something went off

◊ 2001. december ◊

Fynn × Safiya

◊ Fynn ◊
i don’t blame you for not loving me
i blame you for pretending you did



2001. december

outfit

Hangosat sóhajtottam, ahogy fordultam egyet az ágyamban. Az ágyunkban. Még az ágyunknak neveztük, pedig Freddie nem sok időt töltött itthon. Megvolt a bejáratott nő már ezekre az időkre, így inkább vele töltötte az estéket… én meg mit csináltam? Na mit? Hát persze, hogy kicsíptem magamat és dacosan, „csak azért is jól érezem magam” gondolatokkal a fejemben rontottam be – szó szerint – a Merdező Pálcák Klubjába. Aztán ismerkedtem, hagytam, hogy férfiak italokat vegyenek nekem. Néhányan még meg is fogdostak. De az este végén csak egynek engedtem, hogy hazakísérjen.
Furcsa módon nem jött meg az elégedettség érzés, még akkor sem, mikor kinyitottam a szememet és az ágy másik felén egy sötét hajú alakot pillantottam meg. Bizonyára ő lett a kiválasztott, akinek engedtem… de nem emlékeztem sok mindenre. Csak a testemben éreztem a nyomokat, amiket hagyott. Azonban inkább undorítónak éreztem magam… nem értettem Freddie hogy bírja így elárulni a kapcsolatunkat, ha ő egyáltalán érzett hasonlót. Talán benne nem is volt bűntudat.
Nagy nehezen felültem, magamra húztam a selyempizsamámat. Nem, mintha az ismeretlen férfi nem láthatta volna a testem minden porcikáját korábban, de megköszörültem azonnal a torkomat, ahogy hátat fordítottam neki és megpróbáltam különösebb mocorgás nélkül kimászni az ágyból. Nem tudom miért, de úgy éreztem, ki kell menekülnöm a saját, imádott, bézses-fehér árnyalatban pompázó, tökéletesen megtervezett hálószobámból, mintha már nem is a sajátom lenne. Nem lepett meg, az egész életemről azt éreztem: nem az enyém.
A házasságom szép lassan darabokra hullott. Nem volt már olyan, mint régen, mikor megkérte a kezemet és közös családot terveztünk. A gyerekekig el sem jutottunk, csak szép lassan tönkre ment minden közöttünk… mintha nem is ugyanazok az emberek lettünk volna, akik egymásba szerettek.
A nagy mocorgás közben persze a takaróval majdnem levertem a polcról egy könyvet, azt még elkaptam, de a kislámpa csörömpölve esettbe a fal és az éjjeliszekrény közé. Kizárt dolog volt, hogy ilyen másnaposan erre ne keljen fel az ismeretlen… még az én halántékom is lüktetni kezdett. Nyöszörögve szorítottam oda az ujjam, majd kezdtem el masszírozni a kellemetlen területet. Aztán kicsit félősen, de az ágy felé pillantottam.
– Ö… – kezdtem, de nem tudtam azonnal folytatni, mert a saját hangomtól is lüktetni kezdett a fejem megint. – Kérsz egy kávét…? – kérdeztem végül, pedig azt kellett volna mondanom, hogy menjen inkább el, mielőtt Freddie hazaér. Nem tudtam, mikor eszi erre a fene, de jó lett volna, ha erről nem tud. Még a végén az orrom alá dörgölhetné a válásnál, hogy én sem vagyok sokkal különb, mint ő.
Még a takarót is felkaptam, magam elé tettem, hogy ne nézzen meg annyira. Aztán elindultam kifelé a konyhába. Ha akart követett és reméltem is, hogy így tesz. Legalább a nevét tudni akartam, ha már vele töltöttem az éjszakát.
– Ne haragudj, de nem emlékszem a nevedre… – mondtam, még mindig fejfájással, ahogy elővettem a bögrét a szekrényből. – És még bájitalom sincs erre a másnapra…

[❅❅black out❅❅]

