Matt Shelby
[Topiktulaj]
hide the truth
Hozzászólások: 13
Jutalmak: +31
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : világosbarna
Szemszín: zöld
Kor: 29
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Szent Mungó pszicho-medimágus
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Szilfa, sárkányszív izomhúr, 12 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2022. 03. 26. - 14:29:49 » |
+1
|
Szent Mungó; 6. emelet balra a második ajtó
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Matt Shelby
[Topiktulaj]
hide the truth
Hozzászólások: 13
Jutalmak: +31
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : világosbarna
Szemszín: zöld
Kor: 29
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Szent Mungó pszicho-medimágus
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Szilfa, sárkányszív izomhúr, 12 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #1 Dátum: 2022. 03. 26. - 15:09:00 » |
+1
|
e g y m á s s z e m é b e n Nellie Nott
2002. május 23. alaktalan a lelkem, mint egy kiköpött rágógumi
zenéd: nyitva hagytam ● cucc
Néha azon gondolkodtam, hogy minek csinálom én ezt. Igazából talán leginkább azért, mert unatkoztam? Nem is tudom. Valahogy arra fogni, hogy segíteni akarok az elcseszett életeken, az olyan... szörnyen bénán hangzik. Sőt. Nyálas. Talán, mert tényleg nincsen jobb dolgom. Vagy mert nappal kaszinózni rohadtul béna. Amúgy is a Rend is, csak akkor cibált be, hogy ha kellettem. Nem bírták a fejemet. Általában náluk is csak unatkoztam. Nekik is csak azért kellek, mert nem sok etikai mércével rendelkezem. Ha ennek kell papír arról, hogy hülye, hát akor miért én álljak elébe? Igazából nem is érdekelt. Néha kedztem kétségbe esni, hogy nem kellene-e nekem is valami medimágus, mert agybajom biztosan volt. Csak semmi kedvem magam diagnosztizálni. Még a végén megölöm magam, ahhoz meg megint csak nincsen kedvem. Túl sok idő az is, és akkor halottan nem sok értelme volna játszani. Hangosan szenvedve sóhajtok egyet, és jobban belesüppedem a bőrszékembe, a hatodik emeleti rendelőmben, miközben a fal unalmas színét bámulom. Elvileg jöttek hozzám, csak ezek a Nottok mindig is kényelmes népség voltak. Lehunytam a szemem, miközben az ablakból fel-fel szűrődtek a hangok az utcáról. Olyan tipikusan meleg tavaszi délután volt, és egész nagy békesség honolt idefent is. Sehol egy pucéran rohangáló boszorkány, sehol egy haláltusa, mindeki elvolt és ez a helyzet is meglehetősen elpunnyasztott. Ha csak nem történik valami megrázó ezzel a Nottal, akkor attól féltem, hogy a vizit alatt el fog nyomni a tipikus tavavszi álomszerűs nyavajatörés. Azt hitem, ha néha bizniszelek a STB-n legalább kicsit feldob, de gondoltam arra is, hogy az ég világon semmi értelme. VAgy csak anyni, hogy dutyiba dugnak. Én vagyok a hónap dolgozója, ezekkel a címekkel. Bár a Rendről aligha tudott valaki, még én is elégszer elfelejtettem már, hogy létezett. Nem mintha ahhoz a gömbös túszos hülyeséghez olyan sok közöm lett volna. Asszem elaludtam és lekéstem az indulást. Lehet onnan is ki fognak rúgni, bár akkor nem lenne ilyen menő belső emberük a mungóban. Ahogy ezeken és az életen kezdtem filozofálgatni, inkább elveszem az előttem pihenő aktát, amiben le van írva Miss Nott engem érintő életének néhány része. Én igazán tényleg igyekeztem ébren maradni olvasás közben, de lassan elnyomott az álom, és csak arra ébredtem fel, hogy valaki benyitott a kis rendelőmbe, és hogy annak a valakinek olyan erős illata parfüm illata volt, hogy azt hittem kizuhantam valami mezőre alvás közben. – Ébren vagyok! - pattantam fel, hogy méltóságteljesen erőt vegyek magamon, és olyan doktorbácsisan nézzek ki, amennyire csak lehetett. Végül is a lehengerlő modor, meg a mosoly, meg minden. Szóval villantottam egy jópasis vigyort a hölgy felé, miközben jeleztem a kezemmel, hogy üljön le a kényelmes fotelek valamelyikére. - Üdvözlöm, Miss Nott! - bököm ki aztán, álcázva a kótyagosságomat, meg azt, hogy most keltem fel. Valami rémlik az elalvásom pillanatában arról, hogy egy-két dolog kifejezetten nem stimelt nála, de még homályosak az emlékeim. - Csokis kekszet? - lebegtettem felé egy sütis üveget, mert ki ne szerette volna a csokis kekszet? - Szóval, hogy vagyunk ma? - ütöttem meg olyan kellemes barátian csevegő hangot. mégse kezdhettem el úgy, hogy már pedig most azonnal beszélj a traumáidról. Főleg, hogy akkor csak valami löttyöt kellett volna csak felírnom neki. Amit gyanúsan nem válalt most már senki, rajtam kívül. Volt valami híre a széplánynak itt előttem, amire nem nagyon figyeltem, aztán már csak ott tartottam, hogy belesodródtam.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Nellie E. Nott
Eltávozott karakter
Hozzászólások: 27
Jutalmak: +39
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : barna
Szemszín: barnászöld
Kor: 27
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Protektor
Kviddics poszt: Nem játszik
Nem elérhető
|
|
« Válasz #2 Dátum: 2022. 04. 01. - 06:03:41 » |
+1
|
Új hús 2003. május 23.
