Rosemary szobája

Rosemary szobája Elliot és Aiden két kezi munkájának a gyümölcse. Főleg a hatalmas pucér nőket ábrázoló festmény, amit nem is olyen régen loptak el egy mugli múzeumból. A szoba végül Lola és Aidenék hálószobája között kapott helyet, még éppen elég ügyesen be tudták terveztetni egy építészmágussal. Bájos rózsazínes, szürkés szoba, ahol helyet kap a már sok-sok aranyos plüssjáték, a babaágy, a pelenkázó, és természetesen egy hercegnős szekrény, ami tele van hercegnős ruhákkal. Világos, és kellemesen meleg szoba ez, tökéletes egy pici babának.

[egy új élet kezdete]

egy új élet kezdete

2003. május 30.
Sophie

outfit
 
„something new,
something PINK”

Kicsit idegesen ácsorogtam a gyerekszobában. Nem azért, mert a kisbabáktól félnék, sőt… Rosemary már a Mungóban is volt a karomban, mert a gondozásában jelentős részt vállaltam, de valahogy elkapott az a furcsa érzés, hogy hirtelen minden változik. Talán most esett le először, hogy már nem vagyok kamasz, mi nem vagyunk kamaszok… és az élet szép lassan felgyorsul és elrohan mellettünk. Fraser szülő lett, hamarosan az öccse is… a következők pedig éppen mi leszünk… mi? Én, mint apa? Még gondolatnak is nevetséges volt. Hiszen most akarnak rács mögé tenni.
A lábaimmal doboltam, ugyanis Fraser azt mondta, hogy az üres szobában várjunk, míg hozza a babát és bemutatja. Természetesen ők is elkövették azt a hibát, hogy a hálószobában altatták egyelőre, mert még kicsi… pedig jobban jártak volna, ha megszoktatják máris a külön alvással.
– Mit is hoztunk ajándékba…? – kérdeztem csendesen, én csak egy csokor virágot hoztam Elliotnak. Fraser azt mondta, hogy boldoggá tenném, ha meglepném őt is valamivel. Hát megleptem. Szép fehér csokor volt, a baba ajándékát pedig Sophie szorongatta egy ajándékcsomagban.
Végig simítottam a homlokomon, kissé leizzadtam a gondolattól, hogy véletlenül is gyerekünk legyen. Figyelek rá, meg Sophie is, hogy ne legyen idejekorán a dolog. Örültem, ha harmincéves koromra a tanulmányaim végére jutok és elég tapasztalatom lesz hozzá, hogy rendesen pénzt keressek. Akkor aztán a gyerek is belefért volna, most viszont, mi éppen csak két egyetemista gyér fizetéséből próbáltunk fennmaradni.
Az ujjaim bénán doboltak a kiságyon. Valahogy szerencsétlennek éreztem magam. Végig néztem a kitömött nyulakat, a képeket… na meg azt a pucérnős festményt, ami teljesen elütött a szoba ártatlanságától. Ismerős alkotásnak tűnt, de túlzottan is zakatolt az agyam ahhoz, hogy Merlinre, ilyen ha valakinek az én korosztályomból gyerek lesz. Ez volt a kőkemény valóság, amivel nem akartam szembesülni. Felnőttünk. Felnőttem.
– Mi tart ezen eddig… remélem nem öltöztetikbe szegényt muffinnak… – magyaráztam Sophie-nak kissé még mindig feszülten. Valójában elég szarul éreztem magam a gyerekcuccok felett, olyan volt, mint valami pallos, ami ingázik ide-oda a fejem felett azt várva, mikor csapjon le. Mi lesz, ha meglátja a gyereket és hirtelen neki is kelleni fog? Ez a gondolat nem igazán esett jól. Tényleg nem álltam készen.
– Ígérd meg, ha valaha lesz babánk, nem lesz muffinruhában.– Folytattam még mindig kissé zaklatottan, de aztán megpróbáltam összeszedni a józan eszem, kissé távolabb sétáltam a kiságytól, inkább a nőket néztem, az felnőttesebb téma volt. Na meg, kicsit le is nyugtatta az idegeimet, hogy kivételesen nem valami pasztelszínű cuccot bámulok.
– Ez vajon mit keres itt? – pislogtam nagyok, még mindig azon agyalva, hogy mi a fenét csinált Fraserrel Elliot, hogy ilyen fiatalon gyereket akart. Engem ugyan senki sem vett volna rá… na jó… talán Sophie.

[ღ Babázás és pánikba esés ღ]

ღ Babázás és pánikba esés ღ

Jasper

(2003 május 30.)

