Re: Folyosók

To: Noah

2001. december 11.


18+
„enyhén” szexuális tartalom

Az ölébe simulva az a forrósság egyenesen örvénnyé hevült. Éreztem, ahogy remeg a testem, ahogy reagál minden apró érintésre. A ruhák kényelmetlenül feszültek rajtam, mintha csak az lenne a céljuk, hogy akadályozzanak a mozdulataimban. Gyűlöltem, ahogy a bőrömhöz érnek, ahogy meg akarják gátolni, hogy mind jobban simuljak Noah testéhez. Talán ezért is kapott el olyan gyorsan a hév és engedtem az ösztöneimnek, belemarva a hajába, követelve a csókot. Már nem gondolkodtam olyanokon, hogy mi történik… miért engedtem ennek a srácnak, akivel nem sokat beszélgettem, leginkább csak neki mentem általában, hogy aztán olyanokról hablatyoljak, hogy: „Bocsi, bocsi…”
– Nincs bocsánat. – Közölte, mikor kicsit engedtem a szorításon. A barna tincsek kiszabadultak az ujjaim közül. – Csináld. Tetszik. – A szavaira is sóhajtás tört ki belőlem, mintha már csak egy állat lennék, ami nem képes másra, mint őrülten élvezni a pillanatnyi adrenalinlöktetet és a vágyakat. A testem minden mozdulat alatt megremegett. Az érintés, amivel a mellkasán futott végig a tenyerem olyan őrjítően lassúnak tűnt. Legszívesebben szaggattam volna a ruháit, hogy érezzem rendesen a meleg bőrt az ujjaim alatt… a testemhez simulva. Olyan volt, mintha az agyamat egyre inkább magába fogadná egy ismeretlen, vörös köd, eltakarva minden normálisnak tűnő gondolatot. Csak az lüketett bennem, hogy mennyire akarom. Azt még magam sem tudtam, pontosan mit akarok… leginkább az fogalmazódott meg bennem, hogy: „érezni.”
Soha senki sem ért hozzám így. Nem tudtam, hogyan kell csinálni, csak az ösztöneimet hagytam működésbe lépni és azok szinte maguktól vezették a kezemet, működtették az ajkaimat és minden más részemet is… főleg ott. Valahogy minden egy helyre koncentrálódott, idegen módon, de egész kellemesen bizseregve. Csakhogy időnként ezt a bizsergést forró hullámok váltották fel és azt kívántam, hogy bár történne valami, amitől csillapodik a testem. Ahogy kicsit megemelt és a hátam a kőfalnak ütközött, megéreztem annak hidegét. Talán más esetben magamhoz térített volna, most azonban túlságosan letöltött, milyen hevesen érzem minden pocrikáját az enyémhez simulni. Tudtam: ugyanabban az állapotban van, amiben én.
A nyakamon éreztem az ajkait megint. A harapásra újabb sóhajtás hagyta el a számat. A gondolatok megint kusza, összemosódott valamivé váltak. Csak az érzések számítottak a bőrömön és az illata, ami úgy töltötte meg megint az orromat, hogy ellenállni sem tudtam neki.
Csak akkor fogtam fel, hogy már elsötétedett körülöttünk a folyosószakasz, mikor a tenyere az enyémre simult, hogy kicsit feljebb vezesse a kezemet. Te is érzed ezt a lüktetést? – kérdeztem volna, de nem jött ki hang a számon, mert ahogy hozzá értem ott, tudtam, hogy ez így rendben van… hogy ez jó. Nem voltak már bennem kétségek igazán… csak akkor rezzentem össze, mikor kicsit a fülemhez ért. Egy kicsit magasabb hangot halltam, mint eddig.
– Szólj, ha túl sok, hm? – Közben beleharapott a fülembe, mire ugyanazt a hangot engedtem kitörni magamból, mint egy pillanattal korábban. Csak a tenyerem simogatott tovább, míg a testem többi része egészen megfeszült. – Még nem tudom mi a jó neked.
Én úgy éreztem, nagyon is tudja, mi a jó nekem. Azt is tudta, mivel kergessen az őrületbe, mert a szép lassan minden porcikám megadta neki magát és már csak arra vágytam, hogy vegye el…
– Úgy érzem felrobbanok… – suttogtam a sötétben magunk közé és egy pillanatra a kezem is megállt a mozdulatban. Ahogy felfogtam, hogy még mindig az ajkait érzem a fülemen, megint megremegtem. Most már a magas hang helyett a morgás jött megint. Ha nem itt lettem volna, nem ilyen állapotban, bizonyára a szám elé kapom a kezemet és azon aggódom, hogy most jött rá, hogy farkas vagyok. Ezúttal azonban egészen mást csináltam, ösztönösen, engedve a bennem lüktető vad érzéseknek. Szó szerint széttéptem a nadrágot rajta, valószínűleg nem vészesen, de éppen eléggé ahhoz, hogy később esetleg magyarázatra szoruljon. Így be tudtam nyúlni alá, türelmetlenül remegve, mert ott is érezni akartam a bőrét. Olyan forró volt…

[Sebastian]

Sebastian
2001.12.11
18+

Vicc, de képtelen eldönteni, hogy a srác szűz-e még. A korábbi zavarból, a csók kezdeti tétovaságából, ebből az istentelenül pattanásig feszült érzékenységből erre tippelt volna és mégis... van benne valami nagyon mélyen húzódó nyers vadság, valami gátlástalan, türelmetlen követelés, aminek elég teret adnia és nagyon. Nagyon gyorsan rátalál a saját hangjára. És ez neki átkozottul tetszik. Eléggé ahhoz, hogy ne akarja átadni a lehetőséget senki másnak és ennek fényében is hoz döntést a megfejtetlen rejtélyről. Fontos? Valószínűleg nem, de jelenleg a farkával gondolkodik és ennek hála minden felbukkanó kaotikus megvilágosodás meglehetősen szélsőséges is.
Belemosolyodik a harapásba, ahogy a fiú hangja magasra kapaszkodik a falakon. Csak nem megtalálta a gyenge pontját? Hazudhatná akár, hogy tesztképpen csinálja, de szimplán csak hallani akarja a reakcióját. Nyelve felsilik a porc puha ívén és végül a saját lélegzete akad el a morgásra válaszul. Miért van olyan érzése, hogy ez a hang nem emberi torokba való?
Nem mintha számítana jelenleg.
Dehogynem számít. Olyan könnyedén tépi fel rajta azt a nadrágot ugyanis, hogy egy pillanatra még ő is meglepődik. Bármilyen gondolat is kezdene azonban megfogalmazódni benne, az feloldódik a következő mozdulatban, melynek eredményeként a srác ujjai köré fonódnak.
Forró, merev és síkos a saját követelésétől és mert jelenleg ő sem a józanész fellegvárában tart különórát, az érintéssel szinkronban bele is mozdul a simításba. A nyögése mély, érdes, mintha megsebezné a torkát és mégis szerető mozdulattal nyomja az arcát az arcához, úgy dörgölőzik hozzá, ahogy az állatvilágban szokás, elvégre... pillanatnyilag nem többek annál.
- Csak kérned kell. - Súgja végül rekedt hangon a robbanásra válaszul, rácsókol a nyakára, míg ujjai belemélyednek a pulcsi anyagába. Fél kézzel nem sok esélye hatékonyan vetkőztetni, de nem is célja, hogy a másik odafagyjon a falra. Egyszerűen csak felkényszeríti a pulcsit a hasfalán, a mellkasán, keresztülhúzza a fején csak annyira torpanva meg, amíg az anyag még a szemeit takarja, de már képes belekóstolni az ajkaiba a miheztartás végett.
- Mit szeretnél, hm? - A pulcsit felgyűri a fiú tarkója mögé, erősen lekorlátozva ezzel a vállak mozgását, viszonylag feszes pózba kényszerítve az egész felsőtestet.
- A kezem kell? - Neki sem kell a szomszédban kopogtatnia erőszakosságért, ujjai becsúsznak az ing nyakánál, néhány durva rántással eléri, hogy szanaszét szaladjanak az eddig hősies munkát végzett gombok felfedve Sebastian felsőtestét. - Esetleg a szám inkább? - Macskásan domborodik a háta, ahogy lejjebb ereszkedik rajta, rácsókol a kulcscsontjára, végignyalja a szegycsont ívét, mielőtt alattomos módon ráharapna az egyik fedetlen mellbimbóra. Csak a nyelve jelent gyógyírt a gondolatnyi fájdalomra, az azonban kifejezetten gyengéden nyal rajta lentről felfelé.
- Vagy talán... - Keze lecsúszik lemeztelenített felsőtestén, megoldja a nadrág gombját, a cipzár szisszenése éles hangnak tűnik a sötétben. - ... a farkamat szeretnéd magadban érezni? - A végszóval szinkronban csúszik be keze a nadrág immár laza, forró rejtekébe, ujjai megszorulnak a srácon és hagyja ütközésig csúszni a szoros fogást, ha az első inger megköveteli tőle.
Feje felemelkedik, szája megsimítja a száját és szorosan hozzásimul csapdába ejtve mindkettejük kezét néhány hosszú szívdobbanásra.
- Válassz, Sebastian.

