Run boy run

◂run boy run▸

2003. március 6.

◃g a b e▹

if you play small,
you stay small

style: something ║ zene: run boy run

Egyszerűen nem akartam, hogy még az esélye is meg legyen annak, hogy akár kezet emeljen Gabe-re. Ez nem csak egy piti bűnőző volt, nem olyan, akiket bedugott a rács mögé. Még csak nem is olyan, mint én, aki örök életében üldözni fog s jó eséllyel sosem fogja a börtön falai között látni. Ez gyilkos volt. Olyan, aki művészettel végzi el a munkáját és akit semmilyen átok nem terít le, míg el nem éri, amit akar. Ismertem ezt a fajtát, mert egy része bennem is ott volt.
– Tedd le a pálcád! – parancsolt rám, mintha én is az egyik kutyája lennék. Rá sem hederítettem, nem nagyon érdekelt a mondanivalója, bennem már megszületett egy döntés. Nem tehetett ellene semmit, így vagy úgy, de megölöm ezt az alakot és akkor akár rács mögé is tehet.
– Fogd be. Nem vagyok az ölebed, akit irányíthatsz. – Főleg, hogy téged védelek, te irdatlan seggfej. Rá kellett volna még mordulnom, de nem tettem. Sem időm, sem energiám nem volt két felé koncentrálni, így már lendítettem a pálcám, mikor az kirepült a kezemből. Természetesen Gabriel miatt. Eddig senki sem tudott lefegyverezni… így dühösen, vicsorogva bámultam rá.
– ELMENT A JÓZAN ESZED, MILTON?! – Üvöltöttem rá, észre sem vettem igazából, hogy elém lépett. Az elmém képes volt ugyanis abban a pillanatban a legfontosabb dologra koncentrálni, ami a biztonsága volt, nem pedig az, hogy éppen játszania kell az aurort. Ez nem erről szólt. Ez nem erről szólt!! Olyan dühös voltam, hogy egyenesen remegni kezdtem.
– Nem fogom hagyni, hogy megöld. Nem érdekel mi jár most a fejedben, de itt és most nem fogod eltenni láb alól. Remélem, eléggé érthető voltam. – Magyarázott, olyan határozottan, mintha ez tényleg valami munka lett volna. Nem az volt és ha ezt nem volt képes belátni, akkor talán nem is baj, hogy ami kettőnk között volt, mára csak apró bizsergés maradt a levegőben.
– Te nem vagy normális, esküszöm! Ez most nem a hülye etikáról, meg a kihallgatásokról szól! Engem nem érdekel, hogy hova ütötted be a fejedet, de nem hagyom, hogy a saját baromságod miatt dögölj meg. Ezt nem tudom hányszor kell elmondanom… – Folytattam emelt hangon. Sejtettem, hogy Amon megtámadt volna, ha nem rólam van szó… hiszen neki az volt a dolga, hogy Gabrielt védje… de tudta, akármit is teszek, bántani sosem tudnám Miltont.
Odanyúltam, hogy elkapjam a pálcáját. Nem sok esélye volt kirángatni a kezemből, de még egy jól irányzott rúgást is kapott a lábai közé. Nem engedhettem meg, hogy ő irányítson, le kellett gyűrnöm. Csak a meglepetés és a lendület volt az oldalamon, na meg, hogy némileg gyorsabban mozogtam, mint Gabe. Így hát végül rajta kötöttem ki a földön, az ujjaim valószínűleg elvették tőle a páclát és egyenesen a nyakának szegeztem.
– Nem mindent te irányítasz. – Aztán félre dobtam a pálcáját, jó messzire, hogy nem tudja összeszedni anélkül, hogy távol kerüljön tőlem. – És a lelkemet sem kell megmentened. Azért ölöm meg, hogy téged védjelek… te barom. – Tettem hozzá és már kászálódtam is le róla, hogy tegyem, amit tennem kell. Úgy rángattam ki a zsebemből a bicskámat a mozdulat sor közben, már tudomást sem vettem a saját sérülésemről. Túlságosan mozgatott az adrenalin.

