Fehér Király

A Fehér Király mindig is a Sokolov család birtokába tartozott, és csodálatos míves falaival mindenki szívét meghódította. A  környéken lakó muglik jóban voltak a családdal, habár aranyvérűekként távolságtartóak voltak velük, aztán akkor lett rossz a viszonyuk az emberekkel, amikor elcsábította őket a sötét oldal.
Most kezd újra béke lenni a két fél között mivel Sokolov megnyerő és kedves a helyiekkel, akik cserébe nem zargatják. A kastélyhoz tartozik egy kápolna is, ami csodás éke a birtoknak.

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMIII II II

zene: Tchaikovsky - The Nutcracker: Overture ||  outfit: fancy boss

Sokolov tényleg félt attól, hogy mikahil elutasítja a kérdést, elvégre azért a gyűrű férfi és női gyűrűk voltak, bár mikahil ujjain nagyon szépen mutatott vonla egy kis átalakítással az édesanyja gyűrűje, ami nem is volt olyan klasszikusan giccses fajta. Mikhail persze mintha csak a fejébe látott volna, úgy tette fel a következő kérdést:
- Rendben. De ugye anyukád gyűrűje nem giccses? - kérdezte Mikahil és vigyorogva csókot nyomott Eduard arcára. Ő meg férfiasan elpirult és nagyon zavarban érezte magát, majd bazsalyogva megcsóválta a fejét.
- fehérarany gyűrű mind a kettő - magyarázza. - Egy végtelenített jel fut a külsejükön. A szüleim nagyon szerették egymást - magyarázza kissé álmodozó tekintettel, aztán megrázza a fejét. - Ez megfelel az ízlésének, Mr. Sokolov? - kacsintott rá, még mielőtt elhoppanálhattak volna.
A csendes környék hűvös volt, olyan tipikusan hideg, orosz Sokolov nagyon szerette ezt  avadregényesen misztukis tájat, ami körbeölelte  akastélyt és az alatta a dombok környékén megbúvó aprócska falut. Mélyet szippantott a kellemes, friss, erdei levegőből, ugyanis olyan ölelően fogta körbe a fás rengeteg a kastélyt, mint egy anya a gyermekét. Sokolov most úgy érezhette magát, hogy újra elöntötték a békés gyermekévei, amikor még volt hova hazajönni és minden olyan áldottan gondtalan volt, és még csak észre sem vette, hogy a gyerekkora ás a nagyapja na meg a szülei féltő gondoksodása mögött már ott húzódtak az árnyak, a titkos találkozók és megbezsélések. Sokolov lelkére különösen odafigyeltek, hogy ártatlan gyerekkort éljen meg előtte.
- Főnök. Fázom. - zökkentette vissza a jelenbe Sokolovot, mire ő megköszörüléte a torkát és heves léptekkel rohant be a kastélyba, hogy kellemesen meleg gúnyát adhasson mIkahilra. Bár az sajnos egyik sem tehén mintájú, csak nagyon ruszkis.
- Milyen barátaid kellenek majd az esküvőhöz? - kérdezte még út közben Mikhail mire Sokolov halkan válaszolt.
- Nem sokára találkozhatsz vele. Küldetek neki egy baglyot - mormog. Egy nagyon jó barátja a környéken lakott és biztos volt benne, hogy meg fogja lepni Mikhailt, mert hát Berenyev különleges jelenség volt. Ahogy beértek a kastély hatalmas, csodálatosn szép hófehér előterébe, máris felbukkant előttük Pintyőke, a rózsaszín papucsában, és a tőle telhető legmélyebben meghajolt előttük.
- Üdvözlöm önt itthon, gazdám - köszönt illedelmesen, majd Mikahil miatt újra meghajolt. - Öröm vendéget látni e háznál, mostan hideg van künn, hozok neked meleg testfedőt - magyarázta aztán, és libegő fülekkel elszaladt, Mikhailnak keresni egy melegebb felsőt. Néha előjött belőle a tájszólás, ahol mást megvertek volna, de itt csak szóbeli dorgálást kapott az Sokolov szüleitől Eduard azonban túlságosan aranyosnak találta a parasztias bezsédet.
- Majd kerítsd elő a legfinomabb pezsgőt, Pintyőke, ma megházasodom - kiabált utána aztán szevedélyesen megcsókolta. - És kérlek üzenj Berenyevnek is, hogy jöjjön át - tette még hozzá, aztán kézen fogva beljebb vezette az impozáns kastélyban Mikahilt.
- Nos, hát itt éltem. A legszebb része a könyvtár - magyarázta aztán csak megcsókolta szenvedélyesen. - Ne leődj meg Berenyev testalkata miatt. Ő egy... nos egy nagyon alacsony varázsló- készítette fel Mikahilt a látványra, mert az emberben egy kobold és egy ember szerelemgyerekének a benyomását keltette. De Oroszországben sok furcsa dolog volt.

