Flora és Henriette szobája

A lányok szobája mindig tiszta és jóillatú, egy igazi lakosztály. Bár Flora már nagyon tervezi az elköltözést, egyelőre otthon él és igyekszik a Roxfortba járó húga számára is rendben tartani a pasztell színű szobát. Három fivérük ide nem léphet be, hiszen félnek, hogy koszt és rendetlenséget csinálnak. Persze Henriette időnként átrángatja ide Floriant, hogy fodrászost játszanak.

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

Két napja, ha hazaértünk a Roxfortból… de Henrynek már el kellett mennie valami csillagvizsgálóba, ahová végül Dominic és apa is vele ment, mert „ezt muszáj látniuk”… vagy valami ilyesmit kiabált lelkesen, mikor mesélte nekik a tervét. Megértettem. Mindenki vágyott valamire, én speciel a kis fecniket olvasgattam, amiket Smith professzor csúsztatott a tenyerem alá a Roxfortban. Én rá vágytam, de ezt nem volt szabad itthon megtudnia senkinek. Ezért a leveleket a párnám alatt rejtegettem, ahova kéthetente egyszer nyúlt be anya, de addig át tettem őket a farzsebembe.
Most viszont, teljesen egyedül voltam a szobámban, volt alkalmam kicsit elidőzni rajtuk… egészen addig, míg meg nem hallottam Henriette hangját a másik szobából. Csak olyankor mehettem be a lányszobába, amikor Flora nem volt itthon. Ő ugyanis utálta, ha meglátom véletlenül a melltartóját vagy ilyesmi. Nem, mintha érdekelne. Engem nem pörgetnek be a csajok fehérneműi. Igazából a csajok sem. Ez megint csak egy olyan dolog volt, amiről itthon nem volt szabad beszélni. Egész egyszerűen nem akartam, hogy a családom megtudja, miket művelek én a Roxfortban. Anyám az első körben kivenne onnan, Smith-t feljelentené, aztán mindenkivel üvöltene. Alapvetően csendes nő volt, de én már láttam belőle előtörni az anyatigrist.
– Ugye ma nem akarsz kisminkelni Flora cuccaival? – kérdeztem vigyorogva, ahogy átértem a nyitott ajtóhoz. Aztán átléptem rajta, remélve, hogy behordom az ágyam melletti szöszös szőnyeg darabkáit a zoknimon. Közben persze észbe kaptam, hogy a professzor levelei a kezemben maradtak, így azokat gyorsan beletuszkoltam a zsebembe. Reméltem, hogy nem szúrta ki a kis mozdulatot.
– Mert, ha ez a célod, akkor inkább kérd meg anyát, hogy hagyja abba az ebédfőzést és jöjjön veled játszani. – Dünnyögtem, majd végig hevertem az ágyán lustán.
Az ablakon kopogott a szakadó eső hangja. Igen, az öcsénk pont egy ilyen borzalmas, hűvös, viharos nyári napon óhajtott apámékkal felmászni a csillagvizsgálóhoz. Nekem bezzeg sosem engedték volna, hogy ilyenkor odakint kviddicsezzek. Egy éve nem játszottam lassan, kezdett hiányozni a sport, de már lemondtam róla. Pont elég kellemetlen lett volna annak a tanárnak bejárni az óráira. Így akármennyire is szerettem volna kviddicsjátékos lenni, elfogadtam, hogy másfajta jövő áll előttem. Bár ezt itthon még nem jelentettem be, de a bátyám és Flora tanulmányai mellett úgysem izgatott volna fel senkit… a középsőgyerek-lét áldása volt mindez.
– A te ágyad, hogy a fenébe ennyire kényelmes? – kérdeztem és ide-oda hempergőztem rajta, összegyűrve a szépen igazított, illatos ágytakarót. Itt nem volt olyan koszos zokni szag, mint nálunk. Szegény Henry persze próbált szellőztetni, de hiába. Biztos voltam benne, hogy egy szendvicsből kiesett sajtdarab aszalódott valahol.

[⌘ Florian ⌘]

⌘ Florian ⌘

☾ 2003. június. 24. ☽

Mióta haza értünk a roxfortból Henry nem vett rólam tudomást sem nagyon, mert megint valami csillagdába megy. Apa meg Dominic is vele megy, szakadó esőbe ezek nem normálisak. Flora nincs sokat itthon így anya, Florian és én vagyunk itthon csak. Én a szombámban üldögélek, és egy könyvet olvasok, bár nem a könyv jár az eszemben hanem hogy át kéne hívni floriant hogy kicsit játszunk. Ma reggel még gyorsan elpakoltam az újság cikkeket amiket szerkesztettem így év végén. A nemrég előkerült titkos órai beszélgetéseinket is megtaláltam, nagy bajba lennék ha ezeket valaki megtalálná, hány fiut beszéltünk ígyki és vagy kétszer annyi tanárt. Ezen a gondolaton kicsit hangosabban felnevetek. Ekkor belépett az emlegetett szamár bátyám Florian
-Csak ha negyon szeretnéd, tetszett a múltkori alkotásom?-közben szemet szúrt hogy valamit nagyon hirtelen tett el. Vajon mi lehet az tudja hogy kivácsi vagy, ez felelőtlen volt tőle. Jajj a beszélgetések, jó mondjuk ő a bátyám aki rosszabb mint egy ovis tuti megérti. Kint hallottam ahogy szakad az eső. Vajon Henry hogy érezheti magát? Igen azóta is hiányolom ami kissé meglátszik a kedvemen meg a dolgokhoz való hozzá állásomon is
-Anya úgysem hagyná abba főzést, és te se járnál jól, mivel nem tudnál enni. Másrészt meg megérdemelnék annyit ha már kitursz a saját ágyamból-nevetve ülök odébb hogy elférj. Azt viszont sose tudtam meg hogy miért hagyta abba a kviddicset, pedig olyan jó volt benne, mint hallottam. Ahogy elnyújtózott az ágyon megcsapott az illata vagy inkább szaga.?
-Úgy kérlek szépen hogy én nem verekszem a tesómmal-nevettem tovább. Megkéne kérdezni hogy miért hagyta abba... valamiért támadt egy ilyen érzésem
-uhm hé lenne egy személyesebb kérdésem, bár szerintem te ezt már megszoktad. Szóval te miért hagytad abba a kviddicset?- Remélem nem kérdeztem rosszat, majd feldobom valamivel a kedvét legfeljebb. Még mindig ne tudom mi az amit eltett és, hogy minjárt lelök az ágyról. Hmm ha rossz kedve lesz lehet megkéne csikizni, régen sokszor viditottuk fel egymást így.

