Mézes hetek

[ღ Mézes hetek ღ]

ღ Mézes hetek  ღ

Hertfordshire - Főtér

[ღ Mézes álom, mézeshetek ღ]

ღ Mézes álom, mézeshetek ღ

Esther

(2003 május 15.)

Ruci

kék hullám kemping

Nyomok egy kellemes kis hosszú csókot Jasper arcára, miközben ő a tankönyvei felé görnyed, én pedig összepakolom magam, és egy Zserbóval felszerelkezve kilépek az ajtón, hogy meginduljak a Mézeshetek felé. A pavilonokat és a hatalmas édesség alakú lebegő lufikat már innen a házunk elől is nagyon jól lehetett látni. Alig várom, hogy odaérjek és a földi mennyországba kerülve végigegyek mindent. Jasper már a nevétől is émelyegni kezdett, mert már cukormérgezőn hangzott akkor is, amikor először meséltem neki, az arcába nyomva a prospektust. Iagzából szerintem a sok mosoylgó fánk is megtette a hatását, hogy ő közölje velem, inkább tanul. Én persze csak szeretgetve megcsókoltam. Nem kényszerítettem rá soha, hogy oda jöjjön ahol nem akart lenni. Így is folyton jött velem a nagyiékhoz, vagy esetleg apához, ha úgy alakult. Azért ezek is már túl sokak lehettek neki és mégis tűrte őket miattam. Így nem is vagyok szormoú, hogy itthon marad és tanul. Biztos vagyok benne, hogy borzasztóan jó medimágus lesz belőle.
Rettenetesen lelkes és izgatot vagyok, ami a mellettem illedelmesen sétáló zserbire is ráragad, így kitörő lelkesedéssel togyog a jellegzetes tekergőzó tacskó járásával mellettem, miközben a kis farkincája propellerként pörög a popóján. A tacskó popsik olyan édesek. meg a tappancsok is. Amúgy is úgy készülök, hogy egyedül leszek, hiszen Esther éppen vigyázni akar a testére és nem szeretne modnjuk még nagyobb lenni, pedig nem is kövér, csak a hasa nagy, meg most már a mellei olyan anyukásan amitől inkább egészen érett nősen néz ki. De nincs úszógumija se tokája se semmi ilyesmi, csak úgy Estheres még midnig. Viszont nem szeretném belevinni a rosszba, szóval inkább megírtam neki, hogy akkor Zserbivel ellátogatok, maximum elteszek neki egy kis ezt-azt.
Az emberek már naagyon nagyon nagyon sokat vannak, szerencsére a főtér egészen nagy, így eloszlik, de Zserbibabát az ölembe kapom fel, nehogy valaki annyira egyen, hogy rálépjen. olyan kis pöttöm még, bár azt hiszem ennél nagyobb úgy sem lesz már. Minden esetre elégedetten ücsürüg a kezeim között és jó sokszor arcon is nyal. A kuytus szeretet olyan aranyos, hogy menten el is olvadok a fánkos rajzokkal díszített utcakőre.
Mindenhol édes illatok szállnak, és különlegesebbnél különlegesebb édeségek vannak, amiket kiabálva adogatnak el a boszorkányok és a varázslók. Szinte midnegyik híres házi manufaktúra, és azt  hiszem a Weasley Válalatnak is van idekint egy standja, bár erősen kétlem, hogy George lenne az aki éppen árulgat.
A nyakamat tekergetve nézelődök, egészen addig, amíg bele nem sétálok valami nagyobb darab emberbe, és visszapattanok róla. ZSerbi egy kicsit kitakarja  alátásom, mert a pihés szőrű feje midnig az arcom előtt van. Izagtottan szimatol össze-vissza a sok inger teljesen felprögeni. Kicsit megtántorodom az üttközéstől.
- Jajj, elnézést, azt hiszem nem láttam - motyogom zavartan, aztán kidugom a fejem a kutya mögül, és egyből felsimerem a szőke hajkoronát.
- Estheeeeer - kiáltom lelkesen el magam és aztán meg is ölelgetem már amenynire tudom a hasától. Zserbó pedig ennek az örömnek eleget téve jól arcon nyalja Esthert is, aki valami édességes vödörszerűséget tarthat a kezében.
- Nahát, nem godnoltam, hogy mégis itt vagy. Úúúú. Azok csak nem azok a híres Lotus kocka fánkok?