m a r k s II.
20030318

to: Sokolov

w e d d i n g  o u t f i t

– fehérarany gyűrű mind a kettő – felelte Sokolov a kérdésemre. Ez már tetszett, egyszerű, elegáns drága. Nem akartam bele köveket, amik csak még feltűnőbbé teszik. Senkinek semmi köze nem volt a házasságomhoz, főleg nem a nyilvánosságnak. Szerettem volna, ha ez tényleg csak a miénk lesz, ahogy egész kapcsolatunkat őriztük magunkat. – Egy végtelenített jel fut a külsejükön. A szüleim nagyon szerették egymást – magyarázta. Akárkik is voltak a szülei, akármit is tettek, úgy éreztem, hogy Sokolov életében meghatározók voltak… miért is mondtam volna, hogy nem vagyok hajlandó halálfalók gyűrűjét hordani? Ez olyan lenne, mintha Ed azt vágta volna a fejemhez, hogy nem hajlandó egy ribancot elvenni. Átment rajtam a művészvilág nagyrésze. Ezt mindenki tudta. De az emberek változnak. Ő is. Én is. – Ez megfelel az ízlésének, Mr. Sokolov? – Nem válaszoltam szóban. Csak odahajoltam, hogy finoman csókoljam és úgy vessük bele magunkat a hoppanálás forgatagába. Az ő karjában mindig biztonságban éreztem magam, így amikor földet értünk csak azt éreztem, hogy rendkívül hideg van, kevés ruha van rajtam.
Elég volt csak megjegyeznem, hogy fázom. Már ölelt is magához még jobban, hogy a kastély felé vegyük az irányt. Minden lépésével jobban meg tudtam csodálni a csúcsostornyú szépséget, ami olyan erőteljesen tört az ég felé. Gyönyörű volt. Rideg, orosz, de csodaszép.
– Nem sokára találkozhatsz vele. Küldetek neki egy baglyot – Magyarázta Sokolov, mikor már beléptünk a kastély oroszos hangulatú előterébe. Ismertem ezt a stílust, hiszen az én hazámba is eljutott, de rengeteg alkalommal voltam iskolai kirándulásokon vagy fellépéseken is orosz földön.
Még válaszolni sem volt idő, mert mikor végre a saját lábamon álltam meg és végig néztem a fehér előtéren, ugyanis egy manó sietett elénk. Kicsit más volt, mint amiket Angliában vagy Franciaországban láttam. Mélyen meghajolt, majd durván orosz tájszólásban beszélni kezdett: – Üdvözlöm önt itthon, gazdám – Mondta Sokolovnak illedelmesen, majd felém pillantott. Érződött, hogy kiejtését próbálta korrigálni, ám hiába. Ösztönösen úgy jött neki, hogy parasztosabban, ízesebben fogalmazzon. – Öröm vendéget látni e háznál, mostan hideg van künn, hozok neked meleg testfedőt – magyarázta, majd elsietett.
– A főnöknek is hozz valamit, szegényt kicsit levetkőztettem. – Tettem hozzá, hátha még meghallja.
– Majd kerítsd elő a legfinomabb pezsgőt, Pintyőke, ma megházasodom – kiabált utána Sokolov is, aztán odahúzott magához. Végig simítottam a csupasz mellkason, majd a csókba forrva sóhajtottam egyet. Imádtam, amint a testünk egyetlen meleg lüktetéssé vált. Ezért akartam megházasodni vele. Ez az érzés tökéletes volt és azt kívántam, maradjon is így. – És kérlek üzenj Berenyevnek is, hogy jöjjön át – Folytatta a manók, de én végig cirógattam az állát fedő szőrzeten. Nem akartam elválni tőlem, ám a kastély is érdekelt, amiben felnőtt. Hagytam hát vezetni magam, amíg meg nem állt, magyarázni nem kezdett.
– Nos, hát itt éltem. A legszebb része a könyvtár – csókolt meg újra ugyanolyan szenvedéllyel, mint korábban. – Ne leődj meg Berenyev testalkata miatt. Ő egy... nos egy nagyon alacsony varázsló – folytatta aztán. Megköszörültem a torkomat és megpróbáltam nem nevetni. Az óriás és a törpe barátságát valamiért viccesnek tartottam látatlanban is. Most először nem érdekelt hogyan néz ki az az alak, de ha kellett az esküvőnkhöz, hát kellett.
– Ha megteszi, amit meg kell ahhoz, hogy összeházasodjunk, felőlem hegyi troll is lehetne. – Feleltem és előszedtem a pálcámat. Végig simítottam magamon, hogy a ruhám elegánssá és széppé változzon. A kék ing és a kék nadrág tökéletesen illett egy esküvőhöz, ám aligha volt túlzás. Így a manótól kapott ruha már semmisé vált. Hasonlóan tettem Sokolov öltözetével is. Egy mozdulat, végig húzva a felsőn, hogy visszatérjen elegáns formája, megkoronázva a napot.
– Ez a te barátod ért a házasságokhoz, ugye?

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMIII II II

zene: Tchaikovsky - The Nutcracker: Overture ||  outfit: fancy boss

Sokolov szerény ember volt aranyvérű létére. nem iagán dicsekedett senkinek sem a hatalmas vagyonáról, aminek a nagy része egy kellemes és biztonságos helyen pihent, a Gringottsban. Sőt, talán még a kastélyról sem tűnhetett elsőre fel az embernek, hogy amúhgy nem kifejezetten éhezik. Természetesen Londonban a hatalmas otthonában kénytelen volt egy kissé nagyzolni ha mással nem is, hát a búroraival és  atárgyaival, mert hát mégis csak a felsőbb réteg krémjéhez tartozott, de ha nagyon szellemesek akarnánk lenni, nevezhetnénk a gazdagok szegényének is. Nem sokra tartotta a pénzt, csupán egy eszköz volt, hogy néhány dolhgot megvehessen, ami kellett a számára, mint például egy nagyszerű alkotást, amit aztán elárvereztetett a múzeumoknak vag a galriáknak. És ebből a pénzből szerette volna fejleszteni a színházát is, ami rendre jobbta sikerült is.
Meg sem érezte  ahűvöst szél érintését ahogy bemenetelt Mikhaillal a karjai között a kastályba, ahol a tájszólással beszélő házimanó fogadta őket, hogy aztán el is rohanjon, lelkesen, hogy végre teendőket is osztogat neki az ura. Pintyőke kifejezetten szeretett szolgálni, talán azért is, mert sosem érte őt különösebben bántalmazás idehaza. Maximum a kegyetlen aranyvérű halálfalóktól, akik néha meglátogatták őket annak idején. szerencsére annak lassan vége szakadt, és most már békesség honolt a csend mellett ebben a kastélynban.
- A főnöknek is hozz valamit, szegényt kicsit levetkőztettem - szólalt meg Mikhail még miközben Sokolov szíve nagyot dobbat. Erre Eduardra meleg kardigán került ami úgy simult rájuk, mint egy ölelés Meghatotta, amikor MIkhail ilyen odaadó és gondoskodó volt vele. Pintyőke közben a hírekre mintha örömtáncba fogott volna, de ezt a két főhősünk nem igen fogja megtudni, hacsak nem rendelkeznek kíváló hallással. Sokolov közben kezdte beavatni a részletekbe Mikhailt, és már várta, hogy találkozzon a régi barátjával, hiszen csak leveleztek párszor, hazautazni az utóbbi időkben ritkén volt kedve Sokolovnak. Egyedül a kastély magáynos volt számára és sok szomorú emléket rejtett, de Mikhail mellett ez most egyáltalán nem érezte így.
– Ha megteszi, amit meg kell ahhoz, hogy összeházasodjunk, felőlem hegyi troll is lehetne. Ez a te barátod ért a házasságokhoz, ugye?
Sokolov mélyet sóhajtva elégedetten nézett végig magukon, miközben kilebegett egy tálcán egy finom 1820-as bor, három csodaszép üvegpohár társaságában. Magához húzta egy finom csókra, miközben vártak az említett barát érkezésére.
- Nos, ő az itteni házasságkötő - leplezte le Berenyev foglalkozását, és ahogy erre sor került már pukkanás hallatszott egy poros kandalló felől, és enyhén egy kis felhő is felszállt ott. köhögés hallatszódott ott, majd egy nagyon alacsony, olyan Flitwick professzor máretű fikó lépkedett elő a kosz mögül, fekete szakállát bosszúsan huzogatva.
- Eduard, hát koszos kandallóval kell várni egy barátot? - morgolódott és Pintyőke ott is termett széppé tenni a vendéget és a kandallót is. Eduard odalépett hozzáá és büszke mosollyal mutatta be neki Mikahilt.
- Budimir Berenyev - mutatkozott be a meglehetősen röhejes nevű férfi.
- Kedves Budimir - szólította meg a lehető legtermészetesebb módon ezt a természetellenes nevű apró férfit - Össze akarunk házasodni. Reméltem, hogy a te diszkréciód és a profizmusod ebben segítségünkre lehet - kezdett bele,m mire Budimir nagy örömében szinte szóhoz se jutott, aztán eszeveszett izgatottságában hadarni kezdte a teendőket, amiket Sokolov se tudott már követni így csak sodródott.
- Merlinre! Ez csodálatos! Nos, akkor hol is kedzjem, a papírok... mega szertartás - magyarázta hosszas perceken keresztül, amikor végre is eljutottak odáig, hogy végre megindultak a kápolna felé. Pintyőke pedig lelkesen szórta a virágszírmokat.