❅❅black out❅❅



Safiya

2001. december

Azt hiszem, tegnap vettem itt Roxmortban egy házat. Halvány emlékem van róla, amhogy aláríok egy papírt. Magát a házat már kinéztem hetekkel ezelőtt, de egy részem sokáig ellenkezett, hogy lerakjam ide a ábam...ismét. Aztán végül úgy döntöttem, ideje kicsit nyugiba és lazába helyeznem magam egy adott helyen. Az elmúlt három évben voltam itt is, ott is, de úgy voltam vele, hogy ha már újra nyugalom van, miért ne költözhetnék vissza. Elemntem a családi kúriához is, de azt porrá égették. A maradék hagyatékom még akkor, a leégés után megmentettük a húgommal, a ház azonban mai napig úgy áll ott, ahogy hagyták. A receptek fele megsemmisült, csak azok maradtak meg, amiket apám nagy gonddal őrzött. Bánnom kéne, szenvednem, mint egy kutya attól, hogy szinte porig égették a gyerekkori otthonunkat, de egyáltalán nem bánom. Sőt. A múltam azon része a túzzel együtt elégett. Az emlékeim is megfakutak, és nincs is rájuk szükségem. Se nekem, sem Alizonnak. Egyszerűen jobb, hogy leégett. Talán még meg is kéne köszönnöm, hogy igyekeztek eltűntetni a föld színéről. Így az új lakást igykekeztem jól meg is ünnepelni, ami sikerült is. Eszméletlen mennyiségű piát ledöntöttem, elmentem több helyre is, de nem emlékszem, hova. Az is megvan még, hogy több csajt is fűzök, aztán hogy valami idegen laksban vagyok, és igeeen, itt vagyok. Lövésem sincs hol, de ez nem is számít. Csörömpölésre ébredek fel, ami az agyam hátsó zugába is behatol, mint valami hangos villámcsapás. Lassan nyitom ki a szemem, hogy a beszűrődő fénytől ne vakuljak meg hirtelen.
– Ö…– A női hang gondolom a tegnapi lány. Ahogy jobban kinyitom a szemem, már valami rémlik, de nem minden, csupán homályos képek. Az ollazára és a bőre puhaságára tisztán emlékszem. Erre midnig egészen tisztán emlékszem.
- Kérsz egy kávét…? Kényelmesen, mint aki otthon van, nyújtózkodom egyet. Rgyáltan nem sietek, úgy kelek fel, mint aki egy hatalmasat aludt, és egy csodás új napra virradt. Mert végülis az nem? Vettem egy kibaszott házat Roxmortsban, és nem fogom havonta máshova költözni. Kibaszott csodás a napom.
- Kávét? Bármikor.Édes, ahogy magára tekeri a takarót, áhh, a reggeli szégyenkör...a szemérmesebb, erkölcsösebb lányok reggelre mindig megbánják, amit tettek. Ezek a bosszú lányok, nők, akik dacból mennek el más férfiakkal. Hát pedig, minden döntés egy döntés, visszaszívni nem lehet. Ha eg már megtetted, hát élvezd. Nem nagyon hiszek a lelkiismeretfurdalásban. Jó persze, én is éreztem már, nem vagyok tuskó, csak nem kell túlzásba vinni. Felkapom a gatyám, és a konyha felé veszem az irányt.
- De hagyd csak, ülj le, megcsinálom. Addig inkább...öltözz fel. Akkor nem kell annyira szorongatnod szegény takarót. Vigyorodom el, mert baromi vicces a hatalmas takaróval. Ahogy próbál lépkedni vele, az az érzésem támad, hogy mindjárt egy hatalmas zakózik.
– Ne haragudj, de nem emlékszem a nevedre… És még bájitalom sincs erre a másnapra…
A kávét keresem, de mivel fogalmam sincs, hol tartja,előbb a pálcámhoz kapok, hogy kávé is legyen.
- Fynn vagyok.  Felrakom a kávét főzni, majd hátradőlve, az alkarommal támaszkodom meg a pultnál. Tekintetem végiguttatom a konyhán, majd megáll a lányon.
- Safiya ugye? - Nyugodtan figyelem őt, mintha csak délutáni kávéra ugrodtam volna fel, és nem egy feltehetőleg tiltott éjszakai légyottra.
- Szerencséd van, a kabátom bal belsőzsebében találsz 3 üvegcsét. Az egyik a tied, és volt, nincs bosszantó másnap.
Mindig van nálam egy mini túlélő csomag. Figyelem az arcvonásait, a tekintetét. Alig várja, hogy elhúzzam a csíkot. Általában a félrelépők tessékelnek ki az ablakon, az ajtón, ahol éppen nekik a legkönyebb. elég hamar és nyomok nélkül tudok eltűnni, és a diszkréciómban sem csalódtak soha. De azért marhára furdalja az oldalam a kiváncsiság, miért lépett félre.
- A férjed mikor jön haza? Tusé. Lehet, mégis fasz vagyok, hogy ilyen könnyedén nevezem nevén a dolgot, de jók a nyílt kártyák. Nem ismer, így nem izgat, ha nem szívlel.

