+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Mégis megcsináltam
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mégis megcsináltam  (Megtekintve 2651 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2022. 12. 09. - 10:17:20 »
+1

◂mégis megcsináltam▸
2003. november 2.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of autumn zene: skugge

Valahogy annyira vibrált körülöttünk a levegő, még sem annyira, hogy észhez térítsen és leállítsam. Nem akartam, hogy megálljon, habár tudtam, mi a helyes. A pillanatnyi mámor mégis annyira, de annyira meg tudott részegíteni, hogy ujjaim az inge gallérjának gombjait próbálták kipiszkálni.
– Te akartad – vetette a szememre a tényt. Rossz voltam, de az túl merész kijelentés volt, hogy csak én akartam. Ő is akarta… nagyon is akarta… ez pedig így volt rendjén. A közöttünk lévő kémia ennek úgy bugyogott, hogy azt még ő sem hagyhatta figyelmen kívül. Kész csoda, hogy eddig ment neki. Nekem nem volt önuralmam, legalábbis nem elég és mindig rossz helyen kaptam észbe, ezért gyakorlatilag folyamatosan sebet ejtettek rajtam mások, de Alexej nem volt Milton. Ő nem vette volna el erőszakkal, amit nem adok meg neki végül.
– Amennyire csak teszel róla… – a csókjai a nyakamon vándoroltak végig, egészen a fülemig. Talán érezte, milyen érzékeny vagyok azon a ponton. A ruhák hirtelen túlzottan is szorítani kezdtek. Azt kívántam, bár letépni rólam. Lehunyt szemmel élveztem az édes kínzást.
– Nem csak én teszek róla… ismerd már el, hogy te is akarod… – súgtam a szavakat két sóhajtás között. Láttam én Alexejt nagyon szenvedélyesnek. Igaz, akkor éppen nem volt képben Aiden, ráadásul elég sebezhető is voltam, de akkor sem kellett volna letagadnia. Még az én elmémben is lejátszódott, mi lehetett volna, ha mégsem így alakul… ha egyedül maradok… akkor talán mindketten itt laknánk a földalatti kis bunkerben.
Csak kicsit tudtam eltolni magamtól. Éppen annyira volt ez elég, hogy hideg szemekbe nézzek. Most nem is tűnt olyan fagyosnak.  
– Mert neked mindig az kell, amit nem kaphatsz meg.
A szavai gúnyosan csendültek, kellemes dallamban követve egymást. Azonban ennek ellenére is csak azt éreztem, hogy akarom… és ezen nem gyengített az sem, hogy a fülem mögötti bőrt harapta. Én megkaptam mástól ezt és talán ő is, mégis valamit tenni akartam érte, hogy tőlem kapja meg a teste a feloldozást. Miért ilyen vékony a jég a megcsalás és a hűség között? Túlságosan felelősségteljes lettem az elmúlt időszakban, Nat megcsalásam jelentett gondot, tőle nem kaptam semmit, csak állandóan azt, hogy miben nem vagyok elég jó.
Odébb lépett tőlem, én pedig egy nyögéssel dőltem hátra. A testem még remegett a vágyaktól. Nem is néztem rá, csak kicsit messzebbre, mintha azt várnám, hogy a hangos levegőkapkodástól majd megkönnyebbülök. Nem ment. A testem egyenesen forrongott a vágytól… egy ideig csak vele szórakoztam, de most már magammal is túl kemény voltam, túl kegyetlen… egyre nehezebb volt.
A felém nyújtott üveget félre toltam. Nem akartam beleinni még véletlenül sem.
– A legnagyobb baj, hogy megkaphatom, csak ára van – szólaltam meg gyenge hangon. Nem szerettem magam ilyennek mutatni, mert mikor lekerült az erő álarca csak én álltam ott meztelenül, felfedve minden kétséget, ami bennem van.
Lemásztam a pultról, de nem mentem túl messzire. Odaléptem elé, beférkőzve a lábaim közé.
– Sebet ejtesz rajtam… – mondtam csendesen. A tenyereim a két combján pihentek, majd szépen végig simítottam rajtuk, fölefelé haladva. – De azt a sebet csak te gyógyíthatod meg. – Hajoltam közelebb megint, kicsit alacsonyabb voltam, ezért lábujjhegyre kellett állnom, hogy megpuszilhassam.
– Tetszik a lakás akkor? – kérdeztem és közben finoman kigomboltam az ingjét, úgy hogy akár észre sem vehette.
 
