konyha

A konyha kicsit jobban néz ki, mint Armin előtt, nem olyan szutykos és most már akár főzhet is benne az ember, ha varázslattal működésre tudja bírni a sütőt, ugyanis az egész házban nincs áram. Odakint terjengő susnya viszonyt rendre betör az ablakon, belógva a konyhába.

[csak rózsaszínt ne]

csak rózsaszínt ne
2003. június 10.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: csak lazán

Fújtatva álltam a konyhában, miközben morcos fejjel, Armin utasítására éppen rendbe raktam a lepergett falat, szóval átmentem mágikus vakolóba. Még a fejem is vakolatos volt meg a hajam is, a fal ugyanis úgy döntött, most ezd el benedvesedni, a tegnapi esőzések után, és lemállott egy egész nagy paca, pont reggelizés közben az arcunkba. Még szerencse, hogy a lányok már megették amit rendeltünk, így ők megúszták a dolgot, bár nagyjából ugyan olyan szívbajosak lettek, mint mi. Aztán persze nekem kellett a férfias munkát ellátni. Hozzam rendbe. Hozzam rendbe. Én nekromágus vagyok, nem falember! Miután a lányok vihogva magunkra hagytak minket, mormogva végeztem a javításokat a falon, ami kezdett falszerű lenni, szóval nem látszott, hogy milyen elfuserált anyagból húzták fel a házunkat.
- Én nem akarom kifesteni. Tök jól néz ki ilyen... foltosan... mindenfélén, befeketedve - magyaráztam és megropogtattam az elgémberedett nyakamat, ami fájt a sok felfelé bámulástól. - Így meglehetősen... modern - tettem még hozzá, látványosan szenvedve. Nem sok hangulatom maradt a festéshez. Sőt nem is nagyon szerettem az ilyen dolgokat, mégis körbe voltam véve a falfestéshez szükséges izékkel.
lenéztem a kitaposott, teljesen elkopott linóleumra is, ami akkor se látott szebb napokat, amikor új volt. Azért abban reménykedtem, hogy ezt nem akarja vele kijavíttatni. Oké, hogy egy kicsit értettem a forrasztó, meg sebbevarró bűbájokhoz, de egy hullán azért mégsem kellett művészien elfedni a nyomokat, szóval annyira sosem szerettem részletekbe menően ilyenekkel foglalkozni. Ezek nem voltak az én terepem, és ezt Armin is nagyon jól tudta. Mégis a reggelt azzal keztde, hogy közölte ki kell festenünk a konyhát, mert baj lesz. Hát a baj megtörtént tiszta vakolat lett mindenünk.
Elröhögtem magam, ahogy Arminra néztem, akinek a sötét fürtjei között még láthatóak voltak a fehér foltok, hiába akarta mindet lerázni magáról. Meglehetősen hülén nézett ki így, miközben olyan rettenetesen fontoskodó arccal bámulta a konyhát.
- Jól áll a fehér - borzoltam meg a haját, hogy ezzel is jobban felidegesítsem. - Na és mégis milyenre akarod festeni a falat? - bámultam végig a festékes vödrökön, amibe mindenféle színek pompáztak. Oké, hogy a kapott pénzből fel akarta újjítani Armin a lakást, vagy legalább is elviselhetővé tenni, de én inkább messzebb távlatokban gondolkodtam. Mondjuk biztos, hogy nem ebből akartam megvenni a villámat a tengerparta néző ablakaival, hanem a saját két kezemmel összekapart pénzből. Úgyhogy csak fintorogva, de elfogadtam, hogy az Arminpénzt a lakás kirittyentésére használjuk fel. Mondjuk annak ir örültem volna, hogy ha a susnya nem lóg bele a képembe, hogy ha rántottát akarok sütni.
- remélem legalább valaki majd tőled ránk veri az ajtót, hogy az orra alá dörgölehssük, mire szórtuk el a családi vagyont - tettem még  hozzá vigyorogva

[sosem lenne rózsaszín, te hülye!]

sosem lenne rózsaszín, te hülye!



2003. június 10.

outfit: paint in black # megjegyzés: ne nyafogj már

Elégedetten bámultam végig a konyha mocskos falán. Alig vártam, hogy végre helyre tegyük, hiszen épp elég volt, mikor egyenesen ránk hullott a vakolat. Ezt az egész helyzetet rendbe kellett tenni. Már nem csak magunkra kellett gondolnunk, hanem Alexre és Barbarára is, akik életükben nem éltek még kényelmesen.
– Én nem akarom kifesteni. Tök jól néz ki ilyen... foltosan... mindenfélén, befeketedve – magyarázta Caine, mert persze szokás szerint marha lusta volt, ahelyett, hogy egyszer összeszedte volna magát normálisan. – Így meglehetősen... modern – tette hozzá. Le sem tudta vakarni magáról a szenvedős képet.
Nem foglalkoztam vele, felnyitottam a festékes edényeket, hogy aztán egybe öntve pár színt szép kékes-zöldes árnyalatot keverjek ki. Semmi erőset. Csak is az volt a célom, hogy a szürkét – ami az eredeti tervem volt – valami színesebb irányba vigyük.
– Szarul áll a nyafogás… – közöltem egyszerűen és magamhoz vettem a falnak támasztott rudat, hogy felkeverjem az egymásba öntött festékeket. Természetesen csinálhattam volna mágiával is, de az kevésbé volt kielégítő érzés, mint mindent a két kezemmel csinálni.
– Jól áll a fehér– borzolta meg a hajamat. Ezzel csak azt érte el, hogy a porfelhő egyenesen az arcába csapódott. – Na és mégis milyenre akarod festeni a falat? – kérdezte aztán.
Végül megköszörültem a torkomat és felpillantottam rá. Ha nem vette volna észre, mit keverek ki, akkor már tényleg nem tudtam, mit kezdeni. Mármint, szó szerint csak a szemét nem szúrta ki a színkombináció.
– Kékes zöldet. – Mutattam rá a festékes vödörre, de még mindig kevernem kellett, hogy tökéletesen összeálljon az árnyalat. – Vagy neked minek tűni? – kérdeztem, majd elvettem az egyik ecsetet és egy mintacsíkot festettem fel a foltos részre. A mágikus festékek már egy rétegben is eléggé jól fedtek, így nem kellett túlerőltetnünk magunkat.
Igen. Talán hülye ötlet volt Oscart is belevonni a felújításba, általában minden ilyesmit egyedül csináltam meg. Nem azért, mert ő képtelen volt rá, hanem mert egyszerűen állandóan csak panaszkodott. Ha itthon volt szexelni szeretett… meg szexelni… meg enni, ha volt mit. Én viszont szerettem volna normális házas életet is élni, ahhoz pedig kellett egy normális otthon.
– remélem legalább valaki majd tőled ránk veri az ajtót, hogy az orra alá dörgölehssük, mire szórtuk el a családi vagyont – Vigyorodott el.
Nem tudom, nem akartam neki elmondani, hogy már járt itt az apám. Meg azt sem, hogy lényegében úgy tűnt, mintha belenyugodott volna az egészben… mármint tényleg azt mondta, hogy én választhatok. Csak nem ad pénzt. Nem akarja eltartani azt, aki lényegében teljesen szembe ment a hitvallásával.
– Egy darabig nem látjuk őket. – Nyomtam a kezébe az egyik ecsetet. – Mivel kicsit magasabb vagy, te fesd azt a részt. – Böktem a felsősávba. Aztán elkezdtünk persze dolgozni… és vagy egy pillanatig tartott is. Egészen pontosan addig, míg a fele festéket a fejemre nem csöpögtette Caine.
– Te normális vagy?!

