És lettek a pavilonok

[ღ ღ]

ღ  ღ

Ripley kastély

[ღ És lettek a pavilonok ღ]

ღ És lettek a pavilonok ღ

Jasper

(2003. október 5.)

Ruci

Úgy szeretlek, úgy szeretlek, bizony mondom,
nem hervadhat zsebkendődbe arcod folyton!
Adjad rózsám, add kezed, most mulassunk,
Békény mellett egy virágot most szakítsunk!
Ember tervez, de hadd tervezzen, még ha hallod,
jól hallgasd meg: néked szólnak a harangok!

- Aaaa! Aaaaa! Hol van az a szexi combkötő valami, ami minden menyasszonynak a lábán ott van? - szaladálok kétségbeesetten a kastély szobájában, feltartott kezekkel. Semmi se készült még el, se a hajam, se a ruhám. AMi kész van, csak rajtam nincsen. És nincs meg a harisnyakötő. Az a csipkés izé, ami amúgy eléggé szexin néz ki, meg minden. - Tarzan, mondd, hogy nem etted meg - fordulok a macskám felé, aki lustán heverészik a rózsaszín ágyon. Remélem Japser jobban halad, és azt is, hogy nem kell rám évtizedeket várnia.
- AAAA! - magyarázom a macskámnak. Aztán ezzel a lendülettel fordulok Esther felé is. - AAAH! - sóhajtok fel, és egy szál bugyiban és melltartóban ácsorgok a lakosztályban, miközben nem találom azt az izét. Estherre bámulok kétségbeesett kék szemekkel. Lehet, hogy én leszek az a csaj, aki sos eérkezik meg az oltár elé? A gyomrom is teljesen görcsben áll, mert még minden olyan kaotikus. Aztán megpillantom a csipkés kis bigyót a lábam előtt. Felsóhajtok, és aztán egy kicist leülök az ágy szélére, hogy megnyugodjak. A mesékben és a filmekben olyan kellemesen nyugis minden mennyasszony, boldogok mosolyognak, és minden tökéletes.
- Esther mondd, hogy ezek után könnyebb lesz - mormogom, aztán csak megölelgetem, hogy ha mellém huppan. Lehet egyszerűbb lenne nekem is egy jótündér keresztanya, aki tökéletesen bevarázsol a szép ruhába, meg tök hintóba, úgyis lassan itt a Halloween. Mirus pedig adná hozzá a lovakat, egy unikornist, meg a másik paciját.
Nem hittem volna, hogy eljutunk idáig, ez az egy hónap rohamos tempóval telt el. Ha nincs Mik, meg a néni és Bodza, akkor szeirntem a következő jégkorszakig se biztos, hogy összejött volna ez az egész. Izgulok és félek. Mi van, ha Jaspernek nem tetszik a ruhám? Mi van, ha ezek után megun? Mi van, ha elesek, és elszakad a ruhám és mindeki látja a bugyimat? Mi van, ha... oké, Sophie mély levegő, és nyugodj meg. A pavilon kint van, szép virágeső is lesz, a vendégek gondolom lassan gyülekeznek, Jasper meg két perc alatt felhúzza az öltönyét meg minden, nem múlhat minden azon, hogy én szúrom el, ugye... ugye? A dszek csodálatosak, a meghívók is olyan szépek lettek, egyet meg is tartottam emlékbe.
Lassan elkezdek öltözködni, Esthernek köszönhetően sikerül belekerülnöm a gyönyörű, tüllös csodaszép ruhába, amit Mikkel együtt választottunk ki. Kit szépséges napsütéses idő van, olyan meleg, mintha egy kellemes nyári délután lenne. A felhőtlen ég, a napfény kellemes melege elfeledteti velem egy kicsit az idegességet, és Esther is kedvesen magyaráz meg bíztat, hogy minden rendben lesz. A ruha annak ellenére, hogy mennyi rétegből áll, nem is olyan súlyos, és még pörgök is egyet-kettőt benne, miközben a szoknya szetterül körülöttem, mintha egy nyíló virág lenne.
- Azt hiszem mehetünk - sóhajtok fel, és megindulok Estherrel kifelé, hogy aztán valahol út közben átadjon apának, aki ahogy meglát felsír, és megölelget. Ez így nem jó, én is sírni fogok. vagyis már sírok.
- Az én kislányom - szipog bele a szúrús szakállával a nyakamba, majd belekarolok, miközben Elliotra nézek, aki a legszepp koszorúsfiú, akit látok ma.
- Annyira izgulok, Elliot, te hogy bírtad kiii? - kérdezem tőle idegesen.

[Sophie pavilonja alatt]

Sophie pavilonja alatt

2003. október 5.
Sophie

outfit
 
Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: "Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán.”

Gyomorgörccsel bámultam magam a tükörben, már rajtam volt az ing s éppen a csokornyakkendőmet igazgatta Fraser. Hihetetlen volt, hogy mire készülök, hogy még csak húsz éves vagyok és máris ilyen komoly döntést hoztam. Cassen mellett ez elképzelhetetlen volt… pedig az elején mennyire nem láttam, hogy csak egy futókaland. Talán túlságosan megvezetett a közöttünk hullámzó szenvedély. Sophie-val másvolt. Valahogy érzelmileg is felnőttem.
– Kösz, Fraser. – Dünnyögtem, nem akartam úgy tenni, mintha nem izgulnék, de valahogy úgy tudtam elképzelni, hogy Aiden számára ez természetellenes érzés. Nem volt görcsös, nem izgult rá a dolgokra. Mindig olyan feltűnően higgadt volt. Én viszont majd megőrültem.
A mellényért nyúlva is látszott, hogy mennyire remeg a kezem. Látni persze láthatta, de egyelőre nem szólaltam meg, csak ügyetlenül igazgattam a gombokat. A tükörből pillantottam rá, most legalább nem cigizett. Nem akartam, hogy ez a ruha olyan szagú legyen, pedig mindennél jobban vágytam rá én magam is.
– Jó tudom, nem kéne idegesnek lennem… – sóhajtottam és odaléptem az asztalhoz, ahol Benjamin már kitöltött nekem egy pohár szíverősítőt. Ők ketten voltak ott velem, az ajtó előtt meg valami farkas ült, nehogy bejusson ide bárki. A vőlegénynek is legalább annyi nyugalom kell, mint a menyasszonynak. – Nem is a döntésem miatt izgulok. Tudom, hogy Sophie az igazi és vele akarok lenni. Egész egyszerűen csak aggódom, hogy esetleg ő nem lesz mellettem elég boldog. – Magyaráztam meg, nem mintha kérdezték volna.
A bűntudatom megmaradt, bár az öröm sok szempontból felül tudta ezt írni. Tényleg boldog voltam Sophie-val. Mérhetetlenül el tudtam engedni magam a társaságában, a nevetése megdobogtatta a szívemet és bár nagyon távol álltunk a nyálas, mindent elsöprő szerelemtől, vele minden a lehető legnagyobb rendben volt. Nem kellett egyfolytában vallomásokat tennem, vagy kihúznom őt valami érzelmi gödörből. Egymás mellett álltunk, mint két erős, hatalmas bástya.
Szerencsére az őszhöz képest jó idő volt, így mikor végre lehúztam az italomat és kiléptünk, rajtam a teljes öltözettel, kellemes meleg fogadott. Most jól esett, még az aranyló levelek között is, hogy a napsütés lágyan cirógatja az arcomat. Odakint már mindenki összegyűlt. A szüleim segítettek helyet foglalni. Néhányan megállítottak egy-egy szóra, mikor megálltunk elől, a pavilon alatt.
– Drágám, nagyon jól nézel ki. – Mondta anyám negédesen. Végig simította az ujjával az öltönyömet, hogy tökéletesen álljon. – Ne izgulj. Most már sínen vagytok. – Adott egy puszit az arcomra. Talán ez volt az első alkalom, hogy kicsit büszkének láttam a szüleimet. Sosem voltunk nagy, összetartó család, ők mindketten inkább maguknak valók voltak. De most, anyám szemében könnyek ültek a meghatottságtól.
Ahogy zene felcsendült, mindenki helyet foglalt, én pedig Fraserrel megálltam elől, figyelve, mikor tűnik elő Sophie. Előbb láttam meg a hatalmas tüllt, mint őt, mégis elégedetten kihúztam magamat. Büszke voltam rá, hogy legalább nem esett egyből arcra. Ez nála nagy szó... és biztosan, rengeteget gyakorolt.