Alapos gonddal készültem, mert jól tudtam, az első benyomás a legfontosabb. Legalábbis a találkozások és a szex esetében biztosan. Örömtelenül, de kissé kajánul elmosolyodott a tükörképem erre a gondolatra, de attól még tökéletesen húztam végig ajkamon a vörös rúzst. Aztán felálltam, és lustán a gardróbomhoz sétáltam, hogy kivegyek belőle egy ruhadarabot, ami szavak nélkül segíti majd, hogy bemutatkozzak az új terapeutámnak. Bár ahhoz talán nem kéne semmit sem felvennem. Maradhatnék rögtön így, ruha nélkül. Hisz mi őszintébb az ember fedetlen bőrénél? Azon rajta van a sokévnyi jólét és gondoskodás, egészséges táplálkozás és drága testápoló szerek nyoma épp úgy, ahogy a háborúban szerzett vágások, amiket szexepilként tartottam meg. Persze, csak azokat, amik jól mutattak. Az égésnyomokat, a rondább sebhelyeket plaszti-medimágikai úton már rég eltávolíttattam. De nem ezeknek kell ilyenkor beszélni, úgyhogy kiválasztok egy kivágott, aranyszínben csillogó ruhát. Rettentő unalmas, de legalább kimeríti az elfogadhatóság fogalmát. Ebben elregélhetem az egész kis életem, megnyílhatok a szakavatott füleknek, és várhatom a lelki segélyt… Na persze. Csak a bájitalomért megyek, minél jobban elkésve, hogy ne kelljen sok időt ott töltenem, aztán lelépek, nem kell a sallang. Jók ezek a lelki szemetesládák sok mindenre. Szexre, kirúgatásra, a legutolsót még meg is kínoztam úgy, hogy sírva ment ki a megbeszélésünkről, és soha többet vissza se jött. Pedig a crucio el sem hagyta a számat. A parfümöm karcsú, formás kristályüvege után nyúltam, megragadtam a nyakánál, és a szokásos, már rutinmozdulattam cseppentettem egyet-egyet a csuklómra, egyet a nyakamba, egyet pedig a dekoltásomra. Rám ne mondja senki, hogy nem adok magamra, vagy elhagytam volna magamat csak azért… Amit velem tettek. Nem is hatott meg igazán az egész, a csődbe ment esküvőn sem tudok bánkódni már, de legalább jó ürügynek hangzik arra, hogy a lehető legerősebb és legmámorítóbb agytompító főzethez hozzájussak. Az új kis terapeuta pedig bizonyára meghatódik majd a történeten, ha eddig nem hallotta. Mondanám, hogy még izgalommal tölt el az újabb préda tudata, de már ezt is unom. Nem is számolom, hányadik pszicho-medimágust utalja ki nekem a Minisztérium, de nem reménykedem benne, hogy ez más lesz, mint a többi. Írja alá a jelenléti ívet, hogy ne járjanak a nyakamra az aurorok meg a gyógyítók, utalja ki nekem a bájitalt, amihez más úton nem tudok hozzájutni, aztán ne fecséreljük egymás idejét hasztalan bájcsevejjel. Legfeljebb szexszel. Bár, legutóbb az is meglehetősen kiábrándító volt. Azt a pasast többek közt azért is rúgattam ki. Felvettem egy, a ruhához illő magassarkút, aztán a kandallóhoz sétáltam, és kivettem a tartóból egy fél marék smaragdzöld port, hogy aztán kecsesen a feketén tátongó tűztérbe hintsem. Felcsaptak a lángok, én pedig közébük léptem. Nemsokára már a Mungó útálatos, fertőtlenítőszagú folyosóján sétáltam kelletlenül, élvezettel nézve le jó feltűnően minden szembejövőt. Ahogy benyitottam a megfelelő ajtón, azt vártam, hogy ahogy szokott, egy lelkesedést mímelő, magát annyira megértőnek tartó agyturkászt találjak ott. De ahelyett egy kissé szétcsúszott, pofás pasas szundikált a feslett bőrfotelben. Annak ellenére, hogy magassarkúban voltam, most könnyedén és hangtalanul lopakodtam oda hozzá. Ó, micsoda lehetőség… Itt alszik édesdeden, végtelenül. Sose tudná meg, ki bénította meg a szívét egy zöld villanással. Vagy ki bűvölt lemoshatatlan faszt a homlokára. Közelebb hajoltam hozzá, anélkül, hogy hozzáértem volna. De volt valami ismerős az arcában - és ha nem lett volna is, egyszerűen kedvem volt nézegetni csábító vonásait. Milyen jól állt neki az alvás! Aztán ahogy tekintetem szertelenül tovább barangolt az arcáról teste más részei felé, felfedeztem, hogy a kezéből épp az én aktám készül a földre hullani. Halk, rövid sóhajjal fojtottam el a kitörni készülő nevethetnéket. Nem mintha olyan jó kedvem lett volna bármikor, de elég nevetséges, hogy így eluntatta az életem. Hát, engem nem untat, ahogy alszik. Sőt. Remek alkalom rá, hogy felébresszem. Méghozzá igen aljas módon. Két kezemet megtámasztottam a válla felett, a fotelen, aztán óvatosan odahajoltam hozzá, hogy megpróbáljak óvatos csókot lehelni rá, mint valami inverz tündérmesében, ahol nem a hercegnőt keltik fel így, hanem épp fordítva. De megelőzött, én pedig lenézően somolyogva lebbentem hátra, nehogy ahogy feleszmélésében talpraugrik, lefejeljen. – Ébren vagyok! - Nem úgy tűnik, Mr. Csipkerózsika. Dorombolva gúnyolódtam, aztán lazán keresztbe fontam a karjaimat magam előtt, de nem csak a zárkózottság nonverbális kifejezése miatt, hanem mert ez egy elég előnyös mozdulat tudott lenni hölgyeknél, ha jól csinálják. És én jól csináltam. - Üdvözlöm, Miss Nott! Ezt nem méltattam válaszra, csak aprót intettem fél kezemmel, aztán kecsesen letelepedtem a vele szemben lévő fotelre. Lezseren hátra is dőltem benne, és élveztem, hogy a poros, tompa, csupa bőr és fa és papír irodai környezetben én vagyok az egyetlen, ami arany és csillogó. - Csokis kekszet? Csak egy lesújtó pillantást vetettem a mellém lebegő tál felé, aztán szemtelenül somolyogva újra a dilidokit méregettem inkább. - Szóval, hogy vagyunk ma? Megint apró, szusszanásszerű nevetés helyetti hangot hallattam, és kicsit szélesebbre húzodott a