Nappali

ő csak Florian


LA FAY
2003. július 22.

18 +

Smith nehezen tudott volna most boldogságon és békességen kívül mást érezni. Szeretett volna ebbe a pillanatba betakarózni, hogy aztán mondjuk ki se kelljen innen bújnia, ne kelljen felvenni azt a szokásos szigorú szerepét, ami lényegében teljesen önmaga volt. Florian mellett ismerhette meg önmagát egy kicsit más odlalról, és ezt még Aurora sem tudta kihozni belőle. Inkább tartotta össze őket a titkok és az atyai gondoskodás fonala, mint bármi más érzelem. Aurora sok férfival összefeküdt, pusztán mert velük jobban harmonizált, és igazából Smith nem is bánta. Így egyikük sem érezhette magát kellemetlenül, hogy esetleg együtt kellene hálniuk. Talán majd a közös gyerekük kapcoslja majd össze őket egy kicsit jobban. De előre sajnálta a születendő fiát azért, hogy milyen házasságba fog beleszületni. És azért is, hogy neki mi lesz majd a sorsa. Itt talán el is bizonytalanodott abban, miért is lehet jó követni a kötelességet. Tovább vinni a vért, melyre oly büszke a család. De a büszkesége talán mindenek felett állt, és a családja iránti tisztelete is. Most viszont nem voltak ezek a godnok a feje felett. Csak érezte Floriant a mellkasán pihenni, és a kis csókajit érintéseit, hogy végigsimított az ujjaival a borostás arcán. Kellemesen meleg bizsergés fogta el. Örült, hogy egy kicsit megállt itt az idő. A Roxfortban még nem volt alkalmuk ilyesmit csinálni, összebújni és érezni egymás kellemes illatát.
- Prof… ha engem venne el, ezt mindennap csinálhatnánk. Lenne közös ágyunk…  - Florian kedveskedő hangon próbálta rávenni arra, hogy váljon el, és Smith egyelőre csak hagyta, hogy csókolgassák és a lába az övéhez érjen. Egy ideig nem szólalt meg. Florian persze elbűvölő akart lenni, de persze kicsit meg is zavarta a pillanatukat, meg a válaszát Dió, aki lassan, öles léptekkel kocogott be, majd vetetette közéjük magát, és csak nézte SMith arcát azokkal a boldog hálás kutyaszemekkel. Smith-et nem zavarta, hogy itt volt az ágyon. Diónak egészen sok mindent megengedett, ahogy Samathanak is, aki a kis cicaházában szunyókált és csak a dús farkincája lógott ki onnan.
- Tudja, hogy ezt nem tehetem - mormogta, és csak sóhajtott egyet, majd odahúzta magához egy csókra Floriant, hogy érezze a fiú édes és kellemesen puha ajkait. Szerette csókolni, olyan volt mintha valami kellemes, napsütötte helyen lenne közben. Nem igazán akart most belemenni egy ilyen vitába, hiszen túl szép volt ez a pillanat, ami csak a kettőké - na jó, hármuké - volt.
- Ez az ágy pedig csak a miénk már most is - szögezte le, hiszen Aurora nem nagyon járkált ide, vagy csak villámlátogatni jött, hideg és huzatos meg túl komor volt az ő lelkének. A városi nyüzsgést szerette a pompát és a nagyzolást persze. Hiszen fiatal hölgy volt, mi mást is szeretett volna.
– Látja, ő is azt szeretné - magyarázta és megsimogatta Florian a kutyus fejét, aki ennek örömére lelkesen csóválni kezdte a lompos farkát, aminek a hangja ütemesen csendült fel a szobában.
Odanyúlt Florian álla alá az ujjával, hogy a szemébe tudjon nézni mélyen és egy ideig cska nézte azokat a csillogó, kedves barna tekintetet, majd odahajolt és hosszasan, elbűvölően elnyújtott csókkal próbálta ezt a bezsélgetést persze máshová terelni. Mondjuk a kettejük kellemes kis nyugalmára. Túl intim és jó volt ez a kis együttlét ahhoz, hogy ilyesmiken veszekedjenek. Nem válhatott el, nem tehette meg a családjával és a születendő gyermekével sem.
- Nem adhatok mást, magának Florian, csak ezt a házat, ahol együtt lehetünk, és talán a segítségemet, hogy felkészüljön a medimágusi egyetemre. Az életem mással van összekötve, talán papíron is így van, de azt hiszem amit iránte érzek úgysem lehet másé, csak a magáé, la Fay - magyarázta nagy bölcsen Smith professzor. Persze nem kívánta, hogy a kamaszfiú megértse ezt a döntését, hiszen más világból jött másképpen ragaszkodott dolgokhoz. Egyszerűen látta az életet, míg az övé kapcsolati hálókon, alkuvásokon, beletörődésen és lemondáson alapult. Szomorú világban éltek az aranyvérűek, és mégis elfogadták ezt, hogy a varázslvilágot jobbá tegyék, hiszen ők mozgatták a felsőbb köröket, amik mozgatták a többit. Arany fogaskerekek voltak csupán egy hatalmas gépezetben. Smith pedig talán ezt a működési rendszert túlságosan komolyan vette.