[ღ És lettek a pavilonok ღ]

ღ És lettek a pavilonok ღ

Jasper

(2003. október 5.)

Ruci

Úgy szeretlek, úgy szeretlek, bizony mondom,
nem hervadhat zsebkendődbe arcod folyton!
Adjad rózsám, add kezed, most mulassunk,
Békény mellett egy virágot most szakítsunk!
Ember tervez, de hadd tervezzen, még ha hallod,
jól hallgasd meg: néked szólnak a harangok!

Határozottan úgy érzem, ez a nap még stresszesebb, mint az előkészületek. És még csak el se jutottam az oltárig. Esther megnyugtató jelenlétének köszönhetően nem vetem ki magam az ablakon, és ereszkedem le a lepedőkből font kötélen, hogy kifussak a világból. Talán ilyen totális káoszba fulladtak az érzelmeim, amikor azon a napsütéses tavaszi napon Japser először hajolt oda hozzám, hogy megcsókoljon. De én persze elszaladtam. Nos, van ami nem változik, már ha a stresszhelyzetekből való menekülésről van szó. De még itt vagyok Esther pedig önti belém szorgalmasan a lelket, hogy normális állapotba kezdjek el megindulni a pavilonok felé.
- Esther. Ugye ezek után nem leszek unalmas és színtelen feleség? Mi van ha az idő majd olyan távolság izét tesz közzénk? - motyogom kétségbeesetten. - Nagyon imádom Jaspert, mindig olyan szexi és lenyűgöző, meg kedves és imdáom, amikor elvigyorodik, és... nem akarom elveszíteni. Annyira szeretem - modnom, miközben bekerülök a ruhámba. Aztán sóhajtok, és a számba tömök még egy kis karamellát. Még jó, hogy Mik nem látja, mert ő éppen nagyon tanús odalent.
Apa határozottan teljesen kivan érzelmileg, mint én. Will biztos valahol elől ücsörög és biztos teljesen szét van csúszva. Sokat jelent, hogy itt vannak, hogy megtaláltam őket, annak ellenére, hogy Lizzy és Abby teljesen furák lettek. Nem jöttek el, de hát nem is baj, azt hiszem. Nem akarom, hogy lecsókolja a barátom... a... nemsokára férjeeem. Aaaa, a férjem leeeesz. Apa meg csak sír, én meg sírok vele, miközben Esther még elköszön és megkeresi Bent a kislányával. Valahol ott vannak a többiek között és mivel nincs nagy rokonságom, csak apa, meg a nagyiék, és most már Benék inkább barátokból, a nagyiékból és Rose néniből áll az én részem. És alig várom, hogy Jasper része is lehessek még ennél is jobban.
Az idő szép, nem is fázok ebben a csodaszép tüll, ruhában. A Nap gyönyörűen süt, a felhők inkább barátságosak, mint ősziesen komorak. A levelek olyan szép szníes tengerként terülnek szét a kastély előtt lévő pavilon körül, mintha egy szándékosan odeterített szőnyeg lenne. Valahogy megidézi az elfutó nyár emlékét, és ettől valahogy kellemes melegség költözik a lelkembe. Kicsit még szipogok, és aztán odamegyek megölelgetni a szép, csini ruhában lévő Elliotot is, majd belekarolok az apukámba, aki hunyorog a könnyeitől, meg a szembe sütő napfénytől, és megindulunk előre, Jasper felé. Mindeki minket néz én meg nagyon koncentrálok, hogy ne essek el a ruhámban, meg hogy ne vágjak hátraarcot a tekintetektől és annak a nyomásától. Inkább csak Jasperre pillantok, aki olyan szexi abban az öltönyben, és ahh. Elolvadok.
Zavartan elpirulok, amikor apa nagyon ünnepélyesen otthagy Jasper mellett az oltár előtt, én meg csak gyönyörködök benne, miközben egyik oldalt Aiden ácsorog, mint tanú, a másik oldalt meg Mik.
- Szia - suttogom, mert nem is tudom mit mondjak, a nő előttünk még egy kicsit ünnepélyesen bámul ránk, és az orrára helyezi a szemüvegét. - Nagyon csodás vagy - mondom még úgy, hogy csak ő hallja és a béna megfogalmazástól csak még jobban elpirulok, azt se tudom, merre nézzek, de akkor szerencsére megszólal a nő is. Végre.
- Kedveseim! Kedves vendégek! Azért vagyunk itt, eme csodás helyen, a pavilon alatt, hogy ezt a boszorkány és varázsló összekösse az életét, Merlin áldásával - mondja nagyon ünnepélyes hangon, és valahol hátul azt hiszem még apa hüppög egyet-kettőt. - Aki tud bármilyen olyan indokot, ami ezt a frigyet megakadályozza szólaljon meg most, vagy hallgasson örökkön-örökké! - jelentette ki, erre meg hirtelen el is sápadok. Ugye nincs itt... nem is tudom. Avery? Felbukkanna a semmiből, hogy elloptam tőle Jasper. Vagy Bea! Vagy... Abby! Ugye nincs itt senki? Az nagyon kínos és szappanoperás lenne. Ha pedig nem történt semmi, hát emelkedettebb hangon folytatta.
- Jasper Flynn, fogadod, hogy az itt jelenlévő Sophie-t házastársadul fogadod, vele leszel jóban, rosszban, betegségben, szegénységben, míg a halál el nem választ?

[Sophie pavilonja alatt]

Sophie pavilonja alatt

2003. október 5.
Sophie

outfit
 
Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: "Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán.”