képemen ülő gunyoros mosoly. Előre dőltem, és a karfára könyököltem. Szertelenül méregettem a fickót, még egy kicsit szó nélkül, hogy legalábbis elkezdjen gondolkodni rajta, miért teszem, de talán még azt is megvártam, hogy kényelmetlenül vagy értetlenül fészkelődni kezdjen. Ezek legalább annak a jelei voltak, hogy kezdett végre őszintén figyelni. - Komolyan? Ezzel a sablonnal indítunk? Oké… Hogy vagyunk? Kösz, jól. Őszintén, kicsit szomorúan. Akarsz róla beszélni? Hát persze, a világ rossz és gonosz, az életem nehéz, láttam anyámat öngyilkosságot elkövetni, a halálfalók mindent rámkényszerítettek, és ó! Nemrég ott hagytak az oltárnál! Jaj, hiszen ez borzasztó, bizonyára nehéz lehet most Neked… Igen, szörnyű, aludni sem bírok. Megértem, de a gyógyfőzetek talán segíthetnek ezen. Igen, az csodás lenne! Kedélyesen eljátszottam neki az egész beszélgetést úgy, ahogy nagyjából már legalább ötször zajlottak ezek az első beszélgetések. Nem voltam már tapasztalatlan kislány, akit még elbűvöltek ezek a jól betanult, hamis és üres lélekturkászi szófordulatok. - Tudod mit? Megkímélem magamat is, meg Téged is ezektől a felesleges és unalmas köröktől, jó? Nehogy megint elszundíts. Mint az előbb, az életemen… A hangom még mindig nyájas és duruzsló, de élvezettel próbálom meg zavarba hozni egy kis játékos szemrehányással. Finoman aprót biccentek a papírjaim felé, amik a földre estek, mikor a fickó az imént olyan hirtelen felugrott. - Szóval gyorsan írd fel azt a bájitalt, amiről mindketten tudjuk, hogy ilyen esetben fel szokták írni mindig, mert az a bevett gyakorlat úgyis a hozzám hasonlóknál, és közben mesélhetsz arról, hogy honnan ismerlek. Bűbájosan könyöklök a fotel karfájára, államat a tenyerembe fektetve, színpadiasan azt jelezve, mennyire figyelek. És tényleg, azon gondolkodom magam is, hol láttam már ezt a formás pofikát…
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Matt Shelby
[Topiktulaj]
hide the truth
Hozzászólások: 13
Jutalmak: +31
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : világosbarna
Szemszín: zöld
Kor: 29
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Szent Mungó pszicho-medimágus
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Szilfa, sárkányszív izomhúr, 12 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #3 Dátum: 2022. 04. 06. - 22:19:35 » |
+1
|
e g y m á s s z e m é b e n Nellie Nott
2002. május 23. alaktalan a lelkem, mint egy kiköpött rágógumi
zenéd: nyitva hagytam ● cucc
valamiféle illatot éreztem, úgy nagyjából az álmom közepén. Nem is nagyon esett le, hogy az kívülről jött, igazából, annyira betemetett az álmom. igazából tudnom kellett volna, hogy az, a helyzethez képest is eléggé groteszk volt az egész. Szóval ott álltam a sötétségben. Teljesen körbevett, és én csak haladtam előre, valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag. MEneteltem előre, miközben elfojtott hangok szűrűdtek bele a sötétbe, és egyszer csak fénypont jelent meg a semmi közepén. oda tartottam én, és az a pont egyre inkább hasonílatott egy ajtó bejáratához. Onnan furcs aöklendezős hangok szűrűdtek ki, és nem tudtam beazonosítani. Aztán egyszer csak felbbukkant két alak egy fehér, fényes szobában, egy fehér fényes ágyon. Az egyiken fekete köpeny volt, és az alatta fekvő női alak torkéra szorította a kezét. Akkor megsgzűnt a zaj, és mind a ketten némán néztek rám, és láttam ahogy a női alaknak olyan tekintete volt, mint anyámnak, és kiveszett belőle a fény. Én pedig most is ordítani akartam, de nem tudtam. Aztán egyszer csak ott volt az illat, ami csak úgy betört a semmiből, ide bele a semmibe, és aztán ahogy felpattant a szemem, és egy női alak bontakozott ki előttem, és aztán már libbent is tovább, mintha csak az álmom lett volna. - Nem úgy tűnik, Mr. Csipkerózsika - válaszolta a kótyagos kérdésemre, úgy dorombolva, mintha csak egy fekete macska lett volna. - Miért? Mi történt, elrontottam egy csókjelenetet? - mormogtam még kótyagosan, aztán megráztam magam és megköszörültem a torkom, hogy ránézzek a páciensemre, aki... nos meglepően - vagy nem - meglehetősen kihívón öltözött, én meg bunkó lettem volna, ha megbámulásra sem méltatom. Még a végén megsértődött volna, hogy nem néztem meg magamnak, és azért be kell vallanom, meglehetősen epikus a látvány. Na de, Shelby, mégis csak egy páciens. Pááciens. Kiver ettől a szótól a víz, főleg amikor az öregek úgy modnják hogy paciens. Fúhj. Jól van, szedd össze magad, Matyi és tedd a dolgod, az unalmas pszichomedimágusként. Mondjuk egy ilyen jelenség mellett nehéz lehet annak maradni. Egyáltalán mi is volt az aktájában? A nő felé lebegtetem a nasit, mire csak lesajnálóan rám bámult, én meg megvontam a vállamat és amikor az visstaröppent hozzám, kivettem belőle egy darabot és régcsálni kedztem. - Igazából magam miatt tartom - vigyorodtam el. - Komolyan? Ezzel a sablonnal indítunk? Oké… Hogy vagyunk? Kösz, jól. Őszintén, kicsit szomorúan. Akarsz róla beszélni? Hát persze, a világ rossz és gonosz, az életem nehéz, láttam anyámat öngyilkosságot elkövetni, a halálfalók mindent rámkényszerítettek, és ó! Nemrég ott hagytak az oltárnál! Jaj, hiszen ez borzasztó, bizonyára nehéz lehet most Neked… Igen, szörnyű, aludni sem bírok. Megértem, de a gyógyfőzetek talán segíthetnek ezen. Igen, az csodás lenne! Felvontam a szemöldökömet, és aztán nem szólaltam