Ruci

felkelek, elmegyek a boltba

örülök, hogy végre egy kicsit kimozdulhatok Jasperrel. Egy kicsit keztünk besokkallani ezektől a sok tárgyalásoktól, és még ott sem tartottunk, hogy láttuk volna mindennek a végét. Egyszerűen túl rossz lett hirtelen minden, én pedig legszívesebben bebújtam volna az előző napokban az ágy alá, ha nincs mellettem Jasper, akinek a karjai közzé bújhatnék. Nagy szemekkel nézelődök hát Rosemary szobájában, miközben próbálom elterelni a godnolataimat arról, hogy nagyjából hirtelen mindekinek lesz gyereke, aki a közelemben van. Kicist rámtört a pánik, hogy ÚRISTENLEMARADOK, de aztán rájövök, hogy azért anynira mégsem maradok le, Jasperrel vagyok, és boldog vagyok. Aztán utána megint rámjön ez az értés, ideges hullámokban. Még sosem ácsorogtam ilyen aranyos babazsobában, és valahogy egy kissé el is pirulok, hogy vajon ami házunk Jasperrel hogy fog kinézni babával... A mi... babánkkal... Ó te jó ég, felrobban az agyam annyira zavarba jövök ettől. Inkább rá se merek nézni Jasperre, mert csak kisülne mégjobban az agyam és még emberileg s etudnék kommunikálni. Csak nézelődöm továbbb és a zavaromon az sem segít, hogy az arcomba csüng egy hatalmas, óriási pucér nénis festmény, amit hirtelen nem is tudok hova tenni. Lehet csak a szemem káprázik és már pucér nőket halucinálok ide, de... de mégsem, az tényleg egy élethű festmény, és bár nem vagyok olyna művészet rajongó, művész suliba járok, és ismerős is.
– Mit is hoztunk ajándékba…?  - kérdezi Jasper idegesen dobolva én meg hirtelen értetlen fejjel nézek rá, mintha nem is magyarul szólt volna hozzám, aztán persze leesik a kérdés, én pedig megrázom a fejem és megköszörülöm a torom, majd belelesek a nyuszis mintájú szatyorba.
- ööö, hát izeé. AZt hiszem hoztunk magunkkal egy nyuszis rágókát, meg egy labdarózsa mintájú, fehér rózsaszín babatakarót. Ilyen pihepuhaaa - magyarázom aztán mutogatva a dolgokat a csomagvab, Iagzából fogalmam se volt, mit vegyünk neki, így Esthert kérdeztem meg, mert ő úgyis benne volt a baba témában. Nem úgy, mint Ben, aki mintha még midnig csak lebegett volna ebben az egészben olyan hihetetlenkedő arccal, hogy most komolyan ez tényleg megtörtént velem?
Furcsán hosszúnak tűnik ez a váragozás, és Jasper egyre csak idegesebb lesz, amit meg is értek. Már nem gyerekek voltunk, és bár az ostrom után is felnőttnek éreztük magunkat, csak most értem meg igaán én is, hogy milyen ez. Saját életünk lett, Rose nénivel is csak levelekben meg néha egy gyors sütizések alkalmával találkozom, és közben furdal a lekiismeretem is, hogy de hát ő nevelt fel anya helyett, pedig csak egy szomszéd macskás néni volt már akkor is. Külön életünk lett, külön utakkal, és mindenki elindult a maga módján, ez valahogy olyan megható volt és szomorú is. ELhagytak barátok, szerelmek, lettek újak, és valahogy ez is egy kicsit olyan keserédessé tezsi az egészet. Örülök, hogy Benék is és Aidneék is családot alapítottak, és mégis én még mindig nem állok erre készen úgy érzem, valahogy magam, mint Ben, hogy csak meglepődve pislogok hihetetlenkedve, hogy mik történnek körülöttem,. Körülöttünk.
– Mi tart ezen eddig… remélem nem öltöztetikbe szegényt muffinnak…  Ígérd meg, ha valaha lesz babánk, nem lesz muffinruhában.– magyarázza jasper én meg csak hátulról mögé lépek és megölelem, kihazsnálva a szoba ürességét, és a csendet meg a babátlanságot egy kis időre. Belélegzem mélyen a Jasper illatát, miközben ölelgetem.
- Neeem lesz muffin a... a mi babánk - motyogom és érzem, hogy ahogy ezt kimondom, teljesen elfutja az egész fejemet a pír. Te jó ég ez egyszerre olyan romantikus és zavarba ejtőő, mert hát ahhoz nem úúgy kell egyött lennünk, hanem amúúúgy és jóóó égg, meghalook. Elengedem Jaspert, aki a kiságytól angolosan eltávolodik és megnézi a furcsa festményt odalépek mellé, és éófurán méregetem a képet.
– Ez vajon mit keres itt? - kérdezi még midnig kicist idegesen Jasper én pedig belekarolok, és megvonom a vállamat.
- Nem is tudom... Ez olyan híres mugli festménynek tűnik, ami csak a múzeumokban lehet - dünnyögöm, majd hallom, ahogy belép Aiden és ezt egy babadünnyögés kíséri, így odanézek, és természetesen rózsaszín fodros ruháncskában ott fekszik a karjaiban az apró kis Rosie, mint egy süteményes habcsók. Most látom először így szinte majdnem hogy visítva lépek közel hozzájuk és nézem meg közelebbről.
- Úúúúúú. Sziasziaaaa babaaaaa. Hát de nagyon baba vaaaagy - magyarázom neki, mikörben Aiden mintha el is röhögné magát rajtam, mire kicsit visszább húzódok. - Ööö, khm hoztunk... hoztunk ajándékot. Jasperrel - magyarázom és kiveszem megmutatni az ajándékoat Rosie-nak aki nagy szemekkel bámulja a játékot és a takaróját.