[csak rózsaszínt ne]

csak rózsaszínt ne
2003. június 10.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: csak lazán

Csak morgolódtam magam elé, miközben a konyhánkat néztem. Nem a konyhát, mintha valami üres személytelen tér lenne, hanem a konyhánkat. Arminét, az enyémet a testvéreimét, az apámát. A miénket. Armin kellett hozzá, hogy meglássam ezt ebben a romhalmazban, hogy valamilyen szinten megőróbáljuk egyben tartani, bár ezt is inkább csak ő erőltette olyan erősen. Egyre kevésbé akartam ezzen foglalkozni, mert innen csak menekülni kellett. És meglesz az erőnk, hogy elmenjünk innen, meg lesz az erőm, hogy a testvérem és az apám kihozzam a börtönből. A sorsuk tett engem erőssé, az ő életükért akartam meggazdagodni, hogy lássam, végre élhetnek egy olyan életet is, amit megérdemeltek. Elképzeltem, ahogy apám végre egy olyan iskolában tanít, ami rangos hely volt, ami méltó volt hozzá. Hogy a lányok, és a bátyám megtalálják a céljaikat. Ők elengedtek mindent, amibe lehetett kapaszkodni, de én nem adtam fel. Nem engedtem a nyomásnak, sem annak, hogy aki szegény az az is marad. Fel lehetett törni a csúcsra meg lehetett mászni még a legmagasabb hegyet is, úgyhogy én is ezt fogom tenni.
Olyan elszántan kezdtem aztán bámulni a falakat, hogy attól féltem még jobban csak leomlasztom a fejünkre. Armin mellettem kevergetett valami festéket, de nem nagyon néztem oda, hogy mit is. Nem igazán érdekeltek a színek, és amőgy sem voltam jó belőlük, néhányat eléggé nem tudtam megkülömböztetni a másiktól. Csoda, hogy a ruháimon ez anynira nem látszódott meg, pedig hát amúgy eléggé fura ízlésűnek tartott így is Armin.
– Kékes zöldet. Vagy neked minek tűni? - válaszolta úgy, mintha olyan egyértelmű lenne. Csak felvont szemöldökkel bámultam rá, majd néztem meg a vödröt amiben furcsa árnyalatú festék lötyögött. Armin meglehetősen szexi volt ahogy olyan hozzáértően kevergette a színeket,. Azt hiszem én nem vagyok olyan szexi munka közben egy hulla felett állva azon tanakodva, hogy mi az isten végzett vele. És nem is fog úgy látni, hála a jó égnek.
- Nem is tudom, olyan szürkés kéknek néz ki. Hol van ebben a zöld? - vontam meg  avállam. - Nem akarom, hogy gyászos legyen a fal, ha már nem akarod a fehéret - tettem hozzá még lustán, mert sejtettem, hogy nekem kell majd mázolni a falat ott, ahol ő nem akarta. Nem voltam olyan pacsmagolós, meg nem tudom, tudhatta volna, hogy eléggé elnagyolok néhány dolgot. Ahogy a házat is elnagyoltam, de közben másra figyeltem. Hogy ne haljunk éhen mondjuk. Hogy otthon legyek és lerángassam a seggeket  anővéremről, modnjuk. Hogy a húgomnak megőrizzem az ártatlanságát, mondjuk.
– Egy darabig nem látjuk őket. – sózta is rám az ecsetet, amit úgy méregettem, mintha valami idegen eredetű tárgy lett volna az űrből. Dünnyögtem valamit válaszul. nem nagyon volt kedvem még egy Narekkel összefutni Arminon kívül, a két testvére LA-ban és az egyetemen elég is volt. Tudtam, hogy van egy húga is.
- A húgod haza fog menni nyárra? - kérdeztem cska úgy, mert fura lett volna, ha idesúvasztjuk őt is. Aztán már mentem is festeni azt a részt, ahova mutogatott. Meglehetősen szerencsétlenül festékeztem be az ecsetet és kezdtem csápolni vele a falat, mintha csak egy szőnyeget porolnék az udvaron. Foltos lett és egyenetlen, aztán amikor rájöttem, hogy nem így kéne, már tiszta fetsék voltam én is és Armin is.
– Te normális vagy?! - ordított rám, mire én felröhögtem, azon a kegyetlen nevetéssel, majd odanyúltam az ecsettel, hogy egy színes foltot fessek Armin arcára, miközben egy kicsit ütemesebben festettem a falat is. Most úgy nézett ki, mint egy zöld orrú manó, aki mérgében még fel is fújta magát.
- Ó én sose voltam az Mrs. Caine- mondtam szándékosan gonosul vigyorogva és csak vártam, hogy mivel fog visszavágni, miközben a fal egy része már megkapta a normális színt, és szépen száradni is kezdett. A ház meglehetősen szellős volt, ugyebár, így a meleg levegő beáramlott a konyhába is. - Inkább dícsérd meg a művemet - mondtam olyan büszke egoizmussal, mintha már kész lenne az egész konyha.

[sosem lenne rózsaszín, te hülye!]

sosem lenne rózsaszín, te hülye!



2003. június 10.