[Run boy run]

TO; Elliot


2003. március 6.
Run boy run
16+

Vannak bizonyos helyzetek, amikor el kell hagyni a józan ész mezsgyéjét és leginkább vissza kell térni állati ösztöneinkhez. Persze, ha valakinek a sok gyakorlás és a folytonos monotonitás mellett egy kicsit más készségek is átalakulnak és bevésődnek az állati ösztönökhöz, akkor azért lehet előnyt élvezni. Vagy nem, erre még nincs bizonyítékom, és remélem nem is jutok el erre a szintre, bár most nagyon közel járok hozzá.
Meg kell állítanom Elliotot, és ehhez nagyon mélyre kell mennem. Le kell süllyednem, mert, ha a köztünk lévő kapocs befolyásol, akkor akármit is csinál én leszek érte a felelős.
- Fogd be. Nem vagyok az ölebed, akit irányíthatsz.
Nézek rá, és nem mozdulok. Nem, tényleg nem az ölebem, de ettől még irányítanom kell. Muszáj legalább terelgetnem őt. Mivel látszólag nem reagál, kénytelen vagyok a tettek mezejére lépni, így kireptetem a kezéből a pálcáját. Igen, azt is kapom, amire számítok ennek következtében, de nem érdekel. Rólam lepereg, és inkább ez, mint valami még rosszabb. Próbálom a higgadt énemet mutatni felé, de szemmel láthatóan ez mit sem ér.
- Te nem vagy normális, esküszöm! Ez most nem a hülye etikáról, meg a kihallgatásokról szól! Engem nem érdekel, hogy hova ütötted be a fejedet, de nem hagyom, hogy a saját baromságod miatt dögölj meg. Ezt nem tudom hányszor kell elmondanom…
- Azt hiszed, hogy ez az egész csak a hülye etikáról és a kihallgatásokról szól?
Rosszul esnek a szavai. Azt hittem, hogy jobban ismer engem még saját magamnál is, még úgy is, hogy alig ismertük korábban egymást. Azért mert én nem emlékszem arra, hogy mi volt, ő még igen. De úgy tűnik, akkor is teljesen más volt.
Amíg azzal foglalkozok, hogy ne vegye ki a pálcát a kezemből, addig sikerül máshol eltalálnia. Bassza meg! Persze, így más nem nehéz ledöntenie, aminek köszönhetően kicsúszott a pálca a kezemből. A nyakamnál érzem meg legközelebb, de nem különösebben hat meg. Ha valaha bántani akart volna, akkor már rég megtehette volna és úgy, hogy soha ne derüljön ki senki számára, hogy ki volt.
- Nem mindent te irányítasz. – A pálcám után nézek, de túl messzire repült, egyszerre nem tudnék érte is menni, és tovább Elliottal foglalkozni. - És a lelkemet sem kell megmentened. Azért ölöm meg, hogy téged védjelek… te barom.
Érdekes, és szinte már megmosolyogtató a helyzet. A fájdalom még mindig átjárja a testem, ezért nehezebben mozgok, és igazából nem is áll szándékomban egészen addig, amíg meg nem látom a bicskát a kezében. Bassza meg! A büdös picsába! Nagy nehezen utána mászok és megragadom a kezét.
- Baszd meg, Elliot! Hát, tényleg nem érted, hogy nem ezt a kibaszott faszkalapot akarom megmenteni, hanem téged? Én nem akarom, hogy miattam ölj!
Feltornázom magam legalább annyira, hogy beálljak kettejük közé. Ha döfni akar, akkor először engem kell kicseleznie. Mondjuk a gyorsabb mozgása miatt ez könnyen lehetséges.
- Tényleg nem érted, hogyha ezt az embert most megölöd, akkor nem leszel ott a lányod születésénél?
Még ha nem is viszem be, akkor sem fogom hagyni, hogy úgy mászkáljon az országban, ahogy jónak látja. Egy gyilkosság nem olyan tolvajlások, mint amivel eddig volt dolga. Bassza meg! Közelebb lépek hozzá, és igyekszem megtartani azzal, hogy magamhoz ölelem, mert tudom, ha elmúlik az adrenalin löket, akkor itt fog összeesni a fájdalomtól.
- Hát, nem érted, hogyha megölöd itt és most ezt az alakot, akkor az életemet pokollá változtatod?
Annál még az is jobb lenne, ha meghalnék. Jobb, mintha örökre marcangolnám magam az Elliottal kapcsolatos érzelmeim miatt itt történtek vagy az auror létem között. Persze, ha ezek az érvek, hisztik, drámák vagy nevezze annak, aminek akarja, nem elég ahhoz, hogy meggyőzzem, akkor biztos vagyok benne, hogy átlép rajtam, és már nem fogom megállítani. Már nem fogom tudni megállítani. Talán soha.

◂run boy run▸

2003. március 6.