[egy új élet kezdete]

egy új élet kezdete

2003. május 30.
Sophie

outfit
 
„something new,
something PINK”

A kellemetlen érzés a beszélgetés ellenére sem akart csökkenni. Én még szinte ott álltam a felnőtt élet küszöbén, a legjobb barátaim meg éppen szülővé válnak. Ez annyira korainak tűnt, annyira… annyira idegennek, hogy még a gyomrom is belerándult a gondolatba, hogy mire én szülő leszek, az ő gyerekeik már talán tíz évesek is elmúlnak.
- ööö, hát izeé. AZt hiszem hoztunk magunkkal egy nyuszis rágókát, meg egy labdarózsa mintájú, fehér rózsaszín babatakarót. Ilyen pihepuhaaa - magyarázta Sophie. A csomagba pillantottam, de nekem ezek a dolgok nem mondtak semmit. Mármint fogalmam sem volt, mi az a rágóka. Csak azokat a gyerekdolgokat ismertem, amiket az újszülött osztályon használtunk: pelenka, cumisüveg, póló, az apró ruhák, néha-néha cumi. Másra akkora korban még nem volt szükség némi ölelgetésen kívül.
- Ahaaaa… - bólogattam.
A lelkességem megmaradt egy pánikroham határán. Egész egyszerűen furcsa volt az egész… ezek a baba dolgok… nem voltam én erre kész és fogalmam sem volt, hogy Fraser miképpen állhat készen a szülővé válásra Persze ez az egész helyzet más volt. Elliot harmincöt éves volt, ha most nem vágnak ebbe bele, hát mikor? Ha negyven lesz, vagy ötven? Frasernek akkor sem lett volna késő, de Elliotnak már igen. A test nem lesz fiatalabb, legyen akármilyen kevés ránc is az arcán.
- Neeem lesz muffin a... a mi babánk - ígérte Sophie, én pedig közelebb vontam őt a karjaimmal, hogy finom puszit nyomjak a tincsei közé. A mi babánk - inkább tűnt valamiféle álomképnek, mint valóságnak. Mert mi lesz, ha nem lesz gyerekünk mondjuk? Semmi. Én Sophie-t akartam, nem gyereket.
A beszélgetés persze folytatódhatott volna a muffinszerű kölykökről és egyebekről, ám ehelyett megjelent Fraser, karjában a kicsivel. Már nem volt olyan gyűrött, olyan  friss, mint amikor először láttam a Mungóban. Egész szép lett.
- Úúúúúú. Sziasziaaaa babaaaaa. Hát de nagyon baba vaaaagy - lelkendezett Sophie, gyorsan elszakítva a tekintetét a festménytől, ami gyanúsan mozdulatlanul lógott a falon. Mugli kép volt, egyértelmű. -  Ööö, khm hoztunk... hoztunk ajándékot. Jasperrel - magyarázta és kivette a csomagból megmutatni az ajándékokat.
- Szerencsére nem én választottam őket. - Vigyorogtam rá Fraserre, de aztán megjelent mögötte Elliot is, a ruháját igazgatva. Remélem nem azért tartott eddig, hogy áthozzák a gyereket, mert még lenyomtak egy menetet, míg felkelt a kicsi. Sokat mondóan bámultam Fraserre, olyan “mi a fasz?” fejjel.
- Jaj! Elfelejtettem a welcome drinkeket. - Húzta elő közben Elliot a pálcáját, bár ezt a szemem sarkából láttam. Aztán hamarosan aranyszínű tálcán lebegett fel négy pohár rózsaszín koktél. - Epres-gumicukros. Nagyon finom. - Emelt el egyet Elliot, majd mutatta, hogy vegyünk mi is. Részemről csak fintorogva emeltem el egy poharat. Mocskosul édesnek tűnt.
- Azt hittem, ledarált unikornis...

[ღ Babázás és pánikba esés ღ]

ღ Babázás és pánikba esés ღ

Jasper

(2003 május 30.)

