Loire-völgye

A Loire-völgye egy méltán híres és mesébe illő terület, mely a Loire folyó mentén, Franciaország középső, illetve nyugati részén helyezkedik el. Középső szakasza Párizs után az ország második legfontosabb idegenforgalmi régiója, de jelentősége a mezőgazdaság és szállítás szempontjából sem elhanyagolható. Az olasz, a francia és a flamand kultúra kölcsönhatásának köszönhetően a táj rendkívül sokszínű és mégis egységes; e hatásokból itt születettek meg az első franciakertek. Egyes reneszánsz költők a Loire völgyét olyan vonzónak találták, mint Róma környékét.

[2003. július 21.outfit >><< m 38 outroI'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end]

2003. július 21.
outfit >><< m 38 outro

I'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end

A Loire-völgy gyönyörű volt. Ha az ember szétnézett a környéken, kastélyok sziluettjét fedezhette fel, akár közelebb, akár távolabb. Olyan volt az egész, mintha egy eltűnt királyság uralkodóinak maradványai álltak volna őrt a vidék felett. A szállónk közel volt a folyóhoz, és bár a mélysége még most is szörnyen riasztóan zúgott mellettünk a hangja kellemesen nyugtatóan hatott Rosie-ra. Szerettem az olyan helyeket, mint ez. Egy kicsit úgy éreztem, hogy ez a nívósság illik a legjobban a családomhoz. Szerettem vonla, hogy ha mindenük megvan, és erről teljesen úgy éreztem, hogy nekem kellett gondoskodnom. A festői táj a virágok illata a környéke, mind-mind olyan nyári érzést keltettek bennem, mintha csak a Kékségben lettünk volna. Szerettem ott is lenni régen, de az a hely túl fájdalmas volt, hogy oda visszatérjek. És amúgy is az a meleg, mediterrán éghajlat jobban illet az öcsémhez és Estherhez is.
A környéken minden békés volt és kellemesen nyugodt. Az erkélykorlátnak dőlve néztem az alattam elterülő zöld mezőket, a távolban lévő kisebb nagyobb házcsoportokat, a kastélyokat és a folyót, miközben egyik kezemben jeges tonicot szorongattam a másikban pedig éppen a cigarettám pihent meg, hogy az unott füst felszálljon az ég felé. Szerettem a mozdulatsor rituális rendszerét, amiről már képtelen lettem volna leszokni. Habár a lányok miatt bent kevesebbet szívtam, az udvaron, amikor Chleot sétáltattam, vagy a munkában ezt a hiányt szinte azonnal bepótoltam. Chleo most is itt pöffeszkedett mellettem, büszkén kidüllesztett ráncos mellkasával nézett ki a korláton, mintha ő lett volna ennek az egész világnak a hercegnője. Minden békés és nyugodt, távol voltunk a vezsélytől - egy időre -, és örültem, hogy egy ilyen környezetben voltunk, hiszen Elliotnak nagy szüksége volt rá.
Lola és Rosie éppen a szokásos reggeli sétakocsikázásukat tették meg, ami azt jelentette, hogy Lola felvásárolta az összes boltban az összes pink vagy csillámos ruhát, meg a smink készletet. Igazából nem bántam, hiszen boldog volt tőlük, és egy igazi nő volt már most is. Részben. Szerettem ahogy a húgával bánt imádnivalóak voltak együtt, és sokszor igen csak nagy segítség volt, hiszen egy kis édes kettes nyugalom is kellett nekünk is, még akkor is, ha éppen csak pihentünk egymás társaságában, szex nélkül. Most éppen meg szerettük volna nézni a környéket éppen rá vártam. talán többet is töltött a tükör előtt, mint én, ami nagy szó volt. A séta nagyobb volt, mint amit egy kisbaba kibírt volna, és Lola tökéletesen tudott rá vigyázni.
- Nyuszi elkészültél? - fordultam hátra, és az utolsó korty tonicot is megittam, majd besétáltam a pazar szálloda szobánkba, és azért én is elégedetten néztem végig magamon az ottani tükörben. A fehér vékony anyagú ing tökéletesen rásimult a testemre, ELliot nagy örömére, persze.
- Ne felejtsünk el majd ajándékokat is venni az otthoniaknak - sóhajtottam és bedugtam a fejemet a fürdőbe, ahol arcon csapott ELliot intenzív de annál frissítőbb kókuszillata. - Húha, bálba készülsz, Nyuszmusz? - kérdeztem és közelebb lépve hozzá meg is csókoltam.

◂ until the end ▸

2003. július 21.

◃ aiden ▹

Not even a million fights
could make me hate you.

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

Kastélyok vettek körbe minket, mintha csak egy mesebeli világba csöppentünk volna. Csúcsos tornyok, csipkés bástyák hófehér sokasága emelkedett a távolban. Egy részem azt kívánta, bár ez a csoda lenne a mindennapunk... bár ne kéne visszamennünk az angliai valóságba, ahol csak halál és sötétség szennyezi be a szép pillanatokat. A boldogság, ami a miénk volt megváltozott, sőt egészen átalakult. Hiába éreztük, valami mindig árnyékot vetett rá, hol messziről, hol egészen közelről. Nem álltam készen arra, hogy Aidennel vált vállnak vetve állandóan harcoljunk.
A fürdőszobában, a tükör előtt állva, láttam, mennyire megviseltek az elmúlt hónapok. Talán azok a fehér tincsek nem is a kor miatt keletkeztek... hiszen azután fedeztem fel, hogy apám kishíján belecsúszott a Spitzbergák partvidékét övező jégpáncél alá. Csak szorítottam és szorítottam a kezét, hátha megmenekül. Aiden nélkül gyenge voltam s majdnem én is ott vesztem. Ez az érzés minden éjszaka kísértett. Ez látszott a szemeim alatt uralkodó sötét karikban.
Nyeltem egyet.
Legalább Aiden kedvéért próbálj meg normálisnak kinézni, O'Mara... - csendült bennem a hang. Lehajoltam a folyó, hűvös víz felé. A tenyerembe csordogált, majd egyenesen belesimítottam az arcomat. Itt sem volt olyan vészes forróság, mégis jól esett a hideg nedvesség. Kicsit mintha kiűzte volna az álmot a szememből. Ahogy elzárta a csapot, hallottam, hogy Aiden odakint van az erkélyen - hiszen a fürdőben is ki volt tárva az ablak, hogy friss levegő átszellőztesse a szobánkat. Zeusz a szobában játszhatott valamivel, hallottam, amint pofozgatja. Ezt leszámítva minden csendes volt. Rosie-t és Lulut elvitte a szálloda által biztosított dada, hogy tudjunk pihenni. A közeli városokban remek vásárlási lehetőségek voltak, Rosie meg kicsit közelebb kerülhetett a nővéréhez.
- Nyuszi elkészültél? - hallottam Aiden hangját. Eddigre már túl voltam a fogmosáson. A frissen mosott tincseimet is megszárítottam, így kellemes, kókuszos aroma töltötte meg a fürdőszobát. Éppen az ingemet gomboltam, ahogy a fekete nadrág már tökéletesen állt rajtam.
- Ne felejtsünk el majd ajándékokat is venni az otthoniaknak - Tűnt fel az ajtóban Aiden. Imádtam a göndör tincsiet, ahogy szépen keretezték az arcát. A puszta látványtól kedvem lett volna megsimogatni őket.
- Ühüm. -  Bólogattam, ahogy a tükrön keresztül figyeltem. Közben ujjaim finoman igazgatták a nyakam körül a gallért.
- Húha, bálba készülsz, Nyuszmusz? - Lépett közelebb és ahogy felé fordultam, finoman csókolta meg az ajkaimat. Most szükségem volt erre a kis nyugalomra, hogy összeszedjem az aprócska darabjaimat, amik mind jobban hullottak szét körülöttem. Talán már abban sem voltam igazán biztos, ki is vagyok.
- Naa... nem is öltöztem ki. - Mosolyodtam el, visszanézve a tükörzve. egy utolsó simítás volt még a gombokkal, aztán végig lapogattam az anyagot. Máris tökéletesen állt rajtam a ruha. Tetszeni akartam Aidennek, mert csak ez az egy volt most, ami még megakadályozott abban, hogy bebújjak az ágyba és egésznap a takaró alatt sajnáljam magam. A szemem láttára halt meg majdnem az apám... aztán majdnem vele együtt haltam én is... talán túl nagy volt a sokk, de még éreztem a jeget minden porcikámban.
- A férjecskémnek akarok tetszeni. - Karoltam át a nyakát, ahogy felé fordultam. Finom csókot leheltem az ajkaira és végig simítottam az arcán. - Indulhatunk. - Tettem hozzá, aztán összefűztem az ujjainkat, hogy kihúzzam a szobánkból. Ahogy kattant a zár, szépséges, kissé giccses folyosón találtuk magunkat. A lépcsői haladva öreg festmények, vázás, színes virágok és hosszú, kék, aranyszegélyes szőnyeg kísérte az utunkat.