[Mézes álom, mézeshetek]

Mézes álom, mézeshetek



Sophie
2003. május 15.

style

Sétálni terveztem a mai napon, mármint csak azért, hogy ne hízzak el. A testem persze nem lett széles, meg hatakmas, viszont a hasam egyre nagyobbra és nagyobbra nőtt s már éppen csak belefértem a régi ruháimba, egy hónap és vásárolnom kell majd venni. Tudtam én azt, hogy nem kéne a sétát a mézes hetek helyszíne felé venni… de mióta Sophie mesélt róla, azt a sok édességet nem tudtam egyszerűen kiverni a fejemből. Imádtam a mézet, a cukrot, a karamellát, hiába figyeltem arra, hogy vitaminokat vigyek be, nekem akkor is hiányzott.
Megérkezve a helyszínre, egy kirakodóvásár féle helyen találtam magam. Azonnal a kezembe nyomtak valami műanyag vödröt, amit tele lehetett vásárolni, én pedig már, nem is törődve a tömeggel és a szégyennel, hogy vagyok már így is elég nagy, ahhoz képest, hogy legfeljebb négy-öt hónapos terhes lehettem. Ugatás hangot is hallottam, így bizonyára a legtöbben állatokkal is jöttek ide. Nem csoda. Annyira vásári hangulat volt, hogy az ember csak beleveszett és élvezte. Kiváló családi program lett volna… én viszont nem bántam, hogy Benjamin otthon maradt. Nem kéne ezt látnia.
Az első bódénál cukrokat adtak. Egy tábla hirdette: “Hosszan tart és kemény, mint Hagrid talpa.” Ebből nem vettem még, mert azonnal elkaptam egy néni pillantását, aki felém nyújtott egy kosár mézeskalácsot.
- Drágám, frissen sült mézeskalács. Tavaszias ízekkel. - Mondta, én pedig mosolyogva vettem át egy cicaformájú süteményt. Ahogy beleharaptam friss eper és tejszínhab ízét éreztem, ami finoman keveredett a mézzel.
- Köszönöm… ez isteni! - mondtam lelkesen, ahogy még mindig lenyelni próbáltam az előző falatot. - Kérnék egy dobozzal. Ha van maci alakú, olyat kérnék.
A néni bólintott és hamarosan pöttyös, rózsaszín dobozba összegyűjtötte nekem a macis süteményeket. Azt a tíz sarlót nagyon is megérte, én pedig elégedetten dobtam a vödörbe, hogy haladjak tovább. Egy újabb bódénál fánkokat vásároltam, meg némi kókuszrudat Aidennek. Aztán már léptem volna a méze-szörpös eladóhoz, amikor valaki belém sétált. A hasamat éppen csak a vödör óvta meg az ijedtségtől.
- Merlinre…! - visítottam. Nagyon megijedtem, mert Erica egyik nap elmondta, milyen könnyű manapság elvetélni. Igen. Nem az orra előtt kellett volna felmásznom a létrára, hogy levegyek egy könyvet a felső polcokról.
-  Jajj, elnézést, azt hiszem nem láttam - magyarázta a támadó, de a hangja alapján szinte azonnal felismertem. A kiskutya mögül, akit szintén csak később vettem észre, megpillantottam Sophie ismerős kék szemeit és vörös haját. Kicsit elpirultam. Hát igen, neki azt mondtam, hogy nem jövök el… de… szóval még is eljöttem titokba. - Estheeeeer - ismert végül fel. Aztán megölelt, én pedig kicsit végig simítottam a hátán. A kutyus is közben arcon nyalt, amire kicsit felnevettem. Édesen csikis érzés volt, így Zserbóka is kapott egy arcsimítást, ahogy hátrébb húzódtam, a hasam még utoljára belerúgott Sophie-ba.
- Jaj, bocsánat. Olivia éhes. - Mondtam és nagyokat pislogva fordultam a szörpös felé. A fickó éppen egy hangyával küzdhetett, ami rátapadt egy üvegre, elég érdekes, rángó mozdulatokkal söprögette az üveget.
- Nahát, nem godnoltam, hogy mégis itt vagy. Úúúú. Azok csak nem azok a híres Lotus kocka fánkok?
- Épp erre sétáltam. - Magyaráztam és belenéztem a vödörbe, ami már jócskán tele volt termékekkel, kóstolokkal és édességekkel. - Tudod mit? A fánkosnál láttam, hogy lehet kapni kis falatkákat. Meghívhatlak? - kérdeztem, de igazából már bele is karoltam és húztam arra. A szörpök már nem is érdekeltek, a gyomrom meg korogni kezdett.

