Táskás kirándulás

Fynn


~ set ~

2003. június 11.

- Vicces? Nem én, ők azok. Nézd meg, mint valami maszkabál.
- Az olyan szemnek, mint a tiéd is, ez tényleg vicces és talán megbotránkoztató, de ha itt élnél, akkor tudnád, hogy ez nem véletlenül van így.
Próbálom a legkomolyabban előadni magam, de úgyis letagadhatatlanul utálom én is ezt a ruházkodást. Nem is nagyon szoktam ide járni, ha nem muszáj. Ha meg mégis, akkor a lehető leggyorsabban igyekszem elvégezni a dolgom. Egyébként az egész tényleg olyan, mintha a színészek állandóan próbálnának és folyamatosan be lennének öltözve.
Ahogy bemutatom a helyet, hogy kb. mire kell számítani itt, úgy kezd egyre rosszabb érzésem lenni. Fynnek tényleg tetszik az ötlet, hogy bemenjünk egy olyan helyre, ahova általában nem akarnak bemenni az emberek? Persze, ha kell akkor követem őt bárhova, a nyelvet nem beszéli, szüksége lehet még a segítségemre, de azért szeretném elkerülni a lehetőséget.
Igyekszem elterelni a figyelmét, kár is volt megemlítenem azt a helyet, de egyre inkább úgy látom, hogy nem fogok tudni mást tenni, valahogy be kell juttatnom a tiltott helyre. De előbb még kéne egy kis bátorságot összeszednem. Bár, mire ezt megtenném, már szakítanak is ki Fynn kezei közül, és ráncigálnak be egy helyiségbe. Abba a helyiségbe. Miért is nem tudtam csöndben maradni még gondolatban sem?
Miután kiadják a parancsot, hogy mit csináljanak velem, bekötik a szemem, de nem értem miért. Mindenki tudja, hogy… hacsak nem, egy olyan helyre visznek, ahonnan a hullám fog csak előkerülni. Körbenézek, hogy megtaláljam Fynnt, de nem látom sehol. Teljesen el fog veszni, ez így nem lesz jó. Nem tagadom, kétségbeesek. Féltem őt, még akkor is, ha tud magára vigyázni. Nem szabadna itt lennünk, hogy én mekkora hülye vagyok.
Az ajtó csukódik mögöttem, én lekapom a kendőt a szemem elől, de mire bármit is tenni tudnék, addigra bezáródik az ajtó. A táskámat és a pálcámat még akkor sikerült elvenniük, mikor berángattak erre a helyre. Szóval most teljesen védtelen vagyok. Megfordulok háttal az ajtónak, miután pár perces dörömbölés után nem történik semmi, és így szembe találom maga a lányokkal. Többen vannak, és ez mintha a szobájuk lenne. Nem csak öltözködni szoktak itt, hanem élni is.
- Titeket is elraboltak?
Először nem értik, amit mondok, de mikor megismétlem olaszul is, akkor mintha kicsit megnyugodnának. Van, aki ingatja a fejét, de látom rajtuk, hogy a többség meg van szeppenve. Lassan bemutatkoznak, és kiderül, hogy némelyikük önként van itt, hogy pénzt keressen, mások egy ismerős, rokon adósságának a törlesztése miatt. Itt egy pillanatra elgondolkodok. Csak nem Fynn tartozik valakinek, és most rajtam akarják behajtani? Azt mondta, hogy sokat járta a világot, és tudom, hogy mivel foglalkozik, de nem gondolnám, hogy valakinek is adósa lenne.
- Jobb lesz, ha minél előbb túl esel rajta. Gyere el az ajtóból, annak úgysincs értelme, hogy ott álldogálsz.
Az egyik lány közelebb lép hozzám, és megfogja a kezem, majd az egyik tükörhöz vezet.
- Mit akartok tenni?
- Tudod, bármi miatt is vagy most itt, a Főnök szereti látni a friss húsokat. Margaret például úgy került ide, hogy bár kifizették az adósságot, a Főnök szemet vetett rá, és azóta is itt van. Sajnos, ezen mindenki átesik.
Remek. Egy híres brit tudós házaspár gyermeke vagyok, és most még talán túsz is leszek. Várjunk… Anya szülei híresek itt is, és a világban mindenhol, mi van akkor, ha nem is Fynn a célpont? Ezt nem hiszem el, mi a fenére bukkantak már megint, hogy az valakinek kellhet?
Egy pillanat alatt levetkőztetnek, majd mint a kislányok szépségszalonosat kezdenek játszani. Nekiállnak a hajamnak, a sminkemnek, és hoznak egy ruhát is. A lábamra nem kerül más csak egy topánka vagy micsoda, mert cipőnek nem éppen nevezném.
Mikor elkészülnek a csajok, akkor elém tartanak egy egész alakos tükröt, és végül el kell ismernem, hogy nem is nézek ki olyan rosszul, csakhogy a munkámhoz nem éppen ez a megfelelő öltözet.
- Melyik ágyat szeretnéd?
- Mi van?
Mint kiderül, ebben a szerelésben valószínűleg nem fogom elhagyni a helyet, vagy ha mégis, akkor csak harc árán, aminek meg nem örülne senki. Főleg én, mivel ide még szeretnék visszatérni nyaranta és nem szeretném azt se, ha a nagyiéknak bajuk esne.
Hirtelen kivágódik az ajtó, majd egy nagy darab ember megragadja a karom és vonszolni kezd magával. Kihasználom a cipőm adta lehetőségeket, szóval hatásosan rálépek a lábára, majd tökön rúgom, és megindulok az ajtó felé. Nem érdekel a levetett ruháim, ki kell jutnom innen. Az ajtónál tovább nem jutok, mert ott meg egy másik ember vár rám. Felkap a vállára, és bevisz a korábban látott másik helyiségbe. Ott leültet a kanapéra, majd egy alak odaül mellém.
- Közös ismerősünk, Mr. Kyteler hamarosan ideér. – Simogatni kezdi a combom, mire elütöm a kezét.
- Hozzám ne érjen!
Erre csak elmosolyodik, majd int az embereinek, akik közül néhány elhagyja a szobát. Ahogy a tekintetemmel követem őket, meglátom a táskám és mellette a pálcám. Bingó, már csak meg kell kaparintanom.