◊ Fynn ◊
i don’t blame you for not loving me
i blame you for pretending you did



2001. december

outfit

Még mindig szorosan tartottam a takarót, hogy ne csússzon le rólam. Nem tudom miért, de úgy éreztem, ha most meglát meztelenül, akkor még szégyenteljesebb lesz az éjszaka történt esemény. Azon már nem változtatott semmi, ráadásul nem is emlékeztem a teljesíteményemre…
- Kávét? Bármikor. - Felelte a férfi, aki egyébként annyira nem is nézett ki rosszul, nyitott szemmel, ébren. Az esetem sem volt kifejezetten, de olyan tipikusan szépfiú volt, akire bizonyára rengeteg nő kivetné a hálóját. Fogalmam sme volt, miért bújt velem ágyba. Átlagos voltam, még csak nem is túlzottan kihívó. Még abba is belepirultam, ahogy megláttam meztelenül az intimebb testrészeit, miközben öltözködött.
- De hagyd csak, ülj le, megcsinálom. Addig inkább...öltözz fel. Akkor nem kell annyira szorongatnod szegény takarót.
Zavartan dobtam le végül a takarót. Nem volt túl kényelmes abban szerencsétlenkednem a konyha felé. Hátat fordítottam neki, majd az egyik világos színű kardigánomért nyúltam, ami ott pihent a kis fotelben. Azonnal belebújtam és szorosan összefogtam a felsőtestem előtt. Biztos voltam benne, hogy látta a melleimet este… de most még ruhán keresztül sem akartam, hogy nézegesse.
- Fynn vagyok. - felelte, ahogy megálltam a konyhában. A kávé éppen akkor kezdett el főni, így az aromás, erős illat megtölötte a teret és csak még inkább magamhoz térített. Freddie bármikor hazatérhetett… igen… gyors kávé és már mehet is el. Nem akartam, hogy férfit találjon nálam. Csak még jobban gyötört volna onnantól kezdve, habár ő már hónapok óta nem nyúlt hozzám.
- Safiya ugye?
Elpirulva bólintottam. Éreztem, ahogy a tekintete rajtam pihen, mintha csak felmérne, mit is kapott az este, meglehetősen bódult állapotban.
- De szólíts nyugodtan Safinak… - mondtam. Nem, nem kellett volna felajánlanom a becézgetést, de ettől még jobban zavarba jöttem. Végig túrtam a hajamon, hogy kicsit rendezettebb legyen. Azt is alaposan összetúrta nekem az éjszaka. Egy hajmosás is rám fért, egy forró fürdő, hogy lemossam magamról a szégyent.
- Szerencséd van, a kabátom bal belsőzsebében találsz 3 üvegcsét. Az egyik a tied, és volt, nincs bosszantó másnap. - Sóhajtottam egyet. A kabátja éppen ott volt a konyhában, a földön. Csak az övé lehetett, nem hasonlított Freddie egyik ruhadarabjára sem, az enyémnek meg túl nagy volt. Így lehajoltam és belenyúltam a belső zsebet kutatva. Aztán meg is lett.
- Hát… - nyeltem egyet. Odabent minden nedves volt, és apró szilánkok is lehetettek. - Azt hiszem, az éjszaka eltörtük őket. - Nyeltem egy nagyot, ettől meg csak még jobban szégyenkeztem. Kevés vad, szenvedélyes szexben volt részem.
- A férjed mikor jön haza?
A kérdésre éreztem, hogy a szívem ugrik egyet. A kabát a földre hullott megint, éppen a lábam elé, ám ezúttal szándékosan. Még rá is tapostam, de nem engedtem az indulatoknak és vágtam a fejéhez, hogy mégis mi köze a férjemhez.
- Nem tudom. Nem jelentette be. - Feleltem és inkább a szekrényhez léptem, hogy csészéket készítsek elő, meg cukrot, meg tejes. - Te házas vagy? - kérdeztem, elterelve a gondolataimat arról, hogy szószerint megkérdezte félre lépek-e. Nem hazudtam, mert minek. Láthatta a gyűrűt, a képeket, a férjem dolgait mindenhol.
- Hogyan iszod a kávét? - kérdeztem és ahogy odaálltam mellé, összesimultak a karjaink.

[❅❅black out❅❅]