meg, egyelőre, csak rákönyököltem összekulcsolt kezekkel az asztalra és rátámasztottam a fejem a kézfejemre, úgy fürkésztem Miss Nottot a beszéd közben, Iagzából csak figyeltem és tanulményoztam. kívácnsi voltam mit mond és hogyan árulkodik a szaviról a teste. Az emberek egyszerűen csak érdekesek voltak. - Iagzából arra lettem vona kívácnsi, hogy indult a napja, vagy bosszankodott-e, amiért első körben félrekented a rúzst, de így is jó. És, ó Merlinre, milyen hánytatott sors - momrogtam, mintha csak tényleg meghatott volna, és még bólogattam is. - Tényleg érthetőek az igényeid, de... - kezdtem volna, de aztán közbe is vágott én meg csak sóhajtottam egyet. - Tudod mit? Megkímélem magamat is, meg Téged is ezektől a felesleges és unalmas köröktől, jó? Nehogy megint elszundíts. Mint az előbb, az életemen… - erre cska felhorkamntottam és elhúztam egy vigyort. Ó igem, így már beugrott, hogy min is aludtam el. Iagzából éppen olyan furcsa volt az akta, mint az előttem magát illegető Miss Nott. - Nahát, ilyen előzékeny pácienssel is ritkén lehet találkozni - Páácieeens! Még midnig alszok...Elbűvölő vigyorra húztam a számat. Ha játszani akart, hát játszunk, én szerettem játszani. Legyünk egy rövid ideog azok a befolyásolható medimágusoko, akiket egy kivágott - de még milyen! - dekoltázzsal le lehet venni e lábáról. - Szóval gyorsan írd fel azt a bájitalt, amiről mindketten tudjuk, hogy ilyen esetben fel szokták írni mindig, mert az a bevett gyakorlat úgyis a hozzám hasonlóknál, és közben mesélhetsz arról, hogy honnan ismerlek. - Sóhajtottam egyet és látványopsan elszakítottam a tekintetemet a dekoltázstól, ami cska-csak odahívta a tekintetemet, és megköszörültem a torkom. Először is, így is tágak voltak a pupillái, de mintha meg se kottyantak volna neki a kórlapban felsorolt szerek és löttyök. - Nem, nem fogok felírni neked semmilyen bájitalt egyelőre. Csak ha megbizonyosodom a felől, hogy mégis mire kell felírnom. Érdekes történetet adtál elő, mit ne mondjak, tényleg. Deee nekem sok midnen nem stimmel a történetével. Egy oltárnál hagyott ara? Erre fel kellett írni a Méyalvás esszenciáját? Valami itt erősen hibádzik, és én nem fogom úgy elengedni, hogy ne jöjjek rá, hoyg mi. Szerencsétlenségedre kíváncsi természetem van. - Felálltam a székemből és az asztal elé léptem és ott megtámasztottam magam. - Normélis esetben nem írnak fel ennyi szert. Mesélél nekem róluk is, ha már olyan bájosan közlékeny vagy velem? - kérdeztem egy elbűvölő vigyorral kíésrve.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Nellie E. Nott
Eltávozott karakter
Hozzászólások: 27
Jutalmak: +39
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : barna
Szemszín: barnászöld
Kor: 27
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Protektor
Kviddics poszt: Nem játszik
Nem elérhető
|
|
« Válasz #4 Dátum: 2022. 04. 09. - 12:30:17 » |
+1
|
Új hús 2003. május 23.
- Miért? Mi történt, elrontottam egy csókjelenetet? Eltúlzott szemrehányással bólogatok, de aztán elvigyorodom, és magamban arra gondolok, hogy ez még nem helyrehozhatatlan. Lehet, hogy csak elhalasztotta kicsit? Végülis megszoktam, hogy megkapom amit és akit akarok. A férfiak pedig az előbbi kategóriába tartoznak a szememben, szóval… Meglátjuk. Ha jó lesz, talán nem rúgatom ki még a héten. Tetszik, hogy megbámul. Elégedettséggel tölt el, bár egy kicsit untat is, de minden úgy történik, ahogy szokott. Kivéve ezt az álmatagságot, de legalább üdítő változatosság, hogy egy kedvetlen alanyt ezúttal egy legalább annyira kelletlen szakember kénytelen kezelni. - Iagzából arra lettem vona kívácnsi, hogy indult a napja, vagy bosszankodott-e, amiért első körben félrekented a rúzst, de így is jó. És, ó Merlinre, milyen hánytatott sors. Bár az arcomon ülő mosoly nem változik, a hangulatom sebesen vált jegesbe, és vészjóslón húzom ki magam a kényelmes fotelben. Mondanám, hogy kösz a megértést, és a fenét van félrehúzva, de még tovább mondja a mondókáját. - Tényleg érthetőek az igényeid, de… Közbevágok persze, hogy abba a mederbe tereljem vissza a beszélgetést, amit már unos-untig ismerek. Jó, ha játszani akarja a komolyt, rendben, de az az egy jó ezekben a dokikban, hogy kiírják a bájitalomat. Minden mást megtalálok akármelyik pasasban. Még azt gondolom, hogy nyert ügyem van, és könnyű meccs volt, de sajnos egyre nyilvánvalóbb, hogy mégsem. - Nem, nem fogok felírni neked semmilyen bájitalt egyelőre. Csak ha megbizonyosodom a felől, hogy mégis mire kell felírnom. Érdekes történetet adtál elő, mit ne mondjak, tényleg. Deee nekem sok midnen nem stimmel a történetével. Egy oltárnál hagyott ara? Erre fel kellett írni a Méyalvás esszenciáját? Valami itt erősen hibádzik, és én nem fogom úgy elengedni, hogy ne jöjjek rá, hogy mi. Szerencsétlenségedre kíváncsi természetem van. Egy kicsit még hallgatok, fixírozom sunyin és szemrehányón, közben azon gondolkodom, hogy a torkának essek, vagy valami más tájékának. Amilyen lelkesen bámult az előbb… De eddigre világos, hogy azért az esze még maradt a helyén, ha félig alszik is. Bár most, hogy megélénkül, egyre ismerősebb. - Normélis esetben nem írnak fel ennyi szert. Mesélél nekem róluk is, ha már olyan bájosan közlékeny vagy velem? - Ha te is elmeséled, hogy úsztad meg az Azkabant... Kééépzeld, rájöttem, honnan vagy ismerős! Elégedetten somolyogtam, s áthajolva a