Naplóból kitépett lapok

[napló]

napló
2003. augusztusától

Láttam a távolban meghúzódni őt. Csak egy kávéért mentem be a szemközti épületbe, mielőtt besétáltam volna a Mungó megszokott bejáratán... de ott volt. Pontosan ugyanúgy nézett ki, mint régen, ahogy a szivart az ajkai közé véve füsttel borította be a helyiséget. Nem vett észre, túlságosan belemerült a gondolataiba, meg valami könyvbe, én mégis csak akkor könnyebbültem meg, mikor már papírpohárral a kezemben odakint voltam az utcán. Túl sok szörnyűséget tett velem. Megijesztett, kínzott, megfenyegetett. A végére mégis inkább ő tört meg.

Nem akarom újra látni. Máshol fogok kávét venni.

Csendes délután volt, mikor megláttam a kis sétálóutcában, a lakásom mellett. Egy kutyát sétáltatott. Mindig is vágyott egy kutyára és most olyan békésen, boldognak tűnt... talán, mert már nem vagyok az életében. Behúzódtam az egyik kapualjba, hogy onnan figyeljem, amint játszik vele, ölelgeti. Szinte hiányozni kezdett mindaz, ami négy éve volt.

Rám hajtott valami kamaszlány. Hogy kéne az ilyeneknek megmondani, hogy egy kapura játszunk? Bizonyára nincsen rá megfelelő mód, ezért egyszerűen csak jobb lesz kinyögni a "meleg vagyok." Aztán végig nézem, ahogy összeomlik bennük egy világ. Igen, az arcukra van írva. Nem ez volt az első, de az utolsó sem bizonyára.

A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,

A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús a kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,

A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.

A szeretet nagy ünnepén...
Tovább miért is fűzzem én?
Mikor az angyal szárnya lebben,
Sok-sok minden van a szivekben,
Irigység, méreg, epe mennyi!
Csak szeretet nics egy szemernyi.
De mindegy! Minden csupa pompa,
Csillog, ragyog a karácsonyfa,
Telizsúfolva minden ág,
Lóg rajta sok cifraság,
Hány ember sóhajt most nagyot:
"Bár X. Y. lógna ott
A karácsonyi dísz helyén... "
A szeretet nagy ünnepén.

A Szent Mungóban találkoztam egy kar nélküli nővel. Megtámadta egy sárkány, mert hogy egy rezervátumban dolgozik. Milyen könnyű is lennem ha vissza tudnánk növeszteni a leszakadt testrészeket!
Elláttam. Két héttel később meghívott egy kávéra. Azt hiszem, nagyon hálás volt, de képtelen voltam vele elég megértő lenni. Nem vagyok jó ember.

Ismeretlen lénytámadás.
Karmolások és marások tarkították a sérült testét. Több sebből vérzett, a fognyom alapján nem tudtuk beazonosítani a lényt, ami megtámadta. Kicsit lefoglalt a mai napra és nem kellett sokat gondolkodnom rajta. Mostanában túl sokat rá az eszem rajta. Vajon él még egyáltalán? Engem sosem keres.

Megcsókoltam valakit.
Teljesen magamtól, nem húzott oda, nem kezdeményezett. Én tettem! Vajon miért? Csak úgy ösztönösen jött, pedig nagyon nem kellett volna. Nem akarok új sebeket.

Közel kerültem Gabe-hez. Furcsa érzés. Nem merek neki érzésekről beszélni, még korai lenne, de jó a közelében. Egy pár vagyunk. Hű.