❅❅black out❅❅



Safiya

2001. december

Az emberek félre lépnek. Általában legalább egyszer. Akkor is, ha szerelemből házasodnak. Az éévek valahogy mégis szltválasztják, vagy tönkreteszik a romantikát. Az a sok szabály, amit be kell tartani egy párkapcsolatban...fffff...Minden egyes kis apró mozdulatából süt a zavar, a szégyen. az a tipikus pír az arcon. Néha sajnálom az ilyen emberekets, ahogy belesüppednek az életük kis mocsarába, és nem akarnak, vagy valamiért nem tudnak kilépni belőle. Szar lehet. Homályosak az emélkeim, de a neve rémlik. De hogy mikről beszéltünk, és mennyit, fogalmam sincs. Tekintetemmel alaposan végigpásztázom a gátlás legapróbb szikrája nélkül. Szép arca van, bár ronda csajjal nem szoktam kikezdeni, azért mindennek van határa...nem hiszem, hogy az este említette volna a férjét. Férjezett nőkkel általában kerülöm az afférokat, mert sose lehet tudni, ki a férj, ha kiderül az éjszaka, levadásznak e vagy sem. Csupa olyan komlikáció, amire nem szeretnék időt fecsérleni. Jobban szeretem a teljes élvezetet hátulütők nélkül.
- De szólíts nyugodtan Safinak… A konyhában is a rendezettség uralkodik. Mindennek megvan a helye. Nem hsizem, hogy lenne gyerek, akkor nem így festene a lakás. Szép, drága, letisztult bútorok. Elegancia. A lakás határozottan tetszik, bár nekem túl nőies. Sötét bordó, vagy fekete bútort jobban el tudnék képzelni, és kevesebb..mézes mázas színt. De ehhez a Safihoz illik. Csendben nézem, ahogy elszerencsétlenkedik a kabátomig, hogy a másnaposság űző löttyeim kivegye, de hiába.
- Hááát... Azt hiszem, az éjszaka eltörtük őket.-  Egyáltalán nem lepődök meg, inkább szélesen vigyorgok.
- Hopsz. Hát igen, mikor ideértünk, még én is meglepődtem, olyan erővel nyomtál a falnak.  Kacsintok rá, aztán még egy kicsit piszkálom a férj dologgal, mert hát..na. Nevezzük már nevén a gyereket, nem kell félni tőle. A megcsalás a nőknél általában borzasztó nagy probléma. A férfiaknál...ugyan, nekik játék. A kabátomat a földre eljti, de nem zavar, az sem hogy rálép. Csak figyelem a reakcióját, hogyan beszél róla, beszél e róla.
- Nem tudom. Nem jelentette be.
Kerüli, nyilván. Ahelyett, hogy élvezné, hogy szerény személyemmel jót mulatott. Nem vagyok olyan medve, és nem is harapopk. Na jó, de, harapok.
- Te házas vagy? Felvonom az egyik szemöldököm, és leülök az egyik székre. Ujjaimmal apró kis köröcskéket rajzolok az asztalra, küzben fel fel pillantok a lányra.
- Én? Neeem. Nem hiszem, hogy az nekem való. Az a sok kötöttség, meg elvárás...
Tudja, miről beszélek, de úgy tűnik, talán ő sem a legjobb benne. A nők mindig azzal jönnek, hogy a csúnya pasi a rossz, a férje egy dög. De sose lehet tudni. A nők is lehetnek kegyetlenek.
- Hogyan iszod a kávét?
- Üresen. Feketén a legjobb. Persze, ha maga a kávé is jó.
De ahogy elnézem a kérót, a kávé is finom. Letisztult, karakteres.
- Ez az este. Ez valami...bosszú szex volt? Ha igen, ne edd magad. Biztos volt rá okod. Ez végülis jobb, mintha megölted volna...
A fenébe is ezzel a sok lelkiismeret furdalással. Elrontja a legjobb pillanatokat, amiket élvezni kellene. Néha mindenkinél elszalad a ló. És ki nem szarja le? Ha meg ennyire fos a házasság, hagyja itt, és keressen mást.