[ღ Mézes álom, mézeshetek ღ]

ღ Mézes álom, mézeshetek ღ

Esther

(2003 május 15.)

Ruci

kék hullám kemping

Annyira sok érdekes bódé van itt, és ezek a mennyei illatok! Nagyon remélem, hogy valahol Armin is itt van és elcibáltatta magát Oscarral, hiszen Armin még nálam is jobban édesszájú volt. És itt mindenféle déesmérgezést lehet kapni, szóval nagyon remélem, hogy most valahol ő is betegre eszi magát  akülönlegességekkel. Egyébként meg egészen nagy tömeg van erre, így nem is nagyon számítok rá, hogy zserbón kívül bármilyen ismerőssel is találkozom. Az let volna a nagyon furcsa és kínos eset, hogy ha szembejön velem mondjuk Avery, de hát róla nem tudom semmit,  valószínüleg valahol dolgozik, mert nem tudta eldönteni milyen szakra menjen, és az egyetemen nem is nagyon láttam őt. Mondjuk ez Jaspernek is és nekem is egy kicsit így könnyebb volt. Még sokszor eszembe jutott, de amióta lettek új barátaim, Beth, Esther és Armin személyében, már egyre kevesebbet godnoltam rá. Valószínüleg ő is így volt velünk kapcoslatban. Felnőttünk, túlléptünk a dolgokon, és ez valahogy így is van rendjén.
ZSerbó lelkesen szagolgatja  alevegőt az ölemben, miközben sétálok, és a nyálamat csorgatom minden finomságra, pedig nem kéne az összes megtakarított pénzemet erre költenem. Pediiig minden is nagoyn finom erre, és taláááán, taláááán hátha van Jaspernek való is ebben a mézes édes töménységben valami, amit szeret, mondjuk valami sós rágcsálnivaló, vagy lehet van itt valami lázadó stand, olyan emberrel, aki csak azért sem árul édességet. Aztán a gondolataimból a jól ismert hang visítása zökkent ki, és egy furcsa üttközés, mire ZSerbó ijedten fészkelődni is kezd a kezeimben, ami azt jelenti, hogy összevissza tekergőzik.
Közben lelkesen azért és óvatosan megölelem Esthert is, már nagyon aranyos kerek pocakja van, és ezen kívül még egyáltalán nem is kövér, de lehet ő valahogy most más szemmel látja magát. Jasper mondta, hogy Benji felelőtlen volt, mert nem védekezett, így hát nem cspda, hogy Esther hirtelen testi változásai megviselték őt. Monjduk én szerintem még jobban pánikolnék, hogy kerekedik a hasam egy kis élettel bennem, amikor még csak nem is vagyok rá felkészülve. Mondjuk anya se volt rá felkészülve mégis világra hozott. Minden esetre annyira örülök neki, hogy eszembe se jut mérges lenni, mert igazából azt írta nem is jön. Zserbó is lelkesen megnyalja Esther fejét ahol éppen eléri az apró rózsaszín nyelvecskéjével.
- Jaj, bocsánat. Olivia éhes - magyarázza én meg csak elmosolyodom.
- Ó, hát igen, ha enni kell, akkor enni kell - bólogatok és mosolyogok egyet a pocak felé is. - Olívia! Annyira édes név! Elgondolkodtatok már azon, vajon kire fog hasonlítani? - kérdeztem fecsegő hangon. Mindig olyan izgalmas dolgokról lehetett beszélgetni Estherről, és mivel a babák aranyosa, szerettem felőle is hallani. Közben a szörpös fickó nagyon furcsán harco,ni kezd egy hangyával, amit mind a ketten bámulni kezdünk, de aztán a szó azokra a mennyei töltött fánkokra terelődik, és én alig várom, hogy beleharapjak egybe.
- Épp erre sétáltam. Tudod mit? A fánkosnál láttam, hogy lehet kapni kis falatkákat. Meghívhatlak?  - kérdezi, miközben elvigyorodok a kóstolós vödör láttán, aztán hagyom is magam húzni.
A bódé közelébe érve nagy szemeket meresztek a mindenféle ízű és díszítésű fánkokra. Egy nagy darab boszorkány ácsorog a pult mögött miközben leteszem a lábam mellé zserbót, aki lelkesen szimatolni kezd, olyan hévvel, hogy a szipogását még én is hallom. Hát olyan édes!
- Te jó ég, mennyi féle-fajta! - sóhajtok Esther kaján csöngve, és én is úgy szimatolok, mint a kiskutyám. - Hűű, és a kóstoló is van egy csomó ízben. Te jó ég, Esther nézd! - mutatok előre. - Ott vannak Benjamin ízű fánkok. Na meg az egyikre rá is van mázolva! Szegényből már mindenféle édességet csinálnak - kuncogok fel, és amikor ránk kerül a sor, kérek Esthernek egy Benes fánkot is, kóstolónak, én maradok a Lotus fánknál, aminek a tetején ott van az a nagyon finom keksz is.