m a r k s II.
20030318

to: Sokolov

w e d d i n g  o u t f i t

Sokolov mellett minden könnyed és hétköznapi volt az életemben. Valahogy ez a házasság-gondolat is természetesen jött, pedig korábban még csak nem is merült fel bennem, hogy valaha eddig jutok. Szerelmes voltam, vágytam rá és ezek az érzések, meg a felé érzett bizalom a múltját, a családja múltját is felülírta. Még az sem érdekelt, hol élt és mennyi pénze volt, akkor sem, ha kihasználtam néha-néha. Megtettem, mert megtettem igenis, amikor úgy akartam. Ehhez értettem. Az embereket elfogadni, magukért szeretni nehezebb volt, de Sokolovval időről időre átléptem ezt a határt és a kihasználás arányba került a gyengédséggel és az értésekkel.
– Nos, ő az itteni házasságkötő – mesélte Berenyevről, ahogy elváltunk egy újabb csókról. A tekintetem a palacknyi borra vándorolt, amit 1820-ból érkezett egyenesen a táclára a három üvegpohár közé. El tudtam képzelni, milyen kincseket rejtett még ez a kastély, én pedig készen álltam felfedezni. Egy kicsit reméltem, hogy az esküvő után pár napot maradunk s elbújunk a világ elől.
– Ó… micsoda kapcsolatok. – állapítottam meg. Valójában nem lepett meg, hogy ismer éppen egy ilyen személy. Sokolovot lényegében a kapcsolathálójának köszönhetően ismertem meg én magam is annak idején. Mágnásokat, gazdagokat, újgazdagokat, művészeket, táncosokat, politikusokat is keresztnevén szólított, mintha csak legjobb barátok lennének. Ez pedig sokszor jól jött nekem is… most pedig nekünk.
Alig, hogy kimondtam ezeket a szavakat a kandallóból pukkanás hallatszott és hatalmas porfelhő keletkezett a helyiségben, aztán, ahogy az elület egy apró ember sétált ki, mintha félig kobold volna. Csakhogy hosszú fekete szakálla volt és olyan emberibb arckifejezése.
– Eduard, hát koszos kandallóval kell várni egy barátot? – morgolódott az újonnan megjelenő alak, majd ahogy a házimanó előkerült, hogy egy varázslattal rendbe tegye a vendéget. Így Sokolov végre be tudott mutatni a barátjának.
– Budimir Berenyev – mutatkozott be. Éppen csak vissza tudtam tartani a nevetés, ami így tökéletes álarc módjára az ajkaim szegletében pihent. Csak biccentettem felé, hiszen Ed már elmondta a nevemet. Mikhail Bertov, a híres táncos.
– Részmeről a szerencse, Berenyev úr. – Feleltem úgy, ahogy a gazdag embereknek tanultam válaszolni. Bár ezzel legalább összefeküdnöm nem kellett, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy nekem tetszik.
– Kedves Budimir – kezdte aztán szelíden Ed. – Össze akarunk házasodni. Reméltem, hogy a te diszkréciód és a profizmusod ebben segítségünkre lehet – folytatta. Szinte anyanyelvi szinten beszéltem az oroszt, Berenyev hadoválását hirtelen nem tudtam kivenni. Valamit esküvőkről, teendőkről, listákról beszélt. Talán azt hitte, világra szóló lakodalmat akartunk tartani… ám nem. Én kisesküvőt akartam, most azonnal. Ezt pedig úgy gondoltam tisztázni kell mielőtt.
– Úgy érti, most rögtön. Emberek meg mindenféle egyéb nélkül. – Egészítettem ki Sokolov mondandóját, mire a kis ember összecsapta a tenyereit, felismerve, mi is szükséges ahhoz, amit szeretnénk.
– Merlinre! Ez csodálatos! Nos, akkor hol is kedzjem, a papírok... mega szertartás – magyarázta hosszasan. Majd egy intéssel jelezte, induljunk meg kifelé. – Akkor bizony, irány a családi kápolna. Pintyőket, te pedig hozd a virágot! Minden esküvőhöz virág jár! – Jelentette ki, majd megindult kifelé, mi pedig kézen fogva követtük. Odakint állt az öreg kápolna, az ajtaja tárva nyitva várt minket, ám odabent még a kinti téli hűvösségnél is zordabb hőmérséklet volt. Ezért hát, odabújtam Edhez, áthúztam a karját a vállami felett, hogy a melegét érezzem.
A szabad kezemmel előhúztam a páclámat, egy mozdulattal rendbe tettem a hajamat, majd egy újabbal Ed haját és szakállát. Aztán, az én fejem tetejére még egy vörösrózsás költözött egy szépséges csokor.
– A gyűrűk hol vannak? – súgtam Ed felé, ahogy megálltunk a kis oltár előtt, ahol Berenyev éppen elővarázsolta a papírokat, tollat és pennát.