karfán, egy kecses, de gyors mozdulattal odakaptam a bal karjához, hogy egyrészt felhúzzam rajta az inget, és megleshessem a csuklóját, mit találok vajon ott. Másrészt addig üssem az acélt, amíg meleg… Mert acélos izmokat fogtam, ez elsőre világos, de még a legerősebb acélt is meg lehet olvasztani a megfelelő módon. Ha csak el nem húzódott, finoman cirógatva tűrtem fel egészen inge ujját, és az én szürke blézeremet úgy tűrtem fel, hogy az övé mellé simítottam saját fedetlen alkarom. Akár volt az övén valami látható, akár nem, az én jelem ott volt még - bár már nem maga a sötét jegy, csak a heg, ami Voldemort bukása után maradt belőle. Igen, ez volt valójában az az egész - egy ronda, és kitörölhetetlen heg. Persze, nem volt elkendőzhetetlen, az enyémen is olyan mágia ült, hogy csak az láthatta, akinek szánt szándékkal mutatom. De eltávolíttatni… Nem egyszerű lenne. Ahogy azt a tátongó, véres sebet sem, amit az életemben hagyott. - Szerintem ez izgalmasabb olvasmány, mint az aktám, vagy a meséim. Ez eleget mond neked arról, mit láttam? Hogy mit tettem? Hogy mi mindent veszíthettem? Végigsimítottam az ő csuklóján, de a szemébe néztem. - Te is ott voltál azon a gyűlésen, emlékszem… Te is végignéztél kínzást, gyilkolást, agymosást… Rossz lóra tettünk, mi? Most már dorombolva suttogtam, a tekintetem megpróbáltam belefúrni az övébe. Berozsdásodott az oklumenciában szerzett ismeretem, de ehhez nem kellett mágia, elég volt a sima tapasztalat. - Te is biztos sok mindent és sok mindenkit vesztettél… Ne mondd nekem, hogy éjjel, a sötétben, a magányban ugyanolyan édesdeden alszol, mint egy ex-halálfaló aktáján, amiből már nyilván az ezredik ugyanolyat látod… És amilyen talán a Tiéd is lenne, nem igaz? Mondd, hogy úsztad meg a fogságot? A te segged nem én védtem meg, arra emlékeznék - pillantottam futólag az említett területek felé, aztán vissza a szemébe. - Sok van hasonló, de nem egy normális eset az enyém sem. Hát irigyled tőlem azt a pár óra felhőtlenséget, és azt a kevés nyugodt alvást?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Matt Shelby
[Topiktulaj]
hide the truth
Hozzászólások: 13
Jutalmak: +31
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : világosbarna
Szemszín: zöld
Kor: 29
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Szent Mungó pszicho-medimágus
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Szilfa, sárkányszív izomhúr, 12 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #5 Dátum: 2022. 04. 12. - 16:57:31 » |
+1
|
e g y m á s s z e m é b e n Nellie Nott
2002. május 23. alaktalan a lelkem, mint egy kiköpött rágógumi
zenéd: nyitva hagytam ● cucc
Azért kár az elveszett csókért. Elbűvölő teremtésnek tűnik, szinte annyira, mint egy ragadozó, aki imád játszani a prédájával. Valahogy ezt a bókot nem szívesen durrantanám az arcába, mert lehet, hogy az anyémet durrantja le. Akármilyen vastag is a bőr rajta, nem mellesleg kell még az arcom, meg a szép vonásai, hogy elbűvölőnek találjanak a kiégett mamák és háziasszonyok, vagy a kivénhedt idős emberek. Merlin fenekére, van egyáltalán fiatal köztük? Jó az előttem heverésző cicát kivéve persze. Kellemetlen belegondolni, hogy nincs, inkább csak nem is gondolok bele. A bájos mosoly villámszerűen csap át valami kegyetlen és rideg hangulattá, ami szabályosan metsző hideget idéz az amúgy egészen komfortos kis fogadóirodámban. Felvont szemöldökkel méregetjük egymást, miközben próbálom neki elmagyarázni, hogy amúgy valami rohadtul gyanús dolog folyik itt én pedig nem szeretem a gyanús dolgokat.Az más kérdés, hogy én vagyok a megtestesült gyanús dolog, kezdve azzal, hogy nem kerültem a börtönbe, pedig halálfaló voltam. Meg minden. Kissé elgondolkodva nézem az arcát, kifejezetten elszakítva a tekintetem a nőies vonalaitól. Az arca valahonnan nagyon ismerős, de nem tudom egyelőre beazonosítani. A legtönn halálfalóra sem emlékszem már arcról, csak ha az nem tolakodik az arcomba. Sőt valahogy azon se lepődök meg, hogy egy Rendbéli tagot se ismernék fel, ha mondjuk vásárolgatás közben mellémkeveredne a kasszánál, vagy a kávézóban. Róla is szinte lerí, hogy azon agyal, mégis honnan vagyok neki simerős, így át egy kellemes kis csöndes tanakodéyni csend fészkeli be magát a kérdésem mellé, és valahogy sejtem, hogy egyelőre nem is fogok kapni rá választ. Azért csak tovább ácsorgok lezserül az asztalnak támaszkodva, és tekintetemmel az ő íriszét keresem, ami valahogy olyan szomorúan csillog néha. - Ha te is elmeséled, hogy úsztad meg az Azkabant... Kééépzeld, rájöttem, honnan vagy ismerős! - erre aztán magasra szöik a szemöldökö és megköszörülöm a torkom. Egy kissé fájdalmasan lényegretapintó kérdés ez, de aztán csak megrázom magam és lezserül megvonom a vállamat egy olyan félszeg mozdulattal. - Áh, nem olyan nagy sztori ez... hangoztatom el a jól ismert fámát. Igazából nem is hazudok. Nem öltem, csak néztem. Félre néztem, elmenekülve abba a hevenyészett lustaságba, hogy csak akkor mozdulok meg, ha már nagyon szorul a hurok. AMúgy is mindeki az apámmal volt elfoglalva, de tényleg, egészen addig, amíg fel nem gyújtottam a kibaszott kastélyával együtt. Köhöm. Akkor egy kicsit tartottak tőlem. De mindenkinél elgurul a gyógyszer, nem? Mindenikek elég egy bizonyos határ után, nem? Igazából csak baleset, de a legtöbben tudták, hogy én vagyok. És ki köpött volna