[❅❅hosszú tél után a nyár❅❅]

❅❅hosszú tél után a nyár❅❅



Lina

2003. 06.11.

Swat, te kis geci...ostobák, ha egy percig is azt hiszik, hogy lefőzök nekik abból a színtelen szarból. Nyilván egy hamisítványt fogok csinálni, és mire rájönnek, már keresztül kasul leszünk. Rögtön járatni kezdem a fejem, hogy én mivel zsarolhatnám meg később. Ahogy újból az utcán találom magam, kissé émelyegni kezdek. Szeretnék szitkozódni, visszafutni, és kinyírni mindenkit a picsába, de akkor nem tudom meg, hova vitték Linát, és ennyi gorillával nem is tudok elbánni, így marad a csel. 2 óra arra elég, hogy egy gagyi, de hihető változatot összedobjak. Eddig szar érzés annak, aki beveszi, de hamar el is múlik. Hazudtam egy kicsit, mert otthon mindenem megvan az eredeti cucchoz is, meg a hamishoz is. Keserű vigyorral az arcomon hoppanálok el innen haza. Haza, ahova nem akartam még visszamenni egy ideig.
A nappali üres, és csendes, pont ahogyan itt hagytam. Se a húgom, se más. És ez jó is így. A pince hűvös. És csendes, talán túlságosan is. Alizon mindig itt áltt mögöttem, és belemahyarázott. Ezt sokáig hagytad ázni, annak sötétebbnek kell lennie, az oda fog égni, azt vágd, ne aprítsd. De most senki nem szól bele. Kipakolom az asztalra a növényeket, az állati eredű hozzávalókat, és csendben dolgozom. Azt gondoltam jó lesz majd egy ideg, mégis megijeszt ez a nagy némaság. Ha megszólalnék, senki nem válaszolna, így inkább csak magamban szencségelek. Talán ezek a gengszterek figyelnek? De mióta? Honnan a picsából tudták, hogy ott leszek, és nem itthon? Kiejtek egy üvegcsét a kezemből, ami aztán összetörik, és halovány zöld folyadék folyik végig a padlón.
- Fasza.
És tényleg semmi. Némán dolgozom, és mire újból a falon lévő órára nézek, rájövök, hogy mindjárt kifutok az időből.
- Ajándék gyanánt az összeset meg kellene mérgeznem a picsába.
Valami vasza bőrrel érintkező, bőrőn át felszívódó szart kellene rájuk kennem észrevétlenül. Pusztuljon a férgese...de nem, majd találok valami ms megoldást. Gyorsan összeszedem a cuccot, és visszahoppanálok, hogy kihozzam Linát onan a...bárhol is van.
- Tessék, a cuucotok, de többet ne kérjetek tőlem, nem fogok tudni csinálni. Ez az utolsó.
A tag lassan, komótas, vigyorogva ndul el felém, és veszi el a 4 db fiolát. Beleszagol, rám néz, majd a fejével int az egyik gorillának, ai bejön, elviszi pket, és bevegy valahova. Szé feszít az idegesség, de próbálok higgadtan tűnni.
-És most Lina.
-Enyje, megint ez a nagy sietség. Előbb megnézzük, mit hozott.
Mit mit...mire rájöttök, mit, már rég nem leszünk itt, és gondoskodom róla, hogy ne is találjatok meg minket szarok.
Veszem a bátorságot, hogy leüljek, amíg várakozom. Az előbbi gorilla hamarosan ismét bejön, bólint egyet. Hát persze hogy bólint, mert azt akartam, hogy bólintson.
- Hozzátok Lint ide. Most. Az üzlet, az üzlet.

Fynn


~ set ~

2003. június 11.

