Kert

A hatalmas kertet ma már csak friss gyep, néhány gyümölcsfa és kevés virág borítja. Régen, a le Fay család előtt itt élő muglik konyhakertet gondoztak itt, ennek nyomai lefeljebb a kertés közelében található régi kút őrzi. Mostanra amolyan pihenő és játszótér funkciót tölt be, hogy a család nem kevés számú gyermekét lefoglalhassák valamivel. A telken található tóban nem csak pancsolni, de horgászni is lehet időnként.

Ez csak üzlet


LA FAY
2003. július 17.

Smith professzor minden bizonyára megőrült. Mégis hogy is volt képes ilyet tenni. Még saját maga sem értette a viselkedését, nem hogy a felesége. A felesége! Aki az utóbbbi időben minden furcsa méltatlankodésa ellenére is, hogy ő igazából egy kamaszfiúval csalja meg, meglehetősen csendes szövetségesévé vált. Iagzából nem sok testiség volt kettejük kapcsolatában, a nászéjszaka óta.
A lány persze némmi bájitalt is fogyasztott előtte, hogy minél hamarabb megadja a lehetőséget a magzatnak a kifejlődésre, és így minél kevesebbszer kell majd próbálkozniuk. Ebben Smith professzor is meglehetősen gálánsan egyet is értett vele.
Nem vonzotta a nő, és a nőt sem ő. Mégis minden reggel Aurora megállt a fényes, törtfehér színű selyemhálóingjében a tükör előtt és csak bámulta magát, miközben sértett hangon motyogott olyasmiket, hogy: Komolyan az én gyönyörű testem lecserélhető egy kamaszfiúra? Egy k-a-m-a-s-z fiúra! Ilyenkor mindig erősen affektált, és gesztikulált éles csuklómozdulatokkal. Aztán megkapta, hogy a jó ízlésében meglehetősen csalódott ezen a téren. Ezután pedig leültek kávézni, majd SMith elmerült az újabb tanulányaiban, míg Aurora elment a legközelebbi Gucci és Dolca and Gabbana üzletbe vásárolni. A nő még fiatal volt és szeszélyes, Smith pedig így méginkább nem tudott rá feleségként tekinteni, hanem mintha csak valamelyik unokatestváre lett volna. Ettől pedig csak még bizarabb lett a házasságuk. De legalább eltűrték egymást. Még így is sokkal jobban jártak.
Szóval Oliver SMith megbolondult, mivel most éppen ö volt az, aki önszántából kereste fel most Florian le Fayt. Még magán is meglepődött, de inkább mégsem szándékotzott becsengetni a házba. Túl zavarbajött a gondolattól, hogy hiányzott neki a fiú. Így is álruhában jött, a fején volt egy elegáns kalap. Biztos volt benne, hogy így kevésbé felfedezhető.
Egyébként meglehetősen hagyományosán öltözött, nyári ing fesztült izmos mellkasán egy bézs nadrággal. Így is úgy gondolta túlságosan elemngetde magát. A ház csendes volt, mintha sneki se lenne otthon, így csak álmodozó fejjel nézte Florian szobáját egy fa mögül. Mintha valami perverz lenne.
Éppen meglátta, ahogy nyílik az ajtó, és behúzódott a fa mögé, aztán, amikor látta elhaladni maga mellett Floriant elkapta a karját, abban reménykedve, hogy nincs neki egy eltitkolt kvibli ikertestvére és szenvedélyesen megcsókolta.
- la Fay, maga eltűnt - jelentette ki megróvóan.

maga meg mit keres itt?
▪ 2003. július 17. ▪

Smith prof


summer style

Smith esküvője óta próbáltam nem rá gondolni. Némileg segített, hogy Jay átjött és elhülyültük az időt azzal, hogy meztelencsigákat versenyeztettünk a kartben egy salátalevélért Mindig az övé győzött persze, szóval biztosan csalt. Ez önmagában nem számított persze, mégis mennyit bosszankodtam rajta. De a végén azért, csináltam neki egy csigakupát egy borospohárból. Jay boldog volt. Fogadni mertem volna, hogy sosem volt az korábban.
Jay nélkül unatkoztam. Henriette Florával csinálta a lányos dolgait, Henry meg annyira magasan hordta az orrát ,hogy folyamatosan csak a könyveit bújta. Ezért ma végre úgy döntöttem, hogy a faluban élő barátaimat is meglátogatom. Nem voltak sokan és nagyrészt csak nyáron verődtünk össze az erdőben csillagszórózni meg virslit sütögetni.
Nem öltöztem ki különösebben. A négy felsőm közül az egyiket vettem fel, a kissé kifogyott farmerommal együtt. A koszos sportcipőmbe bújtam bele és már odakint is voltam a kertbe. Gyors léptekkel indultam meg kifelé, mert máris késésben voltam... de akkor valami történt. Megragadott egy kész, rántás és egy kalapos valakivel találtam szembe magam.
- VÁÁÁÁÁ! -visítottam, de szinte azonnal befogta a számat egy csókkal. Az íz ismerős volt, a csók forró és csak azon kaptam magam, hogy viszonzom. Felismertem őt.
- la Fay, maga eltűnt - jelentette ki szigorúan Smith. Furán nézett ki abban a kalapban, ezért felemeltem a karomat és leütöttem a fejéről.
- Felcsapott Al Caponénak, vagy mi van... - dünnyögtem és megköszörültem a torkomat. - Bocs, prof, de találkoznom kell a srácaimmal. - Nagyon nehezemre esett azt mondani, hogy most nem akarok vele lenni. Vele akartam, de az esküvőjén világosan kifejtette, hogy nem engem választott.
- Na jó én... - tekintetem az ajkaira vándorolt. - Jó házasságot. - morogtam még oda. Nem akartam vele jófejkedni, miközben ő elárult engem... és elvette azt a nőt és lefeküdt vele és...! Semmi joga hozzám érni, meg idejönni és azt mondani, hogy eltűntem. Miatta tűntem el. Lett volna kedvem megint megütni, akkor is, ha tanár.
- Meg jó gyerekcsinálást.

Mit keresek én itt?


LA FAY
2003. július 17.