outfit: paint in black # megjegyzés: ne nyafogj már

- Nem is tudom, olyan szürkés kéknek néz ki. Hol van ebben a zöld? - magyarázott Caine. Erre csak megforgattam a szememet. - Nem akarom, hogy gyászos legyen a fal, ha már nem akarod a fehéret - tette hozzá. Én meg persze csak némán kevertem tovább, mielőtt még robbantam volna. Caine-nek semmi szépérzéke nem volt és ez nem lepett meg kifejezetten.
- Az agyad szürke és gyászos... - mordultam egyet. Aztán, ahogy végeztem, felkeltem, hogy az ecsetekért nyúltam. Ebben a házban nem mertem volna komolyabb varázslatot bevetni és biztos voltam benne, Caine amúgy sem tudná egyenletesen felvinni a festéket.
- A húgod haza fog menni nyárra? - Erre felvontam a szemöldökömet. Nem beszéltünk eddig egyszer sem a húgomról, vagy legalábbis nem komolyabban. Igen, elszökött utánam, mert nem akarta magát odahaza takargatni, meg arra várni, hogy apámék őt is eladják valakinek.
- Miért menne haza? - kérdeztem. - Azért jött el, amiért én... gondolom. - Vontam meg a vállamat, majd egész egyszerűen elkezdtem a falon dolgozni. Szép, egyenletes mozdulatokat tettem, annak reményében, hogy Caine legalább megpróbál utánozni. Nem. Ehelyett őrült csapkodásba kezdett, a festékcseppek mindent bemocskoltak - bár szerencsére a takarófólia védett valamennyire -, aztán az én arcomba is ment egy anyag. Erre már kiszakadt belőlem az üvöltés.
- Ó én sose voltam az Mrs. Caine - Erre a mellkasának vágtam az ecsetemet. Gyűlöltem, ha így szólít. De biztosra vettem, hogy csak azért piszkál, mert nem vettem fel a nevét. Hát ő sem vette fel az enyémet.- Inkább dícsérd meg a művemet.
-  Soha, de soha nem leszek Mrs. Caine.- Jelentettem ki, majd a fal felé fordultam. - Az a paca középen pont annyira műalkotás, minthogy összefestetted a képem. Kapd össze magad és dolgozz vagy ma a szőnyegen alszol. - Fenyegettem meg, majd dühösen beletöröltem az arcomat a kezembe, mielőtt az ecsetet újra festékbe mártottam volna, hogy dolgozni kezdjek.
- A kanosságoddal persze nem tudok mit kezdeni akkor... - közöltem még mindig zsarolgatva. Tudtam, hogy kellő motivációval talán hathatok rá, ha csak nem tesz meg mindent az ellenállás kedvéért. - De jófej leszek, megmutatom, hogyan kell festeni, te férfiállat. - Gúnyolódtam, majd mögé léptem. Megfogtam a kezét végül, mielőtt újra csapkodni kezdené a falat és úgy vezettem a megfelelő mozdulatokka.
- Könnyű csuklómozdulat, vékony réteg. Ha túl vastagon viszed fel, nem lesz egyenletes. - Leheltem a szavakat a fülébe. Teljesen nevelőszándékkal döntöttem a megoldás mellett. Ha felizgatom, talán gyors és határozott lesz, a végeredmény meg szép, hogy otthonunknak nevezhessük ezt a házat. Felelősséget vállaltam a családjáért, ahogyan ő is. A minimum volt, hogy elkezdjük rendbe hozni a dolgainkat.

[csak rózsaszínt ne]

csak rózsaszínt ne
2003. június 10.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: csak lazán

- Az agyad szürke és gyászos... - morrant fel Armin mire csak megforgattam a szememt. Nem igazán értettem, milrt volt velem folyton morcos, mert hát nem nagyon akartam, hogy olyan házsártos fél legyen a házasságuknab. Az kellemetlen lett volna, pedig néha azt éreztem, egy igazi házisárkény van megbújva benne. Persze, amikor legutóbb ezt hozzávágtam, tényleg a szőnyegen aludtam. Annél jobb volt utána a forrú békülős szexünk. Csak dünnyögve kezdtem el festeni, és nem éppen a legrutinosabb mozdulatokkal. Igazából lassan rajtunk több fetsék lesz, mint  afalon, de nem zavartattam magam. Mondhtani most fogtam ecsetet életemben először a kezembe. Annyira furcsán beállt a feszült csend, hogy muszáj voltam valami random témát megragadni, és persze szóba hoztam Armin húgát, akiről nem sok mindent tudtam, csak azt, hogy itt van. A válaszára hümmögtem.
- Azt értem, de hol fog lakni? - pillantottam rá jelentősségteljesen. Bár ha nem esett ki az apja kegyeiből úgy mint miattam Armin, akkor lehet, hogy egy kényelmes szállodában tölti a nyarat. Az biztos, hogy ide nem örültem volna, ha jön. Így is szégyeltem még ha nem is mondtam ki, Armin előtt is a körülményeinket. És meglehetősen szűkösen voltunk. És még ennünk is kellett.
Aztán persze direkt még hecceltem is. De Armint heccelni jó móka volt, szinte sportot űztem belőle, de ezzel csak nekem adott adu ászt, hogy folyton ideges volt. Ezzel csak jobban akartam idegesíteni, úgy jobban kijött az a cuki akcentusa mérgében, amit nagyon szexinek találtam és imátdtam is. Meg a hadonászásai is viccesek voltak tőle, utána persze a csodálatos jelenlétem miatt úgysem tudott rám sokáig haragudni. De én ilyen voltam akit szerettem azt idegesíteni szoktam. Azt minek idegesítsem, aki nem is éérdekelt különösebben?
-  Soha, de soha nem leszek Mrs. Caine. Az a paca középen pont annyira műalkotás, minthogy összefestetted a képem. Kapd össze magad és dolgozz vagy ma a szőnyegen alszol. A kanosságoddal persze nem tudok mit kezdeni akkor... -
- Már most is az vagy, törődj bele... És igazán szereted kezelni a kanosságom - váléaszoltam és megint festéket kentem az orrára egy szemtelen vigyor társaságában. - Armin ez igazi kortárs művészet. Még csak egy drágai kiállításra se kell menned, hogy egy üres vásznon bámulj egy pöttyöt, azon gondolkodva, hogy ez a kifejezéstelenség tényleg a társadalmunk felé mutatott görbe tükör-e, vagy csak szerettea festő a túrú rudit - mondtam nagyon okosan, majd lemásztam a székről, hogy befestékezzem az elhasznált ecsetet.
- De jófej leszek, megmutatom, hogyan kell festeni, te férfiállat - közölte Armin és úgy hozzám simult, hogy szinte egyből bele tudtam volna pirulni. Szerettem a közelségét és ahogy hozzám ért. Iagzából persze bolondultam érte, és ezt ő is nagyon jól tudta. Én meg hagytam, hogy emiatt egy kicsit befojásoljon is. Megköszörültem a torkomat ahogy mögém lépve megfogta a kezemet és úgy vezette.
- El akarsz csábítani - közöltem vele, és közben kicsit azért Arminnak dőltem, hjogy jobban érezzem a közelségét.
- Könnyű csuklómozdulat, vékony réteg. Ha túl vastagon viszed fel, nem lesz egyenletes - magyarázta, majd a fal is kezdett valamilyen úton-módon szép lenni. Igazából egészen jól nézuett ki így szürkés-zölden, vagy kékes zölden, ahogy Armin nevezte.
- Valami más lesz vastag helyette - sóhajtottam, majd amikor nem figyelt és amikor lassan kész lett a fal, odafordultam Arminhoz, hogy megcsókoljam. Így is túlságosan izgató volt, ahogy a fülembe suttogott. Hosszasan és szenvedélyesen siklott a nyelvem az ajkai közzé, miközben átöleltem, amivel az ecsetes kezemmel a ruháját is megfestettem, de most csak a csókja érdekelt és a puha, jú ízű ajkai.

[sosem lenne rózsaszín, te hülye!]

sosem lenne rózsaszín, te hülye!