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор

MMIII II II

zene: Tchaikovsky - The Nutcracker: Overture ||  outfit: fancy boss

Budimir cseppet nagyon rühejesen hangozhatott az avatatlan fül számára, és ezt Sokolov nem igen érzékelte, hiszen felőle vécécsésze is lehetett volna oroszsággal a barátja neve, azt is olyan gyengédséggel és kedvesen vette volna a szájára. Bár talán kicsit tudatosult benne a név furcsasága amióta angliában élt, mégsem szórakozott rajta annyit, mint más emberek. Illetlennek tartotta volna a viselkedést, és Skolov rrendkívül illedelmes férfi volt, ugyebár. Eduard igyekezett a legtöbb emberrel jó kapcsolatot ápolni, szívességeket busásan adományozott nekik, és ezek a szívességek nagyon sokszort viszonzásra is leltek. Ez pedig egészen megkönnyítette Sokolov életét az üzleti világban és a magánéletben is. Na meg most már Mikhailét is. Most, hogy ő is bekerült a köreibe, remélte, nem kell olyan szégyenkező szívességeket tennie Mikahilnak az akadémia felé sem, mint amiket régen tett. Féltette és óvni akarta minden ilyen vezsélyesen prűd dologtól, sokkal többre tartotta őt. Kötelességének tartotta továbbá, hogy az olyan elvetemült vén kecskéktől és az éhes hiénáktól megvédje Mikhailt.
– Úgy érti, most rögtön. Emberek meg mindenféle egyéb nélkül - tette hozzá Mikhial, hogy a szerelmesen szétszor Sokolovot kiegészítse, amire Berenyev csak egyetértően bólogatni is kezdett. Végtére is kellően diszkrét ember volt, ahhoz, hogy ezt már rűnézésből tudja a párról, és bár Sokolov a hivatalos rendezvényeken szeretett feltűnő és példamutató lenni, életének eseményeit, fontos mérföldköveit szerette elrejteni a kívácsni szemek elől. Ezt már Berenyev a lassan 30 éves barátságuk alatt kellően megtapasztalhatta már.
- Ez csak természetes, csak természetes - bólogatott hozzá fontoskodva. Sokolov elragadva nézte Mikhailt, miközben a barátja ismertette őket a menetrenddel, majd indulni is készültek a családi képolna felé. Mikhail készségesen megigazgatta magukon a hajat és a szakéllt, meg az öltözékeket is, miközben Sokolov végig nézett magán is és Mr. Bertovon is, a mellkasa meg már nem csak az izmoktól dagadt, hanem a büszkeségtől is.
A családi kápolna szép és méltóságteljes hely volt, csodálatos ortodox építőművészet egyik kiemelkedő alkotása. Illet Sokolobvhoz a fenségessége, az ember odabent esendőnek érezte magát valami túlvilági nagyság előtt. Sokolov ugyan nem volt vallásos ember, mint ahogy a varázslócsaládok sem, mégis tisztelettel adózott ez iránt. És csak még inkább úgy érezte, miközben tekintetével végigjárta a belső teret, hogy ez tökéletesebb hely nem is lehetne a titkos kis házasságukhoz. Mélyen remélte, hogy a szülei is és a nagyapja is büszkék lennének rá. Aranyvérű volt ugyan, de már nem kötötte meg a kezét azon kötelessége, hogy másik aranyvérűt nemzen, egy aranyvérű boszorkánytól. Családjának egyedüli tagja volt, és önmaga felett hozta meg a döntéseit. És ezt cseppet sem bánta. Berenyev a kis oltár előtt fontoskodott, miközben Mikhail Eduard felé fordult.
– A gyűrűk hol vannak? - kérdezte suttogva, miközben Sokolov csak halkan válaszolt rá.
- Pintyőke hozza őket. Azt hiszem nagyon megtisztelőnek érzi, hogy ő a gyűrűhordozó - súgja vissza, miközben Pintyőke lekes sietséggel igyekszik hozzájuk a párnén tartott egyszerű, de míves aranygyűrükkel. Szinte nem is látszik a kettő között a különbség. Berenyev közben drámai, papi mozdulatokkal lépett elő és kezdte meg a szertertásos szónoklatát, melynek végére Sokolov szinte sírni tudott volna a sok örömtől, de férfiasan tartotta magát.
- Eduard Sokolov! Akarod-e hites férjedül Mikhail Bertovot, jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságba-szegénységben? - erre nagyon össze kellet szednie magát, hogy méltóságteljesen válaszoljon.
- Igen! - mondta kimérten, és közben csillogó tekintettel Mikahil szemébe nézett. A kérdés ugyan úgy elhangzott Mikahil számára is, és miközben pintyőke megtisztelően sírt előttük, ahogyan egymás ujjára húzták a gyűrűket. A sírás persze nem maradt el, mert Budimir az utolsó szavakat zokogó, csukló hangokon mondta el, hiszen mégis csak megénintette őt barátjának megható pillanata.
- Mostantól házastársak vagytok! - zárta le drámaian, miközben Mikhail felé hajolt Sokolov és forró, szenvedélyes hitvesi csókkal illette meg őt, miközben  akét szemtanú höppögése megtöltötta a termet.
- Szeretlek, egy életen át és azon is túl - mondta nagyon romantikusan és költőien a csók után, orosz suttogással.

m a r k s II.
20030318

to: Sokolov

w e d d i n g  o u t f i t

Még mindig olyan volt az egész helyzet, mintha kicsit kiszakadtam volna a valóságból. Az egész szürreális volt a maga nemében, mégis izgatott boldogsággal vártam, hogy egészen Sokolové legyek, s ő az enyém. Hangozzon akármilyen önzőnek is, számomra az a gyűrű a teljes bizalom elnyerését jelentett. Magamhoz akartam őt láncolni.
-  Pintyőke hozza őket. Azt hiszem nagyon megtisztelőnek érzi, hogy ő a gyűrűhordozó - magyarázta Sokolov, majd az ajtó felé pillantott. Én is arra néztem. A házi manó őrülten loholt, kezében egy drága, bársonypárnával, amin a két karikagyűrű csillogott. Tetszett az egyszerűsége az ékszereknek, kicsit megnéztem magamnak, mielőtt az éppen szónokoló Berenyev felé.
-  Eduard Sokolov! Akarod-e hites férjedül Mikhail Bertovot, jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságba-szegénységben?
A kérdésre Ed kék szemeibe néztem. A szívem nagyot dobbant, de nem sírtam el magamat. Máskor drámai voltam, túl érzelmes, most azonban csak élveztem a kellemes bizsergést, amit a várakozás és a boldogság váltott ki. Talán volt ezeknek a mágikus szertartásoknak volt egy fajta olyan varázsa, ami megnyugtatta az embert. Mindenesetre, megfogtam Ed kezeit.
- Igen! - Felelte hangosan, határozottan. Végre éreztem, végre tudtam, hogy ő engem akar igazán. Annyit vártunk erre, pedig olyan régóta megvolt közöttünk a tűz, a vágyódás... de valahogy az élet tavalyig nem engedett minket egymáshoz igazán. Hiába imádtam a szakállát, a fagyos tekintetét, ez szerelem nem szökkenhetett szárba mostanáig... mintha még a világ is azt akarta volna, hogy előbb tapasztaljak meg más dolgokat.
-  Mikhail Bertov! Akarod-e hites férjedül Eduard Sokolovot, jóban-rosszban, egészségben-betegségben, gazdagságba-szegénységben?
Nyeltem egyet, majd elmosolyodtam.
- Igen. - feleltem halkan. Ekkor éreztem először, hogy a könnyek megülnek a szememben. Hát még sem tudtam tartani magam, hiába éreztem magam erősnek. Sosem vallottam még szerelmet senkinek igazán, de ez az igen még az Ednek suttogott szavaknál is mélyebb és komolyabb jelentéssel bírt.
-  Mostantól házastársak vagytok! - Zárta le hosszas mondandóját Berenyev, hogy aztán Sokolov borostával körül ölelt ajkai csókkal illessék az enyémeket. Beletúrtam a hajába, hogy még közelebb vonjam magamhoz. Ez volt az első csókunk igazából szemtanúk előtt. Soha, senki sem tudhatta igazán, hogy együtt vagyunk, talán csak Vitrol, aki valahogy le akart minket buktatni az ostoba cikkeivel. De a házasságunkról nem akartam, hogy tudjon. Az kettőnk titka volt.
- Szeretlek, egy életen át és azon is túl - lehelte Ed az ajkaimra.
- Én pedig, örökre a tiéd vagyok, Főnök... - simítottam meg az arcát, majd még egy csókot adtam neki, hogy megünnepeljük ezt a csodás pillanatot magunk között. Aztán persze, jöttek a koccintások, a nászéjszaka és a rögtönzött nászút Tunézia forró vidékéra, hogy a nagy luxusban, amiben kettesben meghúzódtunk, ne találhasson meg minket senki.