Hosszú percek telnek el úgy, hogy fogalmam sincs hol van és mit csinál. Egyáltalán mit akarnak tőle vagy tőlem? Mondjuk végignézve magamon nem hiszem, hogy tőlem akarják. A velem lévő lányok sokkal szebbek nálam, még akkor is, ha ennyire átöltöztetnek és próbálnak a saját formájukra újra megalkotni. Biztos nem fogom ezt hagyni, az utolsó körmömig harcolok, ha már pálcám nincs.
Aztán egyik pillanatról a másikra meg is érkezik a válasz a még fel nem tett kérdéseimre. Miután átcipelnek a lányok öltözőjéből egy másik helyiségbe, azonnal rájövök, hogy igazából velem csak szórakoznak. Tényleg csak azért kellettem nekik, hogy Fynnt valamivel tudják zsarolni. Akármi is kell nekik tőle, hamarosan megkapják. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a kanapén mellém ülő alak miután lesöpröm a kezét a combomról, feláll és az ajtó felé megy. Pont abba az irányba, ami felé nekem is mennem kell. A pálcám és a táskám van ott, ha azokat sikerülne megkaparintanom, akkor máris jobb helyzetbe kerülnék a mostanitól.
- Kinn van. Még várunk az eredményre.
- Nagyszerű. Akkor már nem tart sokáig, hogy azt az idiótát örökre magunkhoz láncoljuk ennek a kurvának köszönhetően. Hihetetlen, hogy ilyen szerencsénk volt.
Kurva? Ez komolyan… még akkor is, ha tényleg ezt gondolja rólam, azt hiszem, nem kellett volna kimondania hangosan. Így most nagyon nagy bajba került. Felállok a helyemről, de mire bármit is csinálhatnék, addigra megint nyílik az ajtó.
- Hozzátok! A Főnök elégedett az áruval.
Tehát megadta nekik, amit akartak. Fynn, miért? Most még nagyobb bajba keverted magad. Ezek soha nem fognak leállni.
Mivel a helyiségből csak egy kijárat van, önként megindulok arrafelé. Közben igyekszem kitalálni, hogyha a táskámat nem is fogom tudni magammal vinni, a pálcámat valahogy meg kéne kaparintanom, de ebben a ruhában sehova se tudnám elrejteni.
- Le fog nyomni titeket. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyja majd ezt az egészet annyiban.
El akarom terelni a figyelmüket, de nem igazán sikerül. Egyikük lepisszeg és megragadja a karom, hogy kituszkoljon az ajtón kívülre. Elég szorosan fog, szóval biztos meglátszik majd a nyoma.
- Engedj el! Engedjen már el!
Rángatom is a karom, amivel sikerrel járok. Kiszabadulok, és odarohanok a táskámért. Felveszem, de igazából nem is ez a lényeg.
- Még mit nem, kisanyám.
Kirántja a kezemből a holmimat, majd kidobja az ajtón kívülre. Még szerencse, hogy nincs benne törékeny holmi. A lényeggel viszont nem törődnek. A felfordulásban sikerül elrejtenem a pálcámat félig bedugva a bugyimba. Egy kicsit eláll, de ha megfogom a szélét, akkor talán meg tudom annyira lengetni, hogy az ne látszódjon ki, és ne is legyen feltűnő.
Az ajtó másik oldalán ott vár Fynn és még néhány férfi, akivel eddig nem találkoztam. Mégis mennyien vannak? Megint megragadják a karom, de ezúttal is kirántom magam a szorításból. Valahogy jeleznem kéne neki, hogy akármit is tervez, most kéne lelépni, mert öt perc múlva már nem biztos, hogy lesz lehetőségünk. Szóval kénytelen vagyok kezdeményezni, és csak reménykedem benne, hogy nem egymás ellen fogunk dolgozni.
Megfogom a pálcámat, majd egy néma Stuporral elkábítom a mellettem lévő férfi, és még egy pillanattal később egy másik közelemben állót is. Sajnos a meglepetés ereje nálam csak eddig tartott, szóval most igyekszem elrejteni magunkat azzal, hogy teletöltöm a helyiséget füsttel. Reménykedve, hogy Fynn-nek sikerült támadásba lendülnie, magamhoz hívom a táskámat és elindulok felé, közben néhány támadást kivédek.

[❅❅hosszú tél után a nyár❅❅]

❅❅hosszú tél után a nyár❅❅



Lina

2003. 06.11.

Nehéz úgy koncentrálni, hogy sötétebbnél sötétebb képek ugranak be. Ahogy Linát bántják valami söté, szutykos, büdös helyen. A franc tudja, miket csinálhatnak vele. A kezem is végig remeg, de az idő most srága, ahol nem csak az én bőröm a fizetőeszköz. Gyorsan visszaérek, és semmi sem érdekel, csak hogy végre eltűnjünk innen. Visszatérvén hűvös nyugalmat erőltetek magamra, de tulajdonképpen azért ülök le, hogy ne kátszódjon, ahogy a lábaim remegnek. A tekintetem egyik gorilláról a másikra viszem át, majd az ajtóra szegezem. Az idő mintha megállna. Utálok várni, ilyen helyzetekben méginkább. Nekem úgy tűnik, mintha órák óta várnék, aztán az ajtó nyílik, de mire felfognám, Lina hogy van, jóé van e, egy stupor repül a mellette lévő gorillára, aztán a másikra. Lina sem adja egykönnyen magát, ezért büszke is vagyok rá, és hiszek benne. Biztos most következne még valami feltétel, és nem engednének el egykönnyen, így a menekülés célszerűbbnek is tűnik. A ppálcám máris a kezemben, hogy a mögöttem állókat letámadjam, de a füst megzavar, és bekapok egy átkot. Egészen biztos vagyok benne, hogy egy Canis morsus, mert úgy érzem, 6-7 kutya harapdál. A kezemet, a lábamat, de még az arcomat is. Még azt is érzem, ahogy a vér folyik végig rajtam, pedig semmi nem látszik. szememmel azonnal Linát keresem, jól van e. Még három ember készül lefegyverezni engem és Linát, köztük van Swat is. Itt már nem fog használni a stupor, mind a hármat ki kell iktatni, de azonnal. A hátam mögött intek Linának, hogy bújjon mögém. A kutyák még minidg harapdálnak, legalábbis érzetre, a kezemet is nehezen mozgatom, de markolom a pálcát erősen. A következő átok, ami felénk repülhet vagy egy avada, vagy egy crucio, így muszálylesz kirobbantanunk magunkat innen.
- Te kis taknyos szar!
Hallom a hozzám intézett szavakat, és repül felénk még egy átok csóva. Nem találhatja el Linát, fogalmam sincs mi az ami vészesen közelít. Egy reflexszerű protegot mormolok magamba, de a fájdalom miatt a kezem remeg, nem vagyok már ura a saját testemnek. Gyorsabbnak kellett volna lennem. Ki kellett volna találnom valami stratégiát, hogy mire kivezetik Linát, én támadjak valamivel. Hülyeség volt félnem, mert elveszi az eszem. Ez nem az a helyzet, mikor félhetek. Linának van joga félni, nekem nincs. Pedig még annyi mindent meg akartam nézni vele. enni fahájas mogyorót, és cikizni a ruhákat Esetleg egy fagyit is ettünk volna, aztán sétálhattunk volna..és..ahogy elmormogom a protegot, a plca ki is esik a kezemből. Azt a büdös kurva életbe. Kijöttem a párbaj gyakorlatból, az oké. De hogy elmenülni sem tudok, azért az nonszensz. Ki kellene magunkat robbantani a picsába. Nyúlok a pálcám felé, hogy egy gyenge confringot kilőjjek. Ha sikerül meg agyunk mentve. De akkor is..Lina vajon haragszik majd rám? Hogy nem jöttem előbb, vagy hogy nem volt szöktetős tervem. Már most nagyon szarul érzem magam miatta, ami azt jelenti, bízom abban, hogy nem hagyjuk itt a fogunkat. Inkább haragudjon is rám, csak ne legyen semmi baja Azzal még tudnék élni, de azzal egészen biztosan nem, ha bármi maradandó baja van, vagy netán nem jut ki innen élve.