Ruci

felkelek, elmegyek a boltba

Az egész még most is oyan furcsa... Végtére is Rosemary valamilyen szinten a rokonom is, nem? Egy nagyon édes, nagyon cukorruhába bújtatott rokonom, akivel egyeznek az őseim. Sosem volt még ilyen fiatal aprósg még a kezemben sem, úgyhogy még emiatt is izgulok. Nehogy összetörjem, vagy ilyesmi. Vagy modnjuk túl édes, és belehalok a látványba? Ez már annál valószínübb, mert Jasper is túl menő és néha úgy érzem teljesen elájulok attól is ha csak ránézek, hát pláne akkor ha éppen ketten összebújunk. Csoda, hogy akkor nem ájulok el. De komolyan, Sophie, ez nem normális, hogy ennyire odavagy valakért, nem? Már rég nem az első hónapokban jártok, és te még most is úgy viselkedsz, mint valami bugyuta kamasz lány.
- Ahaaaa… - bólogat Jasper mellettem, miután összehadarom, hogy mit is hoztunk, azért amúgy belelesek, hogy minden itt van-e. Szörnyen ciki lenne, ha csak az üres ajándék tasakot hoztam volna el magunkkal, amit most is olyan elszántan szorngatok, mintha az életem múlna rajta. De szerencsére meg van minden, és ettől egy kicsit megkönnyebbülök, miközben Jasper mellettem erősen vibrálni kezd a hangukata pedig lassan rám is rámragad. Szóval azt hiszem annyira elragadnak a gondolataim, hogy még a festményt se tudom beazonosítani, ami egyértelműen szokatlanul mozdulatlanul muglis és dermedt, ami nem is baj, mert szerintem a mozgó festmények még most is meglehetősen... félelmetesek. Sőt. Egyik pillanatban megfestesz egy fejet a vászonra, aztán az odébb gurul, mert elfáradt? Enyhén rámtör az émelygés is, pedig még csak nem is én vagyok a terhes.
Ahogy a baba felbukkan, szinte elolvadok, vagy csak az olyan nőiesen anyás ösztönök uralkodnak el rajtam, hogy baba és cuki, mintha én is egy tehén lennék a 101 kiskutyából, aki tejet ad az éhes kuytusoknak. Jó, ez a godnolat is morbid nem akarok tejet adni Rose-nak, csak meg szeretném ölelgetni, így oda is repölök Aidenhez, hogy megcsodáljam, magammal rángatva szegény Jspert is. Közben megumtogatom az ajándékokat, Aiden meg olyan Aidenes pókerarccal örül nekik, de azért el félmosolyt elenged.
- Ó, mertem is remélni, Vöröskének jobb ízlése van, Szőke - jegyezi meg, majd biccent, és én Rosie kezébe nyomom az egyik babajátékot a többit lepakolom, és a kislány bájosan, kissé darabos, esetlen babamozdulatokkal fogdosni kezdi és nagy szemeket merezstve gügyög. Én meg elolvadok.
- Merlinre hát nagyon baba - motyogom, miközben felbukkan Elliot kissé kócosan és furcsán összeszedetlenül, de csak mosolygok felé, és után atovább bámulom Aiden kezeiben Rosie-t, miközben Jasper és Aiden valami nagyon sokatmondóan összenéznek.
- Épp most lettünk kész a zuhanyzással - böki ki Aiden, és a következő pillanatban furcsán édes színes valamik lebegnek be arany tálcán, ami ijesztően arisztokratikus, de valahogy ez igazán illik is hozzájuk. Jasper fintorogva nézi az innivalót én meg annál kíváncsiabban.
- Epres-gumicukros. Nagyon finom - erre lelkesen lekapom a poharat, talán túlságosan is édesszájú vagyok, meg ilyenek, és hát azért mégis csak illik inni ilyenkor, nem? Melletem azonban Jasper nem olyan lelkesen nézi a poharát.
- Azt hittem, ledarált unikornis... - Erre majdnem kiköpöm a már flig megivott üdvözlést, és nagy szemekkel nézek a többiekre, hogy de ugye de nem? Persze Aiden megszólal, hogy mentse a helyzetet.
- Nem, nem unikornis. És van férfi ital is - néz jelentősségteljesen Jasperre, majd a kezembe nyomja Rosemaryt, amitől olyan mérhettelenül zavarba jövök, mégis olyan ösztönösen fogom meg aztán csak nézek Jasperre, hogy most mégis mit csináljak, egy baba van a kezeim között és a hajamat akarja rágcsálni!!
- Én most... Én most mit csináljak? Hogy kell babásan viselkedni?

[egy új élet kezdete]

egy új élet kezdete

2003. május 30.
Sophie

outfit
 
„something new,
something PINK”

Még mindig úgy bámultam Fraserre, hogy Ez komoly? Most kellett pont leteperned? Nem akartam felfogni sem, hogy egyetlen szobával odébb voltunk, mikor ők éppen egymásnak estek. Elliot haján, a ruháján egyértelműen látszott, hogy nem rég miben volt részük. Ráadásul Fraserből még azt is kinéztem, hogy ő ezt még élvezi is.
– Merlinre hát nagyon baba – mondta Sophie Rosemary láttán. Úgy tűnt, hogy egészen lenyűgözi a kislány… és egy egész kicsit persze reménykedtem abban is, hogy nem most dönti el, neki is kell egy ilyen. Fizikálisan képtelen lettem volna most belevágni a családalapításba. Rengeteget dolgoztam, sokszor még összebújni sem volt időnk.
– Épp most lettünk kész a zuhanyzással – bökte oda Fraser, mikor leesett neki, hogy miért nézem úgy, ahogyan.
– Na persze… Elliot azért néz ki ilyen megviselten… – súgtam felé. Aztán persze az emlegetett már el is kiáltotta magát, hogy menjünk és igyunk valami szörnyen édes, szörnyen rózsaszín vackot, amit Rosie tiszteletére készítettek. Bár a kezembe vettem poharat, csak undorodva néztem rá.
– Nem, nem unikornis. És van férfi ital is – felelte Fraser.
– Muci, hozz Jaspernek egy kis lángnyelvet. Most vettem új üveggel. – Magyarázta Elliot, a kezében a tálcával. Erre Aiden persze Sophie karjai közé dugta a babát és már magunkra is hagyott minket a férjével és a gyerekével. Csak azt láttam, ahogy a kislány az ujjai közé kapta a vörös tincseket.
– Én most... Én most mit csináljak? Hogy kell babásan viselkedni? – Aggodalmaskodott Sophie. Elliot letette az egyik komódra a tálcát és belekortyolt az italába, ahogy vállat vonva a kislányára nézett. Úgy tűnt nem sokat fogott fel Sophie pánikjából, mert éppen azon olvadozott, hogy milyen édes a baba.
– Hát nem ő a leggyönyörűbb kis hercegnő? – kérdezte ámuldozva. Látszott, hogy ebből a rózsaszín ködből már nem tudjuk kirángatni… mondjuk inkább olyan volt, mint egy anyuka, semmint egy apa. De ezt már végképp nem dörgöltem Fraser orra alá, elég volt neki a tény, hogy mindenki azt hitte, a gyerek apja Benjamin Fraser. Háromszor kellett átírni a papírjait, mire le tudtuk bocsátani a kicsit a Mungóból.
– Nyugi Sophie, csak tartsd magabiztosan. – Jegyeztem meg és kicsit igazítottam a kezén, hogy teljesen stabil legyen Rosemarynek is a helyzet. – Ha megérzi, hogy rettegsz, akkor biztosan elsírja magát. – Tettem hozzá. Szerencsére a kislány elég nyugodt volt, így csak bele-beleakadva a vörös tincsekbe bámulta Sophie szeplős arcát. Láhatóan elvolt ezzel a képpel.
– Jól áll a kezedben a baba… – közölte Elliot elérzékenyülve. A krokodilkönnyek végig futottak az arcán. Szerencsére a kínos helyzetet, aminek egy „most fogd be a szádat” lett volna a vége, Fraser lépteinek zaja, megszakította.
– Szerencsére itt a férfiital.