  K Ö S Z Ö N Ö M  A  J Á T É K O T!

s i c k n e s s
20040429

to: Yoana

o u t f i t

Egy forgás... meg még egy. A lábamban lüktetett a fájdalom, de ahhoz már hozzászoktam. A testem könnyen fordult a zene ritmusára, képes voltam végre megint érezni, hogy akarom... le kell győznöm azt a fiatal fiút, meg kell szabadulnom tőle, mielőtt átvenné a helyemet. Igen. Elmúltam harminc éves, de nem álltam még készen átadni a helyemet neki. Ma még nem s talán holnap sem. Ezt pedig annyiszor dörgöltem Sokolov orra alá, ahányszor csak szükséges volt, hogy megértse végre.
Csakhogy a tánc abba maradt. A talpaimra ereszkedtem egy perccel azelőtt, hogy kiszakadt belőlem a köhögés. A Fehér Király hatalmas kastély volt Oroszország eme kietlen területén, sok szoba volt s éppen ezért, még talán a manó sem hallotta meg, mennyire keserves fájdalommal járt ez a krákogás. Ilyenkor én sem voltam több, mint az a koszos kis bolgár fiú, aki arról álmodozott, hogy egyszer majd a saját élete ura volt. A betegséget nem tudtam legyűrni könnyen. Nem egyszerű nátha volt, amit az iskolai gyógyítok meghűlés elleni bájitallal kezeltek. Valami varázslónyavalya volt, amiben fél London szenvedett.
A Szombati Boszorkány pedig csak homályosan emlegetett egy csillapító szert, amit otthon készítenek maguknak a boszorkányok odahaza. Hát én megszereztem a receptet, de túl sok féle epe és szem volt benne, szóval inkább megkértem Yoanát, hogy amint tud, látogasson meg és majd az én parancsomra szépen összekevertetem vele. Még sem érthetek hozzá ilyen undorító dolgokhoz.
Előre görnyedve fejeztem be a köhögést. Még egyszer megköszörültem a tokomat s éppen ekkor vettem észre, a szemem sarkából, hogy valaki bámul. Kihúztam magam, oldalra fordultam és megpillantottam Sokolov manóját.
- Mr. Sokolov - igen, következetesen így hívott, mielőtt megházasodtunk, pedig nem változtattam nevet. -, vendége érkezett. - Mondta.
Bólintottam felé.
- Engedd be, Pintyőke. - Feleltem orrhangon és megtöröltem az izzadtságtól csillogó homlokomat. Lehet, hogy beteg vagyok, de ezt az egész világnak nem kellett tudnia. Mikhail Bertov töretlenül csodálatos mindig.
Amíg a manó kisétált, a székhez léptem, még mindig köhögve. Felkaptam a köntösömet a balettruha fölé és belekortyoltam az üvegbe. Víz helyett kellemes, langyos zöldtea volt benne. Az kellően oltotta a szomjamat és mégis kellemes volt a fájó torkomnak. Míg Yoana - vagy más, aki jött - belépett, kicsit megköszörültem a torkomat. Próbáltam felszegni a fejemet, hogy ne tűnjön olyan vörösnek az orrom. Így fordultam az érkező felé.

[Fehér Király, 2004. tavasz]

Fehér Király, 2004. tavasz

Not a yes-sir, not a follower
Fit the box, fit the mold
Have a seat in the foyer, take a number
I was lightning before the thunder

Egy rövid levél érkezett Mikhailtól:
"Gyere, amit tudsz. Fehér Király - ennyit kell mondanod, és Hop-porral idejutsz."
Nem értettem az egészet, és reméltem, hogy nincs komoly baj. Egy ideje már nem hallottam felőlük, Alinát sem látogatták meg, fogalmam nem volt, hogy velem nem volt valami rendben, vagy az ő életük lett túl sűrű ahhoz, hogy beleférjünk mi is.
Mivel nagyjából Mikhail és Eduard voltak az egyetlenek, akikkel beszélőviszonyban voltam, hiányzott a felnőtt társaság. Azért a játszótéren az anyukákkal beszélgetni nem volt ugyanaz, mint komolyabb beszélgetéseket folytatni. De hát az se mindig tudott megvalósulni, ez leginkább Mikhail hangulatától függött.
Mindenesetre úgy éreztem, a bátyámnak tényleg szüksége van rám, úgyhogy összeszedtem magam, és Alinát, majd Hop-porral a Fehér Királyba utaztunk.
Hallottam már erről a helyről, de még soha nem jártunk itt. Eduarddal és Mikhaillal csakis Londonban találkoztunk, a többi hely, amerre ők jártak a magánszférájuk része volt. Most is ebbe nyerhettem egy kis bepillantást.
Senki nem volt az előcsarnokban, amikor megérkeztem, így bizonytalanul néztem körbe, merre induljak. Szerencsére hamarosan megérkezett egy házimanó, aki meghajolt előttem:
-Üdvözletem. Kihez érkezett?
-Yoana Bertov vagyok, Mikhail húga. Ő kérte, hogy jöjjek ide. - feleltem neki. A manó bólintott, majd megkért, hogy kövessem. Közben megkérdeztem tőle, hogy van-e valaki, akinek odaadhatom Alinát, amíg Mikhaillal beszélünk. Egyrészt a bátyám annyira nem rajongott a kislányomért, mint a párja, másrészt meg nem akartam, hogy Alina megzavarja a beszélgetésünket, mert fontos dologról lehetett szó.
A manó egy másik házimanóhoz irányított, egy nőhöz, aki az ölébe vette a kisbabát, és úgy tűnt, jól el lesz vele.
-Korábban egy kisbabás háznál szolgáltam, asszonyom. Nem lesz gond a kisbabával, amíg elvégzi a dolgát. - magyarázta a házimanó, én meg némi féltéssel néztem a kislányomat. De reméltem, megbízhatok Mr. Sokolov manóiban.
A másik egy ajtóhoz vezetett, és megkért, hogy várjak kinn, amíg bebocsátást nem nyerek. Ahogy kinyílt az ajtó, és belépett, csúnya köhögés hallatszott odabentről. És mivel nem lehetett ott más, feltételeztem, hogy a bátyám betegedett meg.
Végül a manó kitárta az ajtót, és végre beléphettem:
-Szia, Mikhail. - mentem egészen a terem közepéig. Akkor már láttam, hogy a bátyám orra vöröslik, a hangja is elég rekedtes volt. Azt hiszem, sejtettem, miért is hívatott magához.
-Miben tudok a segítségedre lenni? - kérdeztem, hogy hagyjam, hadd játssza a fensőbbséges táncost.