2003. június 10.

outfit: paint in black # megjegyzés: ne nyafogj már

- Azt értem, de hol fog lakni? - faggatott tovább Caine a húgomról. Ötletem sem volt, nem sokat beszéltem vele, csak amikor be kellett juttatni a Roxfortba, meg pénzre volt szüksége. Azt persze már nem tudtam neki adni, hiszen éppen csak megéltem abból, amit kerestem. Caine-nek és a két testvérének még az is édes kevés volt, amit megkerestem. Négy embert etetni diákmunkából, nagyjából teljesen esélytelen volt.
- Hát... őőő... egy barátjánál? - vontam vállat. Nem igazán szerettem volna azt mondani, hogy hát jöjjön ide. Pont elegen voltunk, a fekvőhely is kevés volt. Biztosan bent maradhat a Roxfortban.
A témáról persze gyorsan elterelte a figyelmemet Caine gyerekes viselkedése, így aztán őrült módon hadonászva próbáltam neki elmondani, mekkora hülye. Mrs. Caine! Mintha valami középkorban járó nő lennék, akinek az egyetlen öröme a férje. Hát nekem nem. Nekem ugyanis van személyiségem is.
- Már most is az vagy, törődj bele... És igazán szereted kezelni a kanosságom - erre csak sóhajtottam egyet, ahelyett, hogy megpróbálnám betörni az orrát.- Armin ez igazi kortárs művészet. Még csak egy drágai kiállításra se kell menned, hogy egy üres vásznon bámulj egy pöttyöt, azon gondolkodva, hogy ez a kifejezéstelenség tényleg a társadalmunk felé mutatott görbe tükör-e, vagy csak szerettea festő a túrú rudit.
Fogalmam sem volt, hogy miről zagyvál. Az igazat megvallva ez általános volt, de most még annyira sem értettem. Azt viszont felháborítónak tartottam, hogy rudikról beszél a perverze, miközben én komolyan dolgozni próbálnék.
Óvatos mozdulatokkal mutattam meg neki, hogyan is kéne hatékonyan és egyenletesen festenie.
- El akarsz csábítani - közölte. Hátradőlt, egészen nekem simulva. A legkevésbé sem akartam elcsábítani, ezért nem is válaszoltam neki. Az ujjaim csak finoman érintették a csuklóját, hagyva, hogy a mozdulatai kövessék az enyémet. Precíz akartam lenni, hogy haladjunk és akkor a száradás sem tart sokáig.
- Valami más lesz vastag helyette - a falszakasz kész lett, Caine pedig felém fordult, hogy megcsókoljon. Vad volt, festékes és forró, mintha nem értené, hogy most fontos lenne haladnunk.
- Caine... Merlin seggére... - magyaráztam az ajkai közé. A nagy lendületben természetesen sikerült a testékes falhoz nyomnia, amitől a ruhám hátulja azonnal átnedvesedett. Sóhajtottam egyet, ahogy kiesett a kezemből az ecset.
- Ezt nem lenne szabad... - suttogtam és a mellkasára tenyerelve kicsit hátrébb toltam. - Be kéne fejeznünk, hogy meglepjük a lányokat, mire megjönnek.

[csak rózsaszínt ne]

csak rózsaszínt ne
2003. június 10.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: csak lazán

18+

- Hát... őőő... egy barátjánál? - kérdezte vissza, én pedig szemöldök ráncolva bámultam vissza rá. Fura lehetett ilyen keveset tudni egymásról miközben testvérek voltak. Bezzeg én azt is tudtam, Alex milyen hangon sóhajtozott munka közben. Nem mintha bárkinek is kívánnám ezt a tudást, így is csak az a szánalmasan mély erkölcsösségem tartott vissza attól, hogy ne öljek le mindenkit, akik a nővéremhez értek. Persze így is volt olyan eset, hogy le kellett róla rángatnom, mert bántották, és erőszakos beteg állatok voltak erőszakos beteg perverziókkal is persze. Kirázott a hideg az emlékre, de Armin miatt szerencsére nem sikerült ezzel foglalkoznunk. Kicist utáltam magam is érte, de egyedül kevés voltam ahhoz. De majd jóvá fogok tenni mindent, amikor innen elkerülünk, és midneki végre boldg lesz.
- Áhá. Az jó - brummogtam, és közben persze minden és mindeki teljesen és tisztán tökre festékes lett. Szerintem a Barb által összeszedett satnya kis virágcsokor is kapott egy kicsit, ami mégis valahogy életteltelibé varázsolta ezt az átkozott, haláltól és búval átitatott házat. Inkább nem is volt baj, hogy Arminnra terelődtek a gondolataim a sorsunk helyett.
És persze, Amin megint nem reagált a fenomenélis szónoklataimra, miközben igen is igazam volt, Kissé morcos képet vágtam, de aztán egészen ellazultam, miközben közelebb képett hozzám Armin, hogy megmutassa a festészetet, hogyan csinálják a profik. persze én már nem is a mozdulatokra kezdtem el közben figyelni, hanem arra, miként simultunk össze. Vagyis, hogy ő miként simult hozzám. nem is bírtam haladni, csak érezni akartam őt teljesen és egészben, ahogyan eddig, amúgy is folyton csak bosszankodott, és inkább össze akartam vele bújni, mint pacsmagolni és unalmas dolgokat csinálni.
- Caine... Merlin seggére...  - motyogta Armin, én meg csak jobban simultam hozzá, nem is törődve  amorgolódásával. Érezni szerettem volna.
- Ezt nem lenne szabad... Be kéne fejeznünk, hogy meglepjük a lányokat, mire megjönnek - mondta, miközben teljesen hozzányomtam a falnak, BIztos, hogy teljesen átázott a faltól, és a a ruha anyaga is rányomódott, de nem értedelt, csak kiügyeskezdtem a nadrágjaiból Amrint, és az ujjiammal megsimítottam ott.
- Akkor fogjuk meglepni őket, ha így találnak minket - mormogom szenvedélyesen a fülébe, miközben kiszabadulva a nadrágomból összesumultam vele. Armint nem volt nehét az ölembe kapnom, és sóhajtással egybekötve mozgatni kezdtem a csípőmet, Mély és szenvedélyes ritmus volt, ajkaimmal pedig elidőztem Armin ajkain, ízlelgettemn a puhaságukat, a nyelvének forró ízét, az arcának vonalát és a nyakát. Szerettem vele összesimulni, szinte teljesen megrészegített. Szinte nem is hallottam, hogy hirtelen mintha az ajtó gyorsan becsapódott volna mintha valaki bejött volna aztán pedig el is szaladt. Nem érdekelt teljesen elvette szinte az eszemet Amrin ölelése.
nem tartott hosszú ideig ez a firró vad tánc, de annál hevesebb érzelmet és remegást váltott ki belőlem, amikor nekiadtam magamat teljesen. Egy ideig még forrón vontam magamhoz és csókoltam, szabad kezemmel a festékes, kissé poros vakolatos haját, majd elléptem tőle, és megigazítottam a nadrágomat.
- Hmm, tetszik ez a festés, a többi szobával is csináljuk meg - kacisntottam, majd meghallottam Alex ismerős trappolását. Nem volt olyan nőies lány, vagány lány volt, sok fiútestvér között.
- Jaj, hát ti meg...mégis mit csináltok? Jaaaj - kiált fel és szemérmesen becsukja a szemét. Mi az a zöld a falon? Oscana, ugye nem főztél?

[sosem lenne rózsaszín, te hülye!]

sosem lenne rózsaszín, te hülye!



2003. június 10.

outfit: paint in black # megjegyzés: ne nyafogj már

18+

Persze Caine nem értett a szépszóból. Minden áron simult hozzám, egészen neki nyomva a frissen festett falnak. Éreztem, ahogy a ruhám átnedvesedett a festéktől, hogy a hajamba is beleragad. Már a nadárgomat kezdte gombolni. Az ujjai finoman simítottak végig a érzékeny területen. Hogy jutottunk már megint ide? Régen, ha hozzám is ért, azonnal eltűnt. Hát ez most nem állt fenn.
- Akkor fogjuk meglepni őket, ha így találnak minket - lehelte az ajkaimra. Kicsit megemelt és máris az övé voltam megint. Nem tudom, hogy csinálta, de addig a forró pillanatig, amíg eggyé váltunk, még azt is elfelejtettem, hogy mennyire ellen akartam neki állni. Nem számított a friss festék sem, vagy hogy a húga és a nővére bármikor ránk nyithatott. Nem hallottam semmit, csak Caine sóhajtásának ismerős hangját. Mellette pedig csak a saját szívverésem lüktetett ott a fülemben erőteljesen. Őrült, forró tánc volt ez közöttünk, ami egészen addig hajtott, míg nem a testem remegősen adta meg magát neki. Tudtam, hogy ezt akarja elérni, mert ilyenkor teljesen kikészültem tőle. Erős volt, vad, mint valami bika.
- Bassza meg... - néztem morogva a falra, amin egy hatalmas én alakú folt volt. Kicsit el is maszatolódott. Persze tudtam, hogy azért, mert a hátam most totálisan olyan.
- Hmm, tetszik ez a festés, a többi szobával is csináljuk meg - lépett hátrébb és a nadrágját igazgatta. Nekem még bőven remegett a térdem, így kellett egy pillanat, míg összeszedtem magam, de az ujjaim már ügyetlenül gombolták a nadrágomat, mire odakintről zaj jött.
- Jaj, hát ti meg...mégis mit csináltok? Jaaaj - kérdezte Alex. Észre sem vettem, hogy berontott a konyhába, mert azzal a hülye folttal voltam elfoglalva. - Mi az a zöld a falon? Oscana, ugye nem főztél?
Megköszörültem a torkomat.
- Véged. - Súgtam oda kipirultan Caine-nek, majd rápillantottam Alexre, aki még mindig úgy tett, mintha egy csepp szemérmesség is szorult volna belé. Velem ellentétben, ő elég vagány és laza volt - kész rejtély, hogy hozan lehet Oscana a bátyja. - Csak festettük, de Caine nem tudja, hogyan kell, ezért rossz lett az egész. - Válaszoltam és hátranyúltam, hogy érezzem, milyen jó zöld festékes a haj a tarkómnál. Természetesen teljesen összeragadt. Tudtam, hogy jó nehéz lesz kimosni, még talán le is kell majd vágni, mert valaki annyira nem bírt a vérével.
- Mit keresel ilyen korán itt? Nem a tanfolyamon kéne lenned? - kérdeztem, még mindig kicsit zavartan, aztán belenyúltam a festékbe, hogy megpróbáljam helyrehozni azt, ami a fallal történt.

[csak rózsaszínt ne]

csak rózsaszínt ne
2003. június 10.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: csak lazán

18+

A heves ritmusunk végére az egész testem beleremegett Amrin kellemes és finom illatába, a testének melegébe és érintésébe. Tisztára durva hatással volt rám, mert nem váltott ki még belőlem senki ilyen őrölt szenvedélyt. Igazából nem is tudom, a legtöbb összefeküdésem cska valami bosszúszomjas hadjérat volt az igazságtalanság ellen, de Amrin már akkor is több volt számomra, mint maikor legelőször lefeküdtünk.
Eltávolodtam tőle, miközben helyre tettem magam, és elégedett vigyorral néztem az elkenődött foltot. Persze hogy elégedett voltam magammal, hiszen festettünk is, meg szexeltünk is, mielőtt benyitott volna hozzánk a nővérem. persze azt is kinéztem belőle, hogy mivel eleve szar volt a szigetelés, végig kinnt ácsorgott, amíg nem hallotta, hogy tényleg abbahagytuk. Legalább az én tetsem meglepetését is elkerülte, bár lehet jó lett volna tényleg egy nomrálisan kifestett konyhával meglepni.
- Ó, de, virlsit, csak felrobbant - vigyorodtam el kegyetlenül szemtelenül, de ezt is csak azért mondtam, hogy Amrint felidegesítsem. Persze erre Alex erősen vállba boxolt.
- Gusztustalan vagy. Hogy bírod vele? - nézett Amrinrq, mire csak tetetett sértettséggel felhúztam az orromat. Alex mindig Amrin pártját fogta, a húgom az enyémet, de vele nem voltam, hogy is mondjam kisegítve. Amrin tátogására meg csak lazán megvontam a vállamat. Úgyis csak morcogni fog, meg a kanapéra küld, de tudtam, hogy oda volt értem.
- Csak festettük, de Caine nem tudja, hogyan kell, ezért rossz lett az egész - magyarázta Armin, mire persze Alex rám nézett és az arcomba röhögött.
- De már kezdtem belejönni - igyekeztem javítani a helyzetemen, de Alex a szavamba vágott, és inkább a rozoga három lábó kis kerek asztalra kezdett kipakolni a szatyraiból.
- Pont Oszit kérted meg? Semmi szépérzéke nincs - gonsozkodott a nővérem, miközben kirakott pár zsemlét és egy kis felvágottat.  - Csőtörés volt a szalonban és eláztunk a sok szarral... ne értsétek szó szerint. De hamarabb elengedtek minket az óráról - magyarázta Amrinnak, aztán felsóhajtott. - Még el kell mennem Barbért is, megígértem neki, hogy hazakísérem. Még fél egyedül jönni a suliból - magyarázta, majd magának kent egy zsemlés szendvicset és betömte, miközben integetve otthagyott minket.
- Mi az, hogy nincs szépérzékem? - tártam szét drámaian a kezem - Csak rám kel nézni. Olyan szép vagyok, mint az angol herceg! - kiáltottam fel drámaian, majd odaléptem Amrinhoz, hogy lefessük az elmázgált falat. Már jobban mentek a mozduklatok is.
- Fogadjunk, hogy csal ellógta... - momrogtam duzzogva az orrom alá.
- HALLOTTALAK OSCAR CAINE - kiabálta még be az ablaktalan ablakon át Alex, majd elügetett, kerülgetve a koszfészek nyomait az utcákon.
- Nagyon kedvelhet ha már a te pártod fogja, még féltékeny leszek, hogy elrabolja a szíved - viygorogtam és megpuszultam a festékes arcát.

[sosem lenne rózsaszín, te hülye!]

sosem lenne rózsaszín, te hülye!



2003. június 10.

outfit: paint in black # megjegyzés: ne nyafogj már

Caine persze képes volt elrontani a tervemet. Én csak meg akartam lepni a lányokat, ő pedig úgy viselkedett, mint egy nagyra nőtt óvodás. "Játszani akarok! Játszani akarok!" - szinte így követelőzött. Már csak egy csörgő hiányzik a kezéből meg egy cumi a szájából, tökéletes összkép lenne. A falat elnézve persze éppen elég katasztrófát okozott... és ezt mind nekem kell kijavítanom. Tudtam, hogy nem számíthatok rá, ha csak nem az előző félórát akarjuk újra játszani.
- Ó, de, virlsit, csak felrobbant - felelte a nővére kérdésére Oscar. Erre csak a hűvös pillantást kapott tőlem, Alex meg úgy vállba boxolta, hogy az talán majd be is lilul.
- Gusztustalan vagy. Hogy bírod vele? - kérdezte aztán tőlem. Persze Caine játszotta a háttérben a sértettséget, de nem sok sikerrel. Nem állt jól neki a primadonna szerep... talán ebben volt a legkevésbé tehetséges mind közül.
- Hát... - sóhajtottam fel. Aztán vállat vontam és megmutattam neki a falat. Egy hatalmas, zöldes folt volt ott, ahogy a felhoz préselt Caine óriási teste. Hát persze, hogy úgy nézett ki, mint egy óriási ember alakú maszat. Megköszörültem a torkom és zavartan visszanéztem a vigyorgó Alex felé. Valószínűleg ő is olyan poénosnak tartotta, mint Caine, hogy éppen itt történt a dolog.
Szerencsére a téma egy darabig visszaterelődött a festésre. Ezért nem kellett azt megmagyarázni, hogy miért éppen a frissen felkent falnál kellett csinálnunk. Nem elég, hogy a ruháink és a hajam is tönkre ment, még a fal is úgy nézett ki, mintha valaki ráhányta volna a spenótot.
- Csőtörés volt a szalonban és eláztunk a sok szarral... ne értsétek szó szerint. De hamarabb elengedtek minket az óráról - magyarázta aztán Alex. Kicsit tényleg meglepő volt, hogy megjelent itt, miközben egész napközben a tanfolyamon volt. Igazából tudtam, hogy szereti és nem lógna el csak úgy ok nélkül... volt, hoggy órákig áradozott a csillámos patákról, amiket a mugli asszonyok magukra pakoltatnak. A legtöbb persze úgy nézett ki, mint valami csillogó orrtúró eszköz. - Még el kell mennem Barbért is, megígértem neki, hogy hazakísérem. Még fél egyedül jönni a suliból - lépett a hűtőhöz. Kivett egy kis vajat, meg a tegnapi zsemlét a szekrényből. Gyorsan egyszerű szendvicset készített, majd a következő pillanatban már harapott is bele pont olyan, nőiesen, mintha Oscar enne. Azzal a kezében sietett ki.
- Mi az, hogy nincs szépérzékem? - pislogott Oscar a nővére után, én meg csak megköszörültem a torkomat. - Csak rám kel nézni. Olyan szép vagyok, mint az angol herceg! - Míg ő magyarázta a hülyeségeit, én már újra a festékbe mártottam az ecsetet, hogy folytassam a festést. Muszáj volt kijavítani, míg Barb hazaér. Előtte végképp nem akartam a szerelmi életünkről beszélni.
- Most, hogy mondod, tényleg, pont olyan vagy, mint egy herceg. A hülyeség hercege. - tapsoltam neki, hogy szedje már össze magát.
- Fogadjunk, hogy csal ellógta... - dünnyögte morcosan az orra alatt, ahogy odalépett, hogy mázolni kezdjen. Ha magától nem tette meg, megfogtam a csuklóját és úgy irányítottam, hogy szép, könnyed mozdulatokkal haladjon végig a falon. Muszáj volt kicsit tempózni, ha még valaki itt enni is akart.
Alex hangja még megtörte a beálló csendet, ahogy elsietett az üvegtelen ablak előtt. Odakint hallottam, ahogy néhányan utána fütyülnek, de mostanában nem merte piszkálni senki. Talán elég ijesztő volt, hogy két nagydarab fickóval lakik együtt.
- Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje... - Ráztam meg a fejemet. - A párbajtanon még te is bealudtál. - Emlékeztettem az egyszerű tényekre. - Aztán ellógtál egy fél délelőttöt, hogy aztán a szobámban hagyd a büdös zoknidat, mondván, hogy te álmos vagy. - Tettem hozzá és folytattam a festést.
- Nagyon kedvelhet ha már a te pártod fogja, még féltékeny leszek, hogy elrabolja a szíved - puszilta meg vigyorogva az arcomat, mire kicsit elmosolyodtam. De éppen csak annyira, hogy ő ezt ne vehesse észre. Végül megfordultam, átkaroltam a nyakát, hogy úgy nézzek a szemébe.
- Talán már el is rabolta. - kacsintottam rá, majd az ecsettel kis pöttyöt pingáltam a bőrére. - Jobban kéne rám vigyáznod, Oscana. - Tettem hozzá incselkedve, majd tovább festegettem a falat, hogy a saroknál aztán leguggoljak és szép, apró mozdulatokkal folytassam az alkotást. Tudtam, hogy nem leszünk kész, mire Barb megjön. - Talán mégis csak varázsolnunk kéne... de félek, hogy összeomlik a ház. Így is túl sok mágiát kapott... - dünnyögtem, de végül hátrébb léptem a faltól. A festékes kezemmel kihúztam a pálcát a farzsebemből. Nagyot nyelve szegeztem a fal felé.
- Na jó. Lépj mögén, Mrs. Narek - intettem a fejemmel magam mögé. Aztán egy intéssel a festék felé, szépen elkezdtem egyenletes vonalakban mázolni a falat. A festék újra és újra szépen végig siklott a felületen, majd a egész könyha kékes-zöld árnyalatot vett fel, szinte hibátlanul kerülve ki a falra szerelt bútorokat.
- Nem hallaszt recsegést, ugye? - kérdeztem reménykedve.

[csak rózsaszínt ne]

csak rózsaszínt ne
2003. június 10.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: csak lazán

18+

Szerettem a nővéremet, szerettem a húgomat, de most éppen nem hiányzott nekem a jelenléte és az, hogy a támogató nővér szerepét Armin mellett jétsza el, természetesen ellenem. Tudtam, hogy kedvelte, hogy úgy szerette, mintha az öccse lenne ő is, de akkor is. Nekem kellett volna elsőbbséget élveznem, nem? Ez az egész olyan béna volt így. Morcosan néztem hol rá, hol Arminra, és inkább maradhatott volna ott ahol van. Vagy ihatott volna egy shake-t sétálhatott vona, de nem bevásárolt és itt legyeskedett. Mormogva dünnyögtem hát az orrom alatt, miközben persze Armin nagyon is élvezte a helyzetet.
- Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje... A párbajtanon még te is bealudtál. Aztán ellógtál egy fél délelőttöt, hogy aztán a szobámban hagyd a büdös zoknidat, mondván, hogy te álmos vagy - magyarázta, erre pedig Alex is meglepő drámai módon csettintett a nyelvével.
- Te és a zoknijaid! Egyszer meg fognak támadni - forgatta meg a szemét Alex, mert bele kellett szólnia ebbe is. Megforgattam a szememet és úgy tettem, mintha fontosabb dolgo lenne és piszkálgattam a csenevész rózsa csokrot, amivel a multkor állított haza a húgom. Persze ezután meg is lépett, talán érezhette, hogy nem volt sok kedvem hozzá, hogy itt legyeskedjen amíg Barb nem végez a sulival. KÖzben köüzelebb lépett Armin is és átkarolta a nyakam. Mélyen belélegeztem az illatát, jól esett, hogy lyen közel került hozzám.
- Talán már el is rabolta. Jobban kéne rám vigyáznod, Oscana. - magyaráézta, miközben festéket nyomott az orromra.
- Ááá, tudják, hogy hozzám tartozol, mindenki fél attól, hogy kivívják maguk ellen Oscar Cain haragját. -Felhorkantottam, és sóhajtottam egyet, és néztem, ahogy próbálta befesteni a házat, ami még elaratott egy ideig. Sóhajtottam. Mágiával jobban ment vonla, de nem nagyon mertük használni, nem voltunk belső építészek, és féltünk, hogy összedől.
- Hát lehet nem jó ötlet, talán így kéne hagynunk, ez így egzotikus - dünnyögtemj az orrom alá a mormogására, de aztán előhúzta a pálcáját és felsóhajtottam. Soha senki sem hallgatott rám.
- Na jó. Lépj mögén, Mrs. Narek - mögé húzódtam, de azért átkaroltam a derekát és magahoz húztam, miközben véletlenül megsimítottam az ágyékát is.
- Hoppá. Na védj meg, ha összedől a ház Mrs. Caine - piszkáltam és néztem a műveletet abban bízva hogy nem omlik ránk és nem halunk szörnyet. Szerettem volna minél hamarabb innen megpattanni, hogy egy olyan helyen éljünk, ahol nem kellett ilyenekkel foglalkozni, és ahol a takarítást is mondjuk egy bejárónő intézte volna, hogy az ég világon semmimre se legyen gondunk. Úgy gondoltam, hogy ezt megérdemli a családom, Armin is és én is a sok-sok szenvedés és kínlódás után, amire kárhoztattava voltunk.
A fal csodásan nézett ki a mágia után elismerően csókoltam hát meg a férjem feje bbját. Még mindig furcsa volt, hogy a férjem volt, de kedztem megzsokni, habár nem igazán mondtam ezt szóban bármikor is, szerettem szivatni a Mrs. Caine-nel. Armin rohadt szórakoztató volt mindig amikor felkapta a vizet. Vártam egy kicsit és füleltem, de valami elhaló hangon reccsent egy kicsit. Megvontam a vállamat és körbenéztem. A nappaliban lévő elhazsnált kanapáére néztem, ami amúgy is megviselt volt, de most furcsán szerencsétlenül festett. Ott aludt Alex és Barbara, meg régebben még többen, kicsit ki volt feküdve a matraca meg a rugó sem működött ott, de...
- Hát, maximum a lányok ágya csuklott össze. De annak úgyis mindegy volt! - vontam meg  avállamat és odafordítottam magam gfelé Armint, hogy megcsókolhassam.
- Milyen jutalmat szeretne az én csodálatos festőművészem ezek után? - kérdeztem és kacsintottam egyet, amikor elhúzódtam. A következő pillanatban erős pattogás hallatszott a fejünk felől és a szerencsétlen ablakból kilátva látszott, hogy néhány cserép pottyant le a földre. De ez sem érdekelt, csak végre megérdemelten akartam lenni Arminnal. Kit érdekel, ha közben ránk omlik a ház?

[sosem lenne rózsaszín, te hülye!]

sosem lenne rózsaszín, te hülye!



2003. június 10.

outfit: paint in black # megjegyzés: ne nyafogj már

Természetesen Caine akkor kezdett el megint perverzkedni, mikor elé léptem. Hátulról húzott magához, hogy végig simítson a lábaim között, miközben én próbáltam egyenletesen festeni a falat.
– Hoppá. Na védj meg, ha összedől a ház Mrs. Caine – mondta, miközben az ujjai nagyon rossz helyen játszadoztak velem. Legszívesebben megfordultam volna, hogy tökön rúgjam, de nem engedhettem meg neki, hogy megzavarjon. Nem… de azért a térdem megremegett és megint egy kis mozgolódás kezdődött a nadrágom alatt. Nem szerettem, hogy ennyire eltereli a figyelmemet, de talán csak arra várt, hogy újra leteperhessen.
– Caine… Merlin szerelmére, fejezd már be! – kiáltottam rá némileg dühösen, majd hátra simultam hozzá. – Ha még egyszer odanyúlsz levágom az ujjaidat és a szerszámodat is. Világos? – Kérdeztem kicsit talán túl dühösen is. De nem, nem értette a szóból, helyette finom csókot lehelt a tincseim közé, ahogy az utolsó simítással is készen voltam.
Valójában illet ide a kékes-zöld, egyszerre volt nagyon modern, mégis olyan, ahol Barbara gyorsan gyógyulhat lelkileg. Az élethelyzetük talán őt viselte meg a legjobban, ezért igyekeztem rá minél jobban figyelni. Legutóbb még egy ruhát is vettem neki, mikor leértékelés volt az Abszol úton. A pénzem persze rohamosan fogyott, így az ilyen kis figyelmességek egyre csekélyebbé váltak.
Elhaló reccsenés hangja jött valahonnan távolról. Felnéztem, mert olyan volt, mintha a fejünk fölött történne… nem tetszett. Valahogy ilyennel kezdődött minden, ami rossz volt. De mégis hova mehetnénk innen? A kollégiumba? Ott nem tarthatnék egy komplett családot.
– Hát, maximum a lányok ágya csuklott össze. De annak úgyis mindegy volt! – fordított maga felé Caine. Ő az ajkaimma volt elfoglalva, én azonban fölfelé bámultam, mintha azt akarná kérdezni: most ránk omlik a ház? Végül nem szólaltam meg a csók után sem.
– Milyen jutalmat szeretne az én csodálatos festőművészem ezek után?
A hang erőteljesen pattogóssá vált fölöttünk. Nem volt lehetőségem Caine kanos szövegére figyelni, miközben lehulló cserepek zaja töltötte meg a környéket, az ablakból pedig látszott is. Eleinte csak egy-kettő jött, aztán még egy seregnyi. A ház tetőszerkezete adhatta meg magát.
Athéné hangos vijjogással repült ki az egyik törött ablakon, Basztet pedig a szobából futva ki, kapaszkodott meg Caine mellkasán, ahogy elléptem tőle.
– Kifelé! – mondtam, majd letépve a mellkasáról a rémült macskát, vele együtt kezdtem el rohanni az ajtó felé. Talán egy lépésen múlt az egész, mert az ajtón utánunk hatalmas porfelhő jött ki… és fulladás érzés követte. Köhögve, krákogva fordultam meg, hogy a romot bámuljam.
– A francba…

[csak rózsaszínt ne]

csak rózsaszínt ne
2003. június 10.



zene: elloptad tőlem az életem ● oufit: csak lazán

Csak lazán elvigyiridtam, miközben elléptem tőle, hagytam hadd fesse ki ezt a házat, és talán igaza is volt, illett ide ez a kékes-zöldes árnyalat, olyn kellemes hangulatot adott a háznak, és én is még büszke voltam magamra - főleg -, hogy ebben részt vettem. Még akkor is, ha a munka nagy részét tényleg Amrin végezte el, de én szerettem nézni, ahogy koncentrálva festett. Talán nem úgy sikerült ez az egész, ahogy terveztük, de egészen jó lett. Mégis mi baja lehetne az háznak ennyi kis mágiától? Kétlem, hogy ránk dőlhetne, azért még tartja magát ímmel-ámmal, és nem kéne, hogy pont most hagyjon minket cserben, amikor még Armin is itt van és amikor nagyon nem tudunk új házat venni.
Nem is nagyon foglalkoztam azza, hogy egy kicsit mintha recsegett és nyögvenyögött volna a házunk teteje. Általában mindig ilyen hangja volt főleg esténként, amikor szelessé vált az idő. Már nem egyszer jártunk úgy, hogy a nappali kis elnyűtt kanapéján henyélve ránk nem esett volna valami a tetőből. Kissé talán életveszélyes is volt ez a hely, de nem volt más választásunk, mint hogy itt legyünk. Általában nem sokat tartózkódtunk itt amúgy sem mostanában, mi egyetemre jártunk én gyakorlatra, vagy néha-néha alkalmi munkákat vállaltam, hogy ne csak Arminra háruljon a felelősség. Nyáron is dolgoztam egy mugli étteremben is, és már annyi pizzát láttam, hogy megundorodtam tőle. Nem tehettem meg azt, hogy tétlenül végig ülöm a nyarat még akkor se, ha néha a nyári gyakorlatok is teljesen lefoglaltak. 
Persze a házat most nem érdekelte az, hogy nekem igazán szükségem lett volna Arminra. A következő pillanatban a szokottnál több cserép és törmelék potyogott ki a tetőből, még idebentre is jutott néhány. Az egyik macska pedig rémülten nyávogva tapadt rám, karmait belemélyesztve a ruhámba és a testembe egyaránt.
– Kifelé! - magyarázta és a következő pillanatban Basztet karmai fájdalmasan elváltak a testemtől, kiszaggatva nem csak a bőrömet, hanem a szép pólómat is. Nyöszörögve a kezemet a mellkasomhoz kapva siettem ki a házból, és ahogy az utcára értünk, a hát teljesen összeomlott.
- A francba - mormogta Armin kezében a borzolt szőrű macskával,  Athéné meg megült a fejem tetején szintén felborzolódva. Megköszörültem a torkomat. Nem is tudom mit éreztem, ahogy végigpillantottam a romhalmazon. Nem volt fájdalmas, inkább csak elkeserítő és kétségbeejtő, hogy most mégis hol fogunk nem csak aludni, hanem élni. A benne lévő néhány személyes tárgyakért fájt a szívem, az album ott maradt, amiben még a családom is teljes volt.
- Na ez tényleg meglepetés lesz a lányoknak - mormogtam hümmögve, majd amikor a ház nem porzott és recsegett tovább közelebb léptem, hogy a kezemmel a fal felületét megérintsem. Köhögve néztem be az ajtón, hogy felmérjem a terepet. Sok fehér törmelék szállt gomolyogva odabent, és a nappali konkrétan nem is létezett. CSak egy lyuk volt felette, amint megtörve szűrődött be a napfény, és a nappali közepén gerendák, cseréptörmelékek és még ki tudja mik voltak.
- Hmm, nem olyan vészes ez, még meg lehet menteni - fordultam Armin felé, és odalépve hozzá megöleltem. Azért nem szerettem volna, hogy ha maga alá temetik a törmelékek és eltűnik az életemből. Minden este aggódtam, csak nem mutattam ki, érte is a lányok miatt is. Nem sok idő elteltével Barb és a nővérem alakja bontakozott ki sietve a látóhatárból. Barbara ért ide gyorsabban, és szinte a nyakunkba vetette magát. Alex csak megállt mellettünk és nézte, nézte a romot.
- Azt hiszem... Azt hiszem itt nem lakhatunk tovább... Majd ki kell hoznunk onnan, ami megmaradt - mondta kissé szomorúan, és megcsóválta a fejét. - Nem sérültetek meg? fordult felénk.

[sosem lenne rózsaszín, te hülye!]

sosem lenne rózsaszín, te hülye!



2003. június 10.

outfit: paint in black # megjegyzés: ne nyafogj már

Éreztem, ahogy tüdőmet kitöltötte a por. Ott csiklandozta a torkomat, egészen fulladás érzést okozva. Mégsem köhögtem, túlságosan sokkolt a jelenet, hogy a ház, ahol napokat töltöttünk Caine-nel egyszerűen összeomlott.
- Na ez tényleg meglepetés lesz a lányoknak - hümmögöt Caine, ahogy közelebb lépett a házhoz... vagyis ahhoz, ami belőle maradt. A tárgyak csak tárgyak, de még nekem is voltak odabent olyan dolgok, amiket szerettem vagy a családomra emlékeztettek. Akármennyire is kitagadtak, nekem őrülten hiányoztak.
- Mi lesz most velünk, Oscana...? - kérdeztem csendesen és nagyot nyelve bámultam a házat. A hangom rekedt volt a belélegzett portól, de a határán álltam annak, hogy azonnal elsírjam magam.  Nem volt hova mennünk. Alig maradt abból, amit a bátyám vágott hozzánk.
- Hmm, nem olyan vészes ez, még meg lehet menteni - ölelt meg Caine.
Belebújtam a karjai melegségébe. Az arcomat a nyakához nyomtam... sosem voltam igazán gyenge, most viszont őrült módon azt éreztem, kicsúszott a lábunk alól a talaj. Nem tudtam, hogy ez ennyire nehéz lesz. Apám mondta, a bátyám is... de nem hittem nekik, mert erősnek hittem magam. Hát nem voltam az.
Ahogy elhúzódtam megpillantottam Alexet és Barbarát, amint együtt sietnek a ház felé. A kislány azonnal a bátyja karjai közé rohant. Félő volt, hogy végig sírja a napot. Neki ez a ház - mióta négyen voltunk - biztonságot jelenetett.
- Azt hiszem... Azt hiszem itt nem lakhatunk tovább... Majd ki kell hoznunk onnan, ami megmaradt- szólalt meg végül Alex. A szavaira csak bólintottam csendesen. -  Nem sérültetek meg? - pillantott felénk.
- Nem esett bajunk... - dünnyögtem, ahogy odaléptem a romok mellé. Át sem láttam, mi micsoda, de tudtam, ki kell hozni, amit lehet. Persze varázslatot nem használhattam, mert mindenki mugli volt - vagy legalábbis annak látszott a környéken.
- Barb. Ne aggódj, megoldjuk. - Pillantottam a kislányra, majd felmásztam a romokon, hogy kutatni kezdjek. A vállamon ott pihent Basztet, hangos dorombolással jelezve, hogy most már nyugodtabb. A fejét odadörgölte az arcomhoz. - Rendben leszünk. - Bíztattam őt is és közben egy-két plüss rángattam ki a törmelékek alól. Felmutattam Caine húgának.
- Nézzétek, miket találtam! - Reméltem, hogy legalább ezzel mosolyt csalok az arcára.