Sokszor képzeltem el magam itt, a francia riviérán. Tulajdonképp láttam is magamat itt. Volt egy kép a portfóliómban róla, ahogy a csodás, szikrázókék víz előtt állok a hófehér selyemhomokon, és mosolygok. Tökéletes mosoly volt, mindenki elhihette, hogy ott vagyok, ebben a földi paradicsomban, és a sós tengerillatú szél borzolja a hajam, a felettem hétágra sugárzó nap barnított le olyan csodásan, hogy az úszástól vagyok olyan fitt és friss… Pedig az a kép egy stúdióban készült. Rikítózöld háttér előtt. Reflektorok égettek, egy tonna bronzszínű vakolat volt rajtam, a képembe fújt egy borzasztó büdös szélgép. Víz csak anyám ásványvizes palackjában volt, amiből kortyolgatott néha. De azért én elképzeltem, hogy mégis ott vagyok, a tengerparton. És most tényleg.
Hogy olyan volt-e, amilyennek elképzeltem? Nem. Még sokkal jobb. Sokkal élőbb. Amíg itt voltunk, megtanultam, hogy a Nap itt tényleg mindig gyönyörűen süt, de ereje is van, és ha nem vigyázok, bizony lesüti a csinos pofikám. Hogy a szél, ha viszi a homokot csikisen csípi a lábam szárát. Hogy a sós víz bizony tudja csípni az ember szemét, és hogy fura íze van, nem olyan, mint otthon a tengerillatú fürdősós kádvíznek. Hogy a nagyobb hullámok bizony pofára borítanak, és nagyon nehéz köztük kecsesen és nőiesen megállni a lábamon a magam harminc kilójával. Ja! És a legfehérebb itt nem a homok vagy a tenger tajtéka, hanem Elliot mostanában sokat kilátszó felsőteste. De így életszerű. Még azt is imádom, hogy a víz illatát alig érzem, mert vagy Aiden füstszaga, vagy Rosemary babaillata nyomja el.
Imádom ezt a kis nőpalántát, de az, hogy a babáknak jó illata van… Ha jókor, jó helyen szagolod meg őket, biztos. Most talán egy jó idő volt ez. Békésen nézelődött hason fekve mellettem az óriási, szivárványos napernyő szivárványos árnyékában, a puha törülközők tetején, én meg ráterítettem a Chanel kendőm a hátára, mert rá még az árnyékban is vigyázni kell, még a naptól is óvni. Ja, és mert nagyon jól állt neki ez a halvány púderrózsaszín.
Elliot elvolt valahol, talán nasiért, vagy fürdeni ment, hirtelen nem is emlékszem. Annyira belemerültem a fogadott kishúgommal való babázásba. Amikor nyűglődött már hason, átfordítottam a hátára szép óvatosan, bekapcsoltam a rádiómat, amit Elliot nagy nyűgve megengedett, hogy elhozzak. A fülesem is itt volt hozzá, de máma alig voltak a parton, szóval hallgathattuk akár hangosan is, és a kicsi, ahogy észrevettem, szintén szerette a zenét. Szép francia dallamok szóltak most épp, elég megnyugtatónak tűnt. Közben az újságomat mutogattam Rosie babának, hogy biztos lefoglaljam.
- Látod, csajszikám, ez itt egy gyönyörű Jimmy Cho szandál a modell nénin. Az ilyeneket SOHA nem vesszük fel zoknikával. Bizony soha! Kivéve, ha az egy Gucci féle csipkezokni, mint ott azon a másik nénin… Óh, nézd, ha majd nagy leszel, ez a rúzs nagyon jól fog állni, szerintem pont a színed lesz.
Igazából persze tudtam, hogy nem ért meg, de azért elszórakoztattam, és közben énis az újságot nézegettem. Annyira belemerültünk ebbe, hogy tényleg fel sem tűnt, milyen néptelen is máma  a part. A helyiek biztos tudták, amit mi nem, hogy ez a mai nap tartogathat természeti meglepetéseket…
A szél hirtelen támadt fel, és egy lendületből leborította a napernyőt a fejünk fölül, majd vinni kezdte a víz felé. Én megrémültem, és reflexből Rosemary felé ugrottam, hogy felvegyem, és magamhoz vonjam.
- Elliot, segíts!!!
A szám telement homokkal, úgyhogy csak egyet kiáltottam. Igazából azt az egyet is főleg azért, mert nem tudom… Már ösztönös, hogy utánuk kiabálok, ha bármi nyűgöm van. Fura ez, jó is, mert mindig jönnek, és segítenek, de azért nekem még fura is…  És mi van, ha most nem hallja? Vagy bosszús lesz, mert itt lúzerkedem? Talán meg kéne oldanom egyedül?
A szemem meg csupa homok lett. Azt se láttam, merre van Elliot, vagy érkezik-e egyáltalán, de nagyon reméltem, mert Rosie sírni kezdett. Ahh, még ez is, nem szereti mostanság, ha felveszem. Nem értem, miért. A kis hálátlan. Pedig úgy szeretnék jó nővére lenni…

– Minden oké, csajok?
Hiába aggódtam, mint mindig, most is megjelent, mint mindig. Hiába volt káosz, ő megoldotta egy varázsütésre, mint mindig. Persze, azt nem hagyhattam, hogy cikis legyen, szóval szemtelenül nagyoskodva válaszoltam.
- Persze, tök oké… Miért ne lenne? Veled?
Próbáltam laza hangsúllyal, de eredményesen túlharsogni a kis Rosie-t, akiből a teljesítménye alapján bizonyosan igen kiváló metálénekes lesz, ha majd megnő. Egyébként Elliot pont úgy nézett ki, mint aki mindjárt beájul a fagyija tönkretételétől, és nem csak a lelki tényezők miatt.
– A francba… a fagyim…
- Hát ja, jól megsóztad…
A sajnálkozásom mellett Rosie méltó egyszemélyes síratókórusa volt a nasinak, én meg azt se tudtam, mit csináljak vele.
– Tartsd stabilan és finoman ringasd.
- Azt csinálom, de nem használ.
Csak bosszankodtam, és remélem, nem látszott ki alóla, mennyire megvisel ez. Eddig a nyaralásig nem volt gond, de mióta voltunk abban a parfümeriában, és ott… Szóval lehet, hogy ott valahogy becsúszott a pelusába egy epres parfümösüveg, amit ajándékba szántam valakinek. Azóta nem kedvel a kezemben lenni. Vajon ennyi idősen már tud azért neheztelni rám, mert bűnrészessé tettem?
- Szerintem haragszik rám… valamiért. És még a napernyő is...!
Inkább a szivárványos, kerek tárgy után pislogtam útálkozva, amiért az itt merészelt inket hagyni, és más vizekre evezni szó szerint. A szél egészen besodorta a vízbe, és bár az elállt, a hullámok tovább sodorták, aztán szépen elnyelték. De legalább már nem tombolt körülöttünk homokvihar, így Elliot már nem kellett, hogy fenntartsa a varázst.
- Szerintem Téged akar - állapítottam meg, és azon gondolkodtam, vajon hogyan adjam úgy oda Elliotnak, hogy ő meg közben ne akarjon elájulni. Ráfért volna valami. Most meg a rózsaszín poharat méregettem, merg a barna trutymót benne, amit félig me is temetett már a homok.
- Hozok neked egy másik fagyit, jó? - ajánlottam, és talpra keveredtem a kicsivel.

Elliot megjelent, és minden elcsitult. Ez a varázslás már majdnem csalás. Mármint, így könnyű. Persze, ahogy láttam, hogy egy varázsütésre eltereli a szelet meg a homokot, helyrehozza a napernyőt, meg a többi, már rájöttem, hogy nem kellett volna annyira kiakadnom. De hát még mindig nem gondolok az ilyesmire automatikusan, nem beszélve róla, hogy én még nem is varázsolhatok az iskolán kívül. Hű, tényleg, egyszer majd lesz olyan, hogy igen. Akkor és azt varázsolhatok majd, amit csak akarok. De jó lesz… De most még marad az, hogy Aidenre meg Eliotra vagyok kénytelen bízni magam.
– Nem kell fagyi.
- Oké.
Jó volt végre halkan beszélni, és hallgatni a csendet. A hullámok zaja meg a szél megszelídült zúgása már majdnem semmiségnek tűnt az iménti hangzavarhoz képest. Odaültem szorosan Elliot mellé, és úgy figyeltem én is a kis Rosie-t. Pedig tudom, hogy jóban vagyunk, soszor mosolyog Rám, de ha felveszem…
– Szóval, miért is haragudna rád Rosie?
Találkozott a tekintetünk. Olyan hasonló a szemünk… Nem mondanám, hogy tükörképbe néztem, de valami olyasmi. Hogy füllentsek így bármit?
- Hát… Lehet, hogy belekevertem valamibe.