[2003. július 21.outfit >><< m 38 outroI'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end]

2003. július 21.
outfit >><< m 38 outro

I'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end

Magamat is úgy éreztem, mintha valami királyi sarj lennék, ezen a palotákkal körbeölelt vidéken. Ahogy elnéztem a horizontot, az arcomat megsimogatta a kellemes, nyári szellő, egy kissé hozta is magával a környező vizek kellemesen frissítő illatát. Olyan volt, mintha egy festménybe kerültünk volna és ennek minden pillanatát rendkívül élveztem. szerettem megadni az életnek ezt a módját. A gyerekeink sem érdemeltek rosszat és Elliot sem. A környezeti változás pedig csak jót tehetett vele, velünk. És egy kicsit még Lola is közelebb kerülhetett a testvéréhez. Azt hiszem már most kölcsönösen rajongtak egymásért, erről a legjobban Rosie mosolyan tanúskodott, mert szélesen elviygorodott akárhányszor Lola közelebb hajolt hozzá. Mély levegőt szívtam, és letüdőztem a cigaretta füstjével a kellemes auromákat, hagyva, hogy megtelepedjenek a tüdőmben. Szerettem ezt az érzést. A nyugalmat, ami ebben a rövid pillanatban megtöltött és a csendet, ami e felett a táj felett ült. Egy kicsit a régi önmagammá váltam aki csak az ablakból figyelte csendesen a külvilágot. Mindig is irigykedve néztem, ahogy az öcsém jókat szórakozott a hóesésben vagy az esőben a Birtokon, én pedig a falak mögül sóvárogtam arra a szabadságra ami az övé volt. Most már nem sóvárgok. Nekem is megvolt a saját szabadságom, már akkor is, csak túl gyerek voltam, hogy észre is vegyem. Mára már felnőttem és szégyenérzet nélkül figyeltem mindent ami csak körbevett.
Sóhajtással léptem el az erkélytől, hogy Elliot nyomába érjek, és mélyen belélegezhessem a kellemes, megnyugtató kókuszos illatát. Megviseltnek látszott a szeme karikás volt és néha láttam azt a megtört szomorú fényt csillanni benne. Aggódtam érte, és ez volt az egyik ynomós indok, hogy eljöjjünk Angliából.
- Naa... nem is öltöztem ki -magyarázta eEliot, én pedig gyengéd mozdulattal megsimítottam a formás popóját ami igazán jól nézett ki a nadrágban.
- A férjecskémnek akarok tetszeni. Indulhatunk - mondta miközben élvezettel vontam magamhoz egy hosszú kellemes csókra. Elégedetten hümmögtem is hozzá.
- Ó, mennyire megtisztelő a férjednek lenni - mormogtam, majd miután elváltunk egymástól kézen fogva indultunk meg kifelé a kastély pazar falai közül. Szerettem az itteni sétákat, az erdők a környéken nem voltak olyan sűrűn, inkább egy kis kellemes parkos rétes-mezős környezetben voltunk, néhol dombokkal körbevéve. A közelben volt egy kisebb város ami a helyi turizmusból élt. Kellemes és bájos házikók voltak, felidézték a letűnt korok szellemét. Utcai árusok kiabáltak hol franciául, hol pedig angolul, mindenféle prtrékát árulva. Az egyik termetes asszonyság elénk vágódott, megtermett alakját népviseleti öltözetbe bújtatta.
- Egy kis hangulatébresztőt a pár? - nyomott az arcunkba egy főzetes tasakot, amiből erőteljes aromák szálltak fel. - Több féle kiszerelésben, ízben és illatban vásárolható - magyarázta és mire feleszméltem már a kis fabódé előtt ácsorogtam. Mindenféle üvegcse volt ott kis címkékkel, tömény növényillattal, mintha a fejünk felett egy virágporos felhő lett volna.
- Khm.. nem is tudom. Mi eléggé hangulatosak vagyunk amúgy is - dünnyögtem. Nem akartam a lányaink előtt egyén nap szűkös nadrágban mászkálni.

◂ until the end ▸

2003. július 21.

◃ aiden ▹

Not even a million fights
could make me hate you.

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

Furcsa volt ez a béke, de annyira szükséges, mint a szomjazónak egyetlen csepp friss, hideg víz. Nem akartam igazán visszamenni a városba és újra kezdeni azt a pörgős mindenséget, amiben állandóan léteztünk. Szinte sajnáltam, hogy Aiden nem találta elég dekadensnek az életet vidéken. Tudtam, hogy fél a bogaraktól, undorodik a sártól és talán egy kicsit még a birkáktól is tart… nem is igazán tudtam ott őt elképzelni. Ez a kastély mondjuk elég fenséges volt, de valahogy sejtettem, amint sárba lépne a kapu előtt, kiakadna.
A fürdőt finoman megtöltötte a kókuszos illat. Jól esett a reggeli készülődésben, hogy Aiden kedvenc aromája tölti meg ezt a helyet… még akkoris, ha a szemem alatt sötét karikák integettek vissza, ahogy a tükörbe néztem. A bűntudat túl mélyen itt bele magát a mindennapjaimba, megfertőzte az álmaimat. Képtelen voltam egyszerűen rendesen kipihenni magam. A sápadtságom sem a szokásos volt már régóta. Sóhajjal vettem tudomásul, hogy akármennyire is szeretném, most tényleg nem nézek ki elég jól.
A letargiából Aiden simítása a fenekemen és a kellemes, hosszú csókja ragadott ki egy pillanatra. Ujjaim finoman fúrtam a göndör tincsek közé, annyira jól esett az érintése.
- Ó, mennyire megtisztelő a férjednek lenni – mondta, ahogy elvált tőlem. Összefűzve az ujjainkat léptünk ki a szobából, hogy aztán a Pazar folyosót végig járva a hallba érjünk. Onnan pedig már csak egy lépés volt, hogy a míves ajtó mögött kiérjünk a természetbe.
Odakint egy kicsi, parkos, mesésen zöld kép fogadott. Az apró dombokkal és gyér növénytakaróval borított terület olyan tipikusan, elegánsa francia volt, mintha csak egy képeslapról lépett volna ki… pontosan arról, amit Danielnek küldtem az érkezésünket követő napom. Aiden arra az ösvényre vezetett, ami a közeli faluba vezetett. Az is bájos kis francia falucska volt, tökéletesen hangolva a turisták giccs-igényére.
- Illik hozzá ez a hely… – mondtam és odabújtam Aiden vállához, a hajamat kicsit a nyakához nyomtam. Talán ez volt az első olyan terület, ami kellően fás volt, mégsem ütött el túlzottan Aiden stílusától. Hát igen. Észak-Írország talán túlzottan is vadvidék volt nekik.
Közben a fák között feltűnt a falucska főtere, a szépséges kis házak finoman ölelték körbe a kúttal díszített kis részt. Igazából ez a kis ösvény, néhány épület mellett pontosan odavezetett. A macskaköves utcákat kis bódék lepték el, népviseletes kofák és persze mindegyik hangosan kántálta, mit akar.
– Oké… ez a része talán mégsem illik hozzád annyira… – dünnyögtem magam elé, de azért elvigyorodtam.
– Egy kis hangulatébresztőt a pár? – kérdezte az egyik termetesebb asszonyság, ahogy megállt előttünk és valami teáscsomagot lóbált. – Több féle kiszerelésben, ízben és illatban vásárolható – folytatta.
– Khm.. nem is tudom. Mi eléggé hangulatosak vagyunk amúgy is – jegyezte meg Aiden.
–Bizony, az én férjemnek akkor is áll a zászló, ha csak rám néz. – Feleltem, mire a banya elvörösödött és azonnal odalentre pillantott Aidenen. Hangos sóhajjal léptem elé és legyezgettem a nő felé. – Nem kiállításra készült… nézegesse a sajátját. – Mondtam és lendületesen odébb sodortam Aident, egy házi szörpöket árusító nénihez. Éppen egy jó nagy pohárnyit mért ki egy kislánynak, aki lelkesen szívni kezdte a szívószállal az italt.
– Bozda, citrom, eper, málna! Amit csak szeretnének! – Kiáltott aztán ránk.

