Flora és Henriette szobája

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

A gyomrom görcsben volt, ahogy Smith-ről beszéltünk. Persze Henriette nem tudhatta, hogy róla van szó… mert a nevét nem mondtam ki, mégis éreztem, hogy szép lassan lesiklik a lepel a kis titkomról, amitől aggódni kezdtem.
–  Flor, tudod hogy nem tudja meg tőlem senki, és ha tényleg ismerem az embert, még rá se fogok máshogyan nézni. Ooh és legkésőbb szeptemberben úgy is megfogom tudni. Meg az egyetlen hugicád vagyok, aki nagyooon kiváncsi és nem tagadhatod meg tőle, azt, hogy elmond mert akkor egy lyuk lesz az oldalána kiváncsiságtól – vágott a szavaimba. Persze tudtam, hogyha megtudná az igazat, meg fog bélyegezni. Még csak nem is a legfiatalabb tanárral jöttem össze… mellesleg, honnan jött rá, hogy tanár? Mármint más felnőttel nem is nagyon van esélyünk találkozni évközben, hacsak a szüleink nem jönnek el Roxmortsba.
– Hát őőő… – kezdtem, de végül nem tudtam kimondani a nevét. Kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magamat, addig is könnyebb volt a témát Henriett-re terelni és megkérdezni, neki tetszik-e valaki.
– Hát van pár fiú akire azt mondanám, hogy helyes de egyikkel se lehetne semmi, mert hát egy harmadévesre ki figyelne fel... – válaszolta elég őszintén. Nem lepett meg, mindig nagyon jól megértettük egymás, egészen pici korunk óta.
– Ugyanmár, harmadéves leszel. Most már érdekelhetnek a fiúk komolyabban is, mesélj csak, ki tetszik. – Vigyorodtam el és finoman végigsimítottam az zsebembe visszatuszkolt leveleken. Most egy éppen csak érzékelhető dudor lett belőlük. – Én éppen csak tizennégy voltam, mikor először jártam… nos valakivel. – Nem akartam kimondani Welch nevét, de még nem voltam túl idős, mikor először csalt be az irodájába. Nem hinném persze, hogy azt járásnak lehet nevezni, de így könnyebb volt megfogalmazni Henriette-nek a történteket. – És kik is azok a fiúk?
Faggattam, mert könnyebb volt faggatni még mindig, mint Smith-ről beszélni. Éppen gyűjtöttem a bátorságot ahhoz, hogy letépjem azt a bizonyos ragtapaszt. Henriette nem az anyánk volt, aki kész patáliát csapna, ha megtudná. Tudtam, hogy benne tényleg megbízhatok, bár nehezen tudtam volna elképzelni, hogy ne ítéljen el, amiért egy majd’ negyvenéves tanárral fekszem össze.
Smith más kategória volt, mint Welch. Korban is, stílusban is. Talán Miront jobban elfogadta volna Henriette, és ez nem is lepett volna meg túlzottan.
– Igazából… a leveleket Smith professzor írta… – nyögtem ki, száraz torokkal, mikor végig mondta a mondandóját. Ha őszinte volt, hát megérdemelte, hogy én is ő legyek. A szavaimra persze elpirultam, mintha saját magamat hoztam volna zavarba. Igazából csak borzalmasan kínosnak éreztem a húgomnak azt mondani, hogy lefeküdtem a tanárral, aki jövőre is a Bájitaltanját fogja tartani.

[⌘Florian⌘]

