Porváros

lebuktam
2003. március 7.

zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: pulcsi télen

18+-osságok

Amikor Armin ölelésbe borultam, és csak csókoltam ott, ahol értem, már nem érdekelt semmi. Se a rozoga ház, amiben éltünk, sem pedig a nyikorgó kanapé, vagy a hűlő hamburger. Az se nagyon érdekelt, hogy Barb és Alex mit csináltak a szomszéd kanapén, lehet éppen kimentek diszkréten, ha nem féltek annyira a kinti sötéttől. Az utcánkban mér lámpa sem volt, csak egy darab és annak is hiányoztak bizonyos részei. Azok amiket le lehetett lopni, mert jó az még valamihez valamilyen alapanyagnak.
Ügyesek voltak amúgy is, át tudták venni a bagolytól. Iagzából Alex egészen jól fel tudta magát találni, ha Barb be is ijedt rendesen. Iagzából ő kiskorától kezdve félénk volt, és az a típus, aki általában a testvérei árnyékában bújt meg, mert se harsány nem volt se olyan kötekedők, mint a többiek. Iagzából én voltam a legnagyobb hangú, meg az öcsém, de hát ő már nem élt.
Armin volt a gyógyír a sebeimre, teljesen elfelejtette velem, hogy milyen szörnyűséget tett velem, tett a családommal az aranyvárűek ostoba háborúja, és a szánalmas hozzáállásuk az élethez. Csak kizsigerelték a kisembereket, elvettrék tőlük a talajt. és ültek a vagyonukon, luxus éttermekben ettek és olyan ruhákat hordtak, amiket külön maguknak szabattak a szabók. Egyszerűen rosszul voltam attól a csillogó világtól, és mégis oda akartam én is feljutni, hogy ott mutassak be minden seggnyalónak, minden beképzelt pöcsfejnek, hogy igen is én is képes vagyok rá. Képes leszek kirángatni ebből a szarból a családomat, és nem érdekel, hogy mennyire voltam sárvérű, hogy mennyire nem illettem bele abba a világba... A testvéreim és az apám megérdemelték, hogy nélkülözés nélkül éljenek egyszer. Ésha tíz körmömmel kell kikaparni azt a pénzt a föld alól, akkor tíz körmömmel fogom kivájni a pénzt, a legszarabb helyről is, hogy elhagyhassuk Porvárost. Hogy lemossuk magunkról a koszt és a végre mi is élhessünk úgy, ahogy élnünk kellett volna.
Egyszerűen Armin közelében nem léteztek ezek a gondok, lemosta rólam a szennyet és csak elfogadoitt így, mindenemmel ahogy vagyok. Ez pedig sokkal többet jelentett nekem, mint ahogy azt el tudtam volna mondani. Beletemetkeztem az illatába a sóhajaiba, és ezek voltak az én menedékem, amik kívülre rekesztették a gondot és a káoszt meg a sötétséget, ami belengte az életemet. Nem hittem volna, hogy ilyen jó lehetett szeretni. Azt hiszem teljesen beleszerettem Arminba, és még csak észre se vettem. Az elején csak tetszett, aztán kívántam és végül benne voltam nyakig ebben a rózsaszín valamiben, amit azt hittem soha nem fogok érezni sneki iránt. Mindig csak szálltam virágról virágra és csak élvezettel hagytam ott az aranyvérű éjszakás kalandjaim szívét, hogy elégedetten álljak bosszút az életemen.
A kanapéra borulva az hangsoan sóhajtott, velünk együtt, és lassan meg is feledkeztem a testvéreimről is. Csak mi ketten léteztünk az egész világon, és a világ pedig hirtelen csak ebből a stzűkös, függönyökkel eltakart kis szobarészből állt. és jó volt ez így. Bárcsak örökre így is ,maradt volna. Eggyé váltunk olyan forrón és szerelemmel, mint ami még eddig nem volt egyik szeretkezésünk alkalmával sem. nem rohantunk, nem voltunk dühösek, csak beborítottuk egymást a csókokkal, hogy aztán reszketve adjuk meg magunkat a tetsünknek. Kifulladva sóhajtottam, miután végigszaladt rajtam és rajta is az ismerős remegés, és csak belebújtam a karjaiba.
– Szeretlek, Caine. - lehelte az ajkaimra forrón, én pedig éreztenm, hogy még jobban beleszeretek. Lehuyntam a szemem és megcsókoltam, miközben a testem még most is kifulladva reszketett az előbbi gyönyörtől.
- Szeretlek - búgtam én is az ajkaink közzé, és öleltem tovább mellé feküdve a kanapén, meg sem próbálva megmoccanni. Odankint is Alex érezhette, hogy nem nagyon fogunk mi ma már kikászálódni onnan, mert lassan hallottam némi pkaolászást és a zsomszédos kanapé recsegését, meg a fészkelődésüket, ami jelezte, hogy aludni készültek ők is.
- Jó éjt, tubicáim - kiabált át még Alex és szinte láttam ahogy vigyorgott. A húgunk is motyogott valamit, biztonyára megint teljesen zavarban volt, de ő minig olyan is volt. Csak bosszankodva sóhajtottam, és magunkra húztam egy takarót, miközben befészkeltem magam Amin meleg ölelésébe. Finoman megcsókoltam a nyakát és a mellkasát, miközben kényelmesebben elfészkelődtem. Holnapra biztosan zsibbadt tagokkal és morcosan fogunk felkelni, de most ez nem számított, csak az, hogy egymás karjaiban voltunk.
- Jó éjt, Armin - suttogtam közzénk, és lehunytam életemben először igazán boldogan a szememet.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!