To: Noah

2001. december 11.


18+
„enyhén” szexuális tartalom

A nadrág szakadásának a hangja indította el a forróság egy olyan mértékű hullámát, mely elviselhetetlennek, kínzónak tűnt. Tudni akartam, hogy vajon Noah is ezt érzi-e... ezért értem hozzá és simítottam végig újra és újra. Talán egy kis kíváncsiság is megbújt az érintés mögött, de túl sok vadság tombolt bennem ahhoz, hogy ezt észrevegyem. Ugyanazt a lüktetést éreztem, amit holdtöltekkor, az átváltozás előtti pillanatokban. Akkor persze nem volt semmi, ami enyhíthette volna a kínokat, most viszont tudtam, hogy Noah képes lenne rá.
- Csak kérned kell - válaszolta egy nyakcsók kíséretében. Az ujjai már a pulcsim körül matattak, s én csak azt kívántam, bár tépné le. Meg akartam szabadulni mindentől, ami tovább növelte a zavaró hőérzetet, mert a veszett forróságban az agyamra kezdett menni. Éreztem, amint a határ megszűnik létezni a farkas és az ember között. Az érzékeim egyre jobban élesedtek, az érintések még intenzívebben hatottak a testemre. Úgy éreztem nem bírom tovább csak éppen azt nem, hogy pontosan mit. Nem éreztem hasonlót soha.
- Mit szeretnél, hm?
A karjaim hátrafeszültek a pulóverrel együtt, de nem zavart. Csak az engem érintő ajkak, az őt simító kezem és az ujjai munkálkodása az ingemnél számított. Hallottam, ahogy az elpattanó gombok a kőpadlón gurulnak szét. Csak ekkor jöttem rá, hogy nem tudom... nem tudom, mit szeretnék. Fogalmam sem volt, hogyan működnek ezek a dolgok, hiszen nem játszottam el soha a gondolattal, hogy mi lenne, ha valakivel ilyen közel kerülnénk egymáshoz. Elméletben tudtam ezt-azt, főleg Jacktől... de az önmagában szinte semmi sem volt.
- A kezem kell?
- Nem tudom... – nyöszörögtem kicsit talán esetlenül a korábbi ruhatépés után. Megint éreztem egy enyhe zavart, de a testem lüktetése azért még mindig hevesebb volt. Olyan volt, mint egy betegség, amit meg kell gyógyítani, csak mégis kellemesebb. Az érintései tudtak enyhíteni a bennem tomboló feszültségen... és kellett is, mert újabb morgás szakadt fel belőlem, szinte vágyva, hogy folytassa.
- Esetleg a szám? – alig fogtam fel a kérdést, éreztem, ahogy a nyelve a testemre talál. Újabb morgás szakadt fel, mélyebbről. Nem tudtam, mennyit lát belőlem a sötétben, de az én csillogó szemeim őt keresték... Csakhogy nem találták. Talán ettől éreztem még intenzívebben mindent. Nem volt más, csak az illata és az érintése. Ez a kettő pedig őrjítő, kiszámíthatatlan elegyet alkotott.
- Vagy talán... – ahogy a keze végig haladt a felsőtestemen, éreztem, hogy odalent még jobban megfeszülök s érezni fogja, amit az én ujjaim is éreztek. Hamar rátalált a gombra és a cipzár is megadta magát a könnyed mozdulatnak. ...a farkamat szeretnéd magadban érezni?
Éreztem, ahogy erre a mondatra elpirulok. Annyira zavarba jöttem megint, hogy az érintését csak akkor fogtam fel, mikor már végig ért rajta, ekkor tört fel az újabb sóhaj, mely lágyabb morgásba hajlott. Talán csak szórakozott, hogy kihozza belőlem a farkast, s a vadállat ott tombolt bennem, hogy: igen, igen, igen! Pontosan ezt akarta érezni, de valahogy én mégsem tudtam olyan nyíltan formálni azokat a szavakat, mint Noah. Túl bátortalan... túl szűz voltam... túl szűz? Mintha ezt Jack mondta volna, ő használt ilyen kifejezéseket. Én nem beszéltem soha ilyesmiről, mert kínosnak tartottam.
- Én... Én... – dadogtam, de közben azt kívántam, hogy tegye meg, gyorsan, fájdalmasan, ha kell... Csak csinálja végre. Egyre inkább úgy éreztem, hogy szétvetnek a vágyak. Az érintése rajtam egész más, mélyebb dolgokat borzolt fel. Már nem volt visszaút. Meg kellett történnie, hogy a testem nyugodni tudjon.
- Csak érezni akarlak... – bár zavarban voltam, a hangom akaratosan csengett. Odahaza beszéltem így, mikor valami nem úgy volt ahogyan nekem kényelmes vagy túl sokat faggattak.

[Sebastian]

Sebastian
2001.12.11
18+

Nem bánik vele szépen. Nem olyan finom gyengédséggel legalábbis, mint ami elvárható lenne az első alkalommal. Hiányzik belőle a megértés, amivel óvatosan vezethetné bele elfajzott világába... nem. Sebastian Bates a mélyvízben kezd és Nightingale mindent megtesz azért, hogy lángoló tüdővel fulladjon meg benne.
Franc tudja miért. Talán a puszta tény teszi, hogy ő maga sem több kamasznál, netán egyszerűen csak így élvezi. Bárhogy is, speciális képesség kell hozzá, hogy még akkor is zavarba tudja hozni partnerét, amikor jóformán nincs vér odafent, ami még pírt eredményezhetne.
Megmosolyogja az akaratosságot, de ezúttal néma marad. Szó helyett tapad a szája a szájára és a csókja kíméletlen, szinte fájdalmas lüktetést hagy maga után, felperzseli a levegőtől fosztott tüdőt és ahogy a nyelve a szájába csúszik, úgy mozdítja a csípőjét is, neki egyenesen a fiú kezének. Tövig csúszik a fogásban engedve, hogy az ösztöni gondolatok automatikusan asszociáljanak arra, ami nemsokára rá vár.
Ezt kérte, ő pedig ma a kibaszott dzsinn, aki teljesíti a srác kívánságait. Miért is ne tenné? Olyan szépen megsimogatta.
Balja ritmikus mozgással ajándékozza meg, Sebastian pedig a saját testén tanulhatja faltól-falig, hogyan hergeljen valakit az élvezet tetőpontjára - és ne engedje felszabadulni aztán. Jó rohadék módján ugyanis erősen rászorít a megfelelő ponton meggátolva, hogy nélküle élvezzen el. Nem így. Még nem.
Combjai szétcsúsznak, a fiú pedig a földre huppan közöttük, s egy pillanatra mintha megszűnne minden lényegi érintés test és test között. Kibírhatatlan érzés.
A gombok egy dolog, ám nem mindenki rendelkezik egy vérfarkas adottságival, hogy csak úgy széttépje rajta azt a nadrágot. Kénytelen a hagyományos módon vetkőztetni és az is csak fél kézzel működik bár, van gyakorlata. Amennyiben együttműködik vele, úgy megszabadítja egy fél pár cipőtől, és lenyúzza róla a nadrágot is, még ha a bal oldalával nem is foglalkozik különösebben, törött karja egyszerűen csak nem vesz részt kettejük kis játékában.
- Nem tudok elég finom lenni veled. - Szól végül ráhajolva - Fájni fog. - rekedt hangja Sebastian álla alatt kifejezetten figyelmeztetés. Rácsókol az ádámcsutkára, mintha ugyan annak az égvilágon bármi köze lenne ahhoz az istentelen morgáshoz, amit rövid idő alatt nagyon gyorsan szeretett meg. Ki tudja. Lehet csak ilyen formában kér előre bocsánatot.
A nyál nem síkosító - tartja a mondás , de pillanatnyilag azzal dolgozik, ami a rendelkezésére áll. És a srác teste kifejezetten arra áll, neki pedig minden átkozott önuralmára szüksége van ahhoz, hogy ne döfje bele magát egyetlen erőszakos mozdulattal... van affinitása az aljasságra, de messze nem kegyetlen.
Átöleli hátulról a csípőjét és lejjebb mozdítja, félig fekvő pozícióba annyira, hogy a fal még némi támaszt adjon, ha már a keze nem tud. Beékeli magát a fiú combjai közé és éppen annyira emeli meg a pózzal a csípőjét, amennyire a behatoláshoz szükséges.
Bő nyállal nyal rá az ujjaira, mielőtt saját merev tagjára fog és hozzáillesztené magát a sráchoz. Nincs azonnali behatolás, egyszerűen csak hozzápréseli magát, hagyja hogy érezze a forróságát, a méreteit, a sikamlós összhatást. Elég ideig ingerli ahhoz, hogy a teste hozzászokjon és a szimpla érintés se legyen idegen számára. És mielőtt igazán elpattanhatna a húr a srácban, előrenyomja a csípőjét.
Annyira figyelmes amennyire csak lehetséges. Nem fut benne tövig, pedig kurvára szeretné. A testében őrjöngő feszültség kifejezetten acsarog érte, mint valami neveletlen vadállat. Gyakorlatilag szentté avathatnák azért a végtelen türelemért, amit jelen szituációban képes kicsikarni magából, kibaszott figyelmes ugyanis. Engedi, hogy Sebastian pontról-pontra, centiről-centire szokjon hozzá, amíg el nem lazul a teste annyira, hogy teljes hosszában kitölthesse. És mocskosul figyel rá. Minden hangra, lélegzetre, felpergő szívdobogásra. Ugrásra kész vadállat, aki széttépni akar, de végülis a farkas szem szedte cafatokra Piroskát az erdőben. Ellenben esélyesen éppúgy meghúzta a fák sűrűjében.