⌘Florian⌘

☾ 2003. 06. 24. ☽

Változnak az emberek, változik a táj, az időjárás még az érzelmek is, szeptembertől harmadéves leszek. Vajon mennyivel lesznek másabbak a barátaim, az órák miatt meg amiatt, hogy egyre jobban keresik a nagyobbak társaságát, vajon újra egyedül leszek, vagy lesz valaki aki mellettem marad. De ezen kár agyalni még éppen hogy csak befejeződött a suli itt egy egész nyár elöttem ezzel nem kéne elrontani.
– Neked nem tetszik senki? – Na témánál vagyunk. Hogy tetszik e valaki, igen tetszik de ő éppen vagy egy eljegyzett tanár, vagy egy hetedéves fiú, ugy, hogy sok esélyt nem látok rá, hogy itt bármi is lehessen.
– Hát van pár fiú akire azt mondanám, hogy helyes de egyikkel se lehetne semmi, mert hát egy harmadévesre ki figyelne fel... – Mondtsm ki talán túl őszintén, is. Vajon lesz valaki akivel a későbbiekben ez össze fog jönni?
– Ugyanmár, harmadéves leszel. Most már érdekelhetnek a fiúk komolyabban is, mesélj csak, ki tetszik. – Vigyorodott el Florian, tudtam, hogy muszáj lesz legalább egy valakit elmondanom neki, akivel akár egy pici szerencsével történhet is valami,bár kétlem.
 – Én éppen csak tizennégy voltam, mikor először jártam… nos valakivel. – Kezdett el nyugtatni. Októberben leszek még csak 13 képtelenség. Meg én amúgy sem Flor vagyok, hogy bárkit elhódítsak.
– És kik is azok a fiúk? - Kérdezett rá arra, amire reméltem, hogy nem fog
- Hát.. ami azt illeti egy, mostmár hetedikes Hugrabugos srác... Harrison, Zander Harrison... - Teljesen elvörösödtem, mindenhoa próbáltam nézni, csak a báttyámra nem.
- A.. másik meg nem fontos.. Ő csak egy plátói szerelem - Még vörösebb lettem, és ablakot kellet nyitom, mert hirtelen melegem is lett.
– Igazából… a leveleket Smith professzor írta… – Nyöfte ki hirtelen. Lefagytam, hirtelen nem tudtam mozdulni vagy éppen beszélni. Smith professzor, a levelek írója a bájitaltan tanárom, aki a szemével megtudna ölni. Kis idő után vissza ültem az ágyra és Florra néztem.
- Szóval a titokzatos ember, a vérfagyasztó, bájitaltan prof lenne az. - Gondolkodtam hangosan véletlenül. Majd észbe kaptam, hogy a báttyám szereti és én meg ilyeneket mondok róla.
-Jajj bocsi.. nem úgy értettem, nem akartalak megbántani. Csak picit lesokkolt, bárki másra gondoltam csak Smith-re nem. - Akadozva beszéltem még mindig. Mondjuk belegondolva Smith nem a legcsúnyább, és ad magára Flor csak jól járhat vele.
-Ooo és köszönöm, hogy elmondtad. Tőlem senki se fogja megtudni az megigérem. De hogy jött össze Smith? Hogy gabalyodtatok össze? - Tört fel belőlem a kislányos kiváncsiság