[ღ Babázás és pánikba esés ღ]

ღ Babázás és pánikba esés ღ

Jasper

(2003 május 30.)

Ruci

felkelek, elmegyek a boltba

Teljesen úgy érzem maga, hogy menten elolvadok, ahogy a kicsire nézek, és csak nagyon béna gügyögés futja tőlem. Zserbóval is így dumálok, mintha valami hülye lennék,d e az aranyosság a gengyém, mármint de tényleg ki ne olvadozna egy kistacskó láttán? Meg amúgy is ez a baba is olyan cuki, azokkal a szép barna szemeivel és a göndör fürtjeivel, amik csak úgy tekeregnek a kis apró buksiján. Olyan kis baba meg baba illatú és minden, nem csoda, hogy ha mindeki oda van érte, és enynire rajongva szeretik őt ELlioték. Meg úgy mindenki, aki meglátja.
- Mindig megviseli a zuhanyzás, tudod, hogy van ez - suttog valamit Aiden Jasper felé, én meg nem egészen értem miről van szó, a babázás nagyon lefoglal. El se hiszem hogy egy ilyen csöppség van a kezeim között. Te jó ég, és lehet nekünk is lesz majd egyszer Jasperrel? Ez a godnolat még most jobban zavarba hoz, mint eddig bármi valaha is. Olyan kis aranyos, még a hajammal is játszik, bár remélem nem fogja bekapini és rágcsálni. Vajon megulladhat egy baba a hajrágástól? Te jó ég, nem akarom, hogy miattam haljon meg Rosie. Te óó ég, mindjárt elájulooook.
– Hát nem ő a leggyönyörűbb kis hercegnő? - kérdezi Elliot teljesen szentimentálisan, én meg csak bólogatok, miközben kétségbeesett arccal nézek Jasper felé, hogy amúgy mit kell csinálni. Félek attól, hogy ha Aiden feljön és látja milyen béna vagyok a lányával, ökörke eltilt tőle. Az nagyo ahgyon rossz lenne.
- Nyugi Sophie, csak tartsd magabiztosan. - magyarázza Jasper én meg lenyűgözve bólogatok, és igyelszem zenbe kerülni a random pánikrohamok közepette. -  Ha megérzi, hogy rettegsz, akkor biztosan elsírja magát.
- Jasper te olyan okos vagy - mondom közben és elmosolyodom, majd odanyúlok hogy adjak neki egy puszit. Elliot megjegyzásáre elpirulok még jobban, majd megjelenik Aiden is az ajtóban, és JAsper kezébe nyom valami férfiitalt, ami Aiden esetében bort jelent. Jasper kicist morcosan nézi Elliotot, aztán Aiden a kezébe nyomja a poharat a vörösborral.
- Na, ezt te is szeretni fogod, igazi ínyencség - magyarázza, majd rám néz meg a babára és hümmög egyet, de nem szól meg. Rosie gügyögni kezd a kezemben, én meg ELliot felé tartom,  hogy odaadjam neki. ha kitör belőle a sírás én komolyan be fogok pánikolni.
- Rosie baba éhes, ki akarja megetetni? - kérdezi Aiden olyan furcsán kegyetlenül szemtelen ravasz vigyorral a száján, én meg kicsit összehúzom magam meg a melleimet olyna ösztönösen.
- Azt hiszem ELliot nagyon lelkes az etetéstől - dünnyögöm és goyrsan belekarolok Jasper ép kezébe, miközben nagy szemekkel pislogok ki a fejemből. - Egyébként milyen Rosie? jól alszik esténként?