be, amikor egy mondattal adtam volna nekik VIP jegyet az Azkabanba. Kár, hogy már nincsenek ott dementorok azért. De ezen kívül nem nagyon ártottam senkinek. Ott voltam, mint lény a falon, megtettem amit elvártak tőlem. - Hmm, és mégis honnan? Tudod, régi dolgokra nem nagyon emlékszem? Együtt buliztunk volna? - hümmögök, de persze lassan azért én is kezdem sejteni, hol láttam Miss Nottot ezelőtt. De jól esik szórakozni és felpiszkálni az állóvizet. Ez már rég nem egy szokványos beszélgetés beteg és orvosa között. - Kilencven nyara? Ejj micsoda koncert volt! - ciccentek egyet a nyelvemmel, aztán megrázom a fejem, továbbra is az arcomon ülő vigyorral. Aztán egy kézmozdulattal maga mellé ránt, ahogy a vékony ujjai a karomra fonódnak és felrántják az ingujjamat. Kellemes élményben lehetett részük azoknak a pasiknak, akiket levetkőztetett. Khöm. Ahogy felsejlik a bőröm, a jel is úgy kerül elő, halovány hegnyomként, amit valahogyan mégsem plasztikáztattam ki. Lusta voltam, vagy csak nem érdekelt? Magam se tudom a választ, mert hát csak sodródok. Ha ez a csak plasztimedimágus lenne és mondaná, hogy hé mit szólnék ha leszedném, csak megvonnám a vállam és azt mondanám, hogy felőlem. De ilyen élethelyzetem nem volt így a heg is marad. Ahogy látom az övé is. - Szerintem ez izgalmasabb olvasmány, mint az aktám, vagy a meséim. Ez eleget mond neked arról, mit láttam? Hogy mit tettem? Hogy mi mindent veszíthettem? - ahogy végigsimít a karomon csak megborzongok, de szigorúan ragaszkodom ahhoz a drámai álláspontomhoz, hogy én csak a dokija vagyok, ahogy a muglik mondanák. Megköszörülöm az arcom és tűnődve nézek a szemébe, nem engedve el a pillantását. De igazából válaszolhatnék is, csak nem teszem. Csak figyelem, hogyan bukkan elő a szavak mögül önmaga, az igazi Nellie Nott a sok álca és színpadi függöny mögül. - Te is ott voltál azon a gyűlésen, emlékszem… Te is végignéztél kínzást, gyilkolást, agymosást… Rossz lóra tettünk, mi?- A szemében látom, hogy olvasni akar bennem, ami nem igazán tetszik, mert az olvasás az én feladatom. Meg a megértés és empátia és az egyéb ilyen unalmas hülyeségek, hogy aztán adjak valami támpontot valami célt, valami iránytűt, hogy tudjon az illető magán dolgozni. De a jelek szerint Nellie NOtt nem akart magán dolgozni, csak feltépkedni a múltat, amit olyan nagyon el szeret temetni magában az ember. - Ó, azokon aludtam - mormogom, de persze ez csak félig igaz. Nem is tudom minek füllentek. Félig menekülni akartam. De farkasok között a néma bárány is bűnös, nem igaz? Szinte most is előttem van, ahogy az a szerencsétlen mugliismeret tanárnő teste az asztalon hever. - De meg kell hagyni suta kis ösztövér volt - teszem hozzá hümmögve bólogatva. - Nehéz a családból kiszakadni, nem igaz, Nellie Nott? - hajolok egy kicsit közeleb sokatmondó pillantással. A család bölcső és menedék. Kígyófészek és töviskorona. - Te is biztos sok mindent és sok mindenkit vesztettél… Ne mondd nekem, hogy éjjel, a sötétben, a magányban ugyanolyan édesdeden alszol, mint egy ex-halálfaló aktáján, amiből már nyilván az ezredik ugyanolyat látod… És amilyen talán a Tiéd is lenne, nem igaz? Mondd, hogy úsztad meg a fogságot? A te segged nem én védtem meg, arra emlékeznék. felsóhajtok, úgy tűnik ebből csak nem tudok kiszabadulni. A lelkemben nem szeretem, ha más motoszkál. - Ó, arra én is biztosan emlékeznék - vágom rá, majd sóhajtok. - Hát édesebben alszom, nyugtatók nélkül, mint egyesek ezerféle löttyel. Én legalább emlékszem a rémálmaimra, és egy kicsit tőlük embernek érzem magam, mert... Nem félek a sötéttől. A sötétség felemészhet, ha az ember hagyja, De néha csak hagyni kell átfolyni , és akkor egy kicsit enged a szorítás. És én teljesen jól megvagyok a rémálmaimmal, ahol az apám megöli az anyámat. Jobb, mint lemondani arról, hogy ember maradjak. Csak már én se tudom miért ragaszkodom ehhez, hiszen mindenfelé csak sodródom, mint egy tulajdonos nélküli tutaj a tenger közepén. -Megnyugtatlak, minden betegem egyedi, és az ezredik ugyan olyan egy kicsit sarkított. Bevallom, izgalmas vagy Nellie Nott. rendkívül izgalmas, szóval tudd be az unalmasságát az akta felszínességének. Mert hogy nem túl sok igazság van benne - eresztek meg egy újabb bájvigyort. - Egyébként meg eléggé ügyesen meglapultam. Farkasok közt bárányt játszani, és fordítva elég kockázatos, de legalább megent pár évtől az Azkabanban. Tiszta vagyok, már ha nagyon szigorúan a halálfalós éveim nézzük - kacsintok rá. - Na és téged ki mentett ki, hm? - kérdezek vissza ha már ennyire isnerkedős kedvében van valaki. - Irigyleni nem irigylek semmit tőled, kedves hölgyem, csak a kis teste védelmében inkább más megoldásokat javasolnék. Mondjuk több beszélgetést, és kevesebb delíriumot. Igazából csak nem tetszik ez a beteges függősége, és mégis csak esküm van az emberek megmentésére, még ha azok nem is akarják. De megadom neki a patthelyzetet, és kíváncsi vagyok, hogyan vágja ki magát belőle.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Nellie E. Nott
Eltávozott karakter
Hozzászólások: 27
Jutalmak: +39
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : barna
Szemszín: barnászöld
Kor: 27
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Protektor
Kviddics poszt: Nem játszik
Nem elérhető
|
|
« Válasz #6 Dátum: 2022. 04. 14. - 13:08:49 » |
+1
|
Új hús 2003. május 23.