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

Nem bírtam ki, hogy ne vigyorodjak el, amint megpillantottam a kishúgomat. Henriette volt mindig is a legaranyosabb itthon, szerettem vele lenni. Felvidított még akkor is, mikor úgy éreztem, megöl az unalom és punnyadtan vergődtem a szobámba, vagy ha éppen fájt egy kicsit a szívem.
- Csak ha negyon szeretnéd, tetszett a múltkori alkotásom? - kérdezte, miközben eldugtam a leveleket a farzsebemben. Reméltem, hogy nem szúrta ki, különösen az utolsót, amit Smith csupa édes, nyálas szöveggel írt tele... teljesen szokatlanul önmagától. Nem. Nem csak azt nem akartam, hogy a szüleim ne tudják meg miket művelek az iskolában, a húgom orrára sem akartam kötni, hogy a túlzottan is szigorú és veszélyes bájitaltan professzorral  érzem magam a legjobban mostanában.
- Azt hiszem a csillámpor nem az én stílusom. - feleltem nevetve. aztán levetettem magam a kényelmes, kislányos ágyíára, megillatoztam a virágos-púderes illatát az ágyneműnek. Ezerszer laktam volna inkább itt, vagy Dominic szobájában, mint Henryvel összezárva. Az a hely már kezdett szűkösnek tűnni.
- Anya úgysem hagyná abba főzést, és te se járnál jól, mivel nem tudnál enni. Másrészt meg megérdemelnék annyit ha már kitursz a saját ágyamból.
-  Jó... jó... meggyőztél. Te kikensz, én meg fekszem. - fordultam a hátamra, így még inkább elrejtettem előle a leveleket, amiket a farzsebembe dugtam. Lehetetlen volt, hogy ilyen mennyei legyen az ágy... ennyire kényelmes.
- Úgy kérlek szépen hogy én nem verekszem a tesómmal - felelte, én pedig felnevettem. Henryvel évek óta nem verekedtünk, de valószínűleg az a néhány eset elég mély nyomokat hagyott benne.
- uhm hé lenne egy személyesebb kérdésem, bár szerintem te ezt már megszoktad. Szóval te miért hagytad abba a kviddicset?
Remek. Pont az a téma került elő, amiről sosem akartam igazán csevegni idehaza. Nem játszom és kész. Elment a kedvem, szar vagyok benne. Nem lephette meg őket annyira, miután az itthoni seprűmre sem ültem fel hónapok óta... sőt egy éve.
- Nem kedvel Welch professzor. - Vontam meg a vállamat, de az arcom kicsit kipirult. Régi dolog volt. Rég nem volt közöm hozzá, de igen, talán nem kéne azzal büszkélkednem, hogy tizenöt évesen hagytam magam a Repüléstan profnak. - Az óráján is béna voltam, meg a meccseken is. - Tettem hozzá, majd felültem az ágyon. Így kicsit kevésbé volt kellemetlen, mint fekve erről beszélni.
- Miért érdekel ez téged... na jó! Tudod mit? Készen állok egy sminkelésre. - Váltottam témát és beletúrtam a hajamba, hogy ne lógjon annyira a képembe.

[⌘ Florian ⌘]

⌘ Florian ⌘

☾ 2003. Június. 24. ☽

Vicces volt ahogy beadta a derekát, hogy ki sminkeljem,még nem tudja de most nem ezt akartam elérni. Hiszen még mindig érdekelt aza a dolog amit eltett a zsebébe, meg persze a kviddicses válasza az nem volt túl kielégítő.
- uhm hé lenne egy személyesebb kérdésem, bár szerintem te ezt már megszoktad. Szóval te miért hagytad abba a kviddicset? -Tettem fel neki a kérdést. Rá néztem, majd láttam, hogy a kérdés hallatán kicsit rosszabodott a kedve. El nem tudom képzelni hány gondolat beli választ adhatott ami miatt ennyit gondolkodott.
- Nem kedvel Welch professzor.-Adta rá a választ. Amit persze nehezen hittem el mert egy éve még áradozott róla hogy milyen jól tanítja, és ahogy nézem az óráit, tényleg nem lehet annyira rossz. Mikor lenéztem a fekvő Bátyámra láttam, hogy elpirult, Floria le Fay elpirult el sem hiszem, ettől a pillanattól kezdve nem hittem el amit mond. De még mindig furja az oldalam az hogy mi lehet a farzsebébe. - Az óráján is béna voltam, meg a meccseken is. - Mondja tovább, de hisz itthon ügyes volt. Vagy csak akkor tűnt annak mert még kissebb voltam, nem tudom de valamiért ez így nem áll össze nekem. Felült az ágyamon én egyenesen a szemébe néztem, láttam, hogy kicsit zavarba van mint aki nem tudja eldönteni, hogy pontosan mit is szeretne. És a következő mondatával be is bizonyította.
- Miért érdekel ez téged... na jó! Tudod mit? Készen állok egy sminkelésre. - Terelte el a témát, gyorsan és ügyes is lett volna ha, a mondat elejére nem mondja, hogy miért érdekel. Mint jó hugica persze kaptam az alkalmon és bele kérdezzek egy olyan témába ami egy kicsit bizalmasabb. Felálltam majd elő vettem Flora sminkjeit, persze azokat amiket már nem használ, mert nekem sincs kedvem balhézni vele mert még a végén póruljárnék. Oda vittem az ágyhoz, szokás szerint felsorakoztattam őket.
- Akkor ma milyen sminket szeretnél? - kérdeztem bátyámat. Akkor használjuk ki ha már beleegyezett, Majd elkezdtem letakarítani az arcát, és ekkor tértem vissza a lényegre, mert innentől már nem tud szabadulni tőlem.
- Igazából azért érdekel mert egyszer Welch professzor leszólított, gondolhatod milyen volt. Azt hittem valami rosszat csináltam de szerencsére mint hamar kiderült csak az érdekelte, hogy te nem gondoltad-e meg magad, azzal kapcsolatban, hogy vissza mennél kviddicsezni - dobtam szegényt a mély vízbe. Vajon jó ötlet volt hogy ennyire hirtelen és hamar a lényegre törtem? De hát kíváncsi vagyok nem tudok vele mit kezdeni.
- Én a professzornak csak annyit mondam, hogy nem szoktunk erről beszélgetni. Ha meg annyira szeretné tudni akkor az udvaron megtalálhat téged. Mivel ugye, pont tőled jöttem és tudtam hol vagy - folytattam a monológom, amit egy kicsit elhadartam de remélem hogy megérti.