[egy új élet kezdete]

egy új élet kezdete

2003. május 30.
Sophie

outfit
 
„something new,
something PINK”

– Mindig megviseli a zuhanyzás, tudod, hogy van ez – közölte Fraser egészen halkan, de tudtam, hogy Sophie is hallja. Persze, amilyen kis ártatlan, nem tudtam elképzelni, hogy értené a célozgatást, én viszont csak egy szemforgatással jutalmaztam meg a szöveget. Nem elég, hogy bejelentette, hogy épp az imént dugta meg Elliotot, az utóbbi rendezetlen külseje csak még zavarbaejtőbbé tette a helyzetet.
Mégsem Fraser és Elliot túlzottan is élénk szexuális viszonya okozta a bennem lévő feszültséget. A gyerektéma annál inkább, amin az sem segített, hogy Sophie karjai közé került a kicsi. Nem tudom, nem voltam erre felkészülve és a látványtól teljesen kikészültem. Haragudtam Elliotra, amiért máris ötleteket ad Elliotnak.
–  Jasper te olyan okos vagy – mosolyodott el Sophie, a szemei szépen csillogtak, ahogy kicsit ügyesebben kezdte el tartani a kicsit. Ha kellett, odanyúltam a kezéhez és szépen megigazítottam az ujjait úgy, hogy tökéletesen tudja tartani Rosemaryt.
– Jól áll a kezedben a baba… – közölte Elliot, megadva a kegyelemdöfést a hangulatomnak. Mordulva néztem rá, bár nem hittem, hogy az arcomról le tudja olvasni a tényt, hogy „fogd már be.” Elliot amúgy is a szöges ellentétét teszi mindennek, amit akarnak tőle. Az arca megnyerő talán, de amúgy egy bosszantó törpe volt, akit mindenki elhallgattatni akart inkább.
– Jasper, fáj a hasad? Akkor majd az alkohol fertőtlenít. – Jegyezte meg azzal az ártatlan bájosságával, amivel igazából csak tovább bosszantott. Megköszörültem a torkomat és örültem, hogy Fraser előkerült, ezúttal már egy pohár borral, amit a kezembe nyomott. Tényleg innom kellett ahhoz, hogy ez túléljem.
– Na, ezt te is szeretni fogod, igazi ínyencség – mondta, én pedig nagyjából azonnal lehúztam az egész pohárral. Aztán bólintva visszaadtam neki.
– Jöhet a következő. – Dünnyögtem, de addigra már mindegy volt. Fraser elveszett a kisbabák földjén, ahogy Sophie Rosie-t Elliot felé nyújtotta. Szinte láttam, ahogy elolvad, mikor a Nyuszija karjai közé került a kislánya, aki éhesen dünnyögve próbálta meg jelezni, hogy hamihami. A kicsi persze feltalálta magát és felkapta Sophie  kisujját, aki amúgy valamiért iszonyú görbén állt és vörös volt.
– Azt hiszem ELliot nagyon lelkes az etetéstől – magyarázta Sophie, mire csak kettőt pislogtam. Hirtelen nagyon úgy tűnt, mintha elment volna a kedve a kicsitől, amitől én is végre megnyugodtam. Nem akarok gyereket… nagyon nem, szóval fogd vissza az anyai ösztöneidet Sophie. Most. Azonnal. Fogd. Vissza.
– Én az vagyok… de ti vagytok a vendégek és most látjátok először. – Vette át a szót Elliot, így lassan elindultunk lefelé a konyhába. Természetesen Nyuszi indult előre, én pedig át tudtam karolni Sophie-t. – Odalent még bor is van. Igaz, mucus? – Magyarázta Elliot tovább, aztán már mentünk is lefelé.
– Egyébként milyen Rosie? jól alszik esténként?
Elliot hümmögve bólintott.
– Csak kétszer kel fel enni. – Bólogat. Én leültem a pult mellé, magamhoz húzva Sophie-t, míg a kis család a baba etetésével foglalatoskodott. Nem értettem, hogyan tudnak ilyen természetesek és idilliek lenni. Egyszerűen Fraser túl fiatal volt ehhez az egészhez.
– És mikor jön a tesó?– kérdeztem, kegyetlen vigyort engedve Fraser irányába.

[ღ Babázás és pánikba esés ღ]

ღ Babázás és pánikba esés ღ

Jasper

(2003 május 30.)