Fynn


~ set ~

2003. június 11.

Csak abban reménykedem, hogy nem ismernek ezek az emberek, és így talán nem lesz gondja a nagyszüleimnek a továbbiakban. Persze, így sem kell őket félteni, mert meg tudják védeni magukat. Ettől még nem szeretném, ha miattam kerülnének bajba. Tehát a kijutás mellett az elsődleges célom az, hogy ne ismerjenek fel, így semmilyen iratom nem kerülhet hozzájuk.
Szerencsére a meglepetés erejére hagyatkozva, sikerül kiütnöm két mellettem álló embert, és ez elég is ahhoz, hogy magamhoz hívjam a táskám, amit fel is veszek a hátamra, majd tovább eregetve a füstöt igyekszem elrejteni magunkat. Még pont látom, ahogy Fynn felém int, hogy menjek oda hozzá. Megindulok, de a körülmények ellenére is ki kell védenem még néhány átkot, amíg odaérek hozzá.
- Jól vagy? Minden rendben?
Csak egy pillanatra láttam az arcát, de az nagyon olyan volt, mintha sikerült volna valamilyen átkot bekapnia. Ha tényleg így van, akkor minél előbb rá kell jönnöm, hogy melyiket, és ki kell innen vinni. Talán főbenjáró átkokat nem mernek itt használni, de ettől még nem jelenti, hogy más nagyon is fájdalmasat sem fognak bevetni.
Megfogom a kezét, mert a füsttől elkezdett könnyezni a szemem és legfőképp azért, mert néhány villanáson kívül lassan már semmit nem lehet látni. Érzem, ahogy megnyúlik a teste lefelé, és előtte mintha koppanást is hallottam volna. Nem tudom mi történt vele, talán neki kellett meginnia azt a bájitalt, amit elkészítettek vele, vagy kipróbáltak rajta egy átkot. Akármi is legyen, az a biztos, hogy ki kell innen szabadulni.
Nem tudom honnan, de egy robbanás hallatszik, meg kiáltások, és a füst is kezd eltűnni. Most kell mennünk abba az irányba, amerről a friss levegőt lehet érezni. Megszorítom Fynn kezét, és vezetni kezdem. Közben egy Protegót tartok magunk körül, hogy legalább a gyengébb átkokat ki tudjuk védeni. Közvetlen azután, hogy kilépek a szabad levegőre, egy sorfalba ütközök. Nem tudom mi van mögöttem, de előttem legalább négy férfi áll pálcával a kezében, amit felénk szegeznek.
- Most vagy soha.
Ha nem csúszott még ki Fynn keze az enyémből, akkor megszorítom azt, és hoppanálok, mielőtt még a férfiak meggondolnák magukat. A pajzs bűbájnak úgyis elmúlt már a hatása, és itt a boszorkányok és varázslók között talán nem kéne varázsolgatni csak úgy felelőtlenül.
Először nem is fogom fel, hogy hol vagyunk, hova vittem magunkat. Csak annyit tudok, hogy a hoppanálás pillanatában a lehető legbiztonságosabb helyre akartam menni. Talán így kerültünk a nagyszüleim birtokának egy csendes kis zugába.
Elengedem őt, és ellépek tőle. Végignézek a szőlő tőkéken, ahogy a nap felé törnek, hogy a lehető legfinomabb és legédesebb gyümölcsöt adhassák nekünk. A ruhám és a cipőm nem éppen a legalkalmasabb erre a terepre, de azt hiszem, nem foglalkozok ezzel. Nem most. Most csak élvezem a szél csendes suhanását, és a madarak csicsergését. Igen, közben próbálom visszatartani a sírást, de ez egy idő után már nagyon nehéz, ezért felé fordulok, és mielőtt még bármit is mondhatna, megcsókolom.
Lágyan, hosszan, és úgy, hogy azt akarom tudja, a világ legboldogabb embere vagyok ebben a pillanatban. Igazából elég önző dolog ez tőlem, ki tudja, hogy ő is akarja-e. Nemrég ért vége egy másik kapcsolata, lehet, hogy egy nőt sem akar látni maga körül. Nem véletlenül jött el eddig. Bár, egy ilyen arccal eljönni Olaszországba, elég felelőtlen dolog volt. Csodálkozom, hogy eddig nem csüngtek rajta a nők.
- Ajánlom, hogy most ne szólj egy szót se. Én… csak örülök, hogy jól vagy… – Ekkor jut eszembe, hogy talán nincs is olyan jól. - Mert ugye jól vagy?
Nézek végig rajta sérülések után kutatva, de ha van is rajta, azt vagy elrejtette előlem, vagy csak vagyok annyira béna a könny áztatta szemeimen keresztül, hogy ne lássam.

[❅❅hosszú tél után a nyár❅❅]

❅❅hosszú tél után a nyár❅❅



Lina

2003. 06.11.