- Áh, nem olyan nagy sztori ez… Úgy bólogatok erre, hogy lerí az arcomról, egy percig se hiszem. A legjobb sztorik így kezdődnek. Látom, hogy a szeme mélyén valami emlékek pörögnek, és bár nem olvasok gondolatot ahhoz, hogy ezeket lássam, de a fényük, az a narancsvörös, halálos izzás, az nem kerüli el a figyelmem. Jól illik a zöld íriszekhez. - Hmm, és mégis honnan? Tudod, régi dolgokra nem nagyon emlékszem? Együtt buliztunk volna? - Nem volt az buli… Az a jövő lehet… A felismerés láthatóan terül szét az arcán, én pedig helyeslően bólogatnék, de aztán valami böszmeséget nyög be, ami kicsit meglep. - Kilencven nyara? Ejj micsoda koncert volt! Értetlenül fintorgok, aztán rájövök, hogy csak ökörködik, és legyintek, mintha egy bosszantó legyet próbálnék elhessegetni. Elvégre, még mindig nem tértünk a lényegre, sőt egyre inkább elkanyarodunk tőle. Egy hajtűkanyar kell, és egy kis cirógatás, hogy visszatérjünk rá. - Ó, azokon aludtam. - Nahát. Meglepő… Színpadiasan sóhajtok fel, br eddig főleg ezt tudom róla, mármint a megnyerő borítón túl eddig csak azt tanultam, hogy meglehetősen… álmatag. Sebaj, én majd felrázom, mint egy jó erős mokkachino. Ha én nem alhatok békén, hát más sem fog, míg meg nem kapom a napi betevő italaim. - De meg kell hagyni suta kis ösztövér volt. Nehéz a családból kiszakadni, nem igaz, Nellie Nott? Elfojtok egy sóhajtást, mert az őszinteség nem kenyerem, legfeljebb, ha hasznomra válhat, de most nem tenné. Már csak azért se akarom hogy igaza legyen. Nehogy már egy magafajta agyturkász úgy érezze, beleláthat a fejembe. Engem nem lehet tankönyvből tanulni, nívótlan lenne olyan egyszerű esetnek lenni, de ezegyszer… ráhibázott. A név mindenkit kötelez, de van akiket, például pont a Nottokat, erőteljesebben. Ha csak nem akarnék olyan szégyenletes fekete báránya lenni a társadalomnak, mint amilyen távoli Edward kuzinom, nem tehetek meg akármit. Bár tény, hogy neki legalább házasodnia sikerült… Kár, hogy azt a pedigrés picsát vette el. Még nem is küldtem nekik nászajándékot, de ami késik, nem múlik, majd kérek a kertésztől sárkánytrágyát. Inkább visszaterelem a szót megint a számomra megfelelő mederbe. És megemlítem a pszichológus bácsi popóját, mert ahhoz van kedvem. - Ó, arra én is biztosan emlékeznék. Hát édesebben alszom, nyugtatók nélkül, mint egyesek ezerféle löttyel. Én legalább emlékszem a rémálmaimra, és egy kicsit tőlük embernek érzem magam, mert... Nem félek a sötéttől. Dühösen húzódom el, és hátradőlök a fotelben. Még a lábaimat is keresztbe vetem, de nem baj, legalább csorgathatja a nyálát, talán meggondolja ezután, mit mond. Még, hogy én, félek… Felháborító. Egyébként pedig ki akarja embernek érezni magát, mikor az kellemetlen? Most is, zavarnak az emberek, zavar a fény, ez a bosszantó és makacs alak, zavar még az is, hogy jó az illata… Hiányzik a kellemes bódultság, ami feledteti velem ezeket, és ellényegteleníti a problémákat. Nem mintha félnék tőlük… Csak minek foglalkozni velük? -Megnyugtatlak, minden betegem egyedi, és az ezredik ugyan olyan egy kicsit sarkított. Bevallom, izgalmas vagy Nellie Nott. rendkívül izgalmas, szóval tudd be az unalmasságát az akta felszínességének. Mert hogy nem túl sok igazság van benne. Durcás arcomon újabb enyhülés fut végig, de azért nem feledem, hogy az előbb gyávasággal vádolt meg. Egyszer majd jól kikap érte, az biztos. - Egyébként meg eléggé ügyesen meglapultam. Farkasok közt bárányt játszani, és fordítva elég kockázatos, de legalább megent pár évtől az Azkabanban. Tiszta vagyok, már ha nagyon szigorúan a halálfalós éveim nézzük. - Szerencséd, hogy megtehetted. Ha egy feletted álló, vagy a Nagyúr azt mondja, végezz ki valakit - hát kivégzed. Vagy úgy jársz, mint a Malfoyok. Ez ilyen egyszerű. Hogy ezt valaki kikerülje… Minimum láthatatlannak kell lenni. De néha az sem ment meg. - Na és téged ki mentett ki, hm? - Protektor vagyok. Én vagyok saját magam egyik legjobb cégére. Mert hát én ártatlan vagyok. Hiszen kényszerítettek. Esküszöm! Még az anyámat is megölték, és ha nem engedelmeskedem, jöttek volna a többiek, a végén pedig én… Eljátszom a szegény, sajnálni való áldozatot. Mintha én lennék a nagyobb vesztese ennek az elmúlt terrornak, és nem az a pár útban lévő alak, akit megöltem. Igaz, a holtaknak már nicns veszteni valója, nekem viszont van. Még mindig. Pedig amennyit már vesztettem… - Irigyleni nem irigylek semmit tőled, kedves hölgyem, csak a kis teste védelmében inkább más megoldásokat javasolnék. Mondjuk több beszélgetést, és kevesebb delíriumot. - Kedves, hogy így érdeklődsz a testem iránt, de annak mégis inkább tettekre, és nem szavakra van szüksége... Itt szándékosan tartok egy kétértelműséget megerősítő, komisz szünetet, és csak azután folytatom. - De tudod mit? Ha felírod nekem csak mondjuk a Mélyalvás esszenciáját, eljövök legközelebb is. És lehet, hogy nem rakatlak ki az állásodból úgy, mint az elmúlt… Itt látványosan elgondolkodom, és az ujjaimon számolok drámaian, miközben őt bűvölöm pimaszul a tekintetemmel. - … Sok elődödet. Írj fel legalább egy heti adagot, és akkor jövő héten talán hallasz egy kicsit igazabb mesét tőlem. Ne félj, valahogy majd ébren tartalak- kacsintok úgy, mint az előbb ő is tette, bár kicsi kacérsággal. Mondjuk most inkább megfojtani volna kedvem, de akkor nem kapnám meg a fejadagom. Azt meg még valahogy elviselem, ha ezentúl heti rendszerességgel pofavizitelnem kell ezt a cukipofát. Majd szép meséket találok ki neki, amiken hátha nem alszik el.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Matt Shelby
[Topiktulaj]
hide the truth
Hozzászólások: 13
Jutalmak: +31
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : világosbarna
Szemszín: zöld
Kor: 29
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Szent Mungó pszicho-medimágus
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Szilfa, sárkányszív izomhúr, 12 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #7 Dátum: 2022. 04. 22. - 09:47:36 » |
+1
|
