább bele se kezdtünk a témába. nem mintha nem tartottuk volna szívügyünknek a dolgot, csak egyszerűen a sötét éjszakában túlságosan is nyomott minket és Alex is jobb ötletnek tartotta azt, hogy ha az én életem felől érdeklődik. Mndig is ő volt a keményebb testvér, a vagány, a laza, és akinek a folyton kócos volt a haja, és elkenődött a sminke. A testén meg midnig zúzódások nyomait próbálta előlem takargatni. Úgy tett, mintha nem lenne semmi ami nyomasztaná, és midnig is vidáman próbált élni a sok szörnyűség ellenére is, hogy belénk is lelket öntsön. Szóval, iagzi nővér volt, anyánk helyett anyánk.
Barb ezzel szemben csendes volt és zárkózott, szinte alig beszélt az idegenekkel, így rajtunk kívül mindenki azt hitte, hogy amúgy néma. Igazából csak túlságosan félős volt, és törékeny, féltettük és nem akartuk, hogy ez a világ elevenen felfalja. Már ő is felnőtt nővé vált, mégis úgy nézett ki, mint egy 16 éves ártatlan kamasz. Talán emögé a gyerekes világ mögé próbált ő is elmenekülni, a kegyetlen jelenünk elől.
A neszezésre mind a hárman összerezzentünk. Nem aludtunk sosem mélyen, hiszen bármikor bárki képes volt, ha akart berúgni az amúgy is viseletes és koszos ajtót, amit már ezerszer próbáltam rendesen a helyére tenni. És mivel erősen muglijárta környék volt nem is nagyon használhazttam csak a házon belül a pálcámat. Egyébként meg semmilyne mágia nem mentett fel minket az adósság alól.
Ahogy kilöktem az ajtót, és meglendítettem az ütőt, éppen hogy nem sikerült vele teljes erőből arcon találnom Armint. Meg is lepődtem így döbbenten dermedtem bele ebbe a mozdulatsorba, miközben találkoztott a mogyoróbarna tekintetünk egymással.
– Hello… te seggfej – vetette felém foghegyről, miközben éreztem, hogy a két testvérem kifejezetten belém csimpaszkodik.
– Armin vagyok. Elvileg az ő férje - bökte ki SOKKAL kedvesebben a lányok felé, mint ahogy velem bezsélt. Erre kellemetlenül felmordultam, miközben szinte félre lökött és bevonult a házszerűségünkbe. Barb sűrűn pislogva bámult utána, és nem igazán mert megmozdulni, csak úgy, hogy eléhelyzekedve indultam én is meg befelé.
- Mi az, hogy elvileg? Egy kecska volt a tanúnk! - háborodtam fel.
- Nem tudtam, hogy az ilyen morcos fiúkat kedveled - suttogta a fülembe, miközben lassan elszorította a kezemben a vérkeringést.
- Oscarrol van szó, persze, hogy az ilyeneket szereti... Egyébként meg kecske?- mondja vigyorogva Alex és ő bátrabban trappol be, én meg grimaszolgatva vonulok utánuk, nyomomban a húgommal. Közben még odasúgta, hogy ki fog csinálni, mire csak kinyújtottam rá a nyelvem. Nem igazán volt mit magyarázni mert hát minden egészen kellemetlenül nyilvánvaló volt. Bár csak azután eshetett le neki, hogy 100%osan sárvérű vagyok, mikor a Villám Bagoly említésére tök értetlen fejet vágtak a többiek.
- Az olyan mint a KFC? - kérdezte Alex, és ledobta magát az egyik tépett fotelbe.
- Ne ijetszgesd a tesóim a mágiás dolgokkal - mormogtam Narek felé, miközben Berbara odabújt félénken Alex mögé, mintha az láthatatlanná tudta volna varázsolni. - Egyébként nincs gáz, se fűtés, se villany se... semmi, szóval nem nagyon tudod használni a konyhát. AMúgy is beköltözött oda néhány egér - vontam meg a vállam. Egy szoba és egy konyha volt az egész, kb. Ha volt is valaha más része az tuti megsemmisült. Mielőtt Armin túltolta volna a cukiskodást, megfogtam az alkarját és odébb húztam.
- Amúgy meg mégis mi a fenét keresel itt? ! - pislogtam felé.

[kibaszottul lebuktál]

kibaszottul lebuktál



2003. március 7.

outfit: alone # megjegyzés:

Tudtam, hogy Caine hazudik. Ez nem volt kérdés, hiszen sosem vitt el jó helyekre vagy lepett meg ajándékokkal… de arra nem számítottam, hogy egy lepukkant utcában lakik, ahol még áram sincs.
-  Mi az, hogy elvileg? Egy kecska volt a tanúnk! – A szövegelésére nagyon nem volt szükség. Főleg nem annak fényében, hogy a testvéreinek igyekeztem éppen bemutatkozni… akik nyilván nem tehettek arról, amit a bátyjuk követett el, vagy öccsük. Ebben a fényviszonyban nem tudtam megállapítani a korukat.
– Fogd be, Caine, mielőtt megtalállak ütni. – Közöltem dacosan, majd egész egyszerűen bevonultam a házba. Odabent sem volt jobb az állapot, mert sötét volt, hideg és rendeletneség. Kicsit örültem, hogy nem látok rá, mire lépek rá… vagy éppen bele. Kizárt dolognak tartottam, hogy nem fordulnak meg ezen a helyen patkányok. A lányokat még sajnáltam is, de Caine-t cseppet sem. Egy ilyen hazug ember nem érdemel jobbat.
- Nem tudtam, hogy az ilyen morcos fiúkat kedveled – hallottam meg a susmorgást a hátam mögül. A kisebbik lány volt persze az, aki egyértelműen jobban megilletődött a felbukkanásomtól, mint a másikuk.
- Oscarrol van szó, persze, hogy az ilyeneket szereti... Egyébként meg kecske?- Szólalt meg az idősebb lány is, aki hamarosan mellettem termett. Addigra már a konyhafélénél lehettem. Odabentről először csak a hideget éreztem meg áradni. Azonnal megborzongtam, ahogy a jeges huzat végig simított az arcomon. Nem értettem Caine-t… varázsló, legalább egy minimálisan megpróbálhatott volna javítani a helyzetükön.
- Az olyan mint a KFC? – kérdezte a hozzám közelebb álló lány. Fogalmam sem volt miről beszél, ezért felvont szemöldökkel néztem vissza rá. KFC… az valami mugli betegség? Mert, ha igen, akkor nagyon elbeszéltünk egymás mellett. A tekintetem Caine-re vándorolt, jelezve neki, hogy: a hazugságaid nem úszod meg ennyivel.
- Ne ijetszgesd a tesóim a mágiás dolgokkal – jegyezte meg Caine. - Egyébként nincs gáz, se fűtés, se villany se... semmi, szóval nem nagyon tudod használni a konyhát. AMúgy is beköltözött oda néhány egér.
Erre csak horkantottam egyet. Ott álltam ugyanis az ajtóban. Esélyem sem volt nem észre venni, hogy milyen állapotban van az konyha… ha egyáltalán még konyhának lehetett azt nevezni.
– Azt patkánynak hívják Caine, amire gondolsz. – Közöltem és beléptem volna éppen a helyiségbe, hogy legalább kitakarítsak. De Oscar ujjai a karomra simultak, majd szorítottak és azzal a lendülettel húzott is félre. Nem, mintha akkora hely lett volna, hogy el tudjunk bújni a testvéreik elől.
–  Amúgy meg mégis mi a fenét keresel itt? !
Sóhajtottam egyet, majd elrántottam tőle a kezemet. Semmi kedvem nem volt egy hazug disznóval bájcsevegni, nemhogy smárolni.
– A seggfejet, aki a férjemnek nevezi magát. Nem tudok nélküled elválni, nem vetted észre? – Kérdezem dühösen és kedvem lett volna megpofozni. A tenyerem azonban megállt a lendület közben, mert a tekintetem a lányokra vándorolt egy fél pillanatra. – Napok óta kereslek… – vettem halkabbra és a szemébe.
A francba.
Éreztem megint a vágyat, hogy megcsókoljam. De nem hajoltam közelebb, csak a tekintetem állapodott meg végül az ajkain.
– Nem teheted ezt meg velem. Világos? – Aztán visszafordultam a lányok felé. – Nagyon finom hamburger van a Villám Bagolynál. Szerintem ízlene nektek. Caine, szerezz egy baglyot! – Parancsoltam rá.