A gyomrom továbbra sem engedett a görcsösségéből. Ahogy megláttam a Sophie-t, a szívem olyan hevesen vert, hogy a ritmusát még a fülemben is hallottam. Gyönyörűnek láttam abban a hatalmas, tüllruhában.. szép, kontyba fogott vörös tincsekkel. Olyan volt, mintha álmodnék, mégis az egész túlzottan is reálisnak tűnt. Ezt vártam, végre megkaptam.
Egy pillantást vetettem Fraser felé, ahogy az oltár és az esküvőt vezető nő felé fordultam.
- Szia - suttogta Sophie, én pedig elmosolyodtam a remegő hangját hallva. Úgy érezhette magát, mint én... na meg rendkívül büszke lehetett, amiért nem botlott meg abban a szép ruhában. Kicsit magasabb is volt nálam. Talán tűsarkúban volt, a sok anyag alatt nem tudtam megállapítani. - Nagyon csodás vagy.
- Te meg olyan vagy, mint egy hercegnő gólyalábakon. - Mosolyodtam el, ahogy a bók csipkelődésbe rejtve hangzott el. Persze nem tudtunk beszélgetni, hiszen szinte azonnal meg is kezdődött a szertartás Sophie imádott pavilonjának árnyékában.
-  Kedveseim! Kedves vendégek! Azért vagyunk itt, eme csodás helyen, a pavilon alatt, hogy ezt a boszorkány és varázsló összekösse az életét, Merlin áldásával - a szavak felcsendültek, a vendégek elcsendesedtek. Csak anyám halk pityergése törte meg a csendet, amihez hamarosan Mikhail hüppögése is becsatlakozott.  - Aki tud bármilyen olyan indokot, ami ezt a frigyet megakadályozza szólaljon meg most, vagy hallgasson örökkön-örökké!
Nem hittem, hogy lenne felszólaló. Ha lenne is, mit számítana? Beának nem sok beleszólása lenne, ráadásul éppen bolondok házában van - gondolom. Nem tartottam ettől. Na meg persze, annyira akartam, hogy megtörténjen.
- Jasper Flynn, fogadod, hogy az itt jelenlévő Sophie-t házastársadul fogadod, vele leszel jóban, rosszban, betegségben, szegénységben, míg a halál el nem választ?
Nyeltem egyet, majd határozott hanggal szólaltam meg: -  Igen.
A hangom megtöltötte a csendet.
- Sophie Vanheim, fogadod, hogy az itt jelenlévő Jaspert házastársadul fogadod, vele leszel jóban, rosszban, betegségben, szegénységben, míg a halál el nem választ? - kérdezte a nő Sophie-tól. Ha pedig megérkezett a pozitív válasz, megkért minket, hogy húzzuk egymás ujjaira a gyűrűket. Sophie felé fordultam, hagytam, hogy rám húzza az ékszert és én magam is így tettem.
- A mai napon, a Varázslótörvények nevében és Merlin segedelmével házastársakká nyilvánítalak benneteket. Csókoljátok meg egymást, megpecsételve e szövetséget! - Mondta a nő, én pedig közelebb léptem Sophie-hoz. Lágy csókot leheltem az ajakira, érezve az illatát, a remegését. Ő is érezhette, én mennyire izgulok. A kezem is reszketett.
- Nagyon szeretlek.

[ღ És lettek a pavilonok ღ]

ღ És lettek a pavilonok ღ

Jasper

(2003. október 5.)

Ruci

Úgy szeretlek, úgy szeretlek, bizony mondom,
nem hervadhat zsebkendődbe arcod folyton!
Adjad rózsám, add kezed, most mulassunk,
Békény mellett egy virágot most szakítsunk!
Ember tervez, de hadd tervezzen, még ha hallod,
jól hallgasd meg: néked szólnak a harangok!

Ahogy apába karolva végigsétálok Jasper felé a két sor között, és látom a barátaim, a kedves családomat, a Jasper mellett ácsorgó szipogó Mikhailt, meg aztán Jaspert. Úgy érzem valami mérhetetlen boldogság önt el ezen az őszi, napfényes napon. Sose hittem volna, hogy valaha megházasodok, tizennyolc évesen, és főleg nem egy olyan lenyűgöző és elképesztően menő sráccal, mint Jasper. Sok minden megváltozott az életemben. Visszanézve, hogy milyen morcos kislány voltam, amikor bekerültem ide... hogy minden mágoát makacsul elutasítottam, mert azt hittem ez a világ volt az, ami anyát tönkretette. Igazából nem is tudom, mitől lett teljesen elszakadt ettől a világtól. De azt hiszem már sosem fogom megtudni. És mégis úgy indultam el, hogy nem volt senkim, csak Bal, aztán ő sem. És az ostrom után az élet újra kezdett felépülni körülöttem. Én is változtam, és most pedig egy hatalmas tüll ruhában megérkezem Jasper mellé, akiről le se tudom venni a szemem. Olyan jól áll neki ez az öltöny, meg még a csokornyakkendő is, és tökéletesen passzolnak a színek a szép hajához, amiben alig várom, hogy beletúrjak.
Jasper mellett minden olyan kiegyensúlyozott, és egy kicsit változtam én is. Mellette talán egy kicsit erősödtem is. És  vele az élet szép. Nagyon-nagyon szép. És szeretném, ha az is maradna. Olyan felesége szeretnék lenni, akire mindig számíthat és sosem unatkozik vele... nos hát.. sehol? khm... A gondolatra is elpirulok, mintha sose csináltuk volna, de... valami nem változik, azt hiszem.
- Te meg olyan vagy, mint egy hercegnő gólyalábakon - szólal meg mellettem, én meg belehapartam az alsó ajkamba, hogy el ne nevessem magam, bár így is egy kis kuncogás kicsusszan belőlem. Szeretem Jasper csipkelődéseit is, olyan aranyosak.
- Majd ki is hámozhatsz belőle - sóhajtom, de persze még ettől egy kis pír elönti az arcom. Szerencsére csak mi halljuk, de az is elég hogy saját magamtól is zavarba jöjjek.
Igaz, hogy a lábamon tűsarkú van, és hát sose volt még rajtam, szóval nem is tudom hány napot gyakoroltam Mik és Esther mellett, hogy jól tudjak a ruhába sétálni. Még ruhás sétapróbát is tartott velem Mik. Úgy éreztem magam, mint egy gésa, akiknek teljes hajbelövéssel kellett, hogy aludjanak, teljesen mozdulatlanul. Mikre lesek, miközben a nő eldünnyögi a formális szavakat, fel-fel csendül a meghatott közönség pityergése. Oké, ez nem jó, én is bőgni fogok. Mint amikor Jasper karácsonykor eljegyzett. Szerintem azt hitte, hogy el fogom utasítani. De hogy is utasíthatnám el? Jasper úgy a mindenem.
- Igen - válaszol a kérdésre Jasper, mire én tényleg teljesen meghatódom. legszívesebben csak az ölelésébe bújnék bele, már most is.
- Sophie Vanheim, fogadod, hogy az itt jelenlévő Jaspert házastársadul fogadod, vele leszel jóban, rosszban, betegségben, szegénységben, míg a halál el nem választ?
- Igen - mondom én is a lehető legnagyobb Sophie-s határozottsággal, amivel valaha is rendelkzetem. A gyűrűk miatt izgulok, igazából zserbó kidüllesztett mellekkel, farkincáját csóválva tartja előttünk a kis párnán lévő gyűrűket, amik szépen fellebegnek elénk. Jó ég, csak el ne ejtsd, Sophie, ezt nem gyakoroltuk MIkkel. Jasper felhúzza az ujjamra a szép ékszert és én is úgy teszek, és úristen nem esett ki a kezemből, ahh!
- A mai napon, a Varázslótörvények nevében és Merlin segedelmével házastársakká nyilvánítalak benneteket. Csókoljátok meg egymást, megpecsételve e szövetséget! - dumál bele a gondolataimba a nő, nagyon ünnepélyesen, miközben Jasper elém lép, és én csak nézem, nézem a szép szemét, miközben teljesen izgatott vagyok és izgulok, meg minden, de érzem, hogy ő is, még a keze is remeg, és igazából nem is tudok semmit se csinálni meg mondani, csak rámosolygok, miközben ő lágyan megcsókol, én meg el is olvadok, tüllöstől gólyalábastól.
- Nagyon szeretlek - suttogja én meg csak csillogó szemekkel sóhajtok egyet.
- Én is nagyon-nagyon szeretlek - mondom, miközben valaki elkezdi kiabálni, hogy élljen az ifjú pár, és aztán mindenki nagyon lelkesen áll és tapsol én meg csak Jasper kezét szorongatom, aztán csak hozzábújok Jasperhez miközben a varázsfényképész fickó csattogtat rólunk néhány képet, én pedig csak arra vágyom, hogy összebújjak vele, és el se engedjem az ölelésemből úgy nagyjából sohaaaa.
Végül csak eljön az idő, hogy elhajítsam a virágcsokromat is, és én szurkolok, hogy Esther kapja eeel, majd utána lassan megindulhatnak az emberek enni meg inni, és én meg izgulhatok azon, hogy mennyire béna leszek a keringőnköön.
- Jasper, remélem nem ölöm meg a tánc közben a lábad - motyogom izgatottan felé.