To: Noah

2001. december 11.


18+
„enyhén” szexuális tartalom

Az érintésekre éreztem, hogy megfeszül a testem. Sosem ért hozzám ott senki főleg nem így... túlságosan új volt, de mégis olyan őrjítő, hogy nem tudtam kontrollálni a belőlem kiszakadó morgásokat és sóhajokat, sem pedig a mozdulataimat. Csak lehunytam a szemem és hagytam, hogy érintsen, hogy szorongasson, hogy elvegyen. Sosem gondoltam volna, hogy éppen ő lesz az, akinek majd hagyom elvenni az eszemet. Nem számított, már rég nem elmélkedtem semmin, mert csak azt éreztem, hogy forró... minden forró és azt akartamm, hogy tegyen valamit s szabadítson meg ettől a furcsa remegéstől. Olyan volt ez, mint a csokit kívánni, miközben az embernek egy falat sincs belőle és esélye sincs szerezni.
Szinte észre sem vettem, ahogy ő is mozdul a szorításomban, annyira belefeledkeztem az érintéseibe. Valahol természetesnek és rendben lévőnek tűnt ez az egész közöttünk... mégis olyan zavarban voltam a szavaitól. Kimondvam inden más volt, minden komolyabb és durvább. Nem tudtam mit mondjak, mert csak lütetett bennem, hogy: akarom, akarom, akarom. Ez pedig olyan akarotsan kavarodott össez a kavargó ösztönökkel, hogy veszélyes, mindent felülíró és elpusztító tornádóvá vált. Nem volt más, mint egy hatalmas forróság, ami elnyomott bennem mindent, főleg a józan észt.
- Nem tudok elég finom lenni veled. - Noah szavaira, a leheletére, amit az arcomon éreztem, csak összerezzentem. Csak egy halk nyögést hallattam válaszként, de azt kívántam, akármire is fog készülni, csinálja már. Nem érdekelt semmi. - Fájni fog. - Az sem érdekelt. Sokszor fájt már. Az átváltozásnál és a marásnál nagyobb kínokat el sem tudtam képzelni... így hát hagytam magam megszabadítani a nadrágomtól, s hogy úgy mozgasson, ahogyan neki az jó.
- Nem... kibírom... - suttogtam bele megint szerencsétlenül a közöttünk lévő csendbe. Nem tettem hozzá, hogy fájt már jobban, mert nem volt értelme. Nem akartam később magyarázkodni, bár a morgások már most is olyan mélyről jöttek, mintha legalább megkezdődött volna az átváltozás... csakhogy biztos voltam benne, hogy még van néhány nap addig... mégis az a vadállat, ami embereket is képes lenne darabokra tépni, most ki akart törni belőlem, hiába próbáltam elnyomni állandóan, mostanra már nem volt erőm küzdeni ellene.
Közben éreztem, hogy a testemhez képest milyen hűvös a kőpadló. Bele is borzongtam egy pillanatra, de aztán megéreztem a combom közé fészkelődni Noah-t és hirtelen megijedtem. Nem is tudom, talán attól, amit éreztem, pedig még csak nem is fájt. Bepánikoltam, hirtelen Sebastian a farkas fölé kerekedett. Jött az ismerős rettegés, mint minden újdonság előtt.  Éreztem, ahogy a kezem mozdulni akar, hogy eltoljam, de akkor jött egy apró lökés. Lebénított az a furcsa fájdalom. Csak egy fájdalmas kis nyögés szakad ki belőlem, az ujjaim a ruhájához kaptak és belemartak. Mást nem csináltam, de nem is tudtam volna. Csak hagytam, hogy megtegye, amit tesz...
Egy pillanattal később ismertem fel csak a forróságot a fájdalom mellett. Ezzel együtt a feszültségem is csökkenni kezdett. Egyszerre volt baromira kínzó és jó... de annyira jó, hogy az a kőpadlóra szegezte a testemet és megint jött egy kis morgás. Egész egyszerűen újra kezdődött minden. A forróság az érintések ereje alatt olyan hirtelen töltötte meg minden porcikámat, hogy nem maradt más, csupán néhány sóhajtás és újabb morgás. Nem éreztem már a hűvös sem, csak Noah-t magamban és a testéből áradó meleget. A szívem olyan hevesen zakatolt, hogy biztos voltam benne ismét: fel fogok robbani. Képtelen vagyok elviselni ennyi mindent.
- Ahh... Noah... - nyöszörögtem talán kicsit fájdalmas hangon, és az ujjaim még hevesebben szorították a ruháját, de nem azért, hogy eltaszítsam magamtól... sőt inkább húztam volna még jobban. Nem érdekelt tényleg, ha jobban fáj. Már nem votlam magamnál, egészen olyan volt, mint ha felkapott volna az a bizonyos forró tornádó, már nem csak bennem volt, hanem körülöttem is.
 