s i c k n e s s
20040429

to: Yoana

o u t f i t

Talán nem volt a legbölcsebb ötlet magamhoz hívni Yoanát. Mióta megszülte azt a gyereket, mindenhol vele van. Nincs gondom a csecsemőkkel persze, tisztes távolságból, de azért a húgom sem akarhatta, hogy elkapja ezt a leprát, amivel küzdök. Minden mozdulat fullasztó volt, mintha nem kapnék elég levegőt ahhoz, hogy kitartson az elejétől a végéig.
Pintyőke hamarosan a gyerekmentes húgomat vezette be az üres terembe, aminek a közepén csak én álltam a szokásos táncos ruhámban. Szipogva néztem meg magamnak Yoanát, miközben a köntösömet igazítottam magamra, nehogy zavarba jöjjön a meztelen bőr láttán. Na de a húgom ruhája érdekelt... mégsem nézhet ki úgy, mint egy jöttment, ha egyszer az én vérem. Még a végén lefényképezik valahol... akármennyire is nem találkoztunk mostanában, azért láthattak minket együtt.
Persze nem azért nem láttam, mert szakadék. Az elátkozott bútorok okozták a legnagyobb problémát, amik a kastély minden részén ott vannak. Mikor azt hittük, végre kiirtottuk őket, egy másik helyiségben bolondulnak meg. Összesúgnak, terveket szövögetnek oroszul, mintha nem értenénk.
- Szia, Mikhail.- Köszönt.
A háta mögött Pintyőke eltűnt az ajtó mögött. A zár kattanással jelezte, hogy immáron kettesben maradtunk és nem hallgatózik senki a furcsa, megbűvölt dolgokon kívül. Bár itt csak egy szék, meg a csillár volt jóformán.
- Yoana. - Biccentettem és végig dörzsöltem az izzadt homlokomon, hogy ne nézzek ki úgy, mint aki menten rosszul lesz. Pont elég volt a sápadtság.
- Miben tudok a segítségedre lenni?
Megköszörültem a torkomat. A lehető legdrámaibb képet vágtam, mielőtt megszólaltam: - Sokolov megfertőzött. - Jelentettem be elég hatásosan ahhoz, hogy még megrázó is lehessen akár. Ez a része mondjuk igaz volt. - Elkaptam ezt a meghűléses varázslókra ártalmas valamit hála neki! Ő persze már éli világát, de én még a fellépéseimre sem tudok rendesen készülni. - Ahogy ezt elhadartam, máris feltört a mellkasomból a köhögés. Túl sokat beszéltem, túl sokat mozogtam, a mindennapos tevékenységek hirtelen elviselhetetlennek tűntek. Az evés is nehezemre esett és ez az orrhang! Lehetne valami ennél megalázóbb?!
- Meg kell gyógyítanod. - Jelentettem ki aztán, tőle várva a megoldást minden problémámra. - Senki mást nem kérhetek meg erre. A medimágus is csak ágyba parancsolt! De nekem fel kell lépnem!
Felszegtem az államat büszkén a mondandóm végére.

[Fehér Király, 2004. tavasz]

Fehér Király, 2004. tavasz

Not a yes-sir, not a follower
Fit the box, fit the mold
Have a seat in the foyer, take a number
I was lightning before the thunder

Mikhail éppen edzés után volt, ez látszott rajta. Habár még így is azt gondolta, hogy jobban néz ki, mint én. Mondjuk igaza lehetett, az ő nyakán nem lóg egy egyéves kislány folyamatosan. Ennek ellenére a bátyám sem volt a topon. Látszott rajta, hogy beteg, a köhögése, amit igyekezett elrejteni pedig megerősítette ezt. Az orra is piros volt, elkaphatott valamit. Megfázás, influenza, de aztán hamar megtudtam, milyen baj is gyötri.
- Elkaptam ezt a meghűléses varázslókra ártalmas valamit hála neki! Ő persze már éli világát, de én még a fellépéseimre sem tudok rendesen készülni. - Hát persze, hogy a fellépések voltak a legfontosabbak. Valahol értette az aggodalmát, nem volt már fiatal, és féltette a pozícióját. De egy olyan támogatóval, mint Sokolov biztosan nem lehetett baja.
-Hallottam már erről a kórról. - mondtam, és egy aggodalmas pillantást vetettem rá. A kezeletlen változata pedig még komolyabb bajokat tud okozni. Lehet, hogy Mikhail már ebben a fázisban volt?
- Meg kell gyógyítanod. - mondta, és egyáltalán nem kérte. Elvárta. Persze sokat tett értem, értünk, és hogy itt lehettünk mindketten Alinával, de igazán lehetett volna kedvesebb is.
-Én sem tudok elsőkörben más javasolni, mint a medimágusok. Tánccal és azzal, hogy csatakosra izzadod magad, nem fogsz meggyógyulni.
Elgondolkoztam azon, mit is tudok erről a betegségről. Londonban nagyobb visszhangot kapott, egészen sok varázsló és boszorkány fertőződött meg. És ekkor ugrott be, hogy olvastam egy gyógymódról.
-Azt hiszem, van rá egy főzet. De a pontos összetevőit nem ismerem. - vallottam be. - Utána kell néznem, de addig is, pihenned kell. Vegyél egy forró fürdőt, tegyél bele kamillavirágot és borsmentát, az enyhíti a tüneteidet. Utána pedig irány az ágy! Mára már eleget gyakoroltál!
Kicsit úgy érzem magam, mint amilyen anyánk volt, amikor kicsik voltunk. Akkor is mindig rá kellett parancsolni a fiúkra, hogy maradjanak ágyban, és nyugodjanak meg, amikor betegek voltak. Egy pillanatra honvágyam lett, de hamar elhessegettem a gondolatot. Én már itt vagyok otthon.
Sejtettem, hogy ellenkezni fog, habár azt nem tudtam, mit akar még gyakorolni.
-Mikor lesz a fellépésed? - sóhajtottam fel. Kíváncsi voltam, mennyi időnk van arra, hogy rendbe hozzuk az egészségét.