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

Nem esett jól a kviddics témát feszegetni. Valahogy mostanra odáig jutottam, hogy egy seprű puszta látványa is arra sarkallt, hogy Welch-re gondoljak. Az egész más volt, mint ami Smith-szel volt, épp ezért legfeljebb a hidegrázott ki tőle. Örültem, hogy magam mögött hagytam, még ha a jövőképembe is került az egész. Majd lesz valami...
- Akkor ma milyen sminket szeretnél? - Henriette szerencsére felvette a témaváltás fonalát. Hát igen, szánalmas. Inkább kenettem ki magam a kishúgommal, minthogy a kviddicsről vagy Welch professzorról beszélnénk.
- Hát, ebben te vagy a profi... - vontam vállat és még el is vigyorodtam, mert az a kendő, amivel az arcomat törölgette egészen csikizni kezdett. Szerettem, amikor így voltunk kettesben, még ha utána napokig is mosogattam le magamról a rózsaszín-lila festékeket. A húgom volt, vele bármit és bárhogyan képes voltam egész egyszerűen csak imádni.
- Igazából azért érdekel mert egyszer Welch professzor leszólított, gondolhatod milyen volt. Azt hittem valami rosszat csináltam de szerencsére mint hamar kiderült csak az érdekelte, hogy te nem gondoltad-e meg magad, azzal kapcsolatban, hogy vissza mennél kviddicsezni. 
Henriette szavaira megköszörültem a torkom és kicsit lesütöttem a szememet. Nem azért pirultam el kivételesen, mert zavarba jöttem Welch nevétől is, hanem mert gyűlöltem, hogy a testvéreimet zaklatja miattam. Az a kapcsolat végetért és nem is volt több egy-két ennél-annál. Arról persze idehaza tényleg senkinek sem kellett tudnia, ahogyan Smith-nek sem.
-  Én a professzornak csak annyit mondam, hogy nem szoktunk erről beszélgetni. Ha meg annyira szeretné tudni akkor az udvaron megtalálhat téged. Mivel ugye, pont tőled jöttem és tudtam hol vagy - folytatta aztán.
- Engem nem keresett meg... - válaszoltam nagy sóhajtással, majd Henriette szemébe néztem. Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy kerülje el a professzort, de ezt nem tehettem. Magamat buktattam volna le... Miront, meg Smith-t kirúgnák... meg engem is mert végig mentem a tanári kar negyedén. Én nem így terveztem. Azt sem értettem, hogyan keveredtem ilyen helyzetbe.
- Miért érdekel téged ez ennyire? - kérdeztem végül meg, amit korábban akartam. Mármint biztos menő volt, hogy a bátyja kviddicsjátékos, de na. Nem szoktunk ennyire feszegetni itthon dolgokat, főleg nem aközben, hogy transzvesztitára sminkel. Annyira fészkelődtem közben, hogy tuti összekent mindennel... de ez kényes téma volt.
- Most már más tárgyakat szeretek... Bájitaltan... meg ilyenek... - Nem, mintha Smith kivételezett volna velem.

[⌘ Florian ⌘]

⌘ Florian ⌘

☾ 2003. Június. 24. ☽

- Akkor ma milyen sminket szeretnél? - Adtam a látszat téma váltást de hát tudtam, hogy ez részemről nem marad így sokáig.
- Hát, ebben te vagy a profi... - vont vállat. Szeretek a bátyámmal lenni, ahoz képest hogy kicsit több mint három év van köztünk szerintem nagyon jól kijövünk egymással. Ő mindig felvidít engem, és talán én is őt. Most is elvigyorodott, lehet csikizi a kendő amivel törölgetem az arcát, ha ő vigyorog nekem is muszáj volt elmosolyodnom, mert ki bírna ennek ellenállni. Ezután tértem vissza a számára lehet kényelmetlen témára, mint megfigyeltem. Elmondtam neki hogy Welsch professzor kérdezett felőle meg a kviddics felől. Erre a mondatomra megköszörülte a torkát, mintha azon gondolkozna, hogy mit mondjon nekem.Láttam, szegénynek mennyire nem esik jól a téma, de mi lesz akkor ha kimondom min gondolkozok már egy ideje. Valami megváltozott rajta elpirult, de ez más volt. Nem tudom eldönteni, hogy azért mert beszéltem a professzorral, vagy a kviddics miatt reagált így rá, nem tudom.
-  Én a professzornak csak annyit mondam, hogy nem szoktunk erről beszélgetni. Ha meg annyira szeretné tudni akkor az udvaron megtalálhat téged. Mivel ugye, pont tőled jöttem és tudtam hol vagy - Folytattam
- Engem nem keresett meg... - Válaszolta. Hmm fura, pedig megmertem volna esküdni, hogy a Professzor Úr arra vette az írányt. Mikor Flor a szemembe nézett valami mást láttam, talán fétést, mintha féltene engem a professzortól. De hát mikor beszéltem vele kedves volt, pont ezért döntöttem el hogy ha jobban fog menni a repülés majd azt az órát is a későbbiekben felveszem, pontosabban jövőre. Ez a gondolat menet után kicsit én is megköszörültem a torkom, hátha javít a helyzetemen bár nem nagyon sikerült.
- Miért érdekel téged ez ennyire? - Jött a kérdés, amit előbb valószínüleg félbe hagyott. Mikor mondjam el, egyáltalán elmondjam neki, lehet nem jó ötlet. A gondolat áramlatot az szakította félbe hogy egyre jobban mocorog.
- Flor kicsit kevesbbet mocorogj, mert még a füled is olyan lesz... - szóltam rá testvéremre, mivel már mindenhol volt az arcán csak ott nem ahol kéne. Ezen a látványon kicsit elnevettem magam.Kicsit ahol nagyon csúnya volt, legalábbis szerintem, letörölgettem az arcáról a sminket.
- Most már más tárgyakat szeretek... Bájitaltan... meg ilyenek... - Ahha Bájitaltan meg ilyenek, de azért néha még messziről figyeled az edzéseket Flor... 12 éves vagyok nem vak, gondolkodom magamba, majd egy picit megingatom a fejem. Pont van elég időm arra, hogy embereket figyeljek meg.
- H..hogy miért érdekell... csak gondoltam... Rá kérdezek a Welsch professzoros eset után. - Nem ezt nem most kéne neki elmondani, így is rá fog jönni, hogy nem csak ezért érdekel. De mégis hogy mondjam el neki? Ha ennyire kényelmetlen neki ez az egész, de hát a testvérem, támogatni fog benne, remélem...
- Ki is a Bájitaltan tanár..? Smith professzor? Vele te jóba vagy nem? Mert párszor volt utánatok óránk, és később jöttél ki a teremből mint a többiek. Tényleg ennyire érdekel téged a bájitaltan? Ezt nem gondoltam volna rólad, így utólag megjegyezve... - Válltottam villám gyorsan a témán, észre se vettem mennyire elhadartam ezt az egészet. Kicsit bele is pirultam, köztudott, hogy nekem sose sikerült neki hazudnom. Bár ezt sose értettem, hogy ő, hogy tud ezekre rájönni.