én csak Florian vagyok
▪ 2003. július 22. ▪

Smith professzor


summer style

18+

Smith ágyában feküdni olyan érzés volt, mintha minden a helyére billent volna. Tudtam persze, hogy ő majd ellenkezni fog ez ellen az érzés ellen, pedig annyira, de annyira tiszta volt az egész.
– Tudja, hogy ezt nem tehetem – húzott oda magához egy rövid csókra. Finoman cirógattam végig a mellkasán. Imádtam ezeket a csókokat, mert hiába tartott egyetlen röpke pillanatig, hát én képes voltam benne elveszni. – Ez az ágy pedig csak a miénk már most is – szögezte le a dolgot. Hiába hangzott szépen, valójában nem voltam több egy mocskos kis titoknál, amit Smith talán még szégyelt is. Tizenhétévesen az ember leginkább kamasz, hiába adják meg a nagykorúságot… okos sem voltam, fiú is voltam. Egyszóval semmilyen módon nem illettem be a professzor terveibe.
Dió volt talán az egyetlen, aki látszólag támogatta a Smith mellett tartózkodásomat. Az a nő csak kémkedni jött ide, hogy leellenőrizze a vetélytársat és érkezzen a teljes megsemmisítés. Nem sok esélyem volt vele szemben. Ha igazán el akarta csábítani mellőlem Smith professzort minden esélye meg volt rá. Nem tudtam csábítani, valójában azt sem tudtam, hova kell nyúlnom, hogy teljesen jól érezze magát.
Tudtam, hogy miért csókol hosszan. Hiába élveztem, sejtettem, csak elhallgattatni akar. Kellemetlen volt, hogy olyat kérek tőle, amit az érdekei nem kívántak meg… és megértettem. Valahol megértettem, csak túlságosan szerettem, hogy ennyivel le tudjon állítani.
– Nem adhatok mást, magának Florian, csak ezt a házat, ahol együtt lehetünk, és talán a segítségemet, hogy felkészüljön a medimágusi egyetemre. Az életem mással van összekötve, talán papíron is így van, de azt hiszem amit iránte érzek úgysem lehet másé, csak a magáé, la Fay – folytatta aztán. Azt akarta elhitetni velem, hogy ez így működhet, de nem működhetett. Előbb-utóbb neki választania kellett. Nem akartam egy nő árnyékában létezni… és azt várni, hogy Smith mikor dönt úgy, hogy inkább a családjára koncentrál.
Felültem az ágyon, amire Dió kicsit összehúzta magát.
– Sajnálom, professzor. – Sóhajtottam egyet és megráztam a fejemet. Hülye voltam, hogy ebbe egyáltalán belementem ennyire. Csak a szeretőjének tartott, akivel elüti az időt a Roxfortban. Még az sem volt egészen kizárt, hogy előbb-utóbb másra tart majd igényt, amikor én befejezem a tanulmányaimat. Akkor már nem leszek az orra előtt, hogy magamba bolondítsam… akárhogy is csináltam eddig.
– Ostoba voltam. – Nyeltem egyet és az ajtóra pillantottam. El akartam menni a közeléből… el akartam menni ebből a házból, hogy kibőghessem magam, mert máris könnyesek voltak a szemeim. – Maga nem szeret engem. – Jelentettem ki már-már zokogó hangon, majd kikászálódtam az ágyból, átmászva rajta is, hogy azonnal a ruhámat kezdjem keresgélni, de túlságosan elhajigáltuk. Csak az alsógatyámat meg a zoknimat találtam meg, így végül Smith ingébe bújtam bele.
– Mennem kell. – Dünnyögtem csalódottan, még mindig szipogva. Az ujjaim ügyetlenül gombolták az inge. – Az anyám már biztos vár az új ruháimmal… meg egy fejmosással, hogy miért nem voltam fodrásznál megint. – Épp ekkor láttam meg egy tükörben, hogy milyen a hajam. Megpróbáltam helyre igazítani, de azon már tényleg csak egy nyírás segített volna.

