Campbell professzor szobája

Campbell professzor irodája inkább hasonlít egy luxus lakosztályhoz, semmint irodához. Aki belép először egy borospincében érezheti magát. A hatalmas kőfalon sorakoznak a finomabbnál finomabb nedűk, szemben pedig egy üvegszekrényben kviddicskupák sorakoznak, illetve aranykeretes fotók az ide-oda repkedő Lennox Campbellről.
A hálótér legalább annyira luxus és modern, mint a fogadóhelyiség. Hatalmas, legalább hat személyes ágy és hangulatvilágítás kap itt helyet, minden pontosan úgy elrendezve, ahogy azt a professzor kérte. Lényegében ez a legkirívóbb hely az egész kastélyban.

ÉVNYITÓ PARTY
2003. 08. 15. 21:00



to: Mindenki, aki eljön & Mindenki, aki elhoznak magukkal

outfit

Unottan haraptam bele az aranyszínű oreóba, miközben mögöttem DJ Magic Man már hangpróbát tartott. Talán félóra volt kilenc óráig és mivel a bulira nagyrészt tanárok jönnek, nem hittem, hogy olyan menők és értik, hogy ez azt takarja, hogy tizenegy óra. Nem éppen a legmegfelelőbb társaság egy feltörekvő kviddicsjátékos mellé, ám annál inkább szükségem volt az itteni kapcsolatokra, ha már tanításra adtam a fejemet. McGalagonyt könnyű volt az ujjaim köré csavarni, még a bulit is megengedte, a többiek meg, nos, egyre nagyobb az érdeklődés irántam. Csak egy kis idő kellett, hogy DD és Bettyke bugyiját dedikáljam… A legkeményebb falat BigBoy Magnus D. Brown volt, aki történetesen a tanári szobában éppen a mellettem lévő asztalt kapta meg, de azért reménykedtem, hogy legalább benéz. Még azt a peltykát is elhintettem, hogy van néhány csuklyás haverom annál a Rend cuccnál, hátha a nyomozás lehetősége esetleg idevonza, mint legyet a szar.
Végig nyaltam az ajkaimon, nehogy megüljön rajta az aranypor, aztán a DJ felé fordultam.
– Na, hogy haladsz Magic Mike? – kérdeztem és közben beletúrtam a zsebembe, hogy előhalásszak egy cigarettát. Döbbenet, hogy milyen sótlan volt ez a hely, mikor idejártam, most meg az ország legjobb DJ-je és én is itt vagyunk az egyik különlegesen átalakított szobába. A hálót persze erre az alkalomra kissé elfedtem, oda csak az jöhet be, aki berángat… vagy akit én rángatok be. Mindkét verzióra nyitott voltam.
A vendégek lényegében az előtérbe léphettek be, ami egy modern borospince hatását keltette a művészien megalkotott kőfalnak köszönhetően. Szemben pedig a kupáimat és érmeimet, na meg a fotóimat tekinhették meg. Ahogy elnéztem arra, láttam, ahogy néhány pincér előkészítette a megkóstolható borokat, de persze a pult mögött dolgozó csapos mindenféle italt és koktélt felszolgált. Másik két pincér lépett be ekkor a vendégváró falatkákkal. Egy buliba ugyebár az is szükséges.
A zene hirtelen felcsendült, de még éppen kellemes hangerővel ahhoz, hogy még beszélni is tudjak. A vendégek ugyanis szép lassan szállingózni kezdtek. Épp csak annyi időm volt, hogy az ajkaim közé toljam a cigarettát és meggyújtsam. Csak ezután álltam meg középen, hogy egyszerre köszöntsek mindenkit.
– Nos. Jó estét mindenkinek, bár remélem, hogy most már csak jobb lesz. Nem, nem csak ismerkedni lehet, meg rázni a darálóra – böktem a fejemmel a DJ felé, majd folytattam, végig nézve a kollégákon és a pluszegyfőkön. Elvigyorodtam és végig túrtam a fekete tincseimet, hogy pont olyan szexi legyek, mint mindig. – Itt vannak Európa legfinomabb borai és egy kis kaja is mellé. Ne fogjátok vissza magatokat, fogyasszatok és támadjatok le bátran. A testem a tiétek! – Kacsintottam a hölgykollégák felé és ha esetleg Brown megjelent, hát őt is hasonló gesztussal illetem. Aztán még DJ Magic Man is beleszólt a mikrofonjába:
– Ha valaki szeretne számot kérni vagy küldeni, fáradjon ide hozzám. – Aztán bepörgette a valamit, amin játszanak a DJ-k és már ment is a party zene. Óvatosan mozogni kezdtem rá, alig várva, hogy ki sétál oda hozzám jópofizni elsőnek. Kivártam elsőkörben a hozzáállást és egy pohár bort elemeltem magamnak a pultról. Reméltem, hogy a társaság addig is feloldódik, míg berúgok és elszívom a cigim.

INFÓK:
- ez egy kötetlen játék, de azért szabnék neki egy határidőt, ameddig akármennyit lehet rá írni: 2022. szeptember 11. éjfél
- bárki bármennyit írhat rá (egy körre is nyugodtan gyertek)
- minden tanár hozhat egy vendéget magával
- nem zárkózom el attól, hogy külsősök és diákok is belógjanak
- a DJ-től bárki kérhet zenét, linkelni ér, hogy tudjuk mire pörgünk