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

Nem akartam nagyon Welch-ről beszélni, de úgy tűnt, hogy Henriette-et nagyon érdekli a kviddicsezés, meg, hogy miért hagytam abba. Ettől kicsit kezdtem kínosan érezni magamat. Elpirultam, meg elsápadtam, ami éppen terítéken volt. Szerettem vele lenni, mert Henriette volt az egyetlen testvérem, aki a kedvességével mindig felvidított, de most túl sok volt a kérdés, meg a Welch-ezés.
– Flor kicsit kevesbbet mocorogj, mert még a füled is olyan lesz... – szólt rám, mert persze közben az idegességtől mozgolódni is kezdtem az ágy szélén ülve. Éreztem, hogy mindenem festékes, de igazából az orrlyukamba is felnyomhatta volna a csillámot jelenleg. Kellemetlenebbül már nem érezhettem volna magamat.
– Jó na. Nem volt kényelmes.
Miközben megint csikizve törölgetni kezdett, megpróbáltam megmagyarázni neki a dolgot. Megváltozott az érdeklődési köröm… nagyon érdekel a Bájitaltan. Nem mellesleg Smith volt annyira humoros, hogy a legutóbbi dolgozatomra „Trollt” adott, mert előtte lévő este miatta nem tudtam tanulni. Büntetőmunkán voltam vele, egészen pontosan az ágyában és amikor megkérdeztem, hogy mi ez, közölte: „Előre is lehet készülni.” Ember az ilyen?!
– Ki is a Bájitaltan tanár..? Smith professzor? Vele te jóba vagy nem? Mert párszor volt utánatok óránk, és később jöttél ki a teremből mint a többiek. Tényleg ennyire érdekel téged a bájitaltan? Ezt nem gondoltam volna rólad, így utólag megjegyezve..
Természetesen megint olyan ártatlanul fogalmazott. Bárki is jóban lehet Smith-szel? Tudjuk nagyon jól, milyen ez. Ő legszigorúbb tanár, konkrétan a legtöbben még a folyosón is félnek elmenni mellette és az ember mást nem is nagyon kap tőle, csak ekézést. „la Fay, vegye fel a rágót, amit kiköpött” vagy „la Fay, igazítsa meg az egyenruháját.” A másik kedvence a „kétezer pont a Griffendéltől, la Fay.” Ja és a nevemet azóta sem tanulta meg vagy szándékosan idegesít.
– Nem tudom… nem hiszem, hogy Smith bárkit is kedvelne vagy szeretne a diákjai közül. Elég parán tud nézni, nem gondolod? – vigyorodtam el. Valójában jól esett róla beszélni. Azonnal eszembe jutott az illata, meg a simogatása, meg ahogy összetúrta a hajamat. A szívem dobbant egy nagyot. Ezért nem kéne rágondolnom, azonnal nyálas, idegen érzések fogtak el.
– De a lényeg, hogy azért kell mindig vele maradnom, mert minden óra végén büntetőmunkát oszt rám… szerinte rendetlen vagyok. – Sóhajtottam fel. – Szerintem rengeteg pontot veszített miattam a Griffendél. Kész csoda, hogy megnyertük a pontversenyt. – Tettem hozzá és persze megint belemozdultam a csillámozásba.
Valahogy az az érzésem volt, hogy a felvetései között egészen más fajta gondolatok voltak. Nem lepett meg, Henriette lány… a lányok meg bonyolultak. De tudtam, hogy hiába kérdezek rá, hogy miért is terelődött erre a téma, csak akkor mondja el, ha olyan kedve van.
– Ugye nem estél bele Welch-be vagy Smith-be? – kérdeztem inkább valami más, de a nagy mocorgásban kicsúsztak a farzsebemből az apró fecnik az ágytakaróra. Azonnal elkaptam őket és belegyűrtem a tenyerembe. Nem. Ezt nem kell tényleg látnia a húgomnak. Azokat a leveleket, amiket Smith írt nekem.

[⌘ Florian ⌘]

