Big Iron

◂big iron▸

2003. május 9.
este 9 óra

◃Vale▹

chaos has come again

style: simple, but elegant ║ zene: skugge

Nem. Nem volt kedvem többé diszkrétnek lenni, nem fogok a sötétben bujkálni, hanem stílusosan kivonulok, míg őket szépen megeszi a fene, hogy ekkora szajrétól estek el. Odakint felböktek a mugli autók, éles, rikoltó hanggal, mintha valaki támadná őket. Hát, nyilván ők is kaptak némi vakolatdarabot.
Fel sem fogtam mi történik, csak hogy átok és fogom a csaj kezét, a másikkal meg szorítom magamhoz a megszerzett cuccot.
– Fedezz! – jegyezte meg a csaj. Én meg megkérdeztem volna szívem szerint, hogy mégis hogy a tökömbe, miközben minden kezemben van valami. Esélyem sem volt, bár a pálca ott pihent a szorongató kezem ujjai között, ám így nem sok esélyem volt, hogy értelmes varázslatot is ki tudok magamból erőszakolni. Mindenesetre megpróbálkoztam egy félig-meddig sikeres Protegoval. A fejünket talán sikerült védeni, de deréktól lefelé bizonyára semmiféle hatása nem volt.
Ezzel a koncentrációval nem sokra mentünk, de legalább sikerült ki lépni és hoppanálni, mielőtt még az erősítés túlságosan is hatásos lenne. Bár nem mondom, eléggé lenyűgözött, hogy két manus nem volt elég A. Garcia és a Lady Vale ellen. Ez is megint csak elárulja, milyen remek a felhozatal ezeknél. Kilépve a fényre éreztem meg a rántást, meg ahogy az oldalamat és a karomat csípős fájdalommal eltalálja valami… és mire megérkeztünk a kukoricaföldre a ruhám átázott a vértől. A világos kék ing csak úgy tocsogott benne, ahogy a szürkés árnyalatban pompázó zakóm is, bár elég nehezen vettem ki, mert a szemeim még könnyeztek a fénytől. Az épület sötétje után rendkívül sokáig tartott megszokni.
– Szuper… megint egy-két karcolás… – sóhajtottam és ledobtam a cuccot, ami megszereztem, hogy felhúzva az oldalamon az anyagot, megnézzem, mit kaptam. Pár élesebb, hosszú vágás volt, de elég erősen vérzett, bizonyára némileg mély lehetett. – Egyben vagy, Ladym? – érdeklődtem, ezúttal Valerie felé fordulva. Nem sikerült túl jól a fedezésem és hát a hoppanálás előtt szó szerint semmit sem tudtam tenni. Tele volt a kezem a csajjal meg a vackokkal, amiket elhoztunk.
– Ah…. egy kicsit leülök ide a kukoricák tövébe… – dünnyögtem némileg szédülve és ahogy visszaengedtem az anyagot, leültem a fűbe, hogy megnézzem, mégis mit szereztünk maguknak.

Faszom... Vagy akkor már, faszunk? Ezúttal legalább a téridőről nem pattanunk le, annyit lehet sikernek nevezni, szóval haladás. De azért hagyunk bőven kívánnivalót. Meg vérnyomokat.
Kilencvenhétben bezzeg hol voltak ezek a varázzsaruk? Mármint persze, ugyanitt, de igazán lehettek volna otthon is. Valahogy kétlem, hogy ezek olyan felkészületlen gyökerek lennének, hogy egy viccbolttól rendelnek pajzsbűvölt sapkákat, hogy valamekkora esélyük legyen átkok ellen, ezeknek van adekvát képzése. Vettük észre.
Nem mondom, nem panaszkodok, hogy annyira ütőképesek nem voltak, hogy ne tudjunk hajszál híján meglépni előlük, de azért miheztartás, meg különbség. Apropó hajszál híja, nem egészen vagyok biztos, hogy a Garcia kapott-e be valamit az utolsó pillanatban, vagy én hasítottam szíjat az oldalából, mert stressz alatt nem hoppanálok a legprofibban akkor sem, ha egyedül próbálom,.. De a nagy lófaszt fogok erről bármit szólni. Legjobb, ha soha meg sem tudjuk, hogy az én saram-e, vagy a yardoké.
-Jobbára. Szabad?
A szajrét csak ledobom a földre, és lerogyok a Garcia mellé. Nem vagyok a legprofibb gyógyíó se, de ha engedi, egy episkey-vel megpróbálkozok, meg megidézek neki akármennyi kötszert igény szerint. A bűvöltanyagaim azért stabilak annyira, hogy nem tűnnek el hamarabb, mint amikor úgyis cserélni kéne már a kötéseket. Azokhoz már jobban értek. Milyen előnyei vannak, ha balhés ifjúságban nőssz föl, és néha magadat kell összeszedned egy bunyó után.
Ha valahogy letudtuk a felcserkedést, azért kiterítem magunk elé a szajrét, aztán pislogok rájuk, mint a béka, aki látta, hogy a bálna a lepényhalat...
Annyit látok, hogy az egyik különböző modell, mint a másik kettő - ennyit el is mondtak mondjuk. Illetve, a két egyforma közül az egyiknek a forgótárán kereszül rendesen megvnnak a lyukak a töltényeknek, de a másikak valami arhaikus előlről töltős konstrukcióknak tűnnek. Mint ha mondjuk százötven éves antikok lennének a többlövetű fegyverek hajnalkorából? A fegyvertudásom kimerül apám kétcsövű sörétesével, amivel néha lőttem már agyaggalambra, azon túl csak találgatok.
És akkor ebből valamelyik még vrázslatos is.
-Te ezekhez mennyire értesz?