[2003. július 21.outfit >><< m 38 outroI'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end]

2003. július 21.
outfit >><< m 38 outro

I'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end

A megérdemelt pihenésünk egészen királyi volt. Szerettem ezt az életvitelt, noha tudtam, hogy talán Elliotnak a legjobban az tetszett volna, hogy ha egy kis kunyhóban vagyunk valahol az erdőben, vagy csak Dean és Daniel közelében. Én viszont szerettem volna a tenyerelem hordozni, sok-sok évet töltött ő is koszban, mocsokban, és talán ettől az élettől teljesen elvette a kedvét Forest is. Aki minden bizonnyal teljesen kirakat szeretőjének tartotta őt, mintha valami háziasszonya lett volna az ötvenes évek Amerikájából. Szerettem volna neki megmutatni, hogy amit Forest mellett élt át nem olyan, mint amit velem élhet át. Igen talán nagyzoltam, talán túlságosan is bő lére eresztettem magam, de annak ellenére, hogy én kifejezetten szerettem a luxus körülményeket, azt is akartam, hogy snekinek az ég világon semmilyen gondja ne legyen itt. Loláékkal ott volt a dajka, az ételt mások szolgálták fel, a szobánkat mások takarították ki, és a környéken mindenki csak azt leste, miben játhatnak a kedvünkre. Ez volt az én világom, mialatt az öcsém szerette a sokkal természetesebb dolgokat. Ezért szeretett a Kékségben is lenni, ami nekem túl nagy terhet jelentett volna. Az emlékek súlyát nehezen viselte mindegyikünk, de én szembenézni is féltem. Gyáva voltam, ezt tudtam magamról. Menekültem inkább egy másik helyre, másik életbe, hogy ne kelljen minden nap szembesülnöm a tettemmel. Pedig tudtam, hogy anyáék is minden nap eljátszották ezt, és az öcsém is, aki otthon maradt a régi életünk romjain, hogy egy új szökkenjen ott szárba ismét.
Ahogy kisétáltam Elliottak a szálloda kapuján, és a szemünkbe ömlött a kellemes napfény, felsóhajtottam, és csak egy ideig néztem, néztem, hogy befogadjam a táj gyönyörű látványát. A szálloda park fazonra nyírt, tökéletes sövényével,  a pompás virágaival, a szimmetrikusan elrendezett környezettel szinte simogatta a lelkem. A hely csak arra várt, hogy ketten fedezzük fel, minden egyes apró kis zugát. A közelben lévő aprócska falu is rendkívül bájos volt és tökéletesen passzolt a közelben magasodó kastélyszálló attitűdjéhez. Mondanom sem kellett, hogy roppant büszke voltam magamra, amiért ilyen tökéletesen csodás helyet találtam a családomnak. Az itteni hely, amiben megültek a fák és a virágok inkább illettek hozzám, mint a vadregényes táj odahaza. A házunk mögött húzódó erdőtől is viszolyogtam, ahonnan az öcsém mindig hazaállított egy-két random megtalált állattal, vagy varázslénnyel.
- Illik hozzá ez a hely… – bújt teljesen közel a nyakamhoz ELliot én pedig elégdett mormogással nyomtam egy szál cigarettát az ajkaim közzé.
- Hozzád is. Sokkal előkelőbb vagy, mint ahogy azt hiszed - kacsintottam rá, egy szív alakú felhőt fújva felé. persze nem flörtölgethettünk egymással olyan sokat, mert egy asszonyság igazán eltökélten szeretett volna ránksózni valami bombasztikus csodamicsodát.
– Oké… ez a része talán mégsem illik hozzád annyira… – súgta még hozzám, miközben a néni egészen a kis bódéjáig nem rángatott minket. Talán ha nem lettünk volna gyerekekkel, még bele is mentem volna, szigorúan csak Elliot kedvéért. Így viszont meglehetősen szívélyesen próbáltam visszautasítani őt. Egy kissé túl népies volt ez a rész hozzám.
–Bizony, az én férjemnek akkor is áll a zászló, ha csak rám néz. - Erre nem is kellett sok a nő máris az én ágyékomat kezdte el bámulni, mire ösztönös, zavart mozdulattal kaptam oda, és közben ELliot is közénk lépett. - Nem kiállításra készült… nézegesse a sajátját - magyarázta és el is húzott onnan, a néni meg csak tovább pirult a hátunk mögött, hogy aztán abból felocsúdva egy másik párt próbáljon bekebelezni. Közben egy újabb bódénál lyukadtunk ki, ahol már kiabált is a másik népviseletes néni.
– Bozda, citrom, eper, málna! Amit csak szeretnének! - hadoválta, mir eén elgondolkodva mélyet szippantottam a cigaretta szálából, miközben lustán kifújtam az orromon keresztül a füstöt.
- Lolának venni kéne egy epreset. Nézd, azon az üvegcsén egy rózsaszín szőke valami van... Nem arra mondta, hogy az a... Barbie? Láttam olyan babákat a szobájában, félelmetesen néztek ki - néztem Elliotra, hogy aztám odalépve megvehessem azt a pink epres szörpöt.
- Szeretném kérni azt az epres szörpöt, és a bozdésból kérnék egy kóstolót is - magyaráztam, a néni meg lelkesen öntött pici, aranyos pohárkákba, majd felénk nyújtotta, miközben ránk vigyorgott a fogatlan szájával.
- Igyatok csak drágáim, ebben a melegben tökéletes frissítő - bólogatott, én pedig ELliot felé tartottam a poharat, hogy bele tudjon kortyolni.

◂ until the end ▸

2003. július 21.

◃ aiden ▹

Not even a million fights
could make me hate you.