Igyekszem kihasználni minden olyan pillanatot, mikor jelezni lehet, odébb csalni magunkat, így Linának is gyorsan intek, jobb, ha mellettem, mögöttem van.
- Jól vagy? Minden rendben?
Próbálok válaszolni neki, de nem megy olyan könnyen, a harapások érzete az arcockifejezésem is eltorzítja. Érzem, ahogy eltörnek a kézcsontjaim, ahogy belémmarnak, de semmi sem látszik. Csak bólintok egyet, hogy igen, jól vagyok. Persze voltam már jobban is, de nincs idő most ezzel foglalkozni, csak el kell húzni innen valahgy a picsába. Mire innen kijutunk, talán az átok is múlni kezd. Puha kis keze az enyémbe simul, amitől erőre kapok, és bár hallom, hogy azt üvöltik, te taknyos szar, csak a protegora koncentrálok, aztán a confrigora, bár már az eszméletem is kezdem elveszíteni. Egy pillanatra mintha valóban kutyákat látnék, ahogy marcangolnak, és vicsorognak rám. Szorítást érzek a kezemen, de ez nem kutya, ez Lina lehet. Igyekszem követni őt, egyik láb, másik, de még mindig látom a kutyákat, ahogy körülöttem ugatnak, vicsorognak, és belém kóstolnak. Úgy tornyosulnak fölöttem, igen, fölöttem , mintha dementorok lennének. Nem szabad elvágódnom, amíg nem jtunk ki, és nem vagyunk biztonságban, nem lehet. Szinte kapaszkodom Lina kezébe, arra gondolok, ki kell jutni, kijutunk. Egy kutya, két kutya, aztán mintha forogni kezdenék. Feltűnik Lina arca, és arra tudok gondolni, biztos hoppanálunk. Fogalmam sincs hova, meddig jutottunk ki, követtek e a barmok. Próbálok llva maradni, Lina arcára összpontosítani. Aztán érzem, ahogy ellép, és bár még kába a fjem, a kutyál elfutottak, eltűntek. Még érzem a marásokat, de nem újakat már nem. A nap sütééből és a madárhangokból arra következtetek, hogy sikerült elhoppanálnunk. Vége. Ennek a rémálomnak vége. Ki akarom mondani hangosan is, hogy vége, de mielőtt megtehetném, Lina lágy ajka az enyémhez tapad. Szorosan, édesen, forrón. Nem csak egy rövid köszi hogy megmentetted az életem hála csók ez. Eszembe jut az első csókunk, ami szintén nagyon jó volt, de mégis...más volt. Vagyis ez a más. Tudom, hogy Lina jó csaj, de talán több is egy jó csajnál. Nem tudom, mit is akar pontosan, így hagyom, hogy kibontakozzon, nem támadom le, bár talán nincs is elég erőm hozzá. Szar beismerni, de ez az átok leterített.
- Ajánlom, hogy most ne szólj egy szót se. Én… csak örülök, hogy jól vagy. Mert ugye jól vagy?
Gondolom azért nem a legjobban festek, de azt hiszem, jól vagyok.
- Most már igen. Vigyorgok, aztán megszédülök, és Linára támaszkodok.
- Na jó, egy átkot azért benyeltem, de most már megmaradok.
Az arcát ellepi a könny. Megtörölném egy zsepivel, de semmi sincs nálam, így csak az ujjammal próbálom az éppen legördülő cseppet eltörölni.
- És te jól vagy? Szerencse, hogy tudtunk hoppanálni. Ha Lina nem tudott volna idehozni minket, nem tudom, hogyan menekülünk meg. Óvatlan szar voltam, hogy eltalált az egyik gorilla. Egy két lépést teszek előre, de aztán összecsuklik a lábam, majdnem elesek.
- Hol is vagyunk pontosan? Jó lenne valahova leülni kicsit. Talán van nálam valami..
A zsebeimben kezdek kutatni, bájitalos fiolák után. Semmi extra, csak hogy ne essünk össze mind a ketten a fárdságtól és a pániktól.

Fynn


~ set ~

2003. június 11.