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

– Hát van pár fiú akire azt mondanám, hogy helyes de egyikkel se lehetne semmi, mert hát egy harmadévesre ki figyelne fel...– jegyezte meg Henriette. Erre csak elmosolyodtam, legfeljebb két évvel voltam nála idősebb, mikor megismertem Welch professzort, mikor először éreztem a közöttünk lévő vonzalmat. Persze akkor még nem történt semmi közöttünk, mert eleinte csak az agyára mentem.
– Ugyan már. Az a Balron kölyök is Hill-lel jár. – Vontam meg a vállamat és csak sóhajtottam egyet. Persze én sem voltam nagy hódító, átlagos voltam, gyerekes, hangos és harsány, éppenséggel cseppet sem helyes. Welch csak megtörtént, ahogyan Smith is. Nem volt tervben egyikük elcsábítása sem.
– Hát.. ami azt illeti egy, mostmár hetedikes Hugrabugos srác... Harrison, Zander Harrison...
Egy „ó” hangot hallattam csak. Hát Zander az évfolyamtársam volt, a maga módján tényleg elég cuki is volt… de hát meleg. Legalábbis ránézésére, habár egyes pletykák szerint volt már barátnője. Nem tudtam ez jelent-e valamit, de én még sosem jártam lánnyal és magamról tudtam, soha nem is fogok.
– A.. másik meg nem fontos.. Ő csak egy plátói szerelem – folytatta, aztán, mire felvontam a szemöldökömet. Édes volt, ahogyan elpirult, bár a szívem mélyén reméltem, nem Smith-re gondol. Nem akartam összetörni a saját húgom szívét a saját, elfajzott dolgaimmal… idősebb volt, eleve nem lett volna szabad vele összejönnöm.
– Egy tanár…? – kérdeztem, nagyot nyelve.
Tisztában voltam vele, hogy Smith az egyik leghelyesebb tanár. Éreztem az izmait, ahogy végig simítottam rajta… és ha csak a kék szemeire gondoltam, beleborzongtam, éppen úgy, mint most Henriette ágyán ülve, némileg sminkes fejjel.
Próbáltam a húgom arcáról valamiféle érzelmeket leolvasni, ahogy lehuppant mellém az ágyra. Nem tudom, aggodalmat, mérgességet, vagy mást… de nem. Valahogy Henriette megőrizte a nyugalmát. Nyilván, mert ő is olyan volt, mint Henry. Békés, nyugodt, cseppet sem örökölte anyánk vérmérsékletét. Minden bizonnyal azt egyedül én vettem át.
– Szóval a titokzatos ember, a vérfagyasztó, bájitaltan prof lenne az. – Mondta végül. – Jajj bocsi.. nem úgy értettem, nem akartalak megbántani. Csak picit lesokkolt, bárki másra gondoltam csak Smith-re nem. – Tette hozzá, most már aggodalmasan. Erre persze nem bírtam ki, majd felnevettem, jó hangosan. Édes volt, ahogy azt hitte, elvakít a szerelem annyira, hogy nem látom, milyen Smith. Kemény és hideg természetű volt, de amikor elvitt unikornisokat nézni, egészen más oldalát láttam. Azt hiszem, szeret.
– Ugyan már, Henriette… én is ültem az óráján. – Nevettem tovább, a hasamat fogva.
– Ooo és köszönöm, hogy elmondtad. Tőlem senki se fogja megtudni az megigérem. De hogy jött össze Smith? Hogy gabalyodtatok össze? – kérdezte. Még mindig inkább kíváncsi volt, ami egyszerre volt fura és szokatlan. Ebben a családban szerettek drámaian viselkedni.
– Egy büntetőmunkán… a prefektusok fürdőjében – magyaráztam csendesen, igazából eléggé váratlan volt az egész. Az előtt nem voltam oda Smith-ért, inkább kerülni próbáltam, mert élvezte, hogy megbüntethet. – Csak úgy… hirtelen elkezdtünk csókolózni és így. – Meséltem kicsit pirulva. Nem volt éppen romantikus, sőt inkább állatias volt az egész. Egyedül ott, a Tiltott Rengetegben változott meg a dolog.
– Nagyon kedvelem, húgi. Arra gondoltam, hogy megpróbálom a medimágus szakot… de nem vagyok elég okos… – biggyesztettem le az ajkaimat, pedig bizonyítani akartam, hogy Smith velem akarjon lenni örökre. Huszonegy év volt közöttünk, gyereknek kezelt.

[⌘ Florian ⌘]

⌘ Florian ⌘

☾ 2003. 06. 24. ☽

Szerettem Florral beszélni ilyen dolgokról, megértő volt és mindig számithattam rá szerencsére most is így volt.
– Ugyan már. Az a Balron kölyök is Hill-lel jár. – Mondja bíztatóan.
- Igen megint két jó szinte egy idős srác egymásra talált... Tudsz mondani legalább egy fiút aki nem meleg és nincs párja még a suliba vagy azon kívül? - Akadtam ki egy picit, flétre értés ne essék nem amiatt, hogy sokan boldogok egymással, mert még fiatal vagyok, csak ilyennel példálózni, mikor éppen azon a véleményen vagy, hogy egyedül fogsz maradni és macskás néni leszel, nem épp a legjobb példa.
– Hát.. ami azt illeti egy, mostmár hetedikes Hugrabugos srác... Harrison, Zander Harrison...- Flor kicsit elgondolkodott, tuti tud valamit amit én akkor ugy néz ki ugrott még valaki a suliból aki szóba jöhetne, na mindegy is.
– A.. másik meg nem fontos.. Ő csak egy plátói szerelem – Pirultam el teljesen, ezzel le is buktattam magam. De hát nem csak neki lehetnek ilyen titkai ha már tanuló nincs legalább tanár van...
– Egy tanár…? – Úgy vettem észre, hogy én is és ő is nyeltünk egy nagyot.
- Igen egy tanár, de mindegy is mert még beszélni se beszéltünk... még- az utolsó szót már inkább csak magamnak jegyeztem meg, elkerülhetetlen, hogy órán ne beszéljünk... Ahogy ránéztem a bátyámra kissé elmosolyodtam, hisz elfelejtettem, hogy sminkeztönk, szegény olyan volt mint egy konfetti.
Ezután megtudtam, hogy Smith a titkos hódoló, hát meglepett de szerintem jól kezeltem már csak természetemből kifolyólag sem voltam olyan heves mint anyánk amit szerintem Flor is észrevett. Én örültem neki, hogy boldog, és ha Smith-ből kitud olyat hozni amiről a legtöbben álmodni se mernek akkor érezzék jól magukat.
-De hogy jött össze Smith? Hogy gabalyodtatok össze? –Ez az ami még furdalta az oldalam.
– Egy büntetőmunkán… a prefektusok fürdőjében – Felvontam a szemöldököm, miért oda vitte Smith büntettő munkára..
– Csak úgy… hirtelen elkezdtünk csókolózni és így. –Igen csak úgy hirelen csókolóztok és ennyi... Kissé hihetetlen de biztos csak nem akar belevonni a felnőttes részekbe amiért hálás is voltam, mert utána Smith-re lehet nem tudnék ugy nézni mint eddig, bár lehet igy se fogok tudni
– Nagyon kedvelem, húgi. Arra gondoltam, hogy megpróbálom a medimágus szakot… de nem vagyok elég okos… – Megforgattam a szemem, ahogy az utolsó részét mondja kicsit letörve. Oda bújtam hozzá.
- Flor azt hiszem a legjobb emberbe szerethettél bele... Kérd meg, hogy segítsen. És suliba nem te fogsz két tanár órájára beülni, úgy, hogy alig fogsz tudni figyelni, mert az egyikről tudsz egy titkot, a másiknak a jelenlétében meg csak elkalandozol.. - Nevettem fel. De hát ez az igazság.
-Ooo és lehet le kéne szedni rólad a sok csilámmot mert ha így folytatjuk nyár végéig is rajtad lesz - De mint jó hugi még egy adag csillámport rá szórt a bátyára.