ő csak Florian


LA FAY
2003. július 22.

18 +

Smit igazán szerette volna, ha Florian megérti a szándékait és hogy voltak bizonyos határok az életben, amiket nem léphetett át, hiába szeretett volna. Így is úgy érezte, már túlment önmagán azzal, hogy egy fiatal fiúba szeretett bele teljesen. Nem mintha hibának vélte volna, talán élete legboldogabb dolga történt vele, amióta elvesztette a golymókját. Smith viszont büszke ember volt, és szerette ha az emberek elsőre megértik. Ezért is érezte sokszor úgy a diákok között, hogy drasztikusan mondva "disznók elé szórja a gyöngyeit". AHogy elnézte Floriant a fiú arcára rá volt írva, hogy a helyzet jelenlegi állásába nem fog beletörődni. És ki tudja mit hitt a szerencsétlen feleségéről is, aki talán még az összes valamire való kviddics sztárjátékos ágyát is végigjárta, pusztán ürességének enyhítése miatt, ami a lelkében oly kegyetlenül tombolt, hogy már szánta érte a nőt.
A feszültség elkezdett Smith lelkében is felgyűlni, hiába próbálta kedves szavakkal és hosszú, szeretetteljes csókokkal megnyugtatni Floriant, hogy csak ennyit tehet érte. Talán a korkülönbség is a kettejük közötti furcsa érzelmi különbséget okozta. Smith nyugodt volt, beletörődő. Florian meg nyughatatlan, lázadó, ahogyan azt a legtöbb kamasztól már olyan hideg nyugalommal tudomásul vette. Mindent magának akart, Smith lelkét testét eljövendő életét is talán olyan ifjonti erős hévvel, ami talán egy kicsit meg is hatotta a vasszigorú professzor szívét. De persze ő is igazán szerette volna, ha megértik, hogy ennél többet képtelen volt nyújtani. Talán akkor kellett volna erre gondolnia, mielőtt elvitte volna az unikornisokhoz Floriant, de persze olyan szép volt minden. Az esküvő meg távoli, és most volt egy házassági szerződése, pár hónap múlva pedig egy fia is lesz. Nem dobhatta őket félre.
– Sajnálom, professzor - ült fel Florian, mire Smith is úgy egyenesedett ki az ágyból, mintha megrázta volna ott valami. Dió csalódottan bámult utánuk, de tovább heverészett lustán a gazdi illatú ágyban.
– Ostoba voltam.  Maga nem szeret engem.
Mondanom sem kell, hogy ez a kijelentés egyenesen vérig sértette Smith professzort. Magára húzta a ruháit olyan kimért hűvös lendülettel, hogy csoda, a ruha anyagok nem szöktek el tőle rémületükben. Inkább csak félve simultak a professzor izmos, irigylésre méltó testére. Szemöldökét viharos gyorsasággal ráncolta össze úgy bámult a szerencsétlenül szedelőzködő fiúra.
- Nem szeretem magát - jelentette ki horkantva, megismételve le Fay előbbi mondatát. Megrázta a fejét és széttárta a karját. - Ez itt... Itt minden azt jelenti magának, hogy nem szeretem. A házam, ahova csak én jöhettem. Az unikornisok. Tényleg nem szeretem akkor magát, ha ez semmi. Egyre csak többet és többet akar abból, amit magának adtam. És mégis kijelenti, hogy nem szeret - dörmögte és úgy nézett bele Florian barnán csillogó tekintetébe.
– Mennem kell.  Az anyám már biztos vár az új ruháimmal… meg egy fejmosással, hogy miért nem voltam fodrásznál megint.
Smith csak ismételten felhorkant miközben érezte, hogy ha legközelebb megszólal, már egy fokkal mérgesebb és hangosabb hangon fog szólni. Kitárta a lelkét neki, beengedte az otthonába a menedékébe, átadta neki mindenét amilye volt, mégse elégedett meg azzal amit adhatott. Mintha csak egy ajándékot utasítottak volna vissza, azokkal a szavakkal, hogy semmit sem értek. Pedig mégis a mindent érték volna. Komolyan megcsóválta hát a fejét.
- Maga még gyerek. Túlságosan is. Ha az anyjához akar rohanni, ahelyett, hogy megértené amit mondtam. A súlyát annak, amit mondtam. A munkám és a nevem is benne van ebben, ahogy a házasságom is. MÉgsem fordítottam hátat magának, amikor megtehettem volna. De akkor meneküljön el. Ha magának ennyit ér - tárta szét a karján és hűvös sértett tekinttettel nézett végig a fiún, aki elveszett az ingében.