♥ e u p h o r i a ♥

I got all these daddy issue

pretty : 21 ♥ vibe: mount everest

p.s. mindenkinek
2003. 08. 15. 23.00

Egész életemet úgy éreztem, olyan, mintha víz alatt töltöttem volna. Odalent sötét volt, és hideg. Odalent nem volt levegő. Akárhogy szerettem volna úszni, a végtagjaim elnehezedtek és ebből az üres, zubogó sötétségből nem tudtam kiszabadulni. Aztán rájöttem, hogy ha egy kicsit várok, akkor átszűrődik a fény a sötétségen át. És tudom, hogy azt a fényt kell követnem. Bele akartam kapaszkodni, hogy ha csak egy pillanatra is, de felhúzzon a mélyből, és kapjak levegőt. Ez a fény lett a mindenem. És ezért bármit is megtettem volna, hogy újra lélegezhessek. A lényemet, mindent a szabályoknak kellett szentelnem, miközben egyre jobban fuldokoltam. Lassan rájöttem, hogy a kétségbeesett sötétségben nekem kellett mindig megkeresnem a fényt. A sugarakat, amik aztán a céljaimmá váltak. És aztán azokba kellett görcsösen kapaszkodnom, nehogy még egyszer elnyeljenek a hullámok. Féltem, hogy lehúznak, annyira féltem, hogy odalent maradok és megfulladok. A felszínen olyan sok miden volt, ami kellett. Főleg egy olyan érintés, egy olyan tekintet ami mellett úgy éreztem élek. És akkor el tudtam engedni mindent, ami a szabályok közzé szorított. És akkor egy kicsit szabad lettem.
Lassú egyenletes mozdulatokkal vittem fel a sminket az arcomra, miközben hevesen dörömbölt a szívem a mellkasomban. Tudtam, hogy rosszat teszek, hogy már megint egy kicsit jobban be fogom mocskolni magamat és a lelkem talán sosem kerül a halála után rendes helyre, de harcolni akartam azért a kis levegőrért, ami mellette kaptam. Igazából teljesen belezúgtam, és túlságosan is sokat gondoltam rá. Annak ellenére is, hogy miután smároltunk, kitett a bulijáról. Teljesen megalázott, én pedig mégis megint látni szerettem volna, és érezni az ajkait az enyémen. Olyan volt, mintha egy időzített bombán ültem volna, az éveim meg voltak számlálva, én pedig egyszer igazán szerettem volna, ha valakibe tényleg beleszeretek, és az viszont is fog egyszer szeretni. Talán hülyeség volt, hogy pont ő, de... annyira más volt, mint a többiek akikkel eddig találkoztam. Lehunytam a szememet, miközben felvittem a vörös rúzst az ajkaimra, majd a tükör előtt még illegettem magam. A nagyi azt mondta, hogy harcos vagyok, talán a legerősebb mindenki közül. És ha a nagyi ezt mondja, akkor azzá kell válnom. Harcossá, aki megszerzi magának azt, amit akar, még ha az csak egy rövid pillanat is, és utána talán megsemmisülök.
Óvatosan surrantam ki Arminéktól, Barbara még csak fel sem kelt arra, hogy öltözködtem. Lassan 11 óra volt, és tökéletesen tudtam már, hogy az igazi bulik mindig ekkor indulnak be. Beletúrtam a hajamba, miközben elhagytam a házat, és az augusztusi éjszaka megsimította az arcomat. Kandallóval érkeztem meg a Három Seprűbe, és onnan már csak egy köpésre volt a buli helyszíne. A formámat akartam hozni, és az sem érdekelt jelenleg, hogy esetleg a tanárok fel fognak ismerni. Egyre jobban hátrébb szorítottam mindent, ami meg kellett volna, hogy akadályozzon abban, nehogy rosszat tegyek. Kihúztam magam, és a fekete-arany színű magassarkúmba betipegtem a Roxfort furcsán kihalt folyosóira. A zene már messziről megütötte a fülemet, én pedig egy csábos kacsintással surrantam be az ajtón, miközben az egyik fickó felé kacsintottamm aki az ajtó mellett támaszkodott, majd tekintetemmel rögtön kiszúrtam Len alakját is.
A szívem megint csak dobott egy őrült hátast, én pedig nagyon nem akartam most hülyét csinálni magamból. Gyerünk, Nora, mutasd meg, ki vagy igazából, minden pasit el tudsz csábítani, akit akarsz, amíg rá nem jönnek, hogy bajuk van veled és dobnak. Mindegy hányszor, de én úgyis fel fogok állni.
A zene ritmusa belekúszott a bőröm alá, és elkezdtem hullámozni a zene ritmusára. Rögtön kiszúrtam az arany oreokat is, és mivel édesség volt hát vettem is belőle úgy egy marékkal, hogy aztán lágy táncmozdulatkkal haladjak előre. Szerettem táncolni, és általában el is tudtam tőle teljesen lazulni anélkül, hogy ittam volna. Azt hiszem erre az egyre még vigyáztam, és igazán nem is tűnt fel senkinek, hogy a poharamban nem vodka van. Anélkül is elég bátor voltam átlépni a határaimat. Persze minden lépésemmel azon voltam, hogy Len közelébe kerüljek, na meg, hogy ennek a dj valakinek benyögjek egy számot.
- Azt hiszem egy kicsit fel kéne rázni, nem? Labrinth Nount Everest azt hiszem elég szexi lenne - hajoltam oda és huncutul kacsintottam neki, majd egyből sikerült úgy fordulnom, hogy beleüttközzek Lenbe, és nekem megállt a szívem is.
Na most légy dögös Nora. Beletúrtam a hajamba, mintha semmi se történt volna, de nem léptem hátrébb, csak hagytam hogy összeérjen a testünk. Persze addig ezerszer meghaltam közben.
- Ó, micsoda véletlen - suttogtam felnézve rá, és elmosolyodtam.

hmmm


tisztelt jelenlévők
2003. augusztus 15. 22.00

Smith professzor meglehetősen szigorú árnyként lapult meg a fal és a boros polcok között. szeme szigorúan mustrálta végig a meglehetősen... vad ízlésről árulkodó szobát és annak a tuladonosát. Nem volt ő sem olyan karót nyelt férfi, ha bár szerette ezt a látszatot fenntartani. Ám ez még a nem-karótnyelt lelkének is egy kissé túlzás volt. Mr. Campbell aztán láthatóan nagy lábban dőszölt az életben. A helyzsínt lassan megtöltötték a befelé lődörgő tanárok, ő pedig csak a biztonság kevéért érkezett meg pontban időben. Midneki önfeledten csevegett és evett-ivott, ő meg komoly felhők mögül lesett ki a szemgödreiből. Határozottan Grincsnek érezhette volna magát, ha tudta volna mi az a Grincs. Magában elmormolt egy sóhajt, abban reménykedve, hogy a fiatal generáció csak nem lehet ennyire kiábrándító, s hogy Mcgalagony professzor jó indokkal kérte fel Campbell professzort a tanításra.
Smith tájékozott volt, hiszen aranyvérűként ismernie kellett mindent, ami a világán belül és kívül történik. De hogy pont Campbell. Habár a másik nagyágyú, Benjamin Fraser sem tűnt tanár típusnak. Tényleg eljött a tanítás dicső, fénykorszakának a vége? Vagy pusztán ő nem érti ezt, mert már túl öreg? Minden esetre komoly arccal kortyolgatta elegáns, modellújságokba illő mozdulatokkal a borát. Habár Lennox Campbell borászati ízlése legalább nem volt kifogásolható.
– Itt vannak Európa legfinomabb borai és egy kis kaja is mellé. Ne fogjátok vissza magatokat, fogyasszatok és támadjatok le bátran. A testem a tiétek! - jelentette ki Campbell, mire Smith újfent horkant egyet és megforgatta a szemét.
Nem sok kedve volt előre türemkednie, hogy Mr. Campbell rajongótáborát kerülgesse, inkább csak szemmel tartotta a terepet, miközben vigyázott a borokra is. Hagrid ugyanis éppen a sorok között mászkált, nyilván valami furcsa teremtményt keresgélve. Iránta érzett atyai jóindulata volt csupán az, hogy nem kezdett el vele orditani. Aztán, amikor kicsit elterelődtek az emberek SMith végül odament a Dj valaki és Campbell mellé.
- Khm. Mr. Campbell - nézett egy csíkká vonódott, ráncolt szemöldöke mögül a fiatal tanárra. - Méltányolom ezt a kis kedves partit, ahogy maguk fiatalok mondják, amit a tanár kar felrázására szervezett. Azonban kérem, ha lehet vigyázzon, és kerülje el a kellemetlen baleseteket - mormogta sokat sejtően a férfira, és egy biccentéssel odébb is állt, a borát kóstolgatva. Talán túl fenyegetőnek hangzott, amit mondott vagy éppen nem, de ezt csupán egy őszinte Smith professzorra jellemző atyai jóindulat diktálta belőle.