Ruci

felkelek, elmegyek a boltba

Furcsa egy apró kis életet foni a kezeim között és Jasper ezen nap, mint nap átesik. Biztos meg lehet szokni egy idő után, de azért ez még nekem túl új, túl idegen és túl fura. Lepillantok a kezemben lévő kicsire, aki élénken gügyög és nézelődik, miközben próbálok nem azon pánikolni, mikor fog random sírva fakadni a kezeim között. Akkor tényleg megijednék. De Rosie-t a sírás helyett a hajam érdekli, amit babaerővel húzgál és taperol, mert biztosan nem látott még ilyen hajat a sok sötét színű rokonság között. Bár azt hallottam, a babák a színeket is később kezdik látni. De biztos érdekes, azt hiszem. Közben Jasper is segít megtartani a kicsit én meg elpirulok az ügyességétől. De hát, amit Jasper csinál, az mindig annyira lenyűgözőőő.
– Jól áll a kezedben a baba… – közli Elliot, mire végérvényesen elvörösödök, Jasper meg mogorván pislog rá de ő mintha ezt észre se venné. Pedig.. pedig ezek után sem akarok úgy rámászni Jasperre, hogy kierőszakolok belőle egy babát. Mert hát még nem tartunk ott és még magunkat kell ellátnunk, meg minden, és valahogy ezzel most elégedett is vagyok. A gondolataim annyira elhavaznak, hogy csak félfüllel hallom a fertőtlenítést, miközben Aiden is előkerül, Jasper meg megnyugtatja az idegeit az alkohollal. Vajon szabad baba előtt inni? Bár kétlem, hogy bárki adna neki, meg ilyesmi.
Persze közben Rosie is megéhezik, és Aiden is valamiért nagyon szórakoztatónak tartja az idegállapotunkat, mert le nem olvad róla az a tipikus Aidenes "jól szórakozom a hülyéken" vigyor. Meg is köszörülöm a toromat, miközben a kezeimben Rosie egyre nehezebb és nehezebb lesz, majd ő enni is kér, és én át is passzolom Elliotnak, mielőtt még sírni kezdene, és Jasper mellé menekülve az oldalához húzódom, nagy szemeket meresztve. Sose láttam még baba etetést, de amilyen cuki, biztos azt is cukin csinálja. Mármint én szerettem bámulni mindig Zserbót is, ahgyan eszik. Az olyan megnyugtató, nem?
- Én az vagyok… de ti vagytok a vendégek és most látjátok először - magyarázza meg Elliot, előkészülve az etetésre. Szóval megindulunk a konyha felé, én meg csak kapaszkodom Jasperbe, a lépcsőn meg főleg, úgyis mindig le szoktam esni róluk.
- Remélem nem lesz ijesztő az etetés - súgom Jasper fülébe, ahogy haladunk a konyhába. Aztán inkább csak úgy megkérdezek valamit a gyerekkel kapcsolatban, úgyis most minden róla fog szólni úgy az elkövetkezendő soook-sok-sok évben.
- Csak kétszer kel fel enni - magyarázza Elliot a cumisüveggel meg a tejjel foglalatoskodó Aiden mellett és mindenben tök furcsán természetesek és összhangban vannak és idillikusak, hogy elképzelem én is, milyen lenne az életem Jasperrel meg egy babával. Vajon nekünk aludni fog este? Vagy sokat fog sírni? Ilyen bájosan intézzük majd az etetést is? Te jó ég, inkább csak odabújok közel Jasperhez. áálj le Sophieee.
- És akkor sem bömböl - teszi hozzá Aiden, a cumizó kicsivel a kezükben. - Nagyon jó baba - magyarázza én meg csak bólogatok. Majd Aiden előszed egy pár üvegpoharat és bort. Én is kapok bele, így megköszörülöm  torkom.
És mikor jön a tesó? - kérdezi Jasper olyan Jasperesen ördögien szexi vigyorral, mire Aiden csak lazán  apultnak támaszkodik és jelentőségteljesen összenéz Elliottal. Aztán csak olyan elegánsan kortyol a maga borából, majd utána szólal meg.
- Hamarosan - válaszoltam kimérten, mire csak hatalmas szemekkel pislogtam. Azt hiszem ez nem várt fejlemény. Még a bort is sikerül félre nyelnem.
- Ó. Mármint hűha - kapkodtam levegő után. - És... és ő is kislány lesz? - kérdezem, miközben Rosie jóllakottan csuklani kezde a háttérben, majd böfizik is egy hatalmasan. Valahogy ez olyan bájos és romantikus. Bennek is lesz babája, Aidenéknek akár kettő is.
- És... és mikor? - teszem még hozzá, talán túl izgatott lelkesedéssel, Jasper ölében fészkelődve.

[egy új élet kezdete]

egy új élet kezdete

2003. május 30.
Sophie

outfit
 
„something new,
something PINK”

Utáltam Fraser önelégült vigyorát, mintha csak ítélkezett volna a szenvedéseink felett. Valójában semmi oka nem volt rá, hiszen ő volt koravén. Ő döntött úgy, hogy ez tizenötévvel idősebb emberbe szeret bele... és egyből családot alapít. Én nem ilyen voltam. Ki akartam használni az együtt töltött, friss házas időszakot Sophie-val. Ha valaha gyerekünk is lesz, legyen miből eltartani. Nekünk nem voltak gazdag szüleink és Sophie nagyszülei sem voltak éppen adakozó hangulatban.
- Remélem nem lesz ijesztő az etetés - súgta a fülembe Sophie. Csak megszorítottam az ujjait, hogy tudja, ott vagyok vele, nem lesz baj. Egyszerűen mellette minden védelmező ösztönöm bekapcsolt. Még akkor is, ha a félelmei egyértelműen irreálisak voltak.
- Ha csak nem hány le, nem hiszem. - Mondtam halkan, de persze biztos voltam benne, hogy Fraser ezt is hallotta.
A konyhában persze megint az arcunkba tolták a boldogságukat. Túl idillikus volt ez az egész. Értettem, hogy összeillenek, nem volt hozzá szükség bemutatóra sem.
- És akkor sem bömböl - magyarázta Fraser. Közben a konyhaszekrényből elővett néhány üvegpoharat. Vajon, mikor lett ilyen magas...? Régen egy nyomi kis törpe volt, most meg már egyenesen egymás szemébe tudtunk nézni. - Nagyon jó baba - tette hozzá. Még egy pont a nyálasság oldalán.
Átvettem a poharat, majd belekortyoltam. Éreztem, hogy jó borral van dolgom, nem égetett, éppen csak kellemes meleget adott a testembe jutva. Nem volt túl édes, de túl keserű sem.
Sophie mellettem torokköszörülve nézte a poharát, mintha sosem látta volna még azt korábban. Én pedig bevetettem a legszemetebb kérdést, amit egy újszülött mellett lehet. Mikor lesz tesó.
- Hamarosan - Felelte kimérten Aiden. Na erre a válaszra nem számítottam... még a végén elszaporodnak itt, mint a nyulak, aztán csak pisloghatunk, hol maradtunk le.
- Ó. Mármint hűha - magyarázott Sophie a szokásos összeszedettségével, én inkább ittam megint. - És... és ő is kislány lesz?
- Hát jó lenne egy fiú, de lesz, ami lesz. - Fektette a vállára Elliot közben a csukló Rosie-t. Valójában aranyos volt, csak most valahogy hitelen irtózni kezdtem a ténytől, hogy nekik megtervezni kell, nekünk viszont bármikor becsúszhat.
- És... és mikor?
Legalább Sophie próbált csevegni. Nekem továbbra sem ment, így egyelőre csak nyeltem a bort, amit Fraser idő közben újra is töltött. Biztos parasztnak tartott, mert nem ízlelgettem.
- Talán jövőre. - Vigyorodott el Elliot.
Hát nekem nem volt annyira humoros.
- Jaj, hogy szalad az idő... mennünk kell... - közöltem és jelzés értékűen Sophie-ra pillantottam. Kezdett egyre kényelmetlenebb lenni az egész helyzet.