én csak Florian vagyok
▪ 2003. július 22. ▪

Smith professzor


summer style

18+

Persze, ahogy kapkodtam magamra a ruhákat, Smith is felpattant az ágyból. Még csak az kellett, hogy megpróbálja megmagyarázni, miért is nem értem meg őt. Már megtette az esküvője napján… de valójában ő nem értett meg engem. Negyvenes pasas lassan a család mellé szeretője van, mindene megvan. De nekem mi van? Hogy lehetek egy harmadik kerék. Tizenhétéves voltam, hogyha ez kiderül, az anyám megölt volna és biztosan eltilt még a Roxforttól is.
– Nem szeretem magát – magyarázta, miközben öltözködni kezdett. Éreztem abban a horkantásban minden sértettséget, mintha éppen neki lenne rá oka. Nem őt bámulta meg egy vadidegen nő, miután kanosan simult az elvileg szerelme tenyerébe. – Ez itt... Itt minden azt jelenti magának, hogy nem szeretem. A házam, ahova csak én jöhettem. Az unikornisok. Tényleg nem szeretem akkor magát, ha ez semmi. Egyre csak többet és többet akar abból, amit magának adtam. És mégis kijelenti, hogy nem szeret.
Nem érdekelt. El kellett mennem, mielőtt megint sírni lát. Éppen elég volt ezen a nyáron a könnyekből és egy dologban igaza volt a családomnak. Ideje lett volna felnőnöm végre, felelős döntéseket hozni, amit annyira akart mindenki körültötem.
– Maga még gyerek. Túlságosan is. Ha az anyjához akar rohanni, ahelyett, hogy megértené amit mondtam. A súlyát annak, amit mondtam. A munkám és a nevem is benne van ebben, ahogy a házasságom is. MÉgsem fordítottam hátat magának, amikor megtehettem volna. De akkor meneküljön el. Ha magának ennyit ér – mondta, ahogy végig nézett rajtam. Elkaptam a pillantásomat és inkább a tükörbe pillantva próbáltam lelapítani a tincseimet. Persze a torkomban ott gyűlt a gombóc. Sírás és dühkitörés között álltam, amiért ilyeneket merészel a fejemhez vágni.
Megigazítottam magamon a nadrágomat, amit legalább megtaláltam. A felsőm valószínűleg elveszett félúton, így maradtam Smith ingébe. Az sem érdekelt, hogy anyám meglát benne.
– Hogy maga nem fordított hátat nekem?! – kérdeztem dühösen. – Kimondta a kulcsszót, tényleg gyerek vagyok. Tizenhétéves. Nem fogom elbaszni az életemet azzal, hogy azt hiszem, hogyha eldug a világ elől a titkos házába, akkor majd egyszer csak megszeret annyira, hogy engem válasszon. Az egész nyaram azzal ment el, hogy maga után sírtam, prof. Nem érdekel, hogy unikornisok, meg ház, meg dugás ebben az ágyban! Nem érdekel! Én magát akarom. – Közöltem dühösen és odaléptem elé, hogy a mellkasára tenyerelve meglökjem, bár legszívesebben felpofoztam volna, amiért még sértett mer lenni amiatt, amit ő tett velem.
Dió csak nyüszített egyet, de továbbra sem mozdult el az ágyról. Talán kicsit reménykedett benne, hogy majd kibékülünk, vagy nem tudom. De erre esély sem volt. Amíg Smith nem hajlandó engem választani Aurora Black… vagy Mrs. Smith-szel szemben, nem számított semmit.
– Ha egy kicsit is szeretne, megértené, hogy mit tesz az életemmel… – tettem hozzá vicsorogva, majd hátat fordítottam neki, hogy kimenjek a házból… vagy legalábbis a kandallóig eljussak, mert hoppanálni nem akarok. – Köszönöm. De nem tartok igényt a további különórákra. Írja meg az anyámnak, hogy nincs rá szükségem. – Tettem hozzá fennhangon.

ő csak Florian


LA FAY
2003. július 22.