⌘  Florian ⌘

☾ 2003. 06. 24. ☽

Elég furcsán viselkedett Flor, mikor Welch profról meg a kviddicsről kérdezgettem. Folyamatosan izgett-mozgott össze vissza. Rászóltam, hogy ne mocorogjon erre a válasz az az volt, hogy:
- Jó na. Nem volt kényelmes. A helyzet amiben ültél, vagy a téma nem volt kényelmes. Ez után valamin nagyon elgondolkozhatott, mivel már nem volt beveszülve. Welch professzora vissza térve, lehet nem kéne megemlítenem többször, mert hát eddig se volt túl fényes a dolog mikor szóbahoztam. Ezután szóba hozta a bájitaltant, az az óra annyira amúgy tényleg nem rossz, bár lehetne Smith kicsit kedvesebb. Legalább annyira, hogy merjek levegőt venni az óráján, és ne nézne olyan gyilkos szemekkel. Jajjj még most is kiráz a hideg attól a nézéstől, bár valami más is van a szemében a ridegségen kivül. A szive mélyén tuti tud ő is kedves lenni és talán picit együtt érző is. Ezek azok a dolgok amit maximum a felesége tudhat, Ó igen a felesége, gyönyörű egy nő. Hogy lehet valaki ekkora mázlista... akárki akármit mond vannak jól kinéző tanárok a Roxforban. Egek, min jár az eszem, ez nem én vagyok, vagyis lehet, hogy én vagyok de nem most kell ilyennek lennem.
– Ki is a Bájitaltan tanár..? Smith professzor? Vele te jóba vagy nem? Mert párszor volt utánatok óránk, és később jöttél ki a teremből mint a többiek. Tényleg ennyire érdekel téged a bájitaltan? Ezt nem gondoltam volna rólad, így utólag megjegyezve... - tettem fel neki végül egy kis sorozat kérdést. Mintha mégjobban ellazult volna és jobban csillogott volna a szeme a professzor hallatán. Mondjuk azt tudtam, hogy Smith előszerettel adta a büntetéseket a bátyámnak, meg is tudom érteni...
– Nem tudom… nem hiszem, hogy Smith bárkit is kedvelne vagy szeretne a diákjai közül. Elég parán tud nézni, nem gondolod? -
- Neked ez para, inkább egyenesen ilyesztően tud nézni. Néha levegőt venni is elfelejtek az óráján, pontosabban nem elfejtek hanem nem merek...- nevetek. Látom ahogy elvigyorodik a kérdésén. Becsukta a szemeit és lágyan mosolygott. Mivan a báttyámmal? Furcsán viselkedik.
– De a lényeg, hogy azért kell mindig vele maradnom, mert minden óra végén büntetőmunkát oszt rám… szerinte rendetlen vagyok. – Sóhajtott fel, majd folytatta – Szerintem rengeteg pontot veszített miattam a Griffendél. Kész csoda, hogy megnyertük a pontversenyt. –Mondja, majd belemozdul a csillámozásomba.
- Gondolod ha egyszer rosszat csinálnék, már a le Fay név hallatán engem is annyira kispécizne mint téged...? - Kérdezem kicsit ilyedten és lesápadva már csak a gondolattól is, hogy Smith-nél kéne büntető munkán lennem. Welch professzor ennél kedvesebb volt már csak ránézésre is... Miért van mindenkinek kibaszott szép kék szeme?
– Ugye nem estél bele Welch-be vagy Smith-be? – Jött a hirtelen kérdés. Én egy tanárba, mondjuk meg kell hagyni nem néznek ki a legrosszabban de a tanáraim. Mellesleg az egyiknek felesége is van... Bár mondjuk Welch valamennyivel szimpatikusabb, meg mintha izmosabb is lenne. Pirulok el egy kicsit. Egy hirtelen mozdulat térít vissza,valami fehér kerül a takarómra, majd Flor hirtelen a markába szorítja...
- Ohm neem. Nem erről van szó - Azt hiszem, így belegondolva azért ez is sántít kicsit, de nem ez a lényeg, Henriette figyelj ne térj el a gondolataiddal.
- Igazából lehet jelentkeznék majd a kviddics csapatba és lehet felvenném Welch óráit... - Kicsit elhallgatok, lehet ez nem volt a legjobb most elmondani.
Dee mik azok a kezedbe - Ütöm az orrom olyanba amibe nem kéne, de erre gondoltam hisz én csak a kivácsi hugicád vagyok...
- Mert már furdall a kiváncsiság, meret mikor bejöttél a szobába már akkor is láttam valamit a kezedbe..- Utalok vissza mikor elfelejtetted vissza tenni a cetliket. Ezeket tiszta kiváncsiságból mondom/kérdezem.

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

Kicsti kellemetlen volt, hogy egyszerre voltam csillámos, na meg kipirult. Talán nekem is csak ecsetet kellett volna ragadnom, hogy kicsit összekenjem a húgomat és feloldódjak, de valahogy nem ment. Mióta csak szóba került Welch... és Smith, valahogy úgy éreztem, majd szét robbanok. Ezer meg ezer érzéslöket vándorolt át rajtam. A húgom meg persze észrevehette ezt, ahogy fészkelődtem és bénáztam megállás nélkül. Sosem voltam nagymenő bátyja, de még csak a Roxfortban sem voltam különösebben fontos ember. Csak ott lebegtem a minden közepén.
- Gondolod ha egyszer rosszat csinálnék, már a le Fay név hallatán engem is annyira kispécizne mint téged...? - kérdezte Henriette, ahogy a Bájitaltan és az órák után ott töltött negyedórám szóba került. Nem gondoltam volna, hogy feltűnt neki, ha később hagyom el a tantermet. Mármint ez bárkivel előfordulhatott, aki mondjuk nem értett valamit, vagy leszúrták az órai munkája miatt. De az összes testvérem okos volt... nagyon okos, így esélyem sem volt rá, hogy elrejtsem előlük a kis titkaimat. Annyival könnyebb lett volna őszintének lenni, de Hneriette még csak most kezdett kamaszodni, láttam, ahogy napról napra jobban hasonlít az én évfolyamon lévő lányokra vagy Florára. Mégis mit szólt volna ahhoz... hogy egy... majd' negyvenéves tanárral feküdtem össze.
A torkom és az ajkaim is kiszáradtak a nagy elmélkedésben. Ezért csak egy fintorszerű vigyorral vállat vontam.
- Azt hiszem, nem értékelné, ha még egy le Fayt kéne nevelnie, de te nem tudsz igazán rossz lenni. - Legyintettem, végre kicsit el is mosolyodtam. Henriette volt az egyetlen testvérem, akit nem tudtam volna elképzelni, hogy szándékosan rossz legyen. Egyszerűen az ő természete nem volt olyan. Aztán persze szöget ütött a fejemben, hogy talán megtetszett neki az egyik tanár, hogyha ennyit kérdez róla. Nem lepett volna meg... az ő korában még természetes lenne, de hogy éppen őket szemelje ki magának. Belby is egész jó, meg Bolton is a maga kicsavart, elvarázsolt módján.
- Ohm neem. Nem erről van szó - mentegetőzött azonnal. Kicsit felvontam a szemöldökömet, mert fura volt akkor is. - Igazából lehet jelentkeznék majd a kviddics csapatba és lehet felvenném Welch óráit... - magyarázta. Így már kicsit jobban értettem, de nem válaszoltam még semmit. Mármint értettem, hogy azért velem osztja meg, mert én benne voltam a kviddicscsapatban egy teljes évig és jól repültem, meg szerettem is.
Zavaromban persze megint fészkelődtem, így a beszélgetés fonala megakadt. A zsebemből a kis levelek az ágytakaróra kerültek és csak annyi erőm volt, hogy gyorsan összefogjam őket a tenyerembe, így nem láthatta meg Smith erőteljes, precíz vonalvezetésű betűit. A táblára felvésettek alapján könnyen felismerhette volna. Csak egy valódi szerelmes levél volt közöttük, ami gyönyörűen leírta mindazt, amit éreztünk egymás iránt. A többi inkább mondvacsinált büntetőmunkák sokaságára hívott.
- Dee mik azok a kezedbe - kezdte Henriette a kérdésféleséget, bár a hangsúly nem volt meg hozzá. - Mert már furdall a kiváncsiság, meret mikor bejöttél a szobába már akkor is láttam valamit a kezedbe..
Nyeltem egyet megint.
- Hát... csak levelek. Rövidke levelek. Egy barátomtól. - Pirultam el, de az egyik lehullott a kezemből. Mielőtt még rátenyerelhettem volna, megleshesse, ám kizárt, hogy ennyi idő alatt elolvassa. Éppen az volt, amelyiket fejből tudtam:

LA FAY!