[lebuktam]

lebuktam
2003. március 7.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: pulcsi télen

– Fogd be, Caine, mielőtt megtalállak ütni.  - mormogta nekem Narek, mire Alex gonoszul sátáni nevetéssel felkacagott. Alexnek már csak ilyne volt a nevetése, mintha mindig kárörvendene. valahogy ez rohadtul ijesztő volt. Barb csak jobban kapaszkodott belém és mégjobban összehúzta magát, miközben még mindig nagyjából ugyan ott ácsorogtunk,. Ebben a nagyon nagy lakásban ugyebár olyan könnyen el lehetett férni. Iagzából egészen szellős volt, kevés búrotunk van, csak a kanapé, amin aludtunk. meg néhány holmi, de igazából nem úsztunk a cuccokban, meg ezekben. Iagzából a legtöbb ruhám is ugyan olyan volt, csak néha itt ott megbűvöltem őket hogy változuatosbak tűnjenek. Egy kicsit praktikus volt hogy tudtam varázsolni, de a lányok nem igazán szerették, fuzrának és ijesztőnek találták, mint a világot amúgy is, bár Alex legalább próbált kemény csajnak tűnni, hogy ne lássék rajta, hogy milyen sebezhető is tud lenni.
- A Villám Bagoly  egy hely,a hol gyorsan kajához lehet jutni, mert kihozza egy bagoly, és gyorskaja meg étterem - magyarázom, mire ketten összenéuztek és kételkedve, bizonytalanul kiböktek egy amolyan fásult 'aha'-t.  - A KFC egy mugli gyorsétterem. Rántott csirkés cucc - fordultam sóhajtva Arminhoz. Hihetetlenül nevettséges volt, hogy pont én tolmácsoltam a két világ között. MÁr előre vártam ezeket a hüly epillanatokat, amikor nem képesek rendesen egymással bezsélgetni, mer a végén teljesen félre értik amit mondanak.
- Furák vagytok - közöélte inkább vigyorogva Alex, miközben Barbbal lehuppantak a koszos és szakad kanapéra. Egyszer kibaszott gazdag leszek és eltűnünk innen, apáékkal együtt, hogy semmi bajunk ne legyen. Alex láthatóan jól szórakozott rajtam meg Nareken, mert le nem olvadt a szájáról  avigyor, míg Barb csak kuksolt szeppenten, a haját meg teljesen az arcába húzta, mintha azzal el tudta volna magát rejteni. Közben inkább félre húztam a patrkényos megjegyzése közben Armint.
- Tudom mi a különmbség köztük - suttogtam még oda. - Boncoltam mind a kettőt - húztam ki magam, majd megkérdeztem tőle, hogy mégis mi a francot keresett itt. Nem is tudom zavarba kellett vonla lennem, hogy lebuktam, mert lebuktam, de... igazából el akartam volna mondani, csak közbejött a levél és apám. Meg minden. Inkább csak az volt a fura, hogy nem is nagyon... frodult ki úgy magából.
– A seggfejet, aki a férjemnek nevezi magát. Nem tudok nélküled elválni, nem vetted észre? - lendült is a keze, de nem csapott arcon, helyette egymás szemébe néztünk. Megfogtam a kezét és csak megcsókoltam légyan mintha az olyan nagyon jóvá tett volna mindent.
- Na, akkor nem kell mást tennem csak folyton meglépni a válás megbezsélés elől - viygorogtam könnyelműen és zsebre tettem a kezemet, miközben amrint néztem. Nem akartam elválni, miközben olyan nagyon nem akartam az elején ezt a házasságot sem. Rájöttem, hogy igen is szerettem.,
– Nem teheted ezt meg velem. Világos? -
- Közbe jött a válásnál fontosabb dolog - vontam meg a vállam, majd mikor odahajoltam volna, hogy csükot lopjak, már el is fordult és a szavait a minket kukkokló testvéreimhez intézte. Úgy tettek persze mintha nem hallottak volna semmit. -  Nagyon finom hamburger van a Villám Bagolynál. Szerintem ízlene nektek. Caine, szerezz egy baglyot!
- MI? hörrentem fel, egyszerre Alexszel. - Komolyan azt akarod, hogy szedjek valahonnan egy baglyot? Mégis hogy? Menjek ki egy hálóval? - hadonásztam a kezemmel és persze mivel nem voltam alacsonyan levertem a falat megint ami egyenesen rám és Armin arcába csapódott, hogy fehér vakolatosak legyünk.
- jaaaj bocsi annyira sajnálom - röhögtem fel, mire odajött Alex, és a fejemre legyintett.
- Légy kedves a férjeddel, Oscana! - mondta a gúnynevem, mire éreztem, hogy elvörösödtem, és inkább kimentem fogni egy baglyot, hogy aztán valami buta fejűvel visszatérjek.