LENNOX PROF BULIJA

2003. augusztus 15. 21:30

Mindenki

Maria azt mondta, később jön utánam. Valami falatkákat emlegetett, de nem figyeltem rá annyira, mert túlságosan izgatott voltam a buli miatt. Ez volt az első, hogy nem egy unalmas, nyugdíjaspartihoz hasonló összejövtelt szerveznek a tanári karban. Azt kell mondjam, már nagyon is szüksége volt a Roxfortnak egy Campbell professzorra, legyen akármilyen hírneve is. Valószínűleg a bortányos kolléga, aki máris megosztotta a tanárokat, kellően motiváló lesz a diákoknak. Mégis csak kviddicsstár. Remek sportoló, gyanús hírnévvel, aki bárkit képes lesz megfogni.
Maria... alig vártam, hogy megérkezzen. Hihetetlen volt, mennyire jól működött a kapcsolatunk. Jókat beszélgettünk, együtt ittunk és cigiztünk. Jó, talán kicsit kamaszos volt az egész, nem sok jövőképpel, de a Roxfortban mégsem házasodik össze az ember meg kezd el családot alapítani. Ráadásul előtte csak fiatal lányokkal volt kapcsolatom, sosem gondolkodtam komolyabban. Maris volt az első nálam idősebb barátnőm.
Bár lekéstem a kezdést, az egyik asztal mellett, némi bor társaságában megpillantottam Smith-t. Nem lepett meg, hogy csak csendesen ült és komor tekintettel bámult végig az összegyűlt társaságon. Nyilván azért jött el, mert McGalagony helyettese lett, a következő tanévtől még több munkába vetheti bele magát...  na meg persze fontosabb is lett. Rajta kívül legfeljebb Lancastert tudtam volna elképzelni egy ilyen karótnyelt feladatra.
Az ajkaim közé dugtam a cigit, ahogy odatámaszkodtam mellé.
- Smith, milyen furcsa Önt itt látni. - Vigyorodtam el, az arcába fújva egy jó adag füstöt. - Sejtettem, hogy bírja DJ Magic Mant, úgy illik a stílusához. - Cukkoltam tovább és elvettem az egyik pohár bort. Belekortyoltam a gyümölcsös italba. Hát nem volt egy lángnyelv, túl dekadens és előkelő ital volt ez az én ízlésemnek. Marisnak jó lesz, ő kedvelte az édesebb dolgokat.
- Vajon az a Brown is eljön közénk ma este? Őt is szívesen megismerném. Úgy érzem vele jó barátok lehetnének, Smith. - Paskoltam meg elégedetten a vállát, aztán magára hagytam, hogy eldülöngéljek a zenére, pohárral és cigarettával a kezemben.

Campbell parti



2003. 08. 15. 22:00

Outfit

Itt vagyok. Még mindig nem hiszem el, hogy itt bohóckodom Miss Wayne lakása előtt, kinyalva, hogy 39 évesen elvigyek egy olyan fiatal hölgyet, aki a lányom is lehetne, egy olyan buliba, amibe semmi kedvem elmenni. A Minisztérium az oka mindennek, miért engem küldött az Iskolába? Sokkal jobb embert is lehetett volna akasztani, én még csak nem is kedvelem a kölyköket, semmi türelmem hozzájuk. Az a szerencsém, hogy a kolleginával ismerjük egymást, egyébként ötletem sem lett volna, hogy kit vigyek magammal a bulira, azt sem tudom, kötelező-e vendéget vinnem, de ha meg nem viszek, milyen benyomást tennék? Talán azt fogják hinni, hogy van köztem és Miss Wayne között valami. Bár…az sem érdekel, had higgyék, szerintem őt sem érdekli túlzottan, semmi köze a sulihoz. Gondolom. Majd megkérdem, ismer-e onnan valakit.
Legalább kellemes társaság, bár nem sokat beszéltünk egymással…hm…lehet pont ezért értettük meg egymást, mindketten csendesek vagyunk. Sokat ücsörögtünk a kávézó két külön pontján. Volt, hogy csak ketten. Látásból ismertük egymást a Minisztériumból, egy alkalommal volt fenn az Aurorparancsokságon Edvarddal volt találkozója, de a liftben is ácsorogtunk már együtt csendben. Végül meghívtam egy kávéra, mikor ismételten ketten ültünk benn. Nem tudom miért, talán azért, mert tudtam kollega, vagy mert volt valami szentimentális abban, hogy sokszor ketten ücsörögtünk a kávézóban. Aztán egyszer én kaptam egy ajándék kávét, bár akkor Miss Wayne nem volt jelen. Ez volt a mi kapcsolatunk. Lehetne romantikus, de a korkülönbség és a hozzáállásom visszaránt a zord valóságba és helyrebillenti az agyam azon részét, ami azt csicseregné, bármi más is lehet köztünk a szakmai kapcsolaton túl. 
- Jó estét Miss Wayne. Hogy van? – kérdeztem, miután megjelenik a lakás ajtajában.
- Igazán csinos. – dicsértem meg illendőn, bár nem legeltetem sokáig a tekintetem, még félreérti, azt a legkevésbé sem akarnám.
- Remélem, jól fogja magát érezni és köszönöm, hogy elkísér. – tettem hozzá gyorsan, még mielőtt ő hozná fel az első témát.
- Ha szar lesz, legfeljebb iszunk egy kávét valahol. – teszem hozzá nevetve, majd egy pillanatra magam elé tekintek és gyorsan javítok. – Bocsánat, ha rossz lesz. – vakartam meg idegesen a tarkóm.

Miss Wayne oldalán léptem be az ízlésemnek túlontúl csicsás, szinte hányingert keltő szobába. Mintha egy múzeumban lennék, amit telibekakált egy kicsavart lelkületű festő, majd lehányta volna egy bepiált divattervező, a dekorációról és a zene a DJ pulttal együtt pedig már tényleg sok volt számomra.
- Hát itt lennénk. Ha rosszul érezni magát szóljon, legyen egy mentőjelszavunk, amit ha kimond az egyikünk, lelépünk a búsba. Mondjuk legyen a „Campbell egy barom.” – fordultam Miss Wayner felé szigorú tekintettel. Ekkor láttam meg a csirkefogót, amint köszöntötte vendégeit.
– Itt vannak Európa legfinomabb borai és egy kis kaja is mellé. Ne fogjátok vissza magatokat, fogyasszatok és támadjatok le bátran. A testem a tiétek! – kacsintott a hölgyek felé, mire én már reagáltam is.
- Campbell egy barom, Campbell egy barom, Campbell egy barom. – suttogtam elkeseredve Wayne fülébe, bár a közelebbi kollégák jól hallhatták a kántálásom, nem igen zavart, ugyanis a pulzusom épp most versenyzett a vérnyomásommal, épp melyik fog rekordot döntően magasra ugrani.
- Ismer itt esetleg valakit? – kérdeztem végül a hölgyet, ha eloldalazik köszönteni valakit, vagy csak felfedezi az estét, akkor én magam a bárpulthoz lépek és kerülve a házigizdát töltök gyorsan egy Whiskyt. A borát feldughatja magának, igyák azt a flancolók, egy jó ír lőrénél nincs jobb. Nem is bajlódom a jéggel, egyből legurítom és majd a következő löketet kínálom meg hűsítéssel. Az előző amolyan bátorítás volt, hogy el tudjam viselni a következő fél órát. Az est további részéről pedig majd a többi feles gondoskodik.