s i c k n e s s
20040429

to: Yoana

o u t f i t

Yoana nem változott semmit. Na ezért nem kell az embernek gyerek, még azzal is küzdeni, miközben magát is fenn kell tartania. Kell a feszes comb, a jó fenék, na meg az izmos hasfal… és persze a tánc. Egy óbégató kölyök mellett ez utóbbi aligha történhetett volna meg. Mégis, a véleményem ellenére, minthogy többet kéne magával törődnie, ő volt az egyetlen, aki segíthetett. Még sem kérhettem meg Sokolovot, előtte erősnek kellett tűnnöm. Azt kellett látnia, hogy képes leszek végig táncolni a következő fellépésemet, még a végén megint kényszerszabadságra küld. Az kéne még!
– Hallottam már erről a kórról. – Felelte Yoana, majd úgy nézett rám, mintha nagyjából most közöltem volna vele, hogy haldoklom. Mi baja van mindenkinek? Csak a megfelelő bájital kell és máris meggyógyulok. Ezért van it,t hogy megoldja.
– Én sem tudok elsőkörben más javasolni, mint a medimágusok. Tánccal és azzal, hogy csatakosra izzadod magad, nem fogsz meggyógyulni. – Szólalt meg, amire felszegtem az állam. Ez most komoly? Miért akarja nekem előadni, hogy ennyire beteg vagyok? Ha így lenne még az ágyból sem tudtam volna kikelni, de itt voltam. A lábaimon álltam, éppen vele szemben és éppen csak szipogtam. Hát igen, határozottan sértettnek éreztem magam.
– Azt hiszem, van rá egy főzet. De a pontos összetevőit nem ismerem.– folytatta, mielőtt még pár keresetlen szót a fejéhez vágtam volna. Hát ez volt bizony az ő nagy szerencséje. – Utána kell néznem, de addig is, pihenned kell. Vegyél egy forró fürdőt, tegyél bele kamillavirágot és borsmentát, az enyhíti a tüneteidet. Utána pedig irány az ágy! Mára már eleget gyakoroltál!
Büszkén kihúztam magam és megigazítottam a köntösemet. Az ujjával töröltem le a homlokomról az izzadtságot, ami a kemény fizikai munka és nem a betegség eredménye volt, de Yoana ezt úgysem értette meg. Életében nem táncolt még csak versenyszerűen sem, nem hogy fellépsére… és őszintén szólva nem is hittem, hogy van ritmus érzéke.
Végül intettem neki, hogy kövessen és megindultam a terem másik végében álló ajtó irányába, ahonnan a lakóhelyiségekbe lehetett eljutni, közöttük a hálószobánkba is, ami mellett ott volt a fürdőszoba.
– Mikor lesz a fellépésed?– kérdezte aztán.
– Holnap után, este. – Léptem ki a folyosóra. Most nem volt itthon Sokolov, úgyhogy elég nagy volt a csend, a kísértetek pedig a toronyban található dolgozószobában szoktak sikoltozni, így az sem hallatszott idelentre. – Nyilván rövid az idő, de muszáj lesz meggyógyulnom. Ez már nem ölelhet fel több hetet. Mikhail Bertov nem lehet gyenge.   – Folytattam és kitárva a kétszárnyú ajtót, beléptem az impozáns, kissé ódivatú hálóterembe. Az ágyat a manók már bevetették, de a szokásos tea ott gőzölgött az éjjeliszekrényen, mellett egy kancsóban a többi, várva, hogy mindet elpusztítsam.
– Csak küldd el az egyik manót a varázslónegyedbe, kideríti mi kell hozzá és meg is veszi. – Alig, hogy kimondtam Pintyőket megjelent egy pukkanással éppen mögöttünk. Az egyik ujjával csettintett, mire a fürdőben a kád megengedte magát.
– Kell bele… mi is? Kamilla, meg borsmenta! – Pillantottam a húgomra. – És Yoana kisasszony akar kérni valamit, kérlek teljesítsd az óhaját! – Inkább parancs volt, semmint igazi kérés, aztán hátat fordítottam nekik és elkezdtem vetkőzni. Az öltözőkben már megszoktam, hogy gyakorlatilag mindenki látott már meztelenül… de az a sok megalázó helyzet is éppen eléggé hozzászoktatott. Yoana is csak azt láthatta, amit Sokolov is mindig szajkózótt: „Túl vékony vagy! Lisichka!” Aztán közölte, hogy ne diétázzak tovább. De táncos voltam, ez volt az életem.
Ha Pintyőke távozott, intettem Yoanának, hogy kövessen a fürdőbe. Be kellett avatnom a tényekbe.
– Van egy srác. Tizenéves és Sokolov a helyemre akarja tenni, mert szerinte nekem pihennem kell a lábam miatt. – Mondtam csendesen és bemásztam a kádba, mielőtt még zavarba jönne. Egyébként volt egy fotel is fürdőben, amiben Ed szokott ülni, miközben fürdök. Szerettünk ilyenkor beszélgetni. Elmesélte a napját és az jó volt.

[Fehér Király, 2004. tavasz]

Fehér Király, 2004. tavasz

Not a yes-sir, not a follower
Fit the box, fit the mold
Have a seat in the foyer, take a number
I was lightning before the thunder

Mikhailnak határozottan nem tetszett, hogy én is azt javasoltam neki, mint minden medimágus: pihenjen. Az ő oldalát is meg tudtam érteni, táncolnia kellett, ez volt az élete, nem eshetett ki egy megfázás miatt. Viszont ez nem egy szimpla megfázás volt, ezt ki kellett kúrálni, vagy még nagyobb baja lesz belőle.
Természetesen segíteni akartam a bátyámnak, végre vissza tudtam adni egy kicsit abból a szívességből, amit ő tett az én irányomba. Még ha nem is túl szívesen, de megtette. Én viszont szívesen ástam bele magam ennek a kórságnak a gyógyításába.
Intett, hogy kövessem, én pedig nem tudtam mit tenni, mentem utána. Egy hálószobába érkeztünk - gondoltam Mikhailé és Sokolové -, majd onnan egyenesen a fürdőbe ment. Közben a bátyám nekem magyarázott.
-Mikhail Bertov nem lehet gyenge. - mondta határozottan.
Szerintem senki nem gondolta volna őt gyengének azért, mert egy betegség ledöntötte a lábáról, de ezt nem mondtam ki hangosan, mert tudtam, úgysem fogadná el. Vitázni pedig kár vele, pont eléggé egoista ahhoz, hogy mindig neki legyen igaza.
Mikhail egy szavára megjelent egy házimanó, az amelyik fogadott, és őt tudtam megkérni, hogy nézzen utána a gyógyfőzetnek. Nem igazán adtam még parancsot házimanónak, de gondoltam egy egyszerű kérés pont megfelel majd neki. Pintyőke várakozóan nézett rám, én meg némi zavartsággal mondtam:
-Öhm... utána kellene nézni egy gyógyfőzetnek, amit ez ellen a megfázás ellen használnak. - Mondtam egy címet, ahova bátran elmehetett. - Ott meg fogják neked mondani, milyen alapanyagok kellenek bele, és be is tudod őket szerezni. - Legalább is reméltem, hogy így van. - És igen, kérlek, hozzon valaki a fürdővzbe borsmentát és kamillát. Az megtisztítja a nyálkahártyákat.
Amíg a házimanónak magyaráztam, Mik elkezdett vetkőzni. Rögtön zavarba jöttem, nem igazán akartam a meztelen bátyámat figyelni. Úgyhogy inkább a fürdővízzel foglalkoztam, és amikor egy másik manó meghozta a gyógynövényeket, beleszórtam a vízbe.
– Van egy srác. Tizenéves és Sokolov a helyemre akarja tenni, mert szerinte nekem pihennem kell a lábam miatt. - kezdett bele Mikhail, én meg meglepetten néztem rá. Nem gondoltam volna, hogy ilyen dolgokról fogunk beszélgetni. Azt sem kötöttem az orrára, hogy teljesen egyetértek Mr. Sokolovval abban, hogy a bátyámnak inkább már pihennie kellene, esetleg tanítania, rendeznie, és nem táncolni.
Mivel nem tudtam, mennyi ideig fog ez tartani, inkább körbenéztem, hogy kényelembe tudom-e helyezni magam, és amikor megláttam a fotelt, rámutattam:
-Szabad?
Miután leültem, Mikhailhoz fordultam, akiből immár csak a felsőtestét láttam. Így sokkal kényelmesebb volt, akármi is következett.
-Szerintem egy tizenéves srácnak még nagyon sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy a nyomodba érjen. - Ez nemcsak dicséret volt, tényleg így gondoltam. - Neked meg van már az a tapasztalatod, ami neki még nincs. Nem hiszem, hogy ő fog kitúrni a helyedről.
Sem Sokolov színházában, sem Sokolov szívéből... De ez utóbbit megint nem tettem hozzá.