Smith professzor tényleg elegánsnak gondolta magát a kalapban, olyan előkelő angol úriember benyomást kelthetett, mintha csak egy Jane Austine filmből pottyant volna bele a jelenbe. Nos, ez majdnem közel is állt az igazsághoz, mert szinte érezte, hogy a jelenléte egy idegen világ határait súrolja,. Egy olyan idegen világét, ami túl távoli az övéhez. Ezt persze már kifejtette az esküvő napján is Floriannek, bár kevésbé ilyen szofisztikált módon. Ott éppen minden porcikája a teljes elutasítás diktálta, hogy megsemmisítse a kamaszfiú érzéseit iránta. Ám ez a legkevésbé sem vállt be. Ugyan úgy kötődtek egymáshoz, talán még jobban is. Olyannyire jobban, hogy botor módon még szerelmes levelet is küldött neki, és még csak utána sem kellett néznie, hogyan is néz ki egy szerelmes levél. Csak pár könyvet ütött fel, a formaságok miatt, de aztán csak az ösztöneire hallgatott. Ez volt baj az ösztönökkel, csak szégyent és bajt hoztak a fejére.
Sok mindenben igen csak meggondolt férfi volt meglehetősen óvatos és aprólékos. Szerette a kávét a legkíválóbb minőségben lefőzni, szerette, hogy ha a ruhája kifogástalanul és ránctalanul áll rajta. A haját tökéletesítette a tükör előtt, és Aurora már lassan frászt kapott tőle, nem egyszer megkata, hogy többet készülődik, mint egy nő. De Smith-t nem érdekelte az emberek véleménye, ó nem. Magasról tett rá. Magának akart elsősorban tetszeni, és úgy óhajtott kinézni, mint egy igazi Smith, aki méltó a felmenőihez, és méltón képviselő őket mint szellemiségben és mint megjelenésben. Így hát természetesen a legnagyobb gonddal választotta ki a kalpot is.
Ezzel ellentétben azonban mérhetetlenül zavarba jött, hiszen túlságosan hirtelen hoppanált ide, ehhez a házhoz, aminek a címét legutóbb adta meg neki Florian. Nem szerepelt a tervei között csak minden második nap, és most a lehető legspontánabb pillanatában eljöztt hazulról, hogy egy fa árnyéka mögé bújva várja, hogy mikor lép ki a fiú az ajtón. Persze lehet az is, hogy nem lép ki ő, hanem mondjuk a családtagjai közzül bárki más. Ő viszont reménykedett Florianban. Hiányzott neki, ezt pedig utálta. nem volt hozzászokbva az ilyen intenzív érzelmekhez. Emberi érzéseket eddig csak a macskája iránt mutatott ki bármit is.
AZtán meghallott a lépteket, az ismerős lépteket, a szíve pedig - lévén, hogy mégsem volt meghacnikus szerkezet - hevesen dobogni kezdett, Tényleg nem tudott uralkodni magán, így amikor Florian elhalladt a fa mellett berántotta magához.
- VÁÁÁÁÁ! - visította a kölyök a képébe, miközben az éhes ajkai megtalálták az övét és kellemesen simított végig a fiú puha finom száján. Hosszasan csókolta. Éhesen és hosszasan. Kívánta, cska most jött rá, mennyire. Bár azért szomorúan felmorrant, ahogy a kalapja leverődött a fejéről a kissé nedves homokba.
- Felcsapott Al Caponénak, vagy mi van... - magyarázta Florian. Smith összevonta a szemöldökét, Fogalma sem volt róla, hogy ki ez az Al Capone. - Bocs, prof, de találkoznom kell a srácaimmal.
- A srácaival? - vonta fel a szemöldökét meglehetősen féltékeny éllel Smith professzor. A féltékeny oldalát ugye nem kell teljesen bemutatni igaz? És ehhez mérten még meg is ragadta Florian kezét. - Milyen srácaival? Netalántál valami szégyentelen orgiára készül? - horkantott fel. Nem szerette, hogy ha figyelmen kívül hagyták az érzéseit, bár ő aztért nem volt teljesen szent az esküvőn történt eseményekben. De ilyen a karma, Smith professzor.
- Jó házasságot! Meg jó gyerekcsinálást - vetette még oda neki Florian, mire Smith tényleg meglehetősen mérgesen, de annál gynegédebben rántotta vissza Floriant a fa mögé. Nem mintha sokat takart volna belőlük.
- Ha ennyire szeretne a magánéletemről tudni, túl vagyunk a gyerekcsináláson. Mi aranyvérűek ezt nem dramatizáljuk túl, mint a többiek - magyarázta és ha akarta ha nem megfogta Florian kezét, hogy az utcáról bentebb, a kertbe hoppanáljanak.
- Sjanálom Florian, de ma velem fog fogllakozni - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, és leült az egyik rönkpadra a szép gyümölcsfa alá.

maga meg mit keres itt?
▪ 2003. július 17. ▪

Smith prof


summer style

Már megint hagytam magam. Pillanatnyi gyengeségem engedte csupán, hogy Smith hosszan csókoljon. Éreztem, hogy akar, mert ismertem a mozdulatait, a vágyait, amikor izgalomba jön… én bolond pedig ösztönösen viszonoztam azt ilyen közel a családi házhoz. Egészen addig tartott ez a pillanat, amíg el nem húzódott, amíg le nem vertem róla a kalapot és nem közöltem vele, hogy dolgom van. Rideg akartam lenni, amilyen ő is szokott… de tudtam, hogy már csak pár lélegzetvételnyi idő és elszakad bennem, valahol mélyen az a cérna. Akkor talán megint felpofozom, ha hozzám ér.
– A srácaival? – kérdezte, felvonva a szemöldökét. Nem értettem, mi az a furcsa él a hangjában. – Milyen srácaival? Netalántál valami szégyentelen orgiára készül? – horkantott fel aztán, mintha valami féltékenységi rohamot kapott volna. Éppen ő! Ez már kezdett komolyan bicskanyitogató lenni. Azonban, ahelyett, hogy az arcába üvöltöttem volna a véleményemet, csak jó házasságot és gyerekcsinálást kívántam neki. Nem akartam többé a közelébe sem lenni.
Persze, hogy nem engedett el. Ahogy elsétáltam volna, megragadta a karomat és már húzott is oda magához, hogy elbújjunk ketten a vékony törzsű fa mögött. Nem hittem, hogy bármit is takarna, ráadásul az étkező hatalmas ablakai éppen ebbe az irányba nzétek.
– Ha ennyire szeretne a magánéletemről tudni, túl vagyunk a gyerekcsináláson. Mi aranyvérűek ezt nem dramatizáljuk túl, mint a többiek – magyarázta. Erre pedig egészen lesokkolódtam. Ha nem így lett volna, nem tudott volna a házhoz tartozó birtok végébe, a barackfák közé hoppanálni.
– Mi a tököm van… idejön, bejelenti, hogy felcsinálta azt a tyúkat és még hoppanálgat is velem, meg csókolgat?! – mordultam rá mérgesen és még meg is tudtam volna lökni. Ehelyett persze voltam olyan hülye, hogy hagytam magam fogni és húzni az egyik rönkre, amit apám a fa alá rakott, hogy ott pihenjünk meg, mikor szedni kell a gyümölcsöt.
– Sjanálom Florian, de ma velem fog fogllakozni – magyarázta a szokásos szigorú hangján. Felé fordultam, úgy hogy felhúztam a lábamat is, így megtámaszthattam az államat a térdemen. Egy ideig csak bámultam rá. Aztán nagya nehezen összeszedtem annyira a gondolataimat, hogy lényegében káromkodáson kívül is meg tudtam szólalni.
– A felesége foglalkozzon magával. – Közöltem. A düh még bőven sütött a hangomból. Azt nem tudtam volna letagadni sem, mennyire haragszom rá mindazért, amit át kellett élnem. – Főleg, ha terhes. Nem fogom elvenni a gyerekétől… – tettem hozzá. Jó is volt, hogy a lábam ott volt közöttünk, így elég messze kerültem, hogy ne akarjon csókolgatni.
– Maga nem engem választott, professzor. – Kimondtam végre, ami bántott. Ráadásul sikerült anélkül, hogy elsírtam volna magamat és persze, lehetnék a szeretője, de már így is elég dolog volt a rovásomon. Egy tanár. Az esküvője napján is lefeküdtem vele, miközben ő… ő elutasított lényegében. Nem akartam tetézni az „egy családos tanárra” a dolgot.
– Ez nem helyes… és amúgy is. Nekem ez már eléggé fáj maga nélkül is.