[Sophie pavilonja alatt]

Sophie pavilonja alatt

2003. október 5.
Sophie

outfit
 
Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: "Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán.”

Az igenek határozottan hangzottak el, megtöltve a csendet varázslatos erővel. Egészen más volt így hangulat, mint korábban, szinte aranyosnak tűnt anyám hüppögése a háttérben. Végül is, nem lepett meg, hogy sír, mégis csak az egyetlen fia házasodott meg... és bár sosem volt szoros anya-fia kapcsolatunk, éreztem, hogy részben fontos vagyok neki. Ráadásul Sophie-t is kedvelte, a maga megjátszott módján.
- Én is nagyon-nagyon szeretlek- felelte halkan Sophie a csókot követően. Még az sem zavart meg, hogy a háttérben valaki éljenezni kezdett. A hangok most máshol voltak, egy láthatatlan falon kívül, engem csak Sophie szépen csillogó kék szemei érdekeltek.
- Nagyon tetszik a ruhád. - Még mindig csendes voltam. Nem tudtam jól bókolni, de gyönyörűnek láttam Sophie-t azon a napon. A mi napunkon. - És még el sem estél. - Vigyorodtam el, majd előre hajoltam, hogy lágy csókkal illessem a homlokát is.
Ahogy elindultunk ki, a pavilonból, a széles rétre, a kastély elé, néhány kép is készült rólunk. A többiek pedig tapsoltak, mint valami fellépésen. Nos, ez az egész tényleg kicsit színdarabszerű volt, ám a mi életünkben hatalmas mérföldkő, amit meglepő módon még az ősz sem árnyékolt be. Figyeltem, ahogy Sophie eldobja a csokrot, miután mindenki a násznépből körbe állta. Tudtam, hogy Esthernek akarja dobni, ám a csokor éppen csak fejbe találta a lányt, majd róla lepattanva Elliot kezében kötött ki.
A tömeg széthúzódott, így láttam, amint kissé kipirulva néz körbe. A legtöbben elnevették magukat, milyen aranyos, én meg próbáltam elfojtani egy vihogást. Fraser már lassan minden évben elveheti... erre tessék!
- Jól céloztál, Babám. - Jegyeztem meg Sophie-nak. Éppen ekkor léptem oda hozzá, hogy belém tudjon karolni és elinduljunk a vacsora helyszínére.
- Jasper, remélem nem ölöm meg a tánc közben a lábad - magyarázta, miközben az asztalhoz vezettem, hogy le tudjon ülni.
- Még ráhangolódhatsz a táncra, van egy kis időnk. - Mondtam csendesen és én magam is helyet foglaltam, ha belehuppant a székbe, amit még is húztam neki. Jó kényelmetlen lehetett abban a habos-babos ruhakölteményben.
- Igyál egyet. - Húztam oda neki a boros poharat. - Kell az erő a nászéjszakánkhoz. - Kacsintottam rá és én magam is beleittam az aranyszínű borba. Finom volt, de édes, ezért sejtettem, hogy Fraser nem tartja majd elég dekadensnek. A nagymenők mind száraz bort isznak, de nekem Sophie-t is figyelembe kellett venni. Mégis csak az ő esküvője ez.

[ღ És lettek a pavilonok ღ]

ღ És lettek a pavilonok ღ

Jasper

(2003. október 5.)

Ruci

Úgy szeretlek, úgy szeretlek, bizony mondom,
nem hervadhat zsebkendődbe arcod folyton!
Adjad rózsám, add kezed, most mulassunk,
Békény mellett egy virágot most szakítsunk!
Ember tervez, de hadd tervezzen, még ha hallod,
jól hallgasd meg: néked szólnak a harangok!

Az egész olyan szürreális volt. Mintha valami filmbe kerültem volna. Mintha ezt csak álmodnám, és ha felkelek, akkor csak azt veszem észre, hogy egy kutya vagyok. Egy nagyon-nagyon nagy fantáziával megáldott kutya, aki élénken szeret esküvőkről álmodni, meg olyan helyes pasikról, mint Jasper. Nos, ha kutya is vagyok, akkor jó ízlése van. De azért inkább nem ébrednék fel, mert ha ez a valóság, akkor te jó ég! Hát ez a valóság, ahol éppen férjhez menni készülök... vagyis férjhez menőben vagyok, folyamatosan, és az igenek után már férjez is vagyok menve. Te jó ég! Jasper az én férjem. Ezt meg kell emésztenem, mert ez hű. Hű meg ha. Mást se tudok csinálni, csak bámulni őt, miközben az agysejtjeim éppen visítoznak az örömtől, így pedig mindenféle kommunikációs képességem meglehetősen leáll. Nagyon leáll. Teljesen.
Iagzából néha-néha feltör egy-egy hüppögés, jasper oldala felől, a hangosabb pedig a két apukám, akik felváltva bőgnek, és olyan édesek mind a ketten, Rose néni meg csak bőszen osztogatja nekik a virágmintás zsebkendőket. Örüllök, hogy apa itt van, hogy az életemben van, hogy megtaláltam, hogy elkisérhetett ezen a rövid útom, miközben belekapaszkodva vonultam a sorok között. A családom furcsán hézagos, anya fel se fogta volna, hogy mi történik, de... Apa itt van. Vagyis az apáim. Boldog vagyok. Főleg, hogy Jasper szép kék szeme néz vissza rám.
- Nagyon tetszik a ruhád. -- Elpirulok  abókra, látványosan, de ennek úgy örülök. Annyira aggódtam még ezen is, hogy nem tetszik neki. Milyen rossz lehet úgy egy esküvő, hogy nem szép a vőlegénynek a mennyasszony! Jesszus, nem is akarom tudni, milyen lehet az, én éppen repkedek az örömtől, hogy tetszem neki. Ez olyan jó. Nekem meg jasper tetszik, minden nagyon-nagyon szuper is.
- Köszönöm. Te nekem is tetszik a tiéd. Meg aki a ruhában van, főleg - motyogom zavartan, pirulva.
- És még el sem estél - vigyoordik el, és én is na meg büszkén bólogatok közben, és elolvadok, amint homlokon puszil.
- Sokat gyakoroltam, Mikkel és Estherrel. Nagyon-nagyon sokat - dünnyögőm halkan, és örülök, hogy vége. De sokat mászkáltam én magassarkúban, szinte már úgy éreztem Mik azt akarja, hogy abba is aludjak. De látom rajta is, hogy milyen büszke. Jaj, de szeretem az apukáim is.
Készültek képek rólunk, remélem egyiken se pislogok. Mármint azokon nem, amik nem mágikusak, hanem amiket apa csinált rólunk. A mágikusokon meg mindegy, mert azokon mindenki pislog. A csokrot is eldobom, ami képen törli szegény Esthert, és Ben ölében nézelődő Olivia szőke buksija virágszirmos lesz, a csokor meg belelandol ELliot kezében, aki... Újra férjez mehet. Talán ötnevedjére is, de azt hiszem olyan dolog ez, ami nekik rendkívül jól ál. Nekem elég ez az esküvő is, azt hiszem, és szeirntem Miknek meg jaspernek is.
- Jól céloztál, Babám - mondja Jasper én meg rendkívül büszkén kihúzom magam.
- Hát, nos... izé, így terveztem, tudod... khm - dünnyögöm zavartan és elvigyorodok.
Lassan leülünk az asztalunkhoz, nekem kissé nehézkes, az evésről és ülésről elfelejtkeztem, hogy ebbe nem lesz kényelmes, de azért nem is olyan vészes. Legalább felkészülhetek, ahogy Jasper mondja a táncolásra, és ő is a fájdalomra. Szegény.
- Igyál egyet. Kell az erő a nászéjszakánkhoz - mondja nagyon szexin, én meg vörösebb leszek a legvörösebb  bornál is. Hát igen, szerettem Jasperren a násztalan éjszakáinkat is, mert na... Szóval, na. Igen. Inkább csak belekortyolok a borba, és zavaros lendülettel egyszerre meg is iszom. Érzem, ahogy végigfut rajtam.
- Hű. Azt iszem ettől lesz erő..khm - dünnyögöm, de aztán még zavarba is jövök. Azért olyan nagyon részeg nem szeretnék lenni mégis csak az én esküvőm, nem? Aztán valaki hirtelen a kajálás közben felpattan, és elkiáltja magát.
- És akkor most jósoljuk meg, hány gyerekük is fog születni! - hasran a lelkes hang, és a tömeg meg násznéphez illően lelkesen elkezd tapsolni. Ööö.
- Egyszer valami jós azt mondta, hogy nekem harminc lesz - mormogom kétségbeesetten Jaspernek.