[kibaszottul lebuktál]

kibaszottul lebuktál



2003. március 7.

outfit: alone # megjegyzés:

Nem kellett volna ott maradnom. Amint megláttam a helyet, csak közölnöm kellett volna Caine-nel, milyen nagyot csalódtam benne… hogy mennyire elegem van… hogy utálom. Ehelyett hagytam, hogy megcsókoljon. Még a szememet is lehunytam az ajkai érintésére. Túl könnyen megvett magának.
- Na, akkor nem kell mást tennem csak folyton meglépni a válás megbezsélés elől - vigyorodott el könnyelmű hangon közölve, miképpen úszhatja meg a válást. Még ki sem nyitottam a szememet, máris egy baromként kellett viselkednie. Jól tudta, hogy mennyi minden múlik ezen… tudta, hogy már csak egy cérnaszálon függ, hogy apám ad pénzt. Pénz nélkül nem maradhatok a kollégiumba, mert amit a büfében megkeresek az nem elég arra is, meg az életre.
- Ez nem vicces… - közöltem keserűen és elhúztam tőle a kezemet. Nem akartam, hogy túlságosan felhatalmazva érezze magát arra, hogy megérintsen. Mégis csak most bukott le… én pedig még csak utálni sem tudtam ezért. Nem. Sajnáltam és segíteni akartam…. főleg a testvéreinek.
- Közbe jött a válásnál fontosabb dolog - mondta.
A válaszra persze a testvéreire pillantottam. Ők eddigre már a kanapén gubbasztottak, ami az egyetlen meleg pontnak tűnt az egész házban. Az a sok takaró és párna legalább ennyire jó volt… de az állapotok szörnyűek voltak. Penész szag volt és kosz… bár tény, hogy itt már egy sima takarítás nem segíthetett. Csak az volt a szerencséje Caine-nek, hogy a javításhoz, barkácsoláshoz festőmágusként nagyon is értettem.
- Komolyan azt akarod, hogy szedjek valahonnan egy baglyot? Mégis hogy? Menjek ki egy hálóval? - hadonászot Caine. A kezével levert egy adag vakolat, ami fehérporként szállt az arcomba. Halkan köhintettem egyet, majd végig töröltem a tenyeremmel a hajamon, hogy legalább az nyerje vissza az eredeti színét.
-  jaaaj bocsi annyira sajnálom - vihorászott.
- KURVÁRA SZEDD ÖSSZE MAGAD CAINE! - Borultam ki attól, hogy tiszta mocsok lettem miatta. Aztán persze megpróbáltam tovább porolni a testemet. - Két perced van baglyot, pergament és tintát szerezni. - Jelentettem ki, aztán sóhajtottam: - Egy golyóstoll is megteszi.
A szerencse az volt, hogy a nővére is engem támogatott ebben az őrületben és odabökte neki, hogy “Oscana.” Hát imádtam, ahogy elpirult tőle.
- Na, indulj meg Oscana - paskoltam hátsón, majd én magam is átsétáltam a konyhába. Nem nézett ki jól. Nagyon nem… mintha beomlott volna a fal, mindent por és törött bútorok maradványai borítottak. Ráadásul még fény sem volt.
- Mikor főztetek itt utoljára? - kérdeztem a lányokat. Aztán egy pálca intéssel a helyére varázsoltam a szekrényeket, ezt követően a tányérok is összeálltak és a helyükre reppentek. - Na, lassan már enni is lehet itt. - Folytattam a varázslás, mire eltűnt a por, felállt az asztal a székekkel és a lyuk is eltűnt a falról. Persze a szerkezeti hibákat nem tudtam kijavítani, ahhoz építészmágusra lett volna szükség. De az alapokhoz legalább értettem.
A régi gyertyák lángra lobbantak, megvilágítva a helyet és a kis kandallóban is kellemes, meleg láng lobbant.
- Ez így most kibírja egy darabig.

[lebuktam]

lebuktam
2003. március 7.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: pulcsi télen

Igazából féltettem én Armint. Eléggé féltettem. Miattam a családja kitagadhatta. persze nem mintha annyira bámntam volna, önző voltam és gyűlöltem az aranyvérűeket. nem is nagyon akartam, hogy elvegyék tőlem. talán ezért se akartam hagyni, hogy elváljunk. talán túlságosan is magamhoz akartam láncolni edig azt se szerettem volna. Utáltam, hogy olyan hülye volt ez az egész helyzet, utáltam mindent, a helyet ahol laktam, azt, hogy az apámmal miket műveltek, hogy a bátyám egy elkülönített kibélelt üres celláben vergődött, hogy annyira szegének és tehetetlenek voltunk. De tudtam, hogy képes leszek innen kitörni, és magammal húzni a többieket is. Tutdam, hogy meg kellett tennem hogy le kellett vedlenem ezt a sok szart, hogy magunk mögött hagyjuk ezt a helyet. és akkor Armin sem fog engem úgy utálni, ha végre nem csak a semmirekellő könnyelmű faszit látja bennem. Válaszok helyett csak megcsókoltam abban a porfészekben, ahol voltunk, és csak kerültem megint.
Láttam, ahogy végigmérte a lakásnak nevezett, házszerű, falak és a bútorszerűségek. A két testvérem volt az egyedülé fénypont ebben a sötétben, és mégis Alex tekintete alatt húzódóü fekete karikák is azt jelezték ő is mocskos, mint én, mint ez a ház, és talán a húgunkat sem voltunk képesek megvédeni a világtól, amibe beleszületett. Közben pedig kerülgettük a gondolatot jó messziről, hogy csak úgy nem haltunk meg, hogy a többiek holtteste alá bújtunk. És talán gyűlöltük magunkat emiatt. És azért is, hogy mi életben maradtunk.
- KURVÁRA SZEDD ÖSSZE MAGAD CAINE! Két perced van baglyot, pergament és tintát szerezni. Egy golyóstoll is megteszi. - üvölt rám Armin, mire Alex csak felröhögött, és cigire gyújtott, miközben barbara csak még jobban mögé próbált fészkelődni.
- Na, indulj meg Oscana - felháborodtva tátogtam felé, mire már nem csak alex röhögését hallottam, hanem a húgom halk kuncogását is.
- Nagyon-nagyon túllősz a célon, Miss Caine! - magyaráztan felé, felháborodva, miközben Barbara valami olyasmit motyogott, hogy amúgy oacar kedves, csak így fejezi ki, milyen nagyon szereti az embereket. Persze erre Alex csak felhorkantott, én pedig gyerekesen kinyújtottam a nyelvem arminra és kimentem szerezni valami állatot. Ezen a helyen maximum hollót vagy varjút lehetett fogni, de madár-madár, nem? De atán már Armin velük kezdett el csevegni. Nem iagzán bezsélhettünk hangszigetelésről, így kint is mindent tökéletesen hallottam a sötétben.
- Utoljára? Amikor anya élt, és még nem adósodtunk el anynira, hogy lekapcsolják az áramot. Meg a vizet. Meg mindent.
- De van konzerv - tette hozzá Barbara, mert valahogy ő mindenhez tett valami pozitívat. Olyan édessé tette, hogy mindenben valahjogy megragadta a jót. bentről hallottam ahogy Armin matat valamit, én pedig fogtam egy sovány baglyot, aki éppen nekirepült a villanyoszlopnak. Ahogy a kezembe vettem reszketett és a hold fénye alatt láttam, hogy lehet vak is volt.
- Ez a világ téged is megmérgez - suttogtam, és beléptem az ajtón, majd büszkén mutattam a baglyot.
- Egyébként neked miért nicns baglyod? léptem be, abból tudtam, hogy amrin varázsolt, hogy Barbara félve kapaszkodott Alexbe, aki csak elismerően füttyentett. Iagzából én is csináltam néha, amikor Barbara nem volt otthon vagy aludt, de nem igazán voltak olyan tartósak a varázslataim. - Hmm, de ügyes házférjem van - viygorodtam el és megmarkoltam Amrin fenekét. a többiek felé fordultam. - Oké, ki mit akar enni? Amúgy el kéne látni ezt a baglyot, vak meg nem tudom - dünnyögtem, és a kis tollas józság úgy gubbasztott a tenyeremben mintha oda lett volna teremtve.
- Kedvel téged - araszolt közelebb Barbara, majd Armin felé nyújtott egy vén tollat és zavartan el is pirult tőle.