Mit keresek én itt?


LA FAY
2003. július 17.

Smith tényleg tisztában volt azzal, hogy milyen hatást váltott ki a jelenléte Florianból, és ez a tény kifejezetten tetszett neki. Szeretett imponálni annak, aki számára fontos volt, és bár régen ettől még szégyenben maradt, a Floriannal eltöltött közös pillanatok visszahozták az a kis önbizalmát, amit annak idején elvettek tőle. Iagzából még kölön erre az alkalomra egy drága parfümöt is tett magára, ami kifejezetten az ő illata volt. Ő szerette Florian egyszerű kellemes illatát, hogy nem volt benne semmilyen puccos béődség vagy álszentség. Izgalmasnak találta őt a maga egyszerűségével, és talán erre volt szüksége, hogy egy kicsit kiljebb kerüljön a maga komfortzónájából. Egy kicist persze, kívülről még most is szerette azt a MSith professzort mutatni aki mindig is volt.
természetesen nem tetszett neki a viselkedése. Ő válalta a kockázatot, hogy odejön, hogy leleplezi magát a világ elől, hogy egy közrendű, tinivel enyeleg egy szem fa mögött keménykalapban. Ő tényleg mindet kocára tett, a nevét a családját, a házasságát az állását, és ezt pedig ő, Florian Le fay nem volt képes értékelni, ráadásul valami srácait is emlegetett, amitől még féltékeny is lett. Smith professzor aztán nem volt az a könyörgő típus, így határozottan követelte magának a Florianját. Még annak ellenáre is, hogy a házasságával és a feleségével hozakodott elő. Ettől még morcosabbnak érezte mahgát. A feleségáre igazán értelmetlen volt haragudnia, hiszen Aurora is csak az áldozata volt a családok között feszülő ragadós pókhálónak, ami belekényszerítette őket ebbe a lehetetlen helyzetbe. Inkább csak komoran válaszolt, és kifejzette, hogy a házasságuk az első rájuk bízott funckiót betöltötte, majd ezzel a lendölettel a kertbe is hoppanált vele.
– Mi a tököm van… idejön, bejelenti, hogy felcsinálta azt a tyúkat és még hoppanálgat is velem, meg csókolgat?! – SMith erre enyhén sértetten felmorrant, majd csak azért is komoran bólintott.
- Az a tyúk a feleségem, ne szemtelenkedjen nekem itt - közölte olyan professzoros koro hangon. - És igen, jogom van magához, és velem fog fogllakozni, la Fay - tette még hozzá, olyan aranyvérűekhez illő stílusban. Kellett neki Florian és úgy gondolta, hogy csak úgy joga is van hozzá. Ezekkel a nemesekkel csak a baj van, ugyebár.
– A felesége foglalkozzon magával.  Főleg, ha terhes. Nem fogom elvenni a gyerekétől…  - Smith csak sóhajtott és dünnyögött az orra alá valamit, amit még maga se tudott, hogy mi az. Igen a felesége valószínüleg gyermeket vár, de ez őt sem akadályozza meg abban, hogy ne legyen azzal a férfival akivel éppen akart lenni. Smith öreg volt hozzá, Aurora még csak huszonhat éves volt, így jó férjhez illően hagyta, hogy a nő is kiélhesse magát.
- Kétlem, hogy a kettőnk kapcoslata miatt elvenne a még csak alakulófélben lévő gyerekemtől, la fay - dörmögte mély kimért hangján, és végignézett az egyszerű kerten.
– Maga nem engem választott, professzor. Ez nem helyes… és amúgy is. Nekem ez már eléggé fáj maga nélkül is - magyarázta Florian, mire Smith végre felé fordult, az álla alá nyúlt és kissé megemelte hogy a szemébe nézhessen és megcsókolta hosszan és forrón.
- Akkor most segíthetek, hogy ne fájjon. Nekem is fáj. De csak maga enyhítheti ezt.  - mondta az ajkaira súgva és közelebb húzta magához. Meg sem hallotta, hogy kivágódik az ajtó a ker teraszán, és valaki valamit kiabálni kezdett.

maga meg mit keres itt?
▪ 2003. július 17. ▪

Smith prof


summer style

Dühös voltam, utáltam. Látni sem akartam, mert képes volt komolyan idejönni és azt mondani, hogy gyereke lesz, de vele kell foglalkoznom. Egy nőt választott helyettem, méghozzá egy olyan nőt, akihez hasonló én sohasem leszek. Mégis hogyan lehetnék elegáns, jó társasági ember, aranyvérű... nem ilyennek születtem és azon képtelen voltam változtatni, aki voltam. Mert ez voltam én, ez a középszerű, átlagos griffendéles. Nem voltam olyan, mint Flora vagy Dominic, akik többet akartak az élettől. Valójában csak élni akartam, nem előre jutni, nem bizonyítani.
- Kétlem, hogy a kettőnk kapcoslata miatt elvenne a még csak alakulófélben lévő gyerekemtől, la fay - hiába voltunk a gyönyörű barackfák között, amerre már tényleg a falu zöldhatára volt, nem tudtam boldog lenni. Elnéztem ugyan a távolba, ám a szépséges táj látványa helyett csak a fájdalmat éreztem. Gyerek, feleség... hogy keveredtem én ebbe bele? Tényleg nem kellett volna elmennem az esküvőjére, egyszerűen csak hagynom kellett volna, hogy ez az egész tovaszálljon.
- Nem tehetem ezt, professzor... - ráztam meg a fejemet, ahogy felé fordultam a padon és felhúztam a lábaimat. Már a szemeimben ott bújkáltak a könnycseppeket, amiket az esküvőjén is láttatni engedtem. Nem akartam megint sírni, de közel álltam hozzá. Először éreztem, hogy ez nem csak szórakozás, nem csak egy jó buli, mert voltak érzelmeink is. Randiztunk, szerelmet vallott nekem, én is neki... de amikor kértem, hogy engem válasszon, elvette a nőt feleségül.
A csók egyenesen égetett. El akartam húzódni, de a testem, meg a szoros tartás nem engedte. Szinte beleolvadtam a karjaiba.
- Akkor most segíthetek, hogy ne fájjon. Nekem is fáj. De csak maga enyhítheti ezt. - Közölte, az ajkai újra az enyémet érték. A korábbi szavai ott csengtek a fülembe "És igen, jogom van magához, és velem fog fogllakozni, la Fay." Egyszerűen csak Smith az az ember volt, aki elvette, amit akart. Tárgyakat, ételt, italt és embereket... közöttük engem is. Már megkapta azt, amit a családja miatt akart, most a vágyait akarta kielégíteni.
- Florian le Fay! Arról volt szó, hogy elmész a barátaiddal! Mit művelsz már megint azzal a paddal?! Így is televésted mindenféle butasággal! - Hallottam meg távolról anyám korholó hangját. Igen. Megint azt hitte, hogy kertben rendetlenkedek, tönkre téve a szép pázsitot, ahelyett, hogy az erőbe mentem volna. Óvatosan löktem el Smith, majd felpattantam a padról.
- Tűnjön el... ide fog jönni... az anyám... és meglát! Nem lehetek magával. Könyörgöm, menjen el! - kérleltem Smith-t, de tudtam, hogy ő maga engem akar, mert joga van hozzám. Egyenesen a tulajdonának hitt.
Az anyám lépteinek hangja egyre közelebb ért hozzánk. Hallottam, ahogy átsiet a kis kőúton, majd eléri a füves területet. Egy pillanat vagy kettő választott el attól, hogy meglásson a professzorral egyetembe.
- Csináljon valamit!