Hogy kerülök egy Roxfort tanári kar házibuliba pont én, az egyik legjobb rossz példa egy oktatási intézménybe? Sejtelmeskedve maradjunk annyiban, hogy érdekes ismeretségeket lehet összeszedni mindenféle bulikon és szórakozóhelyeken, főleg egy ilyen aránylag kicsi világban, mint varázsló-Britannia. Mondjuk ugyanitt ha a legdekadensebb kviddicssztárt felveszik tanárnak, lehet én se vagyok olyan környezetidegen.
Végülis, ha a társadalomban elhelyezkedés spektrumnak nem az ellenkező, akkor ugyanaz a vége vagyok, mint Campbell - gondolom nézőpont kérdése, melyik.
A mindenkori stílusommal nem öltöztem túl az eseményt, de legfeljebb jó szórakozás lesz figyelni, hogy fogadják az egyes tanárok a büszkén züllő fiatalság jelenlétét az intézményükben. Nem mintha lenne jelen bárki, akire lehetek még "rossz hatással" ...Vagy de?
A személyzet valahogy annyira beleillik a környezetbe - erre nem a Roxfort falai közt számítottam - hogy szinte észrevétlenek, az elengedhetetlen savanyú képű tanárt úgyse tőlem kell félteni, Lennox meg úgy keni magára a persze hogy galleonnak álcázott kekszet, mint ha valami elrugaszkodott, "művészi" divatfotózás modellje lenne. Plusz egy kiscsaj, aki olyan intenzíven adja az ilyen bulihoz már elég időset, mint csak azok, akik elhitetni akarják a világgal, hogy már azok.
Igen, egyet lehet találni, honnan tudom, az hogy néz ki.
-Ne fogjátok vissza magatokat, fogyasszatok és támadjatok le bátran. A testem a tiétek!
Mondjuk Campbell megnyitó megnyilvánulása alapján elgondolkodok, milyen buli lesz ez ahhoz képest, hogy a vendégek nagyrésze mire számíthat. Úgy döntök, egyelőre nem hívok fel plusz figyelmet magamra bemutatkozással - aki észrevesz, úgyis észrevesz - inkább csak figyelem a háttérből, mi fog kibontakozni itt. Valami biztos, de az még annyi irányba elmehet.
Addigis a pulthoz járulok.
-Ó, ez ilyen piperkőc parti... Mennyire dobat ki, ha egy Gonosz Mimosát kérek?
Mindjárt kiderül, a személyzet a kultúra melyik oldalán áll, az intézmény vagy a házigazda felől.

Tanári buli
2003. Augusztus 15.

to Lennie, Nora, Cambell, Vale, Maris, meg aki akar a sütiről mondani még valamit

Olyan nagyon kellett már ennek a testületnek a vérfrissítés! És kinek is lehetne a vére frissebb mr. Lennoxnál, akik után majd a hetedikesek fogják dobálni a kék-sárga-piros-zöld színű alsóneműiket. Egy kviddicssztár talán felpörgeti majd az iskolai kviddicscsapatokat. Nekem pedig a piros alsóneműk tulajdonosaira lesz majd gondom. Ajaaaj… Nem beszélve róla, hogy ma én is a házam színeibe öltöztem.
Belépve szinte letaglózott a díszlet, legszívesebben egyik csillogó izétől rohantam volna a másikig, mint egy megveszett furkász. Az arany sütik annyira vonzottak, hogy elgondolkodtam, nem-e váltam kicsit vérfurkásszá, mikor az a múltkori kis bestia, amelyik a kastélyban randalíozott, megharapta a lábamat, míg a bokaláncomat próbálta álmomban eltulajdonítani tőlem.
- Milyen hangulatosak ezek a sütik! Lehet, hogy vénasszonyos dolog, de meg kell szereznem a receptet… - böktem a tálra annak sóhajtozva kedélyesen, aki épp mellém került. Végignéztem a vendégseregen, és feldobott, mennyire vegyes a felhozatal. Nem árt ennek az egyébként igen elszigetelten élő pedagógusgárdának, ha néha kevésbé válogatott társaságban, kötetlenebb helyzetben is múlatja az időt. És Campbell aztán tudja, hogy teremtsen ehhez jó alapot.
– Itt vannak Európa legfinomabb borai és egy kis kaja is mellé. Ne fogjátok vissza magatokat, fogyasszatok és támadjatok le bátran. A testem a tiétek!
- Vigyázzon Lennie drága, még szaván fogja valaki! - kiáltottam huncutul, aztán kicsivel halványabb lett a mosolyom, mikor a szintén jelen lévő miss Narek a szemem elé került. Oké, a diákok jelenléte nagyon rendhagyó, mert hát hogy engedje így el magát az ember? De hát ez is kellett, ez nekem is kicsit a komfortzónámból kitekintés, szóval a kislányra mosolyogtam, aztán elegáns mozdulattal elkaptam egy szimpatikus borospoharat, és töltöttem bele az egyik üvegből valamit, aminek az oreo-val harmonizáló színe volt.
Odakeveredtem valahogy a másik új kolléga mellé is, aki a képe alapján igazi cukor… bocsánat, csokifalatnak tűnt. Kicsit ismerős is volt, lehet, hogy  láttuk egymást pár évig a Roxfort folyosóján. Éppen kántált valamit. Milyen különös! Aztán ott volt a közelben az  különös hajú lány, Valerie is, aki nemrég a házamba járt… Hát most már muszáj volt odamennem hozzájuk egy futó csevejre. Úgyhogy a poharamba kortyoltam, aztán aranyló mosollyal libbentem először a professzorhoz, és miss Wyne-hoz, aki mivel olyan kis csendes, inkább nem szólok sokat.
- Üdv itt nálunk, tisztelt sötét varázslatok kivédése kolléga! Örülök, hogy megismerhetem, Demi Digby vagyok, a griffendél házvezetője.
Lazán átvettem a bal kezembe a karcsú poharat, hogy a jobbomat odanyújthassam az uraságnak, aki kissé… keserűnek tűnt? Sebaj, az étcsokit is szeretjük. Ezen a gondolaton felderülve folytattam:
- Láttam, hogy az előbb kántál valamit, csak nem szakai ártalom, drágám? Remélem, ma este nem kell sötét varázslatoktól tartanunk. Itt minden olyan fényes, nem igaz? Egyébként, szerintem találkoztunk mi már. Tudja, az ősidőkben. Én emlékszem, tőlem alsóbb éves volt, azt gyanítom, mardekáros, igaz?
Megvártam a választ, vagy annak csendes hiányát, aztán a másik ismerős lányra pillantottam, és szivélyes mosollyal köszöntöttem.
- Magácskára is emlékszem ám...miss Walker! Hogy van mostanság? Remélem, már nem falakra firkálja remek meglátásait. VAgyis, most már akár csinálhatja is, nem is bánom, mert már nem az én gondom a firkák eltüntetése, de azért bízom benne, hogy talált már jobb felületeket is. Szóval, mivel foglalkozik mostanság? - érdeklődöm kedélyes csipkelődéssel, bírtam ezt a lányt... Vagyis most már kis hölgyet, mert hajj, milyen gyorsan is nőnek! Szóval újabbat kortyolok a boromból. Aztán, hacsak nem akarnak még egy kicsit marasztalni a csevegésre, kedvesen elköszönök tőlük, és körbe nézek, hátha Mariska drága megérkezett már, hogy együtt ízpróbáljuk azokat az aranyos kis sütikéket. Vagy az ugyanilyen, csak nagyobb fajta sütit, mr. Campbellt.

-Nem randi, Anya, te is tudod, hogy..!- Inkább bele se megyek a mondat befejezéséhez. Helyette inkább hárítva mentegetőzök, amit másik kérdés, hogy elhisz-e bárki. -Ilyen hivatalos esemény.
Tudom, hogy csak segíteni akar, de továbbra sem hiányzik az összes emlékeztető, hogy... de hagyjuk is. Inkább indulok is már le az ajtóhoz.
Fura ez a barátságunk Mr. Brownnal. Tulajdonképpen nem is emlékszem, hogy beszéltünk-e valaha egymással a mindenkori köszönéseken és hasonló formaságokon túl, és mégis. Valahogy megértjük egymást, ahogy a minisztériumi kávézó két sarkába meghúzódunk egy-egy kávéval, és csöndbe pislogunk fölötte a környezetünkre. Valahol megnyugtató, talán azzal, hogy nem az egyetlen ilyen csöndes figura vagyok, nem érzem magam annyira kilógni a sorból.
Köszönésképp is csak integetek egyet, ahogy kiérek a ház elé, piszmogok valami köszönöm-félét a bókra. Pedig csak a szokásos fehér zakós alkalmi összeállításom, semmi különös.
-Ugyan, semmiség. És  csak nem lehet olyan szörnyű- próbálok optimizmust mutatni bár biztos átlátszó, mennyire hiszek benne magam is. Amit talán le is leplezek, ahogy egyetértően a szavait visszhangzom végül. -Majd legfeljebb izunk egy kávét.

Kezdem egyre jobban érteni, mér is jövünk ki olyan jól: Mr. Brown is nagyon ismerős módon bénázik és aggódik szociálisan. Hallgatólagos partravetett hal csapat, előre! Majd előbb-utóbb. Nem sietünk sehova végülis, és talán rohanás nélkül kevésbé is tűnünk fel a többi vendégnek. Ráérősen előre, amennyibe nagyon muszáj!
-Egy esélyt azér csak adhatunk neki- próbálok ismét pozitívkodni, bár ha őszinte akarok lenni, én is csak főleg azér, mer most értünk csak ide, ha egyből lépünk is le az azér feltűnő lenne. Jobb lesz csak szépen elsikkadni a háttérbe, onnan meg egyenesen haza, amikor már mindenki lekötötte magát miegyéb nálunk érdekesebbel.
Bár mielőtt konstatálni tudnám, hogy ez a mentőjelszó talán nem a leghatékonyabb, mer olyan, ami túl könnyen véletlen is elhangzana itt, Mr. Brown már mantrázza is a fülembe. Kezdek élni a gyanúval, hogy már erre készülve választotta eleve.
-Futólag- felelek szűkszavúan, ahogy körülnézve felimerek néhány arcot, akik néhány évvel ezelőtt még tanáraim voltak - bár vannak többen egészen ismeretlenek is. Azér kicsit bűntudatom van, ahogy Mr. Brown mögé próbálok elsikkadni, mer egy volt tanárom - Mira házvezetője volt - túl célzottan indul az irányunkba. Ugyan csak két évet jártam ebbe az iskolába, azér felismerhetni felismerhetnek azok a tanárok is, akiknek az órájára nem is jártam. Persze nem akarok illetlen lenni, de hosszú még az este, ráér az ilyen összetalálkozásokat szép egyenletesen leosztani rá.
-Magácskára is emlékszem ám,..
Már előre lámpalázat kapok, ahogy Demi néni továbblép Mr. Browntól, miután bemutatkozott, mint új kollégája.
-...miss Walker!- De valahogy talán a másik oldalra indulva, valaki más a közelbe állóhoz lép oda. Egy rövid hajú, magas nőhöz, aki itt nem messze tőlünk áll az italos pultnál. Talán őt nézte a tanárnő Mr. Brown vendégének?
Rovid hajú... magas... a sok egyébként érdekes tetoválásával,..
Öhm. Diszkréten továbborbitálok Mr. Brown körül. Izé, szóval mégiscsak maradjunk egyelőre az egykori tanároknál, ha valakivel össze kéne futni, végülis a diákéveket felidézni lehet csak olyan hétköznapi bájcsevely is, mint az időjárásról beszélgetni. Semmi zavarbaejtő, csak pár váltott szó a formaságok kedvéér.

to; nép

gold


2003. 08. 15.

Igyekeztem a házimanóknak érthetően elmagyarázni, hogy jó lenne monjuk néhány aranyporos falatka is.  Nem sokat mászkáltam el bulikba, vagy ha igen, az is csak kétszemélyes volt, nagyon-nagyon jól is szórakoztunk közben. Szerettem vele lenni, kicsit kirángatott az őrült gondolataimból, és úgy éreztem valahol mégis csak megtaláltam a helyem. Persze közben ott volt köztünk az a kis apróság, hogy ő aranyvérű volt meg voltak kötelességei, gondolom, de nem zavart. Csak jól akartam magam érezni vele, és ez meg is történt. Alig vártam, hogy megölelgessem hát, miközben a manók serényen szórták a klubb szendvicsekre az aranyport. Örültem ennek a kis bulikának, Campbell pont olyannak tűnt, aki képes kicsit felrázni az unalmas kissé begyepesedett közösségünket. Kezdett a tanári kar kiöregedni, habár azt hiszem Demelza nem örült vonla ennek a szófordulatnak, de igazából úgy közösen sosem lógtunk együtt. Ez pedig tökéletes alkalom arra, hogy lazuljunk. És megnézzük, hogy lesz részeg mondjuk Smith. Ahogy a kezembe kapom a tálcám már robogok is a folyosókon keresztül, hogy berobbanjak Len bulijára. Még csak mi vagyunk itt, és azt hiszem én is inkább olyan fél 10 felé esek be, de nagyon elégedetten mutogatok Len felé, hogy na nééé mán hoztam kajáát. És még aranyos is. Aranyos, höhö. Hagyom is lebegni a tálcát magának, hogy felkínálja magát annak, aki akar belőle enni. És remélem, hogy nem veri bele senki a fejét.
Lennox persze dögös volt, élőben még dögösebb, mint az újságok címlapjain, de ahogy elnéztem a megnyerő külseje nem csak minket tanárokat vonzott egy helyre, de diáklányokat is. Meg egy pár olyan embert akit nem nagyon láttam még eddig. Azon se lepődnék meg ha Lennox miatt egy sor egyetemista lány ácsorogna a Roxfort előtt, vagy a Roxmortsban, hogy legeltessék rajta a szemüket. Ohh, a bohó ifjúság!
- Csáó Lennox, hoztam ehető aranyból klubb szendvicset, ahogy látom rajtad is van egy kis csillám, valaki véletlenül nehogy megegyen - boxoltam bele a vállába olyan nőies erővel, ahogy felé értem, majd egy huncut vigyor után pördültem is tovább, hogy megkeressem Sage társaságát, aki Smith közelében hullámzott a zenére.
- Óó, de szexi vagy ma, Demelza, kit csábítasz? - értem be a kollégámat, miközben az arcomba tömtem egy kis szendvicset, majd végre Sage mellé érve hozzásimultam mint egy kiscica.
- Úú, látom itt a legjobb a buli - hümmügtem. SMith társasága sosem zavart, olyan volt mint egy zsémbes medve, aki szigorúnak akart folyton tűnni. Örültem, hogy mellettem lehet végre Sage is, és érezhetem a kellemes illatát.