[kibaszottul lebuktál]

 

kibaszottul lebuktál



2003. március 7.

outfit: alone # megjegyzés:

A ház szörnyű állapotban volt… nem értettem Caine-t. Sok mindent nyilván varázslóként sem lehet tartósan helyrehozni, ha egyszer nincsen benne anyag, de a mágia elég erős volt, hogy legalább meleget csináljon és némi fényt. Ettől minek óvta a testvéreit? Ijesztő varázsolni? Talán igen, kívülről nézve legalábbis, de egy minimális jót tehetett volna vele.
Nem kellett volna engednem, hogy csókokkal és érintésekkel szereljen le, de minden percben kívántam. Nem értettem, miért éppen rá reagált így a testem és a szívem, ám határozottan őrülten verdesett a közelébben. Ezért kellet elválnom tőle minél gyorsabban. Hosszú távon veszélyes volt arra, ami biztosította volna a jövőmet. Festőként szinte semmi esély nem volt, hogy meg tudjak élni, habár ezzel a céllal jöttem ide. Egy év után megtanultam, hogy a helyem otthon van, egy kamu házasságban, de legalább kényelemben.
– Utoljára? Amikor anya élt, és még nem adósodtunk el anynira, hogy lekapcsolják az áramot. Meg a vizet. Meg mindent. – Magyarázta Alex, az idősebbik lány, miközben megpróbáltam helyrehozni néhány egyszerű pálcamozdulattal a konyhát. Sosem voltam komolyabb tehetség ebben, de a port és a törött dolgokat képes voltam megjavítani. Bezzeg otthon a házimanónk egyetlen csettintéssel tette helyre a szennyes edényeket vagy éppen ha kiborult valami anyám méregdrága perzsaszőnyegeire.
– De van konzerv – szólalt meg Barbara, a fiatalabb lánytestvér. Bájos kislány volt, de tudtam, hogy ez mit jelent. A konzerv a szegénység jelképe. Undorító, szétfőtt ételek voltak azok, amiket belepasszíroztak egy dobozba… és gyanús módon évekig jó.
– Merlinre… – sóhajtottam fel és végig néztem a gyertyafényes konyhán. Tiszta volt határozottan és a bútorok is végre rendben voltak, bár semmi más nem volt ott, ami az élethez kell. A kandalló persze ontani kezdte a meleget, ami szinte azonnal felmelegítette ezt a helyiséget és talán reggelre majd a ház többi része is kellemesebb lesz.
- Most jobbat fogtok kapni. – Tettem hozzá csendesen, a tekintetem Alexével találkozott. Nem akartam azt éreztetni, hogy sajnálom őket… pedig így volt. Nem érdemelték meg, hogy egy ilyen hazug pöcs legyen a bátyjuk, hogy én itt legyek és lássam ezt. Aranyos lányok voltak mindketten.
Valami dünnyögő hang jött a konyhán kívülről. Visszatért Caine és szokás szerint annyira harsány volt, amennyire az tőle számítható volt. Semmit sem tudott nem feltűnően csinálni… ez is zavart benne többek között. Mégis, amikor belépett a konyhába, a kezébe egy aprócska bagollyal, azt kívántam bár odajönne megcsókolni.
– Egyébként neked miért nicns baglyod? – Magyarázott, miközben a testvéreire pillantott. Alex csak elismerően füttyentett, természetesen nem Caine-re, hanem a konyhára, ami eddigre már teljes pompájában csillogott. Éreztem, hogy Barbara kicsit félénkebb a mágia miatt… de könyörgöm, egy varázsló testvére. Meg kell tanulnia, hogy ez az előnyére is válhat. –  Hmm, de ügyes házférjem van – lépett oda mellém és olyan erősen markolt a fenekemre, hogy még össze is rezzentem.
– Azért nincs baglyom… – vörösödtem el, mert nem vette el még véletlenül sem a kezét onnan. – Mert… – Megköszörültem a torkomat és inkább félrepillantottam. A testvérei előtt ilyen kellemetlen helyzetbe hozott már megint.
– Oké, ki mit akar enni? Amúgy el kéne látni ezt a baglyot, vak meg nem tudom – A bagoly összehúzva pihent Caine hatalmas tenyerébe, majd morcosan átsétál az asztalra. Aztán sértetten ráhurrogott a támadójára.
Nem foglalkoztam vele tovább, csak egy kekszet a zsebemből kivettem és a madár elé tettem, aki csendesen csipegetni kezdett. Ezután vettem át a tollat Alextől és egy jegyzetlapot vettem elő.
– A hamburger nagyon finom, mit szólnátok, ha azt ennénk? Caine-nek jó lesz az extra csípős Tűzhányó Burger. Nekem meg egy mézes-mustáros PipiBurger. Hmm, Barbara, mit szólnál egy rózsaszín hamburgerhez? Nagyon hercegnős, de finom. – Magyaráztam, remélve, hogy Caine lepattan eddigre a seggemről. Aztán ha mindenki mondott valamit, hogy mit akar enni, átadtam a bagolynak az üzenetet és az útjára engedtem.
– Nagyjából félóra múlva itt a kaja. Melegedjetek, addig beszélek Oscanával. – Caine mellkasára tenyereltem és áttaszigáltam a másik helyiségbe, ami az egyelten ép példánynak tűnt az egész házban. – Nem gondoltam volna, hogy aranyvérűek így élnek. Érdekes hely ez az Anglia– állapítottam meg, majd végig simítottam a nyakáig és odahúztam egy csókra. – Miért szeretlek… – dünnyögtem az ajkaira.