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2022. 12. 14. - 21:06:12 »
+1

E.
2003.11.02.

 



trick me


– Nem csak én teszek róla… ismerd már el, hogy te is akarod…
Erre elég válasz volt az, ahogy a nyakán baragngolt ajkam érintése. Különben sem értem rá velük szóban válaszolni. De a szám szegletében apró mosoly bújkált, mint a kis zsivány, akit tetten értek, hogy cukorkát csen. És meg is kóstolja, újra, meg újra.
Őt csúfoltam vele, de talán Rám is igaz volt az egész. Tudtam, hogy Elliot túl fontos ahhoz, hogy túlságosan közel engedjem magamhoz. Annak mindig rossz vége lesz. Nem mintha bárki különösebben fontos lenne a világon, vagy meggyengítene az, hogy akárkiért is aggódjak… De talán Elliot kivétel volt. Ha ő elvesztené az önuralmát, én azért valahol az agyam mélyén mindig is tudtam és észben tartottam, hogy meg kell védenem magamtól.
– A legnagyobb baj, hogy megkaphatom, csak ára van.
A hirtelen komolyság aztán végképp lehűtött. Talán ő nem is azt az árat érti rajta, amit én.De mindegy is, igazat adtam neki mindenhogyan. Én azért belehúztam a whiskybe, ajkaimat az üveg hideg-rideg szájára tapasztva, mert ez is eszembe juttatta, hogy ez való nekem igazából. Én ezt választottam, ő meg… megint odabújt. Ezért-e, vagy az alkohol miatt, de reszelősen nagyot fújtam.
– Sebet ejtesz rajtam… De azt a sebet csak te gyógyíthatod meg.
Ahogy lábujjhegyre állt, a stabilitás érdekében nyilván közelebb kellett húzzam. Elszenvedtem azt a puszit, finoman, mesterkélten fintorogva, aztán még hozzátettem játékos megrovón:
- Vigyázhatnál jobban is…
– Tetszik a lakás akkor?
- Nem. De elviselem érted - mondtam, bár ez nem volt teljesen igaz. Ha valaha muszáj lett volna valami helyre huzamosabb időre odaköltöznöm, az legideálisabb esetben éppen ilyen lett volna. És még inkább - pont ezt szerettem volna csinálni benne, magamhoz ölelni Elliotot, hogy ne veszítse el az egyensúlyát.
Erre ő orvul eltávolította az ingem képezte biztonságos védvonalat. Hogy csinálta és mikor? Először észre se vettem. A whiskyből kortyoltam újabbat, csak úgy a palack üvegnyakát fojtogatva, és az az alkoholos hő annyira felmelegített, hogy a külső hideget először meg se éreztem. De aztán, hogy, hogy nem, egy csepp ital mellé ment. És végigcsordult a mellkasomon. És nem állította meg a szövet, mert már ott sem volt. Aztán már a csepp sem. Elliotot éreztem csak magam körül. Épp most mondta, hogy megsebzem, erre tessék. Az ingem valahogy le is csúszott rólam. Ő segített-e neki, vagy én? Előbb a vállamról siklott le, aztán már kénytelen voltam kihúzni belőle a kezeimet, hiszen máskülönben zavart volna a mozgásban. Márpedig az üveg meg Elliot folyamatos mozgásra késztetett.
- De tényleg. Jobban kéne vigyáznod. Együnk valamit erre a nagy éhségre - morogtam, lekoppantottam az üveget a pultra, amiból már egész sok hiányzott, és elkaptam a kis komisz kezét, hogy aztán egy fordítással arrébb táncoltassam egy kicsit. Vagy, hogy vele orvosoljam az éhségemet. Nem is tudom. Talán a whisky kívánt már valami más égetni valót a gyomromba, nem csak saját magamat.


Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2022. 12. 16. - 12:45:40 »
+1

◂mégis megcsináltam▸
2003. november 2.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of autumn zene: skugge

Míg Alexej az alkohollal volt elfoglalva, én odaléptem elé. Nem is tudom, ezer meg ezer verzió megfordult a fejemben, hogy miképpen szexelhetnék vele úgy, hogy valójában én ne csináljam. Mindegyik bénának és erőltetettnek tűnt. De akkor is akartam, érezni akartam, hogy miattam van olyan állapotban, miattam neki… miattam remeg. Állj már le, O’Mara… – mordult rám a hang, mintha valami szörnyűségre vágynék. Némileg az volt, más szempontból viszont természetes, hiszen egy részem még mindig úgy gondolta, hogy Lexire teljesen jogosan formálok bármiféle igényt. Ez a részem volt az az önző szemétláda, aki mindenen képes volt átverekedni magát. Talán nem mutattam ki a jelenlétét, de kellően jó érzékei voltak egy vérfarkasnak ahhoz, hogy kiszimatolja.
– Vigyázhatnál jobban is… – mormogta játékosan, ahogy közelebb vont magához és megtartott. Ez volt a mi táncunk. Hol ellökött, hol közelebb húzott, de annyira sosem távolodtam el, hogy ne tudjon utánam kapni. Volt ebben valami ritmus, amit nagyrészt az ő visszafogottsága táplált, én pedig próbáltam csak azért is máshogy lépni, mást tenni, hogy ráébresszen, az ő erejével mennyi mindent megtehet. Többet is, mint én. Hiszen mi vagyok én? Egy ostoba kölyök, aki felett elszaladt az idő, de ugyanúgy játszik, mint kicsiként, csak már nem figurákkal és kisseprűkkel, hanem emberekkel.
– Nem. De elviselem érted – mondta.
Tudtam, hogy dacból ellenkezik a lakásra. Tetszett neki, ha nem így lett volna, talán már ott sem ült volna a pult hideg márványlapján… bár ki tudja. Tűnt már el úgyis az életemből, hogy közben tudtam, jól érzi magát. Megrettent az érzésektől, a vágyaktól. Most legalább azok nem ijesztették el, én meg le tudtam tornázni róla szépen az ingét, felfedve a bőrét és a szálkás felsőtestét.
– Tudom, hogy tetszik. Ne morogj már annyit. – Adtam neki egy puszit az orra hegyére. Nem tudom miért, de úgy éreztem megint, el kell lazítanom. Ez csak egy menedék volt, nem kellett komolyabb érzéseket fűznie hozzá, de akkor is adni akartam neki egy helyet, amit szeret és ahol összebújhatunk valamilyen formában. Néha vágytam a társaságára, ahogy ő is az enyémre… amikor éppen nem megölette magát és vérzett valahol. Bár az utóbbi időben ez a közelemben is megtörtént.
– De tényleg. Jobban kéne vigyáznod. Együnk valamit erre a nagy éhségre – mormogott tovább. Lepakolta az üveget a pultra, aztán megfogta a kezemet. Egy mozdulattal odébb húzott. Nem engedtem el, sőt közelebb vontam magamhoz.
– És mivel akarsz jól lakni? – Leheltem felé a szavakat, de azért elkezdtem a hűtő felé hátrálni, közben magammal húzva őt. Még véletlenül sem akartam eltávolodni tőle. – Van itt mindenféle hús, amit imádsz. Vadak, meg nem vadak… meg szárnyasok és nem szárnyasok. – Magyaráztam és a hátam a hűtő ajtajának ütközött. Kénytelenek voltunk ezen a ponton megállni, mert már nem volt hova hátrálni tovább. Megint a szemébe néztem.
– Melyik a kedvenced? – az egyik kezem játékosan végig simított a hasán és a nadrágja gombjával kezdtem el játszani. Direkt nem pattintottam ki azonnal.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2023. 01. 08. - 08:45:27 »
+1