Mit keresek én itt?


LA FAY
2003. július 17.

Smith nem volt aza férfi, aki szerelemből képes lett volna eltűnni, hogy a vágyainak és a szabadságának éljen. AHhoz ő már túllépett azon a koron, ahol az ember ilyen drasztikusan változni tud. Ő a szabályoknak élt, és egyedül az enyhítetett ezen a görcsös megfelelési kényszerén, hogy Florian mellett egy kicsit mégis szabad lehetett. Ám még ez a szabadság is kötött volt. Tudta, hogy a fiú azt vérta el, hagyja ott az esküvőt és őt válassza. Talán még most is képes lenne azt mondnai neki, hagyja ott a feleségét és a gyerekét. A kamaszok világa makacs, forró tűzzeli teli volt. Smith-nek pedig Florian tüzére volt szüksége. Ám képtelen lett volna a Aurorát és a születendő gyernekét csak úgy hátra hagyni. Kötelessége volt, és a férfi dolga az, hogy ezt a kötelességet beteljesítse. nem hátrálhatott meg. De kötődni akart Florianhoz is, és talán az unikornisok után ez volt Florian felé a legszebb vallomása, hogy felkereste itt, dacolva a veszélyekkel. Nem volt a szavak embere, inkább a tetteké. És most elégedett volt magával. És mérges is, hogy ezt a gáláns cselekedetét nem úgy értékelték, ahogy elvárta volna. Florian még fiatal volt, hogy ezeket a gasztusokat sértettségen túl is értékelje, gonodlta.
A barackfák kellemes árnyékot nyújtottak a meleg elől, és Oliver SMith ábrándos tekintettel bámult el a falu határába. Ott már a vadon burjázott, és SMit elmerengett azon, miféle varázslények lehettek a zöldön túl. Kicsit örült, hogy kiszakadt az otthoni környezetéből, ahol nem kellett a saját szintjének megfelelő társaságokban mozogva. A nyár számára partikkal, összejövetelekkel, kötelezettségekkel és tudásának fejlesztéséből állt. Mérhetetlenül utálta a gondolatot, hogy egyszer elavilt lesz a saját tantárgyához, így követett mindent, ami a bájitalfőzéssel és a gyógynövényekkel kapcsolatos.
- Nem tehetem ezt, professzor... - jelentette ki Florian, visszazökketbe a jelenbe. ÍMéltóságteljes mozdulattal rá nézett. Étette a vívódását, de Smith tólságpsan követelőző volt ebben a tekintetben. Ha ő megengedi neki, hogy megtehesse, igen is megtehetné. Ám most mégsem fortyant fel. Így hát inkább csak megcsókolta, hogy az ajkaik bezséljenek a hangjuk helyett. Nem engedte kiszökni a kezei közzül, szorosan tartotta. Szerette magának tudni amit akart, amit úgy godnolt, hogy megillette. Florian esetében ez a dolog sokkal összetetteb volt és a válaszokat még magában is nehezen lelte. De Florian többet jelentett neki puszta megszerzési trófeánál. Sokkal többet.
- Florian le Fay! Arról volt szó, hogy elmész a barátaiddal! Mit művelsz már megint azzal a paddal?! Így is televésted mindenféle butasággal! - hallatszódott  anői hang, ami Florian anyjához tartozott. SMith nem volt olyan ember akit könnyen pánikba lehetett ejteni, de most őszintén frászt kapott.
- Tűnjön el... ide fog jönni... az anyám... és meglát! Nem lehetek magával. Könyörgöm, menjen el! - magyarázta Florian, de már nem volt idő csak úgy elhoppanálgatni a léptek egyre közelebbről hallatszódtak. - Csináljon valamit! - magyarázta, mire Smith sóhajtott egyet.
- Mégis mit csináljak változtassam át magam is egy rönk paddá? - nézett rá, miközben már nyúlt is  apálcájához, hogy esetleg arrébb hopponáljon mégis csak Floriannal, de ekkor az anyja meglátta őt ahogy a kezét ragadta meg éppen, és felsikkantott.
- Á! Egy pedofil! - magyarázta, mire SMit úgy érezte ennél kínosabban nem is érezhette volna magát. Sóhajtott, vérig volt sértve ő egy úriember, nem holmi pedofil.
- Félre érti a helyzetet asszonoym - kezdte a magyarázkodást, amikor a nő közelebb ért hozzájuk.

