Könyvtár

Nebelwald, The Puppeteer

2005. február 23.

Az ilyen csoportfeladatoknál minden tisztességes, roxfortos diákot a gyomorgörcs kerülget, különösen akkor, ha nincs is kontrollod afelett, hogy ki lesz a tanuló partnered. Végül is értem, hogy Oakley professzor miért is csinálja ezt, hiszen majd a való életben se lesz mindig esélyünk arra, hogy megválogassuk, kivel is szeretnénk együtt dolgozni, tehát nem tehetsz mást, mint hogy alkalmazkodsz. Mégis, a véletlenszerűnek tűnő párkiosztás során a törtetőbb, tanulmányaikra jobban ügyelő társaimmal egyetemben láttam, hogy végigfut az aggodalom az arcokon. Amikor néhány éve először kaptunk páros feladatot az egyik órára, beosztottak az egyik griffendéles lányhoz, aki bár igen szórakoztató társaság volt, technikailag nem sokat tett hozzá a dologhoz. A szerzett jegy egyedül az én érdemem volt. Nem róttam fel neki végül, lenyeltem az egészet, nem akartam nagy ügyet keríteni a dologból. Utólag már látom, hogy rossz döntés volt, hogy hagyom magam kihasználni, és már biztosan élnék az érdekérvényesítő képességemmel.
A Roxfortban elképzelni sem tudják, hogy egyes mugli iskolákban mekkora rivalizálás folyik. Gyakorlatilag az összes női rokonom a Cheltenhami Leánykollégiumba járt, a férfiak pedig egy másik, elit gimnáziumba, majd pedig több generáció által, előre kikövezett út vezetett egyenesen Oxfordba, és szóba se jöhetett más opció. A szüleim még mindig dédelgetik ezt az opciót, hogy valami tisztességeset is tanuljak a bűvészkedés helyett. Egész életemben arra készítettek fel, hogyan is tudnék túlélni az ottani farkastörvények alapján. Nemrég egy teljes hetet voltam megfigyelés alatt a gyengélkedőn (még ha a konkrét életveszély nagyon hamar el is lett hárítva, és a hegek is pillanatok alatt beforrtak), de nem volt nap, hogy ne hozták volna be nekem az aktuális leckéket és egyéb tanulnivalókat. Oxfordban egy gyakorlatilag elképzelhetetlen, hiszen kihalás alapon működik a rendszer, a csoporttársaid pedig a riválisaid és leendő üzleti partnereid is egyben. Ha lemaradsz, magadra vess.
Érezhető volt a megkönnyebbülésem, hogy a bájitaltan professzor kompetens személyt osztott ki számomra. Talán nem az enyém a legjobb RBF ebből a tárgyból, és a tanórák gyakorlati részein se olyan jó a teljesítményem (még ha minden elméleti kérdésre megfelelő válaszokat is adok), de tényleg nem fűlik hozzá a fogam, hogy más helyett dolgozzak. Az órák alatt egyszerűen még mindig elfog az undor, ha hozzá kell érnem a sulyokféreghez, szkarabeuszhoz, sárgombához, vagy más, furcsa alapanyagokhoz. Egészen a Roxfort első évéig pedig kést se nagyon fogtam a kezemben, ami nyilvánvalóan meglátszik a mai napig az órákon tanúsított esetlenségemben. Azonban fontos tantárgyról van szó, és jó lenne legalább V-re javítanom a jövőre esedékes RAVASZ-omat.
- Szia! Örülök, hogy társak lehetünk. Tegeződhetünk? Hát talán a színek hiánya lenne az utolsó a problémáim közül. Jut is eszembe, majd feltétlenül listázzuk a főzet élettani, illetve inkább életellenes hatásait. Tudom, hogy Oakley professzor azt mondta, ez nem egy méreg, de említette, hogy ettől függetlenül igen veszélyes. – viszonzom a mosolyt, táskámat leteszem az egyik székre, és helyet foglalok Enverrel szemben. Célom a lehető legjobb teljesítményt nyújtani a projectben, ha már megvan a lehetőség, hogy csak fejben dolgozzuk fel a bájital formuláját, és nem kell szerencsétlenkednem a mindenféle eszközökkel. A táskámból néhány pergament, tintásüveget és pennát veszek elő, illetve azokat a jegyzeteket, amiket óra közben firkantottam fel magamnak Oakley professzor szavaiból. Továbbá még egy tekercset kikészítek, ami biztosítja számunkra a belépést a Tiltott Részlegbe, ha arra épp szükségünk lenne. A projectfeladatra hivatkozva Fawcett professzor nem hezitált eleget adni a kérésemnek.
- Én abban hiszek, hogy az erősségek alapján érdemes felosztani a munkát. Mi az, amit te szívesen vállalsz? – kérdezem, mialatt rendezgetem magam előtt az általam hozott dolgokat. - Nekem a strukturális gondolkodás szerintem inkább az erősségem. És az, hogy inkább nagy egészben lássam a képet. – nehezebben veszek el a részletekben, ami szerintem határozottan előnyös tud lenni. Enverrel először dolgozunk együtt, nem ismerem az erősségeit – azaz inkább a gyengeségeit, mert olybá tűnik, mintha ő tényleg mindenben kiváló lenne. Körülbelül negyedév végéig – a bájitaltant leszámítva – követtem az azonos tendenciát vele és Morgensternnel, és egyike voltam azoknak, akiknek nem felelt meg a K-nál rosszabb jegy. Aztán kezdtem rájönni, hogy teljesen mindegy, milyen a teljesítményem, sosem fogom elnyerni a szüleim elismerését. Belefér így az, ha nem olyan tökéletesek a jegyeim, de legalább van mellette energiám más elfoglaltságokra, mint amilyen a Diákjóléti Bizottság is.
- Az engedélyt is megszereztem, ahogy ígértem. – mutatom fel az összetekert pergamendarabot, ami Fawcett professzor aláírását, valamint engedélyét tartalmazza a Tiltott Részleghez. Kizártnak tartom, hogy erről a főzetről elegendő információt tudunk összegyűjteni a publikus részen. Vagy legalábbis, nem a K osztályzathoz megfelelőt.

[- Persze... tegeződjünk. És azt hiszem, ártani nem árthat, még ha csak az elkészítési folyamat is kell.]

Vertrauensschüler Ophelia Langley
2005. február 23.

  - Persze... tegeződjünk. És azt hiszem, ártani nem árthat, még ha csak az elkészítési folyamat is kell.- Oakley professzor mindig szeretett plusz pontokat adni azokra a dolgokra, amelyek véleménye szerint túlmennek a minimumon, még ha nem is szokta kimondani. Sokan szánnak időt rá az óráikon, hogy megkérdezzék tőle, hogy ez, vagy az kell-e a dolgozatba, mi szükséges az átmenő jegyhez, és kicsit én magam is irritáltnak érzem magam, amikor hallom ezt. Mintha egy átmenő jegy cél lehetne!

 Sokan nem azért járnak ebbe az iskolába, hogy a lehető legjobb boszorkány és varázsló legyen belőlük, ami számomra mindig érthetetlen volt. Hatalmat kaptunk rá, hogy az elménkkel faragjuk a világot, és most megtanítanak minket rá, hogy hogyan tehetjük ezt meg, valakit viszont jobban érdekel a semmit tevés. Nem mondom, hogy nem értem meg, aki inkább felfedezi a Roxfortot, nem csak az órán lehet tanulni, de a legtöbben csak felesleges dolgokra vesztegetik a drága idejüket.

 - Ez egy jó ötlet... erősségem? Nem emlékszem rá, hogy gondolkodtam volna ezen. Kitalálom gyorsan.- ha valamit szeretek magamban, az a szerénység. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy minden jól megy, soha nem engedtem meg magamnak olyan hibákat, hogy ne értsek valamit a folyamatból, a bábjaim készítése során egyaránt fókuszálok apróságra, és természetesen a nagy, kész, végleges terv is ott lebeg a láthatáron. Nehéz olyan dolgot mondani, amihez nem értek igazán jól, és nem is hiszem, hogy valaki megengedheti magának, hogy járatlan legyen dolgokban, ha azt akarja elérni, amit én. Minden apróságnak megvan a saját szerepe, saját helye az életben.

  - Szívesen kikeresem a részinformációkat, meg gyűjtök akkor forrásokat. Ezek a könyvek jónak tűntek hozzá, úgy emlékszem, hogy mindegyikben benne van valami, de még nem írtam ki az oldalszámokat. Illetve szívesen írok én.- mindig lenyűgözött a kézírás, hogy milyen sokat meg lehet tudni valaki betűiből, hogy milyen méretűek, merre kanyarodnak, bár sajnos nem volt még időm komoly grafológiai kutatást végezni.

 - Ó, remek! Nekem még nem volt lehetőségem megújíttatni a sajátomat, és nem akartam kihasználni a könyvtáros jóindulatát.- a könyvtáros természetesen eléggé ismer hozzá, hogy feltételezze, hogy nekem bejárásom van a Zárolt Részlegbe bármikor, és nem is ellenőrizte az engedélyemet legutolsó alkalommal. Persze, ostobaság lenne visszaélni ezzel a bizalommal, és ha egyszer lebuknék vele, tönkretennék mindent, amit építettem az elmúlt évek alatt, a jó diák képét.

 Fellapozom az első könyvet, és vetek egy pillantást a lányra, mielőtt elkezdem a recept leírását olvasgatni. A sisakvirág és az aszfodélosz összekeverése, ami az első lépés, annyira egyszerű, hogy könnyen emlékezteti az embert rá: a bájitalfőzés nem változik túl sokat az elsős és a hatodikos anyag között, csak kettő helyett több dolog kell bele. többet kell főzni. A varangydudva viszont érhetővé teszi, hogy miért olyan drága a bájital, bár emlékeim szerint ez még csak nem is a legdrágább alapanyag.

  - Bevallom, nekem mindig kicsit nehezen ment a csoportmunka. Nehezen tudom összehangolni a teljesítményemet másokéval... nem azért, mert butábbak, vagy ilyesmi. Csak megszoktam, hogy egyedül dolgozom.- persze, sok esetben az is rendkívül zavaró, ha valaki buta, sokszor képes megakadályozni a hatékony közös együttműködést, de inkább arról van szó, hogy szeretek koncentrálni, haladni, átgondolni mindent, és mások gondolatai ilyenkor megzavarnak. Persze, rengeteg anyag van, talán ezért osztotta szét Oakley professzor, de nem látnám sok értelmét annak, hogy elfelezzük végül, és én csinálom a felét, azután összeillesztjük. Mindkettőnknek hiányozni az anyag fele, és nem tanulnánk meg.