E.
2003.11.02.

 



trick me


Próbáltam elterelni a figyelmem az alkohollal, de az csak kellemes kísérője volt ennek az egésznek. Elliot volt itt a tűz, aki igazán égette belülről a mellkasomat.
– Tudom, hogy tetszik. Ne morogj már annyit.
Ne morogjak, mikor így átlát rajtam… Azért is, mélyen, reszelősen morogtam egy halkat, piszkálódón somolyogva mellé. Megint olyan közel jött, hogy ha kicsit felnézek, nem az orromra ad puszit…
– És mivel akarsz jól lakni?
Mintha eddig is nem látott volna bele a fejembe tűpontosan, tette az ártatlan értetlent, én meg a karomban tartottam, és azon gondolkodtam, mit is akarok. Ráfogtam mégis a jóféle whiskyre, hogy az vette el az eszem, mert annak jobban meg tudtam bocsátani.
– Van itt mindenféle hús, amit imádsz. Vadak, meg nem vadak… meg szárnyasok és nem szárnyasok.
Engedelmesnek mutattam magam, és ahogy húzott, mentem vele hozzásimulva, míg párosunkhoz nem csatlakozott hátulról a hűtő is. Lelombozó társaság is lehetett volna, de én arra gondoltam, hogy vagy magam költözöm bele, vagy Elliotot rakom bele. Így felső nélkül is, hiába a hideg kőbarlang körülöttünk, igencsak melegem volt. Én voltam itt a farkas, de ő játszotta azt a mesét, mikor először csak a farkas egyik lábát engedik be a kisgidák, aztán lassanként egyesével a többit is… Na igen, meg a farkas farkát is. Vagy ez a felvilágosító mese azzal kezdődik?
– Melyik a kedvenced?
- Találd ki. Az sajnos pooont niiincs benne… - sajnálkoztam színpadiasan elnyújtva a szavakat, és nagyot sóhajtottam a nyakára, míg a gombjaimmal babrált deréktájékon. Számítottam rá, hogy újra úgyis le akar majd állítani, ha odaérek addig a bizonyos határig, de aztán a fejembe fészkelte magát a gondolat, hogy hátvédemnek most ott a hűtő, s így igazából igencsak sarokba sikerült szorítanom. Talán most nem állnék meg ott, ahol ő mondja. Sem egy kicsivel arrébb… Ő is apránként csak beengedi a fázós farkast, egyik porcikát a másik után… Szóval a kezeimet a farzsebébe csúsztattam (vagy az a nadrágja felső széle volt?) és egy határozott mozdulattal megpróbáltam letolni. Nem volt olyan gömbölyű, hogy esélytelennek tartsam ezt a manővert… De ha én alulöltözött vagyok félig, lehet éppen ő is az. Szóval úgy igazságos, mint a kártyában. Alsó, felső…
 
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2023. 01. 12. - 09:23:10 »
+1

◂mégis megcsináltam▸
2003. november 2.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of autumn zene: skugge

18+

A hideg beton és kőrengeteg már nem is tűnt fagyosnak. Ahogy Alexej teste a hűtőhöz préselt olyan forró volt minden, hogy az elmém sem óhajtott működni… ellenben a szívem olyan erősen kalapált a mellkasomban, mintha ki akarna szakadni. A bambamm ritmusát folyamatosan hallottam visszhangozni, közben pedig az ő illata töltötte meg az orromat. Volt benne valami vad és állatias, amit bizonyára én ébresztettem fel, azzal, hogy nem engedtem leállni őt.
- Találd ki. Az sajnos pooont niiincs benne… – mondta, miközben az ujjaim a nadrágjánál matattak. Egy óvatos mozdulattal kipattintottam és rávigyorogtam. Játék volt ez még…? Kicsit igen, kicsit nem. Furcsa, kettős állapotok tomboltak bennem. De nem toltam le róla az anyagot, csak lepillantottam, hogy azt látom-e, amit látni akarok, egyelőre még túl sok ruha fogságában.
- Hmm…   - suttogtam kicsit a szemébe nézve.
Persze Alexej sem volt tétlen. A kezeit finoman a nadrágom alá süllyesztette. Talán érezhette az alsó anyagát is. Épp csak egy kicsit tájolta el azt a bizonyos farzsebet, ami mindenkinek egyszerűbb lett volna.
- Szóval a soványhús a gyengéd. – állapítottam meg, miközben nagyon dolgozott azon, hogy megszabadítson a nadrágomtól. A kedvéért felvett ing bizonyára túlságosan tetszetős volt, hogy csak úgy letépje. Ezen a ponton a flört és a szórakozás egészen veszélyes irányokat vett.
Végül a nadrág csak lesiklott a derekamon. A gomb egy pattanással megadta magát, így az anyag könnyen siklott lejjebb az alsóval együtt. A bőröm kivillant a fekete anyag fogságából, így Alexej ténylegesen megláthatta, amit amire annyira vágyott. Hogy változott-e bármi rajtam azóta az áprilisi este óta, amit együtt töltöttünk? Nem valószínű. Legfeljebb a súlyom gyarapodott kicsit, mióta nem a nevelőapám házának kis szobájában lakom. Van rendes otthonom, meg minden… de mégis Alexej úgy vonzott, mint egy nagyon erős mágnes.
Közelebb hajoltam hozzá és finoman megpusziltam a mellkasát. Talán kicsit túl bensőségesre is sikerült az eddigi hévhez képest… mert hirtelen úgy éreztem, el tudnám sírni magamat. Nem akartam ellökni, de a lelkiismeretem is dolgozott.
- Most bajban vagyok igaz…? – kérdeztem, kicsit könnyfátyolos szemmel és végig simítottam a nyakán, meg a mellkasán. - De szívesen segítek az… állapotodon… khöm… – Mondtam és a tenyerem lejjebb siklott a testén. Az ujjaim az alsógatyája rejtekében landoltak. Ha nem lökött el vagy nem húzódott hátrébb, úgy finoman simogatni kezdtem, egészen addig, míg remegni nem kezdett a gyönyörtől.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2023. 02. 10. - 19:34:58 »
+1

E.
2003.11.02.

 



trick me


- Szóval a soványhús a gyengéd.
- Lebuktam. Nehogy visszaélj ezzel a tudással - morogtam, bár ehhez a megállapításhoz nyilván nem kellet sokat gondolkodnia. De azért az engem is meglepett, hogy a ruhája végül valóban arra indult el, amerre azt én akartam. Talán vica versa is van, és nem én vagyok itt az egyetlen, akinek kiderül a gyengéje.
Mindenesetre nem csak a szememmel siklottam végig az ismerős-új vonásokon, de a tekintetet akaratlanul is követték az érintések. Ugyanaz és mégis izgalmas újdonságokat rejtő.
Az sem lepett volna meg, ah a szájával érzi, vagy közel hajolván akár hallja is, hogy a mellkasom alatt zakatolok. Nyilván nem is attól remegtem végig, mert zavart volna a barlang levegője, amit egyesek itt hidegnek titulálnának. Nem, én alapból sem fáztam, de most elöntött a tűz, és ő volt rá a jóféle whisky.
- Most bajban vagyok igaz…?
- Bajba kevertél mindkettőnket - feddtem meg játékosan, bár nem volt egyszerű színészkedni, de meg egyáltalán beszélni sem ebben a meglehetősen kényes helyzetben.
- De szívesen segítek az… állapotodon… khöm…
Nálam erősebbek is elgyöngültek volna azután, ami következett, és most aztán biztos voltam benne, hogy ő is hallotta, ahogy elakad a lélegzetem, meg ahogy a szívem odabenn dübörög.
- Ha már belekevertél… - morogtam egész halkan a nyakába. Nem akartam rátámaszkodni, mert bár most nem is volt köztünk sok különbség testalkatban, azért mégis… Nem akartam. Ami nem jelenti, hogy szép lassan el nem gyöngültem, és nem nehezkedtem rá kissé akaratomon kívül, de legalább kellemes helyeket találtam fogódzkodóul. Szemet szemért alapon… Én sem szerettem volna adósa maradni, ráadásul a nyaka is ott volt az orrom előtt, hogy elmerülhessek az illatában meg az érintésében… Egyszerre több helyen is. Ígyhogyha csak el nem húzódott, akkor nagyjából egy irányba édesgettem én is, mint ahogy ő engem.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2023. 02. 17. - 08:42:07 »
0

◂mégis megcsináltam▸
2003. november 2.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of autumn zene: skugge

18+

Mi a francot művelsz te itt, O’Mara?! A hang úgy háborgott bennem, mint egy szörnyű vihar a tengeren. A kegyetlen, sötét hullámok ide-oda csapódtak, neki a sziklának és a hajók oldalának. De nem tudott nyugodni a testem, hiába örjöngött valahol mélyen bennem a hang. A lelkem is csak akart és akart, mert olyan nyughatatlan volt, amilyen egy kincstolvajhoz illett. Meg kellett szereznem, meg kellett szereznem Alexej Zharkovot.
– Lebuktam. Nehogy visszaélj ezzel a tudással – mormogta Alexej. Az ajkaim finoman az övére siklottak és lágy csókkal illettem.
– Azt hiszem, már késő… – dünnyögtem. A tenyerem finom felfedező útra indult a testén. Egyszerűen imádtam, ahogy meg-megremeg a kezem alatt… én pedig az érzést élveztem, hogy milyen forró a bőre. Az enyém is hasonló volt, de a tenyerem alatt mégis őt éreztem melegebbnek.
– Bajba kevertél mindkettőnket – mondta játékos hangon Alexej, én meg csak elvigyorodtam. Tudta nagyon jól, hogy ez a speciálitásom. Bajba keverni magát bárki tudta, de mást… na az már maga volt a művészet. Azt a bizonyos művészetet pedig én a maximumra fejlesztettem.
Finom csókot leheltem a nyakára. Aztán lejjebb haladtam a mellkasa felé. Szinte éreztem, ahogy az ajkaim alatt zakatol a szíve, de a sajátom ritmusa is hasonló tempóban dolgozott. A fülemben hallottam, ahogy megkapta azt a bizonyos kényeztetést, amit érdemelt.
A szavai forrón simultak a nyakam bőrére. Egészen kirázott a hideg tőle… de nem olyan borzalmas módon, mint mikor az ember földöntúli hangokat hall egy kriptában. Ez egészen kellemes borzongás volt.
Éreztem, ahogy elgyengül az érintéseim alatt. Azt sem bántam volna, ha egészen nekem dől. Nem volt nagydarab, bár jócskán magasabb és szélesebb vállú volt így is. Nem volt nehéz, miután ő nem egy tizenéves kölyök testében ragadt… de ennek ellenére tudtam, hogy bírnám, ha úgy alakulna. Az ujjaim lágyan kényeztették tovább, ám amikor megéreztem az ő érintését magamon és megéreztem a nyakamon a bőre simítását, egy pillanatra megálltam. Csak egy leheletnyi idő volt, amíg halk sóhajt engedtem meg magamnak. Aztán visszatért a közös ritmusunk.
Csendes sóhajok törtek fel belőlem újra és újra, de nem hagytam abba a kényeztetését, míg teljesen az enyém nem lett. Talán ezt sem lett volna szabad… de éppen ettől volt olyan veszettül édes a gyönyör, amit kaptam tőle… amit adtam neki.
A homlokomról folyt az izzadtság végig az arcomon, az állam felé. Idelent alapvetően hűvösebb volt, mert nem jött be természetes fény. Amit az ablakoknak csúfolt nyílásokon láttunk csupán mágia volt. Most még is olyan forrónak éreztem az egész helyet, a testemet, mintha hosszú kilométereket futottam volna.
– Hát ilyen, ha egy farkas simogatja az embert… – mondtam és megtámaszkodtam a hűtőbe. Felemeltem a kezemet, ami még tőle ragadt és eltűrtem a hajamat a szememből. A sötét tincsek is egészen átnedvesedtek.
– Veszélyes vagy, Zharkov… nagyon veszélyes… – dünnyögtem, de azt kívántam, bár ne lépne még el tőlem. Megéreztem a forró bőrömön a hűvösséget és hangos sóhajokkal próbáltam magamhoz elég levegőt venni. A szívem még mindig zakatolt.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 24. - 10:45:45
Az oldal 0.347 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.