◊ Fynn ◊
i don’t blame you for not loving me
i blame you for pretending you did



2001. december

outfit

Még mindig borzalmasan éreztem magam. Mocskos voltam, pedig Freddie annyira megérdemelte, hogy megkapja azt, amit ő tett velem... tudtam, hogy most is éppen valakivel hetyeg vagy éppen az ő fülébe súgja, hogy szereti, pedig régen csak nekem mondott ilyeneket. Az az élet már a múlt volt, msot ez volt. Hülyeségeket csináltam, rejtegettem magam egy pasas elől, aki amúgy már minden porcikámat látta az éjszaka. Jó esetben nem emlékezett rá, rossz esetben meg túl részletesen is.
Mi a fene van veled Safiya? Régen nem voltál ilyen.
Még a saját belső énem is vissza akart találni ahhoz a nőhöz, aki a házasságom elején voltam. Akkor tényleg boldog voltam, tényleg jól éreztem magam a bőrömben. A borzalmas másnaposság persze gyorsan ráébresztett, hogy nem siránkozhatok a múltban történtek miatt. Valamit tennem kellett. Kávézni vagy bájitalozni... az utóbbi tűnt persze a legjobb megoldásnak, de Fynn kabátjának tartalma sajnos ripityára tört.
- Hopsz. Hát igen, mikor ideértünk, még én is meglepődtem, olyan erővel nyomtál a falnak.
A szavaira azonnal elpirultam. Sosem voltam nagy csábító, nem tudtam elképzelni, hogy a falnak nyomtam volna, hogy azonnal gombolni kezdjem a ruhákat le róla. Ahogy ez végig futott a gondolataimon, azonnal észbe kaptam, hogy de... pontosan ez történt. Azt nem csak elképzeltem, hanem élénken élt a fejemben, mint bármelyik emlék.
- Hajajj... - Hajtottam le a fejem és kicsit megráztam. Nem volt más választás hát, mint a kávét inni. A konyhában matatni amúgy is egyszerűbb volt, mint Fynnre nézni. Túl jól nézett ki, el sem tudtam képzelni, mit látott bennem az este. Tényleg átlagos nő voltam, nem volt különösebben vonzó a külsőm. Egészen átlagos voltam.
Azért próbáltam vele csevegni, míg matattam a bögrékkel és a kotyogós főzőben készülő kávéval foglalatoskadtam. Egyelőre viszont inkább kerültem, hogy találkozzon a tekintetem a fagyos szempárral. Éppen elég kínos helyzetbe hoztam magam. Csak egy kicsit reméltem, hogy legalább ő is házas és hasonlóan bénán érzi magát... bár az elhangzottak alapján ez aligha volt lehetséges.
-  Én? Neeem. Nem hiszem, hogy az nekem való. Az a sok kötöttség, meg elvárás...
Sóhajtva nyúltam a szekrénybe a cukorért. Talán Freddie-nek is a kötöttség volt a gond, vagy hogy nem jött össze a baba, akármennyire is szerettük volna. Valahol mindenesetre volt egy töréspont és szép lassan az egész kezdett elmenni egyfajta harccá kettőnk között. Ő nem szólt hozzám, én meg próbáltam kihúzni belőle a szavakat... végül besokallatam és már én sem akartam beszélgetni. A kommunikáció megszűnése pedig zuhanóerpülést okozott.
- Üresen. Feketén a legjobb. Persze, ha maga a kávé is jó.
- Etiópi őrölt kávé. - mondtam, hogy biztosítsam róla, jó minőségű feketét kap. A kávék terén elég kényes voltam. Bár én magam mindig felöntöttem egy kis tejjel, mégis kellett, hogy az alap hibátlan legyen. Ezért az egyik helyi kávézóban vettem meg a szemeket és magam daráltam le őket itthon. - Szerintem elég jó. - Tettem hozzá, ahogy kicsit oldódni kezdtem a társaságában. A saját hangomtól persze egyfolytában lüktetni kezdett a halántékom... de megérdemeltem. Hülyét csináltam magamból.
Beleöntöttem az egyik kis fehér csészébe a kávé egy részét. A másikat a saját virágosomba és némi cukorral meg tejjel öntöttem fel. Így sétáltam hozzá oda az asztalhoz.
- Parancsolj. - Toltam oda a fehér csészét neki. Aztán nagy nehezen én is leültem és keresztbe vetettem a lábaimat, minha minden módon el akarnék zárkózni... valójában, ahogy ránéztem, még inkább láttam, milyen helyes... kicsit libabőrös is lettem tőle. Érthetetlen volt, miképpen kaphattam meg, a büszkeségem mégis legyezgette.
- Ez az este. Ez valami...bosszú szex volt? Ha igen, ne edd magad. Biztos volt rá okod. Ez végülis jobb, mintha megölted volna... - magyarázta. Nem, nem kellett megbeszélnünk az estét, mégis újra és újra szóba került. Ezért hát, nem volt más választásom, minthogy reagáljak rá.
- Azt hiszem... olyasmi. - Bólintottam és az asztalra könyökölve támasztottam meg az államat. A bögrémbe néztem, mert ezt könnyebb volt odamondani, semmint a szemeibe nézve. - Bár ahhoz egész évben, mindennap csinálnunk kéne, hogy elegendő bosszú legyen. - Tettem hozzá, majd sóhajtottam egyet. Belekortyoltam a kávémba, bár ez nem segített az amúgy is keserű szájízemen.
- Bocsi, hogy olyan izé voltam ébredéskor... igazából csak... nehéz belátni még, hogy tönkrement a házasságom. Nem hiszem, hogy Freddie-t érdekelné, ha itt találna és valószínűleg amúgy sem kerül elő. A hülye nőjénél van - gesztikuláltam hevesen, amitől persze megbillent a bögre, mert eltaláltam a fülét. A kávé az asztalra és Fynn ölébe folyt. Ijedten pattantam fel és kaptam el a konyharuhát a pultról, hogy felszívjam vele onnan a fekete foltot. Onnan. Azonnal el is vörösödtem - ma már nagyjából századik alkalommal.
- Ne haragudj... - köszörültem meg a torkom és azonnal elhúztam a kezem.

[❅❅black out❅❅]