18 +

Oliver Smith egyre jobban érezte, hogy mérges lesz. Igazából vérig is volt sértve, mert senkitől se szerette hallani azt a hangnemet, amit Florian le Fay is megengedett magának, vele szemben! Vele, Oliver Smith-tel szemben. Mérgesen húzta tehát össze a szemöldökét, ahogy szálegyenes háttal, tökéletesen magára igazított öltönyében állt a fiú előtt, miközben Dió nyüszögve csóválta a farkát. Nem tudta hová tenni ezt a hirtelen nagy hangulat változást és még be is stresszelt tőle, de a hűség csak nem engedte, hogy messzire szökjön tőle. Smit igazán úgy gondolta, az inditékai és az, hogy jelenleg megkötött kézzel sarokba van szorítva a házassággal és a születendő gyerekével egyértelműek és érthetőek. talán ha Florian idősebb korában megértené. De lehet, hogy nem. Makacs volt és talán túlságosan is erőszakos szeretetet hajszolta bele őket ebbe a vitába. A vitába, amiben mind a két félnek érthető okai voltak, és az is érthető volt, hogy egyikük se akart engedni. Mint amikor két elem csapott össze egymással.
Smith tehát vérig volt sértve Florian szavaitól és természetesen hangot is adott eme nagy sértettségnek. Büszke ember volt, és természetesen elvárta, hogy okait megértse Florian is.
- Hogy maga nem fordított hátat nekem?! - csattant fel természetesen a feldúlt Florian, SMith tekintete pedig egyel sötétebb árnyalatot vett fel. Smith persze az indulatos kérdésre természetes ridegségével bólintott egyet.
– Kimondta a kulcsszót, tényleg gyerek vagyok. Tizenhétéves. Nem fogom elbaszni az életemet azzal, hogy azt hiszem, hogyha eldug a világ elől a titkos házába, akkor majd egyszer csak megszeret annyira, hogy engem válasszon. Az egész nyaram azzal ment el, hogy maga után sírtam, prof. Nem érdekel, hogy unikornisok, meg ház, meg dugás ebben az ágyban! Nem érdekel! Én magát akarom - jelentette ki, és persze lökött is egyet rajta. Csak az a fajta úriembri modor nem engedte hogy megragadja Florian lökdöső kezét, amire oly büszke volt. Meg fizikai fájdlmat aztán nem kívánt okozni neki, amúgy is felettébb méltóságon aluli lett volna a alkalmazni.
- Én meg is adtam magam! - jelentette ki mély mennydörgő, férfias hangján, mire Dió alaposan lelapult a földre. - De ezek szerint maga is olyan akaroatos, mint a legtöbb kamaszgyerek! Egyre több és több kell, amiből nem tudok többet nyújtani. A világ nem úgy működik, ahogy azt hiszi. Nem kaphat meg puszta szerelmes szeszélyből mindent, amit csak akar! Ha annyival sem boldog, amit most képes voltam nyújtani akkor semmivel se lesz az! - jelentette ki méltóságteljesen.  Már amannyira a fennhangon való beszélés méltóságteljes tud lenni.
- Ha a gyerekes és buta félelmei ennyire eltorzítják a jelenlegi ítélőképességét azt jelenti, hogy nem nőtt fel egy kapcsolathoz - magyarázta. Nem volt könnyű helyzetben és romantikus szeszélyes érzelmek miatt egyszerűen még megalapozott sem volt félretennie gy házasságot. A fiának tiszta nevet kellett tovább adnia, egy tiszta és becsben tartott nevet, melyen semmilyen szégyenfolt nem eshetett. Így nőtt fel, a kötelességeit előrébb kellett helyeznie már gyermekkorától kezdve. Hiszen ő is csak kötelességből született. Mint egy végeláthatatlan aranyból készült lánc.
– Ha egy kicsit is szeretne, megértené, hogy mit tesz az életemmel… – mondta dúlva-fúlva Florian, miközben robogott kifelé a kandallóig, Smith pedig öles léptekkel követte. Őt pedig Dió követte.é Meglehetősen komikus látványt nyújthattak volna egy arra tévedt nézelődőnek.
- Megérthetné, hogy mit teszek az életemmel, amiért magával vagyok! - jelentette ki hevesen természetesen Smith professzor is, talán egy kicsit hangosabban is mint ahogy az előbb.
- Köszönöm. De nem tartok igényt a további különórákra. Írja meg az anyámnak, hogy nincs rá szükségem. – magyarázta, mire Smith borúsan megállt vele szemben.
- Magának arra van szüksége, hogy felnőjön végre, le Fay. És kilépjen az álomvilágából abba a szomorú valóságba, ahol nem történik meg minden egy csettintésre - jelentette ki drasztikusan drámai hangon SMith professzor.
- Nem fogom így én se a nyaramat arra pazarolni, hogy tanítsam - biccentett a kandalló felé a nappaliban állva SMith professzor szigorúan megedzett vasakarattal. Elpalástolta hát azt, mily keserű fájdalom is járta át, miközben azt gondolta, bárcsak ne lehetne aranyvérű, bárcsak lazábbak lennének a társadalmi elvárások a családjával szemben. Bárcsak... De a bárcsak csak az unatkozó és bárgyú álmodozóké volt. Ő pedig a szigorú jelenben élt. Egy boldogtalan, de annál szigorúbb rendszerben.

én csak Florian vagyok
▪ 2003. július 22. ▪

Smith professzor


summer style

18+

Vérig voltam sértve, amiért úgy érezte Smith, hogy neki van joga dühösnek lenni. Hát én házasodtam meg és léptem bele más kapcsolatba? Szánalmas volt ez az egész... de leginkább én, hogy hagytam magam ilyesmibe keveredni. Még hányszor kellene vele lefeküdnöm, hogy elfogadjam, sosem lesz az enyém? Mondhatott akármit, a tényeken nem változtatott. Házas volt és nem sokára valakinek az apja is lesz.
- Én meg is adtam magam! - Smith dörmögő hangja megtöltötte a helyiséget. Félelmetes lett volna, ha nem vagyok ilyen sértett... ám a kutya még helyettem is lelapult a földre. - De ezek szerint maga is olyan akaroatos, mint a legtöbb kamaszgyerek! Egyre több és több kell, amiből nem tudok többet nyújtani. A világ nem úgy működik, ahogy azt hiszi. Nem kaphat meg puszta szerelmes szeszélyből mindent, amit csak akar! Ha annyival sem boldog, amit most képes voltam nyújtani akkor semmivel se lesz az!
Igen. Gyerek voltam, ugyanakkor egyszerű is, mint az ék. Ha engem szeretett, miért nem velem volt a kezdetektől fogva? Miért kellett valaki más bele? Csak azért, mert aranyvérű? Tudjukki óta az aranyvérmánia többé-kevésbé visszaszorult, már nem volt annyira népszerű és modernen gondolkodó tisztavérűek is voltak, akik már félvérekkel is házasodtak. Smith nyilván ehhez túl öreg és makacs volt. Ezért gyűlöltem.
-  Ha a gyerekes és buta félelmei ennyire eltorzítják a jelenlegi ítélőképességét azt jelenti, hogy nem nőtt fel egy kapcsolathoz.
- Hát akkor most örülhet. Megkímélem a gyerekességemtől! - Folytattam dühösen. Még ezt-azt hozzá vágtam a fejéhez, de most már nagyon nem akartam a közelébe menni. Ahhoz, hogy elfelejtsem, távol kellett tartanom magam ettől az egésztől. Lesz neki elég fiatal fiú a Roxfortban... majd helyettesít az egyikkel. Ágymelegítőnek ugyanis mindenki jó.
- Megérthetné, hogy mit teszek az életemmel, amiért magával vagyok!
Nem álltam meg a szavaira. Nem tett ő semmit, csak bedugott egy házba, hogy ne lásson meg senki, mikor megcsókol, vagy benyom az ágyba. Beteges volt, mint minden bolond aranyvérű, akik nem rég még azt élvezték, hogy sárvérűeket bántanak. Szembe mentem a saját elveimmel, amiket vallottam még néhány éve.
- Magának arra van szüksége, hogy felnőjön végre, le Fay. És kilépjen az álomvilágából abba a szomorú valóságba, ahol nem történik meg minden egy csettintésre - folytatta. A szavaira megálltam a kandalló előtt és visszafordultam felé, hogy barna szemeimet az ő kékjeibe fúrtam. -  Nem fogom így én se a nyaramat arra pazarolni, hogy tanítsam.
Csak bólintottam. Aztán odanyúltam az arcomhoz, hogy letöröljem róla a könnyeket.
- Helyes. Foglalkozzon a családjával. - Közöltem rekedten, majd beléptem a kandallóba. Onnan még egyszer ránéztem. - Sok sikert a babához. - Tettem hozzá és felmarkoltam egy adagot a hopporból, hogy aztán azt beleszórva a kandallóba, zöldes lángok között távozzak a Szellős Házból.
Tudtam, hogy ez fájni fog. Talán még akkor is fájni fog, mikor szeptembertől újra látni fogom... de majd eltűröm. Eltűrök mindent, maximum leadom az óráját. Úgysem leszek soha medimágus. Ahogy hazaértem, csak lerogytam a kandalló előtt és keserű ízzel a számban erőszakoltam meg a lelkem, hogy ne kezdjek el sírni.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!