[Sebastian]

Sebastian
2001.12.11
18+

Az a morgás... mély, embertelen, veszélyes. Égnek mereszti a tarkóján az apró pihéket, libabőrt mar a nyakszirtjére, pedig az egész teste mintha lángolna. Mély a sötét és idegen még a fiú hangja, nyilván többet képzel bele, mint ami ott van, hm? Nem képzel valójában semmit sem. Nincs ideje álmodozni, gondolkodni, nem rendelkezik megfelelő mutlifunkcióval ahhoz, hogy furcsaságok után nyomozzon egy ölelésben. Szeret egyszerre egy dologra koncentrálni és az a dolog jelenleg igencsak hálás érte.
A szex mocskos, ragacsos, közönséges és durva. Óh, hogy vannak a fejekben gyengéd, rózsaszín életképek? Nyilván. Nyilván nem az övében, különben sokkal szebb dolgokat sugdosna a fülébe. Nem az a típus.
És mégis... a suttogás hatására olyan szerető gyengédséggel csókolja meg, ami szimplán csak kinézhetetlen belőle. Olyan ez, mint a selyemszalag, átkozott finom az érintése, amíg csak csiklandoznak vele, de ha hátrakötik a kezeidet, baromi gyorsan a bőrbe mar.
Nagyon sok minden van itt, ami képes lenne bőrbe marni. Vagy épp húsba egyenesen és esetleg tán ha használná a fejét öt percig és összerakná amit össze kell, elgondolkodhatna azon, mivel is van egészen pontosan dolga. De őszintén? Pillanatnyilag MINDEN fontosabb ennél.
Ha érzékeli is a srácban felhorgadó hirtelen feszültséget, nem hagy neki igazán teret. Hogy ez a tett megkérdőjelezhető-e részéről, avagy sem, az egy egészen másik alkalom problémája.
Szinte érzi a fájdalmát. Vibrál a bőrén, mint az elektromosság és ő lehunyja a szemeit egy halk sóhajjal, majd elakadó lélegzettel, ahogy a srác forró teste keményen megszorul rajta szinkronban azzal a már túl jól ismert morgással. Valami másra kellene gondolnia. Bármi mással lehűteni a vérét kissé, hogy ne menjen el ennyitől itt és most és bár képtelen végül leszaggatni a fókuszt az alatta feszülő testről, valamilyen csoda folytán nem élvez el, mint valami éretlen kamaszgyerek.
Valamely sötét kis gondolatbugyorban még tudja, hogy kíméletesnek kellene lennie vele, de ruhájára szoruló ujjak akaratos vonása olyasmi, aminek nem állhat ellen. Előre tolja a csípőjéta nyögéssel szinkronban és keményen megfeszül a test szorításában a nevét hallva. Francba. Komolyan először szólította a keresztnevén? Vagy úgy bárhogy is... Átkozott jól áll a szájában. Hallani akarja újra.
Ráfog a srác csípőjére amint úgy ítéli meg, hogy képes többet befogadni belőle, még ha ez nem is jelenti, hogy nem szakít benne sokkal több fájdalmat. Egészen biztosan megteszi, mert a következő mozdulattal ujjai kőkeményen megszorulnak egy helyben tartva a csípőt és ütközésig tolja magát. Érdes hördülése ellentétben áll a test érzékeny puhaságával. Csak a forróságuk közös.
Valami mocskosul jó érzés benne lenni, forró, szoros, feszült, minden rezdülését érzi, míg az ő szíve gyakorlatilag benne dobog. Nem mozog benne, még nem. Ellenben ráhajol a fiú testére, ami finoman szólva is tovább növeli a behatolás mélységét a ránehezedő súlynak köszönhetően.
Hasfala hozzásimul Sebastian érzékenyen lüktető tagjához és most mindketten átkozott hálásak lehetnek, amiért a fiú kezében gombócban gyűrődik a ruhája, mert így valóban meztelen bőr csókol a bőrre. Keze elengedi a csípőjét - saját súlyával már úgyis a földhöz szegezte, fél kézzel kitámaszt mellette a falon. Egészen közel hajol hozzá, szája megsimítja a száját, feszült légzése forró, a türelmetlenség szinte vibrál belőle. Újra elbitorolja a fiú ajkait és ahogy csókolja, úgy kezd el mozogni is benne lassan, de kíméletlenül rákényszerítve, hogy mozdulatról-mozdulatra idomuljon hozzá, míg a fájdalmat képes felülbírálni az élvezet fullasztó érzése.

To: Noah

2001. december 11.


18+
„enyhén” szexuális tartalom

A bennem lévő farkas olyan vadul keveredett az emberrel, mintha nem húzódott volna közöttük semmilyen határ. Éreztem a lüktetés, ahogy végig robogott az az erő az ereimben, amit átváltozás előtt szoktam érezni. Csak, hogy most nem jelentek meg a körmök, sem pedig a fogak. A morgás jött, újra és újra, amint a fájdalom mind jobban szétáradt a testembe és belevegyült az addig ismeretlen élvezetbe. Az egész helyzet egyszerre volt tökéletes és veszélyes, ez pedig mind nagyobb ködöt vont az elmémre.
Minden mozdulat újabb fájdalmat szakított fel, mikor azt hittem, már nem kínozhat jobban, akkor érkezett az újabb löket, ahogy jobban felém mozdult. Azt akartam mondani, hogy csinálja gyorsabban, de csak egy sóhajtást és a nevét tudtam kinyögni. Ilyen vontatottan, ezzel a szaggatottsággal sokkal nehezebben birkóztam meg, mint egyetlen nagy fájdalommal… a ruháját marva próbáltam kapaszkodót találni. Korábban el sem tudtam képzelni, hogy valami, ami ennyire megbénít, ilyen kellemes is lehet egyszerre.
A testem talán lazulni kezdett vagy csak megszokta az érzést, de már nem fájt annyira. A kellemesség hamar felülírta a fájdalmat, s ahogy a csípőmre fogott, úgy mozdultam felé, hogy még többet érezhessek belőle. Lüktetve érkeztek meg a kínok ismét, de most talán nem olyan intenzíven, mint korábban. Ismét sóhajtottam egyet, ahogy a lehető legközelebb került hozzám, s ahogy előrébb dőlt és megéreztem a teste melegét magamon, csak még jobban remegni kezdtem, mint eddig.
Az ajkai olyan puhán tapadtak az enyémre, hogy a tanult módon már könnyen szökött át a nyelvem a szájába. Furcsa volt, hogy egy pillanattal előbb éreztem ezt először, most meg szinte követeltem, hogy újra így érintsen. Abban a csókban ott volt minden forróság, minden türelmetlenség… ahogy a csípőm mozgásában is, amivel megint felé mozdultam. Túl közel voltam ahhoz a bizonyos robbanáshoz, ami egyre hevesebben dolgozott bennem. Olyan volt, mint egy időzített bomba, amit a tévében láttam… csakhogy ezt már másodpercek választották el attól, hogy szétvesse magát.
A mozgásra egyre jobban remegni kezdtem, a lábaim még szélesebbre nyíltak, szinte maguktól, mintha csak hívogatná a testem is, hogy gyerek és vedd el. Éreztem, ahogy a testem megfeszül, ahogy újra meg újra végig ér bennem odalent és minden egyes ilyen alkalommal felnyögtem. Egyre őrjítőbb volt ez a ritmus, egyre jobban fájt és egyre jobban élveztem. Újra megfeszült a testem és kiszakadt belőlem egy sóhaj: – Noah… – Mozdultam felé újra, mintha azt akarnám, hogy véget érjen ez a kín… mert az volt, csak egy túlzottan is élvezhető fajta.
A forróság egyetlen hatalmas erőként lüktetett végig a testemen. Éreztem, ahogy kiszakad belőlem valami és meleg ragacsként ér a hasamhoz, talán az ő bőrét is bemocskolva. Nem fogtam fel igazán, csak azt, hogy milyen furcsán felszabadító, reszketeg érzés ez. A szívem még mindig kalapált, a levegőt úgy kapkodtam, mintha megfulladni készülnék. De nem így volt… csak az élvezet utolsó szikrája még akkor járta át a testemet, az ujjaim között elszakadt a pulcsi anyaga. Nem érdekelt.

[Sebastian]

Sebastian
2001.12.11
18+

Bármennyire is türelmetlen Sebastian, nem áll szándékában szétszakítani belülről. Nem mintha átlagon felüli méretekkel rendelkezne, de ez még nem jelenti, hogy nem tud úgy istenigazán kárt okozni. Annál pedig kevés kellemetlenebb dolog van, mint ezt a szitut megmagyarázni Madam Pomfreynak, bár... valahol maga a helyzet baromi szórakoztató lenne. Neki.
Pillanatnyilag azonban sokkal több szórakozást talál a fiú élvezetében, a testében, a reakcióiban, a morgásában, mindenben, ami Sebastian Bates és amiről eddig a találkozásig a leghalványabb fogalma sem volt. Nem rémlik, hogy valaha is feltűnt volna neki különösebben eddig, jelenleg mégsem tűnik semmi természetesebbnek annál, mint hogy behelyezkedik a világa kellős közepébe. Tele van ösztöni szélsőséges gondolatokkal, amelyek kizárólagosan fókuszálnak az alatta vonagló testre. Arra, amelyik minden fájdalom ellenére is  közelebb próbál kerülni hozzá. Imádnivaló.
Ez a nyers, lemeztelenített akarás az, mely a közelbe vonja, ami a száját követeli és amiben finoman harap a fiú nyelvére pusztán szeretetből, ködös fejjel érzékelve azt a remegést.
Belenyög a csókba, ahogy a srác csípője moccan, lehunyja a szemét és keményen hozzápréselődik válaszul, mintha így próbálná lefogni. Megőrjíti ezzel az akaratossággal. És amennyire a sötétség felcsavarja az érzékeit, olyannyira átkozza is azt, mert mocskosul szeretné látni az arcát, a testét, azt, ahogy elmerül benne, ahogy szétcsúsznak a lábai, hogy mélyebbre engedje. Francba.
Az a meghívás ellopja tőle a kontroll utolsó morzsáját is, a mozgása felgyorsul, keményebb lesz, feszesebb, vadabb. A csapdává zárt átjáró feltelik forrósággal, a sóhajok zilált párájával, a testek jellegzetes, ritmikus ütközésének félreérthetetlen zajával.
Felnyög, ahogy a fiú a nevét sóhatja és mintha az valamiféle ajzószerként működne, megfeszül benne egy erőteljes, kemény lökésben. Homályosan érzékeli a hasfalán szétáradó csúszós forróságot, a figyelmeztető reccsenést, ami valaha a pulcsija volt, mielőtt felhördül a gerincére markoló feszültségtől. Fogai belemarnak a fiú vállába a pulcsi feszes anyagán keresztül, míg görcsös élvezete végre megadja magát abban a forró, szűk, gyönyörű testben. Benne élvez el, ami nem szép tőle bár, pillanatnyilag minden más természetellenesnek tűnik.
Ahogy enged gerincén az istentelen feszültség szorítása, lehanyatlik a srác testére. Ha zavarja is a testeik közé tapadt síkos, ragacsos élvezet, annak semmi jelét nem mutatja. A szex mocskos, mindig az volt és mindig is az lesz, ő pedig sosem volt finnyás típus, sőt. Megtalálja benne a maga perverz örömét.
Keze lecsúszik a falról, befurakodik helyette a srác lapockái alá, ujjai bekúsznak a pulcsi alatt, hogy átölelje. Arcát a fiú nyakába temeti, ziháló lélegzete forró, a szíve hevesen veri a maga lassan csillapodó dallamát Sebastian mellkasára, míg óvatosan visszavonul belőle, őrült lüktetést hagyva maga után.
Noah hálás kis szörnyeteg. Rácsókol a nyakára, az arcára, az orrnyergére, a szájára. Így kielégülten csupa szeretet és figyelmesség, a csókja pedig ezúttal finom annak ellenére is, hogy még ott lobog mögötte a gyönyör zaklatott utóhatása.
- Hé... minden oké? - Hallatszik végül rekedt hangja, ahogy levegőhöz jut úgy igazán. Mennyi idő telt el? Fogalma sincs, de végül lenyugszik annyira, hogy lelassuljon a szervezete úgy istenigazán és képes legyen lemászni róla. Nem megy messzire azonban, a sötétben nem látni bár, de tökéletesen érezni, ahogy befészkelődik mellé, még mindig félig ölelésben tartva.

To: Noah

2001. december 11.


18+
„enyhén” szexuális tartalom

Egyre mélyebben, egyre vadabbul éreztem az ő lüktetését az én lüktetésemmel egyszerre dolgozni. A forróság mind jobban elöntötte az elmémet, majd valami furcsa köd szállt le rá, már tényleg megszűnt minden. Nem volt határ farkas és ember között, nem volt az iskola, sem a hideg kőpadló, csak én és Noah. Az, hogy egyszerre remegtünk valahogy olyan természetes volt. A testem egyre jobban alkalmazkodott az övéhez… és ettől a fájdalom egyre kevésbé volt zavaró. Éreztem, ahogy a kellemes meleg érzés egyre kegyetlenebbül húzva az idegeimet kavarodik össze a kínzó érzéssel… se ekkor jött a robbanás. A meleg, nedves kis ragacsosság, amit a hasamon éreztem és ami bizonyára Noah hozzám simuló bőrét is bemocskolta.
Éreztem, ahogy ő is megfeszül, hasonlóan ahhoz, ahogy korábban én. Forró nedvességet éreztem odalent, amire megint nyögtem egyet. Hirtelen úgy tűnt, minden a helyére került, a zavarom még nem tört elő. Túlságosan a korábbi érzések hatása alatt voltam, nyomott hagytak bennem, hiszen eddig nem éreztem ilyen fajta lüktetést, vágyat és akarást. Az ujjaim közül kisiklott a pulcsi maradványa, ahogy Noah mozgolódni kezdett és megéreztem a kezét, ami ölel.
A csókok a nyakamon, az arcomon, az orromon, a számon csak halk kis sóhajokkal fogadtam. A morgások már messzire elkerültek, mintha a bennem tomboló farkas most megnyugodott volna. Nem voltam rosszul, felszabadultam, pedig a holdtölte még mindig elképesztően közeli volt.
– Hé… minden oké? – kérdezte aztán, kicsit rekedten, érezve a testmozgás okozta elváltozásokat a hangjában. Nem válaszoltam még egy darabig, még mindig hevesen kapkodtam a levegőt, mintha még mindig tartana az egész… aztán egyszer csak leesett, hogy mi történt, hogy mit csináltam. Merlinre! Anyám ki fog csinálni, ha ezt megtudja. Ez a gondolat futott át rajtam, majd leesett, hogy nagyjából darabokra szaggattam Noah ruháját és az én ingem sincs éppen jó állapotban. Feltűnés mentesen eljutni a klubhelyiségig nagyjából lehetetlen volt.
– Jól… jól vagyok… csak… meddig lesz ez az érzés ott lent? – kérdeztem. Olyan furcsa érzés volt, mintha még emlékezne a testem arra, ami pillanatokkal ezelőtt történt vele… mintha érezném még a nyomát. Ráadásul ott volt az a ragacsos érzés is.
Nyeltem egyet, ahogy nagy nehezen kinyögtem a kérdést. Azon agyaltam, hogy vajon Noah majd ezt elmondja a haverjainak? Sokkal idősebb volt nálam… jó a sokkal túlzás, de hatod éves volt, ami hozzám képest már kész felnőtt volt. Biztosra vettem, hogy a hatodik évfolyam rajtam fog röhögni... bár nem sok emberrel láttam Noah-t együtt. Azt sem tudtam vannak-e barátai, lényegében állandóan csak belé ütköztem, hol annyira, hogy a könyveket vertem ki a kezéből, máskor a Rúnatoronyban rántottam ki alóla majdnem a széket a beleakadó táskámmal.
– Szerinted… nem kéne megpróbálnunk kijutni? – kérdeztem, de inkább jobban felé fészkelődtem, mintha azonnal felkeljek és megpróbáljak magamra rángatni minden ruhát, hogy kiutat keressek. Valójában nem is tartottam attól, hogy Noah majd felhasználja ellenem a történteket. Megérintettem a kezét, még kicsit remegtem, az ujjaim melegek voltak még. – A karodat rendben kéne hozni… – motyogtam elég bizonytalan, remegő hangon. Valójában csak hablatyoltam.