[lebuktam]

lebuktam
2003. március 7.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: pulcsi télen

Egyedül maradt, mint aki mellé az Úristen elfelejtett világot teremteni. Erre gondoltam, amikor apa a börtönbe került. És mégis. Emiatt maradt életben. Mert akkor nem volt otthon.
A többiek tényleg nem akartzák, hogy varázsoljak, a mágia csak rossz emléket idézett fel bennük, hiszen azt látták, ahogy a fél családunk életét szűntették meg, és döntötték romokba az amúgy is keserves lábakon álló életünket. Alex talán jobban el tudta fogadni, de Barb... ő kislány vfolt és még most is az, hiába töltötte be a tizennyolcat. Nem, akartam feltépni a sebeket, de ahogy Armin belépett nem tehettek mást, csak ellenálltak a félelemnek. Persze Arminban volt valami ami őket valahogyan megnyerte, annak ellenére, hogy nem szerették sem az idegeneket sem az idegen pasikat maguk körül. Mondjuk én se néztem volna ki az arcából, hogy bármikor isképes lenne bántani egy lányt. Amúgy is volt testvére. Jó sok. Egy rahedli. Mint nekem is. De legalább neki éltek is, habár nem látszott rajta, hogy olyan jó kapcsolatot ápolt volna velük.
A bagoly elégedetten csipegett a kekszből, miközben még egyet finoman paskoltam Armin fenekére, és hagytam, hogy felvegye a lányok rendelését. Barbara nagy szemekkel nézte a baglyot. miközben Alex cigire gyújtott és ő is érdeklődve nyújtogatta a nyakát.
- Bruno meg tudná gyógyítani - dünnyögte maga elé Barbara, mire Alex-szel egyszerre sóhajtottunk fel. Ő volt még az aki megpróbált innen kitörni, de aztán Vincent magával rángatta a hülyeségbe, és sosem lesz belőle már állatorvos, pedig rajongott minden élőlényért. És biztos voltam benne, hogy tényleg tudott volna a bagolynak segíteni.
- A hamburger nagyon finom, mit szólnátok, ha azt ennénk? Caine-nek jó lesz az extra csípős Tűzhányó Burger. Nekem meg egy mézes-mustáros PipiBurger. Hmm, Barbara, mit szólnál egy rózsaszín hamburgerhez? Nagyon hercegnős, de finom - intézkedett Armin, mire én bármit is ellenkeztem volna már fel is firkantotta.
- Úúú, rózsaszín hamburger - visszhangozta kamaszosan Barbara
- Most szivatsz ugye? - sóhajtottam elkeseredve, mire a testvéreim csak jól szórakozva rajtam elvigyorodtak. - Sose rendelsz nekem azt, amit szeretek. Legalább legyen benne extra sajt - nyafogtam.
- Viselkedj rendesen Oscana! Én is olyat kérek, mint öcsi. Vele ellentétben bírom a csípőset - vigyorgott Alex és Barbara is bólogatott a hercegnős burgerre. Mire a kör végére értünk, és mindeki elégedetten - többé-kevésbé - várhatta a kaját, Armin félrehúzott, bár nem volt olyan nagy ez a hely, hogy anynira félre lehessen húzódni, szóval nagyjából abba a szobába keveredtünk, ahol Alex fogadta az ügyfeleit. Egy függöny mögött volt, egy elkerített kanapé. És nem, még nem találták fel a hangszigetelő függönyt. Bár Alexet sose lehetett hallani hogy élvezte volna, de a rajza enyelgő pasik hangjától már egy életre megundorodtunk.
– Nem gondoltam volna, hogy aranyvérűek így élnek. Érdekes hely ez az Anglia - megköszörültem a torkom és válasz előtt már meg is csókolt, amit én élvezettel vuszonoztam is. -  Miért szeretlek…
- Mert csórón is csodálatos vagyok - vigyordtam el, aztán elkomorodtam. - Van egy-két dolog, amit nem tudsz rólam. Rólunk. És féltem, hogy megundorodsz tőlem. Nem csípem a gazdagokat, jó? Jó volt eljátszani, hogy aztán pofára ejtsek mindenkit. És mégis kinek lenne ez a háttér bármire is jó? Az apám és a bátyám mugli börtönben vannak. Apa miatt jöttem haza - sóhajtottam, és csak magamhoz húztam egy ölelésre Armint. Olyan átkozottul elveszettnek éreztem magam most. Utáltam gyengének látszani. Főleg mások előtt. Főleg Armin és a lányok előtt.

[kibaszottul lebuktál]

kibaszottul lebuktál



2003. március 7.

outfit: alone # megjegyzés:

– Bruno meg tudná gyógyítani – dünnyögte Barbara a bagoly láttán. Nem tudtam, hogy ki az a Bruno, de örültem, hogy a lány percről percre közlékenyebb. Akármennyire is haragudtam Caine-re a hazugság miatt, valahogy segíteni akartam nekik. Ezt persze a felé való morcosságommal igyekeztem jól titkolni.
A fenébe. Akárhányszor a szemem sarkából Caine-re pillantottam, hirtelen éreztem azt a bizsergést. Nem értettem, miért van ez, miért éppen iránta érzek ilyet… korábban azt hittem, ez csak tündérmese és valójában nem léteznek szenvedélyes vágyak, szerelem. Ezek mind csak regényben leírt, színdarabokban szereplő végtelen érezelemhullámnak tűnt, amit soha senki sem élt meg igazán. Én legalábbis biztosan nem. Egészen eddig.
– Most szivatsz ugye? – kérdezte aztán, mikor büntetésből a Tűzhányó Burgert írtam neki fel a kis listára. Tudtam, hogy utálja a csípős dolgokat, mert „másnap reggel a vécén is éget.” Szivatnom kellett, hogy egy kicsit helyre álljon az addig zavarban lévő lelkivilágom. – Sose rendelsz nekem azt, amit szeretek. Legalább legyen benne extra sajt – nyafogott úgy, mint valami kisgyerek. Végül kicsit megszorongattam a tollat és odaírtam, hogy enyhén csípős legyen, sok sajttal. Tudtam, hogy túl jó a szívem.
– Viselkedj rendesen Oscana! Én is olyat kérek, mint öcsi. Vele ellentétben bírom a csípőset – szólalt meg aztán Alex, az idősebbik lány. Nagyjából ebből ki is derült, hogy Caine a középső gyerek a családban.
– Ki gondolta volna, hogy még a nővére is tökösebb nála… ne aggódj, Oscana, legközelebb te is Hercegnő Burgert kapsz. – forgattam meg a szemeimet, majd Barbara rózsaszín hamburgere alá felvéstem a Tűzhányó Burger teljesen csípős változatát. A bagoly immár kicsit erősebben kapott szárnyra, a lábára kötött, összegöngyölt rendelésünkkel.
Ahogy kicsit ottmaradtunk és Barbara Alexnek mutogatta, milyen szép lett a konyhájuk, félre toltam Caine-t. Bár megérdemelte volna, hogy beleverjek a fejébe alaposan vagy legalább leüvöltsem a fejét. A függöny mögött egy kisebb helyiség volt egy kinyitott kanapéval. Éppen csak annyi hely volt, hogy a falnál álljak meg és finoman csókoljam az ajkait. Nagyon vágytam érezni, ezért finoman simítottam meg az arcát, karoltam át a nyakát… szánalmas lett, mintha jutalmat érdemelt volna, pedig nem. Átvert engem. Ezért magyarázatra vágytam.
– Mert csórón is csodálatos vagyok – vigyorodott el, de biztosan érezte, hogy ennél komolyabb magyarázatra van szükség. Mielőtt még megszólaltam volna, elkomorodott. A szeme csillogása szinte azonnal megváltozott: – Van egy-két dolog, amit nem tudsz rólam. Rólunk. És féltem, hogy megundorodsz tőlem. Nem csípem a gazdagokat, jó? Jó volt eljátszani, hogy aztán pofára ejtsek mindenkit. És mégis kinek lenne ez a háttér bármire is jó? Az apám és a bátyám mugli börtönben vannak. Apa miatt jöttem haza. – A mondadója végén nagyot sóhajtott és magához húzott, én pedig hagytam, hogy öleljen. Kicsit odanyomtam az arcom a nyakához, mielőtt mondtam volna bármit. Át kellett gondolnom, mit is mondok.
– Ugye tudod, hogy én nem vagyok gazdag? Az apám gazdag. A testvéreim gazdagok. Nekem csak egy lekötött pénzem van valahol, amit akkor kapok meg, ha elkezdek dolgozni… apám szerint megfelelő munkát. – Magyaráztam, ahogy elhúzódtam és felnéztem a szemeibe. – Ha nem válunk el, nem fogok tőle juttatást kapni és pont olyan leszek, mint te… – Folytattam és lesütöttem a szememet. – Az embereket nem a pénzük határozza meg.
Finoman pusziltam az ajkain egy rövidet. Aztán végig simítottam a mellkasán.
– De nem. Nem undorodok tőled. – Sóhajtottam fel, nem mintha megérdemelte volna. Ezúttal őszinte voltam. – Csak az életben maradás miatt akarok tőled elválni. Festőként… én nem tudom eltartani magam és a büfében is keveset keresek. – Nyeltem egyet. Nem tudtam, hogyan mondjam el neki ezt az egészet úgy, hogy értse.

[lebuktam]

lebuktam
2003. március 7.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: pulcsi télen

barbara kezdte megkedvelni Amrnint, és a helyzettel is nagyjából megbarátkozott, hogy amúgy hazahoztam valaki idegent. Egy idegen pasit ráadásul, aki amúgy meg varázsló volt, mint én, mellesleg még csiribázott is a fejük felett. Nem mintha nem pilsogtam volna aggodalmaskodbva a konyha felé, attól félve, hogy valami nagyon rossz dolog fog itt most történni, de igyekeztem a masszív fárfitesó lenni, aki olyan magabiztos, hogy nem is lehet félni, ha a közelben van.
- Bruno a bátyám. Alex-sznél két évvel fiatalabb - magyaráztam, mikor láttam, hogy Amrin csak összezavarodott tekintettel bámult maga elé. - Ő börtönben van - egészítettem ki a tényt, majd inkább nem fűztem hozzá többet, így is elég kellemetlen volt, ahogy lelepleződtem, meg az életem is... Egyszerűen szégyelni való volt. Nagyjából tudtam félretenni ezt-azt, néhány diákmunkából, de nehezen tudtam még dolgozni is az egyetem és a minisztériumi gyakornoki program miatt. A legtöbb pénzt az apám adóssága emésztette fel. De nem adtam fel, gazdag akartam lenni, olyan gazdag, hogy ne szorulhassunk senkire, hogy Barbara is szép ruhákat vehessen fel, hogy az apámat és Brunot is ki tudjuk hozni a börtönből és magun mögött hagyhassuk végre ezt a dögfészket.
De szerencsére a kaja téma elterelte a kellemetlen témákról a szót, és persze midneki meglovagolhatta azt a tényt, hogy rohadtul nem bírtam a csípőset. Még az alkoholmérgezést is jobban elviselném, mint azt, hogy szarrá égessen valami indokolatlanul, és még a kaja ízét se érezzem tőle. Nem is értettem Alex-et, hogyan volt képes megenni ilyeneket. Brrr.
– Ki gondolta volna, hogy még a nővére is tökösebb nála… ne aggódj, Oscana, legközelebb te is Hercegnő Burgert kapsz - kötekedett Armin, mire bosszúból csak megmarkoltam a fenekét, attól az előbb is zavarba jött, a lányokat úgyis lekötötte az, hogy rajtam meg a szivatásomon röhögjenek. De már nem bántam. Olyan keveset mosolyogtunk az utóbbi idkben.
- A rózsaszín legalább meg a szemem színéhez - nyújtottam ki a nyelvemet, majd Alex jól vállba is boxolt.
- Légy jó fiú, Oscana, és ne kötekedj - kacsintott rám, aztán ahogy elrepült a bagoly csak morcos pillantást vetettem rájuk, míg nem el nem húzódtunk a másik lakés részbe, ami még szobának is csak jóindulattal volt nevezhető. Ott pedig nagyjából kiböktem, hogy mégis miért nem voltam vele őszinte. De igazából tényleg elég... szánalmas volt. Nem csak a hely. Hanem az egész életem is. és még csak els e mondtam, hogy mi történt a többiekkel. Inkább csak magamhoz öleltem és vértam, hogy a csendben megszólaljon. nem is tudom, mit vértam. Hogy ordibálni kezd, vagy hogy arcon csapkod. De csak hozzám bújt, hogy a kis szünet után megszólaljon.
– Ugye tudod, hogy én nem vagyok gazdag? Az apám gazdag. A testvéreim gazdagok. Nekem csak egy lekötött pénzem van valahol, amit akkor kapok meg, ha elkezdek dolgozni… apám szerint megfelelő munkát. Ha nem válunk el, nem fogok tőle juttatást kapni és pont olyan leszek, mint te… Az embereket nem a pénzük határozza meg.
Most rajtam volt a sor, hogy csendben legyek és inkább válasz helyett csak élveuztem az érintéseit, és a csókot, amit az ajkamra kaptam. Nem is tudom, valahogy... nem akartam, hogy elvegyék tőlem Armint, és nem akartam elválni sem. Valahogy meg lehetett oldnai az életet, nem? Főleg hogy ha felvesznek a Minisztériumba, ahol jobban is fogok keresni... De lehet szerencsejátékosnak kellett volna állnom? Nem akartam Amrint olyan szegénységben látni, mint amiben én is vergődtem, mert... ebből ki kellett törnöm. És magammal kellett húznom a többieket is.
– De nem. Nem undorodok tőled. Csak az életben maradás miatt akarok tőled elválni. Festőként… én nem tudom eltartani magam és a büfében is keveset keresek.
Elfojtottam a feltörni készülő sóhajt, és hát igaán megértettem, hogy mire akart kilyukadni. Az elejétől kezdve értettem, csak egyszerűen nem akartam tudomásul venni ezt az egészet.
- Nézd, én nem akarom, hogy lemondj arról, hogy festő lehess. De nem akarom, hogy a hülye népszokásaitok miatt elvegyenek tőlem. Már csak egy évem van az egyetemen, és utána jobban fogok keresni. És ha találunk neked egy galériát, ahol a képeidet kiállíthatod, meg is vehetik őket - magyarázom, mert kell lennie valaminek, ami megoldja ezt az egész hülye patthelyzetet. - Egy kis idő kell, amíg kihozok mindekit erről a helyről... - mormogtam és Arminnak döntöttem a homlokomat, miközben én is finom csókokkal hintettem be őt, kezeimmel gyengéden simítva végig a mellkasán, miközben kicsit szorosabban is öleltem magamhoz.