maga meg mit keres itt?
▪ 2003. július 17. ▪

Smith prof


summer style

Nem kellett volna hagynom, hogy a csókjai megbénítsanak vagy, hogy rángasson. Talán akkor még időben leráztam volna és az anyám nem ront ránk a kertbe, mert ott voltam a padnál, amit szerinte tönkre tettem. Tenném hozzá, annak köze sem volt a rendbontáshoz, én csak feldíszítettem versidézetekkel, amiket a tőle kapott karácsonyi könyvből másoltam ki. Nem is értettem, miért nem értékeli a művészetemet.
– Mégis mit csináljak változtassam át magam is egy rönk paddá? – kérdezte Smith dühösen, miközben én magam azért könyörögtem, hogy ugyan csináljon már valamit, mielőtt meglátja az anyám a kertben. A kertben, ahol éppen csókolgat meg ölelget, meg fogdos.
Anyám alacsony, kedves alakja kirajzolódott a barackfák törzsei közül, ahogy kicsit lehajtotta a fejét egy ág támadása elől. Így láttam meg Smith-t, aki éppen a kezemet ragadta meg. Remek. Ezt most már tényleg nem tudjuk kimagyarázni, mindenesetre gyorsan elhúztam magam tőle és úgy álltam ott, mint akit rajtakaptak valamin.
– Á! Egy pedofil! – Kapta fel anyám a vizet. Jobb nem is lehetett volna. Elmúltam tizenhét ő meg úgy csinált, mintha még meg tudna rontani bárki is. – Tűnjön el a kertemből! – Magyarázta, még az előtt, hogy egyáltalán bármelyikünk is meg tudott volna szólalni. Tudtam, hogy ki kell találnom valamit, de nem voltam olyan jó színész. Sosem tudtam megjátszani magam rendesen.
– Félre érti a helyzetet asszonoym! – Szólalt meg Smith, mikor anyám már annyira közel lépett, hogy egészen megnézhette magának a helyzetet. Valójában nem voltam benne biztos, hogy látta a kézfogást. Mégis csak rövid látó és éppen a felé hadonászó barackfa elől próbált elbújni.
– Anya, legyél kedvesebb. Ő csak azért jött, hogy… – megköszörültem a torkomat. – Hogy… – Végül legyintettem. – Személyesen értesítsen arról, hogyha nem tanulok rendesen, akkor meg fogok bukni jövőre Bájitaltanból és nem tanulhatok tovább. – Magyaráztam és az anyámra mutattam, olyan udvariasan. Továbbra sem ment a színészkedés, ezért inkább bevallottam ki is áll a kertünkben. – Anya, ő a Bájtialtan tanárunk a Roxfortban, Oliver Smith professzor.
Hát igen. Minden vágyam volt, hogy anyám így ismerje meg a pasimat. „Hello anya, ez itt a professzorom és a házi kedvencének gondol, miközben félpercenként merev a szafaládéja tőlem.” Nyeltem egyet és egy kicsit kipriultam. Anya is hasonlóan reagált, gyorsan lesimította a haját és megigazította a ruháját, úgy nyújtott kezet Smith felé.
– Ó! Egy varázsló! Anna le Fay vagyok, ennek a semmirekellőnek az édesanyja. – Magyarázta és zavartan felém bökött a fejével. – Nem inna egy kávét meg? Egy finom sütit? – Faggatta.
– Nem ér rá. Csak azért jött, hogy elmondja, miből tanuljak a nyáron. Majd kikísérem és… – kezdtem bele nagy nehezen. Anyám persze lelőhetetlen volt, tuti bejött neki Smith és ezért szívesen elcsevegett volna. Apával sem volt semmi baj, de ő nem volt izmos és kisportolt… és… Smith…
– Akkor csak mondja meg, van esélye Floriannak tovább tanulni?  – A kérdés közben egy kézmozdulattal jeleztem, hogy rázza már le az anyámat és csináljunk valamit a kerítésen kívül.

Mit keresek én itt?


LA FAY
2003. július 17.

Smith professzorról mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy pedofil. Ez a megszólítás mélyen merázta a lelkét, és legszívesebben visszavágott volna az asszonynak, aki lassan eléjük ért, de nem tette, hiszen ő egy kiemelkedő és finom lelkű úriember volt, aki mindenek előtt tartotta azt, hogy uralkodjon az indulatain. Természetesen ez alól kellemes kivételt képezett Florian, aki képes volt belőle mindenfélét előhozni - de legfőképpen az állatot -, és ez teljesen új és szokatlan volt számára. Mintha csak mellette egy teljesen új ember lett volna, annak ellenére, hogy még így is rögeszmésen betartotta a saját szabályait. Hogy nem válik el, nem dobja el a kötelességét egy kamaszfiú miatt, és aranyvérűhöz méltó életet fog élni. Smith igazán szerette volna az igényes és nemes férfi benyomását kelteni a nőben, hogy ha megpillantja véletlenül se higgye őt valami ágról szakadt vén perverznek, vagy pedofilnak, ezért kihúzta magát, kidüllesztve izmos, férfias mellkasát és higgadtan válaszolt. Persze Florian sem hagyhatta szó nélkül, talán attól félt, hogy az anyjában hirtelen túltengnek az ösztönök és fejbe vágja a Bájitaltan tanárt egy törölgetőronggyal, vagy ilyesmivel.
– Anya, legyél kedvesebb. Ő csak azért jött, hogy… Hogy…  Személyesen értesítsen arról, hogyha nem tanulok rendesen, akkor meg fogok bukni jövőre Bájitaltanból és nem tanulhatok tovább. Anya, ő a Bájtialtan tanárunk a Roxfortban, Oliver Smith professzor - mutatta be ügyetlenkedve Florian a professzorát, mire Smith inkább nem kezdte el nyiltan kritizálni az ügyetlenkedést, és inkább illedelmesen fejet hajtott a nő előtt, aki zavarban volt, akár csak Florian. Smith professzor így tökéletesen láthatta, hogy Florian örökölt zavarát kinek köszönhette. A nő kezét megfogva olyan lovagiasan és klasszikus úriember módra fogadta el, ami bizonyára még jobban pirulásra késztethette a hölgyet.
– Ó! Egy varázsló! Anna le Fay vagyok, ennek a semmirekellőnek az édesanyja. Nem inna egy kávét meg? Egy finom sütit? - Smith professzor ebben a rájött, hogy ki a mugli a háznál.
- Oliver Wilbur Smith - mutatkozott be hivatalos hangon, és természetesen a teljes nevét használta hozzá, hogy még előkelőbb látszatott keltsen. Persze a további válaszát félbeszakították
– Nem ér rá. Csak azért jött, hogy elmondja, miből tanuljak a nyáron. Majd kikísérem és…- magyarázkodott Florian és az volt a helyzet, hogy SMith professzor se szívesen kávézgatott volna, hiszen most Floriant jött meglátogatni.
– Akkor csak mondja meg, van esélye Floriannak tovább tanulni?  - erősködött az édesanya, és SMith szerencsére vette a lapot Florian bénácska gesztikulálásából. Komor arckifejezést vett magára, hogy a lehető leghitelesebb legyen.
- Nos, hölgyem, őszinte leszek magával. A fia jelenleg menthetetlen, és most is csak az én jóindulatomon múlt, hogy ne bukjon meg. Ám a helyzet talán még menthető. Szívesen tanítanám a nyáron, magánórákat adva neki, hogy felzárkózzon a korosztálya szintjére. - magyarázta és belül roppant büszke volt magára, hogy ezt így ki tudta tervelni. - Heti két óra, ha nem több, egészen az év kezdetéig - tette még hozzá, aztán Florianra nézett majd sietősebbre vette a figurát, mint akinek sok sürgős tennivalója lenne.
- Most nekem sajnos mennem kell, örvendtem a találkozásnak, hölgyem. Mr. le Fay majd kikísér, hogy megvitassam vele a külön tanórák részleteit - magyarázta és meg is indult, hogy Anna végre ne marasztalja. Amikor aztán kiértek a keritésen túlra, karon fogta Floriant és egy kis félre esőbb helyte húzta. Vágyott rá, az illatával akart ma betakarózni.

maga meg mit keres itt?
▪ 2003. július 17. ▪

Smith prof


summer style

Szerencsére Smith együttműködőnek látszott az anyám tekintetében. Nem úgy tűnt, mintha el akarná neki árulni, hogy a NAGYKORÚ fiacskája nem rég az ajkaival kényeztett a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola egyik nem éppen higiénikus mosdójában, ahogyan azt sem, hogy sírva rontott be hozzá az esküvője napján, hogy ne vegyen el egy olyan nőt, aki nyilván jóval befolyásosabb nála.
– Nos, hölgyem, őszinte leszek magával. A fia jelenleg menthetetlen, és most is csak az én jóindulatomon múlt, hogy ne bukjon meg. Ám a helyzet talán még menthető. Szívesen tanítanám a nyáron, magánórákat adva neki, hogy felzárkózzon a korosztálya szintjére. – Magyarázta olyan roppant büszkeséggel, mintha élvezné, hogy azt mondhassa, sík hülye vagyok. A tulajdona voltam, nem a társa és ennek még ilyen formában is képes volt hangot adni. – Heti két óra, ha nem több, egészen az év kezdetéig– Tette hozzá, lényegében anyámtól kérve az engedélyt, hogy az ágyába rángathasson.
– Természetesen, ennyi a minimum, igaz Florian? – Pillantott rám, én meg csak megforgattam a szemeimet. Nem hittem el, hogy anyám ennyire nem érezte a gondot ezzel az egész helyzettel. – És akkor olyan kandallósan kéne magához mennie? – Érdeklődött tovább. Persze azért volt ilyen lelkes, mert apánk végre elintézte, hogy a hopp-hálózatra legyen kötve a kandalló, így pedig az utazás lényegesen lerövidült.
– Most nekem sajnos mennem kell, örvendtem a találkozásnak, hölgyem. Mr. le Fay majd kikísér, hogy megvitassam vele a külön tanórák részleteit – terelte aztán a szót tovább Smith, ahogy megbeszélték, milyen sík hülye gyereke van a le Fay házaspárnak és szó szerint elkezdett kifelé húzni. Hát hagytam magam, mert anyám előtt mégsem kezdhettem el a professzoromat csapkodni, hogy gusztustalan féreg.
– Udvariasan, Florian drágám! – Mondta anyám még a távolból, majd ahogy megindultunk, ő maga is bement a házba. Hallottam, ahogy csapódott utána az ajtó, de őt ismerve még hosszú percekig figyelt, hogy elég rendes vagyok-e a professzorral… mert bejött neki… bejött neki a pasi, akinek a szeretője vagyok. Láttam az arcán és ettől még szánalmasabbnak tűnt a helyzet.
A kertkapun kívül az erdő széléhez tudott húzni, ahol a törzsek némiképp kitakartak minket a házból bámészkodó szeme elől. A fák sűrűn álltak, a lombkoronának köszönhetően pedig a lemenő nap fényében szinte alig látszottunk.
– Élvezte a kis színjátékot…? Perverz. – Morogtam és lesütöttem a szememet, mert tudtam, hogyha az ő kékjeibe pillantok, menten elolvadok. Nem volt szabad hagynom neki, hogy nyerjen, de tudtam, mit akar… nem azért jött ide, hogy anyámmal csevegjen a gyümölcsösbe, hanem hogy a szafaládéját kényeztesse el végre valaki… lényegében én. A felesége nem tudta kielégíteni.
– Professzor… – nyeltem egyet végül és mégis csak ránéztem. – Most elintézte, hogy heti kétszer megkaphasson. – Tettem hozzá az egyszerű tényeket, de ez inkább szemrehányás volt. Mégis közelebb léptem, átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Nem kellett volna… a barátaimmal kellett volna lennem az erdőben, mint egy normális kamasznak, én mégis a nyelvemet dugtam a professzorom finom, borostával kerített ajkai közé.
– Ahh… miért teszi ezt velem… – dünnyögtem maguk közé.

Mit keresek én itt?


LA FAY
2003. július 17.

18+

Az ajánlatát meglehetősen komolyan gonodlta, amikor korrepetálásról volt szó. Semmi kedve nem volt végignézni azt, ahogy Mr le Fay lefelé bukdácsol tehetetlenül a leejtőn, miközben Ő,  Oliver Smith aztán nem bámulja ölbe tett kézzel. Elkötelezettnek érezte magát a helyzettel kapcsolatban, és amúgy sem akarta, hogy ez a kellemes mugli asszony megtudja, milyen semmirekellő és haszontalan volt a fia. Ha ki kellett kupálnia belőle egy minimális eredményt, akkor hát ki is fogja kupálni belőle. Természetesen Mr. Smith nagyon elkötelezett tudott lenni a céljai iránt, így Florian még csak nem is sejtette, hogy ezzel a kijelentésével a férfi nem csupán alkalmi légyottokra invitálja őt. Ezen terv kifundálása után Mr. Smith nagyon is elégedett lett saját magával. Mondhatni dagadt a feszes, izmos mellkasa az inge alatt a büszkeségtől.
– És akkor olyan kandallósan kéne magához mennie? - kérdezte közben az asszony, mire Smith megállta udvariasan, hogy kiröhögje a lelkesedést. Nem mintha olyan kiröhögős fajta lett volna, de az ajka majdhogynem megrándult egy olyan jámbor mosolyra. Finoman bólintott válaszul.
- Természetesen. Tudni fogja, hogy hova kell érkeznie. Van egy privát kis téli szállásom, ahol a fia zavartalanul folytathatja a tanulmányait a felügyeletem alatt - válaszolta kimérten és kötelességtudóan, hogy aztán végre angolosan a távozás színére léphessen, természetesen Floriannal együtt.
- Udvariasan, Florian drágám! - kiabált utánuk az anyja Floriannak, Smith pedig elnyomott egy sóhajt. Tudta, hogy lenyűgözően vonzó, és csodálatos külsővel - meg persze kisugárzással volt megáldva.
- Milyen bájos az édesanyja, la Fay, egyenesen rajong értem, de ez akkor biztos családi vonás - mondta, hogy kicsit piszkálja Floriant, aki közben sikeresen elvonta őt a közeli erdők közzé, a fák és a kerítés takarásába, hogy minden avatatlan szem előtt el legyenek rejtve. Smith-nek tetszett ez a kis erdei környezet, felidézte benne azt a napot, amikor elvitte Floriant unikornist nézi. Az az emlék számára is kedves volt, talán akkor érezte azt tisztán és érthetően, hogy ez a kapcoslat több volt néhány sima légyottnál. Annak ellenére is, hogy a sorsa meg volt pecsételve a jegyessége által, Florian tényleg fontos volt a számára. Az erdő barátságos zajai igazán romantikus hangulatot festettek köréjük, csiripeltek a madarak, és kellemesen zizegtek néha-néha a fák levelei a feltámadó széltől. A nap lemenőben volt, csodálatos színekkel festette be az égboltot, és túlvilági fényeivel tört utat magának a felhőkből.  Smithből éppen hogy ki készült szökni egy ábrándos sóhaj is, amikor Florian megszólalt.
- Élvezte a kis színjátékot…? Perverz - dünnyögte és a cipőjét meg az avaros földet kezdte el bámulni. Smith nem szerette, ha nem néztek a szemébe és a motyogást is illetlenségnek tartotta, de egyelőre csak kivárta, hogy a fiú a szemébe nézzen. Tudta, hogy előbb utóbb meg fogja tenni mert igazán szép tekintete volt.
- Talán előadónak kellett volna mennem - mondta drámaian Oliver Smith, miközben végre ránézett Florian is és a szíve hevesebben kezdett el dobogni. Már amúgy is nagyon-nagyon kívánta őt, testestül szafaládéstól.
– Professzor…  Most elintézte, hogy heti kétszer megkaphasson - magyarázta szemrehányóan, miközben átkarolta a nyakát és Smith meglehetősen boldogan viszonozta a csókot. Szerette ahogy összeért a testük, hogy a kettejük forrósága eggyé olvadt. Ezek mind-mind boldogságot okoztak neki, és még csak lekiismeret furdalása sem volt azért, mert nem Aurora okozta neki ezeket a boldog pillanatokat.
- Csak néhány zavaró tényezőt tettem ezzel semmissé, la Fay - momrogra a csókba kissé szenvedélyesen keresve Florian nyelvét. - A körülményeskedés nem tartozik a kedvenceim közzé - magyarázta még brummogva, kissé halknak is a kellemesen puha ajkaknak.
– Ahh… miért teszi ezt velem… – dünnyögte Florian, de Smith már erre nem is válaszolt szavakkal, csak tettekkel. A kezével Florian nadrágja alá nyúlt, hogy kiszabadítsa őt onnan és továbbra sem hagyta abba a csókolgatást, hiszen nagyon vágyott a fiú illatára, az érintésére, a bőrének forróságára. heves szenvedéllyel ölelte egyre szorosabban megához, miközben egyre jobban úgy érezte, hogy a nadrágja egyre szűkebb és szűkebb.
A következő pillanatban Floriant az egyik fának dönti, hogy kiszabadulván a nadrágból, heves forrósággal összeolvadjon a testük.
- Mert akarom magát - mormogta Fllorian ajkaira.

maga meg mit keres itt?
▪ 2003. július 17. ▪

Smith prof


summer style

18+
nagyon 18+

Vajon mi történt volna, ha őszinte vagyok anyámmal és azt mondom, lefeküdtem ezzel a professzorral? Neki esett volna... esetleg ráhívja a rendőröket, akik aztán azt sem értenék, mi az a Roxfort. Anyám szemében még nem voltam nagykorú, mert a muglik világában az még évekre volt innen. A varázsvilág valósága más volt. Tizenhét évesen az emberről lekerült a nyomjel és úgymond bekerült a felnőtt világba... de én nem éreztem magam érettnek és Smith mellett csak még inkább kisfiú voltam, akit irányítani lehet.
- Talán előadónak kellett volna mennem - jegyezte meg, ahogy a fák oltalmában a szemembe nézett. Jól szórakozott rajtam. Pontosan tudta, azt tehet velem, amit csak szeretne. Tényleg a kiskutyája voltam, semmi egyéb. Még csak arra sem méltatott, hogy komolyan vegyen.
- Smith professzor... - sóhajtottam fel. - Nem áll jól a humor magának... - dünnyögtem aztán még hozzá. Talán nem is hallotta és nem is számított. A tekintetéből tudtam, hogy mit akar és nem tudtam neki ellenállni. Átkaroltam a nyakát, kicsit megsimítva a vállát és a tarkóját is elérték az ujjaim. Így vontam közelebb magamhoz egy hosszú csókra. Éreztem, ahogy közelebb simul és viszonozza, a szívem pedig elképesztően nagyokat dobbant válaszul. Miért kellett éppen ebbe a fickóba beleszeretnem?
- Csak néhány zavaró tényezőt tettem ezzel semmissé, la Fay - újabb csókkal fogta be a számat a mondandója végén. Mélyen, szenvedélyesen és hosszan csókolt. A hátam kissé egy fatörzséhez ért. Tudtam, hogy nem lesz más választásom, mint engedni neki, mert az én testem is őt akarta.
- A körülményeskedés nem tartozik a kedvenceim közzé - lehelte az ajkaimra. Az ujjai a nadrágom alá fúrt, a gomb és a cipzár engedékenyen megadta magát. A csókok sem szűntek. Újra és újra ostromolták az ajkaimat, szinte vágyva arra, hogy máris a magáévá tegyen. Erőteljesebben nyomott a fához, mintha a vágyai ebben a mozdulatban öltenének testet.
- Mert akarom magát - lehete az ajkaimra, miközben mindkettőnket kényeztette. Én pedig azonnal engedelmeskedni akartam neki.
Ahogy lecsúszott rólam a nadrág, megfordultam. A mellkasommal támaszkodtam a kérges felületnek. Az ajkaimból lágy sóhaj szakadt fel, pedig még nem is voltam egészen az övé. A testem ösztönösen olvadt rá az övére, remegősen, kissé fájdalmasan. Aztán jött az a természetes vágyódás, ami őrülten hajtott minket egymás felé. Reszkettem, remegtem vele együtt. Sőt, felé mozdultam, hogy mélyebben érezzem a testemben... csak akkor fogtam fel, mennyire őrülten hiányzott az elmúlt hetekben. Hiába akartam eltűnni a szemem elől, őt szerettem, rá vágytam. Képtelen voltam nemet mondani neki.
- Ah... - nyögtem a fának, de valójában Smith-nek szólt. Az ujjbegyeim szinte kifehéredtek, ahogy erősen kapaszkodtam a fába, csípőből pedig felé mozdultam. Még jobban akartam érezni őt. - Professzor... - Fogtam meg a kezét, előre húztam, s a hasamra fektettem a tenyerét, hogy aztán úgy simítsam lejjebb magamon.

Mit keresek én itt?


LA FAY
2003. július 17.