[Sophie pavilonja alatt]

Sophie pavilonja alatt

2003. október 5.
Sophie

outfit
 
Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: "Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán.”

Alig tudtam értelmesen bókolni, Sophie még is elpirult. Tetszett, amikor ilyen és összeakad még a nyelve is beszéd közben. Jól áll neki a pirulás, bár jobban örültem volna, ha mostanra már kicsit jobban megszokja a dolgot. Mármint, amikor zavarban volt az én gyomrom is liftezni kezdett, mint valami friss szerelmesé.
- Köszönöm. Te nekem is tetszik a tiéd. Meg aki a ruhában van, főleg - annyira vicces volt, hogy nem tudja még megfogalmazni sem. Ezért elvigyorodtam. Legszívesebben azt mondtam volna neki, hogy majd kicsomagolhat azokból a ruhadarabokból, de a szüleim túl közel álltak meg hozzánk, ahogy az ő apukája is. Ezért hát szépen csendben maradtam.
- Sokat gyakoroltam, Mikkel és Estherrel. Nagyon-nagyon sokat- dünnyögte, majd végre a szélesebb, füves részen felálltak a többiek. Valamiért ez a csokordobás is ilyen nagy dolog volt, hogy mindenki azonnal lelkes lett. Én sosem értettem, de mondanom sem kell, éppen eléggé férfiból voltam ahhoz, hogy hidegen hagyjon a dolog. Szóval csak azon röhögtem, amikor Elliot kezébe került a csokor és Fraser egyszerre sápadt és pirult el. Már vagy kétszer megházasodtak... és az a mágikus csokor le nem fog róla szállni, míg el nem veszi újra. Elég jó kis bűbájai vannak.
- Hát, nos... izé, így terveztem, tudod... khm - mondta Sophie, mikor piszkálódásból megdicsértem a dobását. Mindenki tudta, hogy Esthernek szánja, mivel ő is már anyuka volt, de még nem házas. Na meg legjobb barátnők is, nyilván így készült eleve.
- Hát persze. - paskoltam meg a fenekét... vagyis hát a tüllréteget, amin keresztül nyilván nem érzett semmit. Így indultunk meg a vacsora helyszínére, ahol már a szép, feldíszített és névtáblákkal ellátott asztalok vártak minket és a vendégeket. Segítettem Sophie-nak leülni, hogy aztán én is helyet foglaljak mellette.
Vigyorogva néztem, ahogy megissza a bort. Még mindig nem értettem, miért van zavarban a saját férjétől - mert már az voltam ezen a ponton -, de túl bájos volt ahhoz, hogy elrontsam a pillanatot.
-  Hű. Azt iszem ettől lesz erő..khm - magyarázta, miután lehúzta az egész adag italt. Jó. Erre nem készültem, hogy ennyire jól bírja az alkoholt.
-  És akkor most jósoljuk meg, hány gyerekük is fog születni! - kezdett el valaki lármázni. Remek, egy esküvőn aztán nagyon illendő máris a gyermekáldásról beszélni... elhúztam volna fintorra a számat, de még erre sem volt időm. Egyik ismerősöm sem tartottam akkora taplónak, hogy így viselkedjen. Valaki belógott az esküvőnkre?
- Egyszer valami jós azt mondta, hogy nekem harminc lesz.
Na jó. Ezen a ponton már komoly menekülésérzés fogott el. Minek tapsolnak ennek? Felkeltem az asztaltól, még mielőtt elszabadulna a pokol és megkocogtattam a poharamat. Reméltem, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy rám nézzenek. Gyáva voltam, gyűlöltem, ha beszélnem kellett mások előtt, de most muszáj volt mentem a helyzetet.
- Itt az idő az első táncra. - Jegyeztem meg és Sophie felé nyújtottam a kezemet, hogy felkérjem. A zenekar is készülődni kezdett.

[ღ És lettek a pavilonok ღ]

ღ És lettek a pavilonok ღ

Jasper

(2003. október 5.)

Ruci

Úgy szeretlek, úgy szeretlek, bizony mondom,
nem hervadhat zsebkendődbe arcod folyton!
Adjad rózsám, add kezed, most mulassunk,
Békény mellett egy virágot most szakítsunk!
Ember tervez, de hadd tervezzen, még ha hallod,
jól hallgasd meg: néked szólnak a harangok!

A bekiabálásra egyenesen elsápadtam, még csak nem is volt ismerős a hangja. Még a kis szeleburdi öcsém is rendesen viselkedett, apa mellett, mert általában neki voltak ilyen nevettséges kirohanásai, amikor néha meglátogattuk őket. Elvarázsolt kamasz volt, na. De hogy ez ki lehetett, nem tudom. Valahonnan Mirusék asztala felől jött a hang, reméltem, hogy a lány legalább rálép a cshng gazdájának a lábára. Semmi kedvem nincs hozzá, hogy itt jósolgassák a gyerekeinket, főleg hogy még mi a többiekkel ellentétben nagyon messze állunk attól, hogy gyerekünk legyen. Szeretnék, persze meg hát az is milyen aranyos lenne, ha lenne egy kis szőke apróságunk, aki Jasperre hasonlít. Aw. De még nem állunk rá készen, és ez a jóslás is egyszerre ejt zavarba. Mint amikor azt a halom gyereket jósoltam magamnak, talán a Roxfortban? Már nem is emlékszem, biztos olyan traumatikus, hogy az agyam is elzárja tőlem az emlékeket. Ami nem is baj. legalább az esküvőn nem kattogok azon... csak egy kicsit.
A gondolataimból Jasper rángat ki - ki más? -, ahogyan előkelően felmagasodik és megkocogtatja  apoharát. Iagzából látom rajta, hogy legszívesebben elmenekülne innen, de azt hiszem én is így érzek. Nem lehetne valami színpadias jelenet ahol csak úgy köddé válunk és eltűnünk hátrahagyva mindenkit? Mondjuk úgy, mint a Gyűrűk Urában? Az meglehetősen hatásos lenne. Bárcsak létezne láthatatlanná tévő jegygyűrű, és akkor még csak nem is kellene valami ilyesztő tüzes szem ahhoz, hogy bámuljon még hozzá, bónuszként.
- Itt az idő az első táncra - jelenti be Jasper, én meg komolyan bólogatok, aztán eszembe jut, hogy talán nem is kéne ülnöm, mert Jasper nem magával fog táncolni, hanem velem. Velem. Méghozzá egy keringőt, amit szintén agyon gyakoroltunk Miknek és Sokolovnak köszönhetően. Annyira lelkiismeretesek és maximalisták voltak ezzel kapcsolatban is, hogy a végén úgy éreztem még versenyre is mehetnénk ezzel.
Elfogadom hát Jasper felém nyújtott kezét, miközben kivoulunk az asztalok közötti szépen üresen hagyott térre, és minden szempár kínosan ránk szegeződik. Közben azt hiszem vagy Aiden embere, vagy Sokolov kopasz orosza kipenderíti azt a rendetlenkedő hangot és próbálok nem is erre figyelni, csak Jasper szép kék szemeit nézem, miközben a zenekar belekezd Csajkovszkij keringőjébe, és még kiszúrom Sokolov nagyon is átszellemült arcát. Aztán már el is kezdünk táncolni, én pedig hagyom, hogy Jasper vezessen, miközben forgunk és nagyon elegánsan mozgunk a zene és a dallam ritmusára. Nem is figyelem az embereket, pedig néhányan megint meghatottan kezdenek sírni meg szipogni, miközben rójuk a szép köröket, meg a lépéseket, egészen a dallamok végéig.
Észre se veszem, mikor ér véget a tánc, és csak a sírás az, ami megint csak visszarepít abba a valóságba, hol nem cska én vagyok meg Jasper, hanem a barátaink és a rokonaink is. Körbenézek, egy kicsit megszeppent zavartsággal, miközben a tekintetem a szigorú nagyin is egy pillanatra megállapodik, aki lopva gyömöszöli a szemét. Még ha nem is kedveli Jaspert, meg minden baja is van, úgy tűnik még ő magát is meghatotta a táncunk.
- Jasper, ugye jól van a lábad? - kérdezem tőle suttogva, mert anynira elmerültem úgy benne, meg minden, hogy szerintem fel se fogtam az előbb, hogy hogy lépek. Remélem azért nem szenevdett el tőlem totálkáros sérüléseket. Közben a nép is magához tér és tapsolni kezd, aztán csak szorongatom Jasper kezét. Lassan tényleg jó lenne innen megszökni.
- Majd kitáncoltathatsz innen - bújok hozzá, mert már csak azt szeretném, hogy őt ölelgessem, de közben Bodza által, aki valamiért nagyon ünnepélyesen van felöltözve, belebeg a nagyon extravagáns tortánk, ami olyan egészséges, hogy még Mikhail is ehet belőle, erre külön figyeltem. A torta nagyon cuki egyébként és nem is olyan szörnen édes, hogy Jasper se szaladjon ki belőle a világból, bár azért furcsa magunkat látni integető marcipánfuguraként a torta tetején.
- Óó, vágjuk fel életünk első közös házasságszeletét - magyarázom lekesen, és odahúzom a tortához, hogy ünnepélyesen tudjunk vágni egy szeletet. Persze Will odaszalad apa fényképezőgépével és a kócos hajával ránk viygorgva kattint itt is rólunk egy képet. Az egyiken azt hiszem éppen tüsszentek mert repkednek a virágszirmok is a pavilonban, nagyon ünnepélyesen.
- Vigyük őket haza- jegyzem meg a vágott tortaszeleten leleksen üldögélő marcipánfigurákat elnézve.

[Sophie pavilonja alatt]

Sophie pavilonja alatt

2003. október 5.
Sophie

outfit
 
Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: "Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán.”

Az idiótaságról gyorsan visszatereltem a figyelmem magunkra. Sophie keze finoman siklott az ujjaim közé és könnyed mozdulattal húztam magamhoz. A testünk összesimult és bár nem voltam ügyes táncos, igyekeztem Sophie-t vezetni. A dallam kicsit segített, de a ritmusom nem volt az igazi még így sem. Mindenesetre jól esett simítani a derekát, érezni az illatát, ahogy az arcom a vörös tincsekhez fúrtam. Próbáltam nem arra koncentrálni, hogy ez egy színdarab. Ez most a mi kettőnk békés pillanata volt, Sophie könnyes arcával és zakatoló szívverésével együtt.
Ahogy a tánc véget ért, épp csak egy pillanatunk volt, már jött is a taps. Reméltem, hogy a násznép is beszáll a táncba, majd kicsit levezetik az energiáikat. Ezért intettem is a zenekar felé és húztam vissza Sophei-t még egy kis táncra. Szerencsére többen is felálltak, hogy beszálljanak az keringőbe.
A pörgések, lágy mozdulatok közben kiszúrtam még Frasert is, majd egy biccentéssel elhúztam mellette Sophie-t. Csupán akkor halkult el a zene, mikor Bodza lágy csengetéssel jelezte, hogy le lehet ülni enni.
- Jasper, ugye jól van a lábad? - kérdezte Sophie, ahogy elvonultunk az újabb tapsviharban az asztalunkhoz. Anyám meghatottan simított meg mindkettőnk kezét. Furcsa volt ilyennek látni.
- Szörnyen van... - sóhajtottam, majd leültem mellé az asztalhoz, miután kihúztam a széket és végre helyet foglalt a habos-babos ruhában.
A vacsora gyorsan eltelt. Pohárköszöntőkkel, négy fogással, majd szépen lassan a torta is előkerült. Pár emeletes volt, nem hatalmas méret, hiszen eleve nem volt tömeg az esküvőnkön. Ráadásul kevéssé volt édes is, de én továbbra is kihagytam volna az elfogyasztását.
- Óó, vágjuk fel életünk első közös házasságszeletét - mondta Sophie. Belém karolt és odahúzott a tortához, majdhogy nem leestem a kis pódiumról, amin az asztalunk állt.
- Vigyük őket haza- pislogott Sophie a marcipánfigurákra.
- Persze, hogy hazavisszük.  De azért merem remélni, hogy több közös házasságszeletet nem akarsz... - Bólogattam, majd közösen vele megfogtam a kést, hogy ügyes mozdulattal kivágjuk a szeletet és tányérra rakjuk. Természetesen Sophie-tól megkaptam az első falatot is. Édes volt, gejl, szörnyű. Nagy nehezen, fintorogva lenyeltem, mire mindenki röhögni kezdett.
- Na jó, míg ezen a cukorsokkon túl esek, vágd fel a vendégeknek a maradékot. - Mondtam és a Bodza által felém nyújtott pohár vizet azonnal lehúztam. Az valamennyire kimosta a számat és végre helyre állt a béke. Bodza azon túl, hogy a figurát elcsomagolta, a levágott szeleteket egyesével a vendégsereg tányérjára lebegtette.
- Csak ügyesen, babám.

[ღ És lettek a pavilonok ღ]

ღ És lettek a pavilonok ღ

Jasper

(2003. október 5.)

Ruci

Úgy szeretlek, úgy szeretlek, bizony mondom,
nem hervadhat zsebkendődbe arcod folyton!
Adjad rózsám, add kezed, most mulassunk,
Békény mellett egy virágot most szakítsunk!
Ember tervez, de hadd tervezzen, még ha hallod,
jól hallgasd meg: néked szólnak a harangok!

Olyan jó hozzábújni a tánc közben, kellemesen összesimul a testünk és érzem ahogy magához von, miközben próbálunk táncolni. persze nem vagyunk profik, de végül is... Egészen ügyesen ropjuk a táncot, ahhoz képest, hogy hogyan kezdtük az elején. Mik szerintem akkor azt s etudta, hogy hova legyen. De azért látom, hogy büszke és boldog csak úgy sziporkázik Sokolov mellett. A kellemes napfény egészen jólesően simogatja meg a bőrömet, miközben igyekszem közelebb bújni Jasperhez, az arcomat szinte belenyomom a mellkasába. Néha szipogok is egyet-kettőt, mert olyan megható ez az egész. Olyan szép és mesebeli, mintha csak egy disney lenne ez is. De annál több, mert Jasper és az én történetem nem is fog ezzel véget érni. Talán ez az egyik legszebb közös pillanatunk Jasperrel, olyan boldog és szirupos, és nem zavar, csak jó egy kicsit elmerülni ebben az édes cukormázban a nyálas keringőben, a zenében és egy kicsit olyan, mintha senki más nem létezne, csak mi. Jasper mellett tényleg úgy érzem, hogy kiteljesedtem, és talán nála jobban tényleg sose szerettem senkit.
A keringőnk után a zenekar nem hagyja abba, tovább pengetik a dallamokat, és persze erre már a meghatott és talán túlpörgött násznép is kapva kapja az alkalmat, hogy mellénk szegődjön egy kis táncikálásra még. Mondjuk engem nem is zavar, eléggé elvagyok így Jasper karjaiban akármeddig is táncolhatunk. Kiszúrom a nagyon csálén táncikáló apukám az öcsémmel, Mirust, Estheréket, Aiden és Elliot romantikus párosát, ahogy Jasper elsuhan velem mellettünk, és olyan kellemesen menő ez az egész. Persze a végére érzem, hogy fárad a testem, a lábaim, és persze meg is ment minket az örökké tartó táncolástól Bodza csengője.
- Szörnyen van... - dünnyögi jasper a kérdésemre. Én csak egyetértően bólogatok és persze már szinte sóhajt minden porcikám, hogy végre ülnek.
- Óh, nekem is. De a hasam is. Úú, remélem tényleg lesznek falecél alakú husik, az milyen menő lenne már - magyarázom lelkesen. Pedig csak viccből  - meg végső kétségbeesésből - vetettem fel ezt az ötletet Bodzának a kajatéma ügyén. Meg az egyetlen kikötésem az volt, hogy Mikhail ne kapjon semmmilyen allergiás rohamot. Nem akartam, hogy az esküvőm az ő rémálémává válljon.
A pavilonból olyan szépen rálátni mindenkire, a minket körbe ölelő tájra, és amíg nem érkezik meg a vacsi, csaj bámészkodok, és hallgatom a többiek boldog duruzsolását. Aztán a négy fogásos mindenféle étel beteríti az asztalokat, és mivel mindenki nagyon éhes ezért rendkívül gyorsan el is telik. A fáradt vendégek a tánc után persze szinte mindent el is pusztítanak, és még a tortát nem is avattuk fel! Persze az se várat sokat magára, mert jön, a mini önmagunkkal a tetején. Teljesen elkap a hév, olyan lelkes leszek, hogy szinte repülve közelítem meg a cuki tortát, Jasper meg szinte suhan utánam. Az illata is olyan jó és kellemesen édes, nem az a tömény cukor, de tudom, hogy Jasper ettől is a falra fog mászni, mert annyira nem szereti. lehet inkább sós perec ízű tortát kellett volna kérnem? Aaajjjajj, remélem ettől még nem sokal be és hagy el. Pedig még egy napja se vagyunk házasok, jesszus!... Most elbizonytalanodtam. Na de Sophie, szedd össze magad, ez egy szép nap.
- Persze, hogy hazavisszük.  De azért merem remélni, hogy több közös házasságszeletet nem akarsz... - magyarázza, én meg felé kínálom a szeletet, mert olyan romantikus, meg minden, de ahogy elfintorodik én se állom meg, hogy ne nevessem el magam. Jasper olyan aranyos így. Fel is ágaskodok hozzá egy puszira amit az arcára nyomok, majd hagyom, hogy leöblítse magát vízzel. Bodza meg olyan aranyos. Jasper bíztatására meg elkezdem felvágni a szeleteket és nagyon koncentráltan, szemöldök ráncolva adagolok, Bozda meg segít is. Egészen jól elmegy ez egy darabig, de aztán egy szelet úgy dönt, hogy szökni próbál és egyenesen a ruhámra esik.
- Jesszus - rezzenek össze, miközben a szelet valahogy szánalmasan lassan a földre vergődik, a ruhám redői között. Kétségbe esve elpirulok, és remélem, hogy ezt nagyon-nagyon kevesen nem látták. Vagy senki. Megköszörülöm a torkomat, és inkább gyorsan kiadagolom a maradékot.
- Elszökött, Jasper, elszökött! Ez remélem nem rossz ómen egy esküvőn... - dünnyögöm és inkább magamba tömök én is egy falat tortát, ha már mindenki más is kap. Olyan sok minden történik ma, és persze, hogy bénáznom is kell. És még csak nem is kaptuk még meg az ajándékokat. Remélem azokat ki tudom bontani úgy ember szerűen.

[Sophie pavilonja alatt]

Sophie pavilonja alatt

2003. október 5.
Sophie

outfit
 
Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: "Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán.”

- Óh, nekem is. De a hasam is. Úú, remélem tényleg lesznek falecél alakú husik, az milyen menő lenne már - magyarázta Sophie, ahogy szépen, lassan visszaindultunk az asztalunkhoz. Alighogy leültünk, Bodza egy csettintéssel az asztalra varázsolt mindent: húst, salátát, krumplit. Semmi nehéz ételt, nehogy Mikhail rosszul legyen... még jó, hogy ez az ő esküvője volt, ugyebár. Megforgattam volna a szememet, de túl éhes voltam, ezért azonnal nekiláttam az ételnek.
- Ez biztosan meggyógyítja a hasadat. - Kacsintottam rá.
Én magam is végig néztem a tömegen - amit amúgy aligha lehetett annak nevezni -, és odabiccentettem a két Frasernek. Esther legalább olyan jóízűen evett, mint Ben.. de Elliotot úgy tömte Aiden egy-egy falat krumplipürével. Úgy nézett ki, mint egy pocok, aki mindent a pofazacskójába készül raktározni.
A vacsora végével érkezett meg a torta. Szerencsére nem volt olyan giccses, mint az esküvői torták általában s a tetején ácsorgó két marcipánfigura is békésen bújt össze. Az első kóstolót mondjuk kihagytam volna. Évi egyszer-kétszer eszek cukros dolgot, de olyankor mindig azonnal felkavarodik a gyomrom. Volt bennük valami, amit túl soknak éreztem. Az én boldogsághormonom nem az ételből, hanem Sophie-ból fakadt. Nem volt szükségem édességre.
Azt hittem békés lesz ez nap, erre az egyik torta szelet el akart szökni. Direkt mondtuk, hogy semmi mágikus kaja ne legyen... mi a francnak az? Csak a frászt hozná Sophie mugli vendégeire, meg rám is. De végülis Sophie összerezzenésén kívül nem sok minden történt. Bodza azért kapott részemről egy olyan: "ezért fizettünk?" nézést, aztán csak álltam ott támogatóan, míg Sophie folytatta a szelést. Csak a végén, amikor már ő is enni kezdett, szólalt meg ismét:
- Elszökött, Jasper, elszökött! Ez remélem nem rossz ómen egy esküvőn... - jegyezte meg, ahogy a szájába vett egy falat tartát.
- Nincs olyan, hogy ómen. - Forgattam meg a szemeimet. Nem nagyon érdekeltek a babonák ás nem is hittem bennük. Túl modern módon gondolkodtam... talán ezért sem érdekelt a jóslástan. Nagyon ködös volt és nagyon kamu, mint azok a horszkópkészítő muglik, akik csak a pénzt húzták le a szerencsétlenekről.
- Már csak azt várom, hogy bemásszunk az ágyba... - Kacsintottam rá. Én nem ettem tovább, sőt a saját szeletemet is Sophie-nak adtam, ahogy leültünk. Így volt időm legalább iszogatni még egy kis pezsgőt. - Ugye nem terveztünk már mást az estére? - kérdeztem csendesen.