Az egész rémálom, legalábbis próbálok erre gondolni. Főleg miután kijutunk abból a lyukból. Látszólag mind a ketten épen és egészségesen. De azért furdal a kíváncsiság, hogy mégis mi a fene volt ez. Meg az is érdekelne, hogy ezek után mégis hogyan merjek eljönni ide? Ha akármelyikünktől is akarnak valamit, az biztos, hogy nem fognak itt megállni, hanem mindent kiderítenek rólunk és a végén még elrabolnak, megkínoznak és ott kell majd lennem ilyen nőnek. Vetkőzősnek, vagy hogy hívják.
Szerencsénk volt, hogy kirobbant a fal, mert így meggyengítette a bűbájt, ami megakadályozta, hogy lehessen hoppanálni. Ha nem jutunk ki az épületből és nincs ez a gyengülés talán még mindig ott állnánk. Vagy harcolnánk vagy ki tudja… nem is akarok erre gondolni. De most már biztonságban vagyunk.
Hogy megkönnyebbülésből vagy miért, nem tudom, de nekiesek Fynn-nek. Hosszan csókolom, mintha nem is akarnám elereszteni, mégis lágyan, akarón, követelőzön. Én őt akarom. Megkönnyebbülök, mikor visszacsókol, és nem is akar elereszteni. Mégis egy picit megijedek. Mi van akkor, ha nem akar… ha túlmegyek egy határon. Nemrég lett szingli. Megkönnyebbülök, mikor azt mondja, hogy jól van. De ez a megkönnyebbülés átcsap aggodalomba, mikor bevallja, hogy bekapott egy átkot. Tovább kutatom a tekintetemmel, de nem látok rajta sérülést. Akármi is történt látszólag inkább szellemileg merítette le, mint fizikailag.
- És te jól vagy? Szerencse, hogy tudtunk hoppanálni.
- Én jól vagyok. Nem bántottak, csak azt hiszem, B tervként ott akartak tartani és betanítani rúdtáncosnak vagy minek.
Ellépek tőle, hogy lássa milyen rongyot aggattak rám. Nem hiszem, hogy valaha ilyent felveszek majd még egyszer. Igaz, most sem önszántamból. Ahogy letörli a könnyeim kicsit a tenyerébe hajtom a fejem. Megfogom a kezét. Azt hiszem, még mindig ugrásra készen állok, pedig tudom, hogy biztonságban vagyunk.
Innen látszik a ház, szóval megindulok arra, próbálom Fynnt is vinni magammal, de érzem, ahogy megbicsaklik. Nem sietünk, szóval megállok. A nap még elég magasan van ahhoz, hogy kicsit lenyugodjunk és összeszedjük magunkat. Hogy én is érezzem, tényleg vége.
 - Hol is vagyunk pontosan? Jó lenne valahova leülni kicsit. Talán van nálam valami…
A táskámba kezdek kutakodni, és előveszek belőle egy pokrócot, amit megnagyobbítok picit, így kényelmesen elférünk rajta. Lehuppanok és próbálom őt is rávenni, hogy kövesse a példámat. Egy nő mindenre fel kell hogy készüljön. Főleg egy boszorkány, akinek a lehetőségei eléggé korlátlanok bizonyos szempontból.
- Ez a nagyszüleim birtoka. Az egyik végében vagyunk a szőlő sorok mögött. A távolban látszik a ház, de azért messze vagyunk, hogy látszódjunk mi is. Eléggé védett, de nem tökéletesen. Ha a nyomunkra is akadnak itt, csak úgy hoppanálni nem tudnak.
Meg aztán van egy kevés őrzés is kutyák szempontjából. Fynn velem van, ezért őt nem bántják, de csak úgy nem jöhet a szőlő területére idegen. Nem a legbiztonságosabb hely, de egy mezei parknál azért jobb.
- Fynn, járnál velem?
Csak úgy kibukik belőlem. Persze, mindig is megkaptam azt, amit akartam, szóval várható volt, hogy őt egyszer megszerzem magamnak, és talán nem ilyen gyorsan kellene, vagy nem egy ilyen esemény után, de most úgy érzem, nem várhatok. Mintha minden percem meg lenne számlálva.
Kockáztatok, de úgy érzem, ez a kockázat megéri, még akkor is, ha esetleg nemet mondd. Legalább volt pár jó kalandunk és talán elválnak útjaink vagy csak távoli ismerősök leszünk. Akárhogy is lesz, igazodok hozzá, nem fogom rá erőszakolni magam.

[❅❅hosszú tél után a nyár❅❅]

❅❅hosszú tél után a nyár❅❅



Lina

2003. 06.11.

Egyszerűen csak el akarom felejteni ezt a malőrös napot, vagy legalábbis kiradírozni a rossz részét. Fogalmam sincs, hogy mi lett az arcokkal, akik ott maradtak, de egyelőre nem is érdekel. Bár átfut az agyamon, hogy arrébb költözöm, mondjuk ki Roxmortsból, és Londonba helyezem át magam, talán ott jobban el tudnék bújni...á a franc essen beléjük, majd holnap gondolkodom rajta. Lina csókja feledtetei is velem egy rövid időre az egészet. Egészen máshogy csókol, mint eddig. Hatrozottabban, és ez tetszik. Talán a nagy izgalom teszi, de mintha ms lenne. Egy pillanatra azt is elfelejtem, hogy eléggé kutyául vagyok, de ahogy a bal lábamra nehezedek sajnos újra eszembe jut, hogy fáj.  Nem ugrálok a szétvető energiától, de muszáj tudnom, hogy Lina is jól van e.
- Én jól vagyok. Nem bántottak, csak azt hiszem, B tervként ott akartak tartani és betanítani rúdtáncosnak vagy minek. A gondolatra ismét felkapom a vizet.
- Mocskos egy banda, de fogalmam sincs hogyan találtak rám. Remélem ott döglenek meg.
Ahogy hátralép, veszem észre, milyen ruhában van. Nincs a ruhával igazából semmi baj, vagyis kurva jól néz ki, ha az ember egy stripper bárba megy, de nem illik Linához, ő ennél sokkal szelídebb, és jobb.
-Sajnálom, hogy belekeveredtél. Nem akartam rád bajt hozni. Persze, hogy nem akartam, csak  arra gondoltam, hogy eljövök egyet nyaralni, hogy kipihenjem ezt az évet. Ennyi. Szörnyű azzal a tudattal élnem, hogy miattam került ilyen megalázó helyzetbe. A helyébe felképelném magam, hátra arcot vágnék, és soha nem közelíteném meg magam. Úgy tűnik, még mindig bajt hozok az emberekre, pedig azt hittem, mára már egy fokkal nyugodtabb az életem, legalábbis ezen a területen. Próbálok Lina után menni, de még nem megy olyan könnyen. Nem szoktam vinnyogni, de most az egyszer örülök a pokrócnak, szívesen ülök le mellé a földre.
- Ez a nagyszüleim birtoka. Az egyik végében vagyunk a szőlő sorok mögött. A távolban látszik a ház, de azért messze vagyunk, hogy látszódjunk mi is. Eléggé védett, de nem tökéletesen. Ha a nyomunkra is akadnak itt, csak úgy hoppanálni nem tudnak. Valahogy csak el kéne intéznem őket, hogy biztosra vegyem, nem keresnek fel sem engem, sem Linát, sem a húgom. Tuti van nekik is gyenge pon...
- Fynn, járnál velem? Abszolút nem számítottam erre a kérdésre azok után, hogy sikerült bajba kevernem, aminek következtében majdnem ott hagytuk a fogunk is. Sőt, arra szmítottam, hogy ezek utén nem fog keresni soha a büdös életbe. Mármint én tuti ezt tenném, mert..mert ez a logikus.
- Öhm.. Hülye lenne bárki nemet mondani, ha Lina megkéri, legyen a pasija, csak nem tudom, jó pasija lennék e neki. Elvárások garmadája lebeg a szemem előtt, amiknek eddig sem tudtam megfelelni. Leahval és velem is mi lett. Dráma, sok dráma, amibe belefáradtam. Linával nem akarok ilyen sorsa jutni.
- A mai nap után ilyen bátor vagy? Vigyorgok, mert Lina tényleg őrült, de persze a szó legjobb értelmében.
- Nem is tudom...nem is tudooommm... Húzom kicsit az agyát, ami nyilván igent jelent.