◂big iron▸

2003. május 9.
este 9 óra

◃Vale▹

chaos has come again

style: simple, but elegant ║ zene: skugge

Jól esett ott ücsörögni a kukoricaföldön, a növények tövében. Kellemes árnyékot is adott, ráadásul a fájdalom miatt más választásom nem is volt. A vér bemocskolta a kék inget, a világos zakót és kicsit a nadrágom is olyan volt… remek… biztos, hogy Aiden is megérkezte, valami nem oké. Ezért nem jó a házasság, az a gyűrű mindent elárul rólunk, még akkor is, ha nem akarjuk aggódásra késztetni a másikat.
– Jobbára. Szabad?– kérdezte a ladym, ahogy ledobta a szerzeményünket és leült mellém a földre. Csak bólintottam és vártam, hogy megnézze magának a véres sebet. Nem érdekelt a fájdalom, azt már megszoktam, de valóban tényleg muszáj volt rendbe tenni a sérülést.
– Valami varázslat talált el, azt hiszem… – magyaráztam, bár még én magam sem voltam benne teljesen biztos. Túl gyorsan történt mindent. A hoppanálás, a támadás, ráadásul azok a zajok is megzavaróak voltak. A cél csak az volt, hogy kijussunk, én pedig már kezdtem belenyugodni, hogy nem úszok meg semmit vérző sérülések nélkül.
Az ellátás jól sikerült, kötést is kaptam. Ezért sóhajtottam egyet, végre nem mocskolt tovább a vér és ahogy előhúztam a pálcámat, letakarítottam a vörös foltokat a ruhámról.
– Kösz. – Böktem oda, ahogy elhúzódott, majd elkezdte kipakolni a szerzeményünket. Bűvölt mugli valamik, én ezekhez nem nagyon értettem, leszámítva, hogy párszor fenyegettek már vele. Nem vettem sosem igazán komolyan. Egyet szó szerint kirántottam egy bamba bűnöző ujjai közül… a másiknak pedig a rosszabbik végén álltam, de Cartwright sosem volt elég elszánt ahhoz, hogy bántson. Részéről az is csak faszméregetés volt.
– Te ezekhez mennyire értesz? – kérdezte a Lady. Nyilván azt hittem, hogy ő jobban ért ezekhez, ha már megpróbálta megszerezni magának az egyiket.
Az elvarázsolt pisztolyokat nem kedveltem. Túl veszélyesek voltak, ráadásul az Aranyfogban sem tartottunk ilyesmit. Aiden sem kifejezetten rajongott az ilyesmiért, bár nem is nagyon került a közelükbe… szóval lehet csak félreértettem ezt is. Azt tudtam, hogy a furcsa díszpávákat kedvelte, amik nem egyszer színaranyból készültek, vagy éppen kirakták szépséges kövekkel őket. Egyszóval a giccses, vagy túlzottan is elegáns dolgokat szerette és ezeket akarta árulni is. Az elmúlt időszakban persze sok minden változott. Aident inkább az alvilági tevékenykedés kötött le, hogy saját társaságot építsen ki… így lényegében egyedül maradtam Seannal az Aranyfogban és ritkán nyűgözte le valami varázstárgy. Ezért voltam itt. Még utoljára, mielőtt apák leszünk, meg akartam neki mutatni egy igazi különlegességet.
– Azt tudom, hogy melyik vége a kellemesebb… – vigyorodtam el, majd vállat vonva a hozzám közelebb esőhöz nyúltam. Famarkolat, fura csőszerűizé… az összes ugyanolyannak tűnt valójában. – Ezek tök egyformák. – Bámultam meg közelről. Éreztem, hogy van benne mágia, de nem akartam annyira kipróbálni. Mindenesetre végig simítottam az ujjammal a csövön.
– Te ismered őket…? – kérdeztem.