◃g a b e▹

if you play small,
you stay small

style: something ║ zene: run boy run

– Baszd meg, Elliot! Hát, tényleg nem érted, hogy nem ezt a kibaszott faszkalapot akarom megmenteni, hanem téged? Én nem akarom, hogy miattam ölj! – Gabe szavaira összerezzentem. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire nem értette meg, amit korábban mondtam. Szószerint egy lélegzetvételnyi pillanattal korábban mondtam el, hogy nem kell engem megmentenie, mert nekem fontosabb a nyamvadt élete bármilyen hülye információnál. Jól tudtam, ki küldte ránk ezt az embert. Nem volt nehéz rájönni a forrására a dologra.
Ahogy beállt elém, kitakarva a kábult alakot, képes lettem volna felpofozni. Ne üsd meg, O’Mara… elég volt a tökön rúgás. Azóta is sajog a farka. A hang bennem természetesen Gabe mellé állt. Még a legsötétebb oldalamat is képes volt megolvasztani az a helyes pofi és az izmos test.
– Engem. Nem. Kell. Megmentened. – Ismételtem meg tagoltan. – Meg tudom menteni magamat én is. És amiatt ölök, ami nekem fontos. Nem érdekel, minek titulálod magad, eldöntöttem én. – Magyaráztam dühösen, és a mellkasára tettem a kezemet, direkt ott, ahol az a hülye sérülése volt. Nem érdekelt, ha most megint a testembe kerül belőle az átok, valójában nem is ez volt a célom. A saját átkommal akartam hatni arra, ami a testében volt. El akartam tompítani, ha már a rúgás kevés volt.
– Tényleg nem érted, hogyha ezt az embert most megölöd, akkor nem leszel ott a lányod születésénél?
A fenyegetésre felvontam a szemöldököm. Nem érdekelt, hogy mivel zsarol éppen, pontosan tudtam, hogyan játszam ki. Ezerszer megtettem már, most is képes lennék. Ennek nyomatékosítására megszorongattam a ruhája anyagát. Pontosan tudta, hogy kibaszott erős és kitartó vagyok.
– Hát, nem érted, hogyha megölöd itt és most ezt az alakot, akkor az életemet pokollá változtatod?
Még erősebben szorítottam az anyagot rajta. Képes lettem volna dühömben darabokra szaggatni. Undorodtam a gondolattól, hogy sarokba akar szorítani… hiszen ismert. Ismernie kellett annyira, hogy tudja, ezzel pontosan az ellenkezőjét éri meg. A testem fájdalma sem akadályozott meg abban, hogy legyűrjem őt. Nem. Az adrenalin eltompította a félig összehúzott seb lüktetését. Most máshová kellett az energiákat összegyűjteni.
– A zsarolásod egyszerűen gusztustalan. – Jelentettem ki hidegen, bár tudtam, hogy a szemeimben fellobbannak azok a bizonyos lángok újra és újra. Minden szava olyan volt, mint egy újabb hasáb az amúgy is őrülten lobogó tűzrakásra. Tudnia kellett… tudnia kellett… nem lehetett, hogy az a szerelem olyan felszínes legyen.
– Nem fogod elérni Gabe, hogy állandóan azt bizonyítsam, az új családomat választom helyetted. – Elengedtem a felsője anyagát és még löktem is rajta egyet. – Fogd be és tartóztass le, ha akarsz… – Közöltem és a karja mellett elhajítottam a bicskámat. Nem figyeltem az eredményre, de azért mindig is elég jól céloztam. Aztán azzal a lendülettel odébb hoppanáltam, hogy felkapjam a pálcámat.
– Kapj el, ha tudsz! – Nyújtottam ki a nyelvemet, majd rohanni kezdtem előre az erdő felé. Nem volt időm, sem lelkierőm még egy hoppanálásra. A sebem őrülten vérezni kezdett megint. Még össze kellett szednem magam, mielőtt hazatérek.