ÉVNYITÓ PARTY
2003. 08. 15. 21:00



to: Mindenki, aki eljön & Mindenki, aki elhoznak magukkal

outfit

21.00 – 22.00

Már-már szórakoztató volt figyelni, ahogy Brown meg a csaja – ha egyáltalán az – próbált elkerülni. Volt benne valami lenyűgözően humoros. Digby professzor meg iszonyatosan szexisre vette a figurát. Még a végén kiderül, hogy több van ezekben a tanárokban, mint hittem. Csak egy füttenytéssel reagáltam a csinos szettjére, ami tökéletesen kiemelte a fiatalos alakját.
– Vigyázzon Lennie drága, még szaván fogja valaki!
– Van, aki nyugodtan megteheti, DD. – Kacsintottam rá. A flörtölés mindig is ment, jól ment.
A kollégák szép lassan megszokták az új helyzetet, habár én magam inkább támasztottam a pultot, hogy igyam a kezemben tartott pohár boromat és befejezzem az aranyozott keksz zabálását. Most nem akartam a fehérje dús diétámra gondolni.
– Csáó Lennox, hoztam ehető aranyból klubb szendvicset, ahogy látom rajtad is van egy kis csillám, valaki véletlenül nehogy megegyen – érkezett meg Mariska is, egy tál kajával. Bíztam benne, hogy nem hagy cserben, mert Bettykét nem láttam még felbukkanni.
– Remek. Pompás. – Bólintottam és ő is kapott egy kacsintást. Mariska annyira nem volt az esetem, de azért na. Minden nő megérdemel némi bókot, bár a nagyját úgy éreztem úgyis Boltonól – vagy ahogyan ő hívta, Holtontól – zsebeli majd be.
Szépen visszatértem a pohár boromhoz és rágyújtottam egy szál cigarettára. Jól esett a pultnál támaszkodni, hallgatni a zenét.
– Khm. Mr. Campbell – szólított meg valaki. Smith professzor, a drága, karót nyelt, valamit nagyon erősen titkoló Smith professzor. Elmosolyodtam a gondolatra. – Méltányolom ezt a kis kedves partit, ahogy maguk fiatalok mondják, amit a tanár kar felrázására szervezett. Azonban kérem, ha lehet vigyázzon, és kerülje el a kellemetlen baleseteket – majd biccentett és odébb állt. Kellően fenyegetőnek hangzott a dolog, így cseppet meglepetten bámultam utána. Gondolom ezt az igazgatónő kinevezett helyetteseként közölte… de mégis mit gondolt, hogy itt fogok betépni vagy orgiát szervezni? Stílusos volna, de azt inkább megoldom a kíváncsi szemek hatókörén kívül.
– Ó, ez ilyen piperkőc parti... Mennyire dobat ki, ha egy Gonosz Mimosát kérek? – hallottam meg egy újabb ismerős hangot. Vale. Meg sem lepett, hogy piperkőcpartinak titulálta, amivel előálltam. Az volt, mert az szerettem, ha nem éppen egy rendesen helyen bulizok. Ez viszont alapvetően a tanári karnak szólt.
– Bocsánat, elfelejtettem szólni, hogy frakkban érkezz. – Léptem mögé és átkaroltam a nyakát.

23.00 –…

Túl sokat ittam. Éreztem, ahogy a testem ösztönösen mozdul a zene ritmusára. Csak lebegtem ott középen, egyik kezemben a borospohárra, a másik kezemben a cigit tartva, amibe néha-néha beleszippantottam. Testeknek ütköztem, hallottam, hogy néhányan beszélnek hozzám, de már átadtam magam a bulinak. Az ingem a mellkasomig le volt gombolva, mert túl meleg volt, az ujját pedig feltűrtem.
A zene megváltozott, én pedig lehunyt szemmel mozogtam tovább, egészen addig, míg valaki kicsit jobban belém nem ütközött, mint a többiek. Erre megálltam és megbámultam az előttem állót… állót, hát szó szerint nekem simult.
– Ó, micsoda véletlen. – Felismertem a barna szemeket. A kiscsaj volt, akit már egyszer kitettem egy buliról, amikor rám akart mászni. Sok mindenre hajlandó vagyok, de ő mégis csak kiskorú volt.
– Ez nem babazsúr… – közöltem, de már képtelen voltam szigorú lenni, ezért csak finoman hátrébb toltam magamtól. – Arra van a kijárat.

♥ e u p h o r i a ♥

I got all these daddy issue

pretty : 21 ♥ vibe: mount everest

p.s. mindenkinek
2003. 08. 15. 23.00

Voltak az ember életében olyan pillanatok, amikor egyszerűen csak érezzük, hogy bizonyos dolgokat meg kell tennünk. Nem számít, hogy az mennyire veszélyes, rossz, vagy hogy mennyire fog fájni. Egyszerűen csak űznünk kell, és harcolni érte, hogy ne folyjon ki a kezeink közzül, hogy legalább egy nagyon picit megtartsunk belőle, és a miénk legyen. Ezt éreztem Lennél is, amikor legelőször megpillantottam. Jó, egy kicsit talán csaltam, többször bámultam már meg addigra az újságokban, de miután besurrantam arra a bulira, tényleg éreztem, hogy teljesen belebolondultam. És hogy ezt az érzést, ami annyira dübögött bennem nem akartam elengedni.
Tudtam, hogy az Angliában töltött időm véges. Hogy vár otthon egy kissé elhízott nagy hasú, bajszos, kopaszodó pasi, akihez az üzleti érdekek meg a politikai befolyás miatt hozzá fognak adni. Még a gondolatától is rosszul voltam, attól meg pláne, hogy elkezdhetek neki folyamatosan szülni egy halom gyereket, lehetőleg jó sok fiút, hogy a magvait szétszórja a világban. Nyomorultul éreztem magam, és olyan volt, mintha egy zsák aranyért cseréltek volna el a saját szüleim, csak mert ez olyan nagyon kötelessége minden aranyvérűnek. Pedig én tudtam, hogy több volt bennem, mint valami hülye táptalaj, és erős akartam lenni, hogy legalább egy kicsit ki tudjak törni. Talán a nagyi miatt is éreztem ezt, ő mondogatta nekem, hogy ne féljek a magam útját járni, még ha nehéz is és fájdalmas is. Szerettem volna hinni a szavainak, és most is itt volt az alkalom, hogy a szívemet kövessem, és azt tegyem amit igazán tenni akartam. Egy részem, egy halvány kicsi részem mindig is félt, hogy egyszer majd teljesen csalódást fogok a családomnak okozni, vagy szégyent hozok rájuk, de már most nem az a lány voltam, akit szerettek volna, hogy legyek.
Ahogy beléptem Len szobájába úgy éreztem menten elpirulok. Mert hát mindenhol Len volt, ahogy repkedett meg az ágya, meg minden. Az áágya. BIztosan szexin alszik... Khm... Olyan volt, mintha láttam volna valamit belőle, ami túl intim, és mégis ezt bizsergetően izgalmasnak éreztem. Ahogy kerülgettem a tömeget meg-meg néztem a fotókat, és valahogy az jutott az eszembe, hogy talán egy kicsit magányos is lehet. Aki önmagával veszi körbe a helyet, ahol él... valahogy szörnyen szomorúan és magányosnak tűnt. Pedig Len nem nézett ki olyannak, aki egyedül érezheti magát, főleg hogy biztos voltam benne, minden lány szeretett volna egy kicsit több időt eltölteni. Úgy is. Khm. Persze, nem mintha nem gondoltam volna rá én se, nem voltam szűzkislány... De valahogy ez az egész nálam egy kicsit túlmutatott holmi szeszélyes rajongáson. Meg tudtam a kettőt különböztetni egymástól. Például rajongtam a Backstreet Boysos fiúkért, szívecskéket is rajzoltam hozzájuk a magazinba, de de ha a vattacukor és köztük kéne választani, akkor a vattacukrot választanám. Lennél meg... őt...
A zene átjárt, és úgy ringattam magam a ritmusra, ahogy a nagyi tanított táncolni. Szerettem a táncot, annyi mindent ki lehetett fejezni egy nézéssel, egy csípő ringatással, egy kifinomult kézmozdulattal. És azt hiszem nekünk odahaza igazán szexi táncunk volt. Talán emiatt sem volt olyan nagy igényem a lazító alkoholra, anélkül is hagytam magam átjárni a dallamok ritmusos ütemével, amik egyenesen Len felé húztak. Ahogy nekiütköztem, igyekeztem a becsapódást simulással kompenzálni, miközben az ujjaim a bőréhez értek a mellkasán. SZinte nem is hallottam már a zenét, a heves szívdobogásomtól. Habár én teljesen józan voltam látszott rajta, hogy ő már nem annyira.
– Ez nem babazsúr… – mondta, miközben egy kicsit hátrébb tolt. Ajj ne már. Nem örültem neki, főleg hogy utoljára sok-sok éve voltam bármilyen "babazsúrban". Ez egy kicsit megalázó volt, de igyekeztem nem kibillenni. – Arra van a kijárat.
- Tudom, Len, onnan jöttem - feleltem sóhajtva, de nem mentem el messzebb. Oké, gáz lett volna itt balhézni, hogy nem akarok elmenni. Itt egy csomó tanár, de még Digby professzor sem ripakodott rám, hogy kívül tágasabb. Olyan nagyon rosszat nem akartam csinálni, csak a közelében lenni... Mégsem szándékoztam jelenetet rendezni. -
- Egyébként meg milyen házigazdára utal már, hogy nem kíséri ki a vendéget? Rendben van, elmegyek, de te meg elkísérsz cserébe az ajtóig - mondtam miközben a kezemmel megfogtam az övét, és próbáltam nem sikítani attól, hogy MEGFOGTAM A KEZÉÉÉÉT, aztán csak húztam magam után, ha hagyta, a zenére ringatva magam előtte.

hmmm


tisztelt jelenlévők
2003. augusztus 15. 22.00

Smith professzor őrző tekintete az egyre sűrüsödő tömegen nyugodott, miután magára hagyta Mr. Campbellt a szigorú szavaival, és visszabandukolt a helyére. Ha csak egy kicsit is, de remélte, hogy kellő hatás gyakorolt rá, ha mást nem is, de megmutatta neki, hogy kellően szigorú tud lenni. Nem mintha ezt bárkinek bizonyítgatnia kellett volna. Nála inkább az volt a meglepő, hogy képes volt romantikus érzelmeket is táplálni, Mr la Fay iránt. Ezen még önmaga is számtalanszor meglepődött, akárhányszor csak eszébe jutott a fiú. Minden esetre arcára nem hagyta, hogy az ábrándos gondolatai kiüljenek, és figyelte, ahogy beesnek a kollégák is, no meg persze a figyelő tekintete rögtön kiszúrta Miss. Narek vezsélyesen vadító alakját is a tömegben. Kellemetlenség töltötte el, és igen csak aggódott a hölgyért, hiszen ismerte már a lány esetlen naivitását. Egyre inkább örült annak, hogy megjelent, és szemmel tarthatta a társaságot. Őrzővédő ebeket meghazudtoló mustrájában Mr. Bolton gyerekesen üde arca zökkentette ki, amint felbukkant előtte a bongyor fejével. Smith nem igen volt rossz véleménnyel róla, fiatalabb kollégái iránt általában valami gondoskodó atyai jóindulatot érzett, az idősebbek felé pedig vezetői képességei révén úgy állt, hogy határozott és biztos kősziklának tűnjön előttük.
- Smith, milyen furcsa Önt itt látni. Sejtettem, hogy bírja DJ Magic Mant, úgy illik a stílusához. - szólalt meg Mr. Bolton, az arcába eregetve a füstöt. Persze erre a professzor olyan lapos, talán kissé lesújtó pillantást vetett a fiatalabb kollégájára, hogy úgy nézett ki, mint egy mérges oroszlánfóka. De végül is ilyen arcszerkezettel áldotta meg a sors, máshogy talán nem is tudott nézni? Természetesen hálából visszafújta Bolton professzr felé a minőségi szivart.
- Nos, haladni kell a korral, nem? - momrogta kissé szarkasztikusan, hiszen minden egyes dallal úgy érezte a világ minden részén a jó zenei ízlés meghal, és éppen temetni készültek. Ebből persze le is volt szűrhető, hogy mennyire rajongott ezért a fiatalos zenéért.
- Vajon az a Brown is eljön közénk ma este? Őt is szívesen megismerném. Úgy érzem vele jó barátok lehetnének, Smith - veregette meg a vállát mire csak felvont szemödlököt kapott válaszul. Tekintete körbejárt a tömegen.  Kiszúrta a tömegben a hozzá közel álló Mr. Brownt, a mellette ácsorgó, kétségbeesett tekintetű szőke hölggyel. A távolban vörös tűzcsóvaként lobogott be Demelza Digby professzor is.
- Nos, nem árt, ha vannak emberek akik kézben tartják a dolgokat - bólogatott magának Smith. - Na és a kedves kis barátnőjét hol hagyta? - kérdezte mert talán a legjátékosabb kollégája még nem bukkant fel, vagy csak elnyerte a tömeg. Aztán persze meghallotta a közelében kántáló Mr. Brown hangját és Smith, ha tisztában lett volna az óvoda fogalmával, akkor pontosan ott érezhette volna magát, egy rakás gyermeklelkű felnőttel.
- Minden esetre érdekes évnek ígérkezik - tette hozzá, és magában azt is, hogy ez neki sok-sok plusz munkába fog persze fájni, ha esetleg az egyre látszólagosabb ellentét kiéleződik Mr. Brown és Mr. Campbell között. A következő pillanatban toppant be melléjük Miss Fitzgerald is, akit Mr. Smith akkor se hívott volna Marisnak, ha az élete múlt volna rajta.
- Úú, látom itt a legjobb a buli - magyarázta üde hangon, miközben Mr. Boltonhoz simult. Smith úgy érezte ettől kissé zavarba jött, de persze szigorú arcszerkezete mit sem változott.
- Jól látja, Miss Fitzgerald, Mr. Boltonnal teljesen... hogy is mondják a fiatalok... ellazultunk - dünnyögte Mr. Smith, miközben újabb korty bort ivott.

Hallva a háttérből némely elhangzó mondatokat, kíváncsi vagyok, Campbell mennyire van felkészülve arra, hogy ...érettebb hölgyközönség próbálja megszerezni, legvalószínűbben kalandozási céllal.
Meg arra is, hogy a pultos mennyire rugalmas a repertoárjával, bár ez utóbbira hamarabb megkapom a választ, a hagyományos Mimosámmal együtt. El is fordulok a pulttól, felmérni a terepet, de messzire sem kell mennem: mögöttem, illetve így már közvetlen mellettem tornyosul egy szekrény terjedelmű vendég, ahogy épp a legutóbbi házvezetőmmel ismerkedik meg. Ahogy összetalálkozik a pillantásunk, hozzám is továbblép.
-Továbbra is, csak ha a rendszer megigényli ezt a hozzászólásmódot.- Gyönyörűen diplomatikus válasz, de végülis, Carrowék óta inkább vagyok csak passzív rajongója a műfajnak. Nagyrészt. Mondjuk saját vászonra mindigis fontolgattam valami Basquiat klasszikust.
-Régi, ismeretlen pálcakészítőket hajkurászok, mert nehogy már könnyű dolgom legyen a beadandóimmal- teszek magam ellen célzott megjegyzést válaszul, mjd hozzáteszem azért az egyértelműség nevében: -Pálcakészítő szak.
Ahogy pedig Lennox is betüremkedik a helyzetbe, felé biccentve kiegészítem a két tanár közti iménti témát.
-Itt lehet a kéretlen bájitalokkal kell majd óvatosabbnak lenni, mint a sötét varázslatokkal, de végülis, "lankadatlan éberség", mint mondják.
Esetleg az iránya lesz kevésbé hagyományos, hogy ártatlan kis- vagy épp talán nagylányok csempészik egy pasi italába.  Szerencsémre a gyakoribb formáját ellenem még nem próbálták bevetni - talán túl megfélemlítő vagyok hozzá, amikor kétesebb helyeken járok - de egyszer-kétszer megesett már, hogy "véletlen" leborítottam a pultról egy gyanútlanabb lány italát, valahogy nem sokkal azután hogy ő egy pár pillanatra nem figyelt rá - másokkal ellentétben. De hát na, megesik, hogy egy-két sör után ügyetlenebb az ember lánya, és ilyen zsúfolt helyeken pont túl közel esik a szomszéd pohara.
Lennoxra visszatérve, azt még nem döntöttem el, a narancsleves pezsgőtől mennyire válok kétbalkezessé, ha úgy alakul. Talán függ majd az arca méretétől is.
-Milyen kár, hogy nem is áll módunkban ilyesmit orvosolni- sóhajtok egyelőre csak lemondóan a divatmeglátására, és a koktélomat a pultra visszatéve, "kénytelen-kelletlen" átváltoztatom a bőrdzsekimet frakká. Bőr frakká, csak a divatszakértő-pukkasztás kedvéért is, de végül megadom magam az esemény stílusának, és rendesen befejezem astíluváltást a piperkőc-partihoz. Bár cilinder helyett legfeljebb pimasz somoly jár, azért valahol meg kell húzni a határt mégiscsak.

[Évnyitó - unofficial]

Évnyitó - unofficial


outfit

2003. augusztus 15.

Örültem a meghívásnak erre a partira. Annyira megsavanyodott társaság gyűlt össze az elmúlt években, erre betoppant ez a kviddicses fiúcska, és rögtön felkavarta az állóvizet a Roxfortban. Biztos voltam benne, hogy nemcsak a tanári kar ifjú nőtagjai, hanem a diákság is alig várja már, hogy megismerhesse Campbell professzort.
Mi tagadás, engem is érdekelt a fickó. Kviddics sztárok még nem szerepeltek a listámon...
Amikor beléptem, olyan fél tizenegy körül, meglepődtem, hogy a parti már javában tart. Minden rendes ember tudta, hogy az ilyen meghívások késő estére szólnak. Persze nem lepődtem meg, hogy a tanári kar színe-java már itt volt - ők nem azok a parti arcok voltak.
Na, de úgy tűnt, Lennox tudja, mi fán terem a jó buli. A zene szólt, a catering kifogástalan volt, úgyhogy gyorsan le is kaptam egy pohár pezsgőt a tálcáról, és körbejárattam a tekintetem az összegyűlt népségen.
A vendégek nagy része roxforti tanár volt - ez csak természetes, hiszen nekik szólt az este -, de voltak itt ismeretlen arcok is. Nagy meglepetésemre egy diáklány is tiszteletét tette, kíváncsi lettem volna, hogyan sikerült belógnia a kastélyba. Azt hiszem, megtaláltuk Lennox legnagyobb rajongóját. Éppen felém tartottak, a lány a leendő tanárán lógott, én meg odatoppantam eléjük.
-Szép estét! - vigyorogtam rájuk. - Hova-hova ekkora elánnal? Lennox, remélem, nem akarsz eltűnni a saját partidról? Hiszen pont most érkeztem.
Nem akartam belekarolni Lennoxba, az nagyon szánalmas lett volna - nagyjából olyan, mint az a kiscsaj a férfi karján, inkább vártam, hogy lepattintja-e a lányt, és velem tart vissza a buliba, vagy inkább a kislányt terelgeti még. Én mindenesetre elindultam a parti sűrűje felé, és nézegettem még az ismerős arcokat.
Itt voltak a szokásos kollégák, akik egy kicsit el tudták engedni magukat: Maria, Sage, Demelza, de tiszteletét tette Oliver Smith és az az új hapsi, Brown is, ami meglepett. Ő nem tűnt egy bulizós típusnak.
Oda is léptem hozzájuk, felvettem a legszebb munka mosolyomat, amivel mindenkit el tudtam bűvölni.
-Szép estét kollégák. Egész jó partit rittyentette össze nekünk ez a kviddics bajnok.