Fynn


~ set ~

2003. június 11.

Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy sikerült megmenekülni. Tudom, hogy nem a véletlen műve, Fynn és az én ügyességem és talán a támadók kis csetlése-botlása is benne volt. Annyira akartak vigyázni ránk, hogy a markukban tartsanak, komolyabban nem is mertek megtámadni. Szeretném ezt hinni, aztán persze csak ők tudhatják az igazat.
A lényeg, hogy most már biztonságban vagyunk, és ha szerencsénk van, akkor nem tudják követni a nyomunkat. Ha engem nem ismernek vagy nem ismertek fel, akkor pedig nem tudnak ehhez a helyhez kötni, ami pedig teljes siker lenne. Fynn-nek pedig nincs itt kapcsolata, tehát biztosra veszem, hogy egy jó ideig itt most biztonságban leszünk.
- Mocskos egy banda, de fogalmam sincs hogyan találtak rám. Remélem ott döglenek meg. Sajnálom, hogy belekeveredtél. Nem akartam rád bajt hozni.
- Szerintem az alvilági szervezetek mindig egymástól tudják meg az ígéretes alanyok adatait. Ha nem azért, hogy egymást segítsék, akkor azért, hogy egymást hátráltassák. Akárhogy is, maguknak akarják a legjobbat. Szóval ne sajnáld, ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire jó vagy.
Azért az már más kérdés, hogy sokkal jobb lenne, ha mondjuk egy ispotály figyelne fel rá, vagy valamilyen kutatóközpont, ahol teljes egészen kibontakoztathatná a tehetségét az jobb lenne. Nem kéne mindig a háta mögé nézni. De persze, én akkor is így szeretem.
Előszedem a pokrócot és leterítem a földre. Egy ideig biztos itt kell maradnunk, amíg mind a ketten kipihenjük magunkat. Ha lenne nálam más is, akkor még egy italt és szendvicset is elővennék, de azokkal nem készültem. Nem ilyennek terveztem a mai napot. De nem is baj, ez valahol pont így volt jó. Legalábbis ahhoz, amit most készülök tenni. Mert a csók meghozta a bátorságomat.
Ránézek, a szemébe. Keresem a megerősítést, hogy van értelme feltenni a kérdésem, de csak annyit tudok kiolvasni belőle, hogy talán nem lenne ellenére neki sem. Szóval, túlesek rajta. Tudni akarom, hogy járna-e velem. A szívem a torkomban dobog. Tudom, nem vagyok normális, amiért pont most kérdezem meg tőle, de nem tudok mit tenni, nem hagyhatom kicsúszni még egyszer a kezeim közül.
- Öhm…
- Öhm… – mondom utána, mert egy pillanatra megijedek és bár él még bennem a remény, hogy ebből egy igen fog kerekedni, kicsit félek, hogy elijesztettem.
- A mai nap után ilyen bátor vagy?
- Nem igazán ismersz akkor, ha azt hiszed, hogy ehhez csak a mai nap kellett. Nem vagyok tökéletes, talán nem a legjobb párbajozó, de bátorságom még van egy normális hétköznap is. Egyébként nem tartanék itt, ahol most vagyok.
Nem mintha olyan sok mindent elértem volna az életemben eddig szakmai szempontból. Az a néhány cikk és kevés fénykép, amit eladtam eddig azért nem egy olyan nagy karrier, de azt hiszem, ez jól van így. Még csak most lépek ki az iskola falai közül.
- Nem is tudom…nem is tudooommm….
Mérgesen ránézek. A szívem még mindig a torkomban dobog. Azt hiszem csak húzza az agyam, és ő már régen tisztában van a válaszával, de ezzel nem jár jól. Felállok, lenézek rá. Végigsimítok a lábamon, majd fel az oldalamon. Lassan közelebb lépek hozzá, lehajolok, adok neki egy csókot.
- Kell egy kis segítség a válasz kinyögésében? – suttogom, majd egy puszit adok az ajkára. Mondtam, hogy megszerzem, amit akarok.

[❅❅hosszú tél után a nyár❅❅]

❅❅hosszú tél után a nyár❅❅



Lina

2003. 06.11.