[Mézes álom, mézeshetek]

Mézes álom, mézeshetek



Sophie
2003. május 15.

style

Talán tényleg hiba volt idejönni, hiszen Olivia az első perctől kezdve követelte az édességet. Eleinte csak kívántam az édes ízt, aztán szép lassan korogni kezdett a gyomrom és végül a hasamon keresztül még Sophie-t is megrugdosta. Akaratos kislány lesz, mint Benjamin, aki mindig pontosan tudta, mit akar… csak néha nem mindig jött össze olyan egyszerűen, mert elügyetlenkedte. Épp ettől volt bájos és reméltem, hogy a kislányom is ilyen lesz majd.
– Ó, hát igen, ha enni kell, akkor enni kell – bólogatott és mosolyogva megnézte a hasamat. Nem szerettem, mikor mások simogatják, volt benne valami furcsán tolakodó érzés, de Sophie jó barátnőm volt. Neki hagytam volna. – Olívia! Annyira édes név! Elgondolkodtatok már azon, vajon kire fog hasonlítani?
A kérdésére elmosolyodtam. Szerettem tervezgetni, hogy milyen lesz majd, ha végre a kezünkben tartjuk és magunkhoz öleljük. Azon kívül, hogy furcsán megváltozik majd az élet, kicsit talán más is lesz.
– Szerintem Benjaminra fog. – Feleltem, talán túlzottan is lelkesen. Nagy vágyam volt, hogy Olivia szeme olyan játékosan csillogjon, mint az övé. Nem tudom… nehéz volt megmagyarázni miért, de mindenképpen olyannak képzeltem el, mint egy tökéletes Frasert. Lehet, hogy ez csak egyfajta védekezés volt azzal szemben, amit apám iránt éreztem. Nem akartam, hogy azt a szörnyűséget bárki is örökölje, főleg nem a tulajdon gyerekem.
– Neked még nem lesz babád Jasperrel? – Kérdeztem végül mosolyogva, de közben végig azon agyaltam, hogy nem akarom, hogy az én génjeimet kapja bárki. Oliviának ennél jobbat szántam… nem vártam még bőven, hogy szülő legyek, ám ez sok mindent felülírt.
Azért, hogy eltereljem a gondolataimat az apámról, megfogtam a Sophie kezét és inkább vontam a pult felé, ahol azokat a bizonyos fánkokat láttam.
– Te jó ég, mennyi féle-fajta! – Sóhajtott Sophie, ahogy megálltunk a fánkos előtt. Zserbó a karjaiban lelkesen szaglászott az édességek irányába. Elvigyorodtam, hogy milyen bájos és legszívesebben megsimogattam volna azonnal. – Hűű, és a kóstoló is van egy csomó ízben. Te jó ég, Esther nézd! – A hangja megváltozott, így arra néztem, amerre mutatott. „Benjamin R. Fraser ízű…” Erre csak pislogni tudtam. Mégis honnan tudják, milyen ízű? Csak én kóstoltam őt tudtommal, meg talán az a furcsa, hugrabugos lány, aki miatt szétmentünk. – Ott vannak Benjamin ízű fánkok. Na meg az egyikre rá is van mázolva! Szegényből már mindenféle édességet csinálnak.
Elfintorodtam.
– Csak én tudom, hogy milyen ízű… – sóhajtottam csalódottan, ám Olivia újabb rúgással jelezte, hogy éhes, így hagytam, hogy Sophie megrendelje nekem a fánkot. Vajon mi lesz a következő? Ben-izzadtság ízű csokoládé? Mindenesetre jól nézett ki a fánk, még úgyis, hogy rámázolták a szemeit. – Milyen beteg liba találhatta ezt ki… – néztem meg a papírtálcán lévő fánkot, miután kifizettem és megindultunk szépen a kis fapadok felé, ahol tökéletesen lehetett enni. Kicsit idegesen huppantam le, de a kis favillával letört fánkdarab kárpótolt. Nem volt különösebben Ben ízű, de kellemes fehércsokis krém volt benne.
– Örülj, hogy Jaspert nem imádja minden kamaszlány… – sóhajtottam. – Remélem nem fog megcsalni, ha már olyan kövér leszek, hogy nem fér hozzám.