[kibaszottul lebuktál]

kibaszottul lebuktál



2003. március 7.

outfit: alone # megjegyzés:

Őszintén megrázó volt, hogy Caine ilyen helyen él. Nem érdemelte meg, hogy sajnáljam, határozottan nem érdemelte még csak azt sem meg, hogy törődjek vele. De törődtem, mert muszáj volt… mert éreztem iránta valamit, amit bizonyára szerelemnek kéne nevezni. El akartam ezt sokszor nyomni magamban. Mégis, ahogyan itt láttam, családi körben, valahogy nem akaródzott megszüntetni az érzést.
A csók, az összebújás egészen megolvasztotta a testemet. Úgy folytam a karjai közé, mint a gyurma, vagy viasz, amit bárhogyan formálhat. Megtehette, mert az érzések, amik máskor a mogorvaság pajzsa mögé bújtak, most nem akartak visszazökkenni a helyükre.
- Nézd, én nem akarom, hogy lemondj arról, hogy festő lehess. De nem akarom, hogy a hülye népszokásaitok miatt elvegyenek tőlem. Már csak egy évem van az egyetemen, és utána jobban fogok keresni. És ha találunk neked egy galériát, ahol a képeidet kiállíthatod, meg is vehetik őket - magyarázta. Igaza volt, voltak lehetőségeink, de nekem az életem nem ebben az országban volt, hanem messze, messze innen, egy egészen másik kultúrában. Talán nem érezte közöttünk a különbséget, mert nem akarta, de a morál bennem egészen más volt, mint benne. Tudtam, hova tartozok. - Egy kis idő kell, amíg kihozok mindekit erről a helyről... - A homlokát az enyémnek döntött. Lehunytam a szemem, hogy beszippantsam az illatát, aztán az a lágy kis csók az ajkaimon, megborzongtam.
- Caine… - Sóhajtottam. Azt akartam mondani, hogy ez nem fog működni és el kéne engednünk egymást. De képtelen volna újra a v betűs szót emlegetni és arra kérni, hogy váljunk el. Nem akartam elválni, de ha ezt az utat választjuk, hamarosan a kollégiumból is kikerülök, mert apám nem fog fizetni érte. - Ezt a helyet rendbe kell hozni. Nem lakhat itt senki… veszélyes. - Magyaráztam halkan és végig cirógattam az állán.
Úgy beszéltem, mint aki felelősséggel tartozik irántuk. Talán így is volt… Caine a férjem volt, egy család voltunk… és ha nem akartam válni, akkor bizony részt kellett ebből vállalnom. Nyeltem egyet. Egyenesen rettegtem, hogy a szüleim felbukkannak és megpróbálják megmenteni a lelkemet. Még egy guruhoz is elvittek volna, mint amikor a nővérem beleszeretett abba a szegény srácba.
- Ketten vagyunk most már ebben.
A hangom halk volt, de őszinte. Képtelen voltam őt utálni azért, aki… képtelen voltam neki így hátatfordítani. Rossz véleménye volt a gazdagokról, én még sem voltam ennyire végtelenül önző. Érdekelt a pénzem, a jólétem… de Caine ezeknél mind sokkal, de sokkal előrébb volt.
Az ajkaim az ajkára tapadtak. Ujjaim végig cirógattak az arcán. Azt kívántam, bár most azonnal összebújhatnánk. A csók közben a tenyerem bevándorolt a felsője alá, hogy kicsit érezzem az izmait, a bőrét, minden porcikáját. Imádtam őt érinteni. Csak akkor rezdültem össze, mikor odakintről bagolyhuhogás hallatszott.
- Gyere, Oscana… nézzük meg a hercegnő burgered… - Sóhajtottam az ajkai közé, de nem tudtam mozdulni.

[lebuktam]

lebuktam
2003. március 7.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: pulcsi télen