e g y m á s s z e m é b e n Nellie Nott
2002. május 23. alaktalan a lelkem, mint egy kiköpött rágógumi
zenéd: nyitva hagytam ● cucc
Annyira nafyon nem akartam ezekbe a dolgokba belemenni. Igyekeztem hátatfordítani a régi "szép"idpknek, az apámmal együtt. Ami amúgy nem nagyon ment, mert hát minden álmom úgy kezdődött, hogy a sötétségbe megyek a fény felé, ahol kibontakozik az apám pusztító alakja és az anyám elhaló teste. Az ágy felett tusakodó kép kimondottan beleégett a gyermeki agyamba, így hát örökös hű társam volt ez már hosszú-hosszú évek óta, mégsem tudtam megszokni, mégis ott volt a görcs a gyomromban, és az az állandó hang. Oda kellett volna mennem, le kellett volna ütnöm, valahogy meghmenthettem volna az anyámat, ha nem csak bénultan állok, és nézem, ahogy azok a kék szemek egyre fakóbbak és szürkébbek. Még most is néha kirázott a hideg tőle. De ez nem volt fontos. Úgy döntöttem nem engedem, hogy fontos legyen, inkább csak áteresztem magamon azt, aminek jönnie kell, és aztán tovább lépek. OPlyan volt ez mint egy ördögi kör, egy olyan kör, amiből sosem tudtam kitörni. Mert minden ugyan olyan volt minden ugyan úgy ismétlődött, hiába nem vettem róla tudomást, hiába takargattam el magamban, és gyömöszöltem a tudatom legmélyére. Ott volt. Ott lappangott a sötétben, és mint a jó vadász, minidg a leggyengébb pillanatomat előkapva tört fel a felszínre belőlem. Amikor kissé megsértem elégedett kívácnsisággal fürkésztem a finom vonalú arcát, és megpróbáltam ellenálni annak a kellemes illatnak, ami körbelengte. Nem voltam valamo perverz szimatoló, de ha egy nőnek jó illata volt, az eléggé elcsábított. AMúgy is azért piszkálgattam, mintha csak a forró vasat tettem volna, hátha elővillan belőle még valami, ami a személyiségét képezte, ami ott lapult benne is, amit ő is olyan nagyon el akart zárni. A büszkeség mögötti részre voltam kíváncsi. Félmosollyal néztem, ahogy dühösen hátradőlt a fotelben és egy rövid pillantásra méltattam a csinos lábakat is, amik előkerültek a ruhája alól. Értékelni kell azt, ami szép, és ez a hölgyemény úgy tűnt, előszeretettel is dörgölte az orrom alá önnön maga szépségét. Vezsélyes volt ez. De én imádtam veszélyesen játszani. Minden esetre, minden a szemnek és semmit a kéznek elvet követve nem húzódtam el tőle, inkább csak vártam, hogy mondjon valamit. - Szerencséd, hogy megtehetted - mondta végül én meg egyetértően hümmögtem egyet. Nem voltam olyan nagyon központban a Nagyúr szeme előtt, hogy engem ugrasszon másoknak, én is csak egy eldobható eszköz voltam, hogy ha idő előtt elunt volna, vagy nem kellettem volna neki, már régen megemésztett volna engem is az a kígyó. Iagzából még most is megborzongok, ahogy a szerencsétlen professzor asszony teste összeruppant abban a termetes állat belsejében. Én is lehettem volna, ahogy Nellie Nott is. Ahogy midnenki is. - Protektor vagyok. Én vagyok saját magam egyik legjobb cégére. Mert hát én ártatlan vagyok. Hiszen kényszerítettek. Esküszöm! Még az anyámat is megölték, és ha nem engedelmeskedem, jöttek volna a többiek, a végén pedig én… - úgy bólintottam ezekre a szavakra, mint egy eggyüttérző, megvesztegetett medimágus, aki szinte képes lett volna elmorzsolni még egy-két könnycseppet is, de hát... A sírás nem az én asztalom volt, és még mindig több mindent sejtettem a háttérban, ennél a lenyűgöző fedősztorinál. - A sarokba szorított farkas a legveszélyesebb, nem igaz? - pillantottam ismét bele azokba a furcsán csillanó szemekbe. Többet szerettem volna megtudni róla, de hát erre most nem láttam sok esélyt, mégis csak az első alkalmunk volt. Még az első randin se szokés ágyba vinni a hölgyeket, ugye bár. - Kedves, hogy így érdeklődsz a testem iránt, de annak mégis inkább tettekre, és nem szavakra van szüksége... - jegyezte meg, én pedig ártatlan, lehengerlő mosolyt villantottam. - Ó, de tudod, ez még csak az első randink, a nagy tettek csak később jöhetnek - mondtam igazán udvariaskodó hangon, és magamra is meglehetősen büszke voltam, hogy azért tartottam magam illedelmesen a szabályokhoz. Bár ha ez kellett volna, hogy megmentsem Nellie Nott életét... na jól van, Shelby, csak szépen lovagiasan, ahogy azt sosem tanultad az apádtól. Iagzából tényleg segíteni akartam neki. Utáltam volna magam érte, hogy csak úgy rábólintok a piruláira és a bájitalokra, elengedve őt a kezeim közzül. Sosem bocsájtanám meg magamnak, hogy esetleg én agyok az utolsó, aki azokat a bizonyos utolsó düzisokat írták fel neki. Ennél még ő is értékesebb volt, mint hogy szereken függjön. Fene essen a jó szívembe. - De tudod mit? Ha felírod nekem csak mondjuk a Mélyalvás esszenciáját, eljövök legközelebb is. És lehet, hogy nem rakatlak ki az állásodból úgy, mint az elmúlt… Sok elődödet. Írj fel legalább egy heti adagot, és akkor jövő héten talán hallasz egy kicsit igazabb mesét tőlem. Ne félj, valahogy majd ébren tartalak- felsóhajtottam és a kezeimet felemelve megadóan visszabillegtem az asztalomhoz, hogy feéírjam neki azt a bizonyos heti adagot. De még nem nyújtottam oda felé, csak hosszasab bámultam rá, mintha csak nem tudnám eldönteni oda akarom-e adni neki. Végül is, a bezsélgetések célja, hogy fokozatosan feltárva a traumákat, csökkentsük a dózist, úgyhogy a mostani kis játékát még az ő előnyére fordíthatom úgy is, ahogy azt magától nem akarná. - Óh, hát micsoda kegyben részesülök. Szinte lekötelezel, Nellie Nott - sóhajtottam fel drámaian. - De megnyugtathatlak, az elődeimnél egy kicsivel azért mégis csak jobb vagyok. Alig várom a meséidet. talán, ha őszinték, nem is fogok rajtuk elaludni. Akkor egy hét múlva, ugyan ekkor - tettem még hozzá ártatlan mosollyal, és a kezébe nyújtottam a kis receptet, majd csak néztem, ahogy kitipeg a rendelőmből. Kényelmesen hátradőltem a székemen, és kilestem a mögöttem lévő ablakon, majd magamhz ölelve a kekszes üveget újra andalító álomba szenderültem. Ez van, ha az ember nem iszik elég koffeint.
KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|