18+

- Smith professzor...  Nem áll jól a humor magának... - dünnyögte aliog hallhatóan Florian, de természetesen Smith professzor nagyon is jól hallotta, hogy mit mormolt maga elé a csendben. Elvégre tanárból volt ő is, és tanárok méltán híresek a kifinomult hallásukról. Még akkor is, hogy ha ezt nem is igazán hangoztatják. Smith professzor pedig igen csak ki tudta fülelni a leghátsó sorban susmorgó diákok szavait a rotyogó - vagy éppen robbanni készülő - üstök hangja ellenére is. Így hát Florian nem úszta meg, egy mogorva szemöldökráncolást kapott válaszul a kritikájára.
Természetesen több lesújtó pillantást is kapott volna a diákja, hogy ha Smith professzor figyelmét nem köti le a fiú igéző szempárja, az illata és az ajkainak dús körvonala, amit igen csak éhesen végül meg is csókolt. Egyre szorosabban és szorosabban fonta maga köré a fiút, hogy minden egyes porcikáját érezni tudja.
Régen nem találkoztak, és ennek értelmében nagyon is éhesen passzírozta oda magukat egy szendén ácsorgó fa törzséhez. Hevesen szedte le Florianról a ruhát, és csókolgatta végig, ahol csak érte, még a fa levelei is belepirultak a jelenetbe, hát még a közelben csatangoló őzek!
Smith úgy simult Floian felé mozduló testéhez, mintha egy év is eltelt volna. Senki iránt nem érzett ilyen heves, szenvedélyesen forró vágyat. A feleségével kölcsönösen nem volt jó a kémiájuk, így nem is csoda, hogy más ölelésében kerestek mind a ketten vígaszt. Igazából a professzor nem is gondoltam volna álmaiban sem, hogy bárkihez is képes lett volna vonzódni, és mégis... Most egy nála jóval fiatalabb fiú érintéseitől reszketett, és remegett. Imádta a sóhajait, a testének forró tapintását és az illatát, miközben egyre nagyobb szikrák közepette olvadtak össze az erdő természetes ölelő lombjai között. A vágyait még jobban fokozta a fiú kellemes hangú sóhaja, majd Florian a keze után ynyúlva előre húzta a SMith professzor jobb kezét, amelyen nem virított ott a gyűrű, és ami könnyed mozdulattal siklott Florian finom tapintású bőrén egyre lejjebb és lejjebb.
Ujjai finoman fogtak odalent rá Florianra, miközben a csípője egyre hevesebben mozgott, és Smith is néha-néha egészen halkan és férfiasan felsóhajtott, vagy éppen le Fay nevét suttogta. Egészen nehezen bírt magával a végére, pedig igyekezett ezt a gyönyörűen forró, tüzes táncot hosszúra nyújtani, hogy ne legyen hamar vége, de túlságosan is behálózta valami földöntúli érzés, ami már a Prefektus fürdőben is hatalma alá kerítette. Teljesen megadta magűt Floriannak, és reszketve dőlt a hátára, miközben megcsókolt a fiú nyakát. Egy ideig még úgy maradt, aztán óvatosan ellépett tőle, hogy lehetőségük legyen összeszedni magukat.
Oliver Smith mindig is törekedett arra, hogy a külseje a legvadabb időjárási viszonyok között is tökéletesen tartson, így most is mindent a lehető legpedánsabban elsimított magát, még a haját is megigazgatta. Majdnem úgy nézett ki, mintha csak most lépett volna elő a gardróbból. Egyedül a pillanat heve ült ki még bájosan kipirult arcán.
- Khm. Nos, nagyon örvendtem a kis találkozásunknak - kezdte el vontatottan a mondandóját. - Most mennem kell, mert hivatalos vacsoréra várnak - magyarázta, és a helyzet kísértetiesen kezdett úgy tűnni, mintha csak egy összevissza menet után kezd szabadkozni meg sietni az ember. Az igazat megvallva Smith professzor csak zavarban volt az iméni jelenet és a saját viselkedése miatt.
- Én... khm... nos... - hümmögött, és igyekezett mereven Florian homlokára nézni, hogyha szembefordult vele. Smith professzir igen csak küzdött a szavakkal, mert mégsem tudta azt kimondani amit szeretett volna. Mondjuk, hogy az egész estét vele töltené. Áh, nem érzelmek tekintetében a professzor cseppet sem volt tökéletes.
- Várom jövő hét kedden, a Malham Tarn melletti Szellős Házban. Jöhet kandallóval is - magyarázta, aztán hogy még hivatalosabb legyen ki is húzta magát tanárosan. Végül lassan rákészült arra, hogy hoppanáljon, de ebben a pillanatban még odahajolt Florianhoz és megcsókolta. Ha már nem volt a szavak embere, talán a tetteké az.

maga meg mit keres itt?
▪ 2003. július 17. ▪

Smith prof


summer style

18+
nagyon 18+

A testem vadul remegni kezdett, ahogy a keze ott érintett, ahol szerettem volna. Hangosan sóhajtottam és nyögtem, főleg, amikor Smith ajkai a fülemet érintve súgták "la Fay." Kitöltött, én pedig remegve adtam meg neki magam, ahogyan az apró csókok a nyakamat érték. Nem akartam, hogy ez a pillanat elmúljon. Érezni szerettem volna még egy kicsi a leheletét a fülemen, ehelyett viszont nem maradt más, csak a remegős élvezet emléke, Smith ugyanis hátrébb lépett.
- Khm. Nos, nagyon örvendtem a kis találkozásunknak - kezdte és ahogy hátranéztem, láttam, hogy máris öltözködik, mint valami szende szűz. Ettől pedig zavarban éreztem magamat. Remegő térdekkel hajoltam le a nadrágom és az alsógatyám kettőséért, hogy gyorsan visszaigazítsam magamra, mintha bűn lenne előtte meztelennek lenni. Gyakorlatilag annak is éreztem. - Most mennem kell, mert hivatalos vacsoréra várnak.
Zavartan simogattam a ruhámat. Valamit elronthattam, mert egészen megváltozott az eddig követelőzéshez képest a hangulat. Tudtam, hogy csak erre kellek neki, de akkor is... rosszul esett.
- Ő... értem... - dünnyögtem kicsit zavartan és csak nyeltem egyet.
- Én... khm... nos...- olyan volt, mintha elnézne felettem. Ezek szerint tényleg elkövettem ellene valamit. - Várom jövő hét kedden, a Malham Tarn melletti Szellős Házban. Jöhet kandallóval is - tette hozzá. Tudtam, hogy ez a búcsú és azt hittem csak úgy elhoppanál, de akkor hirtelen, közelebb hajolt és az ajkai az enyémekre simultak. Belesimítottam a hajába, majd az ajkai közé sóhajtottam. Nem akartam, hogy elmenjen, ezért még egy kicsit visszahúztam, a nyelvem az ajkai közé fúrtam.
Hiába akartam emlékezetes lenni, tudtam, hogy ez csak átmeneti dolog neki. A felesége gyereket vár és ha ő megszületik, már tényleg családos ember lesz. Nem értette ugyan az érveimet, de ki vagyok én, hogy családokat válasszak szét? Csak tizenhét vagyok.
- Akkor... kedden... - bólintottam és még ott álltam hosszú ideig, hiába hoppanált el. Fájt a szívem, fájt az egész testem, mert vele akartam lenni, de ő képtelen volt szeretni.
Már nem is akartam az erdőbe menni a többi fiúval. Csak el akartam bújni a takaróm alá egésznapra. Undorodtam magamtól, amiért beleszerettem valakibe, aki egy tanár, fontos ember, híres kutató, házas... egyszóval minden, ami én sosem lehetettem. Eltervezhettem, hogy jól tanulok, elmegyek medimágusnak, hogy felfigyeljen rám, de nem voltak meg a képességeim hozzá. Vajon Jay korrepetálna? Vajon lenne értelme? Ezekkel a gondolatokkal dőltem be az ágyamba, végig bőgni az éjszakát.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.