a titkok birodalma
▪ 2003. június 24. ▪

Henriette


rainy summer style

- Igen megint két jó szinte egy idős srác egymásra talált... Tudsz mondani legalább egy fiút aki nem meleg és nincs párja még a suliba vagy azon kívül? - kérdezte Henriette. Persze fogós kérdés volt, az alsóbb évesek közül nem sokakat ismertem. Hillt is csak a kviddics miatt ismertem. Szóval el kellett gondolkodnom, de aztán beugrott.
- Az a hollóhátas srác... Theron. Sosem láttam senkivel csókolozóni. Vagy esetleg az a fura festős gyerek. - Vontam vállat, bár a nevük nem jutott eszembe és nem tudtam van-e bárki, aki tetszik nekik. Nem ismertem őket. Persze bármelyiket megvertem volna, ha esetleg összetöri a húgom szívét... de Harrison, na ő forróbb volt, mint a kályha télen. Az egy dolog, hogy rólam nem rí le azonnal, hogy kihez vonzódom, de rajta azonnal kiszúrtam.
Smith-ről beszélni nem volt persze egyszerű. El is feledkeztem a nálam fiatalabbak megveréséről. Zavarba ejtő téma volt, hiszen sosem beszéltem róla senkinek. Smith-szel meg lényegében csak összefeküdtünk... sokszor, mielőtt még elvitt volna unikornisokat nézni a rengetegbe. Ezzel együtt persze Henriette volt az első, akinek el mertem mondani, hogy miféle kétségeim vannak. Szerettem volna Smith méltó párja lenni.
- Flor azt hiszem a legjobb emberbe szerethettél bele... Kérd meg, hogy segítsen. És suliba nem te fogsz két tanár órájára beülni, úgy, hogy alig fogsz tudni figyelni, mert az egyikről tudsz egy titkot, a másiknak a jelenlétében meg csak elkalandozol..
Elmosolyodtam a szavaira. Bájos volt, de tudhatta volna, hogy Smith óráján figyelni a lehető legnehezebb lett volna... mindig megéreztem az illatát, ahogy elsétált mellettem, abba pedig beleborzongtam. A hangja megnyugtató hümmögés volt, ami azt idézte, amikor ölelt és csókolt, közben pedig motyogott valami olyasmit, hogy "la Fay, maga neveletlen."
- Talán csak kinevetne... - mosolyodtam le, de elpirultam zavaromban. Smith nem tudna komolyan venni engem.
- Ooo és lehet le kéne szedni rólad a sok csilámmot mert ha így folytatjuk nyár végéig is rajtad lesz. - Tette hozzá, ehelyett persze inkább újabb adag csillámot kaptam az arcomba.
- Az jó le... - kezdtem, de az ajtó kivágódott és anyánk kötényben lépett be a szobába. Döbbenettel nézte a csillámos jelenetet. Nyilván nem volt hozzászokva, hogy a fiacskája ki van sminkelve... de igazából azt sem tudta rólam, hogy más vagyok. Sosem mondtam neki semmi olyasmit. Féltem, hogy mit gondolna rólam.
- Az isten szerelmére, hogy nézel ki Florian le Fay. Drágám, mit műveltél a bátyáddal? - kérdezte anya a húgomat. Én meg el voltam még pirulva, mert attól tartottam, hogy esetleg hallotta a korábbi beszélgetést. Kellett egy fél perc, hogy felfogjam, nem így viselkedne, ha hallotta volna. - Florian, lefelé, kivasaltam az új ruhákat, amiket a szomszéd fia kinőtt, fel kell próbálnod - rángatott fel az ágyról, miközben a köténye sarkával dörzsölgette az arcomat.
- Anya... a bőröm... - nyafogtam.
- Henriette, te meg takarítsd fel ezt a sok csillámot, mielőtt a nővéred visszaér! - közölte, majd szó szerint kirángatott a szobából.