[ღ Mézes álom, mézeshetek ღ]

ღ Mézes álom, mézeshetek ღ

Esther

(2003 május 15.)

Ruci

kék hullám kemping

Annyira örülök Esthernek, és egy kicsit most jó is közökkenni abból a kissé vibráló és nyomasztó környezteből. Jasperrel most úgy tezsünk talán, mintha nem telepedne még most is kettőnk közzé Vincent, mintha nem lenne az Azkaban árnyéka a hátunk mögött. Jól esiik ksizaakdni egy kicsit ebből, és remélem ő is most lefoglalja magát a tanulással és nem rágódik azon, hogy veszélybe sodort. Ő nem sodort veszélybe én sodortam saját magamat, amikor nem vigyáztam, és ez lett a vége. Megrázom magam és inkább örülök Esthernek és Zserbónak, aki szintén örül Esthernek is. Lelkesen bámul fel rá és mivel Mikhailnak köszönhetően nagyon jól nevelt kiskutya igazán hercegnős illemmel viselkedik. Inkább azért kell aggódnom, hogy a bamba emberek rálépnek. Egyszer ráléptem a farkára, és még most is cseng a fülembe a fájdalmas nyüszítése.
– Szerintem Benjaminra fog - válaszolja Esther nagy örömmel, mire én is lelkesen elmosolyodom. Legalább a mai nap csupa mosolygás, ebből vihetnék is haza Jaspernek is. Látszik rajta, hogy nagyon szereti Benjamint, bár azt mondták a Roxfortban, hogy ő és Benjamin régen szép pár voltak.
- Úú, egy mini Benjamin kislányban - sóhajtok fel, álmodozva. Lassan megszületik Aidenék kislánya is, ott vajon mini Aiden lesz? A Roxfortban vajon majd össze fogják őket is keverni, mint Aident és Benjamint? Pedig még csak nem is testvérek lennének.
– Neked még nem lesz babád Jasperrel?  - zökkent ki a gondolataimból Esther, mire elpirulok, és zavartan piszkálni kezdem Zserbó pórázát, majd megköszörülöm a torkom. Igazából gondoltam rá egyszer... kétszer... párszor, hogy milyenek lesznek a gyerekeink Jasperrel és... Már akkor is majdnem meghaltam a lányos zavaromban.
- Hátööö... Jasper most sokat tanul... még sok évünk van az egyetemen és... mindjárt itt az esküvő, szóval... azt hiszem egy kicsit később... tervezzük... khm - magyarázom teljes zavarban. - És ti hány babát szeretnétek?  - kérdezek vissza kíváncsian, miközben megindulunk a fánkoshoz. Ahol minden tele volt Benjaminnal, aki köré lassan már egy márka kezd kiépülni, és láthatóan ez Eshernek nem igazán tetszik.
– Csak én tudom, hogy milyen ízű… Milyen beteg liba találhatta ezt ki… - magyarázza én meg csak helyeslően bólogatok. Én se örülnék, ha az arcom elé tenne valaki egy Jasper ízű fagyit, vagy ilyesmiket. Vagy Jasper méretűt... Jóég Sophie, hova is gondolsz!
- Hát az biztos, hogy sok rajongója van, de Banjamin csak téged imád! - próbálom vígasztalni. Közben elindulunk az asztalkák felé a finom nagyon kellemes ízű fánkokkal a kezünkben, miközben letelepedünk, kikötöm Zserbót, aki pihizni kezd a pad alatt lévő árnyékban. Egy kis tálkába öntök neki vizet, mert fel vagyok ám szerelve ilyen dolgokkal!
– Örülj, hogy Jaspert nem imádja minden kamaszlány… Remélem nem fog megcsalni, ha már olyan kövér leszek, hogy nem fér hozzám - mondja és én is ledöföm az egyik töltött minifánkot, ami karamellás és krémesen édes ízű. Dorombolni tudnék tőle. Eszembe jut közben az a lány, aki folyton túlságosan érdeklődő Jasper iránt és nem is tudom. Egy kicsit aggasztó, de inkább elhessegetem ezt a gondolatot.
- Ó, Jasper is nagyon népszerű, tudod sok lánynak megjön az olyan "megközelíthetetlen menő pasi vagyok" aura, de... Valahogy megnyugtat a tudat, hogy mellettem ébred fel, és együtt élünk. Ez azért sokat jelent. És nem is vagy kövér, a legtöbb kismama csak szeretne ilyen szép karcsú lenni, mint te! - mondom neki olyan barátnősen biztatóan, miközben újabb fánkot tömök be. Aztán a következő pillanatban két kamaszlány közelít felénk, egyenesen Esthert célozva meg, aztán kuncogva elhaladnak mögöttünk, mintha meggondolták volna magukat. Az egyik tanár szerint az egyetemen, nincs is rosszabb dolog a kamaszlányoknál.
- Júj, mekkora, és kövér! Benjamin Fraser biztosan a vékonyakat szereti, csak sajnálatból van vele