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

A Loire völgye mérhetetlenül gyönyörű volt. Talán egy kicsit túl előkelő is egy fattyúnak, aki Észak-Írország egyik apró falvában nevelkedett, majd pedig hajléktalan s tolvaj lett belőle. Még belegondolni is elképesztően hátborzongató volt, hogy honnan indultam. Senki voltam, most pedig valaki lettem... valakinek a férje, valakinek az apja. Nem voltak annyira új szerepek, mégis elképesztően mások amellett, amit Nat mellett éltem meg a kapcsolatunk utolsó hónapjaiban. Most nem volt erőszak, sem vitatkozás, Aiden egyelő félnek tekintett és nem akart bezárni az otthonunkba. Talán ezért is élveztem mindennél jobban a közösen töltött időt.
Egész egyszerűen úgy éreztem, hogy ez hely annyira Aiden. A kastélypark szépen nyírt bokraival, a csinos rózsakerttel és a szobrokkal, meg szökőkutakkal túlzottan is előkelő és finom volt. Szinte olyan volt az egész, mint valami időutazás egy olyan korban, ahol még az emberi fertő nem töltötte meg a mindennapokat. A kis falu is egészen bájos volt, cseppet sem olyan piszkos, mint London.
- Hozzád is. Sokkal előkelőbb vagy, mint ahogy azt hiszed. - Kacsintott rám Aiden. A szív alakú kis füstfelhő finom cirógatással oszlott szét a bőrömön. Szerettem volna tovább flörtölgetni, összebújni, olyan franciásan, romantikusan, ahogyan azt illik egy ilyen környezetben. A teás banya persze megzavarta még ezt is, mert turisták voltunk, akinek csekélyke angoltudással mindent el lehet adni. Hát gyorsan leráztam, bár legszívesebben arcon nyomtam volna egy rémdenevér rontással, csakhogy tudja hol a helye a mocskos, bámészkodó szemeinek.
A szörpös hely normálisabbnak tűnt.
- Lolának venni kéne egy epreset. Nézd, azon az üvegcsén egy rózsaszín szőke valami van... Nem arra mondta, hogy az a... Barbie? Láttam olyan babákat a szobájában, félelmetesen néztek ki - magyarázta Aiden. Én meg megnéztem a rózsaszín üveget, amit mutogatott. Valami baba dolog volt rajta, amit Lulu tényleg szeretett. Bár nem értettem miért szőke és nagymellű az összes... én például sosem kedveltem a szőke nőket. Valahogy nem volt az ízlésem az a hideg színárnyalat és bár a mellek mérete nem volt rossz, de a derék túl karcsú, fognivaló nélkül. Inkább arra kellett volna nevelni a lányokat, hogy úgy szépek ahogyan.
- Ilyen alakú nők nincsenek is... - állapítottam meg a kép láttán. - De neki biztosan tetszeni fog persze. De mi nehogy rózsaszínt igyunk... meg pirosat se... meg lilát se... - magyaráztam, ahogy végig néztem az üvegeken. Már nagyon szomjas voltam, az egy decis kóstoló ajánlat meg kifejezetten tetszett.
- Szeretném kérni azt az epres szörpöt, és a bozdésból kérnék egy kóstolót is - szólalt meg Muci, én pedig odabújtam hozzá. Kicsi élveztem az illatát, amíg kiszolgált minket az ijesztő, fogatlan mosolyú öreglány. Remélem, sosem hagyom el a fogaimat... - ez volt az első gondolatom a látványtól.
-  Igyatok csak drágáim, ebben a melegben tökéletes frissítő - tolta elénk a poharakat, a rózsaszín babás szörpöt meg becsomagolta és egy vászontáskába nyújtotta felénk. Azt azonnal a vállamra is akasztottam, mielőtt a felém döntött pohárból kortyoltam egyet.
- Ez nem piros ízű... - állapítottam meg nyamnyogva. Aztán még egy kortyot kunyeráltam Aidentől, mikor ott, a válla felett megpillantottam egy túlzottan is ismerős, vállas alakot. Hirtelen megköszörültem a torkomat és olyan hirtelen fordultam el, hogy ahogy Aiden megdöntötte a poharat az egész rám és az ő cipőjére borult. Természetesen Gustaf ezt is végig nézte és még el is mosolyodott.
- Ajaj... - dünnyögtem kicsit zavartan. Olyan voltam, mint egy tinilány, akivel éppen szemeznek. Elpirultam és szerencsétlenül, vagy húsz szalvétát emeltem fel - lényegében az összeset, ami ki volt készítve a stand széléra -, majd elkezdtem törölgetni magam. - Menjünk innen... bepisilek... vagy ilyesmi...

[2003. július 21.outfit >><< m 38 outroI'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end]

2003. július 21.
outfit >><< m 38 outro

I'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end

Szerettem volna olyan családot adni a lányomnak, Elliotnak és a születendő fiúnknak is, mint amilyet apám és anyám adott nekünk. Persze ott is voltak veszekedések, anya végül is fiatalon nehéz és veszekedős természetű volt, de az is inkább volt vicces és szórakosztató, mint kétségbe ejtő. Láttuk őket veszekedni, szerelmesen egymásra nézni, kibékülni. A családi alapunk stabil volt, nem éreztük úgy, hogy eltűnne a lábunk alól. Én pedig csak kívülállónak éreztem magam, ahogy egyre csak nőttem. Bele akartam úgy tartozni a képbe, amilyen sosem lehettem, amilyenné akartam volna válni és amilyenné nem is válhattam. Az elképzelt énemmel sóvárogtam bele az idillbe, pedig én is a részese voltam, akármilyen sötét kamaszossággal láttam az akkor életemet és irigyeltem az öcsém és a húgom tündöklését. Mára belenyugodtam, hogy ezt dobta a gép, hogy nekem a dolgom a sötétben van. És mégis ennek ellenére akartam, hogy a családunk egy erőd legyen Elliot, Lola és Roise számára, egy olyan erőd, ami le nem omolhat és oltalmat ad. Az apám ezt képviselte családfőként. A biztonságot, a csendet. Én is ezt akartam nyújtani nekik. Oltalmat és biztonságot. Ezért is örültem, hogy egy kicsit eljöhettünk otthonról, hogy ebben a mesevilágban lehessünk.
Talán abban is reménykedtem, hogy így Elliot lelke is, ami úgy felkavarodott, mint az állóvíz, egy nagyon picit megnyugszik. Nem szerettem volna pszichomedimágushoz vinni, utálta őket, tudtam nagyon is jól. Csak az zavart, hogy létezett egy pont, amin túl én már kevés voltam neki segíteni. Ettől féltem, hogy egyszer csak teljesen összeomlik, amikor neki is csak Rosie-nak kellene örülnie velem együtt.
A séta kicsit kizökkentett ebből a sok gondolatól, és aztán a furcsa, perverz nénitől elszakadván egy fogatlan nénihez jutottunk, aki szörpöket kínált nekünk. Lehet azért nem csinált mást, mert már csak szörpöket tudott inni. Erre magamban felhorkantottam egyet. Reméltem, hogy nekem meglesznek a fogaim, és ahogy ELliotra pillantottam, biztos voltam benne, hogy ő is ugyan erre gondolt.
- Ilyen alakú nők nincsenek is... - magyarázta Elliot én meg csak hümmögve bólogattam. A fiatalság egyre furcsábbnak tűnt, pedig én is voltam kölyök, mint mindenki más. Elhúztam a számat, de azért elkértem Lolának az üveget. Kíváncsi voltam Rosie majd milyen kislány lesz, és hogy neki is meg kell majd vennünk biztos mindent, ami pink volt.
- De neki biztosan tetszeni fog persze. De mi nehogy rózsaszínt igyunk... meg pirosat se... meg lilát se... - magyarázta én pedig büszkén elvigyorodtam, mert tdtam, hogy menyire utálta ezeket a színű kajákat. Büszke is voltam magamra a bodzás szörp miatt.
- Tessék, Nyuszi, lehet is dícsérni - nyújtottam felé egoistán a műanyag poharat. Elégedetten kortyolgatott a pohárból, mint ahgy egy nyuszi is tette volna. Aztán a következő pillanatban, amikor megint adtam volna neki, olyan hirtelen fordult el, hogy a pohár teljes tartalmará és rám ömlött. Én jobban jártam, mert csak a cipőm lett olyan... A cipőm, amit ragacsos szörpös massza fedett be pillanatok alatt. Bosszankodva néztem hát Elliotra, aki szintén ragadhatott már az innivalótól. Nem varázsolhattam itt muglik éltek.
- Ó, jaj, kedveském, nem ízlik? - jajgatott a néni, miközben Elliot az összes szalvétát felmarkolta. Elliot viselkedése felettébb gyanús volt. Ismertem, hogy hogyan vielkedett, amikor olyan valakit szúrt ki, akivel nem akart találkozni.
- Menjünk innen... bepisilek... vagy ilyesmi... - magyarázta, én meg csak gyorsan kifizettem a szörpöt, vettem egy bodzásat is a nénitől, hogy nehogy azt higgye rossz volt a szörp. Aztán kézen fogva arrébb is húztam Elliotot.
- Mi történt, kit láttál meg? - kérdeztem kissé odébb, ahol már nem voltak árusok, csak a szép, üdítően kellemes házfalak, kertekkel, és sok-sok muskátlival. Aztán hirtelen valaki a távolban el is kurjantotta magát. Elsőre azt hittem az akcentusából, hogy Hakon, vagy esetleg Soren volt az, de ők éppen vagy hajóztak, vagy nőkkel lógtak a kikötőben, vagy ki tudja hol. A következő pillanatban egy termetes alak bukkant fel, és megcsapkodta a hátamat meg Elliot felé lépett, hogy megölelje, amit én meg is akadályoztam. Gyanakodva méregettem a széles válló viking szerzeményt.
- Ó, hát itt! Micsoda véletlen! Na és itt a híres férj is! - fordult felém olyan vigyorral, mintha csak gyerekkori barátok lettünk volna.

◂ until the end ▸

2003. július 21.

◃ aiden ▹

Not even a million fights
could make me hate you.