❅❅black out❅❅



Safiya

2001. december

Rögtön nyilvánvalóvá válik a pirongatásból, hogy nem szokott pasikat csak úgy a falnak nyomni. Kár, mert eszméletlen dögös tőle. Amúgy is dögös, de olyan szexin határozott volt, amitől csak mégjobban beindultam. A férje nem normális, ha nem törődik vele. Ő nem olyan kis minden buliban elmegyek valakivel féle lány, sokkal...sokkal inkább nő. Szóval a férje egy tuskó fasz. Még nálam is nagyobb fasz lehet, pedig nem szoktam törődni a lányok érzéseivel. Mondjuk nem is veszem el őket. Ez itt a különbség.
- Hajajj...
Hajjaj az, de azért a kávé sem rossz. Ha jó erősre főzi, és sok vizet iszik hozzá, akkor túlélhető a dolog. Kár, hogy semmilyen gyógyító bűbájt nem tanultam, bár gőzöm nincsm fejfájásra a főzeten kívül létezik e más. Mert azért a főzet elég fasza. A legtöbb fasza  különösebb pálcahadonászás nélkül is. Úgy főzi azt a kávét, mintha az élete múlna rajta, vagy legalábbis nagyon bámulja. Gondolom, hogy még véletlenül se kelljen rám néznie. Pedig elég kellemes látvány vagyok, nyugodtan nézhet. Szabad vagyok, mint a madár, nem vagyok házas, de még csak párkapcsolatban sem élek. Elenben nagyon is kapható vagyok mindenfélre búfelejtésre, vigasztalásra. Jól tudok...vigasztalni. A cukorét nyúl, de akkora sóhaj is kísérei, hogy szinte megsajnálom. Tényleg szar lehet neki. Vajon meg akarna kínozni a férje, ha megtudná, hogy eszméletlenül jót keféltem a feleségével, vagy leszarná?
- Etiópi őrölt kávé. Szerintem elég jó.
Figyelem, ahogy a rituális kis mozdulatokat végzi, és minden bizonnyal full kínosan érzi magát. Elővesz egy kis csészét, a fekete szépen keveredik a csésze fehér színével, majd a sajátját tejjel önti fel.
- Vajon igazi etiópiból készült? Tudom, béna, de próbálom kicsit jobbá tenni azt a fura helyzetet, aminek nem is kellene furának lennie.
- Parancsolj. Még mindig nézem, tekintetemmel az arcát fürkészem, és várom, mikor néz a szemembe. Puszta kiváncsiságból. Annyi uhht, jajajt, és pirongást kapok, hogy csak rá kérdezek, mi a szitu vele. Bosszúszex..amúgy megsúgom, hogy azok a legkirályabbak. Szenvedélyes, vad, nincs semmi tutyi mutyi romantikázás. Ilyenkor amúgy a csajok is felszabadultabbak, mert feljogosítva érzik magukat rá. Én meg csak élvezem.
- Azt hiszem... olyasmi. Bár ahhoz egész évben, mindennap csinálnunk kéne, hogy elegendő bosszú legyen.
Wow Zsíír..vagyis Mi?
- Oké, hát csak szólj, és jövök. Olyan bosszút csinálunk, hogy összeörik az ágy.
Meg minden más is. Persze, értem, a férje folyamat félre kúr, és nagyon úgy tánik, hogy ez egy pocsék házasság, de nem tudtam a magas labdát nem lecsapni. Amúgy rendszeres szerető nem voltam soha, és igazából nem hiszem, hogy nagyon szeretnék is. A kávé tényleg jó, jobb, mint az enyém otthon. Otthon. Í, de fura a szó.
- Bocsi, hogy olyan izé voltam ébredéskor... igazából csak... nehéz belátni még, hogy tönkrement a házasságom. Nem hiszem, hogy Freddie-t érdekelné, ha itt találna és valószínűleg amúgy sem kerül elő. A hülye nőjénél van
A kis szarházi...ekkora grnyó tényleg nem vagyok. Sőt, így mellette egészen lovagiasnak érzem magam. Ha itt ilyen férfiak vannak, nekem a kánaán lesz. Minden otthagyott feleséget jól megvígasztalok egyszer kétszer.
-Nem voltál izé egyáltalán, ne szabadkozz. Ha meg neki nője van, neked is lehet pasid. Így fair.
 Safiya olyan hevesen kezd el gesztikulálni, hogy majdnem engem si lecsap, de ehelyett csak a kávé ömlii az ölembe. Ami persze engem egyáltaln nem érdekel, őt meg annál inkább. Lelkesen kezdi el felitatni a kávét...ott. Szerencsére nem égette le a farkam, de ha ennyire lelkes, hát én hagyom, hadd tisztítsa. Csak várom, mit is tervez tulajdonképpen, de nem birok nem vigyorogni.
- Ne haragudj... Leesik neki, mit csinált eddig, pedig még tűrtem volna. Ezen a kis msnapon reggel annyit pirul, hogy lehet ettől fáj a feje.
- Ó, nyugodtan folytasd csak, nem rossz érzés...bár tisztább nem lesz a gatyám, de szívese leveszem újból, ha szeretnéd.
Igyekszem a elkapni a tekintét, bármennyire is kerülni próbálja. Úgy tűnik, se bájital, se kávé. Talán mennem kéne, hadd szedje össze magát, de akkor is jól esik kicsit direkt nem elindulni, húzni az időt.