[⌘ F l o r i a n ⌘]

⌘ F l o r i a n ⌘

☾ 2003. 06. 24. ☽

Mindig is tudtam, hogy a családon belül és Florral tudtam mindent megbeszélni már kiskorunk óta, nem mondanám azt hogy sokban hasonlítunk hisza családban talán én nem örököltem anyánknak a vérmérsékletét, nem szerettem balhézni és nagydobra verni mindent. Mindig is inkább beleütöttem mindenbe az orrom, ott kiváncsiskodtam ahol kellet, ilyen csendes megfigyelő voltam. Sokszor futottam Flor-hoz ha volt valami baj. Dominic-al a legnagyobb testvérünkkel nem volt szoros kapcsolatunk, mondhatni köszönő viszonyban voltunk, nem volt közös témánk se. Florával jobban kijöttem, veszekedtünk rendesen de mindig jó volt oda bújni hozzá ha ölelésre volt szükségem, meg persze szerencse, hogy van lány testvérem mert ennyi fiú testvérrel nem lehet megbeszélni azt, hogy milyen ruha illik hozzám esetleg milyen szájfény stb... De ha már választani kell kivel jövök ki legjobban a családban meglepő módon nem az ikertestvéremmel, hanem a bátyámmal Floriannal, neki simán megtudok nyílni, és ő is nekem megértjük egymást, pedig eléggé különbözünk.
- Talán csak kinevetne... - Mondta, majd elpirult.
- Dehogy nevetne ki, szerintem tuti segítene... -
Ezután felvetettem, hogy le kéne szedni róla a csillámot meg az egyéb lányos dolgokat. Persze ez után még egy kicsit szórtam rá, hogy tovább tartson és tudjam még faggatni.
- Az jó le... - Beleeggyezet volna, de ekkor kivágódott a szoba ajtó. Rögtön eltünt a vigyor az arcomról, Florra néztem ő is ugyan úgy megszeppent mint én. Anyánk döbbenettel nézett Florra majd rám, ekkor tudtam, hogy ennek nem lesz a legcsendesebb vége.
- Az isten szerelmére, hogy nézel ki Florian le Fay. Drágám, mit műveltél a bátyáddal? - Kérdezte a helyzethez képest nyugodtan.
- Unatkoztam és áthívtam Flort és egy kis kérlelés után beleeggyezet, mert ő ilyen rendes testvér. - Mosolyodtam el.
 - Florian, lefelé, kivasaltam az új ruhákat, amiket a szomszéd fia kinőtt, fel kell próbálnod - Húzta fel karjánál fogva a testvéremet. És el kezdte  törölgetni a kötényének sarkávalFlor arcát.
- Anya... a bőröm... -  Fájlalta az arcát.
- De anya! Miért nem ér...- Kezdtem bele mert még beszélgetni akartam volna Florral vagy legalább fájdalom nélkül leszedni a csillámot az arcáról.
-Nincs semmi de! És takarítsd fel ezt a sok csillámot, mielőtt a nővéred visszaér! - Közölte, és végleg kirángatta a szobából a testvéremet. Én sértődötten és dühösen álltam fel az ágyról, és néztem az ágyra és a földre ahol minden csillámos volt.
- És ilyenkor nem lehet varázsolnom... persze ha maradhatott volna még Flor akkor egy pálca intés és kész lenne a szoba... Most porszívózhatok és át húzhatom az ágyat... Ilyenkor jól jönne egy házi manó.. És akkor talán nem is unatkoznék. -Dünnyögtem mérgemben majd neki álltam takarítani.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!