[ღ És lettek a pavilonok ღ]

ღ És lettek a pavilonok ღ

Jasper

(2003. október 5.)

Ruci

Úgy szeretlek, úgy szeretlek, bizony mondom,
nem hervadhat zsebkendődbe arcod folyton!
Adjad rózsám, add kezed, most mulassunk,
Békény mellett egy virágot most szakítsunk!
Ember tervez, de hadd tervezzen, még ha hallod,
jól hallgasd meg: néked szólnak a harangok!

Ahogy leülünk enni, már nagyon éhes vagyok, igazából úgy érzem, hogy a csettintésre elénk kerülö őteleket egytől egyik meg tudnám enni, ami amúgy nem igaz, kis étkű vagyok, vagyis álétalában megeszem az adagomat és utána már nem bírok repetázni, Kivéve a palacsintából, abból mindig meg tudok enni tizet is, mert az palacsinta. Meg a goffri is. Abból is sokat tudok enni, jó még ott van a... na jó, inkább nem is folytatom, mert kiderül, hogy egy zabagép vagyok, és aztán kövér leszek és Jasper utálni fog. Igyekszem nőies adagokat pakolni magam elé, és mindeki nekilát a kajálásnak, kifáradtunk ettől a sok ácsorgástól meg mindentől, és most végre úgy érzem stresszemntesen is képes vagyok végre enni, mert végül is sínen vagyunk, esküvőzünk és meg rettenetesen boldog vagyok.
- Ez biztosan meggyógyítja a hasadat. - kacsint rám jasper, mire én is vigyorodok és lelkesen bólogatok.
- Már érzem is, hogy gyógyul - mondom és lelkesen eszek tovább. A tekintetem nekem is megakadt az ismerősökön, kevesen is vagyunk olyan meghitt és családias ettől meg úgy érzem árad bennem a szeretet és mindenkit képes lennék megölelgetni. Jó, lehet most kerül elő belőlem az alkohol hatása? De ooolyan békéééés.
A torta is olyan aranyos, a rajta lévő szolid figurákkal, én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy minden rendesen alakuljon, de az egyik szelet megindul a tányérból, mintha világgá akarna futni. Jasper Bodza felé fordul, aki zavartan elpirulva vigyorog, majd csettint egyet és a szelet visszakerül a tányé4ra, az meg a nagy szemekkel bámuló apukám kezébe.
- Á, minden napos dolog ez, apu, semmi baja, tortásan... torta - magyarázom, és aztán apa is bólogat, mitha értené mit mondok, de végre már csak eszegetni tudtam én is az adagomat, miközben jasper biztos két évre betárazott a cukorból. Nem akartam amúgy se az édeset rátukmálni, Avery kűzdött vele állandóan, mindig újabb édességgel próbálkozott be nála, én inkább elengedtem ezt, nem kell mindenkinek szeretnie azt amit a másik, nem? Jaspert úgy szeretem ahogy van, nem akarom megváltoztatni.
- Nincs olyan, hogy ómen. - magyarázza, és persze ő anynira nem is olyan babonás. Én egy kicsit az vagyok, végül is Rose néni nevelt fel, a szomszéd, cicás néni, aki megrögzötten babonás voltl Még most is hallom, ahogy magyarázza, hogy sohaaa se üljek sarokra, mert nem megyek férjhez, meg ilyenek. Bár a Jóslástant se értettem igazán, azért misztikusnak az volt.
- Ez megnyugtató - sóhajtok fel azért, és odahajolok egy kis csókra. Jó lenne már tényleg összebújni, messze lenni az izgatott tömegtől, akiken szintén meglátszik a fáradság nyoma. Lelkesen veszem magamhoz Jasper tortáját is, ez a cucc amúgy is eteti magát, főleg velem, mert eléggé édesszájú vagyok, Jasper mindig kikészül a forrócsoki mennyiségemtől, főleg ha még pillecukrok is úszkálnak a tetején.
- Már csak azt várom, hogy bemásszunk az ágyba... - kacsint rám miközben átveszem a sütit. Elegánsan pezsgőzni kezd, miközben én úgy érzem megtelítődök a kellő mennyiségű cukorral. - Ugye nem terveztünk már mást az estére?
- Csak te vagy a tervem, egész estére - mondom nagyon szerelmesen és a vállára hajtom a fejemet. Semmi mást nem szeretnék jobban, mint hogy együtt legyünk kettesben, fura szökő sütik nélkül meg minden. Lassan amúgy is készülődni kezdenek a vendégek is haza, főleg azok, akik picikkel vannak, és én lelkesen búcsúzkodom el tőlük, alig várva, hogy csak ketten maradjunk.
- Na, elrabolsz, kedves férjem? - fordulok hozzá,  ahogy mindenki elfogy, miközben átölelem a nyakát egy csók közben.

[Sophie pavilonja alatt]

Sophie pavilonja alatt

2003. október 5.
Sophie

outfit
 
Egy napig él a kérész és a
Száz éves holló károg a fán,
S az ember szól: "Enyém itt minden!
S lesz ezredek folyamatán.”

Nem értettem az egészet. Bodzának direkt kikötöttem, mikor a tortától kérdezett, hogy lesznek itt muglik is. Mégis ki a fene akarna futkosós tortát enni? Én biztosan nem, de azt sem akartam megkockáztatni, hogy Sophie nagyszülei infarktust kapjanak és pont az esküvőnkön haljanak ki. Képtelen lettem volna elviselni, hogy egész életemben kísértsenek aztán... ráadásul így is állandóan gyanakvó tekinteteket kapunk, hogy csak azért házasodunk ilyen fiatalon, mert becsúszott a baba. Hát nem. Azért házasodunk fiatalon, mert megtehetjük és mert Sophie-val akarok lenni örökre.
- Helyes. - Mordultam a kipirult manóra, ahogy a tortaszelet visszakerült a helyére a tányérra.
- Á, minden napos dolog ez, apu, semmi baja, tortásan... torta - magyarázta közben Sophie az apósnak. Nem is néztem oda, mert egyelőre határozottan a manón tartottam a szememet. Rengeteget dolgoztam azért, hogy ez az esküvő meglehessen. A gatyám is ráment szó szerint, a minimum volt, hogy nem rontja el nekem mindennek a közepén.
Sophie meg persze már ennyitől pánikba esett és ómenekről beszélt. Ezért gyűlölöm a jóslástant, minden hülyeséget elültet az olyan lányok fejében, mint Sophie. Ő túl ártatlan ahhoz, hogy csak úgy átlásson az ilyen dolgokon. Ezért is engedtem át neki a tortámat, amihez amúgy sem akartam hozzányúlni. Majd az édesség megnyugtatja.
- Ez megnyugtató- bólogatott. Én meg persze további flörtöléssel igyekeztem nyugtatni a dolgot... mégis csak a feleségem most már. Hadd érezze magát friss házasnak. Szóval, mivel a ruhától nem tudtam megérinteni, csak odahajoltam hozzá a mondandóm végén. Finom csókot leheltem a füle mögötti vékony bőrre és beszívtam az illatát. Na. Hát értek hozzá, hogyan kell éppen őt elcsábítani. Ez kétségtelen.
A vendégek szép lassan, ahogy haladt előre az este, távoztak. Sophie pedig végre odabújt hozzám, amennyire a ruhája engedte és finom csókban forrtunk össze.
-  Na, elrabolsz, kedves férjem? - kérdezte.
Még jobban átkaroltam a derekát és közelebb vontam magamhoz.
- Hm... - sóhajtottam fel, majd egyszerűen a karomba kapva megcsókoltam. - Haladjunk. - Vigyorogtam rá és már vittem is a szobánk felé.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!