◊ Fynn ◊
i don’t blame you for not loving me
i blame you for pretending you did



2001. december

outfit

Az etiópiai kávé erős illata is kevés lett volna ahhoz, hogy magamhoz térjek ebből a furcsa álomszerű érzésből. Egyszerűen csak jobb lett volna, ha Fynn most tovább áll, én pedig szépen visszazökkenek a magam valóságába. Nem számított, Freddie mit csinált, még házasok voltunk, addig pedig ilyesmit nem kellett volna megtennünk… tennem. Fynn persze bizonyára minden este más lányt szédített az ágyába, az ő lelkiismerete így nem is működhetett úgy, mint az enyém.
– Oké, hát csak szólj, és jövök. Olyan bosszút csinálunk, hogy összeörik az ágy.
Zavartan elmosolyodtam. Nem hittem persze, hogy még egyszer összefutnánk. Nem szándékoztam többé ilyen helyzetbe hozni magamat… de tény, hogy amit tettem az bosszúból történt, mégha semmiség is volt ahhoz képest, amit a férjem tett. Lassan minden hétvégét egy másik nő ágyában töltött.
Belekortyoltam a kávéba, aztán sóhajtottam egyet és persze magyarázkodni kezdtem. Könnyű volt Freddie-re fogni, hogy bepánikoltam. Valójában a boldogtalanságomat csak én magam számolhattam volna fel, ha végre elhagyom. Csakhogy nem hagytam el, mert volt bennem egy kis remény még ,hogy valahogy helyrehozhatjuk. Teherbe esni nem tudtam, nyilván ez is közénk állt. Freddie családot akart, biztonságot, én pedig… ezt nem tudtam megadni. Talán csak azért, mert nem illettünk össze. Talán azért, mert túl stresszes volt a munkám. A baba nem jött, ez tény volt.
– Nem voltál izé egyáltalán, ne szabadkozz. Ha meg neki nője van, neked is lehet pasid. Így fair. – Persze, hogy olyan kelletlen helyzetbe hoztam magam erre… mert zavarba jöttem és leöntöttem mindent is kávéval. Magamat is, őt is, az asztalt is. Éppen csak annyi erőm volt, hogy a lehető leggázabb módon próbáljam meg letörölgetni őt.
– Ó, nyugodtan folytasd csak, nem rossz érzés...bár tisztább nem lesz a gatyám, de szívese leveszem újból, ha szeretnéd. – Közölte és tudtam, hogyha a szemébe nézek, akkor újra indul az egész. Túl helyes volt, én meg túl másnapos voltam ahhoz, hogy tisztán gondolkodjak. Nem álltam ellen, elkaptam a jeges kék szemeket és a következő pillanatban az ajkaim már az övén pihentek, hogy aztán lágyan csókoljam.
Lehetet volna a reggeli repeta kellemes, szükséges… már-már kötelező is, de akkor az ajtó felől motoszkálás jött. Valaki a kulccsal babrált, az pedig csak Freddie lehetett. Másnak nem volt bejárása az otthonunkba. Még a családomnak sem adtam lakáskulcsolt.
– Menned kell… – Tenyereltem a mellkasára, hogy hátrébb toljam magamtól, aztán elkezdtem összeszedni a cuccait és a kezébe nyomtam. A pánik megint végig futott rajtam. Az egy dolog, hogy megcsaltam, de nem akartam, hogy lássa is, kivel. Freddie sem hozta haza a nőjét.
– Kérlek… nem akarom, hogy meglásson… – magyaráztam. Közben már nyílt az ajtó és hallottam az ismerős dúdolást és lépteket. – A fenébe… – nyögtem és benyomtam a leghátsó sarokba Fynnt.

[❅❅black out❅❅]

❅❅black out❅❅



Safiya

2001. december

A zavara nem hogy nem ejt engem zavarba, még inkább feltüzel. Ez a kis reggeli tétovaság, bűntudattal fűszerezve csak felszít bennem valamit. Olyan vagyok, mint valami vad, aki élvezi, ha játszhat kicsit a prédájával. És Safiya most roppant sebezhető. Érezni a mozdulatában, a szavaiban, de leginkább a tekintetében. A szeme mindent elárul. Legszívesebben itt enne a fene egész nap, talán még a férj orra alé is dörgölném, de nem szeretek harag tárgya lenni. Nem csak az ágyat törnénk össze, bármit itt a konyhában. Nem hiszem, hogy bármit is szégyellnie kellene, egy csomó ember tart szeretőt. A nők sokkal többször, mint azt hinné az ember. Na jó, ezt szűkítsük le az arany famílikékra,a hol még mindig boldog boldogtalan távolabbi vagy közelebbi rokont összeadnak. A szerető az meg más. Az élvezet. Valakinek egy fix szeretője van, mert a szerencsétlen szerelmes,valaki meg magába a szerelembe szerelmes, mint én. És Safiya nem tűnik túl boldognak a házasságában, miért ne tarthatna szeretőt? Akár többet is? Én fütyülnlk a helyében az erkölcsre, igazán túl van értékelve és-..és egyszerűen álszent dolognak tartom. A házasságot nem tartom túl okos dolognak. Mármint a szerelmi házasságot. Az emberek szerelmesek lesznek, aztán az egyiknél elmúlik, és a másiknak meg szar. Én annak a híve vagyok, hogy élvezzük egymást, amíg jó, aztán ha elmúlik a vágy, keressünk mást. Keze a kávéfolton, alatta pedig a farkamon pihen meg, amitől ismét letépném róla a ruhát. Ezaz...folytasd csak...és hopp, a tekintete is meg van. Persze, hogy nem bírja megállni, hogy is tudná, teljesen ki van éhezve, mintha csak rám várt volna. Az ajka forró, és puha. Emelem a kezem, hogy újból lehámozzam róla a hirtelenjlben felkapott ruhát, mikor valami motoszkálás hallatszik az ajtó felől. Egy jó ideig nem is esik le, hogy hoppá, a férj hazaért, de mikor rájüvük, valamiért a lábam a padlónak szegeződik.
– Menned kell… Igen? Biztos hogy kellene? Az ajtó felé pillantok, kulcszörgés. Másodperceim vannak eltűnni. Vissza nézek Safyára, nagyon nem akarok kicseszni vele, pedig most felszökött bennem az adrenalin.
- Akkor hát nem leszünk bemutatva egymásnak? Tuti? Főztem volna neki kávééét...
A cuccaim a kezembe nyomja, ami gondolom nemet jelent. Álszomorúan, kisfiúsan bigyesztem az ajkaim.
- Kááár... Azt is mondhatnám, hogy lánybúcsúra jöttem, de eltévesztettem az ajtót, vagy más béna kifogást, amiből könnyen leesik majd hogy egy kurva jót dugtam a feleségével, mert kicseszettül ki van ám éhezve.
– Kérlek… nem akarom, hogy meglásson… Nem? Tuti? Ahh, Safi, te nő, ne kínozz...igyekszem magamra kapni a ruháim, fél lábon ugrálva sikerül a gatyt magamra tornászni, mikor az ajtó nyílik, én pedig csúnyán a hátsó sarokba lökődöm, miközben a zoknim még a földön, és az ingem a fejemen.
– A fenébe…
Egy félhangos Héét motyogok a sarokban imbolyogva. Sikerül az ingem félig meddig begombolni, a maradék, még lifeg rajtam és a zokni...Hirtelen ötlettől vezérelve az ágy alá vetem magam, csak a kurva zokni..az maradt a földön, eléggé látható helyen. Ajj, baszki.