Az elsősegély leglább sikeres volt annyira, amennyire elvárható egy gyors bűbáj és kötözéstől, úgyhogy végre leülhettünk csak rendesen kifújni magunkat. Remélem. Nagyon ajánlom, hogy ne legyen valami módszerük lekövetni, hova hoppanáltunk, és mindjárt a nyakunkon lenni. Valószínűleg így is érdemes lesz rövidre fogni bármi további turizmust, és húzni haza, mondjuk ameddig elévül az ügy.
Ha nyugodtan rá tudok készülni, innen csak egy-két hopp New York, onnan meg már van zsupszkulcs.
-Nagyjából- ismertem be tömören, hogy az én tudásom is legfeljebb felületes a témában. Főként köztudat, plusz általános fegyverszabályok, mint merre nem fordítjuk a csövet üresen se, amik minden fajtára egyformán vonatkoznak.
Kezembe veszem az egyiket - a "rendes" revolvert - előszöris jobban megnézni magamnak. Beletelt némi vizsgálódásba rájönni, hogy lehet hozzáférni a részeihez, még ez is valami korai, ki nem forrott modell lehet.
-Revolver. Innen fogod, onnan lő, ebbe a hengeres részébe, a lyukakba rakod a töltényeket, amik kellenek bele- magyarázom el egy kis tárgyi szemléltetéssel. -A másik kettő valami archaikus korábbi verzió lehet, talán még a csőretöltős korszakból, de azt nem tudom.
Itt rá is mutatok a kis csőnyakakra a nála lévő pisztoly forgótára hátsó peremén, amiben szerkezetileg különböznek - azon kívül, hogy az a másik fajta modell. Az volt a hiányzó láncszem az ismeretemben, kézenfekvően nem töltényekre van szabva, de nagy vonalakban már hasonlít a modern fegyverekhez, úgyhogy valamivel már meghaladja a kovás tipikus "kalózpisztolyt", amit még felismertem volna.
-De én főleg bűvölttárgy irányból értettem a kérdést, azokhoz legfeljebb felhasználóként értek- vallom be, egyben pontosítva a korábbi kérdésem tárgyát.
-A harmadikkal mi legyen, felezzük el?