[Sebastian]

★★ Sebastian ★★
2001.12.11
16+

Ha nem lenne ennyire kisimulva az előbbi aktustól, valószínűleg halálra irritálná a tény, hogy törött karral nem tudja simogatni, pedig az a mellkasban ugráló zaklatott lélegzet megkívánná tőle. Rácsókol a mellkasára helyette nagyjából szinkronban azzal, ahogy a pánikszerű gondolatok beszaggatnak a szépen üresre kefélt koponyába. Mit sem tudhat róluk, ahogy arról az apróságról sem, hogy előléptették vérfarkasszelídítővé. Pedig az utóbbit kifejezetten értékelné.
Van benne annyi, hogy ne piszkálja Sebastiant, hagyja hogy akkor beszéljen, amikor jól esik és nem is kell csalódnia. A kérdésre elmosolyodik, ujjai lustán megcirógatják túloldalt a bordák billentyűit, mielőtt szólásra nyílik a szája.
- Még holnap is érezni fogsz. - Nem tudja Bates hogy van vele, de neki ez kifejezetten kellemes gondolat. - Figyelj oda ha le akarsz seggelni valahova, nincs annál árulkodóbb, mintha az ember sziszeg ahányszor leteszi a hátsóját. - Tapasztalatból beszél. Őszintén szólva az első alkalom, hogy a másik oldalról közelíti meg az eseményeket és kifejezetten... bejön neki. Bár valószínűleg nem tudna választani, hogy tetszik jobban. Más. Hmmm... vajon mit árul el róla ez a kötetlen mentalitás? Egy jó pszichológus komplett tanulmányt írhatna belőle.
- Egy jó forró fürdő segít amúgy. - Jegyzi meg végül, pláne mert mocsok módon benne ment el, szóval jah. Tudja, hogy kellemetlen.
Sajnos kimondatlan kérdésekre még ő sem adhat választ, így Sebastian nem tudja meg, hogy jogos-e a félelme. Talán igen. Noah elég nagyszájú, biztos szanaszét kürtöli a hódításait, nem? Logikus lenne.
- Mh... - Közli sokatmondón a kijutás gondolatára és azzal, hogy megérinti a kezét és szóba hozza, hirtelen minden idegszálával rákoncentrál a saját karjára. Ami valami iszonyatosan lüktet a fájdalomtól. Szex közben nem érezte és nem kizárt, hogy egy-egy óvatlan pillanatban abuzálta a sérülést némi terheléssel, szóval ez most amolyan... megtorlásszagú. - Lényegtelen igazából. Egy óra múlva is pont ugyanabban az állapotban lesz mint most, nem nagyon tud romlani. - Olyan érdektelen saját sérülésével szemben, hogy az már szinte fájdalmas.
Megemeli az alkarját a fiú háta alatt és bár ebből a szögből és fél kézzel kényszeríteni nem tud, felfogható szimplán csak invitációnak az oldalra fordulásra.
- Csak maradj így egy pár percet, jó? - Most, hogy levedlette magáról a hanyag nemtörődömség egyetemes álcáját, a hangja mintha sebezhetőnek tűnne. Futó gondolat, ami talán igaz sem volt. Nyilván csak képzelt, ugye?
Hozzábújik kicsit, fejét befúrja az álla alá és nem mond igazából az égvilágon semmit sem, egyszerűen csak... vannak. A bárányok odafent tapintatosan hallgatnak, a sötétség pedig olyan puha takarónak tűnik, hogy néhány perc után (már ha Sebastian nem kezdett még menekülésbe) gyanús lesz, hogy Noah szimplán csak bealudt.
...
Nem. Még az előtt sóhajt fel, hogy a balsejtelem valósággá válna és végül a srác álla alá csókolva a hátára fordul.
- Na? Megvan még a pálcád? - A hangja már sokkal inkább emlékeztet a korábbira, mintha a világ visszatért volna a normál kerékvágásba, bármilyen okból is tette azt. Nem használja a kezét, mert abba már szökken is sajátja, hasizomból ül fel. Amennyiben megvan Sebastian pálcája, hát megkéri egy Lumosra, ha nem akkor viszont egy gömbre formált Lumos Maxima fog föléjük függeszkedni, amíg elvégzi az egyéb varázslatokat.
- Whoa, Bates. Elég vad vagy, hm? - Vigyorodik el, ahogy lenéz saját magára, a szétszaggatott ruhákra. Nem jegyzi meg, hogy egész egyszerűen irreális az az erőszint, amit bemutatott. A nadrág egy dolog, de a pulcsi még csak nem is a varrás mentés szakadt. - Nem mondom, ez nekem eléggé bejön. - Hunyorogva pillant fel, igazából számít rá, hogy ismét csak zavarba hozza ám... honnan tudja mi tetszik neki, ha nem mondja el? Nem mintha különösebben számítania kéne. Ugye.
- Nos, nem erősségem a varrás, de azért valami elfogadhatót össze tudok hozni. Invito gombok. - A varázslatot követően pálcás kezét felfele fordítja, hagyja belehullani a gombokat, csak hogy a következő mozdulattal már a Vestimentum reparo bűbájt küldje a fiú felé. Hogy a gombokat a mozdulattal együtt engedi el, vagy egyszerűen a varázs lopja ki az ujjai közül kérdéses, minden esetre gőzerővel nekiállnak katonás sorrendbe állni és odavarrni magukat az ingre. Ez alapvetően egyszerűbb művelet, szóval az eredmény több, mint elfogadható - ha nem is tökéletes.
Megismétli a javítást saját magán is, a nadrág fekete anyaga miatt nem látszik különösebben, hogy bármi baja esett volna, ellenben a pulcsin nyilvánvaló jelei mutatkoznak annak, hogy ezt bizony utólag foldozták össze. Nem volt sok esélye, szar helyen szakadt fel.
- Óh hát. Még jó hogy nem varrónőnek készülök. - Nevet megtapogatva az öltések helyét, aztán lesandít ölébe ejtett, béna karjára. Mereng pár pillanatig, megpörgeti a pálcát az ujjai között, mintha kétszer is meg kellene gondolnia mit tesz legközelebb. Túl sok fura dolog történik mostanában a varázslatokkal. Ha valamilyen oknál fogva elbassza, egész este hallgathatja Madam Pomfrey agymosását.
- Hhhh... náh. Rábízom a profira. - Hirtelen felrebben a figyelme, pillantása találkozik Sebastianéval. - Mit szólsz, megnézzük kielégítettük-e a kastély aktuális szeszélyét, vagy kénytelenek leszünk kirobbantani magunkat innen?

To: Noah

2001. december 11.