Elmodnanám szavakkal, de nem tudom. Amit érzek maga iránt, szavakkal kifejezni valami szegényes, silány vallomás lenne csupán, de megpróbálom az angol nyelv sutaságával levélben szavakkár formálni az érzéseim ön iránt. Látja mivé tesz, pennát ragadok és levésem gondolataim a nyári éjszaka fekete csendjében.
Maga minden, amit én soha nem kaphattam meg. Vagy soha nem lehetett az enyém. vadság, függetlenség és szenvedély. Irigylem magát és ez az ami olyan tkozottul vonz engem. Olyan amilyen én sosem lehettem, és ettől válik igazán különlegessé a szememben.
Úgy kelek, hogy minden reggel a vonásait idézem fel, a bájos barna tekintetét, az illatát és még csak nem is szégyellem magam érte. Sokszor idézem fel a hangját is, hogy ne feljetsem el, annak tudatában, hogy jövő tanévben meg kell keményítenem a lelkem.
Elrabolta a szívemet kegyetlenül és gyorsan, még csak fel sem eszméltem, és máris.
Szóval szégyellje magát la Fay, hogy belészerettem

Mr. Oliver Wilbur Smith*

Hogy ennek mennyi részét láthatta Henriette, nem tudtam. De az aláírás már önamagában is feltűnő lehetett, ahogy a "la Fay" megszólítás is. Tudtam, hogy Smith direkt szviatott ezzel, hiszen valójában tudta, le Fay a nevem, mégis állandóan bosszantani akart. Talán ezzel is elérve, hogy még inkább ráfigyeljek.
- Ö... ezekről a levelekről nem tudhat senki. Érted? - Szaladt ki a számon, pedig józan ésszel igenis tudtam, hogy nem láthatta.


Köszönjük, Smith professzor   eredeti szöveg: itt.

[⌘ Florian ⌘]

⌘ Florian ⌘

☾ 2003. 06. 24. ☽

Feszült volt a hangulat, Florian zavarából azt szűrtem le hogy talán ő maga sem érti a helyzetet teljesen, talán sose szeretett volna a középpontban lenni, de mégis ott volt. Néha még a társalgónkba is meg hallottam  le Fay nevet, ami nem hozzám irányúlt hanem a báttyámról beszéltek.
- Azt hiszem, nem értékelné, ha még egy le Fayt kéne nevelnie, de te nem tudsz igazán rossz lenni. - Mondta, mondjuk azt elhiszem, hogy nem értékelné ha lenne még egy aki olyan mint Flor. Bár így belegondolva, a professzor nem szokott kedves lenni, megszokhatnám már hogy, szúrósan néz bár én tényleg azt érzem, hogy rám többször néz úgy mint a többiekre. Flor rá kérdezett, hogy esetleg tetszik e nekem valamelyik tanár. Lányból vagyok ez természetes, de ezt még nem kell tudnia így tereltem a témát, olyanra ami már mióta Florian megjelent a szobába érdekel, azok a cetlik a kezében, az érdekel a legjobban. Így hát rá kérdeztem, mik azok a kezében.
- Hát... csak levelek. Rövidke levelek. Egy barátomtól. - Majd kihullot egy a kezéből, rögtön oda kaptam a tekintetem. Fehér kis lapocska, tele írva. Egy dolog volt amin megakadt a szemem, a Le Fay megszólításon. Nem teljesen értettem, hisz barátai közül nem hallottam volna, hogy valaki ezt használná rá. A tanárok szoktak a vezeték nevönkön szólítani, Smith-nek olyan jól ment a nevem már az első órán is, szinte be se kellet mutatkoznom,ezt is Flornak köszönhetem.
- Ö... ezekről a levelekről nem tudhat senki. Érted? - Mondta kicsit hangosabban, mintha nyomatékosítani akarná, bár ahogy kimondta a szavakat, mintha megbánta volna. Mély csend lett, kicsit megszeppenve ültem az ágyon, letettem az ecsetet. Pár perc kellet mire újra megszólaltam. A fejembe egy csomó lehetőség, és kérdés futott át, valamennyi a levelekről, valamennyi pedig, hogy a báttyám eddig miért ferdítette az igazságot.
- Levelek? Eddig még csak üzenetek voltak, oo és senki nem hív téged le Fay-nek a barátaid közül, kitől kaptad őket? - Tört előlem kicsit nagy hévvel a kérdések, így belegondolva finomabb is lehetettem volna. de már össze zavart, és nem állt össze semmi, azt márpedig nem szeretem.
- És mi van benne, hogy nem tudhat róla senki? - Kiváncsiskodtam tovább.

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

Persze, hogy elügyetlenkedtem a leveleket. Nem is én lennék, ha nem így történt volna… így hát természetesen elszórtam őket és éppen csak rájuk tenyerelve tudtam lefedni Smith nevét. A húgomnak tényleg nem kellett volna tudnia… végtére is hány éves lehet? Negyven. Sosem kérdeztem meg tőle, de az biztos volt, hogy legalább húsz év van közöttünk és ez bizony egy Henriette korú lányt képes volna alaposan sokkolni.
– Levelek? Eddig még csak üzenetek voltak, oo és senki nem hív téged le Fay-nek a barátaid közül, kitől kaptad őket? – kérdezte kíváncsian. Jó persze túlzás volt azokat a rövidke fecniket valódi levélnek venni… de Smith minden szava olyan volt, mint egy kedves simogatás. Még azokat is imádtam, amikben szid, mert tudtam, hogy csak azért teszi, mert engem több figyelemmel lát el, mint a többieket.
– És még csak nem is le Fay volt… hanem la Fay. – Nyeltem egyet kezdésnek. Henriette talán hallotta, hogy Smith így hivatkozik rám, hiába javítottam ki ezerszer, hogy „le” és nem „la.” A kezdetektől fogva idegesített vele, mintha élvezné, hogy gúnyolhat ilyen visszafogottan. Tanár volt, nem volt jogom igazából felülbírálni, hiába szájaltam vele annyit.
– És mi van benne, hogy nem tudhat róla senki?
A kérdések sokaságára csak pislogni voltam képes. Ahogy elhelyezkedtem megint kényelmesen, a tenyerembe szorítva a papírköteget, tudtam, nem fogok tudni elég jó magyarázatot kitalálni. Egy pillanatig tényleg csak néztem a húgomra, majd a kezemre, ami ökölbe szorulva várta, hogy felfedjem a titkaimat.
– Ezek… ő… olyan szerelmes levél félék… de mégsem! – Próbáltam lelohasztani az idő előtt felcsapni készülő kedélyeket. Éreztem, hogy a húgom képes lenne túlpörögni, ha szerelemről van szó. Már nem kislány, bőven belecseppent a kamaszkorba és csak idő kérdése volt, hogy az első rohadék az ő szívét is összetörje. Talán tizenhárom évesen figyeltem fel először Mironra, ha nem tizennégy évesen, de csak tetszett… semmi több. Azt hiszem, a kiskamaszkor erről szól és utána jönnek csak az igazán meredek dolgok.
Végül szétnyitottam az ujjaimat, hogy a legfelső cetlit leolvassa. A kavarodásban egy olyan került a tetejére, amit Smith elfelejtett aláírni, de én tudtam, hogy az övé.

LA FAY!

A zakó zsebembe gyömöszölte az alsónadrágját?
Az anyám majdnem meglátta, amikor zsebkendőt kért tőlem!*

Kissé arcpirító volt, de annyira jellemző a kapcsolatunkra. Ezért szerettem ezt is, mert nem volt olyan mímelt, túl nagyszavas dolog az egész. Egyelőre csak ezt engedtem meg a húgomnak, hogy lássa. A reakciójára voltam kíváncsi.
– Ennyi… – dünnyögtem magam elé.



Köszönjük, Smith professzor  eredeti szöveg: itt.

[⌘ F l o r i a n ⌘]

⌘ F l o r i a n ⌘

☾ 2003. 06. 24. ☽

Egyre érdekesebb volt a helyzet. Flor mintha már bele törődött volna, hogy ez így történt. Én örültem neki, hogy végre megtudhatom, hogy miről szólnak ezek a levelek. Ígí hát kivácsiskodtam egyetlen kiinduló pontom az a Le Fay mint megszólítás így hát arra kérdeztem rá legelőször
–...és senki nem hív téged le Fay-nek a barátaid közül, kitől kaptad őket? – Kérdeztem egy kis gondolkodás után
– És még csak nem is le Fay volt… hanem la Fay. – Kicsit meglepődtem La Fay... mintha hallottam volna már így ezt a nevet a suliba, de kitől... Nagyon ismerős csengése volt így, hogy magamba mondogatam. De semmire sem jutottam, mert nem tudtam hol hallottam már így.  Ha érdekes a kezdés akkor tuti a tartalma is, és ha esetleg az összes így lenne címezve akkor tuti, hogy csak egy ember küldhette ezeket.
– És mi van benne, hogy nem tudhat róla senki? - Nem vártam, hogy elmondjon mindent, hisz ha eddig titkolta akkor most hírtelen nem fog mindent kiönteni nekem. Ami kicsit fájt, de érthető, én se kiabálom ki itthon, hogy éppen ki tetszik vagy ki nem.
– Ezek… ő… olyan szerelmes levél félék… de mégsem! – Kicsit lesokkolódtam, szerelmes levelek... Végül csak elvigyorodtam
- El sem hiszem.. Szerelmes levelek..! neked..!? Juuuj ki a szerencsés? - Pörögtem fel egy pillanat alatt. De kénytelen voltam hamar lenyugodni, mert nem ronthatom el ezt most, mikor végre haladunk. El sem hiszem, a báttyám szerelmes leveleket kap, és úgy néz ki ő is viszonozza. Már csak az a furcsa, miért nem tud róla senki, miért tartja titokba... Majd gondolat menetemből kiszakítva kinyitotta a tenyerét, amibe a kis levelek voltak rögtön oda kaptam a tekintetem, majd vissza a báttyámra, láttam ahogy elolvassa és elvörösödik, akkor jó élmény lehetett neki biztos. A megszólítás ugyan az volt, ám a tartalma egészen fura. Zakó, zakót férfi hord, ismerős az írás, nagyon ismerős tuti, hogy láttam már nem is egyszer. És ahogy meg van fogalmazva, kimért, még én is beleborzongok. És Flor miért gyömöszölte volna bele a zsebébe az alsónadrágját... Ooo szóval ők ketten már nem csak beszélgetnek, értem. Akkor amit levonhatok, hogy a feladója férfi ~jó, semmi baj, végülis ha neki ez tetszik.. és jó akkor így fogom tovább szeretni~, feltételezhető, hogy ídősebb és, hogy lehetséges hogy ismerem talán ez a legrémisztőbb.
– Ennyi… – Kicsit lefagytam amíg gondolkoztam és próbáltam össze rakni ezt az egészet, kicsit nehéz hisz másra számítottam, de mostmár teljesen meg akarom érteni ezt, a család nagy része csak hajnalra fog megérkezni így bőven lesz elég időm mindent megtudni.
- Akkor ha jól szűrtem le a dolgokat, ti nem csak beszélgettek már, és feltételezhető, hogy a titkos feladónk nem lány, az írásnak a külalakjából és hangsúlyából ítélve, és esetleg idősebb is. - Kérdeztem rá arra ami először eszembe jutott. Szerintem elfelejtette, hogy a barátaimmal segítünk újságokat szerkeszteni, meg néha igazán egy kis könyv moly vagyok, és ennyit azért már megtudok állapítani, ezeknek köszönhetően. Csillogó és kiváncsi szemekkel vártam a válaszát.
- Meg kell jegyeznem, hogy nagyon ismerős az ahogyan ír, és valakitől hallottam már így ezt a nevet... de nem tudom ki lehet az - Mondtam el mindent ami eszembe jutott, és mostmár Flor-on múlt, hogy megtudhatom-e vagy nem, ki ez a számomra titkos hódoló.