◊ Fynn ◊
i don’t blame you for not loving me
i blame you for pretending you did



2001. december

outfit

- Akkor hát nem leszünk bemutatva egymásnak? Tuti? Főztem volna neki kávééét... - magyarázott Fynn, természetesen poénra véve a dolgot. Nem foglalkoztam vele annyira. Csak arra koncentráltam, hogy eltűnjön, mielőtt még Freddie belép. Ezért azonnal a kezébe nyomtam a ruháit, hogy ugyan kezdjen már el öltözködni.
- Kááár...
Csak sóhajtottam egy hangosat. Eddigre még mindig az ajtótól érkezett matatás. Talán Freddie is túl másnapos volt és vagy rossz kulccsal próbálkozott, vagy egyszerűen csak nem talált bele a lyukba magától.
- Ez nem vicces... gyerünk... - magyaráztam és közben magamon igazgattam a pizsamám anyagát, hogy ne legyen túl feltűnő, mi történt velem az éjszaka. Más módon úgysem jönne rá a férjem, hiszen még csak hozzám sem ért mostanában. Ha volt is egy kis harapásnyom rajtam valahol, kizárt dolog volt, hogy észre vegye. Valójában nagyon kis eséllyel nézett rám hosszabb ideig. A szeretője kellett neki, nem én.
Úgy löktem be a sarokba, hogy legalább ne lássa meg azonnal Freddie, ahogy belépett.
- Safi... - hallottam meg kintről Freddie hangját, majd ahogy belépett a konyhába, éppen csak észre vettem a zokni. Azonnal ráléptem és hátra rúgtam a sarok irányába, hogy Fynn még össze tudja szedni.
- Végre! - próbáltam elővenni a lelkes hangom, majd a férjem elé futottam. Szokatlan módon át öleltem és úgy fordultam vele egyet, hogy rálássak Fynnre. Csak intettem neki és tátogtam, hogy: - Menj már! - Közben megéreztem Freddie bizonytalan érintését a hátamon. Egyértelműen nem tudta hova tenni a hirtelen közeledésemet.
- Valami történt? - kérdezte, de mivel nem engedtem el, végül is elfogadta az ölelést és csak hosszú percig álltam ott, figyelve, hogy Fynn végre kimászik-e az ablakon. Sima városi ház volt, ha kimászott a konyhaablakon, az utcán találta magát, hiszen földszinti helyiség volt.
- Semmi, csak szörnyű álmom volt... és alig vártam, hogy hazagyere és együtt kávézzunk... -magyaráztam halkan. A lelkiismeret furdalásom persze megmaradt, hiszen én nem voltam ilyen, nem csaltam volna meg, ha nem vagyok ennyire sértett. Egy részem még mindig abban reménykedett, hogy mégis engem választ, rendbe jövünk és talán lesz egy gyerekünk is. Nem sikerült persze évek óta, így képtelen voltam Freddie-t boldoggá tenni, de lehetnek még csodák.
- Jól esne egy kávé. - Ismerte be Freddie és ha Fynn kimászott az ablakon, elengedtem, majd odaléptem, hogy bezárjam az ablakot, még odalépve, hogy integessek apró mozdulattal a férfi után.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!