18+-osságok

nem akartam elengedni Armint. nagyon nem akartam elengedni, mert ő volt nekem az egyik legjobb dolog az életemben. Iagzából nem akartam hogy kicsúszson a kezeim közzül, úgy ahogy az életem is kicsúszott már nagyon-nagyon nagyon régen. Meg akartam tartani egy aranyvérüvel akartam együtt élni, akiket szívből gyűlöltem, és talán Armint is csak tönkre akartam tenni, de nem tudtam. Túlságosan sokat jelentett nekem. és talán ő ezt még csak lehet nem is értette.
Alexék is megkedvelték, bármenynire is írtóuztak attól, ahogy varázsolt talán ő képes megértetni velük, hogy nem olyan rossz a mágia, mint ha tőlem látnék. Nem is tudom akkor ott úgy éreztem, az egész az én hibvám, hogy túl gyenge voltam varázsolni, és emiatt nem tudtam megmenteni  atöbieket. Mélyen eltemettünk ezt a rémálmot magunkba.Anynira szeretném, hogy maradjon, szinte minden egyes szavammal azt sugallom, hogy ne hagyjon el. És tudom hogy képes vagyok innen a gödörből kimászni és magam után húzni őket. A legjobb leszek. és tudom hogy a legjobb is lehetek.
- Caine… - sóhajtotta Armin, miközben én lehunytam a szememet és belélegeztem azt a kellemes édes fűszeres és kissé festékes illatot ami olyan kellemes köpenyként lengte be, mint ahogy Dr. Strange-t a köpenye. Szerettem Arminban azt a különleges aurát, ahogy megszólalt ahogyan törte az akcentust és ahogyan ráncolta mindig a szemöldökét. De legjobban az illatát és a hangját szerettem.
Csak mondd, hogy maradsz. Mantráztam magamban és nem is voltam benne biztos, hogy halakni akartam a válaszát. Iagzából. Meg voltam gyűződve róla,, hogy ő most kiböki hogy nem érdekli hogy hülye vagyok ehhez is és lelép.
 Ezt a helyet rendbe kell hozni. Nem lakhat itt senki… veszélyes. -  - úgy pislogtam rá, mint aki nem jól hallott. Azt hittem hirtelen csengett a fülem  vagy volt egy darabnyi képszakadásom. Iagzából meg se érzetem szinte hogy cirügatott, annyira sokkot kaptam.
- Ketten vagyunk most már ebben  - folytatta Amrin én pedig csak lehuyntam a szememet és megcsókoltam. Tényleg nem hittem el, hogy velem akart maradni annak ellenére, hogy állandóan a válással jött nekem január óta. Iagzából mégh én se hittem el, hogy valaha is komolyabban akar velem lenni, pedg én tényleg vele akartam lenni. Most viszont, hogy ezt kijelentette teljesen úgy éreztem, hogy még jobban beleszerettem.
- Imádlak Armin Narek - suttogtam az ajkaira. Élvezettel csókoltam,. és halkan sóhajtottamn, ahogy az ujjai a pólóm alatt a bőrőmhöz értek. Az én kezem is megindult és finoman szántott végig Armin fenekén, hogy aztán az ujjaim előre érjenek és megsimogassam a kellemesebb helyeken is. hallottam, ahogy megérkezett a bagoly a kajánkkal, de nem érdekelt, csak csüngtem Armin ajkain, mint aki nem is akart volna mást a világon sohga többé.
- Nem érdekel - mormgtam, és aztán szinte kirángattam Armin felsőtestét a ruháiból, amik halk puffanással értek földet a padlón és ledöntöttem a fotelszerűségre, ami kissé nyekeregve sóhajtott fel alattunk, de nem zavart, Csak érezni szerettem volna Armint a testem minden egyes porcikájával.
Lehúztam róla a nadrágokat is, hogy teljesen össze tudjunk simulni az ágy pedig rednületlenül sóhajtozott alattunk. Hirtelen az sem érdekelt, hogy Alexnek és Barbarának ki kellett mennie az éjszakába  aház elé, mert nem akarták hallgatni, ahogy éppen a testvárük azzal a sráccal avat kanapé, akit ma láttak először. Szerettem, ahogy a testünk egynásra reagált, és szerettem ahogyan Armin fel-fel sóhajtott, miközben az ajkaimmal nem engedtem el az ővét, és szenvedélyesen csókoltam őt. Lassan összesimultunk és fotró ritmusban mozogtam az ő testét ölelve, remegő sóhajok között.

[kibaszottul lebuktál]

kibaszottul lebuktál



2003. március 7.

outfit: alone # megjegyzés:

18+
kissé szexelős

Hát feladtam.
Feladtam azt, aki voltam, azt, amit szerettem. Hazugság lett volna azt állítani, hogy erőlködve akartam kikerülni apám hatalma alól korábban. Nem akartam olyan munkát csinálni, ami neki tetszik, hiszen én művész voltam. De a pénz fontosabb volt. Szerettem a jó ruhákat, a jó ételeket, a kényelmet, sőt a luxust is. Ha Caine látta volna, hol nőttem fel s milyen házban élnek most a szüleim, értette volna a hezitálást. Csakhogy az is elmúlt, ahogy beléptem ide és elmondta ki ő, miért hazudott… és megláttam a családját. Hirtelen az, ahogy éltem annyira távolinak és semmisnek tűnt ahhoz képest, hogy Caine mellett akartam lenni.
– Imádlak Armin Narek – Suttogta az ajkaimra, én pedig hagytam, hogy csókoljon. Lehunytam a szemem és csak belemerültem a nyelve nedves táncába. Egyszerre csodáltam és csatlakoztam hozzá. Az ujjaim viszont már a póló alatt jártak, hogy felfedezzék az izmait, mert voltak neki. Nem is kevés, annak ellenére, hogy csak a Mandragórán tanult és semmi köze nem volt az aurori képzéshez, ahol tényleg komolyan vették a testedzést. Imádtam minden kis részét a testének.
Az ujjai végig simítottak a fenekemen, majd a derekamon kört írva le, elől ért az újabb forró érintés. Engedelmesen simultam a tenyerébe, bár tudtam nem kéne. Csupán egy függöny választott el attól a két lánytól, a testvéreitől. Nem akartam, hogy hallják, ahogy nyögdécselek a fivérük érintése alatt, de nem bírtam. Finoman sóhajtottam az ajkai közé.
Csak akkor húzódtam el egy kicsit, mikor a bagoly szárnycsapkodva megérkezett. Az ételt átvenni talán nem jelentett problémát, de hát nem ismerték a varázsvilágot… nekik ez idegen és új volt… ott kellett volna lennem.
– A bagoly… – motyogtam, de Caine ujjai ügyesen cirógattak végig odalent rajtam még mindig. Remegve adtam meg magam annak, amit ő akart. Azt tehetett, amit csak szeretett volna abban a pillanatban.
– Nem érdekel – felelte. Hagytam hát, hogy lehúzza rólam a felsőt a kabátot, majd a pulcsit és azok hangosan koppanva hulljanak a földre. Éreztem, milyen hideg is ez a ház, de ahogy ledöntött a kanapéra, az recsegve jelezte, jó helyen vagyunk. Már nem is számított, hogy hűvös van.
A nadrág is lekerült rólam, az egyetlen dolog, ami melegített most már, Caine teste volt. Az ágy egyre hangosabban recsegett-ropogott, ahogy a testünk összesimult újra és újra. A nyögéseimet csak az engem csókoló ajkak voltak képesek tompítani. Nem irányítottam semmit. A testem magától mozdult, magától reagált Caine minden érintésére. Alig két perc telt el, máris készen álltam rá, hogy egészen az övé legyek.
Eggyé váltunk, a ritmus forróbb és hevesebb lett. Most még sem olyan volt, mint a félre siklott vegasi házasságunk után. Vadság nem volt benne, csak őszinte szerelem. Átkaroltam őt, ő pedig olyan édesen ölelt, hogy az egész valahogy végtelenül romantikus volt. Korábban nem is tudtam, hogy létezik-e ilyen jellegű szerelem. Forró remegéssel adtam meg magam neki, az ágy recsegése eddigre egyenesen sikollyá változott. Megfeszült a testem, az ajkaimat egy utolsó nyögés hagyta el, aztán csak végig simítottam az arcán és az ajkaira leheltem: – Szeretlek, Caine.