[ღ Babázás és pánikba esés ღ]

ღ Babázás és pánikba esés ღ

Jasper

(2003 május 30.)

Ruci

felkelek, elmegyek a boltba

A konyhában sem lesz jasper oldottabb, és én is egyre inkább elúszom a babás gondolataim között. Nem tudom nem látni a leki szemeim előtt, ahogy jasper a kezei között tartja a gyerekünket, ráadásul ha ő szülész lesz, akkor lehet, hogy engem is szülesztene és te jó ég. Hát lehetne ennél romantikusabb a dolog? Oké, tudom, hogy ezzel le kéne állnom, láthatóan Jasper eléggé feszült és nagyon nem olyan, mint aki most rögtön elválalná a gyerekezést.... Létezik egyáltalán ilyen szó?...
- Ha csak nem hány le, nem hiszem - közli velem Jasper, mire Aiden csak unottan felmorran valahol, majd fensőbbséges hangoján megszólal.
- Sosem hány le senkit, csak böfizik, ami egy természetes folyamat a babáknál - magyarázza olyan drámai hangsúlyozással, hogy már-már mosolygtató. Én csak leülük közel Jasperhez, és nézem, ahogy ezek ketten olyan nyilvánvalóan édesen sürgölődnek. A szerelemnek sok fajtája van, úgy tűnik ők az a tipikus tinirománcbeli elsőszerelem és örökké megmaradt rózsazsín felhő típusúak. Azt hsizem túl sok tiniromantikus filmet láttam, amikor Rose néninél voltam egész nyáron, és nem volt mit csinálnom, mert Balthasar után nem volt més barátom és inkább a doboztévéje elé ültem napokra.
-  Hát de ő is lehet a böfire értette - magyarázom, hogy védjem Jaspert, a bababöfi lehet babahányás is, nem? Persze akkor mér hozzánk kerül a bor is, én pedig ímmel-ámmal, óvatosan kóstolgatom, mintha sose ittam volna, de inkább csak nem akarom, hogy mire hazaérjünk berúgjak. Nem bírom anynira a bort, és ez eléggé béna dolog, de legalább finom. olyan finom, hogy tudnék még inni belőle, de nem teszem, mert az ajaj lenne. nagyon ajajajaj.
Aztán már fel is került az etetés közben az új témaaa, a következőőő picii Fraser. Egy mini lány-Aiden is túlságosan cukifaktor lett, és hát milyen lenne még egy mini fiú-Aiden Te jó ég, ez a család túl cuki az én nyugodt idegeimnek. Annyira beleélem magam ebbe, hogy teljesen elfelejtkezem arról, hogy Jasper fezsülten mocorog mellettem.
- Talán jövőre magyarázza viygorogva Elliot Jasper meg egyre kétségbesettebb-
- Óóóó, hát ez nagyszerűűű - lelkendezem. lehet már a fejembe szállt a bor? vagy a sok baba? - A kisfiúknak is olyan cuki babadolgai lehetnek - mondom, miközben jasper megköszörüli a torkát.
- Jaj, hogy szalad az idő... mennünk kell... . pillant rám Jasper, én meg értetlenkedve bámulok ré vissza.
- Ööö, de úgy... negyven perce jöttünk - magyarázom aztán még pislogok párat, miközben Aidenék valamit szöszmötölni kezdenek, és valamit mondanak a kakilásról is. És aztán végre le is esik, hogy mit szeretne.
- Jaaaaa! Hát igen az időőő! Nekünk most menniünk kell, mert... hát van egy olyanunk, hogy mennünk kell - magyarázom, majd felpattanok, odarohanok megölelgetni mindenkit, és ha Jasper is elbúcsúzik mindenkitől kihúzom magam után Jaspert a házból és sóhajtva odahúzom egy hosszú csókra.
- Naaa nyugi, ettől még nem fogok rád mászni esténként, hogy megerőszakoljalak - viygorodom el, és megindulunk hazafelé, hogy kellemesen összebújjunk az ágyban és pihenjünk, nem godnolva arra, hogy lesz hamarosan az ijesztő tárgyalás, és hogy minden ismerősünknél kitört a bébi bumm.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD!