Vannak könnyű, módfelett könnyű időszakok az ember életében és vannak nehéz szinte minden percet küzdelemként megélő napok. A kettő között pedig nincsen balansz, olyan ez mint egy kibaszott hullámvasút és mire már élveznéd a jót jön az a cseszett lejtmenet, aminek az alját talán sose éred el. Az utóbbi időszakban bár az egyetem jól ment és a tanulmányaim kiválóak (persze hisz ezekre fókuszálok hogy elfelejtsek minden mást) addig az életem többi része szépen lassan elrothad. A magánéletem hagyjuk is. Clem Banks után Lyana tett olyan mély lelki bugyrokba, amikből kikecmeregni nem tudom egyáltalán lehetséges-e. Van értelme lelkesedni egyetlen nőért is? Bár vonzalom akad, ott van hovatovább Anelia Tiebon esete, azért a testi örömök és a szerelem fogalma erősen szétválasztható témakör. A barátok esetében sem vagyok a csúcson, noha az egyetemi haverokkal jól becseszni de egyik sem olyan, akire hosszabb távon számíthatnék. És ott a húgom… bár örülök hogy visszajött látni a szenvedését mégiscsak szar pláne hogy a magam dolgait sem tudom megoldani nemhogy tanácsot adni az övében…
Mára is annyi a terv, hogy befussak az egyik népszerű kocsmába valamelyik srác legénybúcsújának apropóján, akit felszínesen és alig ismerek és lehetőleg leigyam magam épp csak annyira hogy a holnapi két tanórán azért részt tudjak venni. Nem nagy ügy, megoldható lesz ez… gondolom.

A Tabu dübörgő zenéjébe a vesém is beleremeg és igazból nem is bánom hogy a nappalból hirtelen este lesz, hogy a villódzó diszkófények körbeölelnek néha el-elvakítanak és hogy az asztaltársaságom többi tagja lelkesen éljenzik a nagy melák felajánlására, miszerint hoz még pár kör piát. Meg kell jegyezni, az ingyen piának mindenki örül, csak a hülye nem, ugye. Alapvetően érdekes társaság ez, csupa vegyes embertípus a vőlegényjelölt meg még sehol de én csak csapódó félidegen vagyok itt, látásból ismerek két másik srácot mindössze. Nem zavar ez, az idegenekkel éppoly könnyű berúgni istenesen, talán bizonyos keretek között könnyebb is, mint ismerősökkel. Barátok esetén talán jobban vannak... gátlások. Hát igen. A melák nagydarab szőrös jelenléte is kirívó ebben a tömegben, méretei miatt és a bizarr ábrázata végett pedig én sem vagyok kis darab és nem panaszkodhatok. A sárkány alakú tetoválás a karján baromira megtetszik első pillantásra így hát ott hagyom a székem és nem teketóriázok sokat, ruganyos léptekkel a pulthoz lépek, egyenesen mellé. Nem ittam még csak egy kört, realtíve józan vagyok és gondolom még két kéz jól jön neki. Hat sört elvégre max bűbájjal tud az asztalhoz küldeni.
- Hali! Menő a tetkód. Csak nem te is lénygondozói szakon vagy?
Kérdezem egy tőlem megszokott magabiztos sármos félmosollyal, miközben az alkarján tekergő mágikus képre bökök. Minőségi munka, tuti jó pár galleont elkértek érte. Lehet nekem sem álla rosszul egy… de valahogy eddig ez még eszembe sem jutott. Érdekes…

- Szevasz! Köszönöm, képzeld ez a varrat egy valódi példányról lett mintázva. Ha érdekel, hol készült szívesen adok kontaktot.
A mély dörmögős, szinte mackós hang kedélyesen csendül fel, ahogy a másikat telibe találj az elismerés szele. Nem bánom, mert ami jó az jó, és el kell ismerni. Én pedig el is ismerem.
- Húú, az frankó lenne, kösz!
Bólintok lelkesen kettőt is. Lehet elég lenne egy, de nem bánom hogy látja a lelkesedésem. Hát ha valami, egy dolog már biztos egybeköt minket, az meg nem más mint a sárkányok iránti olthatatlan szerelem. Lehet tisztább és őszintébb is mint bármilyen nő iránt tekintve hogy ők tudom, milyenek, tudom mit várhatok tőlük és leginkább, szívesebben nézek farkasszemet a biztos halállal mint a cselszövésekkel, ármányokkal és a szeszélyes érzelmekkel. Ezen kívül nem sok hasonlóság van közte és köztem. Nem vagyok odáig a sörért, inkább ha iszom tisztát és töményet, de ezt nem kötöm a másik orrára. Egyelőre.
- Amúgy nem jártam egyetemre, de lényekkel foglalkozom, amióta csak kijártam a Roxfortot. Sárkányidomár és gondozó vagyok. Na és te minek készülsz?
- Hmm, nahát! Úgy tűnik nevetségesen kicsi ez a varázsvilág, mit ad Merlin, pont az szeretnék lenni jómagam is. Bár nem vagyok teljesen elégedett a Godric gyakorlati óráival, szóval nem vesztettél sokat azzal hogy kihagytad. Valószínű a való életből több gyakorlati tudást szedtél össze.
Sóhajtok, mert bár elvesztegetett évnek és időnek tűnik azért kell egy diploma amivel a terveim megvalósíthatom. Már rá is térnék de a pultos bige megzavar minket azzal hogy közénk kezdi lepakolni az első adag italt.
- Tessék, ha már mi szervírozzuk a kört, megérdemeljük, hogy levámoljuk az első etapot.
Vigyorát viszonozva veszem a kezembe a felém nyújtott korsót és koccintok vele.
- Kösz!
Válaszolom lelkesen, s a keserűen habos lötty egyetlen kortya csúszik csak le a torkomon. De beszélgetőtársam gyorsabb mint én így magához ragadja a szót.
- Mellesleg Joshua Davis vagyok, de szólíts csak Joshnak.
- Örülök hogy megismerhetlek, Josh. Mathias vagyok! Mathias Montrego.
Nem tudom a családnevemre felkapja-e a fejét mint sokan, de ha így van csak vállat vonok miközben leöklözöm szelíd eleganciával a jobbját. Nem mellékes ha aranyvérű vagy és kellően közismert, de én is ember vagyok, akárcsak bárki más. Inkább iszok, hogy ne kelljen egy félig üres korsót az asztalhoz cipelnem meg mert félő, lemaradásba vagyok a többiek szeszszintjéhez képest.
- Amúgy tudod mit tervezek? Hogy egyszer nyitok egy igazi normális rezervátumot. Csak és kizárólag sárkányoknak. Az azért elég baró lenne, és a helyszín is adott.
Ha érdekli szívesen kifejtem a részleteket, ha nem akkor dédelgetem én magam tovább a vágyképet. A húgomnak édesmindegy csak a lovai legyenek biztonságban, Skye pedig elhagyatottsága és elszigeteltsége miatt tökéletes paradicsom lesz ezeknek a szeszélyes és nem kevésbé veszélyes lényeknek.

Nem zavar a Soho említett kevésbé puccos része, inkább az hogy lehet Cloé Bones nevét holnapra úgy elfelejtem, mint a huzat, ellenben ezt nem kötöm a másik orrára csak bőszen bólogatok, hogy hát persze hát hogyne, oda megyek majd sehova máshova. Aztán a szakma említésére már legyen a másik akármekkora darab, bármilyen szőrös vagy bumfordinak ható rögtön egy húron pendülünk. Nem sok emberrel van ilyen, Eric Lestrange inkább a testvéremnek tudható be, a húgom a húgom, talán csak Elliot O’Mara volt… és erre tessék, a világ eme eldugott kis kocsmájába rálelek egy olyan cimborára, aki talán életem végéig az lesz. Már ha a sárkányimádatot vesszük alapul.
- Azért ez nem valami gyakran választott szakma... De megértelek, hogy hívást érzel. A sárkányok különleges lények... sokkal többre képesek, mint azt sokan gondolnák. Nem ormótlan, veszélyes behemótok, hanem nagyon intelligens lények, akikkel  ha az ember megtalálja a módját, csodásan lehet együttműködni. Persze ezt te is biztosan tudod.
Bólintok elismerően, mert hogyne tudnám, nem véletlen választottam ezt. Meglehet emiatt hagyott el Lyanna. Nem bírta a veszélyt vagy félt hogy a csinos arcom pirítósra sül az egyik behemót által. Bánja kánya…!
- Sajnálom, hogy az egyetem nem ad annyit, amennyire számítottál. Még hány éved van a képzésből? Hátha később felpörögnek a dolgok...
- Nem hiszem, de a remény hal meg utoljára, ugye. Még egy év. Aztán végzek és a papírral a kezemben szabad ember leszek.
Halk sóhaj hagyja el számat a szinte üres söröskorsó felett. Még egy kínkeserves év. Azt hittem mire végzek Lya a feleségem lesz, talán haza is költözünk meglehet akár gyereket is várt volna tőlem. Most azonban nincs más mint a tervek keserédesen kecsegtető reményeinek egyetlen aprócska része. Mintha elraboltak volna a kirakósból mindent és egyetlen darabot próbálnék keservesen beilleszteni valahova. Akárhova. Vagy mintha ez a több kép nem fért volna meg egymás mellett… Végtére ez is lehet.
- Örülök a szerencsének Mathias –
- Szintúgy! Ritkán futok össze hozzám hasonló őrülttel!
Vigyorgok rá, és ezt bizony bóknak szánom. Az elejtett félinfók pedig pont elegek ahhoz, hogy a beszélgetésünk ne feküdjön meg a söröskorsók tetején lévő habon hanem izgalmas fordulatot vegyenek tartalmi szempontból.
- Wow, egy sárkányrezervátum?! Ennél frankóbb dolgot még sosem hallottam! Hol lenne, és hogy tervezed megvalósítani? Ha esetleg valamikor szükséged lesz plusz egy segítő pálcára, akkor bátran szólj. Egy ilyen király dolog miatt még a Gringottsot is ott hagynám egy időre
- Skye-on van a családi birtokunk. Eddig versenylovak tenyésztésével foglalkozott a család több generáción át, de tökéletes helyszán lenne a vadregényességével és a mugli-mentességével. Nagy terek, szirtek, az óceán veszi körbe, ideális lenne ha engedélyezik. Hát egy jó segítő csak kapóra jön. A húgomnak se lenne ínyére a dolog csak a drága lovainak ne essen baja…
Kuncogok, mert Blaire savanyú arca úszik elém, ahogy szemrehányó pillantással méltat ha Azúr kerül bármikor is szóba. De több időm nincs révedezni, befut a társaság utolsó tagja, a többiek pedig lelkesen belendülnek az örömködésbe. Nevetve és kissé hitetlenkedve figyelem, hogy el tudnak szaladni az indulatok és a jókedv pedig még szesz nem sok folyt a torkokon.
- Khm... úgy látom, a mai este sem a visszafogottságról fog szólni
- Hát nem, az már biztos!
Értek egyet és kérek még két sört és egy lángnyelv whishkey-t a pultos lánykától, s míg a többi tálcára kerül az utóbbit le is hajtom. A korsókat megragadva biccentek Josh-nak csatlakozzunk a többiekhez. A kezemben lévő egyik üveget tartalmával együtt a vőlegény kezébe nyomom és koccintok vele, a többiek meg kiszolgálják magukat a többiből.
- Ha tényleg érdekel a dolog, a minisztériumon is sikerül átverekednem az engedélyeket, és ha tényleg van kedved valamikor szívesen megmutatom neked a szigetet, a kastélyt meg a környéket. Van jó pár szoba de vendégház is, ha hosszabb távra tervezel akár be is rendezkedhetsz.
Nem vagyok maradéktalanul biztos hogy a testvérem ezt jóvá hagyná, de… Ericet haza se fogja enni a penész, Blaire is inkább Londonba építi a karrierjét, a birtok meg fiú örökösként az enyém. Azt teszek vele, amit akarok. Vagy legalábbis, amit jobbára gondolok.

- Kívánom, hogy megtaláljanak azok a lehetőségek, amikre vágysz!
Nyelvem hegyén lenne hogy a lehetőségek fele vagy jó messzire elkerül vagy szó szerint ellök magától, de ez nem az az este mikor búskomorkodni kellene vagy siránkoznom a dolgokon. Végtére is egy legénybúcsún vagyunk és alaposan a pohár fenekére kellene nézni. Épp ez az, ami magával sodor és kiránt a szívfájdalmak tengeréből, na meg féket köt a nyelvemre a válaszadás kapcsán. Inkább koccintok, inkább éljenzek és mikor kissé lejjebb csillapodik a hangulat és Josh is újra mellém keveredik meginvitálom magunkhoz. Lehet semmi nem lesz az egészből, csak egy részeg, mámoros este tele ábrádokkal, kósza tervekkel, de még akkor is az az érzésem… megéri. Már megismerni őt, megmutatni neki Skye-t.
- Azt hiszem, tökkelütött kerti törpe lennék, ha nem élnék ezzel az ajánlattal! Részemről áll a dolog, ígérem nem zavarok majd sok vizet a családi berkekben. Küldj egy baglyot, amint jöhetek.
- Úgy lesz!
Bólintok miközben kezet rázok vele és bár nem biztos hogy holnap reggel ez lesz az első dolgom de biztos hogy a második már inkább. A családi berkeket meg inkább nem ragozom. Sem az idő, sem a hely nem igazán alkalmas rá és a hangzavar is kezd egyre hangosabb és hangosabb lenni.
A zene ritmust és dallamot vált aminek köszönhetően megjelennek a jelmezbe bújt lányok. Meglepettségemben felszalad a szemöldököm egész a homlokom közepéig és kivételesen most örülök hogy nem én vagyok az ünnepelt.
- Hmmm... lényekre sem gondoltam még így korábban... Neked volt már részed ilyesmiben?
- Sose… és remélem nem is lesz. Ebben kicsit maradi vagyok…
Röhögök bele a sörömbe és hagyom hogy a többiek élvezzék a műsort. Majd mivel az este innentől meredek ívben kezd eszkalálódni én meg már nem tudok érdemben több részletet megbeszélni sárkányidomár barátommal hagyom, hogy minden folyjon a maga természetes útján. Avagy a józanság ma messzire elkerüljön engem is, hogy holnap másnaposan zúgó fejjel ébredjek az ágyamban, sárkánytetoválásokról álmodva.