◂big iron▸

2003. május 9.
este 9 óra

◃Vale▹

chaos has come again

style: simple, but elegant ║ zene: skugge

A seb ellátása legalább annyira elég volt, hogy nem véreztem jobban össze a ruhámat. Nem, mintha számított volna, ha Madam Suvickusz legjobb tisztítószerével nem jön ki, hát akkor kidobom és veszek egy újat. A ruhák nem olyan voltak már, mint annak idején… nem az volt, amit éppen el tudtam lopni és hordtam, amíg le nem szakadt. Furcsa. A hozzáállásom is megváltozott. Valahogy már nem becsültem meg őket annyira. Csak szép csomagolások voltak, amiket hagytam Aidennek leszedni magamról. Volt egy-egy kedvenc darabom, de azok aligha kerültek ki a legmenőbb divatházak kínálatából. Ilyen volt például az egyetlen összeállítás, amit azután vettem, hogy eljöttem Nattól és lényegében az összes holmimat otthagytam a szekrényben nála. Nem volt nagy szám, egy fekete ing, apró fehér pöttyökkel, szürke kardigán, fekete csinos nadrág és egy pár cipő, na meg fehérnemú. Szerettem minden darabját, mert a függetlenségemet szimbolizálta.
A pisztolyokhoz nem értettem, így amikor Lady Valerie erre terelte a szót, csak ellenkeztem. A varázstárgyaknak sem voltam nagy szakértője. Tudtam, mi melyik korból származik és ha elég ügyesen próbálkoztam a hatásukat is kitapasztaltam, de lényegében csak a mágiájukra voltam rendkívül fogékony. Olyan voltam, mint aki függött a belőlük áradó energiától. Talán így is volt, mert amikor megéreztem azt a kis csiklandozást, a szívem őrülten kalapálni kezdett és vágytam rá, hogy megszerezzem őket magamnak. Ez a vágy nem volt olyan heves már, mint amikor még a világot jártam, nincstelenül. Az igazi kincset már megkaptam, hangozzon akármilyen nyálasan, klisésen is.
– Revolver. Innen fogod, onnan lő, ebbe a hengeres részébe, a lyukakba rakod a töltényeket, amik kellenek bele – magyarázta a lány. A tekintetem a fegyverre vándorolt. – A másik kettő valami archaikus korábbi verzió lehet, talán még a csőretöltős korszakból, de azt nem tudom.
Csak bólintottam.
Láttam már működés közben lőfegyvert. Sőt, egyszer-kétszer ellenem is folytották, néha muglik, néha meg kevésbé muglik. Nem szerettem őket, felesleges, túl erőszakos dolgok voltak, mint azok az átkok, melyeknek a használata tiltott volt. Valójában a gyilkosság minden formája fel tudott kavarodni s undorodtam tőle, hogy nekem is vér tapadt a kezemhez. Ezt persze nem szoktam felhánytorgatni, sokkal menőbb lazának és sebezhetetlennek tűnni.
– De én főleg bűvölttárgy irányból értettem a kérdést, azokhoz legfeljebb felhasználóként értek – magyarázta tovább.
– Csupán annyit érzek, hogy a mágia lüktet bennük. Ennyi az összes tudományom a varázstárgyakkal kapcsolatban. Ráadásul ezek meglehetősen specifikusak… mármint érted. Ezek alapvetően mugli dolgok. – Magyaráztam és nem szakítottam el azonnal a tekintetem a pisztolytól. Varázslóknak nem volt szüksége ilyesmire, lefeljebb villogásból használhatott valaki ilyesmit. Nem mondom, biztos menő, meg marha ijesztő, ha valaki még nem látott hasonlót.
A kezemmel végig simítottam a nálam lévő pisztolyon.
– A harmadikkal mi legyen, felezzük el?– kérdezte aztán a lány.
Megköszörültem a torkomat és ránéztem. Nekem egy pisztoly kellett, hogy megmutassam Aidennek, hogy nem rozsdásodtam be, na meg magamnak is akartam biztosítani. Főleg azért, mert mostanában sokkal jobban lekötött a családi élet, mint a saját magam fejlesztése, vagy a munkám.
– Tiéd lehet. Nekem elég ez. – Mondtam és kinyújtottam előre, mintha egy mugli lennék, aki éppen céloz. Furcsa, olyan erős érzésem lett tőle. – Cserébe egy másik alkalommal, amikor nincs rajtam egy lyuk, megmutathatnád, hogyan kell ezt használni. – Kacsintottam rá.

-Csupán annyit érzek, hogy a mágia lüktet bennük. Ennyi az összes tudományom a varázstárgyakkal kapcsolatban. Ráadásul ezek meglehetősen specifikusak… mármint érted. Ezek alapvetően mugli dolgok.
Akkor nem leszünk okosabbak, amég ki nem kísérletezzük hagyományosan. De végülis, nem úgy kerültem ide, hogy nem ugrottam fejest túl nagyröptű kutatásokba.
-Nem hiszem, hogy különösebben muglibb, mint a roxforti étkészlet, azok is bűvöletlenek.
Van a varázslókban egyfajta sznobizmus, hogy áh, dehogy ők nem vesznek át ilyen új mugli dolgokat. Még a Roxfortban is fáklyákkal világítanak. Kivéve az alkalmi olajlámpát... gramofont... említsem a varázsrádiót is? Annak még az ötlete se létezett mugli oldalon, amikor ezt a vasat valaki megbűvölte, szóval fasság egy érv, hogy bármi túl mugli lenne.
A felajánlást, hogy a harmadik darabot megtarthatom, elfogadom egy vállvonással. Ő tudja. Valami gyűjtőnek biztos el lehet passzolni reális profitért, ha más nem - főleg így, ingyen szerezve - de ha nem ragaszkodik hozzá, én minek utasítsam vissza?
-Cserébe egy másik alkalommal, amikor nincs rajtam egy lyuk, megmutathatnád, hogyan kell ezt használni.
-Még utána kell járnom, hogyan üzemelnek pontosan, de ha akarod, fejben tartom- vigyorgok vissza. Még pár perc pihenőt megengedek magunknak, aztán felé nyújtom a kezem.
-Na mehetünk?
Ha elfogadja, mostmár jobban ráérve a felkészülésre, elugrom magunkat először az itteni szállásomra, csak felnyalábolni a cuccomat meg kijelentkezni, aztán ha nem akar valamerre kitérőt tenni még, áll az ajánlat a New York-i varázslónegyed felé. Onnan meg már találhatunk tetszőleges transzatlanti zsupszkulcsot.

Köszönöm a játékot