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

A keserűség újra és újra megjelent bennem. Tudtam, hogy ez az egész, legyen akármilyen idilli is, nem nekem szólt. Nem volt az enyém, mert nem érdemeltem meg. Az anyám életét is tönkre tettem, nem volt szabad másokat is belerángatnom... Aiden túl jó volt hozzám, túl sokat adott, így idő kérdése volt csupán, mikor csússzan ki a kezemből. Hányszor életem már ezt. Ott voltam, boldog voltam, aztán jött a sötétség, hogy távolabb lökje tőlem ezeket a pillanatokat  és minden, ami egykor szívmelengető volt, csupán szépségesen fájdalmas emlékké vált. Nem akartam, hogy ez legyen a házasságunkkal, de az "örökre" szó hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnt.
Minden kétségem ellenére úgy kapaszkodtam Aidenbe, mintha ő lenne az utolsó, még álló fa egy tornádó közepén, ami el akar tépni a helyről, ahova tartozónak éreztem magam. Csak martam mélyen bele, még akkor is, ha néha nagyon fájt látni, miattam szenved. Bántották, megkínozták azért, mert engem szeretett. Szerettem volna megköszönni neki, hogy ki tartott... ugyanakkor megmenteni is mind jobban szerettem volna ettől, amibe miattam került.
A szívem fájdalmasan dobbant újra és újra, hiába voltunk ezen a gyönyörű helyen. Féltem, hogy ez is csak a múlandó boldogság része és a sötét kis felhő bennem még erőteljesebben gomolygott és nőtt, várva, mikor tőrjön ki.
-  Tessék, Nyuszi, lehet is dicsérni - mondta Aiden, ahogy a halovány színű szörpkóstolót megkaptuk. Úgy tartotta a poharat, hogy beleigyak. Jól esett a hűvös, enyhén édes íz most. Hümmögve nyeltem le a kortyomat.
- Ismered az ízlésemet. - Bólintottam. Talán tényleg jó is lett volna ez a pillanat, ha nem látom meg Gustafot a maga széles vállával, szőke hajával, lágy borostájával. A szívem erre is dobbant egyet... valamikor ő volt a menekülési útvonalam Nat elől. Addigra a házasságunk már igencsak kérdéses alapokon állt. Mostanra viszont inkább csak egy kellemetlenkedő alak volt, aki Benji előtt fogdosott meg.
Aiden arrébb húzott az árustól, miután leöntöttem magunkat a szörppel és azt hazudtam, hogy pisilnem kell. Talán kicsit abban reménykedtem, hogy így gyorsan visszamegyünk a szállodába Gustaf pedig egész egyszerűen nem kerül elő.
- Mi történt, kit láttál meg? - kérdezte Aiden, szinte azonnal rátapintva a lényegre... néha az az érzésem volt, hogy van egy harmadik szeme a sűrű göndör tincsek között vagy legalábbis legillimentor titokban. Gabe-nél is utáltam, ha a fejemben turkált.
- Elliot! - Kiáltotta el magát Gustaf és a magasba emelve azt a szép izmos karját, integetni kezdett felénk. Azonnal elvörösödtem, mert persze oda kellett sétálnia hozzánk. Aiden persze alaposan megbámulta magának az erős testalaktú alakot. Valószínűleg Gustaf volt az egyetlen ember, aki magasabb volt még a negyedóriás Nat Forestnél is.
- Szia, Gustaf... -dünnyögtem, de a tekintetem ezúttal Aiden arcán pihentettem. Ők még nem látták szemtől szemben egymást, de biztos voltam benne, hogy Benji tökéletes leírást adott neki róla. Na meg abba is részletesen beavatta miképpen verte volna meg szíve szerint az engem tapizó alakot.
Arra persze nem számítottam, hogy átkarol és odavon magához egy ölelésre. Csak óvatosan megpaskoltam a széles hátat, hogy engedjen már el. Nem akartam, hogy Aiden nekiessen és leátkozza a fejét, miközben én éppen a vikinges, tengerillatot szippantom be a mellkasából.
- Ó, hát itt! Micsoda véletlen! Na és itt a híres férj is! - veregette alaposan háton Aident. Erre megköszörültem a torkom és kicsit elhúztam onnan.
- Igen. Ő Aiden. - Válaszoltam és megpróbáltam mosolyogni, meg jófej lenni, de nem ment igazán. - Te meg mit keresel itt, Merlin golyóira? - szakadt ki belőlem a tény, hogy abszolút nem örülök neki.
- Munkaügyben vagyok itt. - Vonta meg a vállát, de a tekintete megint Aidenre vándorolt. Az a vigyor az arcán olyan furcsán kellemetlenkedő volt. Nem lepett meg, Gustaf alaposan megérte a pénzét és sosem volt kifejezetten visszafogott személyiség. Most is éreztem, ahogy megpaskolja a fenekemet. Azonnal megmerevedtme, mintha kövéváltoztattak volna. Ezt nagyon nem kellett volna Aiden előtt.
- Hát akkor szi... - kezdtem volna, de a fenékpaskoló keze elkapta a karomat, mielőtt még elfordulhattam volna.
- Aiden, igyunk meg valamit. Koccintani akarok az esküvőtökre. - Erre elkezdett húzni valamerre engem.

[2003. július 21.outfit >><< m 38 outroI'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end]

2003. július 21.
outfit >><< m 38 outro

I'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end

Ismered az ízlésemet - mondta válaszul Elliot, én meg nagyon is elégedett voltam magammal továbbra is. Szerettem a kettőnk közös pillanatit, mert megtöltöttek, mrt új életet adott nekem, amitől én is képes voltam szeretni, és élni, a felszínen maradni, anélkül, hogy a súlyos hullámok, és az alattuk húzódő krémesen fekete sötétség be nem rántott volna. Ő volt az én drogom, aminek a függőjévé váltam, és képtelen voltam tőle elszakadni. Talán nem is érthette meg teljesen, hogy mit is érzek iránta, talán nem is tudtam neki teljesen jól kimutatni. De elérte, hogy mellette legek, hogy megszeressem, hogy belé szeressek, hogy visszatérjek hozzá, hogy családot alapítsak vele. Szerelmesen néztem rá, ahogy kortyolgatta a bodzát, hiába volt az egyik tekintetem homályos, hiába láttam vele rosszul, ő abban is ragyogott előttem.
Az idillikus pillanat azonban nem tartott sokáig, Elliot majdhogynem pánikba esett, mintha csak valami kísértetet pillantott vona meg a hátam mögött, vagy legalább is olyas valakit, akivel nagyon nem akart találkozni. Igazából nem is volt ez meglepő, lassan mindenhol belefutottunk a kellemetlen alakokba, mintha csak Elliot személyes kísértetei lettek volna a múltjából. Én pedig ezért is voltam mellette. HOgy ezektől a szellemektől megvédhessem.
Amúgy is még mindig ügyesen olvastam az arcokról, a tekintetekből, és Elliotot túl jól ismertem ahhoz, hogy ne vegyem észre mi zajlott le benne. Ehhez nem is kellett legilimencia sem, csak olyan jó megfigyelőképesség, mint ami nekem is volt. Én pedig rohadtul élveztem ezt.
- Elliot! - csendült fel valami férfias hang, mire kelletlenül morrantam egyet.
- Szia, Gustaf...  - szólalt meg Elliot engem nézve. Még nem láttam meg őt, de Tenyérbemászó alaknak tűnt, a hangja alapján. És a neve is ismerősen csengett.  Megpróbáltam kevésbé utálkozó arcot felvenni, amikor elénk erült a hang tulajdonosa is.  Pusztán csak semleges pókerarccal mértem fel az elénk keveredő óriást, aki nagyjából Soren és Hakon súlycsoportjába tartozott. Igazából az volt a különbség, hogy őket kedveltem is, de ez egyszerűen nem volt szimpatikus.  Túlságosan csillogó tekintettel nézett Elliotra. Na ez volt az ami a lehető legjobban irritált. Ahogy vizslattam eszembe jutott, hogy Benjamin magyarázott volna egy alakról, aki fel akarta szedni Elliotot az esküvőnk előtt. Innentől kezdve teljes szívemből gyűlölni kezdtem. Aztán mégh meg is ölelte Elliotot, a kezem pedig a pálcám felé mozdult, de aztán csak lesújtó pillantással néztem Gustafra.  Elliot sem örült neki túlságosan, eléggé feszélyezve volt a közelében.
- Igen. Ő Aiden. Te meg mit keresel itt, Merlin golyóira? - kérdezte, én meg csak biccentettem felé.
- Aiden James Fraser - mondtam megnyomatékosítva a nevemet, hogy nem csak egy egyszerű Aiden voltam. Nem hittem el, hogy éppen csak megszabadultam Forest szánalmas látványától és vergődésétől, hogy aztán egy újabb szerencsétlennel találkozzak, aki azt hiszi ELliot csak úgy az övé lehet. Nem is hallottam mit válaszolt, a dühtől elhomályosultam egy rövid időre, amikor megfogta a FÉRJEM fenekét. Odaléptem, és elrántrottam a kezét onnan, erősen megszorítva a csuklóját.
- Ezt ne. - Nem akartam túlzottan keménykedni egy ilyen előtt felesleges volt, mert izmom volt az agya helyén is nagy valószínűséggel. , inkább csak meghúztam a határokat. HOgy aztán a következő pillanatban húzni kezdje ELliotot valami kocsmaszerűség felé, ahol a kinti napernyős asztalok valamelyikébe nem huppant. Elővettem egy szál cigit és lesajnáló pillantást vetve rá, rágyújtottam, miközben Elliot mellé toltam az én székemet és teljesen átkaroltam a vállát, hogy hozzá ne merjen érni.
- Milyen rendes tőled. De ahogy elnézlek, nem csoda, ha Elliot nem hívott meg. Mostanában nem bírja a tenyérbemászó alakokat - jegyeztem meg hűvösen, és kifújtam a cigit, miközben egy felszolgáló kissé rémülten közelítette meg az asztalunkat. Talán érezte a levegőbe úszó domináns harc vibrálását.
- MIt.. mit is parancsolnak? Szezonális söreink híí...híresek..khm - dadogta idegesen, mintha attól félne, hogy ráborítjuk az asztalt.

◂ until the end ▸

2003. július 21.

◃ aiden ▹

Not even a million fights
could make me hate you.

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

Gustaf olyan volt, mint valami elcseszett kísértet, aki kilépett a múlt szürke függönyén keresztül, csakhogy a frászt hozza rám és emlékeztessen, milyen vékony kötélen táncol a boldogságom utolsó szikrája. Szerettem volna megkapaszkodni a kötélbe, de mielőtt még elkaphattam volna, jött valaki, hogy nagyot taszítson rajtam, én pedig alig-alig tudtam visszanyerni az egyensúlyomat, ugyanis a boldogságom utolsó szikráját én szorongattam az ujjaim között és próbáltam életben tartani… lassan már annak az árán, hogy Aident is belerángattam ebbe az életveszélyes állapotba.
– Aiden James Fraser– mondta Muci, erőteljes nyomatékot adva a neve minden egyes tagjának. Nem voltam naiv, tudtam, hogy féltékenységből tett így, hiszen Gustaf jelen pillanatban nem volt több, mint egy zavaró elem… egy harmadik kerék, aki csak azért fogdosott, mert annak idején, hogy lerázzam magamról a Nat által keltett feszültséget magamról, majdnem lefeküdtem vele. Valójában sosem jutottunk el a tényleges házasságtörésig, de elég sok minden történt.
– Gustaf Frýdal – mondta erőteljes, északi akcentussal, mintha ezzel is rá kéne licitálnia Aidenre. Aztán már vont is magával, hogy menjünk vele meginni valamit… és akkor, akkor megérintette a hátsómat. Mármint szó szerint megpaskolgatta, mintha részéről ez rendben lenne. Esélyem sem volt lereagálni persze, mert addigra már ott volt Aiden és elkapta a csuklóját.
– Ezt ne. – Közölte Aiden egyszerűen, de még ezzel sem tudta megállítani abba, hogy tvább húzzon valami kocsmafelé, ami amúgy onnan a főtérről nyílt. Csak csendesen ültem le mellé, mert a férjem sem ellenkezett. Sőt még rá is gyújtott, annak ellenére, hogy milyen feszült volt a hangulat. Sőt, még hagyta is, hogy az esküvőnkről beszéljen, meg ilyesmik… pedig én már nagyon nem akartam ott lenni. Éreztem, hogy a boldogsággal együtt megbillenek, ahogy a kerek asztal mellett ültem, kettejük között. Hiába karolta át Aiden a vállamat, még így is úgy éreztem, két tűz között vagyok.
– Milyen rendes tőled. De ahogy elnézlek, nem csoda, ha Elliot nem hívott meg. Mostanában nem bírja a tenyérbemászó alakokat – mondta Aiden aztán, hosszan fújva ki a cigifüstöt.
– Ó, cseppet sem bánom, hogy nem lettem meghívva. A vőlegényszöktetés nem az én terepem, főleg, hogy a másik vőlegény egy kamasz fiú volt és bizonyára könnyeit potyogtatva toporzékolt volna, hogy adják neki a „nyusziját.” – Gúnyolódott Gustaf. Őt nem rémítette meg Aiden hűvös tekintete és a veszélyesen csengő szavai.
A szerencse az volt, hogy éppen ekkor érkezett meg a felszolgáló lány. Talán érezte, hogy valami nincs rendben, mert csak hebegni és habogni tudott.
– MIt.. mit is parancsolnak? Szezonális söreink híí...híresek..khm – francia akcentus erőteljesen kijött a hangjából dadogás közben. Én pedig csak megköszörültem a torkomat és magam elé vettem az itallapot. Muszáj voltam valamit csinálni, mielőtt ezt a két felvadult bikát nekem kéne szétválasztani.
– Nézzétek! Itt igazi kézműves sörök vannak… azok mindig olyan különlegesek! – Lelkendeztem, de valójában borzalmasan ideges voltam és már attól féltem, hogy felrobbantok valakit… vagy jobb esetben valamit. Nem itt akartam ide-oda hulló húscafatokat hagyni magam után. Ezért megint megköszörültem a torkom: – Ki mit kér?
Természeten reménykedtem, hogy a sörök meghozzák a hatásukat. Gustaf még egy hosszú pillanatig Aiden szemébe nézet, majd lágy mosoly jelent meg az arcán, ahogy felém fordult és odahajolt, hogy elmosolyodjon.
– Én egy Hamvas szedres északit kérek. – Paskolta meg a kezemet, én pedig azonnal el is húztam tőle.
– Az nekem is jó lesz… Mucus, mit szeretnél? – kérdeztem aztán tőle, és odanyúltam, hogy végig simítsak az arcán és a nyakán. Olyan finom és puha volt ez az érintés, amitől azt vártam volna, hogy majd megnyugtatja. Ha ő is döntött, akkor a lány végre elment és a zavarát odakint hagyta a teraszon velünk.
– Szóval Fraser, szeretnél párbajozni? Tudnék egy átkot, ami tökéletesen állna neked… – Jegyezte meg Gustaf.
– Elég! – Pattantam fel az asztaltól, lerázva magamról Aiden karját. Így néztem rajtuk végig. – Mindjárt én lövök seggbe mindenkit egy átokkal! Nem egy plüssmaci vagyok, amin veszekedhettek.

[2003. július 21.outfit >><< m 38 outroI'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end]

2003. július 21.
outfit >><< m 38 outro

I'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end

– Gustaf Frýdal – kontrázott rá a bemutatkozásomra, de igzaából tudtam, hogy semmi több, mint egy hamis szellem egy olyan múltból, aminek nem voltam a részese. ELliot sok mindenkit vonzott, szeretetet kereshetett Foresttel való házassága alatt is, így nem is csodáltam, hogy egy ilyen északi izomagyat is képes volt magába bolondítani. Magamban ízlelgettem a nevét, és a kiejtésének erőteljes hatását, hogy ha netalántán nevén kellene szólítanom, akkor ne akadjon bele a nyelvem az északi masszív nyelvezetbe. Sorent és Hakont is megtanultam mellettük meg könnyen rá lehetett hangolódni az északiasságra.
Ahgy leültünk az asztalhoz, elhúztam a székét Gustaf mellől, hogy kettejük között legyen egy bizonyos távolság és át is karoltam, hogy nyilvánvalóvá tegyem neki a kettőnk közötti különbséget. Semmi kedvem nem volt a családi nyaralásomon ilyen seggekkel foglalkozni, főleg, hogy ELliot sem volt teljesen önmaga abból a szemőpontból, hogy nem tette magát túl a NyugAlomban történteken. Egy új vidékre akartam hozni, hogy egy kicsit más környezetben legyen, ahol se hó nincs, se hideg, csak a meleg kellemes idő, és a lányaink, akik most is biztos, hogy nagyon jól szórakoztak. Örültem, hogy inkább a dajkával voltak, és nem velünk, ez a pofátlan vízagyú viking biztosan leszarta volna a jelenlétüket és ugyan olyan gusztustalanul bicskanyitogatóan viselkedett volna. Minden esetre a pálcám a zsebemben volt, hogy ha cselekednem kellett. Mindennél jobban utáltam az olyan alakokat, akik nem vették észre milyen kellemetlenkedőek annak ellenére sem, hogy a másik szabályosan rosszul volt mellette. És Elliot most rosszul volt.
– Ó, cseppet sem bánom, hogy nem lettem meghívva. A vőlegényszöktetés nem az én terepem, főleg, hogy a másik vőlegény egy kamasz fiú volt és bizonyára könnyeit potyogtatva toporzékolt volna, hogy adják neki a „nyusziját. - A válaszára csak felvontam a szemöldökömet.
- Csak egyetlen egy valaki szöktette meg a vőlegényt és az én voltam, a sírás helyett lefoglalt, hogy a lehető legvadabb nászéjszakát adjam a Nyuszimnak- mormoltam, miközben megjelent a lány mellettünk. Minden bizonnyal csak diákmunkás lehetett, mert fiatal volt, szinte csak pár évvel lehetett idősebb Lolánál, és ahogy pánikolt is azt mutatta, nem volt éppen a legtapasztaltabb. De ő legalább oda mert hozzánk jönni. Elliot hangja törte meg ezt a pattanásig feszült hangulatot, miközben én kifújtam ütemesen a füstfellegeket az ajkaim közül, és a lány idegesen gyűrögette a kis noteszét.
– Nézzétek! Itt igazi kézműves sörök vannak… azok mindig olyan különlegesek! Ki mit kér? - utáltam, hogy így minden teher megint az ő vállát nyomta, és ahogy ismertem egyikünket sem akart holtan látni, így én odadugtam az arcomat az övéhez, ami az itallap mögött rejtőzött és megpuszilva felsóhajtottam.
– Én egy Hamvas szedres északit kérek - magyarázta Frýdal.
– Az nekem is jó lesz… Mucus, mit szeretnél? –nézett rám Elliot miközben megérintett én pedig szinte belesimultam a kezébe. Szerettem ezeket a gyengéd érintéseket.
- A Hajótöröttet kérem - válaszoltam meglehetősen keserű gúnnyal, miközben a lány felírta a rendelést szabályosan elrohant tőlünk.
– Szóval Fraser, szeretnél párbajozni? Tudnék egy átkot, ami tökéletesen állna neked… – szólalt meg passzív-agresszíven én meg csak felhorkantam.
- Ó, most ettől meg kellene ijednem? - billentettem félre megvetően a fejemet, de mire válaszoltam volna ELliot félbeszakított. Talán Benjamin már az elején nekiment volna, de én szerettem analizálni és kiismerni az ellenfelemet. Nagyképű volt és azt hitte, ELliot hozzá tartozott, ettől persze rögtön mintha meg is vakult volna. Fogalma sem volt arról milyen erős voltam.
- Elég! Mindjárt én lövök seggbe mindenkit egy átokkal! Nem egy plüssmaci vagyok, amin veszekedhettek - pattant fel Elliot, mire én is felálltam és a keze felé nyúltam, hogy megfogjam.
- Senki nem akar párbajozni - jelentettem ki. - Nekem nem kell bebizonyítanom neked, hogy ki vagyok - mondtam és közben a lány is visszajött és reszkető kezekkel pakolta elénk a sört. Megmarkoltam és egyben felhajtottam az egészet. - Kösz, hogy meghívtál minket, Frýdal - kacsintottam rá szemtelenül, majd ELliotra néztem, hogy induljunk lassan.
- De ha megbocsájtasz, minket vár a pezsgőfürdő és a szauna

◂ until the end ▸

2003. július 21.

◃ aiden ▹

Not even a million fights
could make me hate you.

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

Sóhajtottam egyet Gustaf szavaira. Nem értettem, hogyan keveredtünk megint ide, hiszen éveket töltöttünk külön. Míg ő egy másik országban volt, dolgozott és kalandozott – úgy, ahogyan Forest után én is terveztem –, az életem egészen más irányt vett. Szerelmes lettem, halálosabban, mint valaha… és már nem akartam ennek az egésznek véget vetni. Aiden volt a végső állomásom, ahonnan már nem akartam eljönni… bár az élet egyre jobban ki akart taszítani ebből az érzésből.
– Csak egyetlen egy valaki szöktette meg a vőlegényt és az én voltam, a sírás helyett lefoglalt, hogy a lehető legvadabb nászéjszakát adjam a Nyuszimnak – mormolta Aiden amolyan visszavágásnak, pedig fel sem kellett volna vennie a kesztyűt. Nem akartam, hogy rajtam veszekedjenek, mintha valami játékbaba lennék, aminek valakinél kell lennie. Sőt, azt sem akartam, hogy a csodás szerelmi életünket vesse Gustaf szemére. Nem volt köze hozzá különösebben. Kedveltem ezt a nagy darab vikinget, de már régen nem váltott ki belőlem olyan őrülten forró érzéseket.
A párbajozás hallatára éreztem, hogy furcsa remegés fut végig rajtam. Nem. Nem akartam végig nézni, ahogy teljesen feleslegesen szétszedik egymást, az indulatok mégis fájdalmasan feszültek egymásnak.
– Ó, most ettől meg kellene ijednem? – kérdezte Aiden, már-már dacosan. Én pedig nem bírtam. Felpattantam, a mocskos asztallapra csaptam és elkezdtem velük ordibálni, szinte érezve, hogy a bennem pattogó düh megremegteti a söröskorsókat a közeli asztalon. Finom, csilingelő hangot hallattak és már csak akkor lett volna ijesztőbb a helyzet, ha még az ég is dörögni kezd a fejem fellett. Csakhogy nem egy komédiában voltunk. Én tényleg gyűlöltem ezt a helyzetet.
Aiden persze elkapta a kezemet, mintha most arra vágynék, hogy fogja meg. Valójában nagyon nem vágytam ilyesmire, mert visszakézből arcon tudtam volna csapni, amiért belement Gustaf őrült játékába és szószerint kiprovokálta belőle ezt. Oké. Nem kellett volna hagynom, hogy iderángasson sörözni, de akkor is.
– Senki nem akar párbajozni – jelentette ki Aiden, de én még mindig nem ültem vissza. – Nekem nem kell bebizonyítanom neked, hogy ki vagyok – folytatta. Természetesen meg is érkezett a reszkető pincérlány, aki alig merte lerakni elénk a korsókat. Lényegében kész csoda volt, hogy kisebb baleset nélkül sikerült neki megtennie.
– Semmi baj, Elliot, már tökéletesen tudom, ki a férjed. Valóban nem kell bizonyítania. A szavai bizonyítják, milyen nyápic. – Vigyorodott el Gustaf és megfogta a korsót, ahogy Aiden, majd egyszerre elkezdték lehúzni a sört.
– Kösz, hogy meghívtál minket, Frýdal – jelentette ki Aiden és már fel is állt, hogy egy kacsintás után ránézzek. Utáltam, hogy szemtelenkedik vele, ahelyett, hogy komolyabban venné ezt a helyzetet. – De ha megbocsájtasz, minket vár a pezsgőfürdő és a szauna.
– Hogy ne, dugd meg mindenhol, hátha attól férfinak tűnsz majd, kölyök… – vetette oda Gustaf. Ezen a ponton szakadt el nálam valami. Megragadtam a pálcámat és minden szó vagy mozdulat nélkül ezer darabra repedtek szét a vastag falú korsók. Éreztem, hogy egy-egy szilánk engem is eltalál. Nem érdekelt.
– Elég! – üvöltöttem el magam, majd felrúgtam az asztalt, Aident meg ellöktem magamtól. – Fejezzétek már be ezt a gyerekes hülyeséget! Én vagyok a kisfiús, miközben ti rajtam veszekedtek?! – Folytattam és éreztem, hogy olyan dühös vagyok, hogy a fülem hegye kivörösödik. A következő pillanatban hátra arcot vágtam és otthagytam mindkettőjüket, végig rohanva az utcán.