s i c k n e s s
20040429

to: Yoana

o u t f i t

Yoana megkapta a lehetőséget, hogy a házimanónak leadja a rendelést, amire szüksége volt a gyógyításomhoz. A ruháim levételével foglalkoztam inkább, hogy felfedjem a húgom előtt testem minden apró titkát. A lábamon látszódtak a hegek, a bordáim kilátszottak, hogy én legyek a legvékonyabb, legkecsesebb táncos. Sosem bántam ezt, az életem része volt a sok őrült diéta, amit Sokolov sosem értett meg, de Yoanától sem vártam mást.
A manó távozott, én pedig a fürdőbe léptem. Még intettem is Yoanának, hogy kövessen. Nem a húgom előtt kellett szégyellősködnöm, akivel egyetlen szobában laktam gyerekként és közösen pancsoltunk nyaranta odahaza. A testem megváltozott, ahogy az övé is nőies lett... de a lényeg ugyanaz volt. Egy vérből valók voltunk.
- Szabad? - kérdezte a fotelre mutatva. Eddigre már elmerültem a kellemes, meleg vízbe. Aztán csak bólintottam. Mi másért lett volna ott az, ha nem azért, hogy helyet foglaljon és beszélgetni tudjunk? Persze Sokolov sosem kérdezett, ő csak leült és beszélt hozzám. Valahogy természetes volt, Yoanával viszont még mindig ott volt az a furcsa feszültség.
- Szerintem egy tizenéves srácnak még nagyon sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy a nyomodba érjen. - mondta. Ez persze bíztató volt, de egyszer én is egy tizenéves srác voltam. Én is letaszítottam valakit a karrierje csúcsán s én magam is így lettem táncos. - Neked meg van már az a tapasztalatod, ami neki még nincs. Nem hiszem, hogy ő fog kitúrni a helyedről.
Nyeltem egyet.
Hát persze, ez így jól hangzik és igaz. Egy részem viszont érezte, hogy Ed is inkább arra vágyik, hogy itt legyek, várjam haza... és ne táncoljak már. Nem hittem, hogy féltékeny a férfiakra, akikkel valaha dolgom volt, de aggódott. Láttam, amikor rám nézett. Én csak erős akartam lenni.
- Az én koromban egy apró botlás is elég már, hogy lecseréljenek. - Kicsit elgyötörten beszéltem. A torkom minden szóra fájdalmasan kiszáradtnak érződött, de most is, mint mindig erős voltam. Akkor is, ha Yoana segítségét kellett kérnem, a méltóságom megtartottam.
Felszegtem az állam, úgy folytattam: - Én is öreg táncosokon léptem át, hogy oda kerüljek, ahova.
Végig simítottam a nyakamon, a tarkómon a tenyeremmel. Éreztem, hogy vizes lesz a hajam és annyira jól esett. Még sóhajtottam is egyet.
- Hogy van a lányod? - kérdeztem végül. Bár nem érdekelt a válasz, de könnyebb volt erről beszélni, mint olyan dolgokról, amiket Yoana nem érthet meg.

[Fehér Király, 2004. tavasz]

Fehér Király, 2004. tavasz

Not a yes-sir, not a follower
Fit the box, fit the mold
Have a seat in the foyer, take a number
I was lightning before the thunder

Mikhail nem ellenkezett, amikor le akartam ülni a fotelba, úgyhogy lehuppantam, és onnan néztem meggyötört bátyámat. Talán a fürdő jót tett neki, a színe is mintha elkezdett volna visszatérni. Habár világ életében hófehér bőre volt, mindenhol a tökéletességre törekedett.
Nem voltak illúzióim afelől, hogy mit fog válaszolni a felvetésemre, miszerint egy tizenéves kölyök messze nem az ő szintje, és nem is kellett csalódnom:
- Az én koromban egy apró botlás is elég már, hogy lecseréljenek.
- Te már éppen elég híres és ismert vagy ahhoz, hogy észre se vegyenek egy apró botlást. - ráztam a fejem. - Mik, miért nem bízol Mr. Sokolovban? Ő is csak a legjobbat akarja neked. Nem azért szeretné, hogy visszább vegyél, mert nem szeret a színpadon látni - sőt, ezt nem tettem hozzá, de valószínűleg Mikhail színpadi jelenléte volt az, ami az igazgatót megfogta a bátyám egész fellépésében -, hanem mert látja, hogy... - Hogy fogalmazzak, hogy megértse, de ne bántsam meg. Gondjai voltak: ez a megfázás, a lába... - ...hogy némi pihenéssel még többet ki tudnál hozni magadból. Nem kell neked táncolnod az összes főszerepet. - sóhajtottam fel, de tudtam, hogy Mik életében ez elképzelhetetlen.
-Én is öreg táncosokon léptem át, hogy oda kerüljek, ahova. - tette hozzá makacsul.
- Te még messze vagy attól, hogy öreg legyél. - mondtam, halvány mosollyal. Annyira rosszul látja magát. Hiszen egy olyan táncost, aki betegen és sérülten is így tud táncolni nemcsak Eduard, hanem a világ összes balettintézete meg akarna tartani magának. Ő egyszerűen nem látja magát kívülről, a külső ítéleteknek pedig nem hisz.
Végül inkább elterelte a beszélgetés fonalát. A lányomról kérdez, én meg készséggel válaszolok:
-Ügyesen fejlődik, néha már mondogat szavakat. Igazán eljöhetnél gyakrabban meglátogatni, gyertek Eduarddal. Alina szeret titeket. Ha meggyógyultál, el kell jönnöd, ígérd meg, Mik, kérlek. - Szeretném, ha erősebb kapocs alakulna ki közöttünk, mint köztem, és a bátyám, vagy akármelyik testvérem között.
-Szereti a zenét, ebben biztosan rád ütött. - mosolyodok el. - Ha valamelyik téren zenélnek vagy csak a rádió szól, Alina már oda is figyel, hegyezi a fülét. Igazán aranyos kislány.
Egy pillanatra elhallgatunk, aztán csak megkérdezem, amire kíváncsi vagyok:
-Ti szeretnétek egyszer kisbabát Eduarddal?