[Mézes álom, mézeshetek]

Mézes álom, mézeshetek



Sophie
2003. május 15.

style

- Hátööö... Jasper most sokat tanul... még sok évünk van az egyetemen és... mindjárt itt az esküvő, szóval... azt hiszem egy kicsit később... tervezzük... khm - magyarázta Sophie, én meg elpirultam. Mi is sok mindent terveztünk Benjaminnal. El akartunk menni utazgatni, hogy míg ő sörfözik, én a következő könyvem tartalmát találjam ki. Olyan jó lett volna... ehelyett itt vagyok kövéren és azt várom, hogy egy Benjamin alakú fánkot egyek meg. El tudtam volna bőgni magam... de összeszorítottam az ajkaimat. - És ti hány babát szeretnétek?
Vállat vontam. Nem tudtam megszólalni, mert akkor tuti elsírom magam. Nem lett volna jó ezzel tetézni a dolgot. Inkább visszanyeltem a könnyeimet.
- Hát az biztos, hogy sok rajongója van, de Banjamin csak téged imád!
- Ki tudja... most kövér vagyok... és sírós... - dünnyögtem, majd a fánkokkal együtt végre leültünk. Óvatosan csipegettem az édességből, nem tudtam nagy falatokat betömni a hirtelen jött szomorúságtól.
- Ó, Jasper is nagyon népszerű, tudod sok lánynak megjön az olyan "megközelíthetetlen menő pasi vagyok" aura, de... Valahogy megnyugtat a tudat, hogy mellettem ébred fel, és együtt élünk. Ez azért sokat jelent. És nem is vagy kövér, a legtöbb kismama csak szeretne ilyen szép karcsú lenni, mint te!
Elmosolyodtam. Tudtam persze, hogy Sophie csak túloz, mert túlságosan elszomorodtam az előbb és attól féltem, Benjamin már nem talál gyönyörűnek. Ez így is volt. Képtelen lettem volna elhinni, hogy ezt bárki is vonzónak találhatja. Ráadásul állandóan ehetnékem volt... kivéve most, hogy szomorú voltam.
-  Júj, mekkora, és kövér! Benjamin Fraser biztosan a vékonyakat szereti, csak sajnálatból van vele - A sértésre azonnal oldalra pillantottam a kamaszlányra, aki ezt mondtam. Aztán felkeltem, odasétáltam elé és egyenesen a mellkasába kentem a Ben alakú fánkot.
- Terhes vagyok, nem dagadt, te hülye liba. - Közöltem dühösen. Persze máris folytak a könnyeim.- Benjamin Frasertől vagyok terhes és imádja, hogy kövér vagyok. - Folytattam, egyszerre voltam dühös és elkeseredett. Pont az ilyen lányoktól tartottam, hogy kihasználják az állapotom és máris Benjaminra hajtanak.
- Ez őrült! - kiáltottak fel, majd sikoltva elrohantak, én pedig ott maradtam könnyezve.