[2003. július 21.outfit >><< m 38 outroI'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end]

2003. július 21.
outfit >><< m 38 outro

I'm the king of my own land. Facing tempests of dust, I'll fight until the end

A feszültség szinte kézzel fogható volt hármunk körül, és én egyszerűen magamat meghazudtolva mentem bele egy ostoba és nevettséges játékba. De úgy éreztem, hogy ha nem vágok vissza , akkor komolyan megalázom azzal Elliotot, hogy nem állok ki érte. És minden bizonnyal nem kellett volna játszani. De egyszerűen nem szerettem vesztesként sehonnan kikeveredni, így hát tényleg úgy éreztem, hogy fel kellett vennem a kesztyűt. Nem amiatt, hogy ki birtokolja Elliotot, mert nem is a birtokláson volt a hangsúly. Sőt én se annak éltem meg, a férjem volt, a gyermekeink apja, az életem szerelme, de Gustaf persze belefurakodott az életünkbe, mintha valami fájdalmas gennyes seb lett volna. Az életét akartam Elliotnak egy kicsit jobbá tenni, de persze... Persze itt találkozni kellett még valakivel, aki az egész vizet felkavarja. Hideg tekintettel néztem az előttünk tornyosuló férfit, és azon gondolkodtam, Elliotot miért követte a múltjának összes darabkája.
Én nagyon örültem, hogy a múltammal sikerült leszámolnom. Persze benne volt az is, hogy megöltem mindeknit, akinek köze is volt az imperio átkomhoz, és ahogy ígérte az a Feryll lány sem zavart meg többet. Talán így volt a legjobb, nem volt szükségünk kísértetekre. Elliot persze nem tudott mindent és mindenkit felégetni maga körül. Én sem ölhettem meg minden zavaró tényezőt körülötte. Gustaf valaszait kezdtem hidegen hagyni. Nem engedhettem meg magamnak, hogy felhúzzon, Elliot már így is úgy pattant fel, hogy bármelyik percben képes lett volna kirobbantani a helyükről az üvegeket.
- Semmi baj, Elliot, már tökéletesen tudom, ki a férjed. Valóban nem kell bizonyítania. A szavai bizonyítják, milyen nyápic - csak egy hűvös pillantást vtettem rá, ennél még az öcsém is jobban sértegetett engem. Nem válaszoltam rá, mert mégis minek. Persze nem is tudtam volna, egyrészt a pincérlány előtt nem akartam, így is majdnem elájult a vibráló fezsültségtől, ami hármunk között húzódott., Mintha csak kihúztak volna egy damilt, ami csak feszült és feszült, anélkül, hogy el tudott volna szakadni. És egyre szorosabbra fonódott körülöttünk. Persze Gustaf nem türtőztette magát, miközben kiürítette a sörös korsóját.
– Elég! Fejezzétek már be ezt a gyerekes hülyeséget! Én vagyok a kisfiús, miközben ti rajtam veszekedtek?! – robbant ki Elliot és azzal a lendülettel el is viharzott otthagyva kettőnket, és az éppen halálra rémült megijedt pincér lányt, aki elhajította a kezéből a tálcát. Csak megvető tekintettel álltam fel én is a helyemről, és szóra se méltatva Gustafot, ELliot után eredtem. Az én hibám volt ez az egész, hogy ha nem keveredek férfias játékba vele, talán kibírtuk volna ezt a két perces sörözést.
Nem tartott sok időbe beérnem Elliotot, és ahogy utolértem, megfogtam a karját és magam felé fordítottam.
- Ne haragudj. Téged akartalak védeni, és ezzel jobban bántottalak, mint kellett volna - suttogtam a fülébe. Finoman megöleltem és óvatosan közelebb hajjoltam hozzá, hogy ha hagyta.
- Nem akartam, hogy megalázva érezd magad. Sokkal többet érsz, mint hogy vele veszekedjek rajtad, igazad van - suttogtam halkan és  homlokának támasztottam az enyémet. Egy csendes kis utcán voltunk, ahol nem nagyon mozogtak emberek, és így őszintén és zavartalanul tudtam vele beszélni. Szerettem vona, hogy ha megbocsájt, hogy ha végre tényleg egy kicsit elengedi magát és együtt tudjuk élvezi a nyaraunkat, mint a boldog szerelmesek és egy boldog család. Elliot állapota a legfontosabb volt számomra jelenleg, és nem akartam, hogy előttem törjön össze a terheitől ezer darabra.
- Akarod, hogy kiengeszteljen a férjed? - leheltem kicsit forrón ajkaira a szavakat, miközben vágyakozva pillantottam bele azokba a gyönyörű szemekbe.

◂ until the end ▸

2003. július 21.

◃ aiden ▹

Not even a million fights
could make me hate you.

style: summer outfit ║ zene: Alpenglow

Zaklatottan lüktetett a szívem a mellkasom fogságában, ahogy hátra arcot vágva megindultam a francia kisváros ismeretlen utcái felé. A cipőtalpam kopogva érte az apró, sima macskaköveket. Minden lépésem olyan volt, mint egy küzdelem a feketeség ellen, ami mind jobban elborította a boldognak szánt időt. Ezért nem kellett volna belekevernem Aident. Az én múltam más volt, neki volt egy szégyenfoltja, az enyémben viszont régi szeretők, hosszú kapcsolatok és rövid kalandok harmincötévnyi sora húzódott. Nehéz volt feldolgozni, hogy mindezen dolgokat nem együtt építettük, és sosem leszünk egymás teljes múltja. Aidennek én leszek, mert csupán húsz éves... nyeltem egy nagyot, ahogy hallottam követ.
Az ő cipői még gyorsabban kopogtak a macskaköveken. De nem néztem hátra, csak lelassultam, hogy elkaphassa a karomat és magához vonjon. Sóhajtottam egyet, ahogy rápillantottam.
- Ne haragudj. Téged akartalak védeni, és ezzel jobban bántottalak, mint kellett volna - mondta és magához húzott még jobban, egy lágy ölelésben. Egyelőre nem fontam köré a karjait... utáltam, hogy bizonygatta Gustafnak, hogy a kapcsolatunk ilyen jó, meg olyan. Semmi szükség nem volt rá. Ő volt az egyetlen, aki esetében nem akartam, hogy tudjon a nászéjszakánk szenvedélyéről, a szexről, ami tényleg remek... nem volt köze hozzá. Nem.
- Nem akartam, hogy megalázva érezd magad. Sokkal többet érsz, mint hogy vele veszekedjek rajtad, igazad van - suttogta, ahogy a homlokának támasztotta az enyémet. Nyeltem egyet és lesütöttem a szememet. Kellemes volt az illata, fűszeres, fás, férfias és Aidenes. Ezt kellett élveznem, mielőtt a kiszáradt torkomat rá tudtam bírni, hogy hangokat préseljen ki magunkat.
- Sokkal többet... mi érünk többet... - dünnyögtem. Hagytam, hogy a szememben ülő könnyek végig folyjanak az arcomon. Gyenge voltam, láthatta, hogy mennyire szenvedek... és most még ezt is el kellett viselnem, hogy Gustaf előtt teregeti ki a dolgainkat. Ez a férfi, legyen akármilyen helyes, akármilyen csodás, valamikor ő volt az, aki majdnem tönkretette a házasságomat. Ez nem az a kapcsolat volt, amiben újra megengedhettem ezt.
- Akarod, hogy kiengeszteljen a férjed? - lehelte forrón az ajkaimra a szavakat. A pillantásunk találkozott. Tudtam, hogy szexi akart lenni, de én csak azt éreztem, hogy hozzá bújni akarok, érezni még jobban az ölelését, a nyugtató simogatásait. Most nem szenvedélyre, hanem szeretetre és gondoskodásra volt szükségem, ahogyan azt csak az én Aidenem adhatta meg nekem.
- Elvárom. - Bólintottam csendesen.
Már nem sírtam, de a szomorúság ott ült a lelkemen. Csak felemeltem a kezem. Megsimítottam a bőrt az arcát, majd adtam neki egy lágy csókot, mielőtt bebújtam volna a karjai ölelésébe. Ez elég volt ahhoz, hogy a szívem elkezdjen nyugodni, ne lüktessen olyan őrülten, mint máskor. Aiden illatának és hangjának nyugalma hatással volt rám.
- Gustaf maga a veszély. - Súgtam aztán, ahogy elhúzódtam. - Sose beszélj neki rólam... - Tettem hozzá és megfogtam a kezét, hogy elkezdjem húzni magam mellett az utcán. A fejemet a vállára hajtottam. - Na mtasd meg azt a gőzfürdőt meg masszázst.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.