Huncut mosolyt villantottam Elliotra, de a szememen azért biztos látszott, hogy kínlódom. El is mondanám neki, de közben legszívesebben én is elfelejteném, ami történt. Akkor jól esett, de már ott is tudtam, hogy nem kéne. Azóta meg már nem is értem, miért tettem.
- Azóta van ez, hogy voltunk abban a puccos parfümériában. Belerejtettem a pelusába egy üveget. Bűnrészessé tettem.
Zavaromban röviden nevetgéltem a képtelenségen, mert hát Rosie ezt hogyan is foghatná fel ennyi idősen. De inkább lesütöttem kicsit a szemem, pihentettem a homokon, és az ujjammal fura vonalakat firkáltam oda a törülköző mellé Találtam egy kicsi, tornyos csigát, és azt kezdtem forgatni a tenyeremben. Szégyenkezni olyan cikis. De azért felsandítottam Elliotra, kicsit aggódva, mit fog erre mondani.
- Tudom, hogy nem kellett volna. Vettetek is nekem egy parfümöt. Azóta olyan jó az illatom. De ezt a másikat… Ezt én akartam adni valakinek, de ha ti fizettek érte, úgy nem is tőlem van. Szóval…
Az ujjaimat a csigaházra zártam, és most már nem csak sandítottam a másikra, hanem egészen őt figyeltem. Lehet, hogy nem kellett volna mondanom semmit. Most aztán feltűnés nélkül nyelhetem vissza a szívemet, ami felmászot dobogni a torkomba.

– Értem…
Ajaj… Most jön majd a hegyibeszéd! Azért hallottam már párszor, jó, nem Mayától, de mittudomén, osztálykirándulásokon a tanártól, meg amikor gyereksintérrel mentem valahova. ”Lola, lopni rossz dolog, az nem a Tiéd, azonnal vissza kell vinni, blablabla…”
– Lulu.
Már előre durcás képpel készültem, amibe próbáltam egy kis bűntudatot beleerőltetni. Egyébként színésznek se lenék utolsó, ha nem modellkednék, biztosan az lennék. Vagy tolvaj. Szerintem az a parfüm legalább egy havi átlagkeresetébe kerül egy átlagos dolgozó embernek. És hát ki akar egy hónapot dolgozni, ha két perc alatt hozzájuthat bármihez, amit akar? Bár, ha ez egy családtag szeretetébe kerül…
De ahelyett, hogy Elliot is Rosemary pártjára állt volna, elkezdett nevetni. A képem gyorsan átment védekezőn morcosból meglepetté, és azon gondolkodtam, minek rázza úgy a fejét.
– Nem fogok prédikálni, de erősen kétlem, hogy Rosie ezért haragudna rád. Bár a pelenka helyett inkább a babakocsi aljába rejtsd akkor már. Tudod, ott kevésbé van esély, hogy lekakilják.
- Fúj!
Kényeskedve nevettem fel, de azért Elliotra vigyorogtam. Elöntött a hála megint, hogy ő nem egy tucatfelnőtt, aki ugyanazt szajkózza, mint a többi.
- Köszönöm a tippet, majd igyekszem. Csak gondoltam, oda ki nézne be? Vagy… Ki szagolna oda?
Figyeltem, ahogy Rosie megnyugszik és elszundít.
– Mégis kinek akarsz ilyen drága dolgot adni?
- Csak egy barátnőmnek…
Na azért inkább nem vallottam be, hog Sophie-nak, még csak az hiányzik, hogy még valaki megharagudjon rám bűnrészessé tételért.
- Meg Nektek is. Meg akárkinek. Lehet, hogy jobban keresnék tolvajként, mint modellként. Meg az utóbbit csak addig csinálhatom, míg meg nem jelennek az első ráncok - sóhajtottam nagy komolyan. Jó, addig még biztosan van mondjuk olyan tíz-tizenöt szép évem, de aztán ki tudja? Hacsak nem Elliot szerencsés génjeit örököltem, akkor gondolnom kell a jövőmre. Bár, ahogy itt ültünk a tengerparton, Aiden az arckönyve alatt hortyogott, Elliot meg lopási tippeket adott, enyhült az aggodalmam. Majd csak lesz valahogy. És ki tudja, ha visszamegyek a Roxfortba, lehet, hogy lesz ott mondjuk egy sex repüléstantanár, aki rávesz, hogy seprűre üljek, és a jövőm kviddicssztárként folytatódik. Ben bácsinak végülis bejött…
- Elmegyek fürdeni, jó?
Kérdeztem, amikor már befejeztük a beszélgetést, aztán hacsak nem adódott valami akadálya, ellejtettem a hullámok felé.