[Run boy run]

TO; Elliot


2003. március 6.
Run boy run
16+

Tudom, hogy nem sokat fogok elérni azzal, hogy megpróbálom elérni nála, ne ölje meg a férfit. Már elhatározta magát, aminek következtében talán nem lesz az a szó, amivel jobb belátásra tudom majd bírni. Amiben még reménykedhetek az a józan ész. Ha talán rávilágítok arra, hogy mit okoz a tette, milyen következményekkel jár. Szerintem most annyira csak egy dologra koncentrál, hogy ezt még fel sem tudta mérni.
- Engem. Nem. Kell. Megmentened. Meg tudom menteni magamat én is. És amiatt ölök, ami nekem fontos. Nem érdekel, minek titulálod magad, eldöntöttem én.
- Értem…
Mondjuk, ha ő nem hajlandó hallgatni a szép szóra, akkor kénytelen leszek én is kicsit bekeményíteni. Nem igazán örülök neki, hogy helyettem akarja eldönteni mi legyen velem, még akkor is, ha csak jót akar. Van az a pont, amikor már nem hagyhatom szó nélkül a dolgokat. Megjegyzem, ha most itt meg is öli ezt az embert, még akkor sem fogja tudni megakadályozni, hogy levadásszam a Rowle családot. Szóval a veszély nem fog elmúlni a fejem felől.
Tudom, egyébként ő pont ezt nem akarná, hogy itt hajtóvadászatot indítsak, de ha azt hiszi, hogy én majd ülök a seggemen, amíg ő megvéd, akkor nagyon téved. De ezt meg tudhatná. És mivel nem fog örökké őrt állni a kandallóm előtt, nem is fog tudni megvédeni mindentől.
Amíg ezen gondolkodom, észre se veszem, hogy annyira közel ér hozzám, hogy az átokheg körül matat. Számtalanszor megmondtam már neki, hogy ne csinálja. El is akarok lépni, de valahogy nem megy. Nem csak azért, mert megtart, hogy ne mehessek, hanem mert valahogy befolyásolja az átkot. Mintha nem csak elszívni tudna belőle, hanem hozzá is adni. De azt nem lehet, nem akarna bántani, valahogy mégis lassan eltompulok. Már nem csak a tököm fáj, hanem mintha az egész testem kikészülne.
Szavakkal tudom már csak jobb belátásra bírni. Próbálkozom vele, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerrel is járok. Sőt, igazából tudom, hogy nem járok sikerrel, de nem tudom mit tehetnék vagy mondhatnék még, hogy leállítsam. Mi mást azon túl, hogy megfogom, hoppanálok vele vagy elkábítom.
- A zsarolásod egyszerűen gusztustalan.
- Nem hagytál más választást.
Még én is meglepődöm mennyivel gyengébb most a hangom, mint pár pillanattal korábban. Bazd meg, Elliot! Ne csináld ezt magaddal és velem se! Igen, az arcába kellett volna kiabálnom, de mintha már nem lenne erőm erre sem. Leginkább ahhoz van, hogy megálljak a két lábamon, szóval mikor meglök egy kicsit, akkor könnyedén sikerül kimozdítania a helyemről és csak egy hajszálon múlik, hogy nem dőlök fel, sikerül megtartanom magam.
- Nem fogod elérni Gabe, hogy állandóan azt bizonyítsam, az új családomat választom helyetted. Fogd be és tartóztass le, ha akarsz…
- Elég érthetően a tudtomra adtad, hogy az új családodat választod, mégis…
Nem, inkább nem folytatom a gondolatot, mert tudom, hogy most elsősorban a sértettségem beszélne belőlem, tehát valami olyat mondanék, amivel elüldözném magam mellől ennél jobban is. A másik, ami miatt nem tudom befejezni a mondatot az a repülő bicska. Utána vetem magam, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem fogom elérni. Nincs elég erőm és lendületem ahhoz, hogy elkapjam, és közben még Elliot után is nyúljak. Egyszerűen nem tudok két felé szakadni.
- Kapj el, ha tudsz!
- Elliot!!
Figyelem, ahogy beleáll a bicska a támadó szívébe. Esélye sincs arra, hogy túléljen. A földet püfölöm, és abba az irányba nézek, amerre Elliot eltűnt az erdőben. Elfekszek a földön, amíg normálisan tudok venni egy kis levegőt, majd megindulok a pálcám felé, viszont mielőtt még üzennék a Főparancsnokságra, tovább fekszem. Kell egy pillanat, amíg átgondolom a következő lépést.
Eltűntethetném a hullát, hogy senki se tudjon róla, és akkor megmenekülne ő is, de akkor tényleg a pokolban érzem majd magam. Végül lendítem a pálcám, egy patrónust küldök a kollégáimnak. Akárki is jön majd ide, egy jó mesével kell előállnom. Amon ekkor már tudja, hogy vége az egésznek, ezért idefekszik mellém. Megpaskolom az oldalát, ő nagyon ügyes volt, csak én voltam balfasz.

Köszönöm a játékot.