Igazából meg a picsába már, hogy midnig menekülni kell!  A tököm tele van velük, az egész életemet arra áldoztam, hogy bújálok. Valami újat kéne csinálni. Mi lenne, ha nevet változtatnék, és..valami újba kezdenék? Valahogy annyira felcseszték az agyam, hogy mindjárt felégetem az egész múltam. Visszamennék e az egyetemre? Talán. A receptjeimet elzárnám, tovább fejlesztém, a nevem is megváltoztatnám, és arrébb költöznék. Csak nem tudom, az én lennék e. Egész életemben ez a Fynn voltam, lennék e valami...Gegory, vagy Colin...Desford? Mindegyik röhejesen hangzik, nincs is kellő fantáziám nevek kitalálásához.
- Szerintem az alvilági szervezetek mindig egymástól tudják meg az ígéretes alanyok adatait. Ha nem azért, hogy egymást segítsék, akkor azért, hogy egymást hátráltassák. Akárhogy is, maguknak akarják a legjobbat. Szóval ne sajnáld, ez is csak azt bizonyítja, hogy mennyire jó vagy.
Jó? Ugyan, az apám volt jó benne, nem én. Egy hülye kölyök vagyok még mindig, aki az apja örökségével pacsál, néha felfedez valami újat, de nem próbálgatja igazán, mert..ez lesz a vége. Unom.
- Apám volt jó. Én egy senki vagyok benne. Felelem komoran, magam elé meredve, mert azt érzem, parttalan lettem, és nem jutok sehova. Csak a sötét dühöm maradt, amit nyilván nem Linára fogok kivetíteni, és nem is Alizonra. Igazából maga sem tudom, kire. Faszság az egész. Linára nézek, és az egészet annyira, szívből bánom. Bánom, hogy idejöttem, és belekevertem. Hogy járni akar velem, egyébként, korábban nem lett volna meglepő, de a mai nap után csak felszalad a szemöldököm. Nem azért mert akarnám, csak hát na. Szar az életem, és ő ebbe akar belekerülni. De persze érzek iránta valamit, nem csak derék tájon.
- Nem igazán ismersz akkor, ha azt hiszed, hogy ehhez csak a mai nap kellett. Nem vagyok tökéletes, talán nem a legjobb párbajozó, de bátorságom még van egy normális hétköznap is. Egyébként nem tartanék itt, ahol most vagyok.  Erre csak mosolyogni tudok. Valóban van bátorsága, meglepően sok nő létére, ami van, hogy meggondolatlansággal párosul. Nem vagyok szexista, csak sok csajt mentettem meg már azért, mert össze vissza bátorkodott. De szeretem, hogy határozott, ettől még szexibb lesz. Húzom még kicsit az agyát, mert imádom húzni a nők agyát, amire persze mérgesen néz. Nem olyan komolyan mérgesen, olyan csajos mérgesen, amitől kevésbé lesz elcseszett hangulatom. Feláll, majd gondolom a meggyőzésem érdekében újból megcsókol.
- Kell egy kis segítség a válasz kinyögésében?
Kell, persze hogy kell...ahogy az ajka az ajkamhoz ér, gyengéden még közelebb húzom magamhoz, hogyjobban érezzem, hogy jobban csókoljam. Az ajkai közé suttogom a válaszom.
- Szia csajom... Hirtelen már csak azon jár az eszem, hogy levetkőztetem, hogy érezzem a bőrét, hogy végigsimogassam a tökéletes porcelán bőrét. Valahogy minden problémám megoldása így ér véget. Lehet az andrenalin dob a libidómon még egyet, és a fantom fjdalmam is enyhíti. Féltés, halálfélelem, robbanás, felhevült állapot, szex.

Fynn


~ set ~

2003. június 11.

Nézem, ahogy némán vívódik magával. Nem tudom, hogy mit mondtam, ami ekkora fejtörést okoz neki, de azt tudom, hogy biztos túlgondolja az eseményeket.
- Apám volt jó. Én egy senki vagyok benne.
-  Szerintem meg nem. Most raboltak el miattad. Majdnem vetkőzős lány lett belőlem, és te voltál az is, aki kihúzott a bajból. Ezt nem az apádnak köszönhetem, hanem neked.
Még akkor is, ha ez most nem tűnik dicséretnek, mert nem éppen a legjobb élményekkel távozunk majd este az álmok mezejére, de ez legyen a legkevesebb. Most már túl vagyunk rajta, megúsztuk.
- És ezt most vedd bóknak. A történtek fényében is, ha csak középszerű lennél vagy még annyi sem, akkor nem kockáztattak volna ennyi mindent.
Erről meg vagyok győződve teljes mértékig, szóval remélem sikerül kicsit megnyugtatnom őt. Vagy ha megnyugtatni nem is, akkor legalább növelni kicsit az önbizalmát. Tudom, hogy a találmányait, a családi örökségét rossz dolgokra használják, de ettől még nem ő lesz a rossz ember.
Ennek ellenére látom rajta, hogy valami még mindig bántja. Valahogy meg kéne nyugtatnom, nem lett bajunk, nem kell semmit bánnia. Az örökség átka képes akár az egész életünket meghatározni, de túl lehet lépni rajta. A családom minden tagja tudós, vagy medimágus, csak én vagyok újságíró, fényképész. Teljesen tisztában vagyok a nyomással, ami most rá nehezedhet.
Akárhogy is, most őrjítően szexinek látom, és tudom, hogy ő kell nekem. Most már nem is áll közénk senki, nem is akarom húzni az időt azzal, hogy esetleg véletlenül valaki közénk furakodik. Felteszem tehát a kérdést, de a némaság, és a hezitálás nem igazán az én terepem. Ha mellettem akar maradni, ennél sokkal határozottabbnak kell lennie. De a döntésben azért még segítek neki egy kicsit.
Odahajolok fölé és megcsókolom. Nem ülök be az ölébe, de pont eléggé közel vagyok ahhoz, hogy esetleg könnyebbé tegyem a döntést. Még egyszer odahajolok hozzá, amikor is megkapom a választ.
- Na, azért, pasim – mosolyodom el.
Kicsit eltávolodok, hogy lássam gyönyörű tekintetét. Tudom, hogy az mutatja majd meg igazán, hogy mit is akar, de pont azt látom benne, amit én is akarok. Átvetem a lábam az ölén, majd a vállára helyezem a kezem. Kicsit közelebb húzódom hozzá. Úgy tűnik, mégis sikerült valamilyen hasznot húznom ebből a ruhából. A hajába túrok, ahogy csókolom, majd hamarosan el is döntöm őt.
Talán nem kéne, talán kicsit korai, de ha most meg kéne állnom, akkor az őrületbe kergetne. De ahogy végigsimít rajtam, ahogy a combomat fogja tudom, neki sincs ellenére. Itt most meg fog történni az, aminek meg kell történnie.

Köszönöm a játékot.