A farkas egyre mélyebbre került bennem. A gondolatok hamarosan megjelenetek pontosan olyan pánikszerűen, mint eddig. Talán csak az a mellkascsók rántott vissza egy pillanatra az előző forró pillanatokhoz, ám azok emléke inkább csak odalent maradt meg. Zavarban voltam tőle, hogy még mindig érzem, hogy nem akar csillapodni… a testem egészen az övéhez idomult.
– Még holnap is érezni fogsz. – Válaszolta, én meg kicsit megborzongtam a gondolattól. El sem tudtam képzelni, milyen lehet így ülni. – Figyel oda ha le akarsz seggelni valahova, nincs annál árulkodóbb, mintha az ember sziszeg akárhányszor leteszi a hátsóját.
Erre megint zavarba jöttem, mintha az előző néhány perc, talán félóra hatása nem is lett volna. Megint nem voltam több, mint egy ijedt srác. Nem tudtam, hogy bízhatok-e benne és nem mondja el mi történt itt. Aztán meg persze ott volt a félelem, hogy valami bajom is lesz ettől az egésztől, mert fájt és ott volt az is, amit bennem hagyott.
– Egy jó forró fürdő segít amúgy.
– O… okké… – nyöszörögtem kicsit szerencsétlenül. Elképzelésem sem volt, miként juthatnék normális fürdőhöz. Hallottam persze pletykákat a prefektusi fürdőről, de oda képtelenség volt bejutni csak úgy. Nem ismertem egy prefit sem annyira, hogy ilyesmire rákérdezzek… főleg úgy, hogy ne kérdezzenek rá, hogy úgy mégis miért akarok pancsolni.
Megpróbáltam a fenekemről inkább a törött karjára terelni a szót. Valahogy zavart a téma… nem akartam róla beszélni, mert féltem, hogy újra indulna az egész. Éreztem, hogy a testem mennyire élvezte és az az élvezet még ott pislákolt valahol mélyen, szinte vágyva, hogy megint húzzam magamhoz. Csak a fájdalomtól való tartásom nem vitt rá, hogy felé mozduljak úgy.
Oldalra fordultam, mikor éreztm, hogy ezt szeretné. Az illata megint erősen ért el hozzám a lendületem hevében. Éreztem, ahogy kibillent megint a pillantnyi nyugalomból, minden porcikám lángolni kezdett megint. Nyugodj le… nyugodj le… A gondolat a fejemben szép lassan akadozva próbált hatni a testemre, de az csak nem akart együtt működni az elmémmel.
– Csak maradj így egy pár percet, jó?
Hümmögéssel válaszoltam, de nem is számított. Csak összesimult a testünk, éreztem a bőrét megint a bőrömön és lehunytam egy pillanatra a szemem. Ez a csend és sötétség olyan jótékonyan borult ránk, hogy a forróságot hamar langyos, kellemes, éppen csak bizsergető lüktetés járta át. Ez más érzés volt. Nem volt tolakodó, akaró vagy erőszakos, simán jó.
Majdnem elpilledtem. A nyugalom olyan könnyen ragadott magával, hogy tudtam: valóban elfáradtam, valóban rám férne egy kis pihenés a történtek után. Az apró csók az állam alatt és Noah mozgolódása térített magamhoz.
– Na? Megvan még a pálcád? – kérdezte.
Nem. Határozottan nem volt meg, mert valamikor két lökés között – vagy talán jóval előbb – kisiklott az ujjaim közül. Megpróbáltam végig tapogatni a padlót, miközben elhúzódott tőlem és már nem ért össze a testünk. Rám talált a kastélyban uralkodó hideg, amit annyira gyűlöltem.
– Nincs – motyogtam, de addigra már meg is érkezett a fény. Zavartan próbáltam magamra rángatni a ruhámat… a sötétben nem sokat láthatott a testemből, hirtelen szégyellni kezdtem az oldalamtól a hasamig húzódó marás nyomot. Nem akartam, hogy meglássa, bár a sápatag fényben lehet, hogy nem is volt annyira feltűnő… de én nagyon is kiszúrtam, ahogy lenéztem magamra. A nadrágot azonnal a helyére igazítottam és a cipőmbe is belebújtam, az a szakadt inget éppen csak össze tudtam húzni magamon.
– Whoa, Bates. Elég vagy, hm?
Ijedten kaptam felé a tekintetem. Azt hittem, hogy engem néz és meglátta a sebet, amit azon a szörnyű napon szereztem… és aminek a fájdalma még most is olyan könnyen rám talált időnként. Nyeltem egyet, mert láttam, hogy nem engem, hanem a ruháit nézi… a testét, ami kivillant s szakadt ruhadarabok alól… megint zavarba jöttem, hogy miért is tetszik nekem ez ennyire.
– Nem mondom, ez nekem eléggé bejön.
Nem tudtam válaszolni semmit. Csak pislogtam rá, egyenesen a szemeibe, ahogy felém fordult. Fel sem fogtam a folytatást, csak mikor már az igen rendbe jött és be tudtam gombolni, a helyére igazítani a pulcsimat. Gondosan elrejtettem hát a marás nyomát. Sejtettem, hogy meglátta… mert miért is ne látta volna meg a világ legnagyobb sebhelyét a testemen?
– Óh hát. Még jó hogy nem varrónőnek készülök. – Nevetett fel, de már régen nem néztem felé, azzal voltam elfoglalva, hogy lehető legnormálisabban nézzek ki és elrejtsem a zavaromat – természetesen teljesen sikertelenül. A tekintem gyorsan felé vándorolt megint, miközben a kócos tincseimet próbáltam helyre rázni. A karját nézte, ami láthatóan megdagadt és mozgatni sem valószínű, hogy tudta. Pontosan itt volt az ideje, hogy a gyengélkedőre menjen.
– Nagyon fáj? – kérdeztem halkan aztán, éreztem, hogy a hangomban több aggódás keveredik, mint kéne.
– Hhhh… náh. Rábízom a profira. – Válaszolta, ahogy találkozott a pillantásunk. – Mit szólsz, megnézzük kielégítettük-e a kastély aktuális szeszélyét, vagy kénytelenek leszünk kirobbantani magunkat innen?
Bólintottam.
Nem szóltam egyelőre, csak nagy nehezen felkeltem az addigi pozíciómból és Noah felé pillantva indultam meg a járatnak abba a végébe, amerre kellett volna mennünk alapból is. Csendesen kaptam fel útközben a pálcámat is… és közben azon agyaltam, hogy vajon ezt a kastély akarta? Lehet, hogy csak a Szeszély hatott ránk így és valójában ezek a vágyak nem is magunktól jöttek.
– Remélem kijutunk… – mondtam halkan, bár a testem még mindig arra vágyott, hogy őt érintsem meg. Talán egy pillanatra meg is indult felé a kezem és végig simítottam az ép keze kisujján, majd zavarba jöttem… ma már sokadjára és visszahúztam a kezemet, mintha csak véletlen volna. Úgyis elértünk a kárpitig, meg kellett érintenem, hogy fal van-e előttünk, de ezúttal nem éreztem keménységet. Félrehúztam hát az anyagot, hogy kilépjek a szürkületi fényben úszó folyosóra.
Még élesebben kirajzolódtak Noah körvonalai, a magasság különbség, ami bár nem volt vészesen sok, mégis aprónak éreztem magam mellett. Csak felpislogtam rá és éreztem, hogy kiszárad a torkom, hogy a gyomromban valami bukfencezik… mi történik velem?
– Kísérjelek el a gyengélkedőre? – szerencsétlenül motyogtam, többre nem futotta tőlem.

[Sebastian]

★★ Sebastian ★★
2001.12.11

Hosszú idő kell még, míg Sebastian megtanulja, hogy semmi nem olyan hatékony, mint a kommunikáció. Sajnos ehhez az esetek többségében megfelelő mennyiségű élettapasztalat is kell és a zavar nem segít ennek kifejlesztésében, ám... egy 14-15 éves kamaszról beszélünk, aligha várható el, hm?
Noahban az a jó, hogy nincsenek elvárásai a környezetével szemben. A probléma csupán, hogy aki nem számít semmire, az nagy eséllyel nem is értékeli eléggé a körülötte lévőket ahhoz, hogy igazán számítsanak neki bármit is. Hogy máshogy működhetne ez a hanyag stílus?
Mentségére szóljon, hogy amikor a forró fürdőt említi, egész egyszerűen eszébe sem jut, hogy a prefektusi fürdőt amúgy a magukfajták baromira nem használhatják. Gyakorlatilag harmadik óta rendszeresen belóg oda, a különböző létjogosult egyedek rutinja általában gyorsan beléivódik és ha néhanapján elkapják, hát egy kis jelszóváltás sem töri meg az akciótervet. Ami jár, az jár, ő meg nagyon rég úgy döntött, hogy nyilvánvalóan érdemesült eme kiváltságra. Még szexelt is abban a fürdőben sellőlányka szeme láttára. Szórakoztatóan gátlástalan az a kiscsaj.
Elkalandozik a fantáziája kicsit; Sebastianról, a fürdőről, meg a leskelődő sellőkről vizionál, de végül hozzá bújva lecsillapodnak benne a gondolatok és kivételesen nem adják át a helyet semmi másnak sem. Akkor sem, ha a mélyben ott fortyog valami, ami kész tovább rágni azt az üresen tátongó, megfeketedett lyukat a bordák rejtekében. Amíg random vérfarkasok gubóznak bele prémes bundával kitöltve a teret, a világ egész... kellemesnek tűnik.
Képes lenne elaludni így. És ez a gondolat, ami igazán kizökkenti végül, rábírva egyúttal arra is, hogy elszakadjon tőle. Az "egyéjszakás" kalandok nem arra valók, hogy eltemesse bennük a saját ürességét, szimplán csak... kapott egy szuper szülinapi ajándékot és ez így neki totál rendben van. Ennyi.
- Semmi gond - Hallatszik Noah hangja még a sötétben, csak hogy a következő pillanat elvakítsa őket. Sajnos ha hunyorog is, nem sikerül eléggé ahhoz, hogy ne nézze meg magának. Ilyen a természete, nem tudja nem felfalni a szemével az első adandó alkalommal, mikor még szex közben is azon fantáziált, hogyan nézhet ki alatta...
Pillantása beleakad a sebbe és valahol a fejében valami menthetetlenül a helyére kattan. Egyetlen kimerevített másodperc az egész jelenet, mielőtt minden folyna tovább a saját medrében, mintha mi sem történt volna. Annyira nem látszik semmiféle hatása Noah-ra nézve, hogy könnyű elhinni a hazugságot; nem. Tényleg nem vette észre a sebhelyet.
Mégsem tudja teljesen megállni, hogy ne húzza az agyát... ahogy azt sem, hogy végül szembenézzen vele és csapdába ejtse azt a zavartól vibráló pillantást... a sajátja nem kommunikál mást azon kívül, amit ki is mond. Bejön neki. Az égvilágon semmi nem változott. Nem, talán tényleg nem látott semmit sem.
Bárhogy is, a jobb napokat is megélt ruhák visszanyerik némileg méltóságukat, ő pedig a kérdésre végül a mancsára tekint. Nincs lenyűgözve a látványtól, de nem olyasmi, amiért kétségbe kéne esnie.
- Náh, alig érzem. - A hazugság olyan természetesen jön, mint a lélegzet és azzal az imádnivaló mosollyal baromi meggyőző tud lenni.
Ahogy a srác bólint, ő térdelésből guggolásba vált, majd szintúgy feláll a földről. Közvetlenül mögötte sétál a kárpitig, a tétova, alig-érintésre csak belül mosolyog.
- Nyugi, így vagy úgy, de biztosan. - Integet még a barinak hátulról, az jelentőségteljesen rágja tovább a füvet a bárányok társaságában, néhány még búcsúképpen béget egyet a párosnak.
Pft. A randiszervező bárányok. Majdnem felröhög a gondolaton. Majdnem.
A Lumos erőszakos, kiterjedt fénye elalszik az átjáróban, ahogy a kárpit a maga úri eleganciájával utat enged a kölyköknek, Noah pedig rögtön azzal kezdi, hogy kikémlel még mielőtt Frics karjaiban kötnének ki. Az előző ölelkezés után valami veszélyesen hangulatromboló lenne.
- Kifejezetten nem ajánlom. - Pillant le rá végül a kérdést követően, figyelme megsimogatja Sebastian arcát, harapástól élénkebb árnyalatú nyakát, alakját... hmh. Hogy nem figyelt még fel rá eddig? Kifejezetten az esete. Bár korban különösebben nem, talán ez lehetett az oka. Eddig túl... fiatal volt?
Nos. Már egészen biztosan nem az.
- Két nappal ezelőtt a csípőm repedt meg, szerintem tovább fog tartani a vénasszony krákogása, mint amennyi összeforrasztani egy szimpla törést. Jobban jársz, ha a lehető legrövidebb úton menekülsz a klubhelyiségbe és még csak véletlenül sem látnak velem. - Kinyúl előre, felborzolja az úgyahogy rendbe szedett tincseket és ha Sebastian nekiáll zavartan lelapítani őket, hát váratlanul lehajol hozzá és megcsókolja.
- Kössz a szülinapi ajándékot. Imádtam minden percét. - Súgja még a szájára, mielőtt egy intéssel hátat fordítana és elindulna a maga ruganyos, nemtörődöm járásával. Tesz néhány lépést előre, mielőtt visszafordul.
- Hé Bates! - Továbbra is hátrál, de ha a srác ránéz, oldalra biccenti a fejét és jelzésértékűen megütögeti mutatóujjával a nyakát. - Takard el, mielőtt visszamész. - Noah halkan nevet, mielőtt folytatná megkezdett útját a gyengélkedőre. Többé-kevésbé. Először ugyanis már látótávolságon kívül, de fagyasztja kicsit magát egy nyitott ablaknál, magára szed némi havat. Így sokkal hihetőbb a sztori, hogy elcsúszott odakint a jégen, hm?

To: Noah

2001. december 11.

A szűk kis folyosóról kijutva újra arcon csapott a kastély hidege. Ahogy megálltam Nightingale-lel szemben, éreztem, hogy végig siet a hűvöst a testemen, némi libabőrrel vegyülve. Nem is biztos, hogy az általános hőmérséklet okozta… talán csak az, ahogy rá pillantottam. Egy egészen kicsit aggódtam a karja miatt. Törtem már el jó pár csontomat és az a feszítő, lüktető fájdalom minden alkalommal elviselhetetlen volt. Ezért is ajánlottam fel, hogy nagyon szívesen elkísérem a gyengélkedőre.
– Kifejezetten nem ajánlom. – Mondtam, miközben lenézett rám. Hirtelen elképesztően kicsinek éreztem magam… pedig nem lehetett több közöttünk néhány centinél. Két nagyobb pislogással jeleztem, hogy már megint zavarban vagyok. Inkább elkaptam a tekintetem egy pillanatra, hogy ne kelljen az arcát, a szemei csillogását, a puha ajkait néznem. Még egy gondterhelt sóhaj is kiszökött belőlem.
– Jó… – súgtam szinte oda.
Nem tudom miért, de az jutott eszembe, hogy most elválunk és többet talán nem is találkozunk az órákon vagy az iskolai programokon kívül. Ez pedig furcsán zavarni kezdett. Nem zavarhat… mert miért is kéne? Elgondolkodtam egy pillanatra, miközben minden erőmmel próbáltam elnyomni magamban az érzést.
– Két nappal ezelőtt a csípőm repedt meg, szerintem tovább fog tartani a vénasszony krákogása, mint amennyi összeforrasztani egy szimpla törést. Jobban jársz, ha a lehető legrövidebb úton menekülsz a klubhelyiségbe és még csak véletlenül sem látnak velem. – Magyarázta, majd hirtelen a feje a hajamhoz ért és a korábban gondosan elrendezett tincseket összeborzolta. Éreztem az ujjai melegét amibe beleborzongtam ismételten. Most szórakozik velem? Akármi is volt a válasz, csak egy felháborodott: – Hé! – szakadt ki belőlem, míg a tenyeremet a hajamra simítva próbáltam a helyére rázni a tincseket. Aztán összerezzentem, ahogy az ajkai az enyémekhez értek. Az ujjaim megálltak a mozdulatban, a szemeimet lehunytam és nem tudom… olyan tökéletesnek éreztem a pillanatot.
Amikor elhúzódott éreztem, ahogy kipirul az arcom, de azért a hajam igazgatást befejeztem. Nem akartam úgy visszamenni a klubhelyiségbe, hogy mindenki totál hülyének néz.
– Kössz a szülinapi ajándékot. Imádtam minden percét. – Éreztem még a leheletét az ajkaimon, majd olyan könnyen indult neki, hogy jó formán fel sem fogtam. Elfogadtam, hogy ennyi volt… mert hát mit tehettem volna? Gondolom halálra idegesítette volna, ha állandóan utána koslat egy negyedikes. Lehet csak a kastély akarta, hogy ott bent ez a sok furcsa érzés ránk találjon.
– Hé Bates! – fordult vissza hirtelen. aztán a nyakára mutatott. – Takard el, mielőtt visszamész.
Fel sem fogtam, amit mondott, csak akkor esett le, mikor már igencsak messze járt. A tenyeremet a nyakamra simítottam és éreztem azt a furcsa tompa fájdalmat. Nyeltem egyet, sejtettem, hogy a fogai nyoma is beleivódott a bőrömbe… de azért minden zavarom ellenére elindultam a klubhelyiségbe. Még a házimat sem írtam meg… amihez amúgy semmi kedvem sem volt, ráadásul egyre jobban az a kellemetlen érzésem volt, hogy jó lenne túl lenni azon a forró fürdőn is.
Kimondtam hát a jelszót, hogy bemásszak a portélyukon a klubhelyiségünkbe. Azzal persze nem számoltam, hogy Jack azonnal az arcomba mászik.
– Hol voltál? Azt mondtad segítesz a Rúnaismeret háziban… neked olyan jól ment az órán is… – hadarta, én pedig csak sóhajtva leengedtem a karom a nyakamról. – Mi a franc? Valami csaj megharapdált?
Megköszörültem a torkomat kicsit. Csaj… valószínűleg, ha azt mondanám, hogy igen megdöntöttem egyet, akkor Jack eldöntené, hogy én vagyok a legmenőbb és ki akarna faggatni a részletekről. Így viszont… fogalmam sem volt, mit szólna hozzá.
– Csak benyeltem egy rontást… – sóhajtottam, de odahajolt és szaglászni kezdett. – Na… – Toltam el.
– Próbálok rájönni, melyik csaj illatát érzem rajtad. – Felelte nagy lelkesen, aztán visszasétált a házijához, én pedig követtem, hogy valamivel lefoglaljam az állandóan kattogó agyamat, meg a vágyat, hogy azonnal egy kád forró vízbe üljek.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.