[ღ Mézes álom, mézeshetek ღ]

ღ Mézes álom, mézeshetek ღ

Esther

(2003 május 15.)

Ruci

kék hullám kemping

Esther kétségbeesettnek tűn inkább, mint egy boldog kismamának, és aggódom érte. Még zserbó se vidítja fel annyira, mint ahogy általában szokta, pedig ZSerbó igen jó barátjának tekinti Esthert is. Szóval... Azt hiszem jobb lenne Esthernek is, ha valami aranyosat ölelgetne. Mondjuk egy pandát. Azok elég aranyosak nem? Ahj, el kellene vinnem innen egy nyugisabb helyre, ahol nem lesz ennyire kétségbe esett. Vajon én milyen lennék terhesen? Ebbe még soha se gondoltam bele, de most, hogy a környezetemben mindenkinek hirtelen gyerekei lesznek, még én is elgondolkodom ezen. Mondjuk Mikhail furán ellenzi ezt hogy amúgy random legyen gyerekem, de Estheréknek ez a randomság olyan furán jól áll. Nem tudom elképzelni a nagy hasamat, meg a furcsa terhes nős hangulat ingadozásaimat... Sőt.. De belegondolva, Jasper egészen menő apuka lenne. Na jó, igazából bármi is lesz, menő lesz, ami mondjuk nem az azkabani rabsággal összeköthető... Nem akarom, hogy elvegye tőlem még halálában is Vincent. Erre a gondolatra csak idegesebb leszek és ideges gyorsasággal eszem a fánkom is.
- Ki tudja... most kövér vagyok... és sírós... - mondja lehangolva Esther, én meg vígasztalóan megszorítom a kezét, hogy de naaaa. Benjaminból egyszerűen nem tudom kinézni, hogy megcsalná, vagy megunná Esthert. Igazából mindig is látszott rajta, hogy még ha Raylával is volt, Esther volt az ő nagy szerelme és tuti nem dobná félre egy vékony Rayláért sem. Tudom, hogy vele is voltak kavarodások, hiszen Rayla a háztársam volt. És ki terhes Benjamin gyerekével? Még ha véletlenül is. Esther, és nem Rayla.
Aztán persze megjelenik két lány és Estheren meg a hasán kezdenek el gúnyolódni, amire annyira megdöbbenek, hogy le se tudom igazán reagálni. De úgy tűnik Esther jobban felocsúdik a döbbenetből, mert megindul feléjük és rákeni a Benes fánkot a mellkasára az amúgy is lófejű lánynak. Erre én is odasietek, Zserbóval a kezemben, aki megérezvén a feszültséget elkezdi őket eszeveszett tacskó hangon ugatni.
- Terhes vagyok, nem dagadt, te hülye liba. Benjamin Frasertől vagyok terhes és imádja, hogy kövér vagyok - kiabálja Esther teljesen kikelve magából, könnyes szemekkel. Nincs is annál rosszabb, amikor látod, hogy a barátod teljesen kiborul és szomorú, te meg nem tudod hogyan vigasztald meg. Odalépek, miközben Zserbó elégedetten néz az elszaladó lányok után, akiket ő - és Esther - ijesztett meg. és megölelem a barátnőmet.
- Semmi baaj, semmi baaaj. Figyelj Esther, van itt egy nagyon édes baba bolt. Vegyünk cuki babadolgokat Olvíviának - karolok bele, és elkezdem kihúzni a forgatagból, hogy egy vattacukrosan habos babos helyen babadolgokat nézzünk, hogy lenyugodjon a lelke.  Végül is erre valók a barátnők nem? bababoltos shoppingolásra.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!