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

– El sem hiszem.. Szerelmes levelek..! neked..!? Juuuj ki a szerencsés?
Éreztem, hogy ez lesz. Henriette sokkal lelkesebb volt, mint kellett volna… de azt hiszem, gyorsan le fog hullani a lepel arról, hogy ez nem egy romantikus történet. Lefeküdtem a cseppet sem kedves Bájitaltan tanárunkkal, aki minden bizonnyal mindenkiben hagyott túlzottan kedves nyomot. Henriette ráadásul alsóbb évesen még többet találkozik Smith-szel, mint mondjuk mi RAVASZ szinten.
Felé nyújtottam az egyik kis darabot. Nem tudom, miért talán tényleg csak azt szerettem volna, ha valaki tud egy kicsit a titkomról. Soha, senkinek sem mondhattam el. Főleg nem Jaynek, vagy a nagyobb testvéreimnek, mert ők ebben a rosszat látták volna. Végül is, mire Smith-szel ténylegesen lett közöttünk valami, már tizenhét éves voltam, de ez a muglik között még bőven kiskorúnak számít, így anya biztosan nem értett volna vele egyet, így pedig apa is mellé állt volna.
 – Akkor ha jól szűrtem le a dolgokat, ti nem csak beszélgettek már, és feltételezhető, hogy a titkos feladónk nem lány, az írásnak a külalakjából és hangsúlyából ítélve, és esetleg idősebb is. – Mondta azt, amit leszűrt a levelek alapján. Nem is vettem észre, hogy ilyen kis okos lett, hogy ennyire jól kiszűri a jeleket egy rövidke üzenetből. Velem ellentétben Henriette tényleg nagyon okos volt.
– Túlságosan jól átlátsz a sorokon. – Nevettem fel kissé zavartan. Nem gondoltam, hogy nagy titok lenne a testvéreim között, hogy a férfiak érdekelnek. Lényegében sosem volt barátnőm, habár volt olyan lány, akivel a Roxfortban megpróbáltak pletyka szintjén összeboronálni. Évekig nem is zárkóztam volna tőle, de az élet másképp alakult, mikor Miron Welch professzor szobájába kerültem. Addig el sem gondolkodtam ezen a vonzalom dolgon.
– Meg kell jegyeznem, hogy nagyon ismerős az ahogyan ír, és valakitől hallottam már így ezt a nevet... de nem tudom ki lehet az – folytatta. Csak most vettem észre, milyen érett lett, ahogy beszélt. Végül is ennyi idősen kezdenek el a lányok nőiesedni és felnőni. Emlékeztem milyen volt, amikor én tizenkét évesen, alacsonyan ácsorogtam az évfolyam társnőim mellett. Mindegyik magas volt, karcsú és felsőbb éves fiúkkal szemeztek. Durva, hogy a húgomnak is eljött ez az időszak.
– Tudod. Ha rájössz ki az, szerintem nem fogsz örülni… – sóhajtottam fel és végig túrtam a hajamat. Zavarban voltam, méghozzá nem is kicsit. A húgom előtt nem kellett volna. Mégis csak a testvérem volt. – Azt hiszem, én képtelen lennék kimondani a nevét. – Tettem hozzá. Érezhette, mennyire kellemetlenül érint ez a helyzet. Már így is túl őszinte voltam, ami eléggé veszélybe sodorhatta a Smith-szel való kapcsolatomat.
– Az sem biztos, hogy tartós lesz… és tudod, ő komoly ember. – Legyintettem végül. Nem akartam neki megmutatni az aláírt leveleket, mert hirtelen észbe kaptam, hogy Smith megölne. Így fogtam és az összeset bedugtam a farzsebembe.
– Neked nem tetszik senki? – Próbáltam meg inkább elterelni a témát. A lányok szeretnek fiúkról beszélni.

[⌘ F l o r i a n ⌘]

⌘ F l o r i a n ⌘

☾ 2003. 06. 24. ☽

– Akkor ha jól szűrtem le a dolgokat, ti nem csak beszélgettek már, és feltételezhető, hogy a titkos feladónk nem lány, az írásnak a külalakjából és hangsúlyából ítélve, és esetleg idősebb is. – Meglepődtem magamon, mármint nem gondoltam volna, hogy ennyire jól le tudok szűrni dolgokat. Főleg most ennyike kis szövegből, reménykedek benne, hogy nem kell szeptemberig várnom, hogy kiderítsem ki az.
- – Túlságosan jól átlátsz a sorokon. – Mondta és kissé zavartan felnevett. Legalább neki összejönnek a fiúk, nem úgy mint nekem. Osztályomba vagy az évfolyamba lévő fiúk mind kegyerekesek, a felsőbb évesek meg át néznek rajtam, ami érthető, hisz viszonylag átlagos a testalkatom, talán koromhoz képest karcsúbb vagyok mint a többiek, és egy tipikus csendes lány vagyok, amig meg nem ismerek valakit.
– Meg kell jegyeznem, hogy nagyon ismerős az ahogyan ír, és valakitől hallottam már így ezt a nevet... de nem tudom ki lehet az – Tértem vissza a témára ami nagyon furdalta már az oldalam
– Tudod. Ha rájössz ki az, szerintem nem fogsz örülni… – Vártam a folytatást, jött egy remény sugár, hogy kimondja, megtudhatom a nevét. Nagyon kiváncsi voltam, majd szétrobbant belülről, ennek hatásásra csináltam egy kissebb áram kimaradást. Meglepődtem, hiszen ilyet utoljára akkor csináltam mikor megkaptam a levelemet a Roxforttól. Azt hittem ezt már kinőttem.
– Azt hiszem, én képtelen lennék kimondani a nevét. – Folytatta, kicsit csalódott voltam, de láttam rajta, hogy ez nehéz neki így megértem
– Az sem biztos, hogy tartós lesz… és tudod, ő komoly ember. – Mentegetőzött. Komoly ember, ki az a komoly ember akit Flor közelébe lehet látni, idősebb, és ismerem, gondolkodtam. Esetlegesen egy tanár lenne..? Hisz ők komolyak és nem tudom elképzelni, hogy Flor így beszélne egy iskolatársáról, meg hát nem is lenne akkora kor különbség. Ha tanár lenne Welch kizárva, mert Flor mióta abba hagyta a kviddicset, felé se néz, legalábbis nagy ívben kikerüli a Profot.
- Flor, tudod hogy nem tudja meg tőlem senki, és ha tényleg ismerem az embert, még rá se fogok máshogyan nézni. Ooh és legkésőbb szeptemberben úgy is megfogom tudni. Meg az egyetlen hugicád vagyok, aki nagyooon kiváncsi és nem tagadhatod meg tőle, azt, hogy elmond mert akkor egy lyuk lesz az oldalána kiváncsiságtól - Szavába vágva kérdeztemés és végül boci szemekkel néztem rá. Tudom, tudom nem szép dolog ezt kihasználni, de ki tudna várni egy nyarat arra, hogy ezt megtudja.
– Neked nem tetszik senki? – Terelte a témát, miután eltette a cetliket. Tetszeni tetszik de vannak reménytelen helyzetek, egy végzős fiú esélytelen, hatod éves se a legesélyesebb, így hát marad a plátói szerelem.
- Hát van pár fiú akire azt mondanám, hogy helyes de egyikkel se lehetne semmi, mert hát egy harmadévesre ki figyelne fel... - Válaszoltam, talán túl őszintén is.